Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.06.12 Záró dátum: 2010.06.30. Tényleges kezdet dátuma: 2009.01.01 Várható befejezés dátuma: 2010.06."

Átírás

1 4. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁS JELETÉS 1. A JELETÉS AZOOSÍTÓ ADATA: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható bee: A jelentés kitöltéséért felelős személy: kezdet dátuma: Várható be dátuma: Suhaj Enikő Telefon, fax: +36 (52) 38413,+36 (52) ADJO RÖVD, KÖZZÉTEHETŐ ÖSSZEFOGLALÓT A TELJES PROJEKT SZAKMA MEGVALÓSULÁSÁRÓL, KEMELTE A JELETÉSTÉTEL DŐSZAKBA ELÉRT EREDMÉYEKRŐL! A Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás 29. január 1. óta valósította meg a pályázatot, melynek fő célja a kistérség fejlesztési potenciáljának erősítése, valamint az összefogás szükségességének hangsúlyozása, egy alulról építkező területfejlesztési folyamat kidolgozása és működtetése volt. Fontos elem volt a kistérség polgármesteri hivatal dolgozóinak képzése. 31 fő szerzett közbeszerzési referensi, valamint EU pályázatírói képesítést, melynek segítségével a települések hatékonyabban pályázhatnak európai uniós, valamint egyéb forrásokra, továbbá a nyertes pályázatok lebonyolítása és elszámolása is biztosabbá válik. 29. október 14-én megalakult a Fejlesztési Bizottság melynek legfőbb feladata a Gazdasági Akcióterv véleményezése és elfogadása volt. A Bizottság tagjai részt vettek egy a, a területi összefogás lehetőségeit bemutató előadáson, továbbá részt vettek egy projektmenedzsment tréningen, valamint környezeti és fenntarthatósági ismereteket adó képzésen. 29. november 11-én a kistérség polgármesterei, intézményvezetői, a Fejlesztési Bizottság tagjai, valamint a tanfolyam végzett hallgatói részt vettek egy projektlátogatáson, melynek keretében meglátogatták a jászfényszarui pari Parkot, ahol hasznos gyakorlati tapasztalatokat szereztek. A projekt keretében elkészült a kistérség honlapja, valamint 2 db laptop és internet modem került beszerzésre. Megrendezésre került továbbá 15 db területfejlesztési rendezvény, melynek keretében a Gazdasági Akcióterv került társadalmasításra, valamint aktuális pályázati lehetőségek kerültek bemutatásra. A projekt keretében elkészítésre került 1.1 db térségfejlesztési kiadvány, melynek célja a projekt, valamint a kistérség településeinek bemutatása. Oldal 1/21

2 3. KÉRJÜK, SMERTESSE RÖVDE A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁAK LÉPÉSET A JELETÉS TÁRGYÁT KÉPEZŐ DŐSZAKBA! Saját teljesítés - térségfejl esztés szervezés e Szolgáltat ások - részvételi alapú tervezés elterjeszt ése Szolgáltat ások - térségfejl esztési, tervezési ismeretek elterjeszt ése A projekt tevékenységeinek ütemezése A... V.... V.... V.... V. megvalósí tás záró dátuma Oldal 2/21

3 Szolgáltat ások - program alapú fejlesztés meghonos ítása Saját teljesítés - fejlesztés ek összehan golása és monitorin gja yilvános ság - térségfejl esztés társadalm asítása Szolgáltat ások - tréningek, továbbké pzések A projekt tevékenységeinek ütemezése A... V.... V.... V.... V. megvalósí tás záró dátuma Oldal 3/21

4 Eszközbes zerzés - mmateriá lis javak beszerzés e - Szállás - Általános rezsikölts égek - Úti-, és kiküldetés i költségek - A projekt tevékenységeinek ütemezése A... V.... V.... V.... V. megvalósí tás záró dátuma Oldal 4/21

5 Saját teljesítés - Térségfejl esztő foglalkozt atása Szolgáltat ások - tréningek, továbbké pzések, bérleti díj Szolgáltat ások - rendezvé nyszervez és yilvános ság - kommuni kációs költségek A projekt tevékenységeinek ütemezése A... V.... V.... V.... V. megvalósí tás záró dátuma Oldal 5/21

6 MEGJEGYZÉS Részvételi alapú tervezés elterjesztése A projekt keretében az önkormányzatok, valamint a vállalkozások és civil szervezetek kapcsolatának megerõsítésének elõsegítése érdekében 29. október 14-én megalakult a Fejlesztési Bizottság, melynek legfõbb feladata a Gazdasági Akcióterv véleményezése. A Bizottság felállításának legfontosabb célja az, hogy a Hajdúhadházi kistérség is felzárkózzon, kilépjen a leghátrányosabb helyzetû kistérségek sorából. A kistérség fejlesztésének elsõdleges alapelve a partnerség, hiszen a kistérségi szintû fejlesztések közös érdek, sok esetben nem egy települést érintenek, hanem 2 vagy több települést, akár egy-egy mikrotérséget vagy az egész kistérséget Így figyelemmel kell lenni egymás adottságaira, igényeire. Ez csak megfelelõ információáramlással, párbeszéddel érhetõ el, mely a kistérség minden szereplõje között megvalósul (lakosság, szervezetek, intézmények). A fejlesztések megvalósítása rendszerszerû gondolkodást, szemléletet igényel: a szétszórt, egyedi fejlesztések és beruházások rendszerbe szervezésére kell törekedni. Az egyes fejlesztések hatékonysága jelentõsen nõ, ha azok egymással összefüggésben valósíthatók meg. A Bizottság fõ jogosítványa a döntés-elõkészítés és a javaslattétel a Polgármesterek Tanácsa részére, a térségfejlesztési szempontok figyelembevételével. A bizottságba bevonandó vállalkozások, kisebbségi önkormányzatok, valamint a tanácskozási joggal résztvevõ intézmények, szervezetek segítségével szélesebb körben történhet a kistérség problémáinak megvitatása, közös problémamegoldás, és a térségben élõk helyzetének javítása. 21. február 2-án a Fejlesztési Bizottság soron következõ ülésén a kistérség területfejlesztési SWOT-analízisét tárgyalta. Az elemzés célja, hogy számba vegyük a kistérség területfejlesztési koncepciójának és operatív programjának elkészítését megalapozó erõsségeket, és lehetõségeket, továbbá a gyengeségek és veszélyek feltárásával meghatározhatóak legyenek a fejlesztési dokumentum súlypontjai. A Bizottság tagjai javaslataikkal egészítették ki az elõzetesen beterjesztett elemzést, így általuk a civil szervezetek, vállalkozók és a CKÖ szempontjai is megjelentek a dokumentumban. Részletesen lásd: becsatolt szakmai beszámoló Oldal 6/21

7 3.1 Amennyiben az ütemtervtől eltérés tapasztalható kérjük, foglalja össze röviden az eltérés lényegét, okát és a kialakult helyzet megoldására tett, tervezett lépéseket! Tevékenyég száma, és megnevezése Eltérés oka /megtett lépések Szolgáltatások - tréningek, továbbképzések, bérleti díj A tervezettekhez képes a közbeszerzési-referensi, valamint pályázatírói tanfolyam tovább tartott, mivel heti 2 alkalommal volt tartható, amire a dolgozók munkaidőkedvezményt kaptak. A központilag meghatározott vizsgaidőpontokhoz alkalmazkodni kellett. A FB projektmanagement tréningje a következő ülésen válik aktuálissá A képzés én sikeresen befejeződött. A tréning án került megtartásra Szolgáltatások - részvételi alapú tervezés elterjesztése Szolgáltatások - térségfejlesztési, tervezési ismeretek elterjesztése Saját teljesítés - fejlesztések összehangolása és monitoringja A Fejlesztési Bizottság felállítása eltért az ütemtervtől A Fejlesztési Bizottság részére tartandó tréning a Gazdasági Akcióterv kidolgozásának következő szakaszában válik aktuálissá. A mikrotérségi rendezvény előfeltétele a települési rendezvények megtartása, azonban még nem történt meg az egyes mikrotérségek összes településén a rendezvények megtartása. A Fejlesztési Bizottság felállítása megtörtént A tréningre 21. június 23-án került sor. A mikrotérségi rendezvények megtartásra kerültek. A pályázatban előre tervezettekhez képest ezen tevékenység keretében a rendezvényeken túl az elkészült Gazdasági Akciótervet véleményezésre megküldjük a mikrotérségi központok szociális és oktatási intézményeinek, a HV-nek az ÚMFP-nek, valamint a szomszédos kistérségeknek. yilvánosság - térségfejlesztés társadalmasítása A társulás költségvetésének elfogadására 29 februárjában került sor, addig a honlap szoftverének beszerzésére, valamint a honlap kialakítására nem kerülhetett sor. A honlap elkészült Szolgáltatások - tréningek, továbbképzések A tervezettekhez képes a közbeszerzési-referensi, valamint pályázatírói tanfolyam tovább tartott, mivel heti A képzés én sikeresen befejeződött. A tréning án került megtartásra. Oldal 7/21

8 2 alkalommal volt tartható, amire a dolgozók munkaidőkedvezményt kaptak. A központilag meghatározott vizsgaidőpontokhoz alkalmazkodni kellett. A FB projektmanagement tréningje a következő ülésen válik aktuálissá. Eszközbeszerzés - A társulás költségvetésének elfogadására 29 februárjában került sor, addig eszközbeszerzésre nem kerülhetett sor. Az árajánlatok beszerzése, valamint a megfelelő eszközök kiválasztása a tervezettnél hosszabb időt vett igénybe. A kisértékû tárgyi eszközök a 2 db mobil internet modem 29. december került beszerzésre. Az eszközt a térségfejlesztési rendezvények lebonyolítása során külső munkavégzéshez használjuk fel. Az eszközök beszerzése megtörtént. mmateriális javak beszerzése - A társulás költségvetésének elfogadására 29 februárjában került sor, addig a honlap szoftverének beszerzésére nem kerülhetett sor. A honlap kialakításának nagy időigényével a tervezéskor nem számoltunk A honlap elkészült Szállás - A jászfényszarui projekt-látogatást a 3. negyedévre terveztük, azonban ebbe mindenképp be akartuk vonni a Fejlesztési Bizottság tagjait. A Bizottság 29. október 14-én alakult. A jászfényszarui projektlátogatásra án sor került. Úti-, és kiküldetési költségek - Szolgáltatások - rendezvényszervezés Az első 3 negyedévben nem merült fel ilyen jellegû költség A települési rendezvények megszervezése a képzés miatt csúszott. A negyedik negyedévtől felmerült útiköltség A rendezvények megtartásra kerültek: 29. október 2-án, Bocskaikertben 21. március 24-én Hajdúhadházon 21. június 16-án Vámospércsen, Újlétán 21. június 22-én yírábrányban, Fülöpön 21. június 24-én yíracsádon, Oldal 8/21

9 yilvánosság - kommunikációs költségek A társulás költségvetésének elfogadására 29 februárjában került sor, addig a honlap szoftverének beszerzésére, valamint a honlap kialakítására nem kerülhetett sor. 21.június 25-én yíradonyban 21. június 28-án Hajdúsámsonban, Tégláson, 21. június 29-én yírmártonfalván A honlap elkészült Oldal 9/21

10 4. Kérjük, ismertesse röviden a projekt támogatási szerződésben vállalt számszerűsíthető eredményeit (indikátorait)! Monitoring mutató megnevezése A kistérségben székhellyel rendelkező szervezetek mint projekt gazdák által az ÚMFT bármely operatív programjához, vagy az ÚMVP-hez benyújtott projekt javaslatok száma Bevont civil szervezetek száma Bevont kisebbségi önkormányzatok száma Bevont partnerek száma Bevont vállalkozások száma Mutató mérték egysége Kiinduló érték A jelentést ételt megelőz ő időszak kumulált értéke A jelentést ételi időszakr a vonatkoz ó értéke A jelentést ételi időszaki g számítot t kumulált értéke Szerződésben vállalt célérték (adott évre) db db db db db Képzettek száma fő Képzettek száma (férfi) Képzettek száma (nő) Megtartott rendezvények száma fő fő db MEGJEGYZÉS A bevont civil szervezetek vállalkozások a FB tagjai 5 civil szervezet 3 vállalkozás. 5 vállalkozás és 1 civil szervezet a bocskaikerti, 3 vállalkozás a hajdúhadházi, 1 vállalkozás 1 civil szervezet a vámospércsi, 1 vállalkozás a nyírábrányi, 1 vállalkozás a vámospércsi mikrotérségi, 1 vállalkozás a nyírmártonfalvai rendezvényen vett részt. A bevont partnerek a FB vállalkozói és civil szervezetein kívül azok, akik a jelenléti íven megadták elérhetõségüket, így részükre tájékoztatás, tanácsadás nyújtható. A képzettek a én zárult közbeszerzési referensi, EU pályázatkészítõi végzett hallgatói, és a 21. június 23-án tartott projektmenedzsment képzés résztvevõi. A projektjavaslatokat lásd a mellékelt táblázatban. A CKÖ a FB tagja. A megtartott rendezvények a települési, mikrotérségi területfejlesztési rendezvények és a zárórendezvény. Oldal 1/21

11 5. KÉRJÜK, MUTASSA BE A KÖZBESZERZÉS KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSÉT! TEVÉKEYSÉG VÉGREHAJTÁSA ÉRDEKÉBE KÖZBESZERZÉS ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁAK KÖTELEZETTSÉGE 1.Tevékenység Saját teljesítés - térségfejlesztés szervezése Szolgáltatások - részvételi alapú tervezés elterjesztése Szolgáltatások - térségfejlesztési, tervezési ismeretek elterjesztése Szolgáltatások - program alapú fejlesztés meghonosítása Saját teljesítés - fejlesztések összehangolása és monitoringja yilvánosság - térségfejlesztés társadalmasítása Szolgáltatások - tréningek, továbbképzések 2.Közbeszerzés köteles? (igen/nem) em em em em em em em 3.Ha nem közbeszerzés köteles, miért nem? A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Eszközbeszerzés - em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési mmateriális javak beszerzése - em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Szállás - em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Általános rezsiköltségek - em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Úti-, és kiküldetési költségek - em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Saját teljesítés - Térségfejlesztõ foglalkoztatása Szolgáltatások - tréningek, továbbképzések, bérleti díj em em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Szolgáltatások - rendezvényszervezés em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési yilvánosság - kommunikációs költségek em A beszerzés nem éri el a közbeszerzési Oldal 11/21

12 5.2 SZERZŐDÉSKÖTÉS KÖZBESZERZÉS ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁAK KÖTELEZETTSÉGE ESETÉ: 1.Tevékenység 2.Közbeszerzés tárgya 3.Milyen értékhatár szerint közbeszerzés köteles? 4.Ajánlati (részvételi, ajánlattételi) felhívás megjelenése (tervezett) dátuma 5.ndult jogorvoslati eljárás? (igen/nem) 6.Ha indult, született elmarasztaló döntés? (igen/nem) 7.Szerződ éskötés (tervezett ) dátuma 8.Szerződés összege 9.Szerződ ésben vállalt utolsó teljesítési határidő 1.A teljesítési határidő összhang ban van a támogatá si szerződés határidejé vel? (igen/nem ) Oldal 12/21

13 5.3 SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS: 1.Tevékenység 2.Közbeszerzés tárgya 3.Szerződésmódosítás tartalma 4.Módosítással szerződés összege nőtt? (igen/nem) 5.Ha nőtt, indult kiegészítő közbeszerzési eljárás? (igen/nem) 6.Ha nem indult, miért nem? Oldal 13/21

14 6. TÁJÉKOZTATÁS ÉS YLVÁOSSÁG A tájékoztatás során használt publikációs eszközök A Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei című dokumentumban foglalt kommunikációs csomagok közül melyiket valósítja meg?. Kommunikációs csomag. Kommunikációs csomag. Kommunikációs csomag V. Kommunikációs csomag V. Kommunikációs csomag Célérték Előző jelentés A jelentés Határidő gen em (db) időpontjában készítésének Tervezet Valós érvényes érték időpontjában t érvényes érték Eredményt igazoló dokumentum "A" típusú hirdetőtábla "B" típusú hirdetőtábla Tájékoztatási tábla "C" típus fénykép 6 yomtatott sajtó (cikkek, interjúk) db cikk másolata Televízió Rádió nternet yitórendezvény Zárórendezvény Egyéb rendezvény, konferencia db meghívó, 15 hirdetés 13 jelenléti ív Sajtótájékoztató fénykép Sajtóközlemény Szórólap, vagy egyéb nyomdai kiadvány köteles példány PR-film Önálló internetes honlap fénykép Oldal 14/21

15 1 9 Zöld szám, információs központ (ügyfélszolgálat) DM-levélkampány Telemarketing Közvélemyény-kutatás Reklámtárgy Egyéb: ( fotódokumentáció ) db fénykép Oldal 15/21

16 8. AZ ESÉLYEGYELŐSÉG ÉRVÉYESÜLÉSÉEK BEMUTATÁSA Terület megnevezése KÖTELEZŐE KTÖLTEDŐ, KEGÉSZÍTŐ, STATSZTKA FORMÁCÓK KÖTELEZŐE KTÖLTEDŐ, KEGÉSZÍTŐ, STATSZTKA FORMÁCÓK KÖTELEZŐE KTÖLTEDŐ, KEGÉSZÍTŐ, STATSZTKA FORMÁCÓK ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL Szempont megnevezése és száma ca) ők száma a projekt által érintett célcsoportban (fő) cb) Roma emberek száma a projekt által érintett célcsoportban (fő) cc) Fogyatékos emberek száma a projekt által érintett célcsoportban (fő) 1. Esélyegyenlőségi munkatárs, felelős alkalmazása (/) 2. Esélyegyenlőségi terv (foglalkoztatási ET) megléte (/) 4. A szervezet döntéshozói, munkavállalói vagy közönsége számára esélyegyenlőségi képzést tart (/) 24. Rugalmas munkaidőszervezés vagy csúsztatható munkakezdés lehetősége (/) 26. Munkaidő-kedvezmény biztosítása a dolgozók továbbképzéséhez (/) Kiindulás i érték A jelentés tételi időszakr a vonatkoz ó érték ők száma (%) Romák száma (%) A projekt befejezé sekor várható érték A projekt fenntartá s végéig várható átlagos érték Oldal 16/21

17 Terület megnevezése ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORT ÉLKÜL ESÉLYEGYELŐSÉG TÉZKEDÉSEK - CÉLCSOPORTTAL Szempont megnevezése és száma Fogyatékkal élők száma (%) Felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma (%) Felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma (fő) 6. Az esélyegyenlőségi célcsoportot vagy annak képviselőit bevonta a projekt tervezésébe (/) Kiindulás i érték A jelentés tételi időszakr a vonatkoz ó érték A projekt befejezé sekor várható érték A projekt fenntartá s végéig várható átlagos érték Oldal 17/21

18 9. A KÖRYEZET FETARTHATÓSÁG ÉRVÉYESÜLÉSÉEK BEMUTATÁSA Terület megnevezése Szempont megnevezése és száma Mértéke gység. Környezettudatos menedzsment és tervezés (Választható). Környezettudatos menedzsment és tervezés (Választható). Környezettudatos menedzsment és tervezés (Választható). Környezettudatos menedzsment és tervezés (Választható). Környezettudatos menedzsment és tervezés (Választható). Fenntartható fejlődést szolgáló megvalósítás és fenntartás (Választható). Fenntartható fejlődést szolgáló megvalósítás és fenntartás (Választható) 2. Fenntarthatósági tervvel vagy programmal (Local Agenda 21) rendelkezik vagy vállalja elkészítését (/) 3.c Környezetvédelmi/fenntarthatósági megbízott vagy környezeti nevelési, fenntarthatóság-oktatási felelős, munkacsoport kijelölése (ha erre nem kötelezett) (/) 8. A projekt kiterjed a környezeti, természeti, fenntarthatósági ismeretek bővítésére (/) 14. Az igénybe vett tanácsadás, képzés, emberi erőforrás fejlesztés kiterjed a környezeti, fenntarthatósági ismeretek bővítésére (/) 16. Partnerség építés a projekttervezés és végrehajtás során (/) 35. Újrahasznosított papír használat az irodai és nyomdai munkák során (/) 6. Partnerei vagy társadalmi környezete számára szervezett környezettudatos vagy fenntarthatóság tanulásával kapcsolatos akciók, események száma (db) Kiindulás i érték A jelentés tételi időszakr a vonatkoz ó érték A projekt befejezé sekor várható érték A projekt fenntartá s végéig várható átlagos érték 1 1 Oldal 18/21

19 Terület megnevezése Szempont megnevezése és száma Mértéke gység Kiindulás i érték A jelentés tételi időszakr a vonatkoz ó érték A projekt befejezé sekor várható érték A projekt fenntartá s végéig várható átlagos érték Oldal 19/21

20 9. KÉRJÜK SMERTESSE A HELYSZÍ ELLEŐRZÉSEK ALAPJÁ MEGTETT TÉZKEDÉSEKET! Ellenőrzés időpontja Ellenőrző szervezet A megtett intézkedések Oldal 2/21

21 Powered by TCPDF ( A projekt azonosító száma: ÁROP /C/B AZ ELŐREHALADÁST GAZOLÓ DOKUMETUMOK gen (db) em A közbeszerzési kötelezettségek jelentését igazoló dokumentumok (amennyiben vonatkozik Önre) Közbeszerzési ajánlati felhívások Közbeszerzési jogorvoslati eljárások indításáról értesítés Közbeszerzési jogorvoslati eljárások lezárásáról határozat Közbeszerzési eljárások összegezése Hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevételének igazolása A tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek jelentését igazoló dokumentumok A helyszíni ellenőrzés során tett megállapítások alapján készített intézkedési terv (amennyiben vonatkozik Önre) Építsd magad nyilatkozat YLATKOZAT Alulírott, mint a projektet megvalósító (fő)kedvezményezett, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában nyilatkozom: - a jelentésben megadott összes adat megalapozott és a valóságnak megfelelő; - a másolatok és az elektronikus adathordozón szereplő adatok az eredeti példányokkal mindenben megegyeznek; - a megvalósítással kapcsolatos eredeti dokumentumok a helyszínen elkülönítetten vannak nyilvántartva. Kelt: (Fő)kedvezményezett, vagy a (Fő)kedvezményezett aláírásra jogosult képviselője Utolsó módosítás: :11:3 Végleges mentés: :11:52 PDF fájl generálás: :4:31 c7991da97361ba1748eaba946bcdf21 21/21

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04. 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01. Tényleges kezdet dátuma: 2008-11-01 Tényleges befejezés dátuma: 2010-07-30

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01. Tényleges kezdet dátuma: 2008-11-01 Tényleges befejezés dátuma: 2010-07-30 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy: kezdet

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17. Tényleges kezdet dátuma: 2009-01-01 Várható befejezés dátuma: 2010-06-30

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17. Tényleges kezdet dátuma: 2009-01-01 Várható befejezés dátuma: 2010-06-30 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: Milánkovich György

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: Milánkovich György 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 200.2.0 Záró dátum: 20.05.30 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható

Részletesebben

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft.

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft. A (fő)kedvezményezett neve:paninform Kft. 2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP20081.2.1 ÉS A KMOP20081.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-08-13 Záró dátum: 2010-02-12. Tényleges kezdet dátuma: 2009-02-12 Várható befejezés dátuma: 2010-08-31

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-08-13 Záró dátum: 2010-02-12. Tényleges kezdet dátuma: 2009-02-12 Várható befejezés dátuma: 2010-08-31 1. A JELETÉS AZOOSÍTÓ ADATA: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-08-13 Záró dátum: 2010-02-12 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy: Tényleges

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS azonosító száma: TÁMOP3.4.38/2296 A (fő)kedvezményezett neve: Avastetõi Általános, MagyarAngol Két Tanítási Nyelvû skola és Alapfokú Mûvészetoktatási 1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁS JELENTÉS 1. Jelentés azonosító

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 2. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Jelentés azonosító adatai: A jelentés tárgyát képező időszak kezdő dátuma 2013.09.26 A jelentés

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 3. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.07.01 Záró dátum: 2010.08.31 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható bee: A jelentés

Részletesebben

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft.

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft. A (fő)kedvezményezett neve:paninform Kft. 4. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP20081.2.1 ÉS A KMOP20081.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.01.08 Záró dátum: 2010.07.07. Tényleges kezdet dátuma: 2009.04.06 Várható befejezés dátuma: 2010.08.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.01.08 Záró dátum: 2010.07.07. Tényleges kezdet dátuma: 2009.04.06 Várható befejezés dátuma: 2010.08. 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 21.1.8 Záró dátum: 21.7.7 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.01.13 Záró dátum: 2012.07.12. Tényleges kezdet dátuma: 2011.06.01 Várható befejezés dátuma: 2013.05.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.01.13 Záró dátum: 2012.07.12. Tényleges kezdet dátuma: 2011.06.01 Várható befejezés dátuma: 2013.05. 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.01.13 Záró 2012.07.12 megvalósításának tényleges kezdete és befejezése: A jelentés

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 1. A JELETÉS AZOOSÍTÓ ADATA: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-08-05 Záró dátum: 2010-02-05 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy: Tényleges

Részletesebben

Projekt státuszjelentés (PSJ)

Projekt státuszjelentés (PSJ) Projekt státuszjelentés (PSJ) A dokumentum a projekt mőszaki és pénzügyi készültségét mutatja be, felsorolja a tárgyidıszakban elvégzett feladatokat, felmerült problémákat, változtatásokat, eli az elırehaladást,

Részletesebben

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: Kezdő dátum: 2010.01.05. Záró

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07. 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A (fő)kedvezményezett neve: 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bereczk Balázs Telefon: +36 (85) 501035 Fax: +36 (85) 501055 Email: bereczk.balazs@marcali.hu

Részletesebben

KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52.

KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52. KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52. Projekt státuszjelentés (PSJ) A dokumentum a projekt műszaki és pénzügyi készültségét mutatja be, felsorolja a tárgyidőszakban elvégzett feladatokat, felmerült problémákat,

Részletesebben

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A (fő)kedvezményezett neve: ARCALI KISTÉRSÉG 2. SZÁÚ IDŐSZAKOS BESZÁOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bereczk Balázs Telefon: +36 (85) 501035 Fax: +36 (85) 501055

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.01 Záró dátum: 2012.07.31. Tényleges kezdet dátuma: 2010.09.01 Várható befejezés dátuma: 2012.07.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.01 Záró dátum: 2012.07.31. Tényleges kezdet dátuma: 2010.09.01 Várható befejezés dátuma: 2012.07. 5. SZÁMÚ ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.01 Záró dátum: 2012.07.1 A projekt megvalósításának tényleges kezdete

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.09.24 Záró dátum: 2010.12.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.09.24 Záró dátum: 2010.12.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05. azonosító száma: TÁMOP-4.1.1/A-1/1/KONV-21-19 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 21.9.24 Záró dátum: 21.12.23 megvalósításának tényleges kezdete és bee: A jelentés kitöltéséért

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.13 Záró dátum: 2013.01.12. Tényleges kezdet dátuma: 2011.06.01 Várható befejezés dátuma: 2013.05.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.13 Záró dátum: 2013.01.12. Tényleges kezdet dátuma: 2011.06.01 Várható befejezés dátuma: 2013.05. 3. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.07.13 Záró dátum: 2013.01.12 megvalósításának tényleges kezdete és befejezése:

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.07.01 Záró dátum: 2011.01.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.07.01 Várható befejezés dátuma: 2012.02.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.07.01 Záró dátum: 2011.01.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.07.01 Várható befejezés dátuma: 2012.02. 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.07.01 Záró dátum: 2011.01.23 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható bee: A jelentés kitöltéséért felelős személy: Tényleges

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.02.07 Záró dátum: 2012.08.06. Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 2013.09.30

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.02.07 Záró dátum: 2012.08.06. Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 2013.09.30 5. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.02.07 Záró dátum: 2012.08.06 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07. 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.12.01 Záró dátum: 2012.06.01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

A projekt azonosító száma: TÁMOP-5.3.3-08/2-2009-0006 A (fő)kedvezményezett neve: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Kríziskezelõ Központ

A projekt azonosító száma: TÁMOP-5.3.3-08/2-2009-0006 A (fő)kedvezményezett neve: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Kríziskezelõ Központ 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.10.21 Záró dátum: 2011.04.20 megvalósításának tényleges kezdete és bee: A jelentés

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 1. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 2014.01.01 Záró dátum: 2014.09.10

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő A projekt azonosító száma: KEOP-5.5./A/12-213-326 3. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak:

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 4. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 214.11.12 Záró dátum: 214.11.28 Beszámoló

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-05-04 Záró dátum: 2009-11-01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A projekt azonosító száma: KMOP5.1.1/B12k2125 2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Panyi Beáta Telefon: +36 (24) 55549 Fax: +36 (24) 55531

Részletesebben

2. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai:

2. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: 2. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 214.4.15 Záró dátum: 214.5.13 Beszámoló kitöltéséért felelös személy: Panyi Beáta Telefon: +36 (24) 55549

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.01.24 Záró dátum: 2012.02.29. Tényleges kezdet dátuma: 2010.07.01 Várható befejezés dátuma: 2012.02.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.01.24 Záró dátum: 2012.02.29. Tényleges kezdet dátuma: 2010.07.01 Várható befejezés dátuma: 2012.02. 4. SZÁMÚ ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 212.1.24 Záró megvalósításának tényleges kezdete és befejezése: A jelentés

Részletesebben

2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A projekt azonosító száma: TÁMOP3.1.408/220080115 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.01.29 Záró dátum: 2010.07.28 A projekt megvalósításának

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő A projekt azonosító száma: KMOP-5.1.1/B-12-k-212-5 23. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak:

Részletesebben

KÖZOP

KÖZOP KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 28. Projekt státuszjelentés (PSJ) A dokumentum a projekt műszaki és pénzügyi készültségét mutatja be, felsorolja a tárgyidőszakban elvégzett feladatokat, felmerült problémákat,

Részletesebben

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23. A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.01.01 Záró dátum: 2011.08.07. Tényleges kezdet dátuma: 2011.01.01 Várható befejezés dátuma: 2012.09.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.01.01 Záró dátum: 2011.08.07. Tényleges kezdet dátuma: 2011.01.01 Várható befejezés dátuma: 2012.09. 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 211.1.1 Záró dátum: 211.8.7 megvalósításának tényleges kezdete és bee: A jelentés

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 5. SZÁMÚ ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2013.05.12 Záró dátum: 2013.07.31 A projekt megvalósításának tényleges kezdete

Részletesebben

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN 1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN A projekt azonosító száma: DinamIT Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred,

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 4. SZÁMÚ ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.10.10 Záró dátum: 2012.02.24 A projekt megvalósításának tényleges kezdete

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2013.06.02 Záró dátum: 2013.12.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2013.06.02 Záró dátum: 2013.12.01. Tényleges kezdet dátuma: 2011.12.01 Várható befejezés dátuma: 2014.07. 4. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2013.06.02 Záró dátum: 2013.12.01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

A projekt azonosító száma: TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0015 A (fő)kedvezményezett neve: Bátai Általános Mûvelõdési Központ Hunyadi János Általános Iskola

A projekt azonosító száma: TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0015 A (fő)kedvezményezett neve: Bátai Általános Mûvelõdési Központ Hunyadi János Általános Iskola 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.01.01 Záró dátum: 2010.10.02 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Panyi Beáta Telefon: +36 (24) 505549 Fax: +36 (24) 505531 Email: panyi.beata@szigetszentmiklos.hu A projekt

Részletesebben

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN

2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN 2. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2009-1.2.1 ÉS A KMOP-2009-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN A projekt azonosító száma: DinamIT Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság 8230 Balatonfüred,

Részletesebben

Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása

Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C Bátor Nyírbátor Térségfejlesztési

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 6. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdö dátuma: 2014.06.02

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő A projekt azonosító száma: KMOP-5.1.1/B-12-k-212-5 7. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Hiánypótlás: Korrekció: I. Forma, szakmai hiányosságok Hiányosságok Megjegyzés, egyéb útmutatás a pótláshoz Oldal 1/7 A projekt azonosító

Részletesebben

3. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ

3. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ 3. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Herczegné Varga Ilona Telefon: +36 (32) 460791 Fax: +36 (32) 460791 Email: herczegne@mixat.hu A projekt tényleges

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.10.01 Záró dátum: 2012.05.02. Tényleges kezdet dátuma: 2011.10.01 Várható befejezés dátuma: 2012.12.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.10.01 Záró dátum: 2012.05.02. Tényleges kezdet dátuma: 2011.10.01 Várható befejezés dátuma: 2012.12. 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.10.01 Záró dátum: 2012.05.02 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő A projekt azonosító száma: KEOP-1.2./2F/9-21-49 5. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

4. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ

4. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ 4. SZÁMÚ ZÁRÓ BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Herczegné Varga Ilona Telefon: +36 (32) 46791 Fax: +36 (32) 46791 Email: herczegne@mixat.hu A projekt tényleges

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.03.24 Záró dátum: 2011.06.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.03.24 Záró dátum: 2011.06.23. Tényleges kezdet dátuma: 2010.06.01 Várható befejezés dátuma: 2012.05. 4. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.03.24 Záró dátum: 2011.06.23 megvalósításának tényleges kezdete és befejezése:

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08. 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő azonosító száma: ÉAOP-4.1.1/2F-2f-29-28 3. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Jelentés azonosító adatai: A jelentés tárgyát képező

Részletesebben

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: Kezdő dátum: 2009.06.01. Záró

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.02.06 Záró dátum: 2010.08.05. Tényleges kezdet dátuma: 2009.06.04 Várható befejezés dátuma: 2011.10.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.02.06 Záró dátum: 2010.08.05. Tényleges kezdet dátuma: 2009.06.04 Várható befejezés dátuma: 2011.10. 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 21.2.6 Záró dátum: 21.8.5 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy: Tényleges

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 12. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Hiánypótlás: Korrekció: I. Forma, hiányosságok Hiányosságok Megjegyzés, egyéb útmutatás a pótláshoz Oldal 1/10 2. Elvégzett tevékenységek Tevékenység Tervezett Tényleges kezdete befejezése

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Horizontális politikák érvényesülése a projektekben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Horizontális politikák érvényesülése a projektekben Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel a projektekben Környezeti fenntarthatóság Esélyegyenlőség Jogkövetkezmények Családbarát munkahelyi körülmények megteremtése, erősítése A nemek közötti egyenlőség

Részletesebben

Nagydobsza Község Önkormányzata Nagydobsza polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése - ÁROP-1.A.2/A-2008-0085 Kommunikációs terv

Nagydobsza Község Önkormányzata Nagydobsza polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése - ÁROP-1.A.2/A-2008-0085 Kommunikációs terv KOMMUNIKÁCIÓS TERV Nagydobsza polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése - ÁROP-1.A.2/A-2008-0085 - 1/9 - 1. Helyzetelemzés Nagydobsza Község Önkormányzatának legfontosabb szerve a képviselő-testület,

Részletesebben

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft.

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft. A (fő)kedvezményezett neve:paninform Kft. 1. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP20081.2.1 ÉS A KMOP20081.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az

Részletesebben

A projekt azonosító száma: TÁMOP-5.3.3-08/2-2009-0006 A (fő)kedvezményezett neve: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Kríziskezelõ Központ

A projekt azonosító száma: TÁMOP-5.3.3-08/2-2009-0006 A (fő)kedvezményezett neve: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Kríziskezelõ Központ 3. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.04.21 Záró dátum: 2011.10.20 megvalósításának tényleges kezdete és befejezése:

Részletesebben

PROJEKT ADATLAP. a Környezet és Energia Operatív Program

PROJEKT ADATLAP. a Környezet és Energia Operatív Program PROJEKT ADATLAP a Környezet és Energia Operatív Program Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra c. pályázati felhívásához Kódszám: KEOP 7.9.0/12/A Érvényes: 2012. november.-től

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: Krsjákné Bodrog Csilla

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: Krsjákné Bodrog Csilla 3. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.07.24 Záró dátum: A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tartalma 1. A kommunikációs terv célja 2. Hatókör 3. A kommunikáció felelősei 4. A kommunikáció

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: A projekt megvalósításának tényleges

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A projekt azonosító száma: TÁMOP5.5.211/221219 A (fő)kedvezményezett neve: 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bognár Viktória Telefon: +6

Részletesebben

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 7. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdö dátuma: 2014.12.02

Részletesebben

A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben

A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben TÁMOP 4.2.1/B projekt bemutatása Dr. Heil Bálint, egyetemi docens projektmenedzser A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben Az ember és élettere A mező-és erdőgazdálkodás, az ipar és az

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét

Részletesebben

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola>

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

MEGBÍZÁSi SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA

MEGBÍZÁSi SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA SZERZŐDÉS SZÁMA: 134&/2013, MEGBÍZÁSi SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA KONDOROS TELEPÜLÉS SZENNYVÍZHÁLÓZATÁNAK BŐVÍTÉSE ÉS AZ EHHEZ SZÜKSÉGES KAPACITÁS ÉS HATÉKONYSÁG NÖVELÉ5 A MEGLÉVŐ SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN

Részletesebben

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft.

A projekt azonosító száma: GOP-1.2.1-08-2009-0002 A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft. A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft. ZÁRÓ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS A GOP-2008-1.2.1 ÉS A KMOP-2008-1.1.3/A JELŰ PÁLYÁZATOKRA VONATKOZÓAN Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az

Részletesebben

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Projekt adatlap 1. számú melléklete I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Kérjük, hogy ebben a mellékletben ismertessék a projekt során beszerezni kívánt eszközök és szolgáltatások, valamint

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel Uniós pályázatok és projektek felépítése A pályázati dokumentáció tartalma Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Egyéb útmutatók Útmutató

Részletesebben

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: A projekt megvalósításának tényleges

Részletesebben

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót!

3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 3. számú PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót! 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: A jelentés tárgyát képező időszak: Kezdő dátum: 2009.11.28. Záró

Részletesebben

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK ÁROP SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROJEKTEK TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK GŐRI MELINDA MINISZTERELNÖKSÉG IRÁNYÍTÓHATÓSÁG TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK Cél : Pályázatban foglalt tartalom megvalósítása

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma:

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: Záró dátum: Tényleges kezdet dátuma: Várható befejezés dátuma: 6. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2011.09.24 Záró dátum: 2011.12.23 megvalósításának tényleges kezdete és befejezése:

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató

Részletesebben

PROJEKT ADATLAP A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM

PROJEKT ADATLAP A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM PROJEKT ADATLAP A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM ÉLŐHELYVÉDELEM, -HELYREÁLLÍTÁS, VONALAS LÉTESÍTMÉNYEK TERMÉSZETKÁROSÍTÓ HATÁSÁNAK MÉRSÉKLÉSE C. ELŐKÉSZÍTÉSI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ KÓDSZÁM: KEOP

Részletesebben

HELYSZÍNI ELLENŐRZÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

HELYSZÍNI ELLENŐRZÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA HELYSZÍNI ELLENŐRZÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA HITELESÍTÉS A pályázatokhoz kapcsolódó kifizetésekhez a folyamatok hitelesítése szükséges, aminek célja: A kedvezményezett a vállalásait a hazai és

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő. Szerződéses dátum a pályázati dokumentáció részét képező

Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő. Szerződéses dátum a pályázati dokumentáció részét képező Szerződő partner neve Immobi-Rat Kft. Zámbori Péter Kommunikációs és Stratégiai Tanácsadó Kft. Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő Szerződéses dátum a pályázati

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 19906-1/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. megbízásaira a Salgótarján Megyei Jogú

Részletesebben

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 Kérjük, hogy a pályázati adatlap 6.1 (Kötelező indikátorok) pontjában a választott tevékenységhez tartozó táblázatokat töltse ki. A táblázatban megadott

Részletesebben

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához Kiemelt projektekre vonatkozó költségvetési specifikáció A specifikáció

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Alátámasztó

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók 1 A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.03.01 2012.10.31. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. A projekt végrehajtásának előkészítése, szakmai megvalósítók

Részletesebben

Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8.

Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, 2010. július 8. Előzmények EU tagállamokban kísérleti jelleggel 1997-ben foglalkoztatási paktumok létrehozása

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE TARTALOM Az Operatív Program Jogszabályok Uniós intézményrendszer Közreműködő Szervezet feladatai TERÜLET-

Részletesebben