John Knittel El Hakim

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "John Knittel El Hakim"

Átírás

1 John Knittel El Hakim EGY ORVOS REGÉNYE Bevezetés Ennek a szokatlan vallomást tartalmazó könyvnek a szerzője egy híres sebész volt. Azt mondom - volt, mert már nem él. Egy súlyos betegség, amelyet évekig tartó angliai működése után hozott haza magával Egyiptomba, időnek előtte vitte a föld alá. Kis fehér házban lakott, amely fákkal és virágokkal beültetett kerttől körülvéve a sivatag szélén áll. Hogy a valóságos nevét el ne áruljam, a házat Ajn Kamarnak fogom nevezni. Szomszédja voltam és már évek óta laktam tőle alig kőhajításnyira, amikor végre véletlenül egyszer a kerti fal mögött megpillantottam. Egy nagy testű ló hátán ültem, és ennélfogva módomban állt kielégíteni a kíváncsiságomat, és átpillantani a fal fölött. Szomszédom nyugágyon feküdt, és a térdére támasztott nagy blokkra írt valamit. Engem az arckifejezése ragadott meg. Ez az arc fiatalosnak hatott, de már rajta volt a pusztulás bélyege, és valami arányló sápadtság borította. Háromszor lovagoltam el a fal mellett, és mindannyiszor hasonló helyzetben láttam ezt az idegen férfit. A negyedik alkalommal felálltam a kengyelben, és hangos kiáltással üdvözöltem. Szemüvegén keresztül felpillantott rám. - Kérem, kerüljön beljebb, barátságos vándor! - mondta, s komoly arcát olyan vidámra derítette egy meleg mosoly, hogy ez rögtön mély benyomást tett rám. Leszálltam a lóról, a kertajtót kinyitották előttem, és egy berber szolga széles vigyorgással betessékelt. Így ismerkedtem meg dr. Ibrahimmal. Kis idő múlva megismertem a feleségét is. Maiakénak nevezte, ami angyalt jelent. A feltűnően szép asszony alig lehetett több harmincévesnél. Arca az ókori egyiptomi nők szabályos, klasszikus vonásaira emlékeztetett. Párizsi akcentussal, kifogástalanul beszélt franciául. A fülében két nagy gyöngyöt viselt. Kizárólag a férjének élt, minden gondolata az volt, hogy mit tehet érte, és olyan apróbb szolgálatokat is elvégzett a beteg körül, amelyeket általában csak tanult ápolónőtől szokás elvárni. Maga volt a megtestesült hallgatás. Sohasem beszélt a férjéről, és a saját életét illetően is csak futó megjegyzésekre szorítkozott. Minden büszke méltósága ellenére is vonzóan bájos volt, noha mosolya talán a legszomorúbb mosoly volt, amit valaha láttam. Huszein, a szolga, a legcsekélyebb mértékben sem emlékeztetett azokra a berberekre, akiket addig láttam. Folyékonyán beszélt angolul, s urával meg úrnőjével olyan bizalmas modorban érintkezett, amilyet szolgánál sohasem tartottam volna lehetségesnek. Időnként kitűnő londoni ruhákban mutatkozott, és úgy viselkedett, mint egy gentleman. Valóban gentleman is volt, annak ellenére, hogy - mint a későbbiekből kitűnik - csak egy lovász gyermekének született. Sőt, apja még most is groom" volt, mint ahogy a szomszédos előkelő istálló trénere nevezte. A beteg orvost sokan keresték fel a házában. Voltak napok, amikor kettesével és hármasával jöttek a látogatók. A legkülönbözőbb foglalkozású férfiak, politikusok, sőt miniszterek állították le az autójukat az út szélén, s gyalog tették meg tovább az utat a sivatag pereméig, hogy felkereshessék. A temetési menetem már elindult!" - tréfálkozott az orvos. Le kell mondanom arról a nagy élvezetről, amelyet a dr. Ibrahimmal való barátságom pontos ismertetése jelentene. Csak annyit akarok megállapítani, hogy nemes szívű ember volt, és aránylag fiatal kora ellenére meglehetősen jártas volt a filozófiában. Tudott tréfálkozni nyomorúságos testi állapotán, gúnyos fölénnyel beszélni a világ eseményeiről, keserű szavakkal nyilatkozni az emberi igazságtalanságról, de közben mindig azt lehetett érezni, hogy szíve mélyén szereti a világot és az embereket. Legközelebbi barátai közül többen, akiket ismertem, zseninek tartották. Akadtak e barátok között európaiak és amerikaiak is, többnyire egykori páciensei, akik átkeltek a tengeren, hogy meglátogassák. De felesége és szolgája nem mindenkit engedett a közelébe. Dr. Ibrahim terjedelmes irodalmi ismeretekkel is rendelkezett. Tudása egyáltalán nem volt egyoldalú, hanem számos területre kiterjedt. Könyvtárában még kínai, maláji és perzsa költeményeket is találtam. Általános műveltsége egyenesen csodálatos volt. Valóban tragikus, hogy éppen ilyen embert ítélt a sors ilyen korai halálra. Az elmúlás éjjel-nappal ott lebegett a feje fölött. Tüdeje egyetlen roncs volt, de ő maga azért keményen tartotta magát, s fájdalmait tudományának mesterfogásaival igyekezett enyhíteni. Csak néhány nappal a halála előtt zárt ki a felesége minden látogatót a házból. Jómagam naponta a kerti kapunál érdeklődtem állapota felől. Aztán szomorúan távoztam, mert úgy megszerettem ezt az embert, mint egy igazi barátot. Mélyen megrendített, amikor egy reggel szolgám közölte velem: Húszéin azt a hírt hozta, hogy ura örökre lehunyta a szemét. Részt

2 vettem az abbászai kopt* (*Egyiptomi keresztény felekezet.) templomban tartott gyászünnepségen is. Sok ember jött el, koptok, mohamedánok és mindenféle társadalmi réteghez tartozó európaiak. Malaka is megjelent - az európai asszonyok szokását követve -, szép fejét és büszke vállát fekete gyászfátyolba burkolva. Aztán nem sokkal később hallottam, hogy belépett a Szűz Máriáról és Szent Józsefről elnevezett kolostorba... Egy esztendővel dr. Ibrahim halála után a posta ajánlott küldeményt kézbesített nekem, amelyben hatalmas csomag sűrűn teleírt papír és egy dr. Ibrahimtól származó levél volt. A küldemény egy kairói ügyvédtől érkezett, aki a kísérőlevélben közölte, hogy ezeket az írásokat dr. Ibrahim hátrahagyott utasításai szerint és felesége beleegyezésével az orvos halála után tizenkét hónappal küldi el nekem. Az elhunyt levele a következőképpen hangzott: Tisztelt barátom! Elég tapasztalatom van ahhoz, hogy tudjam: az a barátság, amellyel Ön kétségtelenül megtisztelt, jókora adag kíváncsisággal volt vegyes. Bevallom, hogy Ön engem éppoly kíváncsivá tett- de hozzáfűzöm, hogy én Önt sokkal jobban megismertem, mint Ön engem. Ön azok közé az emberek közé tartozik, akiknek titkát ki lehet olvasni a szemükből. Vigyázzon tehát magára! Szolgámnak pénzt hagytam hátra. Feleségemnek nem lesznek any ági gondjai. Mint világi nővér, be fog lépni egy kolostorba, és a szegény betegeket fogja ápolni. Már halálom előtt erre az elhatározásra jutott, és tudom, hogy keresztül is fogja vinni. Az általam alapított gyermekkórházról magam és barátaim gondoskodtunk annyira, hogy fennmaradhat szerény emlékem megőrzésére. És most, miután én - amikor Ön ezeket a sorokat olvassa - már halott vagyok és minden lehetőségtől megfosztva, hogy valaha is testi alakban visszatérhessek, hátrahagyom Önnek feljegyzéseimet. Ha úgy vélné, hogy elegendő anyagot tartalmaznak egy önéletrajz számára, szívesen venném, ha rendezné és lehetőleg kiadót is találna rá. Törekvéseimnek, kudarcaimnak, sikereimnek, örömeimnek és szenvedéseimnek példája talán hasznára válhatnék honfitársaimnak, főleg azoknak, akik - éppúgy, mint valamikor én - az életet akarják meghódítani. A sírból nyújtom ki Ön felé a kezemet, s köszönöm meg Önnek azt az érdeklődést és a barátság számos jelét, amivel elhalmozott, amikor szenvedő mellemben még élet lüktetett. Az Ön örökre eltávozott barátja Ibrahim Gamal el-aszjúti Hogy minél hamarább átadhassam a szót dr. Ibrahimnak, csak annyit akarok még ehhez hozzáfűzni, hogy feljegyzéseiből azokat a legfontosabb részeket válogattam ki, amelyek az Egyiptomból való elutazása előtti eseményekre vonatkoznak, helyszűke miatt pedig elhagytam különböző angliai élményeinek leírását. Csak azt akarom érthetővé tenni, miért és milyen módon tért vissza hazájába a londoni előkelő Harley Streeten folytatott sokesztendős orvosi tevékenység után. Ez a könyv olyan világban jelenik meg, amelyben a könyvek hegyekként tornyosulnak az égnek, a leghallatlanabb szellemi és testi erőfeszítések korszakában. Mindenkire, akinek majd kezébe kerül, vagyis a barátságos vándorokra" bízom, hogy saját véleményüket megalkossák dr. Ibrahimról. Hosszabb előszót nem tartok szükségesnek. A tőlem származó legnagyobb dicséret sem hozhatja közelebb ennek a könyvnek az olvasóját a szerzőhöz, mint azok a dolgok, amiket maga Ibrahim doktor fog elmondani. Tehát... Első fejezet ASZJÚT 1 Barátom, állj meg kissé és figyelj rám: az életemet akarom elmesélni neked, én, a Felső-Egyiptomból, Aszjútból származó Ibrahim, a fiatal kopt. Nem kínálok fel neked holmi csodálatos vázát, értékes antik porcelánból, csak ódon fazekas munkát, égetett agyagcserepeket - nem lapis lazulit, még csak nem is alabástromot! Mint szegény gyerek jöttem a világra, és büszke vagyok erre. Egyiptomban azonban nem olyan szegény a gyermek, mint a vele egyívásúak bárhol másutt a világon. Mert már maga az a por, amely gálabjéjét, a kaftánját befödi, értékes por; értékesebb, mint az arany. Szent por ez - a szabadság pora. Ha nincs egyebed, mint a gyomrod, akkor senki sem kotorászik a zsebedben. Az ottani fény, amely a tavaszi hónapok pehelykönnyű szellőjéhez hasonlít, nekem maga az élet, s ha csak megpillantom a kenyeret, hagymát vagy a gőzölgő lencsét, már szédülök a vágytól és az örömtől. Ott Szaídban minden kis kölyök egy-egy apró tolvaj. Szaídban minden kiskutya egy-egy rabló. A galambok, amelyek elhomályosítják a kék eget: röpködő kalózok és búzatolvajok, s még a kedves szamaram sem kérdezi, hogy kinek a zabját ropogtatja. Egyiptom gazdag ország! Egyiptom termékeny föld! Mélyéből, mélyen a talaj alól, amelyet lábam tápod, az évezredes pusztulás

3 sötét lehelete tör elő. A föld - apáim és őseim földje - tikkadtan liheg a vágytól. Ezerszeresen megszentelt föld ez! Házasítsd össze a Nílus hullámainak vörös vérét az ősi szürke porral, és keverj az iszapba egy rizsszemet, vagy akár csak egy kis árpaszemet, és majd meglátod a csodát! Az én gyönyörűséges földemből felséges zöld mezők támadnak - csodálatos látvány, öröme a szemnek. És ugyanígy van ez a férfiakkal és az asszonyokkal, az ifjakkal és a lányokkal, ha egymáshoz simul karcsú ágyékuk, hogy gyöngéden szeressék egymást. Magjuk hatalmasabb, életerősebb minden más magjánál a földnek. Ez az a föld, amelyből Isten Ádámot és Évát megteremtette, s az okos, széles mellkasú és büszke ember nem a leggyönyörűbb látvány-e, amit szem valaha láthat? Mert hát kihez hasonlítson az ember, ha nem magához a Teremtőhöz? De mi lesz belőle, ha nem az eszével él, és ha jóságának és barátságos szívének öntudatát vérszomjas szenvedély homályosítja el? Ha a nap tüze - ahelyett, hogy szellemét az égnek emelné - sötét teherré válik, és megzavarja lelkét? Őrizkedj a széles mellűektől, akik magasan hordják a fejüket, kezükben pedig hatalmas kurbagot, vízilóbőr korbácsot vagy szegekkel kivert nabutot, azaz dorongot forgatnak! Szegény kis Ibrahim! Mennyit kellett honfitársaimtól szenvednem! Hányszor kellett vérontást és iszonyatos gyilkosságot végignéznem! Nem lehet ezeket a gonosztetteket elfeledni, amelyek tudatlanságból, ostobaságból születtek! Mert mindennapi törvénye az emberiségnek - beágyazva ősi templomaink és síremlékeink hatalmas kőtömbjei közé -, hogy az ember mindig vérre szomjazik, és ezért maga körül minden békés teremtményt megsemmisít. Olyan ez, mint a sötétség, amely elborítja, amelyben elvész az énje, és kénytelen kínozni és ölni. S nemcsak testvére s embertársa az, akit megöl, hanem elpusztítja Isten képmását is, azt, ami saját magában is a legértékesebb. És ez a leggonoszabb bűntett. Én, a kis Ibrahim, gazdag vagyok szegénységemben. Fiatal szemem sok olyan dolgot lát, amit apáim szemei nem láttak. Amíg gyermek voltam, nem láttam mást, mint asszonyokat. Mindenütt asszonyokat. Homályos agyagkunyhókat, utcákat, tele asszonyokkal. Láttam anyámat, amint maga alá húzott lábbal ül és szoptatja öcsémet, aki most törvényszéki bíró. Láttam, amint a csatorna szélén guggol, és a többi nővel együtt fecseg és mos. Egyszer láttam egy asszonyt pokrócon feküdni formátlan hústömeg volt, hatalmas hassal -, sóhajtozott, jajgatott és vérzett. És láttam, ahogy fiatal élet sarjadt a testéből: egy ficánkoló sápadt gyerek. Egyiptom porában! A szemem tágra nyílt - szenvedtem és sírtam. Odabújtam a kecske mellé, és arcomat meleg tőgyére szorítva elaludtam. Álmodtam. Féltem a nap világosságától, és féltem az éjszakától. Még csak hároméves voltam akkor, de emlékezetem messzire nyúlik, sokkal messzebbre, mint a legtöbb ember emlékezete. Zavaros homályon keresztül sok évszázadba nézek vissza, a régmúlt időkbe, amikor őseim még mint remeték laktak azóta rég kihunyt kultúránk barlangjaiban, ezek a széles vállú, szürke szakállú, villogó szemű férfiak és komoly tekintetű ifjak, akiknek feje és válla kimagasodott a térdelő gyülekezetből, és akik történeteket meséltek egymásnak minden idők legnagyobb és legszelídebb hőséről. Róla, aki sohasem ölt, sohasem ejtett sebet, inkább ő kapott, és végül megölték. Elhiszed-e nekem, vándor, ha azt mondom, hogy mindezeket a titkokat, ezt a sok hősiességet, ezeket a mennyei Atyát illető áhítatos gondolatokat nem lehet szószékről tanítani és nem lehet az iskola padjában megtanulni, mint a matematikát meg a többi tudományt? Ezek mind együttvéve valami különleges fluidumot alkotnak, amely életerőként feszül a test ereiben. Jómagam még nagyon fiatal voltam, amikor ez a szérum már hatni kezdett bennem. Nagyon fiatal? Alig voltam hatéves, amikor már félszegen kinyújtottam a kezem - nem azért, hogy földi tulajdont szerezzek, nem azért, hogy megbántsam azokat, akiket bántani már akkor módomban állott volna, a néma állatokat vagy a nálamnál is kisebb gyermekeket. Nem. Ez olyan erő volt, ami felébredt bennem, valami nagy erő, ami meglepett, és amely arra késztetett, hogy kezemet az ég felé emeljem, valami homályos könyörgéssel, hogy segítsen rajtam, azért, hogy másokon segíthessek, hogy egyike lehessek azoknak az embereknek, akik sebeket és fájdalmakat gyógyítanak. Valami belső világosság támadt bennem, bennem, a kis Ibrahimban! A hit valami magasabb hatalomban s az önmagámba vetett hit ereszkedett le rám láthatatlan szárnyakon. Mélységes, valósággal kínzó vágyakozást támasztott bennem: megparancsolta, hogy akarjak! És így akartam is! Hatesztendős koromban hakim akartam lenni - ez a neve a gyógyító tudósoknak Egyiptomban. Röviden orvost jelent. Ismertem egy borbélyt, aki hakimnak nevezte magát; kis, sötét szemű férfi volt, fekete gálabjében. Ó, mennyire nem állhattam bűzös leheletét! Gyakran jött be apám kis üzletébe. Apám ugyanis attár volt; mandulát, szennát, hennát, szárított rózsalevelet és sókat árult, amelyek tisztává teszik a piszkos vizet, és különösen nők használják, hogy a férfi élvezetét fokozzák vele. Hallottam, amikor egy vevőnek így magyarázta. Voltak azután apámnak rejtélyes füvei, szárított datolyája és magvai, cukorja és gyökerei, amelyekből mefattát készített, hogy - mint mondta - felhizlalja vele a fellah lányokat a házassághoz. Aztán ott volt Maraszéla, a berber asszony, a mocskos kezével és undorító, édeskés testszagával. Ő volt a dája, a bábaasszony, és mindig füveket és magvakat vásárolt, valahányszor betért apám kis boltjába. Hát igen, így volt ez: a saját apám is foglalkozott orvosi dolgokkal! Egy napon egész testemen kiütések támadtak. A hakim megvizsgált; rossz szagú volt a lehelete. Apám valami sűrű barna főzetet készített, amit meg kellett innom. Aztán két napon keresztül feküdtem egy sötét sarokban. - Vegyétek el tőlem a fájdalmat! - kiáltottam. - Adjátok vissza inkább a kiütéseimet!

4 Akkor verést kaptam, amiért az egyik bajt a másikra akartam kicserélni. Anyám csészében tejet hozott, amit frissen fejt a nőstény bivaly tőgyéből - édes, fűszeres tej volt. Napokon keresztül semmi mást nem kaptam. És lassan jobban lettem tőle. A hakim ismét megnézte meztelen testemet. - Már nem beteg. Az orvosságom meggyógyította. Gyerekbetegség volt, amit nem fog visszakapni. Insallah! Ha Allah úgy akarja! - Insallah! - mondta rá apám. Szavajárása volt az Insallah", noha ő maga is éppolyan kopt volt, mint anyám és mint valamennyi ősöm. Jómagam is azt mondtam: Insallah", holott tudtam, hogy csak a tejivás segített megbirkóznom a hakim főzetével, így fedeztem fel én, a fiatal Ibrahim, már kora ifjúságomban, hogy a friss tehéntejnek nagyobb a gyógyító ereje, mint a hakim bármiféle vajákos előírásának. - Ha én egyszer hakim leszek - mondtam magamban -, az embereknek tejet, kenyeret, hagymát, babot és lencsét fogok adni. Ezek gyorsabban megszabadítják a testet a bajtól, mint holmi zavaros italok. Egy napon magam is hakim leszek, olyan, mint azok a nagy hakimok, akiket az állami kórház ablakán keresztül láttam fehér köpenyben és üveggel a szemük előtt. Napról napra elcsavarogtam otthonról. Órákon keresztül kószáltam a város utcáin, vagy ott guggoltam az asszonyok és gyerekek csoportjában az ispotály kapuja előtt, hogy többet leshessek el a hakimok titkaiból. - Beteg vagy ok! Rettenetes szaggatás van a hasamban! - ordítottam be a kapun. - Engedjenek be! Meghalok! Egy hatalmas termetű tamargi, vagyis ápoló jött ki, és fejbe vágott egy bottal. Nem hitte el, hogy beteg vagyok. Úgy iszkoltam el, mint a húslopáson ért kutya. Letelepedtem egy pocsolya mellé, amelyet körös-körül benőtt a gaz. A víz fekete volt, mint a tinta, és bűzlött. Ott kuporogtam magamba roskadva és bőgtem. Aztán hirtelen megjelent egy kövér asszony. - Elvesztetted az anyádat? Haragos természetűnek látszott. - Takarodj innen, mert elverlek! - kiáltotta, majd elkergette a kislányt is, aki a nyomában lépkedett. - Azt akarod, hogy ezzel a kóbor kölyökkel lássanak együtt? Takarodj azonnal haza! Aztán lehajolt, egy faedényt belemerített a vízbe, és ivott belőle. Úgy kortyolt, csukott szemmel, mint valami szomjas állat. Bennem is tikkadt szomjúság égett. Én is odamentem a fekete pocsolya szélére, hogy igyák. De amikor belemerítettem a kezemet, hogy egy tenyérnyit kimerjek a vízből, anélkül, hogy pontosan tudtam volna, miért, visszariadtam az áporodott szagtól. - Nem, ilyen vizet nem iszom. Tiszta kútvizet akarok inni, amelyiknek nincs szaga. Szomjasán tértem haza. Anyám mindig tartott odahaza tiszta, friss vizet, kútvizet a házban. Gazdag rokonaink voltak, a Menszje negyedben. Nagy, három emelet magas házban laktak, és magas fallal körülkerített saját kertjük is volt. Vászil Hanna bej háza! Ő maga ügyvéd és földbirtokos volt. Nemcsak holmi szegről-végről való sógorság kötött össze bennünket ezekkel az emberekkel, hanem valódi, vér szerinti rokonai voltak apámnak, noha úgy tettek, mintha nem tudnának erről. Apám azonban kijelentette, hogy Vászil az ő édes unokatestvére, egyben pedig az ég átkát kéne a bej fejére. Mindez azonban nem változtatott a helyzeten. A bej kisfiái két szürke ló vonta kocsin jártak a városban. Nadrágot, inget és élénkpiros turbánt hordtak, míg én, a kis Ibrahim, félmeztelenül kuporogtam a sötét falak mentén, és makacsul ismételgettem magamban: - Nagy hakim akarok lenni! Rendkívül szikár ember jött be egyszer apám kis boltjába; fekete ruhát viselt, és hosszú haját magas fekete emma, a kopt papok süvege fedte. Finom fehér kezével folyton fekete szakállát simogatta. - Girgisz Gamal - mondta mély hangon -, úgy látszik, nagyon mélyre süllyedtél Isten kegyelmében. Sohasem látom arcodat a hívők gyülekezetében. Elveszett bárány vagy! Apám meghajtott derékkal állt előtte. - Nem megyek oda, ahol a gazdag rokonaim imádkoznak. Nem vagyok én elveszett bárány. Nem vagyok rosszabb, mint bárki más, és igazán nagyon szerény haszonnal árulom a portékámat. - Ezek a te gyerekeid? - kérdezte a magas termetű férfi, és rám nézett. A földön kucorogtam, két esztendővel fiatalabb Mórkosz öcsémet szorongattam az ölemben, és közben a legyeket figyeltem, amelyek arcocskájára rá-rászálltak. Láttam, hogy az Isten emberének égő szemei egyenesen rám irányulnak. - Hakim akarok lenni! - mondtam. - Nagy hakim! - Hogy hívnak, kisfiam? - Ibrahimnak. - Jársz már iskolába? - Melyik iskolába kell járnom, hogy hakim lehessek? Apám közbeszólt: - Majd ő veszi át ezt az üzletet, ha én meghalok mondta mogorván. - Nincs pénzem rá, hogy iskolába járassam. Nem vagyok sem gazdag ügyvéd, sem bej, sem pedig kedive.

5 - Pedig iskolába kell járatnod ezt a fiút - jelentette ki a magas férfiú. - Értelmesnek látszik. - Iskola, iskola! - dohogta apám rosszkedvűen. - Magam is csak tizenegy esztendős koromban kerültem iskolába, és mégis éppúgy tudok olvasni meg írni, mint akárki más. - Girgisz Gamal - mennydörögte a látogató -, adj nekem egy csekély összeget, és én gondoskodni fogok róla, hogy a fiaid jó nevelésben részesüljenek. Láttam, hogy apám kihúz egy fiókot, kinyit egy skatulyát, kivesz néhány ezüstpénzt, és odaadja a papunknak, az meg sürgősen zsebre vágja. - Majd beszélek unokatestvéreddel - mondta azután -, és igyekszem felkelteni benne a lelkiismeretet. - Hamarább fogod felkavarni a Nílus hullámait, mint az ő lelkiismeretét - morogta apám, és láttam, hogy arca haragos lesz. A pap azután megáldotta apám kis üzletét, majd eltávozott. - Hakim akarok lenni! - mondtam. - Hakim vagy nem hakim, meg kell keresned a kenyeredet - felelte apám. Aztán hátat fordított, és a fiókban maradt pénzt kezdte számolgatni. Egy hatalmas sejk, a mohamedánok egy magas egyházi méltósága járt egyszer a városnegyedünkben. Lobogó ruhában, fehér, vakító turbánban lépkedett az út közepén; a szeme kidülledt magas homloka alatt. Nagy embertömeg követte; egész csapat gyerek szaladt utána. A nevét kiáltozták, és roppant izgatottak voltak: - Abd al-azíz sejk! Abd al-azíz sejk! A nagyúr döngő léptekkel haladt tova, mintha az egész nép gondját cipelné a hátán. Hát igen, nagy ember volt, még Kairóban is annak számított. Felkaptam a gálabje alját, és magam is a tömeg után loholtam, kiáltozva: Abd al-azíz sejk! Láttam, hogy gyerekek és felnőttek megragadják a sejk ruhájának a szegélyét és csókolgatják. Akkor megtorpantam. Nem, ezt nem teszem meg. Egy sejk ruháját csókolgatni! Sohasem tennék ilyet! Egy ismerős kisfiú jött felém. Új ruha volt rajta és kis tarbús a fején. - Mi az, Rufail - kérdeztem csodálkozva -, apád hirtelen meggazdagodott? Megvetően elhúzta a száját. - Iskolába fogok járni! Azzal hátat fordított. Mélységes kétségbeesés fogott el. Kóboroltam összevissza az utcákon. A szívem megint csak odahajtott a kórház közelébe. Felkapaszkodtam a kerítésen, és bekukucskáltam azon az ablakon, amelyen keresztül egyszer egy nagy hakimot pillantottam meg fehér köpenyben. Most is láttam, amint két másik hakim társaságában egy zöld asztal mellett ült és kávéztak. Szívem hevesen dobogni kezdett. - Beteg vagyok! - visítottam. - Szörnyű szaggatás van a hasamban! Meghalok! Senki sem hederített rám. Újra meg újra kiáltoztam. Végre futva közeledett felém egy férfi, akinek kabátját fénylő gombok díszítették. Hatalmas bot volt a kezében, akkor leugrottam a rácsról, gyorsabban, mint a macska, és futottam, ahogy csak a lábam bírta. 2 Elmondjam-e vagy sem, első anatómiai leckéimet? Azon imádkozom, hogy valami jótékony angyal borítson fátyolt az emlékezetemre, mielőtt még meghalok, nehogy az emlékek utolsó pillanatomig kísértsenek. Csak azt kívánom, bárcsak valamennyi kollégám velem együtt látta volna azt, amit én láttam, akkor több tisztelettel viseltetnének Isten élő teremtményei iránt, és kissé több kételkedéssel a mi átkozott absztrakt tudományunk iránt. Kést venni a kézbe, hogy az élő test titkait kifürkéssze az ember, egyenlő egy vallásos cselekménnyel! Az orvosi művészetet foglalkozásnak nevezni, annak bizonyítéka, hogy mennyire elkopik a szavak értéke az állandó használatban. Az orvos művészete elsősorban gyógyító művészet, szent és magasztos művészet. Ne meséljenek nekem arról, hogy csak az emberi lélek titokzatos, a test nem az. Néhány száz esztendő múlva sokkal többet fogunk tudni a testről és a leiekről, sőt a jövő tudósai valószínűleg meg fogják mosolyogni barbár vagdalkozásainkat. Nincs az emberiségnek olyan rétege a világon, amely több tévedést és több hibát követett volna el, mint mi, orvosok. Jómagam is nemegyszer juttattam tudatlanságból, könnyelműségből a föld alá embereket - igaz, hogy gyógyítottam is, és valóságos csodákat is tettem. Ez hát úgy körülbelül kiegyenlítődik. Most a halál küszöbén állok, tehát nem restellem bevallani az igazságot. Senki sem vette a legcsekélyebb fáradságot sem ahhoz, hogy a kis Ibrahimot iskoláztassa. Az emberek gúnyosan utánoztak: Hakim akarok lenni!", majd ezt is megunták, és egyszerűen csak azt mondták: Jó reggelt, Ibrahim el-hakim!" Gúnyosan csak Hakim effendi"-nek neveztek; és szülővárosomban ez maradt a nevem mind a mai napig. Apámat szerencsétlenségek sora sújtotta. Beidézték a bíróság elé és pénzbüntetésre ítélték, mert eladott valamit, amit nem lett volna szabad eladnia; aztán nem fizette ki a büntetést mindaddig, amíg nem jöttek az állami hivatalnokok, és azzal nem fenyegetőztek, hogy lefoglalják nyomorúságos viskónkat mindazokkal a

6 szegényes holmikkal együtt, amik benne vannak. Csak akkor ment be apám az egyik hátsó szobába, felásta a földet, és elővett egy faládikát, majd mindenki legnagyobb csodálkozására odavágott két aranyat a pultra, heves szavak kíséretében, amelyek maróbbak voltak, mint valamennyi üvegcséjének tartalma. A felügyelőnek, aki a bolt átkutatásával fenyegetőzött, persze tekintélyes baksist volt kénytelen a markába nyomni. - Apám - mondtam -, adj Ibrahimnak is pénzt! - Verést kaphatsz, ha pénzt kérsz tőlem! Egy rézgarasom sincsen. Nem láttad a saját szemeddel, hogyanrabolt ki ma a kormány? Hordd el magad! Apám felemelte a kezét, és én elszaladtam. A nap égetően tűzött. Az utcák levegője tele volt forró fehér porral, amely oly sűrűn úszott, mint a köd. A kegyetlen napsütés elől a bazárba menekültem. Apámnak egyik ismerőse üvegezett edényeket, korsókat, pipafejeket, ládikákat és sétabotokat árult ott. Egy felfordított vödrön üldögélt, és a legyeket kergette az arcáról. Odaálltam eléje. Ügy tett, mintha nem venne észre. Rendkívül gazdagnak gondoltam, és azonkívül ő is kopt volt. Miért is nem tudtam olyasféle varázsigéket, amilyeneket a templomban használnak? Miért is voltam olyan tudatlan, és miért rettegtem annyira tudatlanságom miatt?... Turbánja tiszta, szakálla ápolt volt. A légycsapója aranyfonállal volt átszőve. Ez az ember biztosan hajlandó lesz pénzt adni neked, hogy hakim lehess - gondoltam magamban. Meg akartam szólítani, de a szám kiszáradt a szégyenkezéstől. Nem, nem tudtam pénzt kérni. Ez koldulás lett volna. Sohasem tudtam volna koldussá alacsonyodni. Valami meghatározhatatlan tompa fájdalom hasított belém, magam sem tud9m, miért. De még ma is éles bennem ez a fájdalom. Állandó kísérőm, újra meg újra szenvedést okoz - és most már tudom az okát. Megtanultam szeretni embertársaimat, az alacsonysorsúakat még jobban, mint azokat, akik fölöttem állnak - de ez a fájdalom változatlanul megmaradt bennem. Lassanként eljutottam odáig, hogy meg is barátkoztam vele. Szinte már hiányozna, ha egyszer megszabadulnék tőle. Végül is a piac környékére értem. Mint valami ködön keresztül, amelyet csak itt-ott szaggat meg a napsugár, rengeteg állatot láttam, szamarakat, tevéket, bivalyokat, juhokat és kecskéket. Vad hangzavar töltötte be a midant, a vásárteret, ordítozó sokaság vásárolt, kínálta a portékáját és alkudozott. Egy hatalmas termetű beduin kötőfékénél fogva két tevét vezetett. Mind a kettő rakoncátlankodott, vadul prüszkölt, és nem akart elmozdulni a helyéről. - Ja valad! Te fiú! - kiáltotta felém a beduin. - Tudsz tevét vezetni? - Hová, uram? - A vágóhídra. Eladtam ezt a két állatot a mészárosnak, és még ma le kell vágni őket, mert holnap ünnep lesz. - Mit adsz a munkáért? - Allah! - sopánkodott. - Milyen pénzéhesnek születnek a városban a gyermekek! - Egy csöppet sem vagyok pénzéhes, de egy piasztert kérek! A vágóhíd messze van, a temető felé vezető úton. - Kapsz egy fél piasztert! - Nem fogadok el kevesebbet, mint egy egész piasztert. Kezembe nyomott egy botot, meg a kötőféket. - Jalla! Gyerünk! Szorosan a sarkában maradtam. Amikor egy csöndes utcába értünk, megálltam. Eszembe jutott, amit gyakran hallottam, hogy az arabok meg a beduinok mind rablók. - Ja sizdi - mondtam neki -, fizess most ki, és akkor megyek veled tovább. - Majd kifizetlek, ha a vágóhídra értünk. Olyan mozdulatot tettem, mintha vissza akarnám adni neki a kötöféket, pedig nagyon is görcsösen szorongattam a markomban. Erre keresgélni kezdett, előhúzott egy fél piasztert, és felém nyújtotta. - Ez csak fél piaszter, te pedig egy egészet ígértél! - A másik felét majd megkapod, ha a vágóhídhoz érünk. - Esküdj meg rá. - A szemem világára esküszöm! - kiáltotta dühösen, s aztán lassan tovább vonultunk. Elmeséljem? Ne meséljem el? El kell mondanom. Amit ott a vágóhídon láttam, nemcsak mély benyomást tett rám, hanem egész további életemre hatással volt. Mielőtt a bejárathoz értünk, a beduin mindkét teve egy-egy mellső lábát felhúzta, és a térdnél erős kötéllel átkötötte. Az állatok most három lábon félelmetes táncba kezdtek, és szemüket meg hosszú nyakukat mindegyre csak elfordították a falak felől. Orrlyukuk nyugtalanul remegni kezdett, amint megszimatolták a rothadó vér bűzét. Az oldaluk lihegve harmonikázott, amikor a fejük fölött - mint valami felhő árnyéka - sűrű rajban kezdett keringeni egy csapat fekete keselyű, károgó holló és más égi hiéna, mohón várakozva a prédára. A falakon túlról, a vágóhíd hatalmas csarnokai felől emberi ordítozás visszhangja csapott felénk. A kapuban megjelent egy férfi, akinek külseje olyan volt, mintha egyenesen valami vérfürdőből lépett volna ki. Csepegett a vértől, még a fején lévő gyapjúsapka is vérrel volt átitatva. Meztelen lábszára vörösen csillogott.

7 Mögötte néhány fiú lépkedett, jóval idősebbek nálam az egyikük egy juhfejet cipelt a kezében. Botokkal és korbáccsal estek neki a makrancoskodó tevéknek, és behajtották őket a négyszögletes udvarba, amelynek túlsó végén három nagy, csarnokszerű nyílás tátongott, boltíve alatt, pedig hatalmas állati tetemek függtek. Itt patakokban folyt a vér. Megpillantottam közvetlen magam előtt egy bivaly levágott fejét, és ekkor szörnyű rángás futott végig a testemen, mintha görcs állt volna belém. Meztelen lábam elcsúszott a vérben, elvágódtam, majd feltápászkodtam. Amikor megpillantottam magamon a vért, a szenvedésnek valami félelmetes érzése fogott el. Zokogásban törtem ki. Fülembe harsogott a fiúk vad kacagása. A mészáros most odaállt a tevék mellé. - Hé! Hé! - kiáltozta. A tevék azonban nem voltak hajlandók letérdelni. Láttam, ahogy a tevék tekintete lassan a lefejezett bivalyra szegeződik. Olybá tűnt, mintha pillantásukban valami filozofikus gúny fejeződne ki. Ekkor az egyik fiú hirtelen elkapta az első teve lábát, hevesen megrántotta, úgyhogy az állat elvágódott. Nagy kés villanását láttam a levegőben, mély hörgést hallottam, és a következő pillanatban hatalmas vérszökőkút fröccsent elő, és bepermetezte a körülállókat, akik még csak meg sem kísérelték, hogy hátrább húzódjanak előle. Az izmos fiatal fiú leszorította a teve fejét a földre. Akkor azután a mészáros elválasztotta a nyakat a törzstől. Közben a második teve élesen és fájdalmasan vinnyogott, s hátborzongató táncot járt három lábán. Beleharapott az egyik fiú karjába, majd kétségbeesetten ingatta ide-oda a fejét. Az egyik fiú fújó-hólyagot szúrt a kimúlt tevébe, és elkezdte pumpálni. Az állat gyorsan óriási alaktalan tömeggé dagadt. Aztán izgatott, zavaros és lármás vita fejlődött ki akörül, hogyan lehetne megközelíteni a második tevét. Az ugyanis senkit sem engedett a közelébe férkőzni. Behúzódott a fal szögletébe, és kétségbeesetten igyekezett védekezni. Aztán láttam, hogy az az izmos fickó, akit a teve az imént megharapott, ügyesen bekúszik az állat hasa alá. A teve szeme vörös lett a dühtől. Fehér tajték csurrant ki a szája szélén. - Az ördög szállta meg! - kiáltották a henteslegények. A következő pillanatban azonban az állat hirtelen elcsendesedett. A legény alulról egy hatalmas sakinát, vagyis tőrszerű kést döfött a szívébe. A teve csak állt és reszketett, mintha lázas volna, vagy hirtelen jeges hideget erezne. A düh elmosódott a szemében, és elváltozott tekintete hirtelen valami mélységes megbékélést tükrözött. Lábai reszketni kezdtek, feje lecsuklott - aztán összeroskadt. Körös-körül mindenki hangos diadalordításban tört ki. Átvágták a teve nyakát. A vérszökőkút megint magasra szökkent. Emlékszem, ahogy lassan kihátráltam a vágóhíd udvaráról anélkül, hogy tekintetemet elfordítottam volna a színjátékról. Megkerültem a falat. Fekete pocsolya sötétlett mögötte, ami mélynek látszott és végtelennek, mint a tenger. Néhány asszony - amilyenekhez hasonlót még sohasem láttam - kosarakat töltött tele a vér-iszamos földdel, és odacipelték egy kis csacsihoz, amely a közelben állt, és olybá tűnt, mintha aludnék, mert a szeme csaknem egészen csukva volt. A pocsolya nem volt mély. Nálamnál valamivel nagyobb keselyűk álltak derékig benne, úgyhogy olyan volt, mintha nem lett volna lábuk. Szaggatott, gurgulázó hangokat hallattak, időnként, pedig éles vijjogásban törtek ki. Ketten közülük valami furcsa versenyt folytattak. Egy kötél két vége volt a csőrükben, és minél dühödtebben ráncigálták, annál jobban nyúlt a kötél. Az égboltot egészen elsötétítették ezek a gonosz madarak. Sorban ültek a falon, kövéren és telizabáltan, lassan ide-oda ingatva magukat, mint a részegek könnyű szendergés közben. Megkövültén álltam ott. Vajon a halál országába jutottam? Valaki a falon keresztül egy rakás hulladékot dobott át, ami éppen előttem esett le a földre. Furcsa valami volt, nem hasonlított húsra, sokkal könnyebbnek és világosabbnak látszott. Ma már tudom, hogy egy tüdődarab volt. A nagy madarak abban a pillanatban rávetették magukat, megkapaszkodtak benne karmaikkal, és összeverekedtek rajta. Úgy éreztem, mintha hirtelen fölébrednék. Vak, tompa harag öntött el. Megpillantottam egy botot, felkaptam a földről, és nekiestem a madaraknak. De nem hagyták egykönnyen elkergetni magukat. Ütlegelni kezdtem őket. Hatalmas szárnyuk suhogva csapkodott körülöttem. Én meg csak vakon vagdalkoztam. Még ma is látom magam előtt dühős, kerek szemüket. Végre sikerült elűznöm őket. Gyorsan felkaptam ezt a rózsaszínűen csillogó, szivacsszerű, hólyaghoz hasonló masszát, és elvonszoltam. Már nem emlékszem rá, hová mentem. Csak arra emlékszem, hogy olyan érzésem volt, mintha valami szentséget vinnék a karomon, valamit, amit meg kell védelmeznem. Leültem szorosan az egyik csatorna mellé, és mélységes csodálkozással szemléltem ezt a különös állati szervet, amely még meleg volt. Sőt annyira szörnyűségesen élőnek látszott, hogy úgy tűnt, mintha még mozogna. Már nem tudom, mennyi ideig ültem ott a csatorna mellett, csak arra emlékszem még, hogy végül is a talált kincset a vízbe dobtam, aztán néhány méternyire belegázoltam a lassú folyású vízbe, majd levetkőztem, kimostam gálabjémet, és megfürödtem. Mielőtt azonban hazafelé indultam volna, valami ellenállhatatlan érzés húzott vissza a vágóhídhoz. Bekukucskáltam, és láttam, hogy két idős férfi takarít. A sok húsnak, a fiatal legényeknek és mészárosoknak már nyomuk sem volt, de azért én csak meredten bámultam be az udvarra, s olyan érzésem támadt, mintha valami idegen és elhagyatott sötét erdőségben járnék, ahová csak a halál vezethet egy gyermeket - egy gyermeket, akinek nincsen barátja, és aki nem tud semmit. Mi lehet az, ami ilyen ellenállhatatlan erővel újra meg újra visszahúzott a vágóhídhoz? Vajon a szenvedés szükségszerűségének megérzése-e, ami valamennyi emberrel vele születik? Vagy talán a halál ünnepélyes és hatalmas vonzóereje? Vagy éppen a tudás szenvedélyes vágya volt az, ami gyermeki lelkemet hajtotta?

8 Lassanként hozzászoktam ezeknek a szörnyű mészáros jeleneteknek a látványához. Egy állat megölése, amely annyira megrendített az első alkalommal, nem töltött el már többé olyan szörnyűséges borzadással. Ügy találtam, hogy az élet kioltása valamely magasabb értékű rendszer része, valami jól átgondolt szükségesség és egyben hétköznapi gyakorlat, s noha még mindig felháborított, nem tudtam rajta változtatni. Ma már tisztában vagyok vele, hogy a kíváncsiság hajtott. Ilyennek születtem. Arra születtem, hogy orvos legyek, és kezdettől fogva az a konok és türelmes vágy uralkodott rajtam, hogy érzékeimmel szerezzek tapasztalatot a dolgokról, így aztán lassan szokásommá vált, hogy a vágási napokon elszökjem otthonról, elhelyezkedjem a véres ház ajtajánál, és mohón figyeljem a mészárosok munkáját. Nem volt számomra érdekesebb, mint ha megfigyelhettem, hogyan zsigerelik ki ezeket az állatokat. Nem éreztem többé utálatot, csak valami feszült várakozással voltam telítve. Akár juhról, akár ökörről vagy tevéről volt szó, lassanként megfigyeltem, hogy különböző szerveik testüknek ugyanazon vagy legalábbis igen hasonló helyén vannak. Kezdtem a magam testét is tapogatni, és meggyőződtem róla, hogy jómagam is olyasféleképpen vagyok megalkotva, mint ezek az állatok. Hamarosan mélyebb töprengésre késztetett ez a titokzatos organizmus, amit testnek neveznek. Összehúztam csípőm körül a gálabjémet, és közelebb merészkedtem a leölt állatokhoz. Most már mindent közvetlen közelből néztem végig. Elkezdtem kérdezősködni, és rövidesen elsajátítottam a mészárosok egész szókincsét. Legnagyobb megdöbbenésemre felfedeztem, hogy a hím és nőstény között bizonyos különbség van. Egy napon kerítettem egy rövid, éles kést, és nagy diadallal elrejtettem a ruhám alatt. Hozzájutottam életem első műtőeszközéhez! Lesben álltam a vágóhíd fala mögött, ahová a hulladékot szokták dobálni, heves harcba bocsátkoztam a keselyűkkel és hollókkal, s végül is megszereztem magamnak az anatómia tanulmányozásához szükséges darabokat. Ezeket aztán magammal cipeltem. Dobogó szívvel bújtam el egy cukornádföldön, előhúztam a lopott kést, és megpróbáltam zsákmányomat felboncolni. Kíváncsiságom egyre növekedett. A legnagyobb bámulatba az ejtett, hogy az ilyen lágy szervekből felépített állat képes egyenesen járni, futni, enni, terhet cipelni, sőt ura hangjának engedelmeskedni. A megoldhatatlan rejtélyek vadonába kerültem. Odahaza csak nagy ritkán akadt hús a háznál. Különös alkalmakra anyám megfőzött egy-egy galambot vagy csirkét, vagy éppen faparázson pirított bárányszeleteket. Mindig megettem a húst, valahányszor csak hozzájuthattam. Evés közben gondoltam ugyan ezekre az állatokra, de ez a gondolat a legkevésbé sem rontotta meg számomra a hús ízét. Testem állandóan vitaminokra éhezett. Amikor aztán valamivel idősebb lettem, még loptam is mindent és mindenhol, ahol csak alkalmam volt, hogy éhségemet csillapítani tudjam. Gyakran kérdeztem magamtól, miért eszem meg egyáltalán a húst? De azt hiszem, már, mint gyermek is tudatában voltam annak, hogy nagy különbség van az élettelen és az élő hús között. Az élettelen hús nem más, mint táplálék, fűtőanyag a test számára, míg az élő húsban benn rejlik az a láthatatlan, leheletszerű valami, amit az embernél léleknek vagy szellemnek szokás nevezni. Az a felismerés, hogy az ember szellemi lény, más, mint minden más teremtmény, az első lépés, amely az embert az örökkévalóság felé vezeti. Nyilvánvalóan már életem korai szakaszában felismertem ezt az igazságot. Éppen ezért ne ítéljék meg túl keményen a kis Ibrahimot, mert bizony morális és etikai fogalmak tekintetében ugyancsak halvány elképzelésekkel rendelkezett. Csak az az egy gondolat dolgozott benne, hogy hakim legyen, betegségek gyógyítója és fájdalmak enyhítője. Hiszen milyen gyötrő fájdalmakon mentem magam is keresztül! Mindezt majd később mesélem el. E pillanatban csak az a fontos, hogy közöljem: a sors bizonyos megkülönböztetett figyelemmel bánt velem, majdnem azt mondhatnám: kivételezett velem. Mert ez a sors gyors fordulattal a vágóhídról, kósza utcagyerek létemből, piszkos kis tolvaj mivoltomból egyenesen az elemi iskolába vezérelt. 3 Egyiptomban egy kisfiút iskolába küldeni igen költséges mulatság szegény emberek számára. Szülőknek és rokonoknak sokszor esztendőkön keresztül a legkeményebb áldozatokat kell ezért hozniok. Rokonaim, a Vászilok, nem voltak kaphatók ilyesféle áldozatra. Ők soha a kisujjukat sem mozdították értünk, Gamalokért. Számomra teljesen idegenek maradtak. S mégis, bár pénzéhesek, fukarok voltak, egyik unokatestvérem sem vitte sokra az életben. Egyikük fiatalon halt meg, a másikat meggyilkolták egy faluban, olyan okokból, amelyek sohasem tisztázódtak teljesen. Annak az életnek, amelyet minden atyai felügyelettől mentesen folytattam, voltak előnyei és voltak hátrányai. Folytathattam anatómiai önképzésemet". Kemény harcokat vívtam a vágóhíd mögött tanyázó keselyűkkel, és sikerült ezeket a különös kirándulásaimat mindvégig titokban tartanom. Vásári napokon átbújtam a vasrács rúdjai között, ahol a fejem és vállam még éppen keresztülfért; bejutottam a vásártérre, legjobb tudásom szerint igyekeztem üzletelő embertársaimnak segítségére lenni, s ezen a módon néhanapján kerestem is néhány piasztert. A pénzt összekuporgattam, mindig azzal a céllal, hogy iskolába járhassak. Lassanként támadt bennem ez a felismerés. Megdöbbenve vettem észre, hogy körülöttem mindenki szenved. Ahová csak néztem, mindenütt beteg embereket láttam. A vakok és bénák, az öregek és kehesek, a betegek és a nyomorékok száma végtelennek tűnt. Sokszor féltettem a saját egészségemet is, mert már szinte el

9 sem tudtam hinni, hogy ebben a beteg világban valaki egészséges maradhasson. Néha azonban mégis láttam vidékről érkező egészséges, erős mellkasú, széles vállú fiatalembereket, akiknek ugyanúgy csillogott a fehér fogsora, mint az enyém. Akkor örült a szemem és a szívem, mert úgy éreztem, hogy ezekhez az egészséges, fiatal fellah legényekhez több közöm van, mint a város beteg embertömegéhez. A forró évszakban nagy halom száraz kukoricaszáron aludtam a ház lapos tetején. Felnéztem a fényes csillagokra, és azt kívántam, hogy bárcsak a föld minden lakója egészséges, széles vállú és erős mellkasú lenne. Mindenekelőtt az tűnt fel nekem, hogy az egészséges embereknek egészen más a bőrük, mint a betegeké - valahogy más a fénye. Sőt sokszor olybá tűnt, mintha ez a bőr, különböző színekben játszana, és az ilyen látvány mindig vidámmá és elégedetté tett. Az egészség látványa örömet szerzett. Azonfelül pedig felfedeztem, hogy az egészséges emberek között kétségtelen rokon vonásokat lehet találni; úgy hasonlítottak egymásra, mintha testvérek volnának. S amikor megfigyeltem őket a fürdésnél, és láttam kemény izmú, hajlékony testüket, egyenes hátukat és karcsú ágyékukat, hosszú lábszárukat és világos szemüket, amikor hallottam érces hangjukat, mindig újra és újra feltámadt bennem a kíváncsiság, hogy bárcsak Egyiptom egész népe olyan lenne, mint ők. Aztán követtem példájukat, s magam is megfürödtem a Nílusban. Nőkről akkor még igen keveset tudtam. Csukott könyv voltak számomra - fekete, mozgó ruhakötegek, némelyikük nagy, némelyikük kicsi, az egyik sovány, a másik hájas, de valamennyi szép járású. Amikor láttam őket hosszú sorban, fejükön a friss vízzel töltött jarrákkal, a cserépkorsókkal lépkedni, fecsegve, nevetgélve vagy veszekedve, mindig feltámadt bennem a titkos szemérmes kérdés: vajon testük belseje hasonlít-e a bivalytehenek vagy a nőstény szamarak belsejéhez? Tudtam, hogy gyermekeket szülnek. Azt is tudtam, hogy tejet adnak. Ezen túl azonban semmit sem értettem. Csak valami meghatározhatatlan félelem reszketett bennem, mintha csak éreztem volna, hogy ha egyszer ezt az utolsó titkot is megfejtem, nem leszek többé ugyanaz az Ibrahim, aki addig voltam. Mindent összevetve, apám meglehetősen különös ember volt. Valószínűleg sohasem ismerte önmagát, sohasem próbált a végére járni, hogy tulajdonképpen kicsoda és micsoda is ő - de hát a legtöbb embernél ez a helyzet Úgy tűnt fel, hogy egyszerűen csak él bele a világba, belemerülve egy lusta, egyhangú létbe, italait és gyógynövényeit árusítva. Egészben véve szelíd és komoly férfi volt, csak néha tört ki belőle a harag vagy a kétségbeesés, akkor aztán igazságtalan volt mindenkivel, még önmagával is. Anyám egyszerű, de értelmes nő volt. Úgyszólván velünk, gyerekekkel együtt nőtt fel, mert amikor idősebbek lettünk, ő is megváltoztatta a maga kis szokásait, sőt még a külső megjelenése is átalakult. Idővel házunknak is egészen más képe lett. Bútordarabok kerültek bele, nem tudom, honnan, szőnyegek, házieszközök és más, az otthonunkat lakályosabbá tevő holmik. Sőt még egy óra is kezdett tiktakolni magasan egy szekrény tetején, ahol sem Morkosz, sem én el nem érhettük. Szombatonként anyám egy öreg néger asszony segítségével a kis hátsó udvarban kimosta fehérneműnket egy nagy, lapos bádogtálban. Amikor vége volt a mosásnak, Mórkosznak meg nekem be kellett állnunk a tálba, és akkor tetőtől talpig beszappanoztak és lemostak bennünket. Morkosz tetszett nekem, mert erős mellkasa és karcsú csípője volt, s a bőre éppoly világosan és fényesen csillogott, mint az enyém. Anyám egészségesen táplált bennünket, mindig volt számunkra zabkenyere, sok hagymája, sőt néhanapján egy kis avas vaj és bab is akadt. A csodáknak, pedig nem akart vége szakadni. Apám az üzletben az összes polcot beüvegeztette, aztán vásárolt egy ódon zöld plüss karosszéket, amelyet a boltajtó elé állított. Ebben a karosszékben üldögélt aztán naphosszat, és nézte a szűk utcában zajló életet. Légycsapót is vásárolt magának, és azzal kergette a legyeket az arca elől meg a pultról, épp úgy, mint ahogy a város jobb negyedeiben a gazdag kopt kereskedők csinálták. Egy napon egyszer csak megjelent egy ember öt hatalmas zalattal, vagyis füles agyagkorsóval; ezeket a ház mögött egy hűvös, szűk helyiségben raktározták el, mialatt Morkosz meg én ott álltunk, és szájtátva bámultuk a dolgot. Anyám azután, mint valami szorgalmas kis méhecske, hatalmas tömegű élelmiszert halmozott fel e nagy agyagkorsókban - rozst, kukoricát, sajtot és sózott vajat -, mindent behintett olajjal, majd a korsókat szárított iszappal ragasztotta le. Egy egész évre való készlet volt ez! Aztán elmondta nekünk, hogy a házunk végre tisztességes ház lett, és mostantól kezdve nem lesz többé éhség a födelünk alatt. A tradíciónak megfelelően szorgoskodott, ami sok más szokással egyetemben talán még a fáraók idejéből maradt ránk. És ettől a naptól kezdve anyám büszkén hordta a fejét. Körülményesen az arca elé húzta a fátyolt, ha elhagyta a házat, és lassan lépkedett, szabadon mozgatva karcsú karját, hogy minden ember láthassa: odahaza gazdag készletekkel rendelkezünk, és hogy ő milyen előkelő asszony. Apám kezdett kissé többet törődni velem. Minduntalan kérdéseket intézett hozzám. Hogy hová megyek, meg hogy merre jártam. Alaposabban szemügyre vett, és sokszor kísért a pillantásával, mintha valami új érdeklődés támadt volna fel benne irántam. - Ibrahim - mondta nekem egy reggel -, te úgy csavarogsz a világban, mint valami szegény kölyök, akinek semmi reménye, hogy legyen belőle valaki. Miért piszkos mindig a gálabjéd? - Mert csak ez az egy van. - Majd veszek neked újat. Ne mondják az emberek, hogy nem törődöm a gyerekeimmel. Ez a hirtelen változás meglepett. Apám szava zeneként hangzott fülemben.

10 - Már régen nem beszéltél arról, hogy hakim akarsz lenni - folytatta. - Talán bizony azóta már meggondoltad a dolgot? - Majd megtalálom az útját-módját, hogy azzá lehessek - feleltem elszántan. - Minden rendes gyereket iskolába járatnak a szülei, csak engem nem. - Talán anyáddal beszélted meg, hogy ezt a szememre hányd? - kérdezte, és a térde közé húzott. - Nos, Ibrahim - mondta azután lágy hangon -, én se vagyok rosszabb, mint a többi apa. Egy jó mesterség van, ami mindig hoz valamit a konyhára, ezt tapasztalásból tudom: jó biztosíték ellenében pénzt kölcsönadni. De azért mégsem szeretném, hogy pénzkölcsönző kufár legyen belőled. - Pénzkölcsönző? Honnan lenne nekem kölcsönadni való pénzem? - csodálkoztam. - Hát igen, az utóbbi időben sokat gondolkoztam a sorsodról, és anyáddal is sokat beszéltünk rólad. Márpedig ő okos asszony. Hát hallgass ide. Nagybátyád, a manszúrai gyapotkereskedő meghalt. Kétszáz fontot örököltünk tőle. De azért Halomnak, annak a tolvajnak, aki két évvel ezelőtt tíz fontot kölcsönzött nekem, egyetlen piasztert sem fogok visszafizetni. Ezt a pénzt inkább a te nevelésedre fordítom. Az állami iskolába fogsz járni, ott majd megtanulsz olvasni és írni. Aztán, ha majd egy kicsit nagyobb leszel, én magam foglak tovább tanítani, hogy hakim lehess. Mert én nagyobb hakim vagyok, mint az összes többi együttvéve. Vannak szörnyű erős poraim és orvosságaim, és tudom mindegyiknek a titkát, így lesz ez, Ibrahim fiam. Ezentúl az állami iskolába fogsz járni. Évi négy font lesz a tandíj, de ezért a pénzért ezer font értékű tudományt szedhetsz magadba. Mély gyöngédséget éreztem apám iránt. Alig tudtam felfogni azt a nagy szerencsét, ami hirtelen az ölembe hullott. Az állami iskolába járni! Hisz olyan keveseknek adatik meg a sok ezer és ezer egyiptomi fiatal között, hogy állami iskolába járhatnak! - Nagy ember akarok lenni - jelentettem ki. - Minden egyes fontért, amit most értem kiadsz, ezer fontot fogok neked visszafizetni. És csaknem sírtam az örömtől. Meg is tartottam az ígéretemet. Apám most már több mint nyolcvanéves, és csaknem egészen vak. De azt hiszem, túl fog élni engem, mert még mindig erős, egészséges, és Aszjút egyik legtekintélyesebb polgárának számít. Otthon, később nagy vita tört ki a körül a kérdés körül, hogy vajon rövidnadrágot, inget, kabátot és tarbust viseljek-e, mint valami effendi fia, vagy egyszerűen csak gálabjét. Az anyámnak titkon az volt a nagyravágyó kívánsága (ó, ti asszonyok!), hogy iskolai pályafutásomat rövidnadrágban kezdjem meg. Az állami tisztviselők is nadrágban jártak, és mi lehetne egy egyiptomi hőbb vágya, mint hogy maga is állami tisztviselő legyen? Apám, a lelkes hazafi, azonban hallani sem akart a dologról. - Azt akarom, hogy egyik fiam se utánozza az idegenek által behozott szokásokat! Nem hallottad, amit Abdalláh sejk mondott a múlt héten az egybegyűlt tömeg előtt? A külföldiek elveszik tőlünk az országunkat! A külföldieké a termékeny földünk, és ránk erőszakolják törvényeiket és erkölcseiket! Abdalláh sejknek igaza van. Mi hasznot hoznak az inglézik, a franzabik, a görögök, a szíriaiak, ez az egész banda a mi országunknak? Talán azt képzelik, hogy amiért nadrágban járnak, már többek, mint mi vagyunk? Hát mik vagyunk mi, egyiptomiak? Szabad akaratú emberek, vagy pedig rabszolgák, mint a földeken dolgozó fellahok? És mi Gamalok, nem vagyunk-e jobb és régibb keresztények, mint ezek a külföldi keresztények valamennyien? Majd egyszer a papunk elmeséli neked, hogy micsoda régi és dicső fajtához tartozunk! Pfuj! Ibrahim igenis gálabjét fog viselni, és én magam veszem meg neki. Sőt két gálabjéje lesz, egyik az iskolába, a másik vasárnapra. Azt akarom, hogy a fiaim tisztességes emberek legyenek és ne semmittevő ficsúrok! Anyám azonban nagyon makacs volt. - Ha Ibrahimnak nadrágot és kabátot veszel, jóval előkelőbbnek fog látszani, és nem is kerül sokkal többe. - Gálabjét veszek! - kiáltotta apám. Egészen dühbe gurult. - Ó, Dandusa! Miért szegülsz szembe folyton az akaratommal? Nadrágot és kabátot! Hát még mit nem! Nem látod, hogy a mi Ibrahimunk oly gyorsan nő, mint a cukornád a Nílus iszapjában? Nadrágot és kabátot! Hiszen két hónap alatt kinövi attól a sok tudománytól, amit majd az iskolában beléje tömnek! Apámnak valószínűleg igaza volt - de csak később, sokkal később jöttem rá a nadrág és a gálabje közötti valódi különbségre. Ma ifjú honfitársaim százezrei holmi kitüntetést látnak az európaias ruházkodásban, és azt hiszik, elég effendinek látszani ahhoz, hogy valóban effendi is legyen az ember. Milyen gyorsan elfelejtik, hogy a ruha csak külsőség. Magam is éreztem ezt a nagy büszkeséget, amikor megkaptam életem első nadrágját. Ostoba, fiatal tökfilkó voltam, és azt hittem, hogy hangoskodással és kődobálással ki lehet kergetni majd az idegeneket hazánkból. Nadrágosan, pedig azt képzeltem, hogy magasan fölötte állok a mezőn dolgozó fellahoknak. 4

11 Nem neveltek különösebb módon hazaszeretetre. Gyermekkoromban senki sem - legfeljebb talán néhanéha apám - emlékeztetett rá, hogy egyáltalán valamilyen nemzethez tartozom. Hasonló korú gyermekek között nőttem fel, s még csak nem is sejtettem, hogy Egyiptom: ország, a lakói pedig nemzetet alkotnak. Senki sem oltotta belém a nemzeti büszkeség és a személyes becsület megszentelt tudatát. Az iskolánk felügyelője is angol volt. Kairóból jött. Azt hiszem, legalább ezerkétszáz fontot keresett egy évben. A megérkezése előtti napon iskolánk igazgatója körüljárta az osztályokat. - Holnap meg fog itt jelenni ez és ez a miniszteri felügyelő őexcellenciája. Nos hát, kedves gyermekeim, úgy illik, hogy erre az ünnepélyes alkalomra valamennyien szépen megtisztálkodva jöjjetek az iskolába, és rendbe szedjétek a könyveiteket is. - Ajva, effendi! Igen, uram! Másnap hosszú sorban állítottak fel bennünket az iskolaudvaron. Egy sovány, fehér ruhás úr - kezében elefántcsont nyelű légycsapóval - peckes léptekkel elvonult soraink előtt igazgatónk kíséretében, aki rendkívül szolgálatkésznek és ijedtnek látszott. - Nos, jóember! - mintha még ma is hallanám, ahogy az angol ezt mondja az igazgatónknak: - Nos, jóember! - és a direktor igen alázatosan így felel: - Igenis, kegyelmes uram, igenis, kegyelmes uram! - holott a felügyelő egyáltalán nem is volt kegyelmes úr. Különben is, a pokolba ezzel a kegyelmes úr"-ral. Isten tudja, hány honfitársamat vitte már kísértésbe az a vágy, hogy kegyelmes úr legyen belőle! - Nos hát, miért jártok ti iskolába, kedves fiatal barátaim? - Hogy államhivatalnokok legyünk! - Micsoda? Valamennyien? Kínos csönd támadt, senki sem válaszolt. - Én hakim akarok lenni! - szólaltam meg hirtelen. Őkegyelmessége tekintete megállapodott rajtam. - Ó! - Kis szünet. - És mi célból, fiam? - Hogy honfitársaimat kigyógyítsam a betegségeikből. - Ó! - Kis szünet. - A te honfitársaidat? - Ajva! Később az igazgatótól alapos verést kaptam. Hogy miért, azt nem mondták meg. Csak úgy egyszerűen elnáspángoltak. Ma már tudom az okát, mert ma már tudok olvasni mind az urak, mind a rabszolgák szívében. Végig kellett szenvednem egy primitív oktatási rendszert, amelynek az orvosi tudományhoz a legcsekélyebb köze sem volt. Tanultam egy kis természettudományt, élettant és anatómiát. Az osztályteremben faliképek lógtak: egy juh, egy ló meg egy ember képe keménypapírra festve. Az embernek két tüdőszárnya, gyomra, szíve, két veséje, két lába, két karja, idegrendszere, nyaka, feje meg agya volt. Én pedig akkor már saját kezűleg felboncoltam egy döglött szamarat! Három napig dolgoztam rajta, míg aztán nem bírtam tovább a szagát. De a legnagyobb titok továbbra is felderítetlen maradt előttem. Mi a pusztulás? Miért ez az undor a halott és oszlásban lévő testtől? Csak egy felelet volt rá. Persze nem az orvosi tudomány felelete: hogy tudniillik a szövetek felbomlanak. Hiszen fiatal emberek, akiknek épek a szöveteik, ugyancsak meghalnak és elenyésznek. A felelet az, hogy minden élet szellemi erő, és e nélkül az erő nélkül nem marad az emberből semmi más, csak a porhüvely. Így történt azután, hogy a fiatal Ibrahim többet tudott magáról az élet lényegéről, mint a tanítója, akinek az élet igazságára kellett volna őt oktatnia. Nem akarlak feltartani azzal, idegen vándor, hogy részletesen elmeséljem, miként értem gyermekből felnőtte. A fölöttünk tűző nap átforrósodott testeket sarjaszt a forró földből. Három esztendőn keresztül olyan voltam, mint minden fiatalember a viharban - ez az érzékek viharzása volt. Ez alatt az idő alatt éreztem, hogyan csúszom lejjebb és lejjebb a mélységbe. A lelkem mélyén teljes volt a zűrzavar. Rossz tanuló lettem. Nyugtalan voltam éjjel és nappal, és ez a nyugtalanság úgy sodort magával, mint ahogy a felhők sodródnak az égen. De mivel én sem voltam kivétel a többi közül, és mivel a társaimmal ugyanannyi baj volt, mint velem, némelyekkel még több, sokkal több, megmaradhattam az iskolában. - Ezek a gyerekek bizonyos korig értelmesek és figyelmesek. Aztán hirtelen megtorpan az eszük. Tevékenységük és munkaerejük csökkenni kezd. Szórakozottá, nyugtalanná, kötekedővé válnak. Szigorú felügyelet és fegyelem alatt kell tartani őket. Keményen kell büntetni rossz szokásaikat. Szégyen, gyalázat, hogy néznek ki a könyveik! - Igenis, kegyelmes uram. - Miért van ez? Látni kellett volna az igazgatónk vállvonogatását és a csalódás tanácstalan kifejezését az arcán. Közös csalódása ez minden egyiptomi iskolamesternek. Ő ismerte a gondjaira bizott gyerekeket! Hiszen jómaga is csak egy nagyra nőtt kisfiú volt. - Ez nagyon komoly problémája Egyiptomnak, kegyelmes uram! Úgy bizony, annyira komoly, hogy egy másik kegyelmes úrnak, a közoktatásügyi miniszternek is gyakran fáj miatta a feje. Állami bizottságot! Ajva! Most majd tudományos módszerekkel látunk neki a problémának.

12 Szakértőkre van szükségünk. Gyerünk a szakértőkkel! Ötezer font egy szakembernek! Vagy akár tízezer font is, mit számít? Egyiptom gazdag, Egyiptom bőkezű, Egyiptom modern. És minden szakember közül megjelennek a legeslegmodernebbek: professzor, doktor ez meg az, egy pedagógus, egy világhírű pszichológus és még sokan mások, Angliából, Franciaországból és Németországból, meg Amerikából és Svájcból. - Itt vagyunk, kegyelmes uram, maradunk három hónapig, vagy akár hat hónapig, ha úgy kívánja! De az egyiptomi nyár túlságosan forró nekünk, így hát nyárra majd elutazunk, és jövőre megint visszajövünk. - Csak semmi sietség, tisztelt professzor uraim! A nevelés Egyiptomban lassú, igen lassú munka. - Mikor kezdjünk hozzá, kegyelmes uram? - Szabad kezet kapnak, uraim. És azonkívül számíthatnak a kormány teljes támogatására. Feszült kíváncsisággal várom jelentéseiket. A miniszter közben lemond. Új jön a helyére. Levéltáraink tele vannak jelentésekkel. Az egyik külföldi professzor vérpróbákat vesz tőlünk, és oly módon igyekszik az egyiptomi kérdés mélyére hatolni, hogy a vérünket üvegcsövecskékben vizsgálgatja. Ötezer font ára tudomány, aztán a másod- vagy harmadosztályú Nílus-rend, az illető miniszter befolyása szerint. Nekünk, egyiptomiaknak azonban mindegy, hogy ki az, aki jön, és ki az, aki megy. Males! Nem számít! Arra vagyunk ítélve, hogy azt csináljanak velünk, amit akarnak. De az életerőnk, a népünk titokzatos ereje lassanként veszendőbe megy, és akkor már nem Males" többé Én nagy hakim akarok lenni! Egy hakimnak kell kormányoznia Egyiptomot! 5 A felső iskola osztályain valami izgalmas létezési forma utáni céltalan vágyakozással száguldottam végig. Úgy tűnt, hogy az orvostudomány még mindig az elérhetetlen messzeségben lebeg, és talán belefáradtam volna, hogy matematikával, nyelvekkel, földrajzzal és irodalommal tömjem tele a fejemet, ha szívem mélyén ott nem lobogott volna az az égető kívánság, hogy egyszer mégis orvos lehessek. Sokat tanultam angolul és franciául, de csak nagyon keveset, úgyszólván egyáltalán semmit a saját hazámról. Tanítási rendszerünk ugyanolyan importáru, mint akár a havannaszivar vagy a whisky. A fő célja ennek a rendszernek az, hogy a fiatal egyiptomiból értelmes és alázatos lényt formáljon, aki a csontja velejéig át van itatva azzal a szemlélettel, hogy Egyiptom képtelen önmaga sorsának intézésére, sohasem volt és soha nem is lesz képes rá. Hej, fiatal Ibrahim, nehogy kimutasd, hogy tudsz küzdeni és harcolni, el ne áruld férfiasságodat, véredet, természetedet, mert máris táncol a hátadon a kurbag, és mint haszontalan kölyköt, kicsapással fenyegetnek. Rabszolgaság a sorsod, fiam, még akkor is, ha nagy tisztségre emelkedsz, ha tudós, miniszterelnök vagy akár király lesz is belőled! Bármi történik is, mindig gondolj arra, hogy egy még magasabban álló úrnak kell szolgálnod. És ez nem valami láthatatlan úr, hanem nagyon is kézzelfogható jelenség. Övé a hadsereg, a tankok és a repülőgépek a te hazádban. Az ő kezében van a pénzed. Hát akkor a gondolatai is elég jók lesznek neked. Az ereimben csordogáló vér, az ősi egyiptomi vér azonban nem volt hajlandó felszívni magába ennek a láthatatlan méregnek egyetlen cseppjét sem, amivel a tananyagunk át volt itatva. Igaz, hogy ha nincs az apám, idővel talán mégis megmérgezték volna a véremet. Ahogy idősebb lettem, lassanként kezdtem őt is jobban becsülni. Tizenhárom éves koromban, mikor felkészültem rá, hogy elutazom a felső iskolába, mégis európai ruhát kellett öltenem. Gúnyos kacagás kíséretében kergettek volna ki az iskolából, ha gálabjében jelenek meg. Anyám diadalmaskodott, amikor végre nadrágban látott. Büszkesége nem ismert határt. Erre az alkalomra két galambot sütött ki számomra. Apám azonban ezüstkeretes pápaszemén keresztül rosszkedvű pillantásokat vetett felém, és feltolta a turbánját magas homlokán. - Ibrahim - figyelmeztetett -, e miatt a változás miatt ne feledkezz meg önmagádról. A ruha nem más, mint külső hüvely, amelyet az ember azért visel, mert így követeli az illendőség. De azért vétesd észre a külföldiekkel, hogy csak külső megjelenésedet változtathatják meg, a belsődet soha! Tizennyolcadik évemben jártam, amikor elhagytam a felső iskolát. Megkaptam bakkalaureátusi diplomámat, és nagyon büszke voltam rá, sőt mondhatnám, máris valódi bakimnak éreztem magam. Valószínű, hogy már akkor is többet értettem az orvostudományhoz és az anatómiához, mint a legtöbben azok közül, akik ezt a hivatást művelik. Az állami kórház egyik sebésze egy halom könyvet kölcsönzött nekem. Sok orvosi kifejezést tudtam már. És már meg is vívtam első harcomat a hatóságokkal. Véget akartam vetni annak az érzéketlen és brutális módszernek, amellyel az állatok életét kioltják. Itt azonban darázsfészekbe nyúltam. A vallás, a tradíció és a különböző, állítólag Allahtól származó törvények áthághatatlan falként meredtek elém. Barátaim kinevettek. Az volt az érzésem, mintha saját országom viselne hadat ellenem. Jobb, ha ezen néma hallgatással siklunk át. Mert a tudomány szava olyan, mint a pusztába kiáltó szó. De soha semmi rá nem bírhat arra, hogy az állatokat ne szeressem! És ha újrakezdhetném a munkámat, nem tudom, vajon gyógyító tudományomat nem néma barátaim, az ég különösen kedves gyermekei szolgálatába állítanám-e.

13 Második fejezet A NÍLUS 1 Nemsokára búcsút vettem otthonról, hogy Kairóban orvostudományt tanuljak. Anyám sírt. Apám némán ült a plüss karosszékében, és hessegette arcáról a legyeket. Szemében valami tompa megadás kifejezése sötétlett. Négy font volt a zsebemben. Ezzel kellett megkezdenem új életemet Kairóban. Hogy útközben pénzt takarítsak meg, elhatároztam, helyet keresek magamnak a számtalan kájassza, a nagy teherszállító folyami bárkák egyikén, amelyek mindkét irányban végighajózták a Nílust, és közben kereskedtek. A folyóparttól már egymérföldnyire látni lehetett hatalmas, büszke vitorláikat. Ott álltam a töltésen a gátnál, néztem az elhaladó hajókat, és ezt kiáltottam a kapitányok felé: - Kairóba! Ki vinne magával Kairóba? Néhány sötét, horgas kereszttel bemázolt bárka siklott el mellettem. A hajósok felnéztek, egy nadrágos fiatalembert láttak, aki két vasfogantyúval ellátott faládikán üldögélt. - Utazz te csak vonaton, ifjú effendi! - kiáltotta vissza az egyik. - Mért nem úszol inkább odáig, vagy mért nem mégy gyalog? - gúnyolódott a másik. Végül azonban az egyik kájassza, egy nagy sötét bárka, amely korsókat és agyagedényeket szállított, kijött egészen a part közelébe. Olybá tűnt, mintha hatalmas vitorlájának hegye elveszne a kék égben. Sárga zászlóján egy skorpió büszkélkedett. Vagy félméternyire úszott el mellettem. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és átugrottam a fedélzetre. A kájasszán három hajós, egy fiú meg egy asszony utazott. Az asszony a bárkát szorosan a part mellett tartotta mindaddig, amíg a viteldíjban meg nem egyeztünk. Tíz piaszter. Az egész útért. Még az étkezésem is bele volt számítva. Ami igaz, az igaz, nem kerültem rablók karmaiba! Friss szél hajtott bennünket. A hajó azonban sok terhet vitt, és így csak lassan haladhattunk. Szívem megtelt szomorúsággal. Valami különös mélabú kerített hatalmába, amikor eltűnni láttam Aszjútot, és most éreztem csak, mennyire kötődöm az otthonomhoz, mennyire szeretem anyámat, apámat és Morkosz öcsémet. Gyakran, nagyon gyakran fogunk majd írni egymásnak! Beszámolok majd részletesen minden élményemről. Hiszen anyám vett is erre a célra egy írómappát meg néhány ív olcsó levélpapírt. Ott vannak gondosan elraktározva a ládámban az új ruhám, az új nadrágtartóm meg a könyveim között. A könyveim, az én saját iskolakönyveim! És nincs-e egy kis úti gyógyszertáram, a legnagyobb büszkeségem, amit legutóbbi születésnapomon Aszjútban vásároltam? És nincs-e négy aranyam, egy kis zacskóban, bevarrva a kabátom bélésébe? Meg egy talizmánom, amit anyám megáldatott a pappal, és amely most ezüstláncon függ a nyakamban az ingem alatt? Nincs-e két ajánlólevelem két Kairóban élő aszjúti polgárhoz, az egyik a volt iskolaigazgatómtól, a másik meg a kórház sebészétől? Úgy bizony, és hozzá még ezek a hajósok egész vidám emberek voltak. Énekeltek, és könnyű szívvel fecsegtek. Másképp beszéltem, mint ők, mert előszedtem a legszebb iskolás arabtudásomat, és szépen, dallamosán hangsúlyoztam a magánhangzókat. Ez csakugyan nagy hatást tett rájuk. Aztán felmondtam hosszú verseket a Koránból, amit még az elemiben kívülről megtanultam. Úgy beszéltem velük, mint valami nagy sejk, és ők csakugyan tisztelettel néztek fel rám. Büszkén meséltem el nekik, hogy fiatal hakim vagyok. Ekkor az egyik férfi ezzel fordult hozzám: - Allah küldött téged a mi kájasszánkra. Itt van velem az anyám, nagyon beteg, valami daganat van a nyakán. Nem tudnál adni neki valami orvosságot, mert igen sokat szenved, és szünet nélkül jajgat, hogy segítsenek rajta. - Miféle daganat az, zárt vagy nyitott? - Olyan, mint a hold, amely felkel a sivatag fölön. Fontoskodó arcot vágtam. - Hogy lehessen ilyen hasonlat alapján véleményt alkotni? Az orvosnak látnia kell a páciensét, mielőtt elhatározza magát valamilyen kezelési módra. Mert különben még valami rosszat ajánlhatnék nektek. - Anyám amott van a túlsó oldalon - mondta a férfi. Meg fogom mondani neki, hogy egy nagy hakim utazik velünk. - Allah tudja, hogy milyen nagy a tudományom! - feleltem. A férfi sokáig nem jött vissza. Az asszony nyilvánvalóan nem akarta megmutatni a nyakát egy hakimnak, méghozzá egy fiatal fiúnak. Ilyen szégyent! Fellebbenteni a fátyolt! Inkább elszenvedi a legszörnyűbb fájdalmakat. Mindezt végighallgattam, aztán felkeltem, és átmentem az asszonyhoz. - Ja szitti, ó, asszonyom - mondtam neki -, Horni elmondta, hogy milyen szenvedéseket állsz ki. Ne nézd bennem az idegent, még csak azt sem, hogy férfi vagyok. Nem vagyok egyéb, mint a tudomány szolgája, aki minden bajt megért. Szándékaim teljesen tisztességesek.

14 Az asszony felegyenesedett, és piszkos fekete fátylán keresztül fürkészve nézett. Fia igyekezett rábeszélni: - Hallgasd csak, mit mond a hakim! Hallod, milyen szavakat használ? Úgy beszél, mint egy nagy sejk! Lekuporodtam melléje, és megfogtam az öregasszony csuklóját. - Akkora daganatod van, mint a hold, de még ezt is meg fogom gyógyítani! Az asszony nyögve ingatta ide-oda a testét. - Nagy fájdalmai vannak - magyarázta a fia. - A fájdalmak majd el fogják hagyni - mondtam, és az asszony szemébe néztem. Teste megfeszült, karja sem remegett. Oldalt fordítottam az arcát, és levettem róla a fátyolt. Jókora kinövés volt a nyakán, és valóban a kelő holdhoz hasonlított. - Nem olyan veszélyes a dolog. Ha van hozzá bátorságod azt mondani nekem: Gyógyíts meg", egykettőre megcsinálom. És alig fogsz érezni belőle valamit. Óvatosan megvizsgáltam a daganat kiterjedését. - Volt már sok ilyen kinövésed? Az asszony megrázta a fejét. Nagy önbizalom töltöttel. Az a bizakodás, amely azután egész életemen keresztül sohase hagyott el többé: a hit önmagámban és küldetésemben. És hirtelen különös, édes erőt éreztem magamban. Tudtam, hogy meg fogom gyógyítani. - Érzel most fájdalmat? - kérdeztem. Az asszony kapkodó lélegzetet vett, majd így felelt: - Igen. - Mégis el fogom távolítani ezt a nyavalyát a nyakadról - mondtam neki -, mégpedig tüstént. Tökéletesen alávetette magát akaratomnak, és felfedte az arcát. - Tartsd magad nyugodtan - figyelmeztettem, gyöngéden megérintve homlokát -, míg a gyógyítást előkészítem. Ez volt életem első sebészi beavatkozása. Egyszerűen csak követtem az ösztönömet, tekintet nélkül arra, hogy esetleg tévútra is vezethet. Előszedtem kézi gyógyszertáramat, ami nem volt más, mint egy Németországban gyártott elsősegélydoboz. Késemet izzó parázson fertőtlenítettem, aztán először is karbololdattal lemostam a daganatot. - Semmit sem fogsz érezni - biztattam az asszonyt. És különösképpen csakugyan egészen nyugodt maradt, egyetlent sem nyikkant, miközben merész elhatározással felnyitottam a daganatot, és tartalmát egy vattacsomóba ürítettem. Aztán karbolos vízzel átitatott vattát tettem a sebre, és kötést raktam a nyaka köré. - Most már kész, és ismét egészséges leszel - jelentettem ki. Az asszony lassan mozgatni próbálta a fejét. - Egészséges vagyok! - mondta. - Hofni! - kiáltotta hirtelen. - Ez a hakim csakugyan meggyógyított engem! Ez után az operáció után nagy ember lettem a kajásszán. Hofni odajött hozzám, és vissza akarta adni a pénzt, amit az utazásért fizettem. - La, nem! - mondtam büszke határozottsággal. - Azt képzeled talán, hogy amit tettem, meg lehet pénzzel fizetni? Azt gondolod, hogy én is holmi külföldi vagyok, aki azért jön az országunkba, hogy pénzt keressen a betegeken? A gyógyítás képessége Isten adománya, és aki ezt az adományt pénzért eladja, az nem érdemli meg, hogy birtokában legyen. Nem nagyobb öröm számomra azt látni, hogy anyád megszabadult a fájdalmaktól, mintsem hogy Kairóba utazzak, útiköltség fizetése nélkül? Anyád derék asszony. Néhány napon keresztül ne egyen a ti fűszeres ételetekből, ne adjatok neki mást, mint friss tejet és kenyeret. Akkor kitisztul a vére, és nem lesz többé ilyen fájdalmas kiütés a nyakán. Mielőtt végképp beesteledett, még egyszer megvizsgáltam a páciensemet. Megint kimostam a nyakát, és újabb kötést tettem rá. A seb tisztának és rendben lévőnek látszott. Ekkor az öregasszony azzal a rendkívüli méltósággal, amely még a legszegényebb egyiptominak is veleszületett tulajdonsága, hellyel kínált. - Ülj le ide. Beszélni akarok veled. Csodálkozva ültem le. A hajósok éppen vacsoráztak, ott kucorogtak egy tál körül, amelyben párolt bab és hagyma volt. Az öregasszony hangja olyan halkan szólt, mint a part felől suhanó enyhe szellő. - Még fiatal vagy - mondta -, még nagy gyógyító mester lesz belőled. Valami különös fényt láttam megcsillanni a szemében. - Egész jövődet látom az arcodban - folytatta. - Nagy ember leszel. És egy aranyláncot látok a nyakad körül. De a lánc egyik szeme nincs aranyból. Egy virág van beletűzve, ezért nem veheted észre, hogy az a szem nem aranyból való. Ez a szem, amely nincs aranyból, el fog törni, és te ezért elveszíted az aranyláncot. Kutatni fogsz utána, de hasztalanul. Csak a virágot fogod megtalálni, és azt meg is őrzöd életed végéig. - Miféle virágról beszélsz? - Nem tudom. De még az anyád amulettje, amelyet a nyakadban viselsz, az sem óvhat meg téged ettől a sorstól. Zavart lettem és megdöbbentem. Mit tudhatott ez az asszony a talizmánomról?

15 - És mit jelent az aranylánc? - A gazdagságot, amit a gyógyító művészeteddel fogsz szerezni. - Nem akarok semmiféle gazdagságot szerezni. - Azt tudom, de mégis a tiéd lesz. Megkapod majd, nem a magad számára, hanem mások érdekében. Megfogta a kezemet, és szomorúan megrázta a fejét. - Csak a virág marad a tiéd életed végéig, de az aranylánc nem. - Meddig fogok élni? - Elég hosszú ideig ahhoz, hogy igazi férfi legyen belőled. - És mit jelent a virág? Áruld el nekem! - Nem tudom, mit jelent. De fölemeled, elveszíted, és megint megtalálod. Elengedte a kezemet, és elfedte arcát fátyolával. Elnéztem a nyugati horizont felé. A nap utolsó sugarai kihunytak a líbiai hegyek mögött. Körös-körül mélységes csönd honolt. Elhaladtunk egy pálmaliget mellett, amely feketén és fenyegetőn magaslott az áttetsző homályban. Felpillantottam az árbocra. Mintha a vitorla a fejem fölött belemosódott volna az éjszakába. Magasan fölöttünk egy csillag szikrázott. Megpróbáltam kihámozni a jóslat értelmét, de nem sikerült. Horni kájasszája lassan úszott a vízen. Igen erős volt az ellenszél. Szürkén és csöndesen siklott a vízen, mintha halottakat szállítana koporsóban. A Nílus néma volt és kietlen, mint ősidőktől fogva, és mindkét partját homály borította. Csak a fellahok kutyáinak ugatása meg néha-néha egy sakál ordítása szűrődött át a víz fölött. A levegő gyorsan lehűlt. Úgy éreztem, mintha az ilyen éjszakán minden testet valami titkos vágy lepne meg. Vágyakoztam egy lány ölelése után, akinek szája a datolyához hasonló, és lehelete oly illatos, mint a mandula. Boldoggá tett volna, igen, talán elfeledtette volna velem, hogy egyre jobban és jobban távolodom otthonomtól, és hogy egészen egyedül tapogatózom előre a mérhetetlen kiterjedésű világba vezető úton. Hirtelen enyhe lökés rázkódtatta meg a bárkát. A hajó lassan megfordult, és az égbolt képe megváltozott fölöttem. A hajós hangosan káromkodott, és hallottam, hogy a rúd után nyúl, hogy letaszítsa a bárkát a homokpadról. A csillagok körben forogtak fölöttem. Hirtelen emberi hangok hallatszottak a part felől. Azt kiáltozták, hogy kössünk ki. Hofni visszakiáltott, hogy nem hajlandó a hajót a parthoz kormányozni. Egy éles hang most parancsolóan mondta: - Megállj! Kössetek ki! Hofni méregbe gurult. - Rablók! Tolvajok! - kiáltotta a vízen át. - Azt hiszitek, talán zöldfülű újonc vagyok a folyón? Gyertek csak közelebb, majd kihalászlak benneteket a botommal, mint a halakat, és beverem a koponyátokat! - A rendőrség beszél veled! - ordította vissza a hang. - Az ám, rendőrség! Azt hiszitek, olyan ostoba vagyok? Isten őrizzen meg a rendőrségtől, az a leggyalázatosabb banda Egyiptomban! - Vigyázz, börtönbe kerülsz! Hofni felnevetett: - Börtön! Én a kájasszámmal Manszúrába megyek, és megvannak a papírjaim a hajósgazdától! Most a másik partról hallatszottak a kiáltások: - Megállni! Állítsátok meg ezt a kájasszát! Hofni a fogát csikorgatta. - Gyere, szél! - fohászkodott. - Gyere, nagy erős szél, és dagaszd a vitorláimat! Csak vigyél el minél hamarabb ebből a megbabonázott Aszjút tartományból! A pokol minden ördöge itt leselkedik körülöttem, hogy megrémítsen. A rossz szellemek kísértenek! Én meg csak ültem, és hallgattam a part felől jövő hangokat. Hirtelen megpillantottam egy bárkát. A farán éles fényű fehér lámpa himbálózott. Serény evezősök taktusra merítették evezőiket a vízbe. Egyre közelebb jöttek. Aztán felismertem az uniformisukat. - Kutyák! - ordította a bárkán álló magas termetű tiszt. - Megparancsoltam nektek, hogy kössetek ki, miért nem engedelmeskedtetek? - Ó, nagyuram! Azt hittem, az ördög incselkedik velem - válaszolta Hofni. - Az ám, az ördög! Azonnal kormányozz oda a nyugati parthoz! - Ajva! A sötétségen keresztül láttam, hogy Hofni nagy fehér fogai megvillannak. - Vesztegzár alatt vagytok! - kiáltotta a tiszt. - Ha menekülni próbáltok, azonnal lövünk! 2 Vesztegzár? De hát mi történt? El-hauva el-aszfar!" - kiáltották felénk -, a sárga levegő", ami kelet felől jön, Kínából vagy Indiából! A kájasszánk odasimult a sok többi bárka mellé, amelyeket mind feltartóztattak. A hajósok köpenyeikbe burkolózva csoportokban üldögéltek, és visszafojtott hangon beszélgettek. Mindnyájan féltek a sárga levegőtől", ami félelmetesebb, mint az oroszlán, a tigris vagy a kígyó. Jobban féltek tőle még a

16 kedive tisztviselőinél is, mert olyan láthatatlan ellenség volt, amely villámgyorsan támad meg, mégpedig belülről, és egy szempillantás alatt lever a lábadról!... - Mi történt, tiszt uram? - érdeklődtem. A tiszt csodálkozva nézett végig rajtam. Hangom egészen nyugodt volt, noha erősen fel voltam indulva. - Hát ön mit keres itt? - kérdezte egy pillantást vetve európaias ruházatomra. - Ön is ezzel a kájasszával jött? - Igen, effendi. Orvostanhallgató vagyok. (Közben úgy éreztem, hogy az igazságot mondom.) - Hová igyekszik? - Kairóba. - Szó sem lehet róla. Itt kell maradnia, amíg engedélyt kap a továbbutazásra. - Melyik vidéken dühöng a járvány? Vállat vont. - Muszában tört ki, de aztán gyorsan szétterjedt. - Erre a vidékre is? - Mindenüvé. Még Alsó-Egyiptomba is. - Szabad érdeklődnöm, mire való itt ez a sok katona? - Egészségügyi zárlatot kell foganatosítanunk. - De hát mi célja van ennek, ha a járvány már amúgy is elterjedt? - A parancs, az parancs - válaszolta rezignáltan. Egy fiatalember lépett közelebb hozzánk, magas termetű, kissé szögletes, nyájas, sötét arcú, villogó szemű és hófehér fogú férfi. - Jól hallottam? Ön orvostanhallgató? - kérdezte barátságos hangon. Már nem mondhattam mást, tehát csak bólintottam. - Én Ahmed Gadalláh vagyok, Zagázígból - mondta, és felém nyújtotta a kezét. - Most szereztem meg a doktori diplomámat. Örülök, hogy megismerhetem. Kezet fogtunk. - Én Ibrahim Gamal vagyok, Aszjútból. Rögtön mély rokonszenvet éreztem iránta. - Mit csinál ön itt, Ahmed? Kézen fogott, és eltávolodtunk a katonák közeléből. - Két napot és két éjszakát töltöttem itt - mondta. Most már csak a hajnalra várok, Ibrahim barátom, hogy folytathassam utamat. Itt van nálam az egészségügyi hivatal igazolványa, amely lehetővé teszi, hogy beléphessek a járvány sújtotta területre. - Mit akar ott csinálni? Vállat vont. - Segíteni. Semmi egyebet. Egyszerűen csak segíteni. Ott akarok lenni, ahol baj van. Harcolni akarok. Harcolni! Megálltunk. - Ahmed - mondtam -, önnek bátor szíve van. Én is követni fogom a példáját. Én is harcolni akarok. - De hiszen ön még csak diák. - La! - mondtam, visszakanyarodva az igazsághoz. Mikor ezt mondtam, hazudtam. Még nem is vagyok diák. Most vagyok útban Kairó felé, hogy megkezdjem tanulmányaimat. Csak mosolygott. - Mindig próbáljunk meg azzá válni, amivé lenni akarunk: ez a legjobb út arra, hogy a vágyak teljesüljenek. - Ahmed - mondtam neki -, az életem álma az, hogy orvos legyek. Ma végeztem el életem első operációját. Elmondtam neki a történteket, és ő helyeslőén mosolygott. - Már értek egy kicsit az orvostudományhoz. Én is segíteni akarok itt. Éppen ez az az alkalom, amelyre szükségem van! - Van engedélye? - kérdezte. - Szükséges ez? - Igen. De minden, amit a kormányzat tesz, írásbeli úton történik. Minden igazolványt a járványosztály vezetőjének kell láttamoznia, aki angol. - Ahmed, holnap elmegyek a kirendeltségre. Elkísérem önt! Az asszisztense akarok lenni! A szolgálatos tiszt az állat dörzsölte, aztán csak legyintett. A szemén látszott, hogy a halálra gondol. - Mindenki elpusztul - mondta sötéten. - Allah legyen önnel, hakim! Útra keltünk. Néhány mérföldnyi távolságra egy kis városka minaretjei emelkedtek a magasba. Bal kéz felől mintha aludtak volna a falvak. Ahmed arca rendkívül komoly volt. Emlékszem, hogy valami rossz előérzet fogott el újdonsült barátomat illetően, mintha máris a halál szárnyai csapkodnának körülötte. - Nem tűnik fel önnek valami? - kérdezte társam szomorú mosollyal. - Nem... de miért jön ön ide, idegen embereken segíteni, amikor az ön szülővárosában is dühöng a kolera?

17 - Szülővárosomban van elég orvos, itt azonban, ahogy látom, egyetlenegy sem akad. Továbbhaladtunk. - Valóban semmi sem tűnik fel önnek? - kérdezte ismét. - Nézzen csak körül! Sehol egy ember, sehol egy állat! Ilyesmit még sohasem láttam Egyiptomban. Máskor mindenütt összetalálkozik az ember férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel, vagy tevékkel, szamarakkal, bivalyokkal. Most olyan, mintha a kommá bacilus valamennyit szétkergette volna... Komoly munka vár ránk, Ibrahim... Figyeljen most jól rám, és ne felejtse el, amit mondtam. Ha nem tartja magát az előírásaimhoz, soha többé nem fogja viszontlátni a szüleit. - Nem félek a haláltól - feleltem. - Már közvetlen közelből is a szemébe néztem. - Az ember gyakran megtörik, ha a halál közelít feléje. Higgyen nekem! Ön még fiatal. Az ön szíve még nem ismeri a szerelem csalódásait, és nem sodródott kétségbeesésbe azoknak az embereknek az igazságtalansága miatt, akiket a legjobban szeretett, ígérje meg tehát, hogy semmiféle ételhez nem nyúl, amelyről nem tudja, hogy friss és bacilusmentes. Ne igyék egy csepp vizet sem, amely nem egészen tiszta, és amely legalább néhány percig nem forrt. Amilyen gyakran csak lehet, mossa meg a kezét szappannal és hipermangános káliumoldattal. Sohase nyúljon a szájához. Sajnálnám, ha elpusztulna, mert értékes fiatalembernek tartom. Egy nagy sátor felé igyekeztünk, amely magányosan állt a hatalmas mezőn, távol a házaktól. Ott bemutatkoztunk egy orvosnak. Felírták a nevünket. Hogyne, nagyon is hasznomat vehetik, mondták nekem, amennyiben pontosan követem dr. Ahmed utasításait. Körülöttünk szörnyű összevisszaság uralkodott, ami éppen eléggé elárulta mindenféle szervezés hiányát. Rendőrök és tisztek, egy kormánytisztviselő meg néhány fehér köpenyes ápoló fontoskodott és kiabált összevissza. Pillantásom egy fehér kötényes ápolónőre esett, aki visszamosolygott rám. Nyugalom és magabiztos öntudat áradt belőle. Miss Howard volt a neve. Kezet nyújtott nekünk. Angol nő volt, és az ég áldása legyen rajta, mert valóságos szent. A férfiak között is ő tartotta kezében a gyeplőt, mert a feje mindig tiszta volt, és kifogyhatatlan volt a lelkiereje. Nemcsak becsülte, hanem szerette is mindenki - mint ahogy meg is érdemelte -, tiszta, szent szeretettel. Ajva! De ő is szerette az egyiptomiakat. És az egyiptomiakat szeretni annyi, mint igazságosnak lenni irányukban. Gyakran kerültem kapcsolatba betegségekkel. Annyira megbarátkoztam az állati testtel, mint kevés ember. Láttam, ahogy a gyermekek a világra jönnek, és ahogy emberek meghalnak - de még sohasem láttam munkában a spirillumot. Ahmednek igaza volt. Nemcsak hogy tapasztalatlan voltam, de a legcsekélyebb sejtelmem sem volt ennek az ördögi bacilusnak a pusztító erejéről. Egy csapat fegyveres rendőr töltött puskával járőrszolgálatot teljesített a városon kívül. - Mire való ez, Ahmed? - kérdeztem barátomtól. - Igyekeznek megakadályozni, hogy az emberek elhagyják a várost. Mert mindenki, aki itt rekedt, menekülni szeretne. - És rá is lőnének ezekre a szegény emberekre? - Egész biztosan. Azonfelül pedig a földbirtokosok földjére is vigyáznak, nehogy idegenek kihasználják az alkalmat, és ellopják a termést. - Olyan ez, mint a háborúban, igaz? - Ez maga a háború! Továbbmentünk. Felvettük a fehér köpenyeket, amelyeket kiosztottak nekünk, és amelyek erősen karbololdat szagúak voltak. - Hová megyünk, Ahmed? - A kórházsátrakhoz, amelyek odaát a város másik végén állnak. - Ott vannak a betegek? - Ajva! A rendőrség átengedett a kordonon. Az emberek rosszkedvűek voltak, kimerültnek és elgyötörtnek látszottak. Némelyek arcán kétségbeesés sötétlett, mintha csak megsejtették volna a közeli halált. Közvetlenül a város szélén egy hatalmas fa árnyékában szorosan egymás mellé zsúfolódva nagy csoport férfi, asszony és gyerek kuporgott. Amikor megpillantottak bennünket, felszedelőzködtek a földről, és kiáltozni kezdtek: - Hakim, el akarunk menni innen! Meghalunk, ha itt kell maradnunk! Hakim, vezess el minket innen a hauva el-aszfarból! Katonák siettek elő, és hatalmas kurbagokkal visszakergették a szerencsétleneket a fa alá. A halálfélelem kétségbeesése acélozta meg a karjukat, nekem meg olyan érzésem támadt, mintha az én hátamra zuhognának az ütések. - Nyoma sincs semmiféle szervezettségnek! - mondta Ahmed, miközben kezemnél fogva magával húzott. - És semmi gyógyszer! Most kértem éppen atropint, fecskendőt, konyhasót és kalcium-kloridot. De semmi sincs. Semmi! Csak hipermangános kálium! Szívfájdító ez! Mit ér orvosnak lenni, ha az ember teljességgel képtelen segíteni?! De azért csak nézzük, hogy mit tehetünk.

18 Beértünk a városba. Az utcákon, amelyeken áthaladtunk, rövid idővel ezelőtt még valószínűleg zajlott az élet, négy- vagy ötezer lakos pezsgő élete, akik itt laktak összezsúfolódva ezekben a kicsiny, piszkos, giz-gazos és kimondhatatlanul bűzös utcákban. Most csak kiéhezett kutyák kószáltak a szemétdombok között, embert sehol sem lehetett látni. Minden ház bezárva, belülről elreteszelve, és baljós halálos csönd körös-körül, amit csak néha-néha tört meg egy női hang tompa nyögése, egyszer-másszor halálordítás vagy valami bezárt állat vinnyogása. Miután a város nagy részét bejártuk, egy csoport emberrel akadtunk össze. Üdvözöltek bennünket. - Mi járatban vagytok? - kiáltotta feléjük Ahmed. - Parancsunk van, hogy minden kutat lezárjunk. - Lesz azután friss víz valahonnan? - Ha Isten úgy akarja. - Ki intézi a vízellátást? Nem tudták. Ahmed az ajkába harapott. - Nincs tiszta víz, és nincs hozzá üst! Semmi értelme, hogy megpróbáljunk vízkészletet biztosítani. Arról előbb a kormány által kiküldött felügyelőknek kell rendelkezniök. A mi országunkban minden a régi, megszokott módon megy. Mindent felülről lefelé rendelnek el, hogy az egyes emberből kiöljenek minden kezdeményező kedvet. Jöjjön, fiatal Ibrahim! Próbáljuk megkeresni a felügyelőt. Rögtön látni fogja, hogy igazam van. - Hol az egészségügyi felügyelő? - kérdezte ismét, az emberek felé fordulva. Az utca vége felé mutattak. - Elment a városon kívül fekvő sátrakhoz. Elhaladtunk a postahivatal előtt. Az ajtó tárva-nyitva volt, de senki sem ült a rácsok mögött. - Mindegy, legalább telefon van - jegyezte meg Ahmed megkönnyebbülten. Szegény Ahmed! Amikor nem sokkal később használni akarta a telefont, rájött, hogy az egyik postahivatalnok átvágta a drótot, mert azt képzelte, hogy a kolera a telefondrót útján is terjed. Tovább mentünk a járvány sújtotta utcákon, és végre kijutottunk a szabadba, Gyors léptekkel haladtunk végig az országúton. Nagy, kétkerekű szamárfogat mellett mentünk el. Láttam, hogy a szekér végén emberi lábak merednek elő. A végtagok egyike-másika még mozgott, némelyik azonban merev volt már, mint valami karó. A kocsist tetőtől talpig ócska rongyok takarták, amelyekből alig látszott ki. - Merre vannak a sátrak? - érdeklődött Ahmed. A kocsis előremutatott. Egy szót sem szólt. A szamár nekirugaszkodott, és tovább vonszolta a kocsit. Lassan folytattuk utunkat. Hirtelen kis távolságra vagy húsz sátrat pillantottunk meg. Odasiettünk, és benéztünk egynéhányba. Zűrzavaros összevisszaságban szenvedő embereket láttunk ott a betegség minden stádiumában. Némelyik beesett, véraláfutásos szemmel feküdt, szinte már teljesen érzéketlenül. Mások elégedettnek látszottak, és teljes éberséggel figyeltek mindenre, ami körülöttük történt. Megint másokon már ráncos, aszott volt a bőr, görcsben rángva és szomjúságtól kínozva a megsemmisülés határán jártak. A nyomorultak oly szorosan zsúfolódtak össze, hogy lehetetlen lett volna akár csak közéjük lépni is. - Itt már nincs szükség semmiféle diagnózisra - jegyezte meg Ahmed hidegen. Egy angyal ereje rejtőzött benne. Érdeklődött a felügyelő után. Megtudtuk, hogy nemrég még itt volt, de aztán fölült a szamarára és elnyargalt. Odamentünk a legnagyobbik sátorhoz. Találtunk benne néhány asztalt, széket, egy klórkáliummal töltött vödröt, meg egy vadonatúj Pasteur-szűrőt, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egyszerre vagy négy ember számára lehessen tiszta vizet előállítani rajta. Csak éppen víz nem volt, amit meg lehetett volna szűrni. Ahmed a fogát csikorgatta. - Valamelyik kairói csirkefogó biztosan jól keres ezeken a szűrőkön! Vagy harmincméternyire tőlünk, egy másik sátor állt magányosan, amelyből most, hogy meghallották a hangunkat, három ember kászálódott elő, három tamargi. Ahmed odahívta őket. Arca megkeményedett, mint valami álarc. - A nevem dr. Ahmed Gadalláh - mondta. - Én vagyok az a tisztviselő, aki itt a munkát vezetni fogja. Mi ez a disznóság? Száz és száz beteg vár ellátásra, és a kutya sem törődik velük! Hol a felügyelő? Egyedül vagytok itt? Az emberek kissé összeszedték magukat, miután megérezték benne a tekintélyt, de látni lehetett rajtuk a kétségbeesett tanácstalanságot. Kitárták a karjukat, és meg se mukkantak. - Ilyen orvosi ellátásban részesítjük a saját népünket! - kiáltotta Ahmed. - Szégyen, gyalázat! Gazság! Leült, gyorsan néhány sort vetett egy cédulára, átnyújtotta a három tamargi közül a legizmosabbnak, és ráparancsolt, hogy az írást azonnal vigye el Miss Howardhoz. - Ő az egyetlen, akiben megbízhatom - mormogta. Aztán összecsapkodta a tenyerét, mintha a port akarná leverni róla. - Ez Egyiptom tragédiája - dohogta. Odalépett a sátor bejáratához, és átnézett arra a sátorsorra, amelyben összezsúfolva feküdtek a betegek és haldoklók.

19 - Szeretném valamennyit meggyógyítani! - mondta. Mit, gyógyítani! - fakadt ki aztán. - Gyógyítani! Nem gyógyításról, hanem a körülményekhez való alkalmazkodásról lehet itt csak szó! Majd hozzám fordult: - Ha élve elkerülök innen, pokoli botrányt fogok rendezni! Dél körül megjelent Miss Howard az egészségügyi felügyelő társaságában. Úgy látszik, megérezte, hogy dr. Ahmed az egyetlen, aki még bizonyos tekintélyt tud tartani. - Hiszen önnek van azért segítsége - jegyezte meg, és felém fordult olyan mosollyal, amely egészen a szívemig hatolt. - Ő az asszisztensem - mondta Ahmed. - És tudja, hogyan kell vigyáznia magára? - Akár orvos is lehetne. A fiatal nő benézett a kórházsátrak nyilasán, olyan fájdalmas arckifejezéssel, hogy csaknem könnybe lábadt a szemem. Aztán összeszedtem magam, mert kemény férfinak akartam mutatkozni előtte. Később egyedül kiment, és láttam, hogy valamennyi sátrat végigjárja. Sápadtan, de nagyon nyugodtan tért vissza. - Visszamegyek, és hozok segítséget - jelentette ki. A halottakat haladéktalanul el kell temetni. Kétségbeesetten tekintettünk ki a sátor nyilasán. A csacsifogat éppen elénk döcögött. A kocsis megállt. Kifogta a szamarat, és kifordította a szekér tartalmát. Az emberi testekből álló rakomány lezuhant a földre. A kocsis körülményesen megint feltolta a szekér farát, ismét befogta a szamarat és elhajtott. Egymásra néztünk, és egy percig egyikünk sem mert megszólalni. - Ibrahim - mondta végre dr. Ahmed -, jöjjön velem! Követtem. - Kösse a zsebkendőjét az arca elé - mondta. Engedelmeskedtem. Ő maga is bekötötte az arcát meg az orrát. Aztán kimentünk az emberhegyhez. Szétválasztottuk az egymásra zuhant testeket, és sorba fektettük őket egymás mellé. Még valamennyien éltek. - Gyerünk, hordjuk ki a halottakat a sátrakból, és fektessük helyükbe ezeket a betegeket - mondta Ahmed. Visszamentünk a sátrakhoz. Sok volt a halott; kicipeltük őket, és kis távolságra egymástól valamennyit lefektettük a földre. Aztán fogtuk a betegeket, egyiket a másik után, és behordtuk őket a sátrakban megürült helyekre. Tűzött a nap. A rosszullét környékezett. - Maga erős legény - jegyezte meg Ahmed. - Próbálja azt képzelni, hogy csupán fatuskókat cipel és semmi mást. Az effajta foglalatosságnál nem engedhetjük szabadjára a fantáziánkat. Bízza rá a tudatalattijára, hogy erőt öntsön magába. Beszélje be magának, hogy mindez olyan dolog, amihez önnek tulajdonképpen semmi köze. Mindenesetre gondolkodjék! Gondoljon arra a napra, amikor majd mindketten ismert orvosok leszünk. Akkor majd visszaemlékszünk erre a csodálatos élményünkre. Ilyen és hasonló megjegyzésekkel próbált Ahmed lelket önteni belém, és úgy éreztem, hogy csakugyan valami nagy erő, valami mélyről fakadó, halálmegvető bátorság ébred bennem. - Csak fatuskókat cipelek! - mondtam hangosan. - Így helyes - mosolygott Ahmed. - Fatuskót, árpás zsákot, kecskebőr tömlőt, amit akar! Miután munkánkat befejeztük, és a szenvedőket áthordtuk a sátorba, lábam egy pillanatra felmondta a szolgálatot. Ahmed megfogta a karomat, és így mentünk be a nagyobbik sátorba. Ott hirtelen megpillantottuk a tamargikat. - Hol jártatok?! - ordított rájuk Ahmed. - Persze, elbújtatok! Mindenütt kerestelek benneteket. Olyan erővel vágón a nyakuk közé, hogy elvágódtak a földön. - Szemét népség! - ordított tovább. - Azonnal keljetek fel! Mars vissza a munkához, és egyiktek azonnal hívja ide a felügyelőt! Küldjétek ide annyi embert, amennyit csak lehetséges. Majd beszélni fogok a vezető rendőrtiszttel is! Föltápászkodtak és szaladtak ki a sátorból, ahogy csak a lábuk bírta. Ahmed fölmarkolt egy csomó mangánport, és bedörzsölte magát vele. Én is követtem példáját. Mindketten úgy néztünk ki, mint a vörös ördögök, de egyikünknek sem volt nevethetnékje. - Vigyáztam rá - jegyezte meg Ahmed -, hogy ne vágjam szájon ezeket a gazfickókat, mert könnyen belehalhattak volna. Miss Howard közben mozgósította az egész környéket. Hogy hogyan intézte el, nem tudom. De egyszerre csak megjelentek a lovas rendőrök. Ásókkal felszerelt szegény ördögöket hajtottak maguk előtt, és közömbös kegyetlenséggel suhogtatták kurbagjaikat. A munkások haladéktalanul nagy négyszögletű árkokat ástak, amelyekbe harminc-negyven holttest fért bele. Estefelé megérkezett két vizes szekér meg egy tábori konyha, amely olyan ósdinak látszott, mintha valamikor még Napóleon hadseregének felszereléséhez tartozott volna. Megjelent fehér szamarán az egészségügyi felügyelő is, gyapjúkesztyűben és egy darab muszlinba bugyolált fejjel. A tamargik is visszatértek vadonatúj fehér köpenyben, kötszerrel megrakodva. - Nézze meg az ember! - kiáltotta dr. Ahmed, és megragadta a karomat. - Hiszen ezek kötözőszereket hoznak! Úgy látszik, Kairóban azt hiszik, hogy itt valami lábtörési járvány dühöng!

20 Most hallottam először irtózatosan káromkodni. Ez volt egyébként az egyetlen ilyen eset. Amikor a víz megérkezett, megmosakodtunk és fertőtlenítettük magunkat, majd Ahmed megtöltötte a Pasteur-szűrőt. - Ezzel a vízzel csak nekünk szabad foglalkoznunk suttogta. De rögtön megváltozott az arckifejezése. Odahozott egy vödröt, és gyorsan fertőtlenítette. - Ibrahim - mondta -, kezelje most maga a szűrőt. Ne foglalkozzék semmi egyébbel. Ez lesz a feladata mindaddig, amíg a vödör meg nem telik. De nehogy eszébe jusson inni belőle! Várjon a forralt vízre. Nem bízom ebben a szűrőben. A vödör lassan telt meg filtrált vízzel. Olybá tűnt, hogy egy örökkévalóságig tart a művelet. Akkor Ahmed egy bádogpohárral tért vissza. - Vigyük most át a vizet a betegekhez - mondotta. - Azt fogják hinni, maga Mohammed személyesen jelent meg, hogy enyhülést szerezzen nekik. Sátorról sátorra jártunk, hogy a haldoklóknak vizet adjunk, és még ma is látom magam előtt ezeket a lázban égő szemeket, amelyek hálát sugároztak azért a megkönnyebbülésért, amelyet nyújtottunk nekik. Rögtön ezután azonban Ahmedet elhívták. Akkor saját felelősségemre előszólítottam két tamargit, és megszerveztem a betegek vízzel való ellátását. Ennek a két embernek nem volt más dolga, mint hogy a haldoklókat filtrált vízzel felfrissítse. Egyik szekér a másik után hozta a haldoklókat és halottakat, férfiakat, nőket, gyermekeket vegyesen. Végtelen processzió volt ez. Ahmed megszámolta a halottakat. A sírásók először óvatosan fektették őket a sírgödrökbe, mintha valami temetési szertartást végeznének. Lassanként azonban belefáradtak a körülményes munkába, és végül már csak egyszerűen beledobták egyiket a másik után a gödörbe, amilyen gyorsan csak lehetett. A gödröt aztán sürgősen betemették, mintha a kísérteties kolerajárvány leküzdése attól a gyorsaságtól függne, amellyel a halottakat eltemetik. Ahmed később elmondta, hogy ezt ő maga rendelte el így, mert a hullák kipárolgása már az egész környéken megfertőzte a levegőt. Két napon keresztül ment ez így. A sírok száma egyre növekedett! Mindig újabb rakományok érkeztek, részben szamárfogatokon, részben a katonák hordták oda őket. Miss Howard megjelent, és ismét eltűnt. Keveset beszélt, csak mindent figyelmesen megnézett, aztán eltávozott. Távozását azonban mondhatni, még nagyobb örömmel üdvözöltük, mint érkezését, mert valahányszor elment, utána újabb gyógyszerkészlet vagy újabb segítőszemélyzet érkezett. A harmadik napon új táborba költöztünk át, mert a régi lassanként már valóságos temetővé változott. A főfelügyelő, aki végül maga is felbukkant, megkérte Ahmedet, vezessen ellenőrző körjáratot a városban, mert felmerült az az aggodalom, hogy benn a házakban sok halott fekszik, akiket azonban hozzátartozóik nem akarnak kiszolgáltatni. Én is elkísértem Ahmedet. Az egyik utcán Miss Howarddal találkoztunk. Éppen egy csoport lánnyal és asszonnyal beszélgetett. Intett, hogy csak menjünk tovább, és ne elegyedjünk a dolgába. - Amit ő csinál, az amúgy is rendben van - nyugtatott meg Ahmed. - Bárcsak lenne egy kórházam, ahol ő volna a főápolónő! A rendőrtiszt meg az emberei - akikre közben mégiscsak átragadt rólunk némi kis bátorság - egymás után kopogtattak be a kapukon. Gyakran erőszakkal kellett behatolnunk a házakba. Ahmed sorra megvizsgálta a lakókat. Sok esetben már nem is volt erre szükség, mert apák, anyák és egész családok hevertek mozdulatlanul, egy halomban, és ilyenkor a rendőrtiszt csak jelet rajzolta kapura. A szegény megzavarodott emberek sokszor a baromfit, a szamarat, a bivalyt, meg a többi háziállatot is bezárták a házba, és minden rést betömtek, nehogy a külső levegő behatolhasson. A legtöbb állat éhségtől és szomjúságtól kimerültén, elgyengülve hevert a földön. Kirohantam, hogy megkeressem Miss Howardot, és csakugyan sikerült is rátalálnom az egyik mellékutcában. Elmeséltem neki az állatok dolgát. Fehér kezét rátette a vállamra, és mélyen a szemembe nézett. - Tudom, fiatalember - mondta -, megtettem, amit tehettem. A szegény állatokat majd meg fogják ölni. Rendkívül nyugodtan beszélt. - Miért kell megölni őket? - fortyantam fel. - Mert az még a legemberségesebb. Otthagytam, és visszasiettem Ahmedhez. Szörnyű bizonytalanság és az elhagyatottság érzése nehezedett reám. Útközben hangosan kiáltoztam Ahmed nevét. Nem tudtam többé uralkodni magamon. Az egyik mellékutcából egy öregember bukkant elő. Őrült benyomását keltette, ahogy egy hatalmas ollóval szabdalta a levegőt. - Én vagyok Abu-Bekid, a szabó! - motyogta. - Én majd darabokra vágom a hauva-el-aszfart! Az öregember már átvészelt egy járványt, még abban az időben, amikor az emberek azt képzelték, hogy a sárga levegőt" ollóval el lehet vágni. Csak akkor éreztem mély megkönnyebbülést, amikor végre megint megtaláltam Ahmedet. Az egyik házat erőszakkal kellett feltörnünk. Amikor az ajtó végre engedett, olyan szörnyű bűz áradt felénk, hogy valamennyien visszahőköltünk. - El kellene távolítani az élőket, és aztán az egész várost felgyújtani - mondta Ahmed, és most láttam először a félelmet a szemében.

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről. GYORSVONATON Budapest A vonat öt perc múlva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is. Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank]

[Erdélyi Magyar Adatbank] KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus példázatai, Kálvin Kiadó,

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

egy nagy nyaklevest, mert az üveg drága dolog volt az ötvenes évek közepén. Azt is kezdtem megtanulni, hogy nem mindegy, milyen irányba tartod a

egy nagy nyaklevest, mert az üveg drága dolog volt az ötvenes évek közepén. Azt is kezdtem megtanulni, hogy nem mindegy, milyen irányba tartod a A FEGYVERHORDOZÓ Ahogy gyerekkoromban a világra csodálkoztam, a szép lányokon, szerelmen kívül igazán a puska érdekelt. Három-négy éves koromban, amikor a marcali korházban sérvvel operáltak, látogatni

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes

Arthur Conan Doyle. Sherlock holmes Arthur Conan Doyle Sherlock holmes újabb kalandjai Arthur Conan doyle Sherlock Holmes újabb kalandjai 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Különös hivatal Nem sokkal azután, hogy megházasodtam, megvettem az öreg

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Árpád-házi Szent Margit Plébánia IX. évfolyam / 9. (109.szám) 1182. Budapest, Fogaras utca 16. PLÉBÁNIAI LITURGIKUS LAP Szentlélek eljövetele Majd 40 napja ünnepeltük Urunk Jézus feltámadását. A nagy szikla

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek

Részletesebben

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti 1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben

Részletesebben

VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA

VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA Csonka András tudta, hogy az ő családja Békésb ől származik. Azt is tudta az édesanyjától, hogy Pósa Jánosék anyai ágon rokonaik. De nem volt biztos benne, hogy Dankóék

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Lily Tiffin: A bűnjel

Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin A bűnjel (Részlet) Regény (Részlet) Lomart Kiadó A digitális kiadás a 2008-ban meg jelent ISBN 978-963-9632-15-8 számú kiadás változtatás nélküli másolata. A digitális

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza? Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó! ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Tiszperger József : Örökkévaló. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4666-1. Kezdet

Tiszperger József : Örökkévaló. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4666-1. Kezdet Tiszperger József : Örökkévaló Publio Kiadó 2011 ISBN: 978-1-4709-4666-1 Kezdet Kezdetben volt Drakkar. Senki nem tudta honnan jött ezekre a földekre. Senki nem tudta miért. Senki nem tudta őt megfékezni.

Részletesebben

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III. A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok betegek és más szenvedők számára, az év minden napjára május

Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok betegek és más szenvedők számára, az év minden napjára május Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok betegek és más szenvedők számára, az év minden napjára május M Á J U S Jézus Krisztus szavai: Május 1. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Vári Fábián László. Ereimben az idő

Vári Fábián László. Ereimben az idő Vári Fábián László Ereimben az idő Oly vén vagyok már, mint a tenger. Anyám szikla volt, apám a szél. Ereimben az idő zizeg csak, vésztartalékra hűtve a vér. Anyám elfogyván sivatag lett. Lépkedek rajta,

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ

Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben