Negyedik fejezet Iszlám: Az intolerancia vallása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Negyedik fejezet Iszlám: Az intolerancia vallása"

Átírás

1 Negyedik fejezet Iszlám: Az intolerancia vallása Tudtad? Az iszlám jog másodosztályú státust biztosít az iszlám társadalmon belül a zsidóknak, keresztényeknek, és más nem muszlimoknak. Ezeket a törvényeket nem törölte el, vagy módosította egyetlen iszlám szaktekintély sem. Az elképzelés, hogy a zsidók jobban boldogultak az iszlám területeken, mint a keresztény Európában téves. A muzulmán szószólók az Egyesült Államokban keményen dolgoznak azon, hogy az iszlámot jóindulatúnak, nyitottnak és elfogadónak mutassák be, valami olyannak mely távol áll Osama bin Laden, és a hozzá hasonló fanatikusok meg nem alkuvásától. Mind a muszlim és nem muszlim PC ellenőrök gyakorlatilag eltöröltek minden elképzelést, mely nem egyezik meg azzal, hogy az iszlám olyannyira békés, jóindulatú és toleráns, hogy semmilyen problémát nem fog jelenteni a nyugati társadalmak számára. Az iszlámot a kereszténységhez és júdaizmushoz hasonlónak festik le, ami ezekhez hasonlóan, (saját hibáján kívül) ki van téve a szélsőségesek elferdítésének. Manapság a legtöbb amerikai megdönthetetlennek fogadja el ezt. És sokan ennek elutasítását rasszista cselekedetnek tartják, annak ellenére, hogy az iszlám nem egy faj és napjainkban a legtöbb muzulmán a világon nem egy etnikai csoport tagja, mellyel leggyakrabban azonosítják őket, nevezetesen az arabokkal. Csupán egyetlen probléma van ezzel az általános nézettel, mégpedig az, hogy nem igaz. Már láthattuk, hogy az iszlám teljes mértében a háború vallása. Ezen felül mélységesen intoleráns is. PC mítosz: Az iszlám egy toleráns vallás A zsidók és a keresztények, állítja a PC irányvonal, harmóniában éltek a muzulmánokkal a múlt nagy iszlám birodalmainak idejében. Amikor március 11-én a dzsihád terroristák Madridban robbantottak, a kommentátorok behízelgően emlékeztették a világot arra, hogy amikor a muzulmánok uralkodtak Spanyolországban, az a tolerancia jelzőfénye volt, ahol a muzulmánok, zsidók és keresztények békében és harmóniában éltek egymás mellett. Amikor a dzsihadisták isztambuli zsinagógákat robbantottak november 15-én, a kommentátorok arról kezdtek el kántálni, hogy a robbantás különösen szívszaggató egy olyan városban, mely sokáig a muzulmánok, zsidók és keresztények közötti békéről volt ismert. Az iszlám tolerancia megkérdőjelezhetetlen dogmájának fontos politikai következményei vannak. Elbátortalanítja a terrorizmus ellenes nyomozókat Európában és Amerikában attól, hogy a mecsetek ténykedését megfigyeljék. Segít fenntartani azt a téves elképzelést, hogy az iszlám terrorizmus a politikai sérelmekből, és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekből ered. Az európai kormányok, növekvő muzulmán népességgel a nyakukon arra használják ezt, hogy megnyugtassák magukat azzal kapcsolatban, hogy a régi Al-Andalúziában az iszlám hegemónia nem is volt annyira rossz. Európai és amerikai politikusok és vallási vezetők udvarolnak a növekvő iszlám közösségeknek az országaikban, próbálva megnyerni politikai támogatásukat, és azt feltételezik, hogy könnyen fognak asszimilálódni, és békés, aktív résztvevői lesznek a politikai folyamatoknak. Miért is ne? Az iszlám békés és a sokszínűséget tanítja. Mi lehetne jobb alap a nyugati demokráciában való részvételhez? A toleráns iszlám elképzelését még az Egyesült Nemzetek is pártfogolja. A török Zaman napilap 2005 márciusában beszámolt arról, hogy egy ENSZ szemináriumon- melynek címe Szembeszállva az iszlamofóbiával: Képzés a Toleranciáért és Megértésért - a tolerancia, amit az ottománok mutattak a különböző vallások emberei felé, példaként szolgál, amit ma is 1

2 lehet használni és kitűnt, mint egy szociális modell, melyben a különböző vallások és nemzetek évszázadokig ugyanazon fedél alatt éltek. 1 Úgy látszik nem tűnt fel az ENSZ-nek, hogy amikor a különböző vallások egy fedél alatt éltek, akkor az egyik az úr volt, a többiek pedig a megvetett alattvalók. A dhimma A Korán a zsidókat és keresztényeket a Könyv népének nevezi. Az iszlám jog dhimminek nevezi őket, mely védett vagy bűnös embereket jelent. Az arab szó mindkettőt jelenti. Védettek, mivel a Könyv népeként valódi kinyilatkoztatásokban részesültek ( a Könyv ) Allahtól, és ezért helyzetüket tekintve különböznek a teljesen pogányoktól és bálványimádóktól, mint amilyenek a hinduk és buddhisták. (Történelmi szempontból az utóbbi két csoporttal az iszlám hódítók még rosszabbul bántak, bár gyakorlati okokból muzulmán főnökeik végül megjutalmazták őket a dhimmi státussal.) A zsidók és keresztények bűnösek, mivel nem csupán elutasították Mohamedet, mint prófétát, hanem elferdítették a törvényes kinyilatkoztatásokat, amit Allahtól kaptak. Ezért a bűnért az iszlám jog előírásai szerint, bár a zsidók és a keresztények élhetnek iszlám államokban, azonban nincsenek egyenlő jogaik a muzulmánokkal. Az egyik muzulmán jogász kifejtette, hogy a kalifának dzsihádot kell folytatnia azok ellen, akik elutasítják az iszlámot, miután felszólították őket, hogy térjenek meg, egészen addig, amíg behódolnak az iszlámnak vagy engedelmeskednek annak, hogy egy védett dhimmi közösségként éljenek. Így Allah törvényeit, dicsőség neki <<győzelemre vigye az összes többi vallással szemben>> (Korán 9:33). 2 Bár a zsidók, keresztények és más nem muzulmánok gyakorolhatták a vallásukat, mindezt csak igen szigorú feltételek mellett tehették, melyek minduntalan emlékeztették őket a másodosztályú státusukra. Ezt az alacsony státust először Omar ibn al-hattáb fogalmazta meg világosan, aki az első kalifa volt 634-től 644-ig. Ibn Katir Korán kommentárja alapján a keresztények a következő megállapodást kötötték Omárral: Azt a feltételt szabjuk magunknak, hogy nem fogunk a saját területünkön kolostort, templomot vagy szerzetesi szentélyt építeni, sem pedig felújításra szoruló imahelyet felújítani, sem pedig bármelyiket ezek közül ellenségeskedés céljából felhasználni a muzulmánok ellen. 3 Ez természetesen lehetővé tette az iszlám hatóságoknak, hogy amikor csak akarták templomokat kobozzanak el. Mivel a keresztények tanúvallomásait nem vették figyelembe és sok esetben elutasították, gyakran egy muszlim számára elég volt az a vád, hogy a templomot arra használták, hogy ellenségeskedést szítson a muszlimokkal szemben, és ezután elkobozták a templomot. A keresztények megállapodása Omár kalifával így folytatódik: Nem fogunk egyetlen muszlimot sem megakadályozni abban, hogy a templomainkban pihenjenek, jöjjenek akár nappal vagy éjjel Azok a muszlimok, akik vendégként érkeznek, három napi szállást és élelmet kapnak. 4 A megállapodás számos megalázó előírást is kötelezővé tesz, hogy biztosítsa azt, hogy a dhimmik legyőzöttnek érzik magukat a Korán 9:29 versének megfelelően. A keresztények megígérték, hogy: Nem fogjuk egyik követőnket sem megakadályozni abban, hogy áttérjen az iszlámra, ha úgy döntene, hogy ezt teszi. Tisztelni fogjuk a muszlimokat, elmegyünk azokról a helyekről, ahol ültünk, ha le szeretnének ülni. Nem utánozzuk az öltözködésüket, fejkötőjüket, turbánjukat, szandáljukat, hajviseletüket, beszédüket, becenevüket, titulusukat. Nem lovagolunk nyereggel, nem függesztünk kardot a vállunkra, nem gyűjtünk, és nem viselünk semmilyen fegyvert Nem fogjuk arabul titkosítani a bélyegzőinket vagy alkoholt árulni. Hajunk elülső részét levágjuk, a szokásos ruháinkat viseljük, bárhol is va- 2

3 gyunk, övet hordunk a derekunk körül, tartózkodunk attól, hogy kereszteket állítsunk fel a templomon kívül, és hogy muszlim üzleteknél és piacoknál nyilvánosan bemutassuk azokat és a könyveinket. Nem harangozunk a templomainkban, vagy csak diszkréten. Templomainkban, muszlimok jelenlétében nem recitáljuk hangosan a szent könyveinket. Miután ezeket és más szabályokat teljes mértékben lefektették, a megállapodás így végződik: Ezek azok a feltételek, melyeket magunkkal és a vallásunk követőivel szemben felállítunk, biztonságért és védelemért cserébe. Ha ezek közül az ígéretek közül, melyeket a ti érdeketekben állítottunk fel saját magunkkal szemben, bármelyiket is megszegjük, akkor a dhimmah (védelem ígérete) megtörik, és azt tehettek velünk, amit az ellenszegülő és lázadó emberekkel tennétek. 5 Mindez még ma is a sária része. Az alattvalóknak egy jelenkori iszlám jogi kézikönyv szerint, fizetniük kell a nem-muszlim fejadót (gizja) és a muszlimoktól eltérően kell öltözködniük, széles ruhaövet viselve (zunnár). Nem üdvözölhetik őket asz-szalamu aleikummal [a hagyományos muzulmán üdvözléssel: béke legyen veled], az út szélén kell menniük, nem építkezhetnek magasabbra, vagy olyan magasra, mint a muzulmánok épületei, bár, ha szert tesznek egy magas házra, azt nem kell lerombolni. Tilos nyilvánosan bort és disznóhúst árulniuk a Tórát vagy az Evangéliumokat hangosan recitálniuk, vagy nyilvánosan megtartaniuk a temetési vagy ünnepnapokat, és tilos új templomot építeniük. 6 Továbbá ha megszegik ezeket a feltételeket, akkor a törvény meghatározza, hogy a muszlim vezető mérlegelése alapján, meg lehet őket ölni, vagy el lehet őket adni rabszolgának. A dhimmiknek továbbá szigorúan meg volt tiltva - halálbüntetés terhe mellett- hogy térítsenek a muszlimok között. Hasonló halálos ítélet azokra a muzulmánokra is vonatkozott, akik elhagyták az iszlámot. Mindkettő, a dhimmiség további intézkedéseivel, az iszlám jog része maradt a mai napig. Ezek a törvények nagymértékben befolyásolták a muszlimok és nem-muszlimok közötti viszonyt évszázadokon keresztül az iszlám államokban, egészen addig, amíg a nyugati nyomás, mely a meggyengült Ottomán Birodalomra nehezedett a 19. század közepén a dhimmik felszabadításához nem vezetett. A különböző időszakokban itt-ott lazítottak rajtuk vagy figyelmen kívül hagyták őket, de mindvégig megmaradtak a könyvekben, készen arra, hogy ismét érvényre jussanak egy olyan uralkodó által, aki ezt szeretné. És az Iszlám Ellenállási Mozgalom-ismertebb nevén Hamasz- alapító nyilatkozatából megfigyelhetjük, hogy hogyan manipulálják az iszlám tolerancia mítoszát: Az iszlám védelme alatt, a három vallás, a kereszténység, a judaizmus és az iszlám hívei képesek biztonságban és veszély nélkül együtt élni. A biztonság és védelem csak az iszlám védelme alatt tud érvényesülni, amire napjaink és a régmúlt történelme a legjobb példa Az iszlám mindenkinek biztosítja a jogait, akiknek vannak jogaik és megakadályozza, hogy mások jogai sérüljenek. 7 A Hamasz ugyanakkor nem igazán mondja ki a jogok nélkülözését, amit az iszlám védelme alatt való élés vont maga után. Abdullah Azzam sejk ( ), az al-kaida egyik alapító tagja, szintén elfogadja, hogy az iszlám államnak, aminek a visszaállításáért harcolt, be kellene gyűjtenie a gizját a dhimmiktől. A Muzulmán Területek Védelme című könyvében a dzsihád különböző kategóriáit tárgyalja. A hagyományos iszlám teológiával összhangban, kifejti, hogy a támadó dzsihád az iszlám közösség kötelessége, és hozzáteszi: És az uléma (muzulmán tudósok) megemlítette, hogy ez a fajta dzsihád a gizja fizetésének fenntartását szolgálja. 8 3

4 Napjainkhoz hasonlóan: Muszlim vezetők a dhimma visszaállítására szólítanak fel Rendben, a zsidók és a keresztények a régi iszlám birodalomban dhimmiként éltek, de ez már a múlté, nemde? Manapság egyetlen muszlim sem akarja újból bevezetni a dhimmi státust a számukra, ugye? Természetesen be akarják újból vezetni! Omar Bakri Muhammad sejk, egy sokat vitatott pro-osama muszlim vezető Nagy-Britanniában, 2002 októberében azt írta, hogy annak ellenére, hogy napjainkban nincs kalifa az iszlám világban, ez nem jelenti azt, hogy a muszlimok csak úgy szabadon öldökölhetnek hitetleneket. Azt állította, hogy még mindig fel kell ajánlaniuk azt a választási lehetőséget, hogy a muszlimok alattvalóiként éljenek: Egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy azért, mert nincs khilafah [kalifátus], csak megyünk, és megölünk minden nem muszlimot, hanem e helyett eleget kell tennünk a dhimmah-nak [védelem ígérete.] Ehhez hasonlóan Yussef Salameh sejk a Palesztin Hatóság vallásügyi minisztere dicsőítette azt az elképzelést, hogy a keresztényeknek dhimmikké kell válniuk a muszlimok uralma alatt, és hogy az ilyen javaslatok egyre általánosabbá váltak a második intifáda óta, mely októberben kezdődött. Egy mekkai mecsetben tartott pénteki ima alkalmával, Marzouq Salem Al-Ghamdi sejk kifejtette a sária rendelkezéseit a dhimmik számára: Ha a hitetlenek a muszlimok között élnek, azokkal a feltételekkel egyetemben, melyeket a Próféta felsorolt, az nem baj, feltéve, ha az iszlám kincstárba befizetik a gizját. További feltételek, hogy nem újítják fel a templomaikat vagy kolostoraikat, illetve nem építik újjá azt, amit már leromboltak, hogy három napig ellátnak minden muszlimot, aki feléjük megy, hogy felállnak, amikor a muszlimok le akarnak ülni, nem utánozzák a muszlimok öltözködését és beszédmódját, nem lovagolnak, nem birtokolnak kardot, nem tartanak maguknál semmilyen fegyvert. Nem árulnak bort, nem mutatják a keresztet, nem harangoznak, nem imádkoznak hangosan, elől leborotválják a hajukat, hogy könnyen be lehessen azonosítani őket, nem bujtanak fel senkit a muszlimok ellen, és nem ütnek meg egy muszlimot sem Ha megszegik ezeket a feltételeket, akkor többé nem állnak védelem alatt. PC mítosz: Történelemi szempontból a dhimma nem volt olyan rossz A gyakorlatban nem lehetett valóban ilyen, ugye? Az iszlámra áttért hitvédő Stephen Schwartz bizonygatja, hogy valójában a dhimmiség nem volt annyira rossz, és azt állítja, hogy ennek a szörnyűségei el vannak túlozva: A dhimmát nyugaton, demagóg módon az iszlám uralom szörnyű szimbólumának tartják. 9 És az egészen bizonyos, hogy egyetlen törvényt sem juttattak általánosan érvényre egyforma buzgalommal és alapossággal. A kilencedik században, Theodosziusz, Jeruzsálem pátriárkája írta, hogy a muszlimok igazságosak, és nem tesznek nekünk semmi rosszat, se nem erőszakosak velünk. 10 Azonban a keresztények és zsidók jogi státusa legjobb esetben is csak bizonytalan volt. A. S. Tritton történész megjegyzi: Egyszer a dhimmi üldözött féregként jelenik meg, mint aki teljesen jelentéktelen, máskor pedig panaszkodnak a körülötte levő muszlimokra gyakorolt ártalmas befolyására. Törvényeket hoztak, melyeket betartottak egy darabig, azután elfelejtették, egészen addig, amíg valami a hatóságok emlékezetébe nem idézte őket. Az események logikájából az az érzésünk támad, hogy az iszlámnak fel kellett volna emésztenie az alárendelt vallásokat, de ők e helyett túlélték, életerősen, bár ütött-kopottan. 11 4

5 Valóban ütött-kopottan. A megalázások különböző formákat öltöttek, de mindig jelen voltak. Philip Hitti történész megemlít egy közismert példát a kilencedik századból. Al-Mutawakkil kalifa 850-ben és 854-ben elrendelte, hogy a keresztényeknek és zsidóknak az ördög fából készült szobrát kellene a házukra tűzniük, a sírhelyeiket a földdel kellene egyenlővé tenniük, mézszínű (sárga) öltözetet kellene viselniük, két méz színű foltot kellene a szolgáik ruhájára rakni, és csak olyan öszvéren és szamáron lovagolhatnának, melyen fanyereg van, gránátalma szerű golyókkal a kápán. 12 Később az Ottomán Birodalom keresztényeinek, Steven Runciman történész alapján, nem engedték, hogy elfeledjék, hogy legyőzöttek Ez kiterjedt a szent helyeik kisajátítására a legyőzőik által. Amikor a törökök bevették Konstantinápolyt 1453-ban, Hocca Sadeddin alapján, aki a 16. századi III. Murád és III. Mehmed szultán tanítója volt, a templomokból, melyek a városban voltak, kiürítették az ócska bálványokat és megtisztították őket a mocskos és bálványimádó erkölcstelenségektől. A szobrok lerombolásával, és iszlám imafülkék és szószékek állításával, sok kolostor és kápolna olyanná vált, hogy vetekedett a Paradicsom kertjeivel. 13 A 14. században, az úttörő szociológus Ibn Khaldun elmagyarázta a keresztények lehetőségeit: Rajtuk [áll a választás] az iszlámra való áttérés, a fejadó fizetése vagy a halál között. 14 Adófizetői terhek A speciális adó, melyet a nem muszlimok fizettek, a gizja, nem volt annyira könnyed, mint kitölteni egy 1040-est [US személyi jövedelemadó visszatérítés-ford.]. Az antiókai orthodox pátriárka, a szír krónikás Szíriai Michael ( ), lejegyezte, hogy mennyire nyomasztó volt ez a teher a keresztényekre nézve II Marwan kalifa idejében ( ): Marwan fő célja az volt, hogy aranyat halmozzon fel, és ez az iga súlyosan nehezedett az ország lakosságára. Csapatai sok gonoszságot követtek el a férfiakkal szemben: verés, fosztogatás, nők megerőszakolása a férjük jelenlétében. 15 Marwan nem volt egyedül. Egyik követője, al-mansur ( ), Michael szerint, mindenféle adót kivetett mindenkire mindenhol. Minden terhet megduplázott, ami a keresztényekre vonatkozott. 16 A gizja fizetése gyakran egy megalázó és lealacsonyító szertartás keretében történt, melynek során a muszlim adóhivatalnok megütötte a dhimmit a fején vagy a tarkóján. Tritton így magyarázta: A dhimmikkel amikor fizettek, éreztetni kellett, hogy alacsonyabb rendű lények, akikkel nem bánnak tisztelettel. 17 Ez biztosította, hogy a dhimmi legyőzöttnek érezze magát, ahogy azt a Korán 9:29 elrendelte. A 12. századi Korán kommentátor Zamakhshari még arra is utasított, hogy a gizját megaláztatással és ócsárolással 18 kellene begyűjteni. A 13. századi sáfii jogtudós an-nawawi arra utasított, hogy a hitetlenekkel, akik fejadót szeretnének fizetni, a behajtónak megalázóan kell bánni: a behajtó ülve marad, a hitetlen fejét lehajtva és hátát behajlítva, állva marad előtte. A hitetlennek személyesen kell a mérlegre helyeznie a pénzt, miközben a behajtó a szakállánál fogva tartja, és mindkét arcát megüti. 19 Bat Ye or történész szerint, ez a fajta verés a fizetési folyamat részeként a 20. század kezdetéig változatlanul fennmaradt, s melyet rituálisan végrehajtottak olyan arab-muszlim országokban, mint amilyen Jemen és Marokkó, ahol a koránbeli adót továbbra is behajtották a zsidóktól. 20 A nem-muszlimok gyakran áttértek az iszlámra, azért, hogy elkerüljék ezt az adót. Így történt, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet hatalmas keresztény népessége végül egy apró, reményvesztett kissebséggé vált. A 17. századi európai utazó, Jean-Baptiste Tavernier szerint, Cipruson 1651-ben több mint 400 keresztény vált mohamedánná, mivel nem tudták megfizetni a kharajt (a földadót, melyet szintén kivetettek a nem muzulmánokra, néha a gizjával együtt), azt a terhet, melyet a Nagyúr ró ki a keresztényekre az államaiban. A következő év- 5

6 ben, Bagdadban, amikor a keresztényeknek fizetniük kellett az adósságukat vagy kharajukat, kényszerítve voltak arra, hogy eladják gyermekeiket a törököknek, hogy fedezni tudják azt. 21 Más alkalmakkor, ugyanakkor, az iszlámra való áttérés tilos volt a dhimmik számára, mivel lerombolta volna az adó forrását. 22 Túl nagy nyomás Végül mindez az elnyomás nem maradt válasz nélkül. Apostolos E. Vacalopoulos történész leírja azokat a tanulságos körülményeket, melyek a kora 19. századi Görögország függetlenségi harcát vették körül: Az 1821-es forradalom nem más, mint az utolsó nagy fázisa a görögök Ottomán uralommal szembeni ellenállásnak. Ez egy könyörtelen, előre be nem jelentett háború volt, mely már a szolgaság első éveiben elkezdődött. Egy olyan autokratikus rezsim brutalitása, melyet gazdasági fosztogatás, intellektuális hanyatlás és kulturális visszamaradottság jellemzett, biztos lehetett abban, hogy ellenállást vált ki. Minden fajta megszorítás, törvénytelen adóztatás, kényszermunka, kivégzések, erőszak, bebörtönzés, halál, fiúk és lányok elrablása és török háremekbe zárása, a kéjelgés és bujaság különböző cselekedetei, számtalan kevésbé durva túlkapással együtt: mindezek állandó kihívást jelentettek a túlélés ösztönének és ellenszegül mindenfajta emberi tisztességtudással. A görögök elkeseredetten zokon vettek minden sértést és megaláztatást, és a gyötrelmeik és csalódottságuk a lázadás karjaiba hajtotta őket. Nem volt túlzás abban az állításban, melyet Arta egyik bégje tett akkor, amikor megpróbálta megmagyarázni a harcok kegyetlenségét. Azt mondta: Igazságtalanul bántunk a rajakkal [dhimmikkel] (szó szerint keresztény alattvalóinkkal), leromboltuk a méltóságukat és megsemmisítettük a vagyonukat. Földönfutóvá váltak és fegyvert ragadtak. Ez csak a kezdet, mely végül a birodalmunk bukásához fog vezetni. A lázadás kiváltó oka ezért a görögök Ottomán uralom alatti szenvedése volt, egy olyan pszichológiai ösztönző erő, mely a körülmények természetéből fakadt. 23 Napjainkban a dzsihádista terroristák a miatt panaszkodnak, hogy a nyugat lerombolta a gazdagságukat és becsületüket. Ugyanakkor, ahogy folytatják az ártatlan emberek ellen elkövetett cselekedeteiket, ahogy azt szeptember 11-én és sok más támadás során tették, ez a mentegetőzés egyre üresebben cseng. Még az is lehetséges, hogy a további erőszakos cselekedetek végül az iszlamizációval szembeni erősebb és nyíltabb ellenállásban végződnek, mint amit valaha láttunk. PC mítosz: A zsidóknak jobb volt a muszlim területeken, mint a keresztény Európában A PC szóvivők nap mint nap azt állítják, hogy még ha a dhimma valóban folyamatos és intézményesített megkülönböztetésnek és zaklatásnak is tette ki a zsidókat és a keresztényeket, bizonyos, hogy ez mégsem volt annyira rossz, mint ahogy a zsidókkal a keresztény Európában bántak. Paul Johnson történész kifejti: Elméletben, a zsidó dhimmi státus a muszlim uralom alatt rosszabb volt, mint a keresztények alatt, mivel a vallás gyakorlásához való joguk, sőt még inkább az élethez való joguk, bármikor véglegesen megszűnhetett. Ugyanakkor, a gyakorlatban az arab harcosok, akik a civilizált világ felét oly gyorsan legyőzték a 7. és 8. században, nem akarták kiirtani a művelt és szorgalmas zsidó közösségeket, akik komoly adóbevételekkel látták el és számtalan módon szolgálták őket. 24 Egészen biztos, hogy a jogi korlátozások szempontjából a muszlim törvények sokkal keményebbek voltak a zsidók számára, mint a keresztény világ törvényei ben X. Gergely pápa megismételte azt, amit I. Gergely pápa 598-ban kijelentett: a zsidóknak nem szabadna 6

7 bármiféle hátrányt szenvedniük, azokban a [kiváltságokban], amik a számukra adva vannak. X. Gergely továbbá megismételte azokat a korábbi pápai rendeleteket, melyek megtiltották az erőszakos térítést (mint ahogy azt az iszlám törvények is tiltják) és megparancsolta, hogy egyetlen keresztény se merészelje elfogni, bebörtönözni, megsérteni, kínozni, megcsonkítani, megölni őket vagy erőszakot alkalmazni velük szemben. Továbbá, senki se merészelje- kivéve az ország hatóságainak bírói eljárása révén- megváltoztatni a javakra vonatkozó vámot azon a területen, ahol élnek, azért, hogy elvegyék a pénzüket és a javaikat tőlük, vagy másoktól. Eddig a részig ez hasonlít az iszlám, alárendelt emberekre vonatkozó védelméhez. De ezután Gergely hozzáteszi, Továbbá, senki nem zavarhatja őket semmilyen módon az egyházi ünnepeik ünneplése közben, legyen az akár nappal vagy este, bunkósbottal, kövekkel vagy bármilyen más módon. Ez egyértelműen különbözik a sária azokra a dhimmikre vonatkozó tiltásaitól, akik a vallásos ünnepeiket nyilvánosan ünneplik. Továbbá, arra a tényre való tekintettel, hogy egy zsidó tanúvallomása nem volt elfogadható egy kereszténnyel szemben, a pápa a keresztényeknek is megtiltja, hogy a zsidókkal szemben tanúskodjanak. Míg a sária megtiltja egy dhimminek, hogy tanúskodjon egy muszlimmal szemben, de azzal nincs problémája, ha egy muszlim tanúskodik egy dhimmivel szemben. 25 Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak visszaélések. A zsidók védettségét, ahogy azt X. Gergely pápa kihirdette, gyakran elfogadták a jogi vitákban. Ugyanakkor az sem volt véletlen, hogy a modern kor hajnalán a zsidók nagy része nyugaton élt, nem pedig az iszlám határain belül. Az oka ennek talán az, hogy a keresztény területeken megvolt az elképzelése - akármennyire tökéletlen is- minden emberi lény egyenlő méltóságának és jogainak, egy elképzelés, mely ellentmond a Koránnak és az iszlám teológiának és soha nem eresztett gyökeret az iszlám világban. Mohamed kontra Jézus És követeket külde az ő orczája előtt; és azok elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek. De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala. Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek. Lukács 9:52-55 Ibn Abbas -amikor a verset:<< És intsd a legközelebb álló nemzetséget!>> [Korán 26:214] kinyilatkoztatták- mesélte: Allah Küldötte elment, és amikor felment az As- Safa hegyre, elordította magát: <<Ya Sabahah!>> [A veszélyre való figyelmeztetés ősi arab jelzése] Az emberek azt mondták: << Ki az?>> Köré gyűltek, mire azt mondta: <<Látjátok? Ha azt mondom nektek, hogy lovasság közeledik a hegy oldalán, akkor hisztek nekem?>> Azt mondták: <<Nem hallottuk soha, hogy hazudtál volna.>> Ezután azt mondta: <<Nyíltan figyelmeztetlek titeket, hogy súlyos büntetés közeleg.>> Abu Lahab azt mondta, hogy <<Pusztulj el! Csak ezért hívtál minket össze?>> Ezután Abu Lahab elment. Így a Surat Al-Masad: <<Pusztuljon el Anu Lahab keze! És pusztuljon el [ő maga]!> kinyilatkoztatott. A Surat Al-Masad a Korán 111. szúrája: Pusztuljon el Anu Lahab keze! És pusztuljon el [ő maga]! Mit használ neki a vagyona és amit szerzett? Lángoló tűzben fog égni feleségével, a tűzifahordóval együtt, akinek a nyakán pálmarost-kötél lesz. Korán 111:1-5 7

8 PC mítosz: A dhimmiség már a múlté De egészen biztosan, mindez már csak történelem, nem? Az iszlám hitvédők fenntartják, hogy senki sem akarja visszaállítani a dhimmát napjainkban. Mint ahogyan már láttuk, ez nem igaz. Szintén téves az a széleskörű elképzelés, hogy a dhimmiséget manapság már nem lehet megtalálni az iszlám világban. Mivel a sáriát Szaúd-Arábián (ahol a nem muszlimok egyáltalán nem gyakorolhatják a saját vallásukat,) és Iránon kívül máshol nem alkalmazzák, a dhimma törvényei nincsenek teljesen érvényben az iszlám világban. Mindazonáltal, ennek az alapfogalmai minden muszlim országban megmaradtak a könyvekben. Ma sehol az iszlám világban nem élveznek teljesen egyenlő jogokat a nem muszlimok a muszlimokkal. Néhány jelenlegi és jellemző incidens Egyiptomból: A hitelhagyás egy főbenjáró bűn az iszlám jogban októberében egyiptomi hivatalnokok 22 keresztényt fogtak el, akik közül sokan olyan muszlimok voltak, akik titokban áttértek a kereszténységre. Kifaggatták és megkínozták őket, mivel a hatóságok azt feltételezték, hogy sokan közülük megpróbáltak más muszlimokat is áttéríteni a kereszténységre decemberében, az Assiouti Testvérek Egyháza templomát hivatalos engedéllyel lerombolták, így az egyházi tagoknak egy új épületet kellett építeniük. De mielőtt még így tehettek volna, az építési engedélyüket visszavonták, arra a dhimmi tiltásra hivatkozva, mely megtiltja új templomok építését vagy a régiek felújítását november 25-én Boulos Farid Rezek-Allah Awad, egy kopt keresztény összeházasodott egy, az iszlámból a kereszténységre áttérttel. Elfogták miközben megpróbálta elhagyni az országot és 12 óráig benntartották. Amikor egy egyiptomi rendőrhivatalnok a feleségéről faggatta, Rezek-Allah elmondta neki, hogy ő már elhagyta Egyiptomot. Talán tudatában a halálbüntetésnek, amit hitehagyásért lehet kapni, a hivatalnok válasza az volt, hogy Én magam hozom vissza és a szemed láttára vágom darabokra. 28 Azonban néhány hónappal később, Rezek-Allah elhagyhatta Egyiptomot és Kanadában telepedett le. 29 Pakisztánból: novemberében a pakisztáni rendőrség elfogta Answar Masihot, egy keresztényt, istenkáromlás vádjával. A pakisztáni Daily Times szerint, Masih az egyik muzulmán szomszédjával Naseerrel kezdett el vitázni az iszlámról. A vita során- mondta az alfelügyelő- Masih haragos lett és káromkodott. Naseer elmondta a történetet az anyja két másik szomszédjának, Attaullahnak és Younas Salfinak. Ezután hárman, más helyiekkel összeverődve, köveket dobtak Masih házára. Amikor a rendőrség megérkezett a helyszínre- anélkül, hogy figyelembe vette volna a házát ért támadást- elfogta Masihot. 30 A rákövetkező hónapban, egy pakisztáni falut, Dajkotot támadta meg egy ima alatt egy muszlim tömeg azt üvöltözve, hogy Hitetlenek, hagyjátok abba az imát és térjetek át az iszlámra! A Pakistan Christian Post szerint a csőcselék bement a templomba és elkezdte ütlegelni az imádkozókat. A muzulmán támadók megszentségtelenítették a Szent Bibliát, és mindent összetörtek a templomban. Mindazonáltal a rendőrség visszautasította, hogy jelentést írjon, és a helyi kórházban, a muzulmán orvosok figyelmen kívül hagyták a sebesült keresztényeket egy helyi befolyásos muszlim utasításnak megfelelően májusában egy másik keresztényt, Samuel Masihot, akit istenkáromlással vádoltak, miközben a kórházi ágyban tuberkolózistól szenvedve feküdt, egy muszlim rendőr kalapáccsal halálra vert. 32 8

9 És Kuvaitból: A kuvaiti Hussein Qambar Ali, az 1990-as években tért át az iszlámról a kereszténységre. Annak ellenére, hogy a kuvaiti alkotmány vallásszabadságot biztosít, és nem mond semmit a más vallásra való áttérés hagyományos iszlám tiltásával kapcsolatban, mégis elfogták, és hitehagyás vádjával bíróság elé állították. A tárgyalás alatt egy ügyész kijelentette, hogy a sária elsőbbséget élvez Kuwait világi jogi törvénykönyve felett: Szégyenkezve azt kell mondjam, hogy a büntető törvénykönyvünk nem tartalmaz büntetést a hitehagyásért. A tény az, hogy törvényhozó testületünk, szerény véleményünk szerint, nem tud többé hitehagyásért büntetést kikényszeríteni Allah és küldötte elrendelésének megfelelően. Az ítéletet a hitehagyásról Könyvünk, a szunna, a próféták szerződései, és az Allah által adott törvényhozás fogja meghozni. 33 PC mítosz: Az iszlám értékeli az iszlám előtti kultúrákat a muszlim országokban Az iszlám nem csupán befeketíti és leértékeli a nem muszlimokat, hanem arra készteti a muszlimokat, hogy befeketítsék és leértékeljék az iszlám előtti kultúrákat a saját országaikban. I. u. 637-ben, jegyzi meg V. S. Naipaul, Nobel-díjas szerző, csupán öt évvel a Próféta halála után az arabok elkezdték lerohanni Perzsiát, és Perzsia iszlám előtti dicső múltját a sötétség korának nyilvánították ki. 34 Ebben nem volt semmi szokatlan. Ez egy olyan forgatókönyv, mely az iszlám történetében folyamatosan megismétlődött. Az iszlám teológia annyira leértékeli a hitetleneket, hogy az iszlám kultúrában nincs helye a nagylelkűségnek az eredményeiket illetően. A muzulmánok azt az időszakot, mielőtt valamelyik ország felvette az iszlámot, a dzsahilijja vagy tudatlanság idejének nevezik. Naipaul elmagyarázza, hogy az iszlám előtti idő a sötétség kora: ez a muzulmán teológia része. A történelemnek a teológiát kell szolgálnia. Erre egy példa, ahogy a pakisztániak befeketítették Mohendzso-Daro híres régészeti lelőhelyét, csupán az iszlám dicsőítésének lehetőségét látva benne: Egy sajátos levél a Dawnban [Pakisztán vezető angol nyelvű lapja - ford.] elmondta a saját elképzeléseit a hellyel kapcsolatban. Az író azt mondta, hogy Mohendzso-Daroban a megfelelő helyekre Korán verseket kellene vésni és elhelyezni: Mondd (nekik, Ó Mohamed): Utazz az országban és figyeld meg a következményeket a bűnösök számára Mondd (Ó Mohamed, a hitetleneknek): Utazz az országban és figyeld meg a következményeket azok számára, akik előtted voltak. A legtöbbjük bálványimádó volt. 35 9

10 Napjainkhoz hasonlóan: A muszlimok leértékelik más vallások ősi helyeit. A törökök által megszállt észak-ciprusi területen a muszlimok megkísérelték San Makar negyedik századi kolostorát hotellé alakítani. Líbiában az őrült Kaddafi ezredes Tripoli katolikus katedrálisát mecsetté alakította át. És persze Afganisztánban, 2001 márciusában a talibán kormány ferobbantotta a híres bamilyani Buddhákat. Európa keresztény műemlékei hasonló sorsra juthatnak? Ha a dzsihád harcosok, akik manapság annyira fel vannak villanyozódva, mint amennyire az elmúlt évezredben bármikor, utat kapnak, akkor bizonyosan képesek lesznek erre. Edward Gibbon, a The Decline and Fall of the Roman Empire szerzője, megjegyezte, hogy ha a nyolcadik századi muszlim betörés Franciaországba sikeres lett volna, akkor talán Oxford iskoláiban ma a Korán interpretációját tanítanák és a pulpitusairól körülmetélt embereknek bizonygatnák Mahomet kinyilatkoztatásainak szentségét és igazát. Ez a nap talán el fog jönni. 10

11 1 Emrah Ulker, UN Uses Ottoman Tolerance Concept as Model, Zaman daily Newspapaer, december 9. 2 Abu l hasan al-mawardi, al-akham as-sultaniyyah (The Laws of Islamic Governance) Ta-Ha Publishers, 1996, Ibn Kathir, vol Ibid., Ibid. 6 Umdat al-salik, o11.3, 5. 7 The Charter of Allah: The Platform of the Islamic resistance movement (Hamas), translated and annotated by raphael ismaeli, The International policy Institute for Counter-Terrorism, April 5, Abdullah Azzam, Defence of the Muslim Lands, Mohammed Taqi-ud-Oin Al-Hilali and Mohammed Muhsin Khan, translators. Maktaba Dar-us-Salam, Reprinted at 9 Stephen Schwartz, Reductio ad Jihadam, TechCentralStation.com, February 17, Quoted in Steven runciman, History of the Crusaders Volume I, (Oxford:Cambridge University Press, 1951), A. S. Tritton, caliphs and Their Non-Muslim Subjects: A Critical Study of the Governant of Umar, Idarah-I- Adabiyat_I-Delhi, 1950, Philip K. Hitti, The Arabs: A Short History (Washington, DC: Regnery, 1996), Steven Runciman, The Great Church in Captivity (Oxford: Cambridge University Press, 1968), Quoted in Philips mansel, Constantinapole: City of the World s Desire (New York: St. Martin s Griffin, 1998), Bat Ye or, The Decline of Eastern Christianity Under Islam (Madison, NJ: Fairleigh Dickinson University Press, 1996), Ibid. 17 Tritton, Quoted in Ibn Warraq, Why I Am Not A muslim (Amherst, NY: Prometheus Books, 1995), Quoted in Bat Ye or, Islam and the Dhimmitude: Where Civilizations Collide (madison, NJ: Fairleigh Dickinson University Press, 2002), Ye or, The The Decline of Eastern Christianity Under Islam, Ibid., Maxime Rodinson, Muhammad, translated by Anne Carter (New York: Pantheon books, 1971), Apostolos E. Vacolopolous, Background and Causes of the Greek revolution, Neo-Hellenika, vol. 2, 1975, 54-55; cited in Andrew G. Bostom, The Islamization of Europe, FrontPageMagazine.com, December 31, Paul johnson, A History of the Jews (New York: harper& row, 1987), Gregory X, 2Papal protection of the Jews, in The portable Medieval reader (New York: Viking Press, 1949), Egyipt: police Arrest 22 Christians in New Crackdown, Banabas Fund, October 24, Egyiptian officials revoke church license to built after demolation of church, U. S. Copts Association, December 2, Christian Captured At Border, Compass Direct, December 4, Christian Couple Escape Compass Direct, may 17, Police arrests christians for <<blasphemy>>, lets attackers go, Daily Times, November 29, dajkot Church attacked. PCP Report, Pakistan Christian Post, December 11, Pakistan blasphemy suspect dies, beaten by cop, Reuters, may 29, Quoted in Robert Hussein, Apostate Son (Najiba Publishing Company, 1998), V. S. Naipaul, Among the Believers: An Islamic Journey (New York: Vintage Books, 1982), Ibid.,

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz KARD ÉS TOLL 2006/3 A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz Oszti Judit A konfliktusok kezelése, a háború, az erõszak társadalmi megítélése eltérõ a különbözõ

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója,

Részletesebben

A Korán tanítása a világ meghódításáról

A Korán tanítása a világ meghódításáról A Korán tanítása a világ meghódításáról Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére címmel jelent meg korábban a Cívishíren az alábbi remekbe szabott kis összefoglaló a mohamedánok viselt dolgairól.

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu AZ ISZLÁM ÁLLAM Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu Az iszlám állam 2003-2011 iraki háború Ellenállás 2003-tól különböző csoportok/milíciák Paul Bremer Baásztalanítás programja Szunnita és

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL

KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból

Részletesebben

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA)

Középpontban az adatok 1. jelentés A romák EU-MIDIS. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) Középpontban az adatok 1. jelentés: A romák 01 EU-MIDIS Az Európai Unió felmérése a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről Magyar 2009 Középpontban az adatok 1. jelentés A romák Az Európai Unió

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

APOKRIF IRATOK A KING JAMES BIBLIA 1611 SUSANNA. Susanna

APOKRIF IRATOK A KING JAMES BIBLIA 1611 SUSANNA. Susanna www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK A KING JAMES BIBLIA 1611 SUSANNA Susanna története [a Dániel] Susanna Meg az elején, Dániel, kívül, mert nem a a héber, sem a Kísérőszöveg Bel és a sárkány. {1:1}

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Harmadik fejezet Iszlám: A háború vallása

Harmadik fejezet Iszlám: A háború vallása Harmadik fejezet Iszlám: A háború vallása Tudtad? Mohamed azt tanította a követőinek, hogy nincs jobb (vagy szentebb) dolog, mint a dzsihád háború. Mohamed azt mondta az embereinek, hogy a nem muszlimoknak

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

című kutatási projekt

című kutatási projekt Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek című kutatási projekt TÁMOP -5.5.5/08/1-2008-0001 LMBT ALMINTA KÉRDŐÍV A

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa

Részletesebben

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. június

TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. június TÁRSADALOMFILOZÓFIA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

A legkedvesebb fiú rabszolga lesz

A legkedvesebb fiú rabszolga lesz A Biblia gyermekeknek bemutatja A legkedvesebb fiú rabszolga lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Kerr és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa Várnay Ernő Az Európai Bíróság ítélete a Magyarország kontra Szlovákia ügyben* Sólyom László uniós polgár és/vagy államfő? Hivatalos hivatkozás:

Részletesebben

Második fejezet A Korán: a háború könyve

Második fejezet A Korán: a háború könyve Második fejezet A Korán: a háború könyve Tudtad? A Korán arra utasítja a muszlimokat, hogy a zsidók és keresztények ellen háborúzzanak. Az iszlám teológia szerint, a gyakran idézett toleráns és békés Korán

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Jézus lecsendesíti a tengert

Jézus lecsendesíti a tengert A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus lecsendesíti a tengert Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

nagyobb szerepet kap s lassanként egészen átveszi a nyers erő szerepét. A küzdelem végcélja közben állandóan ugyanaz marad: az t. i.

nagyobb szerepet kap s lassanként egészen átveszi a nyers erő szerepét. A küzdelem végcélja közben állandóan ugyanaz marad: az t. i. Zsebre raktam kezeim és lassú léptekkel mentem hazafelé. Helyenként lámpák fénye világított. Macskák futottak át az utcán. Kövér patkányok szaladgáltak a csatornák mellett. Egy helyen öt volt egymás mellett

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

Tudnivalók a Vöröskeresztről

Tudnivalók a Vöröskeresztről Tudnivalók a Vöröskeresztről Kulcsszavak A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom eredete és története Henry Dunant 1828-1910 A Vöröskereszt Mozgalom alapítója. Nagyon megindította a Solferinoi csata borzalma,

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

Országos Rendőrfőkapitány. Papp Károly r. altábornagy H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m.

Országos Rendőrfőkapitány. Papp Károly r. altábornagy H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m. Országos Rendőrfőkapitány Papp Károly r. altábornagy Szám: 29000/105/794-18/2014. P. Tárgy: alapjogot érintő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

ÓKOR Hannibál harci elefántjai

ÓKOR Hannibál harci elefántjai ÓKOR Hannibál harci elefántjai A bizánci Suda-lexikon a Thórakion (θωράκιον) címszó alatt a következőket írja: Hannibál (a karthágói hadvezér) emberei a magával vitt elefántokra helyezett tornyokból elvágta

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája A Biblia gyermekeknek bemutatja Sámuel, Isten kis szolgája Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

CRI (2003) 8. A Bizottság az Ajánlást 2002. december 13-án fogadta el Strasbourgban.

CRI (2003) 8. A Bizottság az Ajánlást 2002. december 13-án fogadta el Strasbourgban. A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 7. sz. általános ajánlása: A rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem a nemzeti jogalkotásban A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai

Részletesebben

A gazdag ember és a szegény ember

A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Az esszék írói M. FetHullah Gülen iszlámtudós, kiemelkedő egyéniség a vallásközti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein. Dr Ibrahim Canan

Részletesebben

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Gárdonyi Géza: Egri csillagok 1. rész: Hol terem a magyar vitéz? 1. Hol és mikor indul a történet? 2. Kikkel ismerkedték meg a fejezetben? 3. Ki érkezik lóháton az öreg Ceceyhez? 4. Kik terveztek támadást

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

EDWARD DE BONO POZITÍV HIT

EDWARD DE BONO POZITÍV HIT EDWARD DE BONO POZITÍV HIT E D W A R D D E B O N O POZITÍV HIT Emberség, boldogság, humor, segítőkészség, remény, egészség A fordítás alapja: Edward de Bono: H+ (Plus) A New Religion?: How to Live Your

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Az iszlám és a kereszténység

Az iszlám és a kereszténység Ulfat Aziz Al-Samad: Az iszlám és a kereszténység (Fordította: Raid Smadi) (International Islamic Publishing House, Riyadh, é. n.) 1 2 3 Előszó Az iszlám vallásban teljesen másképpen nézik a vallások összehasonlítását,

Részletesebben

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Szigetvári Tamás: Migrációt befolyásoló tényezők a Közel-Keleten 1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Az elmúlt évtizedekben a régió rendelkezett a legmagasabb népességnövekedési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Majthényi László, Marton

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Lovas István: Elhallgatott hírek 20.

Lovas István: Elhallgatott hírek 20. Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról 156. sz. Egyezmény a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,

Részletesebben

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán) VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben