KÖLTSÉGVETÉSI MEGADEFICIT A VÁLASZTÁSOK UTÁN MINDENKÉPPEN MEGSZORÍTÁSOK LESZNEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖLTSÉGVETÉSI MEGADEFICIT A VÁLASZTÁSOK UTÁN MINDENKÉPPEN MEGSZORÍTÁSOK LESZNEK"

Átírás

1 זייל FÜGGETLEN HETILAP - ALAPÍTÓ FŐSZERKESZTŐ: DR. MARTON ERNŐ 24 oldal sekel, Éjláton 10,50 sekel szám január 17. csütörtök svát 6. Alig több, mint egy héttel a Kneszet-választások előtt közölték a költségvetési deficit valós arányait: 39 milliárd sékel (kb. 10,5 milliárd dollár), ami kétszerese az előre jelzett deficitnek. Az ellenzék máris felveti, hogy a következő, sorrendben harmadik Netanjáhukormány a Likud-Béjténu valószínűleg képes lesz kormány-koalíciót alakítani durván emelni fogja az adókat és visszanyesi a szociális költségvetést. Mindezt Netanjáhu cáfolja. Seli Jechimovics (Ávodá), az ellenzék vezére a cáfolatot máris hazugságnak nevezte. Az Ávodá ( Jechimovics) és a Jés Atid ( Jáir Lapid) a középosztály érdekeit hangsúlyozza, amikor követeléseik homlokterében a települések fejlesztésére fordított költség csökkentése áll. Lapid programjában az államadminisztráció egyszerűsítése és az ultraortodox lakosságnak nyújtott segélyek és lakásépítési hozzájárulások erőteljes visszafogása is szerepel. A középosztálytól és a magánszektortól nem elvonni kell, hanem éppenséggel többet kell hagyni a kezükben, miután e szektor fogyasztása pörgeti fel a gazdaságot hangzik az indoklás. További elvárás az adózás alól kibúvó fekete gazdaság visszaszorítása. A politikai jobbszélen helyet foglaló Jiszráél béjténu vezetője, Naftali Bennett bérbefagyasztást látna helyesnek az állami szektorban, és mind a honvédelmi, mind a szociális kiadásokból lefaragna az ország versenyképességének a növelése érdekében. Cipi Livni, a Hátnuá középpárt vezetője szerint Netanjáhu gödörbe taszította DECEMBER VÉGÉN LEJÁRTAK AZ ELŐFIZETÉSEK! KÉRJÜK ÚJÍT- SÁK MEG MEGRENDELÉSEIKET! A LAP ÁRA FÉLÉVRE IZRAELBEN 450 sékel, EURÓPÁBAN 350 dollár, az EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN és KA- NADÁBAN 410 dollár. Hirdetés és előfizetés ügyében keressék GEORG EDRI tulajdonost a es számon vagy postán a P.O.B Javne címen. az államgazdaságot, amelyet csak a választások előtti utolsó napokban mert bemutatni az ország népének. Livni a hatékonyság növelésével csökkentené az igen magas honvédelmi kiadásokat. A baloldali Merec élén álló Zehava Gal-On ugyancsak visszavenne a biztonsági kiadásokból és a települések költségvetéséből is, továbbá Csökkenő infláció A nemzeti Statisztikai Hivatal jelentése szerint hat év óta a legalacsonyabb szinten, 1,6%-on áll az éves fogyasztói árindex növekedés. Az Izraeli Nemzeti Bank előrejelzése szerint az idei esztendőben 1,8 százalékos fogyasztói áremelkedés várható, ami megfelel a es szintnek. KÖLTSÉGVETÉSI MEGADEFICIT A VÁLASZTÁSOK UTÁN MINDENKÉPPEN MEGSZORÍTÁSOK LESZNEK ÖSSZETŰZÉSEK AZ E1-ES TERÜLETEN Múlt pénteken mintegy 200 palesztin tiltakozó előörsöt, sátortábort létesített a Jeruzsálem és Málé Ádumim város közötti úgynvezett E1 területen. Netanjáhu a tavalyi, november 29-i ENSZközgyűlés szavazást követően, amely a Palesztin Autonómiát nem-állam megfigyelői státuszra emelte, úgy határozott, hogy Izrael a kérdéses területen új városnegyedet épít. A miniszterelnök bejelentését külföldön és belföldön egyaránt komoly kritika kísérte. Itthon a téma több párt választási kampányában szerepelt. A balközép mozgalmak általában elítélték a tárgyalások nélküli egyoldalú lépést, a jobbszél természetesen támogatta. Az Egyesült Államok és az Európai Unió nem tetszését fejezte ki. Barack Obama amerikai elnök a héten úgy nyilatkozott: Netanjáhu fél, nem ismeri fel országa valós érdekeit és politikája Izrael teljes nemzetközi elszigetelődéséhez vezet. Cipi Livni ellenzéki politikus a múlt héten nyilvánosságra hozott európai rendezési terv és Obama szigorú kritikája kapcsán ugyancsak arra figyelmeztetett, hogy az utolsó órában vagyunk, amikor még támogatókat találhatunk. Ha tovább élezzük az izraelipalesztin viszonyt, azzal végképp elveszítjük szövetségeseink jószándékát. Az E1-es terület beépítésével kapcsolatos döntés természetesen tiltakozást váltott ki a palesztin oldalon is, ezért vonultak fel vasárnap a kérdéses területre. A sátortábort az izraeli hatóságok vasárnap erőszak alkalmazása nélkül kiürítették, kedden azonban újabb, több tucatnyi palesztin kísérelte meg újjáépíteni a sátortábort ugyanitt, amit a rendőrség és a határőrség megakadályozott. A térséget egyelőre zárt katonai területté nyilvánították. Borítékolható, hogy lesznek még összetűzések a helyszínen. munkatársunktól Mi marad a tárcában? egyfajta gazdagok adóját is kivetne. Az ultraortodox pártok a szegények védelmezőjeként lépnek fel, lévén soraikban találhatók a legalacsonyabb jövedelmű rétegek. A SASZ keleti ortodox párt a 40 ezer sékel fölötti jövedelmekre magasabb adót vetne ki. Halmos László G.A.L. - Marcovich ápolás, gondozás Magyarul és románul beszélő metapeletek legnagyobb közvetítő irodája Ápolónők Izraelből, Magyarországról és Erdélyből. Tel.: , 054/

2 2.oldal EZ TÖRTÉNT A HÉTEN Brüsszel szerint: 1967-es határok és Kelet-Jeruzsálem mint palesztin főváros Az Európai Unió új, részletes béketervet dolgoz ki az izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdésére a Kneszet választások utánra - írta vasárnapi számában a Jediót Ahronót. A jeruzsálemi diplomáciai forrásokra hivatkozó cikk szerint a terv célja a palesztin állam megteremtése az 1967-es határvonalak alapján, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal. Az egyértelmű időrendet is tartalmazó terv 2013-ban az összes alapvető kérdésben lezárná a tárgyalásokat. A Németország által is támogatott kezdeményezést a lap szerint a brit és a francia külügyminisztérium hozza tető alá és a teljes Európai Unió is elfogadhatja. A színfalak mögött komoly munka folyik - idézett a lap egy magas rangú izraeli politikai vezetőt. Az európaiak nem tudnak ránk erőszakolni egy egyezményt, de bizonyosan zavarba hozhatnak minket - tette hozzá. Ésszerűen feltételezhető, hogy a palesztinok elfogadnak egy efféle rendezést. De Izraelnek nehéz lesz ezt megtennie, s így sarokba szoríthatnak minket - mondta. Cipi Livni ellenzéki jelölt és volt külügyminiszter szombaton az európai béketervre utalhatott, amikor kijelentette, hogy márciusban a világ egy béketervet tesz az asztalra. Vagy ránk erőszakolnak egy tervet, vagy mi kezdeményezzük a sajátunkat - tette hozzá. Hófehér Jeruzsálem, eső okozta mezőgazdasági károk Öt vagy hat aszályos tél után múlt héten végre megnyíltak az ég csatornái és bőséggel árad az áldás a szomjas földre. Néhol túlontúl is nagy bőséggel. Izrael legfontosabb édesvíz-tartaléka, a Kineret (a Genezáreti tó) telőben, bár még hiányzik vagy két és fél méter a pótláshoz. Az elmúlt napok kiadós esőzésére a szerdai lehűlés tette fel a koronát: a 800 méter magasságban fekvő Jeruzsálem fehérbe öltözött. A Golán és a Gálil (Galilea) magasabb vidékei is hótakaróba öltöztek, ugyanígy a fővárostól délre fekvő Hebron is. A hét végén némileg felmelegedett az idő, a frissen esett jeruzsálemi hó gyorsan elolvadt. A mezőgazdaságban milliós károkat okoztak a múlt hét özönvíz-szerű esőzései. Több városban áramszünet volt. A heves esőzések országszerte fennakadásokat okoztak a közlekedésben. A rendőrség, a katonaság nem egy helyen mentett ki autókat és gyalogosokat a megáradt időszaki patakok által elöntött országutakról. Még az a csoda is megesett, hogy az izraeli és a palesztin rendőrség együttműködött a mentésben... Beomlott egy palesztin csempész alagút Nir Oz-nál Hétfőn nagyszámú katonai erőt rendeltek ki egy Gázai-határsáv közelében lévő szabad területre, ahol váratlan földomlás történt. A helyszínre érkező bombaszakértők megállapították, hogy nem robbantás történt, csupán a csapadékos időjárás miatt meglazult föld beleomlott a határkerítés alatt futó alagútba. A katonák az alagút izraeli területen lévő végén hatalmas bejáratot találtak. Bár az alagút építésének és használatának körülményeit még vizsgálják, a hadsereg szóvivője szerint az alagútat bizonyára agresszív célokból ásták a palesztinok. A héten nyilvánosságra került egy videófelvétel, amely bemutatja, hogy hogyan készültek a palesztinok a szeptember 21-i határmenti incidensre, melyben életét vesztette Netanel Jahamoni tizedes, és egy másik katonánk is megsérült. Mint arról múlt héten már hírt adtunk, a meghirdetett 3. intifádában a palesztinek többek között nagyszámú emberrablással is fenyegetőztek. A határvédelmet nehezíti, hogy a Felhőoszlop hadműveletet követő békekötés eredményeként palesztin oldalon megszűnt a védelmi kerítés közelében lévő biztonsági zóna, ott jogszerűen tartózkodnak az emberek. Ennek köszönhetően egyre többször kerülnek tűzpárharcba katonáink a kerítést megrongálni akaró fiatal palesztinokkal. KINEVEZÉS HELYETT MENESZTETTÉK WIENER EZREDEST Wiener a Cáhál, az Izraeli Hadsereg oktatási főtisztjévé való kinevezése előtt állt, a kinevezést azonban a vezérkari főnök az állami főellenőr jelentése utánra halasztotta. A jelentés ismertetése után a múlt héten Gantz vezérkari főnök az irodájába beidézett főtiszttel közölte a hadsereg kötelékéből történő elbocsátását. A Harpaz-jelentés a Boaz Harpaz tartalékos alezredes által szerkesztett hamis dokumentummal és annak terjesztésével foglalkozik. Harpaz a dokumentumot a jelentés szerint Joáv Galant vezérőrnagy vezérkari főnökké történő kinevezése előmozdítása érdekében szerkesztette. A főellenőr jelentése egyrészt azért marasztalja el Wienert, mert Gabi Askenázi akkori vezérkari főnök kifejezett utasítása ellenére másolatokat szolgáltatott ki az említett dokumentumokból, másrészt, mert együttműködött Harpazzal Ehud Barak honvédelmi miniszterről való információgyűjtésben annak állítólagos lejáratására. Gabi Asknázi volt vezérkari főnök eltúlzottnak találja a jelentésben Wiener ellen megfogalmazott kritikát, hangsúlyozva Wiener értékes szolgálatát a hadseregben. Meghalt Schindler listájának legfiatalabb tagja Meghalt a legfiatalabb az 1100 zsidó közül, akit Oskar Schindler mentett meg a náciktól. Leon Leysonnak hívták, és 10 éves volt, amikor Németország ben - lerohanta Lengyelországot. Két fivére a népirtás áldozata lett, őt azonban megoltalmazta Schindler, akinek gyárába 13 évesen került. Annyira kis növésű volt, hogy egy dobozon kellett állnia ahhoz, hogy felérje a munkagépet. A fiú idővel az Egyesült Államokban telepedett le. II. világháborús emlékeiről ritkán beszélt 1993-ig, a Schindler listája című mozifilm bemutatójáig. Utána viszont hivatásszerűen vállalt szerepléseket, hogy elmesélje történetét. 83 évesen, Kaliforniában érte a halál. Golden Globe díjat kapott az Argo-akció Éles bírálatokat váltott ki az iráni sajtóban, hogy az 1979-es teheráni túszdráma egy kevésbé ismert epizódját feldolgozó film, Az Argo-akció nyerte el a legjobb drámai alkotásnak járó Golden Globe-díjat. Az Argo-akció megtörtént eseményeket dolgoz fel: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) arról a mentőakciójáról szól, amely révén sikerült a teheráni kanadai nagykövet rezidenciájára menekült néhány amerikai követségi alkalmazott kimenekítése Iránból a 444 napos túszdráma idején. A filmet több fontos kategóriában jelölték az Oscar-díjra, a Golden Globe-díjak közül pedig a legjobb rendezőnek járó elismerést is besöpörte. Ben Affleck nemcsak rendezője, főszereplője is a drámának. Sajtóhírek szerint Iránban ellenfilmet terveznek Az Argo-akcióra válaszul. Az alkotás Teherán szemszögéből mutatná be a történteket. Noha Ben Affleck filmjét Iránban nem is forgalmazzák, a feketepiacon nagy az érdeklődés iránta. A Fars iráni hírügynökség Irán-ellenesnek bélyegezte a filmet, egyúttal megkérdőjelezhető lépésnek nevezte, hogy a teheráni mentőakcióról szóló politikai krimi lett a legjobb a drámai alkotások mezőnyében. A Fars szerint a film mögött Izrael áll. Affleck végül csak megkapta a díjat hazugságaiért - írta a Mehr iráni hírügynökség január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

3 BUDAPEST FELSZABADÍTÁSA Egy SS tiszt, aki megakadályozta a budapesti gettó lakóinak lemészárlását Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy Az elmúlt hónapokban sok szó esett a médiában a budapesti gettó lakóinak megmeneküléséről. Sok évtizedes elhallgatás után - elsősorban Ungváry Krisztián kutatásainak és Szekeres József könyvének (A pesti gettó januári megmentése. Budapest, 1997.) köszönhetően - a középpontba került egy német tábornok, Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy neve. A honi politika évtizedeken keresztül nem tette lehetővé a túlélés összetett folyamatának árnyalt, teljes feltárását. Mikor már csak karnyújtásnyira volt a gettó lakóitól a szabadság, a nyilas vezetés likvidálni akarta őket. A Royal Szállóban gyülekező nyilas, SS és egyéb csőcseléknek már kezdték kiosztani az akció lebonyolítására szolgáló kézifegyvereket. Szalay Pál rendőrtiszt megpróbálta a nyilas vezetést eltéríteni gyilkos tervétől, eredménytelenül. Kétségbeesésében a városháza pincéjében lévő parancsnoki harcálláspontján megkereste Schmidhuber vezérőrnagyot, aki akkor már a pesti oldal német vezérlő tábornoka volt. A tábornok határozottan és azonnal cselekedett. Megparancsolta a nyilas vezetőknek az akció leállítását, s közölte velük, hogy ellenkező esetben katonai rendszabály alkalmazásával is meg fogja akadályozni a tömegmészárlást. Ezt megerősítette a Népbíróság is Lucska Vilmos pártszolgálatos ítéletének indokolásában: Royalházi nyilasok vezetését Lucska Vilmos II. r. vádlott ragadta magához. Céljának elérése végett több pártszolgálatossal együtt megjelent a városházán lévő német parancsnokságon, ahol azonban már Szalai Pál rendőrtiszt is tartózkodott, aki szintén tudomást szerzett a nyilasok által előkészített akcióról, s igyekezett azt a német parancsnokság útján megakadályozni. Miután Szalainak sikerült meggyőznie a német vezérlő tábornokot, hogy egy esetleges ilyen tömeggyilkosság bekövetkezése esetén a felszabadító csapatok úgy a tábornokot, mind az elfogott katonaságot nem hadifogolyként, hanem közönséges gyilkosokként fogják kezelni, a német tábornok kiadta a parancsot az akció leszerelésére, az akciót tervező és végrehajtani akaró SS-őrmestert nyomban letartóztatta és lefegyverezte, míg a nyilasok részéről ott lévő parancsnokot Lucska Vilmos II. sz. vádlott Vajna nyilas főmegbízottnak adta át letartóztatás végett, aki azonban a letartóztatást nem foganatosította, mert az akciót maga is helyeselte és annak előkészítésében is részt vett. Úgy azután Lucska Vilmos II. sz. vádlott akaratán kívül ezen tömeggyilkosság meghiúsult. A túlélők emlékeznek az üldöztetés testi és lelki gyötrelmére. Sorstársainkkal együtt rettegtünk a Wesselényi u. 27. sz. ház lakóinak legyilkolását követően, hogy mikor ér el minket is a végzetünk. Fontosnak tartom, hogy az embermentő cselekedetek ne merüljenek végleg feledésbe, hanem fennmaradjanak az utókornak. Ma talán senki sem akarja elvitatni a túlélésben szerepet játszók érdemeit. De vajon a fegyvertelen szavakkal érvelő diplomaták tudtak-e volna megálljt parancsolni a mindenre elszánt gyilkosoknak? Fejet hajtunk a felszabadítás során elesett szovjet katonák emléke előtt. De két nappal a megérkezésük előtt ők sem tehettek volna semmit az életünkért. Schmidhuber tábornok nélkül minket már nem szabadított volna föl a szovjet hadsereg. A tömeggyilkosságot csak az akadályozhatta meg, aki jelen volt és fegyverrel rendelkezett. Olyasvalaki cselekedett, aki Európa leigázott népei számára legfélelmetesebb egyenruhát viselte. Akkor csak ez az egyenruha tudott a gyilkosoknak megálljt parancsolni. A tábornok rossz oldalon harcolt, de tisztességes volt, akiktől távol állt ártatlan emberek, nők, gyerekek, öregek meggyilkolása. A túlélés összetett folyamatában, a többi életmentők között ennek a tábornoknak is fontos szerepe volt hetvenezer ember megmenekülésében. Abban, hogy a háború után Magyarországon maradt fenn Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége. Ebből a közösségből ma többen a gazdasági, kulturális, tudományos élet kiválóságai, országunk hírnevének öregbítői itthon és külhonban. A hősi cselekedetek erkölcsi értékét a jövő mutatja meg, és üzenetértékük van a jelen számára. Gerhard Schmidhuber tettének üzenetértéke is úgy erősödik, ahogy az erőszak, a rasszizmus és a faji kirekesztés a mai világban. Mindaz, ami félelmet kelt a szörnyű világégés után hatvan évvel még mindig sokakban. Ez az üzenet erősíti a bátrak, a tenni akarók táborát. Ma Budapesten számos emlékmű és tábla tanúskodik embermentő, humánus cselekedetekről. Vajon Schmidhuber vezérőrnagynak miért nincs egy szerény emléktáblája sem? Amikor Budapesttől távol Franciaországban még egy NATO-laktanyát is elneveztek róla? Vannak, akik tiltakoznak az emléktábla ellen is. A tiltakozók szülei, rokonai közül sokan a csodával határos módon élhették meg a felszabadulást. Vajon tiltakozásukkal nem esnek-e bele az általánosítás csapdájába? Abba, amely oly szenvedést okozott a huszadik században. Saját testvéreink, sorstársaink is ennek az áldozatai lettek. Az 3. oldal általánosítás gonosz szelleme megrontotta a világot. Ezért harcolunk ellene. Az idő múlása megkönnyíti, hogy tárgyilagosak legyünk. A bűnöket ne felejtsük, ne mentegessük. De hirdessük bátran az igazak tetteit. A pesti gettó lakói 68 évvel ezelőtt ezen a napon, január 18-án szabadultak fel. Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy január 18. Az Üvegház felszabadulásának napja Sokan nem ismerik, e ház hősiességének történetét. A legsötétebb nyilas időkben Budapesten létezett Erec Jisraélnak zsidómentő szigete. A budapesti Palamt Palesztina Hivatal a Vadász utca 29-ben, az úgynevezett Üvegházban működött, mint a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének Kivándorlási Osztálya. Krausz Miklós a hivatal vezetője Erec Jisraél sliachja, a svájci konzul Karl Lutz beleegyezésével 3000 zsidót mentett ebben a házban. A ház falán svájci tábla biztosítatta a ház és a bentlakók exterittoáli minősítését. Krausz 7800 certifikáttal, bevándorlási engedéllyel, rendelkezett. Ezen engedélyek tulajdonosai védlevél Sutzpasst alapján igazolták külföldi állampolgárságukat. A Chaluci Ifjúság ezeket a papírokat a városban nem csak terjesztette, hanem ügyesen sokszorosította. Így menekült meg a vésztől több tízezer testvérünk. Mi a megmaradottak nem felejtünk és a jövő nemzedék ismeretének adjuk át ennek a mentő oázisnak rendkívüli szereplését. Elasar Gustav Blau pedig február 11-én esett el a Széna térnél. Mindkét nap megfelelő lenne rá, hogy emléktáblát avassunk a tiszteletére. Thuküdidész gondolatival fejezem be írásomat: Elegendő volna, ha oly férfiak iránt, kik tettekkel szereztek maguknak érdemet, tettekkel mutatnánk ki elismerésünket. Dr. Szende István A szerző orvos, túlélő (A cikk eredetileg a Népszabadság január 18-i számában jelent meg.) A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága Tájékoztató A személyazonosítás módjáról a választás napján január 22-én kedden, a választás napján a választók csak érvényes személyigazolvánnyal (teudat zehut), jogosítvánnyal vagy izraeli útlevéllel azonosíthatják magukat a szavazóköri bizottságok előtt. A teudat zehut mellékletét vagy a választási értesítőt nem kötelező bemutatni. A választási értesítő tartalmazza a választás pontos helyszínét és a választó regisztrációs számát, ezért a teudat zehuttal együtt érdemes a választásra magunkkal vinni. Aki még nem kapott választási értesítőt és nem tudja, hogy hol kell szavaznia, az felvilágosítást kaphat a központi információs számok valamelyikén. Az információs központok telefonszáma kifüggesztésre került minden településen és a médiumokban is megjelent SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

4 4. oldal NAGYVILÁG FELTÁMADT A KALIFÁTUS 1600 millió embert képvisel az iszlám csúcsszervezet Nincs a világon még egy olyan hatalmas és befolyásos nemzetközi szervezet, amiről még a hírszerzéssel és nemzetvédelemmel foglalkozó szakemberek is ilyen keveset tudnának, mint az OIC. Hogy micsoda? Ugye, most önök is ezt kérdezik, ahogy száz emberből kilencvenkilenc így kezdte néhány hete washingtoni előadását Stephen Coughlin őrnagy, az amerikai kormányzat egyik vezető hírszerzési elemzője. Coughlin szerint az OIC, vagyis az Iszlám Konferencia Szervezete programja határozza meg és vezérli az iszlám világban zajló eseményeket, az arab tavasztól kezdve az olajstratégián át a Mohamed-film ürügyén kirobbant erőszakos tüntetésekig és terrortámadásokig. Szinte vakon vívjuk a terrorizmus elleni harcot 2001 óta figyelmeztetett Coughlin. Nem vesszük ugyanis figyelembe azt, hogy létezik egy szervezet, amely az ENSZ után a második legnagyobb nemzetközi és kormányközi testületként az iszlám világ mind az 57 országát és 1,6 milliárd embert képvisel. Ez a szervezet befolyásosabb, mint a Varsói Szerződés volt annak idején, háromszor népesebb, mint az Európai Unió, és négy kontinensen képes érvényesíteni az akaratát. A helyzet mégis az, hogy miközben ők pontosan ismernek bennünket, mi szinte a létezésükről sem tudunk. Ez veszélyes és kiszolgáltatott helyzetet okoz a nyugati világ számára. Az OIC-vel kapcsolatban az érzékcsalódást részben az okozhatja, hogy bár a szervezet 1969-ben jött létre, több mint harminc éven át kevés eredményt tudott felmutatni. Az ezredforduló után azonban az iszlám világ vezető államai Egyiptom, Törökország és Szaúd-Arábia új tartalommal töltötték meg a szervezetet ben egy tízéves cselekvési programot alkottak, 2008-ban pedig elfogadták az OIC új alapokmányát. A testület nevet is változtatott, de az angol rövidítés megmaradt: Iszlám Együttműködés (Cooperation) helyett Iszlám Konferencia Szervezete (Organization of Islamic Conference OIC) a hivatalos titulus. Az említett két dokumentum azóta mintegy kottaként szolgál az egyes tagországok és az umma, vagyis az iszlám világközösség vezetői számára. A nyugati diplomácia Coughlin szerint tudatosan kerüli a muzulmán umma fogalmát, mert vallási kifejezésnek tekinti. Pedig az OIC már az első, 1969-es alapokmányában kimondta, hogy a szervezet célja nem elsősorban az egyes tagállamok, hanem a világközösség, az umma képviselete. Az első világháború után a török birodalom összeomlásával megszűnt az iszlám kalifátus, így nem volt olyan nemzetközi testület, ami öszszefogta volna az iszlám világközösség érdekeit. Nemcsak Kelet-, hanem egész Jeruzsálem megszerzése a cél Az OIC azért jött létre 1969-ben, hogy ezt a vákuumot betöltse. Megalakulását a legfontosabb közös üggyel, al-kudsz al Sarif ( Jeruzsálem) védelmével indokolta. A szervezet látszólag egy banális ügy miatt született meg szeptember 25-én, a marokkói Rabatban tartott csúcstalálkozón. Egy hónappal korábban egy vallási megszállott ausztrál turista megpróbálta felgyújtani Jeruzsálemben az al-akszamecsetet. A tűz az épületben nem okozott jelentős kárt, de elégett egy középkori faemelvény, amit Szaladin szultán ajándékozott a mecset számára. A magányos gyújtogatót a bíróság beszámíthatatlannak ítélte, és elmegyógyintézetbe utalta (Denis Michael Rohan itt is halt meg 1995-ben). Az iszlám világban azonban ismerős a kép a mai napig sem tértek napirendre az incidens felett. Az OIC alakuló csúcstalálkozóján kimondták, hogy az umma célja al-kudsz ( Jeruzsálem) felszabadítása. Az OIC főtitkársága (a szaúdarábiai) Dzsiddában működik al-kudsz városának felszabadításáig, hogy ezt követően itt legyen a szervezet állandó központja. (OIC-alapokmány, XI. fejezet, 17. cikk.) Ezt az alapelvet a 2008-ban elfogadott új alapokmány is megerősíti: Továbbra is támogatjuk al-kudsz al-sarif kérdését, ami az OIC és a muzulmán umma számára központi ügy (OIC-alapokmány, II. fejezet, 3. cikk). Az arab világ vezetői minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék az iszlám világközösséget erre a szent feladatukra. A palesztin ügy különleges jelentősége éppen ebben áll: erre hivatkozva követelik a városnak (nem csak a keleti felének, bár abba is beletartozik szinte minden zsidó-keresztény történelmi szenthely, hanem az egész városnak) az átadását. Jeruzsálem az OIC központjaként egyben az új kalifátus fővárosa is lenne. A szervezet 2008-ban megválasztott főtitkára, Ekmeleddin İhsanoğlu török vallástörténész-diplomata szerint az OIC már ma is betölti azt a szerepet az iszlám világban, amit hajdan a kalifátus, és feladatának tekinti a tagországokon kívül élő muzulmánok érdekképviseletét is. Ez utóbbit úgy értelmezik, hogy az OIC állásfoglalásainak az iszlámot érintő kérdésekben a nyugati vagy más nem muszlim országokban élő hívők számára elsőbbségük van a saját államuk jogszabályaival szemben. Emberi jogok a saría alapján és kettős mérce a Nyugattal szemben Az OIC egyik fontos dokumentuma, az 1990-ben Kairóban elfogadott Iszlám Emberi Jogi Deklaráció záradéka kimondta, hogy a kiáltványban szereplő minden szabadságjog és emberi jog alá van rendelve az iszlám saríának, amely az egyetlen értelmezési alap (a szabadságjogokkal kapcsolatban) (24. és 25. cikkely). Ez a definíció nem sokkal az arab tavasz kitörése előtt született meg, és ez egyben magyarázatot ad arra, hogy a nyugati fülek számára oly biztatóan hangzó jelszavak (az úgynevezett Twitter-forradalom) Tunéziától Bahreinig miért nem hozták el egyetlen országban sem a demokráciát és szabadságot. Azonos fogalmak alatt ugyanis különböző tartalmakat értenek Nyugaton és az OIC-országokban. Ha az új egyiptomi elnök azt mondja, hogy védelmezik az emberi jogokat, akkor ez alatt azt érti, hogy bevezetik a saríát, mert a Kairói Deklaráció értelmében az emberi jogokat ez biztosítja magyarázza Coughlin, aki szerint a záradék szigorú korlátozásai miatt mindegy, hogy milyen szép eszmék szerepelnek a dokumentum első 23 szakaszában, hiszen ezek értelmezését kizárólag a saría dönti el, bármilyen vitás kérdésben. Az OIC felfogásában a nyugati értelemben vett szólásszabadságnál összemérhetetlenül fontosabb emberi jog az iszlám védelme. A Kairói Iszlám Emberi Jogi Deklaráció alapján hiábavaló azt várni, hogy az iszlám országokban alapvetően megváltozik a nők helyzete, vagy érvényesül a vallás-, lelkiismereti és szólásszabadság, amikor ezek az elvek alapvetően ellentétesek a saría lényegével. Épp ellenkezőleg: az OIC azért küzd, hogy a nem muszlim országokban olyan törvényeket hozzanak, amelyek az ott élő muzulmánok emberi (elsősorban vallási) jogait védik. Az fel sem merülhet, hogy muzulmán országban szabadon lehessen keresztény templomokat vagy imaházakat létrehozni, újabban viszont a keresztény kultúrájú országokban is korlátozni akarják a vallásszabadságot. Az Egyesült Államokban muszlim egyetemisták nemrég pert indítottak, mondván, a kampuszon található kereszt sérti a meggyőződésüket, és az egyetemi kápolna harangját is hangosnak találták. Az ilyen kampányok célja, hogy az OIC programját minél szélesebb körben érvényesítsék. Ezt a nyomásgyakorlást támogatja a szervezet gazdasági stratégiája is. Hetek, Morvay Péter január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

5 A Jediot Achronot hétvégi száma a Mina Cémách/ Dácháf iroda által 1000 fő megkérdezésével végzett felmérését ismertette. A Binjamin Netanjáhu és Avigdor Lieberman által a Likud, illetve a Jiszráél Béjténu között megkötött választási egyezség 12 nappal a választások előtt nem tűnik igazán gyümölcsöző ötletnek. A két párt a legutóbbi, 2009-ben megtartott általános választásokon öszszesen 42 mandátumot szerzett, és az egyezség megkötése után mandátumban reménykedtek. Nos, a Dácháf megbízhatónak tartott felmérése 33 mandátumot jósol az egybeforrasztott kettősnek. A nagy ellenfél és alternatíva, az Ávodá (Munkapárt) Seli Jechimovics vezetésével 18 mandátumot szerezne a Dácháf felmérése szerint, eggyel többet, mint két héttel ezelőtt. A politikai jobbszélen helyet foglaló Hábájit hájehudi (Zsidó otthon) párt, amelynek energikus vezetője, Naftali Bennett mögött 14 mandátum áll, amivel ha a felmérés eredményei valósnak bizonyulnak komoly tényező lehet a kormányalakításban. Koalíciós partnerként csakis a Likud-Béjténu oldalán képzelhető el. Meglepő a kevesebb, mint egy éve alapított Jés Atid (Van jövő) középpárt ereje, amely a felmérés szerint 11 mandátumot ér. Az alapító, Jáir Lapid programja és ideológiája gyakorlatilag azonos a néhai papa, Tomi Lapid egykori Sinuj pártjáéval. Követeléseik homlokterében áll az ellenszegülés a vallásos pártok követeléseivel szemben és az egyenlő teherviselés áll: az ultravallásosok is teljesítsenek katonai szolgálatot, a jesivákban tanuló felnőttek ne részesüljenek állami juttatásokban, a középosztályt ne terheljék súlyos adókkal, stb. Az Éli Jisáj Árje Der i Ariel Atiasz triumvirátus által vezetett SASZ keleti (afro-ázsiai eredetű zsidó) ultravallásos párt némileg gyengült: míg a 2009-es választásokon 11 mandátumot szerzett, és a két héttel ezelőtti SVÁT 6. felmérések is ugyanennyit jósoltak neki, most csak 10 ülése lenne a Kneszet padsoraiban. Népszerűek a szegénysorsú keleti származású zsidó tömegek szemében, miután programjuk a vallási követeléseken túl szociális elemeket is tartalmaznak. Náluk jóval szerényebb ereje van az ugyancsak ultravallásos, de askenázi (európai eredetű) Jáhádut HáTorá (Tórahű zsidóság) pártnak, amely jelenleg 5 képviselőt küld a Kneszetbe, és a felmérések is ugyanennyit prognosztizálnak a következő Kneszetbe. Legismertebb képviselői Mose Gafni és Jákov Litzmann. A két ultraortodox, konzervatív párt általában a jobboldallal tart, ám követeléseik (vallási intézményeik állami szponzorálása, a jesiva-tanulók felmentése a katonai szolgálat alól, a szombati pihenőnap és az étkezési törvények kóserság betartatása országszerte) nehezen vállalható a mindenkori kormánykoalíció által. A koalíció érdekei általában megkövetelik, hogy mindkettőt bevonják. Elektorális erejük révén mandátum komoly erőt képvisel a 120 tagú Kneszetben még egy kevéssé valószínű, meglepetésszerű balközép koalícióban is részt vehetnek. A Kádimá pártból kilépett Cipi Livni (aki ott vezető volt) hat héttel ezelőtt alapított Hátnuá (A Mozgalom) néven alapított középpártja békeszerződést, szociális igazságot, környezetvédelmet ígér. Ezzel ma 8 mandátuma lenne, szemben a két héttel ezelőtti 11 mandátummal. Az egykor a szélsőjobbal azonosított politikusasszony és pártja ma inkább az Ávodá felé húz. A Sulamit Aloni, Joszi Szárid, Ran Cohen örökébe IZRAEL KNESZET-VÁLASZTÁSOK 2013 lépett Zehava Gal-On vezette baloldali polgári-liberális Merec párt a két héttel ezelőtti 4 mandátum helyett most 6 mandátumot kapna szavazóitól. Koalíciós szerepben kizárólag az Ávodá partnereként képzelhető el. Az izraeli politika Lear királya, akit szinte minden jelentős politikusa elhagyott, a Kádimá. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az Ariel Saron által alapított és sokáig Ehud Olmert vezette párt nyerte meg a 2009-es választásokat ekkor már Cipi Livnivel az élén ám nem tudott kormányképes koalíciót kialakítani, ezért az államelnök a második helyre befutott Likud vezetőjét, Binjamin Netanjáhut bízta meg kormányalakítással. A jelenleg a Kadima élén álló Saul Mofáz talán, ha 2 mandátumra tehet szert, de az is lehetséges, hogy nem éri el a bejutási köszöböt. A jobbszélen elhelyezkedő Ocmá LeJiszráél párt 2 mandátumra számíthat. Elve és programja a települések kiterjesztése és védelme a Nyugati Parton. Két vezetője: Micháél Ben-Ári és Árje Eldad más jobboldali pártokból kiválva alapítottak pártot. Koalícióban a Likud-Béjténu oldalán foglalnának helyet. A Chádás néven bejegyzett Izraeli Kommunista Párt ma jobbára arab szavazókra számít, vezetője is názáreti arab, Mohammad Barakeh. Legfeljebb 4 mandátumra van esélye. A Ráám Táál arab pártnak ugyancsak 4 mandátumot adhat az izraeli arab kisebbség. Legismertebb képviselője Ahmad Tibi és Taleb El-Szana. A kémkedésért távolétében elítélt és az országból elmenekült názáreti Azmi Bisara által 1995-ben alapított Bálád arab párt 3 mandátumra számíthat. Vezetője Dzsamal Zahalka. E párt tagja a gázai kikötő blokádját megtörni szándékozó török Mavi Marmara hajó fedélzetén jelen volt Hanin Zuabi képviselőnő is. A Netanjáhu Lieberman ellenében fellépő Ávodá centrista koalíciónak fenti felmérés szerint az arab pártokkal együtt sem lenne meg a 120 tagú Kneszetben a minimális 61 mandátuma. A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága 5. oldal A Likud-Béjténu a jobboldali Bájit Hajehudi és az Ocmá LöJiszráél pártokat tekintheti biztos koalíciós partnernek. Ez azonban még elmarad a 61 mandátumtól. Kiegészítésképpen a két ultraortodox párt is hajlandónak bizonyulhat, de ezért súlyos gazdasági koncessziókkal és miniszteri állásokkal kellene (és bizonyára kell is majd) fizetnie egy leendő Netanjáhu-kormánynak. Netanjáhu azzal is kénytelen lesz számolni, hogy a vallásos pártok optálása esetén a hangsúlyosan világi középpártok emiatt nem lesznek hajlandóak csatlakozni. A Jés Atid ( Jáir Lapid) és a Hátnuá (Cipi Livni) együttes ereje fenti felmérés szerint 19 mandátum, míg a két ultravallásos párté, a SASZ és a Jáhádut HáTorá pártoké csak 15 mandátum. Akárhogy is, keserves sakkparti vár a következő kormánykoalíció megszervezőjére Halmos László A Központi Választási Bizottság elnökének közleménye a szavazók jogairól, a szavazás titkosságáról és a szavazók sérthetetlenségéről. Az évi Választási törvény 16. cikkelyével összhangban a következőkre hívom fel a figyelmet: 1. Minden választásra jogosult részt vehet a választásokon, ahol lelkiismerete szerint szavazhat a választási listákon szereplő jelöltek valamelyikére. 2. A szavazás titkos. - Mindenhol zárt szavazófülkék állnak a szavazók rendelkezésére. - A szavazó lapot kizárólag a szavazó maga teheti be a borítékba és azt kívánsága szerint a szavazást követően lezárhatja. - A szavazólapot tartalmazó borítékot csak a szavazó teheti be az urnába, ahol ez összekeveredik a többi szavazó által bedobott borítékokkal, így garantált a titoktartás. Fontos: Azon szavazók számára, akik betegség vagy fogyatékosság okán egyedül nem képesek a szavazásban részt venni, lehetőség van segítség igénybe vételére. Azonban ez a külső segítség nem lehet a választási iroda vezetője vagy alkalmazottja. A mozgáskorlátozottak lakhelyükön is szavazhatnak, számukra mobilurnákat működtetünk. Az ezzel kapcsolatos információkat a médiumokban közöljük. 3. A törvény alapján súlyos büntetésben részesülnek azok, akik megzavarják a választásokat, vagy korrupciós bűncselekményt követnek el. 4. A felsoroltak bármelyike büntetést von maga után: - a szavazással vagy nem szavazással kapcsolatos vesztegetés - a szavazással vagy nem szavazással kapcsolatos vesztegetés elfogadása - a szavazókat állásajánlattal vagy elbocsátással kapcsolatos fenyegetéssel kényszerítése valamely konkrét jelölt/párt támogatására - a szavazók fenyegetése, eskütétellel, bojkottal, kiközösítéssel vagy áldással szavazásra rábírni vagy attól visszatartani - a szavazás menetének megzavarása - a szavazó megakadályozása vagy megzavarása a választás közben - választási azonosításkor idegen azonosító okirat használata - többszöri részvétel a szavazáson 5. A Központi Választási Bizottság mindent megtesz azért, hogy a választók a választás napján szabadon kinyilváníthassák akaratukat, saját lelkiismeretük és tudásuk alapján voksolhassanak. 6. Minden választópolgárt felszólítok arra, hogy gyakorolja demokratikus szavazójogát a választás napján, így befolyásolhatja az ország jövőjét. Eljakim Rubinstein Legfelső Bíróság bírája 19. Kneszet választás Központi Választási Bizottságának elnöke január 17. CSÜTÖRTÖK

6 6. oldal KENDESZKÓPIA Dr. Kende György: A muszlimok ártatlansága Nakoula Basseley Nakoula 57 évvel ezelőtt született Egyiptomban. Kopt keresztény, aki saját állítása szerint a kairói egyetem művészeti fakultását végezte és az iszlám gondolkodásmód kutatója, vitathatatlanul nem könnyű téma és van mit kutatni. Amerikába vándorolt, ahol a dél-kaliforniai Cerritosban él Mark Basseley Youssef név alatt. Basseleyt, feleségét és három gyermeküket kellemes emberként írták le a szomszédaik. Jelenleg a túlbuzgó muszlimok miatt rejtőzködni kényszerülnek és lakhelyük eladásra van ajánlva, vagyis, nincs maradásuk. Ami Basseley neveit illeti abban hiány nem volt, ugyanis összevetve nem kevesebb, mint 16 név alatt szerepelt, változó szükségleteinek megfelelően. Mint egy benzinállomás tulajdonosa ismételten szembekerült az adóhatóságokkal, miután némi anyagi zavarba keveredett (négy év) alatt nem fizette az adótartozásait és avval kapcsolatos kamatokat és késlekedéseket $ ben $ ben csődöt jelentett be miután $- al tartozott a banknak ban ismét adóhivatali tartozás, $. Emellett, igen széleskörű bankügyei voltak, ugyanis több számlája volt manipulációkra. Ehhez különböző neveket, lopott szociális biztosítási kártyákat használt, többek között egy hatéves gyerekét. Egyéb üzleti kísérletei: 1997 amphetamin gyártás tiltott gyógyszer kereskedelmi célokra. Az említett anyag pszichiátriai gyógyszer, növeli a teljesítőképességet, de amellett súlyos mellékhatásai is vannak. Következmény, egy év börtön, három év felügyelet. Mivel a felügyeleti szabályokat nem tartotta be újabb egy évet kapott. A fentebb említett bankügyei miatt 2010-ben immár másodjára 21 hónap börtönre, valamint $ kártérítés fizetésére ítélték júniusában feltételesen kiszabadult azzal a feltétellel, hogy nem használ álneveket és nem használ internetet a felügyelő tisztviselő engedélye nélkül. Röviddel a feltételes szabadlábra helyezése után elkezdte filmgyártó munkáját az Innocence of Muslims -nak titulált filmjével, melyet Sam Bacile néven rendezett. Mint később kiderült a film írója nagyon jól ismerte a muszlim szomszédait, hisz közöttük élt három évtizedet és ez nem tartozik az élvezetek közé. Az említett film a You-Tube-on 2012 július 2-ától látható. A bemutatott mintegy negyedórás videófilm hivatalos neve az említett Innocence of Muslims, de más neveken is megjelent. Érzékeny tárgya miatt nagy nyomás volt a You Tube-ra, acélból, hogy a filmet vegyék le a műsorról, de minden nyomás sikertelen maradt és a film megnézhető máig is, az említett helyen, az említett név alatt. A film nem egy nagy művészi teljesítmény, de kétségtelen elgondolkoztató. A baj csak az, hogy kevesen gondolkodnak. Tárgya a muszlimok kegyetlen gyilkolásai jelen korunkban és a próféta korában. Azonfelül a prófétát nem csak kegyetlen vérszomjasként, de aktív szoknyavadászként és pedofilként mutatja be. Igen furcsa, hogy a film semmi olyat nem mond a prófétáról ami nem tudott és nem jelent meg muszlim történeti forrásokban. Ami a gyilkosságokat illeti azzal nincs mit dicsekedni és jobb volna, ha a muszlimok egy kicsit magukba néznének és nem próbálnák magukat finom lelkűeknek és békegalamboknak bemutatni. Míg más vallásoknál a gyerekekkel kapcsolatos nemi kontaktust a törvény pedofíliának nevezi és tiltja, a muszlimoknál megengedett. Néhány éve Gázában rendeztek egy tömegesküvőt Machmud Zachar Hamasz vezér jelenlétében, ahol a menyasszonyok javarésze 6-10 éves kislányok voltak. Ha magát Muhamed prófétát említjük, ötven éves koráig monogám volt, ellentétben a környezet szokásaival. Miután szeretett felesége Khadijah elhunyt, megváltoztak nézetei és poligám lett. Az Allah által adományozott maradék tizenkét évében, mikor is tizenhárom feleséget mondott magáénak, néhány feleség előzőleg elesett harcostársai feleségei voltak. Amellett számos ágyasa is volt, közöttük legyilkolt zsidó törzsek kiválasztott asszonyai. Említést érdemel Aisha nevű okos felesége, aki később papírra vetette férje tanításait halála után és aki Abu Bakr nevű helyettesének hat éves gyereklánya volt amikor a próféta feleségül vette, de aktív házaséletre csak akkor került sor, mikor a kislány kilenc éves lett. Ez a tény muszlimoknál elfogadott, de másoknál kimeríti a pedofília fogalmát. A film mint említettem már július másodikától kezdődően volt látható, ezért valóságos csoda, hogy a filmmel kapcsolatos spontán zavargások, csak pontosan szeptember 11.-én kezdődtek, hetven nappal a film megjelenése után. A dátum a Twin Tower és a Pentagon repülőrobbantás dátuma és nemcsak mutatja a muszlimok érzéketlenségét e bűntettel kapcsolatban, de utal arra, hogy nem bűnként gondolnak e dátumra, hanem cinikusan használják ki mindenre ami nekik szükséges. A zavargások minden muszlim többségű országban tomboltak, gyilkoltak és romboltak, Észak-Afrikában, Közel-Keleten, de főleg Egyiptomban és Líbiában, mindkettő nemrég szabadult fel az arab tavasz következtében. Eredmény, mintegy 50 halott és többezer sebesült. Eleinte, de csak eleinte, voltak olyanok, beleértve az amerikai politikai vezetőségben, akik dőrén azt állították, hogy Bengáziban szeptember 11.-én Stevens amerikai nagykövet és három további amerikai legyilkolása, a film által kiváltott felháborodás következménye, ami muszlimoknál magas professzionális szinten van. A zavargások nemcsak szervezettek, de időzítettek voltak szeptember 11-e emlékére. Egyiptomban a zavargások központi személyisége Sheikh Khalid Abdullah kétes salafista TV személyiség, aki az ellenségre, a liberálisokra, a keresztényekre és a zsidókra specializálja magát. A zavargások, jó szokásukhoz híven, Amerika és Izrael ellenes jelleget öltöttek, annak ellenére, hogy a zsidóknak semmi szerepe sem volt a dologban, de a szokás kötelez. Természetesen megtámadták a kairói amerikai követséget, leszedték és felgyújtották a lobogót. A zavargások szeptember 11-i Twin Tower bűntett dátumához voltak időzítve és nem az Innocence of Muslim nevű rövidfilmhez, melyet a zavargó milliók egyike sem látott, kivétel talán az említett Sheikh Khalid Abdallaht, aki bizonyára olvasta az antik muszlim történeti munkákat is. A pakisztáni vasúti miniszter, Ghulam Achmed Bilour $ vérdíjat ajánlott fel bárkinek, aki megöli a film készítőjét. Igaz, hogy a pakisztáni miniszterelnöki hivatal megcáfolta a hírt. Az egyiptomi hatóságok kellő komolysággal és teljes gőzzel vetették magukat a film alkotói nyomába és nem kevesebb mint hét Amerikában elő kopt keresztény ellen adtak ki letartóztatási parancsot. Azonkívül Terry Jones amerikai keresztény lelkész ellen is (aki nem kopt) és aki nem túlzottan dédelgeti a muszlimokat. Két évvel ezelőtt Jones a Korán égetésével fenyegetőzött, amit a finomlelkű és mélyen vallásos muszlimok igen zokon vettek, mert ők csak más vallások tanainak égetéséhez vannak szokva. Hogy mi jogon adnak ki Egyiptomban letartóztási parancsot egy Amerikában élő, amerikai polgár ellen, sem világos, sem nem jogos. Együttesen tehát nyolc amerikait akarnak az egyiptomiak letartóztatni, Jonest és hét koptot, hat férfit és egy nőt. A vádpont: Az iszlám vallás valamint Muhamed próféta sértegetése és felekezeti viszályra való felbujtás. Azt lehetne hinni, hogy a muszlimok igazán érdekli a felekezetek közötti egyetértés és béke. A letartóztatási szándékot komolyan kell venni, miután egy egyiptomi kopt hat évet kapott a próféta és Mursi elnök sértegetésének vádjával. A film elkészítésén kb. nyolcvanan vettek részt beleértve szereplőket. A résztvevők és szereplők egy része úgy állította be, hogy félrevezették őket és nem tudták mi a film valódi céljai. Bizonyos mértékig a mosom kezeim viselkedés érthető, mert a film következtében fenyegető hadjárat folyik, jó muszlim szokás szerint. Az egyik résztvevő egy bizonyos Steven Klein volt, aki a hadsereg Vietnam veteránja, biztosítási ügynök és keresztény aktivista. Klein, aki bátran kijelentette a CNN interjúban, hogy a filmmel ki akarja nyitni a világ szemét az iszlám veszélyeire, hivatkozott az Első Alaptörvényben biztosított szólásszabadság jogokra és, hogy kész meghalni elveiért. Egy másik központi személyiség Alan Roberts nevű hollywoodi filmdirektor volt, aki főleg pornó filmek és ún. schlock (kis költségvetésű) filmek rendezéséből ismeretes. Lehetséges, hogy a financiális ügyek támogatója egy Joseph Nasrallah Abdelmajid nevű szintén egyiptomi születésű kopt keresztény, aki a vallási megkülönböztetés miatt menekült Amerikába és egy jótékony célú keresztény szervezet tagja. Abdelmajid lelkes amerikai patrióta, aktív harcos és szónok a muszlimok ellen és egyike volt azoknak akik megakadályozták egy óriás mecset építését a Ground Zero-n, vagyis a lerombolt Twin Tower helyén. A film producere és írója állítólag Sam Bacile, aki eleinte azt állította, hogy jómaga zsidó és a filmhez szükséges ötmillió dollárt száz zsidó amerikai és izraeli pénzembertől gyűjtötte. A film ruhatervezője egy Abanob Nakoula nevű volt, aki szintén azonos hősünkkel. Hamarosan kiderült, hogy Bacile tulajdonképpen Mark Basseley Youssuffal, született Nakoula Basseley Nakoula-val azonos (kiejtés szerint a családnevek mindkét esetben azonosak: Baszil). Miután letartóztatták letagadta a zsidók finanszírozó szerepét és úgy látszik, hogy az anyagi alapot keresztény szervezetektől szerezte és az összeg nagyon messze van az említettől, mindössze mintegy százezer dollár. Akármit is mond a film, rágalomról szó sincs és a szólás és véleményszabadság a muszlim nyomás ellenére Amerikában szabad, legalább is egyenlőre. A műfelháborodott politikusok sokat nem tehettek. Mindesetre villámhárítóként letartóztatták Basseleyt, aki feltételesen volt szabadlábon előző financiális zavarai miatt. Basseley mint említettem el volt tiltva álnevek használatától és az internettől. Ez jogalapot képez ahhoz, hogy egy év börtönre ítélték január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

7 KENDESZKÓPIA Dr. Kende György: Memento Mores 7. oldal A múlt év augusztus 15.-én lezajlott Magyarország-Izrael barátságos futballmérkőzés sokunknak emlékezetes. Nem annyira a magasnívójú játékról, ami nem volt és mely 1:1 döntetlennel végződött, hanem arról a szégyenletes, sportszerűtlen viselkedésről, melyet az antiszemita, raszszista Izraelt gyűlölő magyar jobb söpredék tanúsított. Az eseményt egyaránt elítélték Orbán miniszterelnök és az MLSZ. De a magyar jobb féktelen rasszizmusa nemcsak az említett alkalommal jutott kifejezésre, hanem nap mind nap mindenhol, az utcától az öt évszázados magyar parlament tanácsterméig. A burjánzó antiszemitizmus és rasszizmus a magyar közéletben a demokratikus kormány hallgatólagos beleegyezésével történik úgy a parlamentben mint mindenhol és sajnálatosan nem látni a végét. Idézzem a mondást, a bűnösökkel cinkos aki néma? Voltak ugyan bátorító és dicséretreméltó megjelenések a polgárság és a politikai élet képviselői részéről, de a központi hatalom béna, talán tehetetlennek érzi magát? Pedig, ha az, elbukik. Az említett mérkőzésen az antiszemita téboly egyaránt hallható és látható volt az interneten és a nemzetközi média figyelmét nem kerülte el. Mint említettem a miniszterelnök úr és az MLSZ elítélték a történteket, de csak hat napi gondolkodási idő után. A késlekedés levon a hozzáállás és az elítélés komolyságából. A magyar lapmédia nagyrésze szintén nem tulajdonított kellő figyelmet a történteknek és csak néhány napos késedelem után ébredtek fel. Ez szintén arra utal, hogy antiszemitarasszista események a mindennapi magyar élet bevett történesei. A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség), az UEFA (Európai Labdarugó Szövetség) és valójában minden nemzetközi sport szervezet kellő komolysággal kezeli a rasszista megnyilvánulásokat. A FIFA nemzetközi sportesemények alkalmából évente rendez diszkrimináció ellenes rendezvényeket a jelszó No to Racism. A FIFA 3. Törvénycikke félreérthetetlen: Bárminemű megkülönböztetés egy nemzet, egy privát személy vagy embercsoport ellen, etnikai származás, nem, nyelv, vallás, politikai vagy bármely okból a legszigorúbban tilos és felfüggesztéssel vagy kizárással büntethető. Sepp Blatter FIFA elnöknek világos és határozott nézetei vannak a rasszizmus ügyében. Az egyetlen megoldás, hogy nagyon kemény szankciókat hozunk a rasszizmus elleni harcban. A FIFA fegyelmi bizottsága a napokban tárgyalta az esetet, mikoron a magyar drukkerek mint rasszisták viselkedtek, miután antiszemita szólamokat kiabáltak és sértő feliratokat mutattak a zsidó himnusz játszása és a mérkőzés alatt. Többek között iráni zászlókat lengettek. A magyar drukkerek viselkedése sérti a fentebb emlitett 3. paragrafust. Ugyanakkor a Bulgár Labdarúgó Szövetséget hasonló váddal állították a bizottság elé, mivel a múltév október 12.-i nemzetközi mérkőzésen a bulgár drukkerek a dán válogatott feketebőrű játékosát, Patrick Tsiliga-t, sértegették származása miatt mindakkor, mikor labdához ért. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egyöntetűen szavazta meg elmarasztaló határozatát. Negyvenezer svájci frankra ( $) pénzbüntetésre ítélte a magyar csapatot, valamint a következő hivatalos nemzetközi mérkőzést a magyar válogatott folyó év március 22.-én a Puskás Ferenc Stadionban nézők nélkül játssza a román válogatott ellen. A mérkőzés az 2014 Brazíliában rendezendő világbajnokság európai selejtezője. Hat európai csapat mérkőzik a D csoportban (Hollandia, Magyarország, Románia, Törökország, Észtország és Andorra). Négy mérkőzés után a magyarok a második helyen vannak 9 ponttal és 10:5 gólkülönbséggel, míg a románok a harmadik helyen 9 ponttal és 8:4 gólkülönbséggel. Csak az első két helyezett jut ki Brazíliába. A FIFA hasonló szigorral büntette a bulgár válogatottat, harmincötezer svájci frank ( $) és a március 22-én Bulgáriában rendezett mérkőzés Málta ellen szintén zárt nézőtér előtt. Az ítélettel párhuzamosan a FIFA két meggondolandó és megszívlelendő mondatot fűzött ítéletéhez: FIFA szigorúan elítéli a rasszizmus bármely formáját a labdarúgásban és a megkülönböztetés (diszkrimináció) bármely formáját eltűrni nem fogja és a FIFA megfelelő testületei révén szigorúan fog reagálni. A következő mondat egyenesen a magyar és bulgár illetékesekhez fordul és óva inti a két szövetséget. Abban az esetben, ha rasszizmus megismétlődik, sokkal szigorúbb szankciók lesznek alkalmazva, beleértve mérkőzés automatikus elvesztése, pontok levonása, kizárás labdarúgó turnirokból. Ez nem üres fenyegetés, számos példa volt erre a múltban. Az említett büntetésnek még további súlyos velejáró következményei vannak. A Puskás stadionnak néző befogadó képessége van. Nincsenek adataim a jegyárakról, de csekély kétezer forintos átlaggal, ez egy további A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága félmillió dollár veszteség. Ami a teoretikus veszteséget illeti, a magyar válogatottnak nagyobb esélye van győzelemre a buzdító közönsége előtt, mint zárt kapuk és üres nézőtérrel. A mérkőzés elvesztése, akár egy esetleges döntetlen a román válogatottat, vagy esetleg a törököket favorizálja továbbjutásra és az ezáltal okozott anyagi és sportveszteség kiszámíthatatlan. AZ MLSZ fellebbez. Szerinte a büntetés túlzás, mindössze egy barátságos mérkőzés volt, már bocsánatot kért az izraeli szövetségtől amit azok elfogadtak. Szerintük néhány tucat szurkoló miatt büntetnek több tízezret. Érdemes volna, ha az MLSZ ismételten megtekintené a videó anyagot az Izrael elleni mérkőzésről. Mintegy tízezer főnyi nézősereg volt, abból az őrjöngő antiszemita söpredék közel kétezer. Mikor Budapesten az Üllői úti pályán szeptember 13-án lejátszott lejátszott Ferencváros-MTK labdarúgó mérkőzésen a drukkerek nem egészen sporthoz tartozó transzparenst lobogtattak, melyen az volt írva Nem volt Holokauszt, panasszal fordultam az MLSZhez és az UEFA-hoz egyaránt. A panaszból nem lett semmi. Szeretném emlékeztetni az illetékeseket Winston Churchill egyik mondására: Aki szelet vet, vihart arat. Tájékoztató Az üres választási papírok kezeléséről A közvélemény kérésére tájékoztatjuk a választókat a következőről: 1. A választható pártok nevét és betűjelét tartalmazó lista mellé minden választó egy üres fehér lapot kap. Erre az üres lapra kell kézzel felírni a kiválasztott párt betűjelét. 2. A borítékokba helyezett üres lapok érvénytelenek és nem számítanak bele a szavazásba SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

8 8. oldal MAGYARORSZÁG NYÍLT LEVÉL GYÖNGYÖSI MÁRTON RÉSZÉRE Megjelent a Népszabadság című napilap január 2-i számában Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Tett és Védelem Alapítvány csalódottan értesült a sajtóból arról, hogy a Gyöngyösi Márton, a fasiszta Jobbik országgyűlési képvisel elleni feljelentésüket a Nyomozó Ügyészség elutasította. A döntés azonban további lépésekre sarkall bennünket. Meggyőződésünk - írták közleményükben, hogy a vádhatóság ezúttal is a jogalkotó eredeti szándékától eltérően alkalmazta a közösség elleni gyűlöletre uszítást büntetni rendelő jogszabályt. Ezért közösségünk - a hazai és nemzetközi érdekképviseleti szervekkel, valamint jogi szakértőkkel egyeztetve - mindent meg fog tenni a gyűlöletkeltést szankcionáló jogi környezet tisztázásáért. Ez nem csak a zsidó közösség, vagy a kisebbségek, hanem minden, békés magyar hazára vágyó ember közös érdeke - szól a nyilatkozat. Mint ismeretes, Köves Slomó vezető rabbi és Bodnár Dániel alapítványi elnök azután fordult a Főügyészséghez, hogy Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalásában a zsidók összeírására szólított fel, akik véleménye szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Gyöngyösi Márton, te fél napra lefoglaltad a sajtó figyelmét. Megismerte a nevedet a hazád, és sajnos a világ is, mert listát javasoltál készíteni a parlamenti zsidókról. Téged izgatnak a zsidók! Másnap megint befurakodtál a sajtóba, mert helyesbítetted a javaslatod és egyszeriben az izraelimagyar állampolgárokról akartál listát készíttetni. Téged Izrael is izgat! Én, mint izraeli magyar zsidó, aki történetesen gyöngyösi, nem hagyhatom szó nélkül gyalázatos javaslatodat. Gyöngyösi Márton, én ott voltam, amikor hozzád hasonló emberek, a nyilaskeresztes párt tagjai név szerint listázták a zsidókat! Akkor gettósítással folytatódott a történet. Kidobtak az iskolából, jöttek a rendeletek, a törvények, május 13-án, szombaton, sárga csillagot varrt minden ruhánkra anyám, és betereltek bennünket a gyöngyösi gettóba. Az olyanok mint te, az utca két szélén állva tapsoltak a menetünknek. Azért emlékszem jól a dátumra, mert aznap lett volna a bar micvóm. De 13 évesen, a férfivá avatás helyett, felnőtté értem. Pedig azelőtt virágzó zsidó élet volt Gyöngyösön. Voltak zsidó sportegyesületek, felebaráti szeretet egylet, nőegylet, héder. Azelőtt sokan kósert ettünk, megtartottuk az ünnepeket, pénteken elvittük a sóletet a pékségbe, Gyöngyösön volt a legszebb a szombat. Akkor Seidner Ottónak hívtak. Tudod te, mi a különbség a zsidó és a nem zsidó között? Hát mi sem tudtuk! Mert Gyöngyösön nem volt fontos, ki zsidó és ki nem zsidó. A Rétsági Gyuszi például nem volt zsidó. A padtársam volt az elemiben. Focista lett belőle. Én is kölyökkoromtól kezdve sportoltam. Dzsúdóztam és fociztam a GYAK-ban, a Gyöngyösi Atlétikai Klubban. Aztán nem járhattam többé focizni a GYAK-ba, mert egyszerre fontos lett, hogy ki zsidó és ki nem! Ezért alakult meg a zsidó GYK SE (a Gyöngyösi Kereskedelmi Sportegyesület) is. A gimnáziumban a numerus clausus miatt nem kerültem be az évente engedélyezett három zsidó közé, akik szerencsésen felvételt nyertek. Negyedikként egy évet rá kellett húznom az elemiben. Május 13-án jöttek a kakastollas csendőrök és elhurcoltak bennünket, zsidókat a gettóba. Onnan a hatvani cukorgyárba internáltak, ahol a kakastollasok nyolcvanketted magammal egy vagonba tereltek. Június 11. és 15. között az ötnapos út során, az állomásokon nem nyitották ki a vagon Tiltakozás a magyar fasiszta képviselő elleni feljelentés elutasítása miatt Sajtónyilatkozatában Keresztes Imre főügyész kifejti - a perbíróságok következetes jogértelmezési gyakorlatának lényege szerint - gyűlöletre uszítás csak akkor valósul meg, ha az elkövető a magatartásával olyan mértékben korbácsolja fel az érzelmeket, amely révén kialakul a közvetlen veszélye annak, hogy a felszított indulatok erőszakos cselekedetbe torkollanak. Gyöngyösi Márton cselekménye tehát nem minősül gyűlöletre uszításnak, ezért utasították el a feljelentést. Bonta Miklós/ Budapest ajtaját, pedig négyen is meghaltak, de a tetemek végig velünk utaztak. Másik 35 ugyanilyen vagon kíséretében tettük meg az utat Auschwitzig. A gyöngyösi öregek és asszonyok egyenesen mentek a gázba. Nekem sikerült elszöknöm a halálmenetből, és egyedül maradtam a családból, aki túlélte a poklot. Keserves volt a gyalogút haza Gyöngyösre, ahol a házunkat elfoglaló új lakók a saját ízlésük szerint berendezték az otthonunkat. A mi bútorainkkal. De nem csak a mi otthonunkat, hanem az összes zsidó ingatlanát kifosztották. Ma már nincs zsidó Gyöngyösön, a zsinagóga bútorüzlet lett. Mi túlélő gyöngyösi zsidók szám szerint tízen érkeztünk Izraelbe, mára egyedül maradtam. A Yad Vashemben, a holokausztkutatási központban, minden hónapban elmondom a túlélésem történetét az intézménybe látogató fiatal katonáknak. Én a múltamat adom, hogy nekik legyen jövőjük. Elmegyek velük Auschwitzba is, mert szembenézünk a múlttal, hogy éljük a jelent és tegyünk a jövőért. Így működik a világ. Te is tudnál tenni a jövőért Gyöngyösi Márton! Menj el Gyöngyösre Gyöngyösi Márton, és nézd meg a nagytemplom falán a márványtáblát, amelyre kb. 400 második világháborús áldozat nevét vésték fel és alá lakonikusan csak azt írták: és 1835 zsidó áldozat. Gyöngyösi Márton, ha tényleg listát akarsz készíteni a zsidókról, akkor kutasd fel annak az 1835 zsidónak a nevét, akikről nem emlékezik meg név szerint a márványtábla Gyöngyösön! Ha ezt megteszed, nem a jövő lesz sötétebb, hanem a múlt lesz világosabb! Jichák Shadmon Izrael A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága Közszolgálati információs Központok A Központi Választási Bizottság telefonos információs központokat üzemeltet a választásokat megelőző napokban és a választás napján. A telefonos központok nyitva tartása és elérhetősége: január 13. vasárnap óráig január 14. hétfőn óráig január 15. kedd óráig január 16. szerda óráig január 17. csütörtök óráig január 18. péntek óráig január 20. vasárnap óráig január 21. hétfő óráig január 22. kedd óráig A szavazati joggal és a szavazás helyével kapcsolatos kérdésekben a következő telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást: HÉBER NYELVEN: ARAB NYELVEN: AMHARI NYELVEN: ANGOL NYELVEN: SPANYOL NYELVEN: OROSZ NYELVEN: Az es telefonszámon 0-24 óráig (szombat kivételével) üzenetrögzítő fogadja a hívásokat. Bejelentkezéskor kérjük adják meg nevüket és személyigazolvány számukat valamint telefonos elérhetőségüket. Halláskárosultak számára üzemeltetett fax: Bejelentkezéskor kérjük adják meg nevüket és személyigazolvány számukat valamint azt a faxszámot, ahová a választ kérik. AZ INFORMÁCIÓS KÖZPONTOK DÍJMENTESEN HÍVHATÓK január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

9 MAGYARORSZÁG Surányi J. András: Csepület és becsület 9. oldal Az antiszemita csasztuszkákat skandáló horda hatalmas baklövést követett el, jelentette ki Jenei Imre volt magyar szövetségi kapitány a sajtónak. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága tudni illik úgy határozott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátssza március 22-én. A Magyar Labdarúgó Szövetség igazságtalanságról beszél, mondván, a csapat barátságos mérkőzést játszott csupán, amikor a barátságtalan dolog történt, a románok elleni meccs viszont egy nem barátságos, ám sorsdöntő, rangos nemzetközi találkozó lesz. Nos ilyenkor szoktam álkomoly tekintettel a régi viccet elsütni: meggyőződésem, hogy idehaza nincs antiszemitizmus, de láthatóan lenne rá igény. Az antiszemitizmus, mint nem csupán hazai jelenség nyilván lokálisan behelyettesíthető, Bulgáriában antiturkizmussal, Törökországban antiarmenizmussal, Örményországban antiazerizmussal és viszont, antimagyarizmussal Szlovákiában és Kárpátalján és még mindig csak az európai hadszíntéren tartok. Amikor az aradi születésű Jenei baklővést említett, nagyon is jól tudta, miről beszél. Múlhatatlan érdemeket szerzett Romániának, mint többszörös román szövetségi kapitány, és nem utolsó sorban BEK-et nyert a Steaua Bucurestivel 1986-ban. Ő emlékeztette a magyar médiafogyasztókat a négy évvel ezelőtti Steaua-Újpest Európa Liga-meccsre, amikoris a román szurkolók csepülték a legaljasabb módon, transzparenseken a magyar csapatot, minekután a FIFA két meccsre bezáratta a bukaresti bajnokcsapat stadionját. Helyesen járt el a testület. Meg kell akadályozni, hogy néhány tucat ember elrontsa tízezrek szórakozását - szövegezte finomra a jóindulatú Jenei a mostani katonás intézkedést, megemlítve azért, hogy a FIFA és az UEFA nem leányliceum, hanem egy keménykezű szakmai szervezet. Leckének megteszi: így jár, aki nem a sajátját becsüli, hanem a másikat csepüli foglalta össze aforizmaszerűen a mesteredző. Kis túlzással cadiknak kéne Jeneit minősítenem, akinek a jelek szerint van olimpiai eszmeképe, a jelen helyzetről is korrekten ítélkezik, ám érthető módon nem bonyolódik bele a stadionok népe fasizálódásának elemzésébe. A baklövést nem is szükségszerű különösebben magyarázni, de akkor haladjunk tovább a bűnbaklövéshez. Mert senki előtt sem lehet innentől kezdve kérdéses, hogy zsidó, sőt cionista aknamunka eredményeként nem juthat, a többre érdemes és a végső győzelemre is esélyes magyar csapat majdan tovább a csoportjából. Itt vannak ugye ezek a moszadnyikok, ezek a minden lében kanál zsidók Eljönnek súlyosan provokatív céllal Hágár országába labdát rúgni, holott tudva-tudják, az ország miniszterelnöke a focizmus hithű harcosa, avatott papja és az első magyar szervezett focista-miniszterelnök. Régi bibliai szokás szerint megelőző bomlasztó munkát végeztek ügynökeik a meghódítandó ellenséges területen. Pont ők, a hálátlanok, akiket mi magyarok mentettünk meg a megsemmisítő táborok kemencéinek torkából. Zentai és Csatáry-ügyeket konstruálgatnak, fellazító célzattal, mintha akár egy csendőrünk felelőssége felmerülhetne a nácik végzetes tévedéseivel és hivatali packázásaival kapcsolatosan. Régen elfeledett, vélt sérelmeikre hivatkozgatnak, meg valami aranyfogakról és marhavagonokról fabuláznak, feltételezve ármányosan, hogy elaltathatják védelmünk éberségét, hogy a héberség közben lőhessen gólokat a gojoknak. Igen, ők, akikért midőn munkaszolgálatosok voltak, egy egész magyar hadsereg áldozta fel magát a Don-kanyarban hetven éve. Próbálkoztak ezek, nem is olyan rég Csehországban is, de ott nem működött a talmudi forgatókönyv. De nem ám, mert a csehek átláttak a szitán, meg amúgy is olyan ártalmatlan knédlievők, nem lovasnép az, a Donnál sem voltak ott. Minden esetre most nem hagyták magukat provokálni. Inkább behunyítottak a zsidóknak alázatosan viselkedtek, nem fütyöltek a cionista himnusz alatt, no persze a FIFÁ-tól is reszkettek. Köztünk legyen mondva, gyáván meghunyázkodtak és nyájas hangulatot mímeltek, szöges ellentétben a magyar-izraeli mérkőzés határozott, férfias atmoszférájával. A moszad az utolsó ócska trükköt is bevetette a mérkőzés ürügyén, kormányközi találkozóval akarták a csehek figyelmét elvonni, Benjamin Netanjahut hét minisztere, de facto a fél kormány elkísérte. Egyébként a csehek győztek 2:1-re. Még szép, ezek ott nyilván majrés kispolgárok, mindig is az a csipetnyi félázsiai virtus hiányzott belőlük. Nácik és rasszisták nyilván ott is vannak, és ha az izraeli csapat majd Bukarestben, Varsóban, Berlinben, vagy történetesen Moszkvában vendégeskedik, kétségkívül ott is lesznek majd hejlhitlerező neonácik, akik kifütyülik az izraeli himnuszt és iráni zászlókat lobogtatnak. Biztosnak tűnik viszont, hogy választott kormányzóik nem foci-tudattal szemlélik az életet, melynek stabil szereposztásában vagyunk Mi, és vagytok Ti, és a végén csak egy maradhat! Továbbá tisztában vannak a közös ellenségkép és az összetartozást jelképező csordának a pol-prop hatékonyságával, de azt is pontosan tudják, hogy a futballpályák drukkernépe gesztusai, lehet népszerűek bizonyos körökben, de nem szalonképesek. Még Dávid Ibolya mondta, amikor a jelenlegi miniszterelnök, igazságügy-minisztereként kérdőre vonták egy, a mostanihoz hasonló botrányos focimeccses zsidózás után, hogy nem értek a focihoz! Most egy egész kormány nem ért hozzá, a profi focista miniszterelnök ellenére? Na persze, a meccs itt már mintha csak egy kapura menne, a bírákat nyugdíjazták, a túl izgága ellenfelet kiállították, a közvetítő rádiónak elvették a hullámsávját. Óvakodik nyilatkozni felelős politikus, hiszen már csak másfél év a választásig, mert hát focinemzet vagyunk! Focinemzet foci nélkül Ez olyan, mint a lengyel antiszemitizmus zsidók nélkül. Fájdalom, de perspektivikus következtetéseket vagyok kénytelen levonni, a létező arzenálból tudni illik nem lett semmi felhasználva: nem avatkozott be a rendfenntartás, a stadionban nem figyelmeztetett rendező MLSZ sem a sportszerűségre, sem a várható következményekre. A pályán jelenlévő játékosok, a csapatkapitány, az edző, mindenki félrenézett. Az igen csak szánalomébresztő TV riporternek sem jutott valami felmentő vagy dorgáló az eszébe, a Tv stúdióban sem határolódott el senki, mintha észre sem vették volna a nyilvánvalót. Az olimpiai bizottság, a sportügyekkel megbízott államtitkár, a parlament elnöke, az államelnök senki sem gondolta úgy, vette magának a fáradságot vagy a bátorságot egy kritikus szóra és egy bocsánatkérésre. A tuskóság ugyanis, ha lenyeljük, nem tesszük szóvá, ránk is tagadhat. A Jobbik országgyűlési képviselője, a párt sportkabinetjének vezetője vette magának a fáradságot. Sajtóközleményben tudatta felháborodását a néppel, a FIFA indokolatlan és politikai szándékú ítélete felett. Elképedésének adott hangot, hogy a Hét Olajfa szervezet rendezvényén egy szocialista vezető és az LMP egy képviselője a józan ész útjának nevezte a hazánkkal szemben kettős mércét alkalmazó FIFA igazságtalan döntését. A Jobbik drukkernaggyűlést szervez a stadion mellé, az MLSZ fellebbez. Még vagy 34 napunk van a mérkőzésig, 37 peszahig, és 30 sem Március 15-ig. Ez azért hosszú meccs lesz. A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága Tájékoztató a különleges szavazás lehetőségéről Az évi választási törvény א 68 ötödik bekezdés első pontja alapján a 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága tájékoztat az alábbiakról: * Azon személyek, akik mozgásukban korlátozottak igénybe vehetik a különleges szavazási helyszíneket. * A különleges szavazásban csak azután vehet részt a szavazó, ha azonosította magát és bemutatta a mozgássérültségét igazoló okmányt. * A választási bizottság titkára mentességet adhat az igazolás alól, amennyiben megállapítja, hogy a választó valóban korlátozva van mozgásában. A választási törvény kimondja, hogy aki jogtalanul veszi igénybe a különleges szavazást az bűncselekményt követ el, s ezért hat havi elzárással vagy pénzbüntetéssel sújtható. A különleges szavazóhelységek listája elérhető a internetes címen SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

10 10. oldal MAGAZIN SCHNAPP LEA Az örökéletű kincsesláda Szónokok, előadók szívesen idéznek nagy embereknek tulajdonított feljegyzésekből. Vannak közöttük görög, latin filozófusok, írók, királyok, kormányfők, akiknek mondásai szállóigékké váltak évszázadokon át. Ám mindezt felülmúlják a Talmud bölcsességei. Ismerek nagy Talmud-tudóst, akinél a tudományos- és szentkönyvek faltól-falig érnek a lakásban. Ha éppen eszébe jut valamit pontosan idézni, vagy megmagyarázni, mindig tudja, hogy a sok száz könyv közül melyikben találja meg, és talán azt is, hogy a vaskos könyv melyik oldalán. Szeretem ezeket a Talmud-idézeteket. Amikor és ahol csak alkalmam nyílik rá, hegyezem a fülemet, és ilyenkor egy-egy bölcs mondás hallatán úgy érzem, mintha kincsre leltem volna. Amikor fiaim azt írták a jesivából, hogy Imá, a Talmudban minden benne van, arra gondoltam, hogy vigasznak szánták. Tudták, milyen szomorú voltam, amikor először mentek el a háztól. Ahányszor csak hazajöttek, tanultam tőlük, de nagyon lassan gyarapodtam. Idővel azt a mondást is megértettem már, hogy Tórát nem lehet tanulni egy lábon. Fiatal koromban azt sem tudtam, hogy miért olyan jó okosnak lenni. A szívjóságot fontosabbnak véltem. A mama boldogult anyósom arra tanított: ahhoz, hogy jók legyünk, bölcsességre is szükség van. Az ő szavajárása volt az is: Jobb az okossal veszíteni, mint a szamárral nyerni. Szemlélem Salamon király makettjét, amelyet egy judaika-kiállításon kaptam, s amelyet madarak, állatok vesznek körül. Könnyű megfejteni az értelmét: Salamon király értette a fák susogását, a madarak csicsergését, az állatok bőgését, azaz beszédét. És értette az Embert. Talán nem is csak azért, mert hetven nyelven beszélt. Hányszor van az úgy, hogy bár értjük egymás nyelvét, sőt sokszor azonos az anyanyelvünk, de nem értjük egymás lelkét. A jó Isten azzal fejezte be az ember teremtését, hogy lelket lehelt bele. A többit ránk bízta. Jó és rossz, bűn és erény között szabadon választhatni mily nagy eszme, és tudni mégis, hogy felettünk pajzsul áll Isten kegyelme olvassuk Madách örökérvényű művében. * * * Unokáim megboldogult apai nagyapja nagy Talmud-tudós volt. Egy ember, aki mindig, mindenütt otthagyott valamit a magába szívott bölcsességből. Sokat beszélgettünk. Tudtam annak idején, hogy talán közelebb kellene költöznünk a gyerekekhez, de szerettem az otthonomat, nagyon szépnek találtam. Pedig régi ismerőseim akkor már rég elköltöztek abból a forgalmas haifai Hecháluc utcából. Tulajdonképpen nem is tudom, mit szerettem ezen a környéken, miért ragaszkodtam régi otthonomhoz. Egy talmudi mondásban erre is választ kaptam: A Teremtő vonzalmat ad az embernek a lakóhelyéhez. Ez a ragaszkodás az otthonhoz majdnem mindenkiben jelen van, hiszen hazasietni az otthon biztonságának csodálatos érzését adja. * * * Az igazi Talmud-tudós sok lemondás árán válik azzá. A Talmud-bölcsességek védelmet nyújtanak az emberi gyengeségekkel szemben is. A Talmud könyörületes. A Talmudot komolyan tanuló diák egyetlen órát sem tölt tanulás nélkül: úton-útfélen vele van a szentkönyvek egyike. A Tóra-tanulást nem hagyhatja abba az, aki ilujnak tudósnak készül. Hosszú évek tanulása után kerül sor a továbbadásra. Ezt a világot ismeretlenül nem szabad, és nem is lehet bonckés alá venni. Minthogy száz pilótajelölt közül is csak egy bizonyos százalék lesz valóban pilóta, itt is van lemorzsolódás. Viszont, ha valaki alaposan megtanult valamit, az örökéletű kincsesládává lesz a kezében. Én csak a morzsákat szedegetem a gyermekeim gyermekeinél. Bizony jó volna még sokáig, de... ameddig a jó Teremtő akarja... * * * És megtört a jég Kis lakást rendeztünk be Jeruzsálemben. Az első időkben sokat utaztam Haifára, majd a régi lakás teljes felszámolása után egyre kevesebbet. Végül is Makó valóban messzebb van Jeruzsálemtől, mint Haifa. Akkoriban döbbentem rá, hogy bár fél évszázadig laktam benne, még mindig nem ismertem kedves tengerparti városomnak minden zegét-zugát. Ám ezután új tantárgy áll előttem, Jeruzsálem. Szép tantárgy szívvel-lélekkel igyekszem majd megtanulni a szent tantárgyat * * * Izrael minden vezetője hús-vérből való ember. Hibákkal és érdemekkel. Ben Gurion is sok hibát követett el szerintem a teljesen chiloni, azaz világi iskolai oktatás bevezetése terén. Utódai ezt még hiányosabbá tették. Vannak zsidó gyermekek, akik nem tanultak meg imádkozni. Talán mégis sokat tett azzal, hogy a Tórát tanulókat nem mentette fel ugyan a katonai szolgálat alól, de halasztást engedélyezett számukra a tanulás idejére. Hiszen tudni kell, hogy minden jesiva-tanulót számon tartanak a katonaságnál. Semmi mással nem foglalkozhatnak, mint a Talmud-tanulással látástól-vakulásig. Szerényen kell élniük. Asszonyaik boldogan dolgoznak. Ezt az életformát választották. Nagyszerű példa erre Rabbi Akiva, s mellette hűséges asszonya Ráchel. Sem pompa, sem dicsőség, mert mindezt pótolta számukra a Talmud tudása, megértése, továbbadása. A cionizmusról sok beszéd, szónoklat hangzik el. A Tóra egyik parancsa: Jisuv Erec Jiszráél! Telepedj le Izrael földjén. Ez a cionizmus nem száz, hanem kétezer éves. Az is ott van a fóliánsok lapjain: A tudatlan (ám háárec) irigyli a Talmud-tudóst. Az irigység a tudat alatt lappang. Vajon mit lehetne tenni ellene: S mi vagy te szikla? Mi vagy, szirttető? Egy ifjú előtt, ki Tórát tanul? (Bialik) A modern héber irodalom követői nem tudni miért, legtöbben balra tolódtak. Így aztán Bialik után a Talmudról is elhalkult az ének. Szeretek jesivák körül járni, a kiszűrődő Talmud-foszlányokat hallgatni. Emlékezni arra, hogy szülőföldünkön a legkisebb faluba is magukkal vitték a dallamot. Talán ez az egyik titka népünk fennmaradásának január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6. * * * A kedves olvasó most bizonyára megkérdezné: honnan jöttek ezek a gondolatok? Hiszen minden leírt mondatnak valami inspirációja, előmozdítója van. Talán politikusaink kijelentései okozták, akik a jelek szerint nem jól tanulták meg a szülői házban a zsidóság alapszabályait? Persze, félremagyarázók és hamisítók mindig voltak, és sajnos vannak A bölcsességek forrása kimeríthetetlen. Itt-ott tollam alá kerül egy-egy frissen tanult vagy már tudott mondás, idézet, mely lám, soha nem veszíti el aktualitását. Például, hogy a tisztelet még a Tóránál is előbbre való. Egyetlen rövid szó, ám az élet oly sok területén kellene használnunk. Nem célom másokat tiszteletre oktatni, inkább magamban elmélkedem azon, hogy hol és mikor nem teszek eleget e szent parancsnak. Az embernek nem rendeltetése, hogy a világot megjavítsa. Kötelessége azonban, hogy önmagát javítsa meg s akkor a világ megjavulása önmagától bekövetkezik. (Dávid)

11 SZIDRA 11. oldal BO - EMLÉKEZÉS AZ EGYIPTOMI KIVONULÁSRA Hetiszakaszunk folytatja a tíz csapás leírását, amit a fáraó nyakasságáért bocsátott Egyiptomra az Örökkévaló. A nyolcadik csapás a sáskajárás volt, amit három napig tartó sötétség követett. A fáraó mindkét esetben nyakas maradt. Isten megkeményítette a fáraó szívét s nem volt hajlandó elengedni Izrael fiait. (Ex. 10/27.) Ez a mondat felteszi az olvasóban a kérdést: hol itt a szabad választás jó és rossz között? Ha Isten keményíti meg a szívét, miért bűnös a fáraó? De ha figyelmesen vizsgáljuk meg a tíz csapás elbeszélését, azt láttuk, hogy az első ötnél ez áll: Megkeményedett a fáraó szíve és nem hallgatott rájuk. (Ex. 7/22.) Miután ötször egymás után a fáraó maga makacskodott, Isten segítette őt a további makacskodásban. A szabad akarat kérdésében a valóság is erre mutat. Ha valaki megszokta a bűnt, többé-kevésbé elveszíti szabad akaratát. Az erős dohányos, a kábítószerekhez szokott egyén nem képes saját erejéből felhagyni szenvedélyével. Hetiszakaszunk fő témája maga az Egyiptomból való kivonulás és az arra való felkészülés. Az első Pészáchünnep, a Pészách-Micrájim sokban különbözött az utána jövőktől. Az ünnepi bárányáldozatot Niszán hónap 10-én kellett előkészíteni, azaz négy nappal a kivonulás előtt. Úgy látszik, ez tüntetés volt az egyiptomi állatkultusz ellen, ahol a bárány szentnek számított. Mi pedig ezt a szentet feláldoztuk Istennek. Az ajtófélfákat be kellett kenni a bárány vérével, hogy az elsőszülöttek csapása elkerülje a zsidó házakat. Útra készen kellett állni éjfélkor: derekatok felövezve, saruval a lábatokon, bottal kezetekben (Ex.12/11.), hogy a kiszabadult rabszolgák azonnal elindulhassanak a pusztába. Hetiszakaszunk felsorolja és részletezi azokat a törvényeket melyek az egyiptomi kivonulással kapcsolatosak. Elsősorban az elsőszülöttek törvényét írja le a Tóra. Szenteld nekem az öszszes elsőszülötteket Izrael fiai közül. (Ex. 13/2.) Ők voltak a nép papjai egészen az aranyborjú felállításáig. Akkor kicserélték őket a kohanitákkal, illetőleg megváltották magukat. Mind a mai napig szokás az elsőszülött fiút kiváltani egy kohanita által. Ugyancsak az ősi törvény nyilatkozik meg az elsőszülöttek böjtjé -ben Pészách előestéjén, amit Tóratanulással váltanak meg. A másik törvény, ami a kivonulással kapcsolatos, a mezuzá törvénye. A szó eredetileg ajtófélfát jelent. Később átment arra a pergamentekercsre és annak tokjára, amit a zsidó házak ajtófélfájára szegeznek. A pergamenre a Smá Jiszráél szövege van írva és hivatása az emlékeztetés a benne írtakra. Semmi esetre sem a ház védelme! A mezuzá csókolgatók, akik azt sem tudják, mi áll benne, csupán talizmánnak tartják, amely védi a házat. Nincs ennél nagyobb tévedés! Az egyiptomi kivonulás emléke a tfilin is, amit naponta tesz fel a zsidó ember a reggeli imánál. Jelül legyen neked a kezeden és emlékül szemed fölött, hogy Isten Tórája legyen szavaidban, mert erős kézzel vezetett ki Isten Egyiptomból. (Ex. 13/9.) Egyik legfontosabb parancs a hetiszakaszban az utódok nevelése, tanítása és a kivonulás emlékének biztosítása. Meséld el fiadnak azon a napon, hogy ezért tette ezt velem Isten Egyiptomban. (u.o. /8.) És ha fiad megkérdezi majd: mi ez? mondd meg neki, hogy erős kézzel vezetett ki minket Isten Egyiptomból, a szolgaság házából. (u.o. /14.) A pészáchi Hágádában számos mondat jelenik meg a szidra mondataiból. Mert a széder-este elsősorban a gyermeknevelést szolgálja. Társadalmi törvények sokasága kapcsolódik az egyiptomi kivonulás emlékéhez. Elsősorban magáról a széder-estéről azt olvashatjuk, hogy a vendég az asztalnál hozzátartozik az ünnepi estéhez. Ha a ház lakói kevesen vannak a bárány elfogyasztásához, akkor számolja hozzá közeli szomszédait. (Ex. 12/4.) De nemcsak a szomszédokról van szó. Egyforma törvénye legyen a polgárnak és az idegennek, ki köztetek lakozik. (u.o./49.) Első alkalommal említi itt a Tóra az idegenek védelmét, hogy a továbbiakban még több ízben szóljon róluk. Mert ismeritek az idegen lelkét, hiszen idegenek voltatok Egyiptom országában. (Ex. 23/9.) Az egyiptomi kivonulás emléke mind a liturgiai parancsokban, mind a társadalmi-erkölcsi törvényekben mindennél inkább fellelhető. Részlet Menáchem Meron:...hozzád szól a Hetiszakasz... című könyvéből A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága Közszolgálati információs Központok A Központi Választási Bizottság telefonos információs központokat üzemeltet a választásokat megelőző napokban és a választás napján. A telefonos központok nyitva tartása és elérhetősége: január 20. vasárnap óráig január 21. hétfő óráig január 22. kedd óráig A szavazati joggal és a szavazás helyével kapcsolatos kérdésekben a következő telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást: HÉBER NYELVEN: ARAB NYELVEN: AMHARI NYELVEN: ANGOL NYELVEN: SPANYOL NYELVEN: OROSZ NYELVEN: Az es telefonszámon 0-24 óráig (szombat kivételével) üzenetrögzítő fogadja a hívásokat. Bejelentkezéskor kérjük adják meg nevüket és személyigazolvány számukat valamint telefonos elérhetőségüket. Halláskárosultak számára üzemeltetett fax: Bejelentkezéskor kérjük adják meg nevüket és személyigazolvány számukat valamint azt a faxszámot, ahová a választ kérik. AZ INFORMÁCIÓS KÖZPONTOK DÍJMENTESEN HÍVHATÓK SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

12 12. oldal MAGAZIN Az 1960-as években történt. Nyári szabadságunkat férjemmel és az akkor még éves gyermekeinkkel országjárással töltöttük, történetesen Észak-nyugat Romániában. A bukovinai Európa-hírű világörökség részét képező kolostorokat (Sucevița, Moldovița,Voroneț...) és kívül festett templomokat kívántuk felkeresni, valamint az útba eső értékes objektumokat. A Gyilkos-tó és a Békás szoros után elérkeztünk Románia legnagyobb mesterséges tavához, a Beszterce folyó felduzzasztásával és gáttal való elzárásával létrehozott hatalmas vízierőműhöz. Ennek szomszédságában a Ceahlau ( Csalhó-hegy) alján fekszik Piatra Neamț városa, melyet értékes középkori román és zsidó műemlékei miatt a románok Moldova gyöngyének (Perla Moldovei), a zsidók Moldova Jeruzsálemének neveztek A szájhagyomány szerint Moldovában a zsidók már a fejedelemség megalakulása előtt éltek. Az első orosz írott megemlékezés 1387-ből származik. A Jewish Enciclopedia említést tesz arról, hogy Stefan cel Mare vajda udvarában élt Ithak zsidó és fia Benjamin Sor, valamint arról hogy a fejedelem egyik orvosa zsidó volt Salamon Ben Aravi, aki mint orvos is működött, 1589-ben jött Iasiba ( Jászvásár), ahol 4o évig lakott. Ő volt az első rabbi a Moldovai Fejedelemségben. Őt követte Ioseph Solomon Dolmedigo. Dimitrie Cantemir, tudós vajda Descriptio Moldaviae (Moldova leírása) című latin nyelvű írásában feljegyzi, hogy a zsidók tetszés szerint választott helyen építhetnek zsinagógát, de nem kőből, hanem Közvetlen a századforduló után, amikor azok a boldog békeidők voltak történhetett meg az az eset. Sok család költözött át az akkori KUK területére, jobb megélhetés és boldogulás reményében. Egyre másra alakultak ki a kis közösségek ahol pezsgő szellemi és kereskedelmi élet folyt. A lakosság összetétele vegyes volt, lengyelek, csehek, tótok, oroszok, ukránok. Többségük menekült volt, mert a cári területeken, ahol azelőtt éltek, nem csak a mozgásukban korlátozták őket, de közvetlen életveszélynek is voltak kitéve. Mindig rajtuk verték el a port. Hol a rossz termés, hol a szélsőséges időjárás miatt, de mindenért őket okolták és hibáztatták. Az egyszerű és tanulatlan népség meg kapva kapott az alkalmon, hogy alkalomadtán végigrabolja a falvaikat, és a náluknál jóval szegényebbeken verje le vélt vagy valótlan sérelmeit. A nyelvet mármint a magyart úgy, ahogy elsajátították, hamar be is illeszkedtek, főképpen mégis az ősi jiddis nyelvet használták, amely egy amolyan keveréknyelv. Alapja a német, és ebbe jöttek a különféle jövevényszavak attól függően, hogy az illető melyik nyelvi területről származott. Élt ebben a kis faluban egy csodarabbi. Miért nevezték így? A fáma szerint sok olyant tudott, amit kizárólag fából. A XIV. században a Román Feje-delemségekbe Közép-Európából as-kenázi zsidók jöttek, a török birodalom idején főként spanyol származású szefárd zsidók. Bogdán Hmelnyickij ukrán uralkodó, illetve a kozák lázadások idején, a pogromok elől menekülve jiddisül beszélő askenázi származású lengyel és litván zsidók helyezkedtek itt el. A XVIII. században nagytömegben jöttek chaszid zsidók. Moldovában a lakosság 3 százaléka volt zsidó. Nagyobb részük a városokban, a községekben élt, ahol mint Piatra Neamt esetében számuk néhol elérte az ötven százalékot. Piatra Neamton hírmondóként maradt fenn az utolsó zsidó fatemplom Romániába, amelyet Közép Avi ben Giora: A csodarebbe Európában is utolsóként tartanak számon. A fatemplom III. Grigore Ghica vajda engedélyével épült ban egy előbbi kőtemplom helyébe. Az épület látszólag szerény, igazi méreteit akkor ismerjük fel, ha pár lépcsőn leereszkedve belépünk. A belső tér három csarnokból áll. Északon két emeletes, a női részleg nyugaton egy emeletes, míg keleten a gyerekek számára fenntartott kisebb tér földszintes. Az 1835-ben Saraga Ithok ben Moshe készítette barokk, fából faragott, aranyozott frigyszekrény igazi remekmű. Az építkezést követő évből maradt fenn a héber betűkkel kivarrt terítő. A Piatra Neamt-i zsinagóga szervesen kapcsolódik Baal Shemtov, a chaszidizmus megalapítójának emlékéhez. A szájhagyomány mások nem, és meglátásai néha beigazolódtak. Egyik ilyen csodás meglátása az volt, amikor egyszer éjnek idején felébredt és így kiáltott fel: Ég a szomszéd falu, menjetek segíteni az oltásban. Nosza, a sok munkaképes férfi kapta is magát és hanyatt homlok szaladt a másik falu megsegítésére. Odaérve azt tapasztalták, hogy itt biza nincsen tűz, és mindenki az igazak álmát alussza. Viszont a harmadik faluban valóban tűz ütött ki, a szentéletűnek valószínű eltévedt egy kicsit a helyismerete. Ennek ellenére nagy tiszteletnek örvendett. A fiatal kántor felesége egy nap felkereste a rebbét, mert tőle várt választ egy igen kényes kérdésre. Nyolc éve élt boldog házasságban a férjével, akit szinte minden évben gyermekkel ajándékozott meg. A hatodikkal volt éppen áldott állapotban. Mondd rebbe, mit tegyek, hogy ne vétsek a szent parancsolatok ellen, de ne szülessen minden évben gyermekem? Nagy már a család, és lassanként nem Mózes Teréz: Piatra Neamt - Moldova Jeruzsáleme szerint, amit ma már dokumentumokkal is igyekeznek alátámasztani, úgy tarják, hogy Baal Shemtov Bécsbe tartva megfordult a zsinagógában sőt, tudni vélik, hogy ekkor a kilences számú széken ült. Ezért ez a szék, iránta való tiszteletből örökidőre üres maradt. Senki sem foglalhatta el. Egy másik legenda szerint Petru Rares a törökök elől bujdosva a zsinagógába menekült, ahol a hivők egy tálitot borítottak reá, hogy ne ismerjék fel. A zsinagógát, amelynek építészetében a román falusi zsinagóga és a lengyel és boemiai stílus ötvöződik, különleges érdemei miatt a Román Akadémia műemléknek nyilvánította. A Művelődési Minisztérium és a New York-i Műemlékvédő Alap támogatásával restaurálták. Felújították a súlyos farönkökből készült falakat, az értékes frigyszekrényt, a boltozatot újból aranyozták, a falakat borító freskókat élénk színekkel felfrissítették. A női részlegen régi könyvekből, értékes dokumentumokból, egy kis múzeumot alakítottak ki. A restaurált zsinagóga ünnepélyes keretek között az izraeli nagykövet, a bukaresti hitközségek vezetősége, valamint a Kiriat Malachi testvérváros polgármestere jelenlétében - nyitotta ismét meg kapuit, amikor Menahem Hacohen országos főrabbi mezuzát helyezett a bejáratra. Egykor, az 1930-as években nél több zsidó élt ebben a neves, Moldova Jeruzsálemének nevezett városban. Ma a zsidó lakosság száma alig haladja meg a százat. Ellenben emlékidézésre Izráelből, Amerikából, a világ mindenrészéből, számos zarándok keresi fel. lesz mit rájuk adni, noha egyik a másiktól örökli meg a gúnyákat, de élelemmel ellátni őket sokkal nehezebb feladat. Elgondolkozott a rebbe, megvakarta a nagy kalapja alatt rejtőzködő kobakját. Kis szünetet tartva aztán így felelt. Igyál vizet vagy bort. Nem nagyon értette a választ a kántorné, mégsem akarta tovább szekálni feleslegesnek tűnő további kérdéa hatodik gyermek megszületése után, megfogadta a tanácsot. De akármennyire is igyekezett betartani a jó tanácsot mégis teherbe esett. Így újfent felkereste a rabbit. Valamit nem jól csinálhatok, rebele kezdte a mondókáját, mert lásd, ismét gyermeket várok. Azt tanácsoltad, hogy igyak vizet vagy bort. Én betartottam. És mondd lányom, hogy ittad a vizet vagy a bort, és mikor? Tisztán. Vagy vizet, vagy bort. Általában utána, de volt, hogy közben, vagy előtte. Na, látod, itt volt a baj. Nem mondtam neked, de helyette kellett volna innod, ahelyett, hogy ágyba bújtál volna vele január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

13 A Jeruzsálem díjasok sorozatunk második részében egyik személyes kedvencemmel Murakami Harukival foglalkozunk. Murakamiról kritikát írni igazi kihívás. Művei nagyon összetettek, álom és valóság képei keverednek gasztronómiával és zenével. Történetei majdhogynem unalmasak vagy furcsák, rengeteg felesleges információval bombázva az olvasót, de stílusa mégis magával ragadó. A határtól délre, a naptól nyugatra című regény bár murakamis, terjedelme és egyszerű cselekményvezetése miatt tökéletes arra, hogy megismerkedjünk a szerző világával. Hadzsime. a háború utáni japán kisvárosban nőtt fel, és úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva, majd hirtelen megszakadt kapcsolatuk. MAGAZIN Minden asszony életében van egy pillanat, mondja az (egykor) népszerű sláger, és íme, tényleg igaz, eljött, itt van, pedig asszony sem vagyok, még nem, bekopogott az ajtón, illetve nem kopogtatott, hanem csengetett, és nem az ajtón, hanem De haladjunk sorjában, mint a falusi bíróság. Alig tudom visszatartani magam, muszáj vagyok megosztani, kitör belőlem, mint az Etna, vagy Chilében az El Tatio gejzír. Igen: népszerű lettem, keresett, ismert ember! Szinte hihetetlen, mégis igaz! De nem csak úgy, hogy ez, meg az ismer, az, meg ez kedvel, hanem igazából: celeb lettem, berobbantam a közéletbe, olyanok keresik barátságomat, akik eddig szóba sem álltak velem, most meg, egyik pillanatról a másikra fontos lettem nekik. És nem egy--kettő próbálkozik, hanem tucatjával. Nagy tapasztalatom nincs népszerűség terén, eddig nem volt benne részem, vagy csak adott helyzetekben, például az eladónők alkalmasint rám mosolyogtak, ha vettem valamit, de ritkán veszek, mert már minden szekrényem tele van futómosolyokkal. De ez a mostani igazi, érzem, kapós lettem, rám jár a rúd, jó értelemben, meg akarnak hallgatni, kikérik a véleményemet, kíváncsiak arra, mit gondolok a világ folyásáról. Az igazság, hogy semmit, élem az életemet, visz az ár, ameddig visz, ilyen az ár, egyszerre csak otthagyja az embert, megy tovább, az a dolga, mi meg partra vagyunk vetve, mint a hal, kábé ugyanolyan kilátásokkal. És mégis. Na de most nem erről van szó, semmi part, sem hal, most mi vagyunk fókuszban, bennünket fókuszálnak, fontos emberek lettünk, rajtunk a világ szeme. Jó, lehet: a fél világ szeme. Szerénynek kell maradnunk, hallottunk a nagyság átkáról, óvatosan kikerüljük, mint a meszesgödröt, ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy jól esik a figyelem, a közéleti szerep, személyünk fontossága. Mert fontosak lettünk, talán már mondtam is, de muszáj még egyszer leírni, annyira fontosak, talán el sem fogják hinni, mennyire. De nem akarok rébuszokban beszélni, nem szokásom, és most is, akármennyire is lenne lehetőségem elrugaszkodni a valóságtól, nem teszem, pedig szédítő magasságokba érkeztem, pótolhatatlan lettem, és olyan embereknek, akik nagyon fontosak, PEER GIDEON: NÉPSZERŰ LETTEM nálam sokkal, és mégis. Nem én keresem őket, hanem ők engem. És nem csak úgy, hanem amúgy, igazából. Az egész nem régi keletű, tulajdonképpen csak most kezdődött, az utóbbi időben, de ez ne zavarjon meg senkit, mert ugyan rövid időre tekint vissza fontosságom, a közéletbe való üstökösszerű berobbanásom, de annál intenzívebb a szereplésem. Igen, még most is távol áll tőlem a dicsekvés, de azért elmondom, nem kell továbbadni, maximum a rokonoknak. Na, meg a barátoknak, ismerősöknek. Másnak nem, hagyjuk, nem kenyerem a mellveregetés. Szóval, akár hiszik, akár nem, engem fel szoktak esténként hívni telefonon. Nem ám a szomszéd csörög rám, vagy a vízkihordó. Dehogy. Hogy ki? Tegnap például Bibi, kíváncsi volt, kire adom a voksom, mondtam, persze, hogy rá, nagyon elégedettnek hallatszott. De ha csak ennyi lenne! Jó, elmondom: megkeresett már Shelly, Mofáz és Tzipi, Ovadya meg üzent, ő ugye idős, meg lehet érteni, meg a többiek mind, olyan a telefonom, mint Hadzsime hosszabb sodródás után megtalálta a családi boldogságot, ám ez az egyensúly egy pillanat alatt felborul, amikor két évtized után felbukkan Simamotó. Simamotó álomszerű jelenség, a családos Hadzsime számára egyszerre az idilli múlt, a tökéletes gyerekkor felidézője és egy elérhetetlen jövő hordozója. Hadzsime kizökken a jelenből. Líraibbnál líraibb zenék ütemére filozofál azon, hogy mit kellett volna másképp tennie az életében és kis híján elveszti a kapcsolatot valódi életével. Múltbeli ballépések, hibák, kapcsolatok, megalázások és megaláztatások, elvesztegetett lehetőségek kerülnek felszínre, álomszerű röpke találkozások tarkítják a mindennapokat, melyekről nem tudjuk, valóban megtörténtek-e. Négy éve a Kafka a tengerparton símű regénye kapta a Jeruzsálem-díjat. Murakami sem úszta meg zökkenőmentesen a díjátvételt. Utazása előtt a Japán Palesztin Fórum nyílt levelet intézett hozzá, melyben felszólították, hogy ne vegye át a díjat ezzel legitimálva Izrael Gázában elkövetett népirtását. Haruki mégis amellett döntött, hogy elutazik Jeruzsálembe. Egyik húzóérve az utazás mellett az volt, hogy túl sokan próbálták lebeszélni. Beszéde során többször hangsúlyozta, hogy semmiféle politikai állásfoglalást nem fejez ki a jelenléte. Legfőbb üzenete pedig igazán murakamisra sikeredett: Ha egy magas, kemény fal és egy tojás közül kell 13. oldal egy átjáró ház, akármennyire is képzavar. És egyre csak kérdeznek, kíváncsiskodnak. Fontos politikusok, miniszterek, pártvezérek, és akkor még visszafogtam magam. Valakinek elmeséltem, milyen kapós lettem. Bár ne tettem volna! Mindenfélét összezagyvált, nyilván irigységből, vagy egyszerű butaságból, mert hogy lehet azt józan ésszel elhinni, hogy ez a nagy érdeklődés irányomban dátumhoz kötött, egész pontosan január 22-éhez. Aztán majd nézhetem magam, maximum a fülem fog csengeni, nem a telefon. Mint rendesen. Peer Gideon Izraeli apróságok című könyve Dán Ofry bevezetőjével és Schőner Alfréd rabbi professzor utószavával megrendelhető a es telefonszámon. (Külföldről: +972/ ) A DRORY HETI AJÁNLATA Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra választanom, amely összetörik a falon, én mindig a tojás oldalán fogok állni. A metafora egyik jelentése a szerző saját interpretációjában is az, hogy a tankokkal és fegyverekkel szemben ő mindig a fegyvertelen civilek oldalán áll függetlenül attól, hogy kinek van igaza. Másrészt viszont, ahogy a szerző mondja, mindannyian törékeny tojások vagyunk, akiket könnyen eltör, bedarál A Rendszer. Ő pedig azt tekinti feladatának, hogy az egyénnek ezt a törékenységét és ezzel együtt felcserélhetetlenségét ábrázolja műveiben. A beszéd után Murakami állítólag azt nyilatkozta, hogy Izrael nem a tojás. A sajtó nem nagyon tudott állást foglalni a szerző beszédével kapcsolatban, de megjelenése pozitív visszhangot váltott ki. A kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy mégis átveszi a díjat, ezt válaszolta: Hálás vagyok nektek, izraeliek, amiért olvassátok a könyveimet. Azt remélem, hogy osztozunk valamiben, ami nagyon jelentős. Ti vagytok a legfőbb oka annak, hogy itt vagyok. Nagy Gabriella A könyv megvásárolható vagy kölcsönözhető a Drory Izraeli Magyar Könyvtárban. A könyvtár elérhetősége a világhálón honlap, a Facebookon: Drory Izraeli Magyar Könyvtár. A könyvtár címe: Givatayim, Enzo Sireni 20. III/10. Telefon: 054/ SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

14 14. oldal TUDOMÁNY Ha barna a szemed megbízhatóbb vagy Megbízhatóbbnak tűnnek a barna szemű emberek, mint a kék szeműek. Az eredményre egy cseh kutatócsoport jutott. A tudósok a kutatás résztvevőinek nyolcvan férfi és nő fotóját mutatták, a felvételeket szemszín és arcforma alapján kellett értékelni. A férfiarcok esetében a szakértők összefüggést tapasztaltak a forma és a megbízhatóság között is. Ami pedig mindkét nemre igaz volt: a résztvevők a többinél lényegesen több bizalmat szavaztak meg a barna szeműeknek - írják a tudósok a PloS One című folyóirat online kiadásában. Ez elsősorban nem a szem színe miatt van, hanem a barna szeműekre jellemző tipikus arcberendezés miatt» - mondta el Karel Kleisner, a prágai Károly A Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics csillagászai szerint a Tejútrendszerben nagyjából 17 milliárd Földhöz hasonló bolygó lehet. Ez a szám úgy jött ki, hogy feltételezésük szerint a csillagok 17 százalékának lehet olyan bolygója, amely sokban hasonlít a Földhöz. Mivel a Tejútrendszerben százmilliárd csillag lehet, ebből következik, hogy a földszerű bolygók száma nagyjából 17 milliárd. Ez azt jelenti, hogy minden hatodik csillagnak van Földhöz hasonlító bolygója. Egyetem biológusa. A barna szeműeket szélesebb száj, kerekebb áll és nagyobb szemek jellemzik. A szemszín és az arc jellemzői közti összefüggésnek genetikai oka van. A barna szemű férfiakat a korábbi kutatások eredménye szerint dominánsabbaknak is tartják - hangsúlyozta a kutatócsoport. Ez a téma erősen foglalkoztatja a társadalmat. Akiben kevésbé bíznak, az hátrányokkal indulhat a párválasztásban, illetve az állásinterjúknál. A szakértők eredményeiket a jövőben más országokban végzett kutatásokkal is meg akarják erősíteni, megvizsgálva, miként reagálnak a britek, a románok, az indiaiak, a kameruniak az arcokra. Index.hu Minden 6. csillagnak van Föld-szerű bolygója A Kepler űrteleszkóp eddig több mint 2700 földszerű bolygót észlelt 2009-es felbocsátása óta. Ezek közül több mint százról bizonyosodott be, hogy valóban bolygóról van szó. A Kepler ugyanis úgy keresi a bolygókat, hogy a fénybeli eltéréseket figyeli például amikor a bolygó elhalad csillagja előtt. A csapat az eddigi megfigyeléseket vette alapul, amikor kiszámolta, hogy mennyi csillagnak lehet Földhöz hasonló bolygója. Azt is kiszámolták, hogy általában milyen jellegű bolygók lehetnek jellemzőek. A csillagok 17 százalékának van olyan bolygója, amelyek mérete a Föld 0,8-szorosától a 1,2-szereséig tartó tartományba esik, ezek keringési ideje általában kevesebb, mint 85 nap. Nagyjából 25 százaléknál jellemző az úgynevezett szuperföld, ezek jóval nagyobbak, a Föld méretének 1,25- szörösétől kétszereségi terjedő tartomány. Ugyanekkora arányban vannak minineptunok is, ezek Föld méretének kétszerestől négyszeresig terjednek. Az olyan hatalmas bolygók, mint a Szaturnusz és a Jupiter nem olyan gyakoriak. Csak a csillagok öt százalékának vannak ilyen bolygóik, amelyek keringési ideje kevesebb, mint négyszáz nap. A Nap menthet meg bennünket a felmelegedéstől 2013-ban csúcsra járatja magát a Nap, sok lesz a napfolt és a napkitörés. Emiatt sem lesz világvége, sőt a Nap egy kicsit lanyhulni látszik, ami akár kis jégkorszakot is okozhat a felmelegedő Földön. Egyes csillagok drámai fényességváltozásokat mutatnak, másoknak folyamatosan, de számottevően változik a fényességük. Ezekhez képest a Nap nyugodt csillag, fényességingadozása tizenegy éves ciklusa során csupán 0,1 százalék. Mégis hosszú ideje gyanítják, hogy a naptevékenységi ciklus - amelynek maximumakor tetőzik a napfoltok és napkitörések száma - hatással lehet a földi éghajlatra. Hogyan? Először is óriási energiamennyiségről van szó. A Nap sugárzó energiájának ez a fent említett 0,1 százalékos többlete önmagában is több, mint amennyi energia a Föld belsejében termelődik a radioaktív anyagok bomlásából. Ráadásul ez a csekély változás csak a látható fény tartományában igaz. Különösen fontos a Nap távoli ibolyántúli (EUV) sugárzása, amely szintén akkor a legerősebb, amikor a naptevékenység a maximum környékén jár - aktuálisan ez 2013-ban várható. Ennek a nagyenergiájú öszszetevőnek az ingadozása bőven elég ahhoz, hogy jelentős változásokat idézzen elő a felsőlégkör hőmérsékletében és kémiai összetételében. A Napból és a kozmikus sugárzással a Naprendszeren kívülről érkező nagy energiájú részecskék nitrogén-oxidokat (NOx) hoznak létre, ami néhány százalékkal csökkenti a sztratoszférában az ózon mennyiségét. Az ózon nyeli el az ultraibolya sugárzást, így ha kevesebb az ózon, akkor több UV sugárzás jut a Föld felszínére. Ez több áttételen Ha nagyobb keringési időt is figyelembe vesszünk, akkor a csillagok ötven százalékának van Földhöz hasonló méretű bolygója, ezek azonban már nagyon messze vannak a csillagjuktól. Arra is rájöttek, hogy a csillagoknak egyáltalán nem kell hasonlítaniuk a Napra ahhoz, hogy ilyen bolygóik legyenek, kisebb és hűvösebb, de nagyobb és melegebb csillagoknál is jellemző ez a méret. index.hu keresztül a földi légkörzésre van hatással. A naptevékenység változásai hatással vannak az éghajlatra, különösen a Csendes-óceán térségében - bizonyította be Gerald Meehl, a Nemzeti Légkörkutató Központ (NCAR) munkatársa. Abban az évben, amikor a naptevékenység a maximumán van, akkor a Csendes-óceán trópusi részén előáll az úgynevezett La Nina jelenség (ami egyébként más években is lehetséges). Ilyenkor lecsökken a tengerfelszín hőmérséklete az óceán keleti felén, az Egyenlítőnél: a víz akár 1 Celsiusfokkal is hidegebb lehet a szokásosnál. A La Nina legutóbb 2011 januárjában volt különösen érezhető: erősebb volt a monszun Ausztrália keleti partjainál, így hatalmas áradások voltak Queensland államban. Arra mutató jeleket is találtak, hogy a naptevékenység maximumakor megváltozik a csapadék eloszlása az Egyenlítő körüli alacsony nyomású zóna környékén, onnan, ahonnan a passzátszél fúj. A Csendes-óceán területén olyan erős a hatás, hogy a kutatók azt is elkezdték vizsgálni, nem erősíti-e fel valamilyen mechanizmus a naptevékenység hatását. Korábban felmerült a gyanú, hogy a Nap talán a globális felmelegedéshez is hozzájárulhat. Azonban a naptevékenység ingadozásának a hatása sokkal inkább regionális, mintsem globális az NRC jelentése szerint. A naptevékenység leginkább a légkörzést változtatja meg, így befolyásolva a csapadékmennyiséget egy-egy régióban. Ez pedig kimutatható a fák évgyűrűinek és jégmintáknak a vizsgálatával - állapította meg Raymond Bradley, a Massachusettsi Egyetem Éghajlati Rendszerek Kutatóközpontjának munkatársa. Éghajlatkutatók azonban régóta gyanítják, hogy a naptevékenység múltbeli lanyhulásának, az úgynevezett Maunder-minimum jelenségnek köze lehetett a 17. század második felének kis jégkorszakához. origo.hu január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

15 MAGAZIN 15. oldal RÓNA ÉVA MERÉSZ ÖNREKLÁMOZÁS Délután hat óra. A tel-avivi autópálya telve járművekkel. Az egyik útkereszteződésnél pirosra vált a jelzőlámpa. Megállunk az előttünk sorakozó kocsik mögött. Várunk. Hirtelen jól öltözött férfi toppan a kocsink nyitott ablaka elé, mosolyogva benyújt egy színes képeslapot - ingyen. Azt hittük, valamelyik helyi sajtótermék reklám-melléklete. A táskámba teszem, gondolom, otthon belenézek. Van humorérzékem, kacagok a szellemes vicceken, a pikánsabbak sem háborítanak fel. De ez a képeslap... Enyhén szólva: közönséges pornó! Mélységes megvetést keltő azok iránt akik így reklámozzák magukat. Ha a pornólapokat árusító standon kínálnák, hát legyen! Akit érdekel, vásárolja meg! De a terjesztésnek ez a módja undorító, felháborító. A felvételek kirívó pózban, hiányos öltözetű, fiatal lányokat, ugyancsak kirívó pózban hiányos öltözetű fiatal férfiakat ábrázoltak. Közszemlére tett fényképeik mellett nevüket, címűket, telefonszámukat is közölték... Az sem zavarta őket, hogy netán rokonok, barátok, ismerősök is lehetnek egyik-másik autóban, akik így vesznek tudomást megvetendő mesterségükről. Alig hittem, hogy ezek a szemérmetlen ifjak közöttünk élnek... Közismert tény, hogy bizonyos külföldi újságokban mindennaposak az ilyenszerű hirdetések, de hogy Izraelben, a szokványos hirdetéseket is túllépve, hatáskeltőbb önreklámozást eszeljenek ki - nem képzeltem. Nyilván nem titok, hogy nálunk is működnek szexbutikok, amolyan kisebb lebujok, ahová többnyire magányos férfiak térnek be... Úgyszintén léteznek masszázs szalonok néven álcázott kétes szolgáltatású találkozóhelyek. És léteznek lokálokban hivatalosan szerződtetett, illetve utcákon álldogáló prostituáltak. Nem titok tehát, hogy nálunk is nagyvonalúan űzik ezt az ősi mesterséget. De ilyen szemérmetlenül kliensekre vadászni, ilyen fondorlatosan önreklámozni magukat, ahogyan ez a szennylap teszi, felülmúl minden fantáziát. Bizonyára a hirdetéseket közlő 32 oldalas, színes nyomású lap kiadójának is busás kereseti forrást jelent ez a megvetendő reklámhadjárat. Továbbá, jövedelmet nyújt a fényképésznek, aki lencsevégre veszi a művészien beállított jeleneteket, valamint a terjesztőnek (a jólöltözött férfi bizonyára nem javadalmazás nélkül futkos az álldogáló járművek között!), és még ki tudja, kiknek duzzasztja pénztárcáját a megalázó üzlet. Tudomásul kell hát vennünk, hogy ilyesmi is van országunkban... * * * Arra gondolok, mit szólna az elmondottakhoz az a híres pszichiáter, aki nemrég terjedelmes tanulmányban fejtegette a szexualitás erkölcsi tisztaságának fontosságát. Hogyan reagálna, ha éppen az ő autója ablakán nyújtanák be a szóban forgó képeslapot, s átlapozva látná a szexualitás erkölcsi mélybesülylyedésének kipellengérezését? Feltételezem, hogy pszichiátriai kezelésre küldené valamennyiüket. A neves pszichiáter nem elavult erkölcsi elveket valló öreg doktor bácsi. Negyvenes éveit taposó, rokonszenves orvos, aki az említett tanulmányában napjaink erkölcstelen jelenségeit példázva vonja le negatív következtetéseit... Lényegében azt boncolgatja, milyen kapcsolat alakulhat ki férfi és nő között, ha nincs meg a kölcsönös megbecsülés, tisztelet, egymás iránti bizalom, közös érdeklődési kör, azonos életszemlélet, stb. Állítása szerint, ha a felsoroltakból egy is hiányzik, érzelmi elhidegüléshez, lelki megrázkódtatáshoz vezethet. A doktor úr pszichiátriai praxisa alatt különböző temperamentumú nőkkel került szembe. Egyik fiatal hölgyet említi, aki a kezeléseket követően csábító szexuális ajánlatot tett neki. Amikor megkezdtem gyógyászati tevékenységemet - írja -, bevésődött a tudatomba, hogy a páciensekkel kizárt bármilyen intim kapcsolat. Feltételeztem, hogy kollégáim ugyanúgy figyelembe veszik ezt az erkölcsi tilalmat, ahogyan én. Mégis előfordult szakterületünk egyik neves képviselőjével, hogy kihasználva a hivatás adta helyzetet, túllépte a pácienseivel szembeni kötelezettséget, engedett a kísértésnek, az etikai vétségnek, elvágva ezzel maga mögött a morális kötőféket. Reméltem, engem megkímél a sors az ilyen abszurd helyzettől. Tévedtem! Váratlanul ért az ajánlat - fűzte tovább gondolatait az orvos -, kértem a hölgyet, szíveskedjék visszaülni a székre. Miután visszaült, azt mondtam: beszéljük meg nyugodtan, higgadtan, mi is a panasza, amely eredetileg hozzám irányította. Megtárgyaltuk mindazt, ami összefüggött félresikerült életével. Aztán rámutattam, hogy amit velem megkísérelt, nem egyéb, mint ismétlése annak, amit korábban másokkal tett. Az ok ugyanaz: belső sugallat, hogy panaszos válsághelyzetéből időnként kikecmeregjen. Azt a hamis magatartásmintát űzte, amely hozzájárult, hogy sorsát elviselhetővé tegye. A kudarcok végül arra késztették, hogy a pszichiáter segítségét kérje... Ezzel a beszélgetéssel lényegében a gyógymódomnak tettem eleget - sikeresen Még sok bölcs megállapítást tartalmaz a tanulmány, amelyek oktató célzattal kerültek nyomtatásba. Ezek közé tartoznak az alábbi megállapítások is: - A nők, adott esetben képesek kordában tartani érzelmeiket, tartózkodóan viselkednek; a férfiakra, általában az jellemző, hogy adott esetben, ösztöneiktől vezérelve, szexuális fantáziáláson kapják magukat. Ilyenkor, többnyire a jóérzésük felülkerekedik... - A férfi magatartását egy intim kapcsolatban a nő határozhatja meg. Ő sugallhatja hogy együttlétüknek csupán fizikai értéke van. Ilyen esetben a partnernő nem egyéb a férfi számára, mint valamiféle áru, szolgáltatás, melynek nincs jelentősége. De sugallhatja a nő azt is, hogy a férfi szellemi társa, lelki kapocs köti egymáshoz őket, partnere becsüli, tiszteli, szereti, fontos szerepet tulajdinít neki az életében. - Van a férfiak magatartásának egy bizonyos tényezője, kulturális mítosza - állítja a pszichiáter, amely óhatatlanul összeforr a nő mítoszával. A nő gyakran áldozati szerepet vállal a férfi mellett, ugyanakkor tiszteletet is érez iránta. Ha a tisztelet rajongással párosul, a nő fenntartás nélkül aláveti magát partnere akaratának. A férfi pedig úgy véli, világukban ez a dolgok rendje. Végső következtetésként a pszichiáter leszögezi: Amikor egy ilyen kapcsolatban a nő a kizsákmányolás tárgyává válik, elveszíti önbecsülését, egyben a reményét is annak, hogy a szexualitástól függetlenül, valaha értékhordozó ember váljék belőle. Dr. Paul Hauck, ezúttal egy híres pszichológus, hasonló tárgykört fejteget a Légy jó önmagadhoz! című könyvében. Ha úgy véled - írja -, hogy elidegenedtél a világtól, elpattantak a tisztességes társaságokhoz fűződő szálaid, ne másokban keresd a hibát. Kérdezd csak meg önmagadtól, miért ódzkodnak tőled az emberek? Kíméletlenül analizáld magadat. Viselkedj úgy, hogy tiszteljenek! Hagyj fel azzal a tévhittel hogy csinálhatsz, ami neked tetszik, nem érdekel mások véleménye. Érett gondolkodású emberek megvetik a magad félét, igyekeznek széles körben elkerülni őket. Fordulj szembe tetteiddel, kövess el mindent a tisztesség határán belül, hogy becsüljenek az emberek. Ha vannak is jellembeli hibáid, vannak jó tulajdonságaid is. Nem kell ahhoz lángész, hogy felismerd: ha a rút érzések uralkodnak benned, a társadalom kivetettje leszel! A jó tanácsokat követve, népszerűségre tehetsz szert. És megvilágosodik előtted, hogy már nem vagy a magad ellensége! Dr. Paul Hauck könyvének utolsó fejezete: Fel a fejjel!. Végső tanácsaként azt mondja: Akárhány esztendő méretett még számodra a Földön, élj vele tisztességesen, ésszerűen, okosan. Mindig szentelj magadnak annyi figyelmet, amennyit a szívedhez legközelebb állóknak szentelnél. Tulajdon legbecsesebb szándékaidnak a megcsúfolása, ha másokat tisztelnél, de magadat nem. Tanítsd meg a hozzád hasonló erkölcsteleneket a jó útra térésre, méghozzá úgy, hogy magad jársz elöl jó példával... * * * Miközben e sorokat írom, arra gondolok, ha az említett szennylapot megtöltő fényképek, illetve a fényképeket kísérő triviális szövegek tulajdonosai elolvasnák a fenti megállapításokat, intelmeket, tanácsokat, talán akadna köztük szégyenérzettől, igazságérzettől fűtött személyek, akiket gondolkodásra késztetne a kétes hírű mesterségük ilyenszerű népszerűsítése. A 19. Kneszet Központi Választási Bizottsága Tájékoztató Az évi Választási Törvény 124-es cikkelye alapján két év elzárásra és pénzbüntetésre ítélhető az, aki más személyigazolványával vagy egyéb hamis okirattal akarja azonosítani magát a szavazóköri bizottság előtt. Hasonlóan szigorúan jár el a törvény azon személyekkel szemben akik többször próbálnak meg szavazni ugyanazokkal az okmányokkal és mindazokkal szemben, akik ilyen cselekedetre másokat felbujtanak SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

16 16. oldal MAGAZIN RENEE Írta: Arje Singer - Hallottál valaha Gyömöréről? Kérdezte Renee barátnőm. A konyhaasztal mellett üldögéltünk finom kávéval. Hogy hívják ezt feketének, törökkávénak, vagy akár eszpresszónak, ez egy olyan kávé, amit csak Renee képes készíteni. - Nem, soha sem hallottam róla, ki az? Barátnőm nevetett. - Nem egy személyről van szó. Gyömöre egy kis falú Győr közelében. Győrt ismertem. Nagyszüleim vannak ott eltemetve. Édesapám született Győrött. Renee elkezdett mesélni. - Utoljára, amikor Magyarországon jártam, elhatároztam hogy meglátogatom anyósom sírját. Renee fiatalabb, mint az én szüleim voltak. Sajnos ők már a zsidótemetőben nyugszanak Sydneyben. Renee túlélte a borzalmakat Magyarországon. Sok tapasztalattal rendelkezik, és taníthatja az új fiatal társadalmat. - Szóval megérkeztem az öreg vonatállomásra és szakadt az eső - meséli tovább barátnőm. - Beszaladtam a váróterembe, csak az állomásfőnök volt jelen. Sötétkék egyenruhát viselt, sima piros sapkával. Bocsánat a zavarásért, Megtudná, mondani kinél, van a kulcs a temetőhöz? kérdeztem. - A temető hölgyem, nincs bezárva - válaszolta. - Úgy gondolom, a zsidótemetőé- tettem hozzá. - Mintha a holdról jöttem volna nézett rám a főnök. - Honnan a pokolból tudnám, hol található a rozsdás kulcs a zsidótemetőhöz? - Hány éves volt az a állomásfőnök? - vágtam közbe. - Tudod, az a bizonyos kor. Renee folytatta a meséjét. Tudtam, ki a felelős a zsidótemető gondozásáért. Felkerestem. A kutyák ugattak. Hau-hau, egy zsidó jött viszsza, hau-hau. Nagyné nem hívott be. Odanyújtotta a kulcsot a szakadó esőben. Elmentem, tettem egy kavicsot a sírra, úgy át voltam ázva, mint annak a rendje. Aztán visszamentem Nagyékhoz, adtam pár forintot a sírápolásért és visszaadtam a kulcsot. Csak két óra volt. A következő vonat vissza Pestre hatkor indult. Szóval négy órát kellett ülnöm az állomáson a váróteremben. Itt menedéket talált egy cigány család velem együtt. Engedélyt kértem az állomásfőnöktől, hogy inkább az irodájában várakozzak. Itt megzavartam barátnőmet. - Te nem tehetted ezt! Nem akartál az ártatlan cigánycsaláddal egy szobában várakozni? Hiszen ez megkülönböztetés, olyan, mint az állomásfőnök gyakorolt irántad! Renee lenézett a padlóra. - Tudod, Magyarországon azt mesélik, hogy a cigányok... - Mesélhetnek akármit! A cigányokat velünk együtt deportálták. Ki tudja, talán az a állomásfőnök irányította a vagonokat! - Befejezhetem a történetet? - kérte barátnőm. A fejemmel bólintottam. - Az állomásfőnök megkérdezte, milyen állapotban találtam a zsidótemetőt. Megmondtam, hogy rendben van. A fű le van vágva. - A pokolba azzal a Nagy családdal. Most az én kecskéim éhesek maradnak - mondta a pasas. Én még egy kérdést akartam kérdezni: - Mond, Renee, miért temetjük mi külön a mi halottainkat? A zsidó mama, nagymama, és már dédnagymama csendben válaszolt: - Nahát, az én mesém nem árul el neked erről semmit?... vihart arat. - mondja a mondás, én meg hozzáteszem, hogy az is arathat óriási, és mérges viharokat, meg kaphat a nyaka a közé hideg esőt, aki egyáltalán nem vetett szelet soha de soha. Mert ne mondja nekem senki, hogy Izráel egész népe azzal volt elfoglalva az utóbbi időt megelőző időben, hogy szeleket vessen. Mégis mindannyiunkra olyan viharok zúdultak, hogy csak úgy nyekkentünk bele (nyekkk). A mi békés csöndben szunnyadó kedves kicsi városunkban, csakúgy, mint széltében hosszában egész Erec Jiszróélban nyekkentünk. Főleg hosszában, mert széltünk alig, hosszunk annál bőségesebb. Bárcsak hozzáidomulhatnék választott hazám paramétereihez, miszerint nekem is kevésbé lenne széltem, viszont hosszban gyarapodnék, de hagyjuk most ezeket a sematikus örök női vágyakat és panaszokat, amikből sem én, sem más nőtársaim sohasem is ki nem fogyunk, és ha kifogynánk, egészen beleszürkülne az élet. Mivel amúgy is lehetetlen kívánság lenne, hogy megnyúljak, inkább nem kívánom, helyette visszatérek a szélhez és viharhoz, amiben az elmúlt héten bőven részeltetett bennünket a sors (vagy az időjárás?). Biztosan mindenkinek megvan a maga viharsztorija, én elmondok egyet kettőt a velem megtörtént kedvesebbek közül. Kedden ((jan 8-án) még meg tudtuk közelíteni munkahelyemet, a Spat Ein Gediben, és másnapra rá is elindultunk Árád városából, ám tíz perces út után kapta sofőrünk a hírt, hogy legott zárva az út. Visszafordultunk, kényszerpihenőnap. Ahonnan visszafordultunk, SÁNDOR JUDIT: Aki szelet vet... ott sütött a nap, míg városunkra vészterhes felhő borult. Óriási, lógó, sötét, szomorú esőfelhő. Mégis, ahogy a ház elé értem, a napocska talált egy rést, amin át pár másodpercre kidugta a fejét; Erre a történésre, a szemben lévő fa levelei aranyzölden ragyogtak föl, ezernyi gyémántként tündököltetve a rajtuk hintázó vízcsöppeket, miközben a szél hol gyengéden hol erősebben átfésülte az egész társaságot. Elő a fényképezőgéppel! - adtam ki az utasítást (magamnak, mert más nem volt ott), de a fényképező direkt nem működött, ezért írtam le a jelenetet, hogy az aranyzöld ragyogás nehogy feledésbe merüljön, kár lenne érte, az aranyzöld ragyogások elvesztéséért mindig kár. Bent a házban lepakoltam a dolgaimat, de gondoltam, ha már úgy is nekiöltöztem viharügyileg, begyalogolok a városközpontba, hogy elintézzem az elintézendőket. Réteges öltözködés-sapka-sál kesztyű-kabát-kapucni-hősies bátorság, ezeket vettem magamra. A szél nemhogy süvített, időnként felüvöltött, engem a frász kerülgetett. Időnként. A fal mellett lapulva mentem, nehogy fölboruljak a széltől, de hirtelen, morgással egybekötött dübörgést hallottam épp fölöttem, mintha megindult volna a föld, mire kezemet ösztönösen a fejemre szorítva, nyakamat behúzva próbáltam sandítani fölfelé, nem nagy sikerrel, majd a földön, összetört virágcserepet pillantottam meg, amiről rájöttem, hogy ez csakis egy terasz párkányáról eshetett le, és ki tudja hány van még ott és más utamba eső teraszokon, és újra fölpillantva, egy ronda kerti törpét láttam álldogálni a párkány végében, ugrásra készen, na mondom, pont egy kerti törpe essen a fejemre? Akár agyon is üthet - ami lehet mulatságos, de mint tudjuk nem ily halált képzelek el magamnak, hanem ágyban párnák közöttit, jó melegben. Ettől kezdve okosan, az úttesten folytattam küzdelmekkel teli útamat. Végre lefényképeztem azt a pocsolyát, amire napok óta készültem, de akkor nem volt nálam a fényképezőgép, ami időközben megjavult, ezért örömömben lefényképeztem az összes pocsolyát ami útba esett, nem pont a víz miatt, hanem a titokzatos tükröződés miatt, ami mindig ámulatba ejt. Konkrétan, hogy a pocsolya lent van a földön, és ott látom benne a szemben lévő dolgokat, méghozzá fordítva, ha csendes az idő síma a kép, ha szellő fújdogál, hullámzik minden ami benne látható, és ha rohangál a szél, eltűnik a kép sok sok hullámredő között. - Ez is valami? -legyinthetne az olvasó, - de ha belegondolunk, ez a pocsolya-jelenség teljesen és rejtelmesen csodálatos. A bevárlóközpont előtt például pálmafás pocsolyákat sikerült megörökítenem, a kultúrházzal (mátnász) a háttérben, mellette egy autókkal teli pocsolyát, majd kissé távolabb a szürke ég feküdt a földön, néhány még szürkébb folttal tarkítva. Elintéztem az elintézendőket, a bevásárlóközpontban kissé megpihentem, forró tea kortyolgatásával feltöltöttem magam energiával a visszafelé útra, és a visszafelé úton azt játszottam, hogy simogató melegen süt a nyári nap, de közben tudtam, hogy jöhet szélvihar és rosszidő, minden csepp eső áldás, és az sem baj ha időnként szelet vetünk, a nyár meg úgyis mindig visszatér január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

17 A regény folytatása - Ez így jó. Fiatal nagymamaként türelmesebbek vagyunk az unokákkal. Nem csak türelmesebbek, megértőbbek. Azonosulunk a problémáikkal. Nekik szerencséjük van a nagyszüleikkel... Igaz, a mi gazdag pesti nagyanyánk nem törte magát értünk. Nem úgy kell viselkedni, ahogyan velünk viselkedtek. Anyai nagyanyánk, nyugodjon, biztosan jobban szeretett volna minket, de neki nem adatott meg, hogy lásson bennünket. Anyánk famíliája szegény volt, de emberséges. Ők nem hagytak el... Tudod mit, Évike, engem már semmi sem érdekel, csak a jelen, s a jövő. Ami volt, elmúlt, nem elevenítem fel. Azt kívánom, hogy a gyermekeink, unokáink, egészségesek legyenek, s mellettük mi is. Alijjázzatok végre Izraelbe, éljünk nyugalomban, békességben. Csakis ezt kérem a Teremtőtől. Ha ez bekövetkezik, a többi mellékes... S addig, amíg végleg oda nem megyünk fűztem hozzá, legalább látogatóba járjunk egymáshoz... Legalább... ismételte Ágica. Elérkezett a búcsú pillanata. * * * A repülőtérről ismét kisírt szemmel, gyalázatos lelkiállapotban kerültem haza. A fél éjszakát ébren vergődtem át, ezerféle gondolat cikázott a fejemben: hogyan valósíthatnánk meg az Izraelbe való kivándorlást? Elsősorban beszélnünk kell Vika szüleivel. Kérdés, beleegyeznek-e, hogy egyetlen gyermekük itt hagyja őket. Mert ők semmi esetre sem jönnének. Az életük, a karrierjük Bukaresthez köti őket, a rokonságuk itt él a főváros melletti községben. Noha nagyszerű emberek, valamennyien filoszemiták, ennek számtalanszor adták tanújelét, egy ilyen gyökeres elszakadásba egyetlen gyermeküktől kevesen egyeznének bele. Az unokáktól való elválás egy másik lelki trauma lenne. Vívódásaim rémképeket vetítettek elém: hátha Vika nem is akar velünk jönni? Vagy ha mégis rászánná magát, nem tudna begyökerezni... Tomikával nem lesz baj ezen a téren gondoltam, ő már régen vágyik Izraelbe. És mi lesz a munkahelyeinken? Valamennyien felelős beosztásban dolgozunk, párttagok vagyunk... Eszembe jutott, mivel jár egy ilyen feliratkozás miatti kizárás a párttagok soraiból! Borsódzott a hátam a gondolatra is... Az ember legszívesebben elsüllyedne szégyenében a ráolvasott negatív jelzőktől! Aztán meg az anyagi nehézségek, ami az elutazás miatt ránk szakad. Miből élünk, amíg meg nem kapjuk az útlevelet? Mert biztosan elbocsátanak állásunkból. S a többi kérdőjel: lesz-e munkahelyünk, lakásunk Izraelben? Ki vigyáz a kicsikre? Ágicáék nem törődhetnek mindennel, sem idejük, sem pénzük ilyesmire... Kergetőztek fejemben a gondolatok, de okos megoldás nem született. Reggel fáradtabban keltem fel, mint ahogyan lefeküdtem. Gyötrődéseimet megbeszéltem Andrással. Az volt a véleménye, meg kell várnunk a nyugdíjaztatásunkat, akkor kevesebb gondfelhő gomolyog majd felettünk. A hivatalos szervek akkor valószínűleg örvendeni fognak, mert megszabadulnak két komoly összegű nyugdíj folyósításától. A munkahelyi pártkizárás is elmarad. De a többi? néztem rá. A családi problémák? Meglátjuk, majd ha rá kerül a sor. Előre ne fessük az ördögöt a falra... MAGAZIN Róna Éva Mi az ikrek... Életképek fényben és árnyékban II. kötet * * * A következő év tavaszán reánk zúduló természeti csapás azt is bebizonyította: bizony nagy hézagok mutatkoznak nálunk a társadalmi együttélési normák alkalmazásánál március eleje volt. Este kilenc óra. A tévé szokásos műsorát néztük. Hirtelen megmozdult alattunk a föld, fölöttünk a mennyezet. Földrengés! ugrott fel András a fotelból. Majd elmúlik válaszoltam nyugodtan. A rengés egyre erősödött. Állj már fel! kiáltott rám az ajtófélfától, amely állítólag a legbiztosabb védelmi hely ilyen esetekben. Mit izgulsz? kérdeztem vissza még mindig nyugodtan, máskor is volt földrengés, majd elmúlik ez is. Nem kell pánikba esni! András hozzám ugrott, felrántott a székről. Az utolsó másodperc töredékében tette. Már repült is a nagy tévékészülék egyenesen oda, ahol ültem. Ha eltalál, többé nem kelek fel! Jobbra a hatalmas könyvszekrény úgy roskadt össze, mint a kártyavár. A szerteröppenő könyvek egy része bizonyára szintén homlokon talál, ha András nem nyúl utánam. Utólag fogtam fel a rám leselkedő veszedelmet... Kialudt a villany. A sötét lakásban kísértetiesen visszhangzottak a tört üvegek, betört ablakszemek és egyéb törékeny tárgyak csörömpölései. Az utcáról behallatszott a házakból kimenekült emberek jajveszékelése, az álmukból felriasztott gyermekek sírása, Róna Éva most megjelent NŐI OLDAL című könyve megrendelhető a szerzőnél, az alábbi címen: Róna Éva Rehov Shay Agnon 13/ KIRIAT ONO Ára 50 sekel + postaköltség 5 sekel Telefon: Külföldi hívás esetén: oldal a romba dőlt falak robaja. A néhány másodpercig tartó földrengés, melynek erőssége 7,2 fok volt a Richter-skála szerint, hihetetlen pusztítást vitt véghez Bukarestben. A telefon nem működött, nem tudtuk mi történt a gyerekekkel. Megyünk Tomiékhoz! mondtuk szinte egyszerre. Sejtettük, hogy járművek nem közlekednek, s reggelnél előbb nem érünk a város túlsó végébe, de semmi sem érdekelt, csak hírt halljunk felőlük. Az előszobáig tapogatóztunk, már kinyitottuk az ajtót, amikor hirtelen felberregett a telefon. Dermedten néztünk egymásra. Bár semmit sem láttunk, visszabukdácsoltunk a szalonba, a telefonhoz. Hagytam, hogy András vegye fel a kagylót, én az idegességtől nem bírtam megszólalni. Tomika, te vagy az?! kiáltotta. Mi van veletek? Jól vagytok? Minden rendben? Ha eltört valami, annyi baj legyen! Kikaptam András kezéből a kagylót. Drága kisfiam, de jó, hogy beszóltál! mondtam remegő hangon. Már indultunk hozzátok. Próbáltunk telefonálni, de nem volt vonal. Mi is próbáltunk mondta Tomika. Mindenki telefonál, túlzsúfoltak a vonalak. Véletlenül kifogtuk. Különben eljöttünk volna motorral. Hála Istennek, nálatok sincs baj. Vergiliuék is jól vannak. Többet nem beszélhettünk, megszakadt a vonal. De a lényeget elmondtuk: mindenki jól van! András meg akarta nézni, mi történt a szállodákban. Vele mentem. A pár órával azelőtt meghitt otthonok romhalmazai tárultak elénk az úton. Az üzletek kirakatai üvegszőnyegként borították a járdákat. Borzalmas látvány fogadott az Astoria szállodában is. A járni tudó sebesültek vérző fejjel vagy végtagokkal vonszolták magukat a kórházba, a súlyosabb sebesültek az előcsarnokban rögtönzött fekvőhelyeken várták a mentőket. Idegileg kiborulva érkeztünk haza. Csak másnap döbbentünk rá, milyen anyagi kár ért bennünket is a földrengés miatt, de minden eltörpült mások szerencsétlensége mellett. Nem is idézem emlékezetembe a katasztrófa megrázó részleteit, amitől ma is borsódzik a hátam, csupán a következtetésemet szögezem le: ezúttal is, mint annyiszor életem folyamán, a Sors felém dobta a mentőövet. Mi több! Mindkettőnk felé. Azon a rettenetes estén ugyanis vendégségbe voltunk hivatalosak kedves barátainkhoz, az M. házaspárhoz. Elhalasztottuk a következő hétre, mivel nekünk az az időpont jobban megfelelt. A tízemeletes háztömb, ahol M-ék laktak, egyenlővé vált a föld színével. Az asszony és idős anyósa a romok alatt lelték halálukat, a ház több száz lakójával együtt. A férfit másnap délben szedték ki a törmelékek alól. Még élt, de egyik karját amputálni kellett. A lelki trauma örökre nyomot hagyott benne. Egyik percről a másikra család nélkül, otthon nélkül maradt. Lányát a liftben érte a földrengés. A moziból jött haza udvarlójával, amikor elindult a pokol. Mindketten megfulladtak. Ha akkor náluk vagyunk, többé nem kerülünk napvilágra. Egy hét múlva sikerült Ágicának telefonkapcsolatot létesítenie velünk. Éjjel-nappal próbálkoztak hiába. Az izraeli tévé egyfolytában közvetítette a borzalmas felvételeket Bukarest központjáról ott volt a legszörnyűbb pusztítás, s mivel mi is ott laktunk, aggodalmuk hatványozódott. Zokogott a telefonba, amikor meghallotta a hangomat. Folytatása következik SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

18 18. oldal TÜNDÉR A KONYHÁBAN TEPSIBEN KÉSZÜLT ÉTELEK BALÁZS IBI HETI RECEPTAJÁNLATA Tepsis zöldbab Hozzávalók: 750g zöldbab, 2 tojás, 20g margarin, 2dl tej, 2 evőkanál finomliszt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál só. Elkészítése: A megtisztított zöldbabot egyben hagyjuk. Megmossuk, lecsöpögtetjük, és tésztaszűrőben forrásban lévő sós vízbe tesszük. Az újraforrástól számított 10 percig főzzük, ezután a vízből kivéve lecsöpögtetjük. A félig főtt zöldbabot beleterítjük egy lapos tepsibe vagy tűzálló tálba. Külön serpenyőben felolvasztjuk a margarint. Rászórjuk a lisztet, és kis lángon addig kevergetjük, amíg az egész habzani kezd, ekkor ráöntjük a tejet, és a zöldbab főzőlevéből egy-másfél decit. Folyamatos keverés közben sűrűre főzzük. Sóval, zúzott fokhagymával ízesítjük, végül belekeverjük a megmosott, lecsöpögtetett, apróra vágott petrezselyem-zöldet. A tűzről lehúzva addig keverjük, amíg a massza kissé lehűl, ekkor beletesszük a nyers, felvert tojásokat. A zöldbabon egyenletesen elkenjük a tojásos mártást. Előmelegített forró sütőben szép pirosra sütjük a tetejét. Tepsis libacomb Hozzávalók: 4 kicsi pecsenyeliba-comb, 4 húsos zöldpaprika, 1 csípős paprika, 2 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 1kg burgonya, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál pirospaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 púpozott teáskanál só, 4 gerezd fokhagyma. Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk és karikákra vágjuk. A pirospaprikát, a sót, a lisztet és a borsot összekeverjük, majd a burgonyára szórjuk. Ügyeljünk arra, hogy a fűszer mindenütt érje. Ezt a lisztes-fűszeres burgonyát egy nagy tepsibe vagy tűzálló tálba terítjük. Rákarikázzuk a megtisztított vöröshagymát, megsózzuk, majd a paprikaszeletekkel beborítjuk. Ezután sorban, egymás mellé ráfektetjük az előzőleg megsózott, megborsozott libacombokat. A combok tetejére karikázzuk a héjától megfosztott paradicsomokat. Rászórjuk a zúzott fokhagymát, majd öntsünk alá 2 dl vizet. A tepsit alufóliával szorosan zárjuk le, és előmelegített, forró sütőben, nem túl erős lángon másfél órán keresztül süssük. Ezután vegyük le az alufóliát, a paradicsomot levesszük, és a combokat bőrös felükkel felfelé fordítjuk, és erős tűzön pirosra, ropogósra pirítjuk. Tepsis töltött ponty Hozzávalók: 2kg-os ponty, 2dl tejföl, 150g vöröshagyma, 1kg burgonya, 3 db zöldpaprika Töltelékhez: 3 db zsemle, 2 db tojás, 1 csomag petrezselyemzöld, 100g gomba, 50g vöröshagyma, 80g olaj,50 g zsemlemorzsa, Ízlés szerint: Só, őrölt bors. Elkészítése: A halat besózzuk, borsozzuk. A töltelékhez a beáztatott zsemlét jól kicsavarjuk. Olajban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre hevítjük, benne a kocka gombát, halbelsőségeket kissé átpirítjuk, sót, finomra vágott petrezselyemzöldet, őrölt borsot adunk hozzá. Kihűtjük, majd zsemlemorzsát teszünk a töltelékbe, ha lágy benne. A befűszerezett halat ezzel betöltjük, a hasi résznél hústűvel összetűzzük. Megkenjük olajjal, így kerül a tepsibe. A tepsibe tisztított, vékony cikkekre vágott burgonyát, zöldpaprikát, és lekarikázott vöröshagymát teszünk. Enyhén sóval meghintjük, majd tejfellel gazdagon meglocsoljuk. Erre tesszük a töltött pontyot. Zsemlemorzsával megszórjuk, és a sütőbben pirosra sütjük. Tepsis hagymás gomba Hozzávalók: 300g egyforma, apró szemű gomba, 300g lehetőleg ugyanolyan nagyságú vöröshagyma, 2dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál olaj. Elkészítése: A gombát és a hagymát megtisztítjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük. Egy kis tepsit az olajjal kikenünk. A lisztet, a pirospaprikát, a sót és a borsot kis tálkában összekeverjük, majd a gombát és a hagymát egyenként megmártva benne a tepsibe rakjuk, jó szorosan mellé. A megmaradt fűszeres lisztet a tejföllel és 2 evőkanál olajjal simára keverjük, hozzáadjuk a megmosott és finomra aprított petrezselyemzöldet. Az előmelegített, forró sütőbe tolva percig közepes lángon sütjük. Tepsis tökös burgonya Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 500g gyalult tök, 500g burgonya, 2 db tojás, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál ételitesítő, 1 mokkáskanál törött fehér bors, kevés só. Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, és almareszelőn lereszeljük. Összekeverjük a gyalult tökkel, a felvert nyers tojással, a törött borssal és egy kevés sóval. Közepes méretű tepsit kikenünk olajjal, liszttel megszórjuk, majd a réteslapot beleterítjük. Erre rásimítjuk a tökös-burgonyás masszát és a tetejét szép egyenletesre simítva, előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepes lángon pirosra sütjük, majd még melegen kockákra vágjuk. Különleges alkalmakkor köret is lehet, de önálló vacsoraételnek is megfelel. Tepsis lángos (10-12 db) Hozzávalók: 500g finomliszt, 100g főtt burgonya, 2 1/2-3 dl langyos víz, 15g friss élesztő, 2dl tejföl, olaj, 1 púpozott teáskanál só, 1 csokor snidling. Elkészítése: Az élesztőt, a sót és 1 evőkanál lisztet 1 dl langyos vízben simára keverünk, majd felfuttatjuk. A főtt burgonyát finom reszelőn lereszeljük, és a liszttel meg a langyos vízzel közepesen kemény tésztává dolgozzuk. Duplájára kelesztjük. Annyi cipócskát formázunk belőle, ahány lángost akarunk. Az olajjal kikenünk egy jó nagy tepsit, amelyben nem nagyon közel egymáshoz, elhelyezzük a kissé széthúzogatott tésztadarabokat. Tetejüket sós tejföllel megkenjük, és az előmelegített forró sütőbe tolva, közepes lángon pirosra sütjük a lángosokat január 17. CSÜTÖRTÖK SVÁT 6.

19 EMLÉKEINK Szentírástól a jellegzetes településekig, személyek, cselekmények bemutatásáig Megjelent Halmos Sándor: Töredék című válogatása 1986 és 2006 között elsősorban pénteki napokon, de előfordult a hét más napjain is, Halmos Sándor tanár egykor hitközségi vezető a zsidó élet tudatos szemlélőjének írásait közölte az Új Kelet. E gyakori megjelenés alapján már külső munkatársnak tekinthetjük őt. Az újság előnye a széles nyilvánosság, a gyors tájékoztatás, a fontos eseményeknek vagy kevésbé ismert alkotókra a figyelem felhívása. A magyar nyelvvidékről érkezők egykori szülőföldjük helyzetéről friss tájékoztatás. Hátránya a terjedelem korlátja, így csak a figyelem felhívásra van lehetősége, a többi már az olvasó feladata. Bár sokan gyűjtik kedvenc lapjukat, általában azonban az újság sorsa néhány nap után csomagolásra, vagy az ablakpucolásra használás. Tehát fontos szavak feledése ítélve. Halmos Sándor most változtatás nélkül kötetbe gyűjtötte össze munkái egy részét és Töredék címen jelentette meg. Három részre osztotta művét: Bibliai magyarázatok, Híres rabbik tegyük hozzá: és híres hitközségek -, a harmadik címe: Töredék. Ez utóbbi vegyes ismertetéseket tartalmaz. Szabadjon megjegyezni, a Töredék megnevezés a többi írásra is jellemző. Mert a cikkek mint fent jeleztük nincsenek kibővítve. Ez a kötet előnye. Maradt a szűkszavúság, az egy, legfeljebb másfél oldalnyi terjedelem. Mint egy kalendáriumban, megörökítette a szerző vagy másfél évtized híreit, eseményeit, tehát az egykori lakhelyeken a zsidóság múltját, ha van még, jelenét, azt nem mondjuk, hogy jövőjét is. Bár a kötet ábrázolása pozitívan vagy negatívan ezt is sejteti. Széles a skála. A Szentírástól a jellegzetes településekig, személyek, cselekmények bemutatásáig. Kár, hogy nincs tartalomjegyzék, bár ez kétségtelenül hosszú volna, mégis pontosabban tájékozódnánk. Ami az első rész Biblia-magyarázatait illeti, nem egészen az, amit ígért. Nem kevesebb, inkább más. Impulzus a tórai, prófétai és zsoltár versekkel kapcsolatos benyomás mára vonatkoztatva. Vegyük például a 60. oldalon Mit üzen a mának Mózes? cikket, a cím is sejteti a mondanivaló lényegét. Idézzünk: Mi sem lett volna természetesebb, hogy egy nép, amelynek kijutott a szolgaságból, átélt súlyos és nehéz napokat, most örömmel és szeretettel fogadja, megteszi, amit kér. Nem ez történt. Nem hallgattak Mózesre, pedig ő volt az élet prófétája. Ha most megjelenne Mózes véli a szerző szólna hozzánk a vallásról, erkölcsről, igazságról, ideálokról, most is süket fülekre találna. Valószínű, ezen megállapítást szomorú tapasztalat alapján fogalmazta meg a szerző. Másik példa a tévedésekről szól. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet betakarom, a gyengét erősítem Ézsaiás. A fejtegetést taglalja a kötet szerzője, szerinte a tévedtem szó a legritkább a magyar nyelvben. Te tévedsz, ő téved, ha nagyon muszáj, mi tévedünk, de az én tévedek azonban nem létezik. A tekintélyes számú témához tartozó írásokat, az aktualitásokat mának szóló üzenetnek vonatkoztatja a cikkgyűjtemény. Egy megjegyzésünk lenne a Jefte (89. oldalon), más néven Jiftáh című dolgozathoz. A testvérek által kiközösített ifjú, aki tehetséges katona, Rózsa Sándorhoz hasonlítható szegénylegény lesz kis csapatával. Amikor ellenség fenyegeti a várost, hozzá fordulnak, hogy álljon a sereg élére. Eddig hiteles az írás, az is igaz, hogy keresi a békét, a megegyezést, amikor mindezt visszautasítják, akkor támad. Egy momentum azonban hiányzik a cikk végéből. Jefte megfogadja, aki vagy ami elsőnek kijön a vár kapuján győzelem esetén, feláldozza az Örökkévalónak. De nem állat jött ki a kapun, hanem a lánya, aki dallaltánccal fogadja az apját. További sorsa a Szentírás szerint homályos. De a vétek világos, a fogadalmat nagyon meg kell gondolni. Az emberáldozat teljesen ellentétes a Mindenható akaratával. E befejezés és tanulsága nincs a kötetben. A többi részben szívesen olvastuk, hogy a legendás Mojse Teitelbaum hasonló nevű unokája Magyarországon vendégeskedett. Járt Sátoraljaújhelyen, még Debrecenbe is ellátogatott. A bodrogkeresztúri nagy adakozó Sájele Steinerről sem feledkezik meg a szerző. Becézte őt öreg és fiatal, a szeretet diktálta így. Jót vagy rosszat olvastunk számos templomról, a tokaji, a szabadkai, az érsekújvári, csíkszeredai, stb. sorsáról, jelenlegi állapotáról. A Sárközújlakról deportált több, mint 180 zsidó kegyeletére elhelyezni kívánt emléktábla nehézségeiről szót kellett ejteni. Továb sorolva Dunaszerdahely kegyhelyinek mai állapota viszont megnyugtató. Dicséret illet mindenkit, aki ennek részese, de ha már e városról esik szó, akkor nagy rabbijáról, Juda Aszódról (Aszódon született, onnan a neve) érdemes lett volna legalább egy sorral megemlékezni. Simontornyáról és a Fried-családról két cikk is szerepel a könyvben, ez igen méltányos. Tóthné Unghy Ilona simontornyai tanárnő munkáját, amelyben a család és a Fried Bőrgyár történetét dolgozza fel, érdeklődéssel olvastuk, csak a 191. oldalon a fried család megérdemelné a nagy betűt. A kaposvári mesteremberekről nagyon szívesen olvastunk, Csokonay Vitéz Mihály munkásságáról szintén, a Pius pápáról alkotott pozitív kép is 19. oldal eléggé alátámasztott, a debreceni zsidó leánygimnázium kihagyása hiba lett volna. A debreceni igaz emberekről szóló beszámolót meghatottan olvastunk. Nehéz felsorolni a sok nevet, amely még szerepel a gazdag válogatásban, de talán érzékeltettük, hogy Halmos Sándor cikkeit miért kedvelték az Új Kelet olvasói. Bizonyára szívesen olvassák a kötetben idehaza és határon túli, valamint természetesen az Új Kelet székhelyén, a kedves érdeklődők ezen tarka, rendkívül változatos írásokat. Töredék 199 oldal, Drucker Tibor szerkesztésében és előszavával, Halmos Sándor kiadása. Készült a MAZSIHISZ támogatásával. D.G SVÁT január 17. CSÜTÖRTÖK

20 20. oldal AGYTORNA Helyes megfejtést küldtek be: Bányász Andor Kirját Átá Bonta Zsófia - Kibuc Javne Büte Katalin - Askelon Dauer Bandi és Mónika - Ashkelon Farkas Feri - Netanja Fisch Éva - Gan Javne Fridmann Idus - Kirját Bialik Hár Koháv Lili Ramat Gan Hartai Georg - HodHasharon Horovitz Imre - Haifa Jákobi Aranka - Bné Brák Kocsis Mária - Jeruzsálem Kreisler Gábor - Debrecen Navon Sarah és Shmuel - Arad Schenk Grete - Bné Brák Sonnenschein Öcsi - Netanja Zer Veronika és Györgyi - Jeruzsálem Kérjük megfejtéseiket postán az Új Ke- - let, Petah Tikva, Rehov Ahad Haam 11. címre küldjék el. Faxon a 077/ es számon várjuk a jó meg- - oldást. címünk: ujkelet@gmail.com Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Pont most nincs itt a fényképezőgép nálam drágám! Kérdések: 1. Israel Hadany szobrászművész megannyi köztéri alkotása látható szerte az országban. Hol található Arthur Rubinstein emlékére emelt monumentális alkotása? 2. A Camery-Színházban a Casablan c. zenés művet új feldolgozásban játsszák. Mikor mutatták be elő-ször a darabot? 3. Ki volt a rézműves, aki Gábor Áron rézágyúit ké-szítette? 4. A beszélgetős műsorok, a talkshow-k erede-te a televíziózás hőskorába nyúlik vissza. Ki volt a talkshow meghonosítója? 5. A klarinétot Nürembergben találták fel. Melyik évben? 6. Miért neveztek el Edmond Halley angol csilla-gászról üstököst? 7. Kit illetett meg a A Nagy Fehér Doktor elne-vezés? 8. New Buda (Újbuda) az első magyar település volt az Amerikai Egyesült Államokban, amelyet a le-vert es forradalom és szabadságharc után Amerikába menekült magyar emigránsok alapítot-tak. Melyik államban? 9. A zöldbab rosttartalma nagyon magas, ennek segítségével könnyedén megszabadítja szervezetet a méreganyagoktól, amelyek a hízásért felelősek. Ezenkívül miért érdemes fogyasztanunk rendsze-resen? Válaszok: 1. Az 1984-ben készült emlékmű a világhírű zongo január 17. CSÜTÖRTÖK hozott gyógyulást és mentette meg az életét. Áldo-zatos munkája elismeréseként Nobel-békedíjban részesült, amelyet 1953-ban vett át. raművészről elnevezett Arthur Rubinstein Erdőben, 8. Iowa államban, a Missouri határ közelében, a (korábban Aminadav-Erdő) Jeruzsálem közelében Thompson folyó hídjától délre, a mai Davis Citytől található. északra. A település ma már nem létezik. 2. Az ötvenes években Jafóra újonnan érkezők sze-- 9. Az élelmi rostban gazdag zöldbabot magas vita-fárd-askenázi versengését megörökítő Casablan min- (A, B1, B2, B9, C és K) és ásványi anyagtar-premierje 1954-ben volt, a darab zerzője Yigal talma (mangán, magnézium, réz, kalcium, kálium, Mossinsohn. foszfor és vas) teszi értékessé. Hatóanyagai elősegítik 3. Turóczi Mózes, aki a szabadságharc idején a csontok és a sejtek növekedését. Magas C-vitamin kézdivásárhelyi öntödéjében Gábor Áronnal együtt és béta-karotintartalma révén csökkenti a szabad-hatvannégy ágyút öntött. Kossuth 1849 májusában gyökök mennyiségét, hozzájárul az érfalak tisztán Gábor Áront honvédőrnaggyá, és az önálló székely tartásához, keringési rendszerünk védelméhez. tüzérség főparancsnokává, Turóczy Mózest pedig honvéd tüzérszázadossá, és az ágyúgyár igazgatójá-vá nevezte ki. 4. Pat Weawe 1952-ben alkotta meg az első igazi beszélgetős műsort, a ma is sugárzott The Today Show-t, majd 1954-ben a The Tonight Show-t. Ez utóbbiban két évig Ernie Kovacs, a kor híres komé-diása, műsorvezető volt. 5. Az 1690-es évben. A klarinét feltalálása Johann Christoph Denner hangszerkészítő nevéhez fűző-dik. 6. Edmond Hally volt az, aki először számolta ki a a később róla elnevezett üstökös pályáját. Az üstökös hetvenhat évente tér vissza a Föld közelébe. 7. Albert Schweitzer orvost, aki 1913-ban Közép Afrikába, Lamberénébe indul, hogy létrehozza a kórházat, melyet élete legfőbb célkitűzésének tekin-tett. A kórház évtizedek során, sok beteg embernek TANÁR ÚR KÉREM SVÁT 6.

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS BEVEZETÉS A Gázai övezet története - A blokád bevezetése - Fokozatos elszigetelődés A gázai segélyflottilla-incidens - Mi is történt? - Következmények Törökország és Izrael - Jó gazdasági kapcsolatok -

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Megmenteni a világot

Megmenteni a világot Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai

Részletesebben

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2 ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2 I. cím: Általános elvek... 2 1. szakasz A román állam... 2 II. cím: Az alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek... 3 I. fejezet: Közös rendelkezések... 3 II. fejezet: Az alapvető

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14.

Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.* VAJNAI A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2005. október 6.* A C-328/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország)

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított.

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított. IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 9, péntek A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2)

Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 14. Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) KÖZÉPPONTBAN A NEMEK SZERINTI VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉGEK A férfiak és

Részletesebben

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1 MELLÉKLET ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1 I. cím: Általános elvek 1. szakasz A román állam (1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. (2) A román állam kormányformája a köztársaság.

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra;

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra; A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 2. sz. általános ajánlása: A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben részt vevő szakosított nemzeti

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen...

Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen... Nem tudja megnyitni hírlevelünket? Kérjük, kattintson ide! Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen... 2012. februári hírlevél VISSZATEKINTŐ 67 éve, január 17-én veszett nyoma Budapesten Raoul

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Túlélőkészlet a választásokhoz

Túlélőkészlet a választásokhoz Túlélőkészlet a választásokhoz A Túl az első X-en Tehetsz a jövődért, válassz! középiskolai vetélkedő háttéranyaga Budapest 2015. szeptember 30. TARTALOM I. VÁLASZTÁS, VÁLASZTÓJOG, VÁLASZTÁSI RENDSZEREK...

Részletesebben

Az új magyar választási rendszer

Az új magyar választási rendszer Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 5, hétfő A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

Határtalan választások I. A nemzetközi példák

Határtalan választások I. A nemzetközi példák Török Zoltán Határtalan választások I. A nemzetközi példák A határon túli állampolgárok választójogának szabályozása a 2010-es kormányváltást követően Magyarországon is aktuálissá vált. Ennek a jognak

Részletesebben

#énisszavazniakarok. Európai Parlamenti választások 2019

#énisszavazniakarok. Európai Parlamenti választások 2019 #énisszavazniakarok Választójogot Mindenkinek! Európai Parlamenti választások 2019 Európai Parlamenti Választások 2019-ben 2019. májusban európai parlamenti választások lesznek. Ez nagyon fontos minden

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA MAGYARORSZÁG KORM ÁN YA ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 OKT 1 9. T/2933. számú törvényjavaslat az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

Az izraeli-palesztin helyzet a választásokat követően

Az izraeli-palesztin helyzet a választásokat követően Az izraeli-palesztin helyzet a választásokat követően 2006-ban parlamenti választásokra került sor mind a Palesztin Hatóság területén, mind Izraelben. A nemzetközi politika főszereplői kiemelt figyelemmel

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben

először is vitatkoznék a rákényszerít szó használatával

először is vitatkoznék a rákényszerít szó használatával az alapjogok, a jogállamiság És a demokrácia ÉrtÉkeire ÉpÜló igazi unió van születó be n. rui tavares európai parlamenti képviseló v e l halmai gábor beszélget A Journal de Negócios című portugál lap 2013.

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq Az idei Zsidó (Cionista) Világkongresszussal új korszak kezdődött a Cionista Világbirodalom építésében. A helyszín megválasztásával

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

A KÖVETELÉSVÁSÁRLÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A KÖVETELÉSVÁSÁRLÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK DÍJBESZEDŐ FAKTORHÁZ ZRT. BUDAPEST A KÖVETELÉSVÁSÁRLÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Érvényes: 2014. május 30-tól TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3

Részletesebben

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések 1 a. Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, mint a nemzet képviseletére hivatott testület. Az alkotmány Magyarország legfontosabb jogforrása, a jogrend alapja ugyanakkor nem csak jogszabály, hanem olyan

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK HU A Kormányzótanács tagjai számára szóló magatartási kódex e nem hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változata kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. B EURÓPAI KÖZPONTI BANK A KORMÁNYZÓTANÁCS TAGJAI

Részletesebben

Tudnivalók a Vöröskeresztről

Tudnivalók a Vöröskeresztről Tudnivalók a Vöröskeresztről Kulcsszavak A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom eredete és története Henry Dunant 1828-1910 A Vöröskereszt Mozgalom alapítója. Nagyon megindította a Solferinoi csata borzalma,

Részletesebben

Tonton-mánia a francia médiában

Tonton-mánia a francia médiában 2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26.

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26. ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs 2015. May 26. Havonta több mint félmilliós fizetést indítványoztatott magának Hegedûs István, az ORÖ elnöke derül ki a RomNet birtokába

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik.

A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. A végjáték veszélyei A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. Martonyi János elismerte, hogy..egész Európában erősödik az euroszkepticizmus, sőt egyre többen kétségbe vonják

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) Középpontban az adatok 1. jelentés: A romák 01 EU-MIDIS Az Európai Unió felmérése a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről Magyar 2009 Középpontban az adatok 1. jelentés A romák Az Európai Unió

Részletesebben

Lovas István: Elhallgatott hírek 20.

Lovas István: Elhallgatott hírek 20. Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható

Részletesebben

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA Emlékezzünk Én még ismertem Tóth Ilonkát. Szelíd hangján, de határozott számonkéréssel oktatta 75 fős elsőéves ápolónői hallgatóinak az anatómiát, mint szigorló orvos 1955-ben. Nem igaz, hogy Ő gyilkolt!.

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindulása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mivel sérelmezte, hogy a közfoglalkoztatás

Részletesebben

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban Népszava 2015. szept. 19. 08:35 FORRÁS: YAD VASEM A magyar kormány augusztus 27-én emlékművet állított Kamenyec-Podolszkijban,

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség FUTSAL SZUPERKUPA Férfi felnőtt Futsal Szuperkupa versenykiírása 2015. Tartalom 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 3 2. A kupa célja... 3 3. A kupa résztvevői...

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

V. C. Szlovákia elleni ügye1

V. C. Szlovákia elleni ügye1 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának legutóbbi döntéseibôl Az Egyezmény 3. cikke. A kínzás tilalma V. C. Szlovákia elleni ügye1 Az ügy körülményei. A kérelmező szlovákiai roma. 2000. augusztus 23-án egy

Részletesebben

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója,

Részletesebben

ISMERD MEG A JOGAIDAT!

ISMERD MEG A JOGAIDAT! 1 ISMERD MEG A JOGAIDAT! 2 Ha még nem múltál el 18 éves, gyerek vagy. Gyerekként különleges jogaid is vannak, melyeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye sorol fel. Elsősorban a szüleid felelőssége, hogy gondoskodjanak

Részletesebben

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből

Részletesebben

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

Mit jelent számomra az Európai Unió?

Mit jelent számomra az Európai Unió? Mit jelent számomra az Európai Unió? Az Európai Unió egy 27 tagállamból álló gazdasági és politikai unió. Európa szomszédos országainak háborús kapcsolata érdekében jött létre a legsűrűbben lakott régió,

Részletesebben

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. 2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben