Tárgyszavak: gyógyszermaradvány; vizeletelválasztás; vízi környezet; szennyvíztisztítás.

Átírás

1 VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK Gyógyszerek a vízi környezetben az elkerülés módjai Tárgyszavak: gyógyszermaradvány; vizeletelválasztás; vízi környezet; szennyvíztisztítás. A mikroszennyezők (például gyógyszerek és hormonálisan aktív anyagok) vízi környezetben való jelenléte és az élő szervezetekre gyakorolt lehetséges hatásuk miatt növekvő fenyegetést jelentenek. Az olyan vegyületek, mint a természetes ösztrogén hormonok és különösen a szintetikus női szteroid hormonok biológiailag igen erős hatásúak. Ezeket az anyagokat a szokásos szennyvízkezelő eljárások csak részben tüntetik el, és mérhető mennyiségben vannak jelen a különböző európai szennyvíztisztító berendezések elfolyó vizében. 32 gyógyszeripari anyag közül például 27-et és öt metabolit közül négyet mutattak ki a helyi szennyvíztisztító üzem elfolyó vizében, és a felszíni vizekben 1 µg/l fölötti csúcsértékeket mértek (pl. zsíranyagcsere-szabályzókat, gyulladásgátlókat, béta-blokkolókat és epilepszia-ellenes szereket). Mostanáig több mint nyolcvan vegyületet találtak a szennyvizekben, felszíni vizekben és még a talajvízben is. A lehetséges környezeti hatás még kevéssé ismert, és nem állítottak fel oki összefüggést pl. az ösztrogének és a vízi organizmusok populációjára gyakorolt kedvezőtlen hatás között. Svájc sok folyójában azonban 50%-os csökkenést figyeltek meg a halfogásban, és arra következtetnek, hogy a mikroszennyezők hozzájárultak ehhez a hatáshoz. Várhatóan intézkedéseket csak akkor tennének, ha határozott összefüggést találnának az ok és okozat között. Ahol az ok hatást tudományosan még nem sikerült megállapítani, de egy anyag megjelenése ártalmas hatású lehet a környezetre, ott a megelőzési elv lép működésbe. A mikroszennyezők problémája a szennyvíztisztítás új elgondolásait teszi szükségessé. A szennyvíztisztító üzemeket rendszeresen és nagy tömegben érkező anyagokra tervezték (főleg szerves anyagokra és nit-

2 rogén-foszfor-tápanyagokra). A gyógyszeripari anyagok ezzel szemben egyedi vegyületek, amelyek a tisztítóban egyéni módon viselkednek, és a szerves terhelésnek csak kis részét képezik. A vegyületek és metabolitjaik nagy részét még csak ki sem lehet mutatni, mert még nem fejlesztették ki a megfelelő kémiai analitikai módszereket. Végül egyes esetekben (pl. a gyulladásgátló diclofenac és az epilepszia-ellenes carbamazepine) a hagyományos szennyvízkezelő üzemekben a hatékony eltávolítást még nem sikerült megoldani. A szakemberek különböző lehetőségeket keresnek az ilyen újabb anyagok kezelésére. Optimálhatják a hagyományos csővégi folyamatot vagy új kezelési lépéseket vezethetnek be. Egy harmadik, egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó lehetőség a szennyezés tervezése és a források elkülönítése. A további kezelés, illetve ártalmatlanítás szempontjából optimális koncentrációjú hulladék előállítása elsősorban a különböző háztartásban keletkező szennyvizektől való elkülönítésen (forráselkülönítés), illetve, ha lehetséges, a termelő üzemekkel való szoros kooperáción (forrásellenőrzés) alapul. Az ilyen kezdeményezések segítségével a gyógyszeripar is fokozott érdeklődést mutat a környezeti, illetve fenntarthatósági problémákra. Ahhoz azonban, hogy elérhető legyen a kitűzött cél, a minimális szennyezésnek kitett társadalom, olyan technológiai újítások bevezetésére van szükség, amelyek alacsony szennyezési szintet, illetve a hulladékok kis mértékű toxicitását és állandóságát teszik lehetővé. Nemcsak a termelés helyén keletkező hulladék, hanem az emberi metabolizmus után a folyamatba kerülő szennyezések megjelenése is további kihívás jelent, amely együttműködést tesz szükségessé az ipar és a szennyvízkezelő szakemberek között. Az alábbiakban az erre alkalmas technikai lehetőségek szerepelnek. Technikai lehetőségek a gyógyszeripari anyagok eltávolítására szennyvízből A mikroszennyezők szennyvízből való eltávolítására alapjában véve négy különböző lehetőség áll fenn: a rendelkezésre álló kezelési technológia optimálása, a meglévő kezelőüzemek új csővégi technológiával való kiterjesztése, a források elkülönítésének módszere, valamint a források ellenőrzésével kapcsolatos intézkedések. Ezek közül növekszik a forrásokat elkülönítő módszer elfogadottsága a szennyvízkezelő intézmények körében.

3 Elimináló folyamatok a szennyvízkezelő üzemekben A tipikus európai szennyvíztisztítókban a biológiai lebomlás a mikroszennyezők eltávolításának egyetlen reális eltávolítási folyamata. Ahol azonban a szennyvíziszapot elégetik, a szorpció is hozzájárul az ártalmatlanításhoz. Különleges esetekben a fizikai folyamatok a mikroszenynyezők olyan tömény oldatát eredményezik, amelyeket szintén égetni lehet. A fotokémiai folyamatok, amelyek a vízi ökorendszerekben hozzájárulhatnak a szennyezők eltávolításához, a szennyvíztisztítókban csak kis jelentőségűek. A kifolyó lé kémiai oxidációja új technológia, amely még kísérleti fázisban van. A szorpciónak jelentős szerepe van a mikroszennyezők végső eloszlásában, de a tényleges eltávolítás a szennyvíziszap sorsától függ. Az illó alkatrészek eltávolítása a mikroszennyezőket a vízi környezetből a atmoszférába tolja át. Biológiai lebomlás vagy átalakulás a szennyvíztisztító üzemekben A szennyvíztisztító üzemekben a szerves mikroszennyezők g/l koncentrációban fordulnak elő. Lebomlásuk csak részleges: egyes vegyületeket nem, egyeseket csak részben, másokat a kimutatási határ alatti mennyiség eléréséig lehet eltávolítani. A lebomlás hatékonyságát befolyásoló paraméterek csak részben ismertek, a jelenlegi kutatás középpontjában az iszap kora (a szilárd részek retenciós ideje, 1. ábra), a szubsztrátum hozzáférhetősége (a szubsztrátum gátoltsága), a redox körülmények (aerob, anoxikus vagy anaerob), a szorpció (mint kompetitív reakció) és a reaktor konfigurációja (az egységek száma, a biofilm növekedési felülete, a homokszűrés) áll. A szerves mikroszennyezőknek a szennyvizekben való extrém kicsi koncentrációja miatt a biológiai átalakulás és bomlás mechanizmusa még nem teljesen ismert. Egy fémkelátos vizsgálat azt mutatta, hogy az enzim indukciója a primér szubsztrátum koncentrációjától és hozzáférhetőségétől függött. Kémiai oxidáció a szennyvíztisztító üzemekben Új csővégi technológia a szerves mikroszennyezők eltávolítására a kifolyó levek ozonizációja. 10 és 15 mg/l ózonadagolás képes volt a célzott gyógyszeripari termék (öt antibiotikum, öt béta-blokkoló, négy gyulladáscsökkentő, két lipid-szabályozó metabolit és a carbamazepine antiepileptikum), valamint az ösztron nevű természetes ösztrogén és két policiklusos pézsmaszármazék koncentrációjának a kimutatási határ alá való csökkentésére egy biológiai víztisztító üzem elfolyó levében. Hiá-

4 nyoznak azonban az átalakulásra vonatkozó információk és jódozott röntgen-kontrasztanyagot lehetett megbecsülhető koncentrációban kimutatni. Az eredményeket kinetikai kísérletekkel is alátámasztották. biológiai lebomlás/ átalakulás 100% 15 C-on lebontható SRT min SRTmin = 2 5 d Bezafibrate Sulfamethoxazole Ibuprofen SRT min = 5 15 d Diclofenac Ethinylestradiol Iopromide Roxithromycin nem lebontható SRT < 20 d Carbamazepine Diazepam a szilárd anyagok retenciós ideje (SRT) 1. ábra A mikroszennyezők biológiai lebomlása, illetve átalakulása függ az aerob szilárd részek retenciós idejétől A szennyvíz ozonizálása nem drága, de meglehetősen energiaigényes, a normál tisztítóüzem energiaszükségletét 40 50%-kal is növelheti. A szennyvíztisztítókban alkalmazott szorpció Ez a technika két fő mechanizmustól: az abszorpciótól és az adszorpciótól függ. Az abszorpció a vegyület alifás és aromás csoportjainak hidrofób kölcsönhatása a mikroorganizmusok lipofil sejthártyájával és a szennyvíziszap lipid frakciójával. Az adszorpció a vegyi anyagok pozitív töltésű csoportjainak elektrosztatikus kölcsönhatása a biomassza negatív töltésű felületével (2. ábra). A szennyvízben előforduló mikroszennyezők koncentrációját tekintve megközelítőleg lineáris összefüggés tételezhető fel az adott vegyület szemcse alakjában jelenlevő, illetve oldott formájának koncentrációja között: X i = K d,i X SS S i (1) ahol X i az i mikroszennyező szemcsekoncentrációja, X SS az iszap koncentrációja, S i a mikroszennyező oldható részének koncentrációja, K d,i a szorpciós állandó.

5 lipofil sejthártya negatív töltésű felület baktérium dipoláris (pl. norfloxacin) vagy pozitív töltésű vegyület felszíni adszorpciója hidrofób vegyület (pl. tonalid) abszorpciója a lipofil sejthártyán 2. ábra A mikroszennyezők abszopciója és adszorpciója szemcsés anyagon. (norfloxacin esetében) A legtöbb hidrofób kölcsönhatás esetén a K d,i szorpciós állandó a K ov oktanol víz közötti megoszlási hányadosból becsülhető (illetve inkább a szemcsés szerves anyag megoszlási hányadosából), míg elektrosztatikus kölcsönhatások esetében a K d,i értéket empirikusan lehet meghatározni. Mivel a szorpció csak a szennyezők fáziseltolódását jelenti, nem pedig lebomlását vagy átalakulását, a szennyvíziszap további sorsa központi kérdés a folyamat környezetvédelmi értékelésében. Svájcban azonnali hatása miatt tilos a szennyvíziszap mezőgazdasági területen való szétterítése. Az iszap elhamvasztása válik általános gyakorlattá. A tilalom fő oka a megelőzési elv alkalmazása volt az élelmiszer-biztonsággal, a kergemarhakórral, a nehézfémeknek a talajban való felhalmozódásával kapcsolatos növekvő aggályok, valamint a mikroszennyezők lehetséges veszélyes volta miatt. A legtöbb országban a szennyvíziszapot még a mezőgazdasági területeken helyezik el, ez a megoldás sokkal olcsóbb és lehetővé teszi a foszfát újrahasznosítását. Az illó alkatrészek eltávolítása (stripping) a szennyvíztisztítókban Ezt a műveletet a szennyvíztisztító aerob részében végzik, mivel a kevertetett folyadék intenzív levegőztetésére van szükség. Az öblítés a levegőztetés intenzitásától és az adott vegyület Henry-koefficiensétől

6 függ. A levegőztetés a perklór-etilén mintegy 90%-át távolítja el (H = 0,77), de a tonalid nevű pézsma-összetevőnek csak 5%-át (H 0,005). Mivel a gyógyszeripari termékek többségének molekulatömege 250 g/mól felett van, hidrofób tulajdonságai vannak, és Henry-állandója kisebb, mint 0,005, ennek az öblítőtechnikának nincs gyakorlati jelentősége. Fizikai eltávolító műveletek a szennyvíztisztítókban A membrán-bioreaktorokban (MBR) a másodlagos derítő réteget (amely a hagyományos eleveniszapos szennyvízkezelésre jellemző) membránok helyettesítik. Mivel az erre a célra használt mikro-, illetve ultraszűrő membránok pórusmérete 100-, illetve 1000-szer nagyobb, mint a mikroszenyezőként jellemző vegyületek fizikai mérete (ezek 100 és 1000 közötti molekulatömegűek), nem várható a vegyületek közvetlen fizikai visszatartása a membrán-bioreaktorokban, ha csak nem az előbb említett szorpcióval vagy biológiai lebomlással kapcsolatban. Ezeknek a reaktoroknak fontos tulajdonsága, hogy a szilárd anyagok retenciós ideje sokkal nagyobb mértékben növelhető, mint a szekunder derítők alkalmazásánál. A mikroszennyezőkre gyakorolt hatásukat tanulmányozzák. A MBR alkalmazása általában nagy energiaigénnyel és költségekkel jár, gazdaságilag akkor versenyképes, ha az érzékeny felszíni víz fejlettebb kezelést igényel, vagy ahol a hozzáférhetőség nagyon korlátozott. Nagy energiaigényük miatt a szerves mikroszennyezőknek a szennyvíztisztítók elfolyó vizéből való eltávolítására a nanoszűrést, a fordított ozmózist és az aktív szenes kezelést vagy ezek kombinációját főleg csak a szennyvíz újrahasznosítása esetén javasolják. A források elkülönítésének módszere Az antropogén anyagok vízi ökorendszerekre gyakorolt hatásának kiküszöbölésére hagyományosan két út volt járható: az anyagok eltávolítása a szennyvíztisztítókban vagy a termelés felfüggesztése (önkéntesen vagy tilalom hatására). Az ipar által javasolt harmadik megközelítés az intelligens termelési folyamatok bevezetése. Az elmúlt évben az iparilag fejlett országokban drámai növekedés következett be a szenynyezést megelőző programokban, amelyekhez újabban a háztartásokból származó szennyezések kiküszöbölése is társult. A cél a környezet fenntartható védelme a vízből eredő szennyezésektől. (A hulladékkezelés általános tervezése mellett egyre nagyobb jelentőséget kap a vizelet elkülönítése.)

7 A hulladék tervezése Azok a háztartásban (vagy iparban) végrehajtandó intézkedések tartoznak ide, amelyek célja, hogy olyan hulladékot hozzanak létre, amelynek összetétele optimális a további kezeléshez vagy ártalmatlanításhoz. A rugalmasság és alkalmazhatóság fontos szerepet játszanak ebben a megközelítésben. Lehetséges műveletek ezen a téren a háztartásokban a tárolás, a kevert toalett-szennyvíz elkülönítése, majd anaerob kezelése vagy a kezelési technológia integrálása a különböző szennyvizeket termelő eszközökben, mint pl. a mosógépek. Gyógyszerek esetében a kórházakból származó erősen terhelt szennyvíz előkezelése a hulladéktervezés nyilvánvaló példája. A vizeletforrások elkülönítése Mivel az antropogén szerves vegyi anyagok általában poláros, vízoldható formában metabolizálódnak, lehetővé téve a vese útján való kiválasztást, ez a technológia különös jelentőségű a szennyvíz gyógyszertartalmának problémájában. Léteznek már különböző vizeletelkülönítő WC-k és számos nagy európai vízügyi hatóság vizsgálja ezek funkcionalitását. A fő cél a vízszennyezés jobb ellenőrzése a tápanya-gokra és a mikroszennyezőkre vonatkozóan, valamint a tápanyagciklusok lezárásának lehetősége. Bár a vizelet a szennyvíz térfogatának kevesebb mint 1%-át teszi ki, ez tartalmazza a legtöbb tápanyagvégterméket és az emberi metabolizmusból származó sokféle metabolitot (gyógyszerek, hormonok). A terápiás alkalmazás mellett a fel nem használt gyógyszereknek a háztartások WC-jén keresztüli eltávozása is hozzájárul a szennyvíznek mikrorészecskékkel terheléséhez, bár ez kisebb jelentőségűnek tűnik. Legtöbb esetben a hatékony vizeletelkülönítés szükségtelenné teszi a tápanyagok szennyvíztisztítókban való eltávolítását; a szigorúbb foszforküszöbértékek eléréséhez csak egyszerű technikai műveletek szükségesek. A vizelet elkülönítésére a legfontosabb szempont a jelenlegi szennyvízrendszerhez való rugalmas alkalmazkodás lehetősége anélkül, hogy a meglévő infrastruktúrában (szennyvíz- és tisztítórendszerek) lekötött tőkében veszteség állna be. Átmeneti forgatókönyveket dolgoztak ki a vizeletnek háztartásokban való tárolására, és az azt követő felszabadítására akkor, ha a víztisztító üzemnek nitrogénre van szüksége. (Ez a hulladéktervezés tipikus példája). A tárolókapacitást úgy választják ki, hogy a még nem kezelt szennyvíz bejutása a kombinált szennyvíztúlfolyó rendszerbe (CSO) (pl. sok esővíz miatt) elkerülhető legyen. Egy tipikus svájci szennyvíztisztítóban kiszámították, hogy egy mérsékelt tárolókapacitás (10 l WC-nként), amely beépíthető magába a

8 WC-be, valamint egy egyszerű ellenőrző stratégia segítségével 30%-os nitrifikálási kapacitásnövekedés és a vizeletnek a CSO-ban 50%-os csökkenése érhető el. A gyógyszerek szennyvízben való megjelenése szempontjából főleg a vizeletmennyiség CSO-ban való csökkenése jelentős. Még jobb eredményt ígér a gyógyszerek és metabolitjainak eltávolítására a vizelet elkülönített kezelése, minél közelebb a forráshoz. Fontos probléma ugyanis a csövekből való szivárgás, a szennyvízrendszerbe nem kötött háztartások jelenléte, valamint az üzemek és a CSO-k meghibásodása, amelyek következtében aligha lehet 80%-nál jobb kezelési hatékonyságot elérni. Eltávolítási mechanizmusok a forrásnál elkülönített vizeletben A hagyományos szennyvíztisztítókhoz képest ezen a téren észlelhető lemaradás fő oka a tervezet úttörő jellege, valamint az, hogy kísérleti gyakorlatot kell kiépíteni a vizelettel való foglalkozásra. Így a különböző eltávolítási lehetőségek összehasonlítása elméleti megfontolásokon, illetve előzetes tapasztalatokon alapul. Biológiai lebontás és átalakítás az elkülönített vizeletben A vizelet koncentrált elegy, amely az emberi metabolizmusból származó számos vízoldható végterméket tartalmaz. Miután a vizelet elhagyta a szervezetet gyors hidrolízis következtében, az ammónia/ammóniumion koncentrációja és a ph gyorsan nő. A vizelet biológiai kezelésére irányuló kutatás főleg a részleges nitrifikálásra összpontosult, vagy a vizeletnek további kezeléshez való stabilizálására (a ph = 7 alá való csökkentésével és ezáltal az ammónia kipárolgásának megelőzésével), vagy az első lépés megtételére a nitrogénnek autotróf denitrifikálásos eltávolítására. Ezekből a kísérletekből kiderült, hogy a vizelet szerves frakciójának mintegy 85%-a biológiailag lebontható. Az első eredmények azt mutatják, hogy a vizeletet kezelő biológiai reaktorokban a természetes ösztrogének felezési ideje 15 percnél kevesebb. Feltételezhető, hogy a lényegesen nagyobb gyógyszeranyagkoncentrációk miatt ( szor nagyobb töménység a szennyvizekhez hasonlítva) az átalakulás/lebomlás foka sokkal nagyobb lesz, és lényegesen hosszabb retenciós idők érhetők el a szilárd részekre igen alacsony költséggel. A szubsztrátumok gátlása, amely a szerves csúcsterhelés miatt gyakran fordul elő a szennyvíztisztítókban, könnyen elkerülhető lehet a vizeletkezelő rendszerekben, de ehhez némi tárolókapacitásra van szükség.

9 Kémiai oxidáció (ozonizálás) az elkülönített vizeletben Az ozonizációs folyamat hatékonysága feltehetően főleg a célvegyület és a háttér oldható szerves szén koncentrációinak arányától függ. Mivel a biológiailag kezelt vizelet mintegy 10-szer kevesebb oldható szerves anyagot tartalmaz személyenként, mint a hagyományos szennyvíztisztító üzem kifolyó leve, feltételezhető, hogy a biológiailag kezelt vizelet ozonizálása sokkal energiahatékonyabb. Ezt azonban még csak kísérletileg vizsgálták. Szorpció az elkülönített vizeletben Ebben a témában még kevés ismeret áll rendelkezésre, bár vizsgálták néhány tápanyag szorpcióját szervetlen anyagokon. Biológiai rendszerekben a legfontosabb szempont a szorpciónál a folyamatban keletkezett iszap további sorsa. A vizelet rendkívül alacsony szervesanyagtartalma miatt (a szennyvizéhez képest csak annak 5%-a) és az elérhető nagyon nagy visszatartási időket tekintve az iszaptermelés a vizeletkezelő biológiai rendszerekben rendkívül alacsony. Ennek megfelelően az iszap elhamvasztása lenne a logikus járható út, ezáltal elkerülhető lenne a mezőgazdaság mikrorészecskékkel való szennyezése. Mivel bizonyos okokból foszfortartalmú csapadékokkal keverik az iszapot, technológiát kell kidolgozni ennek az értékes elemnek a visszanyerésére. A szorpciós folyamatot különböző tényezők befolyásolják, többek között a mikroszennyezők koncentrációja és az iszap mennyisége (1. egyenlet). Kipárologtatás az elkülönített vizeletből Feltételezhető, hogy azonos levegőztetési viszonyok mellett a mikroszennyezők nagyobb koncentrációja következtében a kipárolgás mértéke növekedne a szennyvíztisztító üzemekhez viszonyítva. Várható azonkívül, hogy a kisebb méretű biológiai reaktorokban bizonyos káros hatások könnyebben küszöbölhetők ki (pl. az átszívott levegő kezelése). Fizikai folyamatok az elkülönített vizeletben A hagyományos szennyvíztisztító üzemekben a membránfolyamatok rendkívül energiaigényesek a kezelendő víz nagy mennyisége miatt. A mikroszennyezők vizeletből való eltávolítására ígéretes eredmények adódtak nanoszűréssel. A szennyvíztisztító kifolyó levének fordított ozmózisához és a forrásnál elkülönített vizelet nanoszűréséhez a körülményektől függően kb. azonos nagyságrendű energiamennyiségre van szükség. Mivel a vizelet képződési sebessége kevesebb mint 1%-a a szennyvízének, az energiaigény az utóbbi folyamatban sokkal kisebb. A

10 membrántechnológia gyors fejlődése a vizeletkezelés szempontjából is ígéretes. Az ipar szerepe Az érintett iparágak és a szennyvíztisztítással foglalkozó szakemberek együttműködése a szennyezések kiküszöbölésére már hagyományos; jó példa erre a mosóporok, sőt egyes gyógyszeripari termékek fokozott biológiai lebonthatósága. A háztartási szennyvizek szennyezettségének problémája azonban további megfontolásokat igényel. A vegyipari üzemek sikeres környezetvédelmi erőfeszítéseinek indítéka erkölcsi megfontolás, törvényi korlátozás vagy társadalmi gazdasági nyomás hatása lehet. Olyan katasztrófák mint a bhopali (1984), vagy a Rajna szennyeződése a Sandoz raktárában kitört tűzvész után (1996) a vegyipart a környezetvédelmi politika újraértékelésére ösztönözte. Ennek célja az ökológiailag, gazdaságilag és társadalmilag fenntartható jövőhöz hozzájárulás a kémiai cégekben megvalósított egyéni programok segítségével. Vannak olyan programok is, amelyek nemzeti vagy nemzetközi szervezetekhez kötődnek. Mindezek a kezdeményezések erősen kötődnek a termelési folyamat iparon belüli optimalizálásához, valamint a gyógyszeripari termékek előállításával kapcsolatos hulladékártalmatlanításhoz. A legutóbbi időkig a gyógyszeriparból származó hulladékok problémájával alig foglalkoztak; ennek fő oka feltehetően az volt, hogy az emberi egészség magasabb helyen áll a fontossági sorrendben, mint az ökológiai biztonság. Így a gyógyszerek tervezésénél arra figyeltek, hogy elérjék az emberi szervezetre gyakorolt kívánatos hatást, de nem sokat törődtek az emberi metabolizmuson átesett anyagok ökorendszerekre gyakorolt hatásával. Svédországban azonban már az iparral együttműködve felállítottak egy környezetvédelmi osztályozó rendszert a gyógyszerekre. Ez a megjelölés lehetővé teszi az orvosok és a betegek részére, hogy a legkisebb környezeti ártalmat előidéző gyógyszert válasszák. Az Európai Bizottságnak a vegyi anyagokra vonatkozó, az EU-ban érvényes szabályzata magában foglalja a kockázati becslést a legnagyobb veszélyt jelentő vegyi anyagokra, vagy az elfogadhatatlan kockázat megjelölését. Amíg azonban a gyógyszerek területén még nem tisztázottak az ok okozat összefüggések, és a módszerek sem teljesen kidolgozottak, nem várhatók alaposabb vizsgálatok.

11 A megelőző gondoskodás elve Ezt a elvet különböző nemzetközi egyezmények fejezik ki, mint például a Riói deklaráció, és 1992-ben lett az európai törvényhozás része közvetlenül utal a tudományos ismeretek hiányában fellépő bizonytalanságra, és megfelelő kockázatkezelő intézkedések meghozatalára ösztönöz. A szennyvíz kezelése egyike volt azoknak a területeknek, amelyeken a megelőzési elv hatására paradigmaváltás volt tapasztalható. Amikor az 1980-as években felismerték az Északi-tenger további szennyeződésének és tönkretételének megakadályozásához szükséges intézkedések sürgősségét, a megelőző gondoskodás elvét alkalmazták, bár még nem voltak igazi tudományos bizonyítékok arra nézve, hogy bizonyos anyagok ártalmasak a környezetre. A megelőző gondoskodás elvét különböző módon értelmezik. A sokféle verzió három kategóriába sorolható: (1) hiányzik a teljes tudományos bizonyosság arról, hogy a kockázat nem fogja igazolni a megelőzésére alkalmazott intézkedések elhalasztását, (2) bizonytalanság van abban, hogy a kockázat igazolja a megelőzésére tett intézkedéseket, (3) bizonytalan kockázat esetében a javaslat tevőjének kell annak a bizonyításnak a terhét viselnie, hogy a tevékenység semmilyen vagy elfogadható kockázatot vet fel, mielőtt még a tevékenység előrehaladt volna. Az utóbbi esetben a bizonyítást arra nézve, hogy a kockázati szint elfogadható, a kockázat létrehozójának kell elvégeznie; pl. a gyógyszeripari termék előállítójának. Nem állapították meg, hogy milyen intézkedést kell végrehajtani, ha a megelőző gondoskodás elvének valamely változatát veszik elő. Jelenleg úgy látszik, hogy az Európai Bizottság állásfoglalása valahol az (1) és (2) változat között található. Meggondolandó azonban, hogy ez változhat és szigorúbb politikát fognak érvényesíteni, legalábbis olyan speciális esetekben, mint az endokrin rendszert károsító anyagoknak a környezetben való megjelenése. Az Európai Bizottság például már most hangsúlyozta, hogy kritériumokat kell kidolgozni az allergén és az endokrin rendszert károsító anyagokra nézve. A megelőző elv alkalmazása gyógyszeripari anyagokra Az ilyen anyagoknak a vizektől való távoltartása még akkor is nehéz, ha a megelőzési elv legerősebb változatát alkalmazzák, például úgy, hogy az ellenőrzés terhét az anyag előállítójára hárítják át, és viszonylag nagy bizonyossággal mutatható ki az anyag káros környezeti hatása, mivel a tiltás nem mindig ellensúlyozza a termékek társadalmi

12 gazdasági hasznosságát. A gyógyszeripar esetében nyilvánvalóan valamennyi félnek az az érdeke, hogy olyan technikai megoldást fejlesszen ki, amely segítségével az anyagok nagy biztonsággal tarthatók távol a vízi ökorendszerektől. Műszaki szempontból a csővégi technológiák és a szennyvíz kezelésében véghezvihető alapvető változtatások között lehet választani. A csővégi technológiák viszonylag rövid idő alatt vezethetők be, alkalmazásuk azonban valószínűleg nagy bizonytalansággal jár. A források elkülönítésével járó alapvető változtatások megvalósítása lényegesen hosszabb időt igényel, de alkalmasabb a mikroszennyezők kezelésével kapcsolatos komplex feladatok megoldására. Következtetések A gyógyszeripari termékek és metabolitok vízi környezetben való megjelenésével kapcsolatban bár károsító hatásuk tudományosan még nem teljesen bizonyított fokozott mértékben kell alkalmazni a megelőzési elvet. A szennyvíztisztítók a csővégi technológiák fejlesztésében az elfolyó lé jobb biológiai kezelésére és ozonizálására összpontosítanak. Hosszú távon azonban a sok gyógyszert és az emberi metabolizmusból származó átalakulási terméket tartalmazó vizelet forrásnál való elkülönítése hatékonyabb megoldást kínál a környezetszennyezés elleni védekezésre. A mikroszennyezők nagyobb koncentrációja miatt feltételezhető, hogy mind a biológiai, mind a fizikai folyamatok hatékonyabbak lesznek a vizeletben, mint a felhígult szennyvízben. A kémiai oxidáció (ozonizálás) szempontjából előnyös lehet a nagyobb mikroszemcse/oldható szerves anyag arány a biológiailag kezelt vizeletben, ha a hagyományos szennyvíztisztító üzemekből elfolyó lével hasonlítják össze. Összeállította: Dr. Bidló Gáborné Larsen, T. A.; Lienert, J. stb.: How to avoid pharmaceuticals in the aquatic environment. = Journal of Biotechnology, 113. k sz szept. 30. p Eggen, R. I. L.; Bengtsson, B. E. stb.: Search for the evidence of endocrine disruption in the aquatic environment: lessons to be learned from joint biological and chemical monitoring in the European Project COMPREHEND. = Pure and Applied Chemistry, 75. k sz p Heberer, T.: Occurrence, fate and removal of pharmaceutical residues in the aquatic environment: a review of recent research data. = Toxicological Letters, 131. k p