Nyomozás a büntető eljárásban, különös tekintettel a lopás bűncselekmény nyomozására

Átírás

1 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti Tanszék Nyomozás a büntető eljárásban, különös tekintettel a lopás bűncselekmény nyomozására - Szakdolgozat - Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos Készítette: Csekő- Csirke Róbert Miskolc, 2013.

2 University of Miskolc Faculty of Law and Political Institute of Criminal Science Criminal Procedure Law and Prison Law Department Criminal investigation with special respect to theft -Thesis- Consultant: Prof. Dr. Farkas Akos Prepared by: Robert Cseko- Csirke 2013, Miskolc 1

3 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 I. Nyomozás... 5 II.1. A nyomozás helye, szerepe a büntetőeljárásban... 5 II.2. A nyomozás kriminalisztikai szempontból... 6 II.3. A nyomkeresés... 8 II.4. A nyomozás megindítása... 9 II.5. A nyomozás lefolytatása, határideje II.6. A bizonyítás fogalma, célja, feladata, eszközei II.6.1. Tanúvallomás II.6.2. Szakvélemény II.6.3. Tárgyi bizonyítási eszköz II.6.4. Okirat II.6.5. Terhelt vallomása II.7. Bizonyítási eljárások II.7.1. Szemle II.7.2. Helyszíni kihallgatás II.7.3. Bizonyítási kísérlet II.7.4. Felismerésre bemutatás II.7.5. Szembesítés II.7.6. Szakértők párhuzamos meghallgatása II.8. Poligráf használata II.9. A nyomozás megszüntetése, befejezése II.10. Jogorvoslat a nyomozás során

4 II.11. Vádemelés III. Lopás bűncselekményének nyomozása III.1. Lopás fogalma III.2. Lopás fajtái III.2.1. Betöréses lopás III.2.2. Gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények III A szagmaradvány rögzítése III.2.3. Besurranásos és trükkös lopások III.2.4. Zsebtolvajlás III.2.5. Poggyászlopások III.2.6. Házi- illetőleg munkahelyi lopások III.2.7. Strandlopások III.2.8. Kempinglopások III.3. Az ismertté vált bűncselekmények megoszlása 2012-ben Borsod- Abaúj-Zemplén megyében III.4. Összehasonlító elemzés a 2012-ben ismertté vált bűncselekmények tekintetében Miskolc és Veszprém között IV. Záró gondolatok Irodalomjegyzék Jogszabályjegyzék Hivatkozásjegyzék

5 Bevezetés A világon mindenhol, így hazánkban is az anyagi javak megszerzése és védelme egyidős az emberré válással. Évezredek során az általános fejlődésnek megfelelően változtak, módosultak és alakultak a tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények is. Legnagyobb veszélynek a gyermek- és fiatalkorúak, idősek valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek vannak. A bűnözés az elmúlt időszakban folyamatosan és jelentősen növekedett, a személyek javainak megsértése tömeges formákat öltött, a lopások és betöréses lopások száma folyamatosan tovább nőtt. A támadások főbb célpontjai a magánlakások, a kereskedelmi és a vendéglátó egységek, a bankok. Az állam egyedül képtelen ellátni hatékonyan és eredményesen a bűnmegelőzési feladatokat. A bűnmegelőzés olyan összetett kormány- és önkormányzati feladat, amelyek az emberek részvétele nélkül egyszerűen megoldhatatlan, még akkor sem, ha a Rendőrségnek alapvetően bűnüldözési feladatai vannak. 1 Szakdolgozatom első részében bemutatom a nyomozó hatóság nyomozati feladatát a büntetőeljárásban, majd a második részben ezen eljárást a lopás bűncselekmény vonatkozásában

6 II. A nyomozás II.1. A nyomozás helye, szerepe a büntetőeljárásban Büntetőeljárás-jogi szempontból a magánvádas eljárást kivéve- a nyomozás a büntetőeljárás kezdeti szakasza, amelynek feladata, hogy feltárja, összegyűjtse azokat a bizonyításra alkalmas, a büntető anyagi és eljárásjogi szempontból releváns adatokat, amelyek alapján a bűncselekmény elkövetése (megvalósulása), az elkövető személye és büntetőjogi felelőssége megállapítható, továbbá a büntetőeljárással összefüggő megelőzési feladatok végrehajthatók, az eljárás sikeres lefolytatása biztosítható. 2 E megállapítás összecseng a Büntetőeljárási törvény 164. (2) bekezdésében foglaltakkal, azaz a nyomozás során fel kell deríteni a bűncselekményt, az elkövető személyét, fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket. A tényállást oly mértékben kell felderíteni, hogy a vádló dönthessen arról, vádat emel-e. 3 Ha szélesebb értelemben vizsgáljuk a nyomozást, látnunk kell, hogy a büntető alaki jogi előírások határozzák meg az elérendő célokat, az alanyok jogait és kötelességeit, az eljárás menetét, a bizonyítás kereteit, eszközeit és szabályait, valamint azt, hogy milyen minőségű adatokra lehet döntést alapozni, akár formai (az eljárás lefolytatására vonatkozó), akár tartalmi (az ügy érdemére vonatkozó) kérdésekről legyen szó. Ezen túlmenően azonban már a hatóság eljáró tagjától és a konkrét lehetőségektől függ, hogy az adott jogágban lehetséges adat- és bizonyíték források közül melyiket veszi igénybe, milyen jogi és kriminalisztikai eszközöket és módszereket alkalmaz, hogyan vizsgálja meg, és milyennek találja az értékelés előírt szabályain belül a beszerzett adatok relevanciáját, bizonyító erejét, hitelességét, felhasználhatóságát, valamint mennyire tudatosan, tervszerűen és ésszerűen folytatja le az eljárást. 4 2 Balláné- Borszéki- Lakatos: Kriminálmetodológia, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000., o évi XIX. törvény a Büntetőeljárásról, 164. (2) bekezdés 4 Balláné- Borszéki- Lakatos: I.m.: o. 5

7 Ezen kérdésekre a bűncselekmények nyomozásának, felderítésének a tudománya, azaz a kriminalisztika adja meg a választ. Ennek célja, hogy a tételes jog által meghatározott keretekben olyan módszereket és eljárásokat dolgozzon ki, amelyek segítségével a készülő bűncselekmények leleplezhetők, megakadályozhatók, illetve a már elkövetett bűncselekmények felderíthetők, elkövetőjük megállapítható és felelősségre vonható. A kriminalisztika tanulmányozza a nyomozás szolgálatában álló természettudományos, műszakitechnikai eszközök és eljárások egyes fajtáit (krimináltechnika), a nyomozási módszereket, a nyomozási cselekmények véghezvitele során célszerű eljárásmódot meghatározó elveket és szabályokat (krimináltaktika), végül az egyes bűncselekményfajták felderítésére alkalmas eszközök és módszerek célszerű és tervszerű felhasználásának kérdéseit (kriminálmetodika). Ismeretanyaga egységes, összefüggő egészet alkot, amelynek alkalmazása a bűncselekmények felderítésének eredményesebbé tételével a bűnözés elleni küzdelem céljait. A definíciót úgy foglalhatjuk össze, hogy a kriminalisztika (nyomozástan) önálló bűnügyi tudomány, amely a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően tudományosan megalapozott eszközöket, módszereket és eljárásokat dolgoz ki a felderítés és a bizonyítás, valamint a bűncselekmények megelőzése érdekében. 5 II.2. A nyomozás kriminalisztikai szempontból Tekintettel a büntetőeljárás-jog és a kriminalisztika szoros kapcsolatára, álláspontom szerint szükség van külön kriminalisztikai nyomozás- fogalomra. Ha bármilyen eljárást (büntető-, szabálysértési vagy államigazgatási eljárást) vizsgálunk meg, általában ugyanazzal a sablonnal találkozunk: a hatóság tudomására jut valamely, a számára intézkedési és döntési kötelezettséggel járó esemény, ezt követően feltalálható adatok összegyűjtése és az eljárás lefolytatásához szükséges feltételek biztosításacéljából meghatározott szabályok szerint különböző cselekményeket, intézkedéseket foganatosít, végül a beszerzett 5 Garamvölgyi Vilmos: Kriminalisztika, Általános rész, Belügyminisztérium Tanulmányi és Módszertani Osztálya, Budapest, 1961., 7-13.o. 6

8 adatok elemzéséből, értékeléséből levont következtetésre alapozva meghozza a kívánatos döntést. Ez a megismerő tevékenység mindegyik eljárási típus esetében egy bizonyos, jogi szempontból releváns, múltbéli esemény valóságnak megfelelő feltárására irányul, és az egész munkafolyamatban mindenhol szerepet kapnak a kriminalisztikai eszközök és módszerek is. A különbség abban rejlik, hogy a tényállás megállapítása és a döntés jogáganként eltérő módon és keretek között megy végbe, miután az egyes eljárási fajtákban nem azonosak a célok, a feladatok, az eljárási szabályok, valamint az alkalmazható eszközök és módszerek. Mindezekből következik, hogy a nyomozás kötött eljárásmód, de csak annyiban, amennyiben nem hagyhatja figyelmen kívül a jogi szabályozást, másrészt viszont a kriminalisztika tudományos eredményeire támaszkodó sajátos, aktív szellemi-gyakorlati tevékenység, amely egyszerre szolgálja a múltbéli esemény kívánt mértékű megismerését (az objektív igazság megállapítását) és az eljárás sikeres lefolytatását. Dr. Lakatos János szerint a kriminalisztikai gondolkodás megfelel ugyan a gondolkodás általános szabályainak, de - lényeges eleme az okozatból az okra, - a részekből az egészre való következtetés, - a többféle ok ugyanazon okozat lehetősége folytán a verziók alkalmazása, - a logikai eszközök, módszerek és egyes filozófiai tételek felhasználása, - a verziókkal összefonódva jelentkező intuíció és a fantázia szerepe, - a kétkedés, mint fontos elem, a megállapítások gondos 6 ellenőrzésének állandó indítéka. A nyomozás sajátossága még, hogy a megismerés mindig rekonstrukciós jellegű: a döntéshez szükséges információk nem a jövőből származnak, hanem előzményi adatok. A büntetőeljárás-jogi fogalom szerint a nyomozás fő célja a bűncselekmény felderítése és bizonyítása, viszont a kriminalisztikai szempontból történő meghatározás szerint a fő cél az objektív igazság megállapítása. 6 Bócz Endre: Dr. Lakatos János: A nyomozás, felderítés és a bizonyítás kriminalisztikai alapfogalmai és alapösszefüggései, In: Belügyi Szemle, ISSN , (47.évf.) 3.sz. 117.o. 7

9 A felderítés és bizonyítás párhuzamba állítása révén azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a felderítendő tények köre jóval szélesebb, mint a bizonyítandó tényeké. A felderítés érdekében igénybe vehető adatforrások és eszközök köre ugyancsak bővebb, mint ami a bizonyításban felhasználható, és a felderítésnél a felhasználható adatokkal szemben minőségileg (a megbízhatóság szempontjából) támasztható követelmények is alacsonyabbak, mint amilyenek a bizonyításnál szokásosak, vagyis ezek a megismerés eltérő fokozatai. A felderített és így megismert- igazság tehát nem jelent egyben bizonyított igazságot, jogi következmények csak az utóbbihoz fűzhetők, így hát az (vagyis a bizonyított tényállás) akkor sem hagyható figyelmen kívül, ha tudnivaló, hogy (például egyes részletek bizonyíthatatlansága következtében) nem teljesen egyezik a valósággal. 7 A kifejtetteket összegezve a nyomozás tehát nem más, mint a múltbéli releváns esemény objektív igazságnak megfelelő rekonstruálása, és az eljárási célok elérésére irányuló sokoldalú szellemi és gyakorlati tevékenység, amely a szükséges és lehetséges cselekvések tervszerű, tudatos, a vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelő végrehajtása útján valósítható meg. 8 II.3. A nyomkeresés Kalandos, de legalábbis érdekes története volt mindig a nyomkeresésnek. Már a XII. században vizsgálták például a láblenyomatokat. Szent László egyik törvénye értelmében ugyanis az ellopott és elhajtott jószágokért az a falu volt köteles kártérítést fizetni, amelynek határáig követhetőek voltak a nyomok. A bűnüldözésben az első igazán nagy előrelépést az ujjlenyomatok hozták. A dolog körülbelül akkora jelentőséggel bírt, mint Amerika felfedezése. Ettől kezdve ugyanis lehetővé válik a bűnözők pontos jegyek alapján történő nyilvántartása. Próbálkozások voltak erre korábban is bőven: a tűzzel bőrbe 7 Bócz Endre: I.m., 116.o. 8 Dr. Kovács Gyula: A büntetőperbeli bizonyítás a bűnügyi vizsgálati (nyomozó) munka tükrében, Budapest, 2003., o. 8

10 égetett jegyek, csonkolások mind pontosan jelezték, hol és mit követett el azok viselője. Sokáig úgy tűnt, a daktiloszkópia a kriminalisztika non plus ultrája. Már néhány egyezés alapján tévedhetetlen bizonyossággal meg lehet állapítani egy ujjlenyomat gazdájának a kilétét. Az ujjlenyomat ráadásul soha nem változik. Persze a nagy kérdés az, hogy mi a helyzet akkor, ha nincs ujjlenyomat? A válasz egyszerű, majd találnak másikat, hiszen egy bűnügy felderítésén a fizikustól a geológusig, a fegyverszakértőtől a grafológusig szakértők egész hada dolgozik. Ma már a legapróbb hajszálnak is óriási jelentősége lehet. Időközben ugyanis megjelent az a módszer, amely a laikusok számára pillanatnyilag a tökélyt jelenti: a DNS- vizsgálat. Hajszáltól a körömig, nyáltól a csontig gyakorlatilag mindenből megállapítható az elkövető kiléte. Ennek a rendkívüli eszköznek is vannak azonban korlátai: az egypetéjű ikrek DNS-e például teljesen egyezik. II.4. A nyomozás megindítása A nyomozásnak, mint a büntetőeljárás rendszerinti első szakaszának a megindulásához az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak hivatali hatáskörében, valamint a nyomozó hatóság tagjának hivatali minőségében tudomására jutott adatok vagy a feljelentés szolgáltatnak alapot. Ezen adatoknak vagy a feljelentés adatainak alkalmasnak kell lenniük a bűncselekmény gyanújának megalapozására. A törvény különbséget tesz aszerint, hogy a gyanút megalapozó adatok miképpen válnak ismertté az ügyész, illetve a nyomozó hatóság előtt, de a különbségtétel csak a tudomásszerzés módjára, és nem a későbbi következményeire utal. A nyomozó hatóság vagy az ügyész működése során közvetlenül épp úgy észlelhet bűncselekmény gyanúját megalapozó adatokat, mint ahogyan bejelentésből is tudomást szerezhet ilyenekről. Az észlelésnek ezek a módjai eltérnek attól az esettől, amikor a gyanút feljelentés alapozza meg, mivel a feljelentő szándéka kifejezetten arra irányul, hogy büntetőeljárást kezdeményezzen, és az adatokat is ezért közli. Az előző esetekben ilyen feljelentői szándékról nem beszélhetünk. 9

11 A nyomozás megindítása azonban nem a tudomásszerzés módjától, hanem a gyanú kialakulásától függ. A nyomozás kétféle módon indulhat meg. Elrendelheti az ügyész vagy a nyomozó hatóság, az elrendelésről, a feljelentés megérkezésétől számított három napon belül határozatot kell hozni. Ebből ki kell tűnnie, hogy milyen bűncselekmény miatt, és ha a gyanúsított ismert, ki ellen indít az elrendelő nyomozást. A nyomozás valamely nyomozási cselekmény formális elrendelése nélkül is megindulhat, ha késedelmet nem engedő körülmények állnak fenn. Ekkor a nyomozás határidejét e cselekmény elvégzésétől kell számítani. Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény. A hatóság tagja és a hivatalos személy, a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt a köztestület is köteles feljelentést tenni, ha azt külön törvény előírja. Az itt említett személyek kötelesek a nyomozást elősegítő adatokat is közölni, és a bizonyítási eszközök rendelkezésre állását is elősegíteni. A feljelentésnek nincsenek alaki előírásai, azt az ügyésznél vagy a nyomozó hatóságnál írásban vagy szóban lehet megtenni. A szóban tett feljelentést jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A feljelentés azonnali nyilvántartásba vételéről szóló rendelkezés lényege, hogy a feljelentés megtételének tényét utóbb akár a feljelentést felvevő, akár a feljelentést tevő részéről vitathatatlanná tegye. A nyomozó hatóság és az ügyész hatáskör és illetékesség hiányában is kötelesek a feljelentést átvenni, vagy jegyzőkönyvbe foglalni, majd az eljárásra jogosultnak megküldeni. A feljelentés alaki kötetlenségéből következik, hogy azt távbeszélőn vagy más technikai eszköz segítségével is meg lehet tenni. A magánindítvány, természetét tekintve meghatározott jogosultak által tehető feljelentés. Ezen indítvány formához nem kötött. A jogosult minden olyan nyilatkozatát, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja, magánindítványnak kell tekinteni. Az is előfordul, hogy csak a nyomozás során derül ki a magánindítvány szükségessége, ilyenkor be kell szerezni a jogosult nyilatkozatát, kívánja-e az elkövető megbüntetését. A magánindítvány előterjesztésére megszabott határidő jogvesztő, erre tekintettel a törvény részletesen szabályozza e határidő számításának a módját. Igazolást enged a határidő elmulasztása miatt olyankor, ha a bűncselekmény közvádra üldözendő. 10

12 Ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról megnyugtatóan nem lehet állást foglalni, akkor a feljelentés kiegészítésének van helye. Így a nyomozó hatóság a feljelentést a Be (1) bekezdésébe foglalt okok miatt elutasíthatja, ha azok magából a feljelentésből megállapíthatóak. A feljelentés elutasításáról értesíteni kell a feljelentőt, aki magánindítványt terjesztett elő, továbbá a feljelentést elutasító határozatot az ügyésznek is meg kell küldeni. Hasonló módon szabályozva vannak azok az esetek is, amikor a feljelentést nem lehet elutasítani. 9 II.5. A nyomozás lefolytatása A nyomozás alapkövetelményei: a törvényesség, a teljesség, a tárgyilagosság és a titkosság (ezen belül megkülönböztetve a belső és a külső titoktartást). 10 A nyomozás által teremtett és az érintettek jogaikra is kiható függő helyzet mielőbbi megszűnését célozza az a rendelkezés, amely szerint a nyomozást a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és be kell fejezni. A nyomozás határideje elrendelésétől illetőleg megindulásától kezdődően két hónap, amelyet az ügyész legfeljebb hat hónappal, ennek letelte után pedig az ügyészség vezetője a nyomozás megindításától számított egy évig hosszabbíthat. Egy éven túl ezt a határidőt a felettes ügyészség vezetője, két éven túl a legfőbb ügyész hosszabbíthatja meg. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, ez a hosszabbítás legfeljebb a személy elleni büntetőeljárás megindításától számított két évig terjedhet. Ezzel a törvény a nyomozások elhúzódását megakadályozó abszolút határidőt határoz meg. A határidő lejártakor a nyomozás eredményétől függően, vagy vádemelésre, vagy a nyomozás megszüntetésére kerül a sor. Mint az már korábban említésre került, a büntetőeljárás megindításának az alapja a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja. A gyanú alapján megindított eljárásban a bizonyítási eszközök létezésének és fellelésének érdekében a nyomozó hatóság bárkitől felvilágosítást kérhet, fénykép vagy más adathordozó évi XIX. törvény a büntetőeljárásról, Bócz Endre: I.m., 116.o. 11

13 bemutatásával személyt vagy tárgyat felismertethet, illetőleg kiválasztathat, iratokat megtekinthet, a bűncselekmény helyszínét megtekintheti, és szaktanácsadót vehet igénybe. Mindez a gyanú megerősödését, az elkövető személyére vonatkozó megalapozott gyanú kialakítását is segítheti. A törvény nem tartalmaz jogkövetkezményt a felvilágosítást megtagadóval szemben. Nincs akadálya azonban annak, hogy a nyomozó hatóság a vele együttműködni nem kívánó személyt tanúként hallgassa ki, vagy más szükséges eljárási cselekményt végezzen. Ennek eredményét a nyomozó hatóság eljáró tagja jelentésbe foglalja. Az ügyész engedélyével a nyomozó hatóság fedett nyomozót is alkalmazhat. Büntetőeljárás tehát csak azzal szemben indítható, akit a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja terhel. Így ha a nyomozás olyan körülményeket tár fel, amelyek meghatározott személlyel szemben megalapozott gyanút ébresztenek, a nyomozást vele szemben kell lefolytatni. A gyanúsított személy kihallgatása elején közölni kell vele a gyanúsítás lényegét, az arra vonatkozó jogszabályok megjelölésével. Az eljárásnak ez a mozzanata igen nagy jelentőségű, mert a gyanúsított ettől a pillanattól kezdve gyakorolhatja több fontos jogát, így a vallomástételt, illetve a vallomástétel megtagadását. A gyanúsított jogainak biztosítása szempontjából kiemelkedő fontosságú a törvény azon rendelkezése, amely a vallomás megtagadásának jogáról és az elmondottak felhasználhatóságáról szóló figyelmeztetést írja elő. A gyanúsítottal szemben az eljárás a gyanúsítással indul meg. A kihallgatást a gyakorlatban általában a nyomozó hatóság tagja végzi, de az ügyész rendelkezhet eltérően is, és azt maga végezheti. A tanút szintén az ügyész, illetőleg - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság hallgathatja ki. A tanú kíméletét szolgálja, hogy kihallgatása mellőzhető, ha az általa feltárható lényeges körülményeket a feljelentés magába foglalja. Ugyanezt szolgálja az is, ha vallomását írásban nyújtja be. A törvény kimondja, hogy az ügyész és a nyomozó hatóság szükség esetén a nyomozási cselekményeknél szaktanácsadót vehet igénybe, akár a bizonyítási eszközök felkutatására és megóvására, akár szakkérdésben történő tájékozódásra. 12

14 A szaktanácsadóval szemben a szakmai követelményeket az őt igénybevevő ügyésznek vagy nyomozó hatóságnak kell meghatároznia. Fontos beszélni a nyomozási cselekményeknél történő jelenlétről is. Ugyanis a nyomozási cselekményeken az ügyészen, a nyomozó hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az lehet jelen, akinek a jelenlétét a Be. megengedi. Továbbá azt is meg kell említeni, hogy az ügyész és a nyomozó hatóság a nyomozási cselekmény helyszínéről eltávolíthatja azt, akinek a jelenléte az eljárást akadályozza, a nyomozás elősegítése érdekében pedig bárkit a nyomozási cselekmény helyszínén való tartózkodásra kötelezhet, valamint aki az eljárás rendjét zavarja, vagy a helyszínen tartózkodási kötelezettségének nem tesz eleget, rendbírsággal sújthatja. Szólni kell a nyomozás részbeni mellőzéséről is. Ezt eljárás-gazdaságossági szempontok indokolják, ugyanis fontos, hogy a gyanúsított kihallgatása után az ügyész mellőzhesse a felelősségre vonás szempontjából jelentéktelen bűncselekmény miatti további nyomozást. Az erről szóló határozatot közölni kell a sértettel, a feljelentővel és a magánindítvány előterjesztőjével. A Be. lehetőséget ad a nyomozás felfüggesztésére. Erre akkor kerülhet sor, ha az eljárás folytatásának átmeneti ténybeli vagy jogi akadálya van. A felfüggesztést az ügyész, meghatározott esetekben pedig a nyomozó hatóság is elrendelheti, melynek okait a törvény tételesen felsorolja. Vannak olyan esetek, amikor a nyomozás megszüntetésre kerül. Ennek okait a törvény tételesen felsorolja, s ezekben az esetben pedig az ügyész megszüntető határozatára van szükség. A nyomozás elvégzése után az ügyész vagy - ha az ügyész másképp nem rendelkezik a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak és a védőnek az erre kijelölt helyiségben átadja a nyomozás összefűzött iratait, ugyanis lehetővé kell tenni, hogy a gyanúsított és a védő az esetleges vádemelés alapjául szolgáló összes iratot - kivéve a zártan kezelt iratokat - megismerhesse. Ezt követően a sértettet is 13

15 értesíteni kell arról, hogy a nyomozás iratait megtekintheti, s gyakorolhatja az őt megillető jogokat. 11 II.6. A bizonyítás fogalma, célja, feladata, eszközei A bizonyítás a hatóságok és más résztvevők megismerő tevékenysége, amely egy múltban történt esemény (cselekmény) megállapítására és e megállapítás igazolására szolgál. A bizonyítás a büntetőeljárásban annak részét alkotó közvetett és összetett megismerési folyamat, amely az egyedi ügyben, a büntetőjogilag releváns, túlnyomórészt múltbéli tényállásnak az eljáró hatóság, végső soron a bíróság általi, a valóság adekvát megállapítására irányul és a bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegelésével kapcsolatos tevékenységben realizálódik. A bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság és más résztvevők cselekményei arra irányulnak, hogy ismereteket nyújtsanak, illetve szerezzenek arról, hogy történt-e bűncselekmény és ha igen, ki az elkövetője. Már a nyomozó is, aki felkutatja a szemtanúkat, szemlét, illetőleg házkutatást tart, tárgyi bizonyítási eszközt vagy okiratot lefoglal, a bizonyítás Büntetőeljárási törvényben meghatározott szabályok szerint jár el. Az ügyész, aki vádat emel, a tanúk kihallgatásával és a szakértők meghallgatásával, valamint a tárgyi bizonyítási eszközöknek a bíróság részére történő átadásával bizonyítja, hogy igaz az, amit a vádban állít, a vádlott elkövette a bűncselekményt, amit a terhére ró. Ha még tágabb értelemben vesszük a bizonyítást, a védő is bizonyít: a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot felhasznál, hogy bizonyítsa, a bűncselekmény meg nem történtét, vagy azt, hogy nem úgy történt, ahogy a nyomozó hatóság állítja, illetőleg azt nem a terhelt követte el. A hatóságok csak közvetetten, különösen a tanúk, illetőleg a terhelt vallomásaiból jutnak ismeretekhez, de az információkat közvetítik a nyomok is. Rajta vannak például az elkövető ujjnyomai a megérintett tárgyakon. A nedves kerti talaj megőrzi a lábnyomot, a kalapácsfej nyoma meglátszik a puha fában. A nyomok azt is elárulják, hogy milyen jellegű cselekmény játszódhatott le. Ha évi XIX. törvény a büntetőeljárásról,

16 vérfoltok vannak a helyszínen, feltételezhető, hogy élet-testi épség elleni bűncselekmény történt. A helyszínen hagyott tárgyak, eszközök is segítik a bizonyítást. A bűncselekmény elkövetéséhez használt fejsze, illetőleg az elkövető által elszívott cigarettacsikk megtalálása kulcsfontosságú lehet a büntetőügy alakulása szempontjából. A múltban történt cselekmény megismerését az okozati összefüggés teszi lehetővé, vagyis az, hogy az esemény és az általa a tárgyi világban, illetve az emberek tudatában okozott elváltozások között ok-okozati összefüggés van. A bizonyítás ezen az oksági kapcsolaton alapul. A megismert okozatból (nyomok, emléket idéző vallomások) visszakövetkeztetnek a múltban lejátszódó eseményre. A tanú, amit lát és hall, azokból következtetéseseket von le, majd a következtetéseket gondolatokká formálja, és közli azokat a nyomozóval, az ügyésszel vagy a bíróval, akikben szintén kialakulnak következetések, majd gondolatok, amelyeket ők is közölnek. Mivel a megismerés gondolati tevékenység, ezért felmerül a kérdés, hogy érvényesülnek-e benne a logika szabályai. A logika értelmében a bizonyítás gondolati művelet, amelyben valamely kijelentés igazságát más igaz kijelentésekkel igazolunk, illetve a kijelentésekből új igaz kijelentéseket vezetünk le. A bizonyításra, a processzuális gondolkodásra azonban nemcsak a hagyományos logika szabályai szerint levezetett szigorú következtetés, bizonyítás a jellemző, hanem sokkal inkább sajátos tartalmi nehézségeket felvető, problémamegoldást igénylő folyamat, amelynek a jog csak bizonyos kereteket és garanciákat tud nyújtani. Ha egy holttestet talál a nyomozó a folyóparton, felmerül benne az, hogy vajon megölték-e az áldozatot, vagy öngyilkosság miatt halt meg. Ahhoz, hogy rekonstruálható legyen mi is történt, nyomokat kell felkutatni, szemtanúkat kell keresni, szakértői vizsgálatra van szükség és logikai műveleteket kell végezni. Ha a terheltnek megkérdőjelezhetetlen alibije van arra az időpontra, amikor a bűncselekmény történhetett, - logikai úton - ki kell őt zárni a gyanúsítottak köréből

17 A bizonyítás célja egy múltban történt esemény megismerése és megismertetése. A bűncselekmény rekonstruálása során fel kell deríteni mindazokat a körülményeket és tényeket, amelyekből állást lehet foglalni arról, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, kit és milyen formában terhel a büntetőjogi felelősség. A hatóság megismerési tevékenysége egy folyamat, szakaszonként meghatározza a Büntetőeljárási törvény, hogy a hatóságnak milyen ismeretszinttel kell rendelkeznie: a nyomozás elején a gyanú szükséges. Ahhoz, hogy gyanúsítottja is legyen a büntetőügynek, a gyanúnak megalapozottnak kell lennie. A nyomozás végén, a vádemeléskor az ügyész számára a Be. előírja, hogy a tényállást a valóságnak megfelelően állapítsa meg, és ugyanezt a követelményt fogalmazza meg a törvény a bíró esetében is a bírósági eljárás befejezésekor, az ítélethozatalkor. Az igazságot megállapítani csak jogerős bírósági határozattal lehet: ítélettel, vagy eljárást megszüntető végzéssel. Ha jogerős a határozat, - a rendkívüli perorvoslatot kivéve - nem lehet többé kétségbe vonni. Az követte el a bűncselekményt, akivel szemben bűnösséget megállapító ítélet született, és azt a bűncselekményt követte el, amiben kimondta a bíróság a bűnösségét. A Be. 75. (1) bekezdése szerint a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, míg a 28. (1) bekezdése az ügyész kötelességévé teszi, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a büntetőjogi felelősségét súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakaszában vegye figyelembe. Előfordulhat, hogy a hatóságnak nem sikerül feltárnia a valóságot. Ilyen esetekre a törvény egyértelmű rendelkezést tartalmaz: az eljárás megszüntetése vagy felmentő ítélet. E megoldást támasztja alá a Be. 4. (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem lehet a terhelt terhére értékelni. A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás. A bizonyítás eszközeit másképpen a bizonyítékok forrásának is nevezik. A Büntetőeljárási törvény a bizonyítás eszközeit és a bizonyítási eljárásokat konkrétan nevesíti. 16

18 A két szabály együttes olvasatából akár a bizonyítás kötöttségére is következtethetnénk. Tekintettel azonban arra, hogy a jelenlegi állás szerint nemigen képzelhető el olyan bizonyítási eszköz, amelyik a törvényben felsoroltak valamelyikébe ne férne bele, a felsoroltak közül pedig a hatóságok bármikor szabadon választhatnak, így a bizonyítás szabadsága a törvényi taxáció ellenére is alapvetően fennmaradt. Amellett, hogy a hatóságok a felsorolt bizonyítási eszközök között (azok alkalmazását, sorrendjét, stb. illetően) szabadon választanak, maguk döntik el, hogy az egyes tények bizonyítására mely bizonyítási eszközök alkalmasak, kivételesen a Be. adott bizonyítási eszköz beszerzését kötelezővé teheti a hatóság számára ilyen például a szakértő alkalmazása. Az eljárásban részt vevő személyek az e törvényben meghatározott esetekben és módon kötelesek és jogosultak a bizonyításban közreműködni. A résztvevők kötelesek például a bizonyítási cselekményen megjelenni, vallomást tenni, igazat mondani, illetőleg a szakértői vizsgálaton részt venni. Ugyanakkor jogosultságuk van, hogy a bizonyítási eljárás adatait megismerhessék, aktívan közreműködhessenek a bizonyítási eljárás alakításában, sőt bizonyítást kezdeményezhetnek saját belátásuk szerint annak függvényében, hogy milyen érdekeltségük fűződik a bizonyítási eljárás alakulásához. A Büntetőeljárási törvényünk taxatív felsorolást ad a bizonyítás eszközeiről. Ezek: a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat és a terhelt vallomása. A törvényben felsorolt bizonyítási eszközök szoros összefüggésben vannak a bizonyítékokkal. Egyrészt általában nincs bizonyíték (tág értelemben vett) bizonyítási eszköz nélkül, másrészt a bizonyítási eszköz léte gyakran nem jelenti elfogadható, hitelt érdemlő bizonyíték meglétét is. A Be. nemcsak bizonyítási eszközöket sorol fel, hanem bizonyítási eljárásokat is, így a szemlét, a helyszíni kihallgatást, a bizonyítási kísérletet, a felismerésre bemutatást, a szembesítést, valamint a szakértők párhuzamos meghallgatását nevesíti, melyeket szakdolgozatom ezen fejezetében a későbbiekben bemutatok. A bizonyítási eljárás az a folyamat, amelynek keretében a bizonyítási eszköz felhasználása révén a bizonyíték, a bizonyító tény megszerezhető. A bizonyítási eszköz és a bizonyítási eljárás közötti különbség és eltérő jogi szabályozás 17

19 gyakorlatilag a bizonyítási eszköz és a bizonyíték közötti különbséggel magyarázható. Bizonyítási eszköz önmagában nem létezik, az valaminek, vagy valakinek a közvetítése révén jut el a hatóságokhoz. A bizonyítási eszköz olyan személy, nyilatkozat vagy dolog, amelyből a bizonyító tényt, vagyis a bizonyítékot a hatóságok megismerhetik. Ezzel szemben a bizonyíték az, amelyet a bizonyítási eszköz tartalmaz. Ha a tanút vizsgáljuk a bizonyítás szempontjából, a tanú a bizonyíték forrása. A vallomása a bizonyítási eszköz, az előadott tények pedig maguk a bizonyítékok. A büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság - jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva - a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg beszerzett. Az arra illetékes hatóság alatt elsősorban a nyomozó hatóságokat, különösen a rendőrséget kell érteni, hiszen ez az a hatóság, amely a bűnözés felderítése érdekében már a konkrét bűncselekmény elkövetése előtt végezhet bizonyos eljárási cselekményeket, gyűjthet információkat, végezhet megfigyeléseket és rögzíthet bizonyos tárgyi, okirati bizonyítási eszközöket anélkül, hogy konkrét büntetőeljárás megindult volna. Ezen túlmenően más hatóságok saját hatáskörükben és illetékességi területükön hivatalos eljárásuk során is rögzíthetnek olyan tényeket és körülményeket, amelyek a büntetőeljárás során akár a nyomozás, akár a bírósági eljárás alkalmával jelentőséghez juthatnak. A büntetőeljárás megindítása előtt beszerzett, vagy készített tárgyi vagy okirati bizonyítási eszközök felhasználásának alapvető feltétele, hogy azokra a büntetőeljárás, vagy az államigazgatási szabályok maradéktalan betartásával kerüljön sor. Ha a jogszabályoknak megfelelően történt a tárgyi bizonyítási eszközök, illetőleg az okiratok beszerzése, nem kell megismételni a büntetőeljárásban az eljárási cselekményeket. Ez egyrészt elősegíti a bizonyítás szabadságának az érvényesülését, másrészt praktikus, mert gyorsítja a büntetőeljárást. A Be. arra is lehetőséget ad, hogy a büntetőeljárás során, illetve a büntetőeljárás megindítását megelőzően a felderítő tevékenység során készült, vagy beszerzett bizonyítási eszközöket, különösen a titkosan szerzett adatot, illetve az adatokat rögzítő okiratot, a büntetőeljárás során - ha annak feltételei 18

20 fennállnak - a bíróság, illetve a hatóság a büntetőeljárás további szakaszában felhasználhassa. Az ügyben eljáró hatóságoknak, így különösen a bíróságnak a büntetőeljárást megelőzően beszerzett bizonyítási eszközök vizsgálata során a beszerzés körülményeit, törvényességét hivatalból kell vizsgálnia. II.6.1. Tanúvallomás Tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. 13 A Be. meghatározásából az következik, hogy nem a tényleges tudomás, hanem annak feltételezése juttatja a meghatározott személyt a tanúi minőségbe. A tanú a nyomozó hatóság, az ügyész, illetőleg a bíróság előtt arról nyilatkozik, amit saját érzékszerveivel közvetlenül vagy közvetve észlelt. Ennek lényeges körülménynek kell lennie. A tanú feladata elsődlegesen az, hogy az általa észlelt dolgokat elmondja a hatóságoknak, de a véleményalkotás - a közlés során - az eseménnyel kapcsolatban már nem tartozik ide. Nem tiltott az, hogy véleményt is mondjon, azonban a bizonyítás szempontjából kizárólag a tényelőadása vehető figyelembe, vagyis az eljáró hatóság tagjának a feladata az, hogy a tanú észlelésein alapuló vallomását elhatárolja a következtetéseitől. A tanú eljárásjogilag pótolhatatlan, ezért a tanúi minőség kizár minden más eljárási alanyiságot, így nem lehet például szakértő, védő és a hatóság tagja sem. Egyedül a sértett pozíciója az, amelyik összeegyeztethető a tanú pozíciójával. Tanúként tehát bárki kihallgatható nemre, korra, vallásra, állampolgárságra tekintet nélkül, akiről feltehető, hogy a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Ezen személyi körből a Be. a 81. (1) bekezdése kizárja a lelkészt, az egyházi és minden olyan személyt, akinek hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn, és az alól felmentést nem kapott. Az ide tartozó szellemi fogyatékosságok körét a törvény nem határozza meg, így azok nagyrészt egybeeshetnek a beszámítási képességet kizáró okokkal évi XIX. törvény a büntetőeljárásról, 79. (1). 19

21 Ez azonban nem kivétel nélküli szabály, mert például egy gyengeelméjűnek is lehet bizonyos észlelési képessége, amely adott ügyben felhasználható. Ha rablást követtek el egy gyengeelméjű személy sérelmére, a bűncselekményről - a szellemi képességeinek figyelembevételével tanúként kihallgatható. Az ügyész, illetőleg a bíróság feladata a szellemi állapot tanúskodási képességet kizáró mértékének a megállapítása, de a megalapozott döntés érdekében szakértőt, pszichológust, pszichiátert vesz igénybe. Az ilyen tanú is képes lehet arra, hogy elmondja, férfi vagy nő volt-e az elkövető, milyen színű ruhát viselt stb. Testi fogyatékosság csak akkor lehet akadálya a tanúzásnak, ha az ismereteit a fogyatékos érzékszerven keresztül kellett volna megszereznie a tanúnak. Például a vak ember nem lehet szemtanú, a süket pedig fültanú. Azonban ezt a fogyatékosságot nem a vallomástétel idejére kell vonatkoztatni, hanem a vizsgált esemény időpontjára. A tanú fogyatékossága ugyanis bekövetkezhetett az eseményt követően is, így az észlelésben még nem akadályozta őt például a vaksága. A tizennegyedik életévét meg nem haladott tanú kihallgatása nem tiltott, de az évi XIX. törvény erre vonatkozó rendelkezései alapján a tizennegyedik életévét meg nem haladott személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. Különös figyelmet igényelnek azok a módszerek, amelyek a gyermek kihallgatásakor alkalmazandók. Ezért teszi lehetővé a jogszabály, hogy ha a tanú a tizennyolcadik életévét még nem haladta meg, a kihallgatásánál jelen lehet a törvényes képviselője és a gondozója. Összességében megállapítható, hogy a büntetőeljárásban bárki lehet tanú, aki az adott releváns körülmények vonatkozásában érzékelési képességgel bír, és a tanúvallomás tételéhez szükséges kommunikációs képességgel is rendelkezik. 14 A gyakorlatban azonban előfordul, hogy a tanú nem kihallgatható, pl.: ittas vagy bódult állapotban jelenik meg a hatóságnál. Ilyen esetekben új kihallgatás válik szükségessé, amely lassítja a nyomozás előmenetelét

22 II.6.2. Szakvélemény A valóságnak megfelelő tényállás megállapítása, az ehhez szükséges és elégséges bizonyítékok megszerzése nem képzelhető el a szaktudományokat megjelenítő szakértők bevonása nélkül, mert az eljáró hatóságok tagjai alapismeretekkel vannak felvértezve, nem teljes mélységű tudásanyaggal. Az eljáró bíróság, ügyész, vagy nyomozó hatóság akkor alkalmaz szakértőt, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez '''különleges szakértelem szükséges''', amellyel az adott hatóság egyébként nem rendelkezik. A szakértő alkalmazása kirendeléssel történik. Szakértőként a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértő, szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaság, szakértői intézmény, vagy külön jogszabályban meghatározott állami szerv, ha ez nem lehetséges, kellő szakértelemmel rendelkező személy vagy intézmény (eseti szakértő) rendelhető ki. A szakértő szóban, vagy írásban ad szakvéleményt, amelyben megválaszolja a hatóság által feltett kérdés(eke)t. A szakértő jogosult minden információt megszerezni amely a szakvélemény elkészítéséhez szükséges, az egyes eljárási alanyok pedig akár kényszer útján kötelesek magukat (vagy dolgaikat) alávetni a szakértői vizsgálatnak. Ha túl kevés szakértőt vonnak be, nem lesz elég bizonyíték, ha túl sokat, akkor a szakértők irányába tolja el az ügy elbírálását. Szakértőt már a felderítés során is igénybe vesznek (ld. nyom-, fegyver-, írásszakértő), valamint az alkalmazott tudományok eredményeit felhasználják. II.6.3. Tárgyi bizonyítási eszköz A magyar büntetőeljárásban tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan tárgy (dolog), amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bűncselekmény elkövetésének vagy a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben az elkövető nyomait hordozza (pl. ujjlenyomatot hordozó tárgy), vagy a bűncselekmény elkövetése útján jött létre (pl. hamis pénz), amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak (pl. egy kés), vagy amelyre a bűncselekményt elkövették (pl. az ellopott bicikli). 21

23 A tárgyi bizonyítékok jelentősége: - önállóan is alkalmasak arra, hogy belőlük a bűncselekmény elkövetésére, annak módjára, az elkövető személyére következtetéseket lehessen levonni (közvetlen bizonyítékok) - a bűnügyben beszerzett egyéb bizonyítékoknak az értékét erősítik vagy gyengítik (közvetett bizonyítékok) - a belső bírói meggyőződés kialakulásában jelentős szerepük van. II.6.4. Okirat Okirat az a bizonyítási eszköz, amely valamilyen tény, adat valóságának, esemény megtörténtének vagy nyilatkozat megtételének bizonyítására készül, és arra alkalmas. Az okirat lehet közokirat (pl. egy hatósági bizonyítvány, vagy határozat), vagy magánokirat (pl. egy szerződés). A büntetőeljárásban gyakori, hogy a nyomozás során, vagy ettől függetlenül készített rendőri jelentéseket (pl. egy helyszíni intézkedésről) okiratként használják fel a bizonyítás érdekében. Az okiratok jelentősége kisebb, mint a polgári eljárásban, az eljáró hatóságok szabadon értékelik az üggyel kapcsolatban álló okiratok bizonyító erejét. Legnagyobb jelentősége az eljárási cselekményekről készült okiratoknak van. Rendeltetésük tény vagy körülmény igazolása, ebben különbözik a többi tárgyi jellegű bizonyítéktól. II.6.5. Terhelt vallomása A korábbi jog a terhelt vallomását a bizonyítékok királynőjének tartotta, ezért beismerés esetén bizonyos esetekben eltekintett a további bizonyítékok beszerzésétől. A hatályos törvény azonban főszabályként azt írja elő, hogy a terhelt beismerése esetén meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat is. A terhelt vallomása eltér a tanúétól, ugyanis a terheltnek sem vallomástételi, sem igazmondási kötelezettsége nincs (az egyetlen korlát a hamis vád). A terheltet 22

24 mindezekre a kihallgatása előtt figyelmeztetni kell, továbbá arra is, hogy ha mégis vallomást tesz, akkor ez ellene bizonyítékként felhasználható lesz. A tényállás felderítését és a védelem jogát biztosítja, hogy a terheltet részletesen ki kell hallgatni és módot kell adni arra, hogy vallomását összefüggően adja elő. Ez védekezési eszköz és egyben bizonyítási eszköz is. A terhelt kihallgatásának menete: - a terhelt személyazonossága - a vallomástétel megtagadásának jogát ismertetni, valamint, hogy bizonyítékként felhasználható, amit mond - a terhelt egyéb fontos körülményeinek tisztázása - a terhelt részletes kihallgatása - a terhelt figyelmeztetése vallomástétel megtagadásánál, hogy ez az eljárás folytatását nem akadályozza - a terhelt vallomástétele esetén figyelmeztetni kell, hogy mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat. A vallomástétel megtagadása nem érinti a terhelt kérdezési, észrevételezési és indítványtételi jogát - a terhelttől nem vonható meg a vallomástétel joga. Fontos részletek: a.) a kihallgatás megkezdése: a terhelt adatai (személy azonosításához szükséges adatok és az ügy elbírálásában jelentőséggel bíró más adatok). Fontosak a fő- és mellékbüntetések kiszabása tekintetében. Fontos a négyirányú figyelmeztetés: nem köteles vallomást tenni a vallomás folytatását is megtagadhatja bármikor dönthet úgy, hogy mégis vallomást tesz amit mond, bizonyítékul felhasználható. Nem jár szankcióval, de figyelmeztetni kell a terheltet, hogy a vallomás megtagadása az eljárás folytatását nem akadályozza. 23

25 b.) a kihallgatás teljesítése: összefüggő előadás joga és kérdések. Eshető leges figyelmeztetés a hamis vád következményeire. c.) a kihallgatás záró szakasza: a terhelt részletes vallomásáról mindig jegyzőkönyvet kell készíteni, annak minden oldalát aláírja a terhelt, a négyes figyelmeztetés megtörténtét külön is. A terhelt hallgatása és vallomás-visszavonása: A vallomás visszavonása nem érinti a korábbi vallomástételt, annak anyaga az eljárásban továbbra is felhasználható nem úgy, mint a tanú mentességi jogával élés esetén. Ha azonban a korábbitól eltérő tartalmú vallomást tesz, az előző vallomást nem veszik figyelembe. A terhelt kihallgatásának formái: a.) szembesítés b.) a helyszíni kihallgatás: kérdéseivel a kriminalisztika foglalkozik, egyébként emlékezetserkentő hatású, és új bizonyítékhoz is vezethet. c.) felismerésre bemutatás: lényege a kiválasztás, az azonosítani kívánt tárgyat vagy személyt több hasonló közül kell kiválasztania a felismerőnek. Mindhárom kombinált kihallgatásnak kizárólag akkor van helye, ha a terhelt önként vállalja, kényszeríteni nem lehet. Ezen bizonyítási eljárásokról a későbbiekben bővebben foglalkozom. Ki kell térni a terhelt saját kézzel írt vallomására, mely azt jelenti, hogy a terhelt kihallgatás és jegyzőkönyvezés nélkül önvallomást tesz. A terhelttől való bizonyítékszerzés problémája: A terhelt önvádra nem kötelezhető vagy kényszeríthető, a személyi jellegű bizonyítékokra és a verbális megnyilatkozásokra vonatkozóan. A tárgyi bizonyítékoknál már más a helyzet, a terhelt köteles tűrni a házkutatást, a motozást, lefoglalást, köteles magát a szakértői vizsgálatnak alávetni, a birtokában lévő tárgyat szemle céljából rendelkezésre bocsátani. Ezekre kényszeríthető is. 24

26 Itt vetődik fel a jogellenes bizonyítékok problémája, azaz nem használható fel a bűncselekmény útján vagy más tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával megszerzett bizonyíték. A terhelt vallomásának értékelése: Először tisztázni kell, van-e olyan ok, ami miatt nem vehető figyelembe a vallomás. Ha ilyen nincs, vizsgálni kell a vallomást. A Büntetőeljárási törvény a terhelt vallomását tekinti bizonyítási eszköznek, azaz a beismerés mellett a tagadást is. A részletes tagadó vallomást mentő bizonyítéknak kell tekinteni. A terhelt beismerése esetén is be kell szerezni azonban az egyéb bizonyítékokat. A terhelt vallomásánál a személyével kapcsolatos tényezők még inkább előtérbe kerülnek. A vádlott korábbi vallomásának értékelése történhet: - a vádlott nyomozás során tett vallomását felolvassák, ha nem jelenik meg, vagy nem kíván vallomást tenni - a vádlott korábbi vallomása csak a vádlott indítványára olvasható fel, vagy az önvád tilalmára vonatkozó figyelmeztetés elhangzása után. - A vádlott más büntetőeljárásban terheltként tett vallomása csak figyelmeztetés elhangzása után olvasható fel. - A vádlott korábbi vallomásának részletei akkor olvasható fel, ha a vádlott későbbi vallomása ezektől eltér. A terhelt vallomását alaposan meg kell vizsgálni, és alaposan indokolni az elfogadását vagy el nem fogadását. A terhelt hallgatása vagy tagadása nem értékelhető bűnösségi körülményként. 25

27 II.7. Bizonyítási eljárások II.7.1. Szemle A szemle érzéki-tapasztalati megismerést jelent, csak érzékszervek útján realizálódhat. A szemle a tárgyi bizonyítási eszköz felkutatásának és a tárgyi bizonyítási eszköz vizsgálatának a törvényes módja. Ezért fontos a hatósági tanúk szerepe: - Minden felkutatott nyomot, anyagmaradványt, stb. a hatósági tanúknak be kell mutatni. - Külön közölni kell a hatósági tanúkkal, hogy milyen biztosításra, rögzítésre kerül sor, és azt előttük kell elvégezni. - Előttük bűnjelcímkékkel hitelesíteni kell a talált tárgyi bizonyítékokat és azt a hatósági tanúk is aláírásukkal igazolják. Szemlét akkor tart az eljáró hatóság, ha a bizonyítandó tény felderítéséhez vagy megállapításához személy, tárgy vagy helyszín megtekintése, illetőleg tárgy vagy helyszín megfigyelése szükséges. A szemle alkalmával a bizonyítás szempontjából jelentős körülményeket részletesen rögzíteni kell, illetve fel kell kutatni és össze kell gyűjteni a tárgyi bizonyítási eszközöket, és gondoskodni kell a megfelelő módon történő megőrzésükről. A szemle történhet a szemletárgy felmutatásával (pl. a bírósági tárgyaláson a lefoglalt elkövetési eszköz felmutatása, megszemlélése ), illetve a cselekmény helyszínén is megtartható (ún. helyszíni szemle, tipikusan ún. helyszínes bűncselekmények, pl. emberölés esetén, illetőleg ha a szemle tárgyát egyáltalán nem, vagy csak nehezen lehetne a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság elé vinni.). A bűnügyekben leggyakoribb és legfontosabb helyszíni szemlék nem csak a felderítés, hanem a bizonyítás szempontjából is nagy a jelentőségük. Mivel nagy számban történnek olyan bűncselekmények, amelyek úgymond helyszíni szemle kötelesek, ezért az adott kapitányságnak a rendelkezésére álló helyszíni szemle bizottsága nem tud soron kívül minden bűncselekmény helyszínén megjelenni. Ez alól kivétel a kiemelt bűncselekmények helyszíne. 26

28 A szemle során használatos technika és egyéb eszközök nem korszerűek, illetve nem állnak hiánytalanul rendelkezésre. A fent leírtak alapján elmondható, hogy alkalmanként a helyszíni szemle bizottság kiérkezésének ideje alatt, a rögzítendő nyomok az időjárási körülmények és a helyszín jellegzetessége miatt eltűnhetnek, illetve megváltozhatnak, vagy azokat nem lehet megfelelő, és használható módon rögzíteni. II.7.2. Helyszíni kihallgatás Ez a bizonyítási eljárás lényegében egy tanú/terhelti kihallgatással kombinált szemlének, esetleg bizonyítási kísérletnek fogható fel. Akkor kerülhet rá sor, ha a terhelt vagy a tanú addigi kihallgatása után is szükségesnek mutatkozik, hogy a bűncselekmény helyszínén nyilatkozzék, és mutassa meg az elkövetés helyét, a bűncselekménnyel összefüggő más helyet, tárgyi bizonyítási eszközt vagy a cselekmény lefolyását. A nyomozó hatóság vagy a Bíróság által elrendelt helyszíni kihallgatást mindig precízen dokumentálják, régebben csak hangfelvételt és jegyzőkönyvet készítettek, ma már videó felvételt is készítenek. A helyszíni kihallgatás több esetben kalandosnak mondható, mivel a frekventált helyszíneken pl.: forgalmasabb közterületeken, nyilvános szórakozóhelyeken, stb a bűncselekményben nem résztvevő, de a helyszíni kihallgatás környékén jelenlévő személyek, vagy a tanú/terhelt hozzátartozói/ismerősei véleményük hangos kinyilvánításával esetleges befolyásoló megjegyzéseikkel nehezítik, és töredezik a helyszíni kihallgatás menetét. II.7.3. Bizonyítási kísérlet Bizonyítási kísérletre akkor kerül sor, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e. Ilyen lehet pl. a tanú vagy 27

29 a terhelt vallomásának leellenőrzése időmérő eszközzel arra nézve, hogy az adott tényállásbeli távolságot az általa elmondott idő szerint megtehette-e. Ezen bizonyítási eljárás igen komoly, olykor kulcsfontosságú bizonyíték lehet a rendőrség és a Bíróság számára. Ez a módszer csakis a gyanúsított(ak) beleegyezésével úgynevezett helyszínes bűnügyekben garázdaság, testi sértés, lopás, emberölés alkalmazható. A nyomozók erre többnyire a gyanúsított(ak), illetve a tanúk kihallgatását követően kerítenek sort, hogy egybevessék a már elmondottakat, hallottakat a bűneset helyszínén tapasztaltakkal. (Az sem zárható ki, hogy valamilyen mentő körülményre, esetleg a gyanúsított ártatlanságára derül fény ilyenkor.) Ritkán előforduló esemény, hogy a terhelt nyilatkozik arról, hogy a bizonyítási kísérletben részt akar venni, majd azon meg jelenik, de passzívmagatartást tanúsít meghiúsítva ezzel a nyomozati cselekményt. II.7.4. Felismerésre bemutatás Mint nevéből is következik ez a bizonyítási eljárás tárgy vagy személy felismerésének, azonosításának céljára szolgál. Ennek során a terheltnek vagy a tanúnak felismerésre kiválasztás céljából legalább három személyt vagy tárgyat kell bemutatni, oly módon, hogy a felismerendő személyt vagy tárgyat vele külsőleg hasonlatos személyek, vagy tárgyak közé kell állítani. A felismerésre bemutatás szigorú szabályok között zajlik: - A felismerésre bemutatást olyan körülmények között kell végrehajtani, amelyek a felismerő befolyásolását kizárják. - Akit felismerésre bemutatnak, előzően fel kell hívni, hogy a bemutatásra kerülő személyek között a választása szerinti helyet foglalja el. - A felismerésre együttesen bemutatott személyekről vagy tárgyakról fényképfelvételt kell készíteni, és azt a nyomozás iratai közt el kell helyezni. - Nem szabad felismerésre bemutatni azt a személyt, akit a nyomozás során fényképének nyilvános, előzetes bemutatásával kutattak fel, vagy akit a felismerő személy a nyomozási cselekmények végrehajtása során láthatott. 28