Kia Optima. Amerikában már siker!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kia Optima. Amerikában már siker!"

Átírás

1 Kia Optima Amerikában már siker!

2

3 Kedves Olvasó! Magazinunk legfrissebb száma, szokásunkhoz híven, különleges világba kalauzolja el az olvasókat. Nemcsak a Kia világába, egy kicsit a koreai életbe és a mûszaki haladás boszorkánykonyhájába is betekinthetnek általa. Dinamikusan fejlõdõ márkánk sikereit nem kizárólag új modelljeink fogadtatása, a világ piacain pedig eladásaink folyamatos és tartós emelkedése jelzi, hanem az is, ahogy a Kia az élet egyéb területein teljesít. Kiemelten fontos számunkra a sport népszerûsítése, a környezetvédelem, a fenntartható fejlõdés és a kultúra támogatása. Olvasóink e számban is találhatnak egyedi érdekességeket bõven: tisztán elektromos meghajtású, környezetszennyezés nélküli autókat, hibrideket, takarékos és gyors gépeket, sõt még egy valódi luxuslimuzint is. Megtudhatják, hogyan teljesít az új Sportage a mindennapokban, nassolhatnak a koreai konyhában, és megismerhetik azt is, hogyan támogatja a Kia a golfsportot, valamint a kosárlabdát. Sõt, olvasóink találkozhatnak azzal a német formamesterrel, aki modelljeink hamisítatlanul európai vonalaiért felel. Kiadja a Kia Motors Hungary Kft. (a Kia Motors magyarországi vezérképviselete) 1117 Budapest, Budafoki út 56. Felelõs szerkesztõ: Farkas Andrea Hirdetésfelvétel: Dallos Dávid ( ) Tördelés, nyomdai elõkészítés: Helvetica Stúdió Nyomás: Veszprémi Nyomda ZRt. Megjelenik évente kétszer. A közölt fotók és írások csak a kiadóval történt egyeztetés után használhatók fel. (Amennyiben nem kíván több Kia Magazint kapni, írjon a címre.) Do Jong Yoo a Kia Motors Hungary elnöke 2011/1 3

4 HÍREK Formadíjak a Kiának Alakfényezõ A közlekedési dizájn kategória egyik gyõztese a Kia Optima Az új Sportage és az Optima egyaránt elsõ helyezést ért el a német formatervezési díj, az if 2011-es pályázatán. A közlekedési dizájn kategóriában induló Kia-modellek nem csupán formatervükkel sikeresek: a zsûri számos szempontot, így a gyártási minõséget, a termékekben megnyilvánuló innovációt, a környezetbarát jellemzõket, a biztonságot és ergonómiát, valamint az idei megmérettetés kiemelt szempontjaként a márka arculatát is mérlegelte. Az 1953-ban alapított, azóta évente odaítélt if-díj az egyik legjelentõsebb a formatervezés világában. A hannoveri kereskedelmi kiállítás ipari formatervezõi elismerésébõl kinõtt díjra idén 16 kategóriában 2756 pályázat érkezett 43 országból. Venga és Sportage EuroNCAP-teszt Ötcsillagosok November végén két Kiát is tesztelt az autók ütközésbiztonságát vizsgáló EuroNCAP. A kompaktegyterû Venga és az új Sportage szabadidõautó is ötcsillagos minõsítéssel végzett. A magas építésû Sportage-nál frontális ütközéskor is csak alig mérhetõ a szélvédõoszlop elmozdulása, oldalirányból pedig százszázalékos a védelmi szint. A Venga különösen jól véd a ráfutásos balesetekben gyakori ostorcsapás nyaksérülések ellen, elsõ lökhárítója gyalogosbarát, és ha véletlenül gyerek futna az autó elé, a speciális kialakítású motorháztetõ mindent megtesz, hogy a csemete ne sérüljön. Az autók passzív utas- és gyalogosbiztonságát vizsgáló, független EuroNCAP 2010-ben jelentõsen megszigorította vizsgálatait. Azóta a Kia négy modelljét ellenõrizték Soul, Sorento, Venga és Sportage, valamennyi öt csillaggal végzett. Együtt a két Korea Közeledések A közös sportesemények a 90-es évek óta segítik a két Korea közeledését Közös észak- és dél-koreai csapat felállításán gondolkodnak a 2015-ös nyári egyetemi játékok szervezõi. Amint Kim Jun-Szuk, a Gwangdzsu-i Universiade szervezõbizottságának fõtitkára a nemzetközi sportújságírók szövetsége ázsiai tagozatának novemberi kongresszusán elmondta, az egyesített csapat segíthetne enyhíteni a két ország közötti feszültségeket. Ha a szervezõk elképzelése valóra válik, az egyetemi játékok történetében most elõször léphetnének együtt pályára Észak- és Dél-Korea ifjú sportolói, tette hozzá az eseménynek otthont adó város egykori polgármestere, a koreai olimpiai bizottság külügyi bizottságának tagja. Nem ez volna az elsõ alkalom, hogy a két ország egyesítését vagy közeledését a sporton keresztül próbálnák meg elõmozdítani: 1990-ben Korea-közi labdarúgókupát, 1999-ben pedig kosárlabdajátékokat szerveztek (képünkön), majd 2000-ben és 2004-ben közösen pályázott a nyári olimpiai játékokra észak és dél. A Venga akár a Soul, a Sorento és a Sportage már az új, korábbinál szigorúbb EuroNCAPvizsgálaton szerzett öt csillagot Kia Sportage az Év Autója Skóciában Bõkezû skótok A skót autós újságírók szövetsége az Év Autójának választotta a Kia Sportage-et. Nyári bevezetése óta ez a második generációs kompakt szabadidõautó elsõ jelentõs elismerése, amit különösen értékessé tesz a tény, hogy Skócia hagyományosan rajong a Kiáért. Az Egyesült Királyságon belül magasan itt teljesít a legjobban a márka, amit nem csupán kiváló ár-érték arányának, hanem gyártmányai minõségének és megbízhatóságának is köszönhet. A Sportage gazdag felszereltsége, bõ motorválasztéka, biztonságossága és kiemelkedõ árérték aránya alapján lett a skót Év Autója 4 KIA MAGAZIN

5 Tisztább magnéziumra vált az LG Fémerõ Két éven belül felhagy a hagyományos magnézium alkalmazásával és újfajta, tisztább magnéziumötvözetre vált mobiltelefonjaiban az LG. A gyártó szerint ezzel a lépéssel mintegy 24 ezred részére csökkenthetõ a fröccsöntés során felszabaduló és az üvegházhatásért is felelõs gázok mennyisége, változatlan minõségû végtermék mellett. A 2012-tõl alkalmazandó ökomagnéziumot a Koreai Ipari Technológiai Intézet (Kitech) fejlesztette ki. A gyártási folyamatban az ökomagnézium alkalmazásával gyakorlatilag egyáltalán nem képzõdik kén-hexafluorid (SF 6 ), amely az 1988-ban létrehozott, Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint az egyik legveszélyesebb, üvegházhatásért felelõs gáz. Az, hogy a mobiltelefonok gyártása során a hagyományos magnéziumot ökomagnéziummal helyettesítik, mintegy négy kilogrammal (!) csökkentheti az egy készülékre jutó CO 2 -kibocsátást. 2011/1 Az új ötvözettel gyártásukkor és életciklusuk végén is kevésbé szennyezõek a mobiltelefonok Visszaadta a lobogót Korea Gesztus Több mint egy évszázados háborús hõstett elõtt tisztelgett elegáns gesztusával a dél-koreai vezetés, amikor az októberben, Szöulban megtartott G20-as csúcson visszaadta Oroszországnak azt a cári lobogót, amely alatt egykoron az 1905-ben elsüllyesztett Varjag cirkáló hajózott. A Varjag az orosz japán háború egyik nyitó-konfliktusának számító csemulpói csatában megpróbált áthatolni a jelentõs túlerõben lévõ japán blokádon, a sikertelen kitörési kísérlet után végül saját legénysége süllyesztette el. A japánok kiemelték, és saját hadrendjükbe állították, majd az elsõ világháborúban immár szövetséges hatalomként visszaszolgáltatták a cirkálót Oroszországnak. A hajóról lekerült számos tárgy köztük a cári orosz haditengerészet lobogója is, azonban japán kézben maradt, majd a második világháború után a koreai vezetés kapta meg. A lobogó visszaszolgáltatására a két ország közötti kapcsolatfelvétel huszadik évfordulója szolgáltatott apropót. Notebook-segítség Gyógyító A most tizenhét éves Deák Tibor bõ fél évvel ezelõtt kapott új szívet. A jelenleg magántanuló fiú informatikus szeretne lenni, ambíciói megalapozásában azonban hátráltatta, hogy nem sokkal a mûtét után elromlott a számítógépe. A Samsung hazai képviselete egy vadonatúj, hordozható készüléket ajándékozott az Országos Kardiológiai Intézetben lábadozó tizenévesnek. Az új számítógép jól jön a kórházban Az elsõ világháborúban visszaszolgáltatott orosz hadihajó Sudoku-megfejtés A 34. oldalon található rejtvények megoldása Kicsit könnyû: Közepes: Elég nehéz: Ez már nehéz:

6 FORMATERVEZÉS Interjú Peter Schreyerrel, a Kia vezetõ formatervezõjével Peter Schreyer bajor, korábban az Audinál és a Volkswagennél is dolgozott A hibátlan öltöny 6 A német Peter Schreyer 2006 óta vezeti a Kia formatervezõ csapatait. Peter Schreyer elõrehajol, és iphonejára mutat. Mindig az ilyen tárgyakra figyelek fel. Globális termék, nõk, férfiak, öregek és fiatalok számára az egész világon vonzó. Ugyanezt akarom elérni a Kia formanyelvével is. Mindezt szenvedéllyel meséli, miközben márkás fekete öltönyébe bújva épp eszpresszóját kortyolgatja. Az autókra nem elsõsorban, mint közlekedési eszközökre, sokkal inkább, mint a vágy tárgyaira gondolok. A Kia-modellek csábereje tovább kell mutasson azon, hogy az embereket egyik pontból a másikba viszik. Miután 2006-ban Schreyer vezetõ formatervezõként a Kiához érkezett, a koreai márka több modelljét, így az új Sportage-t is beoltotta dinamizmussal. Célja az volt, hogy olyan autókat alkossanak, amelyek jellegzetesen merész és azonnal felismerhetõ arcúak. A 2007-ben, a Frankfurti Autószalonon bemutatott Kee koncepcióautó volt az elsõ, ami az új, tigrisarcként ismert hûtõmaszkunkat viselte magyarázza az 57 éves Schreyer. Ekkor a kezébe vesz egy ceruzát, és gyors, határozott vonásokkal papírra veti a Kia-arcot. Erõteljes, domináns formajegyet akartam, ami mint egy pecsét, egyértelmûen azonosít. Az autók orra felismerhetõ és kifejezõ kell, hogy legyen. Az autóknak arcra van szükségük, és úgy gondolom, az új Kia-arc jellegzetes és erõteljes is. Látványos, és általa a Kiák távolról is egyértelmûen azonosíthatók. Schreyer, számos autómodell és régi repülõgép képével díszített frankfurti irodájából a lenti forgalomra mutat. A meghökkentõ, padlótól plafonig tartó üvegezés kiváló madártávlati képet ad a város legforgalmasabb összekötõútjairól. A Kia új arca pontosan olyan életteli, mint az új Sportage. Simulékony, ravasz és kicsapongó, meghökkentõ eredmény az elõzõ generáció után A Sportage meghatározó modellje a Kiának, hiszen világszerte nagy számban értékesítik. Nincs értelme egy-egy autót egy-egy kultúra vagy régió szájízére formálni. A formaterv általánosan megnyerõ kell legyen, hogy világszerte és ne csak egy adott piacon tudjon életben maradni. A világszerte vonzónak számító márkák nagyon jó pozícióban vannak. Magas vállvonalával, meredek szélvédõjével és fent megtört C-oszlopával minden szögbõl magabiztosságot és kisportoltságot 6 KIA MAGAZIN

7 Schreyer a Kia cee'd 2007-es ponyvatetõs tanulmányával, az excee'ddel 2011/1 sugároz. Természetesen jelen van a Kiákra jellemzõ tigris maszk, ez méretével és jellegével egyedülálló, ugyanakkor feltûnõ családi kapocs a Kia többi modelljéhez. Egyensúlyba kellett hozzuk alkotásunkat a piaci elvárásokkal, olyan autót kellett készítenünk, amit a vevõk megkívánnak. Úgy gondolom, a végeredmény egyszerre sportos és erõteljes. Tekintsünk az új Sportage-ra és a 2007-es Detroiti Autószalonon bemutatott Kue koncepcióautóval közös vonásait aligha hagyhatjuk figyelmen kívül. Részint a Kue tanulmányautó inspirált minket, erõsíti meg Schreyer. Ha az új Sportage oldalát figyeled, erõteljes hasonlóságot láthatsz a Kue-val. Míg néhány gyártó csupán futurisztikus tanulmányautókkal ingerli a közönséget, a Kia jövõbe mutató koncepcióautóinak jegyei az újabb, szériagyártású modelleken is megjelennek. Három éve kezdtünk el az új Sportage-on dolgozni, mutatja Schreyer a modell idõvonalát. Fõleg a frankfurti csapattal dolgoztunk, de bevontuk a kaliforniai kollégákat is, így összesen mintegy ötven dizájnerrõl beszélhetünk. A munka elsõ lépéseként azt határoztuk meg, hogy mit is jelentett a korábbi Sportage a márkának, és mit jelentett a vevõknek, vagyis hogy mi az ügyfelek elvárása. Schreyer elmondása alapján két különbözõ elképzelés adódott, az egyik keményebb, terepjárósabb irányt, a másik sportosabb, városiasabb stílust mutatott. Mindkét dizájnelképzelés meg kívánta õrizni a négykerékhajtás elõnyeit, a praktikus, emelt hasmagasságot, az emelt üléspozíciót és az ebbõl adódó parancsnoki érzetet. Arra biztattam a kollégákat, hogy mindkét irányba fejlesszenek, mivel így lehetõség nyílt arra, hogy a tetszetõs elemeket az egyik tervrõl a másikra pakoljuk, magyarázza Schreyer. Végül olyan autót alkottunk, amelyen a fém és az üveg aránya a sportautóknál megszokott, az oldalablakok kifejezetten alacsonyak, így a beltér csaknem raliautós hangulatú. Ezután a rajzok és az 1:4 arányú modellek következtek, majd három ígéretes példányból készítettünk valós méretû makettet. A három-négy hónapos döntéshozatal az öszszességében 18 hónapos tervezési folyamat része. Ez a gyors eljárás nagyon rugalmassá teszi a Kiát. Közel állunk a piachoz, és nagyon gyorsan tudunk az igényeire reagálni. Formatervezõként Schreyer folyamatosan a jövõbe tekint annak érdekében, hogy amin õ, illetve csapata a jelenben dolgozik, három évvel késõbb, a szalonokba érkezéskor is friss legyen. Ez inkább tehetség, érzék, semmint tanulható tudás. A formatervezõk az átlagosnál jövõbe tekintõbb világban élnek. Ráéreznek arra, hogy mi várható, mi lesz elfogadott és vágyott. Nem csupán az autók között. Van bennünk valami, amitõl mi... mondata megszakad, keresi a megfelelõ kifejezést. Érzünk, érzékelünk. Összességében miként tekint a Kia dizájnnyelvére? Ha össze kell foglalni a Kia formanyelvét, akkor mindig az egyenes vonal egyszerûségére utalok vissza. Ez azt jelenti, hogy egyszerû formanyelvet óhajtunk. mosolyog Schreyer, a dizájnban az egyszerû a legnehezebben megalkotható. A Kia formanyelve az építészeten alapul. Az arányok, az oldalnézet, a kerékjáratméret, az arc, a túlnyúlások és a megjelenés, valamint az autó által keltett érzések, mind együtt kell, mûködjenek. Az új Sportage érkezése Schreyer és a Kia formatervezõi számára egyaránt mérföldkövet jelent, egy újabb lépés sikerükhöz. Úgy gondolom, az új Sportage kellõen friss és feltûnõ, azonnal felismerhetõen Kia. Korábban egy Kia megvásárlása nagyon ésszerû döntésnek számított. Azt kívánom, hogy a Kiákra a megjelenésük miatt is vágyjanak az emberek, és csak ezután fedezzék fel, hogy a remek formához vonzó ár és egyedülálló garancia társul. Világszerte vonzóvá, minden egyéb márkáénál vonzóbb formájúvá kívánom tenni a Kiákat, összegez Schreyer. 7

8 MENETBEN Kia Sportage 2.0 CRDi EX Harmonikus, tekintélyes, de nem hivalkodó megjelenésû a 4,44x1,86x1,64 m-es Sportage. Minõségi, szûk résezésével a karoszszéria egy tömbbõl faragottnak hat Találat Az új Sportage tökéletesen koncentrálja a Kia értékeit: látványos, kényelmes, dinamikus, takarékos, tágas és többcélú is egyszerre. APeter Schreyer irányításával készült formaterv egyedi és jól hozza a Kiákra ma jellemzõ stílusjegyeket, az ötszögletû hûtõmaszkot és a zömében egyenes vonalakkal megrajzolt, oldalfalba forduló fényszórókat. Az alapáras ködfények felett hangsúlyos a króm szemöldök, menet közben pedig a lámpatestekbe épített LED-es nappali fény teszi feltûnõvé a Sportage-t. A fényszórók minden változatban vetítõlencsések fényerejûk meggyõzõ, de a csúcs-sportage még erõteljesebb, xenonlámpákkal világít, a hátsó fények alapáron LED-esek. Praktikusak és látványosak a lökhárítók alján, a küszöböknél és a kerékjáratokon is végighúzódó fényezetlen mûanyag betétek. A hasmagasság 17,2 cm, nem kunszt a járdás parkolás, és terepen sem érheti meglepetés a Sportage sofõrjét. A terepképességek komolyak, az elsõ terepszög 24,2, a hátsó 26,9 fok, a rámpaszög 17 fokos, az összkerékhajtás pedig akár 44 fokos emelkedõt is megmászik, oldalirányban pedig 45 fokos dõlést bír! Az utastér inkább modern egyterûs, mint terepjárós, a térkínálat elöl-hátul bõséges, átlagtermettel még a teljesen hátratolt elsõ ülések mögött is jól el lehet férni. Az összkerékhajtás ellenére a beltér padlója csaknem sík, így a hátsó középsõ hely is teljes értékû, a két szélsõ pedig az elsõkhöz hasonlóan nagyon komfortos kialakítású, a beszállási ké- Az EX négy irányban állítható, multifunkciós kormánykerekével és emelhetõ vezetõülésével könnyû megtalálni az ideális vezetési pozíciót. Az MP3-olvasós, USB-csatlakozós hangzórendszer Bluetoothkapcsolata nem csak telefonkihangosításra, hanem vezetéki nélküli audioátjátszásra is alkalmas 8 KIA MAGAZIN

9 Hátsó spoiler, tetõsín és alufelni minden kivitelhez jár, az EX hátsó üvegei sötétítettek, kilincsei krómozottak 2011/1 nyelem a magasra emelt ülõlapok miatt is nagyon jó. A formaterv belül is egyedi, de cseppet sem öncélú, a puha anyagokkal burkolt mûszerfal nem nyúlik túlzottan az utastérbe, s az egyértelmûen kezelhetõ, extraként érintõképernyõs navigációs, tolatókamerás középkonzol is bõven hagy helyet a térdeknek. Sok a pakolóhely, a hûthetõ kesztyûtartó mellett a könyöklõ mély rekeszébe és a váltókar elõtti kacatgödörbe is bele lehet szórni az úti holmikat. Üdítõspalack elöl-hátul elfér az ajtózsebekben, pohár a váltókar mögé tehetõ forintos tétel a belteret igazán egyedivé varázsló Orangecsomag, ezzel a hangsúlyos narancsszín az ajtókárpitokon és az ülések varrásán is megjelenik. Bravúros, hogy a 4,44 m hosszú ötajtósban a tágas utastér mögött tekintélyes méretû, 564 l-es csomagteret alakítottak ki. A legkeskenyebb pontján is 1 m széles és közel ilyen hosszú, igényes kárpitozású rakhely alatt komoly rekeszrendszer utazik, ide került a defektjavító készlet is. A padlóüregek pakolásakor a csomagtartó padlólapja egyszerûen felakasztható, a kerékjáratok mögött külön fedeles rekeszekbe is lehet rámolni. Ha kell, a hátsó üléstámlák egyetlen mozdulattal dönthetõk a csomagtér padlósíkjába, az így 1353 l-esre nõtt térbe kisebb szekrény, 1,5 m magas polc vagy akár óriás 9

10 MENETBEN tévé is könnyen betolható a nagy és küszöb nélküli nyíláson keresztül. A Sportage csúcsmotorja, azaz a 2,0 l-es, változó geometriájú turbós dízel hidegen is csendesen és rezonanciamentesen dolgozik. Karakterisztikája kellemes, akár minimális gázadással, már 1200/perctõl terhelhetõ, 1800-tól nagyot tol, hiszen 319 Nm csúcsnyomatéka éppen ott jelenik meg. Meggyõzõ a 11,3 másodperces 100 km/órára gyorsítás, és menet közben is bármikor lehet számítani a dízelre. A motor izmos gyorsítóképessége sokáig, még 4000/perc felett is tart, ám 3000 fölé fölösleges forgatni, mert lejjebb felkapcsolva is nyomatékból húz. A pontosan kapcsolgatható hatfokozatú váltót a motorhoz illõen hosszúra áttételezték, a 130 km/órás autópálya-tempó 2500/perccel futható, a fõtengely a 181 km/órás végsebességnél sem forog többet 3500/percnél. Városban feltûnõen csendes a Sportage, a gördülés szinte zajtalan, az elöl McPherson, hátul modern multilink futómû a 225/60 R17- es, ballonos abroncsokkal jól csillapítja az úthibákat, mégis stabil. Még nagy sebességgel kanyarodva is minimális oldaldõléssel, a kijelölt ívet precízen tartva halad a bõ 1,5 tonnás szabadidõautó. A dinamikus menetjel- A méretes ülések hosszú távon is kényelmesek Az összkerékhajtás ellenére közel sík a hátsó padló, a láb- és fejtér bõséges 10 Könnyen pakolható az egy mozdulattal bõvíthetõ, méretes csomagtér KIA MAGAZIN

11 Az EX-szinten, extraként, a narancsszínû ajtókárpitozás elöl óriási ajtózsebet hord. Optimális helyre kerültek az ablakemelõ, a tükörirányító és -behajtó, valamint a központi zár gombjai Az elsõknél szûkebbek, de így is méretesek a hátsó ajtózsebek Motor MÛSZAKI ADATOK Soros négyhengeres, változó geometriájú turbófeltöltõs, közöscsöves befecskendezésû, hengerenkénti négyszelepes, közteshûtõs dízelmotor, elöl keresztben beépítve. Hatfokozatú kéziváltó. Hengerûrtartalom: 1995 cm 3. Furat x löket: 84,0x90,0 mm. Teljesítmény: 136 LE/100 kw (4000/perc fordulaton). Nyomaték: 319 Nm ( /perc fordulaton). Karosszéria, futómû Ötajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztés, kanyarstabilizátor elöl-hátul. Elöl belsõ hûtésû, hátul tömör tárcsafékek, ESP. Fogasléces kormánymû sebességfüggõ elektromechanikus rásegítéssel. Méretek Hosszúság x szélesség x magasság: 4440x1855x1635 mm. Tengelytáv: 2640 mm. Csomagtér: liter. Gumiméret: 225/60 R17. Menetteljesítmények Végsebesség: 181 km/óra. Gyorsulás (0 100 km/h): 11,3 s. Fogyasztás (város/városon kívül/vegyes): 6,8/5,1/5,7 l/100 km. CO 2 : 149 g/km. A minimális túlnyúlások az utastér helykínálatának és a terepszögeknek is jót tesznek lemzõk gazdaságos üzemmel társulnak, a 7 év/ kilométeres garanciához elegendõ csupán kilométerenként vagy kétévente szervizbe vinni a Sportage-t. Országúti használatban még az összkerékhajtású kivitellel is szerény, 5,7 l/100 km-es vegyes fogyasztás kalkulálható. Városban sem fogyaszt sokat a dízel, a tesztfogyasztás 7,0 l/100 km-re jött ki. Az emelt vezetõi helyrõl a forgalom kitûnõen átlátható, az elektromos szervós, végállásai között mindössze hármat forduló kormánnyal meglepõen kicsi, 10,8 m átmérõjû 2011/1 körön megfordítható a Sportage. Terepen sem kunszt a vezetése, a Sportage lamellás kuplungcsomagja automatikusan ad nyomatékot a hátsó kerekeknek, de 40 km/óra alatt a rendszer gombnyomással fixre is zárható. A terepezést lejtmenetvezérlõ elektronika segítheti, utóbbi állandó, legfeljebb 8 km/ órás tempóval engedi le az autót a lejtõkön. Az összkerékhajtású csúcsdízel EX kivitelének forintos ára értékarányos, hiszen a fejlett hajtáslánchoz sok egyéb mellett kormányról vezérelhetõ, MP3-olvasós, USB-csatlakozós CD-rádió, elektromosan állítható és behajtható, LED-oldalvillogós külsõ tükörpár, automatikus lámpakapcsolás, kétzónás automata légkondicionáló, tempomat és tolatóradar is jár. A Sportage modern, közvetlen befecskendezéses 1,6 l-es, 135 lóerõs benzinessel, elsõkerékhajtással már forinttól kapható, gazdag felszereltséggel: elsõ, oldalsó és függönylégzsákok, visszagurulásgátlós ESP, 16 colos alufelni, elektromos ablak- és tükörmozgatás, hat hangszórós, MP3-as audiorendszer, fedélzeti számítógép, légkondicionáló és központi zár alapáron jár. Az extralista nagyon hosszú: panorámatetõ, 18 colos alufelni készlet, bõrszövet kárpitozás, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszer, fûthetõ elsõ és hátsó ülés is elérhetõ. A 2,0 l-es motorokhoz nem túlzó, forintos árért automataváltó rendelhetõ. 11

12 BEMUTATÓ Az Opirusénál 5 centivel hosszabb tengelytávú Cadenza csomagtartója 451 literes Kia Cadenza A Cadenza lendületes vonalai a Kia vezetõ formamestere, a német Peter Schreyer munkáját dicsérik. Az elsõ helyzetjelzõ fények valamennyi kivitelben LED-esek Ritmusban A Kia új csúcsmodellje az Opirus utódja, de egyelõre Európában nem kapható. ACadenzát 2009 végén mutatta be a Kia, és 2010-ben jelent meg a kereskedésekben. Az Európában nem kapható luxuslimuzin Koreában K7 néven fut, s bár összességében kicsivel rövidebb elõdjénél, tengelytávja (2,845 m) bõ 5 centit nyúlt. E többlet teljes egészében a hátul utazók lábterét növeli. A Kia friss fejlesztésû N-jelû padlólemezére elöl McPherson, hátul oldalanként több lengõkaros, multilink futómûre állított, 451 literes csomagterû négyajtós minden kivitelében elsõkerék-hajtású, tömege átlagosan gazdagabb kényelmi és biztonsági felszereltsége ellenére 130 kilóval kisebb az Opirusénál. Motorból kétféle van, mindkettõ friss konstrukció, benzinesek, közvetlen befecskendezésesek, csupa könnyûfém szerkezetûek, és szívó-, valamint kipufogóoldalukon is folyamatosan változó vezérlésûek. A kisebb 2,4-es és soros négyhengeres, 201 lóerõt, a nagyobb 3,5 literes V6-os, és 290 lóerõt teljesít (338 Nm). A sebességváltó, mindkét erõforráshoz alapáron, a kifinomult mûködésû hatfokozatú bolygómûves automata, ezzel és a csúcsmotorral 230 km/óra a Cadenza végsebessége. A biztonsági és kényelmi felszerelés teljes, a kategóriában természetes módon, valamennyi Cadenzához alapáron jár az ESP, azaz az elektronikus menetstabilizáló rendszer, a fékasszisztens, a kétzónás légkondicionáló, a tolatókamera is, a karosszéria nagy arányban tartalmaz nagyszilárdságú, ütközéskor számítottan deformálódó, különleges, mikroötvözött acélokat. Valamennyi Cadenza kulcs nélküli nyitó- és nyomógombos indítórendszerrel készül. A Kia nagyautóját egyelõre kizárólag koreai sorokon készítik, de a márka már tervezi az amerikai, sõt késõbb a kínai gyártást is. Modern mûszerfal, finom anyagokból. A középkonzol kijelzõjén, a navigáció térképén és a fedélzeti információkon kívül a tolatókamera képe is megjelenhet 12 KIA MAGAZIN

13 Kia Optima Világvevõ A Kia Optima a Magentis utódja. Koreában és az Egyesült Államokban már siker! Most már biztos, az új középkategóriás Kiát nálunk is Optimának hívják majd, és az is, hogy 2011-ben megérkezik Európa néhány országába. A Magentist leváltó négyajtós lépcsõshátú valódi nemzetközi munka, a Kia koreai, európai és amerikai fejlesztõközpontjai együtt dolgoztak rajta, így lett hosszabb, laposabb, szélesebb és elegánsabb, mint a márka bármelyik korábbi középkategóriása. A padlólemez vadonatúj, akárcsak az elöl segédkeretes McPherson, hátul különösen igényes felépítésû, oldalankénti több lengõkaros futómû. A 4,85 méter hosszú karosszéria tengelytávja is tekintélyes, bõ 2,8 méter, így az Optima jó 7,5 centivel hosszabb az elõdjénél. A német Peter Schreyer, a magyar Kovács Miklós és az olasz Davide Limongelli vezette formacsapatok áramlástani szempontokból is kiváló munkát végeztek, az Optima légellenállása (C w : 0,29) jelentõsen kisebb a leköszönõ Magentisénél (C w : 0,32). Az alapjaiban új felépítéssel friss mûszaki tartalom is jár, új motorokkal és minden változatban hatfokozatú váltókkal. Az Optima (Kia K5 néven) a koreai piacon már 2010 májusában megjelent, és azóta havi eladási darabszáma nem esett alá! Hasonlóan jól teljesít a modell az Egyesült Államokban, ott 2010 áprilisában, a New Yorki Autószalonon mutatkozott be, és 2010 végén került a márkakereskedésekbe. Az orr a Kia modern arculatába illõ, az emelkedõ övvonal sportos. Az Optima több mint 4,8 m hosszú, tengelytávja 2,8 m 2011/1 13

14 BEMUTATÓ Az Optima, az európai kínálatban, kétféle erõforrással debütál. Egy, a Nu motorcsaládból származó vadonatúj, csupa könnyûfém szerkezetû, szívócsõ-befecskendezéses, 2,0 literes, szívó- és kipufogóoldalán is folyamatosan változó vezérlésû, két vezértengelyes és természetesen hengerenkénti négyszelepes 170 lóerõs benzinessel és egy U2 - sorozatú, szintén alumíniumblokkos (ez a A hátsó hely három felnõtt utasnak is kényelmesen széles, az aszimmetrikus támladöntés valamennyi Optimában alapáras A KIA OPTIMA EURÓPAI MÛSZAKI ADATAI Karosszéria Négyajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Elöl keresztben beépített benzin- vagy dízelmotor, elsõkerék-hajtás, hatfokozatú kézivagy automata sebességváltó. Motorok 2.0 literes benzinmotor Nu-sorozatú (soros négyhengeres), Típus/hengerûrtatalom DOHC folyamatosan változó vezérlésû (CVVT)/1999 cm 3 Teljesítmény/nyomaték 1.7 literes dízel Típus/hengerûrtartalom Teljesítmény/nyomaték Emisszió (CO 2 ) Felfüggesztés Elöl Hátul Kormányzás Kormánymû Áttétel Fordulókör-átmérõ Fékek 170 LE ( /perc/ /perc U2-sorozatú (soros négyhengeres), DOHC-vezérlésû, változó geometriájú turbóval/1685 cm LE ( /perc/330 n. a. 122 g/km (113 g/km ISG startstop rendszerrel) McPherson-futómû, tekercsrugókkal, kétcsöves, gáztöltésû lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátorral Független multilink rendszer, tekercsrugókkal, kétcsöves, gáztöltésû lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátorral Hidraulikus rásegítésû, fogasléces 2,94 fordulat (végállástól végállásig) 10,9 m Elöl 300x28 mm-es belsõ hûtésû tárcsák (320 x 28 mm 18 colos kerekekkel) Hátul 284x10 mm-es tömör tárcsák Keréktárcsák, abroncsok Alapfelszerelés (acéltárcsa) 16x6.5J, 205/65 R16 Extrafelszerelés (könnyûfém) 16, 17, 18, 205/65 R16, 215/55 R17, 225/45 R18 Méretek (mm) Teljes hossz 4845 Teljes szélesség 1830 Teljes magasság 1455 Tengelytáv 2795 Elsõ túlnyúlás 965 Hátsó túlnyúlás 1085 Elsõ nyomtáv 1601 Hátsó nyomtáv 1601 Térfogatok Üzemanyagtartály (liter) 70 Csomagtartó (VDA) (liter) KIA MAGAZIN

15 2011/1 A csupa kellemes tapintású, minõségi anyagból megszerkesztett utastérben alapfelszerelés a hat légzsák, és a négy irányban állítható kormányoszlop is. Az üvegek UV-szûrõsek, a hatfokozatú automata váltó a kormány füleivel is léptethetõ lehet A tetõ vonalvezetése sportkupés, de a hátsó utasok fejtere tágas. Az 505 literes csomagtartó mélyrõl nyílik, a hátsó lámpák a kiviteltõl függõen LED-esek is lehetnek dízelek között szokatlan) 1,7 literes, közöscsöves befecskendezésû, közteshûtõs, hengerenkénti négyszelepes, változó geometriájú turbóval töltött s egyelõre 136 lóerõs, késõbb 160 lóerõvel is piacra lépõ dízellel. Az amerikai piacon más a motorkínálat, s ez egy jó eséllyel Európában is piacra lépõ sportmodell megjelenését vetíti elõre. Odaát természetesen csak benzinmotorok kaphatók, valamennyi soros, négyhengeres. Az alapmodell 2,4 literes, vezérlése olyan, mint az európai 2,0 literesé, de ez a gép közvetlen befecskendezéses, és 200 lóerõs! A szintén közvetlen befecskendezéssel operáló és az Optima többi benzineséhez hasonlóan folyamatosan változó, szívó- és kipufogóoldali vezérlésû 2,0 literes turbós erõmû nem kevesebb, mint 274 lóerõt szabadít az útra. Valamennyi kivitel elsõkerékhajtású, és óriási fegyvertény, hogy már igaz, egyelõre csak az USA-ban a hibrid is menetkész. Ebben a 2,4-es benzines (különösen környezetbarát és takarékos Atkinson-ciklussal) dolgozik együtt egy, a hatfokozatú bolygómûves automata váltóba épített háromfázisú aszinkron villanymotorral. A 41 lóerõs és 205 Nm forgatónyomatékot termelõ elektromos gép a váltó hidrodinamikus nyomatékváltójának helyén mûködik, és annak szerepét is átveszi (dugóban araszoláskor például ezzel kúszik az autó). A két erõforrás összteljesítménye 209 lóerõ, a kompaktszerkezetû és hihetetlenül könnyû, mindössze alig 45 kilós lítiumpolimeres akkucsomag 1,4 kwh-ra képes, és a csomagtartó padlója alatt utazik. Az Optima Hybrid tisztán elektromos üzemre is 15

16 BEMUTATÓ A Kia új motorjai Az extralistán a hagyományos tételek mellett elektromos mozgatású üvegtetõ is szerepel alkalmas, ilyenkor károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedik, de menet közben az autó központi számítógépének irányítása alatt a két motor (a benzines és az elektromos) folyamatosan együtt, egymást segítve mûködik, gyorsításkor például a nagy indítónyomatékú villanymotor mindig segít a benzinesnek. Az elektromos gép motorféküzemben generátorként tölti a hajtáslánci akkut. Ezzel a szerkezettel a hírek szerint könnyen elérhetõ akár a 4,0 l/100 km-es átlagfogyasztás is. A tesztautók Amerikában már futnak Az egyelõre ennél hagyományosabb európai motorsor is különleges fogyasztási és emissziós értékeket produkál, az 1,7 literes turbódízel szén-dioxid-kibocsátása a márka ISG nevû startstop rendszerével (az alapjáraton feleslegesen forgó motort automatikusan leállítja, és szükség esetén automatikusan újraindítja) mindössze 113 g/km! Bár egyelõre csak a négyajtós Optima készül a koreai sorokon, már biztos, hogy a szedán megjelenését követõen nem sokkal a kombi is megérkezik. A hozzánk 2012-ben megérkezõ új modell hazai felszereltsége egyelõre még alakulóban, de már vannak fix pontok. A hírek szerint valamennyi Optimában alapfelszerelés lesz az ESP, a hat légzsák, a LED-es nappali fény, a légkondicionáló, a távirányítós központi zár, a négy elektromos ablakemelõ, a fékasszisztens és a profi hifirendszer is. Az extralista hosszú, a szokásos tételeken kívül navigációs rendszer, xenon fényszóró és a helyet automatikusan felismerõ parkolósegéd is szerepel rajta. Az új Kia Optima garanciája többi márkatársához hasonlóan extrahosszú: 7 év vagy km lesz! Közvetlen kapcsolat A technikás erõforrásairól híres Kia motoroffenzívába kezdett. Európában két közvetlen befecskendezéses négyhengeres áll a középpontban: az 1,6-os benzines és az 1,7-es turbódízel. Kia 1.6 GDi A közvetlen befecskendezéssel nemcsak az égésterekbe porlasztott benzintöltet cseppméretei csökkenthetõk (a több csepptõl megnõ az égés felülete, és javul a motor hatásfoka), de a benzinfelhõ is kisebb valószínûséggel éri el a hengerfalat. Ez azért jó, mert az üzemanyag nem csapódik ki, nem hígítja a motorolajat, azaz nem rontja a kenést, ugyanakkor a fogyasztás is csökken, különösen hidegüzemben. A benzint közvetlenül a szívócsõ kialakítása miatt eleve erõsen örvénylõ levegõbe porlasztva a benzinlevegõ keveredés is hatásosabb a hagyományosnál, sõt, mivel a motor nem benzin-levegõ keveréket, hanem tiszta levegõt szív, a szelepösszenyitások is szabadabban növelhetõk, mint eddig bármikor. Ezzel hatásosabb lehet az égésterek átöblítése, azaz a bent maradt kipufogógázok eltávolítása, hiszen a kipufogószelepeket a szokásosnál tovább nyitva tartva a friss levegõ szinte kisöpri a gázmaradékokat. Ez hagyományos szívócsõ-befecskendezéssel nem mûködik, mert a kipufogógázokat friss benzin-levegõ keverékkel kellene kitolni, így pedig elégetlen üzemanyag kerülne a kipufogóba. Ez nemcsak környezetromboló, de katalizátorgyilkos is. A Kia közvetlen benzinbefecskendezése nagynyomású (135 bar), a fúvókák a szokásos egy-kettõ helyett hengerenként hat (!) lyukon át porlasztanak, ekként még finomabbak lehetnek a benzincseppek. A befecskendezõ szivattyút a kipufogóoldali vezérmûtengely hajtja, a motorirányítás a terhelés és a fordulatszám függvényében ütemenként akár két adagra is képes bontani a befecskendezett üzemanyag-mennyiséget. Ez az adagbontás eddig csak a dízeleknél volt használatos. A benzineseknél nem a zaj- és a vibrációcsökkentés, illetve az égéslefutás egyenletesebbé tétele vele a cél, sokkal inkább a lehetõ leghomogénebb keverék létrehozása és a keveredés elõsegítése. Ezzel a kifinomult befecskendezéssel az 1,6-os GDi akár szegénykeverékes üzemre is képes lenne, de ilyen üzemmódja egyelõre nincs, így is bõven túlteljesíti az Euro5-ös emissziós elõírásokat. A motor hengerfejében két lánchajtású vezérmûtengely mûködtet hengerenként négy-négy szelepet. A vezérlés szögállását a szívó- és a kipufogóoldalon is elektrohidraulikus állítómûvek módosítják folyamatosan, a pillanatnyi terhelési és fordulatszám jellemzõk függvényében. A kipufogóoldali vezérmûtengely 35, a szívó 40 fokban képes elfordulni a behajtó kerekekhez képest. A motor az alsó fordulatszám-tartományokban kicsi, feljebb egyre nagyobb szelepösszenyitásokkal mûködik. Az összenyitási idõk (azaz amíg a szívó- és a kipufogószelepek egyszerre nyitottak) okos módosításával külön rendszer nélkül megvalósítható a kipufogógáz visszavezetése, egészen egyszerûen úgy, hogy a motorirányítás a szívószelepeken kipufogógázt enged vissza a szívócsõbe. Ennek hatására csökken az égési hõmérséklet és vele a kopogásos égés veszélye, sõt a kipufogógázok káros nitrogénoxid tartalma is. Ez a viszszavezetés teszi lehetõvé, hogy az új 1,6-os meglepõen magas, 11,0:1 sûrítési aránnyal mûködjön az öngyulladásos, kopogásos égés veszélye nélkül. A GDi-ben a vezérmûtengelyek közvetlenül a szelepszárakat mozgatják, szelephimbák egyáltalán nincsenek. A szelepmozgató tõkék (ezeket nyomják a vezérmûbütykök) súrlódó felületét gyémánt keménységû szénréteggel vonták be, ezért kopásállóságuk végtelen. A vezérmûtengelyeket a motor teljes élettarta- Az új 1,6-os GDi benzines a Sportage után a Kia Optimában is megjelenik 16 KIA MAGAZIN

17 mát kiszolgáló görgõs lánc forgatja, a motorblokk könnyûfém, a szelepfedél és a teljes szívócsõ zaj- és rezgéselnyelõ mûanyagok keverékébõl áll. A dugattyúk szoknyájában grafitbetét, a dugattyúgyûrûkön különleges bevonat csökkenti a súrlódást, és a hengerperselyek hõkezelése is speciális. A T5 nevû eljárással a hõdeformáció nagy terhelésnél is minimális, tehát mindig alacsony a súrlódás, és a teljesítményjellemzõk is stabilak. Az új 1,6-os GDi 135 lóerõs, szívócsöve változó hoszszúságú: a hengerenként egyforma hosszú (ez a gázlengések optimalizálása okán nagyon fontos) szakaszokban elektromotoros állítású (kétállású) csappantyúk dolgoznak. A kettõs vezérlésmódosítással elért kis terhelésen és fordulatszámon is tökéletes hengerfeltöltésnek köszönhetõen alapvetõen rövid, de 77%-os motorterhelés fölött, a /perc motorfordulatszámtartományban hosszabb áramlású a szívósor. A motor szerkezetét eleve úgy tervezték meg, hogy késõbb turbós üzemre is alkalmas legyen, komoly mechanikai átalakítások nélkül. A feltöltõs próbadarabok már futnak, a szívóváltozat pedig sorozatgyártmány, az új Sportage-ben és a hamarosan megérkezõ Kia Optimában is fut. 1.7 CRDi Az 1,7 literes közös nyomócsöves, közvetlen befecskendezésû CRDi technikai töltete a dízelgyártás élvonalában áll. Motorblokkja a gázolajos technikában szokatlan módon könnyûfém, két felülfekvõ vezérmûtengelyét az erõforrás teljes élettartamát kiszolgáló, csendes, görgõs lánc hajtja. A hengerenkénti négyszelepes dízel befecskendezõ rendszere vadonatúj, Bosch-fejlesztésû, csúcsnyomása 1800 bar. A különösen finoman szabályozható, mágnesszelepekkel mûködõ fúvókák a pillanatnyi terhelési állapottól függõen munkaütemenként és hengerenként is függetlenül akár öt adagra bontva fecskendezik a gázolajtöltetet a hengerekbe. Az eredmény: vaskos forgatónyomaték már szinte alapjárattól, csendes mûködés és tiszta kipufogógázok. A fõtengely csapágysorát különleges keret erõsíti (ez a feltöltés okozta nagy forgattyúsházi terhelések miatt is fontos), a járásegyenetlenségeket lánchajtású kiegyensúlyozó tengely simítja. A kis tehetetlenségû és gyorsan felpörgõ turbó változó geometriájú, állítómûvét a motorirányítás elektromotorral szabályozza, a töltõlevegõt temperáló köztes hûtõ természetes tartozék. Az 1,7 literes, Az új 1,7 literes CRDi motor késõbb 175 lóerõvel is megérkezik alapkivitelben 115 lóerõs (330 Nm) dízelmotor valamennyi változatában részecskeszûrõs, a szûrõt közvetlenül a kipufogó gyûjtõcsövébe építették, az égési hõmérsékleteket csökkentõ és így a motorban keletkezõ nitrózus gázösszetevõk részarányát is minimalizáló, (különösen jó hatásfokú, hûtött) kipufogógáz-visszavezetés alapfelszerelés. 2011/1 17

18 BEMUTATÓ Kia Ray A négyajtós Ray 4,4 méter hosszú, tengelytávja 2,7 méteres, hátsó ajtajai hátrafelé nyílnak Áramlatok A Ray, a Kia hibridépítõ tudásának esszenciája februárjában mutatták be a Chicagói Autószalonon, a Ray tanulmány a környezettudatos jövõautó iskolapéldája. Nagyon fontos, hogy az autó üzemképes, és a mindennapokban is tökéletesen használható négyüléses alsó-középkategóriás, és nem elrugaszkodott formatanulmány, részletesen ki nem tárgyalt hajtáslánccal A repülõgépek formavilága által inspirált vonalakkal megrajzolt modell az amerikai Kia Forte (azaz az európai cee'd) padlólemezén áll. A könnyûszerkezetes acélkarosszéria vonalait a márka kaliforniai formastúdiója rajzolta, az üvegte- A végsebesség 175 km/óra, a tisztán elektromos hatótáv 80 kilométer, a keréktárcsák 20 colosak 18 KIA MAGAZIN

19 A Raynek nincsenek hagyományos izzói, teljes világítása LED-es Az utastér anyagainak többsége újra feldolgozott alapú, vagy életciklusa végén természetesen lebomló A tetõben napelemek gyûjtik az energiát, így növelhetõ a hatótáv. A visszapillantó tükröket kamerák és monitorok helyettesítik 2011/1 tõben napelemek gyûjtenek energiát, és a hibrid hajtáslánc akkumulátorát kímélendõ az utastér szellõztetésébe és a kényelmi elektronikák álló helyzeti mûködtetésébe segítenek be. A belsõ jelentõs részben újrahasznosított anyagokból épül fel, a kárpitok többsége természetes gyapjú alapú. Az ülésvázakat nem a padlólemezhez, hanem a küszöbökhöz rögzítették, a kezelõszervek zöme a középkonzol érintõképernyõjén keresztül, illetve hangutasítással is mûködtethetõ. Érdekesség, hogy a Ray kormányzása tisztán elektromos, azaz nincs mechanikus kapcsolat az elsõ kerekek és a kormány között, a vezetõ kormánymozdulatai vezetékeken jutnak el a villanymotoros mozgatású kormánymûig. A Ray valamennyi fényforrása tisztán LED-es, hátsó oldalajtajai hátrafelé nyílnak, a visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik, ugyanezek figyelik a holttereket, és szükség esetén figyelmeztetik a vezetõt a veszélyre. A gumik alacsony gördülési ellenállásúak, a padlólemezt áramlássimító burkolatok borítják. A hajtáslánc sem mindennapi, az orrban keresztben beépítve forog egy vadonatúj, 1,4 literes, csupa könnyûfém szerkezetû és változó vezérlésû soros négyhengeres, turbós, közvetlen befecskendezéses, 153 lóerõs (!) benzines. A sebességváltó folyamatosan változó áttételû (CVT) automata. A váltóval közös házba épített háromfázisú szinkron villanymotor 106 lóerõt teljesít, az akkucsomag lítiumpolimeres. Ezzel a rendszerrel a Ray több mint 80 kilométeres emissziómentes, tisztán elektromos üzemre képes, de alapesetben a benzines és az elektromos hajtás a központi számítógép utasításai nyomán egymást kiegészítve dolgozik: országúti vagy autópályás sebességnél a benzines szinte mindig hajt, a villanymotor ilyenkor csak kisegít, és motorféküzemben (generátorként) tölti a hajtáslánc akkuját. A kombinált (benzinelektromos) hatótáv 1200 kilométer. Fontos, hogy az akkumulátor csomag kívülrõl, az elektromos hálózatról is tölthetõ, így az autójukat kizárólag városi, elõvárosi körülmények között használók folyamatosan, akár évekig autózhatnak anélkül, hogy a benzinmotor huzamosabb ideig mûködne. A Rayjel megszerzett tapasztalatokat a Kia már a közeli jövõ hibridjeiben is felhasználja, így például az akkucsomag lényegi változtatás nélkül kerül át az új Optima hibridjébe, és az 1,4-es turbós benzines is biztosan megjelenik majd a kínálatban. 19

20 BEMUTATÓ A Pop összes fényforrása LED-es Kia Pop Tiszta sor A Pop minden szempontból nagyon Kia: modern, elektromos, kihívó és cseppet sem konvencionális. Aszárnyasajtós Pop ugyan (egyelõre) csak tanulmány, de tökéletesen üzemképes. Tisztán elektromos hajtású, akkuja a hálózatból is tölthetõ, karosszériája pedig mindöszsze három méter hosszú. A formaalkotók szándékosan nem az autósvilágból, sokkal inkább a repüléstechnikából és a modern versenykerékpárok vonalaiból merítettek a háromüléses megrajzolásakor, az üléshelyzet kialakításakor pedig a helikopterek pilótafülkéit vették szemügyre. Az ülések sem mindennapiak: elöl, a hullámvonal ülõlapú kanapén ketten ülhetnek, a harmadik utas hátul, keresztben foglal helyet, széke használaton kívül összehajtható, így jelentõsen megnõ a csomagtér. A belvilág kifejezetten futurisztikus, az összes fedélzeti információ a vezetõ elõtt, egyetlen átlátszó LED-kijelzõn jelenik meg, a könnyû még a manapság terjedõ head up kijelzõknél is könnyebb, olcsóbb szerkezetben komoly lehetõségeket lát a Kia, akár a sorozatgyártásban is. Hagyományos visszapillantók nincsenek, a tükröket kamerák helyettesítik, képük az utastér monitorain látható. A Pop mûszerfalán és repülõgépes kormányán kevés a kapcsoló és a gomb, a legtöbb funkció érintõképernyõn keresztül mûködtethetõ. A Pop háromfázisú szinkronmotorja 68 lóerõs, és 190 Nm forgatónyomatékot termel, az LG-vel közösen kifejlesztett, 18 kwh-s, lítiumpolimeres, gélcellás akkucsomag a 220 V-os hálózatból hat óra alatt tölhetõ fel teljesen, az egy töltéssel megtehetõ távolság 160 kilométer, a végsebesség 140 km/óra. Gyorstöltés is lehetséges, speciális töltõvel már félóra alatt üzemkészre telíthetõk a telepek. 20 KIA MAGAZIN

autó Kia Sportage 2.0 CRDi AT 4WD Jó barát!

autó Kia Sportage 2.0 CRDi AT 4WD Jó barát! Kia Sportage 2.0 CRDi AT 4WD Jó barát! Hosszú-hosszú várakozás után végre szerkesztőségünkbe érkezett a 2010-ben bemutatott új Sportage kétliteres dízel verziója négykerék-meghajtással és automata váltóval.

Részletesebben

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8 Urban Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 6 M/T Stop & Start rendszerrel Fogyasztás (utoljára a 2004/3 rendelettel módosított 80/1268 EU direktíva alapján) Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9

Részletesebben

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték

Részletesebben

Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel

Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve Hűtőrendszer zárt rendszerű, folyadékhűtés zárt rendszerű,

Részletesebben

Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT

Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT 2.0L Euro5 Dízel MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve

Részletesebben

Motor/Felszereltség lista

Motor/Felszereltség lista Motor/Felszereltség lista 1 Benzin Motor 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.8 ECOTEC 92 kw/125 LE TwinTop Váltómű 5fokozatú kézi 4 657 000 4 877 000 5fokozatú Easytronic

Részletesebben

KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK CÉGES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE

KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK CÉGES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE MÉGANE EXPRESSION KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK CÉGES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE O OÚj Energy 1,2 TCe 115 LE motor Stop&Start rendszerrel OOFlottakedvezmény már egy autó vásárlásakor is O OGazdag felszereltség: Kétzónás

Részletesebben

Ismerje meg az új Safari érzést

Ismerje meg az új Safari érzést Ismerje meg az új Safari érzést Üljön be egy új TATA SAFARI-ba, ahol otthonos világ fogadja. Ragadja meg a kormányt, indítson, tegyen meg több száz km-es távolságot. Autópályán, hegyen-völgyön, földutakon,

Részletesebben

Városi crossover a Renault-tól

Városi crossover a Renault-tól Renault Captur Városi crossover a Renault-tól A Captur a Renault új városi crossover modellje. Lendületes vonalai kiemelik jellegzetes arányait, ugyanakkor nagyméretű kerekei, megfelelően emelt hasmagassága,

Részletesebben

Felszereltség Suzuki Swift

Felszereltség Suzuki Swift 1.2L 1.2L 1.L 5 5 Sebességváltó / / FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák 175/65R15 + acél keréktárcsa (teljes méretű dísztárcsával) 185/55R16 + könnyűfém keréktárcsa S S - S - S - Defektjavító készlet KÜLSŐ

Részletesebben

DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN

DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN Forgalmazás kezdete: 11 / 2004 Ár: 5 999 000-7 299 000 Ft KIA SPORTAGE A DUSTER VÁLASZA + Biztonságos menettulajdonságok a Hyundai Tucson-éval azonos műszaki alapokkal

Részletesebben

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000

TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000 TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ OOAlakítsd a stílusod szerint! Válassz az egyéniségedhez illő színt és akár felnit is! FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift***

Részletesebben

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2013. február Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998

Részletesebben

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét Budapest, szeptember 30. - Európai premier október másodikán, a Párizsi Autószalonon - Kifinomult új formavilággal

Részletesebben

AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS

AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS Egy autó. Számtalan lehetőség. Hatással lesz Önre! Az új generációs Hyundai i20 megérkezett. Egy autó, amely

Részletesebben

LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4

LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 2016 LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 modellek 2016 A LADA márkanévhez mindenkinek fűződik egy kedves élménye. Egyegy családi kirándulás alkalmával gyerekként ültünk az ezerkettesünk hátsó ülésén, néhányan

Részletesebben

Suzuki Grand Vitara Felszereltség 5 ajtó

Suzuki Grand Vitara Felszereltség 5 ajtó Suzuki Grand Vitara Felszereltség 5 ajtó A gyártó bármikor megváltoztathatja a műszaki adatokat, a felszereltséget, az opciókat, az árakat és a színeket, ezért pontosabb felvilágosítás érdekében kérjük,

Részletesebben

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan 1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek

Részletesebben

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először

Részletesebben

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó

Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó Mazda CX-7 A SPORTOS szabadidőautó A Mazda alapjaiban akarja felrázni az európai SUV kategóriát a Mazda CX-7- tel; azzal a szabadidőautóval, mely egyetlen, élvezetesen vezethető járműben sűríti össze a

Részletesebben

VOLVO B9L ALFA CIVIS 12 típusú autóbusz részletes műszaki leírása: 12m-es városi, szóló, alacsonypadlós autóbusz [Alváz típusa: B9L]

VOLVO B9L ALFA CIVIS 12 típusú autóbusz részletes műszaki leírása: 12m-es városi, szóló, alacsonypadlós autóbusz [Alváz típusa: B9L] SAJTÓANYAG 2008. március 19-én írta ki a pályázatot a Debreceni Megyei Jogú Város az autóbusz helyi közösségi közlekedés menetrend szerinti személyszállításra. A pályázat kapcsán a DKV Zrt. és az INTER

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

2,2 D-4D 150 dízelmotor 6 M/T DPF 2AD-FTV 4WD

2,2 D-4D 150 dízelmotor 6 M/T DPF 2AD-FTV 4WD RAV4 Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 2,2 D-CAT 150 6 A/T 2AD-FHV DPF 2AD-FTV 3ZR-FAE Multidrive S 3ZR-FAE Fogyasztás (utoljára a 2004/3/EC rendelettel módosított 80/1268/EEC (Euro 4), valamint utoljára

Részletesebben

Design. Marketing- & termékinformáció. szemben a konvenciókkal. Tisztelt Márkakereskedő Partnerünk!

Design. Marketing- & termékinformáció. szemben a konvenciókkal. Tisztelt Márkakereskedő Partnerünk! Marketing- & termékinformáció Mazda Motor Hungary Kft. 1117 Budapest, Infopark sétány 1. Tel.: 06-1-464-5000 Fax.: 06-1-464-5001 e-mail: nagym@mazda.hu 7/2011 M{zd{ CX-5 szemben a konvenciókkal Tisztelt

Részletesebben

A megújult. Hyundai i30

A megújult. Hyundai i30 A megújult Hyundai i30 Határozottan dinamikus. A megújult i30. Az első benyomáshoz mindenekelőtt lenyűgöző megjelenésre van szükség. A megújult Hyundai i30 erőteljes, karakteres formaterve első pillantásra

Részletesebben

1,8 literes VVT-i. e-cvt 15" kerekek. Javasolt üzemanyag 95-ös ólommentes benzin vagy < 95-ös ólommentes benzin vagy <

1,8 literes VVT-i. e-cvt 15 kerekek. Javasolt üzemanyag 95-ös ólommentes benzin vagy < 95-ös ólommentes benzin vagy < Új Prius Műszaki adatok Környezeti teljesítmény 1,8 literes VVT-i 2ZR-FXE e-cvt 15" kerekek 1,8 literes VVT-i 2ZR-FXE e-cvt 17" kerekek Fogyasztás (utoljára az EC 692/2008 rendelettel módosított EC 715/2007

Részletesebben

A bemutatott típus egy Jazz 1.3 i-vtec Elegance Sunset Orange színváltozatban, 16" könnyűfém kerekekkel és választható Honda CONNECT rendszerrel,

A bemutatott típus egy Jazz 1.3 i-vtec Elegance Sunset Orange színváltozatban, 16 könnyűfém kerekekkel és választható Honda CONNECT rendszerrel, ÚJ JAZZ A bemutatott típus egy Jazz 1.3 i-vtec Elegance Sunset Orange színváltozatban, 16" könnyűfém kerekekkel és választható Honda CONNECT rendszerrel, Garmin Navigation szolgáltatással kiegészítve.

Részletesebben

RENAULT CRÉDIT ENERGY FINANSZÍROZÁSSAL AKÁR 2,99%-OS THM-MEL*

RENAULT CRÉDIT ENERGY FINANSZÍROZÁSSAL AKÁR 2,99%-OS THM-MEL* ÚJ TWINGO RENAULT CRÉDIT ENERGY FINANSZÍROZÁSSAL AKÁR 2,99%-OS THM-MEL* FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Life 1,0 SCe 70 LE 2 590 000 Zen 1,0 SCe 70 LE 2 850 000 Intens 1,0 SCe 70 LE 3 200 000 Energy 0,9 TCe

Részletesebben

A Suzuki Környezeti Koncepciója

A Suzuki Környezeti Koncepciója A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet végzünk

Részletesebben

MEGÚJULT MODELL. Mindig új utakon. Kárpitválaszték. technikai információk FÉK. MOTOR 4 csatornás ABS, elektronikus fékerô elosztás MÉRETEK

MEGÚJULT MODELL. Mindig új utakon. Kárpitválaszték. technikai információk FÉK. MOTOR 4 csatornás ABS, elektronikus fékerô elosztás MÉRETEK Hyundai Holding Hungary Kft. www.hyundai.hu EU. LHD 1005 HUN QG䜸 G GOjaXWWGVGta^WGVG awgvgrazwp Copyright 2010 Hyundai Motor Company. Minden jog fenntartva. Kárpitválaszték Mindig új utakon technikai információk

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN

AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN PEUGEOT 508 rxh AZ EGYEDI ÉLMÉNYEK SZOLGÁLATÁBAN Kalandvágy és szabadságszeretet inspirálta az 508 RXH megszületését. Az összkerékhajtás minden úton és minden időben a vezetés háborítatlan élményét nyújtja.

Részletesebben

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49

JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Szenzációs dizájn Olyan mint a csodálatos olasz temperamentum, agresszív és barátságos egyben. EXE JS 50 JYL.indd 3 Premium kivitelben Modern fényszórók,

Részletesebben

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság Tejes megújulás, még nagyobb szabadság A Xenon az új TATA Pick up, egyszerûen csodálatos! A kiváló minõségû, nagy teljesítményû, rendkívül takarékos turbódízel common rail 2.2 Dicor motor, lenyûgözõ egyedi,

Részletesebben

hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid?

hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? Audi hybrid A hibridtechnika bemutatása hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? A görög és latin eredetű hibrid szó jelentése teli, keresztezett vagy kevert amely jelzők tökéletesen illenek a hibridjárművekre

Részletesebben

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete:

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete: Epica LS Motor és sebességváltó 2.0 24V 2.0D 2.0D AT Löket (mm) 75,2 75,2 75,2 Sebességváltó 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, automata Végáttétel 3.974 3.974 3.974 Furat (mm) 75.0 75.0 75.0

Részletesebben

Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot

Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot Hajtómű Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot Kezdetben: hétféle motor, mind Euro 5-ös Új 2.0 literes dízelek: kis fogyasztás, 1200 kilométeres hatótáv Benzinesek: négy- és hathengeres turbó-

Részletesebben

Fiat Punto Van E5+ árlista

Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás

Részletesebben

Fiat 500L Living 4 590 000 Ft-tól*

Fiat 500L Living 4 590 000 Ft-tól* 4 590 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár 500L Living 77/105 5 575 000 4 910 000 500L Living 1.4 16V 70/95 5 275 000 4 590 000 500L Living 88/120 5 775 000 5 090 000 500L

Részletesebben

VOLVO S60 CROSS COUNTRY

VOLVO S60 CROSS COUNTRY A VADONATÚJ VOLVO S60 CROSS COUNTRY A sportos elegancia és a robusztus rátermettség egyedi kombinációja A vadonatúj Volvo S60 Cross Country az alapmodell fiatalos eleganciáját 65 mm-rel megemelt hasmagassággal

Részletesebben

Fiat 500L Living árlista

Fiat 500L Living árlista 1.4 16V 1.4 T-Jet MTA Sincom kód: 351.24A.2 351.24J.2 351.24M.2 351.24T.2 351.24V.2 Hengerûrtartalom (ccm) 875 1368 1368 1248 1248 Teljesítmény (kw/le) 77/105 70/95 88/120 70/95 70/95 Üzemanyag benzin

Részletesebben

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop Opel műszaki adatok Corsa Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 5-ajtós Magasság (mm) 188 188 Hosszúság (mm) 999 999 Tengelytáv (mm) 2511 2511 Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) 19 / 171 19 /

Részletesebben

Renault Twingo LISTAÁR 5GARANCIA. SCe 70 2 640 000 2 900 000 3 250 000. TCe 90 3 550 000

Renault Twingo LISTAÁR 5GARANCIA. SCe 70 2 640 000 2 900 000 3 250 000. TCe 90 3 550 000 Renault Twingo LISTAÁR Motor Life zen intens SCe 70 2 640 000 2 900 000 3 250 000 TCe 90 3 550 000 Az ajánlat 2015.10.01-től visszavonásig, vagy a készlet erejéig érvényes. ÉV 5GARANCIA RENAULT twingo

Részletesebben

Felszereltség. Karosszéria változat Szimpla kabin Dupla kabin Dupla kabin Dupla kabin Dupla kabin Meghajtás. 2WD kapcsolható

Felszereltség. Karosszéria változat Szimpla kabin Dupla kabin Dupla kabin Dupla kabin Dupla kabin Meghajtás. 2WD kapcsolható Japán. Munka. Erô Felszereltség Karosszéria változat Szimpla kabin Meghajtás 2WD 4WD 100km/h-ig 4WD 100km/h-ig 4WD 100km/h-ig 4WD 100km/h-ig Motor 2.5 L Dízel 2.5 L Dízel 2.5 L Dízel 3.0 L Dízel 3.0 L

Részletesebben

Felszereltség Suzuki Swift Sport

Felszereltség Suzuki Swift Sport uzuki wift port ebességváltó PORT FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Defektjavító készlet 175/65R15 + acél keréktárcsa (teljes méretű dísztárcsával) 185/55R16 + könnyűfém keréktárcsa 195/45R17 + könnyűfém

Részletesebben

Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition

Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition Az exkluzív Launch Edition a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A modell sorszámozott kivitelben, korlátozott példányszámban kerül forgalomba: 400 darab Európába,

Részletesebben

A megújult. Hyundai ix20

A megújult. Hyundai ix20 A megújult Hyundai ix20 Helybőség. Sokoldalúság. Íme, a megújult Hyundai ix20. A megújult ix20 a bizonyíték arra, hogy a kategóriaelső helykínálatnak nem kell a stílus rovására mennie. A friss, dinamikus

Részletesebben

Mert az életben nem csak egy célunk van

Mert az életben nem csak egy célunk van Új Kia 2 Az új Kia Mert az életben nem csak egy célunk van Munka, szórakozás vagy családi program bármit tervezzen is, az új Kia Carens tökéletes útitársa lesz. Ez a többcélú jármű bőséges teret és kiemelkedő

Részletesebben

Fiat grande Punto Van árlista

Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO

Részletesebben

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól*

Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár 500L 1.4 16V Pop 70/95 4 400 000 500L 1.4 16V PopStar 70/95 4 850 000 500L PopStar 62/85 5 600 000 500L 0.9 TwinAir T

Részletesebben

Készüljön fel világbajnok élményre!

Készüljön fel világbajnok élményre! 02 Kia Optima HYbrid Készüljön fel világbajnok élményre! ÉV GARANCIA A Kia 7 éves garanciája A Kia hétéves / 150 000 kilométeres újautó-garanciája. Érvényes az EU tagállamokban (beleértve Norvégiát, Svájcot,

Részletesebben

Fiat 500L Living 4 450 000 Ft-tól*

Fiat 500L Living 4 450 000 Ft-tól* 4 450 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** 500L Living 0.9 TwinAir T 77/105 5 490 000 5 000 000 4 800 000 500L Living 1.4 16V 70/95

Részletesebben

BOXER zárt furgon. Érvényes: 2011.07.04-től a következő árlista közléséig. Raktérméret. Hasznos teher* (kg) Bruttó ár (Ft) Tengelytáv (mm)

BOXER zárt furgon. Érvényes: 2011.07.04-től a következő árlista közléséig. Raktérméret. Hasznos teher* (kg) Bruttó ár (Ft) Tengelytáv (mm) BOXER zárt furgon Modell Motor (cm 3 ) Gyári típuskód Tengelytáv Össztömeg Raktérméret (m 3 ) Hasznos teher* Nettó ár Bruttó ár ZÁRT FURGON FT 300 L1H1 2.2 HDi 100 2197 2PU91DHDE504A070 3000 3000 8 1155

Részletesebben

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból.

ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. ÚJ PRIUS A Hybrid ikon. Újból. Új Prius DINAMIKUS, KIFINOMULT, HATÉKONY Ahogyan az első Prius újraírta az autóipari szabályokat 1997-ben, úgy emeli a vadonatúj modell az úttörő Hybrid technológiát új csúcsokra:

Részletesebben

Megérkezett a Ssangyong Tivoli!

Megérkezett a Ssangyong Tivoli! 2 Megérkezett a Ssangyong Tivoli! Sokszáz millió eurós beruházás, 4 évnyi fejlesztés, vadonatúj moduláris padlólemez, sportos és fiatalos dizájn, igényes belső kialakítás, vadonatúj motorok és kiemelkedő

Részletesebben

Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben

Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben Lexus HS 250h: hibrid luxuskivitelben A Toyota luxusmárkája eddig is többféle hibrid hajtású típust kínált, de legújabb modelljük már kizárólag benzin-elektromos hajtással lesz kapható. A recept a Toyota

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Új Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 200 000 3 740 000 Új Doblò Panoráma Active 66/90 5 150 000 4 590 000 Új

Részletesebben

Már 2 699 000 Ft-os kedvezményes ártól vagy akár 0% THM finanszírozással

Már 2 699 000 Ft-os kedvezményes ártól vagy akár 0% THM finanszírozással Érzi a város lendületét Már 2 699 000 Ftos kedvezményes ártól vagy akár 0% THM finanszírozással 2013 GYŐZTESE KISAUTÓK ÚJ NISSAN MICRA Az intelligens kulcs olyan rendszer, mely magától érzékeli a kulcsot

Részletesebben

Elkötelezetten az Ön szolgálatában

Elkötelezetten az Ön szolgálatában Elkötelezetten az Ön szolgálatában Mi a Mazdánál büszkén tekintünk a minôségre, amely minden egyes jármûvünket jellemzi. Ám ez még nem minden. Akárcsak magukat a jármûveket, szolgáltatásainkat is az autótulajdonosok

Részletesebben

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe

Hyundai Motor Company www.hyundai.hu. EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe Hyundai Motor Company www.hyundai.hu EU. LHD 0911 HUN Copyright 2009. Hyundai Motor Company. All Rights Reserved. Santa Fe A Santa Fe maga a stílus Mi jellemzi a Santa Fe-t? Egyetlen szó: Stílus Képzelje

Részletesebben

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás NISSAN NT400 CABSTAR KISHASZONGÉPJÁRMŰ PÁRATLAN MODELLVÁLASZTÉK AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA HIVATALOS KISHASZONGÉPJÁRMŰVE A NISSAN FOLYAMATOS ÚJÍTÁSOKKAL SEGÍTI A VÁLLALKOZÁSÁT - Intelligens új módszerekkel

Részletesebben

Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3

Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3 BENZIN Sebességváltás 5 5 4 5 FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Pótkerék és keréktárcsa Pótkerék fedő (lemez tipusú) 205/70R15 + acél keréktárcsa 205/70R15 + acél keréktárcsa (*1) (*1) (*1) (*1) 205/70R15

Részletesebben

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR

KAROSSZÉRIA FÉNYEZÉSE ÉS ÜLÉSKÁRPITOK MŰSZAKI ADATOK MÉRETEK MOTOR MOTOR MŰSZAKI ADATOK Típus K-1.2 (benzin) ϒ -1.4 (benzin) U-1.4 Kis teljesítményű (dízel) U-1.4 Nagy teljesítményű (dízel) Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1248 1396 1396 Furat x löket (mm) 71 x 78.8 77 x 74.99

Részletesebben

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója A modell rövid áttekintése A Fiat Professional új modelljének kategóriagyőztes jellemzői Megbízható, környezetbarát motorok Biztonság Műszaki adatok A modell

Részletesebben

ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista

ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista Modell Sincomkód Kivitel Nyomaték Üzemanyag Hengerûrtart. Teljesítmény Teherbírás Tengelytáv cm 3 kw/le Nm kg mm Nettó ár Bruttó ár Új Doblò Cargo 1.4 16V E6 263.11A.1 zárt

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 590 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 590 000 Ft-tól* 3 590 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 220 000 3 590 000 Doblò Panoráma Active 66/90 5 140 000 4 480 000 Doblò Panoráma 1.4 70/95 4

Részletesebben

címlapsztori Kisportolva

címlapsztori Kisportolva As Sun As Possible Új szelek fújnak a Volkswagen Beetle körül: megérkezett az ikonikus modell legújabb változata, a Beetle Cabriolet. A sikermodell most újra a nyitott autók babérjaira tör amely modern,

Részletesebben

MÛSZAKI ADATOK MOTOROK MÉRETEK. Mindig új utakon HAJTÁSLÁNC

MÛSZAKI ADATOK MOTOROK MÉRETEK. Mindig új utakon HAJTÁSLÁNC MÛSZAKI ADATOK MOTOROK 2.0 DOHC CVVT 2.0 CRDi Típus 1.6 DOHC CVVT (egyedi megrendelésre) (növelt teljesítményû) (normál teljesítményû) (egyedi megrendelésre) Hengerûrtartalom (cm 3 ) 1591 1975 1582 1582

Részletesebben

Az új Punto Blue&Me TomTom rendszere elengedhetetlen eszköz összes technológiai újdonsággal várja utasait, így minden adott ahhoz,

Az új Punto Blue&Me TomTom rendszere elengedhetetlen eszköz összes technológiai újdonsággal várja utasait, így minden adott ahhoz, PUNTO Megérkezett a Punto 2012. Az új Punto azonnal felismerhetô. Az autó eleje egyértelmûen magán hordozza a jellegzetes hosszított vonalvezetés és a vonzó stílus karakterjegyeit, míg határozott és dinamikus

Részletesebben

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM

EU. LHD 1208 ENG. KM-KM Ha a személyes mobilitásról van szó, az emberek többet várnak el praktikus közlekedési megoldásoknál. Az autókról korábban alkotott kép már a múlté. Az autó életstílust fejez ki, és a mindennapi élet szerves

Részletesebben

HONDA PCX125-2017. Sajtóközlemény kiadásának dátuma: 2016. május 18.

HONDA PCX125-2017. Sajtóközlemény kiadásának dátuma: 2016. május 18. HONDA PCX125-2017 Sajtóközlemény kiadásának dátuma: 2016. május 18. A modellfrissítés főbb elemei: Európa kedvenc robogója immáron az EURO4-es környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, így a 2016-os évtől

Részletesebben

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság Tejes megújulás, még nagyobb szabadság A Xenon az új TATA Pick Up, egyszerûen csodálatos! A kiváló minõségû, nagy teljesítményû, rendkívül takarékos turbódízel common rail 2.2 Dicor motor, lenyûgözõ egyedi,

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

Hibriddiagnosztika/1

Hibriddiagnosztika/1 1 Gépjárművek üzeme I. laboratóriumi gyakorlat Hibriddiagnosztika/1 Dr. Emőd István Szerkesztette és lektorálta Dr. Varga Ferenc és Dr. Emőd István 2 Hibridhajtás Ez a tananyagot az Emőd-Tölgyesi-Zöldy:

Részletesebben

0.9 TwinAir T PopStar. 1.4 16V PopStar

0.9 TwinAir T PopStar. 1.4 16V PopStar 1.4 Pop 0.9 TwinAir T 1.4 1.3 Mjet 1.3 Mjet Aut. 1.6 Mjet Sincom kód: 330.12J.2 330.14A.2 330.14J.2 330.14M.2 330.14T.2 330.14V.2 330.14Z.2 Hengerûrtartalom (ccm) 1368 875 1368 1368 1248 1248 1598 Teljesítmény

Részletesebben

Frissített Mazda2 2010

Frissített Mazda2 2010 Frissített Mazda2 2010 A sajtóanyag az európai specifikációkat tartalmazza. A számadatok és felszereltségek modelltől és piactól függően eltérhetnek. A sajtóanyag letölthető a Mazda Motor Hungary Kft.

Részletesebben

Toyota Hybrid Synergy Drive

Toyota Hybrid Synergy Drive Toyota Hybrid Synergy Drive PRIUS prior, to go before Ahead of its time Jövő járműve Toyota Hybrid Synergy Drive Mi a hibrid járm? Bels égés motor + villamosmotor = Hibrid Hibrid Rendszerek Osztályai Visszatekintés

Részletesebben

Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól*

Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól* Renault FLUENCE A valódi limuzin Limited már 3 490 000 Ft-tól* Renault FLUENCE A valódi limuzin LISTAÁR Motor Business Limited Intens 1,6 16V 115 4 120 000 4 220 000 4 590 000 dci 95 4 670 000 dci 110

Részletesebben

Üdvözöljük a Városkert Kft. bemutatóján

Üdvözöljük a Városkert Kft. bemutatóján Üdvözöljük a Városkert Kft. bemutatóján Bucher seprőgépek AEBI M T U N IV E R Z Á LIS E S Z K ÖZ H OR DOZ Ó C S A LÁ D AE B I MT 750 AEBI MT 740 AEBI MT 720 Bucher CityCat 1000 Bucher CityCat 2020 CityCat

Részletesebben

Derékcsuklós rakodók

Derékcsuklós rakodók Derékcsuklós rakodók Derékcsuklós rakodók Giant kényelem Az állítható kormányoszlop, vezetőülés, az állítható kartámasz, biztonsági öv és háttámla mind a vezető kényelmét szolgálják. A jól áttekinthető

Részletesebben

Minőségi portéka. autó. Mazda6 CD 150 Attraction és Mazda6 Sportkombi CD 175 Revolution AT

Minőségi portéka. autó. Mazda6 CD 150 Attraction és Mazda6 Sportkombi CD 175 Revolution AT Mazda6 CD 150 Attraction és Mazda6 Sportkombi CD 175 Revolution AT Minőségi portéka A Mazda új generációs zászlóshajójaként az új Mazda6-nak még elődjénél is tökéletesebbnek kellett lennie, holott azt

Részletesebben

Fiat Professional Natural Power

Fiat Professional Natural Power Fiat Professional Natural Power Fiat Professional Natural Power Fiat Ducato Natural Power A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek. A Fiat Group Automobiles-val

Részletesebben

Semmi nagyot a világban nem vittek végbe szenvedély nélkül. (Georg Wilhelm Friedrich Hegel)

Semmi nagyot a világban nem vittek végbe szenvedély nélkül. (Georg Wilhelm Friedrich Hegel) www.lancia.hu A katalógusban szereplő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek. A Fiat Magyarország Kft. fenntartja a jogot, hogy a fent leírt modellekben műszaki, illetve kereskedelmi okokból indokolt módosításokat

Részletesebben

autó Infiniti M35h h mint hatalom

autó Infiniti M35h h mint hatalom autó CompLex MAGAZIN Infiniti M35h h mint hatalom Az Infiniti M35h az elegáns és különleges formavilágot innovatív és intuitív technológiával ötvözi. A hibrid hajtású autókban használt legerősebb villanymotorja

Részletesebben

ÁRLISTA. 4C 1750 Tbi 240Le TCT Coupé 643.110.0 6 fokozatú TCT benzin 16 704 724 135 000 21 350 000

ÁRLISTA. 4C 1750 Tbi 240Le TCT Coupé 643.110.0 6 fokozatú TCT benzin 16 704 724 135 000 21 350 000 ÁRLISTA Modell Kód Váltó Üzemanyag Nettó ár (Ft) Regisztrációs adó (Ft) Bruttó ár regisztációs adóval (Ft) 4C 1750 Tbi 240Le TCT Coupé 643.110.0 6 fokozatú TCT benzin 16 704 724 135 000 21 350 000 4C 1750

Részletesebben

ABT Q7. East European Central

ABT Q7. East European Central ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes

Részletesebben

Stílusosan közlekedni.

Stílusosan közlekedni. Fiat Scudo Stílusosan közlekedni. Mi a különbség a munka és az élvezetes munka között? A Fiat Scudo. Mert megbízható, fürge és nagy teherbírású. A Scudo a legjobb belépô a hatékonyság és az elegáns megjelenés

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 420 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 100 000 3 620 000 3 420 000 Doblò Panoráma

Részletesebben

Árajánlat. Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Mennyiség, mennyiségi egység:

Árajánlat. Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Mennyiség, mennyiségi egység: Árajánlat minta Árajánlat Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Ajánlattevő adószáma: Ajánlat tárgya: Mennyiség, mennyiségi egység: Gépjármű pontos megnevezése: M1 mikrobusz

Részletesebben

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék 8 CAMION TRUCK&BUS 009/6 BUSZVILÁG AUTÓBUSZTESZT KÖZEPES HATÓTÁVOLSÁG Scania Irizar i L,9 méter hosszban SOKOLDALÚ ALKALMAZHATÓSÁG Nem egyszerű dolog röviden megfogalmazni azt, amit a 007-ben bemutatott

Részletesebben

Intelligensre tervezve

Intelligensre tervezve CompLex magazin autó Honda CR-V 2.2 i-dtec Executive AT Intelligensre tervezve A tokiói autókiállításon 1995-ben bemutatott Honda CR-V praktikus méreteinek és kiváló használhatóságának köszönhetően előkelő

Részletesebben

Az élet egy verseny. Aerox R

Az élet egy verseny. Aerox R Az élet egy verseny Az a Yamaha valaha megépített legmenőbb 2 ütemű sportrobogója. R sorozatú kialakításának köszönhetően úgy szeli a levegőt, mint kés a vajat, az azonnali gyorsulás érdekében pedig rendkívül

Részletesebben

Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól*

Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól* Fiat Doblò Panoráma 3 340 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 175 000 3 540 000 3 340 000 Doblò Panoráma

Részletesebben

FORD KA. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés

FORD KA. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi

Részletesebben

3 év Honda Assistance szolgáltatás* / 8 év Honda Premium Quality

3 év Honda Assistance szolgáltatás* / 8 év Honda Premium Quality Érvényes 2014.12.23.-tól visszavonásig CIVIC 1.8 TOURER COMFORT 1 AT 1 ADAS 6MT 1 ADAS AT FK271FEKGLV FK273FEKGLV FK283FEKGLV FK27FESKGC FK28FESKGC Hengerűrtartalom (cm3) 1798 1798 1798 1798 1798 Max.

Részletesebben

Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO

Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO Öt év várakozás után 2015-ben érkezik az egyik leginkább várt kompakt szegmens sportmodell, az új Honda Civic Type R. A korábbi rendkívül sportos Type R modellek karakterét követve, illetve a modell összteljesítményét

Részletesebben

MERÉSZ ÉS GYÖNYÖRŰ ELEGÁNS FORMAVILÁG

MERÉSZ ÉS GYÖNYÖRŰ ELEGÁNS FORMAVILÁG MERÉSZ ÉS GYÖNYÖRŰ ELEGÁNS FORMAVILÁG A HR-V modern formája kellemes látványt nyújt, ugyanakkor a szíveket is megdobogtatja. Robosztus megjelenésének és sportos oldalsó kialakításának köszönhetően biztosan

Részletesebben

Az új Kia Sportage Újra és újra lenyűgöz

Az új Kia Sportage Újra és újra lenyűgöz Kia Az új Kia Sportage Újra és újra lenyűgöz 4 A formaterv 6 (Külső) formai részletek 8 Minőség 10 Vezetői ergonómia 12 Beltéri komfort és minőség 14 Kapcsolódás 16 Motortechnológia Amikor először találkozott

Részletesebben