Tartalomjegyzék A kereszténységet meghatározó filozófiai és fogalmi alapok... 4

Átírás

1

2 2 Tartalomjegyzék I. A kereszténységet meghatározó filozófiai és fogalmi alapok Filozófusok: Platón, Arisztotelész, Szt. Ágoston, Aquinói Szt. Tamás Kereszténység és keresztyénség (katolikusok és protestánsok)... 5 a.) A katolikus egyház további felosztása... 7 b.) A katolikus egyház hierarchikus rendje c.) A Hét Szentség Keresztény épületek, templomok II. A keresztény misztika fogalomrendszere, meghatározása, irányzatai A keresztény misztika fogalomköre a.) A hagyományos keresztény egyházon belüli keresztény misztika b.) A hagyományos kersztény egyházon kívüli (mai ezoterikus) keresztény misztika22 2. A keresztény misztika és meditáció, elvonulás - Gánti Bence Isten fogalma a keresztény szemlélet szerint A keresztények szent könyve: a Biblia III. A keresztény pszichológia, lélek felfogás A világegyetem felépítése - létsíkok, valóságok, lények hierarchiája Kozmikus korszakok és korszakváltások A lélek felépítése keresztény szemmel A lélek fejlıdési szintjei a keresztény hitvilágban (a wilberi létrán elhelyezve) Pápai ex katedra kijelentések IV. A hagyományos keresztény egyházon belüli keresztény misztika A gnosztikusok és az apokrif iratok Eckhart Mester Avilai Nagy Szent Teréz és Assisi szent Ferenc Szent László király V. Egyházhoz tartozó, és spirituálisan gondolkozó tanítók - Az ezoterikus keresztény misztika legnagyobbjai a században Anthony de Mello Thomas Keating atya és a kontemplációs, vagy odaadó imádság módszere Bernadette Roberts nıvér és self elmélete Jálics atya... 69

3 3 VI. Egyházaktól független, keresztény szemlélető spirituális közösségek tanításai A Rózsakeresztesek Lovagrendje A Templomosok Lovagrendje Az esszénusok Az antropozófia és Rudolf Steiner VII. Ezoterikus gondolkodású magyar keresztény misztikusok, tudósok Hamvas Béla munkássága Szász Ilma tanai a keresztény misztikáról A kereszténység és a pszichológia (kognitív terápia) VIII. A kereszténység nyitása vagy elzárkózása IX. Irodalomjegyzék Mottó: A csend az Isten nyelve, minden más csak rossz fordítás Thomas Keating

4 4 I. A kereszténységet meghatározó filozófiai és fogalmi alapok Az integrál gondolkodás egyik alapja a Földön lévı legkülönbözıbb hitvilág, életfilozófia, lélek megközelítés megismerése annak érdekében, hogy megértsük AZ EMBER testi-lelki mőködését, és felfedezzük benne az azonosságokat és eltéréseket. Így belepillanthatunk a legısibb életfilozófiákba (mint pl. a jóga) és megismerhetıvé válnak a nagy alap vallások gondolatmenetei, filozófiái is, mint a buddhizmusé, a hinduizmusé, megismerhetıvé válik a sámánisztikus kultúra. Mi itt Európában elsısorban a zsidó-keresztény kultúrkörben szocializálódtunk, neveltetésünk, a minket körülvevı teljes kultúra ezen alapszik. Azt gondolnánk, hogy akkor a keresztény misztikát alapvetıen jobban ismerjük a többinél, ám mélyebbre ásva kiderül, hogy az integrál szemlélet alapján történı feltárásban új gondolatkörök, megközelítések kerülnek felszínre. 1. Filozófusok: Platón, Arisztotelész, Szt. Ágoston, Aquinói Szt. Tamás Filozófiai alapjait messzebbre gyökereztetjük. Az idealizmus fı gondolkodójához, Platónhoz kell visszanyúlni (i.e. IV. század), aki meghatározza az ideák világát, a transzcendens fogalmát használja, és nagyon fontos megállapítása, hogy az ideák örök, változatlan, önmagukkal megegyezı és elgondolható dolgok. Lélek fogalma összecseng a keresztény szemlélettel, bár Platón tesz utalásokat a reinkarnációra is. (Az egyházi keresztény misztika tagadja a reinkarnációt, az egyháztól független irányzat elfogadja és tanítja.) Szerinte a lélek a testbe be van zárva és célja a visszatérés az eredeti ısállapotba, a testnélküliségbe. Ugyanabban a korszakban Arisztotelész megalkotta a metafizika fogalmát, és olyan Isten képet hozott létre, amivel az egyház független keresztény misztikusok mind a mai napig dolgoznak. Szent Ágoston (i.sz. IV. sz.) a kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa, szinte az egész középkor ideológiája belıle táplálkozott. Áttelepítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak érzett nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. Gondolkodói hagyatékának számos eleme máig él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen platonizmusa, a kegyelemrıl szóló tanítása, a predesztináció tana. Katolikus és protestáns irányzatok sora hivatkozik mőveire, amelyeket a 17. századtól gondos kezek győjtöttek egybe és adtak közre egyre alaposabb és teljesebb nyomtatott kiadásokban. A patrisztika idıszakában i.sz. (I-VIII. század) a keresztény szemlélet, filozófia kialakítása és terjesztése volt a filozófusok fı célja, és elsısorban az egyházatyák látták el a filozófusi szerepet is. Aquinói Szent Tamás (XIII. század) fogalmazza meg, hogy a megismerésben a

5 5 végsı szó mindig a hité. Aki megismeri a világot, az megismeri Istent is. És ı fogalmazza meg elıször, hogy az emberi elme tiszta, üres lap. 2. Kereszténység és keresztyénség (katolikusok és protestánsok) Kik is a keresztények? Keresztények, ıskeresztények már Jézus Krisztus megszületése elıtt is voltak, de igazából Jézus születése és a Golgota után beszélünk kereszténységrıl. Kereszténynek számít az az ember, aki meg van keresztelve, függetlenül eredeti származásától. Élesen elkülönül a kereszténység katolikusokra (római és görög, keleti és nyugati katolicizmus), valamint protestánsokra. Minden keresztény, aki nem katolikus, az protestánsnak számít. Más fogalommal: a keresztények meghatározás alatt elsısorban a katolikusokat, azon belül is a legnagyobb létszámot képviselı római katolikusokat értik. A többieket a keresztyén szóval jelölik. Ez a felosztás visszautal a katolikus protestáns fogalomkörre. Nagyon fontos, hogy amit keresztény megközelítés, keresztény szemléletként emlegetünk, az esetek nagy többségében a római katolikus egyházat jelenti, élén a pápával. Mivel Magyarországon minden egyháznak hivatalos bejelentési kötelezettsége van és kizárólag állami engedéllyel mőködhet (240 magyar egyházból közel 140 keresztyén), nincsenek már szekták, ez a fogalom nem létezik. A legkisebb közösség is egyházi rangra emelkedett. Itt olvasható a magyarországi egyházak listája: elekezetek_list%c3%a1ja Mindenekelıtt és alapvetıen a kereszténység szigorú egyistenhit, monoteizmus. Istenképének és világszemléletének alapja a zsidó, az ószövetségi hagyomány: az Úr, az egyetlen Isten a Szövetség Istene, aki egykor az ısatyáknak és a választott népnek jelentette ki magát. Ez az Isten egyetlen, örök, mindenható, teremtı, az általa létrehozott világ korlátlan ura és gondviselıje. Az emberek számára - az ısbőnnek is betudhatóan - közvetlenül megismerhetetlen (a misztikus irányzatok szerint megismerhetı): róla való tudásunk javarészt önközlésén, a kinyilatkoztatáson alapul. Isten a világ feletti misztérium, eleven, abszolút és tökéletes lény, akiben korlátlan akarat és szabadság, végtelen jóság és a teremtmény iránti teljes szeretet él. A világ, és benne a látható dolgok rendje teljes egészében Isten alkotása. Ám ı nem csupán megalkotta, megteremtette, hanem megszabta mőködésének törvényeit is, alkotásának pedig gondját viseli. İ alkotta a testi és a szellemi létezıket egyaránt: az anyagi dolgok (tárgyak) és

6 6 a szellemi létezık (angyalok, lelkek) mind tıle kapták létezésüket és tanúskodnak dicsısége és hatalma mellett. Isten legutoljára alkotta meg az embert, aki egyszerre test és lélek, Isten képmása és az anyagi lét foglya, akire az Úr a teremtett világ feletti uralom gyakorlásának feladatát rábízta. Az ember azonban visszaélt Istentıl kapott szabadságával és szembefordult teremtıjével: megjelent a bőn, az ısbőn, a minden ember természetét megrontó áteredı bőn és ebbıl fakadóan az emberi vétkek sokasága, amelyektıl a továbbiakban pusztán emberi erıvel lehetetlen megszabadulni. Isten végtelen igazságosságából adódik, hogy e bőnökre büntetés következik, végtelen szeretetébıl és jóságából viszont az, hogy megadja az ember számára a bőnöktıl való szabadulás, a megváltás és az üdvözülés lehetıségét. Ez a magyarázata annak, hogy - a keresztény hit lényegeként - Isten Krisztusban, fiában emberré lesz, magára veszi az ember bőneit, szenved és meghal a kereszten, beteljesítve ezzel Isten megváltó mővét. A megváltás minden embernek szóló lehetıség, de ez a hitben válik eleven valósággá. Így a megváltás részesedés Isten dicsıségében, a feltámadott Krisztus megdicsıülésében és Isten legnagyobb ajándékában, az örök üdvösségben és az örök életben. Isten azt akarja, hogy a vétkezett, teremtıjével szembeforduló ember üdvösségre jusson: ezért küld megváltót saját megtestesült fia személyében, kegyelmeinek segítı ajándéka pedig lehetıvé teszi, hogy az ember valóban tudjon élni a megváltás lehetıségével. Ám nem csupán az tartozik Isten kegyelmi adományainak körébe, hogy megváltót küld, hanem az is, hogy belsıleg alkalmassá teszi a hívı, hitre jutó embert Krisztus befogadására, a bőnöktıl való megszabadulásra. A keresztény hit fontos sarokpontja a végidıre vonatkozó tanítás, az eszkatológia témája. A legfontosabb itt Krisztus második eljövetelének várása és vele összefüggésben az utolsó ítélet gondolata. A végítéletkor kerül sor az isteni jutalmazásra és büntetésre, a holtak feltámadására és arra, hogy ki-ki érdemeinek és vétkeinek megfelelıen örök üdvösségre vagy kárhozatra jusson. Fontos az a keresztény tanítás is, amely az igaz hit forrásainak tekintetében mond véleményt. Eszerint a hit fı forrása az isteni kinyilatkoztatás, amely közvetlenül a Szentírás sugalmazott könyveiben olvasható. A keresztény misztika az a pont ennek a vallásnak az életében is, amikor visszatérnek az eredeti tanításokhoz. A keresztény misztika minden korban azt tanította, hogy Krisztusnak a hívıkben szellemileg kell megszületnie, ha el akarják nyerni az üdvösséget. A jámbor hívınek magába kell fogadnia Krisztust, meditáció közben vele együtt át kell élnie szenvedéseit, vagy részt kell vállalnia belılük. Ahogy Pál mondta: Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem (Gal. 2,20)

7 7 Jézus mőködése és a kereszténység kibontakozása A kereszténység alapítója, Jézus a róla elnevezett idıszámítás kezdete elıtt 6-7 évvel született és mintegy harminc évet élt. Tanítóként és prófétaként három éven át mőködött a nyilvánosság elıtt Galileában és Júdeában és 33 évesen halt kereszthalált Jeruzsálemben. Az Emberfiának, az Atya küldöttének mondta magát, környezete pedig benne látta az Isten által népének megígért megváltót. Tanítványok vették körül, környezete pedig arról tett tanúbizonyságot, hogy szavait és tetteit jelek, csodák kísérték. A zsidó nép korabeli vezetıi veszedelmes lázítónak tekintették: a római hatalom kezére adták, hogy életét istenkáromlóként, lázadóként, bőnözıként kereszten végezze. Tanításai Jézus arra hívta fel a figyelmet, hogy az üdvözülés útja a befelé fordulás. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ami megtörtént Jézussal, vagy néhány késıbbi misztikussal az csoda. Fel sem tételezik, hogy ez a csoda nekik is megadatott, csupán tenni kellene érte. Holott már Jézus is azt mondta: Nem különb a tanítvány a mesterénél, mert ha eléri tökéletességét, olyan lesz, mint mestere. (Lukács 6,40) A misztika tudatosan használja a születés élményét, ugyanis Isten megszületését a lélekben misztikus egyesülésnek is nevezzük. Az igazi misztikus egyesülés azt jelenti, hogy az ember elveszíti saját akaratát Isten akaratában, tehát Isten akarata és az ember akarata eggyé válik. Ilyenkor az ember azt akarja, amit Isten akar. Forrás: a.) A katolikus egyház további felosztása A keleti katolikus egyházak, más néven uniátus vagy uniata egyházak, a római pápával, mint Szent Péter utódával teljes egységben lévı önálló (latin szóval sui iuris, azaz sajátjogú ) részegyházak. A nyugati (latin rítusú) részegyháztól elsısorban a liturgikus életük (és az arra épülı lelkiségük, teológiájuk, egyházjoguk) különbözteti meg ıket. Hagyományosan Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Indiában találhatóak, de manapság már a Föld számos más pontján is vannak ilyen közösségek, amelyek általában a helyi latin rítusú hierarchia alá rendelıdnek. A korai keresztény egyház az apostoli hagyományt megırizve, és a helyi viszonyokhoz igazítva különbözı lelkiségi, teológiai, liturgikus közösségeket alakított ki, amelyek a 4. századra egy-egy patriarchális szék köré csoportosultak. A katolikus egyház ez alapján

8 8 osztható két nagy csoportra, a nyugati (latin) katolikus részegyházra és a keleti katolikus egyházakra. Ez utóbbiak többsége a korábbi egyházszakadások során létrejött keleti elsısorban ortodox és ókeleti egyházak kis részének a nyugati egyházzal való egyesülése, uniója (latin nyelven unio) révén jött létre. Innét a sokszor használt uniátus, unitus, uniata elnevezések. A római pápa a keresztény egységet csak a saját egyházfısége alatt tudta elképzelni. A tervezett egység elsı lépése a firenzei unió megkötése volt Róma (IV. Jenı pápa) és Konstantinápoly (VIII. János császár) között. A zsinat résztvevıi elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje. Az egyezményhez csatlakozott az orosz egyház, az örmény egyház egy része, a koptok, a szír jakobiták és nesztoriánusok kisebb csoportjai stb. (1439). Az egység azonban röviddel a zsinat bezárása után felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta az oszmán-török hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentıs szerepe volt a görög kéziratok megmentésében, Bizáncot elfoglalták a törökök (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán birodalom. A pápaság most már nem adta fel terjeszkedı törekvéseit. Eszközei a szerzetesrendi missziók voltak, ferencesek, domonkosok. Elsınek III. Gyula pápa ( ) küldte a ferences rendet a Közel-Keletre, Moszulba. A térítı missziók arra törekedtek, hogy a keleti keresztény egyházak egyik vagy másik kisebbségi csoportjának megnyerésével, szakadár csoportok lehasításával kiterjesszék Róma befolyását. Mőködésük nyomán több szakadás is bekövetkezett a nesztoriánus és jakobita egyházakban. A hagyománybeli különbségek felszámolása többnyire oly módon sikerült, hogy mindkét részrıl puszta félreértésekként kezelték ıket: a dogmatikai ellentmondásokat liturgikus változatoknak, a latin és a görög vagy szír nyelvi formulák tartalmi ellentmondásait nagyvonalúan fordítási eltéréseknek minısítették. A lényeg a Róma püspökének helyzetét meghatározó tan és a római szertartások átvétele volt. A keleti katolikus részegyházaknál öt nagy rítuscsaládot különböztethetünk meg. Ezek mindegyike a jeruzsálemi ısegyház rítusából fejlıdött ki. A kereszténység korai szakaszától egyes szociokulturális centrumok köré szervezıdött. Az ezekben kikristályosodó és innen kisugárzó egyházi hagyománytípusokat öt nagy csoportra oszthatjuk. Ezek az alexandriai, antióchiai, káld, konstantinápolyi és örmény rítus. Az egyháztörténet során e tradíciókörök az örmény kivételével további alcsoportokra ágaztak szét. Ez utóbbi, a helyi adottságokhoz illeszkedı szervezıdési egységeket, részegyházcsoportosulásokat az idık során különbözı elnevezésekkel illették. A katolikus szóhasználat az utóbbi idıkig a jogi értelemben vett rítus vagy alrítus kifejezést alkalmazta rájuk. A korábban rítusoknak titulált közösségeket ma már a keleti katolikus törvénykönyv is egyházaknak (ecclesia sui iuris) nevezi. Így a rítus szó ma már nem jelöli magukat a keleti közösségeket, mint olyanokat, hanem csak azok rituális jellegzetességeit.

9 9 Jelenlegi rítusok: az alexandriai rítushoz tartozik: a kopt és az etióp egyház az antióchiai rítushoz a szír (vagy nyugati szír), a maronita, a malankár egyház a káld rítushoz a hasonló nevő káld egyház, melyet hagyományosan keleti szír egyháznak is neveztek, valamint a malabár egyház a konstantinápolyi rítus leágazásaiként ma mintegy tucatnyi egyházat tartunk számon, így a melkita, az ukrán, a rutén, a román, a szlovák, a magyar, az italo-albán, az albán, az orosz, a fehérorosz, a görög és a bolgár egyházat az örmény rítusból az örmény egyház alakult ki Forrás: a-papsag-es-a-hierarchia.html Eddig még egyetlen szót sem ejtettünk az Anglikán Egyházról, amely szintén keresztény. Talán a földrajzi elszigetelıdésének, talán egyéb filozófiájának köszönhetıen jelentıs eltérésekkel bír a többi európai keresztény egyháztól. Pl. házasodhatnak a papjai és nıi papokat is alkalmaznak. Mindkét tény alapjaiban tér el a római katolikus egyház hagyományaitól. Mégis jelenleg folynak tárgyalások arról, hogy az Anglikán Egyház is elfogadja a Római Pápa İszentsége irányítását, azaz csatlakozik-e Vatikánhoz vagy sem. Az ortodox kereszténység Az ortodox kereszténység mind történelmileg, mind híveinek létszámát tekintve a kereszténység egyik fı irányzata, amely elsısorban az egykori Kelet-Római Birodalom területén, illetve attól keletre számít meghatározónak. Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként ırizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Az ortodox történelem értelmezés szerint a kereszténységnek eddig hét egyetemes zsinata volt. Az ortodoxia teológiai alapját mind a mai napig az e hét zsinaton definiált hittételek alkotják. (Az ortodoxok saját zsinataikat nem nevezik egyetemesnek, mivel úgy tartják, hogy egyetemes zsinat csak az egyházszakadás megszüntetése után tartható.) Mivel a keresztény hit alapvetı kérdéseit e zsinatokon tisztázták, a legtöbb dogmatikai kérdésben kelet és nyugat között nincs lényeges eltérés. Így az ortodoxia a katolicizmussal közösen vallja a Szentháromságot, Jézus feltámadását és kettıs (isteni és emberi) természetét, a Szentírás sugalmazott voltát,

10 10 a hét szentséget, az utolsó ítéletet, a szentek tiszteletét, különös tekintettel Máriára, akit ık Istenszülınek neveznek. Az ortodoxiában a Biblián és a hét egyetemes zsinat határozatain túlmenıen a szentek írásainak is a hitet meghatározó tekintélyt tulajdonítanak. Az ortodox teológia és misztika egyik kulcsfogalma a theioszisz (átistenülés), amely szerint az isteni természet radikálisan átalakítja a hívı ember természetét, és a szentekben magának Istennek a dicsısége ragyog, és mind írásaik, mind ábrázolásaik az isteni jelenlét hordozói. Ezért kiemelt szerep jut mind a liturgiában, mind a személyes hitben az ikonok tiszteletének. Az Ortodox Egyházban a szentségeket hivatalosan "szent titkoknak" nevezik. Hét szentséget különböztetnek meg: a Keresztséget, a Bérmálást, a Szent Áldozást, a Bőnbánat (gyónás) Szentségét, a Szent Kenetet, a Házasságot, s a Papi Rendet. A szentségek megkülönböztetésének gyakorlatát az Ortodox Egyház a római katolikusoktól vette át. Ez nem tartozik az Egyház ısi gyakorlatához, és bizonyos fokig félrevezetı is lehet, mert úgy tőnhet, hogy csak hét külön rítus van, amelyek "szentségek", és az Egyház életének összes többi megnyilvánulása alapvetıen különbözik ezektıl. Az Ortodox Egyház legısibb és leghagyományosabb gyakorlata az, hogy mindent, ami az Egyházon belül van és történik szentnek és misztikusnak tekint. Forrás: b.) A katolikus egyház hierarchikus rendje Katolikusok aránya a világ országaiban. Forrás:

11 11 A katolikus egyház (latinul: Ecclesia Catholica), vagy néha nem hivatalosan római katolikus egyház a világ legnagyobb egyháza a kereszténységen belül. A csaknem 1,2 milliárd hívével a keresztényeknek több mint a felét, illetve a világ népességének több mint az egy hatodát képviseli. A katolikus egyház a nyugati, latin katolikus egyházból, illetve 22 keleti katolikus egyházból épül fel, összesen 2782 részegyházra osztva. A pápa, azaz Róma püspöke (jelenleg XVI. Benedek pápa) az egész katolikus egyház legfıbb pásztora, akinek hit, erkölcs és engedelmesség kérdésében, illetve az egyház kormányzásában teljes, legfelsıbb és egyetemes hatalma van. Az egyházi közösség világi hívıkbıl, hierarchiát alkotó felszentelt klerikusokból, valamint szerzetes közösségek tagjaiból áll. A katolikus egyház küldetése Jézus Krisztus üzenetének hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, valamint a felebaráti szeretet gyakorlása. A pápa a világegyházat a Rómában lévı független államként mőködı - Vatikánvárosból kormányozza, amelynek szintén ı az államfıje. A pápát a pásztori tevékenységének gyakorlásában legfıképpen a Római Kúria segíti, amely részt vesz az egyházon belüli, a társadalom különbözı területein, valamint a nemzetközi életben végzett tevékenységekben. Ezen kívül a pápát segítik fıként konzultatív, illetve tanácsadói szolgálattal a püspöki szinódusok, valamint mind testületileg, mind egyénileg - a bíborosok kollégiuma. A bíborosok testületének a feladata konklávé keretében a pápa megválasztása is, amely tisztségre az egyház bármely férfi tagját megtehetik, de a 14. század óta a bíborosok közül szoktak választani. Kép: A bíborosok öltözete a híres Gamarelli szabóság kirakatában, Róma, via Santa Chiara Forrás: Az egyház hivatalos rendelkezéseit az Egyházi Törvénykönyv tartalmazza. A katolikus egyház hivatalos nyelve a latin, de a vatikáni közigazgatásban elsısorban az olasz nyelv a használatos. Emellett további hat nyelv (angol, francia, lengyel, német, portugál, spanyol)

12 12 félhivatalos státuszt élvez. A katolikus egyház világszerte 2782 részegyházból, azaz általában egyházmegyébıl áll (a keleti egyházrészben eparchia), illetve 23 különbözı rítus szerint csoportosítható. A legelterjedtebb a latin (római) rítus, és ezen kívül van 22 keleti rítus, amelyek egymástól liturgikus hagyományaikban különböznek. Az egyházmegyék élén a megyéspüspök áll. Mindegyik egyházmegye kisebb közösségekre, plébániákra oszlik, amelyek vezetésére egy vagy több pap van kinevezve. Sokszor a szomszédos plébániákat esperesi kerületbe tömörítik, valamint a hazai egyházmegyék jelentıs részében több esperesi kerületbıl álló fıesperességek is vannak. Felszentelt klerikusok és egyházi rendek A klerikusok az egyház hierarchiáját alkotó férfiak, akik részesültek a szolgálati papság szentsége, az egyházi rend három fokozatának diakónusok, papok, püspökök valamelyikében. A diakónus ( szolgáló ) az egyházi rend alsó fokozata. A diakónusok még nem papok, ezért nem is végezhetnek olyan sajátosan papi feladatokat, mint a misézés vagy a gyóntatás. Feladatuk a püspökök, papok, illetve a keresztény közösség különbözı feladatainak a segítése, mint az adminisztráció, szociális és karitatív tevékenységek, stb. Ezen kívül prédikálhatnak, taníthatnak, keresztelhetnek, áldoztathatnak, vezethetik a házasságkötés vagy a temetés szertartását. Ez a fokozat kötelezı a pappá szentelés elıtt, de a II. Vatikáni Zsinat felújította az állandó diakonátus intézményét is. Katolikus diakónus egy felújított stílusú dalmatikában. Forrás: A presbiterek, avagy papok azok a szolgálattevık, akik már misézhetnek, és kiszolgáltathatják a bőnbánat vagy a betegek kenetének szentségét is. Leggyakoribb szolgálati formájuk a plébánosi beosztás, ahol egy vagy több egyházközséget vezetnek a püspökkel egységben, és neki alárendelve. A papokat a püspökök szentelik fel. A püspök az egyházi rend legmagasabb fokozata, ugyanis a teljes papságot a püspökszentelés adja meg. A püspök az apostolok utódja, amely feljogosítja egy helyi egyház vezetésére és kormányzására, illetve az egyházi rend és a bérmálás szentségének kiszolgáltatására. Az összes püspök beleértve a bíborosokat, pátriárkákat, érsekeket és metropolitákat alkotja az egyetemes egyház vezetésében felelıs püspökök kollégiumát (testületét), amelynek feje Róma

13 13 püspöke. Egy püspök törvényes felszenteléséhez szükség van a pápa külön engedélyére, amely a Rómával való egységre és az egyház szabadságára jelent garanciát. Kép: A püspöki címerek jelvényei. Forrás: Kép: XVI. Benedek pápa Úrfelmutatás közben. Forrás: A felszentelés feltételei A latin egyház minden fölszentelt szolgáját olyan hívı férfiak közül választja ki, akik nıtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" egész életükre vállalják. Ez alól a pápa kivételt tehet, ha olyan házas nem katolikus lelkész tér át a katolikus

14 14 egyházba, aki kéri a felszentelését. Állandó diakónusok nıs férfiak is lehetnek, de a nıtlenül jelentkezıknek is vállalniuk kell szentelésük elıtt a kötelezı cölibátust. A keleti katolikus egyházakban papok is lehetnek nıs férfiak, azonban a nıtlenül felszentelt papok nem nısülhetnek meg. Püspökké mindenhol csak nıtlen férfi szentelhetı fel. A Katolikus Egyház nem fogadhatja el azoknak a személyeknek a papi vagy szerzetesi hivatásra jelentkezését, akik gyakorló homoszexuálisok, akik mélyen gyökerezı homoszexuális hajlamokat mutatnak, vagy támogatják az ún. gay kultúrát. Amikor azonban olyan homoszexuális hajlamokról van szó, amelyek csak egy átmeneti probléma kifejezıdései, mint például a még nem lezárult serdülıkor, akkor az illetı személyeknek legalább hároméves próbaidıre van szükségük diakónussá szentelésük elıtt. Mivel Jézus csak férfiakat választott a tizenkét apostola közé, és ugyanezt tették az apostolok is, amikor munkatársakat választottak, ezért a katolikus egyház csak férfiakat szentelhet fel, nık pappá szentelése nem lehetséges. Ezt többen diszkriminatív hozzáállásnak tekintik a nık felé, de az egyház úgy gondolja, hogy Jézus a nıknek más, de ugyanilyen fontos hivatásokat adott az egyház szolgálatára. II. János Pál pápa a Christifideles Laici kezdető apostoli levelében kifejti, hogy vannak olyan sajátságos hivatások, amelyeket csak nık tölthetnek be, de ezek ugyanúgy Jézus tanítványainak a feladata. Ha az apostolok tanúskodása alapozza meg az Egyházat - mondta VI. Pál pápa -, akkor az asszonyok tanúskodása nagyon hozzájárul a keresztény közösségek hitének táplálásához. Forrás: c.) A Hét Szentség Kép: A hét szentség, Rogier van der Weyden oltárképe (1448 körül) Forrás:

15 15 A katolikus egyházban hét szentség van, amelyeket hite szerint Jézus alapított, és amelyek kiszolgáltatását ı az Egyházra bízta. Ez a hét szentség a következı: 1. keresztség; 2. bérmálás; 3. Oltáriszentség (Eucharisztia); 4. bőnbánat szentsége (gyónás); 5. betegek kenete; 6. egyházi rend; 7. házasság. A szentségek Isten kegyelmének hatékony jelei és közvetítıi, amelyek vétele által a hívı az isteni életben részesedik. A szentségekben maga Krisztus mőködik, ezért a szentség ex opere operato ("magából a ténybıl fakadóan, hogy a cselekmény megtörtént"), nem a szentséget kiszolgáltató vagy az azt befogadó ember igazságából, hanem Isten erejébıl valósul meg, a kiszolgáltató személyes szentségétıl is függetlenül. A szentség gyümölcsei (mint a megszentelı és a szentségi kegyelem, valamint az isteni és az erkölcsi erények növekedése) azonban függenek a befogadó felkészültségétıl is. A katolikus egyház azt tanítja, hogy az Újszövetség szentségei a hívık számára szükségesek az üdvösséghez (még ha nincs is minden embernek mindegyikre szüksége), a szentségek gyümölcseit azonban meghozhatja a rájuk irányuló kifejezett, vagy leküzdhetetlen nem-ismeret esetén a feltételezhetı, implicit szándék vagy vágy is. Halálos bőnben nem járulhat a hívı a bérmáláshoz, a betegek kenetéhez, az egyházi rendhez, a házassághoz, és különösen az Eucharisztiához. Ha mégis megteszi, akkor szentségtörést követ el. 3. Keresztény épületek, templomok Ha áttekintjük a kereszténység épületeinek történetét, akkor tulajdonképpen a teljes mővészettörténetet vesszük szemügyre, különös tekintettel a középkori építészetre. Annak ellenére, hogy itt éljük a mindennapjainkat ebben a kulturális környezetben, korántsem biztos, hogy tisztában vagyunk egy-egy egyházi épület jelentésével, tartalmával, és azzal, hogy egyházi irányítást, igazgatási központot is képviselnek. Bazilika (gör. latinul teljesen: basilica domus); az ó-görögöknél és rómaiaknál Bazilika elnevezést adtak a törvényhozás és az üzleti forgalom számára emelt épületeknek. Ez egy hosszúkás négyszöglető épület volt, melynek belsejét oszlopcsarnokok közép- és oldalhajókra osztották, ezen utóbbiak fölött gyakran galériával. Bejárata a hosszú vagy a keskeny oldalon volt s a kijárattal szemben sokszor egy félkörő fülke (exedra, apsis) volt elhelyezve. A Bazilikák

16 16 mennyezete lapos. Rendesen a városok fórumán vagy a körül voltak elhelyezve. A közélet nagyjainak szükségük volt privát Bazilikákra, hogy számos tisztviselıiket, udvarlóikat és pártembereiket, kik náluk naponként nagy tömegben összegyőltek, kellıképp elhelyezhessék. A Szentírás bizonyítja, hogy az elsı keresztények isteni tiszteletüket eleinte privát házakban, különösen pedig azoknak bazilikáiban tartották és csak az üldözések megkezdésekor menekültek a katakombákba. Nagyon természetes, hogy amint a keresztény vallás gyızedelmeskedésével az istentisztelet számára nyilvános épületek emeltethettek azok a Bazilikák formáit és elrendezését vették föl, sıt még elnevezésüket is megtartották és Kr. u. a IV. századtól kezdve azt majdnem kizárólagosan a keresztény templomokra alkalmazzák. De a keresztény bazilika mindjárt kezdetben oly jelentékeny és mélyreható változásokat tett a pogány bazilikák elrendezésében, különösen a katakomba-templomok emlékezetének még friss behatása alatt, hogy azok, mint önálló koncepciók jöhetnek tekintetbe. Az ó-keresztény B. nagyjában megtartja a pogány bazilikák falaktól zárt hosszas négyszögő alaprajzát: Fıhelye a bejárattal szemben a félkörő fülke, apszis, ahol az oltár állott körülötte a papsággal: az épület belsejét oszlopsorok egy szélesebb közép- és két keskenyebb oldalhajóra (vagy egy szélesebb közép- és két-két keskenyebb oldalhajóra) osztották, elıudvarként hozzácsatolva a római lakóházak átriumát. Kép: A római Szent Péter- Bazilika az Angyalvár tetejérıl. Forrás: Katedrális (lat.) a. m. Székesegyház, vagyis nagyobb, már építészeti arányaival is kitőnı templom, melyben a megyés püspöknek, v. érseknek széke áll és káptalannal van kapcsolatban. Ugyanezt dómnak is hívják. A katedrálisokra pazarolja a középkori egyházi építészet összes tudását és mővészetét.

17 17 Templom (a lat. templum-ból) Az istentisztelet számára emelt épület. A magyar nyelvben bármiféle vallásnak egyházát templomnak hívjuk, míg pl. a francia és a német nyelv a pogány és más templomokat más-más szóval jelöli. A templomok építészetét megírni annyi volna, mint az építımővészet történetét adni; hisz minden nép és minden stílus az isten tiszteletére emelt épületbe fektette le tudásának, ízlésének, mővészetének a legjavát. Vannak korszakok, melyekbıl nem is igen ismerünk mást, mint az egyházi építészetet. A keresztény építészetben többféle templomot különböztetünk meg, ugyanis a már méreteivel és arányaival is kitőnı, a püspök székét magában foglaló székesegyházat (katedrálist), sokszor dómnak is nevezve (a plébánia- templomot, melynek élén egy plébános áll; a monostor- v. zárda- templomot, mely zárdával kapcsolatos és az apátsági templomot, mely olyan zárda- templom, melynek élén egy apát áll. Anya-templomnak nevezzük annak a helyiségnek a templomát, melyben állandóan lakik egy plébános és ahonnét fiók-egyházak gondját viseli. Tacitus szerint a régi germánok nem templomokban, hanem erdıkben és ligetekben tisztelték isteneiket. Lehet, hogy eleinte csak valami kıjel emlékeztetett az ilyen helyek szentségére, de ebbıl nemsokára templomfélének kellett fejlıdnie, erre mutatnak a germán nyelveknek ily jelentéső kifejezései. A skandináv germánoknál már egészen kifejlıdött templomépítést találunk. Kép: A battonyai református templom. Forrás:

18 18 Kápolna (lat. capella, cappa szóból, ami a fejet is betakaró köpenyt jelent) Isteni tiszteletre szolgáló templomszerő kisebb épület. Ilyeneket eredetileg a vértanuk sírjai fölé emeltek (l. Confessio), késıbb a plébániatemplomoktól messzebb fekvı községekben vagy tanyákon, fıképp a temetıkben, utak mellett, bérceken vagy az elıkelık palotáiban létesítettek. A nagyobb templomokban is szoktak lenni kápolnák, rendesen a mellékhajókban. A kápolnák nyilvános vagy magánjellegőek, a szerint, amint a nép számára hozzáférhetık vagy nem; az utóbbiakban, különösen engedélyen kívül, sátoros ünnepeken nem szabad misézni. A kápolnákat épp úgy, mint a templomokat, megáldják. Ha egy kápolnának külön lelkésze van, azt hívják tulajdonképpen capellanusnak, káplánnak. Kép: A szentkúti kápolna. Forrás: Parochia (paroicia) Eredetileg egyházmegyét, de késıbb már kerületet, törvényszéki járást v. városhatárt is jelentett; a magyar királyság elsı két századában Balássy szerint (Megye és várispánság,) valamely helynek hovatartozását vagy valamely hivatalnak illetékességét jelezte. Napjainkban parochia (ejtsd: parokja) az önálló egyházközség, a római egyházban plébánia is - melynek tagjait parochianusnak, lelkészét parochusnak nevezik. Az egyes országokban ma is megtaláljuk a különbözı elnevezések nyomait. Így az egyházközség lelkésze hazánkban

19 19 plébános; Olaszországban rettore, Franciaországban curé, Németország némely helyein pastor, Angliában parson. Forrás: Kép: A kállósemjéni görög katolikus paróchia. Forrás: II. A keresztény misztika fogalomrendszere, meghatározása, irányzatai 1. A keresztény misztika fogalomköre (Röck Gyula: A misztika története c. könyve alapján (Pallos 1995.) A keresztény misztika kezdete évezredekre nyúlik vissza, már az ó-szövetségben kezdıdik, Mózesnek az Úrral való beszéde, a próféták látomásai, Dániel elragadtatása, stb. amirıl késıbb szólunk, mind misztikus élmények voltak. Keresztelı Szent János küldetése Szent János ev. III. r., az Úr Jézus egész élete, színeváltozása, Szent János apostol látomásai, Szent Pál apostolnak a paradicsomba, majd a mennybe történt elragadtatása és sok más minden, mind misztikus dolog. S ezek a rendkívüliségek az óta sem szőntek meg, napjainkban is megismétlıdnek.

20 20 Megkülönböztetjük a misztikát és a mágiát egymástól. A misztika, az Istennel való egyesülés, a lélek isteniesítésének a tudománya, míg a mágia a szellemekkel való érintkezésé. Egyéni vonatkozásban pedig meg kell különböztetni az eksztázist, a transzot, a hipnózist, stb., mert noha hasonlók, mégis olyan mások, mint amilyen más a szendergés, az álom, az elszédülés, az ájulás és a halál. Mind más-más foka a test és lélek viszonyának, noha hasonlók. A misztikus célja a felsıbbrendő élet, a felsıbbrendő egyéniség kitermelése tanulás, elmélkedés és aszketikus élet által, hogy így - mindinkább jobb és méltóbb eszközévé váljon az Úr Jézusnak és több szolgálatot teljesíthessen Isten és embertársainak, s végül egyesülhessen Istennel. A misztika nem teológiai tudást kíván, mert hisz a teológiai tudás nem visz közelebb az Istenhez, hanem megmutatja ama módszereket, amelyek révén kifejleszthetjük magunkban az isteni életet, amelyekkel rátalálhatunk az örökigazságokra és elnyerhetjük ama legnagyobb égi ajándékot, amit az istenieket ismerı bölcsességnek és áldozatokig menı szeretetnek nevezünk. Mert ez a felsıbbrendő lelkiség tünete, nem pedig a külsıségeskedés. A mágia útja bizonyos fizikai feltételek folytán való kapcsolódás a szellemekkel. A misztika útja bizonyos lelki fejlıdés útján való eggyé válás az Istennel. Amíg az elsı gyorsan elérhetı, addig a másikhoz évek, évtizedek önmunkálása szükséges. És mások ezek gyümölcse is. Vannak tudományos csodák és misztikus csodák. A cél: ismerni, szolgálni, szeretni: meglátni Istent. A megváltás fogalma: valamit anélkül, hogy ki ne nyilatkoztatná titkát a szolgáinak és a prófétáknak? Dániel és a Bölcsesség könyvében az üdvösség szándékának misztériumai találhatók. Isten kinyilatkoztatja ıket álmokban, angyali üzenetekben. Tudnak arról, hogy a pogány kultuszban is léteznek misztériumok, de a Dániel könyve ezt a transzcendens valóságokra alkalmazza, általában az apokalipszisrıl szólnak. A Biblián kívüli zsidóság az apokrif iratokban Hénok ismeri a szentek titkait. A qumráni szövegek szintén igen nagy fontosságot tulajdonítanak az eljövendı misztérium megismerésének, amely a Látogatás Napján lesz esedékes. De ez a kinyilatkoztatás azok számára van fenntartva, akik az út tökéletességében járnak: rejtett értelmő kinyilatkoztatás, amelyet nem szabad közölni a gonoszokkal, a kívülállókkal. Jézus, az Emberfia azért jött el, hogy életét váltságul adja sokakért. A megváltás eredetileg váltságdíjat jelentett, amikor pénzzel váltja ki valaki önmagát, váltja meg helyzetét. Keresztényi értelemben a megváltás a földi bőnöktıl való megszabadulás, amit emberáldozattal váltottak meg. Jézus vállalta magára ezt a megváltói szerepet, amit feltétel nélkül fogadott el Istentıl.