Meglátogattuk az első újszülöttet. Találkozó a nagy adózók tiszteletére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Meglátogattuk az első újszülöttet. Találkozó a nagy adózók tiszteletére"

Átírás

1 XVIII. évf. 2. szám február Meglátogattuk az első újszülöttet Fotó: Pásztor Tiborné Ahogy arról már előző lapszámunkban hírt adtunk, január 2-án látta meg a napvilágot Gulyás Ferike, Cserháti Gabriella és Gulyás Ferenc kisfia, Nagyimánd első újszülötte 2008-ban. Az ifjú nagyigmándi gyermek már elmúlt egy hónapos, s most került sor arra, hogy a szokásoknak megfelelően köszöntsék családja körében a kis jövevényt. Szijj Ferencné polgármester, Péntekné Róth Eszter védőnő és Pásztor Tiborné anyakönyvvezető tettek látogatást a cseperedő apróságnál. Mostani lapszámunkból az is kiderül, hogy az első gyermeket családjaik nagy örömére többen is követték, gyarapítva ezzel Nagyigmánd lakóközösségét. Tudósításunk a 5. oldalon Országos konferencia Nagyigmándon A nagyigmándi művelődési ház adott otthont az I. Országos Kortárs Könnyűzenei Konferenciának, amelyet a helyi Amaranth zenekar intézményünkkel és a Peron alapítvánnyal közösen szervezett a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A konferencián hét olyan civil szervezet, egyesület mutatkozott be, amelyek célul tűzték ki a hazai zenekarok támogatását, a kortárs könnyűzene népszerűsítését. Elsőként Balogh Attila, az Amaranth zenekar vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Körmendi Csaba, Nagyigmánd alpolgármestere nyitotta meg a konferenciát. A rendezvényen részt vett Mészáros Miklós, az Ifjúsági, Művelődési és Sportbizottság elnöke. Cserteg István, a tatabányai Peron alapítvány ügyvezetője beszélt a konferencia céljairól, elmondta, fontosnak tartja, hogy ezek a szervezetek megismerjék egymás munkáját, és egységesen, közösen gondolkodjanak, egy-egy nagyszabású ötlet megvalósításán. Tudósításunk a 3. oldalon Találkozó a nagy adózók tiszteletére Az önkormányzati vezetés ebben az évben is megtartotta a helyi vállakozások vezetőinek tiszteletére rendezett partnertalálkozóját, amelyen tájékoztatta a vendégeket a tavalyi évi gazdálkodásáról. Az idei eseményre a harminc legnagyobb adózó vállakozás vezetője kapott meghívást, akik a képviselő-testület köszönetnyilvánító emléklapját vették át Szijj Ferencné polgármestertől az eseményen. Szaxon J. Attilát, az IKR Zrt. vezérigazgatóját külön is köszöntötte a polgármester, gratulálva a év végén átvett Év vállalkozója címéhez. Tudósításunk a 2. oldalon

2 február Partnertalálkozón tájékoztattuk nagy adózóinkat Tisztelt nagyigmándiak, kedves olvasóink! A február végén van Mátyás napja, amikor is a népi mulatságé a nap minden évben. Immár kilencedik alklommal rendezzük meg a Mátyásnapi Tavaszváró Néptáncfesztivált február 23-án, szombaton, amelyre szeretettel meghívjuk és várjuk Önt és kedves családját, barátait. A délelőtt, 9.30-tól hasonlón a korábbi eseményekhez a gyermek táncegyüttesek, majd a délután a felnőtt néptáncosok, és népdalénekesek fellépéseivel telik, lesz kézművesfoglalkozás a gyermekeknek, és kirakodóvásár, meg persze finom zsíroskenyér és tea is. Árgyélus Néptáncegyüttes Zúgó Néptáncegyüttes Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata Koccintottak a sikeres újévre Az önkormányzati vezetés ebben az évben is megtartotta a helyi vállakozások vezetőinek tiszteletére rendezett partnertalálkozóját A művelődési házban rendezett eseményen elsőként kulturális műsorral szórakoztatták a vendégeket. A tíz éves Árgyélus Néptáncegyüttes fiataljai léptek először a színpadra, majd a Harmónia Táncstúdió növendékeit mutatta be Somogyiné Zeke Tünde önkormányzati képviselő, akik a Chicago musical-ból adtak elő egy koreográfiát. Az előadások sorát a Zúgó Néptáncegyüttes szatmári koreográfiája zárta. A következőkben Szijj Ferencné polgármester tájékoztatta a vendégeket a tavalyi évi önkormányzati gazdálkodásáról és a jövőbeni tervekről. Az idei eseményre településünk első harminc legnagyobb adózó vállakozásának vezetője kapott meghívást, akik a képviselőtestület köszönetnyilvánító emléklapját vették át a tájékoztatót követően Szijj Ferencnétől. Szaxon J. Attilát, az IKR Zrt. vezérigazgatóját külön is köszöntötte a polgármester, gratulálva a év végén átvett Év vállalkozója címéhez. A hivatalos részt követően a művelődési ház aulájában folytatódott a rendezvény először pezsgős koccintással, majd a vcsaora elfogyasztása közben és után jó hangulatú beszélgetéssel. Zúgó Néptáncegyüttes Árgyélus Néptáncegyüttes Chicago

3 2008. február Országos konferencia Nagyigmándon 3 A nagyigmándi művelődési ház adott otthont az I. Országos Kortárs Könnyűzenei Konferenciának, amelyet az Amaranth zenekar szervezett intézményünkkel és a Peron alapítvánnyal a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A konferencián hét olyan civil szervezet, egyesület mutatkozott be, amelyek célul tűzték ki a hazai zenekarok támogatását, a kortárs könnyűzene népszerűsítését. Elsőként Balogh Attila, az Amaranth zenekar vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Körmendi Csaba, Nagyigmánd alpolgármestere nyitotta meg a konferenciát. A rendezvényen részt vett Mészáros Miklós, az Ifjúsági, Művelődési és Sportbizottság elnöke. Cserteg István, a tatabányai Peron alapítvány ügyvezetője beszélt a konferencia céljairól, elmondta, fontosnak tartja, hogy ezek a szervezetek megismerjék egymás munkáját, és egységesen, közösen gondolkodjanak, egy-egy nagyszabású ötlet megvalósításán. A szervezetek között bemutatkozott a Tatabányai Zenészegylet, a Kanizsai Rockzenéért Alapítvány, a balatonboglári Helyiérték Egyesület, az Oroszlányi Amatőr Klub, a komáromi Fülke Zenei Egyesület és a Magyarock Dalszínház, valamint a Peron Music Alapítvány, akik társszervezői A Magvető Asztaltársaság az elmúlt év után idén is megszervezte a művelődési házban a Farsang Farka Batyusdélutánt. A rendezvény igazi kikapcsolódást nyújtott voltak a rendezvénynek. A bemutatkozások után közös ötletbörzét tartottak a szakma képviselői, amelyek között néhányat külön is kiemeltek. Így például mindenki egyet értett abban, hogy a konferencia hasznos kezdeményezésnek bizonyult, amit folytatni kell. Az is biztossá vált, hogy a jövőben Nagykanizsa, majd pedig Balatonboglár ad helyet a rendezvénynek. Ami a nagyközönség számára még fontosabb, hogy közös összefogással életet adnak egy nagyszabású rendezvénynek, amely a Dunántúli rockgála nevet kapta. Balogh Attila, szervező elmondta: Nagy kihívás volt számunkra egy ilyen konferencia megszervezése, úgy érzem maximálisan elérte célját a rendezvény és ami a legfontosabb, hogy sikerült egy olyan kezdeményezést elindítani, aminek nem csak folytatása lesz, de várhatóan nagyon komoly eredmények is kövezik majd az útját. Különösen fontos és örömteli számomra, hogy Nagyigmánd adhatott otthont ennek rendezvénynek, hiszen büszkék lehetünk arra, hogy a konferencia eredményei, illetve az ehhez kapcsolódó rendezvények gyökerei településünkhöz köthetőek. Köszönettel tartozom Bajcsai Miklósnak és a művelődési ház dolgozóinak, valamint Cserteg Istvánnak a Peron alapítvány vezetőjének és Erdei Attilának, az Amaranth zenekar tagjának, akinek a nevéhez fűződik többek között az is, hogy az esemény az elektronikus sajtóban országos hírverést kapott. A szakmai napot a harmadik Fotók: Bajcsai M., Balogh A., Halász Barnabás beszélgettek, egymásnak felelevenítve a régi emlékeket, majd szépen lassan táncra perdültek. A délután lassan estébe fordult, s a jó hangulat nem engedte hazamenni a nótás kedvűeket. Ismét jól szórakoztunk, s még remélhetőleg több alkalommal fogunk is. Az esemény vendégei a jó hangulat mellett, azt is kiemelték, hogy az asztaltársaság korosztályválasztása jó ötlet volt, mert kevés szórakozási lehetősége Évnyitó Rockfesztivál zárta, ahol fellépett az M nélkül, az X-Kharon, az Amaranth, az Agregator, s végül a Golden Rock Band fergeteges koncertjével ért véget a Magyar Kultúra Napja Nagyigmándon. Farsang végi mulatság a művelődési házban Farsang Farka Batyus Délután a középkorosztály részére, régi magyar nóták, sanzonok elevenedtek meg a meghívott Mocsáry Duó előadásában. Február első szombat délutánja hideg volt. Fújt a szél, s szervezőként attól tartottunk, hogy a rossz időjárás távol tartja a vendégeket. Szerencsére nem így volt. A délutáni kikapcsolódásra vágyók megérkeztek. Az első órában Amaranth Körmendi Csaba alpolgármester nyitotta meg a konferenciát Folytatás a 11. oldalon van középkorúaknak, s főleg a magyar nótákat kedvelőknek. A bakonyaljai duó előadása nagy sikert aratott ez alkalommal, így valószínű, hogy találkozunk még velük.

4 február Segítő támogatás a sportkörnek Az elmúlt évről maradtak fenn tartozásai a sportkörnek. Az önkormányzati vezetéshez fordult a sportkör elnöke, s kérte, hogy a múlt évből megmaradt kifizetetlen számlák kiegyenlítésében Hozzájárult a testület a címerhasználathoz Bizonyára nem sokan tudnak róla, hogy egy helyi rendelet szabályozza településünk címerének használatát. A címer használatához engedélyezésre van szükség minden esetben, amelyről a képviselő-testület dönt. A januári rendkívüli Önkormányzati Hírek segítsen. A képviselő-testület januári testületi ülésén hozott döntés alapján rendelkezésre bocsátott 380 ezer forintot a sportkör évi számláinak kiegyenlítésére. ülésen született döntés ezzel kapcsolatban. Úgy döntöttek a képviselők, hogy engedélyezik, hogy a Mészáros Miklós által szervezett nemzetközi dobóbajnokságra rendelt pólókra felkerülhessen címere. Elfogadták a évi költségvetést Minden év elején a költségvetési tervezéssel foglakozik legtöbbet a település vezetése. Az intézmények megtervezik várható bevételeiket és kiadásaikat, amelyet az önkormányzati vezetéssel megvitatnak, majd azt február közepéig a képviselőtestületnek is több alkalommal Nagyigmánd tárgyalja, majd a legmegfelelőbbet elfogadja. Az idén is két fordulóban tárgyalt önkormányati költségvetést a február 13-i testületi ülésen fogdaták el a képviselők. A jelenlévő 10 képviselő 8 igen szavazatával. Részletes tájékoztatást a következő számban adunk a témáról. Pályázatot írnak ki az óvodavezetői állásra Napközi Otthonos Óvodánk vezetői állásának mandátuma július 31-én lejár. Az önkormányzat februári ülésésn döntött arról, hogy pályázatot ír ki az állás betöltésére, amelyről részletesen a következő számban tájékoztatjuk olvasóinkat. Megkezdődött a vidékfejlesztési stratégia kidolgozása Már több alkalommal adtunk hírt arról, hogy telplésünk, a Komárom-Bábolna- és a Kisbéri Kistérség telpüléseivel együttműködve pályáz vidékfejlesztési fejlesztések megvalósítására a Ledaer-program keretein belül. A tavalyi évben az első pályázati körön eredményesen jutott túl a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja előzetesen elismert akciócsoport, amely január végén megkezdte a második körhöz szükséges részletes fejlesztési stratégia kidolgozását. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengelyéhez kapcsolódó fejlesztési lehetőségek minden nagyigmándi vállakozás, és bejegyzett civil szervezet részére megnyílnak, amint a második körben is eredményesnek bizonyul a tervezés közben egyesületté váló akciócsoport. Január végén Nagyigmándon tette meg a tervezési folymat első lépését a csoport, a művelődési házban tartott megbeszélésen a korábban megválasztott Tervezést Koordináló Csoport javaslatai alapján. A folytatásra február 19-én kerül sor a Tárkányon, ahol várhatóan határoznak a csoport egyesületté alakulásáról. A tervezési folyamat első harmadában (néhány héten belül) sor kerül majd egy nagyigmándi ötletbörzére is, amelyre várják a vidékfejlesztési program lehetőségei iránt érdeklődő és fejlesztési ötletekkel rednelkezőket településünkről. Bővebb információ a programmal kapcsolatban Bajcsai Miklós művelődési ház igazgatótól (20/ , muvhaz@nagyigmand.hu kapható, illetve az alábbi honlapokon található: hu, (aktuális). A népszavazással kapcsolatos tudnivalók A március 9. napra kitűzött ügydöntő népszavazással kapcsolatosan néhány változásra szeretném felhívni a nagyközség választópolgárainak figyelmét: A választási eljárásról szóló év C. törvényt decemberében módosította a parlament, melynek eredményeként az eddig megszokott szabályoktól eltér néhány választási jogintézmény. A választói névjegyzékbe történő felvételről február 22-ig kapnak névre szóló értesítőt, aki nem kap az a névjegyzékből való kihagyás miatt kifogással élhet február 27-én óráig a Helyi Választási Iroda vezetőjénél. Az időpont azért fontos, mert a névjegyzéket a szavazás napján már a Szavazatszámláló Bizottság nem módosíthatja, oda senkit sem vehetnek fel. Új szabály vonatkozik az igazoláskérésre is, melyet személyesen március 7-én óráig, levélben pedig március 4. napig beérkezőleg lehet megtenni. A legalább két szavazókörrel rendelkező településeken igazolással szavazni csak a választási iroda által kijelölt szavazókörben lehet. A Nagyigmándon igazolással szavazni kívánók a 3-as számú szavazókörben (2942 Nagyigmánd, Vak B. u. Vadászcsárda) tehetik ezt meg. Az igazolás kérése előtt érdemes az interneten a hu címen megtekinteni az igazolás elfogadására kijelölt szavazóköröket. Mozgó urnát csak írásban lehet kérni a szavazás napja előtt a Helyi Választási Irodától, a szavazás napján a Szavazatszámláló Bizottságtól. Kérelemnek bármilyen, akár kézírással elkészített írat is megfelel, amelyet a kérelmező saját kezűleg írt alá. A legfontosabb helyi változás, hogy az 1-es számú szavazókör helyszíne megváltozott, a Zeneiskola (Közösségi ház) helyett a Pápay József Általános Iskola ebédlője lesz a szavazókör. A 4-es számú szavazókör a szőkepusztai ebédlő helyett a Szőkepuszta orvosi rendelő. A Választási Iroda és a választási információs szolgálat elérhetőségei: Választási Iroda Vezetője: Dr. Füles Zoltán Nagyigmánd, Kossuth L. u. 2. Tel.: 34/ Fax.: 34/ jegyzo@nagyigmand.hu Dr. Füles Zoltán HVI vezetője Bírósági tájékoztató Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy évben a Komáromi Városi Bíróságon a panasznapon időpont egyeztetése után tudjuk ügyfeleinket fogadni. Az időpont kérése történhet telefonon (34/ ) hétköznap óráig, vagy személyesen a bíróság lajstrom irodájában. Amennyiben nincs előre egyeztetett időpontjuk, abban az esetben hosszabb várakozási időre kell számítaniuk, hiszen az időpontra érkezők minden esetben megelőzik Önöket. Komáromi Városi Bíróság

5 2008. február 5 Figyelem! Megváltozott a közjegyzői iroda helye Dr. Rubovszky László komáromi közjegyző ezúton értesítem Önöket, hogy irodám helye megváltozott. Az új iroda címe: Komárom, Arany János utca 17., Földszint (A polgármesteri hivatal melletti 7 emeletes, kék színű épület árkádja alatt) dr. Rubovszky László komáromi közjegyző Tanácsot adnak! A művelődési házban minden szerdán és óra között egy ismert biztosító komáromi kirendeltségének vezetője ingyenes szaktanácsadást tart. Bármilyen biztosítási, vagy befektetési kérdéssel forduljanak hozzá bizalommal! Kedves Olvasóink! Tisztelt Nagyigmándiak! Az utóbbi időben azt tapasztalni, hogy elterjedt nagyközségünkben a közterületeinken történő szemetelés. Figyeljünk jobban környezetünkre, s ne dobáljuk el a szemetet, használjuk az utcákban elhelyezett hulladékgyűjtőket, s figyelmeztessük erre a többi nagyigmándit és idelátogatót! A szerk. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sorstárs Támogató Szolgálat Célunk, hogy a településen súlyos fogyatékkal élő emberek életét megkönnyítsük egészségügyi ellátások, közszolgáltatások elérése lakáson belüli speciális segítségnyújtás által. Feladataink: - Személyszállítás a komáromi kistréségen belül (eü-i, szociális, oktatási, kulturális intzéményekhez, munkahelyre, rendezvényre); - Személyes segítségnyújtás egyéni igényekhez igazodva, az egyén önállóságát tiszteletben tartva (ügyintézés, mentális gondozás stb.); - Információ és tancsadás segédeszközök használatában, szociális ellátások igénybevételében; - Csoportfoglalkozások, előadások szervezése igény szerint. Az ellátást igénybe veheti, aki fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, emelt összegű családi pótlékban részesül. A szolgálat igénybevétele INGYENES! Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sorstárs Támogató Szolgálat 2900 Komárom, Táncsics M. u. 26. Tel./Fax: 34/ Kéményseprés A KOMTŰZ Kft. értesíti a lakosságot, hogy az éves kéményellenőrzést és tisztítást, valamint az éves szolgáltatási díj beszedését február 18-tól végzi Nagyigmándon. KOMTŰZ Kft. Anyakönyvi hírek Február 6-án Szijj Ferencné polgármester asszonnyal és Péntekné Róth Eszter védőnővel nagyközségünk első újszülöttjét. Cserháti Gabriella és Gulyás Ferenc kisfiát Ferencet otthonukban köszöntöttük. Január hónapban több kis újszülött érkezésének örülhettünk. Január 13-án megérkezett Szluka Gabriella és Gulyás Krisztián kislánya: Sára. Január 15-én Pálmási Veronika és Zsebő Géza kisfia Kornél. Nagyigmánd Nagyközség önkormányzati hiradója Megjelenik havonta 1300 példányban február Kiadó: Nagyigmánd Nagyközségi Művelődési Ház és Könyvtár 2942 Nagyigmánd, Fácán u. 1. Szerkesztő: Bajcsai Miklós Megérkeztünk Zsebő Kornél Január 16-án Nagy Beáta és Héri Tibor kislánya Barbara. Kívánjuk, hogy a kisgyermekek erőben, egészségben, szeretetben fejlődjenek! Akiktől búcsúztunk Vizeli Antalné, Ladányi Vilmosné, Karsai Sándor, Horváth Jánosné, Kovácsné Vincze Hajnalka Az első újszülött édesanyjával Nyugodjanak békében! Pásztor Tiborné anyakönyvvezető Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik férjem temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoztak. Karsai Sándorné és családja Községi Könyvtár új nyitva tartása márciustól: Hétfő: Csütörtök: Kedd: Péntek: Szerda: , és Szombat: Nyomda: Multi Copy Kft., Komárom, Mártírok u Hirdetésfelvétel a kiadónál. hirnok@nagyigmand.hu Tel.: 20/ , Fax: 34/ Nyt. szám: 2.9/989-1/2006 A beérkezett képeket, kéziratokat szerkesztett formában közöljük.

6 február Iskolai farsang a reneszánsz jegyében A nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában február első péntekén tartottuk alsó tagozatos diákok farsangi mulatságát. A reneszánsz és Mátyás király emlékéve alkalmából igazságos uralkodónk udvarába kalauzoltuk el a vendégeket. A farsangon először álruhában járt a vendégek közt Mátyás, Fotó: BA majd udvarhölgyei kíséretében vonult be elfoglalni trónusát. Az udvari bolond és a ceremóniamester sem hiányozhatott a király mellől, akik szóval tartották az udvarnépet. A király a farsang nyitásaként elrendelte, a mulatságot megnyitó táncot. A műsort és a táncot felnőttek adták elő: Körmendi Beáta, Mészáros Piroska, Molnárné Talabér Irén, Prostek Tamásné, Steiningerné Csete Ildikó, Szeimann Istvánné, Váradi Adrienn, Bajcsai Miklós, Körmendi Fotó: BA Fotó: BA Csaba, Dr. Malomsoki István, és Róth Csaba. A farsang folytatásaként vásári komédiát láthattak a vendégek a 4. A osztályosok előadásában, s ezt követte a maskarába bújt nebulók felvonulása. A gyerekek aranyalmát táncoltattak, limbóztak, sőt a nagyon ügyesek még nagy királyunk találós kérdéseire is válaszolhattak, majd a tombolasorsolás zárta a délutánt. A jó hangulatot fokozták a szülői munkaközösség által elkészített finomságok is. Ez úton mondunk köszönetet mindenkinek aki munkájával hozzájárult ennek a napnak a sikeréhez. Külön köszönet Nyitrai Juditnak a reneszánsz tánc koreográfiáért és sok a Fotó: BA türelméért, amivel betanította nekünk a táncot. Diákönkormányzat vezetői Iskolai Beiratkozás A Pápay József Általános Iskola Igazgatója értesíti a Szülőket, hogy a tanköteles korú gyermekek beíratása április 8-án (kedden) óráig és április 9-én (szerdán) óráig lesz az iskolában. Felhívom a kedves Szülők figyelmét, hogy a beiratkozáshoz szíveskedjenek elhozni a(z): - személyi igazolványukat, - óvoda, illetve Nevelési Tanácsadó szakvéleményét, - gyermek születési anyakönyvi kivonatát, betegkártyáját, - 1 db igazolványképet a diákigazolványhoz, Ft-ot (diákigazolvány ára). Kérem, hogy a beíratáskor szíveskedjenek nyilatkozni: - Gyermekük az iskolaotthonos osztályba kerüljön-e? - Igénylik-e a délutáni napközis foglalkozást? - Csak ebédet igényelnek-e? - 4. osztálytól angol vagy német nyelvet tanuljon-e gyermekük? Karsai Bálint igazgató Gyűjtsük együtt az 1 és 2 Ft-os érméket! márciusától kivonják a forgalomból az 1 és 2 Ft-os pénzérméket. Kérünk mindenkit, hogy támogassa az 1 és 2 Ft-osok bedobásával a gyermeknapi programokat. A Pápay József Általános Iskoláért Közalapítvány március 9-én alakult, azzal a céllal, hogy az általános iskola működését, fenntartását és fejlesztését segítse. A évben is kérjük a szülőket és támogatóinkat, hogy a személyi jövedelemadóból felajánlható 1%-ot Alapítványunk számára ajánlják fel. Legyen még több meglepetés és izgalom ezen a napon! A gyűjtőhengert az általános iskola földszinti aulájában találják meg. Diákönkormányzat Oktatási alapítványaink felhívása Az így befolyt pénzből az iskola rendezvényeit, előadásokat, kirándulásokat, színházlátogatásokat, eszközbeszerzéseket szeretnénk támogatni. Várjuk az adózók felajánlásait! Adószámunk: Pápay József Általános Iskoláért Közalapítvány V V V A Tehetséges Nagyigmándi középiskolai tanulók, főiskolai Gyermekekért Alapítvány és egyetemi hallgatók támogatására az előző évekhez hasonlóan ismét várja a személyi jövedelemadóból felajánlható 1%- okat. A felajánlott összegeket fordítjuk. Adószámunk: Tehetséges Nagyigmándi Gyermekekért Alapítvány A nagyigmándi Napközi Otthonos Óvoda köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik évben adójuk 1%-átaz intézménynek ajánlották fel, melyből óvodánk udvarára vásároltunk játékszereket. Kérem Önöket, hogy jövedelemadójuk 1%-ával évben is támogassák intézményünket. A közalapítványunk célja, az óvoda V V V eszközállományának bővítése, a rendezvényeink támogatása és ezáltal a gyermekeink óvodai nevelésének magasabb szinten való biztosítása. A Nagyigmándi Óvodáért Közalapítvány adószáma: Köszönöm az óvodába járó gyermekek nevében. Czeglédi Ferencné óvodavezető - kuratóriumi elnök

7 2008. február Református hírek Február 6-9-ig Református böjti estéket tartottunk gyülekezetünkben. A négy esti alkalommal az Igét Roboz Péter kocsi, Nagy Attila komáromi, Barta Zsolt rédei és Bátky Dávid Géza etei lelkipásztorok hirdették. Ez úton is köszönjük nekik a hitünket építő és erősítő szolgálataikat. Értesítjük kedves testvéreinket, hogy a szokásos évi egyházlátogatásra február 28-án (csütörtök) este órakor kerül majd sor. Ezen az alkalmon hittanos gyermekeink is számot adnak ismeretbeli gyarapodásukról. Az egyházlátogató bizottságot Máté László Esperes Úr fogja vezetni. Szeretettel kérjük református testvéreinket, valamint hittanos gyermekeinket és szüleiket, hogy lehetőség szerint vegyenek részt ezen az alkalmon. Március 29-én (szombat) a Nagyigmándi Református Egyházközség rendezi meg a Tatai Református Egyházmegye Női konferenciáját. Ehhez csatlakozva szeretnénk egy időszaki kiállítást összeállítani esküvői és keresztelői témakörben. Kérjük azokat a testvéreket, akik őrzik menyasszonyi ruhájukat, csokrukat, keresztelési Az elmúlt egy hónapban több esemény is történt a Nyugdíjas Klub házatáján. Január végén immár második alkalommal adott helyet a művelődési ház a tollfosztásnak. A klub idén is meghívta az óvodásokat az eseményre, és a Fehérlófia mellett a Pillangó csoport gyermekei is megismerhették ezt a régi, már-már elfeledett hagyományt - a tollfosztóban készült finom pihékből kis ludakat készítettek ruhát, pólyát vagy kendőt, esetleg nagyobb méretű, keretezett kiállítható képet, és azokat szívesen egy ilyen jellegű kiállítás rendelkezésére bocsátanák, vegyék fel a kapcsolatot a lelkészhivatallal, vagy Kovács Julianna gondnokkal. Ennek a felhívásnak a célja, egyenlőre, előzetes információ gyűjtése, jelenleg még a tárgyakat átvenni megőrzésre nem tudjuk, azt majd a későbbiekben fogjuk meghirdetni. Sugár Tamás lelkész Tollfosztás és farsang a Nyugdíjas Klubban a gyerekek. Az aszszonyok mellett a klub férfi tagjai is kivették részüket a munkából, volt aki tollatfosztott, s volt aki háztartási eszközt készített a tollszárakból. A farsang beköszöntével a Nyugdíjas Klub is megtartotta szokásos rendezvéynét, amelyen dr. Márkus Jánosné klubvezető köszöntötte a tagokat, s szóban felelvenítette a farsangi szokásokat. Többen hoztak az eseményre egy-egy prózai, vagy lírai művet, s dalokat is hallhattak a jelenlévők. A hangulatfelelős a délutánban Dudás László volt, aki táncra is perdítette a klubtagokat a régi slágerek felelevenítésével. A tavalyi sikeres és örömteli tollfosztást az idén is megtartotta a Nyugdíjas Klub. Vezetőjük, Dr. Márkus Jánosné Marika néni ismét meghívta a csoportunkat. Az idén két csoport is részt vett az eseményen. A mi Fehérlófia csoportunkkal karöltve a Pillangó csoport is élvezhette a nyugdíjasok vendégszeretetét. Az általuk készített libuskákra valódi tollakat ragasztottak a gyerekek. Akik tavaly is turkálhattak a puha tollakban, a ráismerés örömével, elégedetten fújtak a pihék közé. Örülök, hogy lánykám ismét részese lehetett a hagyományok felelevenítésének, hiszen nagy 7 A Fehérlófia csoport ismét tollfosztóban Néphagyományos farsang a Fehérlófia csoportban Népzenével, népi játékkészítéssel, vesszőcsörgő fonásával és korongon fonással kezdődött a farsang farkán tartott mulatságunk. Régi korok vékafonós hangulatát idézte a fűzfavesszőből készülő csörgő. A hét szál vessző megfonása nem kis nehézséget jelentett a szülők számára is. A kitartó munka azonban elérte eredményét, s elkészültek a telet elriogató csörgők a gyermekek örömére, akik szintén szorgoskodtak. Ők korongon fontak hét szál fonalból hajba valót, karkötőt ügyes daduskánk, Zsuzska néni segítségével. A mulatságunkat megelőző napokban a hangulat alapozására csörögefánkot is sütöttünk a kis ügyes kezek segédletével a csoportunkban. A gyermekek sokrétű betekintést kaptak eleink farsangi szokásaiba. Élvezettel tanulták a huncutkás rigmuso- élményt jelentett neki. Szülőtársaim szintén így tapasztalták csemetéiknél. A Fehérlófia csoport nevében köszönöm a Nyugdíjas Klub tagjainak a meghívást és vendéglátást. Kasza Helga Szülői Munkaközösségi tag kat, tréfás verbuválót, melyeknek a szövege a mai ember számára nehéznek tűnik. Nem így a nagycsoportosainknak, kik csúfolódós, szekálódó kedvüket is kiélhették legálisan, jókat nevetgélve. A régiségben a lányok is farsangon mentek férjhez, s az egyik énekből kiderült, hogy nem mindig apjuk tetszése szerint választottak. A dühösködő apa odamondogatása a gyerkőcök kedvencévé lett: Látom az életed nemigen gyönyörű, A hátad közepén búcsút jár a tetű. Ismertem apádat, jómódú gazda volt, Ünneplő gatyáján egymást hágta a folt. Így hát hagyott is rátok sok szép vagyont, Hat ökörnek a helyit, Na meg annak a rissz-rossz kötelit. Így hát fel kéne írni a neveteket egy nagy tökre, Fölgurítani a híres Csémi hegyre, Onnan legurítani a völgybe, Hogy vesszen el híretek-nevetek örökre! Nehogy hagyományaink is véle vesszenek, nem árt, ha gyermekeink néha ilyet is tanulnak, hiszen örömük tellett benne. Pőcze Lászlóné óvónő

8 február BABA-ANYA KLUB Nagyigmándon a művelődési házban február 4-től kismamák és anyukák kezdeményezésére Baba-Anya Klub indult a védőnők szervezésében. A klub első és rendszeres programja: a ZENEBÖLI a nagyigmándi művelődési házban. Hétfőnként 10 órától zenés-mondókás foglalkozás zajlik F. Nagy Ágnes pedagógus közreműködésével A képességfejlesztő foglalkozáson való részvételt a szakember hat hónapos és három éves kor közötti korosztálynak ajánlja. A félórás foglalkozás célja: a gyermekek komplex személyiség és képességfejlesztése, zenei eszközökkel, és társművészetek bevonásával. Az első foglalkozás február 2007 végén járt le a mandátuma a agyközségi sportkörünk elnökségének. Az év elején kerített sort arra a sportköri közgyűlés, hogy az új elnökség, illetve elnök személyét meghatározzák a következő négy évre. Dr. Füles Zoltán közgyűlést levezető elnök köszöntötte a megjelenteket és felkérte Márkus Béla sportkörelnököt, hogy tartsa meg beszámolóját az elmúlt négy éves ciklusról. Az elnököt követően a Gerencsér József, a Felügyelő Bizottság elnöke adott számot a négy éves 4-én volt, melyen 18 kisgyermek és édesanyja vett részt. A művelődési házban biztosított padlószőnyeges teremben a gyermekek felszabadultan játszottak, énekekre, mondókákra, zenére az édesanya közreműködésével mozgásgyakorlatokat végeztek és ismerkedtek a különféle csörgő-zörgő hangszerekkel. A picurkák az első percek szorongó érzései után a kellemes hangulatú játékok közepette hamar feloldódtak. A foglalkozásokat követően 11 órától pedig szeretettel várunk minden édesanyát és gyermekét kötetlen beszélgetős programunkra a művelődési házba. Az anyukák részéről felmerülő témákkal kapcsolatban szívesen készítünk előadásokat. A klub célja: hogy a gyermekek képességei szervezett körülmények között fejlődjenek, gyermekek és az édesanyák jobban megismerjék egymást, szokják a nagyobb közösséget, és a szülők első kézből kapjanak tájékoztatást a legújabb információkról. Védőnői Szolgálat Tisztújító közgyűlést tartott a sportkör Márkus Béla a régi-új elnök gazdálkodásról, majd megköszönve az eddigi bizalmat, búcsúzott a sportköri munkától. A részletes beszámolókat a közgyűlés elfogadta, s az új tisztségviselők megváalsztására került sor. A Jelölő Bizottság elnöke, Mészáros Miklós sportbizottsági elnök tett javaslatot az új tisztségviselők személyére, s szavazásra bocsátották a jelölteket, mivel nem volt más javaslat. A szavazást követően Bajcsai Miklós, a Szavazatszámláló Bizottság tagja hirdette ki az eredményt. A több mint negyven sportkörtag nagy többségű szavazata alapján a következő négy évre Márkus Béla kapta meg az elnöki posztot, továbbá az elnökség tagjainak Bercsi Barnabást, Sebestyén Antalt, Szíjj Bélát és Vörös Jánost, valamint a Felügyelő Bizottság elnökének Kocsis Jolánt, tagjainak Zeke Lászlót A Nagyigmándi KSK labdarúgói a 2008-as évet január 7- én kezdték el a felnőtt és ifjúsági csapat edzéseivel, amit ezután is Czanik Károly irányít. Utánpótlás csapataink, serdülő és előkészítő, egy felkészülési tornán vettek részt, amit Ácson rendeztek meg. A gyerekek szépen helyt álltak és előkészítő csapatunk az 5. helyen végezett, míg egy héttel később serdülőink a döntő játszmában, szoros mérkőzésen veszítettek és az előkelő 2. helyen végeztek. Ez a torna két hétvégén zajlott és mindkét alkalommal a szülők és vezetők szállították a gyerekeket személykocsikkal. Köszönet érte mindenkinek! Felnőtt csapatunk felkészülése zökkenőmentesen folyik, párhuzamosan az ifikkel. Változások várhatók, hiszen lesznek távozók is a csapattól és lesznek új játékosok is. Ami már biztos, hogy két szlovákiai magyar játékos le lesz igazolva, hiszen ők már az ősszel érkeztek, de csak most elehet igazolni. A bajnok- Labdarúgás és Halász Lászlót választották a szavazók. Hamarosan indul a kézilabda bajnokság Március 1-én húzzák magukra idei tétmecscsen először a nagyigmándi mezt a férfi kézilabdázók. 1-én a tarjáni csarnok ad helyet a téli fordulók második ütemének, ahol a tatai Megalodus és a Lábatlan csapata lesz az ellenfél. A csapat a komáromi sportcsarnokban készül a tavaszra, és valószínűleg több meccsét is a városi sportcsarnokban játsza majd, mivel szabadtéren a hideg időjárás nem engedi az első hazai meccseket lebonyolítani. A sorsolást a következő számban közöljük, de a honlapon már hamarabb látható lesz. - bm - ságot a labdarúgó szövetség előbbre hozta, így március 2- án kezdünk itthon az elmaradt mérkőzéssel Bábolna ellen. Addigra kell kialakítani egy ütőképes csapatot, akitől egy jobb eredményre számítunk. Ifjúsági csapatunk mint említettem együtt készül a felnőttekkel. Sajnos az edzéslátogatottság csak közepesnek mondható, de az idő javulásával bízunk benne, hogy a gyerekek is gyakrabban látogatják majd az edzéseket. Január 18-án megtartottuk az egyesület tisztújító közgyűlését, de sajnos még nincs az egyesületnek pénztárosa. Ígéretet kaptunk rá, hogy kapunk segítséget az önkormányzattól. Itt szeretnénk megkérni a kedves szurkolóinkat, támogatóinkat és a kedves szülőket, hogy továbbra is támogassák egyesületünket, akár anyagi segítséggel, munkájukkal, kinek-kinek lehetőségeihez mérten, hiszen számottevő fiatal sportoló, focizik, kézilabdázik hétről-hétre az egyesület színeiben, öregbítve jó hírét a Nagyigmándi KSK-nak. Labdarúgó szakosztály

9 2008. február Agrárhírek Ismét megnyílt egy támogatás az EMVA-ban Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe alma, körte, cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack, szilva, szamóca, málna, szeder, köszméte, piros ribiszke, dió, mogyoró, mandula, bodza, spárga, gesztenye, csemegeszőlő ültetvények faj/fajtaszerkezet-változtatása, korszerűsítése érdekében meglévő ültetvények újratelepítésére, kiegészítő jellegű telepítésére és új ültetvények telepítésére és a termőre fordulásáig történő ápolásához. A támogatási kérelmet évben február 1.-március 17. között, a további években május 15.-június 15. között lehet benyújtani a lakóhely/székhely szerint illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervéhez. A kifizetési kérelmet 2008-tól kezdődően évente az egységes területalapú támogatásokkal együtt május 15-ig lehet benyújtani. Augusztus 1-augusztus 31. között a megvalósított és ültetvényekhez kapcsolódóan további elszámolások nyújthatók be az MVH-hoz. További részletek a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendeletben, valaminta 13/2008 (I.31.) MVH közleményben olvashatók, valamint az információs szolgálat tanácsadóitól is kérhetők: Tata - Sztahura Erzsébet, 70/ , 34/ , ill. Nagyigmánd - Gubucz Péter, 30/ , valamint a www. nagyigmand.hu (aktuálisban) honlapon. ELADÓ A Csémi-hegyen, a középső dűlőben szőlő házzal együtt eladó! Érdeklődni személyesen Viola Józsefnél, a Nagyigmánd, Akácfa u. 2. szám alatt, vagy a as telefonszámon lehet. 9 Konténeres Hulladékszállítás Építési törmelék Kommunális és lomhulladék Iparihulladékok 3 m 3 -es és 6 m 3 -es konténerek Közületeknek és magánszemélyeknek A LEGJOBB ÁRON! NAKOR KFT. Tel.: 06-30/ , 34/

10 február Figyelemzavar vagy hiperaktivitás vagy neveletlenség? Kedves Szülők! Ebben a havonta ismétlődő rovatban, GEKKO Komárom Képességfejlesztő Játszóház tulajdonosát, Bajai Hildát kérdezzük a gyermeknevelés során sokszor felmerülő problémákról. B.H.: Már az iskolakezdéskor észrevehető apró figyelmi eltérésnek később súlyos következményei lehetnek a gyermek tanulása és személyiségfejlődése terén. Lassú tanulási tempó alakulhat ki például azáltal, hogy nem megfelelő a gyermek figyelme (annak terjedelme, mélysége), s ezért hamarabb elfárad. Ha az iskolában sorozatos kudarcok érik, elkedvetlenedik, könnyen megutálhatja az iskolát, a tanulást, ráadásul alulértékeli önmagát. Szerk.: Milyen a hiperaktív gyermek? B.H.: A hiperaktív gyerek nem beteg, csak más, mint a többi. Egy részüknél szülési trauma, másoknál környezeti hatások váltják ki ezt a viselkedést, amely könnyen összetéveszthető a figyelemzavarral. A hiperaktivitás rossz adottság, amely kisebb korban könnyen korrigálható, ám ha nem foglalkoznak vele, átcsaphat devianciába. Ezek a gyerekek okosak, de ha nem figyelünk rájuk, belőlük kerülhetnek ki a legnagyobb csibészek. Ugyanakkor a legtöbb hiperaktív gyermek egyes területeken kiemelkedően teljesít, rendkívül nagy az igazságérzetük, segítőkészek, kreatívok, szokatlan asszociációkkal állhatnak elő. Szerk.: Mennyi gyermek érintett? B.H.: A gyermekek közel 10%-a hiperaktív, ami az iskolában válik feltűnővé. Vizsgálatok azt mutatják, hogy az iskolában vagy a szülők által hiperaktívnak tartott gyermekek fele kapja ezt a minősítést szakembertől is. A diagnózist rendszerint gyermekorvosból, pszichológusból, gyógypedagógusból álló csapat állítja fel. Szerk.: Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, akik alig tudnak nyugton maradni, állandóan kérdezősködnek, zavarják az órát? B.H.: A nem hiperaktív gyermek is mutathat hiperaktivitásra jellemző tüneteket. A figyelem-, beilleszkedési vagy egyéb tanulási zavar megelőzése érdekében fontos ezeknek az eltéréseknek is a nyomába eredni, ugyanis az iskolai tanulás során egy-egy részképesség hiányossága, eltérése is okozhat írás-, olvasás- vagy éppen beilleszkedési problémákat. Vannak olyan, hiperaktivitás tüneteit mutató gyermekek is, akik egyszerűen csak neveletlenek, nem világosan felállított és következetesen betartatott szabályok között cseperednek fel (pl. makacs, öntörvényű, követelőző). Minderre szintén ráépülhet iskolai tanulási/beilleszkedési zavar. Szerk.: Elkerülhető, hogy hiperaktív legyen a gyermek? B.H.: A hiperaktív gyermekekkel való foglalkozás során kiemelten fontos, hogy ne a problémák kezelésére, hanem megelőzésükre helyezzük a hangsúlyt. A hiperaktivitás korai tüneteinek megjelenése esetén érdemes minél korábban szakemberhez fordulni, hiszen az agyi érési folyamatok lezáródása (6-7 éves kor) előtt, az alapképességek még rendkívüli hatékonysággal fejleszthetők. Ezeken a képességeken nyugszik, hogyan teljesít majd az iskolában a gyermek, lesznek-e tanulási zavarai, mennyi ideig köthető le a figyelme. Szerk.: Melyek a hiperaktivitásra figyelmeztető jelek? B.H.: Ébresszen gyanút, ha az alábbiak közül, több dolog is jellemzi gyermekét: Figyelme könnyen elterelődik. Rövid ideig képes összpontosítani. Nem hallja meg, ha beszélnek hozzá. Gyakran megjegyzésekkel kíséri a mozgást. Elveszti játékait. Feledékeny, nem mondja meg, mi volt az óvodában az ebéd. Gyakran beszél olyanról, ami nem tartozik a tárgyhoz. Gyakran éri baleset. Izegmozog. Izgatott. Játékát gyakran félbeszakítja. Nagy az igazságérzete, segítőkész. Mindig valami újjal foglalkozik. Az első években sokat sír, keveset alszik. Sokszor csak turkál az ételben, keveset eszik. Keveset kúszik. Gyors a mozgásfejlődése, a 12. hónap előtt már jár. Egyéves kort megelőzően, vagy másfél éves kor után kezd beszélni. A rajzolás, írás nehezen megy, inkább a mozgásos játék érdekli. Szokatlan ötletekkel áll elő. Figyelemzavar prevenció Ayres-tölcsérrel Képességfejlesztő Játszóház GEKKO KOMÁROM 2900 Komárom, Honfoglalás u. 16. (A Vállalkozók házával szemben) Időpont egyeztetés: (06-34) komarom@gekkonet.hu

11 2008. február Az Agregator zenekar volt a vendég a rockfesztiválon Agregator 11 Az Amaranth Boglárra megy tehetségkutatóra Néhány szó a rockfesztiválról. A fellépők sorát a komáromi M nélkül nyitotta, akik ezúttal már új dobosukkal mutatkoztak be, Horváth Ákos személyében. A közönségnek most sem kellett csalódnia, néhol a magyar népdalok hangulatát idéző elemek tarkították az egyébként progresszív muzsikát. A komáromiak után az ácsi zenekar, az X-Kharon lépett a színpadra, lendületes, zúzós műsort adtak, megmozgatva a közönséget is. A házigazda Amaranth műsora kiegészült egy új dallal is, amely Nagyigmándon debütált. A zenekar nagyon jól szólt, és a közönség is vette a lapot. A koncert jó felvezetése volt a Tatabányáról érkezett Agregator zenekar koncertjének. Az együttes az utóbbi időben országos hírnévre tett szert, több lemeze is megjelent már, nem csoda tehát, hogy megtelt a nézőtér a rajongókkal. Itt is dobos váltás történt, de ellentétben az M nélküllel, az Agregator nem első koncertjét játszotta új dobosával, Nagy Károllyal. Karesz nem ma kezdte a szakmát, remekül helyt állt és egy félelmetesen erős koncert után tértek pihenőre Mikus Tomiék. Mialatt az Agregator levegő után kapkodott az öltözőben, már Fancsik Istvánék, ismertebb nevén Gesztenyéék készültek a bulizáró showra. Szó szerint, hiszen a Golden Rock Band következett, akik régi idők nagy zenéit és ezek hangulatát hozzák magukkal minden egyes fellépésük alkalmával. Hajnalig húzták a jobbnáljobb rockhimnuszokat a srácok, akik szintén Nagyigmándon készülnek, így elmondható, hogy hazai pályán állták meg a helyüket. Őket külön köszönet is illeti a hangosításban nyújtott segítségükért. Itt szeretném megemlíteni a Magyarock Dalszínházat is, akik szintén a hang-, illetve a fénytechnikában voltak a szervezők segítségére köszönet érte. Összességében elmondható, hogy a harmadik fesztivál is színvonalasra sikerült, és hamarosan újra rockbuli a művelődési házban, hiszen a Pihent Elme zenekar szervezi az idei Rockhúsvétot, amely április 5- én lesz. Fotók: Bajcsai M., Balogh A., Halász Barnabás Fergeteges hangulat a 15 éves Ifi Klub rendezvényén A balatonboglári művelődési házba nyert belépőt az Amaranth zenekar azzal, hogy a tavalyi tatabányai Peron teheségkutatón második helyen végzet. A belépő pedig boglári művelődési ház által rendezett tehetségkutatóra szól, amelyre március 8-án kerül sor. Balogh Attila, az Amaranth frontembere és Bajcsai Miklós művelődési ház igazgató az országos konferencia után látogatott el a balatonparti város művelődési házába, ahol a Légrádi Antalról elnevezett teheségkutatót tartják. A látogatás oka nem más volt, mint a Helyiérték Egyesület munkájába való betekintés mellett a 15 éves Ifi Klub jubileumi rendezvénye, amelynek létrehozása Légrádi Antal nevéhez fűződik. S persze az esemény arra is jó lehetőséget adott, hogy feltérképezzék a nagyigmándi vendégek a tehetségkutató helyszínét. A boglári intézmény példaértékűen menedzseli a PANKKK és egyéb forrásokból működő helyi klubot. Állandó rendezvényeik közé tartoznak a Jazz klub előadásai, valamint a Jazz és Bor Fesztivál tudtuk meg Szalai Tünde mb. igazgatónőtől. A tapasztalataink pozitívak voltak, s meg kell állapítani, hogy ha a mezőny is olyan nívós lesz mint a szervezői háttér, kemény megmérettetés vár a nagyigmándi fiatalokra március elején. Nagyon nehéz lenne mindenkit felsorolni, ezért csak általánosságban szeretnénk közzétenni: Az Amaranth zenekar mindenkinek köszönetet mond, aki bármilyen segítséggel hozzájárult a konferencia, illetve a rockfesztivál szervezéséhez. Külön köszönet illeti a művelődési ház dolgozóit, a Lesz Vigasz Büfé csapatát, valamint Halász Zsanettet, aki újfent bizonyította, hogy nélkülözhetetlen és pótolhatatlan érték számunkra, KÖSZÖNJÜK! Amaranth zenekar Golden Rock Band

12 AZ ELMÚLT EGY HÓNAP TÖRTÉNÉSEI KÉPEKBEN Jó hangulatú beszélgetés közben a Farsang farkán M. Vizeli Anita mutatta be a Magyarock-at a konferencián Fotó: BA A világhírű bűvészt is láthattuk a 4. A-sok előadásában Mátyás király és táncos udvarnépe az alsós farsangon Fotó: BA Tollat fosztottak a Nyugdíjas Klub tagjai Fotó: BA Valentin Napi Bál 2008 A hegyközség jövőjéről vitáztak az év eleji közgyűlésen Jól érzik magukat az apróságok a Zenebölcsiben

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Célunk: Hátrányos helyzetőek - sérültek, lelki problémákkal küszködı fiatalok, árvák, idısek, nagycsaládosok -, iskoláskorúak és fiatalok szociális,

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző : Kertész Sándorné

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának Működéséről 2008/2009 -1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V augusztus 26-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V augusztus 26-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

A Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2009 c. dokumentumot a Könyvelő elkészítette.

A Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2009 c. dokumentumot a Könyvelő elkészítette. A 2009.évi közhasznúsági jelentés kötelező tartalmi elemei a) A 2009. év számviteli beszámolója a számviteli törvény szerint Külön dokumentum fájlban mellékelve (1715/B). A Egyszeres könyvvitelt vezető

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben