GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA"

Átírás

1 GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GYOMAENDRŐD, 5500 Szabadság tér 1. A HŐSÖK ÚTJA KETTŐS HÁRSFASORÁNAK FELÚJÍTÁSI TERVE I II. ÜTEM február

2 BEVEZETŐ Az utcák, belterületek, valamint a külterületi utak, tanyák környezetének fásítására Gyomán is nagy hangsúlyt fektettek már az 1890-es évektől kezdve. Ebben valószínűleg szerepet játszott a díszfák, díszcserjék honosításának lendülete 1, az oszágos jelentőségű Alföld-fásítás ügye 2, a városszépítő mozgalmak hatása, valamint a kiemelkedő személyek, hősök tiszteletére történő fatelepítések, emlékfásítások elterjedése. A 20. század elejére a napjainkban is ültetett díszfák, díszcserjék, valamint a lágyszárúak fajtaválasztékának zöme már hazánkban is fellelhető volt, sőt a városok, községek fásítása során már tapasztalatokkal is rendelkeztek a fafajok tulajdonságairól. Az alábbi újságcikkek is arról tanúskodnak, hogy a balkánon honos vadgesztenyéket (bokrétafa) hársfa ültetésével tervezik felváltani, amelynek előnyös tulajdonságai messze felülmúlják társaikét: Több kisebb tárgy elintézése után az utcák fásítása ügyében hozott még a gyülés nagyobb jelentöségü és közérdekü határozatot. Mind máig is sokan sajnáljuk azokat a szép hársfákat, melyek áldozatul estek több mint egy évtizeddel ezelőtt a Kossuth és Endrődi utak akkori fásítási programjának. A vadgesztenyefák egyfelöl korán hullatják leveleiket, másfelöl pedig szélesebb utakra valók, hol szabadon fejlődhetnek.. a főutcákon a kiromló vadgesztenyefa helyébe mindenüvé hársfa ültettessék, sőt a ritkább helyeken közbül is ültessenek hársfákat s igy fokozatosan átcseréltessenek e közuti fák a hasznos virágu, kellemes illatu és szép növésü hársfákkal. A képviselötestület örömmel fogadta el a kertbizottság ezen helyes javaslatát s igy néhány év alatt fokozatosan el fognak tünni utainkról a vadgesztenyék és szép hársfák fogják széppé, kedvessé tenni utainkat. 3 Az útcáknak az akác mellett hárs fával és szoforával való tervszerű fásításával, különösen ez utóbbi esetében juliusaugusztus hónapokban tudnánk épen megfelelő méhlegelőre szert tenni, mikor esetleg a nagy szárazságban a méh sehol sem tud gyüjteni s különben etetni kellene. 4 1 Az 1800-as évek elejétől kezdett terjedni a külhonos fa és cserjeritkaságok telepítése, elsősorban az úri körökben, a nagy területű, tájképi kialakítású kertekben. A honosítás folyamatában elsőként az ún. platánkorszak növényei terjedtek el országszerte, például az ezüst juhar, bálványfa, fehér eper, lepényfa, ostorfa, tulipánfa, fekete dió, japánakác, különböző fenyőfélék, stb. Vannak olyan fajok is, amelyek már korábban is megtalálhatóak voltak hazánkban, de számottevően csak ebben az időszakban telepítették, mint például a platán, vadgesztenye, szivarfa. A 19. sz. második felében a fenyőfélék jelentek meg tömegesen a tájképi kertekben, a napjainkban ültetett fenyők díszváltozatainak többsége ebben az időszakban terjedt el. A század végén megindult a virágos díszcserjék intenzív nemesítése és ültetése, úgymint az aranyfa, japánbirs, nyáriorgona, lonc, gyöngyvirágcserje, stb. A kistermetű virágos díszfák közül közkedvelt a csörgőfa, a díszalmák fajtái és a liliomfa. A 20. század elején a lomblevelű örökzöldek honosítása indult el, s az 1920-as évektől kezdve széles körben jelentek meg a kertekben, parkokban. Növények a kertépítészetben (Szerk. Schmidt Gábor): 2003, Budapest, Mezőgazda Kiadó, o. 2 Már a 18. sz. folyamán több tudományos értekezés és beadvány foglalkozott a magyarországi erdők pusztulásával és a fátlan Alföld kérdéseivel. Az Alföld-fásítás ügyét sürgetően az évi nagy aszály vetette föl, azonban az évi erdőtörvény csekély eredményeket hozott. A század utolsó negyedében az akácfa terjedt el nagyobb arányban, és erre az időre esett a Duna Tisza közi homoki gyümölcsösök alapjának kialakulása is. Az alföldi erdőtelepítést előíró évi XIX. tc. hatására melyet a trianoni békeszerződéssel elvesztett nagy erdőségek sürgős pótlására hoztak vett nagyobb lendületet az Alföld-fásítás. 3 A Gyomai Újság november 13-i számában megjelent cikk részlete, amelyet Varjú Róbert bocsátott rendelkezésünkre. 4 A Gyomai Újság március 4-i számában megjelent cikk részlete, amelyet Varjú Róbert bocsátott rendelkezésünkre. 1

3 A HŐSÖK EMLÉK ÚTJA Egy korabeli, évi képviselő-testületi jegyzőkönyv tanúskodik az emlékhársak tervezett ültetéséről. Az emlékfásítást a Kormányzó úr kérésére tárgyalta a képviselő testület: Főjegyző előterjeszti, hogy Kormányzó ur Őföméltósága nyilvánosan azon óhajtását fejezte ki, miszerint a Hősök emlékére minden erdekelt család legalább 1-1 emlékfát ültessen, azt gondozza, s ezen ültetésekből Hősök Emlékkertje alakitassék vagy ha ez nem lehetséges, ugy egy ut neveztessék el Hősök emlék utjának, és az ültettessék be az érdekelt családok által, s azok költségén. A gondolat hős lelkében fogamzott meg a Hősök emlékének megbecsülésére, s ezzel használni kívánt a magyar hazának is az alföld fásitásával. 5 A képviselő testület egyhangulag elfogadta az emlékfák telepítését, amelyhez a kor egyik legjelentősebb fafaját választották: Gyoma község képviselőtestülete a Deák Ferenc utcát elnevezi Hősök emlék utjának, a Mirhó utcát Deák Ferenc utcának, továbbá a facsemete iskolából a jelzett szalag földet az Erzsébet ligethez csatolva, azt Hősök emlék kertjének elnevezi Elrendeli, hogy a Hősök emlék utja tisztán mezelő hársfával ültettessék be, az alakitandó kert pedig szakkertész által tervezett fákkal. 6 A hársfákat Kner Izidor magról neveltette, és a mintegy 800 db hársfa telepítése öt éven belül megtörtént A Hősök útja kettős hársfasora pontos történetének feldolgozása még várat magára. Annyi bizonyos, hogy a hársfák a történelem viharait és a városfejlődés folyamatát megsínylették, a fasort többször is új csemeték ültetésével próbálták megtartani mind a helyi lakosok, mind pedig a városvezetés. A hársfák megőrzése érdekében Gyomaendrőd Város Önkormányzata szeptemberében helyi védelem alá helyezte a kettős fasort. Jelenlegi feladatunk a mintegy 73 éves fasor felújítása a természetvédelmi szempontok szem előtt tartásával, valamint a hiányzó egyedek pótlása, a fasor jó állapotban való megőrzése az utókor számára. Gyomai Újság (szerk. Ifj. Wagner Márton):VIII. évf. 10. szám,1933, Gyoma, Hungária Könyvnyomda Gyoma fásítása c. cikk 5 A Békés Megyei Levéltárban őrzött évi képviselőtestületi jegyzőkönyv részlete, amelyet Füzesné Hudák Julianna kutatott fel. 6 A Békés Megyei Levéltárban őrzött évi képviselőtestületi jegyzőkönyv részlete, amelyet Füzesné Hudák Julianna kutatott fel. 2

4 A FAÁLLOMÁNY JELENLEGI ÁLLAPOTA A részletes egyedenkénti felmérés jól tükrözi a fasor állapotát, amelyből általánosan az alábbiak állapíthatók meg: A régebbi metszések helyén láthatók a korhadások, amelyek kisebb ágak esetében nehezen tisztíthatók ki, mert kicsi a nyílás átmérője, és a szélén a gyógyulási folyamatok eredményeképp megvastagodott a kéreg. A nagyobb ágak esetében jobban hozzáférhetők a korhadt üregek, mert sajnos ezek a gombásodások előrehaladt állapotúak, már üreggé szélesedtek a károsodott részek. A korábbi erős visszametszések arra kényszerítették a fát, hogy újabb hajtásokkal pótólja elveszített koronaágait, ezért nagyon sok fánál szembetűnő, hogy a korona besűrűsödött. Ezt tetézi még az a probléma, hogy az épületek felöl mind a kisebb, mind a nagyobb ágakat lemetszeték, így a korona féloldalassá vált. Ezeket a metszéseket gyakran az ingatlan tulajdonosai végezték el. Az építkezéseknél az egyoldalas metszés mellett gyakori probléma, hogy az út felöli ágakat letörték a munkagépek, ezzel szintén csökkent a korona nagysága. A vastagabb ágak visszametszésekor a hatjásnövekedés a metszfelület széléből indult meg, ezért az új hajtások (vagy a későbbiekben ágak) csoportosan növekednek. Az ilyen esetekben, ahol a korona sűrűsége megengedi, hajtásválogatást és szakszerű metszést kell végezni. Több idős faegyed törzsén sejtburjánzásból eredő elváltozás 7 látható. Az ingatlanokon történt építkezések alkalmával a munkagépek nagyon sok kisebb-nagyobb ágat letörtek, tovább torzítva ezzel a koronaformát. A kivágott hársfák helyett a lakosok csak néhány esetben ültettek hársat, többnyire gyümölcsfák, néhány esetben olcsó, vadon nőtt magonc, vagy kis növésű díszfa került a közterületre. A KETTŐS HÁRSFASOR FELÚJÍTÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE, A FELMÉRÉS SZÁMSZERŰ ÖSSZEFOGLALÁSA Az utca kettős fasorának felújítása ütemekre tagoltan történik: elsősorban a középső, városközponti részen végezzük el a fák koronaalakító metszését, a metszfelületek, korhadt részek kezelését, a szükséges pótlásokat, majd ezután az utca két vége felé haladva sorra kerül a fasor többi szakaszán lévő fák kezelése is. Az alábbiakban az első két ütem részletes felmérését és számszerű összefoglalását ismertetjük. I. ütem Esze Tamás utca Kner tér közötti szakasz Ezen a fasorszakaszon összesen 136 db fa található, 62 db a páratlan oldalon, 74 db a páros oldalon. Fafajmegoszlása a következő: 132 db hársfa, 1 db gyümölcsfa (haszonfa), 1 db japánakác, 2 db bálványfa. A szakaszon 5 db rossz állapotú fa kivágása és 23 db hársfa ültetése szükségszerű. II. ütem Rákóczi Ferenc út Mirhóháti utca közötti szakasz Az egyedenkénti felmérés alapján a páratlan oldalon 48 db hársfa, 1 db fehér akác, 1 db csörgőfa, 3 db fehér kőris, 1 db szilvafa található, a páros oldal faállományát pedig 45 db hárs, 1 db eperfa, 2 db kínai nyár alkotja. A szakaszon 7 db rossz állapotú fa kivágása és 20 db hársfa ültetése szükségszerű, valamint a Hárs Thermál Hotel előtt lévő parkoló felújításakor még legalább 5 db hárs ültetését kell elvégezni. 7 ágrák: Az egyre nagyobbodó nyílt sebeket a kéreg és a farész szövetei megduzzadva próbálják benőni és lezárni. Ez azonban legtöbbször a fertőzést okozó gomba vagy baktérium agresszivitása következtében nem sikerül. Időközben a sebszövet koncentrikus kinövései körbeveszik a sebet, megerősödnek. A fát pusztítja. 3

5 TERVEZÉSI SZEMPONTOK A évben kivágásra kijelölt hársfák, akácfák egészségi állapotukat tekintve leromlottak, amelyekben a farontó rovarok nagymértékben elszaporodtak, vagy lombkorona nélküli, esetleg egy-két ággal rendelkező fák. A még koronával rendelkező fák többségénél a korhadás előrehaladott. A későbbiekben kivágásra jelölt fák többségénél szintén megfigyelhető a nagy mértékű korhadás, azonban rendelkeznek koronaágakkal, árnyékoló szerepüket még be tudják tölteni. Kivágásukra csak akkor kerül sor, amikor a mellettük ültetetett hársfák már szépen növekednek, vagyis a fokozatosság elvét kell szem előtt tartani. Az új telepítések tervezésénél az alábbi szempontokat vettük figyelembe: A fák egymástól való távolsága legalább 5,50 méter legyen, ahol az egyik oldalon gépjárműbehajtó létesült, ott a távolság legalább 5,00 méter legyen. Az ingatlanokat ellátó bekötővezetékek (elektromos légvezeték, gázvezeték, víz- és szennyvízvezeték) nyomvonalától lehetőleg 0,80 1,00 méter távolságra kerüljenek az új fák. A meglévő idős fák közötti pótlás esetében figyelembe kell venni a két meglévő fa koronaátmérőjét, az ingatlanok felöli leárnyékoltságot, és ennek függvényében kell dönteni az ültetésről. (Kifejlett, széles korona esetén az újonnan telepített fa koronája féloldalas lesz, a fény irányába fog növekedni a fa.) Azoknál az ingatlanoknál, ahol még folyik a lakóépület építése, egyeztetni kell az ingatlan tulajdonosokkal, hogy hol létesül a gépkocsibejáró, és ennek függvényében kell betervezni a fákat. 4

6 I. ÜTEM RÉSZLETES FAFELMÉRÉSE HŐSÖK ÚTJA PÁRATLAN OLDAL ESZE TAMÁS UTCA KNER TÉR KÖZÖTTI SZAKASZ ssz. fafaj törzsátm korona átm. jellemzők, megjegyzés 66. hárs 20 6 Jó állapotú 67. hárs Jó állapotú 68. hárs 35 9 Jó állapotú, kisebb odu lefedése szükséges 69. hárs szép 70. hárs Kissé ferde törzsű, jó állapotú 71. hárs 60 9 Jó állapotú 72. hárs 40 9 Jó állapotú 73. hárs Nincs vezérága, az átellenes oldalról érkező E-vezeték miatt folyamatos a gallyazása, tartja az ereszt 74. hárs 35 7 Jó állapotú 75. hárs Jó állapotú 76. hárs 45 8 Jó állapotú 77. hárs Szép, néhány száraz ága van 78. hárs Szép, két nagyobb alsóbb ágán 8-10 cm átm. odvasodás 79. hárs Dőlt törzsű, 3 vázágú fa, jó állapotú, az egyik ágán korhadásnyom 80. hárs 40 7 Jó állapotú 81. hárs Két főbb vázága van, jó állapotú 82. hárs 30 5 A folyamatos visszametszések nyomai a koronában jól láthatók az ágcsatlakozásoknál 83. hárs 30 5 Jó állapotú, az egyik alsó ág a törzshöz közeli részen sérült, de nem korhadt 84. hárs Jó állapotú, a metszfelületek kezeltek, a korona szépen alakul 85. hárs 40 6 Jó állapotú, szép 86. hárs hárs hárs hárs Nagyon szép fa, az ágrendeszere, koronája a szabadállásban növekedett fákéhoz hasonlít (1-2 letört ágat ki kell venni a akoronájából.) A koronája kissé féloldalas a mellette lévő nagy fa miatt, jó állapotú. Az egyik alsóbb ágat szükséges lemetszeni. Görbült a törzse, jó állapotú, a felső ágon a levéltetvek áttelelő formája látható! A koronában 1-2 száraz ágcsonk látható, az alsó koronarészen nagyon sok új hajtás növekedik. 90. hárs Szép, jó állapotú, néhány ágcsonk síkra metszése szükséges. 91. hárs Jó állapotú, koronájában 1-2 ágcsonk kezelése szüks. 92. hárs Jó állapotú,elég nagy felületen zúzmós a kérge 93. hárs hárs hárs hárs Két fő vezérága van, jó állapotú A törzsén korhadásnak indult 8-10 cm átm. odu kezelése szükséges. A folyamatos visszametszések nyomai a koronában jól láthatók az ágcsatlakozásoknál, jó állapotú Kissé dőlt törzsű, a vezérág felső részén kb. 6-7 méter magasságban meg kell igazítani az ágelágazásokat. 97. hárs nagyobb gombás, zúzmós ág metszése szükséges, valamint a aparkoló felett lévő nagy száraz ág metszése. Az alsó részen az elágazások megigazítása szükséges. 98. hárs Csúcsszáraz, egy nagyobb száraz ág lemetszése szükséges 99. hárs Törzse a parkoló felé dől. A koronában lévő száraz ágak, 100. hárs 50 7 ágcsonkok metszése és kezelése szükséges Az egyik vázága kiszáradt, a másik már az alsóbb részeken is új hajtásokat hoz, erről meg tud újulni a fa 101. hárs 30 7 Jó állapotú, a metszfelületeket korábban kezelték 102. hárs Jó állapotú 5

7 103. hárs 40 6 Jó állapotú 104. hárs Kissé ferde törzsű, jó állapotú 105. hárs hárs Száraz ágcsúcs 107. hárs Kissé féloldalas korona 108. hárs Jó állapotú hárs Jó állapotú 111. hárs Kissé ferde törzs, féloldalas korona 112. hárs Csonkolt ágak, ~ jó állapotú 113. hárs Jó állapotú 114. hárs Jó állapotú 115. hárs Erősen visszametszett korona, az építkezéskor is sok ága letört 116. hárs Száraz ágak a koronában 117. hárs Kissé ferde törzs 118. hárs Erősen visszametszett fa, kevés csapadékhoz jut, szárad 119. hárs Erősen visszametszett fa, kevés csapadékhoz jut, szárad 120. hárs Vezérágán hosszanti korhadás látható, elszáradt ág, kicsi lombfelülete maradt 121. hárs Erősen visszametszett korona, az építkezéskor is sok ága letört 122. hárs Erősen visszametszett korona, az építkezéskor is sok ága letört 123. hárs Jó állapotú 124. hárs 125. hárs 126. hárs 127. hárs 12/14 méretű sorfák 2005-ben telepítettük a parkoló melletti zöldsávba HŐSÖK ÚTJA PÁROS OLDAL HŐSÖK ÚTJA 32. SZ. INGATLAN RÁKÓCZI FERENC UTCA KÖZÖTTI SZAKASZ ssz. fafaj törzsátm korona átm. jellemzők, megjegyzés 73. hárs Törzsig visszametszett fa, felső részén hajtásokkal A metszfelület helyén korhadt üreg, kivágandó 74. hárs 45 7 Magas fa, látszólag jó állapotú, de a törzsön és egyik vázágán nagy méretű korhadt üreg látható, a törzs az út irányába dől. Ha visszametszük, a fa torzó marad. Kivágásra javasolt. 75. hárs Elég csúnyán metszett fa, 2,30 m magasan odvasodás (15 cm átm.) 76. hárs 40 6 Jó állapotú 77. hárs Magas fa, odvasodás (8 cm átm.) 78. hárs A korona felső részén a törésnyomokat kezelni kell. 79. hárs Magas fa, a ház fölé érő vázággal 80. hárs Nagyfokú odvasodás (20x30 cm) 81. hárs 45 7 Jó állapotú, száraz ág metszése szüks. 82. hárs 40 8 Szép 83. hárs 35 8 Az egyik vázágán odukezelés szükséges (8x15 cm) 84. hárs Jó állapotú 85. szilvafa 5 1,5 86. hárs Két helyen odukezelés szüks. (10 cm átm.) 87. hárs Néhány alsó ág lemetszése szükséges 88. hárs Jó állapotú 89. hárs Jó állapotú 90. hárs Jó állapotú 91. hárs A korona felső részén nagyobb száraz ágak láthatók. Néhány letört ág csonkját metszeni kell 6

8 92. hárs 25 5 ~ jó állapotú 93. hárs ~ jó állapotú 94. hárs ~ jó állapotú 95. hárs ~ jó állapotú 96. hárs ~ jó állapotú 97. hárs ~ jó állapotú 98. hárs törzsű fa 99. hárs Jó állapotú, az iskola előtti parkoló felöl az alsó, lehajló ágak metszése szükséges 100. hárs Jó állapotú 101. hárs Jó állapotú 102. hárs Jó állapotú 103. hárs Néhány száreaz ág a koronában 104. hárs 25 5 Jó állapotú 105. hárs 25 5 Jó állapotú 106. hárs Fiatal fa, szépen fejlődik, jó állapotú 107. hárs Jó állapotú 108. hárs Jó állapotú 109. hárs Az üzlet felöli ágcsonkokat, és elágazásokat meg kell igazítani, ~szép fa 110. hárs Jó állapotú, a törzsön sok vízhajtás látható 111. hárs cm átmérőjű odu mintegy 5 m magasságban, a törzsön sok vízhajtás van 112. hárs a törzsön sok vízhajtás van, a tető felett gallyazás szükséges 113. japánakác Szép, idős japánakác, az épület fölé nyúlik egy nagyobb ága, 114. hárs hárs Jó állapotú 116. hárs 30 6 Jó állapotú 117. hárs 30 6 Jó állapotú 118. hárs Jó állapotú 119. hárs hárs Jó állapotú 121. hárs Jó állapotú 122. hárs Jó állapotú 123. hárs Szép, jó állapotú 124. hárs hárs Kissé száradó fa 126. hárs Kissé száradó fa 127. bálványfa Száradt, kivágandó 128. bálványfa néhány száraz ága van Erősen visszametszett fa, a metszfelületekből előtörő hajtások válogatása szükséges Jó állapotú, száraz ágak eltávolítása szükséges, esetleg az épület homlokzatát súróló ágak metszése is Nagyon ferde törzsű, a parkoló felé dől,többször visszametszett, száradó fa, törzse korhadt, kivágandó Jó állapotú, de rengeteg termést hoz, amivel elgyomostja a Kossuth L. út cserjesövényét, kivágandó 129. hárs Szép, jó állapotú 130. hárs Szép, jó állapotú 131. hárs Szép, jó állapotú 132. hárs Szép, jó állapotú, a szűk tőtávolság miatt kissé visszamaradt 133. hárs Szép, jó állapotú 134. hárs Szép, jó állapotú 135. hárs Jó állapotú 136. hárs Jó állapotú 137. hárs Jó állapotú 138. hárs Jó állapotú 139. hárs Jó állapotú 140. hárs Jó állapotú 141. hárs Jó állapotú 142. hárs Jó állapotú 143. hárs Jó állapotú 7

9 144. hárs Visszametszett, ~jó állapotú 145. hárs ~ jó állapotú 146. hárs ~ jó állapotú 8

10 II. ÜTEM RÉSZLETES FAFELMÉRÉSE HŐSÖK ÚTJA PÁRATLAN OLDAL KNER TÉR HŐSÖK ÚTJA 73. SZ. KÖZÖTTI SZAKASZ ssz. fafaj törzsátm korona átm. jellemzők, megjegyzés 128. hárs hárs hárs hárs 40 8 Szép fa, száraz ágcsonk metszése, és a felakadt ágak leszedése szükséges, az új kialakítású P sáv felöl letört az ág, 4 m magasan ~ 7x5 cm-es korhadás látható Szép, magas fa, 2 nagy vázága van, az alsó részen egy nagyobb méretű korhadás látható 12x5 cm, valamint az épület felöli oldalon 2 kisebb Egy ép, felfelé törekvő vázága van, a másik felül nagymértékben korhadt (10x70 cm keresztmetszetű) A fát meg kell újítani. Szép magas fa, ágai a tető fölé érnek, de a legkisebb szabad távolság megvan Kisebb korhadás látható az alsó vázágon 3 m magasságban (4x10 cm) 132. hárs Az alsó ág törött, le kell metszeni. Hajtásválogatás, valamint a szárazt ágcsonok metszése is szükséges hárs Szép fa. Hajtásválogatás és a tört ágak metszése szükséges hárs hárs hárs hárs hárs hárs hárs hárs hárs hárs hárs A fát az erős metszés megviselte, de viszonylag jó állapotú. A koronában hajtásválogatás szükséges, valamint a közvilágítási lámpatest kiszabadítása. Törzsén rákos elváltozás, gyökérsérült, nagyon sok tőhajtása van. Két nyolcvan fokban elágazó vázága van, közötte a törzs korhadásnak indult, üreg látható! (megáll a víz) Az épület felöl egy nagyobb száraz ág és ágcsonkok metszése szükséges, korábban nagyon szakszerűtlenül metszették Szép fa, 1-2 száraz ágcsonk a koronában, hajtásválogatás szükséges. 4 m magasan egy hozzáférhető üreget kell kezelni. Az új létesítésű P sáv felöl az alsó ágak metszése szükséges. Hosszanti korhadás járda felöli koronaágon, 1,20 m x 0,04 m Az alsó, a felette lévő és az út felöli részen is hosszanti korhadás látható. A sebfelületek nincsenek kezelve, kissé féloldalas a korona. Törött alsó ágak, rosszul metszett fa. Hajtásválogatás szükséges és a közvilágítási lámpatestet ki kell szabadítani. A járda felé erősen ferde a törzs, egy nagy száraz ága van, a törzsön 3 m magasságban nagy korhadt üreg látható, ami a vázág felé húzódik. A későbbiekben valószínű kivágandó lesz. Jó állapotú, száraz ágcsonkok metszése szükséges, valamint a koronában felakadt ágak eltávolítása. Ágrendszere besűrűsödött, a kapu felöl nagyobb törött ág látható. 5 méter magasan korhadt üreg látható, itt az ág lemetszésére van szükség. Korhadás nem látható rajta, csoportos hajtásnövekedés, hajtásválogatás szükséges. Törzsén kéregrák látható. A tető feletti ágak visszametszése szükséges. Szép fa. Erős metszés miatt besűrűsödött a koronája. Felakadt száraz ág a koronában, száraz ágcsonkok metszése szükséges. A P felöl gallyazás szükséges. A P felöl gallyazás szükséges. Egy-két hajtás lemetszése szükséges. 6 m magasan 3x5 cm és 5x15 cm korhadás kezelése szükséges. A törzsén rákos elváltozás látható hárs m magasan korhadásnyomok az ágak lemetszésénél. 1 madárodu is látható rajta hárs 30 5 A törzsön rákos elváltozás látható. A középső vázágon 7 m 9

11 magasan beszáradt hosszanti seb látható. Besűrűsödött az ágrendszere. A száraz ágcsonkok metszése szükséges, továbbá az alsó ágak metszése is hárs 30 5 Féloldalas korona, törzssérült, gombaölővel kezelni kell. ~ Jó állapotú 148. fehér akác Idős fa, koronájában természetes száradás jelei, de sok a száraz ág, kivágandó hárs Jó állapotú, sebkezelésre van szükség 150. hárs ~ jó állapotú, 3,5 m magasan 6-8 cm átm. korhadás kezdődik, néhány metszfelület kezelése szükséges hárs Száraz, korhadt ágcsonk metszése szükséges, 3 m magasan 8-10 cm átm. korhadás látható hárs A tető fölé nagy ágak nyúlnak, csoportos hajtásnövekedés feltűnő. 3,5 m magasan 8x20 cm, közepesen mély korhadást kell kezelni hárs 35 7 csoportos hajtásnövekedés feltűnő, igazítás, metszés szükséges. A tetőre ráhajlanak az ágak hárs Szárazolás, gyógymetszés, az épület felöli koronaigazítás szükséges. A törzsön rákos elváltozás látható hárs Szép magas fa, gyógymetszés, sebkezelés szükséges a koronában hárs Csonkolt, ezért féloldalas fa. Gyógymetszés, az alsó ágak megigazítása szükséges hárs Magas fa, néhány száraz ág metszése szükséges hárs Koronaigazító metszés szükséges (rosszul metszett fa ) 159. hárs A koronaágak szinte egy magasságból ágaznak el csoportosan. Az alsó részen korhadt ágcsonkok eltávolítása szükséges hárs Féloldalas korona, a járda felett nagy elszáradt ág metszése, valamint a korona egyensúlyi metszése szükséges hárs Néhány metszfelületet kezelni kell, ~ jó állapotú 162. hárs Erősen visszametszett fa, száraz ágcsonk lemetszése szükséges. Törzsén rákos elváltozás látható hárs Száraz ágcsonkok metszése, kezelése szükséges, 7 m magasan 6 cm átmérőjű, közepesen mély korhadás. Csoportos elágazások feltűnőek hárs Szép fa, 4,5 m-en korhadásnak indult metszfelületet kezelni kell hárs Száraz ágak, ágcsonkok a koronában, törzsén rákos elváltozás 166. hárs Szép fa, szárazolás szükséges hárs ,5 m magasan korhadt ágcsonk, törzsén rákos elváltozás 168. hárs Jó állapotú 169. hárs 12/14 SF Fiatal fa, szépen nő, koronaalakító metszés szükséges 170. hárs 12/14 SF Fiatal fa, szépen nő, koronaalakító metszés szükséges 171. hárs Jó állapotú fiatal fa, az alsó ágak lemetszése szükséges 172. Fehér kőris Fehér kőris 15 Törzsig lecsonkolt fa, a metszfelület széléből fiatal hajtások törtek elő, kivágandó Törzsig lecsonkolt fa, a metszfelület széléből fiatal hajtások törtek elő, kivágandó 174. csörgőfa Szép fa, kezelésre nincs szükség 175. szilvafa Idősebb sgyümölcsfa, a pótlásként teleptendő hárs mellett elfér még egy ideig Fehér kőris Magas, erősen visszacsonkolt, kivágandó 177. hárs Az ága a tetőre ér, az egyik vázágon hosszanti beforrott seb látható, koronaigazítás szükséges 178. hárs 25 5 Korhadt száraz vezérág, metszése szükséges 179. hárs Mindkét vezérágon hosszanti (1,00 m és 0,80 m)korhadás látható az alsó részen, ~ kivágandó 180. hárs Jó állapotú, a felső ágmetszéseket kezelni kell hárs Két főbb vázága van, az egyik éppen a kötegelt légvezeték felé nő. Jó állapotú, sűrű ágrendszerű. 10

12 HŐSÖK ÚTJA PÁROS OLDAL RÁKÓCZI FERENC ÚT MIRHÓHÁTI UTCA KÖZÖTTI SZAKASZ ssz. fafaj törzsátm korona átm. jellemzők, megjegyzés 147. hárs Jó állapotú, néhány száraz ág a koronában. Sűrű a korona hajtásrendszere, tősarjak. 2 és 3 m magasan 7 cm átm. és 10x6 cm átm. korhadás, az út 148. hárs 25 6 felöl törött ág, valamint 1-2 száraz ág lemetszése szüks. Törzsén rákos elváltozás hárs Szép fa. Az alsó metszett ágak kezeltek, egy gombásodás nyom látható, az út felöl törött ág. Az épület felöl korhadás látható a metszfelületnél, ami még jól 150. hárs kezelhető. A korona féloldalas (szinte mindegyik fa az ingatlan előtt) 151. hárs száraz ágvég metszése szükéges. A törzsön hosszanti seb, nem túl mély. Az út felöl törött ág metszése szükséges hárs Szép fa. A helyes metszés következtében szépen alakult a korona! 1-2 száraz ág metszése szükséges hárs száraz ág metszése, és gombás ágcsonk kezelése szükséges eperfa 15 4 Magról nőtt eperfa, kivágásra jelölt hárs Egy nagy ágát lemetszették, de a sebet kezelték. Jó állapotú hárs ~Jó állapotúnak mondható, néhány kisebb száraz ág metszése szükséges 157. hárs Kissé féloldalas, rákos elváltozás kezdődik a törzsön Az épület felöli nagy ágat lemetszették, 2 m magasságban 158. hárs kezd korhadni. 1,5 méter magasan 10 cm átm. korhadt üreg, mélynek látszik hárs Száraz ágcsonk a koronában. 4-5 méter magasan korhadt metszfelület, de lentről nem látszik jól. Többször gallyazott az épület felöl és a parkoló felöl. Egyelőre 160. nyárfa marad a helyén, komplex parkolórendezéskor kivágása indokolt nyárfa S alakú törzsgörbület, többször gallyazott, száraz, korhadt ágak a koronában, a törzsön korhadás látható 162. hárs Szép fa. A törzsön kismértékű rákos elváltozás, 5 m magasan két kisebb korhadt rész kezelendő hárs Jó állapotú. Az út felöl törött ágvég látható, valamint kisebb száraz ágak a koronában. Két helyen 7 cm átm. korhadás hárs Szép, jó állapotú, magas fa. A koronában néhány száraz ágat le kell metszeni hárs Magas, szép, jó állapotú fa hárs A törzsön kismértékű rákos elváltozás látható, a metszfelületek kezelése szüks hárs Jó állapotú, a friss metszéseket kell kezelni. Törzsén hosszanti, mély korhadás 100x12 cm keresztmetszetű hárs ,5 méterrel feljebb egy kisebb, nem túl mély nyílás is látható. Amíg megmenthető, marad a helyén 169. hárs A törzsön sejtburjánzás látható, jó állapotúnak látszik, ha szükséges, a fenti metszéseket kezelni kell. Két vázága van, a törzsén 2 méter magasan korhadásnak indult 170. hárs 30 7 metszés látható, 15x6 cm-es. A fát körbeaszfaltozták, de még jó állapotú Erősen visszametszett fa, nagyon sok vízhajása van. 2 méter 171. hárs magasan a törzs korhadásnak indult, de még kezelhetők: 25x110 cm, 5x10 cm ker. metszetű gombásodás. Az épület felöl erősen visszametszett fa, féloldalas. Csak 172. hárs ágcsonkok maradtak, amiről tud, tömegesen kihajt a fa. Az út felöli alsó ága letört hárs Mint az előző 11

13 174. hárs hárs Az alsóbb ágak, hajtások elérték az épület homlokzatát, valamint a gépkocsibejáróba lógnak zavaróan. A korábbi metszések, törések igazítása szükséges. Jó állapotú. Az épület feletti gallyakból, valamint a száraz, törött ágakat metszeni szükséges hárs Mint az előző 177. hárs Mint az előző 178. hárs Jó állapotú, sűrű hajtásrendszerű fa hárs hárs hárs hárs hárs hárs Koronája az előzőét épp eléri. Az épület felöli nagyobb ágakat lemetszették, de már az új hajtások is elérték az ingatlant. Erősen féloldalas fa, törzsén 50 cm hosszú, 10 cm széles mély üreg van, egyik vázágán csoportosan gomba látható, kivágandó Száraz ág, ágcsonk, a koronában 2 x 30 cm korhadás az egyik vízszintes vázágon, koronaigazítás szükséges. Az épületet elérték az ágak, hajtások, csak néhány metszése szükséges. 3 m magasan 10 cm átm. mély korhadás, 5-6 méteren 12 cm átm. nem túl mély korhadás, ezen kívűl száraz ág, ágcsonk,valamint törésnyom is látható a koronában. 5 m magasan 10x15 cm-es korhadtz rész, 3 m magasan 8 cm átmérőjű korhadt üreg. Néhány száraz ág metszése szükséges hárs Jó állapotú, szárazolás szükséges hárs Jó állapotú, szárazolás szükséges. 3 m magasan 6x10 cm-es korhadt rész látható hárs Szép fa. 4 méter magasan közepesen mély 6x10 cm-es korhadás látható, a nagykapunál felakadt száraz ág a koronában hárs Szép, szárazolás és a korhadt rész lemetszése szüks hárs 30 8 Szép fa, jó állapotú 190. hárs hárs Szép fa, egészséges. A törzsön 1,5 méter magasan 8 cm átmérőjű korhadást kell kezelni, emellett néhány száraz vagy törött ágat metszeni kell. A törzsön rákos elváltozás látható hárs 10 4 Felgallyazni szükséges, vagy bokorfának meghagyni. Az első esetben még egy hársfát tudunk mellé ültetni hárs 10 4 Felgallyazni szükséges, vagy bokorfának meghagyni hárs Az alsó vázágon hajtásválogatás szükséges, valamint az épület felett kissé feljebb kell metszeni. 12

14

15

16

17

18

19

20

Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf",,.,,...,...,...

Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf,,.,,...,...,... Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Építésügyi és Környezetvédelmi Főosztály HwíHOi.hí Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf",,.,,....,...,...

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat 38/2009. (X.20.) Kt. rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat 38/2009. (X.20.) Kt. rendelete Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat 38/2009. (X.20.) Kt. rendelete a közterületen kivágott fás

Részletesebben

Pápa Erzsébet liget fakivágás

Pápa Erzsébet liget fakivágás 5 nyugati ostorfa Celtis occidentalis 5 3 száraz ágak 12 cseresznyeszilva Prunus cerasifera 40 15 száraz ágak, mézgás 24 mezei juhar Acer campestre 50 8 száraz ágak, törzssarjak külpontos 41/b kínai papíreperfa??

Részletesebben

PILLANGÓ PARK FELÚJÍTÁSA TERVBEMUTATÓ

PILLANGÓ PARK FELÚJÍTÁSA TERVBEMUTATÓ PILLANGÓ PARK FELÚJÍTÁSA TERVBEMUTATÓ MEGLÉVŐ ÁLLAPOT TERVEZÉSI TERÜLET: 63 981,5 M 2 TENISZPÁLYA+ PARKOLÓ TERÜLETE NÉLKÜL SZÁMOLVA EZEK TERÜLETE: 4048,8M 2 MEGLÉVŐ FÁK: 1221 DB TERVEZETT ÁLLAPOT ZÖLDFELÜLET:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ;

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ; FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 135-2/2016. 20. T Á J É K O Z A T Ó a Képviselő-testülethez a Weber

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 14.) Általános rendelkezések

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 14.) Általános rendelkezések 1 Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (I. 17.) önkormányzati rendelete a fák és cserjék ültetési, telepítési távolságának szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva:

Részletesebben

BUDAPEST, XVI. KERÜLETI LAKÓUTCÁK EGYESÍTETT KIVITELI TERV SIMONGÁT UTCA

BUDAPEST, XVI. KERÜLETI LAKÓUTCÁK EGYESÍTETT KIVITELI TERV SIMONGÁT UTCA BUDPEST, XVI. KEÜETI KÓUTCK EGYESÍTETT KIVITEI TEV SIMNGT UTC FFEMÉÉS ÉS FVÉDEMI TEV MEGBÍZÓ: BUDPEST FŐVS XVI. KE. ÖNKMNYZT PGMESTEI HIVT TEVEZŐ: SZEK-TEV MÉNÖKI SZGTTÓ BT. 1163 BUDPEST, FUVT UTC 51.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat

Részletesebben

Favizsgálati jegyzőkönyv

Favizsgálati jegyzőkönyv Favizsgálati jegyzőkönyv Sopronhorpács, Kápolna, Szent László kert Készítette: Park Erdő Stúdió Kft. 9400 Sopron, Ady Endre u. 57. Dr. Puskás Lajos okl. tájépítészmérnök táj és élővilágvédelmi szakértő

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

Kivágás indoka Kivágás határideje

Kivágás indoka Kivágás határideje Sorszá Döntés kelte Közterület megnevezése m Kivágás indoka Kivágás határideje június 23. Haán Lajos utca 20. 1 vérszilv kettétört június 26. Árpás sor 166. gát oldala 12 július 3. Tulipán utca 1. Vécsey

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. a fák védelmének helyi szabályairól

RENDELETTERVEZET. a fák védelmének helyi szabályairól RENDELETTERVEZET a fák védelmének helyi szabályairól Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a környezet védelmének

Részletesebben

Az Olimpiai parkban álló platán állapotfelmérése és kezelési javaslata

Az Olimpiai parkban álló platán állapotfelmérése és kezelési javaslata Az Olimpiai parkban álló platán állapotfelmérése és kezelési javaslata készítette: GardenFaápoló Kft. 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 324. Távbeszélő: 06-1-277-95-35 Távmásoló: 06-1-425-37-11 világháló:

Részletesebben

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén

II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén Sorszám 1 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz ágak 2 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Beteg 3 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz

Részletesebben

(egységes szerkezetben a 10/2000. (III. 21.) Kt., 9/2002. (V. 07.) Kt., a 29/2005. (X. 18.) Kt., és a 6/2007. (II. 20.) Kt. számú rendelettel)

(egységes szerkezetben a 10/2000. (III. 21.) Kt., 9/2002. (V. 07.) Kt., a 29/2005. (X. 18.) Kt., és a 6/2007. (II. 20.) Kt. számú rendelettel) BUDAPEST CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLET 16/1999. (VI.22.) Budapest Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a fakivágások pótlásáról és pénzbeni megváltásáról (egységes szerkezetben a 10/2000. (III.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc Borzavári úti temető elöregedett hársfasorának kivágására beérkezett árajánlatokról Előadó: Schreindorfer

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 32. 8500 PÁPA, Fı utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselıtestület 2009. áprilisi ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

A védetté nyilvánítás célja

A védetté nyilvánítás célja Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VI.26.) önkormányzati rendelete az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának

Részletesebben

A RENDELET HATÁLYA HATÁSKÖRI SZABÁLYOK

A RENDELET HATÁLYA HATÁSKÖRI SZABÁLYOK Egységes szerkezetbe foglalta: dr. Fogarasi Gábor Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2012. december 18. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (II. 27.)

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER A KÖZTERÜLETEN KIVÁGOTT FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK PÓTLÁSÁRÓL ÉS PÉNZBENI MEGVÁLTÁSÁRÓL

ALPOLGÁRMESTER A KÖZTERÜLETEN KIVÁGOTT FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK PÓTLÁSÁRÓL ÉS PÉNZBENI MEGVÁLTÁSÁRÓL BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER R ENDELETTERVEZET A KÖZTERÜLETEN KIVÁGOTT FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK PÓTLÁSÁRÓL ÉS PÉNZBENI MEGVÁLTÁSÁRÓL Készítette: Előterjesztő: Polinszky Tibor dr.

Részletesebben

Zöldfelületek, belváros rehabilitáció, kerékpárutak Hévízen. Laczkó Mária Kecskemét, 2012. május 24.

Zöldfelületek, belváros rehabilitáció, kerékpárutak Hévízen. Laczkó Mária Kecskemét, 2012. május 24. Zöldfelületek, belváros rehabilitáció, kerékpárutak Hévízen Laczkó Mária Kecskemét, 2012. május 24. Hévíz célja 2020.-ra Európa egyik vezető gyógyturisztikai célpontjává válni A cél eléréséhez szükséges

Részletesebben

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.

Részletesebben

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 17/2015. (VI.26.) önkormányzati

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati

Részletesebben

J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek -

J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK JEGYZŐJE 3950 Sárospatak, Kossuth Lajos út 44. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e 1. a fás szárú növények védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e 1. a fás szárú növények védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e 1 a fás szárú növények védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának közigazgatási területére terjed ki.

1. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának közigazgatási területére terjed ki. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselőtestületének 35/2009. (IX.16.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények védelméről egységes szerkezetben a módosításáról szóló

Részletesebben

LIGET BUDAPEST PROJEKT

LIGET BUDAPEST PROJEKT 1816 2016 ÉPÍTÉSI HELYEK E Nebbien Henrik terve Karakteres nyílt gyepes területek Sziget szerű ligetes foltok Több szintes zárt növényállomány a terület szélein Napjainkban Területveszteségek: 1840 vasútépítés

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Gyöngyöspata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(IX. 27.) önkormányzati rendelete a növények ültetési, telepítési távolságára vonatkozó helyi szabályokról Gyöngyöspata Város Önkormányzat

Részletesebben

FÁSÍTÁSI AKCIÓ FELHÍVÁS

FÁSÍTÁSI AKCIÓ FELHÍVÁS FÁSÍTÁSI AKCIÓ 2016. FELHÍVÁS 1. melléklet Nagykőrös Város Önkormányzat Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottságának 30/2016. (V.11.) számú bizottsági határozata alapján fásítási akciót hirdet az alábbiak

Részletesebben

ZÖLDTERÜLET REHABILITÁCIÓJA

ZÖLDTERÜLET REHABILITÁCIÓJA GYŐR, ÚJVÁROS, BERCSÉNYI LIGET JÁTSZÓ- és PIHENŐPARK (Hrsz: 8103) Comfort Tervező Kft. Oldal: 1 / 6 01. ELŐLAP GYŐR, ÚJVÁROS, BERCSÉNYI LIGET JÁTSZÓ- és PIHENŐPARK (Hrsz: 8103).. Okl. táj- és kertépítész

Részletesebben

13/2004.(03.08.) Kgy. sz. rendelet 1. A zöldterületek létesítéséről, használatáról, védelméről, fenntartásáról egységes szerkezetben

13/2004.(03.08.) Kgy. sz. rendelet 1. A zöldterületek létesítéséről, használatáról, védelméről, fenntartásáról egységes szerkezetben 13/2004.(03.08.) Kgy. sz. rendelet 1 A zöldterületek létesítéséről, használatáról, védelméről, fenntartásáról egységes szerkezetben A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bekezdésében

Részletesebben

A 4. KERÜLET NÁDOR UTCA LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA JÚLIUS

A 4. KERÜLET NÁDOR UTCA LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA JÚLIUS A 4. KERÜLET NÁDOR UTCA LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA 08 JÚLIUS FAVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV Jelen felérés a FŐKERT NZrt. egrendelése alapján készült a 4.kerület területén található fák állapotáról, valaint javaslat

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Készült az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága (Budapest) megbízásából 216/2010.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Készült az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága (Budapest) megbízásából 216/2010. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Készült az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága (Budapest) megbízásából 216/2010. A vizsgálata helye: Budapest, Nagymező utca két oldala A vizsgálat ideje: 2010. augusztus 24.

Részletesebben

A fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009 (IV.29.) számú önkormányzati rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép.

A fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009 (IV.29.) számú önkormányzati rendelet melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (IV. 27.) rendelete a fák védetté nyilvánításáról szóló 10/2009 (IV.29.) számú önkormányzati rendelet módosításáról Balmazújváros Város

Részletesebben

1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. 1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S - a Képviselı-testületnek -

E L İ T E R J E S Z T É S - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK JEGYZİJE 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig E L

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. január 28-i ülésére Tárgy: A város közterületein és a város köztemetőiben történő fatelepítések, fapótlások, valamint a zöldfelület-növelés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. év január 26.-i ülésére Tárgy: Zirc, Rákóczi téri faállományok felmérése, 10 évre ütemezett fakivágási-fapótlási koncepcióterv

Részletesebben

Orosháza jelentősebb zöldterületei

Orosháza jelentősebb zöldterületei Orosháza jelentősebb zöldterületei Helyszín Szabadság Modern fa-fém padok, hulladékgyűjtők találhatóak a teljes területén és környezetében. Központi elemként egy üveg plasztika díszíti a teret. A A kertészeti

Részletesebben

Gyümölcsök metszése és koronaformái

Gyümölcsök metszése és koronaformái Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és

Részletesebben

6ill. számú előterjesztés

6ill. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 6ill. számú előterjesztés Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a kiszáradt, beteg fák kivágásáról és pótlásáról

Részletesebben

Város Polgármestere. A természeti értékek helyi védelméről szóló 5/2006. (05.25.) Ör.sz. rendelet felülvizsgálatáról

Város Polgármestere. A természeti értékek helyi védelméről szóló 5/2006. (05.25.) Ör.sz. rendelet felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu A természeti értékek helyi

Részletesebben

Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata

Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata Az erdőgazdálkodás és a közlekedést szolgáló vonalas létesítmények kapcsolata Készítette: Csókás Balázs csokas.balazs@emk.nyme.hu Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és

Részletesebben

Herceghalom vadgesztenye fasorainak (Gesztenyés út, Zsámbéki út) faállomány kezelési terve

Herceghalom vadgesztenye fasorainak (Gesztenyés út, Zsámbéki út) faállomány kezelési terve 1 Herceghalom vadgesztenye fasorainak (Gesztenyés út, Zsámbéki út) faállomány kezelési terve 2019 január Készítették: Bárány Levente faápolási és favizsgálati szakmérnök Dr. Gutermuth Ádám faápolási és

Részletesebben

9700 Szombathely, Mindszenty tér /1 hrsz. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.

9700 Szombathely, Mindszenty tér /1 hrsz. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3. JÁRDÁNYI PAULOVICS ISTVÁN ROMKERT TERÜLETÉN ÁTVEZETŐ GYALOGOS PASSZÁZS KIVITELI TERVE - DENDROLÓGIAI FELMÉRÉS Helyszín: 97 Szombathely, Mindszenty tér 1. 5997/1 hrsz Megrendelő: Szombathely Megyei Jogú

Részletesebben

Jegyzői hatósági eljárás keretében engedélyezett fakivágások

Jegyzői hatósági eljárás keretében engedélyezett fakivágások határideje 1. 2015.03.06 Kun utca 2 db nyír, 1 db hárs, 1 db fűz, 1 db akác, 10 db szilva részben korhadt, előregedett állapot, illetve légvezeték akadályozása vegetációs időszak 5 db madárberkenye, 10

Részletesebben

Törzsátmérő. összesen (cm)

Törzsátmérő. összesen (cm) VESZPRÉM BELVÁROS REHABILITÁCIÓS TERVE KIVÁGANDÓ FÁK LISTÁJA ÉS A KIVÁGÁSOK ESETI INDOKLÁSA 2009. 06. 22. MUNKAKÖZI ANYAG (Készítette: PressTonTerv Tervezőiroda, Göd, Hubayné dr. Horváth Nóra, Meiszterné

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 12./ Napirendi pont. S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem

ELŐTERJESZTÉS. 12./ Napirendi pont. S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem 12./ Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Az

Részletesebben

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely

Részletesebben

25/2004. (VII. 6.) RENDELETE. A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról

25/2004. (VII. 6.) RENDELETE. A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 25/2004. (VII. 6.) RENDELETE A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról Budapest, XVI. kerület Margit

Részletesebben

"Közterületi fák gallyazási, fakivágási, tuskómarási munkái"

Közterületi fák gallyazási, fakivágási, tuskómarási munkái "Közterületi fák gallyazási, fakivágási, tuskómarási munkái" Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/91 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2018. (XI.12.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények helyi védelméről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata

Részletesebben

A fa értéke! 2015. esztendő jégtörő havának 20. napján

A fa értéke! 2015. esztendő jégtörő havának 20. napján A fa értéke! 2015. esztendő jégtörő havának 20. napján MFE faértékelési módszer fa értéke = A*B*C*D*E*M A = alapár B = kor szorzó C = fahely szorzó D = koronaállapot szorzó E = faállapot szorzó M = dendrológiai

Részletesebben

A szilva intenzív koronaformái és a metszés

A szilva intenzív koronaformái és a metszés A szilva intenzív koronaformái és a metszés Dr. Gonda István professor emeritus Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet Ültetési rendszer kísérlet négy szilvafajtával Telepítés éve: 1997 tavasz Alany:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én, 17.00 órakor kezdődő rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én, 17.00 órakor kezdődő rendkívüli nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én, 17.00 órakor kezdődő rendkívüli nyílt üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról 2. oldal Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (IX.11.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát kezdeményezéshez Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra

Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,

Részletesebben

Az V. kerület József Nádor téren található 6 db Celtis occidentalis favizsgálatának jegyzőkönyve és kezelési javaslata

Az V. kerület József Nádor téren található 6 db Celtis occidentalis favizsgálatának jegyzőkönyve és kezelési javaslata Az V. kerület en található 6 db favizsgálatának jegyzőkönyve és kezelési javaslata A vizsgált fák elhelyezkedése és azonosítása Fa kódja: 001 6 m 64 cm 65 cm 09 cm Beszűkült élettér, körben aszfalfaltozva,

Részletesebben

BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTER Balatonfüred, Szent István tér 1.

BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTER Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2004. az előterjesztés jogszabállyal nem Előkészítő: Kosler Zoltán osztályvezető ellentétes: jegyző E L Ő T E R J E S Z T É

Részletesebben

A második ütemben a Környezetvédelmi Osztály az utcai fasoraink kiszáradt, korhadt fáinak felmérését végezte el.

A második ütemben a Környezetvédelmi Osztály az utcai fasoraink kiszáradt, korhadt fáinak felmérését végezte el. Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Építésügyi és Környezetvédelmi Főosztály " ",.;< í,;.in,s \. kerület Kőbányai -i;!. \.Ki,»,'t Képviselő-testület ülése M/1J5744JSQ1, Tárgy: Javaslat Kőbánya

Részletesebben

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e a helyi jellegű természeti értékek védelméről (A 11/2012.(V.31.), a 18/2009.(X.01.), a 7/2001.(V.31.) sz. Rendelettel

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

1. Helyi jelentőségű védett természeti érték védettségének fenntartásáról

1. Helyi jelentőségű védett természeti érték védettségének fenntartásáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 9/2019. (III.28.) Ör-rel módosított 33/2018. (IX.27.) önkormányzati rendelete helyi jelentőségű védett természeti emlékké nyilvánításról Veszprém

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete a fák és fás szárú növények védelméről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

6/2005. (II. 21.) rendelete

6/2005. (II. 21.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 6/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület Rákospalotai

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS FAKIVÁGÁSOKHOZ

Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS FAKIVÁGÁSOKHOZ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására

a Képviselő-testülethez a fás szárú növények védelmének helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031; Fax: 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:../2015. 1 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 202. szám 32199

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 202. szám 32199 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 202. szám 32199 A vidékfejlesztési miniszter 46/2010. (II. 31.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezõgazdasági

Részletesebben

A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet. A 2013. június 1-én hatályba lépő rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet. Bordány Községi Önkormányzat 17/2005.(XI.19.)Ö.r. rendelete a község közigazgatási területére vonatkozó Helyi Építési

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Siófok Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET: Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről

EGYSÉGES SZERKEZET: Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről EGYSÉGES SZERKEZET: 2012.06.01. Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről Koroncó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi

Részletesebben

BIRTOKKÖZPONT ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ VÉDŐFÁSÍTÁS KIÜLTETÉSI TERVE

BIRTOKKÖZPONT ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ VÉDŐFÁSÍTÁS KIÜLTETÉSI TERVE (Szombathely, 0989/5 külterületi ingatlanra) készítette: SZILY ADRIEN okl. táj- és kertépítész 2017. október 1. melléklet ALÁÍRÓLAP TERVEZŐ Szily Adrien okl. táj- és kertépítő mérnök vezető tervező K/1

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 7/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet ódosításáról és a Budapest, XVI. kerület Újszász

Részletesebben

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban Információk az utak menti fásításról Zsidákovits József üzemeltetési mérnök, KKK Budapest 2008. február 20. Témák áttekintése 1. A fásítás két évtizede számokban 2. Változások a 3. Közút menti fák állapotvizsgálata

Részletesebben

A FAKATASZTER. A fakataszter felállításának módját, technológiai leírását és kötelező adattartalmát jelenleg nem szabályozza jogszabály.

A FAKATASZTER. A fakataszter felállításának módját, technológiai leírását és kötelező adattartalmát jelenleg nem szabályozza jogszabály. A FAKATASZTER A fakataszter leegyszerűsítve egy leltár, elsődleges feladata az adott területen található fák kertészeti szakmai nyilvántartása, elősegítve a fenntartási munkák technológiai tervezhetőségét,

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete *

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * BUDAPEST, III. KERÜLET BATTHYÁNY UTCA PÜNKÖSDFÜRDŐ UTCA ÁRPÁD UTCA IPARTELEP UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET

Részletesebben

2013. november 28-i rendes ülésére

2013. november 28-i rendes ülésére 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati tulajdonú fás területek

Részletesebben

Acer platanoides. Fraxinus angustifolia

Acer platanoides. Fraxinus angustifolia Kiterjedt zöldsávba vagy vezetékmentes utcákba alkalmas terebélyes, magasra növő fák: Acer platanoides Korai juhar (őszi lombszín) Magas terebélyes juharfajta, nagy felületen nyújt szórt árnyékot. A fa

Részletesebben

A KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA

A KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA A KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ LOMBOS FÁINAK FAVIZSGÁLATA 2012 NOVEMBER Jelen felérés a Budapest Gyógyfürdői Zrt. egrendelése alapján készült a budapesti Király Gyógyfürdő területén található lobos fák állapotáról,

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2009. (IV. 29.) számú rendelete. a fák védetté nyilvánításáról

BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2009. (IV. 29.) számú rendelete. a fák védetté nyilvánításáról BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2009. (IV. 29.) számú rendelete a fák védetté nyilvánításáról Balmazújváros Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS

BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS Bük Város Településrendezési terve - Felülvizsgálat 2015 Településszerkezeti terv

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a fák védelméről

Balatonakarattya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a fák védelméről Balatonakarattya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a fák védelméről Balatonakarattya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 8.) Siófok

Részletesebben

g) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, takarítása, hó- és síkosság-mentesítése, illetve pormentesítése.

g) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, takarítása, hó- és síkosság-mentesítése, illetve pormentesítése. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2016. (X.28.) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 59/2005.

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről

Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete. Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Siófok Város Önkormányzata 29/2003.(VIII.29.) számú rendelete Siófok város zöldfelületeinek használatáról és védelméről (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2018. január 31. napjával.)

Részletesebben

Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim

Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes

Részletesebben

ÚJPEST, SZENT ISTVÁN TÉR RENDEZÉSE II. ÜTEM MÉLYGARÁZS ÉS VIRÁGPIAC ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT

ÚJPEST, SZENT ISTVÁN TÉR RENDEZÉSE II. ÜTEM MÉLYGARÁZS ÉS VIRÁGPIAC ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT ÚJPEST, SZENT ISTVÁN TÉR RENDEZÉSE II. ÜTEM MÉLYGARÁZS ÉS VIRÁGPIAC ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT TARTALOMJEGYZÉK TERVJEGYZÉK 0 MŰSZAKI LEÍRÁS 1 A TÉR JELENLEGI HELYZETE 1 A TÉR 1 Növényalkalmazás 2 Berendezési

Részletesebben

SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE

SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE 1102 Budapest, Kápolna utca 2. Hrsz.: 41464/8 ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKHOZ (BONTÁS, FAKIVÁGÁS-FAVÉDELEM) Készítette: Dunapark Kft. 2017. október TERVEZŐI NYILATKOZAT

Részletesebben

Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok

Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok I. Acer sp., Juharfélék A juharfélék a fás szárú növények egyik legváltozatosabb, egyik leginkább faj-, és fajta gazdagabb nemzetsége. Fajtái

Részletesebben

Jegenyenyár állapotfelmérése és kezelési javaslata Budapesten a XIII. kerület Pannónia utcai óvoda területén

Jegenyenyár állapotfelmérése és kezelési javaslata Budapesten a XIII. kerület Pannónia utcai óvoda területén Jegenyenyár állapotfelmérése és kezelési javaslata Budapesten a XIII. kerület Pannónia utcai óvoda területén készítette: GardenFaápoló Kft. 1214 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 324. Távbeszélő: 06-1-277-95-35

Részletesebben

a helyi zöldterületek védelmérl

a helyi zöldterületek védelmérl Bátya Község Önkormányzat Képvisel-testületének 16/2008. (IX. 15.) számú önkormányzati rendelete a helyi zöldterületek védelmérl Bátya Község Önkormányzata a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

A VÁROSLIGET FAKATASZTERE

A VÁROSLIGET FAKATASZTERE A VÁROSLIGET FAKATASZTERE A VÁROSLIGET FAKATASZTERE A VÁROSLIGETI FAKATASZTER FELVÉTELE A FA KÓDJA A terület nagy kiterjedése, és a fák későbbi, egyszerűbb beazonosítása miatt három tömbre lett osztva.

Részletesebben

Békéscsaba, Andrássy út 1-5. Platán fasor tárgyban

Békéscsaba, Andrássy út 1-5. Platán fasor tárgyban Farkas Ágnes okleveles táj-és kertépítész, tervező, táj- és kertépítészeti, parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértő, igazolvány szám: SZ 271395 Békéscsaba, Andrássy út 1-5. Platán fasor

Részletesebben

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (III.23.) önkormányzati rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005.

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben