példány CSAK A DIÓSGYÔR... Sok ezer szurkoló köszöntötte múlt szombaton a megalapításának

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "100 000 példány CSAK A DIÓSGYÔR... Sok ezer szurkoló köszöntötte múlt szombaton a megalapításának"

Átírás

1 példány VII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Térítésmentes FEBRUÁR éves A díj átvétele után dr. Tompa Sándor (balról), Rózsa Edit, dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Fedor Vilmos. Nívódíjat kapott a Több mint legenda Közhasznú Alapítvány. Az elismerést az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság adományozta a Kocsonyafesztivált mûködtetõ szervezetnek. HUSZÁR K. Bár eddig is jó volt a kapcsolat, csütörtökön hivatalosan is megpecsételte együttmûködését a miskolci önkormányzat és a Vám- és Pénzügyõrség Regionális Parancsnoksága. A megállapodást a városházán írták alá. HORVÁTH I. Nívódíjas alapítvány Káli Sándor, Miskolc polgármestere az aláírást megelõzõen elmondta: célként fogalmazták meg, hogy koordinálják azokat, akik a társadalom biztonságérzete érdekében dolgoznak. Ennek a folyamatnak volt a része már korábban a városõrség felállítása, a közbiztonsági pontok telepítése, vagy éppen a készenléti rendõrség bevetési századának miskolci felállítása. A polgármester kijelentette, hogy a városban nyugalom van, ehhez azonban kell a különbözõ szervek együttmûködése, mint amilyen a városõrség, közterületfelügyelet, polgárõrség, településõrség, a rendõrség, vagy éppen a vám- és pénzügyõrség. Rendpárti polgármester vagyok, azt akarom, hogy nyugodtan élhessék az emberek mindennapjaikat, ezt szolgálja ez az aláírás is tette hozzá Káli Sándor. Szabó Zsolt, a VPOP regionális igazgatója munkájuk kapcsán Az elismerést 2003-ban osztotta ki elõször az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság. Ebben az évben egy miskolci szervezet, a Több, mint legenda Közhasznú Alapítvány is a díjazottak között volt. Rózsa Edit kuratóriumi elnök a díj átvétele után elmondta: az elismerés az elmúlt kilenc év munkájáért járt, az elvégzett munkáért vehette át azok nevében is, akik ennek a fesztiválnak a sikeréért tevékenykedtek. Rózsa Edit a díj átvételekor Fedor Vilmosnak, Miskolc kulturális ügyekért felelõs alpolgármesterének is köszönetet mondott. Fedor Vilmos a Vendégségben Miskolcon marketingprogram ötletgazdájaként tíz évvel ezelõtt indította el azt a kezdeményezést, amelybõl a Ko csonya - fesztivál is kinõtt. Mint mondja, pontosan azért kezdték el a programot szervezni annak idején, hogy bemutassák Miskolcot, több szó essen a városról. Dr. Tompa Sándor, az Észak-magyarországi Regionális Idegen for - galmi Bizottság alelnöke szerint ez a díj nemcsak az eddig befektetett munkát, ötleteket ismerte el, hanem egyben egy olyan kezdeményezést is, amely gazdasági értelemben is elõsegíti a város fejlõdését. Idén a Több mint legenda Közhasznú Alapítvány mellett még öt szervezet, illetve magánszemély vehette át az Észak-Magyarország Turizmusáért Nívódíjat: egy Holló - házán készült, Szász Endre által tervezett exkluzív vázát. Nagyobb erõkkel a közterületeken elmondta, három fõ területen dolgoznak, ez a hamisított termékek, a jövedéki adó és a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgok, mint amilyen a fémkereskedelem is. Ha ezeken a területeken jól együtt tudnak mûködni az önkormányzattal, már megérte az aláírás amellyel egy, már eddig is jól mûködõ kapcsolatot erõsítettek meg. Nyírõ Pál, az önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka szerint a megállapodás egy újabb nagy lépés elõre azon az úton, amelyen 2003 óta halad Miskolc a közbiztonság területén. Van mire büszkének lennie a városnak, hiszen országosan is példaértékûvé vált dolgokat hoztak létre. Sok ezer szurkoló köszöntötte múlt szombaton a megalapításának 100. évfordulóját ünneplõ DVTK-t. Az alapító elnök sírjánál csendes koszorúzással kezdõdött, majd délután 4 órától koncertekkel tarkított születésnapi bulival folytatódott az február 6-án alapított klub köszöntése. Az alapító elnök, Vanger Vilmos nyughelyénél kezdõdött a DVTK 100 esztendõs múltjának köszöntése, ahol elõször Nagy Béla, a jelenlegi DVTK ügyvezetõ igazgatója, Orosz Lajos alpolgármester, valamint a szurkolói csoportok képviselõi rótták le kegyeletüket. A DVTK játékosai a nap folyamán elõször egy edzõmérkõzésen szerepeltek, majd délután a 100 éves klub tiszteletére rendezett ünnepségen, az egykori játékosokkal kiegészülve léptek színpadra, hogy a több ezres tömeggel együtt énekeljék el a legendás Reflex együttessel együtt a csapatindulót. A múlt után a jövõ nagy játékosai léptek színpadra és a labdarúgóklub születésnapjáról természetesen nem hiányozhatott a labda sem, melyet a szurkolók kaptak. Nagy Bélának jelképesen átadták a DVTK100 címû film eddigi bevételét, õ pedig egy 12-es számú mezt a szurkolóknak, mert a diósgyõri szurkolótábor olyan lelkes, hogy szinte 12. játékosa a csapatnak. Káli Sándor polgármester pedig egy 100 év feliratú mezt ajándékozott a DVTK csapatkapitányának, Bognár Zsoltnak. A KÖZBIZTONSÁGÉRT Az aláíráson Szabó Zsolt (balról), Káli Sándor és dr. Mihalecz Péter, Miskolc város jegyzôje. CSAK A DIÓSGYÔR... Mindenkivel összefognak, akik a bûnelkövetõket háttérbe tudják szorítani, hiszen az a cél, hogy Miskolcon rend legyen. Papp Tamás településrendészeti és közterület-felügyeleti fõosztályvezetõ arról beszélt, hogy ma Magyarországon három szervezet jogosult a közterületeken fellépni: a rendõrség, a közterületfelügyelet és a vám- és pénzügyõrség. A rendõrséggel már írtak alá megállapodást, így ezt most a VPOP-vel is megtették. Ha ez a három szervezet egyesíti az erõit, akkor még gyakrabban tudnak eljárni, többet tudnak a közterületeken lenni, és a lakosság számára is érezhetõ lesz ennek az eredménye. Káli Sándor, Miskolc város polgármestere és Orosz Lajos, sportért felelõs alpolgármester köszöntötte az ünnep - lõket, valamint a DVTK valamennyi tagját, vezetõit, sportolóit. A polgármester hangsúlyozta, párját ritkítja az a szeretet, ami Miskolcon egy sportegyesületet, a DVTK-t körülveszi a sportszeretõ lakosság részérõl. A városé a DVTK, és a DVTK-é a város emelte ki köszön tõjében a polgármester. Ter mé sze tesen volt születésnapi torta is, az est folyamán VISSZAKÖLTÖZIK AZ OSZTÁLY Másfél év után költözik a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ Szülészet-Nõgyógyászati Osztálya. A részleg 2008 augusztusa óta a Diósgyõri Kórház egykori Trau - matológiai Osztályán mûködött, hétfõtõl azonban miután befejezõdött a MISEK Kft. Szü lészet- Nõgyógyászati Osztá lyá nak rekonstrukciója már ismét a régi helyén fogadják majd a betegeket, a kismamákat. A költözés már folyik és várhatóan vasárnapig tart. Ezalatt a fekvõ - beteg-ellátás február 15. (hétfõ) 8 óráig szünetel. Ez idõ alatt a szülészeti és nõgyógyászati fekvõbetegellátást a megyei kórház szülészeti és nõgyógyászati osztálya látja el. Nagy öröm számunkra, hogy megvalósult a fejlesztési láncolat következõ eleme, hiszen egy folyamatról van szó. Elkészült már a diagnosztikai szûrõcentrum, három pályázat segítségével reumatológiai és onkológiai fejlesztést hajtottunk végre. Nagy munka az, ami most a kórházban folyik, köszönet a dolgozóknak, minden embernek, aki részt vesz a költözésben mondta dr. Mokrai Mihály alpolgármester. A beruházás 1,1 milliárd forintból valósult meg hazai forrásból. A kormány által biztosított 700 millió forintot Miskolc város egészítette ki 400 millió forint önrésszel. A munkák elkészültével XXI. századi szülészetinõgyógyászati ellátást biztosító körülményeket sikerült kialakítani. pedig számtalanszor felcsendült spontán a szurkolói torkokból a közismert diósgyõri dal: Amíg élek Kialakítottunk egy, a fekvõbeteg-ellátástól elkülönülõ járóbetegellátó részt. Minden szoba komfortosított, azaz vizesblokkal ellátott. Hét darab egyágyas vajúdó is kialakításra került. Olyan infrastruktúra alakult ki a felújítás révén, ami által a munkavégzés háttérfunkciója maximálisan biztosítva lesz a jövõben mondta dr. Hardonyi András, a Semmelweis Kórház Szülészeti és Nõgyógyászati Osztályának osztályvezetõ fõorvosa. A költözés alatt a fekvõbeteg-ellátás február 15. (hétfõ) 8 óráig szünetel. Ezen idõszak alatt a szülészeti én, nem érdekel más, csak a Diósgyõr. A városi centenáriumi ünnepségen bemutatták a DVTK Részvényt, amelyet a Diósgyõri Labdarúgó Akadé - mia támogatására a klub, az önkormányzat, valamint a Diósgyõr100 Egyesület bocsát ki, s amellyel a szurkolók, helyi vállalkozók, a labdarúgás szerelmesei szervezett keretek közt segíthetik a DVTK utánpótlását. Az ünnepet az Irigy Hónal j mirigy és Slamo koncertje tette emlékezetessé. Megújult a nõgyógyászat és nõgyógyászati fekvõbeteg-ellátást a megyei kórház szülészeti és nõgyógyászati osztálya látja el. Három önkormányzati cég segít a Diósgyõri Kórház szülészetének átköltöztetésében a hétvégén: a Miskolci Vízmû Kft., a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., valamint a Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt., ez utóbbi cég szakemberei irányítják a munkát. A költségeket a társadalmi szerepvállalásuk erõsítéseként magukra vállalják. A költözésben összesen 40 ember, négy nagyméretû és két középkategóriás teherautó vesz részt. RECEPTENKÉNT 110 Ft kedvezmény levásárolható a tb által nem támogatott termékekbôl + 10% KEDVEZMÉNY visszatérő vásárlóinknak (kupon) Fehér Holló Gyógyszertár, Szemere út 14. Tel.: 46/ Nyitva tartás: minden nap óráig Állandó éjszakai ügyelet! AKCIÓNK VISSZAVONÁSIG ÉRVÉNYES!

2 2 KÖZÉLET VII. évfolyam 6. szám Elért eredményeikkel cáfolnak Itt az idõ igazat mondani címmel tartottak sajtótájékoztatót B.-A.-Z. megyei MSZP-s politikusok. SZ. S. Bemutatta a Magyar Kommunista Munkáspárt választási programját és Borsod- Abaúj-Zemplén megyei képviselõjelöltjeit vasárnap Miskolcon. H. I. Budai Ferenc aki egyben a 13- as választókerület jelöltje is, ismertette az elképzeléseiket, melynek három alappillére az államosítás, számonkérés és munkahelyteremtés. Az államosítás kapcsán megemlítette a távhõcégeket és vízmûveket, a bankokat, vagy éppen a vasúti teherszállítást. A kis- és középvállalatok megerõsítése érdekében megvonnák a külföldi cégek kedvezményeit, csökkentenék a kkv-k járulékait. Újranyitnák a bányákat és állami lakásépítési programot indítanának. Az élelmiszerellátást hazai forrásból oldanák meg, így erõsítve a mezõgazdaság függetlenségét. Erdõk telepítésével Közlemény és az állatállomány fejlesztésével viszszaállítanák az 1990-es állapotot, és a szövetkezeti mozgalom újraindításával védenék a magyar földet. A családok érdekében visszaállítanák a szocpolt, és csökkentenék a lakáshitelek törlesztõrészleteit. Új alkotmányt kezdeményeznének, csökkentenék a parlament létszámát 150 fõre, és visszahívhatóvá tennék a képviselõket. MISKOLCÉRT EGYÜTT! A Magyar Kommunista Munkáspárt február 15-tõl március 12-ig (hétfõtõl péntekig) 9 16 óráig ügyeletet tart 3534 Miskolc, Stadion u. 37. sz. alatt lévõ irodájában. Ezen a címen személyesen is leadhatja minden miskolci és B.-A.-Z. megyei lakos a kopogtatócéduláját, ha azt szeretné, hogy a Munkáspárt is ott legyen a parlamentben. Vidékprogram Lakossági fogadóóra Koleszár Sándor, az LMP 10. egyéni választókörzeti (Sátoralja - újhely) jelöltje, Hollóháza polgármestere és Sallai Róbert Benedek, az LMP vidékpolitikai szakszóvivõ - je vázolta vidékpolitikai céljaikat. Ésszerû mezõgazdasági támogatási rendszert kell bevezetni, helyre kell állítani a kistermelõk esélyeit. Szükséges az állattartás átalakítása, amely feltételeit könynyíteni kell. Erõsíteni kell a helyi piacok szerepét, hogy a vidék minél inkább önfenntartó tudjon lenni. A megfelelõ minõ ségû vidéki élethez jól finanszírozott önkormányzatokra van szükség és megfelelõ közszolgáltatásokra a megszüntetés helyett mondták el. Az LMP aláírásgyûjtést is meghirdetett a földtulajdon rendezésével kapcsolatban. Szebeni Péter önkormányzati és dr. Simon Gábor országgyûlési képviselõ értesíti a Gyõri kapuban élõket, hogy február 16-án (kedden) óra között lakossági fogadóórát tartanak a Bársony János Általános Iskolában (Miskolc, Bársony János u. 27/a). Várják a Gyõri kapuval kapcsolatos javaslatokat, észrevételeket! Szilágyi Gizella, a 12-es számú választókörzet önkormányzati képviselõje értesíti a választókörzetben élõ - ket, hogy február 15-én (hétfõn) óra között lakossági fogadóórát tart a Zsolcai kapui óvodában (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 17.). Minden érdeklõdõt szeretettel vár! Dr. Zsiga Marcell önkormányzati képviselõ (Fidesz) lakossági fogadóórát tart február 18-án, csütörtökön a Miskolc, Kossuth utca 16. szám alatti Fidesz-irodában óra között. Minden érdeklõdõt szeretettel vár! A MUNKÁSPÁRT JELÖLTJEI Fontosnak tartják a rendõrség megerõsítését és a rasszizmus felszámolását. Százezer forintra emelnék a minimálbért, alanyi jogon elérhetõvé a bölcsõdéket és óvodákat. A nyugdíjkorhatár leszállítását javasolják a nõknél 55, a férfiaknál 60 évre, illetve a nyugdíjaskedvezmények visszaállítását. Kie melték még, hogy az egészségügynek mindenképpen állami, illetve önkormányzati kézben kell maradnia. A Magyar Kommunista Mun - káspárt B.-A.-Z. megyei jelöltjei: Fülöp József István (1. vk.), Nagy Judit (2. vk.), Répási Zoltán (3. vk.), Fülöp József Istvánné (4. vk.), Kónya Béla (5. vk.), Gulyás János (6. vk.), Kardos Mihály (7. vk.), Szabó András (8. vk.), Trestyánszki László (9. vk.), Répási János (10. vk.), Dudás György (11. vk.), dr. Váli Zoltán (12. vk.), Budai Ferenc (13. vk.) Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke bevezetõjében úgy fogalmazott: a kampányban nagyon sok igaztalan, megalapozatlan állítás hangzik el ellenzéki részrõl. Ezek egyértelmûen a hangulatkeltést szolgálják. Összehasonlító adatokat sorolt a gazdaságról, foglalkoztatásról, közbiztonságról, szociális gondoskodásról. A gazdasági válság következtében egész Európában munkahelyek milliói szûntek meg, ennek hatása alól Magyarország sem vonhatta ki magát. Nálunk azonban a 3,5 százalékos európai átlaggal szemben csupán 3 százalék alatti arányban nõtt emiatt a munkanélküliség mondta el a megyei elnök, aki a közbiztonságról szólva kihangsúlyozta: 2001-hez képest ma harmadával kevesebb közlekedési baleset történik az utakon. Az ismertté vált bûncselekmények száma 70 ezerrel csökkent. Gúr Nándor utalt rá, hogy az elmúlt idõszakban nagyon sok vita övezte az egészségügyet, a tények, adatok viszont azt mutatják: az elmúlt hét évben nõtt a születések száma, a halálozásoké ugyanakkor csökkent. Nõtt az átlagéletkor, ma másfél évvel tovább élnek az emberek Magyarországon, mint ben. A gyógyszertámogatás 179 milliárdról 345 milliárdra nõtt, 16 új kistérségi betegellátó központot adtak át, kiszélesítették a légimentést, 15 százalékkal nõtt a mentõállomások száma, rendezték a betegbiztosításokat. A képviselõ a szociális gondoskodásokról szólva elmondta: reálértékben ma 32 százalékkal érnek többet a nyugdíjak, ennyivel többet tud vásárolni a nyugdíjas, mint 9 évvel ezelõtt. Akkor a GDP (nemzeti össztermék) 8,2 százalékát fordították nyugdíjakra, ma 10,4 százalékát fordítják. Egészségügyre 2001-ben a nemzeti össztermék 4,2 százalékát fordították ez az arány ma 4,7 százalék, ami százmilliárdokban mérhetõ növekedést jelent. Oktatásra, családtámogatásokra ugyancsak többet fordítanak ma, mint 9 évvel ezelõtt. Kormos Dénes, MSZP-s képviselõ a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat által kiadott magazint bírálva elmondta: ezt nehéz anyagi helyzetben, komoly költségráfordítással azért indították annak idején, hogy érték- és hagyományõrzõ, turisztikai jellegû magazinként hírt adjon a megyében élõ emberek örömei rõl, gondjairól, a települések éle térõl. A képviselõ szerint viszont a lap legutolsó számában már egyértelmûen ellenzéki kampányszócsõ -vé vált. Dr. Varga László képviselõ szerint komoly adatvédelmi aggályokat vet fel, hogyan került a Fidesz birtokába az összes magyarországi nyugdíjas címe mivel valamennyien megkapták az ellenzéki párt nyugdíjvitával kapcsolatos kampánylevelét. A szocialista politikus szerint nem felel meg a valóságnak az az ellenzéki állítás, hogy egy egyszerû postai szolgáltatásról van szó, mivel ezeket olyan nyugdíjasok is megkapták, akikhez nem szokott postás járni. Szembenéznek a problémákkal Dávid Ibolya pártelnök mutatta be csütörtökön Miskolcon a Magyar Demokrata Fórum leendõ, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, országgyûlési képviselõ - jelöltjeit. SZ. S. AZ MDF JELÖLTJEI A rendezvényen a politikus úgy fogalmazott: az igazi határvonal ma nem a jobb- és a baloldali politikai erõk között húzódik, hanem a realisták és a populisták között. Dávid Ibolya szerint ma az MDF az egyetlen, amelynek világos, egyértelmû programja van amelyik szembe mer nézni a problémákkal, s felelõtlen ígéretek helyett ki meri mondani, hogy értelmes áldozatvállalás nélkül nem lehetséges nemzeti felemelkedés. Dávid Ibolya utalt rá, mekkora károkat okoztak az elmúlt években az ellenzéki-kormánypárti politikai harcok, mint mondta: az MDF meghirdette a nyitás politikáját, továbbra is azt a demokratikus közep -et kívánják képviselni, amely egyforma távolságot tart a szélsõségektõl. A Magyar Demokrata Fórum programja a munka és méltóság programja, a szembenézés programja, melyet listavezetõnk, Bokros Lajos személye hitelesít fogalmazott a pártelnök, aki szerint meg kell értetni az embe - rekkel, milyen óriási tétje van a 2010-es választásoknak. Zsíros László, az MDF B.-A.-Z. megyei elnöke a párt megyei programjából is a munkahelyteremtést, valamint a hátrányos helyzetû emberek oktatását emelte ki. Ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy az MDF újra megnyittatná a korábban bezárt dubicsányi barnaszénbányát. Ezzel több ezer új munkahelyet lehetne teremteni, a szénkitermeléssel enyhíteni lehetne az energiafüggõséget. Tisztelt Választópolgárok! Amennyiben megtisztelnek bizalmukkal, kérem, adják le ajánlószelvényüket segítőinknek vagy irodánkban: MISKOLC 2. VÁLASZTÓKERÜLET: Fidesz-iroda (Miskolc, Kossuth u. 16) Nyitva tartás: hétfő péntek A Magyar Demokrata Fórum B.-A.-Z. megyei jelöltjei: 1. sz. evk.: Csanálossi Béla, 2. sz. evk.: Kiss Géza, 3. sz. evk.: Papp László, 4. sz. evk.: Tóth Levente, 5. sz. evk.: Pethõné Tóth Melinda, 6. sz. evk.: DR. ZSIGA MARCELL országgyűlési képviselőjelölt Fidesz KDNP Miskolc 2. választókerület MISKOLC 4. VÁLASZTÓKERÜLET: Vasas Művelődési Központban (Miskolc, Andrássy u. 36.). Nyitva tartás: hétfő péntek , szombat Köszönettel: Zsíros László, 7. sz. evk.: Balázs Tibor, 8. sz. evk.: dr. Burka Endre, 9. sz. evk.: Szabó Gyula, 10. sz. evk.: Németh Károly, 11. sz. evk.: Kemény Endre, 12. sz. evk.: Tóth Ferenc, 13. sz. evk.: Zsolnai János. Utcafórum Görömbölyön Káli Sándor országgyûlési képviselõ értesíti a tisztelt görömbölyi lakosokat, hogy február 18-án, (csütörtökön) utcafórumot tart Görömbölyön. Találkozó: az ABC elõtt órakor. Minden érdeklõdõt tisztelettel vár! Részönkormányzati ülés Dr. Hardonyi András, a Berekaljai Részönkormányzat elnöke értesíti a Berekalján élõket, hogy február 15-én (hétfõn) 17 órától részönkormányzati ülés lesz a Móra Ferenc Általános Iskolában (3535 Miskolc, Móra Ferenc u. 1/a). Napirendek: részönkormányzati címer bemutatása, a rész - önkormányzat költségvetése, egyebek. Meghívott vendég: dr. Dobrossy István. Minden érdeklõdõt tisztelettel vár! SEBESTYÉN LÁSZLÓ országgyűlési képviselőjelölt Fidesz KDNP Miskolc 4. választókerület Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô. Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos, Mocsári László. Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/ Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/ /100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Egri Nyomda Kft. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/ Fax: 46/ Hirdetés: 46/ ISSN La pun kat rend sze re sen szem lé zi Ma gyar or szág leg na gyobb mé dia fi gye lõ je, az»observer«bu DA PEST MÉDIAFIGYELÔ KFT Bu da pest, VIII. ker. Au ró ra u. 11. Tel.: Fax:

3 2010. február 13. KÖZÉLET 3 Fórumokon az IVS INFRASTRUKTÚRÁT FEJLESZTENEK Lakossági fórumokon ismertették szerda délután az Integrált Városfejlesztési Stratégia III-at, Miskolctapolca infrastruktúra fejlesztését. Az önkormányzatnak uniós támogatással összesen 673 millió forintból van lehetõsége fejleszteni a városrészben. HORVÁTH IMRE Miskolc közgyûlése márciusban tárgyalja az Integrált Város - fejlesztési Stratégia (IVS) II. ütemének (Mis kolc-belváros rehabilitáció II. ütem) és az IVS III. (Miskolctapolca városrész integrált közterület-fejlesztése) ütemének pályázati anyagát. Ezt megelõzõen azonban mindkettõt fórumokon ismertetik a városrészek lakóival, Miskolc tapolcán szerdán tartottak fórumot. Fedor Vilmos alpolgármester tájékoztatta elõször a fórum résztvevõit, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztési elemek öszszeállításánál igyekeztek figyelembe venni a városrész kettõsségét, vagyis, hogy lakó- és üdülõ - övezet is egyben. A szakemberek a korábbi lakossági igényeknek megfelelõen állították össze a tartalmát azon keretek közt, amelyeket infrastruktúra-fejlesztésként el lehet végezni. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzat egyre emelkedõ öszszeget 2007-ben 22, 2008-ban 48, 2009-ben 50 millió forint fordított a városrész infrastruktúrájának fejlesztésére. A város Integrált Városfejlesztési Stratégiájában 16 részre (akcióterület) osztották a várost, ebbõl az Wächter Balázs (balról), Viszlai József városi fôépítész és Fedor Vilmos tájékoztatta a fórum résztvevôit a projekt részleteirôl. egyik Miskolctapolca, melyen kívül csupán háromban belváros-történelmi Avas, diósgyõri vár és környéke, Lillafüred valósulnak meg turisztikai beruházások. A projekt részleteit Wächter Balázs, az azt kidolgozó VitalPro Kft. képviselõje ismertette. Eszerint a beruházások közé tartozik a Barabits sétány megújítása, fórum kialakítása, a Garas sétány megújítása, a csónakázótó teljes rehabilitációja, az õspark rekonstrukciója, a Hejõ menti sétány bõvítése, négy belterületi út felújítása, a Zenit büfénél kerékpárkölcsönzõ kialakítása, illetve kulturális és sportprogramok támogatása. A beruházások akár idén, de legkésõbb 2011 januárjában elkezdõdhetnek, és legkésõbb 2012 decemberéig be is fejezõdnek. A 670 millió forintos költségbõl 500 milliót áll az Európai Unió. Az IVS III. tartalmán kívül az egyéb beruházásokról is tájékoztattak, mint amilyen a Bar - langfürdõ fejlesztése, négycsillagos wellness jellegû szálloda építése, a volt pénzügyminisztériumi üdülõ helyén Calinera konferencia és wellness szálloda épül, fejlesztik a Bástya Panziót, és van befektetõje a Juno Hotelnek is. Illetve szó esett arról is, hogy a volt kõfejtõbe tervezett élményfürdõ részletes tervezése is folyik, ezt a beruházást novemberben szintén lakossági fórumon mutatták be. A fórumon felmerült, hogy mi lesz a volt strand területével, ennek kapcsán elhangzott, hogy ott semmi olyan beavatkozást nem végeznek el, ami ne lenne visszafordítható. Parki sétányt alakítanak ki, a volt gyerekstrand területén pedig sportolási lehetõséget biztosítanak (street ball, foci, minigolf) a szükséges infrastruktúrával közvilágítás, illemhely. Szintén felvetõdött a Selyemréti Strandfürdõ ügye, melyet 500 milliós pályázati támogatásból fejlesztenek majd, itt a közbeszerzési eljárások és hiánypótlások lassították a beruházást, de idén az is megvalósul. A fórum résztvevõi több kérdést is feltettek, melyre a jelenlévõ szakemberek válaszoltak, és végül támogatásukat adták ahhoz, hogy az IVS III. a márciusi közgyûlés elé kerülhessen azzal a kitétellel, hogy addig, ha egyéb észrevételek felmerülnek, akkor azokat módosító indítványként benyújthatják hozzá. A második fórumot február 17- én, szerdán órától a pol gár - mes teri hivatal dísztermében (Miskolc, Városház tér 8.) tartják. Az IVS években megvalósítandó fejlesztések Miskolc belvárosában címû programjáról Fedor Vilmos alpolgármester és dr. Simon Gábor országgyûlési képviselõ tájékoztatja az érdeklõdõket. ÚJ HELYEN VÁRJUK KEDVES UTASAINKAT! ELÕFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY SPANYOLORSZÁGBA, a Costa Bravára autóbusszal, félpanzióval, új építésû faházakban 11 nap/8 éj Teljes összeg befizetése esetén a részvételi díjból a májusi utak esetén 30% kedvezményt, a júniustól szeptember végéig szervezett turnusok esetén 10% kedvezményt adunk. Nyári üdülésekre 5 15% előfoglalási kedvezmény! Last minute ajánlatainkat keresse irodánkban! 3525 Miskolc, Nagy Imre u. 17. Tel./fax.: 46/ POLGÁRMESTERI SEGÍTSÉG Adomány a Középszerre A Középszer utca 20. szám alá, négy családnak vitt kedd délután adományokat Káli Sándor. Miskolc polgármestere saját felajánlásából az Iránytû munkatársai vásároltak a lakók számára szükséges eszközöket és tisztítószereket. HORVÁTH I. TOP KOZMETIKA Mezo delux: 20% Botox delux: 20% Gold delux: 20% Füllyukasztás: 3200 Ft Új szolgáltatásunk: Japán manikûr: 1200 Ft Japán pedikûr: 2400 Ft Káli Sándor mellett Leskó György alezredes, a polgári védelem miskolci kirendeltségének vezetõje, Horváth Zoltán, az Avasi Iránytû Szociális Szolgálat igazgatója, illetve a szolgálat munkatársai voltak jelen az adományok átadásánál. A tragikus paneltûz után sokak lakása ment tönkre a lépcsõházban, és szorultak segítségre. Miskolc polgármestere százezer forintot ajánlott fel, melybõl tisztítószereket, konyhai gépeket, ágynemûket vásároltak négy család számára. Káli Sándor elmondta, szemmel látható, hogy sok szorongás van a lakókban, így fontosnak érzi megnyugtatásukat. A családsegítõ folyamatos kapcsolatot tart fenn a lépcsõházban lakókkal, ami fontos egy ilyen trauma után. A polgármester hangsúlyozta a megelõzés fontosságát, az olyan tûzjelzõ rendszer kiépítését, mint amilyen Hejõcsabán valósul meg. Az adományok átadása után Káli Sándor el is beszélgetett a lakókkal. Alpolgármesteri fogadóóra Orosz Lajos, Miskolc Megyei Jogú Város alpol - gármestere fogadóórát tart február 17-én (szerdán) délután 14 órától a Városházán (Miskolc, Városház tér 8.). A fogadóóra kezdése elõtt ugyanazon a napon, érkezési sorrendben órától sorszámosztás a portán 15 fõ részére. Az alpolgármester minden érdeklõdõt tisztelettel vár. Rendôrkapitányi fogadóóra A Miskolci Rendõrkapitányság vezetõje, dr. Pásztor Albert rendõr ezredes, rendõrségi fõtanácsos február 17- én (szerdán) 9 órától 12 óráig fogadóórát tart. Elõzetes bejelentkezés a 46/ /20-55 telefonszámon. Helye: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. szám. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig ig, szombat: ig Telefon: 46/ Cím: Miskolc, Széchenyi út 12.

4 4 KÖZÉLET VII. évfolyam 6. szám Városõrség Miskolcon (2.) A városõrség valamivel több, mint egy esztendeje kezdte meg munkáját Miskolcon, az avasi városrészben. Szabó Józsefet, a miskolci városõrséget is mûködtetõ Safety Sector Kft. ügyvezetõjét múlt héten az általános, most pedig a helyi tapasztalatokról kérdeztük. SZEPESI S. BIZALOMMAL FORDULNAK HOZZÁNK... Mint mondta, a városõrség a bûnmegelõzés aktív részesévé vált Miskolcon. A lakosság örömmel veszi intézkedéseiket és egyre több problémával fordul hozzájuk bizalommal. Összesen 35 fõvel dolgoznak, az eltelt több mint egy év alatt közel órában láttak el járõrszolgálati tevékenységet. A szolgálatban résztvevõk mindegyike jól felkészült szakember, vizsgázott, engedéllyel rendelkezõ vagyonõr. A városõrség ellenõrzési területét kiszélesítve, február elején úgynevezett közbiztonsági pontok kezdték meg mûködésüket Miskolc frekventált helyszínein. A kihelyezett konténer-irodákban városõrök teljesítenek folyamatos szolgálatot, rendõrök, közterület-felügyelõk és polgárõrök közremûködésével. Mely területekre fordítanak fokozott figyelmet szolgálatuk során? Kiemelten ellenõrizzük az oktatási intézmények környékét, elsõ - sorban a tanítási idõszak kezdetekor és végén. Figyelünk rá, hogy a diákok betartsák a KRESZ szabályait, jelenlétünkkel is próbáljuk távol tartani a kábítószer-értékesítõket, pedofilokat. Mivel az oktatási intézmények többségénél a kapuk éjszakára nem zárhatóak, több óvoda és iskola vezetõje kérte, éjszakánként fokozottan ügyeljünk intézményük környékére, területére. A tanítási szünetben látogatható iskolai sportpályák, épületek, intézmények felügyeletét is ellátjuk. Folya ma tosan ellenõrizzük a lépcsõházak pincéit és tetõtereit is, ahol erre lehetõségünk van. Több lakó kérte, hogy biztosítsuk a rendet lépcsõ házukban, ehhez belépõkódot, illetve kulcsot is biztosítottak. Ennek köszönhetõen majdnem teljes egészében sikerült megszüntetni az Avason a lépcsõ - házakra korábban jellemzõ fosztogatást, drogozást, a hajléktalanok jogszerûtlen tartózkodását. Az eddig eltelt idõszakban 733 esetben vettünk részt helyszín-, illetve rendezvénybiztosításon, forgalomirányítással összefüggõ feladatokban. Melyek a legjellemzõbb szabálysértések? A köztisztaság és az ebtartás szabályainak megsértése miatt több mint 400 esetben kellett figyelmeztetnünk. Növekedett a gépkocsivezetõk által elkövetett szabálytalanságok száma, elsõsorban a parkolás szabályait sértik meg, illetve tiltott helyen várakoznak. Jelentõs számban kellett fellépnünk közterületi italozások miatt is. A garázsboltok tulajdonosai, látogatói általában szívesen veszik jelenlétünket, elfogadják figyelemfelhívásunkat. Fõként a nyitás és a zárás idõszakában igénylik és kérik fokozott jelenlétünket. Ilyen felkérésre eddig több mint 600 esetben került sor. Rendszeres jelenlétünknek köszönhetõen, fokozatosan csökken a csendháborítások száma a lép - csõ házakban. Közterületi csendháborítás, az italozással összefüggõ zajongás, kiabálás a nyári, melegebb idõszakban sajnos, még mindig gyakorta elõfordul havi átlagban ilyen esetben kell intézkednünk. Bûncselekményt 65 esetben észleltünk, ezek között szerepelt gépjármûvek feltörése, rongálása, lakásbetörés, rablás, áramlopás, telefontolvaj visszatartása, viráglopás. Bejelentéseket kaptunk a közvilágítás hibáiról, kérték járdák csúszósságának megszüntetését, úttest sárfelhordás miatti letakaríttatását. Eddig összesen több mint 3190 esetben hívtak minket a kék számon. A lakosság jelzéseire, bejelentéseire azonnal reagálunk. A bejelentett helyszínen megjelenünk, figyelmeztetjük a szabálysértõket, segítünk a problémák elhárításában. Szükség esetén a diszpécser haladéktalanul értesíti az illetékes hatóságot, illetve szervezetet, kérve az általunk szükségesnek ítélt intézkedést. A szabálysértések a figyelmeztetések következtében szinte maradéktalanul megszüntetésre kerültek. Milyen a kapcsolatuk a társszervekkel? A rendõrséggel rendezett az együttmûködésünk, a részükre átadott telefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot ügyeletükkel. Az Avas rendõrõrsön heti rendszerességgel veszünk részt eligazításon, több esetben közösen hajtottunk végre feladatokat. A közterület-felügyelet munkatársaival naponta egyeztetünk. Az eltelt egy év során 594 esetben volt közös szolgálatunk. Az Avason szolgálatot teljesítõ polgárõrséggel ugyancsak kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, közös szolgálatokat is láttunk el, együtt veszünk részt a heti koordinációkon. Munkakapcsolatot alakítottunk ki az oktatási intézményekkel, a polgári védelemmel, a Miskolci Csa ládok Átmeneti Otthonával, az Iránytû Avasi Szociális Szol - gálattal, a gyámhivatallal, a baptista szeretetszolgálattal és a mentõ - szolgálattal is. AKCIÓ! Coop, a jó szomszéd! Újabb, nagyszabású akció valamennyi Coop üzletünkben február 3 15-ig! Német trappista sajt 1 kg Sertésvirsli, mûbeles 1 kg Coop natúr halfilé 1 kg Darálthús-konzerv 320 g Egységár: 934 Ft/kg 1039 Ft 449 Ft 979 Ft 299 Ft Gyermelyi spagetti, szarvacska, 4 toj. tészták 500 g 259 Ft Egységár: 518 Ft/kg Pickwick tea 20 x 1,5 g, többféle 299 Ft Olympos 5* citromízesítõ 1 l 229 Ft Coop sûrített paradicsom 18-20% 360 g 199 Ft Egységár: 553 Ft/kg Detki Minden napra háztartási keksz 200 g Egységár: 545 Ft/kg Bonux Active mosópor 400 g (Maxi, Szupermarket) Egységár: 498 Ft/kg és még számos akciós termék. Keresse településén a legközelebbi üzletünket! 109 Ft 199 Ft

5 2010. február 13. MÛSOR/PROGRAM 5 Sokan vennék meg bérlakásukat A miskolci közgyûlés decemberi ülésén döntött arról, hogy az önkormányzati lakásokat elõvásárlási jog alapján jelenlegi bérlõjük megvásárolhatja. Az érintettek már meg is kapták az errõl szóló értesítést. A MIK Miskolci Ingatlan gaz dál - kodó Zrt. a januárban postázott lakbérszámlákkal együtt értesítette azt a mintegy 2400 bérlõjét, akik megvásárolhatják az általuk bérelt lakásokat. Az elmúlt három hét során közel 400 bérlõ jelezte vételi szándékát a nyilatkozat visszaküldésével. A nyilatkozatok visszaküldése nincs határidõhöz kötve, így a MIK Zrt. továbbra is várja a visszajelzéseket. A vételi szándéknyilatkozatra az érdeklõdõk egy elõzetes csupán közelítõ értékeket tartalmazó ajánlatot kapnak válaszul. Az elõ - zetes árajánlatok visszaküldését követõen keresi fel a bérlõt az értékbecslõ, aki a helyszíni szemle után meghatározza az ingatlan pontos forgalmi értékét. A gyorsabb ügyintézés érdekében a bérlõk a nyilatkozatot személyesen is leadhatják a MIK Zrt. Széchenyi utca 60. szám alatti ügyfélszolgálati irodáján, valamint a Hunyadi utca 19. szám alatt. A bérlõk a megvásárlással kapcsolatos kérdéseikre a 46/ as, 46/ es, 46/ as és az 46/ as telefonszámokon kaphatnak felvilágosítást. A lakáseladás részleteirõl bõvebben olvashatnak a oldalon. TÁMOGATOTT ÔRS Több mint százezer forint értékben kapott monitorokat a Tiszai pályaudvari rendõrõrs. Az ünnepélyes átadáson egy megállapodást is aláírtak a résztvevõk, melyben vállalják a kölcsönös együttmûködést a jobb közbiztonság érdekében. A négy új számítógép-monitort már használják a Tiszai pályaudvari õrs rendõrei. A technikai eszközöket Orosz Lajos alpolgármester a polgárõrök közremûködésével ajándékozta a rendõrõrsnek. Az átadáskor hangsúlyozta: ezzel az alkalommal hagyományt szeretnének teremteni, vagyis a jobb közbiztonság érdekében a lehetõségekhez mérten továbbra is támogatják majd a rendõröket. Ezt egy együttmûködési megállapodás aláírásával is megerõsítették a részvevõk. Cseh László, a Miskolci Bûn meg - elõzési Centrum Közhasznú Polgárõr Egyesület elnöke elmondta, korábban is jó volt az együttmûködés, ezt szeretnék a jövõben is folytatni. Kezdõdik a Kocsonyafesztivál ÚJDONSÁGOK A JUBILEUMON Jubileumához érkezett az idén tízéves Miskolci Tél Kocsonyafesztivál, melyet február között rendeznek meg. A kilátogatók a megszokott programok és kulináris élvezetek mellett most egy idõutazással is találkozhatnak. Az elmúlt években az ország egyik legnépszerûbb fesztiváljává vált a miskolci Kocsonyafesztivál, amelyet tavaly több mint 200 ezren látogattak. Idén Miskolc város szellemi örökségét és a település 800 éves történetét mutatják be az Idõutazás elnevezésû program keretében, kiváló színészek elevenítik meg a történelmet, a történelmi személyeket. Ismerd meg iskoládat címmel hirdettek pályázatot a Kocsonyafesztivál szervezõi, melyet a II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar Német Két Tanítási Nyelvû Iskola nyert meg. Így õk mutathatják be a nyolcszáz éves Miskolc történelmét a fesztiválon. Várnak mindenkit a Széchenyi utcára február 16-án, 11 órakor, amikor is közel háromszáz gyerek részvételével illusztrálják a történelmi korszakokat. A jubileumi Kocsonyafesztivál felemelõ pillanata a miskolciak összetartozását, közösségét szimbolizáló városölelés. A miskolci Bem József Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény pedagógusai és diákjai ötlete nyomán megvalósulhat egy igazán egyedül - álló program. A fesztivál megnyitóján, február 19-én, pénteken délután 4 órakor másfél ezer miskolci kisdiák és az ünnepi pillanatra egybegyûlt fesztivállátogatók élõláncot vonnak a miskolci belváros köré a fesztivál legfontosabb helyszínein. A város szívének átölelése alatt Erkel Ferenc Hunyadi László címû operájának részlete, a Palotás dallamai csendülnek föl. A Kocsonyafesztiválon a Szinva teraszon megszokott jégszobrok mellett az idén 11 db 2 méter magas mûanyag gitár is megjelenik. A gitárock! hasonlóan a Buda pes - ten évekkel ezelõtt megjelent mûanyag Cow parade tehenekhez egyedi festésûek, a festésre neves alkotókat és közéleti személyiségeket kértek fel. Az alkotók: a HVG címlapkészítõi, Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani, Geszti Péter és az ARC, a Magna Cum Laude, Kowalsky, Ef Zámbó István, valamint a hazai rock-újságírás jelentõs képviselõi További programok: - nyafesztival.hu Harang-hírek A betegek világnapja alkalmából a megyei kórház kápolnájában lesz szentmise február 13-án, szombaton, 10 órai kezdettel a görög katolikus szertartás szerint, Kocsis Fülöp püspök részvételével. Farsangvégi engesztelõ lelkigyakorlatot rendeznek a Zárda - kápolnában február között a délután 5 órai szentmiséken. A szentbeszédeket Gottfried Miklós Mozimûsor káplán tartja. Szerdán, 17-én hamvazószerda, a nagyböjt elsõ napja. Szigorú böjti nap, 14 és 60 év között hústilalommal. Vasár - nap, 14-én a mindszenti templomban délután 3 órakor szentmisét mutatnak be, amelyen kiszolgáltatják a betegek kenetét, majd 4 órától rendezik meg az idõsek délutánját a millenniumi teremben. Mûvészetek Háza, Béke-terem: február 18 február 24. között, órakor A fehér szalag, osztrák fran cia né - met olasz háborús film, órakor Julie & Julia Két nõ, egy recept amerikai film, február 18-án, között 20 órakor a 41. Filmszemle játékfilmjeibõl: Oda az igazság, magyar történelmi film, február 19-én 20 órakor Veri az ördög a feleségét, magyar filmszatíra, február 20-án 20 órakor Szindbád, magyar film, február 21-én 20 órakor A csirke, a hal és a királyrák, spanyol dokumentumfilm. Mûvészetek Háza, Uránia-terem: február 18 február 24. között 16, órakor a 41. Filmszemle játékfilmjeibõl: Így, ahogy vagytok, magyar politikai thriller, órakor Hold, angol sci-fi. Jegypénztár: Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/ , 30/ A MÛHA FEBRUÁRI MÛSORÁBÓL: JAZZBESZÉD Csepregi Gyula szaxofonmûvész vendége Dresch Mihály február 17., szerda, 19 óra Jegyár: 1600 Ft, Miskolc Kártyával: 1300 Ft. STRAUSSTÓL RAY CHARLES-IG Reményi Ede Kamarazenekar. Közremûködnek: Miskolc Dixieland Band, Weszely Ernô február 18., csütörtök, 19 óra Jegyár: 1500 Ft, Miskolc Kártyával: 1200 Ft. CSEVEGÉS talkshow Fodor Jánossal Vendégek: Csézy, Fedor Vilmos, Lukács Sándor, Szipál Márton, Vásáry André, Weszely Ernô február 19., péntek, 19 óra Jegyár: 2500 Ft, Miskolc Kártyával: 2000 Ft. FESZTIVÁLCSEKK-BEVÁLTÁS MIND A HÁROM RENDEZVÉNYRE! HETI MÛSORA február február 21. Február 15., hétfõ Képújság Hitel-mix magazin (Hálózat TV) Kép új ság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Forrás, környezetvédelmi magazin Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) A nagy dobás, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Február 16., kedd Képújság Virágzó Magyarország: Tatabánya (Hálózat TV) Képújság Mûsor - ismertetés Miskolc Ma, hír - mûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Sportpercek, a Miskolc Televízió sportmûsora Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Al Capone kincse, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Február 17., szerda Képújság Novum, a jövõ záloga (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Manézs, diákszínjátszók félórája Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) A titkos kommandó, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Február 18., csütörtök Képújság Nagykörút, közéleti magazin (Hálózat TV) Képújság Mûsoris mer tetés Miskolc Ma, hírmû sor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Ze nemalom, komolyzenei magazin a Miskolci Szimfonikusokkal Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Az utolsó 48 óra, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Február 19., péntek Képújság Nagy Mezõgazdasági Magazin (Hálózat TV) Képújság Mûsor is - mertetés Miskolc Ma, hír mû - sor Kilátó, közéleti magazin Teremtõ világ, a fejlesztések magazinja Miskolc Ma (ism.) Múzsa, kulturális magazin Miskolc Ma (ism.) Hír - háló (Hálózat TV) Rossz - reménység foka, amerikai film (Hálózat TV) Kép - újság. Február 20., szombat Az elõzõ esti adás ismétlése Képújság Megyejáró: Tolna megye (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin (ism.) Miskolc Ma (ism.) Sportpercek (ism.) Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Sztárok a konyhában (Hálózat TV) Házibuli Attilá val és vendégeivel showmûsor (Hálózat TV) Képújság. Február 21., vasárnap Az elõzõ esti adás ismétlése Képújság Bence-show (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Krónika, heti hírösszefoglaló magazin Kilátó, közéleti magazin (ism.) Krónika (ism.) Múzsa, kulturális magazin (ism.) Krónika (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Esõ mennydörgés nélkül, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

6 6 FELVÉTELI LEHETÔSÉGEK A MISKOLCI EGYETEMEN 2010-BEN VII. évfolyam 6. szám Állam- és Jogtudományi Kar / ÁJK Bartók Béla Zeneművészeti Intézet / BBZI Bölcsészettudományi Kar / BTK ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ Web: A miskolci Állam- és Jogtudományi Kar az országban egyedülállóan kétszeres Kiválósági Hely címmel elismert jogi kar. Képzési rendszerünk egyik fő motívuma a gyakorlatiasság, ezt szolgálják a minta-tárgyalóterem adta lehetőségek, a kiscsoportos foglalkozások, a szaknyelvi képzés, valamint a számítógéplabor. A képzési terület sajátosságaiból következően szakmai kapcsolatokat az igazságszolgáltatási (bíróság, ügyészség, ügyvédi kamarák, közjegyzői irodák), közigazgatási, gazdálkodó és egyéb szervezetekkel ápolunk. Együttműködési megállapodásaink az országhatárokon túlra is elérnek az alábbi partnerekkel: Salzburgi Egyetem, Lappföldi Egyetem, Toulouse-i Társadalomtudományi Egyetem, Trieri Egyetem, Temesvári Egyetem, Ungvári Állami Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Kassai Safarik Egyetem Jogi Kara, Kolozsvári Babes Bolyai Egyetem Jogi Kara, V. M. Korecki NANU Állam- és Jogtudományi Intézet, Szellemi Alkotások Jogának Nemzetközi Központja, Kijev. Találkozás a hallgatókkal minden szerda délután a Jogász klubban (E/1 kollégium, 111. szoba). (A): alapképzés; (O): osztatlan; (F): felsőfokú szakképzés; (M): mesterképzés igazgatásszervező (A) igazságügyi igazgatási (A) munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási (A) jogász (O) jogi asszisztens (F) közigazgatási (M) ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ /30/ Web: Az egyéni hangszeres, vokális órák és az elméleti felkészítés mellett az intézet jól működő szimfonikus zenekarral, fúvós és vonós együttesekkel, színvonalas kamaracsoportokkal és énekkarral is rendelkezik. A nemzetközileg elismert rangos elõadókkal szervezett mesterkurzusokkal együtt a fentiek hallgatóink szakmai felkészülését, ismereteik bõvítését szolgálják. A Zeneművészeti Intézet rengeteg szállal kötõdik a város és a régió zenei életéhez. Hallgatóinknak és oktatóinknak a kölni, trentói és pozsonyi zeneművészeti főiskola munkájában is lehetőségük van részt venni. Külföldi utazásaink elsősorban koncertkörutak, verseny- és fesztiválrészvételek, együtteseink Európa számos országában jártak már. Rendszeresen fogadunk világszerte elismert professzorokat egy-egy mesterkurzus megtartására, segítségükkel több hallgatónk kapott ösztöndíjat külföldi főiskolákon. Korábban végzett hallgatóink megbecsült szakemberei a környék és az ország zeneiskoláinak, szimfonikus zenekarainak, zenei intézményeinek. Ma sincs gond az elhelyezkedésükkel, sőt néhányuk elõtt megnyílt a külföldi munkavállalás lehetősége is. (A): alapképzés; (M): mesterképzés alkotóművészet és muzikológia (két szakirány) (A) előadóművészet (húsz szakirány) (A) zenetanár (ének, fagott, furulya, fuvola, gitár, gordon, gordonka, harsona, hegedű, klarinét, kürt, mélyhegedű, oboa, szaxofon, trombita, tuba, ütőhangszer, zeneismeret, zongora) (M) ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ Web: A Bologna-folyamat legnagyobb nyertese a bölcsészet- és társadalomtudományok területe, ahol a hajdan klasszikus tanár- és bölcsészképzés helyett ma már gyakorlatorientált, számtalan továbblépési lehetőséget rejtő oktatás folyik. Az élethosszig tartó tanulás folyamatában a humán területen a legtöbb kiskaput nyitva hagyó alapképzést a Bölcsészettudományi Kar nyújtja, hiszen a jó kommunikációs készségű, idegen nyelveket tudó szakemberekre minden területnek szüksége van. (A): alapképzés; (F): felsőfokú szakképzés; (M): mesterképzés anglisztika (angol szakirány) (A) germanisztika (német szakirány) (A) kulturális antropológia (A) magyar (nyelvmentor szakirány) (A) pedagógia (szakirányok: nevelési asszisztens és oktatási asszisztens) (A) politológia (A) szabad bölcsészet (szakirányok: etika, esztétika, filozófia, kommunikáció és médiatudomány, vallástudomány) (A) szociológia (A) történelem (szakirányok: régészet, levéltár, muzeológia) (A) gazdasági idegen nyelvű menedzser (F) titkárságvezető (F) alkalmazott nyelvészet (M) filozófia (M) fordító és tolmács (M) kulturális antropológia (M) magyar nyelv és irodalom (M) politikatudomány (M) szociológia (M) történelem (M) angoltanár (M) etikatanár (M) filozófiatanár (M) földrajztanár (M) magyartanár (M) mérnöktanár (anyagmérnök)* (M) némettanár (M) történelemtanár (M) *A MAK-kal közös képzés. Comenius Tanítóképző Fõiskolai Kar / CTFK Egészségügyi Kar / EK Gazdaságtudományi Kar / GTK ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 47/ / Web: A Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Sárospatakon, az ősi iskolavárosban található. A főiskola őrzi és gyarapítja a sárospataki értelmiségképzés több évszázados hagyományait, és részt vállal a határainkon kívül élő magyarság kulturális életének gazdagításában. Célunk az értelmiségi hivatást vállaló, elmélyült elméleti és korszerű gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakemberek képzése. A szakmai ismeretek mellett az angol, német, olasz, orosz, eszperantó nyelv oktatását és nyelvvizsgáztatását is szervezzük. Hallgatóink kollégiumi elhelyezését biztosítjuk. A sárospataki diákévek felejthetetlenek a diákjaink számára, és e hangulatos Bodrog-parti kisvárosban eltöltött évek emberi gazdagodásuk igazi forrásai. Karunk könyvtárának története szinte egyidős az intézet kialakulásával. Alapját az 1871-ben megvásárolt, 925 kötetet tartalmazó gyűjtemény képezi. A lengyel Krosnó város felsőoktatási intézményével kialakított cserekapcsolatunk keretében lehetővé válik hallgatóink és oktatóink részére a közös munka, előadások, szemináriumok hallgatása és tartása is. Karunk tanítókat képzett Kassán, és számos alkalommal szerveztünk továbbképzéseket, ugyanakkor bővítjük együttműködésünket a beregszászi főiskolával is. (A): alapképzés (F): felsőfokú szakképzés óvodapedagógus (A) tanító (A) csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó (F) web-programozó (F) ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ Web: Hazánkban egyre nagyobb szükség van az egészségügy területén tevékenykedő, jól képzett szakemberekre. A Miskolci Egyetem legfiatalabb, dinamikusan fejlődő karaként négy alapszakon biztosítunk képzést számukra. A védőnők az egészségügyi alapellátásban, oktatási intézményekben és családvédelmi szolgálatoknál helyezkedhetnek el. A diagnosztikai képalkotók kórházak, diagnosztikai laboratóriumok, kutatóintézetek gyakorlati szakemberei lehetnek. A gyógytornászok kórházakban, rendelõintézetekben, rehabilitációs központokban, magánpraxisként működõ háziorvosi ellátásban helyezkedhetnek el. Az egészségturizmus-szervezők számára a gyógyturizmus területén nyílik széles körű elhelyezkedési lehetőség. A kar szoros kapcsolatot tart fenn az ország egészségügyi felsőoktatási intézményeivel, szakmai szervezeteivel és hasonló képzést végző külföldi intézményekkel. Az Erasmus Leonardo programban külföldi félév-áthallgatással, szakmai gyakorlatvégzéssel támogatjuk hallgatóink nemzetközi vonatkozású tapasztalatszerzését. (A): alapképzés ápolás és betegellátás (gyógytornász szakirány) (A) egészségügyi gondozás és prevenció (védőnő szakirány) (A) egészségügyi szervező (egészségturizmus-szervező szakirány) (A) orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus (képalkotó diagnosztikai szakirány) (A) ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ Web: A hozzánk jelentkezők az alapképzésben magyar, és a törzstárgyak tekintetében angol nyelven kezdhetik meg tanulmányaikat. A hazai közgazdasági felsőoktatásban egyike vagyunk azon gazdaságtudományi karoknak, amelyek a legszélesebb kínálatot nyújtják az üzleti jellegű képzés területén. Erős a képzésünk gyakorlati háttere is, hallgatóink vállalkozásokkal, intézményekkel is kapcsolatba kerülnek, s így valós környezetben ismerhetik meg a szakma gyakorlati fogásait. Elhelyezkedésük támogatására pedig karrierirodát működtetünk. A miskolci Gazdaságtudományi Kar 2007-ben elnyerte a Felsőoktatási Minőségi Díj ezüst fokozatát. Oktatásunk magas színvonalát a gyakorlattal, az üzleti élet szereplőivel való szoros együttműködés is elősegíti. A kutatási együttműködésen túl számos tanácsadási projekt, szakmai gyakorlat bizonyítja ennek sikerességét. (A): alapképzés; (F): felsőfokú szakképzés; (M): mesterképzés gazdálkodás és menedzsment (A) kereskedelem és marketing (A) nemzetközi gazdálkodás (A) pénzügy és számvitel (A) turizmus-vendéglátás (A) idegenforgalmi szakmenedzser (F) informatikai statisztikus és gazdasági tervező (F) logisztikai menedzsment (M) marketing (M) Master of Business Administration / MBA (M) nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (M) regionális és környezeti gazdaságtan (M) számvitel (M) vállalkozásfejlesztés (M) vezetés és szervezés (M) Gépészmérnöki és Informatikai Kar / GÉK Műszaki Anyagtudományi Kar / MAK Műszaki Földtudományi Kar / MFK ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: 46/ Web: ELÉRHETŐSÉGEINK: Tel.: 46/ Web: ELÉRHETŐSÉGEINK: Telefon: (46) Web: Karunk tanszéki struktúrája, művelt tudományterületei és oktatási feladatai a hazai és a nemzetközi ipar számos területét érintik: az elektronikai eszközök gyártásától és tervezésétől kezdődően a klasszikus értelemben vett gépek tervezéséig és gyártásáig, az intelligens gépekig. A korszerű ipari termékeknek, gyárszervezési és vezetési elveknek megfelelően képzéseink integráltak, informatikusaink, mérnökeink, menedzsereink az ipar és a gazdaság számos területén megállják helyüket tervezőként vagy technológusként, üzem- vagy gyárvezető szakemberként. Az elhelyezkedési lehetőségek napjainkra folyamatosan bővülnek. Volt hallgatóink közül többen az európai és a magyarországi ipar vezető mérnökei lettek. A világ több, távoli országát is érintve számos külföldi egyetemmel van kapcsolatunk Japántól az Egyesült Államokig. Hallgatóink így Európán kívülre is eljutnak részképzésre, szakmai gyakorlatra. (A): alapképzés; (F): felsőfokú szakképzés; (M): mesterképzés energetikai mérnöki (A) gazdaságinformatikus (A) gépészmérnöki (A) ipari termék- és formatervező mérnöki (A) mechatronikai mérnöki (A) mérnök-informatikus (A) műszaki menedzser (A) programtervező informatikus (A) villamosmérnöki (A) gépipari mérnökasszisztens (F) energetikai mérnöki (M) gépészmérnöki (M) logisztikai mérnöki (M) mérnök - informatikus (M) A mérnökök iránt van ma a legnagyobb kereslet, elhelyezkedési lehetőségeik egyre jobbak mind munkahely, mind fizetés szempontjából ezt mutatják az utóbbi évek statisztikai elemzései. Az egyetemünkön végzett anyagmérnököknek jó híre van, a jelentõsebb vállalatok kifejezetten miskolci mérnököket keresnek. Karunk élen járt az anyagmérnöki képzés hazai megteremtésében és elterjesztésében, s mára a képzés országos központjává vált. A kar oktatási és kutatási területét jelentő anyagtudomány, a környezetbarát és energiatakarékos anyagtechnológia a világon mindenütt támogatott és rendkívül dinamikusan fejlődő szakterület. Minden ízében XXI. századi iparágról, a ma és a jövő emberének igényeiből kiinduló tudományról és technológiáról van szó. Karunk kuriózumai között említhetjük a nanotechnológiai képzést, miként a Miskolcon kifejlesztett űrkemencét, mellyel a világűrben lehet magas hőmérsékleten fém- és félvezető egykristályokat növeszteni. Nálunk üzemel ugyanakkor az ország legnagyobb kísérleti hengerállványa, mellyel különleges mérések, gyakorlatok végezhetők. (A): alapképzés; (F): felsőfokú szakképzés; (M): mesterképzés anyagmérnöki (A) energetikai mérnökasszisztens (F) anyagmérnöki (M) kohómérnöki (M) mérnöktanár (anyagmérnök)* (M) *A BTK-val közös képzés. A világ egyik legrégebbi bányászati felsőoktatási intézménye a Selmeci Bányászati Akadémia jogutódjaként a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a kor követelményeinek megfelelve bővítette tudományterületeit, oktatási, illetve kutatási tevékenységét. Olyan szakembereket képzünk, akik irányítják és segítik a gazdaság által igényelt ásványi nyersanyagok és energiaforrások minél hatékonyabb kiaknázását, figyelembe véve a természeti és társadalmi környezet védelmét is. A műszaki földtudományi alapszak bánya- és geotechnikai előkészítéstechnikai, földtudományi, olaj- és gázmérnöki szakirányait, valamint a környezetvédelmi alapszak geo-környezetvédelmi és környezet-eljárástechnikai szakirányait csak karunkon lehet elvégezni Magyarországon. A széles körű nemzetközi kapcsolatok révén a hallgatók számára lehetőség nyílik külföldi részképzésre Európa számos országában. Egyre több állásajánlat érkezik diákjaink számára multinacionális cégektől a bányászat, az olajipar és a földtani kutatás területéről. (A): alapképzés; (M): mesterképzés földrajz (A) környezetmérnöki (A) műszaki földtudományi (A) előkészítés-technikai mérnöki (M) földtudományi mérnöki (angol nyelven) (M) geográfus (M) hidrogeológus mérnöki (M) környezetmérnöki (M) olaj- és gázmérnöki (M)

7 2010. február 13. HIRDETÉS 7 JIM SANDERS misszionárius magyar tanítványainak GYÓGYÍTÓ szolgálata MISKOLCON, február 27-én, szombaton 11 órakor a Palóczy utca 1.-ben (A bíróság mellett) Információk a szolgálatról: Tel: +36 (1) Honlap: APRÓHIRDETÉS Miskolc, Rácz Ádám utcai 35 m 2 -es, gázfűtéses, olcsó rezsijű, déli fekvésű, téglaépítésű lakás eladó. Az épület külső fala hőszigetelt, a lépcsőház korszerű nyílás - zárókkal ellátott. Irányár: 6,5 M Ft. Telefon: 20/ , vagy 30/ KÖZBESZERZÉSI KONFERENCIA a Diamond Top Consult Kft. szervezésében: A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY AKTUÁLIS VÁLTOZÁSAI (2009. évi gyakorlati tapasztalatok, építési gyorsító csomag II. közbeszerzési rendelkezései, új jogorvoslati szabályok 2010-től) Helyszín: MISKOLC, CITY HOTEL**** Miskolc, Csabai kapu Jelentkezési lap és részletes program: Info: 52/ , 06-30/

8 8 KÖZÉLET Anyagkísérlet az ûrben, harminc év után Egyedülálló lehetõséget kapott a miskolci Admatis Kft., múlt vasárnap a Nemzetközi Ûrállomás Columbus moduljában elvégezték az asztronauták egy kísérletüket, amely sikerrel járt. Hétfõn délelõtt a Miskolci Egyetemen található központjukba hívták a sajtó képviselõit, ahol elõ - ször Káli Sándor, Miskolc polgármestere gratulált a sikerhez, majd hozzátette, ma, amikor az ûrkutatásban más súlypontok fogalmazódnak meg, elõtérbe kerültek a kísérletek. Az erõ Önök kel volt, és ez a miskolci erõ. Aki hisz a térség megújulásában, az abban hisz, hogy ezt a miskolci fejek innováció - ja testesíti meg jelentette ki Káli Sándor. Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora arról beszélt, hogy az Admatis Kft. az egyetem spin-off A Zöld Nyíl Miskolci Villamosfejlesztési Projekt megvalósításához megvásárlásra került az úgynevezett Kis Szilvamag terület. Azon túl, hogy a villamosközlekedés meghosszabbítása miatt szükség lesz a terület egy részére, a bontás után egy szabad tér alakul ki Nagy-Diósgyõr szívében. Mi legyen itt? Hogyan nézzen ki? Milyen funkciókat lásson el? Hogyan nevezzük? Csupa, egyelõre még megválaszolatlan kérdés! A Diósgyõriek Baráti Köre Egyesület azzal a felhívással fordul minden érdeklõdõ, a terület sorsát szívén viselõ nagy-diósgyõri és Diósgyõrhöz kötõdõ polgárhoz, hogy ötleteivel segítsen a fenti kérdésekre találó válaszokat adni. Ha tehát van ötlete, javaslata, arra kérjük, hogy azt juttassa el hozzánk szöveges vagy rajzolt formában! VADÁSZ- KÜRT Ötödik alkalommal adott otthont a Mátrafüredi Szakképzõ Iskola az Észak-Magyarországon élõ vadászok és erdészek számára megrendezett borés pálinkaversenynek, amelyre 62 versenyminta érkezett borból és 55 pálinkából. A megmérettetésen a borsodi puskások is szép számban képviseltették magukat, miként tették ezt a hét végén a vadételfõzõ versenyen is. Igaz, erre korlátozott számban, megyénként háromfõs csapatokkal lehetett benevezni. Néhány napon belül lejár a vadászjegyek érvényesítésének ideje, hiszen március elsején már a megújított vadászjeggyel és felelõsségbiztosítással kell rendelkeznie a vadászoknak. Aki még nem tett eleget ebbéli kötelességének, igyekezzen bepótolni azt, az OMVK B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezetének miskolci, Tas utcai székházában. Ugyancsak a székházban vásárolhatók meg már csak korlátozott számban! az idei vadászbáli jegyek. Február 20-án, a miskolci Népkerti Vigadóban rendezik meg a borsodi vadászok hagyományos bálját. A hajnalig tartó mulatság programját mûsor, éjfélkor tombola színesíti. MISKOLCI ÛRSIKER cége, az egyetembõl nõtte ki magát. Büszkék erre az eredményre, ami a campus területén valósult meg. Nyiry Attila, a NORRIA Észak-magyarországi Regionális Inno vá ciós Ügynökség Közhasznú Kft. igazgatója kiemelte, hogy az Admatis már évek óta részt vesz az ûrkutatásban Tervezz teret! A legjobb javaslatokat díjazzuk, s természetesen a végleges döntés során is figyelembe vesszük. Így akár Ön is formálhatja, meghatározhatja a városrész egy szeletének sorsát. Az 1998-ban alakult és e felhívásban közremûködõ Diósgyõriek Baráti Köre Egyesület olyan civil mozgalom, amely összefogja mindazokat, akik a városrész lakóinak harmonikus együttéléséért tenni akarnak, támaszkodva a történelmi hagyományokra, nyitottan fogadva korunk lehetõségeit és kihívásait. Az egyesület helyt ad a céljával kapcsolatos minden akciónak, kezdeményezésnek és szakmai, társadalmi vitának, támaszkodik a lokálpatriotizmusra és igyekszik minden, a célok megvalósítását segítõ kezdeményezést felkarolni. Beküldési határidõ: március 13., 16 óráig. Cím: Diósgyõri Ady Endre Kulturális és Szabadidõ Központ, 3534 Miskolc, Árpád út 4. (A pályamunkán tüntesse fel pontos nevét, elérhetõségét cím, cím, telefon és a borítékra írja rá a Kis Szilvamag jeligét!) Teremtõ világ Kedves Avasi Lakosok! Teremtõ világ címû sorozatunkban olyan helyi cégeket, vállalkozásokat, lehetõségeket mutatunk be, amelyek életében jelentõs szerepet játszik az innováció, a fejlesztések. Elsõként a Remy Automotive Hungary Kft. mezõkövesdi és miskolci gyárát ban a Remy fivérek az Egyesült Államokban megalapították elsõ jármûipari cégüket, Ander - sonban (Indiana) telepedtek le, és gyújtótekercseket kezdtek gyártani a kialakulóban levõ robbanómotoros jármûipar részére. Késõbb, 1927 és 1994 között a General Motors egyik divíziójaként üzemelt a vállalat. Ez után az idõszak után vált ismét függetlenné, mint Delco Remy In - cor po ration, 2004 óta viseli a Remy International, Inc. nevet. Kovács Tibor, a Remy Automotive Hungary Kft. Miskolc ügyvezetõ igazgatója (képünkön) elmondta, a Remy EGÉSZSÉGNAP AZ AVASON Káli Sándor országgyûlési képviselõ, dr. Varga Zoltán és Fodor Zoltán önkormányzati képviselõk egészségnapot szerveznek február 20-án (szombaton) 9 és 14 óra között az Avasi Gimnáziumban. Lesz tüdõszûrés, látásvizsgálat, szájüregi szûrés, csontsûrûségmérés, hallásvizsgálat, vérnyomás- és vércukorszintmérés, arteriográfia (áttekintõ érrendszeri vizsgálat). Ez utóbbira tekintve, hogy a vizsgálatok száma korlátozott érkezési sorrendben sorszámot osztanak. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRNAK! és szervezõ szerepet is ellát, például õk alapították az Ûripari Klasztert. Prof. Bárczy Pál, az Admatis Kft. ügyvezetõje azzal kezdte, hogy a campus atmoszférája táptalaj volt a munkájukban, és a városnak köszönhetik a legtöbbet. Kísérleti programjuk kapcsán elmondta, az a FOCUS nevet kapta. Jelenleg az iparban többféle habot is használnak, ez lehet víz, polimer, kerámia, fém. Az õ céljuk az volt, hogy olyan habgenerátort készítsenek, ami a gravitáció irányától függetlenül habot állít elõ. Volt egy számítási modelljük, amiben nem ismerték a gravitáció hatását, így a gyakorlatban végeztek erre kísérletet. Február 5-én szállt fel Bajkonurból a Progress 36 ûrrakéta, ami a habgenerátort a Nemzetközi Ûrállomásra vitte, ahol vasárnap, helyi idõ szerint reggel hét órakor végezte el a kísérletet Jeffrey Williams asztronauta. A kísérlet kapcsán volt ok az izgalomra, hiszen a habképzõdéshez szükséges szilícium-oxidot még a Földön be kellett tölteni, és az csak egy bizonyos idõn belül alkalmas felhasználásra, illetve csak o C között lehetett a kísérletet végrehajtani, melyet kamera rögzített végig, így a következõkben ennek az adatait fogják kiértékelni. Ezt követõen a kft. központjában megismételték a kísérletét, pontosan úgy, ahogy a Colum - buson is végrehajtották. Nagy-Diósgyõr fogalmát napjaink meglátása hívta életre, amikor a kisebb, különálló területek egy nagyobb településrésszé olvadnak egybe. E településrész múltjában mindig is nagy jelen tõsége volt az egyes társadalmi és lakóközösségeknek. Úgy gondoljuk, hogy Nagy-Diósgyõrben ma is jó társaságok, klubok, szervezetek vannak jelen. Szeretnénk, ha ezek a közösségek felismernék, és tisztában lennének fontosságukkal és meghatározó szerepükkel, továbbá lehetõséget adni arra, hogy ezt másoknak is megmutathassák. Ezért felkérjük a Nagy-Diósgyõr területén élõ közösségeket egyesület, alapítvány, baráti kör, klub, lépcsõházi társaság, társasház, stb., hogy mutatkozzanak be maximum 3 oldalban. Ez lehet szöveges, fotókkal illusztrált vagy fényképes bemutatkozás egyaránt. Ezen kívül ismertessenek meg velünk, Nagy- Diósgyõrben élõkkel egy olyan elképzelést, ötletet, tervet, amely a közösség és az itt élõk érdekeit szolgálja! A bemutatkozásokat másokkal is Inter na ti onal évente 1,2 milliárd dolláros forgalommal mû - ködik, és mint - egy hatezer alkalmazottja van világszerte tizenegy országban, negyvennyolc telephelyen. Az egyesült államokbeli cég legjelentõsebb gyártóbázisa közelsége és az olcsó munkaerõ miatt Mexikóban található három telephellyel, de a cég jelen van Brazíliában, Kínában, Koreában és Indiában is. Az Európai Üzleti Egység Központja Belgium, továbbá van termelõüzem Angliában, Tunéziában és Magyar - or szágon is. Hazánkban két gyára mûködik a Remy Automotive Hungary Kft.-nek: 1970-tõl Mezõkövesden a termelõ-, és 2000-tõl Miskolcon a felújító üzem a két telephely közel ezer embernek ad munkát a térségben. A cég fõ tevékenységi köre az autóipar, azon belül a Remy Automotive Hungary Kft. generátorok és indítómotorok gyártásával és felújításával foglalkozik. A magyarországi tevékenység fõ profilját a személygépkocsi- és haszongépjármû-alkatrészek gyártása, újragyártás, hibrid hajtások létrehozása alkotja. A Remy Auto mo tive Hungary Kft.- nek is fontos a fejlesztés, ennek megfelelõen Mezõkövesden saját területi innovációs laborral rendelkeznek, például speciális mág neskapcsolót fejlesztettek ki a közelmúltban. A Mercedes az amerikai anyacéget kereste fel, hogy együtt mû ködés keretében gyártsák hibridjeiket, Mezõkövesden 2009 elejétõl megkezdõdött a sorozatgyártás. A cég telephelye nemrég egy 400 milliós pályázatot nyert el fejlesztésre, emellett egy újabb, egymilliárd forintos vár döntésre. Miskolcon is folytatnak innovációs tevékenységet a pótalkatrész-gyártás területén, igyekezve követni a megjelenõ új igényeket. Az új termékek VII. évfolyam 6. szám Közösségek támogatása megismertetjük, a kezdeményezésüket, elképzelésüket értékeljük és a realitások talaján állókat lehetõ - ségeinkhez mérten támogatjuk. Az 1998-ban alakult és e felhívásban közremûködõ Diósgyõriek Baráti Köre Egyesület olyan civil mozgalom, amely összefogja mindazokat, akik a városrész lakóinak harmonikus együttéléséért tenni akarnak, támaszkodva a történelmi hagyományokra, nyitottan fogadva korunk lehetõségeit és kihívásait. Az egyesület helyt ad a céljával kapcsolatos minden akciónak, kezdeményezésnek és szakmai, társadalmi vitának, támaszkodik a lokálpatriotizmusra és igyekszik minden, a célok megvalósítását segítõ kezdeményezést felkarolni. Beküldési határidõ: március 13. Cím: Képviselõi Iroda, 3533 Miskolc, Vasgyári út 24. (A pályamunkán kérjük, tüntessék fel a közösség pontos nevét, kapcsolattartójának elérhetõségét és a borítékra írja rá a Közösség jeligét!) INNOVÁCIÓVAL A VÁLSÁG ELLEN pedig új technológiákat generálnak, például a hegesztés és a ragasztás területén. A borsodi megyeszékhelyen fontos a logisztikai rendszer, ennek megfelelõen nemrég új raktározási szisztémát alakítottak ki. Kovács Tibor szerint a válság idején a nagy vállalatok esetében különösen fontos az innováció, a legtöbb komolyabb cég felismeri, hogy fejlesztésekkel lehet túlélni a recesz - sziót. Azok, akik nem nyitnak eddig ismeretlen irányok felé, könnyen csõdbe juthatnak, és végleg eltûn - hetnek a vállalati térképrõl. A Remynél is pozitívan reagáltak a helyzetre, ennek ékes példája a hibridek fejlesztése, vagy a lengyel üzem áttelepítése Mezõkövesdre. A kutatásfejlesztés ugyan sok pénzt és energiát igényel, de a befektetés megtérül: a cég pénzügyileg megerõ södve kerülhet ki a krízisbõl, hiszen úgy tûnik, a tervezettnél jobbak a mutatók. A Remy új megrendelõket szerzett a válság évei alatt, idõközben a pótalkatrész-piac is kezd kilábalni a krízisbõl. A MIK Zrt. PÁLYÁZATOT hirdet 7 db, nem lakás céljára szolgáló HELYISÉG határozatlan időre történő BÉRBEADÁSÁRA. A pályázat részletes anyaga, a helyiségek adatai, valamint a pályázati feltételek megtekinthetők a MIK Zrt. és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláin és a MIK Zrt. honlapján: A pályázatok postai feladásának határideje: február 22. Postai feladás címe: 3501 Miskolc, pf. 78. További információ: MIK Zrt. Helyiség- és Lakásgazdálkodási Iroda (Miskolc, Széchenyi u. 60. tel.: , ) További bérelhető helyiségek, folyamatos beadási határidővel: A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /macsoport bölcsészettudomány

Részletesebben

Pótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen

Pótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen Terjedelem: 18085 karakter Kijelölt: Export név: Oldal: Beíró: Szél Sorszám: Miklós Észak Rovat: Fiatalok Szerző: Tervezett terjedele m: Tartalmi cím: Egyéb: 200.08.0 18 Mutáci ó: Dátum: 200.08.0 12:5

Részletesebben

DRAFT. EvaSys Pályaválasztási motiváció és Gólyatábori elégedettségvizsgálat 2011

DRAFT. EvaSys Pályaválasztási motiváció és Gólyatábori elégedettségvizsgálat 2011 Mark as shown: Correction: Please use a ball-point pen or a thin felt tip. This form will be processed automatically. Please follow the examples shown on the left hand side to help optimize the reading

Részletesebben

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h.

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. SZTE-ÁJK Szegedi Tudományegyetem Állam- munkaügyi és Jogtudományi és társadalombiztosítási Kar igazgatási A N 336 240 SZTE-ÁJK

Részletesebben

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés Alapképzés Szak neve Minden induló szakon, melynek besorolási alapszakján a magyar állami ösztöndíj igénybe vehető agrár képzési terület állattenyésztő

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal SZTE képzés- összerendelések - 2011/2012. tanév II. ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 1418 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA_N 0 60 ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 2056

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két

Részletesebben

Előterjesztő: Prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem rektora. Tájékoztató

Előterjesztő: Prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem rektora. Tájékoztató Előterjesztő: Prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem rektora Tájékoztató a Miskolci Egyetem magyar felsőoktatásban és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében betöltött szerepéről Miskolc, 2013. szeptember 2 A

Részletesebben

Az érettségi és a felvételi

Az érettségi és a felvételi Az érettségi és a felvételi Az érettségi vizsga tárgyai Kötelező tárgyak magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv (angol, francia, német, spanyol) Választott tárgy bibliaismeret, biológia,

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR I. évfolyam SZAK TAGOZAT ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE anglisztika nappali 140.000.-Ft ének-zene nappali 295.000.-Ft képi ábrázolás nappali 295.000.-Ft környezetkultúra nappali

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu

Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu Pannon Egyetem 5 Kar: Gazdaságtudományi, Georgikon, MFTK, Mérnöki, Műszaki Informatikai Közel 100 szak Kiemelkedő eredmények,

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

2006. évi ponthatárok

2006. évi ponthatárok 2006. évi ok Szakpár Forma Tagozat Finanszírozott ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment (BA) A N 129 78 nemzetközi tanulmányok (BA) A N 135 84 közszolgálati (BA) A E 115 78 gazdálkodási

Részletesebben

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat üdvözöljük! Európa szívében Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat része Fejlett vasúti hálózat E75 GYŐR E71 BUDAPEST M1 M7 M6 E75 M5 E71 SK M3 MISKOLC

Részletesebben

tanár a szakmai elméleti oktatásban; Bánszeginé Dudás Mária egyetem pedagógus; középiskolai tanár; angol nyelv és irodalom szakos tanár,

tanár a szakmai elméleti oktatásban; Bánszeginé Dudás Mária egyetem pedagógus; középiskolai tanár; angol nyelv és irodalom szakos tanár, Balog Attila Andrásné egyetem pedagógus; tanár a szakmai elméleti oktatásban; okleveles mérnöktanár (villamosmérnök), Bánszeginé Dudás Mária egyetem pedagógus; középiskolai tanár; angol nyelv és irodalom

Részletesebben

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor. A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Kiss Gábor alpolgármester, Pfliegler Péter alpolgármester

Tanácskozási joggal jelen van: Kiss Gábor alpolgármester, Pfliegler Péter alpolgármester MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján, 9.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Konferencia

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 289/2005 (XII 22) Korm rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 1 számú melléklet a 289/2005 (XII 22) Korm rendelethez A ciklusokra bontott, osztott

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011 NYF - BTMK PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011 anglisztika ANA 367 ének - zene ANA 366 képi ábrázolás ANA 378 környezetkultúra ANA 344 magyar ANA 346 történelem ANA 362 gazdasági idegen nyelvű menedzser

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló

Részletesebben

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára kar kpz_nev szint terulet követelmény javaslat IKI nyelvvizsgára JGYPK alkalmazott nyelvészet mesterképzés bölcsészettudomány képzési terület JGYPK általános rendszergazda FSZ informatika JGYPK andragógia

Részletesebben

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta.

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS K INFORMATIKAI SZAKMAI BIZOTTSÁG 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Abajkovics Péter: Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, köszöntötte a e szavazásra. A bizottság

Részletesebben

100 000 példány. A miniszterelnök Miskolcon

100 000 példány. A miniszterelnök Miskolcon 100 000 példány Fejlesztés Élvonalban Járatösszevonás VII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Térítésmentes 2010. FEBRUÁR 20. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia II-es ütemének belvárost érintõ beruházásairól tájékoztattak.

Részletesebben

Konferencia és Vállalkozói Fórum

Konferencia és Vállalkozói Fórum Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Dr. Leszkó Róbert Ph.D., adjunktus igazságügyi gépjármű műszaki szakértő Konferencia és Vállalkozói Fórum Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

A Kar rövid bemutatása

A Kar rövid bemutatása A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu kiutazás csak szerződött intézménybe (tanulmányi ösztöndíj esetén) Aktív hallgatói jogviszony (tan. esetén) min. 3 (gyakorlat esetén 2) hónap,

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

J a v a s l a t Településrészi önkormányzatok létrehozására. Összeállította:. Gombos Gáborné Közigazgatási és Jogi Főosztály

J a v a s l a t Településrészi önkormányzatok létrehozására. Összeállította:. Gombos Gáborné Közigazgatási és Jogi Főosztály KJ:96.114/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése H e l y b e n J a v a s l a t Településrészi önkormányzatok létrehozására Összeállította:. Gombos Gáborné Közigazgatási és Jogi Főosztály Törvényességi

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR A A tanulás s az, amely mővel, m a munka az, amely gazdagít. t. Keleti KárolyK (1833-1892) 1892) Amit kínálunk. Amirıl szó lesz. Az infrastruktúra

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2014. január 30. (csütörtök) 1. Javaslat a 2014. évi sportolói kitüntetések adományozására (zárt) Sportügyekért Felelős Tanácsnok

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 117/2015. (VI. 4.) BVKt határozat Pályázat benyújtásáról Önkormányzati feladatellátást

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

Távoktatási felülettel támogatott oktatás a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán

Távoktatási felülettel támogatott oktatás a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán Távoktatási felülettel támogatott oktatás a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán Lukács Edit Beiskolázási és Idegennyelv oktatási igazgató ME, Gazdaságtudományi Kar vgtedith@uni-miskolc.hu A Miskolci

Részletesebben

Rákóczifalva LEADER PROJEKTEK A SZOLNOKI KISTÉRSÉGBEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ -2012.10.29 2011-2013.

Rákóczifalva LEADER PROJEKTEK A SZOLNOKI KISTÉRSÉGBEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ -2012.10.29 2011-2013. Rákóczifalva LEADER PROJEKTEK A SZOLNOKI KISTÉRSÉGBEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ -2012.10.29 Szajol Tószeg Újszász 2011-2013. 1 021 860 Vállalkozói és társadalmi ismeretek fejlesztése célés gyakorlatorientált képzések

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK:

DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. melléklet a 390/2015. 390(XII.10.) Dv. Kt. számú határozathoz DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE I. TERVEZETT KÖTELEZŐ LAKOSSÁGI FÓRUMOK: 1. VÁROSPOLITIKAI

Részletesebben

Hallgatók statisztikai létszáma 2012.10.15-én

Hallgatók statisztikai létszáma 2012.10.15-én Hallgatók statisztikai létszáma 2012.10.15-én Képzési szint Szak Létszám (fő) Felsőfokú szakképzés adóigazgatási szakügyintéző 267 agrárkereskedelmi menedzser asszisztens 75 általános rendszergazda 415

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-566 E-mail: nyhhuman@nyirhalo.hu Ügyiratszám:2212/2009. IX. Ügyintéző: Kovács Zoltán/Kerényi

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

2007. évi ponthatárok

2007. évi ponthatárok 2007. évi ok Képzés Forma Tagozat Támogatott ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment A N 124 78 közszolgálati A N 122 78 nemzetközi tanulmányok A N 134 99 közszolgálati A E 115

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1.1.Közzétételi egység: Kapcsolat, szervezet, vezetők

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1.1.Közzétételi egység: Kapcsolat, szervezet, vezetők KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.1.Közzétételi egység: Kapcsolat, szervezet, vezetők dokumentum az intézmény hivatalos Sándor Frigyes Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az intézmény székhelye 2400 Dunaújváros

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára J A V A S L A T a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Polgármester Ózd, 2014. április 30. Ózd Város

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATOK SZE 1014/3.2/2011.(III.09.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításának elfogadása

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-009, Fax: 62/ 263-105 3029- /2012. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj 2013. évi fordulójára

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. 7621 Pécs, Mária u. 9. email: varosfejlesztes@pecs2010.hu

Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. 7621 Pécs, Mária u. 9. email: varosfejlesztes@pecs2010.hu Alapadatok Emberi erőforrás Regionális erőforrás Befektetői kézikönyv Terület: 163 km² Tengerszint feletti magasság: 120-250m Éves csapadékmennyiség: 620 mm Éves átlagos középhőmérséklet: 10, 3 C Januári

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati elbírálás tájékoztató

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben