Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig."

Átírás

1 Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. ELSŐ FEJEZET A nyelv és a test Az első dolog, amely meglepi az óvatlan megfigyelőt, hogy a nők mások, mint a férfiak. A nők az ellenkező nem. (Hogy miért ellenkező, nem Tudom. Mi lehet a szomszédos nem?) Alapvetően azonban arról van szó, hogy a nők sokkal jobban hasonlítanak a férfiakra, mint bármi másra a világon. Dorothy L. Slayers: Az emberi nem egészen emberi (THE HUMAN NOT-QUITE-HUMAN) Egy értelmezési szakadék és ötven év választja el ugyanannak, a halálról és vágyról szóló történetnek két értelmezését, amelyet egy tizennyolcadik századi orvos mesélt el, aki megszállott küzdelmet folytatott a valóságos és a látszólagos halál szétválasztásának problémájával. i A történet kezdetén egy fiatal arisztokrata, akit családi körülményei arra kényszerítettek, hogy szerzetesnek álljon, egy nap megérkezik egy vidéki fogadóba, ahol is a fogadós házaspárt nagy gyászban találja. Egyetlen lányukat siratják, egy szépséges lányt. Csak másnap akarják eltemetni, ezért a gyászoló szülők megkérik a fiatal szerzetest, hogy éjszaka virrasszon lányuk holtteste fölött. A szerzetes ezt meg is tette, de ennél többet is tett. A lány szépségéről szóló beszámolók felcsigázták kíváncsiságát. Elhúzta a halotti leplet, és ahelyett, hogy a holttestet a halál borzalmai által eltorzítottnak látta volna, továbbra is kellemesen élőnek találta vonásait. A fiatalember elvesztette az önuralmát, megfeledkezett szerzetesi esküjéről, és ugyanazon szabadságokat engedte meg magának a halottal szemben, mint amit az életben a házasság szent köteléke tett volna lehetővé. Tette miatt szégyenkezve a szerencsétlen nekrofil barát reggel sietősen eltávozott anélkül, hogy megvárta volna a temetési szertartást. Amikor eljött a temetés ideje, ahogy a halott lányt rejtő koporsót lefelé engedték a sírgödörbe, mozgolódást észleltek a koporsó belsejéből. A fedelet letépték; a lány forgolódni kezdett, és hamarosan magához tért abból az állapotból, amiről végül is kiderült, hogy egyáltalán nem volt halál, hanem csupán kóma. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy a szülők mennyire megörültek annak, hogy leányukat visszakapják a sírból, bár örömük igencsak alábbhagyott, amikor kiderült, hogy állapotos, s hogy képtelen elfogadható magyarázatot adni arra, hogy ez miként eshetett meg vele. Szégyenében a fogadós házaspár, amint a gyermek megszületett, kolostorba küldte a lányt. Nemsokára a fiatal nemes, aki teljes tudatlanságban élt szenvedélye következményei felől, egy örökségnek köszönhetően sokkal gazdagabban és immáron a rendből kilépve visszatért bűnös tette színhelyére. A fogadósékat ismét nagy kétségbeesésben találta, és gyorsan megértette saját szerepét újkeletű szerencsétlenségük létrejöttében. A zárdába sietett, ahol nekrofil vágya tárgyát élve még sokkal szebbnek találta, mint holtan. Megkérte a kezét, és a házasság szentségében törvényesíttette gyermeküket. A történetből Jacques-Jean Bruhier azt a tanulságot vonja le olvasói számára, hogy csakis tudományos próba bizonyíthatja be, hogy valaki valóban halott-e, illetve, hogy a testtel való igen intim érintkezés sem zárja ki a tévedés lehetőségét. Azonban Bruhier kortársa, a hírneves sebész, Antoine Louis az eset elemzése során nagyon eltérő következtetésre jutott 1752-ben; ii az általa megfogalmazott következtetés egyben közelebb is visz bennünket e könyv 1

2 voltaképpeni tárgyához. A Bruhier által leírt bizonyítékokra támaszkodva érvel Louis senki sem kételkedhetett abban, hogy a lány élt: mint ahogy azt a fiatal szerzetes is tanúsította, nem látszott halottnak; továbbá ki tudja, hogy nem adott-e más félreérthetetlen jelet is annak bizonyítékául, hogy igenis életben van, olyan jeleket, amelyeket bármely tizennyolcadik századi doktor vagy akár laikus is elvárt volna az adott körülmények között. Bruhier könyvének korábbi részeiben számos olyan példát idéz, amelyekben látszólag halott fiatal nők szerelmes ölelés következtében újjáélednek és megmenekülnek az idő előtti eltemettetéstől: a nemi gyönyör okozta önkívület, tizennyolcadik századi kifejezéssel a haldoklás, néhányuknak az élethez vezető utat jelentette. A szerelem, a csodálatos kielégülést hozó Halál [ ] a Lélek és a Test önkéntes szétválása, ahogy egy angol orvos nevezte, őrizte a sírbolt kapuját. iii De esetünkben egy tizennyolcadik századi megfigyelőnek rendkívül valószerűtlennek kellett találnia, hogy a fogadósék lánya megfoganhatott anélkül, hogy megmozdult volna, ezáltal elárulván halálának csupán látszólagos voltát. iv Minden orvosi könyv, továbbá az európai nyelvek mindegyikén megjelenő és forgalomban levő szülészeti, illetve az egészséggel vagy házassággal foglalkozó kézikönyvek tucatjai közhelyként kezelték azt a tényt, hogy amikor a mag kibocsátásra kerül a nemzés során [mind a férfi, mind a nő részéről], ezzel egy időben egy rendkívüli bizsergető és gyönyört adó érzés árad szét a testnek minden részében. v Orgazmus nélkül, hirdette egy másik, széles körben ismert könyv, a szebbik nem a nászi ölelést nem kívánná, nem találna benne élvezetet, és nem is foganna meg általa. vi A lánynak meg kellett volna remegnie, legalább egy leheletnyit. Ha kipirult arca nem is, de legalább a gyönyörérzés által kiváltott remegése mindenképpen el kellett volna árulnia őt. Vagyis Bruhier története lényegében a csalásról és nem a látszólagos halálról szólt; a fogadósék lánya és a barát a felelősségre vonás elkerülése érdekében egyszerűen csak összejátszottak, vonja le végkövetkeztetését Louis, ezt pedig azzal érték el, hogy a lány kómás állapotot tettetett az elföldelés előtti utolsó pillanatig ban a történetet ismét lejegyezték, ezúttal azonban egy új fordulatot találunk benne. Ez a változat nem kérdőjelezi meg a lány halállal összetéveszthető kómás állapotát. Éppen ellenkezőleg, a leírt körülmények között bekövetkező teherbeesést Dr. Michael Ryan az érzéketlen nőkkel folytatott közösülés példájaként említi meg, annak bizonyítására, hogy az orgazmus nem szükséges a fogamzáshoz. (Az egyik történetben például egy istállószolga bevallotta, hogy egy fogadóba érkezvén közösült egy leánnyal és teherbe is ejtette, aki annyira mélyen aludt a tűz előtt, hogy mikorra fölébredt, a férfi már rég messze járt.) Nemcsak hogy nem kell egy nőnek gyönyört éreznie, hogy megfoganjon, de még csak eszméletén sem kell lennie. vii A felvilágosodás vége felé, abban az időszakban, ami a fogadós lányáról szóló történet két értelmezése között telt el, az orvostudomány és azok, akik erre hivatkoztak, a nemzéshez többé már nem tartották fontosnak a női orgazmust. A fogamzás, vallották, titokban is végbemehet, sokatmondó remegések vagy szexuális izgalom nélkül is. Az ősi bölcsességet, amely szerint gyönyör nélkül semmilyen halandó lény nem jön létre, gyökerestül kiirtották. viii Az orgazmust, melyet előzőleg a nemzési folyamat egyik jellemzőjének tartottak, vagyis mind a férfi, mind a női test működése szerves részének tehát azt az érzést, amelynek létét éppen annyira természetesnek és vitathatatlannak gondolták, mint a jóízű étkezéseket kísérő kellemes érzést, erre az időszakra már a puszta érzé(kelé)s körébe sorolták. Röviden: az orgazmust a humán fiziológia peremterületére száműzték, és a reproduktív aktust esetenként kísérő, egyfajta véletlenszerű és bizonytalan jutalomként gondolták el. Ez a szemléletváltás elvileg mind a férfiak, mind a nők szexuális működésére vonatkozott. De egyetlenegy ilyen témával foglalkozó írás sem vetette föl komolyan azt a gondolatot, hogy a férfiaknál a nemi vágy vagy a gyönyör általában véve nem létezik, vagy hogy a közösüléskor az ejakulációt nem kíséri orgazmus. A nők esetében gyökeresen más vélekedést 2

3 találunk. Az az újonnan fölfedezett tény, hogy a gyönyör nem szükségképpen fordul elő, lehetővé tette azt, hogy a nőket passzív és szenvedélytől mentes lényekként gondolják el. ix A nemzésnek a gyönyörtől való föltételezett és bizonyítani kívánt függetlensége alkotta meg azt a teret, amelyben a nők szexuális természetét újra lehetett definiálni, vitatni, tagadni avagy módosítani. És ez természetesen így is történt, újra meg újra, véget nem érően. A régi igazságokat visszájukra fordították. A jelenkori pszichológiai írások nagy részében megtalálható, közhelyként kezelt gondolat, miszerint a férfiak érdeklődése a szexuális, a nőké pedig elsősorban az érzelmi kapcsolat létesítésének lehetősége felé irányul, pontosan az ellentéte annak a felvilágosodás előtti vélekedésnek, amely az ókorig nyúlik vissza, és amely egyenlőségjelet tett a férfiak és a barátság, illetve a nők és az érzékiség közé. A nők, akiknek vágyai a régi szereposztás szerint nem ismertek határokat, és akik értelme oly kevés ellenállást tanúsított a szenvedéllyel szemben, számos leírás szerint olyan lényekké váltak, akiknek akár teljes reproduktív életszakasza a testi gyönyörök iránti érzéketlenségben telt el. Amikor a tizennyolcadik század vége felé elfogadott lehetőséggé vált az a megállapítás, miszerint a nők nagy többségének életében nem játszanak nagy szerepet a szexuális vágyak, az orgazmus megléte vagy hiánya a nemi különbségek biológiai jelölőjévé vált. A női orgazmus újfajta felfogása csupán egyik kifejeződése volt annak a radikálisabb újraértelmezésnek, melyen a női test férfitesttel való összevetése a 18. században átesett. Évezredeken keresztül közhelyszámba menő megállapítás volt, hogy a nőknek ugyanolyan nemi szerveik vannak, mint a férfiaknak, attól eltekintve, hogy az övék a testen belül helyezkedik el, és nem kívül, x ahogy ezt a negyedik században Emesa püspöke, Nemesius megfogalmazta. Galenus, aki az időszámításunk szerinti második században alkotta meg a férfi és női nemi szervek strukturális bár nem elhelyezkedésbeli azonosságának legnagyobb hatású és legrugalmasabb modelljét, hosszasan ír arról, hogy a nők alapjában véve férfiak, akiknél a hő hiánya amely a tökéletesség kialakulásához elengedhetetlen ahhoz vezetett, hogy a férfiak kívül elhelyezkedő szervei a nőknél testükön belül rekedtek. És valóban, a következő, tizenkilencedik századból származó bökvers még mindig ezekről a szakállas homológiákról zeng fűzfarímekbe foglalt életbölcsességet, noha azok a tudományos szövegekből ekkorra már régen eltűntek: Noha más nem tagjai, alapjában olyanok, mint mi minthogy a legnagyobb tudósok is vallják, a nők bizony férfiak, kik szerveiket befelé hordják. xi Ez a világnézet a vaginát belső péniszként képzelte el, a szeméremajkakat fitymának, a méhet herezacskónak, és a petefészket heréknek. A tudós Galenus az alexandriai anatómus, Herophilus i. e. 3. században végzett boncolásaira hivatkozva támasztotta alá azt az állítását, hogy a nők a férfiakéhoz nagyon hasonló herékkel rendelkeznek, a hozzájuk tartozó ondóvezetékekkel együtt, azzal az egyetlen különbséggel, hogy a férfiak ondóvezetéke a herezacskóban helyezkedik el, a nőké pedig nem. xii A nyelv is tükrözi a nemek közötti különbözőség ezen felfogását. Két évezreden keresztül a petefészeknek, annak a szervnek, amely a tizenkilencedik század elejére a nő szinekdochéjává vált, még saját neve sem volt. Galenus ugyanazzal a szóval (orcheis) utal rá, mint amellyel a férfiak heréjét jelöli, a szövegkörnyezetre bízva, hogy az olvasó eldöntse, most éppen melyik nemről is beszél. Herophilus a petefészket ikreknek (didymoi) nevezi, amely egy másik bevett görög szó a herékre, és annyira magáévá teszi a nő-lényegébenférfi modellt, hogy úgy gondolta, a petevezeték az ondóvezeték, amely az egyes herékből vezet ki a húgyhólyag kivezető részébe torkollik, a férfiak ondóvezetékéhez hasonlatosan. xiii Ez nyilvánvalóan nem így volt, és Galenus rá is mutat erre, csodálkozásának 3

4 ad hangot, hogy egy Herophilus-hoz hasonlóan gondos megfigyelő miként követhette el ezt a hibát. Ezzel együtt az eredeti megállapítás cáfolata nem gyakorolt hatást a modell egészének érvényességére körülig sem latinul, sem görögül, sem az európai köznyelvekben nem létezett szakkifejezés, ami a vaginára olyan csatornaként vagy burokként utalna, amelybe ellentéte, a pénisz beleillik, és amelyen keresztül az újszülöttek világra jönnek. De azután, a tizennyolcadik század vége felé, Virginia Woolf elgondolását követve, az ember nemi természete megváltozott. Ezzel a megállapítással legalábbis olyan, egymástól elméletileg igen távol álló gondolkodók is egyetértenek, mint Michel Foucault, Ivan Illich és Lawrence Stone. xiv 1800 körülre mindenféle rendű és rangú író a kimutatható biológiai különbségekre hivatkozva elszántan hirdette azokat a különbségeket, amelyek véleményük szerint a férfi és a női nem, így a férfi és a nő között alapvetően fönnálltak, és mindezeket az előző korszaktól radikálisan eltérő retorikával is igyekeztek kifejezni. Például 1803-ban Jacques-Louis Moreau, a morális antropológia egyik megalapítója hevesen kikelt az Arisztotelész, Galenus és modern kori követőik által írt sületlenségek ellen, amiket a nők férfiakkal való összevetése kapcsán írtak. Véleménye szerint a nemek a test és a lélek minden elképzelhető aspektusában eltérnek egymástól, mindenféle fizikai és morális szempontból egyaránt. Az orvos vagy a természettudós számára a nő a férfihoz képest ellentétek és kirívó különbségek sorozataként írható le. xv A modern képzelet számára sok esetben szinte perverznek tűnő ragaszkodás ahhoz, hogy a nemek közti különbözőség csupán fokozatok kérdése (egy alapvető férfi típus fokozatai), átadta a helyét a testi különbségek éles kiemelésének és részletes artikulálásának. Az orvosok azt állították, hogy képesek azonosítani azokat az alapvető vonásokat, amelyek [a nőhöz] tartoznak, amelyek lényege megkülönböztetni őt [a férfitól], amelyek azzá teszik őt, ami : Testének minden része ugyanazon különbséget szemlélteti, minden a nőt fejezi ki: a szemöldök, az orr, a szemek, a száj, a fülek, az áll, az orcák. Ha figyelmünket a belső részek felé fordítjuk, és a sebészkés segítségével föltárjuk a szerveket, a szöveteket, az izomrostokat, mindenütt [ ] ugyanazokat a különbségeket találjuk. xvi Így a régi modell, amelyben a férfiakat és nőket metafizikai tökéletességük, hőjük foka szerint rendezték sorba egy olyan függőleges tengely mentén, amelynek csúcsa a férfi volt, a tizennyolcadik század végére átadta helyét a radikális dimorfizmus és a biológiai divergencia új modelljének. A nőknek a férfiakhoz viszonyított ábrázolásaiban a hierarchikus metafizika helyét a teljes különbözőség elvére épülő anatómia és fiziológia vette át. A tizenkilencedik század végére a korabeli tudományos okfejtések szerint az új különbséget nem csupán szabad szemmel látható szinten lehetett a testeken bemutatni, hanem a mikroszkopikus nagyságú építőkövek szintjén is. Úgy tűnt, hogy a nemek lényegi, és nem csupán fokozati különbözősége szilárdan a természetben gyökerezik. Patrick Geddes, a biológia kiemelkedő professzora, várostervező, továbbá számos társadalmi témában megszólaló közíró a sejtfiziológia eredményeire támaszkodva magyarázza azt a tényt, hogy a nők passzívabbak, konzervatívabbak, nehezebben mozdulók és állhatatosabbak, míg a férfiak aktívabbak, energikusabbak, küzdeni vágyók, szenvedélyesebbek és változatosságra hajlamosabbak. Úgy gondolta, hogy kevés kivételtől a tengeri csikótól és néhány madárfajtól eltekintve a hímek katabolikus sejtekből állnak; olyan sejtekből, amelyek energiát használnak föl. Geddes egyik kedvenc metaforája szerint ők költik el a bevételt. Ezzel szemben a női sejtek anabolikusak; felhalmozzák és tárolják az energiát. Noha a szerző beismerte, hogy nem képes teljes részletességgel föltérképezni a kapcsolatot a biológiai különbségek és az ebből adódó pszichológiai és társadalmi különbségek között, a nők és férfiak kulturális szerepeinek természetességét lélegzetelállító határozottsággal indokolta meg. A különbségeket lehet eltúlozni vagy kisebbíteni, de ezek megszüntetéséhez a teljes 4

5 evolúciós folyamat újbóli, más alapokról kiinduló megismétlésére lenne szükség. Ami a történelem előtti időkben a véglényeknél eldőlt, az nem semmisíthető meg egy parlament által hozott rendelettel. xvii Vagyis már az őspocsolyában dagonyázó mikroszkopikus organizmusoknál visszavonhatatlanul eldőltek a nemek közötti fölszámolhatatlan különbségek, egyúttal társadalomban elfoglalt helyük is. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések egy harmadik és még általánosabb aspektust vetnek föl a nemek közötti különbségek átértelmezésében. A tizennyolcadik század óta az uralkodó, bár semmiképp sem minden mást kizáró nézet értelmében két szilárdan elkülönülő, egymással össze nem vethető, egymással ellentétes nem létezik, és a nők és férfiak politikai, gazdasági és kulturális élete, társadalmi nemi szerepeik valamiképpen ezeken a tényeken alapulnak. A biológiát a stabil, történelmen kívüli, nemmel bíró testet tekintik a társadalmi renddel kapcsolatos preskriptív állítások ismeretelméleti alapjának. A fölvilágosodással drámai módon megindult a könyvek és tanulmányok végtelennek tűnő áradata, melyeknek már a címe is elárulja kötődését a természet és a kultúra ezen új felfogásához: Roussel Système physique et moral de la femme című munkája, a Brachet által írt könyvfejezet, amely az Etudes du physique et du moral de la femme címet viseli, vagy Thompson és Geddes megalkuvást nem ismerő Sex című műve egyaránt ehhez a vonalhoz tartozik. Az igazi, fizikailag létező világ tényei ezekben az írásokban és a hozzájuk hasonló, százszámra megjelenő művekben időben megelőzik, és logikailag függetlenek azoktól az állításoktól, melyeket rájuk támaszkodva és a nevükben tesznek. A görögöktől kezdve a régebbi szerzők is nyilvánvalóan meg tudták különböztetni a természetet a kultúrától, a phusist a nomostól (bár ezek a kategóriák egy adott történelmi pillanatban keletkeztek, és akkoriban eltérő jelentéssel bírtak). xviii Ám miközben összegyűjtöttem és átrágtam magam a jelen könyv alapját képező anyagon, egyre inkább világos lett számomra, hogy nagyon nehéz a felvilágosodás episztemológiai lencséjén keresztül olvasni a testről szóló ókori, középkori és reneszánsz kori szövegeket: ezen a lencsén keresztül nézve a fizikai világ a test valódinak tűnik, míg kulturális jelentései másodlagosak. A felvilágosodás előtti szövegekben szereplő testek számos furcsa, figyelemre méltó és a modern olvasók számára lehetetlen dolgokat műveltek. Az elkövetkező generációkban, írja Origenész, ahogy a lélek Isten iránt egyre inkább megengesztelődik, a test kevésbé»tömör«, kevésbé»sűrű«, kevésbé»megkeményedett«lesz. Maguk a fizikai testek a bűnbeesés előtt radikálisan mások voltak, állította Nüsszai Gergely: a nő és a férfi békében élt Isten képével, és a nemek különbözősége csupán az ember Isten előtti kegyvesztettségének testi megjelenése. xix Egy tizenkilencedik században urdu nyelven íródott, hölgyeknek szóló útmutatóban, amely szilárdan a galenusi elvekre épült, Mohamed prófétát nevezik meg a példamutató nőket felsoroló lista legelső helyén. xx Caroline Bynum olyan nőkről ad hírt, akik Krisztus példáját követve megkapták stigmáit, vagy akiknek nem volt szüksége ételre, vagy akiknek a teste nem bűzlött, amikor oszlásnak indult. xxi Számos beszámoló ad hírt olyan férfiakról, akik egyes állítások szerint szoptattak, és számtalan kép ábrázolja a serdülő Jézust mellekkel. A lányok fiúkká változhattak, és azok a férfiak, akik túl sokat érintkeztek nőkkel, elveszthették tökéletesebb testük keménységét és határait, és az elpuhult férfiatlanság, vagyis a nőiesség állapotába süllyedtek. Röviden, a kultúra a testet szorosan körbefogta és megváltoztatta ugyanazt a testet, amelyet a modern felfogás annyira zártnak, autarchikusnak és a jelentés(adás) világán kívül esőnek tart. Természetesen tagadhatjuk, hogy ilyen dolgok valóban megtörténtek; olvashatjuk ezeket a híradásokat teljesen metaforikus értelemben, vagy adhatunk egyébként bizarr eseteknek egyedi, természetes magyarázatot is. Arról a lányról, akinek, malacát kergetve, hirtelen pénisze és herezacskója nőtt, Montaigne, illetve a tizenhetedik századi sebész, Ambroise Paré a nemváltás egy példájaként tudósított, holott igazából androgén-dihydrotesztoszteronelégtelenségbenben szenvedett, és tulajdonképpen mindvégig fiú volt, akinek külső férfi nemi 5

6 szervei a pubertáskorban nőttek csak ki, bár talán nem annyira hirtelen, mint ahogy erről a szövegek beszámolnak. xxii Azonban túlzottan is kívülálló, ahistorikus és leegyszerűsítő megközelítés lenne ezt a szemléletmódot alkalmazni a testtel és a kultúrával foglalkozó hatalmas mennyiségű és összetett irodalom vizsgálatakor. Ehelyett azt a megközelítést szeretném itt javasolni, hogy ezekben a fölvilágosodás előtt született szövegekben, sőt még néhány később születettben is, a biológiai nemet (sex), vagyis a testet kell másodlagos jelenségként felfogni, míg a társadalmi nemet (gender), amit mi kulturális kategóriának vennénk, kell elsődlegesnek vagy valóban létezőként fölfogni. A társadalmi nem férfi és nő nagy jelentőséggel bírt, és a dolgok rendjének része volt; a biológiai nem konvenciókon alapuló volt, bár a modern kori terminológia a dolgok ilyen fajta átrendezését értelmetlenné teszi. Az általunk biológiai, illetve társadalmi nemnek nevezett jelenség az egy-nemű modellben olyan jelentéskörbe volt egyértelműen beágyazódva, amelyből lehetetlen volt a fölvilágosodás stratégiája szerinti menekülés egy föltételezett elsődleges biológiai megalapozottság felé. Az egy-neműség világában éppen hogy akkor volt a biológia a leginkább beágyazva a társadalmi nem politikumába, a kultúrába, amikor a két nem biológiájáról látszólag a lehető legközvetlenebb módon beszéltek. Nőnek vagy férfinak lenni egy bizonyos társadalomban elfoglalt rangot, helyet jelentett, egy kulturális szerep betöltését, nem pedig azt, hogy valaki szervileg a két egymással ellentétes nemi kategóriából az egyikhez vagy a másikhoz tartozik. Másképpen fogalmazva a biológiai nem a tizenhetedik század előtt még mindig szociológiai és nem ontológiai kategória volt. Hogyan történt meg az áttérés az általam egy-neműnek nevezett modellről a két nem ma ismert modelljére? A legspecifikusabb esetet véve alapul, miért lett irreleváns a fogantatás értelmezéséhez a szexuális vágy és annak beteljesedése, különösen a nők szexuális vágya? (Véleményem szerint ez a szükséges kezdeti lépés ahhoz, hogy megalkossák annak a szenvedélytől mentes nőnek az alakját, aki éles biológiai alapokon nyugvó ellentétben áll a férfival.) A nyilvánvaló válasz a tudományos haladás lenne. Lehetséges, hogy a tudomány nem képes megmagyarázni a szexualitáshoz kötődő társadalmi erőviszonyokat és szabályokat, de fel tudja vázolni azt az alapot, amelyből kiindulva megszülethetnek az elméletek. Az ókori tudósok egyszerűen tévedtek. Az embereknél és a legtöbb más emlős nőstényénél bár a nyulak, a vidra és a vadászgörény esetében nem az ovuláció ténylegesen független a közösüléstől, nem is beszélve az orgazmusról. A fogadósék lányáról szóló történet értelmezésekor Dr. Ryannek igaza volt abban, hogy az eszméletüket vesztett nők is megfoganhatnak, és az orgazmusnak semmi köze a dologhoz. Angus McLaren lényegében ezt állítja, amikor úgy érvel, hogy a tizennyolcadik század végén a nők joga a nemi örömhöz nem kiterjedt, hanem csökkent a reprodukció kifinomultabb magyarázatának előre nem látott következményeként. xxiii Esther Fisher-Homberger értelmezésében a reprodukcióhoz való önálló női hozzájárulás új értelmezésének megjelenése egybeesett az emberi reprodukció általános leértékelődésével. A reprodukció státusa lehanyatlott, amint úgymond kizárólagosan női munka lett. Vagyis a reproduktív biológiában tett új fölfedezések jó időben jelentek meg, a tudomány összhangban látszott haladni a kultúra által támasztott szükségletekkel. xxiv Valójában azonban ilyen fölfedezések nem történtek, így nem is hozhatták magukkal a női orgazmus leértékelését. Igaz, hogy az 1840-es évekre világossá vált, hogy legalábbis a kutyáknál az ovuláció koitusz nélkül és így föltehetően orgazmus nélkül is megtörténik. Rögtön le is vonták a következtetést, hogy az embernél a nőnemű fél, csakúgy, mint a kutyáknál a nőstény, spontán ovulál, és az érett petesejtet az alatt a periodikusan bekövetkező hőmérséklet-emelkedés alatt produkálja, amely a nőknél menstruáció néven volt ismeretes. De ehhez a féligazsághoz a rendelkezésre álló bizonyíték legjobb esetben is meglehetősen kevés és igencsak homályos volt. Az ovuláció, mint azt a reproduktív biológia egyik huszadik századi úttörő kutatója megfogalmazta, csendben és titokban történik: hosszú 6

7 évszázadokon át sem a nők önmegfigyelése, sem a tudományos megfigyelés nem tanították meg az emberiséget arra, hogy észlelje. xxv Sőt, a standard orvosi tanácsadó könyvek éppen azt javasolták, hogy a fogamzás elkerülése érdekében a nők menstruációs ciklusuk közepe felé éljenek nemi életet, a tizenkettedik és a tizenhatodik nap között, ami, mint azt manapság tudjuk, a maximális termékenység időszaka. Az 1930-as évekig a kutatók az ovuláció ma ismert hormonális szabályozásának még a körvonalait sem voltak képesek fölvázolni. Röviden: úgy tűnik, a tudományban tett előrelépéseknek kevés köze volt a fogadósék lányáról szóló történet értelmezésében beállt fordulathoz. A gyönyör újraértékelése egy évszázaddal hamarabb következett be, mint ahogy a fiziológia reprodukcióval foglalkozó ága bármely megalapozott kutatási eredmény birtokában alá tudta volna azt támasztani. Így továbbra is kérdés, hogy miért gondolták a tizenkilencedik század előtti kommentátorok kivételes esetnek, semmit sem bizonyító furcsaságnak az orgazmus nélküli fogantatást, miközben később az ilyen eseteket teljesen normálisnak tartották, sőt, a reprodukció egyik alapigazságát látták bennük megnyilvánulni. Ellentétben az orgazmus fontosságának a reprodukcióval foglalkozó fiziológiában tapasztalható lehanyatlásával, a női és a férfi test értelmezésében bekövetkező általánosabb jellegű változás még elméletben sem tulajdonítható a tudományos haladásnak. Először is, a férfi és a nő között meglévő ellentétek és kirívó különbségek, ha úgy tetszik, már az idők kezdete óta világosak voltak mindenki számára: az egyik emberi lényt hoz a világra, a másik nem. Ilyen nagy jelentőségű igazságok mellett az a fölfedezés, hogy a petefészek-vezeték Galenus megállapításával ellentétben nem az ondóvezeték női megfelelője, meglehetősen kis jelentőséggel bír. Ugyanez mondható el az újabb kori kutatások fölfedezéseiről, a nemek közötti különbség biokémiai, neurológiai vagy más természet adta meghatározó tényezőiről. Amint azt Anne Fausto-Sterling kimutatta, azon negatív adatok legnagyobb részéről, melyek nem mutatnak a nemek között szignifikáns különbséget, egyszerűen nem adnak hírt. xxvi Továbbá, ami bizonyíték valóban létezik biológiai alapú viselkedésbeli különbségek tekintetében, az számtalan módszertani szempontból igencsak kétséges, kétértelmű, avagy éppenséggel Dorothy Sayers azon véleményét bizonyítja, hogy a férfiak és a nők igazán közeli szomszédok ha ez egyáltalán bizonyíték bármire is. Kétségtelenül megállapítható, hogy a különbözőség és az azonosság többé-kevésbé elvontan mindenütt megtalálható; de az már csak az empirikus vizsgálódás keretein kívül érthető meg, hogy ezek közül melyek számítanak jelentősnek, és milyen értelmezést szolgálnak. Az a tény, hogy az uralkodó beszédmód a férfi és női testet egyszer egyetlen nem hierarchikusan, vertikálisan elrendezett változatának tekintette, másszor pedig horizontálisan elrendezett, egymást kizáró ellentétnek, valami mástól kell függjön, mint vélt vagy valós fölfedezésekkel való egybeeséstől, lett légyen az bármekkora is. A tizenkilencedik században az anatómia fejlődéssel foglalkozó ágában bekövetkező fölfedezések a két nem közös eredetére utaltak a morfológiáját tekintve androgén embrióban, és semmiképp sem azok lényegileg eltérő eredetére mutattak. Sőt, valójában az 1850-es évekre a női és férfi nemi szervek galenusi izomorfiáját a tudósok embriológiai szinten homológiaként fogalmazták újra: fölfedezéseik szerint a pénisz és a klitorisz, a nagyajkak és a herezacskók, a petefészkek és a herék a magzati élet korai szakaszában közös gyökerekkel bírnak. Tehát nagyon is létezett a régi nézetet alátámasztó bizonyíték, új kutatási eredmény, csak éppen ennek figyelembevétele kulturálisan nem volt releváns és időszerű. Másképpen fogalmazva, igazából senki sem keresett bizonyítékokat a két gyökeresen eltérő nem létének igazolására, amíg ezek a (kiemelten hangsúlyozott) különbségek nem váltak politikai értelemben is fontossá. Például 1759-ig senki sem gondolt arra, hogy anatómiakönyvben egy női csontvázat részletesen ábrázoljon, azért, hogy annak a férfiétól való különbözőségét illusztrálja. Mindaddig az emberi testnek egy alapvető struktúrája volt ismert, és az a férfié 7

8 volt. xxvii Amikor pedig a különbségeket fölfedezték, ábrázolásuk módjában azok már eleve a társadalmi nem megszerveződésének erőkonstellációit tükrözték. A test interpretálásának új módja tehát nem a tudományos haladás részeként történt fölfedezések következménye volt, hanem két tágabb értelemben vett fejlemény eredménye, melyek történetileg nem, csupán analitikusan választhatók szét: az egyik episztemológiai jellegű, a másik politikai. A tizenhetedik század végére bizonyos helyzetekben a testet nem tekintették többé egy magasabb szinten megfogalmazódó (isteni) rend mikrokozmoszának, ahol a természet minden egyes apró eleme meghatározott hellyel bír a jelentések egymásra épülő rétegeiben. A tudomány ettől az időtől kezdve szakított azzal a gyakorlattal, hogy az analógiák hierarchiáját fogalmazza meg, hasonlóságokat, amelyek az egész világot minden tudományos magyarázat inherens részévé teszik és ezzel olyan tudást hoznak létre, amely, mint Foucault megjegyzi, egyszerre végtelen és elszegényített. xxviii A nemiség mai, felvilágosodás óta érvényes értelmezését mint a női és férfi lét biológiai alapja ez az episztemológiai fordulat tette lehetővé. De az ismeretelmélet önmagában nem hoz létre két egymástól élesen elkülönülő nemet; erre csak bizonyos politikai feltételek mellett képes. A politika ami tágabb értelemben a hatalomért folytatott versengés a szubjektum megalkotásának új módjait hozza létre, illetve új társadalmi valóságokat, melyek keretei között az emberek létezhetnek. A nemiségről való komoly tudományos értekezés így elkerülhetetlenül arról a társadalmi rendről is szól, amelyet képvisel és ugyanakkor legitimál is. A társadalom írja Maurice Godalier mindig ott kísért a test nemisége hátterében. xxix A reproduktív biológiáról szóló ókori beszámolók melyek a tizennyolcadik század elején még mindig meggyőző erővel hatottak a nemi gyönyör intim, érzéki jellegét a társadalmi és a kozmikus rendhez kapcsolták. Általánosabban fogalmazva, a biológia és az ember szexuális tapasztalatai azt a metafizikai realitást tükrözték, amelyen, általános vélekedés szerint, a társadalmi rend alapult. Az új biológiai fölfogás, amely a nemek közötti alapvető különbségeket kívánta föltárni ami a nők nemi gyönyörérzetének folyamatos megkérdőjelezésével járt együtt, pontosan akkor jelenik meg, amikor a régi társadalmi rend alapjai egyszer s mindenkorra megkérdőjeleződnek. De a társadalmi és politikai változások önmagukban nem magyarázzák a testek újraértelmezésének jelenségét. Az evangéliumok hirdetésén alapuló vallás megjelenése, a fölvilágosodás korabeli politikai elméletek, a tizennyolcadik században megjelenő újfajta nyilvános helyek létrejötte, a házasság mint szerződés locke-i gondolata, a francia forradalom által megteremtett lehetőségek a gyökeres társadalmi változásokra, a forradalom után megjelenő konzervativizmus és feminizmus, a nemek újfajta társadalmi munkamegosztására épülő gyárak rendszere, az áruk és a szolgáltatások terén kialakuló szabad piacgazdaság, az osztályok születése: mindezek egyike sem okozta sem egyenként, sem egymással összekapcsolódva az újfajta nemiséggel bíró test létrejöttét. Sokkal inkább maga a test új módon való értelmezése tekintendő ezen változások belső, lényegi és megkerülhetetlen tényezőjének. Ez a könyv tehát nem a társadalmi, hanem a biológiai nem kialakulásáról szól. Nem célom és nem is áll érdekemben tagadni a biológiai nem vagy a biológiai dimorfizmus (kétalakúság) mint evolúciós folyamat létezését. De történeti bizonyítékokra támaszkodva be kívánom mutatni, hogy szinte bármi, amit az ember a biológiai nemről mondani akar, bárhogyan értelmezzük is a biológiai nemiséget, már eleve magában foglal valamilyen, a társadalmi nemre vonatkozó állítást is. A biológiai nem mind az egy nemre, mind a két nemre épülő fölfogásban szituációfüggő: csakis a társadalmi nem és a hatalom fölött folyó harc kontextusában értelmezhető. Könyvem és a tágabb értelemben vett feminista tudományos kutatás elkerülhetetlenül része a fenti megfogalmazás keltette feszültségeknek: annak, ami a nyelv, illetve a nyelven túl 8

9 és azon kívül létező valóság között áll fönn; ami a természet és a kultúra között áll fönn; vagy ami a biológiai nem és a (nemi) különbségnek a társadalom és a hatalom által létrehozott végtelen számú jelölője között áll fönn. xxx A test kétfajta érzékelése között oszcillálunk: egyfelől a testet sérülékeny, múlandó, változó és érzékelésre képes tömegként éljük meg, amellyel mindannyian túlságosan is ismerős viszonyban vagyunk; másfelől pedig egy kulturális jelentéseivel reménytelenül összefonódott testként, amelyet képtelenek vagyunk közvetlenül, lényegét megragadva érzékelni. A biológiai és társadalmi nem között felállított analitikus különbségtétel ezeket az alternatívákat fogalmazza meg, de a határok meghúzása mindig is bizonytalan alapokon nyugodott. Egyesek szerint a társadalmi nem kategóriájára nincs szükség, mert az úgynevezett társadalmi különbségek tulajdonképpen természetből adódóak. Ezen álláspont mellett azonban régóta létezik a feministák között egy olyan irányvonal, amely követői az előbbi állásponttal szemben úgy érvelnek, hogy a biológiai nem kategóriájának nincs értelme, mert a természetes (biológiai) különbségek valójában társadalmi eredetűek. Gayle Rubin klasszikus tanulmányában már 1975-ben megfogalmazta, hogy a társadalmakban létező biológiai nem/társadalmi nem rendszere miként alakítja át a biológiai eredetű szexualitást az emberi tevékenység produktumaivá ; a test már ebben a korai tanulmányban annyira rejtett formában van jelen, hogy szinte nem is érzékelhető. xxxi Sherry Ortner és Harriet Whitehead tovább erodálják a test elsőbbségét a nyelvvel szemben, amikor tudatosan idézőjelbe rakják az adottságok szót abban az állításban, hogy a társadalmi nem, a nőként és férfiként létezés [ ] nem csupán tükrözik a biológiai»adottságokat«, vagy részleteikben erre vezethetők vissza, hanem nagyrészt társadalmi és kulturális folyamatok termékei. xxxii Hasonlóképpen veszélyes a testet a nők identitáskeresésének középpontjába helyezni írja egy francia feminista kiáltvány. xxxiii De ha nem a test, akkor mi? Foucault, a különféle dekonstrukciós elméletek, a lacani pszichoanalízis és általában véve a posztstrukturalizmus amúgy is azzal fenyegetnek, hogy a test teljesen eltűnik. xxxiv (A szövegek meghatározta jelentés dekonstrukcióját a nemi különbözőség dekonstruálása általános esetének tekinthetjük: Mit jelenthet az»identitás«, akár a»nemi identitás«is egy olyan újonnan létrejövő elméleti és tudományos térben, ahol magát az identitás fogalmát is megkérdőjelezik? kérdezi Julia Kristeva. xxxv ) Ezek a megközelítési módok számottevő hatást kezdenek kifejteni történészkörökben. A társadalmi nemiség Joan Scott szerint nem olyan kategória, amely közvetít, összekötő kapocsként szolgál a szilárd alapokon nyugvó biológiai különbségek, illetve a történetileg változó, esetleges társadalmi viszonyrendszerek között; sokkal inkább egy olyan kategóriát jelent, amely magában foglalja mind a biologikumot, mind a társadalmit: a társadalmi nem a nemek között társadalmilag észlelt különbségekre épülő társadalmi viszonyrendszerek egy alapvető alkotóeleme [ ] a hatalmi viszonyok jelölésének egyik elsődleges módja. xxxvi De a feministáknak nem szükséges a francia filozófiára támaszkodni ahhoz, hogy elvessék a biológiai/társadalmi nem megkülönböztetést. Teljesen más szemszögből közelítve Catherine MacKinnon amellett érvel, hogy a társadalmi nem az a választóvonal a férfiak és nők között, amelynek oka a heteroszexualitás társadalmi követelménye, amely intézményesíti a férfiúi szexuális uralmat és a női szexuális alávetettséget ; a (biológiai) nem amely ugyanarra a dologra lyukad ki tulajdonképpen társadalmi kapcsolatrendszer, amely oly módon van megszervezve, hogy a férfiak uralmi pozíciót foglalhassanak el, és a nők alárendelődjenek. xxxvii A tudomány, mondja Ruth Bleier, hibásan érvel akkor, amikor a társadalmi nemi attribútumokat természetes kategóriának tekinti, amelyeknél biológiai magyarázatokat alkalmazni nemcsak helyénvaló, de szükségszerű. xxxviii Vagyis a biológiai és társadalomtudományi kutatásokban az úgynevezett nemi különbségek egy részéről kiderül, hogy társadalmi eredetűek, továbbá hogy a természet és a társadalom közötti megkülönböztetés összeomlik, amint az előbbi beleolvad az utóbbiba. 9

10 Végezetül Foucault egy másfajta filozófiai nézőpontból szemlélve még ennél is tovább problematizálta az emberi szexualitás és a test viszonyát. Érvelése szerint a szexualitás nem a hús inherens jellemzője, amelyet aztán különféle társadalmak dicsőítenek vagy éppenséggel elnyomnak; nem arról van szó, mint Freud állította, hogy a szexualitás egyfajta biológiai ösztön, hajtóerő, amelyet a civilizáció ilyen vagy olyan irányba terel. A szexualitás ehelyett az én megformálása a hús érzékelése, tapasztalata alapján, amely maga is a viselkedés bizonyos formáiból és formái körül konstituálódik. Viszont ezek a formák a tudás történetileg meghatározott rendszereihez viszonyítva léteznek, attól függően, hogy mi tekintendő természetesnek és mi nem, illetve ahhoz kapcsolódóan, amit Foucault úgy nevez, hogy viszonyulási mód az egyén és önmaga között, amely képessé teszi az egyént arra, hogy magát a többiek között szexuális, nemmel bíró szubjektumként ismerje föl. (Általánosabban megfogalmazva ezek a tudásrendszerek határozzák meg azt, hogy határaikon belül mi gondolható el.) A szexualitás mint olyan egyedülálló és mindennél fontosabb emberi attribútum, amely egy specifikus objektummal az ellenkező nemmel rendelkezik, a tizennyolcadik század végének terméke; semmi természetes vagy magától értetődő nincs benne. A szexualitás, Nietzsche szavaival élve (aki Foucault-ra filozófiai szempontból rendkívül jelentős hatást gyakorolt), sokkal inkább nevezhető egyfajta nagy gonddal létrehozott művészi alkotásnak. xxxix Tehát, számos nézőpontból tekintve, az a kényelmes álláspont, miszerint a férfi az férfi és a nő az nő, nem tartható fönn tovább, mint ahogy az sem, hogy a történész feladata csupán az, hogy azt kutassa, mit csináltak a nők és férfiak, miként gondolkodtak, illetve hogy mit gondoltak róluk. A (biológiai) nem mint dolog, amelyről az emberek különféle dolgokat hittek, összeomlani látszik. De a test, csakúgy, mint az elnyomottak, nem hagyja magát sokáig csöndben elnyomva tartani. Az a tény, hogy emberré a kultúra által leszünk, állítja Jeffrey Weeks, nem hatalmaz föl minket arra, hogy a testet magát figyelmen kívül hagyjuk: Nyilvánvaló, hogy a nemiség több annál, mint amit a társadalom ekként megjelöl, vagy amivé a megnevezés teszi. xl A test még azok írásában is újra föltűnik, akik figyelmüket elsősorban a nyelv, a hatalom és a kultúra kérdéseire irányították. (Foucault például egy olyan utópikus strukturálatlan térről álmodik, ahonnan kiindulva alá lehetne ásni a biohatalmat : a szexualitás felhasználása elleni támadás kiindulópontja nem a szexuális vágy kell, hogy legyen, hanem a testek és nemi örömök. xli ) Az én életemben is ott kísért a gyötrelmes szakadék a valóság és a reprezentáció között, a valamiként látni és a látni között ben egy évet orvosi egyetemen töltöttem, és azt tanulmányoztam olyan rendszeresen, amennyire csak az idő és a körülmények engedték, mi az, ami valójában ott van. A test mint kulturális konstrukció találkozott a boncasztalon fizikálisan létező testtel; többé-kevésbé sematikus anatómiai illusztrációk, a legpontosabbak, melyeket a modern tudomány nyújtani tudott, meglehetősen reménytelen harcot folytattak az emberi nyak valós szövevényes fölépítésével. Akármennyire is tudatában voltam annak, hogy amit látunk, annak értelmezése mennyire történetileg változó intézményes, politikai és episztemológiai esetlegességek, lehetőségek terméke, a hús a maga egyszerűségében mindig átragyogni látszott ezeken a megfontolásokon. Emlékszem, egyszer napom nagyobbik felét azzal töltöttem, hogy figyeltem, amint orvosok és nővérek hiábavalóan próbálják megállítani egy középkorú fogorvos átszakadt visszértágulásából megállíthatatlanul ömlő vért, ahogy pumpálták ki a gyomrából és próbálták pintenként visszajuttatni vénáiba. Késő délután elmentem meghallgatni a Don Giovannit végül is csak megfigyelő voltam, és semmi hasznára nem voltam a betegnek. Másnap reggelre a páciens halott volt; ez teljesen más lényegű ténynek tűnt, mint Mozart játszadozása a testtel, vagy mint ez a könyv, amely a test reprezentációjának történetéről szól. ( Én tudom, ki holt meg, és ki él. / Ő holt, mint a föld, üvölti Lear király.) 10

11 De orvosi szempontból a testekkel való ismeretségem 1981-nél régebbre nyúlik vissza: kórboncnok fiaként nőttem föl. Kisfiúként majd minden vasárnap reggel mentem apámmal a boncterembe, hogy figyeljem, amint mikroszkóppal végzendő vizsgálathoz preparátumokat készít elő; vesét, tüdőt és egyéb szerveket vágott föl gondosan vékony szeletekre, mielőtt leolvasásra viaszban rögzítette, megfestette és tárgylemezre helyezte őket. Miközben a test aprólékos fölvágását és leolvasását végezte, egy diktafonra mondta rá mindazt, amit látott. A testek, vagy legalábbis a test részei, vitathatatlanul valóságosnak tűntek. Emlékszem, ahogy az apám által készített boncolási jegyzőkönyveket olvasom a dolgozószobájában a letakart díványra kucorodva, egy ütemre lélegezve a kifejezésekkel, amelyek számomra az orvostudomány költészetének tűntek: A boncolt test egy hatvanöt éves kaukázusi férfié, kórosan lesoványodott állapotban. A szokásos Y alakú metszéssel nyitottam meg a testet. A boncolt test egy jól táplált ötvenhét éves nőhöz tartozik. A szokásos Y alakú metszéssel nyitottam meg a testet. Három hónappal azelőtt, hogy apám rákban meghalt, és csupán hetekkel azelőtt, hogy az agyi áttétel következtében képtelenné vált a gondolkodásra, segített nekem az ötödik és hatodik fejezetben hivatkozott német nőgyógyászati irodalom értelmezésében, amelyek egy részét saját orvosi egyetemi tanárai írták. A témához szorosabban kapcsolódik, hogy ő volt az, aki segített abban, hogy meglássam azt, amit az ember valójában láthat például egy petefészek keresztmetszetében, puszta szemmel vagy mikroszkópon keresztül. Lehetséges az kérdeztem például, hogy az ember megszámolhatja a peteéréskor és -leváláskor keletkező hegeket, és korrelációba állíthatja a menstruációs ciklusok számával, ahogy ezt a tizenkilencedik századi orvosok állították? Apám volt a szakértő annak megítélésében, mi az, ami valójában ott volt. De ő mindennek a dekonstrukciójában is jelentős szerepet kapott. Egy egészségügyi iskola frissen végzett diákjaként nem tudta tanulmányait tovább folytatni a náci Németországban ben vonatra szállt Amszterdam felé, hogy ott élő gyógyszertan-professzor nagybátyjától tanácsot kérjen, mitévő legyen. xlii Egy német tisztviselő támasztotta nehézségek apámat arra az elhatározásra juttatták, hogy egyáltalán nem akar visszamenni Hamburgba. Föltehetően Ernst Laqueur biztosította számára azt az állást Leidenben, amit az elkövetkezendő körülbelül egy évben töltött be. Keveset tudtam arról, mit is csinált ott, és ekkori publikációi közül semmit sem ismertem, amíg halála után át nem néztem hátrahagyott iratait. (Ez már jóval azután volt, hogy a jelen könyvhöz végzett kutatásaim nagy részét elvégeztem.) Íróasztalfiókjában találtam egy csokorra való különlenyomatot; a legkorábbról való a disszertációja kivételével a következő címet viselte: Weitere Untersuchungen über den Uterus masculinus unter dem Einfluss verschiedener Hormone (Újabb tanulmányok különféle hormonoknak a férfi uterusra gyakorolt hatásáról). xliii Mikor ezt olvastam, addigra már írtam arról, hogy Freud orvosként miként döntötte meg a testnek mint a nemek közötti oppozíció manifesztálódásának széles körben elfogadott fölfogását. Ekkorra már olvastam Sarah Kaufman gondolatait az anatómia hatalmáról, hogy összezavarja azokat, akik úgy gondolják, hogy a nemek ellentétes fajokat képviselnek. xliv De apám hozzájárulása ehhez a zavarkeltéshez teljes meglepetés volt, és egyben meglehetősen hátborzongató is. Rejtve volt kíváncsi szemek elől, és mégis annyira az otthonhoz tartozott heimlich, de egyben unheimlich is ; az elrejtett, a titok napvilágra került, kísérteties emlékeztetőként arra, hogy ez a könyv valamiképpen messzire nyúlik vissza, és vele együtt én is. xlv Vannak kevésbé személyes okaim is arra, hogy írásomban különbséget tegyek a (fizikai) test és a diszkurzív módon megalkotott test, a valamiként látni és a látni között. Bizonyos mértékben ezek az okok etikai vagy politikai természetűek, és azokból a különböző kötelezettségekből erednek, amelyeket a megfigyelő számára a látás (vagy tapintás) és a reprezentálás felelőssége ír elő. Hasonlóképpen képmutatás lenne a nemi különbségek, vagy 11

12 általában véve a különbségek egyik lehetséges történetét megírni anélkül, hogy megemlékeznék benne a szenvedés különböző formái és a test különböző formái között fennálló szégyenteljes összefüggésről, akármit is értsünk a test alatt. Pontosan az a tény teszi jelentőssé a (biológiai) nem létrejöttének leírását, hogy a fájdalom és az igazságtalanság nemi választóvonalak mentén különülnek el, illetve a nemiség testi jeleivel állnak összhangban. Mindezen túl vitathatatlan, hogy általában jelentős haladást értek el az emberi test megértését illetően, különösen a reproduktív anatómia és fiziológia területén. A modern tudomány és a modern korunkban élő nő sokkal inkább képes előre jelezni a terhesség ciklikus valószínűségét, mint elődeik. A menstruációról kiderült ellentétben még a tizennyolcadik században is széles körben elterjedt hiedelmekkel, hogy nem ugyanaz a fiziológiai folyamat, mint az aranyér okozta vérzés; továbbá a herék szövettanilag valóban eltérnek a petefészkektől. Bármilyen tudománytörténeti mű, akármennyire is hangsúlyozza a társadalmi, politikai, ideológiai vagy esztétikai tényezők szerepét, el kell ismerje ezeket a kétségtelen sikereket, és azokat a tudományos törekvéseket, amelyek ezeket a fölfedezéseket lehetővé tették. xlvi Ezeket nemcsak hogy nem akarom tagadni, de éppen hogy hangsúlyozni kívánom őket. Azonban az én archimédeszi pontom nem a ténylegesen létező, kultúrákon átívelő test, sokkal inkább a test és reprezentációi között feszülő tér. Teljes mértékben támaszkodom a reproduktív fiziológiában bekövetkezett fölfedezésekre, az itt elért eredményekre például a nemekre jellemző eltérő csírasejtek (petesejt és sperma) fölfedezésére, hogy megmutassam: nem ezek az okai a nemiség különféle értelmezéseinek, a két-nem modelljére történt átállásnak. Ugyanakkor azt is állítom, hogy a nemi különbözőségre vonatkozó elméletek befolyásolták a tudományos haladás irányát és az egyes kísérletek eredményeinek értelmezését. Az anatómusok másképp is tekinthettek volna a testekre például a vaginát a pénisztől alapvetően eltérőnek láthatták volna, de nem így tettek, és ennek alapvetően kulturális okai voltak. Hasonlóképpen figyelmen kívül hagytak empirikus adatokat például az orgazmus nélküli fogantatásra utaló bizonyítékokat, mert ezek nem illettek bele sem egy tudományos, sem egy metafizikai paradigmába. A nem(iség) csakúgy, mint az emberi lét kontextusba ágyazott. Azok a törekvések, amelyek megkísérlik elválasztani diszkurzív, társadalmi beágyazottságától, épp annyira kudarcra vannak ítélve, mint amikor a filozófus egy igazán vad, társadalmon kívül élő gyermekre szeretne lelni, vagy amikor a modern antropológus ki akarja szűrni a kulturális tényezőket, hogy a fönnmaradóban meglelje az esszenciálisan, az egyetemesen emberit. Ezt a gondolatot folytatva hozzátenném, hogy a magába zárt, állandó test, amely látszólag a nemi különbségek modern kori megközelítésének alapját képezi, szintén partikuláris, történelmi, kulturális momentumok terméke. Az ellenkező nemek gondolatához hasonlóan ez is hol középpontba, hol háttérbe kerül. Ebben a könyvben általában véve azt az eljárást követem, hogy a biologikumot kifejezetten részévé teszem az irodalom, és általában véve a kritikai kultúratudományok értelmezési dilemmáinak. Más tudományágakhoz hasonlóan írja François Jacob, az orvosi Nobel-díj évi nyertese mára a biológia elvesztette illúzióit. Már nem keresi az igazságot. A biológia területén belül érvényes saját igazságait fogalmazza meg. A valóságra úgy tekint, mint egy folytonosan instabil egyensúlyi állapotra. Az élőlények tanulmányozása során a tudománytörténet ingamozgást ír le, amely oda-vissza ingadozik a folytonosság és diszkontinuitás, a struktúra és a funkció, a jelenségek azonosítása és a létezés sokfélesége között. xlvii A különbözőség és azonosság alapvető bizonytalansága mindenhol ott rejlik a biológiai kutatások megállapításaiban, legfőképpen abban, hogy már előzőleg létező és 12

13 folyton változó episztemológiai és hozzátehetnénk politikai alapokra kénytelen támaszkodni. Jacob természetesen nem az első ember, aki ehhez hasonló kijelentést tesz. Auguste Comte, a tizenkilencedik századi pozitivizmus vezéralakja szerint úgy tűnik, semmiféle okunk arra, hogy a tudományos fikciók használatát, amely oly gyakori a mértantudósok körében, ne vezessük be a biológiába. xlviii Emile Durkeim, a szociológia egyik szellemi vezéralakja úgy érvelt, hogy hiú reményekkel kecsegtetjük magunkat, ha úgy gondoljuk, hogy az új tudomány eljövetelére úgy készülünk föl a legjobban, ha először türelmesen és kitartóan összegyűjtjük mindazon adatokat, amelyeket az használni fog, hiszen nem tudhatjuk, mire lesz szükség, hacsak már nem alakítottunk ki róla valamiféle előzetes koncepciót. xlix A tudományos kutatás nem csupán vizsgálja, hanem egyben meg is alkotja azt a különbséget, amelyről könyvem szól: a nő férfitól való különbözőségét. (De alább tárgyalandó okoknál fogva nem a férfit a nőtől.) A szépirodalom hasonlóképpen nem csupán tökéletlen tükröt tart a nemiség látható jelei elé, hanem egyben meg is alkotja a szexualitás problémáját. Ahogy Barbara Johnson megfogalmazza: az irodalom az, ami a szexualitást számunkra, beszélő állatok számára problematikussá teszi. Az irodalom nem csak egy tökéletlen (külső) vizsgálódó szerepét tölti be, hanem a szexualitás problematikájának megalkotásánál elkerülhetetlenül»bűnrészes«is. l Vagyis úgy tűnik, hogy a nemi különbözőség már abban is jelen van, ahogy a jelentést létrehozzuk; eleve része annak a logikának, amely a szerző tollát irányítja. Az irodalmon, vagyis általában véve a reprezentáción keresztül telítődik ez tartalommal. Nemcsak a nemi különbözőséggel szemben megfogalmazódó attitűdök generálják és strukturálják az irodalmi szövegeket, hanem éppen hogy maguk a szövegek generálják a nemek különbségét. li Johnson ügyel arra, hogy leszűkítse a szexualitás problémáját ránk, beszélő állatokra, és így egyben beéri azzal, hogy a nyelv nélkül élő állatok, de még a szimbolikus birodalmán kívül eső emberi lények körében is, a hím manifeszt módon a nőstényhez képest ellentétes nem. De az állatok közötti világos határvonalak csupán azokról a nagyon is behatárolható célokról árulkodnak, amelyek miatt általában az emberek ilyen nemi különbségeket tesznek. Kevéssé számít, ha a nőstény elefánt nemi szerveit (1. ábra) úgy ábrázolják, hogy az egy péniszre hasonlítson, mert az elefántok neme számunkra általában kevéssé jelentős tény; de az már figyelemreméltó, sőt sokkoló, ha ugyanezt a trükköt a saját fajunk esetében alkalmazzák, ahogy az megszokott volt a reneszánsz korabeli illusztrációkon ( ábra). 1. ábra. Egy nőstény elefánt nemi szervei, amelyet egy frissen preparált példány alapján rajzolt le egy tizenkilencedik századbeli természetbúvár. Forrás: Journal of the Academy of Natural Science, Philadelphia, 8.4 (1881). Ezen túl alighogy az állatok résztvevőivé válnak más diskurzusnak a tenyésztéshez, az állatkerti tartáshoz, vagy más hasonlóan körülhatárolt kontextushoz kötődő diskurzuson kívül, egyszeriben ugyanazok a kétértelműségek merülnek föl, mint amikor emberi lényekről beszélünk. Ekkor viszont a föltételezések szerint magától értetődő anatómiai vagy fiziológiai jelek már mindennek mondhatók, csak egyértelműnek és magától értetődőnek nem. Világosan látszik, hogy a végső jelentés problémáját boncolgató kérdések az effajta tényeken jóval túlmutatnak. Darwin így panaszkodott 1861-ben: A lehető legcsekélyebb mértékben sem tudjuk, mi a szexualitás végső célja; miért kell az, hogy új lények a két eltérő szexuális elem egyesülésével jöjjenek létre, nem pedig partenogenezis [szűznemzés] útján Az egész kérdést illetően még sötétben tapogatózunk. lii Az a kérdés, hogy a petesejtet és a spermát miért inkább eltérő, semmint hasonló hermafrodita lényeknek kell létrehoznia, még ma sem tisztázott. liii 13

14 Ez a sötétség egyre mélyebb lesz, amikor az állatok belépnek a kultúra területére ekkor nemi hovatartozásuk magától értetődősége nyomtalanul elenyészik. A mezei nyúlról, amely oly sok mítosz és népmese prominens szereplője, sokáig azt gondolták, hogy képes évről évre a nemét megváltoztatni, így inherensen androgén természettel bír; vagy ahogy a műveltebbek tudták, a hím mezei nyúl alkalmanként kicsinyeket hoz a világra. A hiéna egy másik, kulturális jelentésekben bővelkedő állat sokáig hermafroditaként élt a köztudatban. A kazuár nagy testű, repülésre képtelen, strucchoz hasonlító, és az antropológusok szemében kétnemű madár a Sambia törzsek férfi tagjai számára egy heves vérmérsékletű, vad, erősen maszkulin vonásokkal rendelkező nőstény madárként jelenik meg, amely végbélnyílásán keresztül ad életet utódainak, és amelynek ürüléke nemzést elősegítő erővel rendelkezik; ez a madár határozottan biszexuális vonásokkal bír. Hogy lehet az, hogy a Sambia törzsbeliekhez hasonlóan jó megfigyelőkészséggel rendelkező emberek hisznek a végbélen keresztül történő szülésben, kérdezi az etnográfus Gilbert Herdt. Válasza pedig az, hogy ez azért van így, mert a nagyon specifikus kontextusokat kivéve bármit, amit az ember megfogalmaz a nemiség biológiájával kapcsolatban, még az oktalan állatok esetében is, már eleve a különbözőség vagy megegyezőség egy elméletére támaszkodva teszi. liv Valóban, ha a strukturalizmus megtanított nekünk bármit is, az éppen az, hogy az emberek saját oppozícióikat alkalmazzák a különbözőség és hasonlóság folyamatos láncolatot alkotó árnyalatainak világára. Nincsenek olyan, bármely kívülálló számára könnyen észrevehető, oppozícióban álló jellemzők, amelyek megmagyaráznák azt a tényt, hogy Levi Strauss példájára támaszkodva a zsályacserje (Artemisia) majdnem egész Észak-Amerikában főszerepet játszik a legkülönfélébb rítusokban, akár önmagában, akár más növények Solidaga, Chrysothamnus, Gutierrezia ellentéteként. A zsályacserje a navaho rítusokban a női oldalt jelképezi, míg a Chrysothamnus a férfit. Nincs még egy annyira kifinomult és nehezen megragadható oppozíciós elv, mint az apró eltérések a levél csipkézettségében, amely aztán ekkora szimbolikus súlyra tett volna szert. lv Mostanra valószínűleg világossá vált olvasóim számára, hogy nem arra keresem a választ, hogyan határozzák meg a testek azt, hogy mit értünk nemi különbözőségen vagy azonosságon. Állításaimat két nagyobb csoportba lehet sorolni. Az egyik negatív kijelentéseket tartalmaz: itt erőfeszítéseim arra irányulnak, hogy megmutassam, a nemmel kapcsolatos, bármely adott történelmi időpontban rendelkezésre álló tényhalmazból sohasem következett magától értetődően, hogy az adott korban a nemi különbözőséget hogyan értelmezték és ábrázolták. Ezt arra fogom felhasználni, hogy azt az általánosabb kijelentést tegyem: a rendelkezésre álló tényhalmazból sohasem következik magától értetődően a különbözőségről szóló bármely leírás vagy beszámoló. Ezzel szemben néhány kijelentésem állító mondatokban fogalmazható meg: azt kívánom bemutatni, hogy a nemi különbözőség biológiája milyen módokon ágyazódik bele és válik részévé más kulturális diskurzusoknak. A második fejezet tárgya az egy-nemű test és a benne rejlő oximoron. Itt a nő és a férfi között húzódó határvonalak elsősorban politikai, hatalmi jellegűek: a nemi különbözőségről és a nemi vágyról szóló állítások elsődlegesen retorikai és nem biológiai köntösben jelennek meg. Egy olyan testről lesz itt szó, amelyben a benne keringő nedvek vér, ondó, anyatej és a különböző exkrementumok egymással behelyettesíthetőek abból a szempontból, hogy képesek egymásba átalakulni. Hasonlóképpen ebben a testben a testi folyamatokat emésztés és nemzés, menstruáció és másfajta vérzések nem annyira könnyű megkülönböztetni, vagy csupán az egyik nemhez kötni, mint majd a tizennyolcadik század után ez megtörténik. Ennek a különféle változatokkal bíró egy-nemű testnek, amely legalább két társadalmi nemhez köthető, az ókorban alkották meg az alapjait, hogy az utódok létrehozása és a felettük gyakorolt jogok kérdésében hathatósan támogassák a patriarchátus, az apa egyedülálló kulturális igényét az anya kézzelfoghatóbb és az érzékelés számára nyilvánvalóbb igényével 14

15 szemben. A kérdés a klasszikus modell szempontjából nem az, amit nyíltan állít: Miért a nő?, hanem a sokkal problematikusabb kérdés: Miért a férfi? A harmadik fejezet az első azon két fejezet közül, amelyek kimondottan a nemi különbözőség egy-nemű modellje és a tudományos megismerés közötti kapcsolatot vizsgálják. A fejezet bemutatja, hogy az egy-nem modellje hogyan volt képes új anatómiai tudásanyagot és a reprezentáció új naturalisztikus formáit beolvasztani. A negyedik fejezet azokra a különböző szerzők képviselte kulturális érdekekre koncentrál, amelyek a nemi különbözőség mai szemmel nézve az intuícióval teljesen ellenkező modelljéhez kapcsolódóan fogalmazódtak meg. A fejezet bemutatja az egy-nem modelljére nehezedő rendkívül jelentős nyomást, amely a két társadalmi nem létéből, a nők új politikai követeléseiből, és általában véve a heteroszexualitás követelményeiből adódott. Jogi, bírósági és irodalmi szövegek értelmezésére támaszkodva azt járom körbe, hogy miként tartották fenn az egy-nem modelljét a hierarchia működésére, illetve a test kulturális jelentéseinek kifejeződéseire vonatkozó fogalmak. Ebben a harcban a férfiak számára a tét nem más, mint hogy hatékonyan elfojtsák a lehetőségét is egy valódi, másik nem megalapozásának. Az ötödik fejezet az egy-nem modelljének összeomlását mutatja be, illetve azt a folyamatot, amelynek során a két nem ontológiai alapjai kiépültek. A harmadik fejezethez hasonlóan ez a fejezet is azt kívánja bemutatni, hogy ezek a változások nem a tudományban bekövetkező változások következményei voltak, hanem sokkal inkább egy episztemológiai és társadalmi-politikai forradalomé. Itt a negatív kijelentés vagyis hogy a tudományos tények nem természetesek és nem eleve adottak sokkal erőteljesebb, mint a valami mellett érvelő kijelentések, részben azért, mert nem igazán akarom az általam megfogalmazott történetet a két-nem modelljének növekvő befolyását előidéző specifikus okok mentén megfogalmazni. Ehelyett inkább, választott stratégiám szellemében, példák során át kívánom azt bemutatni, hogy a nőket és férfiakat a különféle egyedi küzdelmek és diszkurzív helyzetek hogyan terelték afelé, hogy úgy beszéljenek, mintha most már két nem létezne. Természetesen ezek a helyzetek az új társadalmi és politikai fejlemények eredményeképpen álltak elő, de én a magam részéről nem mutatom be részletesen a kapcsolódási pontokat. További tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy vállalkozó kedvű szerzők megfogalmazzák az egyes földrajzi területekre is aprólékosan megrajzolt beszámolókat a Politika, kultúra és társadalmi osztály a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi testben című tárgykörben. lvi A hatodik fejezet sokban hasonlít a negyedik fejezetre abból a szempontból, hogy a nemiség tudományát (ezúttal már két nemmel a láthatáron) összeveti a kultúra támasztotta igényekkel. Konkrétan azt mutatom be, hogy a testeken alapuló nemi hovatartozás sarokkövei maguk is mennyire szerves részei voltak a társadalmi nem erőkonstellációinak. De ebben a fejezetben az egy-nem modelljének továbbélésére is bemutatok bizonyítékokat. Továbbélt ez a modell még a két-neműség elméletének leghevesebb támogatása és elismerése idején is; fönnmaradt annak ellenére is, hogy, mint Frederic Harrison megfogalmazta, a két nem között eltörölhetetlen az organikus különbség [ ], amelyet a biológia egésze, az ember biológiája és az összes állatfajra kiterjedő biológia alátámaszt [ ], amelyet bizonyít a civilizáció története, és az emberi evolúció egész folyamata. Az egy-neműség kísértete továbbra is velünk marad: a nő nőisége küzd a nők férfiasságának [társadalmat] felforgató védelmezőivel szemben. lvii Az evolucionista biológia retorikájának egy részében, Sade márki műveiben, Freud műveinek nagy részében, az ún. slasher (véres gyilkosságokat felvonultató) filmekben, és egészében véve a társadalmi nemmel foglalkozó fejtegetésekben úgy tűnik, hogy a két különálló, megváltoztathatatlan és egymással össze nem hasonlítható biológiai nem modern kori föltalálása kevésbé domináns, mint azt jeleztem. lviii (Itt nézeteim eltérnek Foucault-étól, aki határozottan és döntően csak egy episztémát látna, amely egyszer s mindenkorra elfoglalja egy másik helyét.) Először annak tárgyalásával illusztrálom a tizenkilencedik századi 15

16 tudomány nyitottságát mind az egy-, mind a két-nem modellje felé, hogy bemutatom, a prostitúció és a maszturbáció megbélyegzése miként hívta újra életre a stabilitást nélkülöző, a társadalmi rosszra fogékonynak gondolt individuális testre vonatkozó korábbi beszédmódot. Ezt követően rátérek Freud klitoriális szexualitás-elméletére, amelyben Freudnak a két egymással összehasonlíthatatlan nem létét igazolni kívánó törekvései megfeneklenek Freud azon alapvető meglátásán, hogy önmagában a test nem hoz létre két nemet. Ezt a könyvet nem a szociobiológia jelenlegi állításai elleni kifejezett támadásként írtam, de remélem, hogy az ebben a küzdelemben részt vevők támaszkodni fognak munkámra. A történész kevéssé járulhat hozzá azokhoz a már létező tanulmányokhoz, amelyek a nemi különbözőségek biológiai megalapozottságát demonstrálni kívánó kísérleteket veszik sorra kritikus szemmel, vagy azokat a kutatásokat veszik górcső alá, amelyek az észlelhető nemi különbségeket gránitszilárdságú ontológiai alappal kívánják ellátni a megfelelő hormonok és egyéb kémiai anyagok azonosítása révén. lix Ahhoz viszont szolgálhatok munícióval, hogy megmutathassuk, a különbözőségről vagy azonosságról szóló előzetes elgondolások miképpen határozzák meg azt, hogy valaki egy testnél mit lát meg és mit ír le. Az a tény, hogy a reneszánsz anatómia vezéralakjai a vaginát egyértelműen belső pénisznek látták, rámutat arra, hogy a különbözőség szinte bármely jele olyan implicit elmélettől vagy adott kontextustól függ, ami eldönti, mi számít evidenciának és mi nem. Ennél is fontosabb azonban, hogy ez a könyv meggyőzze majd olvasóit arról, hogy nem létezik a nőknek a férfiakhoz viszonyított helyes ábrázolása, és hogy ebből következően a különbségekre támaszkodó természettudomány egésze lényegében elhibázott alapokra épül. Tény, hogy a nőkről folytatott biológiai kutatások jelentős részében mind a múltbeli, mind a jelenkori kutatásokban számottevő és nemegyszer nyílt nőgyűlölő elfogultság érhető tetten; a természettudomány történetileg nyilvánvalóan úgy szerveződött, hogy racionalizálja és legitimálja nemcsak a nemi, hanem a rassz és a társadalmi osztály alapú megkülönböztetéseket is, méghozzá a hatalom nélküli csoportok hátrányára. De ebből nem következik az, hogy egy objektívebb, gazdagabb, progresszívebb, sőt feministább (természet)tudomány a nemi különbözőség valódibb képét tudná megalkotni bármely kulturális szempontból értelmes értelmezhető módon. lx (Ezért nem kísérlem meg e könyvben fölvázolni a test reprezentációinak többé-kevésbé korrekt, vagy kevésbé nők ellenében megfogalmazott történetét.) Másképpen fogalmazva, az az állítás, hogy a nő az uterusa miatt az, ami, nem jobban vagy kevésbé igaz, mint az ebből következő állítás, miszerint a nő a petefészkei miatt az, ami. További bizonyítékok sem megerősíteni, sem megcáfolni nem fogják ezeket a nyilvánvalóan abszurd kijelentéseket, mert itt nem a szervek vagy hormonok hatásairól szóló biológiai indíttatású kérdések bírnak igazi jelentőséggel, hanem a nő természetéről megfogalmazott kulturális és politikai kérdések. Könyvemben újra és újra visszatérek egy problematikus, instabil női test leírásához, amely vagy változata, vagy szöges ellentéte egy általában kérdőjelek nélküli stabil férfitestnek. Mint arra feminista kutatók már számtalanszor rámutattak, mindig a nő szexualitása az, amelyet megalkotnak a nő az üres, a kitöltendő, a valamihez viszonyított kategória. Látszólag csak a nők rendelkeznek társadalmi nemmel, mivelhogy maga a kategória is úgy definiálódik, mint a társadalmi viszonyok azon aspektusa, amely a nemek közötti különbségen alapul ahol mindig is a férfi volt az alapvető viszonyítási pont. Hogyan lehet valaki ellensége a nőnek, bármi is legyen ő? ahogy a reneszánsz orvos, Paracelsus megfogalmazta. Ez a kérdés soha nem hangozhatna el férfival kapcsolatban, méghozzá egészen egyszerűen azért, mert a valaki hímnemű. Valószínűleg nem is lehetne a férfitest történetét és az általa megélt gyönyöröket megírni, mert a történelmi följegyzések egy olyan kulturális tradíció keretei között íródtak, ahol egy specifikusan férfiakra koncentráló történelmi narratíva megírását nem érezték szükségesnek lévén a férfi az általános emberi kategória. 16

17 De a mai olvasónak folyamatosan ügyelnie kell arra, hogy a női test értelmezésének történetét elbeszélni nem jelenti egyszerre azt is, hogy a férfitestet azzal az autoritással ruházzuk föl, amelyet az implicit módon eleve magáénak követel. Épp ellenkezőleg. Az általam fölhasznált följegyzések éppen azt bizonyítják, hogy a férfi és nő kategóriája, a nemi dimorfizmus stabilnak, rögzítettnek tűnő kategóriái alapvetően mennyire következetlenek és összefüggéseket nélkülözők. Az ókori vagy reneszánsz orvostudományból teljes mértékben hiányzik az a tizennyolcadik század után előtérbe kerülő nézet, mely szerint lennie kell a testen belül valaminek, amely meghatározza a férfit a nővel szemben, és amely megadja az ellentétek vonzásának az alapját. A nyugati orvoslás ezeréves tradícióit tekintve a nemi szervek csak a múlt héten nyerték el kitüntetett helyüket a nemi különbözőség jelölőiként. A bizonyítékok nagy része arra mutat, hogy a kapcsolat egy szerv mint jel(ölő) és a test a jel elfogadottságát, széles körű használatát föltételezetten biztosító dolog között önkényes, mint ahogy a jelek közötti kapcsolat is az. A férfitest lehet, hogy mindig a standard szerepét tölti be a szignifikáció játszmájában, de olyanét, amelynek státusát történetileg mindig is jelen lévő belső ellentmondásai aláássák. Bár néhány problémafölvetés folyamatosan jelen van a könyvben, mások hiányoznak belőle. Viszonylag kevés figyelmet szenteltem a nők, avagy az emberi szexualitás természetéről megfogalmazott, egymással vitázó gondolatoknak. Nagyon fölszínesen érintettem az anatómia vagy fiziológia reprodukcióval foglalkozó részének a megfelelő időszakra vonatkozó történeti áttekintését, az intézményes és professzionális mátrixot még az általam valamelyes részletességgel tárgyalt tudományos problémáknál is csak futólag vázoltam föl. Egyszerűen túl sok mindenről kellene szót ejteni a biológiatudomány történetéből, illetve a nők helyzete kérdésében, vagy a nemiség és szexualitás eszmetörténetében már túl sok munka született ahhoz, hogy egy ember egyedül ezeket megfelelő részletességgel kezelni tudja. Egy másfajta történeti területre szeretnék itt összpontosítani, méghozzá azokra a tág értelemben vett diszkurzív mezőkre, amelyekben az egymással versengő ideológiák megfogalmazódnak, amelyek meghatározzák a használt fogalmakat, és amelyek jelentést kölcsönöznek a különféle vitáknak. Mindennek illusztrálására hadd hozzak föl itt egy példát: nem áll szándékomban bemutatni, hogy a reneszánsz idején a nő ideájának egyetlen domináns változata létezik, és hogy az összes többi kevésbé fontos. Nem kívánom egyszer s mindenkorra bebizonyítani, hogy bármely adott időszakban Galenus fontosabb szerző, mint Arisztotelész, vagy hogy a menstruáció egy bizonyos elmélete egyeduralkodó volt 1840 és 1920 között. A nők helyzetében az évszázadok során bekövetkező pozitív és negatív változások sem állnak figyelmem középpontjában. Ezek olyan kérdések, amelyekben meg kell kérnem olvasóimat, döntsék el maguk, hogy az a kép, amely ezen könyv olvasásakor bennük kialakul, vajon beleillik-e abba az ismeretanyagba, amellyel ők maguk bírnak az általam tárgyalt hatalmas időszakokról. Célom az, hogy megmutassam, hogyan határolta be a testek értelmezését és a nemiség politikáját nagyjából kétezer éven keresztül egyrészt az a biológiában tetten érhető hierarchia, amelyben csak egy igazi nemről beszélhetünk, másrészt a két nem összevethetetlenségére vonatkozó nézet, harmadrészt pedig az az állítás, hogy nincs is a nemek között különbözőség, amely a nyilvános szférában értelmezhető lenne, vagyis nincsen nem(iség). Végül meg kell vallanom, hogy szomorúsággal tölt el az ebben a könyvben tetten érhető legnyilvánvalóbb és folyamatosan érezhető hiány: a test érzékleteinek, tapasztalatainak folyamatos nyomon követése. Néhányan úgy érvelhetnek, hogy ez nem is lehet másképp, és hogy egy férfi nagy érdeklődésre számot tartó vagy igazán autentikus dolgot nem is mondhat el a női test által megtapasztalt (nemi) érzékletekről. De általában véve is lehetetlennek éreztem, eltekintve az irodalomba, festészetbe vagy néhány teológiai mű területére tett egyegy kirándulástól, hogy elképzeljem, a testről alkotott ennyire eltérő elképzelések hogyan 17

18 hatottak konkrét kontextusokban, és hogyan formálták a szenvedély, a barátság, a vonzalom, a szerelem érzésének megélését. Egy kollégám, saját beszámolója szerint, a reneszánszról szóló fejezeteim elolvasása után Mozart Così fan tutte-ját új füllel hallgatta. Én magam is új átéléssel tudtam viszonyulni a tizennyolcadik századbeli álöltözék tragikomédiájához a Figaro házassága utolsó felvonásában, amely azt a kérdést fogalmazta meg, hogy voltaképpen mit is szeretünk egy emberben. Úgy tűnik, a testek egyszerre fontosak és egyszerre teljesen jelentéktelenek. Új kérdések vetődnek föl bennem, amikor Shakespeare komédiáiban a férfinak öltözött nőket és a nőnek öltözött férfiakat nézem, és megpróbálom magam egy olyan világba visszavetíteni, ahol az elmélyült barátság az ember (nemi értelemben) hasonszőrű felebarátainak volt fönntartva. Eddig és nem tovább voltam képes eljutni ebben a könyvben. Írásomat valamilyen értelemben fölszabadítónak érzem, olyannak, amely a szükségszerűség régi béklyóit megtöri, és a képzelet, a politika és Erosz új világát nyitja meg. Csak remélni tudom, hogy ezt könyvem olvasói is így fogják érezni. i Bruhier, Jacques-Jean: Dissertation sur l incertitude des signes de la mort (Paris, 1749, 2. kiadás), I ii Antoine Louis, Lettres sur la certitude des signes de la mort, où l on rassure les citoyens de la crainte d être enterrés vivans (Paris, 1752), old. Az ezt megelőző oldalakon szerzőnk Bruhier szövegét szóról szóra idézi. iii John Maubray, The Female Physician (London, 1724), 49. old. A tizennyolcadik században az erotikus szépirodalom és a halálról szóló orvosi szakirodalom között tetten érhető kapcsolódásról lásd Philippe Ariès: The Hour of Our Death (New York: Knopf, 1981) című munkáját, old. iv Mindezek ellenére az öntudatlan állapotban bekövetkező fogantatást nem tartották lehetetlennek. Létezik ennek egy folklórban is nyomon követhető vonulata, amelyet érdemes lenne részletesebben föltárni. Például Lót annyira részeg volt, amikor egymás után két leányát teherbe ejtette, hogy nem tudta, (leánya) mikor feküdt le mellé, vagy mikor kelt föl (Genezis ). Az alvó királynő című olasz mesében a spanyol király legkisebb fia rátalál egy angyali szépségű szűzre, akit alvás közben nyilvánvalóan megigéztek. A királyfi levetkőzik, ágyba bújik a lánnyal, és egy gyönyörteljes éjszakát tölt el vele anélkül, hogy [a lány] bármi jelét is adná annak, hogy tudná, [a királyfi] is ott van vele. A királyfi távozásakor üzenetet hagy; a lány kilenc hónappal később egy fiúgyermeknek ad életet. Lásd Italo Calvino, Italian Folktales, ford. George Martin (New York, Pantheon, 1980), xxiv, old. v Nicholas Venette, Conjugal Love; or the Pleasures of the Marriage Bed Considered in Several Lectures on Human Generation (London, 1750), 41. old. Ezt az angol fordítást tartják a huszadik kiadásnak. Legalább huszonhárom francia kiadása volt a tizennyolcadik században, ebből nyolc Venette 1698-ban bekövetkezett halála előtt. Lásd Roy Porter, Spreading Carnal Knowledge of Selling Dirt Cheap? Nicholas Venette s Tableau de l amour conjugal in Eighteen-Century England, Journal of European Studies 14 (1984), old. vi Aristotle s Master Piece,in The Works of Aristotle the Famous Philosopher (New York, Arno Press, 1974), 9. old; Aristotle s Masterpiece or the Secrets of Generation Displayed (London, 1684), 29. old. Ezt a munkát, amely lazán kötődik az ál-arisztoteliánus Problemata című műhöz, a tizenötödik század közepétől az 1930-as évekig, de lehet, hogy akár napjainkig is, folyamatosan újra és újra utánnyomták. Lásd D Arcy Power, The Foundation of Medical History (Baltimore, Williams és Williams, 1931), old.; Roy Porter, The Secrets of Generation Display d: Aristotle s Masterpiece in Eighteen-Century England, az Eighteen Century Life folyóirat különkiadása, 11 (1985), 1 21; Janet Blackman: Popular Theories of Generation: The Evolution of Aristotle s Works, in J. Woodward és D. Richards, szerk., Health Care and Popular Medicine in Nineteenth Century England (London: Croom Helm, 1977), old. Egyedül Amerikában több, mint huszonhét kiadást ért meg 1820 előtt; lásd O. T. Beall, Aristotle s Masterpiece in America: A Landmark in the Folklore of Medicine, William and Mary Quarterly, 20 (1963), old. vii Michael Ryan, A Manual of Jurisprudence and State Medicine (London, 1836, második kiadás), 246. és 488. old. Ryan forrásként Robert Gouch A Practical Compendium of Midwifery (London, 1831) című könyvet adja meg az istállószolga történetéhez, és olvasóit E. Kennedy, Obstetric Medicine (London, 1834) című művéhez irányítja a hasonló történeteket illetően, amely valóban gazdag forrás. Az istállószolga története a béres történetének egy változata, amelyet Montaigne On Drunkeness [A részegségről] címet viselő esszéjében találunk. Egy makulátlan hírű özvegy megmagyarázhatatlan módon terhes állapotban találja magát; ígéretet tesz arra,hogy férjhez megy a gyermek apjához, és megbocsát neki, ha nyilvánosan megvallja tettét. Az egyik béres bevallja, hogy annyira mélyen alva találta [az özvegyet] a kandalló előtt, és annyira minden szemérmet nélkülöző pozitúrában, hogy örömét lelhette benne anélkül, hogy fölébresztette volna. The Complete Essays of Monteigne, ford. Donald M. Frame (Stanford: Stanford University Press, 1965), 246. old. Az effajta történetek a 18

19 tizenkilencedik századig az orgazmus és a fogantatás kapcsolatát általában nézve nem számítottak bármit is eldöntő bizonyítéknak. Hasonlóképpen lásd Heinrich von Kleist, The Marquise of O, amelyben a főhős megmagyarázhatatlan módon másállapotban találja magát. Mary Jacobus erről a történetről részletes beszámolót ad a következő könyvben: In Parenthesis: Immaculate Conception and Feminine Desire, Body/Politics, Women and the Discourse of Science, szerk. Mary Jacobus, Evelyn Fox-Keller és Sally Shuttleworth (London, Routledge, 1990), old. viii Philo, Legum allegoriae, 2.7, idézi Peter Brown, Sexuality and Society in the Fifth Century A.D.: Augustine and Julian of Eclanum, Tria corda: Scritti in onore di Arnaldo Momigliano, szerk. E. Gabba, (Como, New Press, 1983), 56. old. ix A szenvedélymentes kifejezést és ennek tizenkilencedik század elején használatos politikai jelentését Nancy Cott úttörő jelentőségű cikkéből kölcsönzöm. Nancy Cott, Passionlessness: An Interpretation of Victorian Sexual Ideology, , Signs, 4.2 (1978), old. x Nemesius of Emesa, On the Nature of Man, szerk. William Tefler (Philadelphia: Westminster Press, 1955), 369. old. xi Aristotle s Masterpiece, Arno Press szerk., 3. old. A teljes műélvezet kedvéért itt közöljük az eredeti szöveget is (a ford.): Though they of different sexes be, Yet on the whole they are the same as we, For those that have the strictest searchers been, Find women are but men turned outside in. xii Galen, De semine, 2.1, in Opera omnia, szerk. C. G. Kuhn, 20 kötet (Leipzig, ), old. xiii Heinrich von Staden, Herophilus: The Art of Medicine in Early Alexandria (Cambridge: University Press, 1989), 168, , 234. old. xiv Michel Foucault, The History of Sexuality, ford. Robert Hurley, vol. 1. (New York: Pantheon, 1978); Lawrence Stone, Family, Sex and Marriage in England, (New York, Harper and Row, 1977); Ivan Illich, Gender (New York: Pantheon, 1982). xv Jacques-Louis Moreau, Histoire naturelle de la femme, vol. 1. (Paris, 1803), 15. old., amely a teljes mű központi témáját megfogalmazza. xvi J. L. Brachet, Traité de l hysterie (Paris, 1847), old., idézi Janet Beizer, The Doctor s Tale: Nineteenth Century Medical Narratives of Hysteria, kézirat. xvii Patrick Geddes és J. Arthur Thompson, The Evolution of Sex (London, 1889), 266. old. Geddes és kollégája itt továbbfejlesztik azon nézetüket, hogy a nemek alapvetően különböznek az anabolikus átalakulásoknak a katabolikus átalakulásokhoz viszonyított élet-arányszámában ; in Sex (London: Williams and Norgate, 1914), old. xviii John J. Winkler, Laying Down the Law: The Oversight of Men s Sexual Behavior in Classical Athens, in David Halperin, John J. Winkler, és Froma Zeitlin, szerk., Sex before Sexuality (Princeton: Princeton University Press, 1990), old. xix Peter Brown, The Body and Society: Men, Women, and Sexual Renunciation in Early Christianity (New York: Columbia University Press, 1988), , old. xx Barbara Metcalf, Perfecting Women: Maulana Ashraf Ali Thanawi s Bihisti Zewar (Berkeley: University of California Press, 1990). xxi Caroline Bynum, Holy Feast and Holy Famine: The Religious Significance of Food to Medieval Women (Berkeley: University of California Press, 1987). xxii Ez a genetikai rendellenesség általános három dominikai köztársaságbeli faluban, ahol ez a jelenség a pénisz tizenkét éves korban néven ismeretes. Lásd Julianne Imperato-McGuinley et al., Steroid 5-Alpha- Reductase Deficiency in Man: An Inherited Form of Male Pseudo-Hermaphroditism, Science, 186 (1974), old. xxiii Angus McLaren, The Pleasures of Procreation: Traditional and Bio-Medical Theories of Conception, in W. F. Bynum és Roy Porter szerk., William Hunter and the Eighteenth-Century Medical World (Cambridge: University Press, 1985), 340. old. xxiv Esther Fischer-Homberger, Herr und Weib, Krankenheit Frau und andere Arbeiten zur Medizinsgeschichte der Frau (Bern: Huber, 1979). A szerző leírása a szaporodás státusában bekövetkező hanyatlásról része egy összetett érvrendszernek, amely azt fejti ki, hogy a férfiaknál a szexuális potencia (társadalmi) fontossága egyre csökkent, míg a mentális potenciáé nőtt, amely viszont a szerző értelmezésében annak egyik jele, hogy a társadalmi státus jelölői a családi funkcióktól a közéleti funkciók felé mozdultak el. Az orvosok az idegrendszerre és az agyra egyre inkább mint az emberi test alapvető struktúrájára tekintettek; a reprodukciót pedig a női tevékenység körébe utalták át, és mint társadalmi stástusjelölőt lefokozták. 19

20 xxv George W. Corner, The Events of the Primate Ovarian Cycle, British Medical Journal, 4781 (August 23, 1952), 403. old. xxvi Anne Fausto-Sterling, Myths of Gender (New York, Basic Books, 1985). Ez a könvy nem annyira a biológiai különbségekről íródó tanulmányok leleplezésével foglalkozik, mint inkább azzal, hogy megmutassa, az úgynevezett biológiai nemi különbségek valójában társadalmi eredetűek. xxvii Lásd Linda Schiebinger, The Mind Has No Sex? Women in the Origins of Modern Science (Cambridge: Harvard University Press, 1989), old. xxviii Michel Foucault, The Order of Things (New York: Vintage Books, 1973), old. xxix Maurice Godelier, The Origins of Male Domination, New Left Review, 127 (May June 1981), 17. old. xxx Ezen kérdés három mostani és egymástól eltérő megfogalmazására lásd Evelyn Fox-Keller, The Gender/Science System: Or, Is Sex to Gender as Nature Is to Science?, Hypathia, 2 (Fall 1987), old.; Donna Haraway, Situated Knowledges: The Science Question in Feminism and the Privilege of the Partial Perspective, Feminist Studies, 14 (Fall 1988), old.; Linda Alcoff, Cultural Feminism versus Post- Structuralism: The Identity Crisis in Feminist Theory, Signs, 13 (Spring 1988), old. xxxi Gayle Rubin, The Traffic in Women: Notes on the Political Economy of Sex, in Rayna R. Reiter, szerk., Toward and Anthropology of Women (New York: Monthly Review Press, 1975), old. Nancy F. Cott szavait idézve a feminizmust átszövik a paradoxonok. Az egyének szabadságáért küzd úgy, hogy a nemen belüli szolidaritásra építve mobilizálja a nőket. Elismeri a nők közötti különbségeket, de egyben arra épít, hogy a nők felismerjék: ugyanazon kiterjedt közösség tagjai. Lásd Nancy F. Cott, Feminist Theory and Feminist Movements: The Past Before Us, in Juliet Mitchell és Ann Oakley, szerk., What Is Feminism: A Re- Examination (New York: Pantheon, 1986), 49. old. xxxii Sherry B. Ortner és Harriet Whitehead, Introduction: Accounting for Sexual Meanings, in Ortner és Whitehead szerk., The Cultural Construction of Gender and Sexuality (Cambridge: University Press, 1981), 1. old. xxxiii Variation on Common Themes, in Elaine Marks és Isabelle de Courtivron, szerk., New French Feminisms (New York: Schocken, 1981), 218. old. xxxiv Alcoff mellett (30. lábjegyzet föntebb) lásd Joan W. Scott, Deconstructing Equality versus Difference: Or, the Uses of Post-Structuralist Theory for Feminism, és Mary Poovey, Feminism and Deconstruction, in Feminist Studies, 14 (Spring 1988), 33 50, old. xxxv Julia Kristeva, Women s Time, ford. Alice Jardine és Harry Blake, Signs, 6 (Fall 1981), old. xxxvi Joan Scott, Gender: A Useful Category of Historical Analysis, American Historical Review, 91 (December 1986), 1065, old., kiemelés tőlem. xxxvii Catherine MacKinnon jelzi (in Toward a Feminist Theory of the State (Cambridge: Harvard University Press, 1989), xiii. old.), hogy a biológiai és társadalmi nem kifejezéseket (sex és gender) relatíve felcserélhető módon fogja használni könyvében. A társadalmi nem definíciója az ő következő tanulmányából származik: Catherine MacKinnon, Feminism, Marxism, Method and the State: An Agenda for Theory, Signs, 7 (Spring 1982), 533. old. Ezt a definiciót idézi egy igen hasznos bevezető tanulmány, amely a gender számos jelentését veszi sorra, in Signs, 13 (Spring 1988), old. MacKinnon társadalmi nemi különbségekről kifejtett gondolatait illetően lásd Feminism Unmodified (Cambridge: Harvard University Press, 1987), 3, old. xxxviii Ruth Bleier, Science and Gender: A Critique of Biology and Its Theories on Women (New York: Pergamon Press, 1984), 80. old. Amikor Bleier nemi különbségekről beszél, akkor általában, de nem mindig, viselkedésbeli és nem felépítésbeli vagy biokémiai különbségekre utal. Értelmezésem szerint ő azt állítja, hogy nemcsak az úgynevezett (társadalmi) nemi különbségek nem természetesek, hanem hogy a biológiai nem előzetesen kialakult, politikailag telített értelmezései vezettek a nemnek megfelelő viselkedéssel foglalkozó kutatáshoz. xxxix Foucault, ahogy arra a feministák rámutattak, csaknem kizárólagosan a férfi én kialakulására korlátozza vizsgálódását. Így esetében a férfi névmás kizárólagos használata több, mint konvenció. Ennek ellenére nincs ok föltételezni, hogy módszere ne lenne használható az én kialakulásának vizsgálatára, legyen az akár nemi alapú vagy nemtől független (amennyiben ilyen dolog lehetséges). Nagyban támaszkodtam Alexander Nehamas Nietzsche: Life as Literature (Cambridge: Harvard University Press, 1985) könyvére. Itt találkoztam Nietzsche azon részletesebben kifejtett gondolatával, miszerint a világ nem más, mint műalkotás, beleértve ennek relevanciáját is Foucault antiesszencializmusára nézve; az idézet a 3. oldalról való. Ebben a kérdésben közel állónak érzem magam Foucault-hoz, ebből következően Nietzschéhez is, de ugyanakkor egyetértek Nehamasszal abban, hogy a világ egyes interpretációi jobbak, mint mások. xl Jeffrey Weeks, Sexuality and Its Discontents (London: Routledge, 1985), 122. old. Ez a könyv egy rendkívül hasznos, nagy tudásanyaggal megírt és nagyon jó meglátásokat tartalmazó útikalauz a szexualitás tárgyában. xli Foucault, History of Sexuality, 1 köt., 157. old. 20

David R. Hawkins. A valódi Én hatalma

David R. Hawkins. A valódi Én hatalma David R. Hawkins A valódi Én hatalma A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: David R. Hawkins / The Eye of the I Veritas Publishing, Sedona, Arizona, USA, 2001 Fordította Újhelyi Bálint Szerkesztette

Részletesebben

Áttekintés. Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé

Áttekintés. Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé Áttekintés Az agy megértése: útban egy új tanulástudomány felé Overview Understanding the Brain: Towards a New Learning Science Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban

Részletesebben

Mi a tudásmenedzsment?

Mi a tudásmenedzsment? Fellner Ákos: Mi a tudásmenedzsment? Bevezetés. A tolvajnyelvről általában Esterházy Pétert érte számos ízben a vád, hogy fogalmai érthetetlenek, nem lehet pontosan tudni, mit is akar velük kifejezni.

Részletesebben

Császi Lajos. Tévéerőszak és morális pánik

Császi Lajos. Tévéerőszak és morális pánik Császi Lajos Tévéerőszak és morális pánik 1 A rítusok azt a tilalmat játsszák mimetikusan újra, amelyet megelőzni kívánnak. A racionális gondolkodás számára egy ilyen kapcsolat felfoghatatlan. Minden nehézség

Részletesebben

SZÜLETIK-E A MÛVÉSZ, VAGY AZZÁ LESZ?

SZÜLETIK-E A MÛVÉSZ, VAGY AZZÁ LESZ? 1 VERA L. ZOLBERG SZÜLETIK-E A MÛVÉSZ, VAGY AZZÁ LESZ? Sajnos, az analízisnek le kell tennie a fegyvert a költõ problémája elõtt. SIGMUND FREUD: DOSZTOJEVSZKIJ ÉS AZ APAGYILKOSSÁG Nem hiszek a szabályokban

Részletesebben

Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései

Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései Dr. Bordás Sándor A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései Ellentmondásosak az értékeken alapuló információk, melyek a magyarországi lakosokat érik ma, sőt rosszak a mentálhigiénés

Részletesebben

Nyelv és nem. Női és férfi nyelvhasználati különbségek. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék.

Nyelv és nem. Női és férfi nyelvhasználati különbségek. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék. Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék Nyelv és nem Női és férfi nyelvhasználati különbségek Témavezető: Dr. Kis Tamás Adjunktus Készítette: Kovács Krisztina V.magyar angol

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNY MORÁLIS ÉRTELMEZÉSE ÉS A TÖBBSÉGI ELV*

AZ ALKOTMÁNY MORÁLIS ÉRTELMEZÉSE ÉS A TÖBBSÉGI ELV* Ronald Dworkin AZ ALKOTMÁNY MORÁLIS ÉRTELMEZÉSE ÉS A TÖBBSÉGI ELV* ALKOTMÁNYOS ELLENTMONDÁSOK A legtöbb modern alkotmány nagyon széles és absztrakt megfogalmazásban deklarálja az állammal szembeni egyéni

Részletesebben

fizikai hatások kölcsönhatásának tekinthető. Arról is meg voltam győződve, hogy a fizika, a kémia és a biológia törvényei mindenre magyarázattal

fizikai hatások kölcsönhatásának tekinthető. Arról is meg voltam győződve, hogy a fizika, a kémia és a biológia törvényei mindenre magyarázattal ELŐSZÓ Nagy titok az, hogy bár az emberi szív vágyódik, az után az Igazság után, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis az emberek első reakciója erre az Igazságra gyűlölet és félelem."

Részletesebben

Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában

Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek nyomában Szerkesztette és írta: Hoffman József Hogy is van ez? Az élet fontos kérdéseinek

Részletesebben

Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE. Első könyv. L/L Research

Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE. Első könyv. L/L Research Ré az Egység Törvényének szerény hírnöke AZ EGYSÉG TÖRVÉNYE Első könyv L/L Research A fordítás az alábbi elektronikus kiadások alapján készült: The Law Of One Book I The Ra Material by Ra, An Humble Messenger

Részletesebben

Csíkszentmihályi Mihály: FLOW. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest

Csíkszentmihályi Mihály: FLOW. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest Csíkszentmihályi Mihály: FLOW Az áramlat A tökéletes élmény pszichológiája Akadémiai Kiadó, Budapest 1 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Mihaly Csikszentmihalyi: Flow The Psychology of Optimal

Részletesebben

Szubkultúrák vagy neo-törzsek? A fiatalok, a stílus és a zenei ízlés közötti kapcsolat újragondolása

Szubkultúrák vagy neo-törzsek? A fiatalok, a stílus és a zenei ízlés közötti kapcsolat újragondolása Andy Bennett Szubkultúrák vagy neo-törzsek? A fiatalok, a stílus és a zenei ízlés közötti kapcsolat újragondolása Az 1970-es és a korai 1980-as években a fiatalok, a stílus és a zenei ízlés közötti kapcsolat

Részletesebben

BIZTONSÁGPOLITIKA II. AZ ISZLÁM KULTÚRA SAJÁTOSSÁGAI ÉS 20. SZÁZADI JELLEMZŐI

BIZTONSÁGPOLITIKA II. AZ ISZLÁM KULTÚRA SAJÁTOSSÁGAI ÉS 20. SZÁZADI JELLEMZŐI Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar BIZTONSÁGPOLITIKA II. AZ ISZLÁM KULTÚRA SAJÁTOSSÁGAI ÉS 20. SZÁZADI JELLEMZŐI ELEKTRONIKUS JEGYZET A VÉDELMI IGAZGATÁS SZEREPLŐI SZÁMÁRA

Részletesebben

E. H. Gombrich. A látható kép

E. H. Gombrich. A látható kép E. H. Gombrich A látható kép In Horányi Ö. (szerk.), 2003, Kommunikáció I II. Budapest: General Press, 92 107. [The Visual Image. Scientific American 1972:227:3:85 96.] Fordította Pléh Csaba. Korunk vizuális

Részletesebben

Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk

Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk PPEK 374 Barsi Balázs: Krisztus, a mi reménységünk Barsi Balázs Krisztus, a mi reménységünk mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb

Részletesebben

Az aszketikus életmód valóságtapasztalatra gyakorolt hatásai a korai keresztény vallási gyakorlatban. Jelige: hol van a ti kincsetek,...

Az aszketikus életmód valóságtapasztalatra gyakorolt hatásai a korai keresztény vallási gyakorlatban. Jelige: hol van a ti kincsetek,... Az aszketikus életmód valóságtapasztalatra gyakorolt hatásai a korai keresztény vallási gyakorlatban Jelige: hol van a ti kincsetek,... TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 BEVEZETÉS... 3 1. A VALLÁSI

Részletesebben

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET NYELVÉBEN ÉL A NEMZET Ezt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam, hanem mert az alábbiakban

Részletesebben

Bókay Antal Retorika és narrativitás Paul de Man irodalomelméletében

Bókay Antal Retorika és narrativitás Paul de Man irodalomelméletében 1 Bókay Antal Retorika és narrativitás Paul de Man irodalomelméletében In: Kovács Árpád (szerk.) A regény nyelvei, Budapest, Argumentum, 2005, 93-112. A dekonstrukció irodalomelméleti pozíciója kifejezetten

Részletesebben

Nyelvében él a nemzet

Nyelvében él a nemzet SZILÁGYI N. SÁNDOR Nyelvében él a nemzet E zt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam,

Részletesebben

Fordította. Sarankó Márta

Fordította. Sarankó Márta Fordította Sarankó Márta ERHARD F. FREITAG AZ ERŐ BENNED VAN! A tudatalatti hatalma és a pozitív gondolat mágiája A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Erhard F. Freitag: Kraftzentrale UnterbewuRtsein

Részletesebben

Szüleimnek és gyermekeimnek. Amikor egy mítosz megérint bennünket, a mítosz igazán keresztül felfogunk egy igazságot, mely rólunk szól

Szüleimnek és gyermekeimnek. Amikor egy mítosz megérint bennünket, a mítosz igazán keresztül felfogunk egy igazságot, mely rólunk szól Szüleimnek és gyermekeimnek Amikor egy mítosz megérint bennünket, a mítosz igazán keresztül felfogunk egy igazságot, mely rólunk szól A téma felvezetése - bevezető gondolatok 1. Női szerep a nő szerepe

Részletesebben

Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG

Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG 1 Pierre Teilhard de Chardin AZ EMBERI JELENSÉG /Részletek/ A magyar fordítást készítette Rezek Román 1968. Tartalom A FORDÍTÓ TÁJÉKOZTATÓ JEGYZETE...4 ELŐSZÓ 5 N. M. Wildiers utóirata..7 FIGYELMEZTETŐ..8

Részletesebben

Carlos Castaneda AZ IDŐ KEREKE

Carlos Castaneda AZ IDŐ KEREKE Carlos Castaneda AZ IDŐ KEREKE Az ősi Mexikó sámánjainak gondolatai életről, halálól és a világmindenségről Simon & Schuster, 1998. fordította: Judith Spartacus, 2011. [Ez a digitális kiadvány nem kereskedelmi

Részletesebben

FREDRlK BARTH Régi és új problémák az etnicitás elemzésében

FREDRlK BARTH Régi és új problémák az etnicitás elemzésében FREDRlK BARTH Régi és új problémák az etnicitás elemzésében Nagy öröm számomra, hogy huszonöt évvel az Ethnic groups and boundaries (Etnikai csoportok és határok) megjelenése után ilyen népes szakmai körben

Részletesebben

GABRIELE KUBY A NEMEK FORRADALMA

GABRIELE KUBY A NEMEK FORRADALMA GABRIELE KUBY A NEMEK FORRADALMA GABRIELE KUBY A NEMEK FORRADALMA A GENDER FORRADALMA ~ A NEVELÉS ÁLLAMOSÍTÁSA KAIROSZ KIADÓ, 2008 Dr. Roska Péter, 2008 Kairosz Kiadó, 2008 Borítóterv: Zsengellér Zsolt

Részletesebben

TÉR ÉS HELY AZ ALKOTÓFOLYAMAT ÉS A MŰALKOTÁS KONTEXTUSÁBAN

TÉR ÉS HELY AZ ALKOTÓFOLYAMAT ÉS A MŰALKOTÁS KONTEXTUSÁBAN Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Mesteriskola Rezsonya Katalin TÉR ÉS HELY AZ ALKOTÓFOLYAMAT ÉS A MŰALKOTÁS KONTEXTUSÁBAN DLA értekezés Témavezető: Bencsik István szobrászművész, Professor

Részletesebben

Az Ummita-eset háttér

Az Ummita-eset háttér Az Ummita-eset háttér (fordítás: Aranyi László ) Két, egymást nem ismerő fotós, is készített felvételeket az Ummo űrhajóról, amely le is szállt, és hátrahagyta maga mögött három leszállótalpának nyomát.

Részletesebben

Társadalmi rendszerek és funkciók

Társadalmi rendszerek és funkciók Terestyéni Tamás Társadalmi rendszerek és funkciók Budapest, 2009. június, 40. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88287-3-6 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021 Hűvösvölgyi

Részletesebben

Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban.

Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban. Index A projekt tartalma: I. Mi az identitás? Összefoglaljuk a projekt célkitűzéseit és témáit, melyeket alaposan elemzünk majd a kilenc adásban. Megvizsgáljuk a körkörös identitás és a tárgyalási folyamatok

Részletesebben