2013. évi 5. szám halottak napja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2013. évi 5. szám halottak napja"

Átírás

1 Egyházközségi Levél évi 5. szám halottak napja Virágok a sírokon, szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak a temetőkben, s alkonyatkor varázsosan nyugodttá, csendessé teszik a sírkerteket. Emlékezünk. Ez az ima és az elhunytak emlékének időszaka. A múltat nem feledhetjük ez a visszatekintés és a jövő parancsolata. 1

2 Kedves Testvérek! A halál utáni élet mindig foglalkoztatta az embereket. A küzdelemnek, a harcnak, s főleg a szenvedésnek az ad igazán értelmet, hogy van mennyország, ahol Isten megjutalmazza azokat, akik becsülettel, tisztességgel szolgáltak Neki a földi életben. Mindenszentekkor azokat ünnepeljük és köszöntjük, akik földi életük jutalmául már elérték céljukat és a mennyben vannak. A zsidókhoz írt levélben olvassuk: Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön Egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenünknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Köszöntjük és ünnepeljük a szenteket, felnézünk rájuk, tanulunk tőlük. Ők a mi példaképeink. De ne feledkezzünk el a szenvedő lelkekről sem. Imádkozzunk értük, hogy minél hamarabb teljesülhessen a vágyuk: ha földi életükben még nem lettek teljesen méltók az üdvösségre, azt minél hamarabb elnyerhessék. Boldog II. János-Pál pápa így elmélkedik: Rendkívül fontos, hogy minden keresztény tudatában legyen annak a kegyelemnek, melyben a szent keresztség révén részesült. A kegyelem által arra kaptunk hivatást, hogy az Atya szeretett gyermekei, a Lélek élő és szent templomai legyünk. Serény és hálás lélekkel hallgassuk Szent János evangélista szavait: Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Mindenszentek napja erre tanít minket: életünkben meg kell tennünk mindazt, amit Isten kér tőlünk, mert csak így lehetünk mi is szentek a szentek között a mennyben. Károly atya 2

3 PLÉBÁNIAI ŐSZI CSALÁDOS KIRÁNDULÁS Szikrázóan szép őszi időben egy nagyon kellemes plébániai családos kirándulást tettünk október 05-én a Gellért hegyen Hodászi Gábor és a Kiss Z. család vezetésével. Látogattunk sziklakápolnát, játszóteret, emlékművet, imádkoztunk, sétáltunk, pihentünk, beszélgettünk, kilátásban gyönyörködtünk, nagyon szép nap volt! A táv úgy volt meghatározva hogy a kisebb gyermekek is önállóan teljesíthessék, ennélfogva nem elsősorban a kilométereket gyűjtöttük, hanem a nyugodt séta közepette gyönyörködtünk az elénk táruló látványban, s beszélgetve igyekeztünk egymást jobban megismerni. Többen voltak jelen a plébániai fiatalok, ministránsok közül is, jó volt látni őket, ahogy segítettek a kicsiknek, igyekeztek tehermentesíteni a szülőket. A sziklakápolnában imádkoztunk plébániánk családjaiért és a hamarosan megválasztásra kerülő új képviselőtestületért is. 3

4 Remélem, ez a kirándulás csak az első volt a sorban, s a következőn még több kisgyerekes család fog megjelenni. Örvendetesen megnőtt a számuk az utóbbi időben, a családos programok kialakításánál is igyekszünk ezt figyelembe venni. Még egyszer köszönet a szervezőknek áldozatos munkájukért és a Mennyei Atyának a ragyogó időért, folyt. köv! Ali László és Erika Örömteli üdülés évben a 305-ös Cserkész Alapítvány támogatásával ismét pályázhattunk Karitász csoportunk tagjainak üdültetésére. Nagy örömünkre nyertünk is erre fordítható összeget, így szeptember 13-án a menetrend szerinti autóbusszal indult csoportunk Máriahalomra a tavalyról már ismert Vendégházba. Kellemesen fűtött szobákat kaptunk, jól esett, mert arrafelé igen hűvös volt már az idő. Hamar érkezett idén a hideg, mondták a helybeliek is. Kedves meglepetéskén kézzel írt étlap várt 4

5 minket az ebédlő asztalnál. Itt vegetáriánus étkezés van, amitől kicsit drukkoltunk, vajon hogyan birkózunk meg az ismeretlen eledelekkel. Sok új, nagyon finom ételt ismertünk meg, egyik másik receptjét is elkértük az itthoni étrendünk változatosabbá tételéhez. Minden nap a reggeli után összegyűltünk a 8-as (közösségi) teremben, egy kis elmélkedésre, beszélgetésre, majd az esőmentes időjárást kihasználva sétálni indultunk a 800 lélekszámú faluba. Ezt a programot folytattuk az ebéd utáni sziesztát követően is. Vacsora után ismét bevonultunk a közösségi termünkbe filmvetítésre. Csoportunk vasárnap délelőtt vált teljessé, mivel 2 társunk Ani és Laci csak ekkor csatlakozhatott hozzánk. Laci így számol be élményeiről: Pár év elmúlt, hogy családi okok miatt nem vehettem részt ilyen üdülésen, így igen nagy izgalommal indultam útra. Anival együtt utaztunk, így módom adódott Őt is jobban megismerni az utazás alatti beszélgetés alatt. Meglepetésünkre a már pénteken odaérkezett társaink a buszmegállónál vártak bennünket. Ők már 2 napja élvezték a vidék csodálatos hangulatát. Nagy területen úgy mond érintetlen területen harapni lehetett a friss levegőt. Távol a város zajától töltöttük napjainkat. Étkezéstől kicsit tartottam, de meglepetésemre csodálatos ételek és izek tárultak elénk, néha le kellett tiltanom magam, hogy ne egyek többet, pedig nagyon finom volt. Minden nap volt elmélkedés, beszélgetés, ami nekem a legtöbbet jelentette, mert itt meghitt környezetben megtapasztaltam Isten jelenlétét. Több olyan dologról is volt alkalmunk gondolatot cserélni, amiről otthon a csütörtökönkénti összejövetelen nincs mód. Az I-re a pontot a kedden délelőtti beszélgetés tette fel, amikor a negatívumokról kellett szólni. Ezekről általában nem szeretünk szót ejteni, pedig ez lenne a fontos, hogy őszintén és nyíltan az álarcokat letéve merjünk beszélni, vállaljuk a véleményünket. Remélem a jövőben is lesz alkalmam ilyen üdülési lelkigyakorlaton részt venni. Mivel nem régen vagyok közöttetek, köszönöm, hogy befogadtatok. Messziről jöttem, de kezdem már itthon érezni magam. Isten legyen minden emberrel, vezessen bennünket a rögös úton Országa felé. A következő napon látogatóink érkeztek Budapestről, akik a karitász csoportunkból az üdülésen nem tudtak részt venni, de kíváncsiak voltak, hogyan élünk kb.40 km-re Máriahalmon. Sajnos csak rövid időt tölthettek velünk, amibe egy ebéd és egy kiadós séta fért bele. Ezen az estén a filmvetítés helyett a helyi plébános úr Szőcs László és 2 karitászos, Edina és Györgyi látogatott meg minket kis beszélgetésre. 5

6 Gondolatokat cseréltünk a csoport munkáiról, tevékenységünk fontosságáról és nehézségeiről. Ott még csak most alakul a karitász csoport, de igen aktívak és szeretettel és lelkesedéssel végzik a munkát. Kellemesen telt az este, számunkra is értékes volt. Kedden délelőtt még az elmélkedés után igen komoly, mindannyiunk számára értékes beszélgetésre került sor. Sajnos ezután már indulnunk kellett haza, végetért üdülésünk ideje. Reméljük máskor is lesz még lehetőségünk néhány napot együtt tölteni karitász csoportunk tagjaival. Az ilyen együtt töltött napok egymás jobb megismerésén túl a munkában való összehangoltabb tevékenységet is segítik, sőt tapasztalatcserére is alkalmat adnak. Isten segítségével reméljük jövőre ismét kapunk lehetőséget. Ezt is köszönjük. Szajkó Györgyné és Barkóczy Laci karitász csoport [Cser]Készen az életre! Tagfelvételt hirdet plébániánk cserkészcsapata A XX. század elején az angol-búr háborúban egy tehetséges brit ezredes, Lord Baden-Powell (cserkésznevén Bi-Pi) fiatal fiúkat kezdett használni futárnak és felderítőnek. A fiúk ügyességük és rátermettségük révén kiválóan alkalmasak voltak a feladatra, lelkesen teljesítették a küldetéseket. A háború után hazatérve Bi-Pi látta, hogy a hasonló korú gyerekek nem tudják hasznosan eltölteni szabadidejüket, felügyelet és cél nélkül kóborolnak London utcáin. Hogy segítsen rajtuk, a búr felderítők (scout, azaz cserkész) mintájára megszervezte mozgalmát, hogy a fiataloknak kellemes és hasznos időtöltés keretében életcélt adjon és segítse őket az egészséges felnőtté válás útján. 6

7 A cserkészet kalandos formában nevel Isten- és hazaszeretetre, embertársaink tiszteletére. Az évközi foglalkozásokon a gyerekek sokat játszanak, és hasznos ismereteket sajátítanak el a körülöttük lévő világról. A cserkészet fontos eleme a természet, melyet az évközi túrákon és a nyári táborokban testközelből ismerhetnek meg. A sok móka mellett rendet és fegyelmet tanulnak a gyerekek, valamint szüleik és feljebbvalóik tiszteletét. 6-7 éves kortól fiúk és lányok jelentkezését egyaránt várjuk. Érdeklődni lehet a 30/ es (egyházi flottás) számon vagy e- mailben az aleepasa@gmail.com címen. Ali Ádám Hallgatom a csendet! Hallgatom a csendet! az elmúlás csendjét. Követem a sorsom az elmúlás rendjét. Életem megírták több millió éve, OK! minden rendben, tudomásul véve. Mert örök életet csak az Isten adhat, Aki tett is érte csupán az! ki kaphat. Majd ez a porhüvely ismét porrá válik, És születik egy új, 7

8 születik egy másik. Örök körforgás van időben és térben, Mennyi sok titok van az emberi létben!!! SziGi SZENT ISTVÁN HERMÁI A Szent István Emlékév csúcspontjaként először látható együtt Szent István Három legnagyobb ereklyetartó hermája, augusztus 31-től december 8.-ig Székesfehérvárott, az Egyházmegyei Múzeumban. Az első magyar király zágrábi, székesfehérvári és kalocsai ereklyetartó hermáinak történelmi jelentőségű találkozását hosszas diplomáciai egyeztetések és tárgyalások előzték meg, míg végül a felbecsülhetetlen értékű ezüst műtárgyak tulajdonosai a zágrábi és a kalocsai érsekség Szent István halálának 975. évfordulója alkalmából engedélyezték a kölcsönzést. A különleges műtárgy-együttesnek további jelentőséget ad, hogy a világon ismert legnagyobb ereklyetartók közé tartoznak a mellszobor alakú ötvösremekek, három évszázad művészeti csúcsteljesítményének eredményei.. Az István a szent király című kiállításon több mint 250 értékes műtárgy és egyedi installáció segítségével mutatják be első királyunk tiszteletének kimeríthetetlen gazdagságát. Szintén történelmi jelentőségű esemény, hogy a bécsi Stephansdom Szent István ereklyéje is visszatér Székesfehérvárra, a király temetkezési helyére. A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás látogatása előtt érdemes tájékozódni az augusztus elsejétől indult honlapon. A weboldalon az eddigi legnagyobb Szent István-emlék adatbázis is elérhető lesz. Ajánlás a Testvéreknek hétvégékre, vagy iskolaszüneti alkalmakra! 8

9 Kányádi Sándor Az én Miatyánkom Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád, soha senki se, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe. Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, reményteljesen, S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN! Mikor a magányod ijesztőn rád szakad, Mikor kérdésedre választ a csend nem ad, Mikor körülvesz a durva szók özöne, Átkozódik a "rossz", - erre van Istene! Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele! Nézz fel a magasba, és hittel rebegd: Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED! Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág", Mikor elnyomásban szenved az igazság, Mikor szabadul a Pokol a Földre, Népek homlokára Káin bélyege van sütve, Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele! Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog, S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD Mikor beléd sajdul a rideg valóság, Mikor életednek nem látod a hasznát, Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve, Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne! Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele! Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod, S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD 9

10 Mikor a "kisember" fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen", S millió szegény a "nincstől" hal éhen, Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed, S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET! Mikor életedbe lassan belefáradsz, Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz, Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd, Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT", Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele! Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet! Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET! Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek, Mikor verítékig hajszoltad magad, Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...! Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek: Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK! Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK, MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják, Mikor népeket a vesztükbe hajtják, S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?! Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj! Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol! URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL! MENTS MEG A GONOSZTÓL! ÁMEN! 10

11 UTÓHANG: S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden Távozz Sátán - szűnj vihar! BÉKE, s CSEND legyen! Miért féltek kicsinyhitűek? BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek! Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok, S a végső időkig - VELETEK MARADOK! Plébániánk hírei Adventben hétköznaponként reggel 6 órakor lesz roráte ebben az évben is. Karácsony előtt ismét lesz naptár árusítás! Szeretnék segítséget kérni egy-egy szentmiséhez hogy szolgálatként részt vegyen a kiszolgálásban vasárnaponként délelőtt. (Jankó Brezovay Erzsébet) Adventi koszorú készítés is szokott lenni és a fenn maradó darabokat meg lehet majd vásárolni. Minden csütörtökön a szentmise után félórában szentségimádás van különféle szándékokra. A közös imákra mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Vízkereszt ünnepe és Mindenszentek ünnepe mostantól a magyarországi egyházmegyékben kötelező ünnep. Plébániánk urnatemetőjével, szóró és urnatemetéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve ügyintézéshez időpontot egyeztetni a 06-20/ es mobil telefonszámon lehet. 11

12 A plébánia címe: 1144 Budapest, Álmos vezér tér 1. Telefon: Számlaszáma: CIB Bank: Hivatali órák: Hétfő-szerda-péntek: 16 órától óráig Kedd-csütörtök: 9 órától -12 óráig Karitász fogadóóra: csütörtökönként óráig A Karitász fogadóideje alatt nincs ruha és egyéb használati tárgyak átvétele A templom miserendje: Hétköznap: 7; óra Vasár- és ünnepnapokon: 7.30; 8.45; 10; óra Az Egyházközségi levél Internet elérhetősége: Rákosfalvai levelezőlista címe: rakosfalva@yahoogroups.com 6. számunk lapzártája december 8.-án lesz Egyházközségi Levél A Budapest-Rákosfalva Szent István Király Plébánia és Egyházközség évente hat alkalommal megjelenő, ingyenes kiadványa. Az újságban megjelenő cikkeken javítást csak a szerző hozzájárulásával végzünk! Felelős kiadó: Spick Károly plébános A templom logóját tervezte: Bege Márta Szerkesztette: Scheiling Lászlóné scheiling.emi@gmail.com 12

13 13

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58.

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58. Bibliaolvasás: Ézs 58. Böjti gondolatok húsvét elıtti hat hetet, ami most kezdıdött el, böjti idıszaknak nevezik. Eredetileg úgy jött létre ez az egyházi hagyomány, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

E gyházközségi L evél

E gyházközségi L evél E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

E gyházközségi L evél. halottak napja

E gyházközségi L evél. halottak napja E gyházközségi L evél 2012 évi 5. szám halottak napja 1 Kedves Testvérek! November első két napján az életük célját már elérőkre és a tisztuló lelkekre emlékezünk. Mi, akik még itt a földön élünk, csodáljuk

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy azok is, akik élnek, ne önmagukért éljenek, hanem azért, aki mindenkiért meghalt és feltámadt

Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy azok is, akik élnek, ne önmagukért éljenek, hanem azért, aki mindenkiért meghalt és feltámadt Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // // 2009. húsvét // Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy azok is, akik élnek, ne önmagukért éljenek, hanem azért, aki mindenkiért meghalt

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 Mindig jó érzés visszagondolni egy évre és végigtekinteni rajta, megállapítani, hogy mennyi élménnyel gazdagodtunk. Plébániánkon is számos esemény, program volt, a szokásos ifjúsági

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

A gazdag ember és a szegény ember

A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! 1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges

Részletesebben