Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "www.segelyszervezet.hu segelyszervezet@segelyszervezet.hu"

Átírás

1 (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ 2010 MAGYAR ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET

2 TARTALOMJEGYZÉK Nemzetközi fejlesztés és humanitárius segítségnyújtás Nemzetközi fejlesztés Humanitárius segítségnyújtás Magyarországi szociális-fejlesztő tevékenység Intézmények Kiemelt hazai programok Menekültügyi és Migrációs tevékenység Stratégiai Osztály Kommunikációs tevékenység Szemléletformálás Vállalati kapcsolatok Természetbeni adományok Gazdasági Osztály 2. oldal, összesen: 102

3 3. oldal, összesen: 102

4 Bevezetés A tizenkilenc éve alapított Magyar Ökumenikus Segélyszervezet erőit 2010-ben szokatlanul nagy katasztrófák kötötték le. Mindemellett a szervezet alapítása óta az eddigi legtöbb forrást tudta felhasználni a bajbajutottak, nélkülözők megsegítésére mind Magyarországon, mind a határainkon túl. Ezen kívül jelentős tényezővé vált a Segélyszervezet vállalati kapcsolattartással foglalkozó CSR tevékenysége, amivel egyre több hazai vállalatot tudott bevonni munkájába. A 2010-es esztendő sajnos kiváló terepnek bizonyult az együttműködésre. Hazánkban két meghatározó katasztrófa történt, amelyen a lehető legszélesebb körű összefogással tudott segíteni a Segélyszervezet. Tavasszal sosem látott árvizek, októberben pedig a vörösiszap öntött el településeket. A helyenként apokaliptikusnak tűnő csapások közül az árvíz érintett nagyobb területet, tízezrek életét változtatva meg legalább az idei évre. Több száz ház összedőlt, és sok ezer megrongálódott épületet a téli fagyok beállta előtt újjá kellett építeni. Mintha éppen a bajok soha nem látott mértéke tenné vagy talán, hogy mi magyarok megint bizakodva tekinthetünk a jövőbe, eddig sosem tapasztalt mértékű összefogás jött létre heteken belül. Több százmillió forint gyűjtött össze a Segélyszervezet, a nyugdíjas nénik kétszáz forintjától a nagyvállalatok, köztelevíziók és különböző alapítványok által összegyűjtött több millió forintos adományokig. Mások élelmiszert küldtek, ruhát, vagy éppen munkaerőt. Helyi boltok, építőanyag-telepek kedvezménnyel kínálták az újjáépítéshez szükséges termékeiket, és ingyen szállították házhoz. A vörösiszap katasztrófa helyszínén órákon belül megjelent a Segélyszervezet, és másnap reggel már gyorssegélyt osztott a kárt szenvedett családok részére. A Segélyszervezet nemzetközi szinten végzett humanitárius munkáját jelentős, párhuzamosan futó fejlesztési tevékenység kíséri. A tavalyi év legnagyobb humanitárius katasztrófája a Haitit sújtó földrengés volt, amely százezrek életébe került, és milliók vesztették el otthonukat. Az Ökumenikus Segélyszervezet a gyorssegélyezésen túl iskolaépítéssel járul hozzá a károk helyreállításához, a szervezet partnerszervezeti munkatársai még mindig a helyszínen dolgoznak. A Segélyszervezet afganisztáni tevékenysége immár tízedik éve tart. Baghlan tartományban a helyi adminisztrációt és az oktatás fejlesztését elősegítő munka eredményeként iskolákat tett biztonságosabbá, jelentős mértékben javított az adminisztrációban dolgozók munkakörülményein, gazdálkodók számára pedig képzéseket indított ben folytatódott a dán alapítványi támogatással, 2007-ben elindított Nem vagy egyedül! reintegrációs modellprogram támogató szolgáltatásainak működtetése, amely három helyszínen nyújt segítséget a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok és családjaik számára. A krízisambulanciák szakmai stábja fogadja a krízisbe került családokat, s a helyzet felmérése után azonnali segítségnyújtásban részesítik őket. A Segélyszervezet CSR, vagyis vállalati felelősségvállalással foglalkozó tevékenységének eredménye a közösen felújított baktakéki orvosi rendelő, az ináncsi óvoda, az ócsanálosi közösségi ház, a szendrői felzárkóztatási központ és további közösségi épületek helyreállítása. Tavaly immár ötödik éve vett részt a Segélyszervezet a hazai rászorulókat segítő EUélelmiszersegély programban, melynek eredményeképpen május és december között 4. oldal, összesen: 102

5 összesen 3500 tonna tartósélelmiszert osztott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével. A mélyszegénységben élő rászorulók támogatása Magyarország közel 460 településén valósult meg, mintegy létminimum alatt élő család, kisnyugdíjas részesült az adományból. Az év során meghirdetett adománygyűjtő felhívások, a rendszeresen támogatókon túl ismét újabb adományozókhoz jutottak el, tovább bővítve ezzel a szervezet adományozói körét. A megújult honlapján, az informáláson túl megújult támogatási formákkal (on-line átutalás, adománybolt) is lehetőséget biztosít az adományok gyors, költséghatékony és biztonságos eljuttatására. Köszönetet kívánunk mondani minden támogatásért azoknak, akik erkölcsi és anyagi segítségükkel lehetővé tették a munka ilyen szinten történő folytatását! Köszönet illet minden magánadományozót és vállalkozást, az alapítókat, az önkénteseket és a Segélyszervezet munkatársait! Budapest, május 23. Lehel László elnök-igazgató 5. oldal, összesen: 102

6 NEMZETKÖZI FEJLESZTÉS ÉS HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS Afganisztán NEMZETKÖZI FEJLESZTÉS Az önkormányzati rendszerek és a közigazgatás további fejlesztése Afganisztán Baghlan tartományában Szolgálati gépjármű beszerzése a Tartományi Súra részére A Tartományi Súrával történt egyezetések során a július-szeptember közötti megbeszélések során felmérték az újonnan megválasztott testület infrastrukturális hátterét. A felmérés során megállapították, hogy a testület megfelelő állapotú bérleményben működik elégséges adminisztratív hátérrel. Ugyanakkor a 15 tagú testület nem rendelkezik megfelelő szolgálati járművel a járások és a kabuli szolgálati utak lebonyolítására. Mivel a Súra tagok heti rendszerességgel utaznak a fővárosba és a járásokba a tartományt érintő adminisztratív ügyekben, ezért egy szolgálati gépjármű beszerzése indokoltnak volt tekinthető. Miután a Segélyszervezet a Súra testületével közösen állapította meg az adományozás célját és feltételeit, valamint a hosszú távú fenntarthatóság is igazolt volt, megkezdődött a tenderezési eljárás. A Segélyszervezet Balkh tartomány kereskedelmi kamarájával vette fel a kapcsolatot, és ajánlásokat kért megfelelő tapasztalattal rendelkező gépkocsi-kereskedő vállalkozások listájára. A kamara három céget ajánlott, akikhez a Segélyszervezet eljuttatta a pályázati dokumentációt, melyben rögzítették a beszerzés részleteit a következők szerint: - A gépjármű típusa: Toyota Corolla öt ajtós kivitel - Évjárat: A gépjármű minimálisan elvárható műszakai adatai: 1.8-as benzinmotor, AC, automataváltó A program keretében átadott szolgálati gépjármű beszerzése a Tartományi Súra hatékonyabb működését a következő pontok szerint segíti: - Gyakoribbá válik a tartományi Súra központ és a választott helyi képviselők közötti kapcsolattartás, egyszerűbbé válik a helyi látogatások megszervezése és az adminisztratív feladatok elvégzése - Elérhetővé válik a közvetlenebb és gyakoribb kabuli koordináció lehetősége a helyi képviselők részére az országos szintű hivataloknál - Erősödik a munkakapcsolat a járási választott képviselők és tartományi hivatalok között A program kertében átadott szolgálati gépjármű átadása azon túl, hogy a Súra mindennapi operatív munkáját segíti, összhangban van a tartomány fejlesztési irányelveivel, melyek kiemelten fontosnak tartják a Súra hatékonyabb munkájának elősegítését és a választott súra tagok hatékony munkavégzést a tartomány vezetésében és a helyi ügyek intézésében. 6. oldal, összesen: 102

7 Pul-E-Khumri Város Polgármesteri Hivatalának infrastruktúrájának megerősítése kisebb felújítás elvégzésével, illetve eszközök biztosításával február hónapban a Segélyszervezet előzetes megbeszéléseket kezdeményezett Pul-E- Khurmi város polgármesterével. A megbeszélések során bemutatták a fejlesztési program célját és a magyar donor szervet is március elején a Segélyszervezet mérnöke és a polgármesteri hivatal képviselője közösen felmérte a hivatal műszakai állapotát és meghatározták a szükséges felújításokat április 2-án a tenderezési eljárás lezárása után a Constancy kivitelező cég megkezdte kivitelezést. A felújítás során a következő kivitelezési munkákat végezték el: - A hivatal épületének teljes belső festése és a padló burkolat cseréje - A hivatal épület- és homlokzat felújítása - A vizes helyiségek felújítása (csővezeték rendszer és szaniter csere) A Segélyszervezet a polgármesteri hivatal munkatársaival közösen felmérte a hivatal eszközállományát és meghatározta a beszerzendő felszerelések listáját. Ennek értelmében a következő eszközöket szerezték be a hivatal számára: - 3 db irodai asztal - 3 db irodai szék - 3 db személyi számítógép (Intel Core GHZ/4MB/1333MHZ) monitorral, alap programcsomaggal és mérnöki tervező programmal - 1 db színes nyomtató - 1 db hat személyes hivatali irodabútor - 1 db GPS - mérnöki eszköz csomag (teodolit, szintező, mérőléc, kitűző rúd, rajzasztal, csőtoll készlet) - 1 db AC - 1 db transzformátor - szalagfüggöny, padlószőnyeg Az felújított épület és az eszközök átadása június 27-én megtörtént. A polgármesteri hivatal felújítása és eszközök biztosítása a következők szerint segítik a város vezetés működését: - A hivatal dolgozóinak munkakörülményei jelentősen javultak - A hivatal arculata és tekintélye erősödött a város lakossága körében - A mérnöki osztály szakmai munkájának színvonala javult, a földmérések és úthálózatok méréseihez szükséges technikai eszközök rendelkezésre állnak - A hivatal dokumentum adatrögzítési-tárolási képességei javultak A Pul-E- Khurmi városban folyó útépítési munkálatok miatt Baghlan tartományban a polgármesteri hivatal megerősítése kiemelt feladat. A magán- és üzleti beruházások számának növekedése miatt a hivatal mérnöki osztályának munkája jelentősen megnőtt, hiszen korábban nem álltak rendelkezésre a megfelelő technikai körülmények. Természeti katasztrófák hatékonyabb kezelése, a hivatalos szervek együttműködésének erősítése 2009-ben az országos hatáskörű ANDMA (Afghanistan National Disaster Managment Authority), mely a katasztrófavédelmi feladatokat látja el Afganisztánban, irodát nyitott Pul- E-Khumriban. Az iroda megnyitására a tartományban rendszeresen előforduló áradások, földrengések szakszerű kezelése miatt volt szükség. Az ANDMA más nemzetközi szervezetek támogatásával jött létre, kabuli központtal. Az intézmény jelentős szakmai tudással 7. oldal, összesen: 102

8 rendelkezik a katasztrófavédelem területén, köszönhetően a nemzetközi közösség anyagi és szakmai támogatásának. Ugyanakkor az országos szintű szervezet létrehozása a szakmai képességek és tervek ellenére kizárólag anyagi források miatt nem épült ki teljesen. Ezért a Segélyszervezet által tervezett program a már meglévő helyi szakmai kapacitásokra épült január hónapban megkezdődtek a tárgyalások az ANDMA baghlani igazgatójával, melyek során magyar szakértő bevonásával felmérték a tartomány katasztrófavédelmi rendszerét, majd ez alapján négy járási helyszínen megszervezték a tréningprogramot. Az afgán hatóságok és a magyar szakértő által készült felmérés alapján a következő megállapítások születtek a tartomány katasztrófavédelmi képességeiről: - Baghlan tartomány elsődlegesen az állandó árvizek, földcsúszások és földrengések által sújtott terület, ahol ezek a jellegű katasztrófák többségében földrajzilag behatárolható területeken találhatók - A négy, természeti katasztrófák által sújtott járás egyik kormányzósági hivatala sem rendelkezik az ANDMA által elkészített, kimondottan veszélyhetetekre használt eljárástenderrel - Az eddigi reagálások nélkülöztek minden szakmaiságot - A tartományban a szakszerű reagálást a kommunikációs háttér hiánya is akadályozza A felmérés a hatékonyabb katasztrófa elhárítási képességek javítása érdekében a következő javaslatokat fogalmazta meg: - Rövidtávon szükséges az ANDMA rendelkezésre álló képzési programjai megtartása legalább a négy leginkább veszélyezett járásban - Szükséges a kommunikációs infrastruktúra javítása A fenitek figyelembevételével a Segélyszervezet támogatási szerződést kötött az ANDMA baghlani képviseletével, melynek keretében lehetőség nyílt az ANDMA által összeállított tréning program megvalósítása mind a négy járásban. A program szakmai előkészítésben ugyan részt vett magyar szakértő is, de a tréninganyag és metódus az ANDMA országos hálózatépítő anyagára támaszkodott. A program elsősorban a tréning megszervezésének anyagi és technikai feltételeit biztosította, mely által megszervezték a járási ANDMA bizottságokat és kijelölték az ANDMA járási koordinátorait, akik a bizottság munkáját hangolják össze. Az ANDMA-MÖSZ támogatási szerződés szerint a járási ANDMA bizottságok megszervezésére és a működés kialakítására szolgáló tréning a következő járásokban valósult meg: - Baghlan Jadid - Khenjan - Narhin - Dushi A program keretében megszervezett tréning és a kommunikációs eszközök beszerzése a tartományi ANDMA iroda hatékonyabb működését a következő pontokban segíti: - Felmérték Baghlan tartomány katasztrófavédelmi intézményrendszerét, kijelölték a pótlandó hiányosságokat - A tartomány négy, természeti katasztrófák által leginkább sújtott járásában megalapították az ANDMA bizottságokat - A tartomány négy, természeti katasztrófák által sújtott járásában négynapos ANDMA tréninget szerveztek, 80 fő részvételével 8. oldal, összesen: 102

9 - Baghlan tartomány négy járása regisztrált ANDMA képviselettel rendelkezik, ezzel erősítve a tartományi és országos szintű katasztrófavédelmi intézményrendszer kiépítését. Baghlan tartományban az elmúlt években az árvizek, földrengések jelentős károkat okoztak, miközben az országos hatáskörű katasztrófavédelmi hivatalnak nem volt képviselete a tartományban. Ennek következtében a veszélyhelyzetek kezelése és a helyreállítás megszervezése nem volt hatékony. Anyagi források hiányában nehézséget jelentett a rendelkezésre álló ANDMA programok megszervezése és a szervezeti háttér kialakítása a tartományban. A Segélyszervezet által támogatott tréningprogram megszervezése a lebonyolításhoz biztosított eszközökkel a négy járásban a felállított ANDMA képviseletek működését jelentősen javította, valamit megerősítette a Baghlan tartomány katasztrófavédelmi képességeit. A baghlani tévé adótorony cseréje A baghlani önkormányzati televízió adótornyának cseréje az MH-PRT keretében működő CIMIC csoport által kezdeményezett program volt. A fejlesztés célja a helyi televízió vételi lehetőségeinek növelése és a lakosság a tartományt illető politikai, gazdasági, társadalmi és fejlesztési ügyekben való tájékoztatásának elősegítése volt. Tekintettel a tartomány biztonsági helyzetére a helyi televízió működése kiemelkedő fontossággal bír a lakosság megfelelő tájékoztatására. A helyi televízió napi rendszerességgel számol be a tartomány politikai, gazdasági és fejlesztési híreiről. A baghlani adótorony eredetileg háztartáshoz juttatta el az adást ez a szám a fejlesztéssel duplájára volt növelhető. A Segélyszervezet és a CIMIC csoport közös szerződésben rendelte meg az új adótorony beszerzési és beszerelési munkálatait. Mivel a programban a Segélyszervezet a CIMIC kezdeményezésre vett részt, a tenderezési és beszerzési eljárást a CIMIC csoport szervezte meg. A szerződés értelében a Segélyszervezet a program költségeit 50%-ban vállalta. A CIMIC csoport vezetője és a Segélyszervezet programvezetője a szerződéskötés után az adótorony beszereléséig folyamatos kapcsolatban volt. Az adótorony beszerelésére 2010 szeptemberében került sor. A fejlesztés a következő eredményeket hozta: - A helyi önkormányzati televízió lefedettsége háztartásról háztartásra nőtt - A tartományi vezetés több állampolgárt érhet el a helyi társadalmi, politikai, szociális és gazdasági változások, események kapcsán - A tartomány lakossága több információval, ismerettel rendelkezhet a helyi ügyekről A program az Önkormányzati Minisztérium támogatásával valósult meg 23 millió forintértékben. Oktatási és egészségügyi programok végrehajtása Baghlan tartományban BHC építése Tala wa Barfak járásban A programelem megvalósítása kapcsán 2010 áprilisában a Segélyszervezet megkötötte a baghlani egészségügyi szakhatósággal a megállapodási nyilatkozatot, melyben rögzítette a program keretében felépülő intézmény helyszínét, az épület kivitelezési dokumentációját, illetve a helyi hatóságok nyilatkozatát a fenntartási kötelezettségről. 9. oldal, összesen: 102

10 A kivitelező cég kiválasztása során a Segélyszervezet a balkhi kereskedelmi kamarához fordult ajánlásokért. A kamara által ajánlott cégek közül a Constancy Construction nyerte meg a tenderezési eljárást. Afganisztán sajátos üzleti kultúrája, a még gyenge szerződési fegyelem, és a hiányos jogi szabályozás miatt a megfelelő kivitelező kiválasztása az építtető szektor alapos ismeretét igényli. A Segélyszervezet az elmúlt évek tapasztalatait, illetve szakmai szempontokat figyelembe véve bonyolította le a tenderezési eljárást, hogy az építkezés technikai színvonala a lehető legmagasabb legyen, és hogy a kivitelező a biztonságos kivitelezés érdekében rendelkezzen megfelelő helyismerettel és referenciákkal. A hatékony munkaszervezés miatt a Segélyszervezet a program összes építési projektjét egy tender keretében választotta ki. A szerződéskötés után a 241 nm alapterületű intézmény építése május elején megkezdődött. Az építési terület előkészítése után júniusban befejeződöttek földmunkák és az alap is elkészült. A munkafolyamat befejezése után júliusban a falazási munkálatok is befejeződtek és a tetőszerkezet is elkészült augusztusára befejeződött a belső vízvezeték kiépítése és a nyílászárók beszerelése szeptemberében elkészült az intézmény köré épített 45x55 méteres védőfal, valamint a belső munkálatok is befejeződtek szeptember végén megkezdődött a technikai átadás-átvétel a Segélyszervezet és a helyi egészségügyi vezetés között. A folyamat során ellenőrizték az épület technológia színvonalát, illetve az afgán építkezési szabványok betartását. Ezzel egy időben elkezdődött az orvosi stáb átköltöztetése az új épületbe. A BHC felszerelését augusztusban megrendelték, az épület és az eszközök átadásra 2010 októberében 23-án került sor. A fejlesztési program a következő közvetlen eredményeket hozta a Tala wa Barkfa járásban: - Megépítettek és átadtak egy 241 nm alapterületű BHC klinikát a hozzátartozó védőfallal - Átadták és beüzemelték a BHC működöséhez szükséges eszközöket ember számára vált elérhetővé az alapvető orvosi ellátás a lakóhelyéhez közel - A klinika személyzete megfelelő higiéniai és biztonsági körülmények között végezheti a munkáját - A járásban javultak a gyógyszer-forgalmazási feltételek, növekedett a lakosság gyógyszerellátottsága A program lezárása és az épület átadása kapcsán a helyi kormányzati vezetés kiemelten fontosnak tartotta, hogy a magyar forrásokból finanszírozott program messzemenően a helyi igények és erőforrások figyelembevételével lett megtervezve. A megvalósítás is példaértékű koordinációval történt, mely a hosszú távú fenntarthatóságot garantálja. Védőfal építése az Etehad iskola részére, Baghlan tartomány, Pul-E-Khumri kerület A programelem megvalósítása során 2010 márciusában a Segélyszervezet megkötötte a megállapodási nyilatkozatot a baghlani oktatási szakhatósággal, melyben rögzítették a program keretében felépülő védőfal és mellékhelyiség helyszínét és a kabuli hatóságoktól átvett kivitelezés dokumentációját. Az összevont tenderezési eljárás keretében kiválasztott Constancy építtető cég átvette a Segélyszervezettől a részletes kivitelezési dokumentációt, és március végén megkezdődött a kivitelezési munka. Mivel a munkálatok érintik az iskola környékén élő lakosságot, akik az építkezés megkezdése előtt a fal nyomvonalát, mint utat használták, ezért 10. oldal, összesen: 102

11 a polgármesteri hivatal jelölte ki a fal pontos helyét és tájékoztatta a lakosságot az építkezés megkezdéséről. A 450 méter hosszúságú védőfal megépítése 2010 szeptemberében teljesen elkészült. A megépített fal magassága 2,6 méter, anyaga 25 centiméter széles égetett tégla, 70x70 centiméteres többrétegű alapon. A fal vastagsága az előkezelési rétegek és festési munkák után az alaptól számított 60 centiméterig 60 centiméter, majd ezt követően 35 centiméter. A fal tetejére három méterenként 40 centiméter széles záróköveket (díszítő elemek) építettek. A kapu egy kétszárnyas és egy egyszárnyas elemből áll, melyeket egy fémcsövezett PCC fal választ el. A kapu tetejére három darab külső világítótestet szereltek. A kétszárnyas kapu két helyen, az egyszárnyas egy helyen zárható. A technológiai kivitelezés az afgán hatóságok által készített és jóváhagyott tervek szerint történt. A kivitelezés során az oktatási szakhatóság mérnöke rendszeresen ellenőrizte a építési folyamatot. A kapu végleges beszerelésére és a fal átadására szeptember 26-án került sor. A program keretében megépült védőfal a következő közvetlen eredményeket hozta: - Biztonságos módon, a helyi szabványtervek szerint bekerítették az iskola teljes alapterületét diák és 33 tanár nyugodtabb és biztonságosabb körülmények között dolgozhat - Valószínűsíthető, hogy a javuló biztonság miatt több család íratja be iskolába a gyerekeit - Várható a leány diákok számának növekedése - Megépülhet az iskola udvarára tervezett röplabda és futballpálya - Megkezdődhet az iskola parkosítása A 28 nm alapterületű mellékhelyiség megépítése 2010 szeptemberében készült el, az átadásra szeptember 26-án került sor. A szinteltolással megépített épületben egy tanári és négy diák fülkét alakítottak ki. Az épület rendelkezik folyó vizes kézmosókkal és szellőző berendezéssel, valamint szigetelt szennyvíz tárolóval is. A külső ajtók fából készültek, a szaniter berendezéseket a helyi szokások szerint alakították ki. A program keretében megépült mellékhelyiség a következő közvetlen eredményeket hozta: diák és 33 tanár higiénia körülményei javultak - Javult a környék környezetvédelmi helyzete Az átadó ünnepségen az iskola igazgatója és tartományi oktatási hivatal igazgatója kiemelte, hogy a korábban magyar forrásból épült iskola további magyar forrásokból való fejlesztése követendő példa. Ez azt is bizonyítja, hogy a magyar fejlesztési programok állapotát és igényeit a donor szervek a programok lezárása után is nyomon követik. Védőfal építése a Shamarq iskola részére, Baghlan tartomány, Pul-E-Khumri kerület A Segélyszervezet 2010 májusában kezdte meg a kivitelezés előkészítést. A tervek végelegesítése, a tartományi hatóságokkal való megállapodás előkészítése befejeződött, a kivitelező céget összevont tender keretében kiválasztották. Mivel az építkezés technikai 11. oldal, összesen: 102

12 paraméterei a program módosítása során nem módosultak, ezért új tender kiírására nem került sor. A 110x100 méter hosszúságú védőfal 2010 szeptemberében elkészült. A megépített fal magassága 2,6 méter anyaga 25 centiméter széles égetett tégla, 70X70 centiméteres többrétegű alapon. A fal a vastagsága az előkezelési rétegek és festési munkák után az alaptól számított 60 centiméterig 60 centiméter, majd ezt követően 35 centiméter. A fal tetejére három méterenként 40 centiméter széles záróköveket (díszítő elemeket) építettek. A kapu egy kétszárnyas és egy egyszárnyas elemből áll mely elemeket egy fémcsövezett PCC fal választ el. A kapu tetejére három darab külső világítótestet szereltek. A kétszárnyas kapu két helyen, az egyszárnyas egy helyen zárható. A technológiai kivitelezés az afgán hatóságok által készített és jóváhagyott tervek szerint történt és a kivitelezés során az oktatási szakhatóság mérnöke rendszeresen ellenőrizte az építési folyamatot. A kapu végleges beszerelésére és a fal átadására szeptember 26-án került sor. A program keretében megépült védőfal a következő közvetlen eredményeket hozta: - Biztonságos módón, a helyi szabványtervek szerint bekerítésre került az iskola teljes alapterülete diák és 33 tanár nyugodtabb és biztonságosabb körülmények között dolgozhat - Valószínűsíthető, hogy a javuló biztonság miatt több család íratja be iskolába a gyerekeit - Megkezdődhet az iskola parkosítása Az átadó ünnepségen az iskola igazgatója és tartományi oktatási hivatal igazgatója kiemelte, hogy az iskolai védőfalak Afganisztánban elengedhetetlen feltételei az intézmények működésének. Az Afgán családok számára a biztonsági körülmények javulása jelentősen szempont a gyermekek kiemelten a leányok beiskolázása kapcsán. Jelga kerület két iskolájának támogatása 2010 májusában megkezdődtek az előkészítő tárgyalások a tartományi és a kerületi kormányzókkal a két iskola támogatásáról. A Segélyszervezet munkatársai a helyi oktatási hatóságokkal megkezdték a helyi felméréseket a Jelga járásban jelentkező igényekről. A felmérések után két támogatási irányt határoztak meg: darab iskolai szék beszerzése prioritásnak tekinthető a kerültben - A kerület szociálisan hátrányos helyzete miatt a tanuláshoz szükséges alapvető tanszerek beszerzése tekinthető a legfontosabb feladatnak, tekintettel a családok kiemelten rossz anyagi körülményeire. A fenti irányelvek szerint a Segélyszervezet a következő eszközöket szerezte be: db iskolai pad db füzet db toll db ceruza 12. oldal, összesen: 102

13 - 700 db radír - 35 doboz színes filctoll Az eszközöket a Segélyszervezet október 7-én átadta a tartományi oktatási hivatalnak. Mivel a hivatal rendelkezik az eszközök átadáshoz szükséges szakmai tudással és helyismerettel, az eszközök átadását a kedvezményezettek részére a hivatal szervezte meg a Segélyszervezet tájékoztatása mellett. A program keretében szervezett tanszerosztás a következő eredményeket hozta: - Baghlan tartomány legelszigeteltebb és legszegényebb járásában 700 gyermek (350 család) kapott közvetlen támogatást a tanulmányaik megfelelő folytatáshoz - Két iskola eszközellátottsága nőtt - Javultak az oktatási körülmények a két iskolában A program a Külügyminisztérium támogatásával valósult meg 66 millió forint értékben, melyet a Görög Köztársaság Külügyminisztériuma ajánlott fel a Magyarország afganisztáni szerepvállalásának támogatásáért. Fejlesztési projektek megvalósítása az afganisztáni Baghlan tartományban a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport keretében Mezőgazdasági szakképzés 170 gazdálkodó részére A Bagi Samal gazdakör részére megszervezett tréningen 162 fő vett részt nyolc különálló csoportban. A program keretében a gazdák a következő tematika szerinti szakképzésben részesültek: - általános növényvédelmi ismeretek - szezonális munkafolyamatok növényvédelem tárgyában - permetfajták ismertetése és használati útmutató - gyakorlati bemutató (eszközbemutató) A képzési anyagot a helyi mezőgazdasági hatóság munkatársai állították össze és engedélyezték. Baghlan tartományban országos szinten is kiemelkedő mértékű mezőgazdasági tevékenység folyik. A tartomány gazdái folyamatosan szállítanak a kabuli és mazari piacokra is, jelentős tömegek számára megfelelő megélhetést biztosítva a térségben. A Bagi Samal gazdakör tevékenységi területe ideálisnak tekinthető a növénytermesztés számára, mivel rendelkezésre állnak a megfelelő földterületek és a vízellátás, valamint a helyi lakosság is rendelkezik a megfelelő földművelési hagyományokkal. Ezen a kívül a Segélyszervezet az elmúlt években több általános tréning tapasztalatit felhasználva fontosnak tartotta a tematikus tréningek bevezetését. Ezek a tréningek az adott gazdakör speciális igényeit veszik figyelembe és kimondottan speciális szaktudás átadását tartják fontosnak. A program keretében 162 fő gazdálkodó kapott növényvédelmi szereket a szezonális munkálatok előtt. A program eredményei a következők: gazda részesült növényvédelmi szaktréningben fő kapott ellenőrözött származású növényvédelmi szert 13. oldal, összesen: 102

14 Baghlan tartomány fogdaépítése A Segélyszervezet a tenderezési és szerződéskötési eljárását az IOM Kabul (A program adminisztrációját az IOM kabuli irodája végezte) által adott irányelvek és formanyomtatványok szerint bonyolította le a következő lépésekben: 1. Tender kiírása, pályázati dokumentáció átadása 2. Purchase Requisition formák kitöltése 3. Bids Analysis kitöltése 4. Procurment Authorization Process végrehajtása A folyamat keretében nyílt tenderezési eljárás keretében lett kiválasztva a Conctancy építtető cég. A szerződés megkötésére június 30-án került sor. A kivitelezés június 30-án kezdődött a kivitelezési szerződés közvetlen megkötése után. A Segélyszervezet mérnöke átadta a teljes kivitelezési dokumentációt a Constancy cég építésvezetőjének. A Segélyszervezet mérnöke az építésvezetővel közösen írásban rögzítette a kivitelezési és minőségellenőrzési dokumentáció struktúrát és az építési és anyagfelhasználási naplót. A kivitelező cég június 30-án vonult fel a munkaterületen. A kivitelezési munkálatok első lépésében a polgármesteri hivatal képviselői kijelölték a fogda komplexum területét, majd megkezdődött a tereprendezés. Tekintettel a sajátságos terepviszonyokra ez a munkafolyamat kiemelten költséges és munkagépigényes volt. A tereprendezési munkálatok után a fogda helyszínrajza szerint kijelölték a védőfalakat és a további épületek végleges területeit az alábbiak szerint: Az afgán hatóságokkal kötött megállapodás szerint a program első fázisában a következő kivitelezésekre került sor: - Férfi részleg megépítése - Női részleg megépítése - Konyha megépítése és felszerelése - 2 db őrtorony megépítése - Külső védőfal megépítése - Belső védőfal megépítése - Vízvezeték hálózat - Elektromos hálózat kiépítése - Latrina - Kút - Vízvezeték rendszer megépítése - Biztonsági főkapu - Zöld övezet - Belső utak alapozása - Tereprendezési munkálatok - A létesítmény birtokában álló teljes terület lekerítése A megállapodások értelmében a fejlesztés második fázisban a következő kivitelezésekre/ beszerzésekre került sor: - Orvosi rendelő - Személyzeti szállás - Adminisztrációs épület - Biztonsági ellenőrző és beléptető épület - 2 db őrtorony - Belső utak betonozása 14. oldal, összesen: 102

15 - Riasztórendszer kiépítése - Napelemes rendszer elektromos hálózatra - Napelemes vízmelegítő rendszer - Szőnyegpadló - Tréningek költségei - Eszközök beszerzése A Baghlan tartományban felépült új fogda építése kapcsán a következő eredmények foglalhatók össze: - Baghlan tartomány igazságszolgálásai szakhatósága egy teljesen új, a helyi és CSSP szabványok szerinti fogda épületegyüttest kapott. Ilyen szabványok szerint elkészült épület még nem volt a tartományban - A női fogvatartottak helyzete különös tekintettel a gyermekekre jelentősen javult a korábbi helyzethez képest, mivel a fogvatartási helyiségek tervezésekor (méret, felszerelés, tanulószoba, közösségi terek, zöldterület) erre a körülményre külön hangsúlyt fektettek - A férfi részlegen fogvatartottak higiéniás és fogvatartási körülményei jelentősen javultak a korábbi helyzethez képest (megfelelő számú mellékhelyiség, folyóvízellátás és bútorok) - A fogda személyzete számára rendelkezésre állnak megfelelő adminisztrációs és szolgálati körülmények (külön szállás és adminisztrációs épület megépítése a személyzet részére) - A CSSP által lebonyolított képzései program eredményeként a személyzet szaktudása és az intézmény humanitárius szabályzata javult és megerősödött (A CSSP képzési program nem volt része a Segélyszervezet programjának. A CSSP saját hatáskörben szervezte a tréningeket, de kizárólag a megvalósult intézményi fejlesztés okán) A program az Európai Unió és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg két fázisban. Szakoktatás fejlesztés Baghlan tartományban Baghlan tartomány egyetlen szakoktatási intézménye bérelt épületben működött, rendkívül rossz körülmények között. A program célja az oktatási körülmények javítása, a diákok számának a növelése, valamint a szakmai színvonal javítása volt. A szakhatóságokkal történt egyeztetési folyamat után 2010 elején kijelölték az épület területét Pul-E-Khumri város külvárosában, illetve elkészültek a kivételezési tervek. Ezek értelmében 2010 februárjában megkezdődött az épületegyüttes építése. A kilenc hónapos építkezés alatt a következő objektumok készültek el: - védőfal az intézmény körül - mélykút - mellékhelyiség - 12 osztályos egyszintes iskolaépület - kétszintes, 120 diák számára helyt adó kollégiumi épület A program keretében az egész intézményt teljes körűen felszerelték. A program eredményei: - Megépítettek és átadtak egy 120 diákot befogadó szakiskolát és kollégiumot a helyi szabványoknak megfelelően - A korábbi 60 főről 120-ra növekedett a diákok száma az intézményben 15. oldal, összesen: 102

16 - A korábbiakhoz képest a kis falvakból származó diákok aránya növekedett - A szakmai oktatás színvonala növekedett A program zárására december 13-án került sor a helyi engedélyezési eljárás lezárása és az átadási ünnepség után. A projektet a japán kormány Grant Assistance for Grassroots Project (GAGP) 800 ezer dolláros támogatásával valósult meg. Az intézmény első tanítási éve 2011 márciusában kezdődött. Haiti Földrengés Humanitárius segítségnyújtás január 12-én, kedden helyi idő szerint délután 17 óra körül az utóbbi 200 év legsúlyosabb, a Richter-skála szerint 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Haitit. A rengés epicentruma a fővárostól, Port-au-Prince-től 32 kilométerre, délnyugatra, Leogane város közelében volt. Szemtanúk szerint egy egész percen át rengett a föld, majd 24 utórengés is követte az első földmozgást. Az ég szürkévé vált az összedőlt épületek nyomán felszálló portól. A természeti katasztrófa mintegy 230 ezer ember életét követelte, sérültet hagyott maga után és több mint másfél millió embert tett otthontalanná. Több mint 500 ezren menekültek el a fővárosból, a katasztrófa után. Legalább 1,5 millióan élnek az utcákon, vagy rögtönzött sátorvárosokban, beleértve azokat az ezreket is, akik a katasztrófát megelőzően is rögtönzött otthonokban éltek. A Segélyszervezet magyar munkatársa kiérkezését követően (2010. január 16.) a helyszínen azonnal egyeztetéseket kezdeményezett a kormányzati szervezetek, régió szintű hivatalok és helyi segélyszervezetek vezetőivel, valamint egyházi hátterű segélyszervezetek helyi tagszervezeteivel és az ENSZ szervezetivel. A Segélyszervezet helyi ACT partnereivel, valamint a dominikai Servicio Social de Iglesias Dominicanas (SSID), a haiti Mission Sociale des Eglises Haitiennes (MISSEA) szervezetekkel folytatott megbeszélések rámutattak, hogy a menekültek elszállásolása az átmeneti táborokban a nemzetközi közösség és segélyszervezeteinek erőfeszítései kapcsán pár héten belül megoldott, azonban az élelmiszer, és higiéniai szerek folyamatos pótlása továbbra is probléma. Bizonyos esetekben a táborlakók megfelelő orvosi ellátása mellett a gyógyszerek hiánya jelentkezik. Ezeket a problémákat figyelembe véve indította el a konkrét igények felmérését a menekültek között. A felmérések során olyan spontán létesült táborokat kerestek fel a Segélyszervezet munkatársai Port-au- Prince-ben és környékén (Bel Air; CitéSoleil; Petionville (StTherese); Petionville (Nerette); Delma; Cotes de fer; Carrefour, Leogane és környéke Leogane - Grande Riviere and Petite Riviere Darbone; Petit Goave; Grand Goave), amelyeket helyi egyházak tartottak fent és nem támogatta ezeket egyetlen nemzetközi szervezet sem. A legnagyobb magyar segélyszállítmány 16. oldal, összesen: 102

17 2010. február 6-án, szombaton megérkezett a földrengés sújtotta Port-au-Prince-be a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szállítmánya. A Segélyszervezet munkatársai a területen élők legkiszolgáltatottabb csoportjainak kiszolgálása érdekében víztisztító tablettát, gyógyszert, kötszert, gyermek pelenkákat, sebfertőtlenítőt és személyes higiéniai eszközöket tartalmazó féltonnás adományt a templomok körül kialakult menekülttáborok és kórházak között osztották szét a haiti fővárosában és vonzáskörzetében. A GlaxoSmithKline által felajánlott féltonnás segélyszállítmány repülőn érkezett a Haitivel szomszédos Dominikai Köztársaság fővárosába, Santo Domingóba. Innen alig 250 kilométerre található Port-au-Prince, ahova teherautón jutott el a segélyszállítmány. Az adománycsomagot helyi partnerszervezete a Mission Sociale des Eglises Haitiennes (MISSEA) vette át. Az átadás után a segélyáru a Morne A Tuf negyedbeli, Eglise de Dieu de la Prophete menekülttáborába, valamint a Centre Ville negyed Eglise de Dieu menekülttáborába került, ahol a MISSEA orvoscsoportja azonnal a menekültek kezelésére, ápolására használta fel. A két tábor Port-au-Prince központi kerületeiben található, ahol összesen több mint 5000 menekült élt. A segélyszállítmány értéke 5 millió forint volt. Iskola újjáépítése A földrengés epicentruma a Port-au-Prince-től mintegy 32 kilométerre fekvő, 134 ezer lakosú Leogane-ban okozta a legnagyobb pusztítást. A város épületeinek százaléka megrongálódott. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezért Leogane-ban és a nagyvárossal szomszédos Darbonne faluban épít újjá két romba dőlt iskolát, amelyekben együtt több mint kétezer diák tanult a katasztrófa előtt. Az épületek elkészültéig ideiglenes sátoriskolákat alakított ki és szerelt fel a Segélyszervezet. A Finn Egyházi Segélyszervezettel (FinnChurchAid) történő együttműködésnek köszönhetően a St. Matheiu iskola az E.ON Magyarország a euró értékű támogatásának köszönhetően épül újjá. Ezek a földrengés-biztos épületek mintaként szolgálnak ahhoz a további 10 iskola építéséhez, melyek 2011-ben kezdődtek el. Pszicho-szociális segítségnyújtás A Segélyszervezet másik helyi partnerszervezetével a Nuestros Pequeños Hermanos International (a továbbiakban NPH) közösen egy olyan projektet hajtott végre, amely katasztrófa túlélőinek, sérültjeinek, károsultjainak, fizikai, lelki sérüléseket elszenvedett áldozatainak pszicho-szociális kezelésére, az új élethelyzet feldolgozásához nyújtott segítségre irányult. Különösen tekintettel azokra a gyermekekre, akik közül sokan elvesztették valamely hozzátartozójukat, családtagjukat, vagy egész családjukat, illetve a családjuk elvesztette minden anyagi forrását. A nagyon nehezen feldolgozható lelki megrázkódtatáson kívül, emiatt a gyermekek oktatásban való részvételének a lehetősége is megszűnt, pont akkor, amikor a tanulás lehetőségének biztosítása, a traumatikus élmények hatásainak megfelelő kezelése létfontosságú. Az NPH által működtetett gyermektábor, illetve iskola ideális lehetőséget biztosítottak erre. 17. oldal, összesen: 102

18 A Henkel Magyarország Kft. által adományozott forrásokból beszerzett eszközök az Angels of Light program keretében zajló munkát segítették. A Father Wasson Angels of Light oktatási központ az iskolához tartozó (az NPH által működtetett) gyermekotthonok (St. Louis és St. Anne) lakóinak, valamint a környéken élő, rászoruló gyermekeknek biztosított ingyenes oktatási, illetve rekreációs lehetőséget, gondoskodva a gyermekek fizikai, pszichikai rehabilitációjáról és amennyiben szükséges, pszichológiai kezeléséről. Így az oktatásban játszott szerepen kívül közösségfejlesztő funkciót is betöltöttek az eszközök, mivel családi napokon, megemlékezéseken, egyéb közösségi rendezvényeken is használták azokat. Az eszközök, a helyi partnerrel történt egyeztetéseket követően az NPH Tabarre-ban lévő táborába kerültek. Használatba vétel A helyszínen az iskolaépület elkészültéig szükséges, az ideiglenes elhelyezést biztosító sátrat az előzetes megállapodás értelmében a NPFS biztosította. Jelenleg több mint 740 gyermek (köztük 160 árva, akik teljes ellátásban részesülnek) vesz részt a programban, amelynek keretében a menekülttáborokban élő gyermekeknek, akik nem járnak iskolába sem, biztosít az NPFS edukációs foglalkozásokat. Az üzembe helyezett és megfelelően őrzött felszerelések az iskolai oktatásban való használaton kívül egyéb rendezvényeken is használják, mint például családi napokon, közösségi rendezvényeken (például a földrengés 1 éves megemlékezésén) A támogatás értéke euró. Ukrajna/Kárpátalja A 2010-es év folyamán az ADVANCE - Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központban tovább folytatódott a korábbi évek dinamikus fejlődése. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEKS (svájci protestáns segélyszervezet) által közösen alapított szervezetnél 2010-ben a következő tevékenységek folytak: Általános tevékenységek A Civil Információs Iroda térítés nélkül nyújtott segítséget a következő területeken: o Szociális és jogi tanácsadás: munkajogi kérdések, munkanélküliek jogi státusa, szociális biztosítás, polgárjogi ügyek, civil szervezeteket érintő jogi problémák, stb. o Hivatalos dokumentumok kitöltése, kérvények, beadványok megfogalmazása. A segítségnyújtás heti több alkalommal telefonon is elérhető volt. Oktatásfejlesztés, szakképzés Az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ a PH International amerikai non-profit szervezettel valamint a Microsoft Unlimited Potential (Korlátlan Lehetőségek) program támogatásával 2010-ben tovább folytatta az Információs 18. oldal, összesen: 102

19 technológiák nyitott világa (Information Dissemination and Equal Access, IDEA) elnevezésű projekt végrehajtását. A projekt célja a régió lakosságának informatikai műveltségének a fejlesztése, az oktatás minőségének a javítása, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű emberek bevonása az oktatási folyamatokba. A nyolc modulból álló képzésen eddig 224 személy vett részt és vette át a felhasználói tanúsítványt. A Központ együttműködési megállapodást kötött a Jánosiban működő szakképző iskolával, melynek értelmében az államilag kötelezően megkövetelt számítástechnikai képzést az IDEA projekt keretében végzik el az iskola hallgatói. Az akkreditált képzésen 40 fő vett részt júniusában 12 Beregszászi járás falvaiban élő munkanélküli fejezte be tanulmányait az Ukrán Oktatási Minisztérium által akkreditált szociális munkás képzésen. Az Állami Foglalkoztatási Központ megbízásából 2010-ben 23 hallgató vett részt a három hónapos akkreditált számítástechnikai képzésen. Közösségfejlesztés térségfejlesztés Az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ az USA Ukrajnai Nagykövetségének támogatásával 2010 szeptemberében elkezdte a Romák jogai Ukrajnában, roma fiatalok segítése középiskolai tanulmányaik befejezésében elnevezésű programot. A program célja, hogy különböző csoportos és egyéni fejlesztő képzésekkel/tréningekkel segítse a helyi roma fiatalok iskolai felzárkóztatását, valamint támogassa továbbtanulásukat. A programban négy iskola Beregszászi 7 sz., Beregújfalu, Jánosi és Vári 60 diákja vett részt ben tovább folytatta a szervezetnél munkáját Erin Dowland, az amerikai Békehadtest önkéntese. Ennek eredményeként a Beregszászi Magyar Gimnáziumban és a Főiskolán az általa szervezett angol klubokban a diákok gyakorolhatják az angol nyelvet. Kezdeményezésére rendezték meg a II. Beregszászi Borvidék Félmaratont is, amelyen számos fiatal vett részt, hogy felhívja a figyelmet a kisközösségek fejlesztésének fontosságára. A Humanitárius segítségnyújtás magyarországi gyakorlatának átadása 2010-ben a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával valósult meg A külpolitikai közgondolkodás, valamint a civil szervezetek külpolitikai érdekérvényesítő támogatása elnevezésű program. A április között Lembergben, Ivano-Frankovszkban és Beregszászon lebonyolított képzéssorozat célja az volt, hogy megismertesse az ukrajnai szervezetek és állami intézmények képviselőit a humanitárius munka Magyarországon és a nemzetközi téren alkalmazott elveivel, szabványaival és fogalmaival, valamint az európai humanitárius szervezetek működésével, a legjobb gyakorlatok alkalmazásával. Emellett a humanitárius segélyezés és a határon átnyúló együttműködés elmélyítése, különös tekintettel a szektor Magyarországon és Nyugat-Ukrajnában működő szereplői között. A képzés célcsoportja az ACCORD hálózatba tömörült 21 nyugat-ukrajnai civil szervezet és partnereik, a helyi önkormányzatok és állami szervek illetékes munkatársai. A hálózati tagok a Beregszászi járásban Beregszászon, Munkácson, Ungváron, Huszton, Perecsínben, valamint Lemberg (Lvovban), Ternopol és Ivano-Frankovszk megyében működnek. Az előadások témáinak meghatározásakor az elsődleges cél az volt, hogy a résztvevők megismerhessék az újonnan csatlakozott országokban, így Magyarországon létrejött 19. oldal, összesen: 102

20 segélyszervezetek humanitárius munkáját. Emellett fontos szempont volt, hogy az ukrajnai civil szervezetek megismerkedjenek a humanitárius szervezetek kialakulásának okaival, munkájuk sajátosságaival is. Emellett az előadások kiterjedtek a humanitárius szervezetek szerepének, feladatkörének meghatározására, illetve az ezen a területen működő szereplők nemzetközi szervezetek, állami, önkormányzati, civil szervezetek közötti feladatmegosztás és koordináció ismertetésére is magyar szervezetek gyakorlatán keresztül. Az alábbi előadások hangzottak el a képzéssorozaton: Magyarország szerepe és eredményei a nemzetközi segélyezés területén Alapfogalmak, sztenderdek a humanitárius munkában Humanitárius szervezetek kialakulása Feladatmegosztás és koordináció állami és civil szervezetek között Az ENSZ, a nemzetközi és a helyi segélyszervezetek szerepe Cluster Methods & a Consolidated Appeal Process Kelet-közép-európai - magyar segélyszervezetek működése a gyakorlatban A humanitárius munka egyik legfontosabb eleme a felmerés: célterület, célcsoport, segítségnyújtás tárgya kiválasztása, kritériumok meghatározásának módszerei, nehézségei A koordináció szerepe, fontossága, mechanizmusa A szemináriumokon összesen 79 személy vett részt. Az eseményen magyar-ukrán nyelvű tolmácsolás zajlott. Mindhárom helyszínen az ACCORD hálózat tagszervezeteinek és partnerszervezeteinek munkatársai, valamint a megyei és helyi önkormányzatok vezető tisztségviselői vettek részt. A képzéssorozat eredményeként a hálózat tagszervezetei alapszinten megismerték és elsajátították a segélyezési munka alapjait, módszertanát. Ezáltal egy esetleges katasztrófahelyzet kialakulása során partnerként együttműködhetnek más segélyszervezetekkel, illetve kormányzati, önkormányzati szervezetekkel. Az előadások során tájékoztatást kaptak a projektmenedzsment és a koordináció legjobb és a legrosszabb gyakorlatára vonatkozóan, illetve kapcsolatok alakultak ki a magyarországi és ukrajnai civil szervezetek között. Az Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászi Irodájának 2010-es tevékenysége Több mint 200 ezer forint értékben adott át tartós élelmiszerekből álló segélycsomagokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai Petőfi Sándor nyugdíjas kör tagjainak. Az eseményen részt vett Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete. 20. oldal, összesen: 102

21 Magyarország HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a több százezer magyarországi rászoruló élelmiszer segélyezése mellett nem feledkezett meg helyi természeti katasztrófák miatt károsult kistelepülések megsegítéséről sem április 20-ra virradóan 23 főt kellett kitelepíteni lakóházukból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán az azt megelőző napokban történt esőzések következtében. A családokat rokonoknál, illetve a helyi tornateremben szállásolták el. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, egyeztetve a helyi önkormányzattal, tartósélelmiszert, személyes higiéniai eszközöket és tisztítószereket, valamint felnőtt- és gyermekruhákat adományozott az árvízkárosult családok számára. Május 6-án, csütörtökön özönvízszerű eső mosott el több házat szintén a Borsod megyei Tolcsván, Erdőhorvátiban és Vámosújfalun. A néhány óra alatt lezúduló milliméternyi csapadék miatt Tolcsván és Erdőhorvátiban 15 házból kellett azonnal kimenekíteni a családokat a hátsó kerteken keresztül. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tisztítószerekből és élelmiszerekből álló egységcsomagokat juttatott az áradás által elöntött házak lakóinak. Árvíz 2010 májusában korábban sosem látott mértékű árvizek pusztítottak Magyarországon, elsősorban Borsod megyében. Az okozott kárt százmilliárd forintra becsülték a szakértők. Országosan 14 megye mintegy 518 települését érintette az árvíz, több ezer embert száműzve otthonából. Károsodtak a magánépületek, az önkormányzati intézmények,a termőterületek, az infrastruktúra és több tízmilliárd forintot emésztett fel a védekezés. Összesen 4000 házban keletkezett kár. A legnagyobb áradások Borsodban, Felső-Szabolcsban, Bakonyban, Baranyában, Közép- és Alsó-Tisza vidékén, a Tiszántúlon és a Kőrösök vidékén alakultak ki. Az árvíz után pedig a belvíz okozott problémát: Magyarországon 160 ezer hektár került víz alá. A károk végleges helyreállítása számos helyszínen áthúzódik a 2011-es évre. Kronológia 2010 májusában a Bódva-Sajó-Hernád és a Tisza vízgyűjtőjén jelentős mennyiségű csapadék hullott, ennek következtében három árhullám folyt le a folyókon. A Bódva, a Sajó, mind a Hernád vízszintje meghaladta a valaha mért legnagyobb vízállást. A csapadék 21. oldal, összesen: 102

22 a már amúgy is átnedvesedett felszínre esett és a történelmi mértékű víztömeget a folyók már nem tudták elvezetni a medrükben. Május 17-én a Bódva elöntötte Szendrőt és Edelényt, május 19-én Felsőzsolcánál tetőzött a Sajó. Május végén újabb csapadék hullott a Tisza mentén, a legtöbb a Bodrog, a Szamos-Kraszna és a Sajó-Hernád vízgyűjtőjén, emiatt a Tisza jobb parti mellékfolyóin alakult ki jelentős árhullám. Az újabb árhullám hatására Felsőzsolcán több mint 200 ház dőlt össze. A település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, az árvíz több mint 5 ezer embernek okozott kárt. Támogatás A borsodi árvíz védekezési költsége elérte a 14 milliárd forintot és a helyzet javítása érdekében a kormány 3,17 milliárd forintos kártérítésről is döntött. Az Ökumenikus Segélyszervezet - számos magánszemély, cég, gyülekezet, minisztérium, önkormányzat, iskola, művész támogatásával közel 650 millió forinttal járult hozzá az újjáépítés költségeihez, elsősorban gyorssegéllyel, építőanyaggal és ingóságpótlással, súlyosabb károk esetén pedig teljes körű helyreállítással. A Segélyszervezet által vállalt lakóházak felújítása a kormány által kitűzött október 31-i határidőre elkészült, így a családok feje fölé tető került a téli fagyok beállta előtt. Humanitárius segítségnyújtás Az Ökumenikus Segélyszervezet azonnal 3 millió forintos gyorssegély-keretet nyitott meg a természeti katasztrófa bekövetkezése után a károsultak megsegítésére. A május 6-i özönvízszerű eső után azonnal már a Borsod megyei Tolcsván, Erdőhorvátiban, Vámosújfalun és Szalonnán osztott segélycsomagot, egy héttel később pedig Sátoraljaújhelyen folytatódott az adományok átadása több száz károsult részére. Eközben több olyan településre Ónod, Edelény, Szendrő, Boldva is juttatott élelmiszert és ivóvizet, ahol alakosok és az önkéntesek a gátakon dolgozva próbálták megvédeni ingatlanjaikat. A Segélyszervezet a helyi önkormányzattal egyeztetve tartós élelmiszert, ivóvizet, személyes higiéniás eszközöket és tisztítószereket, valamint felnőtt- és gyermekruhákat adományozott az árvízkárosult családok számára. A humanitárius segítségnyújtás összesen 3000 embert érintett. Érintett települések Onga-Ócsanálos Ónod Boldva Sátoraljaújhely Felsőzsolca Tolcsva Erdőhorváti Taktaszada Aszaló Csikóstöttös Kiskinizs Felsődobsza Abaújvár Abaújszántó Szendrő 22. oldal, összesen: 102

23 Szendrőlád Bőny Bakonycsernye Zsujta Rakaca Rakacaszend Ingóságpótlás, helyreállítás, újjáépítés A 2010-esárvíz után az állam elvállalta az összedőlt házak újjáépítését, az Ökumenikus Segélyszervezet ezért az ingóságpótlást és a kisebb értékű károk rendbehozatalát tűzte ki céljául. Ebben a szakaszban már nem a mindennapi túlélés biztosítása, az élelmiszerszállítmányok, az ivóvíz vagy a tisztítószerek szétosztása a cél, hanem az otthonok lakhatásra alkalmassá tétele, valamint a lelki károk feldolgozása. Az Ökumenikus Segélyszervezet segítségnyújtásának célja, hogy a károsultak legalább olyan, vagy jobb körülmények közé térjenek vissza, mint amilyenben a katasztrófát megelőzően éltek. Az adományok ésszerű felhasználása, és a minél több károsulttámogatása érdekében a Segélyszervezet által adott segítség kizárólag az életvitelszerűen használt lakótér helyreállítására vonatkozik, a melléképületek, gépkocsik, műhelyek rendbe tételére nem. A Segélyszervezet által nyújtott támogatás mértékét az érintett házak felmérése alapján állapította meg az építési szakemberekből álló kárfelmérő csoport. Miután kiértékelték a felmért házakon esett károkat, költségvetést készítettek az adott épületekre és a településre vonatkozóan ben több mint 1500 árvízkárosult ház helyreállítását hajtotta végre a Segélyszervezet Sátoraljaújhelyen, Szendrőn, Ócsanáloson, Felsőzsolcán, Abaújszántón, Edelényben, Rakacán, Tolcsván, Erdőhorvátiban és Hernádkak-Belegrádon. További nyolc településen pedig viharkárt szenvedett családoknak segített. Vásárlási utalvány A Segélyszervezet a korábbi katasztrófák kapcsán már kidolgozott egy saját felmérésen alapuló, egyéni igényekhez igazodó, hatékony, mindemellett követhető, ellenőrizhető utalványrendszert, melynek segítségével a károsultak beszerezhetik a számukra legszükségesebb dolgokat. A Segélyszervezet célja az volt, hogy a lehető legrugalmasabban járuljon hozzá a helyreállítás és az ingóságpótlás költségeihez, ezért csak az utalványért vásárolható termékek körét határozta meg, magát a terméket nem. Az utalványért építőanyag, festék, bútor és háztartási gép vásárolható a Segélyszervezettel szerződésben álló helyi üzletekben így a támogatás helyben marad, és a helyi kisvállalkozókat, valamint az adóbevételeken keresztül a helyi közösséget támogatja. Az utalványok értéke , , és forint volt, a károsodás mértékétől függően. 23. oldal, összesen: 102

24 Újjáépítés A borsodi árvízben nem csak a lakótereket érte kár. Körülbelül 4000ház sérült meg komolyan vagy vált lakhatatlanná. Az összedőlt házakat állami segítséggel építették újjá, több száz ember azonban kimaradt az állami segítségből. Ők azok, akiknek a háza állva maradt ugyan, de szerkezetileg sérült, részben összedőlt, vagy nem alkalmas életvitelszerű használatra. A leggyakoribb, a házak kilenctizedét érintő probléma,az aljzat megsüllyedése, valamint a falak megrepedése, felázása volt. Kárfelmérés A Segélyszervezet saját felméréseiben építész, statikus, építőmérnök és a Segélyszervezet szakemberei vettek részt. Miután egy településen meghatározták a lakóterekben keletkezett károk mértékét, összesítették az eredményeket és ütemtervet dolgoztak ki az újjáépítésre. Kivitelezés Azokban az esetekben, amelyekben súlyos károkat tapasztaltak a szakemberek és komoly építőipari szaktudás kellett a helyreállításhoz, vagy az egyedül élő idősek, családok nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megoldani az épület szakszerű felújítását a Segélyszervezet vállalta magára a munkálatok elvégzését. A munkát a Segélyszervezettel leszerződött vállalkozók helyi munkaerő bevonásával, szakmai felügyelet mellett végezték. Az Ökumenikus Segélyszervezet pedig garanciát vállalt az általa elvégeztetett munkáért. Pótfelmérések Gyakran csak hónapokkal az árvíz után jöttek elő olyan problémák, amelyek lakhatatlanná tették az épületet. Az átázott épületek kiszáradás közben repedezni kezdek, az alapzatuk megsüllyedt, a már meglévő szerkezeti hibák komolyabbá váltak. Ezekben az esetekben a Segélyszervezet pótfelméréseket végzett. Műszaki segítség A segítségnyújtás egy formája azokra a családokra is gondolt, akik nem várták meg az állami vagy civilszervezetek támogatását, és maguk kezdtek neki a felújításnak. Amennyiben az alapanyagokat már beszerezték, a Segélyszervezet műszaki szakembereket biztosított a munka szakszerű elvégzéséhez. Fejlesztés - Közösségi épületek helyreállítása A júniusi felméréseket értékelve a szervezet elsősorban a károsult családok segélyezésére összpontosított, de két településen közösségi épületek helyreállításában is elvégezte. Emellett a Segélyszervezet általános gyakorlata amelyet mind hazai, mind pedig nemzetközi színtéren is érvényesít hogy a magánszemélyek segítése mellett egy katasztrófa után ne csak az okozott károkat hozza rendbe, hanem lehetőség szerint hosszú távú fejlesztéssel is támogassa az adott települést, régiót. Baktakék - Orvosi rendelő A borsod megyei Baktakék orvosi rendelőjét is megrongálta az árvíz. Az épület felújításakor a Segélyszervezet nem csak az árvízkárok helyreállítását tartotta fontosnak, hanem hozzájárult az épület energiatakarékos üzemeltetéséhez szükséges átalakításokhoz is és új felszereléseket megvásárláshoz. Az épületet az Ökumenikus Segélyszervezet a helyi önkormányzattal és a gyógyszergyártó Pfizer segítségével újította fel közösen. Az önkormányzat 2,8 millió forintos 24. oldal, összesen: 102

25 önrészét 7,5 millió forinttal egészítette ki a vállalat.emellett pedig közel egy millió forint értékben egészségügyi felszereléseket és berendezéseket is adományozott. Az épület három helyiségében a megsüllyedt aljzatot kellett kicserélni, a megsüllyedt bal hátsó sarkát aláalapozással stabilizálni kellett. A Segélyszervezet kivitelezői az összes orvosi helyiséget újraburkolták, festették, az összes nyílászárót új, modern duplarétegű hőszigetelt ablakokra cserélték, illetve a teljes épület hőszigetelő homlokzati burkolatot kapott. Emellett új napkollektoros vízmelegítőt szereltek az épületre, és új gázkazán biztosítja a fűtést. A kivitelezés 2010 októberében befejeződött. Ináncsi óvoda A Magyar Televízió augusztus 20-i Összefogás Napja című kezdeményezésének keretében a Segélyszervezet céges partnereinek támogatásával segített berendezni két új termet, illetve háztartási eszközökkel felszerelni az óvodát Ináncson. A MOL és leányvállalata, a TVK az új óvodabútorok megvásárlását finanszírozták, míg a Whirlpool Magyarország Kft. mosógéppel, szárítógéppel, hűtővel és mikrohullámú sütőkkel járult hozzá az intézmény berendezéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködött az MTV által gyűjtött magánadományok Ináncsra való eljuttatásában is. Ócsanálos - Közösségi Ház A Hernád áradása miatt Ócsanálos település májusban és júniusban több alkalommal is víz alá került, s a település többfunkciós közösségi háza amely már a természeti katasztrófa előtt is igen leromlott állapotban volt súlyosan károsult. Az épületben méltatlan körülmények között orvosi rendelő, falugazdászi iroda, házasságkötő terem, közösségi ház és könyvtár is működik, emellett pedig a három történelmi egyház római katolikus, református, evangélikus istentiszteleti alkalmainak is helyt ad. A Segélyszervezet határokon átnyúló összefogást is kezdeményezett az épület helyreállítása érdekében. Ennek eredményeként a székely unitáriusok egy új haranglábat és székelykaput adományoznak az ócsanálosi közösségnek ben az épület felújításának előkészítése zajlott. Az épület helyreállítását a DUNA TV, ROCHE Magyarország Kft. a MNB, a Szerencsejáték Zrt. és a Segélyszervezet finanszírozza. Szendrői Felzárkózási Központ Szendrő város többszörösen hátrányos helyzetű település. A májusi és a júniusi árvizek idején súlyos károkat szenvedett, ezért a Segélyszervezet úgy döntött, hogy a településen zajló nagymértékű újjáépítést a település hátrányos helyzete miatt célszerű egy felzárkózási programmal összekapcsolni. Ez összhangban van azzal a segélyszervezeti stratégiával, amely szerint egy-egy célterületen a gyorssegélyezést a lehetőségekhez képest hosszú távú fejlesztéssel folytatja. A Segélyszervezet ezért a két célt egyszerre szolgáló Felzárkózási Központot létesítéséről döntött. A kedvezményezettek a Szendrő vonzáskörzetében élő (a környező falvakban a közvetve kedvezményezett lakosság több mint tízezer fő), leszakadó társadalmi csoportok tagjai. A programmal a társadalmi vérkeringésbe való visszakerülést kívánja segíteni a munkába állás, szakképzés és közösségfejlesztés támogatásával ben a központnak helyt adó ingatlan megvásárlásának előkészítése zajlott. A kivitelezés várhatóan 2011-ben kezdődik el az engedélyeztetési eljárások befejeztével. Az épületkialakítását a DUNA TV, a NÖA, a NSV és a Segélyszervezet finanszírozza. 25. oldal, összesen: 102

26 Árvízi és Humanitárius Logisztikai Központ Szendrőn A Segélyszervezet a Provident Zrt.-vel közösen árvízi és humanitárius központot is létesít Szendrőn, amelyet a továbbiakban a Segélyszervezet működtet. Az intézmény katasztrófa helyzetben logisztikai bázisként üzemel majd, humanitárius segélyek osztását szervezi, ehhez raktározási lehetőséget és logisztikai hátteret biztosít, árvízvédelmi képzéseket szervez. A 8 millió forintos támogatást a Segélyszervezet részben az ingatlanmegvásárlására, részben a logisztikai központ kialakítására fordítja. Vállalati partnerek a közösségi épületek támogatásában Az ócsanálosi fejlesztéshez jelentős mértékben hozzájárultak a Roche Magyarország Kft., valamint a Borsod Megyei Közgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia adományai. A helyiségek berendezésére a Budapest Airport 10 kamionnyi bútort ajánlott fel, elsősorban irodabútort és szekrényeket. Összefogás a kormányzattal és az önkormányzatokkal 2010 júliusában a Külügyminisztérium, valamint a Külügyminisztériumi Dolgozók Önálló Szakszervezete6 millió forintról szóló csekket adott át az árvízkárosultak megsegítésére a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek. Nagytarcsa község önkormányzatának képviselő testülete azonnali támogatásként 200 ezer forinttal támogatta az árvízkárosultakat, továbbá a képviselők 3 havi tiszteletdíjukról is lemondtak a javukra. DUNA TV A Duna Televízió az árvízre reagálva Határtalan segítség az árvízkárosultaknak címmel gyűjtést indította nézők között, melynek eredményeként több mint 353 millió forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak javára. A Duna Televízió által meghirdetett felhívás eredményessége ismét ékes példa volt arra, hogy az igazán nagy bajban összefog a világ magyarsága. Felajánlások mind az öt kontinensről érkeztek a csatorna adományvonalára. Ezt az összeget a Duna Televízió átadta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy gondoskodjon annak megfelelő felhasználásáról. Ebből a pénzből támogatta a Segélyszervezet a szendrői, az ócsanálosi, a felsőzsolcai, a tolcsvai, erdőhorváti rakacaiés a hernádkak-belegrádi károsultakat 113 súlyosan károsult házat újított fel a településeken és 576 db 100; 200; és forint értékű vásárlási utalványt adott át az árvízkárosult családoknak. Emellett az összegyűlt adományokból Szendrőn felzárkózási központ épül, Ócsanáloson pedig a közösségi ház és a benne lévő gyülekezeti teremés orvosi rendelő újul meg a Duna Televízió támogatásával. Nemzeti Összefogás Alapítvány A Magyar Televízióban június 5-én bemutatott karitatív műsorban ismert magyar és külföldi zenészek tárgyait árverezték el, emellett számos magánszemély és cég felajánlása érkezett az adás után. Ezt egészítette ki a budapesti Star Garden fesztivál felajánlása, mely minden belépőjegy árából ezer forintot különítettel az árvízkárosultak megsegítésére. Az összegyűjtött 86 millió 26. oldal, összesen: 102

27 forint támogatásból az Ökumenikus Segélyszervezet 73 db 100; 200; és forint értékű vásárlási utalványt adott át az edelényi árvízkárosultak számára. Emellett 5 abaújszántói és 5 hernádkak-belegrádi súlyosan károsult házat újított fel. A fennmaradó összeget a szendrői Felzárkózási Központra fordítja a Segélyszervezet. Nemzeti Segélyvonal Alapítvány A Nemzeti Segélyvonal évi árvízi gyűjtésének eredménye 841 ezer hívás után 250 millió forint. A 1752-es telefonszámon hívható Nemzeti Segélyvonal célja, hogy a váratlan katasztrófa, baleset, természeti csapás vagy emberi károkozás esetén rendelkezésre álljon egy eszköz, amely közvetlenül, nyilvánosan, szinte azonnal lehetővé teszi a kárvallottak megsegítését, a károk és veszteségek mérséklését. Az Ökumenikus Segélyszervezet a Nemzeti Segélyvonalon keresztül összegyűjtött és részére elküldött 47,5 millió forintot humanitárius segélyezésre, Hernádkak-Belegrádon 6 ház újjáépítésére, Sátoraljaújhelyen 136 db forint értékű és 57 db forint értékű ingóságpótlásra és kis értékű helyreállításra felhasználható vásárlási utalványra, valamint vihar, vagy belvízkárt szenvedett 52 ház helyreállítására fordította. Összefogás a vállalati partnerekkel Árvíz utáni gyorssegély Tizenhét raklapnyi mosó- és tisztítószerrel járult hozzá a gyorssegélyezéshez a Henkel Magyarország Kft,összesen 7,5 millió forint értékben. Emellett páramentesítő készüléket és hozzávaló tablettát is felajánlotta bajbajutottaknak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A támogatásból a felsőzsolcai, ónodi, felsődobszai, tolcsvai és erdőhorváti árvízkárosultak részesültek. Ingóságpótlás Abaújszántón A Borsod megyei település károsultjait hét vállalat adományaiból tudta támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet. 187 családon, összesen 26 millió forint értékben segített a partneri együttműködés. A családok a károsodás mértékétől függően, egyenként vagy forint értékű utalványt kapott az ingóságok pótlására és kis értékű károk helyreállítására. Az abaújszántói károsultak támogatásában a Segélyszervezet együttműködő vállalati partnere volt a British American Tobacco Hungary, a GlaxoSmithKline Kft., az Inconex Kft., a Magyar Építő Zrt., a MOL Nyrt., és a PrímaGáz Zrt. A magyarországi E.ON Hungária 5000 munkatársa is csatlakozott az abaújszántói károsultak megsegítéséhez és adakozásba kezdett. A kollégák mintegy ötöde ajánlotta fel fizetése valahány százalékát az árvízkárosultak megsegítésére. Az E.ON igazgatósága a kezdeményezésmellé állt, és az összegyűlt 6 millió forintos összeget központi forrásból megduplázta. Országlánc Magyarország egyik legnagyobb vállalataként, a MOL Országlánc néven gyűjtést indított az árvízkárosultak javára. A június végétől egy hónapon át tartó adománygyűjtés során a cég töltőállomásain ötszáz forintért lehetett Országlánc-matricát vásárolni. A vállalat az így létrejött adománylánc minden ötödik helyét fizette. A segélyakcióban összesen nyolcezer ember vett részt, így a MOL hozzájárulásával együtt ötmillió forint gyűlt össze. A vállalat az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével ezt az összeget az ináncsi óvoda elázott berendezéseinek pótlására, illetve Abaújszántón több mint harminc árvízkárosult családmegsegítésére fordította. 27. oldal, összesen: 102

28 Ingóságpótlás Ócsanáloson A McDonald s Magyarország Étteremhálózat Kft. közel 6 millió forintos felajánlásának jóvoltából 80 ócsanálosi árvízkárosult család kaphatott korszerű háztartási gépeket. Segélyszervezet partnerétől, a Whirlpool Magyarország Kft-től önköltségi áron tudta megvásárolni az új, kiváló minőségű energiatakarékos gépeket,így a felajánlásból az összes ócsanálosi árvízkárosult részesülhetett. Az előre meghatározott eszközök közül a kedvezményezett családok választhatták ki, hogy hűtőre, mosógépre vagy fagyasztóládára van-e leginkább szükségük. Koncertek június utolsó hetében számos ismert zenekar és előadóművész rendezett jótékonysági koncertet az árvízkárosultak javára különböző időpontokban és helyszínen. Fellépők: Mága Zoltán, a tarcali sportpályán mulatószenekarok, Rajkó Zenekar, Kaláka, Muzsikás, Söndörgő és Vujicsics együttesek, Vásáry Tamás karmester és zongoraművész és az általa vezetett Ifjúsági Világzenekar. A segélykoncertek hetén összesen mintegy hárommillió forint gyűlt össze. VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA KOLONTÁRON október 4-én a Magyar Alumíniumipari Zrt. (MAL) Ajkai Timföldgyár vörösiszaptározó falának átszakadása következtében erősen maró hatású, vörösiszap-tartalmú lúgos víz öntötte el a Veszprém megyei Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A timföldgyár 10-es zagytározójából kiszabadult rendkívül erős, 13-as ph értékű kémhatású ár a Torna-patak tágabb árterén zúdult a településekre. Az 1 millió köbméter vörösiszaptartalmú lúg 1017 hektáron árasztotta el a környező területeket. A lúgos árhullám Kolontár belterületének mintegy 30%-át károsította, az érintett utcák házait 0,5-2 m magasságig öntötte el. A katasztrófában tíz ember vesztette életét, és nagyon sokan súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A katasztrófa bekövetkezését követően pár órával helyszínre érkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és felmérték az azonnali segítségnyújtás szükségességét és mértékét. A felmérést követően közvetlenül felvették a kapcsolatot az iszapömlés károsultjaival, valamint ennek köszönhetően kialakították rövid-, közép- és hosszú távú segélyezési, adományozási programjaik főbb célcsoportjait. Kezdeti humanitárius segítségnyújtás A Segélyszervezet a szerencsétlenség másnapján a II. kerületi önkormányzat 1 millió forintos támogatásából a devecseri általános iskolában ideiglenesen kitelepített családok számára 28. oldal, összesen: 102

29 azonnali gyorssegélyként tartós élelmiszereket (konzervek, bébiétel, kenyér, cukor, tea), valamint tisztálkodási eszközöket (fogkefe, fogkrém, szappan, tusfürdő, baba tőrlökendő és fürdő eszközök) biztosított. Az ökológiai katasztrófa által legsúlyosabban érintett településen, Kolontáron pedig a takarítási és helyreállítási munkálatokhoz elsősorban tisztítóeszközöket (vödör, rongy, gumikesztyű, csizma) adományozott. Az újabb gátszakadás bekövetkezésétől tartva október 9-én Kolontár község teljes lakosságát kitelepítették. A családokat az ajkai sportcsarnokban helyezték el. A kitelepített kolontári családok számára 100 női és 100 férfi tisztálkodási csomagot osztottak ki, ami szintén a II. kerületi önkormányzat anyagi hozzájárulásából valósult meg. A GlaxoSmithKline (GSK) által felajánlott közel 74 millió forint értékű db FFP2 szájmaszkot a faluban maradt, illetve a visszatelepülő kolontári családok kapták. Az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában és szervezésében a kezdeti kárelhárítási munkálatok szakaszában nagy számban érkeztek a területek megtisztításában segítő önkéntes csoportok a katasztrófa által sújtott térségbe. Szintén a II. kerületi önkormányzat adomány támogatásából a Segélyszervezet 100 fő (károsult, önkéntes) részére biztosított védőfelszerelést a vörösiszap lakóházakból való eltávolításához október 21-én a Segélyszervezet a Duna TV hozzájárulásával 500 ezer forint értékű tanszer adományt osztott szét az ajkai Borsos Miklós Általános Iskolában tanuló, valamint a kolontári Táncsics Mihály Általános Iskolában tanuló 16 fő diák számára. Az ajkai befogadó iskolának sporteszközöket, a kolontári iskolának projektort, a diákoknak pedig személyes ajándékcsomagot adományozott október 25-én a Magyar Építők támogatásával a Segélyszervezet 200 ezer forint értékű fűmagot adott át Kolontár Község Önkormányzatának, melyet a települést védő körgát befüvesítéséhez használtak fel október 30-án az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében és közreműködésével Andy Vajna összesen 10 millió az elhunytak hozzátartozóinak 7 millió, a kolontári Táncsics Mihály Általános Iskolának pedig 3 millió forintot adományozott. A Wolf Orvosi Műszer Kft. megközelítőleg 2,6 millió forint értékű gyógyászati segédeszközt juttatott el a térségbe, melyek közül a levegőszűrő berendezéseket az asztmás, krónikus légúti betegségekben szenvedő gyermekek számára osztottak ki, hiszen a katasztrófát követő száraz időben megnőtt a térségben a por- és légszennyezettség. Az XI. kerületi önkormányzat által nyújtott 1 millió forint értékű támogatásból a kolontári károsultak számára (35 család) november hónap során élelmiszercsomagokat jutatott el a Segélyszervezet, valamint részben a katasztrófa által közvetlenül érintett 350 család számára adományozott, közös karácsonyi szaloncukor megvásárlására használta fel. A minőségi élelmiszerekből összeállított, összesen 678 ezer forint értékű csomagok eljuttatása december hónapban is folytatódott, immáron a Vodafone Magyarország támogatásából. Az év végi karácsonyi időszak során a Segélyszervezet a MOL 1 millió forint értékű adományából ünnepi műsor keretében 193 károsult gyermek számára ajándékozott játékokat. 29. oldal, összesen: 102

30 Együttműködési megállapodás Kolontár község önkormányzatával, területi iroda nyitása, az önkormányzat természetbeni adományai A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet október 21-én együttműködési megállapodást kötött Kolontár község önkormányzatával, mely kiterjedt a településen tervezett humanitárius és helyreállítási projektek egyeztetéséről, az információk átadásáról, továbbá a településre érkező civil szervezeti segítségnyújtás koordinálásáról. A megállapodás értelmében a Segélyszervezet területi irodát nyitott Kolontáron, melynek feladata a Segélyszervezet humanitárius és fejlesztési munkájának helyszíni irányítása, a felmérések végrehajtása, a segélyszállítmányok kiosztása, a helyszínen dolgozó szervezetekkel történő koordináció, valamint a hosszú távú rehabilitációs és fejlesztési projektek kidolgozása, megvalósítása volt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Kolontár Község Önkormányzatának felkérésére segítséget nyújtott és közreműködött az önkormányzathoz beérkezett természetbeni adományok a nyilvántartásában, valamint kiosztásában. CHKK (Civil Humanitárius Koordinációs Központ) Koordináció október 28-án a területen dolgozó öt magyar segélyszervezet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kezdeményezésére (Magyar Karitász, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Református Szeretetszolgálat) létrejött Civil Humanitárius Koordinációs Központ, amelynek munkamódszere követte az ENSZ által korábban kialakított egyeztetési rendszert (Clustermethod - szektoriális együttműködés). Így az együttműködés kiterjedt az élelmiszerek kiosztására, természetbeni adományok, higiéniai és egyéb szerek osztására, egészségügyi ellátásra, elszállásolásra, ingóságpótlásra, valamint a hosszabbtávú újjáépítési, fejlesztési projektek (pl.: ingóságpótlás) koordinálására. A résztvevők a segélyezés megfelelő színvonalon történő végzése és a nyilvántartás érdekében közös adománykártyát vezettek be. A károsultakhoz beérkezett adományokat nemcsak papíralapon, hanem egy elektronikus rendszerben is regisztrálták, melyben teljes mértékig nyomon követhető az egy-egy károsult családhoz eljuttatott adományok mennyisége, jellege. A CHKK-t alkotó segélyszervezetek hetente egyeztettek a térségben zajló humanitárius tevékenységek főbb irányvonalairól, feladatairól. A koordinációs üléseknek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet biztosított helyszínt, valamint elvégezte a kapcsolódó adminisztratív teendőket (emlékeztetők, napirendek, stb.) is. Ezáltal elmondható, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nemcsak a CHKK működésének életre hívója, hanem működésének motorja is volt. A CHKK munkájában résztvevő tagszervezetek, valamint a Magyar Vöröskereszt karácsonykor közös műsort szerveztek és közös adományokat juttattak el a katasztrófa által közvetlenül érintett 350 családnak. A Magyar Karitász karácsonyfával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyfadísszel, a Baptista Szeretetszolgálat 30. oldal, összesen: 102

31 élelmiszercsomaggal, a Magyar Vöröskereszt karácsonyfatalppal, karácsonyfaégővel és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig (értékében a legjelentősebb adománnyal) szaloncukorral járult hozzá a közös karácsonyi adományosztáshoz. Az adományosztásra és ünnepi műsorra való felkészülés, szervezés közös konstruktív együttműködést és erőfeszítést igényelt, amely tovább erősítette a CHKK munkájában résztvevő tagszervezetek közötti munkakapcsolatot. A CHKK koordináció szintén fontos sikertörténete az NSV kisbusz átadása is Devecserben. A X Faktor zenés tehetségkutató műsor egyik adása során az RTL Klub televízió felhívása segítségével a nézői telefonhívásoknak köszönhetően több, mint 7 millió forint adomány gyűlt össze a Nemzeti Segély Vonal Alapítvány számláján. A kisbusz megvásárlását ebből az összegből kezdeményezték közösen a CHKK tagszervezetei. A kisbusz beszerzését a Segélyszervezet végezte. Románia/Erdély Ezernyolcvan tyúkot és százhúsz kakast osztott szét a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az erdélyi Magyarlapádon június 22-én a Nagyenyedtől nyugatra fekvő településen öt óra alatt szaladt át az áradás, hatezer jószágot és néhány épületet vitt el. Az embereknek védekezni és menteni sem maradt idejük. Gyorsan elvitte a víz pálinkafőzőt, romba döntött egy házat, hetvenöt másikba betört, tönkretett bútort, szőnyeget, ruhát, élelmet, tűzifát, kertet, műhelyt, gépeket, illetve rengeteg baromfit. A hirtelen jött áradásban csak az időseket tudták menteni. Emberemlékezet óta nem volt árvíz a faluban. A Magyarlapádon esett kár félmilliárd forint. A Segélyszervezet jószágpótlási akcióval járult hozzá a károk enyhítéséhez. Összesen ezerkétszáz baromfit osztott szét hatvan család között a Segélyszervezet, így minden háztartás tizennyolc tyúkot és két kakast kapott. Szlovákia/Felvidék 2010-ben súlyos esőzések és áradások történtek Szlovákiában is. A Segélyszervezet Felvidéken 79 károsult település részére egyszeri vissza nem térítendő támogatást biztosított. A program keretében az érintett települések 150 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő kárenyhítő támogatásban részesültek. A program célja az áradások során bekövetkezett károk enyhítése volt, így elsősorban közösségi tulajdonban lévő közintézményekben, vagy a települések infrastruktúrájában, ingó és ingatlanjaiban (pl. önkormányzati épületek, iskola, óvoda, templom, közösségi ház, kultúrház, út, híd, stb.) keletkezett károkkal kapcsolatos helyreállítási, javítási munkálatok történtek. 31. oldal, összesen: 102

32 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLIS FEJLESZTŐ TEVÉKENYSÉG A szervezet fontos feladatának tekinti, hogy az általa kidolgozott, s a gyakorlatban jól működő modellprojektjei eredményeit minél szélesebb körben megismertesse, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezek az eredmények a hazai szociális ellátórendszerbe beépülhessenek, ezáltal a rászoruló rétegek érdekei jobban érvényesülhessenek, esélyeik növekedhessenek. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet intézményeiben debreceni, miskolci, olaszliszkai, szolnoki, orosházai, gyulai, somogy megyei és budapesti központjain keresztül segíti a gyermekeket, krízishelyzetbe került családokat, hajléktalanokat, szenvedélybetegeket és munkanélkülieket. A szociális fejlesztő tevékenységek mellett s annak kiegészítéseképpen a Segélyszervezet természetbeni adományok továbbításával is igyekszik enyhíteni a legrászorultabb társadalmi csoportok élethelyzetén. Ezen programok lebonyolítását széles adományozói köre, a Karitatív Tanácsban betöltött tagsága, valamint az EU-Élelmiszersegély Programban való részvétele teszi folyamatosan lehetővé. Az EU-Élelmiszersegély program keretében a Segélyszervezet 2010-ben 456 településen összesen tonna élelmiszersegélyt osztott szét a rászoruló lakosság körében. Családokkal, gyermekekkel végzett munka Folytatódott a dán alapítványi támogatással, 2007-ben elindított Nem vagy egyedül! reintegrációs modellprogram támogató szolgáltatásainak működtetése, amely három helyszínen (Miskolcon, Szolnokon és Orosházán), három egymásra épülő lépcsőben nyújt segítséget a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok és családjaik számára. A három projekthelyszínen működő krízisambulanciák szakmai stábja (szociális munkás, pszichológus és jogász) fogadja a krízisbe került családokat, és a helyzet felmérése után azonnali segítségnyújtásban részesítik őket. A program részét képezi a Segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő gyermekek fejlesztése és a szüleik munkába állását segítő programok lebonyolítása. A három helyszínen hat kiléptető lakást vásárolt és alakított ki a Segélyszervezet, amelyekben a családok további támogatást kapnak annak érdekében, hogy társadalmi reintegrációjuk sikeresen menjen végbe ben 32. oldal, összesen: 102

33 került sor a modell program eredményeit és tapasztalatait bemutató szakmai konferenciára, amely kíséretében szakmai kiadvány és egy rövid, programbemutató film készült. Módszertani feladatok A Segélyszervezet 2008-ban indult Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona a Magyarországon található mintegy százhúsz családok átmeneti otthonának tevékenységét koordinálja ben is törekedett az intézmények működési nehézségeinek feltérképezésére illetve megoldást találni azokra, valamint hangsúlyt fektetett az intézmények szakmai fejlődésének elősegítésére is. Munkanélküli fiatalok támogatása Az Ökumenikus Segélyszervezet 2010-ben tovább folytatta Andersen munkaerő-piaci fejlesztőprogramját, amelynek elsődleges célja hátrányos helyzetű, munkanélküli fiatalok munkára való felkészítése szociális és képzési támogatásokon keresztül. A program fontos része a munkaadókkal történő együttműködés, amely a célcsoport munkaerő-piaci elhelyezkedését támogatja. A projekt átfogó célkitűzése, hogy növelje a célcsoport esélyegyenlőségét, hozzájáruljon társadalmi beilleszkedésükhöz, valamint felkészítse őket a munkaerőpiac kihívásaira. A Segélyszervezet a programot partnerszervezetével, a DanChurchAid-del (dán egyházi hátterű segélyszervezet) hajtja végre a Velux Alapítványok támogatásával. A hátrányos helyzetű családokkal és gyermekekkel végzett munka mellett a szervezet ben tovább folytatta a társadalom más, sérülékeny csoportjainak (hajléktalanok, szenvedélybetegek, idősek, betegek) nyújtott támogató és fejlesztő programjait. A képzett szakemberek által nyújtott szociális szolgáltatások (szociális, jogi, mentális tanácsadás, krízisintervenciós szolgáltatások, ügyintézési segítségnyújtás, munkaerő piaci szolgáltatások, családgondozás, stb.) mellett a Segélyszervezet fontosnak tartja, hogy lehetőségeit felhasználva természetbeni támogatást nyújtson mindazon egyéneknek is, akik a szervezet ellátórendszerén kívül élnek, és szociálisan hátrányos helyzetűek; illetve mindazon szervezeteknek, akik ezen egyénekkel foglalkoznak. Szenvedélybetegek kezelése Folytatódott és kibővült a Soroksári Addiktológiai Centrum és Szenvedélybetegek Nappali Intézményének működtetése, valamint stabilizálódott a Szolnoki Addiktológiai Központ működése. E két helyszínen a szervezet a legális és illegális szerhasználóknak és hozzátartozóiknak, illetve a különféle viselkedési addikciókban szenvedőknek nyújt segítséget december 1-jével új szociális központtal bővült a Segélyszervezet intézményrendszere. A nyugat-magyarországi régióban Somogy megyében létrehozott Nappali Ellátó Intézmény az egész megyére kiterjedően nyújt segítséget a szenvedélybetegségekkel küzdők számára. Az elsősorban Kastélyosdombóról, illetve a környező településekről érkezők részére képzett szakemberek biztosítanak ellátást, nyújtanak tanácsadást, teszik lehetővé a naprakész információhoz jutást, szerveznek szabadidős foglalkozásokat. 33. oldal, összesen: 102

34 A Segélyszervezet, mint a Karitatív Tanács tagja, 2010-ben is több mint 50 millió Ft értékű természetbeni adománnyal segítette a hátrányos helyzetű gyermekeknek, családoknak ruhaneműket. A Segélyszervezet hagyományos Országos Adventi Adománygyűjtése keretében Budapesten és több vidéki helyszínen osztott meleg ételt a nélkülözőknek, összesen mintegy 5000 adagot karácsony ünnepének napjaiban ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hazai szociális intézményein keresztül naponta mintegy 1000 fővel került segítő kapcsolatba A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hazai szociális intézményrendszerének különálló szolgáltatásai 2010-ben: Gyermekjóléti alapellátások 1. Soroksári Gyermekjóléti Szolgálat - Budapest XXIII. kerület 2. Családok Átmeneti Otthona Miskolc 3. Családok Átmeneti Otthona Szolnok 4. Családok Átmeneti Otthona Orosháza Szociális alapellátások 5. Soroksári Családsegítő Szolgálat Budapest XXIII. kerület 6. Adósságkezelő program - Budapest XXIII. kerület 7. Hajléktalanok Nappali melegedője Debrecen 8. Hajléktalanok Nappali Melegedője Gyula 9. Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye Gyula 10. Hajléktalanok Átmeneti Szállása Gyula 11. Lakótelepi utcai szociális szolgálat Debrecen 12. Kertségi utcai szociális szolgálat - Debrecen 13. Utcai Szociális Szolgálat Gyula 14. Szociális étkeztetés - Debrecen 15. Soroksári Szenvedélybetegek Nappali Ellátója - Budapest XXIII. kerület 16. XIII. kerületi Szenvedélybetegek Nappali Ellátója 17. Debreceni Szenvedélybetegek Nappali Ellátója 18. DECENTRUM - Szenvedélybetegek Nappali Ellátója Debrecen 19. Szenvedélybetegek közösségi ellátója Debrecen 20. Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátója Debrecen 21. Szenvedélybetegek nappali ellátója Somogy megye 22. Pszichiátriai betegek nappali ellátója - Szolnok Egészségügyi szakellátások 23. Soroksári Addiktológiai Centrum - Budapest XXIII. kerület 24. Szolnoki Addiktológiai Központ - Szolnok 25. Pszichiátriai járóbeteg szakrendelés - Szolnok 26. Otthoni Szakápolás Szolgálat - Budapest Fejlesztési/Modellprojektek 27. Országos Módszertani Központ Családok Átmeneti Otthona Miskolc 28. Krízisambulancia Miskolc 29. Krízisambulancia Szolnok 30. Krízisambulancia Orosháza 31. Regionális kríziskezelő központ bántalmazott nőknek és gyermekeknek Miskolc 34. oldal, összesen: 102

35 32. Regionális kríziskezelő központ bántalmazott nőknek és gyermekeknek Szolnok 33. Félutas/kiléptető lakások Miskolc 34. Félutas/kiléptető lakások Szolnok 35. Félutas/kiléptető lakás Orosháza 36. Félutas/kiléptető lakás Pusztaföldvár 37. Félutas/kiléptető lakás Gesztely 38. Munkanélküli fiatalok munkaerő-piaci reintegrációs programja Budapest XXIII. kerület 39. Utcagyermek program - Budapest XIII. kerület 40. Régiós roma fejlesztő ház Olaszliszka 41. Tanoda program Olaszliszka 42. Tanoda program migráns hátterű gyermekeknek Debrecen Befogadó Állomás Egyéb 43. Elterelés Budapest XXIII. kerület 44. Elterelés Debrecen 45. Elterelés Szolnok INTÉZMÉNYEK Debrecen, Szociális Központ 4024 Debrecen, Rákóczi u. 7. Tel.: (+36 52) ; debrecen@segelyszervezet.hu 1. Szenvedélybetegek Nappali Intézménye Célkitűzés Nappali ellátás biztosítása drogfogyasztó fiatalok számára. Megelőző-felvilágosító szolgáltatás biztosítása büntetőeljárás alá vont személyek számára. A cél elérésének módja Az intézmény a szükséges tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezik. A célcsoporttal történő kapcsolatfelvétel tekintetében fontos, hogy az intézmény falain kívül is megjelenjen a Segélyszervezet kihelyezett szolgáltatásokkal (tűcsere, tanácsadás, stb.), így közelebb kerülhetnek a munkatársak ahhoz a körhöz, amely az illegális drogfogyasztás miatt nehezen elérhető. Ilyen megjelenésekre leginkább az ifjúsági nagyrendezvények, koncertek, fesztiválok adnak módot. Debrecenben, a nyári időszakban több ilyen lehetőség is adódik (CAMPUS Fesztivál, Civis Korzó, Fesztiválhét). Célcsoport A célcsoport korosztály specifikus. A Szenvedélybetegek Nappali Intézményének szolgáltatásai a fiatal felnőtt drogfogyasztóknak szólnak. Elkerülhetetlen azonban, hogy a 18 év alatti korosztály is megjelenjen, segítséget kérjen. Az intézmény munkatársai az ő ellátásukat sem utasítják el, de a törvényi előírások miatt nem kerülhetnek gondozásba. Létszám 2010-ben a férőhelyek száma nem változott: a Rákóczi utcában 30 fő, a Víztorony utcában 40 fő ellátása volt biztosított. Az év folyamán 72 főt gondozott az Ökumenikus Segélyszervezet, az ellátottak száma meghaladta a százat. Az éves látogatottság a Rákóczi utcai telephelyen 7840, a DeCentrumban fő volt. 35. oldal, összesen: 102

36 Együttműködés a) Intézményekkel Az intézmény tagja és rendszeres meghívottja a városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak. A Segélyszervezet szoros kapcsolatot ápol a Debreceni Drogambulanciával, a megyei kórház Pszichiátriai Osztályával, a Városi Egészségügyi Szolgálat Addiktológiai Szakrendelésével, a Fényes udvarban működő családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal és valamennyi, a városban drogproblémával foglalkozó civil szervezettel. Természetesen elsődleges partnerek a Segélyszervezet más városban működő intézményei, amelyekkel folyamatos a kapcsolat (Szolnok, Bp.-Soroksár, Bp.-Országbíró utca). Az intézmény országos szinten informális kapcsolatban áll az alacsonyküszöbű szolgáltatásokat biztosító intézményekkel (Pécs, Veszprém, Budapest). b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A Szenvedélybetegek Nappali Intézményét elsősorban a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközséghez fűzik egyházi kapcsolatai. Általában elmondható, hogy az egyházi kapcsolatok egy-egy akcióhoz köthetőek (pl. utcai étkeztetés, önkéntes munka). c) Önkéntesek Az előző évekhez képest nőtt az érdeklődés az önkéntes munka iránt. A Szenvedélybetegek Nappali Intézményében és a Hajléktalanok Nappali Melegedőjében egyaránt jelen vannak az önkéntesek. Mindkét helyen 4-6 fő heti rendszerességgel segíti a munkát. Finanszírozás Az intézmény állami normatíva igénybevételére jogosult, amit pályázati úton kapott támogatásokkal egészít ki a Segélyszervezet. Ehhez járul hozzá még a megelőző-felvilágosító szolgáltatásért járó szolgáltatási díj. Az intézmény gazdálkodása kiegyensúlyozott. Visszatekintés Az elmúlt évben számottevő változás az intézmény működésében nem történt, az előírt feladatokat maradéktalanul teljesültek. 2. Hajléktalanok Nappali Melegedője Célkitűzés A hajléktalanok számára kiszámítható, jó minőségű szolgáltatások biztosításával az ellátotti létszám emelése. A cél elérésének módja A téli krízisidőszakban a reggeli osztás évek óta eredményesen növeli az ellátotti létszámot, továbbá az ebben az időszakban megjelenő, átlag fölötti látogatottság ellensúlyozza a nyári időszakra jellemező, átlag alatti kliensszámot. Szintén hatékonynak bizonyult a krízisidőszakban az intézmény hétvégi nyitva tartása, mely által lényegesen javult a város hajléktalan ellátásának színvonala. Célcsoport Az életvitelszerűen az utcán élő emberek, valamint a lakhatási problémákkal küszködők. 36. oldal, összesen: 102

37 Létszám A városban az Ökumenikus Segélyszervezet intézménye a legnagyobb befogadóképességű nappali melegedő. A hajléktalanok nappali ellátása megoldott, a rendelkezésre álló férőhelyek elegendőnek bizonyultak az elmúlt években ben az intézmény látogatottsága fő volt. Együttműködés a) Intézményekkel Az intézmény munkatársai szoros együttműködésben dolgoznak a város hajléktalanellátó szervezeteivel (Máltai Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Üdvhadsereg, Refomix Kht. Baptista Szeretetszolgálat) ezen kívül együttműködési megállapodás van az önkormányzat és a Segélyszervezet között is. Az Ökumenikus Segélyszervezet informális kapcsolatban áll a régió hajléktalanjait ellátó intézményekkel, valamint a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal és a Regionális Diszpécserközponttal. b) Egyházi gyülekezeti kapcsolatok A nappali melegedő szorosan együttműködik a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség önkénteseivel, akik szintén feladatuknak tekintik a hajléktalanok segítését ruhaneművel, élelmiszerrel, mentális segítségnyújtással. c) Önkéntesek 4-6 önkéntes rendszeresen segíti a napi munkát: ételosztás, ruhaosztás, takarítás. A karácsonyi ünnepek idején az önkéntesek száma megháromszorozódik. Finanszírozás Az intézmény állami normatíva igénybevételére jogosult. Az ellátotti létszámnövekedés eredményeként az intézmény többlettámogatáshoz jutott a kincstár által folyósított normatívából. A reggeliztetés a Hajléktalanokért Közalapítvány támogatásával, az ebédosztás az önkormányzat támogatásával történik. Visszatekintés A nappali melegedő befogadóképességét tekintve a legnagyobb Debrecenben. A téli krízis időszakban az intézmény vállalja a hétvégi nyitva tartást, melynek többletköltségeit a látogatottság növekedéséből adódó többlet normatíva biztosítja. A jó minőségű szolgáltatások növekvő látogatottságot indikálnak. A konfliktusok, atrocitások száma, a munkatársak szakszerű munkájának köszönhetően, elenyésző. Az elhelyezkedés megkönnyítése érdekében, az önként jelentkezők számára álláskeresési tréningeket indított az intézmény. Az év során többféle csoportfoglalkozáson vehettek részt az érdeklődők: filmklub, konfliktuskezelési tréning, mentálhigiénés csoport. Az önkormányzattal együttműködve évek óta folytat krízisétkeztetést a Segélyszervezet a melegedőben. Átlagosan napi 70 adag meleg étel jut így rászorulókhoz. A költségeket részben az önkormányzat állja. Az épület leterheltsége miatt évről-évre szükségesek a felújítások, korszerűsítések, melyek 2010-ben is megtörténtek: festés, mázolás, egyéb karbantartások javítások. 37. oldal, összesen: 102

38 3. Utcai Szociális Szolgálat Célkitűzés Az utcai szolgálat feladata, hogy szolgáltatásokat biztosítson azon hajléktalanoknak, akik nem veszik igénybe a számukra működtetett intézményeket. A különösen kritikus téli időszakban a Szolgálat munkatársai intenzívebb utcai jelenléttel igyekeznek megelőzni a kihűléseket, fagyásokat. A cél elérésének módja A munkatársak rendelkeznek a szükséges és elégséges tárgyi feltételekkel. A téli időszakban eleget téve a törvényi előírásoknak a szolgálat biztosította a 18 és 22 óra közötti utcai jelenlétet ben a munkatársak órát meghaladó időt töltöttek a terepen. Célcsoport Az életvitelszerűen az utcán élő emberek, valamint a veszélyeztetett, az utcákon, tereken fellelhető, úgynevezett kallódó fiatalok. Létszám Az utcán gondozásba vettek száma meghaladja a négyszáz főt. Együttműködés a) Intézményekkel Az utcai szolgálat elsődleges hátterét a nappali melegedő adja, de napi kapcsolatban áll a város valamennyi hajléktalanellátó szervezetével, intézményével. A városban öt utcai szolgálat működik, a szolgáltatók írásos együttműködési megállapodást kötöttek, rendszeresen találkoznak, megbeszélik tapasztalataikat és egyeztetik akcióikat. Jól működő kapcsolat alakult ki a különböző egészségügyi és szociális intézményekkel. A regionális diszpécserszolgálat, mely koordinálja a régió utcai szolgálatait, több esetben is szervezett konzultációt az együttműködés erősítése érdekében. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A református egyház önkénteseivel többször osztottak közösen a Segélyszervezet munkatársai élelmiszert, teát vagy meleg ebédet. c) Önkéntesek Az utcai szolgálat önálló önkéntesi kört nem alakított ki. Finanszírozás A szolgáltatás állami normatíva igénybevételére jogosult. A csökkenő normatíva egyre több gondot okoz a szolgálatok finanszírozásában. Sajnos az utcai szociális szolgálat számára nincsenek megfelelő pályázati források, melyek kiegészíthetnék a működés költségeit. Visszatekintés A 2005-ben létrehozott utcai szociális szolgálatok megerősödtek, olajozottabb lett a hasonló profilú intézményekkel illetve más szolgáltatókkal való együttműködés. A szolgálatok létjogosultsága kétségbevonhatatlan, amit a nagyszámú gondozott is igazol. Az utcai szolgálatnak jelentős szerepe van abban, hogy a tél folyamán ellátatlanság miatt nem történt fagyhalál a hajléktalanok körében. 38. oldal, összesen: 102

39 4. Szenvedélybetegek Közösségi Ellátása Célkitűzés A Segélyszervezet célja azon szenvedélybetegek, illetve családtagjaik felkutatása, akik nem vállalják a kezeltetésüket, de hajlandók együttműködni a segítő intézményekkel. A cél elérésének módja A Segélyszervezet munkatársai kapcsolatba léptek a város szinte valamennyi szociális és szenvedélybetegeket ellátó egészségügyi intézményével, kialakítva egy sajátos jelzőrendszert, hogy fellehetővé váljanak azok a családok, melyeknél a szenvedélybetegség napi probléma. A kapcsolatrendszer eredményeként és az informális csatornákon keresztül kerül kapcsolatba a szolgálat a gondozottal. Célcsoport Szenvedélybetegek és környezetük. Azok, akik nem vállalják az egészségügyi beavatkozást. Létszám 2010-ben 59 gondozottja volt a közösségi ellátásnak, a munkatársak összesen órát fordítottak a kliensekkel való személyes találkozásokra. Együttműködés a) Intézményekkel A Segélyszervezet kapcsolatban áll a városban működő más közösségi ellátókkal, rendszeresek a konzultációk. Az egészségügyi és szociális intézményekkel folyamatos a kapcsolattartás, kiemelkedően eredményes a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal. A Közösségi Szolgáltatók Országos Egyesületével (OKE) kölcsönösen szoros a kapcsolat. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A szolgálat önálló gyülekezeti kapcsolatokat nem épített ki. c) Önkéntesek A tevékenységbe nem kapcsolódtak be önkéntesek. Finanszírozás A szolgáltatás állami normatíva igénybevételére jogosult. Visszatekintés A közösségi ellátások újszerű szolgáltatásnak tekinthetők a szociális ellátórendszerben. Sok tekintetben még feltáratlanok a lehetőségek. A viszonylag rendszeresen megrendezett országos találkozók, konferenciák, tapasztalatcserék azt mutatják, hogy a szolgáltatásra egyre nagyobb az igény, és ez a Segélyszervezet működési területén is tapasztalható. Az ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy a szolgáltatás eredményesen működik. Törvényi változások miatt 2009-től megváltozott a szolgálatok finanszírozása. Pályázni kell a szolgálatok működtetéséhez szükséges támogatásra, amit három évre lehet elnyerni őszén lezajlott a pályáztatás, melyen a Segélyszervezet december 31-ig lehetőséget kapott az elkezdett munka folytatására. 39. oldal, összesen: 102

40 5. Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Célkitűzés Alacsonyküszöbű és ártalomcsökkentő szolgáltatások biztosítása fiatal, illegális szerfogyasztóknak, megkereső tevékenység eredményeként. A cél elérésének módja Az ellátás biztosítása érdekében a munkatársak rendszeresen részt vesznek ifjúsági rendezvényeken, járják a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeket, jelen vannak a drogok szempontjából fertőzöttnek tekinthető közterületeken és keresik a kapcsolatot az érintettekkel. Célcsoport Korosztály tekintetében egyértelműen az ifjúság, közülük elsősorban azok, akik drogokat használnak több-kevesebb gyakorisággal. Másodlagos célcsoport a veszélyeztetettek és hozzátartozóik. Létszám A szolgáltatást 3 munkatárs végzi, 2010-ben 1224 fő vette igénybe. Együttműködés a) Intézményekkel A szolgáltatás kapcsolatban áll a város valamennyi hasonló profilú intézményével, egészségügyi és szociális feladatokat ellátókkal egyaránt. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A szolgálat önálló gyülekezeti kapcsolatokat nem épített ki. c) Önkéntesek A szolgáltatás nagymértékben támaszkodik az önkéntesek részvételére. Elsősorban fiatalok vesznek részt a munkában, akik számára erre felkészítő tréninget biztosítottak. Finanszírozás A szolgáltatásra való jogosultságra az FSZH által kiírt pályázaton való sikeres részvétel adott lehetőséget. Három évig végezheti a szervezet ezt a tevékenységet, amelynek lejárta után ismét pályázni szükséges. Összegzés Az elmúlt évben a Debreceni Szociális Központban 7 egymástól elkülönített szociális szolgáltatás működött, valamennyi állami finanszírozásban részesült. A központ 19 munkatársat foglalkoztatott, költségvetése megközelítette a 100 millió forintot (98,5 millió). Megjelenés, PR A legnagyobb sajtófigyelem 2010-ben az alacsonyküszöbű szolgáltatás megkereső tevékenységét kísérte. Az írott és az elektronikus sajtó egyaránt foglalkozott a munkájukkal. A Központ felé a sajtó figyelme elsősorban a téli krízisidőszakban irányul. A hajléktalan ellátásra fokozott figyelem terelődik, amely karácsonykor éri el a csúcspontját, amikor is egymást érik a televízió stábok és a rádiós telefoninterjúk. 40. oldal, összesen: 102

41 Cél szerinti juttatások A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Debreceni Szociális Központja a 2010-ben évben alkalommal segített a rászorulókon. Pályázat Program azonosítószáma: KAB - AL A Kiíró: Szociális és Munkaügyi Minisztérium (támogató) Időszak: Összeg: Ft Téma: Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű szolgáltatásának támogatása Program azonosítószáma: 2009/ET 049 Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Étkeztetés a nappali melegedőben 100 fő részére 151 napon keresztül Program azonosítószáma: KAB-ELT-28 Kiíró: NDI Időszak: Összeg: Ft Téma: elterelés Program azonosítószáma: KAB - EL AL Kiíró: ESZA Időszak: Összeg: Ft Téma: Kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok Program azonosítószáma: KPM Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Akkreditált szupervízió biztosítása az intézmény dolgozói számára 28 óra időtartamban Program azonosítószáma: TK 97 Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Utcai szolgálat működésének támogatása Debrecenben: gyógyszer, tisztálkodószer, stb. Kiíró: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Időszak: Összeg: Ft Téma: krízisétkeztetés támogatása a melegedőben 41. oldal, összesen: 102

42 Program azonosítószáma: F/000781/09 Kiíró: FSZH Időszak: Összeg: Ft Téma: Ft Informatikai fejlesztésre, eszközbeszerzésre, Ft Képzések, továbbképzések részvételi díjának támogatása (szupervízió) Program azonosítószáma: TP Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Gyógyszer, kötszer biztosítása közterületen élők számára Program azonosítószáma: TP Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Közterületen élők étkeztetése nappali melegedőben minden nap Program azonosítószáma: TP Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Utcai szolgálat működésének kiegészítő támogatása Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona és Regionális Kríziskezelő Központ Miskolc 3524 Miskolc Leszih A. u. 4.; Tel: (+36 46) ; mcsao@segelyszervezet.hu Célkitűzés A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthonának elsődleges célja, hogy a gyermekek a család lakhatási feltételeinek az elvesztése után is (pl.: kilakoltatás, bántalmazott családok) együtt maradhassanak a szülőkkel. Az Otthon célja az átmeneti ellátás nyújtásán túl az ellátottak sikeres társadalmi reintegrációja. A Kríziskezelő Központ célja, hogy gyors, lehetőleg azonnali komplex segítséget nyújtson a párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás áldozatainak. A 2008 szeptemberében elindult országos módszertani központ célja, hogy összefogja és koordinálja az országban működő családok átmeneti otthonainak működését, segítse az 42. oldal, összesen: 102

43 intézmények szakmai fejlődését, feltérképezze az otthonok működésének nehézségeit, problémáit, valamint az ellátórendszerrel közösen megfogalmazza azokat a hosszú távú célokat, mely az ellátás hatékonyságát az ellátottak és a munkatársak, az intézmények érdekeit szolgálják. A cél elérésének módja Családok Átmeneti Otthona A cél megvalósítása érdekében a Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonát működtet Miskolcon, ahol 11 lakószoba, 3 konyha, 3 étkező fogadja a nehéz helyzetbe került családokat. Az otthonban maximum 18 hónapig tartózkodhatnak a családok. Ellátásukat jól képzett szakmai team (szociális munkás, pszichológus, jogász, szociálpedagógus, csecsemőés gyermekápoló) segíti. Az intézmény a lakhatási feltételek biztosítása mellett nagy hangsúlyt fektet az egyéni és családterápiás alkalmak megteremtésére, a munkakeresés és munkamegtartás hatékonyságának növelésére, a gyermekek és a felnőttek pszichés sérüléseinek feldolgozására. Munkamódszereink között szerepel az egyéni, családokkal és csoportokkal végzett szociális munka, valamint terápiás alkalmak. A mindennapi munkában 2010-ben is nagy hangsúlyt kapott az otthonban a gyerekek részképességeinek fejlesztése, melyben pszichológus és fejlesztőpedagógus is részt vett. A gyermekek terápiái és tantárgyi korrepetálása lehetőséget jelent, hogy a hozott sokszor nagyon súlyos pszichés és mentális sérülések kezelése megtörténjen és felzározhassanak iskolai, óvodai társaik tudás és mentális szintjére. A Segélyszervezet a társadalomba való sikeres visszailleszkedés elősegítésére reintegrációsmodellprogramot dolgozott ki. Három egyenként 4 fő befogadására alkalmas, külön bejáratú, főzőfülkés, WC-s, zuhanyzós félutas ház áll rendelkezésre, illetve a dán Velux Alapítványok segítségével 2 új lakást is vásárolt a Segélyszervezet, hogy a reintegrációs modellprogramba minél több család bevonására legyen lehetőség. Tárgyévben 5 család (5 felnőtt és 11 gyerek) került be a Segélyszervezet ezen programjába. Kríziskezelő Központ A háztartáson belüli erőszak elől menekülő nők, gyerekek és családok komplex ellátását egy 4 fős krízisrészleg segíti. Ebben a feladatban egy 3 fős szakmai stáb (jogász, szociális munkás, pszichológus) segíti a bántalmazottak komplex ellátását. Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona A Módszertani Központ 2010-ben is megrendezte Országos Konferenciáját, melyen több mint 70 intézmény munkatársai vettek részt. Ebben az évben több olyan jogszabályi módosítást is kezdeményeztünk az illetékes minisztériumoknál, ami megkönnyítheti, hatékonyabbá teheti a családok átmeneti otthonainak munkáját. Az ellátás hatékonyabbá tétele érdekében ebben az 43. oldal, összesen: 102

44 évben is két felmérést készített el a Módszertani Intézmény. Az első felmérésből jól láthatóvá vált, hogy a jelentkező családok 80%-át elutasítják az otthonok a férőhelyhiány miatt. A második felmérés pedig az intézményrendszert rendszeresen igénybevevő, úgynevezett vándorló családokról készített részletes kimutatást annak érdekében, hogy megfelelő eljárásmódokat alakítsanak ki ezen családokkal kapcsolatban. Célcsoport A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona segítséget kíván nyújtani azon kiskorú gyermekkel rendelkező családok számára, akiket közüzemi tartozásuk miatt kilakoltattak, lakhatatlanná nyilvánították házukat, hirtelen megszűnt az albérletük, a családon belüli erőszak elől menekülnek és lakhatásuk más módon nem megoldható. A Kríziskezelő Központ feladata, hogy az otthonukat a párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás miatt elhagyni kényszerülő egyedülálló nők és gyermekeik számára nyújtson gyors és szakszerű segítséget. Fontos számunkra, hogy elsősorban olyan családok számára nyújtsunk átmeneti és krízis ellátást, akik változtatni szeretnének életükön, akik szeretnék megoldani hozott problémáikat. Ellátottak száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csupán egy hasonló intézmény működik, ahol teljes családokat (apa-anya-gyerekek) is fogadnak, de ők elsősorban saját településükről vesznek fel családokat. A segítségnyújtás földszintes épületben történik, a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők számára is lehetőséget biztosítva ezzel az ellátás igénybevételére. A Családok Átmeneti Otthona 11 szobában összesen 40 fő ellátását tudja felvállalni, akiket az ország egész területéről fogad. Tárgyévben 49 felnőtt és 78 gyermek kapott átmeneti ellátást. Ez 20%-kal több mint az előző évben. Helyhiány miatt továbbra is egyre több család felvételét kell elutasítania az otthonnak. A párkapcsolati erőszak, gyerekbántalmazás elől 23 család, egyedülálló nő menekült a Kríziskezelő Központba. Ebből 27 fő volt felnőtt, és 50 gyerek. Az összes gyermek lelkileg érintett volt a bántalmazásokban, valamint harmaduk fizikailag is szenvedett el bántalmazást. A Kríziskezelő Központ tapasztalata, hogy egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe a munkanélküliség, a szenvedélybetegségek, az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt. Az Országos Módszertani Központ ebben az évben az ország különböző régióiban működő Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala felkérésére 9 intézményben végzett ellenőrzést, valamint 7 intézmény esetében véleményezte a szakmai programokat is. A társintézmények leggyakrabban telefonon és ben (mintegy 100 alkalommal) kértek szakmai tanácsot a Módszertani Központtól. Ebben az évben is igen jelentős részét képezte az Otthon munkájának az intézményen kívüli segítségnyújtás. A Segélyszervezetünk önkormányzatok, kisebbségi szerveztek segítségével több, mint 1000 család számára osztott szét élelmiszert, valamint lefoglalt, vagy adományba kapott ruhákat. 44. oldal, összesen: 102

45 Továbbra is szükség van arra, hogy segítse a Segélyszervezet gyógyszerkészítményekkel elsősorban Béres cseppel a rászoruló nehéz helyzetben lévő családokat, idős embereket. A Nem vagy egyedül támogató szolgáltatások nyújtása című projekt keretében összesen 2600 fő vett részt a szolgáltatásokban. Ebből 645 fő részesült természetbeni támogatásban. A természetbeni támogatás sokszor olyan krízishelyzeteket hárított el, amikor már nem volt mit ennie a gyerekeknek, szülőknek. A programon belül a szervezet iskolai szociális munkát is végez, melynek keretében 500 diák és 26 pedagógus vehetett részt konfliktuskezelő tréningen. Együttműködés a.) Intézmények közötti együttműködés Az EU Élelmiszersegélyezési programban a célcsoport elérésében nagy segítséget nyújtott a Miskolci Megyei Jogú Város Önkormányzatának Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata. Új partnerként jelent meg ebben az évben a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola, ahol az iskolai szociális munka keretében konfliktuskezelő tréning szervezésére került sor. A Lévay József Református Gimnázium a Segélyszervezet miskolci intézményének munkatársát kérte fel arra, hogy az iskolában az önkéntes munka érzékenyítését szakmailag koordinálja. b.) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok Továbbra is aktív, szoros kapcsolatot tart fent szervezetünk a Tiszáninneni Református Egyházkerület által működtetett Diakóniai Központtal. Együttműködési területet jelent az iskolai szociális munka, valamint egyéb szociális, gyermekjóléti szolgáltatásokban való munka. c.) Önkéntesek A Miskolci Családok Átmeneti Otthonának folyosójának, konyhájának festése újulhatott meg a PharMotorosoknak köszönhetően, akik októberben végzetek önkéntes munkát, valamint karácsonykor megajándékozták az ellátásban részesülő gyerekeket, szülőket is. A Jezsuita Gimnázium jóvoltából ebben az évben hat diák vállalt önkéntes munkát az Otthonban. A gimnazisták szakmai irányítás mellett játszottak, tanultak a gyerekekkel, segítettek a szabadidő hasznos eltöltésében. A miskolci Lévay József Református Gimnázium tanulói két csoportban, 10 fővel szociális gyakorlat keretében szintén önkéntes munkát végeztek az intézményünkben, játszottak, tanultak a gyerekekkel. Visszatekintés A Családok Átmeneti Otthonába felvett ellátottakra egyre jellemzőbb, hogy mélyszegénységből és többségében a legelmaradottabb kistérségekből érkeznek. A szegénység nagyon hátrányosan hat a gyerekek szocializációjára, részképességeire. Ezek fejlesztése elsőrendű fontosságú lett az átmeneti otthonban lakó gyerekeknél. Fontos 45. oldal, összesen: 102

46 eredmény, hogy ennek érdekében már fejlesztő pedagógus munkatárssal is rendelkezik az intézmény, valamint egy munkatárs speciális képzésben vett részt, hogy hatékonyan tudjon bekapcsolódni ebbe a munkába. Egyéb eredmények A Miskolci Családok Átmeneti Otthona számos oktatási intézmény terepintézménye lehetett 2009-ben is. Összesen több, mint 10 főiskolai hallgató töltötte le gyakorlatát intézményünkben. Minősítés 2010-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala ellenőrizte a Családok Átmeneti Otthonát. Az ellenőrzés a működés alapfeltételeit rendben találta, a jegyzőkönyvben két észrevételt tett. Javaslatot tett 1 munkatárs felvételére, valamint az átmeneti otthonban működő érdekképviseleti fórum bővítését határozta meg. Karácsony A nehéz gazdasági helyzet ellenére 2010-ben az eddigi leggazdagabb karácsony megrendezésére került sor az átmeneti otthonban. A Henkel Magyarország Kft. munkatársai az átmeneti otthonban lakó vagy ott lakott gyerekek számára személyre szabott ajándékokkal kedveskedtek; a PHARMOTOROSOK pedig kisebb ajándékokkal, valamint étellel, itallal járultak hozzá ahhoz, hogy a lakók érezzék: vannak, akik rájuk is gondolnak ezen az ünnepen. Megjelenés, PR A Miskolci Családok Átmeneti Otthona több alkalommal is megjelent a különböző médiumokban. Több riport is készült az Európa Rádiónak, valamint országos sajtót kapott az Országos Módszertani Konferencia is. Cél szerinti juttatások A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthona a 2010-es évben mintegy alkalommal segített a rászorulókon. Pályázat Kiíró: Velux Alapítványok Időszak: Összeg: Ft Téma: Nem vagy egyedül támogató szolgáltatások beindítása hátrányos helyzetű fiatalok és családjaik részére Kiíró: NEFMI Időszak: Összeg: Ft Téma: Regionális Kríziskezelő Központ működtetése Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Téma: Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthonainak működtetése 46. oldal, összesen: 102

47 Kiíró: NEFMI Időszak: Összeg: Ft Téma: Országos Módszertani Családok Átmeneti Otthonainak működtetése Budapest XIII., Szenvedélybetegek Nappali Intézménye 1139 Budapest, Országbíró u. 16.; Tel: (+36) ; ob@segelyszervezet.hu Célkitűzés A Segélyszervezet hazai szociális munkájában a szenvedélybetegek problémájára adható válaszok kidolgozása kiemelt jelentőségű. Az addikt személyek kezelésére irányuló tevékenységek elsődlegesen az ártalomcsökkentés elvét tartják szem előtt, mely koncepció reális és megvalósítható célok kitűzése az egyéni és a társadalmi ártalmak minimalizálásában. Ebben a problémakörben az egyik legjelentősebb feladatokat ellátó intézmény a Budapest, XIII. kerületi Szociális Központ Szenvedélybetegek Nappali Intézménye, mely 2001 januárjában kezdte meg a működését. Konkrét célkitűzések Alapvető cél az intézményhez fordulónak segítséget nyújtani, továbbá komplex támogatást adni azoknak, akiknek mindennapi életvitelében problémát okoz bármilyen függőség, akár a függő személyről van szó, akár hozzátartozójáról. Kiemelt cél esélyt teremteni a Segélyszervezethez forduló, drogokat még nem használó fiataloknak arra, hogy képessé váljanak pozitív életvezetés kialakításra, a drogok visszautasítására. Jelen esetben a társadalmi reintegráció nem csak a kábítószertől való mentességet jelenti, hanem a teljes értékű életvezetés kialakítását, az erre való törekvést. Cél a szenvedélybetegek képességeik szerinti legoptimálisabb fizikai, pszichés, szociális szintre való visszaállítása, melynek eredményeként képesek lesznek hivatásuk gyakorlására és szabadidejük hasznosabb eltöltésére. Ezen túlmenően nagy hangsúly van a segítségnyújtási folyamatban azon, hogy a kliensek képessé váljanak konfliktusaik megoldására, szorongásaik kezelésére, valamint, hogy beilleszkedjenek a közösségbe, kapcsolatokat alakítsanak ki, növeljék felelősségtudatukat, probléma megoldási képességüket. Fontos olyan ismeretek átadása, melyek különböző alternatívákat és azok következményeit mutatják be, s amelytől a fiatalok és családjaik berögzült egészségtelen szokásaiban várható változás. Az utcán élő hajléktalanok, szerhasználók felkutatása és a Központba való becsábításuk is a céljaink között szerepel. A Segélyszervezet biztosítja a kábítószerrel kapcsolatos jogi tanácsadást a szerhasználók, a hozzátartozók és egyéb érintettek részére, illetve szakmai konzultációt biztosít a munkatársakhoz forduló kábítószer használó kliensekkel kapcsolatban felmerülő jogi kérdésekben. 47. oldal, összesen: 102

48 A cél elérésének módja Tájékoztatás és segítségnyújtás hivatalos ügyekben A programba bevonni kívánt célcsoportra jellemző, hogy nem megfelelő a tájékozottságuk azokra az információkra és ügyintézési módokra vonatkozóan, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy jelenlegi élethelyzetük javuljon. A tájékoztató jellegű segítségnyújtás a szenvedélybetegséggel küzdő emberek jövedelmi, szociális helyzetének, egészségügyi állapotának javításához kíván hozzájárulni alapvető információk nyújtásával, hivatalos iratok beszerzésében való segítségnyújtással, ügyintézés folyamatának megtervezésével. A meglévő erőforrás-lehetőségek felkutatásában nyújtott segítséggel azok a kliensek, akik információhiány vagy csökkent érdekérvényesítési képességük miatt kimaradtak az ellátórendszerből, hozzájutnak a szociális szolgáltatásokhoz. Tanácsadás A programösszetevő mentálhigiénés, szociális, jogi, pályaválasztási, munkaügyi, egészségügyi tanácsadást foglalja magában a célcsoport és családjaik számára. 1. Mentálhigiénés tanácsadás Sok esetben a szenvedélybeteg családjával, vagy az egész családot fenyegető probléma megoldása miatt keresi fel az intézményt. A szenvedélybetegség sokszor az egész család egzisztenciáját érinti, ezért a függőség kezelése mellett fontossá válik a szociális problémák megnyugtató rendezése is. 2. Munkaügyi és pályaválasztási tanácsadás A szociális munkás közreműködésével az álláskeresési folyamat lépéseinek megtervezéséhez, a hatékony álláskeresési technikák elsajátításához, az intenzív álláskereséshez nyújt segítséget pályakezdő, illetve munkanélkülivé vált kliensek részére. A programelem fő célja, hogy segítséget nyújtson a célcsoport képzési lehetőségeiben és közvetítő szerepet játsszon a célcsoport és a munkáltatók között konkrét elhelyezkedés és állások tekintetében, ezáltal javítva a célcsoport beilleszkedési esélyeit. Ezen tevékenység közvetít/kapcsolatot teremt a munkaerőpiaccal, segítséget nyújtva az elhelyezkedésben, az egyénre szabott tanácsadási lehetőségekben, képzésekben, a gyógyult szenvedélybeteg pályaválasztásában, munkaerő-piaci elhelyezkedésében. 3. Szociális tanácsadás A szociális tanácsadás keretében a szakember egyéni beszélgetés során tájékozódik a kliens problémájáról, s a szükséges információk közvetítése után, igény szerint további segítséget nyújt a probléma megoldásához. 4. Jogi tanácsadás Drogproblémával küzdő kliensek, valamint hozzátartozóik előjegyzéses rendszer alapján veszik igénybe a jogi segítséget. Ennek során a droghasználattal kapcsolatos jogi problémák tisztázására, megoldására, a jogi következményekről való tájékoztatásra nyílik lehetőség. Leggyakrabban előforduló ügyek: 1. Tanácsadás a methadon kezelésre járó kliensek részére esetleges büntetőügyeikben, és egyéb jogi ügyintézésben. 2. Egyéb kezelésre járó kliensek részére szenvedélybetegségük következtében kialakult élethelyzetük miatt szükségszerűen felmerülő jogi problémák megoldásában nyújtott jogi tanácsadás. 3. Jogi konzultáció a munkatársakkal akár a klienssel kapcsolatban, akár a Szenvedélybetegek Nappali Intézmény által nyújtott szolgáltatások jogi hátteréről, jogi szabályozásokról. 4. Vagyonjogi, családjogi, munkajogi, büntetőjogi tanácsadás válik szükségessé, mivel számos esetben a kliensek szenvedélybetegségükkel összefüggésben veszítik el lakásukat, munkahelyüket, kötnek 48. oldal, összesen: 102

49 hátrányos szerződéseket, válnak bűncselekmények áldozatává, romlik meg házastársi kapcsolatuk. 5. Egészségügyi tanácsadás Az egészségügyi tanácsadás keretében meggyőződik a szakember arról, hogy valamennyi kliens egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése biztosított-e. Ha nincs rendezve az egészségügyi biztosítás, segítséget nyújt a jogosultság megszerzéséhez. Az intézmény szociális gondozója a járó beteg és fekvőbeteg ellátáshoz való hozzájutást az együttműködő partnerek révén szervezi meg, a kórházi ellátást igénybevevők esetében kapcsolatot tart az adott intézménnyel. Szabadidő tartalmas eltöltését célzó szolgáltatás A foglalkozások fő célja az antiszociális viselkedés produktív irányba terelése. A szolgáltatás célja, hogy rendszeres alternatív típusú szocioterápiás csoportokat szervezzen, amelyek elősegítik az önkifejezést, fejlesztik a kreativitást, készségeket és képességeket és közösségi élményt nyújtanak. A csoporttagok életében történt eseményeket dolgozzák fel a képzőművészet, a mozgás és a zene segítségével. A szocioterápiában alkalmazott módszerek: kreatív, művészeti, zene, képzőművészeti és mozgásterápiák. A szabadidős foglalkozások hozzájárulnak a közösségi együttélés, konfliktuskezelés, kommunikációfejlesztés, empátia-erősítés és mintakövetés szabályainak jobb elsajátításához. Célcsoport életévüket betöltött, szenvedélybetegséggel küzdő, methadon és/vagy suboxone kezelésben részesülő, opiátfüggő populáció és hozzátartozóik, alkoholproblémákkal küzdők, - egyéb szerhasználók (pl.: szerves oldószer, stimuláns, hallucinogén, THC, stb.), - viselkedés addikcióban szenvedők (pl.: játékszenvedély, on-line), - a Segélyszervezet lakossági igényeket is kielégít. Elkerülhetetlen azonban, hogy a 18 év alatti korosztály is megjelenjen, segítséget kérjen. A Segélyszervezet az ő ellátásukat sem utasítja el, de a törvényi előírások miatt nem kerülhetnek gondozásba. Létszám Az állami normatíva keretén belül az ellátottak létszáma: fő volt. A szociális ügyintézést 2123, pályaválasztási tanácsadást 75, jogi tanácsadást 640, munkaközvetítést 1169, egészségügyi tanácsadást 641, mentális segítségnyújtást 4450 alkalommal vették igénybe. Élelmiszert, adományt 2868 főnek továbbított a Központ, szabadidős programon 3994 fő vett részt. Együttműködés a) Intézményekkel A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye állandó résztvevője a helyi önkormányzat Szociális Kerekasztalának, mely havi rendszerességgel tart fórumot a településen dolgozó szociális szakembereknek. Az intézmény napi kapcsolatot tart fenn a helyi önkormányzat különböző osztályaival, különösen az anyakönyvi hivatallal, a szociális és a lakásügyi osztállyal. Az ügyfelek problémáinak kezelése esetén jó az együttműködés a kerületi Gyermekjóléti Szolgálattal. A munkatársak napi kapcsolatban állnak a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórházának Drogambulanciájával. Az együttműködés keretében szociális feladatokat vállal át a Segélyszervezet, amelyet idő és szakember hiányában a drogambulancia nem tud ellátni. 49. oldal, összesen: 102

50 Az intézmény tagja a helyi kábítószer egyeztető fórumnak, melynek célja összehangolni a kerületben működő szenvedélybetegekkel foglalkozó intézmények működését, a hatékony szociális munka érdekében. A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye heti szintű kapcsolatot ápol a Fővárosi Munkaügyi Központtal. A hatékony munka érdekében az intézmény együttműködik a Vöröskereszt 13. kerületi utcai szociális munkatársaival. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A kerületi református gyülekezet ruhaadománnyal segíti a klienseket. Visszatekintés A korábbi évek tapasztalatai alapján a problémák köre, valamint az ezekre adható megoldási lehetőségek nagyrészt adottak. Elsődleges jövőbeli céloknak a szolgáltatások meglévő színvonalának fenntartását, további bővítését, valamint a hatékonyság még jobbá tételét tekinti a Segélyszervezet. Megnövekedett a fiatalabb korú kliensek száma, akik különféle problémák miatt keresik fel az intézményt. Többen a jobb elhelyezkedési esélyek miatt érkeznek vidékről Budapestre, de sajnos a munkahelyek hiánya miatt nehezen tudják elérni céljaikat. Az állások aktív keresésével, lakhatás megoldásával, illetve képzési lehetőségekről való információnyújtással próbál az intézmény számukra segíteni. Ugyancsak több pszichiátriai betegséggel élő kliens kereste fel az intézményt. Elsősorban a szenvedélybetegeknél tapasztaljuk problémájuk pszichiátriai kórképpel való társulását, de számos esetben a pszichés problémák önállóan jelentkeznek. Többen a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai, illetve addiktológiai osztályáról érkeznek, s főként szociális problémáikban és hivatalos ügyeikben kérnek segítséget. Tapasztalható az egészségügyi ellátórendszer egyoldalú szemléletének hátrányai, ezért próbáljuk olyan lehetőségekről is informálni klienseinket, ahol a gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiás segítséget is nyújtanak Egyéb eredmények Az Ökumenikus Segélyszervezet Szenvedélybetegek Nappali Intézménye szakértői munkát végez a NDI Szociális szolgáltatások modernizációja központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása című TÁMOP 5.4.1/08/1 projektjében amely hozzájárul a Nemzeti Drogstratégia kezelés, ellátás és ártalomcsökkentés területére vonatkozó célkitűzéseinek megvalósításához. Karácsony december 20-tól négy napos szeretetvendégséget rendezett a Segélyszervezet. A program alatt 4000 adag meleg ételt osztottak ki a segélyszervezet munkatársai. Megjelenés, PR A karácsonyi ételosztást számos televízió és rádió csatorna kísérte figyelemmel, köztük az RTL Klub, Duna TV, Kossuth Rádió. 50. oldal, összesen: 102

51 Pályázat Kiíró: Fővárosi Önkormányzat Időszak: Összeg: Ft Téma: Drogfogyasztás visszaszorítása Kiíró: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Időszak: Összeg: Ft Téma: Intézményi feltételek javítása Budapest, XXIII., Soroksári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 1238 Budapest, Grassalkovich u. 104., Tel: (+36) , Célkitűzések A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elsődleges célja a törvényben előírt feladatok adekvát teljesítése, az egyén, illetve a családok működőképességének megőrzése, valamint e képesség helyreállítása. A Családsegítő Szolgálat működésében az önkéntesség, a nyitottság és az együttműködő, támogató kapcsolat kialakításának elve a meghatározó. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézménye az egyén és a család társadalmi működőképességének megőrzését, illetve e képességek helyreállítását igyekszik elősegíteni. A cél elérésének módja A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szolgáltatásai ingyenesek. Komplex ellátás keretében szociális munkás, jogász, pszichológus segíti az ügyfeleket abban, hogy hozott problémáik megoldódjanak. Az intézmény speciális segítségnyújtási formája az adósságkezelési tanácsadás, melynek célja, hogy a családok, egyének képesek legyenek megtartani lakásukat, megakadályozva ezzel teljes szociális ellehetetlenülésüket. A Segélyszervezet támogatást nyújt a munkanélkülieknek, rendszeres szociális segélyben részesülőknek a munkakeresésben, a munkahely megtartásában, szociális ügyeik intézésében, valamint természetbeni adományokkal (ruha, könyv, bútor) is megkönnyíti mindennapi életüket. A célok elérésében fontos szerepet játszik, hogy az intézmény munkatársai jelen legyenek, részt vegyenek konferenciákon, a szakmai előmenetelt, hatékonyságot segítő továbbképzéseken. Célcsoport Az intézmény szolgáltatásainak egy része, az önkéntesség elve szerint, bármely XXIII. kerületben élő lakos számára igénybe vehető. A Segélyszervezet munkatársai a társintézmények, szomszédok jelzései alapján felkeresik a rászorulókat és felajánlják szolgáltatásaikat az érintetteknek. A Gyermekjóléti Szolgálat feladata elsősorban a kerültben élő veszélyeztetett gyermekek (18 éves korig) és családjaik figyelemmel kísérése, veszélyeztetettségük megszüntetése. 51. oldal, összesen: 102

52 A Családsegítő Szolgálat a következő problémacsoportokkal foglalkozik: a tartósan munka nélkül lévők, munkanélküli ellátásokra már nem jogosultak, az önkormányzattól rendszeres szociális segélyben részesülők és a díjhátralékot felhalmozók csoportja. A fenti csoportokba tarozókat törvény kötelezi a Szolgálattal való szoros együttműködésre. Ellátottak száma A Családsegítő Szolgálat 3119 esetben nyújtott segítséget 2010-ben. Ingyenes jogi tanácsadásra 210 esetben került sor, a pszichológiai tanácsadás kertében pedig 188 esetben segített az Ökumenikus Segélyszervezet január 01-jétől december 31.-ig a Soroksári Családsegítő Szolgálatunk nyilvántartása szerint 79 fő aktív korú rendszeres szociális segélyezett szerepelt. Napjaink egyik legégetőbb problémája a tartós munkanélküliség, amely jelentős részben a gazdasági szektorok átalakulásának a gyorsan változó munkaerő-piaci viszonyainak a következménye. A szakképzetlen munkavállalók, továbbá a gazdaság által már nem keresett szakképzettséggel rendelkezők sajnos kiszorulnak a munkaerőpiacról, és egyre jelentősebb arányban válnak a segélyezési rendszer alanyaivá január 1-jétől több fajta együttműködési kötelezettséget tartalmaznak az új szabályok. Az új szabályok szerint a megelőző együttműködés most már csak a munkaügyi kirendeltségnél teljesíthető. A Gyermekjóléti Szolgálatnál a tavalyi évhez képest az alapellátásban gondozott gyermekek száma kis mértékben emelkedett, a védelembe vett gyermekek száma nem változott. Az ellátásokba kerülések okai közül legjelentősebbek az iskolai hiányzások, a családi konfliktusok, valamint a szülői elhanyagolás. Továbbra is növekvő tendenciát mutat a tanulási és magatartászavarokkal a Szolgálathoz fordulók, illetve fordítottak aránya. Kiugróan megnövekedett az iskolai mulasztások okán a Szolgálathoz érkező jelzések száma, ami egyrészt a 2010 augusztusában hatályba lépő LXVI Tv. egyik következménye. Sajnos sok esetben az a tapasztalat, hogy nem kielégítő a kommunikáció a szülők-gyermek-oktatási intézmény viszonyában. Az átmeneti nevelésbe vett gyermekek esetében nem tapasztalható jelentős változás. Sajnos általános tendencia, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat törvényben előírt kötelezettségének eleget téve családgondozást folytat a visszahelyezés érdekében, ám a család körülményei, életvitele általában nem változik olyan mértékben pozitív irányba, hogy a visszagondozás sikeres legyen. A Szolgálat együttműködés esetén a gyermek és szülei közti kapcsolattartás létrejöttében, annak rendszeressé és mindkét fél számára elfogadhatóvá tételében tud általában segíteni. A Gyermekjóléti Szolgálatnak működése során megítélésünk és a visszajelzések alapján sikerült egy szolgáltatás alapú, a kihívásokra jól reagáló szakmai egységgé fejlődni, ahol az igénybevevők nem stigmatizálódnak és a közös elvárások mentén többnyire együttműködők. 52. oldal, összesen: 102

53 2010. évben azt tapasztaltuk, hogy az előző évhez képest megnövekedett a szabálysértést és bűncselekményt elkövető gyermek ill. fiatalkorúak aránya. Többnyire a fenti cselekményt megvalósító magatartás már nem a lopás, hanem a rongálás és garázdaság, nem egy esetben testi sértés. Az ez ügyben megkeresett családok és az elkövető gyermekek esetében megállapítható, hogy a problémák többnyire évek óta húzódnak, rendkívül súlyos és összetett esetekkel találkozunk. Mind az a fenti táblázatból is kiderül a családokkal alapellátás keretében történő rendszeres kapcsolattartás vagy súlyosabb problémák és nehezebb élethelyzetek és adekvát viselkedésformák kialakítása érdekében végzett erős kontrollt tartó szociális munka sem bír minden esetben visszatartó erővel. A Családsegítő Szolgálat adósságkezelési tevékenysége január 01-jétől december 31-ig a Családsegítő Szolgálatunk összesen 107 fővel, családdal kötött adósságkezelési tanácsadáson együttműködési megállapodást. A beadott kérelmek száma 108 fő, illetve család, ebből támogatást 107 család kapott. 1 család nem tudott önrészt fizetni, ezért nem kapta meg a megítélt összeget. 174 család esetében nem sikerült adósságkezelésbe bevonni a hátralékot, mert nem felelt meg a törvényben és a helyi rendeletben előírt feltételeknek, vagy nem tudta vállalni az együttműködési kötelezettségeket ig együttműködő 107 családból 58 család új, első alkalommal vettek részt adósságkezelési tanácsadáson, 36 család már kapott előzőleg is támogatást, már második alkalommal vettek részt adósságkezelési tanácsadáson, 8 család harmadik alkalommal, 5 pedig már a negyedik alkalommal lett bevonva és kapta meg a támogatást. A kezelt adósság ig Ft volt. Ebből az önkormányzati támogatás adósságkezelés keretében Ft, az egy főre jutó támogatás évben pedig Ft volt. Lakásfenntartási támogatás adósságkezelési szolgáltatás keretében átlagban 54 családnak lett megállapítva Ft összegben. Az együttműködés ideje alatt jogosultak erre a szolgáltatásra ben több esetben is meg kellett hosszabbítani az együttműködésünket még hat hónappal, az ügyfelek önhibájukon kívül nem tudták hat hónap alatt teljesíteni a vállalt feltételeket. Hálózat - Alapítványi támogatásra (víz-csatorna, szemétszállítás) díjhátralék 32 esetben nyújtottunk be pályázatot, az összes hátralék Ft volt ebből Alapítványi támogatás Ft. Ehhez az önrészt, Ft-ot önkormányzati támogatásként (adósságkezelés) kapták meg az ügyfeleink ben a Családsegítő Szolgálatunknak lehetősége nyílt áramhátralékra az ELMŰ-höz krízistámogatásra pályázatot beadni. Összesen 86 család részére Ft-tal tudtunk a kerületünkben halmozottan hátrányos helyzetű családokon segíteni. Összesen 2010-ben a Családsegítő Szolgálatunk Ft lakhatással összefüggő hátralékot kezelt. Ebből a támogatás adósságkezelés és különböző pályázati lehetőséget kihasználva Ft volt, plusz adósságkezelési szolgáltatás keretében Ft lakásfenntartási támogatást is kaptak az ügyfelek. Gyermekjóléti Szolgálatunknál 2010-ben 3 főállású családgondozó dolgozott: 2 fő szociális munkás és egy szociálpolitikus. A Családsegítő Szolgálatnál három fő főállású kolléga dolgozik, terveink szerint amennyiben az Önkormányzat emeli az ellátásért folyósított 53. oldal, összesen: 102

54 összeget úgy a korábban megszokott színvonalas működés fenntartása mellett, a gördülékenyebb ügymenet érdekében még egy fő családgondozót szeretnénk foglalkoztatni. A Gyermekjóléti Szolgálat a különböző gondozási formák keretében megjelenők és az egyszeri segítséget kérők számára az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: segítő beszélgetés, információnyújtás, a hivatalos ügyek intézésének segítése, ellátáshoz juttatás, szakvélemények beszerzése, konzultáció, más szakember által nyújtott szolgáltatások megszervezése, a család otthonában történő meglátogatása, krízisintervenció, jogi segítségnyújtás, pszichológiai konzultáció vagy terápia biztosítása, esetmegbeszélések összehívása, felülvizsgálati, védelembe vételi, elhelyezési tárgyalásokon való részvétel. Együttműködés a) Intézményekkel Gyermekjóléti Szolgálatunk változatlanul jó kapcsolatot tart fenn, a Gyámhatósággal, a Gyámhivatallal. Továbbra is fontosnak tartjuk a védőnői szolgálat tevékenységét a problémák korai észlelése és adekvát kezelése tekintetében. Együttműködésükkel, és kapcsolat rendszeres fenntartásával, a gyermekek veszélyeztetettsége korábban felismerhető ideális esetben összehangolt csapatmunkával a súlyos problémák kialakulása megelőzhető. A kritikus esetekben nagy jelentőségűnek tartjuk továbbá az esetkonferenciák összehívását, az együtt elkészített összehangolt cselekvési terv határidőkkel és a tevékenységek végrehajtásáért felelős személy megnevezésével a segítő kapcsolat minden résztvevőjének konkrét iránymutatást ad a problémák hatékony megoldásában. Szolgálatunk kapcsolata változatlanul jó a kijelölt módszertani központtal, ill. a központ ellátási területén működő Gyermekjóléti Szolgálatokkal. A Családsegítő Szolgálat jó kapcsolatot alakított ki a helyi önkormányzattal, a közhasznú foglakoztatási csoporttal, az illetékes munkaügyi központtal és az ifjúsági irodával. Az adósságkezelésben részt vevő ügyfelek érdekében szoros az együttműködés a közműszolgáltatókkal. Itt is hangsúlyozni kell a személyes kapcsolatok fontosságát, hiszen a gondozási folyamat során különös jelentőséget kell kapnia a problémák interdiszciplináris megközelítésének és a komplex kezelési mód érvényesítésének. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A Bugyi Református Egyházközséggel változatlanul jó kapcsolatot tart fenn az Ökumenikus Segélyszervezet ben a gyülekezeti tagok adományokat, ruhákat gyűjtöttek folyamatosan, melyet felajánlottak az intézménynek. A soroksári egyházakkal ugyancsak folyamatos és jó a kapcsolat. Az év folyamán a Béres Rt. felajánlásának köszönhetően 320 Béres Cseppet tudtak kiosztani a Segélyszervezet munkatársai 130 egészségügyi szempontból rászorult (beteg v. idős emberek) számára. További 2x160 db Béres Cseppet adtak át az Evangélikus Egyházközösség és a Mozgássérültek Egyesülete részére. c) Önkéntesek A magánembereken túl a helyi nyugdíjasklub és a mozgássérült egyesület tagjai közül jelentkeztek alkalmanként karitatív munkára. Karácsony A Családsegítő Szolgálat a rászorulók számára nagyértékű karácsonyi csomagot állított össze, és osztott ki. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet EU-élelmiszersegély programja segítségével a soroksári Önkormányzattal szoros és példaértékű együttműködésben rászoruló családok számára 7358 tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot osztott ki. 54. oldal, összesen: 102

55 Sajnos az intézményhez segítségért forduló, rászoruló családok száma évről-évre növekvő tendenciát mutat. A Családsegítő Szolgálat lehetőségeihez mérten próbálja enyhíteni a kerületben élő családok gondjait. Cél szerinti juttatások A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Budapest XXIII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata 2010-ben, a természetbeni adományozást is beleértve, összesen mintegy alkalommal segített a rászorulókon. Gyula, Szociális Központ 5700 Gyula, Zrínyi Tér 2; Telefon: (+36 66) ; moszgyula@mail.globonet.hu Célkitűzés A Gyulai Szociális Központ alapvető célkitűzése a 2010-es évre, hogy szakmailag magas színvonalon, és a rászorulók által elismert, gazdálkodását tekintve kiegyensúlyozott, kapcsolatrendszerében sokszínű és korrekt intézményként működjön. További célkitűzés volt a Központ minél kedvezőbb elfogadtatása a lakossággal. Szakmai egységek tekintetében A Hajléktalanok Nappali Melegedője biztosítani kívánja a törvény által előírt szakmai elvárásokat, és lehetőség szerint bővíteni a tárgyi feltételeket. A hajléktalanok számára kiszámítható, jó minőségű szolgáltatások nyújtásával, felkészült szakmai stábbal áll a rászorulók rendelkezésére. A Hajléktalanok Utcai Szociális Szolgálatának célja az ellátatlan, az intézményes ellátással szemben bizalmatlan, utcán tartózkodó egyének, csoportok szociális és mentális segítése. A Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye lehetőségéhez képest biztosítja a fedél nélkül maradt emberek éjszakai pihenését, télen a megfagyás, kihűlés elkerülése a legfontosabb cél. A Hajléktalanok Átmeneti Szállása biztosítja a rászorulók életkörülményeinek rendezéséig a nyugodt környezetet. Az egy év alatt, amíg itt tartózkodhatnak, megállapodás szerint előtakarékosságot kell folytatniuk, ezzel is segítve életük újra kezdését. A cél elérésének módja Egyéni esetkezelés hivatalos ügyek intézésének segítése, az intézményből történő továbblépéshez nyújtott személyre szabott segítség Szociális csoportmunka Közösségi szociális munka: a családi és társadalmi kapcsolatok ápolásának segítése Intézményen belüli közösségi élet szervezése Utcai szociális munka Nappali Melegedőben krízis időszakban hosszabbított nyitva tartás 55. oldal, összesen: 102

56 Célcsoport A Nappali Melegedő Gyula város közigazgatási területén, valamint a kistérségben élő hajléktalanok nappali ellátását vállalja. A rászorulók, akik rendelkeznek tüdőszűrő-lelettel, illetve megfelelő egészségügyi állapotra vonatkozó orvosi igazolással, teljes nyitvatartási időben igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Akik még nem rendelkeznek orvosi igazolással, azok csak étkezés, tisztálkodás és az ügyintézés idejére vehetik igénybe a Segélyszervezet intézményét. A melegedőhöz kötődő utcai munka azokat próbálja felkarolni, akik ugyan hajléktalanok, de nem keresik fel az intézményt különböző okoknál fogva, vagy nem rendelkeznek a fent felsorolt feltételekkel. Létszám A Nappali Melegedő 40 hajléktalan ellátására kapott működési engedélyt. A városban nincs másik nappali melegedő. A Magyar Államkincstár engedélyével az intézmény napi 90 fő számára biztosít fürdési lehetőséget, szappannal, samponnal, borotvával, törülközővel, szükség szerint tiszta ruhával. A hét minden napján van lehetőség mosásra. A rászorulók naponta kapnak élelmiszert (konzervek, tasakos leves, tea, kenyér, stb.). Az Éjszakai Menedékhely 24 hajléktalan ellátására kapott határozatlan idejű működési engedélyt. A téli krízis időszakban a 24 férőhelyet sokszor kellett pótágyakkal kiegészíteni. A rászorulók számára tiszta ágyneműt, étkezési, fürdési, lehetőséget biztosít az Ökumenikus Segélyszervezet, illetve közösségi alkalmakat szervez az idő hasznos eltöltésére. Az Átmeneti Szálló 16 hajléktalan személy befogadására alkalmas, 2-4 ágyas szobákban tartózkodhatnak életvitelszerűen. Az intézmény határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik. A szakterületek között az átjárhatóság maximálisan biztosítva van. Együttműködés a) Intézményekkel A Központ 2006 áprilisában ellátási szerződést kötött a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulással, így az intézmény szolgáltatásait Elek, Kétegyháza, Lőkösháza, Szabadkígyós és Újkígyós településen élő hajléktalan személyek is igénybe vehetik. A központ napi kapcsolatban áll a város szociális intézményrendszerével, a civil és önkormányzati szervekkel egyaránt. Az önkormányzat Családvédelmi és Egészségügyi Osztályával formálisan és informálisan is jó a kapcsolat. Ez elmondható a gyámhivatallal kapcsolatban is. A kétegyházi valamint az eleki családsegítőt több zsáknyi ruhaadományban részesítette az Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális Központja. A Cinka Panna utcai és a németvárosi idősek klubjának nagy mennyiségű élelmiszer adománnyal, a kistérségben élő rászorulókat ruhaneművel és élelmiszerrel támogatta a Szociális Központ. A gyulai tanyavilágban élőknek (körülbelül 10 család) élelmiszercsomagokat, a Magvető Iskolának gyermekruhákat juttatott a Segélyszervezet. b) Egyházi gyülekezeti kapcsolatok A református gyülekezettel a legszorosabb az intézmény kapcsolata, ezen belül a gyülekezethez tartozó csoportokkal (nőszövetség), személyekkel is. Az általuk szervezett Szeretet Híd elnevezésű országos szintű segítő akcióban a hajléktalan klienseinket is bevonták. Az evangélikus gyülekezet és a római katolikus egyházközség Karitász csoportja is rendszeresen juttat adományokat az intézménybe ben a baptista gyülekezettel is szorosabbá vált a kapcsolat, rendszeres ruhaadományokkal támogatják az intézményt. Az 56. oldal, összesen: 102

57 együttműködés kölcsönös, hiszen nagyobb tételek esetén az Ökumenikus Segélyszervezet is rajtuk keresztül juttat el felajánlásokat még több rászorulóhoz. c) Önkéntesek 2010-ben Gyula város rászorulói részére az EU élelmiszersegély-program keretében mintegy 4500 családnak osztott a Központ élelmiszert. A Szent István Egyetem szociális munkás hallgatói önkéntes munkával járultak hozzá a segélyprogramhoz. A csomagok tartalma 12 kg tartós élelmiszer volt. Visszatekintés A Központ célkitűzései tekintetében jó irányba halad. Szolgáltatásainak szakmai színvonala jelentősen emelkedett, melyet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal és Békés Megye Módszertani Központja, valamint a Dél-alföldi Régió Módszertani Központja által tartott ellenőrzések jegyzőkönyvei támasztanak alá. A gazdálkodás kiegyensúlyozottá vált. Egyéb eredmények Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai segítségével elérte, hogy a városban élő hajléktalanok ruházata elfogadható állapotú legyen. A lakosság megítélése jelentősen javult a Szociális Központ városi jelenlétével kapcsolatosan. Az önkormányzat szociális bizottsága év végi záróülésén megköszönte a Gyulai Szociális Központ áldozatos munkáját. Fontos eredmény a Gyulai Szociális Központ életében, hogy ismét lehetőséget biztosít az egyetem hallgatóinak terepgyakorlatra. Karácsony December 3-án klubdélutánt rendezett a Segélyszervezet a Nappali Melegedőn, és mikuláscsomagot kaptak a gondozottak. Karácsony napján, valamint az ünnepet megelőző és követő napokon több alkalommal szervezett az intézmény melegétel-osztást a rászorulóknak. A Nappali Melegedőben december 23-án délután karácsonyi ünnepség (karácsonyfa állítás és ajándékosztás) volt, melyen katolikus mise hangzott el. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyulai Szervezete ajándékcsomagot osztott szét. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából élelmiszeradományt és tisztasági felszerelést kaptak az ünnepség résztvevői. Az ünnepségen szendvicset és üdítőitalt fogyaszthattak a jelenlévők. Gerhard Stengel jóvoltából édesség csomag is került a fa alá. December 23-án meleg vacsorát kaptak a rászorulók, melyet Gerhard Stengel és segítői támogattak. December án újabb adag melegételt osztottak ki a Segélyszervezet munkatársai a lakóknak. December 31-én a Segélyszervezet meleg ebédet osztott, amelyet a Surinás cukrászda süteménnyel egészített ki. Újév első napján szintén 50 adag meleg ételt kaptak az intézmény lakói. Több gyulai vállalkozó és család támogatta adományaival a karácsonyi és az óévbúcsúztató ünnepségeket, ezzel segítve a rászorultakat. Megjelenés, PR A második félévben a Békés Megyei Hírlap és a Gyulai Hírlap is írt a Szociális Központról, majd a megyei sugárzású Csaba Televízió munkatársai készítettek képes beszámolót az intézmény munkájáról. Cél szerinti juttatások A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális Központja a 2008-as évben több mint alkalommal segített a rászorulókon. 57. oldal, összesen: 102

58 Pályázat Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Hajléktalan-ellátó intézmények támogatása Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Tárgyi feltételek javítása eszközbeszerzéssel Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Utcai Szociális Munka Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Krízis férőhelyek támogatása (Éjjeli menedékhely) Kiíró: Hajléktalanokért Közalapítvány Időszak: Összeg: Ft Téma: Közterületeken élők étkeztetése Budapest XXIII. Soroksári Szenvedélybetegek Nappali Intézménye és Soroksári Addiktológiai Centrum 1238 Budapest, Grassalkovich u. 104.; Tel: (+36) ; moszsori@t-online.hu Célkitűzés Az intézmény alapvető célja komplex szakmai segítséget nyújtani a szenvedélybetegséggel küzdőknek és hozzátartozóiknak. A Szenvedélybetegek Nappali Intézményének széleskörű szolgáltatásai kiegészülnek pharmakoterápiás kezeléssel. A Centrum programja alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő. A harmadlagos prevenció rendszerében, amelybe az ártalomcsökkentés illeszkedik, az intézmény szeretné elérni, hogy a kialakult betegség kevesebb kárral járjon az egyén és a társadalom számára, minimalizálni a szerhasználatból eredő kockázati tényezőket, veszélyeket. A társadalmi reintegráció nem csak a kábítószertől való mentességet jelenti, hanem a teljes értékű életvezetés kialakítását, az erre való törekvést. Cél a szenvedélybetegek képességeik szerinti legoptimálisabb fizikai, pszichés, szociális szintre való visszaállítása, melynek eredményeként képesek lesznek a munka világába való visszailleszkedésre és szabadidejük hasznosabb eltöltésére. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez a segítségnyújtási folyamatban arra, hogy a kliensek képessé váljanak problémáik felismerésére, megoldására, szorongásaik 58. oldal, összesen: 102

59 kezelésére. Beilleszkedjenek a közösségbe, kapcsolatokat alakítsanak ki, vagy építsenek újra, növeljék felelősségtudatukat, probléma megoldási képességüket. A célok között szerepel az olyan ismeretek átadása is, amelyek különböző alternatívákat és azok következményeit mutatják be, amelytől a fiatalok és családjaik berögzült egészségtelen szokásaiban változás várható. Konkrét célok Az intézményt felkereső valamennyi drogproblémával küzdő fiatalnak és hozzátartozóinak segítséget tud nyújtani. Komplex segítséget adni azoknak, akiknek mindennapi életvitelében problémát okoz bármilyen szerhasználat, vagy viselkedési addikció, akár a függő személyről van szó, akár hozzátartozójáról. A problémáktól függően minden szintéren megelőzni, kezelni a kialakult problémát és segíteni a reintegrációt. További konkrét cél az ártalomcsökkentés elvein belül minimalizálni a szerhasználatból adódó veszélyeztetettséget, kockázati tényezőket. A cél elérésének módja A szenvedélybetegség által kialakult problémák kezelése több szinten lehetséges. A kapcsolatfelvétel kezdeti fázisában nem alapfeltétel a kliens drogmentessége. 1. Bio-pszicho-szociális, előzetes állapotfelmérés, diagnózis felállítás a drogfogyasztó első megjelenésekor. 2. Pharmakoterápiás kezelés 3. Pszichoterápiás kezelés, egyéni esetvezetés, figyelemmel kísérés. A hatékony drogaddikció-kezelés elképzelhetetlen folyamatos pszichoterápiás támogatás nélkül. 3.1 Szupportív pszichoterápia 3.2 Pár- és családterápia 3.3 Csoportok Szupportív terápiás csoport: az önorvoslás elősegítése, a feszültségekkel terhes lelki állapot megszüntetése, a negatív érzelmek feldolgozása, másrészről a személyes hatékonyság, a belső erőforrások optimális kihasználása. Szülő, hozzátartozói csoport: szakmai támogatást adni krízishelyzetekben, valamint egy olyan közösség jöjjön létre, ahol a résztvevők szégyenérzet nélkül beszélhessenek problémáikról, és megértésre találjanak egy biztonságot nyújtó csoportban. Szocioterápiás csoport: Szerhasználó fiatalok számára kétheti rendszerességgel csoportfoglalkozások. Visszaesés megelőzés: a visszaesés egy folyamat, ennek megelőzésére tartunk igény szerint beszélgetéseket, csoportot. Önismereti csoport: képességek, készségek, önfelfedezés, énkép kialakítása, megnyilvánulás mások előtt. 4. Elterelő kezelések mindhárom formájára jogosult az intézmény - megelőző-felvilágosító szolgáltatás: leginkább a fiatalabb korosztályhoz tartozó, kialakulatlan énképpel rendelkező kamaszoknak igyekszik segítséget nyújtani a felnőtté válás kérdéseiben, aktuális problémák feltérképezésével, melyben a kábítószer használat is megjelenik. Az elterelő kezelés többszintű, a kliensek igényeihez és szükségleteihez igazodik. Egyéni és csoportos formában van lehetőség elterelésre. Ezen belül önismereti és pszichoedukációs csoportok segítenek. 59. oldal, összesen: 102

60 - kábítószer-függőséget gyógyító kezelés: a metadon és suboxone szubsztitúciós ill. detoxikációs kezeléshez kapcsolódva szükség szerint pszichológusi ill. pszichiátriai kezelés kapcsolódik, - egyéb más szolgáltatás: az elterelő kezelés többszintű, a kliensek igényeihez és szükségleteihez igazodik. Egyéni és csoportos formában van lehetőség elterelésre. Ezen belül önismereti és pszichoedukációs csoportok segítenek. 5. Szociális információnyújtás, tanácsadás A szenvedélybetegség által kialakult szociális, egzisztenciális problémák rendezése elengedhetetlen. Nagyon gyakran a szociális háttér megnyugtató rendezésén múlik, vagy bukik a kezelés eredményessége. A függőség kialakulása révén létrejött további problémák ezen alapvető szükségletek kielégítése nélkül nehézkesek. Az Intézmény információs bázisa a lakhatással, munkakereséssel, pálya-, és iskolaválasztással, szociális ügyekkel, jogi információkkal, egyéb társintézmények elérhetőségével kíván a segítséget kérők rendelkezésére állni. 6. Adományok A központ minden nap krízisélelmet biztosít helyben fogyasztásra, valamint meleg, vagy hideg folyadékot, vitamint, szőlőcukrot. Az arra rászorulóknak adománycsomagot tud juttatni, alapvető háztartási élelmiszerekkel, konzervekkel. Rászoruló kliensei részére a téli krízis időszakban meleg ruhát biztosított. 7. Jogi segítségnyújtás Célcsoport Célcsoport a régióban élő, 18. életévüket betöltött, szenvedélybetegségben szenvedők. Kiemelt célcsoport az ópiátfüggő populáció. Az intézmény ezen kívül fogad egyéb szerhasználókat is (pl.: stimuláns, hallucinogén, stb.) valamint viselkedés addikcióban szenvedő (pl.: játékszenvedély, online) embereket. Létszám A szubsztitúciós kezelésben ellátottak létszáma 255 fő volt 2010-ben ebből új eset 46 fő, ez kliens-találkozást jelent éves szinten. A Szenvedélybetegek Nappali Intézményének szolgáltatásait 90 fő veszi igénybe naponta, ez havonta mintegy 1800 főt jelent. Járóbeteg ellátásban naponta 60 fő részesül. A pszichoterápiába bevont kliensek száma az igényeknek megfelelően növekszik. Egyéb megkeresés hozzávetőlegesen (telefonon és/vagy személyesen): 100 fő. Megelőző felvilágosító szolgáltatást (elterelést) 62 fő vette igénybe 2010-ben. Együttműködés a) intézményekkel Az intézmény napi kapcsolatot tart fenn a XXIII. kerületi Önkormányzattal, az együttműködés eredményeképp január 01.-től ellátási szerződés jött létre a két intézmény között. Szoros kapcsolatot tart fenn a Fővárosi Önkormányzat Nyírő Gyula Kórházának Drogambulanciájával, ill. a MÁTRIX Egyesülettel, az ARTÉRA Alapítvánnyal, a Megálló Csoport Alapítvánnyal. Együttműködik és szinte napi kapcsolatban áll a hasonló feladatot ellátó, szenvedélybetegekkel foglalkozó intézményekkel, kórházakkal, rehabilitációs otthonokkal, egyéb szolgáltatókkal. Továbbá rendszeres a kapcsolat a Pártfogó Felügyelet 60. oldal, összesen: 102

61 munkatársaival. Centrumunk továbbra is együttműködik az Országos Epidemiológiai Központtal. Jó a kapcsolat a kerület egészségügyi intézményeivel is. A munkatársak rendszeresen részt vesznek szakmai konferenciákon. Visszatekintés Az Addiktológiai Centrum a sikeres pályázatoknak és a január 01.-től megkötött OEP szerződésnek köszönhetően emelni tudta a szolgáltatások színvonalát, és növelni tudta a kliensszámot. Az infrastrukturális fejlesztéssel megnőtt az egyéb szolgáltatások igénybevétele is. Fejleszteni tudta a szabadidős tevékenységek eszköztárát, valamint új irodai gépek beszerzésére került sor. Számítógépes hálózat kiépítése kezdődött meg, (melynek köszönhetően a kliensek részére is lehetséges a számítógéphasználat-internethozzáférés). A mindennapos, helyben fogyasztható állandó krízisélelem, vitamin, szőlőcukor, meleg és hideg folyadék fogyasztásának lehetősége mellett, több ízben tudott adománycsomagokat kiosztani, amelybe a mindennapi életvitelhez szükséges alapvető élelmiszerek kerültek. Emellett felnőtt és gyermekruhát osztott ki az arra rászorulóknak. Az Országos Epidemiológiai Intézettel kötött együttműködés keretein belül lehetőség nyílt kliensek nagy részét HIV és Hepatitisz tekintetében ismét szűrni. A fejlesztések lehetővé tették a munkatársaknak a gyorsabb, hatékonyabb szakmai segítségnyújtást. Az intézmény a 2010-es évben is gyakorlati helyként szolgált szociális munkás hallgatók részére. A szolgáltatás zökkenőmentes biztosítása érdekében a XXIII. kerületi Önkormányzattal január 01.-vel életbe lépett az ellátási szerződés, ez azóta folyamatos. Minősítés Az elmúlt időszakban az intézmény több szakmai ellenőrzésen felelt meg. Az ÁNTSZ, a Magyar Államkincstár, BRFK, valamint a főgyógyszerészeti ellenőrzés a várakozásoknak megfelelően mindent rendben talált. Pályázat Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum szubsztitúciós kezelést biztosító szolgáltatásainak működtetése Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programjának komplex támogatása Kiíró: NDI Időszak: Összeg: Ft Téma: Elterelés 61. oldal, összesen: 102

62 Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programjának komplex támogatása Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum szubsztitúciós kezelést biztosító szolgáltatásainak működtetése Kiíró: SZMM Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum és Szenvedélybetegek Nappali Intézményének informatikai fejlesztése Kiíró: Budapest Főváros Önkormányzata Időszak: Összeg: Ft Projekt: A Soroksári Addiktológiai Centrum alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programjainak tovább működtetése Orosháza, Családok Átmeneti Otthona 5900 Orosháza, Mikszáth Kálmán u. 2.; (+36 68) ; moszoros@t-online.hu Célkitűzés A Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthona olyan bentlakásos intézmény, amely alapellátás keretében biztosítja a gyermekek és szüleik számára az átmeneti gondozást. Azok a családok számíthatnak erre a segítő ellátásra, akik otthontalanná váltak, nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül. Célcsoport Az intézményben elhelyezett családok, egyedülálló fiatal anyák is legtöbbször a fenti okok miatt kérik a felvételüket. Az ellátást kérők az okok gyakorisága szerint: - potenciálisan hajléktalan léttel fenyegetett családok, a közműtartozások miatt saját lakásukat vagy albérletüket elhagyók, - brutális, agresszív családi vagy élettársi kapcsolatból menekülő gyermekes nők, - családi környezete, szociális problémái, bántalmazás, volt állami gondozottság miatt, krízishelyzetbe került fiatal anyák, terhes nők. A Segélyszervezet a családok rászorultságát, a krízishelyzet valósságát, az összes körülmény figyelembe vételével folyamatosan vizsgálja együttműködve a terület gyermekjóléti szolgálatával, az önkormányzat szociális feladatokat ellátó e célra kijelölt és feljogosított szervezeteivel, a gyámhivatallal, gyámhatósággal, a hasonló feladatokat ellátó átmeneti otthonokkal. 62. oldal, összesen: 102

63 Mag yar Ö k um en ik us Se gél ys zer vez et H-1116 Budapest, Tomaj u. 4. (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ 2010 A családok problémáit, krízishelyzetüket velük közösen, velük egyetértésben törekszik megoldani. A gondozási munkában nagy hangsúlyt kap a család egzisztenciális és mentálhigiénés stabilizálása, a kiköltözés lehetőségeinek végigjárása, a gyermekek érdekeinek mindenkori szem előtt tartása mellett. Tevékenység - Szükség szerinti teljes körű ellátás biztosítása: átmeneti lakhatási lehetőség 12+6 hónapra, főzési, mosási lehetőség, élelem, ruhanemű, tisztító- és tisztasági szerekkel való ellátás, gyógyszersegélyezés - A Segélyszervezet nagy hangsúlyt fektet az egyéni- és családterápiás eszközök biztosítására: beszélgetések, együttes játékok, közös rendezvények, ünnepek szervezésével - Szociális ügyintézés: információ szociális ellátásokról, információsegítő- és krízisellátó intézményekről, formanyomtatványok beszerzése, kitöltése, kérelmek hivatalos iratok szerkesztése, egészségmegőrző tanácsadás - Családgondozás: életvezetési tanácsadás, prevenció és felvilágosítás, természetes támogatóhálózat feltérképezése, gyermekek fejlesztése, jövőkép kialakítása - Pszichológiai tanácsadás: hozott lelki sérülések feldolgozása, egyéni- és csoportos terápia, nevelési tanácsadás - Fejlesztő pedagógiai munka: Kiemelt cél a gyermekek fejlesztése. Felzárkóztató foglalkozások biztosítása, egyéni foglalkozás, differenciált képességfejlesztés, korrepetálás. Az intézmény fejlesztőpedagógusa által heti rendszerességgel tartott foglalkozásoknak köszönhetően a tanulók több, mint egyharmadának javult a tanulmányi eredménye. - Jogi tanácsadás: bírósági keresetek előkészítése, rendőrségi feljelentések előkészítése, gyermek elhelyezési perek, érdekképviselet. - Munkaerő-piaci tréningek: önismereti, kommunikációs képességek fejlesztése, önéletrajz írása, állásinterjúra való felkészítés - Modell jellegű kísérleti programok, pályázatok Ellátottak száma A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthona Békés megyéből, üres szoba esetén az ország más területéről 9 család számára kialakított 9 szobában összesen 38 főt tud gondozásba venni. Jelenleg 9 család, 14 felnőtt és 29 gyermek lakik az otthonban január 1-jétől december 31-ig összesen 155 fő gyermek és 48 felnőtt kapott átmeneti segítséget. 63. oldal, összesen: 102

www.segelyszervezet.hu segelyszervezet@segelyszervezet.hu

www.segelyszervezet.hu segelyszervezet@segelyszervezet.hu TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ 2010 ŀközhasznú MAGYAR ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET TARTALOMJEGYZÉK Nemzetközi fejlesztés és humanitárius segítségnyújtás Nemzetközi fejlesztés Humanitárius

Részletesebben

Koordináció. Nagy Ákos, humanitárius igazgató Ungvár, 2013.10.29.

Koordináció. Nagy Ákos, humanitárius igazgató Ungvár, 2013.10.29. Koordináció Nagy Ákos, humanitárius igazgató Ungvár, 2013.10.29. Koordináció UN OCHA Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala - (Office for the Coordination of Humanitarian Affairs OCHA) Feladata: Nemzeti

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24. Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.3.8-17 Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Magyar Református Szeretetszolgálat

Magyar Református Szeretetszolgálat Magyar Református Szeretetszolgálat 2013 Tisztelt Hölgyem / Uram!! A Magyar Református Szeretetszolgálat vezetősége, dolgozóinak és támogatóinak közössége a 2013. év lezárása után is hálás szívvel tekinthet

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai koordinátor Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet A VÖRÖSKERESZT. A VILÁG

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS

Részletesebben

Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő. Szerződéses dátum a pályázati dokumentáció részét képező

Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő. Szerződéses dátum a pályázati dokumentáció részét képező Szerződő partner neve Immobi-Rat Kft. Zámbori Péter Kommunikációs és Stratégiai Tanácsadó Kft. Tevékenység (szerződésben vállalt feladat) Szerződéses összeg Teljesítési határidő Szerződéses dátum a pályázati

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN

A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési. Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési. Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési tevékenysége Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt Hazai jogi alapok A Magyar Vöröskeresztről szóló1993. évi XL. Törvény szerint:

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló Tartalmi összefoglaló Összefogással a térség felzárkóztatásáért magyar ukrán területfejlesztési együttműködés második fázis című szeminárium 2007. április 16. Projekt kód: 2007/1/EC/21 Dátum: 2007. április

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest.

Megvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest. TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Humanitárius segítségnyújtás. és nemzetközi fejlesztés. A határokon túl

Humanitárius segítségnyújtás. és nemzetközi fejlesztés. A határokon túl A határokon túl Ezek után az Ûr kiválasztott más hetvenkettôt, és elküldte ôket kettesével maga elôtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk:»az aratnivaló sok, de a munkás

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak

Részletesebben

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére.

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére. Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Czövekné K. Veronika főtanácsos Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára,

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelt módosításáról Mágocs

Részletesebben

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu

Részletesebben

Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről

Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Tájékoztatás a 2014-2020 közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Shiraishi Renáta, Endrész Kinga Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály Európai Területi Együttműködési

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel

Részletesebben

FOR EVER GURULÓ. XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály

FOR EVER GURULÓ. XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály FOR EVER GURULÓ XII. FESZ Kongresszus, Velence, 2012. szeptember 29. Kogon Mihály Tartalom 1. Szakmai hátér, a Merek szolgáltatásai 2. Alapelvek 3. A projekt célja 4. Kölcsönzés-Mit ért el a projekt? +

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Csíkos Műhely Kft. Javító műhelyének fejlesztése

Csíkos Műhely Kft. Javító műhelyének fejlesztése Csíkos Műhely Kft. Javító műhelyének fejlesztése A Csíkos Műhely Kft. 2009 decemberében nyújtotta be pályázatát, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése A projekt azonosító száma: 8583073882 A kivitelezés ideje: 2014. 03. 12. 2014. 09. 30. A kedvezményezett neve és elérhetősége: Balatonfűzfőért Alapítvány

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben UNICEF/HIVA2014-00005/SCHERMBRUCKER UNICEF/SUDA2014-XX657/NOORANI UNICEF/NYHQ2014-1407/NESBITT UNICEF/NYHQ2014-1556/ZAIDI UNICEF/ETHA-2014-00408/OSE UNICEF/UKLA2013-00958/SCHERMBRUCKER Az UNICEF humanitárius

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24.

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. Jogcímkód: 6.352.01.01 Pályázó neve: Vattai Református Egyházközség Pályázó MVH regisztrációs száma: 1008787606 Iratazonosító: 1553488383 Vattai

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására

MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására MOB-KJSZE-13 Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására Pályázók köre: belföldi székhelyű a szabadidősport terén működő sportszövetségek és sportszervezetek Magyarországon,

Részletesebben

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 1.) Az egységes pályázati rendszer kiterjed: a) a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységének tevékenységi körébe tartozó, b) a szervezeti

Részletesebben

A derogációval érintett szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek előrehaladása során szerzett tapasztalatok, jövőbeni fejlesztési lehetőségek

A derogációval érintett szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek előrehaladása során szerzett tapasztalatok, jövőbeni fejlesztési lehetőségek A derogációval érintett szennyvíz-elvezetési és tisztítási projektek előrehaladása során szerzett tapasztalatok, jövőbeni fejlesztési lehetőségek Fülöp Júlia főosztályvezető NFM, Kiemelt Közszolgáltatások

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP-4.1.5-16 A Felhívás indokoltsága és célja A spontán társadalmi folyamatok, az új köznevelési és nemzetiségi törvény szabályozása

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt. által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben Tájékoztató füzet Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben RÓLUNK A Jövő Sportcsillagai Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat,

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

2. Összegző táblázat - A Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5.

2. Összegző táblázat - A Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5. 2. Összegző táblázat - Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelethez Intézkedés sorszáma B C D E F G H I J címe, megnevezése helyzetelemzés

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS 2011 NAGYKOVÁCSI

KÖZMEGHALLGATÁS 2011 NAGYKOVÁCSI KÖZMEGHALLGATÁS 2011 NAGYKOVÁCSI KÖZMEGHALLGATÁS 2011 1. napirendi pont Tájékoztató Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának 2010. évi költségvetésének zárszámadásáról Állami támogatások 2010 ÖSSZESEN:

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható. A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2012 évről

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2012 évről Közhasznú Szervezet Adószáma: 18843062-1-16 KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2012 évről Kelt: Szolnok, 2013. április 17. (Dr. Kató Ernő) kuratóriumi elnök P.H. 1.) A Szent László Szolgálat Alapítvány

Részletesebben

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Hlavács Éva Miniszterelnökség 2017.03.09. 1 A pályázati felhívás célja A vidéki térségekben

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052

TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 A projekt célja és létrejötte A projekt olyan tartós, alacsony végzettségű, munkanélküli csoportot célzott meg, melynek tagjai a Gyulai Kistérségben hátrányos helyzetük miatt

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt. által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

A projekt részcéljai:

A projekt részcéljai: ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 24-i ülésére Tárgy: A Békési Tenisz Klub kérelme Sorszám: IV/24 Előkészítette: Nagy József Gazdálkodási Osztály dr. Farkas László jogi munkatárs Farkas György elnök Békési Tenisz Klub Döntéshozatal módja: Minősített

Részletesebben

TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ

TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Projektgenerálás és pályázatok kidolgozása a határon átnyúló területi együttműködés pályázati rendszerben 2009. január 5 - április 30. Projekt kód: 2008/II/EC/32 I. A projekt célja

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (VI.14.) rendelete a szociális földprogram működtetéséről

Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (VI.14.) rendelete a szociális földprogram működtetéséről Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (VI.14.) rendelete a szociális földprogram működtetéséről Szendrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Fizikai környezet KOHÉZIÓ

Fizikai környezet KOHÉZIÓ Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban,

Részletesebben

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület Felhívások 2017 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 2 1. Felhívás A vidéki turizmus erősödését szolgáló minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása és fejlesztése VP6-19.2.1.-75-1-17

Részletesebben

Felelős műszaki vezető

Felelős műszaki vezető Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről A beszámoló tartalma: 1. Egyszerűsített éves közhasznú beszámoló 2. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 3. A

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2723 NYÁREGYHÁZA, NYÁRY PÁL ÚT 35. Tel.: 06 (29) 690-180 Fax: 06 (29) 690-181 E-mail: polgarmester@nyaregyhaza.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nyáregyházi Községi Könyvtár korszerűsítése,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben