ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM"

Átírás

1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM M A R K E T I N G S T R A T É G I A ( )

2 Bevezetés A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) a magyar felsőoktatási intézmények között sajátos szerepet tölt be. Egyedi képzési struktúrájából adódóan amelynek egyszerre része a speciálisan katonai és a civil képzési terület (nemzetvédelmi, katonai és műszaki képzési területek) az intézmény jövőjét is kettős helyzete határozza meg. Az intézménynek egyrészt meg kell felelnie a Magyar Honvédség változó megrendelői igényeinek, másrészt a piacorientált civil felsőoktatásban kialakult kiélezett verseny követelményeinek. A ZMNE, mint felsőoktatási intézmény a magyar és az európai oktatási rendszer szerves részeként magáénak vallja az ország, a régió és a kontinens oktatáspolitikai értékeit és teljesíti a vele szemben megfogalmazott sokrétű elvárásokat. Nemzetvédelmi és katonai felsőfokú tanintézetként pedig ötvözi az ország biztonságának megteremtéséhez és fenntartásához szükséges oktatási-tudományos tevékenységet azzal a sajátos szemléletmóddal, amely a hazafias nevelésre irányul. Napjainkban az Egyetem egy olyan felsőoktatási erőtérben mozog, amelyben a legfontosabb meghatározó értékek: a minőségi oktatás, az eredményes kutatás és innováció és az átfogó szolgáltatói tevékenység. Ezt egészíti ki a nemzetvédelmi jelleg, amely komplex, tudásorientált, ugyanakkor gyakorlatias képzési rendszert jelent elsősorban, de nem kizárólagosan a védelmi szféra számára. A fenti értékek megteremtése és fenntartása olyan nemzeti és intézményi érdek, amely nagyon magas szintű és sajátos felkészültséget igényel az intézménnyel kapcsolatban álló minden személytől és/vagy szervezettől. Az érdekek megfogalmazása pedig elvezet ahhoz az általános és határozott igényhez, amely a ZMNE modernizálását célozza meg. Ez egy olyan összetett feladat, amelynek megvalósítása nem nélkülözheti az alkalmazott módszerek folyamatos felülvizsgálatát és új eljárások alkalmazását. A marketing stratégia megalkotásának célja az, hogy az Egyetem rendelkezzen egy olyan élő dokumentummal, amely összefoglalja a ZMNE legfontosabb értékeit és érdekeit, a fentiek alapján meghatározza a legfontosabb célkitűzéseket a marketingfeladatok megvalósításának érdekében, egyfajta választ kíván adni az Egyetemet érő felsőoktatás piaci, kommunikációs és PR kihívásokra, magában hordozza a ZMNE dinamikus fejlődésének feltételeit. A ZMNE marketing stratégiája tehát olyan eszköz, amely meghatározza a kitűzött marketing stratégiai célok elérésének módszereit és lehetőségeit. 2. A ZMNE ÉRTÉKEI ÉS ÉRDEKEI 2.1. Értékek Tekintettel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és elődintézményeinek történetére és az általuk megalkotott és közvetített értékrendszerekre, célszerű azok csoportosítása időbeliségük (hagyományos - modern), valamint az intézmény főbb tevékenységi területeinek szempontjából (oktatás - kutatás - nevelés):

3 Érdekek A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a hazai védelmi szektor és a nemzetközi szervezetek (pl.: NATO, EU) számára képez szakembereket és végzi a kutatás- és fejlesztés feladatait. Ez a tény ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy az esetleg kihasználatlan kapacitásokat más, a fentiektől eltérő oktatási és kutatási szegmensek és igények irányába is kifejtse (civil szféra). A fenti tényezők figyelembevételével meghatározhatók azok az érdekek, amelyeket az intézmény és alrendszerei követnek: ÉRTÉKEK Hagyományos értékek: Az oktatás értékei A tudományos kutatás értékei A katonai és hazafias nevelés értékei hitelesség magas szintű értékteremtő nemzettudat megbízhatóság konvertálható megalapozott társadalomépítő egységesség egyediség naprakész ellenőrzött hitelesség pontosság fegyelmezettség használható speciális hűség átfogó eredmény orientált értékközvetítés MODERN ÉRTÉKEK minőség orientált precíz példamutatás professzionizmus (profizmus) gyakorlatorientált erkölcsösség rugalmasság nyitottság egyén orientált eredményesség egyénileg és csapatmunkában egyaránt egészségtudatos aktivitásra ösztönző a tehetséggondozás iránti elkötelezettség fegyelmezett gyakorlatiasság piacképesség kitartó komplexitás Az intézmény érdekei A megrendelői igények kielégítése. A magasan képzett és hiteles oktatói és kutatói állomány megtartása és minőségi fejlesztése. A minőségi oktatás és az eredményes kutatás-fejlesztés fenntartása.

4 A katonai és hazafias nevelés értékeinek képviselete és átadása. Az intézményi hagyományok ápolása, szükség szerint újak teremtése. A tehetségek gondozása. Az egyéni és csapatmunka ösztönzése Oktatási érdekek Magas színvonalú, piacképes oktatási rendszer kialakítása és fenntartása. Magas színvonalú hagyományos és modern oktatási módszerek alkalmazása. Naprakész tananyagok átadása és azok tartalomfejlesztése. A hallgatók hatékony tanulásra és eredményes kutatásra történő ösztönzése. Jól képzett, használható tudással rendelkező szakemberek kibocsátása Kutatási érdekek A hadtudományi és katonai műszaki kutatási eredmények gyarapítása. A magyar hadtudományi és katonai műszaki tudományi gondolkodás ápolása. A hadtudományi és katonai műszaki tudományi kutatásokkal foglalkozó szakemberek újabb generációinak kinevelése, szakmai fejlődésük biztosítása. Hozzájárulás más tudományterületek eredményeinek gyarapításához Nevelési érdekek A hallgatók harmonikus értékrendjének kialakítása és fejlesztése. A hallgatók pozitív személyiségjegyeinek felerősítése. Az intézményi hovatartozás érzetének erősítése. Az egészséges életmódra és a környezet megóvására történő nevelés. Az önállóság és a kezdeményezőkészség támogatása. Az eredményes munkavégzés képességeinek erősítése hazai és multikulturális környezetben egyaránt. 3. A ZMNE MARKETING STRATÉGIÁJÁNAK ALAPVETŐ KIINDULÓPONTJAI A marketing stratégia a ZMNE marketing és kommunikációs lépéseinek összehangolt sorozata, melyek kijelölik a marketing és kommunikációs feladatok fejlesztésének irányait, mint stratégiai célt, a fejlesztés konkrét lépéseit, a fejlődés állomásait és elvárt eredményeit tagonként és tagokból álló szervezetek szintjén. Szűkebb értelemben az egyetemi értékteremtő folyamatok lehetőségeit, céljait és irányait azonosítja, amelyek elérését az operatív marketingtevékenységnek éppúgy, mint a kommunikációs projekteknek szolgálniuk kell. A marketing stratégia megvalósítása megfelelő szervezeti hátteret kíván, amelyet a Bizottság helyettesíteni képtelen. A marketing stratégia a külvilág és a belső tevékenységek összehangolását szabályozza. A kiindulópont mindig a marketingelemzés releváns szempontjainak rendszere, amelyek a következőkben határozhatók meg (részleteiben lásd: 1. számú melléklet):

5 1. Az önismeret (kik vagyunk, hogyan és mit csinálunk?) - Tevékenységeink rendszere (értékteremtő és értéknövelő folyamatok marketingszempontú vizsgálata és rendszerezése). - A tevékenységek összemérhető adatainak elemzése (meghatározott marketingszempontok alapján történő információgyűjtés és adatelemzés alapján stratégiai tudásalkotás az intézményről). 2. A marketingkörnyezet ismerete - Megrendelőink és a potenciális célcsoportok ismerete (egyéni és szervezeti értelemben egyaránt). - Versenytársaink ismerete (hasonló módszerek alkalmazásával, mint az önismeret elemzésekor). 3. Stratégiai tudásalkotás a marketing hatékony végrehajtásának érdekében - Összehasonlító elemzések - Portfoliók kialakítása 4. Stratégiai tervezés (konkrétan mit, kinek, hogyan, milyen adatok alapján és milyen eszközök igénybevételével kínálunk, és milyen garanciákkal rendelkezünk?). Fontos megjegyezni, hogy a marketing stratégia hatékony és eredményes végrehajtása átfogó megközelítést igényel, valamint folyamatos és összehangolt munkát feltételez a közreműködők részéről. 4. A MARKETING STRATÉGIA CÉLKITŰZÉSEI, IRÁNYELVEI ÉS A VÉGREHAJTANDÓ FELADATOK A ZMNE marketing stratégiájának meghatározása az intézmény értékeinek és érdekeinek összegzésén alapul, egyben magában foglalja a legfontosabb célkitűzéseket és az azok végrehajtására vonatkozó irányelveket és feladatokat A marketing stratégia célkitűzései A ZMNE marketing stratégiájának alapvető célja: A ZMNE fenntartható fejlődésének a biztosítása Ezen belül a célokat az alábbi irányelvek szolgálják:

6 A ZMNE fenntartható fejlődésének érdekében megfogalmazott irányelvek (dinamizmus) Oktatás-kutatás: a(z) (felső)oktatási piacban rejlő további lehetőségek áttekintése, az oktatási és kutatási módszerek, eszközök és anyagok célszerű csoportosítása, modernizálása, az intézményi kutatás-fejlesztés (innováció) és kreativitás hatékonyságának növelése, Partnerek, célcsoportok: új, potenciális megrendelők és célcsoportok felkutatása, szponzorok felkutatása, a jelenlegi megrendelők valós igényeinek feltérképezése, a belső és külső kommunikáció és a köz- és külkapcsolatok erősítése. Menedzsment: az intézmény szolgáltatás rendszerének korszerűsítése, az intézmény társadalmi mobilizálása, az intézmény belső piacának áttekintése, az intézmény belső piacának megteremtése, a képzések iránti igény és szükséglet menedzselése, a képzések által nyújtott előny kommunikálása, fokozott egyetemi promóció, Egyetemi arculati kézikönyv készítése és alkalmazásának bevezetése a marketing stratégia bevezetése és alkalmazása A célkitűzésből fakadó feladatok Oktatás-kutatás: új és meglévő oktatási és kutatási programok beindítására/továbbfejlesztésére vonatkozó egyeztetések kezdeményezése a jelenlegi és potenciális megrendelőkkel, Menedzsment: a jelenlegi felsőoktatás-piaci folyamatok, tendenciák áttekintése, tanulságok levonása és azok beépítése az intézmény működésébe, a marketinget érintő jelenlegi belső gazdálkodás áttekintése, szükség szerint új allokáció kialakítása, az Egyetem szolgáltatási rendszerének áttekintése, javaslattétel a szükséges átalakításokra, az intézmény közkapcsolatainak áttekintése, hatékony PR módszerek és eszközök kialakítása és alkalmazása, marketing információs rendszer kialakítása, a marketing intézményi hatékonyságának mérése, a marketing stratégia megismertetése, elfogadtatása és a lehető legszélesebb körben történő alkalmazása, valamint folyamatos pontosítása, a meglévő belső és külső kommunikáció áttekintése, átalakítása,

7 javaslattétel az intézmény belső piaci viszonyainak áttekintésére és racionalizálására, az intézmény értékeinek és érdekeinek tudatosítása a belső és külső környezet számára egyaránt, az Egyetem pozitív megítélésének növelése a társadalomban különböző programok, kommunikációs akciókon keresztül. Az Egyetem felsőoktatási térben megszerzett pozíciójának további erősítése. 5. A CÉLCSOPORTOK ELÉRÉSÉNEK FŐBB TERÜLETEI A marketing célkitűzések megvalósításának érdekében meg kell határoznunk azokat a területeket, amelyekkel a célcsoportok elérhetők. Bár ezek a területek funkcionálisan szétválaszthatók, mégis szükséges a közöttük lévő átjárhatóság és rugalmasság biztosítása Marketing eszközök tevékenység A terület fő célja: A ZMNE, mint katonai és civil felsőoktatási intézmény értékeinek és érdekeinek minden résztvevő (a belső és a külső környezet tagjai) számára kölcsönösen előnyös módon történő közvetítése és bemutatása. Feladatok: Kapcsolatot tartani a tömegkommunikációs eszközök minden körével és eljuttatni azokhoz az egyetem minden üzenetét. Az egyetem egységes, legszélesebb értelemben vett arculati koncepciójának kidolgozása, konzultációk biztosítása (az épített környezettől a viselkedésig). Az egyetemi imázsformáló kiadványok, kommunikációs felületek (nyomtatott, elektronikus), formák szakmai előkészítése, kivitelezése, a meglévő szakmai műhelyek tevékenységének összekapcsolása. Az arculati koncepciónak megfelelő vizuális eszközrendszer fejlesztése, készíttetése. Az egyetemi konferenciák, projektek, akciók, marketing kampányának megtervezése, kivitelezése. Az egyetem központi tájékoztató kiadványainak megszerkesztése és kiadása. Egyetemi reklámstratégia kidolgozása. Kapcsolattartás a karok, illetve egyetemi lapok szerkesztőségeivel PR tevékenységek A terület fő célja: A hagyományos és modern PR eszközök és eljárásmódok lehető legszélesebb körű felhasználása az egyetem ismertségének és elismertségének javítása érdekében. Non-profit PR E terület arányát növelni kell. A ZMNE eddig a puszta létével fogadtatta el magát a társadalmi nyilvánossággal, de tudomásul kell vennünk,

8 hogy a választópolgárok többet akarnak tudni működésünkről. Növekvő költségvetési igényeinket alá kell támasztani valamivel. Ehhez szükséges a profi PR tevékenység. For-profit PR Kisebb arányban, de szintén szükséges, hiszen vannak növekvő arányban lesznek profitorientált tevékenységeink is. Corporate PR a ZMNE arculatának egységesnek kell lennie, a hagyományok megőrzése, azok továbbvitele hangsúlyos a szervezeti kohézió szempontjából is. Ennek építése és a szervezeti image ápolása fontos az Egyetemről, mint szervezetről kialakuló összkép kialakításához, az identitás erősítéséhez. Szakmai kapcsolatok Az Egyetemnek, úgy a hazai tudományos, biztonságpolitikai szféra és közélet, mint az európai oktatási térben megfelelő gyakorisággal és minőségben kell megjelennie a számára kedvező image érdekében. Ennek javasolt formái a nyitott napok, tudományos konferenciák, gyakorlatok, sportrendezvények, parlamenti vagy miniszteriális látogatások. Pénzügyi kapcsolatok kormányzati, önkormányzati testületekkel és a gazdasági, hadigazdasági csoportokkal való együttműködés. Támogató tevékenységek a szervezet kedvező megítélésének erősítését szolgálja más szervezet, egyén, vagy tevékenység presztízsének felhasználásával. Közügyek (Public Affairs) és a társadalmi tájékoztató tevékenységek. Feladatok: Média megállapodások előkészítése, megkötése, a sajtóval való folyamatos kapcsolattartás, tájékoztatók szervezése, sajtóanyagok elkészítése. Sajtószemle elkészítése, egyetem helye a magyar sajtóban. Kapcsolattartás a kari és egyetemi lapok szerkesztőségeivel, kölcsönös tájékoztatás. Az egyetem pozitív képének kialakítása a különböző célcsoportok számára megfogalmazott üzenetek a megfelelő csatornák felhasználásával történő közvetítésével, Egyetemi imázsfilmek készítése, Az egyetem egységes arculati rendszerének kialakítása, Az egységes arculati rendszerhez illeszkedő vizuális eszközrendszer kialakítása Informatikai tevékenységek A terület fő célja: A rendelkezésére álló informatikai eszközök és eljárásmódok az intézményi marketingstratégia hatékony megvalósításának érdekében történő felhasználása. Feladatok:

9 az egyetemi marketing és PR tevékenységek támogatása a rendelkezésre álló összes informatikai eljárásmóddal és eszközzel. A rendelkezésre álló eszközök működésének összehangolása a hatékony belső és külső kommunikáció érdekében. A marketing információs rendszer működési feltételeinek informatikai biztosítása Programszervezési tevékenységek A terület fő célja: Az intézmény működéséhez kapcsolódó szakmai (oktatási és tudományos), kulturális, sport és más jellegű rendezvények összehangolása, azok eredményes lebonyolítása. Feladatok: Központi egyetemi szervezésű rendezvények (belső vagy külső helyszínen) közvetlen szervezésében történő részvétel. Egyetemi szervezetek, karok önálló rendezvényeinek (konferencia, kiállítás, stb.) szakmai segítése, konzultáció. Hallgatói rendezvények, kezdeményezések PR szempontú egyeztetése és segítése. Egyetemi szintű delegációk programegyeztetése Lobbitevékenységek A terület fő célja: Az intézményhez közvetlenül és közvetetten kapcsolódó személyekkel, szervezetekkel történő interaktív kapcsolattartás, amelynek eredményeként a ZMNE szakmai, politikai és más jellegű támogatottsága hosszú távon biztosított. Feladatok: A ZMNE-t támogatók munkájának segítése, szakmai koordinációs, szervezési feladatok ellátása. A politikai, önkormányzati, szakmai szervezetekkel, a gazdasági szférával történő kapcsolattartás, együttműködés kialakításában való szakmai közreműködés, a szükséges mértékű lobbytevékenység kialakítása és fenntartása. Egyetem - vállalatok közti együttműködési szerződések nyilvántartása. A közkapcsolatok fejlesztésnek és fenntartásának egyetemi szintű költségeihez támogatók felkutatása Szolgáltatási tevékenységek A terület fő célja: Magas színvonalú szolgáltatások biztosítása külső és belső környezet elégedettségének növelésére. Feladatok: A jelenlegi szolgáltatási rendszer felülvizsgálata. Új szolgáltatások lehetőségeink vizsgálata és javaslattétel azok bevezetésére. A szolgáltatások egységes keretbe foglalása.

10 5.3. Nemzetközi kapcsolatok A terület fő célja: A ZMNE nemzetközi (el)ismertségének növelése és a nemzetközi felsőoktatási piacon elfoglalt helyének megerősítése. Feladatok: A jelenlegi nemzetközi kapcsolatrendszer felülvizsgálata és javaslattétel módosításra és bővítésre. Új nemzetközi programok beindításában történő részvétel, a régiek dinamizálása. Új források bevonása a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésébe Összegzés A fent felsorolt tevékenységi területek összehangolása elengedhetetlen a marketing stratégia hatékony megvalósításának érdekében. Mivel egymással szorosan összefüggő és párhuzamosan futó területek láncolatáról van szó, így azok hatékonyság-mérését, továbbá ellenőrzését is el kell végezni. 6. A MARKETING STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MENEDZSMENTJE 6.1. A menedzsment szükségessége A ZMNE fejlődése érdekében elkerülhetetlen a marketing stratégia végrehajtásáért felelős, intézményesített menedzsment kijelölése. Ezt az alábbiak indokolják: A ZMNE jövőbeni sikeres működését nagyban meghatározza a marketing stratégia átfogó módon történő alkalmazása. Mivel a marketing stratégia hatást gyakorol az egyetem egészére, így annak megvalósítása speciális szakértelmet, az intézmény működésének beható ismeretét követeli meg. Folyamatosan szükséges a döntéshozók és a végrehajtók közötti intézményesített együttműködés, továbbá a közvetlen visszacsatolás biztosítása. A marketing stratégia eredményes végrehajtásához olyan speciális kötelezettségek, hatáskörök és költségvetés társulnak, amelyek koordinálása és ellenőrzése csak meghatározott keretek között lehetséges A menedzsment felépítése és feladatai A marketing stratégiából fakadó feladatok végrehajtása (elősegítése) széles összefogást igényel. E tevékenység koordinálása a menedzsment feladata, amelyben célszerű szerepet kapnia egy belső, marketingért felelős munkatársnak (marketing igazgató). A menedzsment felépítése közvetlen és közvetett szereplőkre osztható:

11 6.2.1 Közvetlen szereplők: A ZMNE rektora, akinek feladata a marketing stratégia végrehajtásának felügyelete, Stratégiai és Intézményfejlesztési Rektorhelyettes, akinek feladata a marketing stratégia elkészítése a Marketing Bizottsággal együttműködésben, végrehajtásának közvetlen felügyelete és ellenőrzése, illetve az egyetemi és kari éves marketingtervek elkészítésének és végrehajtásának koordinációja. A marketingigazgató (újonnan létrehozandó munkakör), akinek feladata a marketing stratégiában foglaltak végrehajtása. A marketingigazgató alárendeltségében dolgozók, akiknek feladata a marketingigazgató által kijelölt feladatok végrehajtása Közvetett szereplők: A ZMNE Szenátusa, amelynek feladata a marketing stratégia megvitatása, elfogadása és végrehajtásának ellenőrzése. A ZMNE Marketing és PR Bizottsága, amelynek feladata, hogy kialakítsa és felterjessze az egyetemi marketing és PR stratégiát és az éves marketing és PR terveket, ellenőrizze azok végrehajtását, és három havonta értékelje az egyetemi marketing- és PR tevékenységét, illetve javaslatot adjon az esetleges módosításokra. 2. számú ábra: A marketing stratégia menedzsment felépítése Szenátus (döntéshozó, ellenőrző) Rektor (végrehajtó, felügyelő) Stratégiai és Intézményfejlesztési Rektorhelyettes (végrehajtó, irányító felügyelő) Marketing Bizottság (döntés-előkészítő, támogató, javaslattevő) Marketing Igazgató (végrehajtó, koordináló)

12 Belső közreműködők Mivel a marketing stratégia megvalósítása átfogó intézményi érdek, így annak végrehajtásában az egyetem összes polgára érintett, közreműködésük feltétlenül elengedhetetlen. Kari marketing tevékenységek A kari éves marketingtervek megalkotása az egyetemi marketing stratégiához illeszkedően, Az éves marketingcélok végrehajtása az egyetemi marketingigazgatósággal együttműködésben, Együttműködés a karok vezetői és az egyetem vezetői között a stratégiai célok megvalósításában. Kari PR tevékenységek A karok külső és belső kapcsolatrendszereinek fejlesztése az egységes egyetemi PR-hoz illeszkedően, Kari arculatok kialakítása összhangban az egységes egyetemi arculattal, A belső egyetemi PR rendszer fejlesztése Külső közreműködők A fenntartó a meglévő és potenciális megrendelők, média a HM, MM, IRM és OKM háttérintézményei, az egyetemhez kötődő társadalmi szervezetek, más felsőoktatási intézmények, kiadók, ügynökségek, külföldi partnerek és partnerintézmények, NGO-k. A Marketing és PR Igazgatóság feladatai: A ZMNE egységes megjelenésének és kommunikációjának a biztosítása, az egyetemi központi marketing és PR eszközök koordinációja és a kari és egyéb önálló szervezeti egységekhez kapcsolódó aktivitások szakmai támogatása. Egyetemi PR az egyetem külső és belső kapcsolatrendszerének ápolása és fejlesztésének elősegítése, a belső PR eszközrendszerének fejlesztése, az egyetem oktatási, tudományos és gazdasági kapcsolatainak ápolását elősegítő eszközök karbantartása, fejlesztése, az egyetem leendő és volt hallgatóinak elérését biztosító eszközök kezelése, fejlesztése,

13 az egyetemi imázs formáló eszközök szakmai előkészítése, kivitelezése, az egyetem egységes arculatának elkészítése és használatának támogatása. Rendezvényszervezés és koordinálás Az egyetem központi rendezvényeinek (belső és külső helyszínen) szervezése és lebonyolítása Az egyetem hazai és nemzetközi rendezvényeken történő megjelenésének koordinálása Egyetemi karok, HÖK és egyéb szervezeti egységek önálló rendezvényeinek szakmai támogatása és PR szempontú egyeztetése. Egyetemi kommunikáció, kiadványok gondozása Egyetemi bemutatkozó kiadványok elkészítése (magyar és idegen nyelven) Egyetemi kiadványok egységes arculatának kialakítása Az egyetemi kiadványok gondozása, frissítése Az egyetemi kiadványok terjesztésének koordinálása Koordináció, tanácsadás, szakmai segítségnyújtás kari kiadványok arculatának az egyetemi arculathoz illesztéséhez Az egyetemi portál tartalmi, szerkesztői felügyelete Sajtókapcsolatok kezelése Egyetemi média megállapodások előkészítése, felügyelete Rendszeres kapcsolattartás a média képviselőivel, információ-szolgáltatás Rendszeres kapcsolattartás az intézmény volt hallgatóival az Alumnirendszeren keresztül Rendszeres kapcsolattartás az Egyetem adományozóival és partnereivel Kapcsolattartás a kari és egyetemi lapok szerkesztőségeivel Virtuális sajtószoba üzemeltetése Sajtótájékoztatók, sajtótalálkozók szervezése, sajtóközlemények kiadása Sajtófigyelés Az egyetem vezetői sajtómegjelenésének koordinálása Kari, intézeti és tanszéki marketing és PR tevékenység támogatása tanácsadás biztosítása az egyetem karai, önálló szervezeti egységei számára folyamatos együttműködés és kapcsolattartás az egyes szervezeti egységek felelős személyeivel marketing és PR lehetőségek közvetítése a Karok felé központi kommunikációs eszközök biztosítása a kari, intézeti illetve tanszéki marketing és PR tevékenységek támogatására

14 7. Kockázatelemzés A ZMNE fő tevékenysége az értékteremtés és értékátadás, mely oktatási, kutatási és innovációs munkában valósul meg, amelyek egyben hírvivői is az egyetem nevének. A ZMNE büszke hagyományaira és oktatási tradícióra, és meg kíván felelni a környezet és a verseny adta kihívásoknak, ezért hívta életre a marketing stratégiát. A marketing stratégia célkitűzéseinek meghiúsulása esetén félő, hogy az egyetem veszít a már megszerzett előnyös pozíciójából, amely tovább ronthatja esélyeit a fenntartható és sikeres fejlődésre. A következőkben azokat a tényezőket emeljük ki, amelyek a megvalósulást elősegíthetik, illetve hátráltatják, gátolhatják azt. A megvalósulást elősegítő tényezők: Vezetői elkötelezettség az intézmény marketingorientációjú irányítására Kari marketingmenedzsmentek felállítása Arculati kódex kialakítása és alkalmazása mind egyetemi, mind kari szinten Marketing Információs Rendszer kialakítása Tudatos marketingköltés A megvalósulást gátló tényezők: A marketingre költhető források nagysága, a felhasznált összegek hatékonyságának méréséből fakadó nehézségek Hatalomféltés, szerepzavarok, és a ZMNE polgárainak félelme a változásoktól A Karok érdekkülönbségei és közömbösségük az egységes egyetemi arculat kialakításával szemben A belső párbeszéd hiánya, hiteltelen, inkorrekt külső kommunikáció Potenciális megrendelők közötti érdekkülönbségek Összevetve a megvalósulást elősegítő és gátló tényezőket, kijelenthető, hogy előbbieket felhasználva, utóbbiakat helyesen kezelve a stratégia megvalósításával döntő mértékben elérhető a kívánt cél: A ZMNE fenntartható fejlődésének a biztosítása Mindehhez azonban a megvalósításban együttműködők megértésére, azonosulására, cselekvő támogatására, azaz munkájának teljes összhangjára van szükség.

15 8. A MARKETING STRATÉGIA ELVÁRT DINAMIKÁJA Időszak Dinamika Tartalom január a Marketing Stratégia elfogadása és bevezetése az intézmény rendszerébe 2010 január 2011 január rövid távú dinamika A Marketing Bizottság működésének kezdetétől számított 6 hónapig (2010. január-június) terjedő időszak, amely magában foglalja a Bizottság által kidolgozott dokumentum elfogadását és annak az intézményi rendszerbe történő adminisztratív beemelését. Ebben az időszakban a ZMNE legfontosabb döntéshozó és végrehajtó testületei megismerik a dokumentumot, továbbá felkészítik a belső és külső közreműködőket a hatékony végrehajtás érdekében elvégzendő feladatokra. Megtörténik a megvalósításért felelős szervezeti egység kialakítása és feltöltése. A Marketing Stratégia elfogadásától számított egy évig terjedő időszak (2010. január január), amelyben a dokumentum által kijelölt feladatok végrehajtása megkezdődik, illetve ezen feladatok eredményei körvonalazódni látszanak. A marketing stratégia megvalósításért felelős szervezeti egység (a marketing igazgató irányításával) folyamatosan végzi feladatait. A kari marketing egységek az egységes egyetemi stratégia alapján végzik tevékenységüket. A marketing stratégiát megismerik a belső és külső környezet tagjai, így egyre több visszacsatolás érkezik annak tartalmáról. Kialakításra kerülnek a Marketing Információs Rendszer (MIR) alapjai. Az intézmény új arculatot kap, a különböző területek (PR, külső-belső kommunikáció) együttműködése megkezdődik és rövid távú eredményei már láthatóvá válnak január közép távú dinamika A Marketing Stratégia elfogadásától számított két éven belül (2012. január) már számos kézzelfogható eredménnyel számolhatunk: például a megújult intézményi honlapot minden célcsoport sikeresen használja, az új arculatot a belső és külső környezet tagjai elfogadják

16 2012. január január hosszú távú dinamika és azonosulnak vele. Ebben az időszakban már megvalósult a végrehajtásban szereplők koordinációja, a résztvevők ismerik, értik és elfogadják feladatkörüket. Megtörténik az első marketing eredmények elemzése, továbbá az olyan következtetések levonása, amely beépítésre kerülnek az új stratégiába. A Marketing Stratégia elfogadásától számított 3-5 éven ( ) belül a marketing stratégiának és a megvalósításban közreműködök hatékony koordinálásának köszönhetően a ZMNE előkelő helyet foglal el a magyar és nemzetközi, katonai és civil felsőoktatásban. A stratégia teljes mértékben áthatja az egyetem működését, már jelen vannak kiforrt eljárásmódok és olyan szakmai stáb, amely képes az intézmény dinamikus fejlődését és előkelő helyét megtartani. Ebben az időszakban újra kell gondolni a korábbi marketing eljárásmódokat és szükség szerint, ha kell, el kell végezni a szükséges stratégiai szintű módosításokat. Ha és amennyiben a kitűzött céloknak megfelelően alakítjuk ki és használjuk a marketing eszközöket, akkor az Egyetem további fejlődése is biztosítottá válik. 9. A MARKETING STRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSÁNAK SORON KÖVETKEZŐ FELADATAI A marketing stratégia megvalósításához szükséges jogi, személyi és anyagi feltételek kialakítása. Kommunikációs stratégia kidolgozása. Márkastratégia kialakítása. Egységes Arculati Kézikönyv kidolgozása. A Marketing Információs Rendszer (MIR) kialakítása. Alumni-rendszer létrehozása és beüzemelése. Adattár Alapú Vezetői Információs Rendszer (AVIR) kialakítása és üzemeltetése. Karrieriroda létrehozása és beüzemelése.

17 Az egyetem honlapjának újragondolása. A marketing eszközök különböző területeinek pontosítása, a részletek kidolgozása. Kari marketingmenedzsmentek kidolgozása. Kari éves marketingtervek kidolgozása. Egyetemi éves marketingtervek kidolgozása. Ezen feladatok egy évre történő meghatározását az éves tervek tartalmazzák. A végrehajtás felelőseinek kijelölését a - minden év december 30.-ig - jóváhagyott rektori határozat tartalmazza. 10. Összegzés A Marketing stratégia létrehozása során a cél nem az egyetem eddigi értékeinek elvetése, sokkal inkább azok finomítása és beépítése volt egy korszerűbb, a mai igényeknek jobban megfelelő rendszerbe. A ZMNE védi és egyben erősíti a két kart, ám egy egységes és tudatos egyetemi image kiépítése pozitívan hat mind a karok, mind az egyetem további fejlődésére. A marketing stratégia megvalósítása elképzelhetetlen a végrehajtás és a koordináció intézményesítése nélkül, ezért is szükséges egy marketingigazgatóság létrehozása. A marketing stratégiai célkitűzések elérése összetett erőfeszítést igényel a belső és külső környezet tagjaitól egyaránt, amelynek összehangolása elengedhetetlenül fontos az egyetem fenntartható fejlődése és a felsőoktatási térben megszerzett pozíciójának további erősítésének érdekében.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV

KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV KOMNUKICIÓS ÉS PR TERV 1. Célok A referencia-intézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve A projekt részletes s terve A Kommunikációs tevékenységek összefoglaló leírása A projekt előkészítési szakaszában Elkészítjük a http://www.mfk.uni-miskolc.hu/ honlapunkhoz a projekthez kapcsolódó tájékoztató

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A Partiumi Tudáscentrum ügyrendje

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A Partiumi Tudáscentrum ügyrendje NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A Partiumi Tudáscentrum ügyrendje Elfogadva: 2013. július 23., hatályba lép: 2013. július 25-én Utolsó módosítás: 2014. április 8., hatályba lép: 2014. április 10-én A Partiumi Tudáscentrum

Részletesebben

Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. A Balatoni Integrációs Kft. fő feladatai a régió jövőjét szolgáló fejlesztési dokumentumok elkészítése, megvalósulásukat segítő projektfejlesztési,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE BUDAPEST 2017 (2018. december 8. napjától hatályos változat) TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben

SIGNATUM Kommunikációs Kft. Referencia füzet

SIGNATUM Kommunikációs Kft. Referencia füzet Referencia füzet Elérhetőségeink: SIGNATUM Kommunikációs és Pénzügyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság 4033 Debrecen, Herpay Gábor utca 12. Tel.: +36 30 943 12 11 +36 30 991 29 32 email: signatum@gmail.com

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE

BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE B e l s ő é s k ü l s ő k o m m u n i k á c i ó s t e r v Oldal

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

Minőségfejlesztési kézikönyv

Minőségfejlesztési kézikönyv Minőségfejlesztési kézikönyv Kézikönyv a felsőoktatási intézmények minőségfejlesztési feladataihoz Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A felsőoktatás minőségfejlesztési helyzete

Részletesebben

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ Helyzetfelmérés Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy erőforrás

Részletesebben

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület:

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: A referencia-intézményi szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tartalma 1. A kommunikációs terv célja 2. Hatókör 3. A kommunikáció felelősei 4. A kommunikáció

Részletesebben

6. modul. Stratégia, marketingtervezés

6. modul. Stratégia, marketingtervezés 6. modul Stratégia, marketingtervezés Készítette: Bokányiné Boda Gyöngyi AZ ISKOLAMARKETING STRATÉGIÁJA Stratégia: adott célok érdekében módszerek és feladatok összehangolása, a megvalósítási út kidolgozása.

Részletesebben

Nonprofit szervezeti menedzsment területek

Nonprofit szervezeti menedzsment területek XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése 1. Helyzetelemzés Tét Város Önkormányzatának legfontosabb szerve a képviselő-testület, amely az önkormányzat működésével,

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

Önértékelési rendszer

Önértékelési rendszer Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció HOGYAN? Módszertan, A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által

Részletesebben

1. Közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, egységek feladatai:

1. Közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, egységek feladatai: 1. Közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, egységek feladatai: A Társaság operatív felépítése a) A Társaság operatív felépítése igazgatóságok alapján alakul. b) Az igazgatóságok és osztályok a

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam?

Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Miért fontos, hogy lássanak engem? Hogyan mutassam meg magam? Disszeminációs műhely Erasmus+ projekteknek Tempus Közalapítvány Dr. Kuráth Gabriella Pécsi Tudományegyetem Miért? Kötelező - vállaltuk Lehetőség,

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 11. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT

Részletesebben

KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1.

KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1. MUNKATERV KÉSZÜLT A CSONGRÁD MEGYEI GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁS-FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM (PAKTUM) CÍMŰ, TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT KERETÉBEN. TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ: CSONGRÁD

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30.

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. KoopeRáció kiemelt projekt eredményei KoopeRáció kiemelt projekt célja A TÁMOP

Részletesebben

AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI. Dr.Tasnádi József fıiskolai tanár

AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI. Dr.Tasnádi József fıiskolai tanár AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI Dr.Tasnádi József fıiskolai tanár Gábor Dénes Fıiskola www.gdf.hu e-mail: tasnadi@gdf.hu Magyar Tudomány Napja - 2008 1 Tartalom Bevezetés Fogalom

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani.

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani. Marketing koncepció: A Nemzeti Technikatörténeti Emlékpark megvalósítása során nagyon fontos szerepet szánunk a marketing tevékenységnek. A jól megtervezett PR és marketing munkát, már a projekt előkészítő

Részletesebben

A Mediaforce. A többit bízza ránk:

A Mediaforce. A többit bízza ránk: A Mediaforce Cégünk egyedi, testre szabott megoldásokat kínál vállalkozása fejlesztésére és marketingjének racionalizálására. A mindig túlterhelt vállalatvezetők válláról vesszük le a terhet integrált

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 7. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai

Részletesebben

Projekt címe: LIFE TreeCheck:

Projekt címe: LIFE TreeCheck: Projekt címe: LIFE TreeCheck: A városi hőszigetek hatásainak minimalizálása zöld területekkel PROJEKT HELYSZÍNEK: Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, valamint: Ausztria, Belgium és Németország

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET MINŐSÉGÜGYI DOKUMENTUMAINAK GYŰJTEMÉNYE 2016 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Email: NKE_KVI@uni-nke.hu

Részletesebben

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata 1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Prof. Dr. Piskóti István. PR Public Relations. Prof. Dr. Piskóti István. π-marketing

Prof. Dr. Piskóti István. PR Public Relations. Prof. Dr. Piskóti István. π-marketing Prof. Dr. Piskóti István 1. PR Public Relations 1. Prof. Dr. Piskóti István 1 A kurzusról Előadásszerű - Aktív interaktív Vendégek FÉLÉVZÁRÁS: Aláírás: részvétel 50% = 5 gyakorlati jegy ZH beadvány + prezentáció

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

DIAMOND AGENCY. Bemutatkozás

DIAMOND AGENCY. Bemutatkozás DIAMOND AGENCY Bemutatkozás PR, A BIZALOM STRATÉGIÁJA Diamond Agency, mint full-service ügynökség PR-, marketing- és kommunikációs stratégiák kidolgozásával, végrehajtásával, tanácsadással, kreatív tervezéssel

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 8. számú napirendi pont. 51-86/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 8. számú napirendi pont. 51-86/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. számú napirendi pont 51-86/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Szent István Egyetemmel történő stratégiai együttműködési

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat)

A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat) A Szolnoki Főiskola pályakövetési tevékenységének rendje (AR/DPR Szabályzat) 2012 A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a rektor kezdeményezésére a Főiskola és jogelődjeinek képzésein

Részletesebben

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról 39/ 2009. (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról Dabas Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a komplex

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti

Részletesebben

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya Public Relations 8. Előadás Somodi-Tóth Orsolya PR A PR a vállalat és a fogyasztók közötti kommunikáció nem fizetett, személytelen eleme, amelynek célja a vállalatról ill. annak termékeiről szóló pozitív

Részletesebben

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség évi munkaterve

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség évi munkaterve A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség 2009. évi munkaterve Az alábbiakban foglaljuk össze az elnökség 2009. január 9-10-i ülésén megfogalmazott javaslatokat a Szövetség 2009 évi programjához,

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁSOK

MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁSOK Eötvös Loránd Tudományegyetem MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁSOK ME 1.1.1 Minőségfejlesztési program megalkotása és értékelése Készítette : Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda Verzió/kiadás dátuma: 1/2017.11.10. Jóváhagyta:

Részletesebben

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka

Részletesebben

3.2. Ágazati Operatív Programok

3.2. Ágazati Operatív Programok 3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A

Részletesebben

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE

5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE 5. A HARMADIK ÉV MŰKÖDÉSI TERVE A HVK 3. éve működési tervének kialakítása során figyelembe vettük a HVK eddigi működésének tapasztalatait, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1995. évben megalkotott

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9. Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési

Részletesebben

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei Dr. Bokor Zoltán MTA KTB közgyűlési képviselő 1 Tartalom Célok Az együttműködés

Részletesebben

Referenciai- intézmény szolgáltatások működtetése (kézikönyv) Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola. Hatvan

Referenciai- intézmény szolgáltatások működtetése (kézikönyv) Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola. Hatvan Referenciai- intézmény szolgáltatások működtetése (kézikönyv) Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola Hatvan : 3000 Hatvan, Balassi Bálint út 17. titkárság: 37/341-455, 37/540-103; TARTALOMJEGYZÉK 1.

Részletesebben

Kommunikációs terv. R. M. Á. I. Kazinczy Ferenc Tagiskola

Kommunikációs terv. R. M. Á. I. Kazinczy Ferenc Tagiskola OM: 201026-004 Kommunikációs terv R. M. Á. I. Kazinczy Ferenc Tagiskola OM: 201026-004 I. Célok 1.1. Átfogó célok: A referenciaintézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2016 (2016. december 10. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

Kialakítja és érvényre juttatja az egységes várospolitikai gyakorlatot és arculatot.

Kialakítja és érvényre juttatja az egységes várospolitikai gyakorlatot és arculatot. A FŐOSZTÁLYOK FELADATKÖREI 1.) A Tisztségviselői Kabinet főbb feladatai a.) Általános feladatok: Közreműködik az önkormányzat város stratégiai feladatainak kialakításában és megvalósításában. Kialakítja

Részletesebben

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30. Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

Részletesebben

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában X. Országos tranzitfoglalkoztatási konferencia A civil szervezetek szerepe a munkaerőpiacon hátrányos

Részletesebben

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2016/2017.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A Gazdasági Versenyhivatal 2018. évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) 33. (4) bekezdése

Részletesebben

Felsőoktatási menedzsment

Felsőoktatási menedzsment Felsőoktatási menedzsment különös tekintettel a gazdasági felsőoktatásra Sándorné dr. Kriszt Éva rektor emerita, intézetvezető főiskolai tanár MellearN Szakmai Szeminárium, Budapest, 2016. december 7.

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft.

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft. A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA Szakképzési Önértékelési Modell ADOTTSÁGOK EREDMÉNYEK Emberi erőforrások Munkatársi Vezetés Stratégia Folyamatok Közvetlen partneri Kulcsfontosságú

Részletesebben

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola>

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására

Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására Tóth Judit, TRENECON COWI Kovács László. IFUA Horvath &Partners Célkitűzés

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE.

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. DA-RIÜ Khe. feladatai és a DA-RIÜ projekt moduljai FELADATOK K+F és innováció fejlesztése,

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége Dr. Kárpáti Edit Csapatunk azért dolgozik, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő szereplők (szolgáltatói szervezetek

Részletesebben

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ NTP-FTH-15-0036 SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Tartalom 1. A pályázati program lényege... 3 2. A támogatás segítségével megvalósult szakmai tevékenysége... 3 3. A pályázatban megfogalmazott célok

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet RÉGIÓ- ÉS TELEPÜLÉSMARKETING 1.előadás az RTM koncepciója, sajátos értelmezése Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet Az RTM = területi marketing Egy terület versenyképességének, komparatív

Részletesebben

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási

Részletesebben

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Miniszterelnöki Kabinetiroda (továbbiakban: MK) látja el a miniszterelnök által meghatározott

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

A megyei tervezési folyamat

A megyei tervezési folyamat A megyei tervezési folyamat állása, aktualitásai KÍGYÓSSY GÁBOR Területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal ÁROP Fejér megyei nyitókonferencia Székesfehérvár, 2014.

Részletesebben