A szarvasmarha-tartás állatvédelmi vonatkozási

Átírás

1 A szarvasmarha-tartás állatvédelmi vonatkozási Dr. Janbaz JANAN, egyetemi docens Az ország szarvasmarha állományának nagysága 1895 és 1985 között, 90 év alatt alig változott, és 2 millió körül volt. Ebben csak a második világháború pusztításainak volt negatív hatása, amit néhány év alatt helyrehoztak. A rendszerváltás óta a szarvasmarha állománya rohamosan fogyott. A szarvasmarhák száma december 1-jén 702 ezer volt, egy év alatt 6 ezerrel, az utolsó 4 hónap alatt 3 ezerrel lett kevesebb. A tehénállomány (322 ezer) az egy évvel ezelıttihez viszonyítva 12 ezerrel, augusztus 1. óta 4 ezerrel csökkent. Termelni csak egészséges állattal lehet, jól termelni, ha biológiai igényeit is kielégítjük. A biológiai igényekben az összes környezeti tényezı játszik fontos szerepet. Az egészség a szervezet és a környezet egyensúly állapotát jelenti. Az egészség legbiztosabb mérıje a belsı élettani paraméterek és a genetikai képességek szerinti teljesítmény. Az egészséges állatokra jellemzı viselkedés az, hogy elevenen mozognak, élénk tekintetőek, a környezetükre figyelnek. A szarvasmarha fejüket felemelik, a hát, a gerinc vonala vízszintes, egyenes, a végtagokat egyenletesen terhelik, fekvı állapotból viszonylag könnyen felállíthatók. Az egészséges állatok nyugalmi állapotban erılködés nélkül a fajra jellemzı ritmusban lélegzik. A normális testhımérséklet állatfaji sajátosságokat mutat. Egészséges szarvasmarha egyes élettani paraméterei: - Hımérséklet: 38-39, borjú 38,5-40,5 o C - Légzésszám 18-28/perc - Kérıdzések száma: 10-15, egy-egy kérıdzési idı perc Ahhoz, hogy egy szarvasmarha állomány genetikai képességének megfelelıen termelni tudjon, és az állat jólléte se kerüljön veszélybe, többek között be kell tartani az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló törvény rendelkezéseit. A borjútartás állatvédelmi vonatkozásai A borjú tartásának állatvédelmi feltételeit az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló évi XXVIII. Törvény és annak felhatalmazása alapján kiadott 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet, a mezıgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól, 1. számú melléklete tartalmazza, amely rendelkezése szerint szarvasmarhát hat hónapos koráig borjúnak nevezzük. A rendelnek két módosító rendelete, a 20/2002. (III. 14.) FVM rendelet, és a 72/2004. (IV. 29.) FVM rendelet is megjelent. Az alábbiakban összefoglalom az 1. számú melléklet minimális követelményeit a borjak tartására vonatkozóan: A borjútartásban használatos istállóknak, berendezéseknek és egyéb használati eszközöknek hatékonyan tisztíthatóknak és fertıtleníthetıknek kell lenniük, valamint a borjakra nézve ártalmas anyagot nem tartalmazhatnak. A bélsarat, vizeletet, takarmánymaradékot, a kiszórt takarmányt a szükséges gyakorisággal el kell távolítani, hogy csökkenjen az erıs szagok kialakulásának, valamint a rovarok és rágcsálók vonzásának lehetısége. Az állattartás során használt eszközöket, berendezéseket és karámokat rendszeresen tisztítani és fertıtleníteni kell a keresztfertızések megakadályozása, valamint a kórokozók elszaporodásának megelızése érdekében.

2 2 Az elektromos áramköröket és berendezéseket úgy kell a vonatkozó érvényes elıírások szerint szerelni, hogy azok áramütést ne okozzanak. Az épület szigetelésének, főtésének, szellıztetésének biztosítania kell, hogy a légáramlás, a porkoncentráció, a hımérséklet, a relatív páratartalom és a széndioxid, az ammónia, valamint az egyéb gázok koncentrációja a borjak egészségét nem károsító szinten maradjon. Minden automatikus üzemő vagy mechanikus mőködéső berendezést legalább naponta egy alkalommal ellenırizni kell. Az észlelt meghibásodást azonnal meg kell szüntetni. Ha ez nem lehetséges, addig, amíg a hiba nem szüntethetı meg, a borjak egészsége és jó közérzete érdekében meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, és olyan alternatív megoldást kell alkalmazni, amely biztosítja a folyadék- és takarmányellátást és a megfelelı környezeti állapot fenntartását. Mesterséges szellızési rendszer alkalmazása esetén megfelelı kisegítı megoldással kell biztosítani a légcserét annak érdekében, hogy a borjak egészségi állapota még a mesterséges szellıztetési rendszer meghibásodása esetén se károsodjon, illetve a borjak komfortérzete ne romoljon. A rendszer meghibásodására a gondozót riasztórendszernek kell figyelmeztetnie. A riasztórendszer mőködıképességét rendszeresen ellenırizni kell. Tilos a borjakat állandó sötétben tartani. Szokásaik és fiziológiai szükségletük kielégítése céljából a klimatikus viszonyokat figyelembe véve természetes és mesterséges megvilágításról kell gondoskodni. A mesterséges megvilágítás idıtartamának a természetes nappali fényével kell megegyeznie. Ez az idıtartam általában kilenc és tizenhét óra közötti idıszaknak felel meg. Kiegészítésként olyan rögzített helyzető vagy hordozható fényforrást kell használni, amelynek fényereje elegendı minden borjú bármikor történı ellenırzéséhez, vizsgálatához. Az állattartónak minden egyedileg vagy csoportosan tartott, istállózott borjút legalább naponta kétszer, szabadon tartott borjút legalább naponta egyszer ellenıriznie kell. Minden sérült vagy betegnek tőnı borjút azonnal megfelelı kezelésben kell részesíteni. Amikor szükségessé válik, a beteg vagy sérült borjút száraz, kényelmes fekvést biztosító alommal ellátott elkülönítıbe kell helyezni. Az olyan esetekben, amelyek meghaladják az állattartó ismereteit, állatorvosi tanácsot kell kérni. A borjúszállás kialakításánál minden egyes borjú számára biztosítani kell a lefekvés, a pihenés, a felkelés, a saját maga nehézség nélküli ellátásának a lehetıségét, valamint, hogy fajtársait láthassa. A lekötık sérülést nem okozhatnak. A lekötırendszereket rendszeresen ellenırizni kell. A kényelmes rögzítés érdekében el kell végezni a szükséges utánállítást. A lekötésre használt eszközöknek olyannak kell lenniük, hogy ne okozzanak fulladást vagy sérülést, valamint elég hosszúnak kell lenniük, hogy a borjú nehézség nélkül lefekhessen, pihenhessen, felkelhessen és saját magát elláthassa. A padozatnak repedésektıl és folytonossági hiányoktól mentesnek, a folyadék elvezetésére megfelelı lejtéssel kialakítottnak, egyenletesnek, simának, de csúszásmentesnek kell lennie, és úgy kell azt kialakítani, hogy se a felállás, se a fekvés ne okozzon sérülést vagy szenvedést. A padozatkialakítás feleljen meg a borjú méretének, testtömegének, legyen megfelelıen szilárd. A fekvıhelynek kényelmesnek, tisztának, megfelelı vízelvezetı képességőnek és a borjak számára ártalmatlannak kell lennie. A két hetesnél fiatalabb borjak részére megfelelı almozást kell biztosítani. Gondoskodni kell a borjú korának, testtömegének, szokásainak, fiziológiai szükségleteinek megfelelı takarmányozásról, annak érdekében, hogy a borjú megfelelı egészségi állapota és jó közérzete fenntartható legyen.

3 3 A borjút a születését követıen haladéktalanul, de minden esetben az élete elsı hat órájában colostrumhoz (föcstej) kell juttatni. A sertés, ló, szamár és kérıdzık méhen belüli életében nincs lehetıség a különbözı betegségek ellen termelt ellenanyagok átjutására a magzatba, így ezeket a föcstejen keresztül vehetik fel. Ezek az immunglobulinok megvédhetik az újszülöttet a környezetében lévı mikroorganizmusok ellen. Ezért fontos, hogy az újszülött idıben és megfelelı mennyiségben hozzájusson a föcstejhez. Ez borjú esetében azt jelenti, hogy az elsı napon többszöri alkalommal 5-6 liter kolosztrumot fogyasszon el. A születés után elsı órában a föcstej nagy mennyiségő immunglobulint tartalmazz, ez a mennyiség a születési idıtıl távolodva rohamosan csökken, a születés utáni 72. órára már csak huszad részük van a föcstejben. Ezeknek az immunglobulinoknak a felszívódása is limitált, a borjú bélcsatornájából a felszívódás csak a születés után óráig lehetséges. A föcstejet tıgymelegen (38-39 o C) kell itatni, mert a hideg föcstej az oltógyomorban emésztési zavarokat okozhat. A föcstejet forralni sem szabad. Minden kéthetesnél idısebb borjúnak rostos takarmányt kell adni naponta, valamint azoknak annyi vasat kell biztosítani, hogy vérükben a hemoglobin literenkénti szintje a 4,5 mmol értéket elérje. Nyolchetes koruktól húszhetes korukig fokozatosan 50 grammról minimum 250 grammra kell emelni a napi emészthetı rostanyag táplálék útján történı bevitelét. A szilárd takarmányok etetését akár 10 napos kortól elkezdhetjük, mert minél korábban megszokták a szilárd takarmány fogyasztást, annál kevésbé szenvednek elválasztáskor. A borjakat naponta legalább két alkalommal kell etetni. Csoportosan tartott borjak esetében, amelyek nem ad libitum etetésőek, vagy abban az esetben, ha nem automatikus mőködéső takarmányellátó berendezést alkalmaznak, a csoport minden egyes állatának lehetıleg azonos idıben kell a takarmányhoz jutnia, valamint törekedni kell a takarmányhoz való hozzáférés egyenlı esélyének biztosítására. Minden kéthetesnél idısebb borjú számára biztosítani kell a megfelelı mennyiségő friss ivóvizet, illetve azt, hogy folyadékbeviteli igényét más folyadékkal kielégíthesse. Hıség vagy betegség esetén gondoskodni kell a friss folyadékkal való folyamatos ellátásról. Ugyanis két hetes kortól már elkezdik a szilárd takarmányok fogyasztását, és ekkortól tiszta, friss ivóvizet kell biztosítani a borjúknak. Mind az etetı-, mind az itatóberendezést úgy kell megtervezni, kivitelezni, elhelyezni és üzemeltetni, hogy a borjak számára biztosított takarmánynak és folyadéknak elszennyezıdési lehetısége a legkisebb legyen. A borjakat lekötni tilos, kivéve a csoportosan tartottakat. A csoportosan tartott borjakat legfeljebb egy órára, az etetés idejére lehet kikötni. A kikötés nem okozhat sérülést és fájdalmat, nem fojthatja az állatot, és nem akadályozhatja mozgásában. A borjakra szájkosarat rakni tilos. Egyedi esetben állatorvos utasítása alapján a rossz szokás kialakulásának megelızése céljából az indokolt lehetı legrövidebb idıtartamra szopásgátló eszközök alkalmazása megengedett. Minden beteg vagy betegségre gyanús egyed megfelelı ellátásáról azonnal gondoskodni kell, és ha szükséges, haladéktalanul állatorvost kell hívni. Minden újonnan épített, újjáépített vagy elsı alkalommal üzembe helyezett állattartóhelynek meg kell felelnie az alábbi követelményeknek, kivéve, ahol 6 borjúnál kevesebb állatot tartanak:

4 4 csoportosan tartott borjak részére elegendı szabad területnek kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy azok akadályoztatás nélkül megfordulhassanak, lefekhessenek és felállhassanak, valamint minden borjú számára 150 kg-os testtömegig legalább 1,5 m 2 területet kell biztosítani, az egyedi boxban tartott borjak esetében, valamint a lekötéses tartási rendszerő istállókban a boxoknak, illetve az istállóknak hézagolt oldalfalúaknak kell lenniük. Az egyedi boksz minimális szélessége 90 cm + 10 százalék, illetve a marmagasság 0,8-szerese. Minden, újonnan épített, újjáépített vagy elsı alkalommal üzembe helyezett állattartóhelynek meg kell felelnie az alábbi követelményeknek, kivéve az anyjukkal együtt tartott szopósborjak tartását, valamint azon állattartóhelyeket, ahol 6 borjúnál kevesebb állatot tartanak: a borjakat nyolchetes korukat követıen egyedi ketrecben tartani csak állatorvosi kezelés, viselkedésbeli problémák vagy kezelések elvégzése miatt lehet. Az egyedi ketrec hosszúságának legalább a borjak orrhegytıl faroktıig mért hosszának 1,1-szeresének, szélességének legalább a borjú álló testhelyzetében mért marmagasságával megegyezınek kell lennie. Az egyedi borjúketrecek oldalsó határoló elemeinek a beteg állatok számára szolgáló izoláló boxok kivételével biztosítaniuk kell, hogy az állat láthassa fajtársát; minden borjú számára 150 kg-os testtömegig legalább 1,5 m 2, kg-os testtömegig legalább 1,7 m 2, 220 kg testtömeg felett legalább 1,8 m 2 területet kell biztosítani. A fentieken kívül a szarvasmarha állományok egészség védelme érdekében az alábbi szabályokat is be kell taratani: A hatósági vagy a kezelı állatorvos rendszeresen köteles ellenırizni, hogy a szarvasmarhatartó telepeken csak olyan személyek dolgoznak, akik a gümıkór ernyıképszőrés érvényes, egy évnél nem régebbi, negatív leletével rendelkeznek. Az elıírást a telepen dolgozó személy alkalmazása elıfeltételeként érvényesíteni kell. Ugyanígy kell eljárni a telepet rendszeresen látogató és az állatokkal kapcsolatban lévı személyekkel is. az állattartó a szarvasmarhái legeltetését úgy köteles megszervezni, hogy a leukózistól mentes állományok a fertızöttekkel sem közvetve, sem közvetlenül ne érintkezhessenek. A leukózis vírus okozta fertızı betegség, amelyek legfeltőnıbb tünete a nyirokcsomók testszerte mutatkozó, nem fájdalmas, daganatos megnagyobbodása. A szaporítószervek bántalmazottsága meddıségre vezet. A leukózismentes szavasmarha-állomány létrehozása és fenntartása nagyon fontos állatjólléti és gazdasági érdek. Vigyázni kell, a betegség terjesztésében a vérvételi tők gyakran szerepet játszanak, így vérvételeknél mindegyik állatnál külön-külön steril tőt kell használni. A szarvasmarha-állományok gümıkórmentességét a hatósági állatorvos évente egyszer tuberkulinos bırpróbával köteles ellenırizni. A Mycobaktériumok nemzetségébe tartozó baktériumok a klaszikus gümıkór és a paratuberkulózis mellett többféle betegséget okozhatnak a szarvasmarhákon. A mycobaktérium tuberclusissal a szarvasmarhák ember váladékai vagy ürüléken útján fertızıdhetnek. A fertızés forrásaként szóba jöhet még a vágóhidak, a tejüzemek, továbbá a tüdıszanatóriumok szennyvize, ha sterilizálás nélkül használják valamilyen célból. A gümıkór elleni védekezés alapja a nem fertızött állatok megvédése, és a fertızött állományok mentesítése. A szarvasmarha következı fertızı betegsége, amitıl mentesnek kell tartani az állományt az a brucellózis. A brucellózis idülten lezajló betegség, amelynek legfontosabb megnyilvánulása az elırehaladottan vemhes állatok elvetélése.

5 5 Ezért a szabályzat szerint új állattartó telepeket feltölteni és új állományokat kialakítani kizárólag gümıkórtól, brucellózistól és leukózistól mentes harminc napon belül végzett szerológiai vizsgálat szerint egyedenként is negatív szarvasmarhákkal szabad. A lépfenével, rosszindulatú vizenyıvel és a sercegı üszökkel fertızött legelıre járó szarvasmarhákat évenként, a kihajtás elıtt legalább két héttel e betegségek ellen védıoltásban kell részesíteni. A rosszindulatú vizenyı és a sercegı üszök két olyan fertızı betegség, amelyek okozói clostridiumok. A rosszindulatú vizenyı általában csak szórványosan elıforduló betegség, amelyre az izom- és a kötıszövet gáztermeléssel együtt járó savós beszőrıdése jellemzı. Világszerte mindenhol megtalálható a kórokozó a talaj felsı rétegeiben és az egészséges állatok béltartalmában. A sercegı üszököt fıleg 6 hónaposnál idısebb és 3 évesnél fiatalabb állatokon hírtelen felszökı láz mellett a bır alatti kötıszövet és az izomzat duzzanattal jellemzi. A szarvasmarha szállításának állatvédelmi vonatkozásai Az utóbbi években a szállítások is az állatvédık támadásának vannak kitéve. Az állatvédık azért tiltakoznak, mert sokszor zsúfolt kocsikban takarmány és víz nélkül történik az állatok szállítása hosszú távon. Az lenne a célszerő, ha nem az élı állatokat szállítanánk gazdasági szempontból is, hiszen útközben jelentıs részük elpusztul, hanem csak a húsukat, a vágásra szánt állatokat a helyi vágóhidakon levágatnánk. Ha ez nem oldható meg, akkor arra kell törekedni, hogy a szállítás minél rövidebb úton, minél kíméletesebben történjen május 1-jén történt EU-csatlakozásunk indokolta, hogy az állatok szállítása területen is felzárkózzunk az unió elıírásaihoz, így ennek elsı lépéseként megszületett a 87/2003. (VII. 24.) FVM rendelet az élı állatok forgalmazásának és szállításának állat-egészségügyi szabályairól és utána az 52/2003. (VII1. 15.) GKM-FVM együttes rendelet az állatszállítás állatvédelmi szabályairól. Az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló évi XXVIII. törvény V. fejezete az állatok szállításával foglalkozik. A törvény értelmében az állat terelésénél, lábonhajtásánál, a szállítóeszközre való fel- és lerakásánál, valamint szállításánál úgy kell eljárni, hogy az az állatnak ne okozzon fájdalmat, szenvedést vagy sérülést. A célállomáson az állat kirakását haladéktalanul meg kell kezdeni. Az állat élettani szükségleteinek kielégítéséhez szükséges feltételeket a szállítónak biztosítania kell, viselkedési szükségleteire pedig figyelemmel kell lennie. Az állatot olyan szállítóeszközön kell szállítani, amely annak sérülést nem okozhat, és megvédi az idıjárás káros hatásaitól. Ha az állat szállítása során gondozást igényel, olyan kellı jártassággal rendelkezı személynek kell kísérnie, aki alkalmas a gondozási teendık ellátására. A szarvasmarhafaj egyes egyedei az alábbi esetekben nem tekinthetık szállításra alkalmasnak: ha vemhes az állat, és valószínőleg a szállítás alatt, vagy az azt követı 48 órán belül fog elleni, vagy az állat a szállítás megkezdését megelızı 48 órában ellett, a nyolc naposnál fiatalabb borjú, az olyan újszülött állat, amelynél a köldökcsonk még nem zárult és nem száradt be, vagy anyja nélkül nem képes magát ellátni, a csonttörésben szenvedı állat, a nem azonosítható állat, a beteg, sérült, gyenge vagy kimerült állat, az olyan állat, amely feltehetıen további sérüléseket szenvedne,

6 6 szállítási korlátozás hatálya alatt álló teleprıl, illetve szervezettıl származó állat. A fent felsorolt állatok közül azokat szállításra alkalmasnak kell tekinteni, amelyeket az eljáró állatorvos véleménye alapján olyan helyre kell szállítani, ahol megfelelı ellátást kap. A szállítást ebben az esetben is úgy kell végezni, hogy az állatnak ne okozzanak felesleges szenvedést. A szarvasmarha vágásának állatvédelmi vonatkozásai Az állatok tartásának a legdurvább része, amikor az ember a táplálkozási céljára levágja. Ez a cselekedet a háztáji gazdaságokban a családok egyes tagjait mélyen megrendíti. Nincsenek sokan, akik élvezetbıl teszik ezt a cselekményt, azonban a létfenntartásunk szempontjából szükséges rossznak tekintve kénytelenek vagyunk ehhez folyamodni. Ha már a halál, vagyis az állatok vágása elkerülhetetlen, akkor arra kell törekedni, hogy a vágás elıtt és alatt ne okozzunk szenvedést a jószágunknak. Az EU jogszabályai szerint is az állatok levágásának és leölésének gyakorlata során, minimalizálni kell az állat fájdalmát és szenvedését gyors és megfelelı kábítási és leölési módszerekkel, amelyek tudományos ismereteken és gyakorlati tapasztalatokon alapulnak. A Tanács, az állatok levágását megelızı kábításról szóló elsı 577/74/EC számú irányelvét módosította a Tanács 1993-ban kelt 119/93/EEC számú irányelvével, amely szélesebb feladatkört jelöl meg az állatok faját és a vágási körülmények kérdését illetıen. Ez az irányelv meghatározza azokat a követelményeket, amelyeket a vágóhídon és a vágás és leölés, valamint a vágóhídon kívül engedélyezett vágás során (járványügyi, betegségmegelızési célból, szırméjükért tenyészett állatok, stb.) alkalmazni kell. Általános szabály, hogy az állatot meg kell kímélni a mozgatás, az elszállásolás, a féken tartás, a kábítás, a levágás és leölés során minden elkerülhetı izgalomtól, fájdalomtól és szenvedéstıl. A Tanács 119/93/EEC számú irányelve a vallási alapon történı rituális, tehát kábítás nélküli vágásra engedélyt ad. Ilyenkor a felelısséget, tekintettel a rituális vágás szabályaira a vallási hatóságokra bízza, de a felelısséget a végrehajtásra vonatkozó általános szabályokért a hivatalos állatorvosi hatóságokkal egyezteti. További követelmény a vágási rítus során, hogy az állatot minden elkerülhetı fájdalomtól, szenvedéstıl és izgalomtól meg kell védeni a vágási folyamat minden szakaszában, és a vágás során mechanikai féken tartást kell alkalmazni a sérülések elkerülése miatt. Magyarország EU csatlakozásával az állatok vágásával kapcsolatos szabályokat is harmonizálta, így az FVM 9/1999. (I. 27.) számú, a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól, rendeletet adtak ki, amelyiket a 26/2002. (IV. 13.) FVM rendelettel módosítottak. A rendeletet a FVM az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló évi XXVIII. törvény 49. -a (4) bekezdésének a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel egyetértésben alkotta meg, hatálya kiterjed az alábbi esetekre: A hús-, bır-, szırme- és egyéb termékek elıállítása céljából tenyésztett és tartott állatok beleértve a strucc és az emu levágására, leölésére, valamint azzal összefüggı mozgatására, elszállásolására, féken tartására és kábítására, továbbá ezen állatoknak járványügyi, illetve betegség-ellenırzési célból történı leölési módszereire. A rendelet hatálya nem terjed ki: az elıbb hivatkozott eljárásokkal kapcsolatos szakmai vagy tudományos kísérletekre, valamint a vadon élı állatok elejtésére.