Német nyelv 3-8. évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Német nyelv 3-8. évfolyam"

Átírás

1 1 Német nyelv 3-8. évfolyam

2 2 Német nyelv 3-8. évfolyam A tanterv, a NAT Élő idegen nyelv műveltségterület, a 3-8. évfolyamok követelményeit dolgozza fel. A Nyíregyházi Tanterv/helyi tervezés aránya: ~80/20 %. Ennek felosztása: Évfolyam Összesen Heti Évi Heti Évi Heti Évi Heti Évi Heti Évi Heti Évi NÉMET Alapelvek és célok Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival. Az élő idegen nyelvet a közoktatásban részt vevő minden diáknak kötelező tanulnia a negyedik évfolyamtól a tankötelezettség végéig. Meghatározott feltételek teljesülésekor az iskolák a negyedik évfolyamot megelőzően is elkezdhetik a nyelvtanítást. A nyelvtanulás az első öt évfolyamon elsősorban játékos ismerkedést jelent az idegen nyelvvel. Az általános iskolában minden diáknak legalább egy idegen nyelvet kell tanulnia az anyanyelvén kívül. A gimnáziumokban, valamint azokban a szakközépiskolákban, ahol a feltételek adottak ehhez, a tanulónak két idegen nyelven kell használható nyelvtudásra szert tennie. A közoktatásban szabadon történik a nyelvválasztás, a helyi igények és lehetőségek alapján. Élő idegen nyelvként taníthatók a gyakran tanult (angol, német), a kevésbé gyakran tanult nyelvek, valamint a kisebbségek nyelvei, illetve a nem magyar anyanyelvűek számára a magyar nyelv. Ezeken kívül második idegen nyelvként taníthatók holt nyelvek is, melyek tanulását az alaptanterv nem szabályozza. A kisebbségek nyelvének nemzetiségi nyelvként történő tanításáról külön jogszabály rendelkezik. Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és a nagyvilág művelt, mobilis, többnyelvű polgárai lehessenek, használható és továbbfejleszthető idegen nyelvi tudással kell rendelkezniük, mely személyiségfejlődésüket is előnyösen befolyásolja. A fejlesztési feladatok szerkezete A fejlesztési feladatok minden nyelvelsajátítási szinten a következő egységekből állnak: beszédértés, beszédkészség, olvasásértés, írás. Fejlesztési feladatok Az élő idegen nyelv tanításának és tanulásának alapvető célja a kommunikatív nyelvi kompetenciák kialakítása. A kommunikatív nyelvi kompetencia fogalma azonos a használható nyelvtudással. Az adott szituációnak megfelelő nyelvhasználati képességet jelentik, melyek mérése és értékelése a négy nyelvi alapkészségen (hallás, beszéd, olvasás és írás) keresztül lehetséges. A kommunikatív nyelvi kompetenciák fejlesztése a következőket jelenti: (1) a kötelező oktatás végére a tanulók legyenek képesek egy vagy két idegen nyelvet személyes, oktatási, közéleti és szakmai kontextusban megfelelően használni; (2) a nyelvtanulás során a tanulókban alakuljon ki és maradjon ébren a kedvező attitűd és motiváció a nyelvtanulás, a tanult nyelv, az azon a nyelven beszélő emberek és kultúrájuk, valamint általában más nyelvek és kultúrák megismerésére; (3) a tanulók legyenek képesek nyelvtudásukat egész életükön át önállóan fenntartani, fejleszteni, emellett új idegen nyelveket hatékonyan és sikeresen tanulni. A nyelvtanulás folyamata a bevezetőben megfogalmazott általános kompetenciákra épül, melyek magukba foglalják az alaptanterv műveltségi területeinek tartalmait, ismereteit és készségeit. A kommunikatív nyelvi kompetenciák integrálják az általános kompetenciákat és tanulási képességeket, ezeken belül az anyanyelvi kommunikatív nyelvi kompetenciákat. Az alaptanterv a közoktatás kétéves szakaszaira (6., 8., 10. és 12. évfolyamok végére) minden diák számára a minimális szintet határozza meg, melyet a négy alapkészség területén kell teljesíteni. A helyi tantervekben a

3 3 lehetőségeknek megfelelően ennél magasabb szint is előírható egy vagy több alapkészség területén. Az első és második idegen nyelv követelményeit szintén a helyi tantervekben kell meghatározni. A témaköröket és a tanterv egyéb tartalmait az alaptantervre épülő programoknak kell meghatározniuk. A szintek összhangban vannak az európai hatfokú skálán meghatározott szintekkel. A tankötelezettség végére minden diáknak legalább az önálló nyelvhasználói szintre (B1) kell eljutnia. Emelt szintű nyelvoktatás esetén a tankötelezettség végére a tanulónak magasabb szintű, önálló nyelvhasználóvá kell válnia (B2). Az európai hatfokú skálán a mesterfokú nyelvhasználói szintek (C1, C2) elérése a közoktatásban nem tekinthető alapfeladatnak. Az alaptantervi követelmények az általános iskola végére minden diák számára legalább egy élő idegen nyelvből az A1-es szint elérését tűzik ki célul. A évfolyamra kétféle követelményt fogalmaznak meg aszerint, hogy a nyelvtanuló az adott nyelvből milyen szintre szeretne eljutni a kötelező iskolázás végére, illetve milyen szintű érettségi vizsgát kíván tenni. Amennyiben a 12. évfolyam végére a diák a B1-es szintet kívánja elérni, a 10. évfolyam végére az A2-es szintet kell elérnie [(a) program]. Amennyiben a 12. évfolyam végére a cél a B2-es szint, a 10. évfolyam végére a B1-es szint teljesítése a kívánatos [(b) program]. Második idegen nyelvből a 12. évfolyam végére legalább az A2-es szintet kell elérni [(c) program]. Amennyiben a diák a második idegen nyelvből B1-es szintre szeretne eljutni [(d) program], és ebből vizsgázni kíván, azt lehetővé kell tenni számára. Idegen nyelv 6. évfolyam 8. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv (a) A1- A1 B1 Első idegen nyelv (b) A1 A2 B2 Második idegen nyelv (c) A2 Második idegen nyelv (d) A1 B1 Az A1-, A1, A2, B1 és B2 szintek meghatározása Az európai minimumszint fele: A1- Ezen a szinten a diák megérti a legegyszerűbb ismert utasításokat, kéréseket, és röviden válaszolni tud azokra. Beszédértés Megérti a tanult témákhoz kapcsolódó ismerős szavakat, fordulatokat. Beszédkészség Képes egyszerű kérdéseket feltenni, és azokra válaszolni. Olvasásértés Felismeri és megérti az ismerős szavakat, igen egyszerű mondatokat. Írás A tanult szavakat le tudja írni, ismerős szövegbe be tudja írni. Az európai minimumszint: A1 Ezen a szinten a diák megérti és használja a gyakoribb mindennapi kifejezéseket és a nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Be tud mutatkozni, és be tud mutatni másokat, meg tud válaszolni, és fel tud tenni személyes jellegű kérdéseket (pl. hogy hol lakik) ismerős emberekre és dolgokra vonatkozóan. Képes egyszerű interakcióra, amennyiben a másik személy lassan, világosan beszél és segítőkész. Beszédértés Megérti az ismerős szavakat, fordulatokat, melyek személyére, családjára, közvetlen környezetére vonatkoznak. Beszédkészség Képes egyszerű beszélgetésben részt venni, amennyiben a partner lassan, jól artikulálva beszél. Képes feltenni és megválaszolni egyszerű kérdéseket ismerős témára és helyzetre vonatkozóan. Lakóhelyét, ismerőseit képes egyszerű fordulatokkal leírni. Olvasásértés Megérti az ismerős szavakat, egyszerű mondatokat feliratokon, reklámokban, katalógusokban. Írás Képes egyszerű nyomtatványt kitölteni, rövid üdvözletet megírni. Az európai alapszint: A2 Ezen a szinten a diák megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, állás). Az egyszerű és begyakorolt nyelvi helyzetekben tud kommunikálni úgy, hogy egyszerű és direkt módon információt cserél családi vagy mindennapi dolgokról. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról. Beszédértés

4 4 Megérti a leggyakoribb fordulatokat és szókincset, ha számára ismert, közvetlen dologról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek, bejelentések, egyéb gyakori szövegek lényegét. Beszédkészség Részt tud venni egyszerű, begyakorolt, hétköznapi témáról szóló beszélgetésben, mely közvetlen információcserét igényel ismert tevékenységgel kapcsolatban. Képes magát megértetni társasági beszélgetésben. Röviden le tudja írni például családját, lakóhelyét, tanulmányait. Olvasásértés Megérti rövid, egyszerű szövegek, köztük történetek lényegét. A kért információt ki tudja keresni. Írás Rövid feljegyzéseket, üzeneteket, magánlevelet tud írni. Az európai küszöbszint: B1 (önálló nyelvhasználó) Ezen a szinten a diák megérti a fontosabb információkat a világos, standard szövegekben, amelyek ismert témáról szólnak és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola és a szabadidő stb. terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során adódik. Egyszerű, összefüggő szöveget tud alkotni ismert vagy az érdeklődési körébe tartozó témában. Le tudja írni az élményeit, a különböző eseményeket, álmokat, a reményeit és ambícióit, továbbá röviden meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket. Beszédértés A köznyelvi beszédet főbb vonalaiban megérti, ha az rendszeresen előforduló, számára ismert témáról szól. Megérti a legfontosabb információkat olyan rádió- és tévéműsorokban, melyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési köréhez vagy tanulmányaihoz kapcsolódó témákról szólnak, és melyekben viszonylag lassan és világosan beszélnek. Beszédkészség Részt tud venni a nyelvterületen utazás közben felmerülő helyzetekben, valamint ismerős, mindennapi témákról adódó beszélgetésekben felkészülés nélkül. Egyszerű, összefüggő fordulatokkal el tudja mondani élményeit, céljait. Röviden meg tudja indokolni és magyarázni a véleményét, el tud mondani egy történetet, és véleményét meg tudja fogalmazni. Olvasásértés Megérti olyan szövegek lényegét, illetve a bennük lévő információt, melyek hétköznapi témákkal kapcsolatosak, gyakori témákkal foglalkoznak. Megérti az eseményekről, érzelmekről, véleményekről szóló írásokat. Írás Meg tud fogalmazni egyszerű, rövid, összefüggő szöveget ismert, hétköznapi témákban. Be tud számolni élményeiről, véleményéről. Az európai középszint: B2 (önálló nyelvhasználó) Ezen a szinten a diák megérti az összetett konkrét vagy elvont témájú szövegek gondolatmenetét, beleértve a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Folyamatos és természetes interakciót tud kezdeményezni és fenntartani anyanyelvű beszélővel, mely egyik félnek sem megterhelő. Képes világos és részletes szöveget alkotni széles témakörben, véleményét képes aktuális témákról kifejteni a lehetséges előnyök és hátrányok részletezésével. Beszédértés Megérti a hosszabb előadást, képes követni az összetett érvelést. Megérti a rádió és tévé aktuális eseményekről szóló hírműsorait, valamint a köznyelvet használó játékfilmek többségét. Beszédkészség Folyékonyan és természetesen tud részt venni anyanyelvű beszélőkkel folytatott beszélgetésben mindennapi témákról felkészülés nélkül. Részletesen ki tudja fejteni, meg tudja indokolni, magyarázni és védeni a véleményét, el tud mondani egy történetet. Olvasásértés Megérti a jelenkor problémáival kapcsolatos szövegek (cikkek, beszámolók, narratívák) lényegét, illetve a bennük lévő információt, érvelést. Megérti az eseményekről, érzelmekről, véleményekről szóló irodalmi prózai szövegeket. Írás Képes világosan fogalmazni részletes, összefüggő szöveget a jelenkor problémáival és érdeklődésével kapcsolatos témákban. Be tud számolni élményeiről, képes kifejteni véleményét, érvelni egy álláspont mellett és ellen. Célok és feladatok A negyedik évfolyamon kezdődő kisgyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez juttatni a diákokat, másrészt megalapozni a későbbi nyelvtanulást, főként a receptív készségek fejlesztésével. Ezekhez járul még a nyelvtanulási stratégiák

5 5 kialakításának megalapozása. Iskolánkban harmadik évfolyamon kezdjük az idegen nyelvek oktatását. Harmadik évfolyamon elsősorban dalokkal, játékokkal próbáljuk a gyerekeket az idegen nyelv tanulására ráhangolni. Gyermekkorban a nyelvtanulás a természetes nyelvelsajátítás folyamataira épül. A gyerekek számukra érdekes, értelmes, önmagukban motiváló és kognitív szintjüknek megfelelő kihívást jelentő tevékenységekben vesznek részt. Ezek során a célnyelvet hallva, a szituációt, kontextust értve haladnak előre a nyelv elsajátításában. Ez a folyamat lassú, az idősebb korosztályra jellemző látványos nyelvi eredményt nem várhatunk. Egyik tipikus jellemzője a csendes szakasz, melynek során egyes diákok akár hónapokig nemigen szólalnak meg, de a játékos tevékenységekbe szívesen bekapcsolódnak. Az idegen nyelvi órákon a gyerekek az ismeretlen nyelven hallottakat a világról kialakult ismereteik alapján értelmezik, ezért elengedhetetlen, hogy a tananyag általuk ismert tartalmakra épüljön. Ez egyrészt a konkrét helyzet kihasználásával, szemléltetéssel, másrészt már ismert tantárgyak anyagának integrálásával érhető el. Így válik az ismeretlen célnyelvi tanári beszéd érthetővé a diákok számára. A kerettanterv az 1-4. évfolyamok anyanyelven megismert témaköreire, beszédszándékaira, fogalomköreire és tevékenységeikre épül. A készségek közül a hallott szöveg értésének fejlesztése a legfontosabb, melynek fejlődősét az órai utasítások és a cselekvésre épülő játékos feladatok teljesítésében követhetjük nyomon. A beszéd az egyszavas válaszoktól (ige, nem, név, szín, szám, stb.), a memorizált elemezetlen nagyobb egységek használatáig terjed (köszönés, mondóka, körjáték, dal). Természetes része a gyerekek órai beszédének a magyar nyelvű kérdés és válasz, melyet visszajelzésként, megerősítésként használnak a tanár célnyelvhasználatával párhuzamosan. A követelmények a természetes nyelvelsajátítás folyamatát tükrözve a szó és az egyszerű mondat szintjén mozognak. A olvasás és írás bevezetésével célszerű várni, míg a gyerekekben felmerül erre az igény. Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok, órai tevékenységek, motiváltak, bíznak magukban, és néhány alapvető stratégiát már használnak. A négy tanév céljai között első helyen áll a motiváció fenntartása, a gyerekek sikerélményhez juttatása értelmes munkával. Továbbra is a receptív készségek (hallott és olvasott szöveg értése) fejlesztése áll a középpontban, mivel a produktív készségeket (beszéd és írás) a receptív készségek közvetve fejlesztik. Az évek előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt kap a beszédkészség. Lényeges nevelési cél a diákok olvasási igényének kialakítása és fejlesztése érdekes, könnyített vagy eredeti illusztrált hosszabb szövegek olvastatásával. A témakörök felölelik a tanterv egyéb tantárgyi tartalmait, hiszen a nyelvet nem önmagáért használjuk, hanem információszerzésre, illetve információ-feldolgozásra. A kerettantervi törekvések hozzájárulnak az idegen nyelvi tananyag érthetővé tételéhez, de a tartalmakat más szempontból, másképp csoportosítva dolgozzuk fel, nehogy unalmassá váljanak. A éves korosztály nyelvelsajátítása során jobban támaszkodik memóriájára, mint a célnyelv szabályrendszerére, de egyre inkább képes szabályszerűségeket észrevenni a nyelvben. A szabályok ismerete ugyanakkor csak kis mértékben segíti nyelvi fejlődésüket. A nyelvhasználatban a folyamatosság erősségük a nyelvhelyességgel szemben, de emellett szükség van a legfontosabb struktúrák automatizálására is. Cél, hogy esetleges nyelvi hibáikat maguk vegyék észre és javítsák, így segíthetjük őket autonóm nyelvtanulóvá válni. Az öt év során a diákoknak el kell jutniuk a nyelvtanulási stratégiák olyan szintű használatához, melyek lehetővé teszik számukra az osztályterem falain kívüli idegen nyelvi hatások (filmek, zene, tévéműsorok, újságok) hasznosítását és az irányított önálló haladást. A nyolcadik osztály végére nyelvtudásuk eléri azt a mérhető szintet, mellyel képesek ismert témakörökben idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakciókban sikerrel részt venni. A NAT tananyagcsökkentés elveinek megfelelően - főleg a évfolyamon kevesebb lexikai egységet és nyelvtani fogalomkört kell elsajátítani a tanulóknak, mint korábban. Tehát érvényesülni kell annak az elvnek, hogy kevesebbet, de azt jobban és mélyebben tudja a diák. Idegen nyelvnél ez azt jelenti, hogy a tanuló bár kisebb szókinccsel tudjon kommunikálni a megtanult szavak, kifejezések és nyelvtani ismertek segítségével, vagyis amit megtanult, tudja használni. Kiemelt közös követelmények (4-8. évfolyam) Az idegen nyelv (így a német) oktatása során számtalan alkalom és lehetőség kínálkozik arra, hogy eleget tegyünk a NAT 2003 megfogalmazott általános és közös fejlesztési követelményeknek. A test és a lélek harmonikus fejlesztése a német nyelv tanítása során elsősorban a koncentráció képességeinek alapozásával, az érzelmi intelligencia mélyítésével, az önismeret alakításával, az önértékelés képességének fejlesztésével, és az egészséges életmódra való neveléssel történik. A páros és csoportos tevékenységformák révén rengeteg alkalom kínálkozik az együttműködési készség fejlesztésére és a társas kapcsolatok alakítására. Ezáltal fejlesztjük a tanulóban azt a képességet, hogy tudja elfogadni és tiszteletben tartani mások véleményét.

6 6 Mivel az idegen nyelv tanításának fő célja a kommunikációs készség fejlesztése, magától kínálkozik az alkalom, hogy a gyerek éljen az emberi kapcsolatok kialakításának lehetőségével. Az idegen nyelvi órákon megvalósuló páros és csoportos munkával segítjük tehát a szocializációs folyamatot is. Az egyes témakörök tanítása kapcsán fejlesztjük és gazdagítjuk a gyermek érzelemvilágát, pozitív gondolkodását. A mindennapi élet témaköreiben az életvitellel összefüggő praktikus tudást nyújtunk. Az országismereti tananyagon keresztül a tanulók más népek kultúráját és szokásait ismerik meg, és ez által is neveljük őket a másság elfogadására. Ez a folyamat segíti a csatlakozást Európához és a nagyvilághoz. Saját lakóhelyük és fővárosunk nevezetességei által hozzájárulunk a hon- és népismeret fejlesztéséhez. Fontos, hogy felébresszük a tanulókban az idegen nyelvek tanulása iránti igényt, s ez hozzájárul az alapműveltség tovább-építéséhez. A német irodalom és zene, országismeret tanításával szintén hozzájárulunk a tanulók alapműveltségének és intelligenciájának fejlesztéséhez. A tanulási stratégiák megválasztásában kitüntetett szempont: az életkori jellemzők fegyelembevétele. A német nyelv tanítása során a tanulók az első 2-3 évben többnyire reproduktív feladatok elvégzésére képesek. Kb. a 7. évfolyamtól kezdve adhatunk nekik fokozatosan önálló feladatokat, amely az önálló tanulási készséget és kreativitást fejleszti. Ilyen jellegű feladatok például: a páros és csoportos munka, szituációk, interjúk készítése, történetek írása, vagy átírása, szótár használata, nyelvtani és kommunikatív jellegű feladatok önálló megoldása, fordítás egyik nyelvről a másikra, házi olvasmány feldolgozása, gyakorlás a nyelvi laboratóriumban, és/vagy számítógéppel. Később tanulják meg használni az egynyelvű szótárt is. A német nyelv tanítása során is fontos, hogy építsünk a tanulók korábban szerzett, illetve otthonról hozott ismereteire. Kiemelt szempont a koncentráció más tantárgyakkal. Ez különösen lehetséges az irodalom, magyar nyelvtan, földrajz, biológia, ének-zene, testnevelés tárgyak esetében. Ez a tevékenység segíti az összefüggések felismerését, ugyanakkor megkönnyíti bizonyos ismeretek elsajátítását. Fontos a logikus gondolkodásra való nevelés is. S bár a német nyelvtant nem célként, hanem eszközként tanítjuk, a 7. és 8. évfolyamon, amikor már több mindent tanítunk a tudatosítás szintjén, jó, ha rávilágítunk a német nyelvtan logikus rendszerére. Másrészt bizonyos nyelvi jelenségek esetén nem árt, ha felhívjuk a figyelmet a magyar nyelvtől való eltérésekre, vagy a hasonlóságokra. Mindez rendszerező ismeretszerzési élményeket kínál. Már az általános iskolában fontos a gyakorlati ismeretek megszerzése az életben való eligazodáshoz. Az idegen nyelv tanítása során számtalan alkalom kínálkozik erre. Az információkérés, és adás különböző helyzetekben, a dialógusok, szituációk, szerepjátékok üzletekben és más helyeken, szállásfoglalás, szállodai bejelentőlapok kitöltése, levélírás mind hozzájárulnak a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez. Fejlesztési követelmények Tudatosodjon a tanulóban, hogy anyanyelvén kívül idegen nyelven is kifejezheti magát. Alakuljon ki a tanulóban a pozitív hozzáállás a nyelvtanulás iránt. Fejlődjön együttműködési készsége, tudjon részt venni pár- és csoportmunkában. Ismerkedjen meg néhány alapvető nyelvtanulási stratégiával. A tanuló képes idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival a célnyelven együttműködni a nyelvórai feladatok megoldásában. Tisztában van a nyelvtanulás részterületeivel (beszédkészség, olvasásértés, szókincs, stb.), kialakult, továbbfejleszthető nyelvtanulási stratégiái vannak. Kialakul az igény benne, hogy az osztálytermen kívüli idegen nyelvi hatásokat is megpróbálja hasznosítani önálló haladása érdekében. Az alkalmazott tankönyvek (és tanulmányi segédletek) kiválasztásának elvei A tankönyvek kiválasztásának néhány lehetséges szempontja: - Legyenek benne differenciálásra alkalmas feladatok - Jól legyen strukturálva, emelje ki a lényeget - Legyen színes, legyenek benne képek - Az egyes leckék végén tartalmazzon összefoglaló kérdéseket Természetesen nemcsak a tankönyvben, hanem a tankönyvek mellett taneszközökben, tanulmányi segédletekben is kell gondolkodni. Ehhez kínáljuk segítségként a következő szempontsort: - Az eddig használt tankönyvek, taneszközök, tanulmányi segédletek áttekintése; előnyeik, problémáik - Információgyűjtés a tankönyvekről, taneszközökről: MKM tankönyvlista, TANOSZ taneszköz lista, Kiadói reklám és szóró anyagok, MPI könyvtárak - Szakmai referenciák: kik írták, lektori vélemények, hol tanítják milyen eredménnyel leírások, recenziók - Teljes felmenő rendszerű-e - NAT kompatibilitás vizsgálata

7 7 - Kiegészítő anyagok, tanári kézikönyvek - Ár - Tartósság - NÉMET NYELV 3. ÉVFOLYAM - ÓRATERV: Témakör Szóbeli kezdőszakasz: Az én világom: A család: Ház, lakás: Az iskola Étkezés: Öltözködés: Daltanulás, mondókák: Ismétlés: Szabadon felhasználható: Ö s s z e s e n : - Óra 10 óra 3 óra 3óra 3 óra 3 óra 3 óra 3 óra 3 óra 3óra 3 óra 37 óra. TANULÓI ÉS TANÍTÁST-TANULÁST SEGÍTŐ TANESZKÖZÖK Javasolt tankönyvek: Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. (Kezdő német nyelvkönyv éveseknek) (Nemzeti Tankönyvkiadó) Hangkazetta a tankönyvhöz 60 perces. Molnár Marianna Császár Gyöngyi Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. Tanári kézikönyv (Nemzeti Tankönyvkiadó) Jutta Douvitsas Eleftherios Xanthos; Sigrid Xanthos Kretzschmer: DAS NEUE DEUTSCH MOBIL 1. (Pannon Klett Könyvkiadó Kft.) Hangkazetta illetve CD hatvan perces P. Forgács Edit: KOMM MIT! 1. (tankönyv) Gisela Rozek Giusti Fabiana Zanata Merci : DEUTSCH MIT PETER UND PETRA (heti három órában a három kötet anyaga két év alatt elvégezhető.) TAMBURIN c. nyelvkönyv alsótagozatosok számára.

8 8 Taneszközök: - magnetofon (kazettás magnó), - CD, CDlejátszó - hangkazetták, - szemléltető képek, - tanári kézikönyvek, szakmódszertani könyvek, - írásvetítő és írásvetítő fóliák. KÖVETELMÉNYEK HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A tanuló megért: 1) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű kérést, utasítást, s arra cselekvéssel válaszol; 2) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést. BESZÉDKÉSZSÉG 1) hiányos vagy egyszerű mondatban válaszol az ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésre, szavakat és rövid, egyszerű szerkezetű szövegeket (legalább néhány mondókát, verset, dalt) tanult minta alapján reprodukál. részt vesz rövid egyszerű dialógusokban reproduktív szinten. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE 1) felismeri ismert szavak írott alakját, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatot elolvas; 2) ismert nyelvi elemekből, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál. ÍRÁSKÉSZSÉG a) tud másolni tábláról, tankönyvből; b) felismeri ismert szavak írott alakját, leír ismert eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat. A fenti követelmények teljesítését az alábbi tevékenységformákkal lehet segíteni GYAKORLÁS SZÓBAN: - ismétlés kórusban és egyenként, (a tanár vagy a magnó mondatait), - hangos olvasás, - mondókák memorizálása, - rövid dialógusok és szerepjátékok reproduktív szinten, - rövid kérdések megválaszolása az olvasott szöveg alapján. GYAKORLÁS ÍRÁSBAN: - másolás tábláról és tankönyvből, - egészen könnyű házi feladatok megoldása írásban, - egyszerű kérdések megválaszolása, - egyszerű mondatok kiegészítése (kommunikatív jellegű). A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI A 3. évfolyam végén: A oktatási törvényben előírtaknak megfelelően a gyerekek automatikusan továbblépnek a negyedik évfolyamba, a gyerekeket csak jól felelt, megfelelt értékeléssel minősítjük. NÉMET NYELV 4. ÉVFOLYAM ÓRATERV: Témakör Szóbeli kezdőszakasz: Az én világom: A család: Ház, lakás: Az iskola Óra 15 óra 10 óra 10 óra 10 óra

9 9 Étkezés: Öltözködés: Dolgozatírás (előkészítő órával és gyakorlással): Daltanulás, mondókák: Ismétlés: Szabadon felhasználható: Ö s s z e s e n : 8 óra 10 óra 10 óra 20 óra 111 óra. TANULÓI ÉS TANÍTÁST-TANULÁST SEGÍTŐ TANESZKÖZÖK Javasolt tankönyvek: Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. (Kezdő német nyelvkönyv éveseknek) (Nemzeti Tankönyvkiadó) Hangkazetta a tankönyvhöz 60 perces. Molnár Marianna Császár Gyöngyi Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. Tanári kézikönyv (Nemzeti Tankönyvkiadó) Jutta Douvitsas Eleftherios Xanthos; Sigrid Xanthos Kretzschmer: DAS NEUE DEUTSCH MOBIL 1. (Pannon Klett Könyvkiadó Kft.) Hangkazetta illetve CD hatvan perces P. Forgács Edit: KOMM MIT! 1. (tankönyv) Kiegészítő füzetek: - Hausaufgaben - Klassenarbeiten und Teste (ZIEL Kiadó, Hatvan) Gisela Rozek Giusti Fabiana Zanata Merci : DEUTSCH MIT PETER UND PETRA (heti három órában a három kötet anyaga két év alatt elvégezhető.) TAMBURIN c. nyelvkönyv alsótagozatosok számára. Taneszközök: - magnetofon (kazettás magnó), - CD, CDlejátszó - hangkazetták, - szemléltető képek, - tanári kézikönyvek, szakmódszertani könyvek, - írásvetítő és írásvetítő fóliák. KÖVETELMÉNYEK HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A tanuló megért: 3) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű kérést, utasítást, s arra cselekvéssel válaszol; 4) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést. BESZÉDKÉSZSÉG 2) hiányos vagy egyszerű mondatban válaszol az ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésre, szavakat és rövid, egyszerű szerkezetű szövegeket (legalább néhány mondókát, verset, dalt) tanult minta alapján reprodukál. 3) részt vesz rövid egyszerű dialógusokban reproduktív szinten. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE 3) felismeri ismert szavak írott alakját, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatot elolvas; 4) ismert nyelvi elemekből, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál.

10 10 ÍRÁSKÉSZSÉG c) tud másolni tábláról, tankönyvből; d) felismeri ismert szavak írott alakját, leír ismert eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat. A fenti követelmények teljesítését az alábbi tevékenységformákkal lehet segíteni GYAKORLÁS SZÓBAN: - ismétlés kórusban és egyenként, (a tanár vagy a magnó mondatait), - hangos olvasás, - mondókák memorizálása, - rövid dialógusok és szerepjátékok reproduktív szinten, - rövid kérdések megválaszolása az olvasott szöveg alapján. GYAKORLÁS ÍRÁSBAN: - másolás tábláról és tankönyvből, - egészen könnyű házi feladatok megoldása írásban, - egyszerű kérdések megválaszolása, - egyszerű mondatok kiegészítése (nyelvtani, vagy kommunikatív jellegű). A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI (minimális követelmény) A 4. évfolyam végén: A tanuló értsen meg szót, illetve lexikai egységet, s ebből egyszerű mondatokban tudjon használni kb. 60 szót, illetve kifejezést. Rövid mondatokban tudjon beszélni magáról, a családjáról és az otthonáról. Néhány mondatban kérdések alapján tudja elmondani a napirendjét. Nevezzen meg néhány étel- és italfajtát a reggelizés témakörben és néhány ruhadarabot. Tudjon németül köszönni és elköszönni, és tanulótársának vagy tanárának a mindennapi élet témaköreiben néhány egyszerű kérdésére válaszolni. A tanár legfontosabb utasításait értse meg. Tudjon néhány igét ragozni (a haben és a sein igét is), és a helyesen ragozott igealakokat rövid mondatokban használni. Ismerje a tárgyesetet, és néhány ige mellett tudja használni (haben, essen, trinken, möchte, igék mellett). Tudja elmondani a hónapok nevét, és a hét napjait németül. Tudjon számolni 20-ig. A legalapvetőbb hangtani szabályokat tartsa be (diphtongusok, sch, s, z, v, ck, ch ejtése). Ismerjen néhány mondókát. TARTALMAK KOMMUNIKÁCIÓS SZÁNDÉKOK Köszönés, megszólítás, elköszönés, bemutatkozás. Altéma: igeragozás, ezen belül a sein létige gyakorlása. Pl.: Wie heißt du Wo wohnst du? Wie alt bist du?s. Információkérés, információadás saját és közvetlen világunkról Módszerek: Frontális és páros munka. Ajánlatos szóbeli kezdőszakaszt alkalmazni. Dolgok azonosítása, megnevezése. Lásd: témakörök c. fejezet. Kívánság kifejezése: Ich möchte Möchtest du? Tetszés, nem tetszés, elégedettség, elégedetlenség, helyeslés, elismerés kifejezése. Pl.: Gut. Nicht gut Sehr gut. Toll. Prima Hála kifejezése. Pl.: Danke. Danke sehr. Vielen Dank. Udvariassági formák. Pl.: Bitte. Bitte sehr.

11 11 NYELVTANI FOGALOMKÖR A jelen idejű igeragozás egyes számban. (tőhangváltás nélkül) Pl.: wohnen, lernen, spielen. A sein létige ragozása egyes számban. Lásd: Kommunikációs szándékok c. fejezet. A birtoklás kifejezése: a haben ige ragozása egyes számban. Altéma: A tárgyeset határozatlan névelővel és tagadó névmással. Térbeli viszonyok. Helyhatározószók: vorne, hinten, unten, oben, links, rechts. Néhány névmási határozó lexikai szinten. Pl.: darauf, davor. Megjegyzés: Elöljárószókat még csak lexikai szinten tanítunk és keveset. Pl.: in der Mitte, in der Ecke, in der Schule, im Zimmer. Méret, hosszúság legegyszerűbb kifejezései: gross, klein, lang, kurz. Altéma: a sein létige. Időbeli viszonyok Időhatározószók: heute, morgen, übermorgen. A hét napjai. Altéma: A sein ige. Pl.: Heute ist Montag. Morgen ist Dienstag. Hónapok nevei. Időpontok: Az óra és az idő legegyszerűbb kifejezései. Pl.: - Wie viel Uh ist es? -Es ist acht Uhr. (A nem kerek órát csak óra perc összetételben tanítjuk, a többi csak felismerés és nem képzés szintjén..) A modalitás kifejezése a möchte igével. (csak egyes számban) Mennyiségi viszonyok Tőszámnevek 20-ig. Sorszámnevek huszig Számnév és főnév egyeztetése. Altéma: A főnevek többes száma. Mérték, fokozat legegyszerűbb kifejezései: sehr gut, viel, wenig. Életkor kifejezése. Lásd: Információkérés és -adás saját világunkról. Minőségi viszonyok Alak, kiterjedés: klein, groß. Alapszínek. Altéma: a létige gyakorlása. Esetviszonyok: alany- és tárgyeset. Tárgyeset határozott és határozatlan névelővel. (inkább lexikai szinten) Altéma: a haben ige ragozása egyes számban. Logikai viszonyok Az und kötőszó. A tagadás. A nein és a nicht tagadószók. Mondatszerkezetek. Igenlés és tagadás: ja, nein. Szórend egyszerű kijelentő és kérdő mondatokban. Szövegösszetartó eszközök: határozott és határozatlan névelők. Személyes névmások alanyesete A das mutató névmás. Das ist die Tafel típusú mondatokban. TÉMAKÖRÖK, ALTÉMÁK Az én világom Személyi adatok, köszönés, bemutatkozás, ismerkedés. Lásd: Kommunikációs szándékok: információkérés, információadás. A család Szülők, testvérek, nagyszülők, nagybácsi, nagynéni. Ház, lakás Mi hol van a szobában? - A szoba bemutatása határozószókkal és kevés elöljárószóval. (lexikai szinten) - Lásd: Fogalomkörök. (Térbeli viszonyok.) Teljes felmenő rendszerű-e - NAT kompatibilitás vizsgálata - Kiegészítő anyagok, tanári kézikönyvek - Ár - Tartósság

12 12 NÉMET NYELV 4. ÉVFOLYAM ÓRATERV: Témakör Szóbeli kezdőszakasz: Az én világom: A család: Ház, lakás: Az iskola Étkezés: Öltözködés: Dolgozatírás (előkészítő órával és gyakorlással): Daltanulás, mondókák: Ismétlés: Szabadon felhasználható: Ö s s z e s e n : Óra 15 óra 10 óra 10 óra 10 óra 8 óra 10 óra 10 óra 20 óra 111 óra. TANULÓI ÉS TANÍTÁST-TANULÁST SEGÍTŐ TANESZKÖZÖK Javasolt tankönyvek: Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. (Kezdő német nyelvkönyv éveseknek) (Nemzeti Tankönyvkiadó) Hangkazetta a tankönyvhöz 60 perces. Molnár Marianna Császár Gyöngyi Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 1. Tanári kézikönyv (Nemzeti Tankönyvkiadó) Jutta Douvitsas Eleftherios Xanthos; Sigrid Xanthos Kretzschmer: DAS NEUEDEUTSCH MOBIL 1. (Pannon Klett Könyvkiadó Kft.) Hangkazetta illetve CD a tankönyvhöz 60 perces P. Forgács Edit: KOMM MIT! 1. (tankönyv) Kiegészítő füzetek: - Hausaufgaben - Klassenarbeiten und Teste (ZIEL Kiadó, Hatvan) Gisela Rozek Giusti Fabiana Zanata Merci : DEUTSCH MIT PETER UND PETRA (heti három órában a három kötet anyaga két év alatt elvégezhető.) TAMBURIN c. nyelvkönyv alsótagozatosok számára. Taneszközök: - magnetofon (kazettás magnó), - CD, CDlejátszó - hangkazetták, - szemléltető képek, - tanári kézikönyvek, szakmódszertani könyvek, - írásvetítő és írásvetítő fóliák. KÖVETELMÉNYEK HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE A tanuló megért: 5) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű kérést, utasítást, s arra cselekvéssel válaszol; 6) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést.

13 13 BESZÉDKÉSZSÉG 4) hiányos vagy egyszerű mondatban válaszol az ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésre, szavakat és rövid, egyszerű szerkezetű szövegeket (legalább néhány mondókát, verset, dalt) tanult minta alapján reprodukál. 5) részt vesz rövid egyszerű dialógusokban reproduktív szinten. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE 5) felismeri ismert szavak írott alakját, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatot elolvas; 6) ismert nyelvi elemekből, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál. ÍRÁSKÉSZSÉG e) tud másolni tábláról, tankönyvből; f) felismeri ismert szavak írott alakját, leír ismert eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat. A fenti követelmények teljesítését az alábbi tevékenységformákkal lehet segíteni GYAKORLÁS SZÓBAN: - ismétlés kórusban és egyenként, (a tanár vagy a magnó mondatait), - hangos olvasás, - mondókák memorizálása, - rövid dialógusok és szerepjátékok reproduktív szinten, - rövid kérdések megválaszolása az olvasott szöveg alapján. GYAKORLÁS ÍRÁSBAN: - másolás tábláról és tankönyvből, - egészen könnyű házi feladatok megoldása írásban, - egyszerű kérdések megválaszolása, - egyszerű mondatok kiegészítése (nyelvtani, vagy kommunikatív jellegű). A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI (minimális követelmény) A 4. évfolyam végén: A tanuló értsen meg szót, illetve lexikai egységet, s ebből egyszerű mondatokban tudjon használni kb. 60 szót, illetve kifejezést. Rövid mondatokban tudjon beszélni magáról, a családjáról és az otthonáról. Néhány mondatban kérdések alapján tudja elmondani a napirendjét. Nevezzen meg néhány étel- és italfajtát a reggelizés témakörben és néhány ruhadarabot. Tudjon németül köszönni és elköszönni, és tanulótársának vagy tanárának a mindennapi élet témaköreiben néhány egyszerű kérdésére válaszolni. A tanár legfontosabb utasításait értse meg. Tudjon néhány igét ragozni (a haben és a sein igét is), és a helyesen ragozott igealakokat rövid mondatokban használni. Ismerje a tárgyesetet, és néhány ige mellett tudja használni (haben, essen, trinken, möchte, igék mellett). Tudja elmondani a hónapok nevét, és a hét napjait németül. Tudjon számolni 20-ig. A legalapvetőbb hangtani szabályokat tartsa be (diphtongusok, sch, s, z, v, ck, ch ejtése). Ismerjen néhány mondókát. TARTALMAK KOMMUNIKÁCIÓS SZÁNDÉKOK Köszönés, megszólítás, elköszönés, bemutatkozás.

14 14 Altéma: igeragozás, ezen belül a sein létige gyakorlása. Pl.: Wie heißt du Wo wohnst du? Wie alt bist du?s. Információkérés, információadás saját és közvetlen világunkról Módszerek: Frontális és páros munka. Ajánlatos szóbeli kezdőszakaszt alkalmazni. Dolgok azonosítása, megnevezése. Lásd: témakörök c. fejezet. Kívánság kifejezése: Ich möchte Möchtest du? Tetszés, nem tetszés, elégedettség, elégedetlenség, helyeslés, elismerés kifejezése. Pl.: Gut. Nicht gut Sehr gut. Toll. Prima Hála kifejezése. Pl.: Danke. Danke sehr. Vielen Dank. Udvariassági formák. Pl.: Bitte. Bitte sehr. NYELVTANI FOGALOMKÖR A jelen idejű igeragozás egyes számban. (tőhangváltás nélkül) Pl.: wohnen, lernen, spielen. A sein létige ragozása egyes számban. Lásd: Kommunikációs szándékok c. fejezet. A birtoklás kifejezése: a haben ige ragozása egyes számban. Altéma: A tárgyeset határozatlan névelővel és tagadó névmással. Térbeli viszonyok. Helyhatározószók: vorne, hinten, unten, oben, links, rechts. Néhány névmási határozó lexikai szinten. Pl.: darauf, davor. Megjegyzés: Elöljárószókat még csak lexikai szinten tanítunk és keveset. Pl.: in der Mitte, in der Ecke, in der Schule, im Zimmer. Méret, hosszúság legegyszerűbb kifejezései: gross, klein, lang, kurz. Altéma: a sein létige. Időbeli viszonyok Időhatározószók: heute, morgen, übermorgen. A hét napjai. Altéma: A sein ige. Pl.: Heute ist Montag. Morgen ist Dienstag. Hónapok nevei. Időpontok: Az óra és az idő legegyszerűbb kifejezései. Pl.: - Wie viel Uh ist es? -Es ist acht Uhr. (Csak a kerek órát tanítjuk.) A modalitás kifejezése a möchte igével. (csak egyes számban) Mennyiségi viszonyok Tőszámnevek 20-ig. Számnév és főnév egyeztetése. Altéma: A főnevek többes száma. Mérték, fokozat legegyszerűbb kifejezései: sehr gut, viel, wenig. Életkor kifejezése. Lásd: Információkérés és -adás saját világunkról. Minőségi viszonyok Alak, kiterjedés: klein, groß. Alapszínek. Altéma: a létige gyakorlása. Esetviszonyok: alany- és tárgyeset. Tárgyeset határozott és határozatlan névelővel. (inkább lexikai szinten) Altéma: a haben ige ragozása egyes számban. Logikai viszonyok Az und kötőszó. A tagadás. A nein és a nicht tagadószók. Mondatszerkezetek. Igenlés és tagadás: ja, nein. Szórend egyszerű kijelentő és kérdő mondatokban. Szövegösszetartó eszközök: határozott és határozatlan névelők. Személyes névmások alanyesete A das mutató névmás. Das ist die Tafel típusú mondatokban.

15 15 TÉMAKÖRÖK, ALTÉMÁK Az én világom Személyi adatok, köszönés, bemutatkozás, ismerkedés. Lásd: Kommunikációs szándékok: információkérés, információadás. A család Szülők, testvérek, nagyszülők, nagybácsi, nagynéni. Ház, lakás Mi hol van a szobában? - A szoba bemutatása határozószókkal és kevés elöljárószóval. (lexikai szinten) Lásd: Fogalomkörök. (Térbeli viszonyok.) Pl.: Das ist mein Zimmer. Rechts steht ein Schrank. Links ist ein Tisch. Oben ist eine Lampe. In der Ecke steht eine Blume. In der Mitte steht ein Tisch. Darauf steht eine Vase. Néhány állat és növény a ház körül. Mindennapi életünk, a mindennapi élet tevékenységei A hét napjai, napszakok. Pl.: Wann gehen wir in die Schule? Wann gehen wir nicht in die Schule (am Samstag, am Sonntag) Wann lernst du? (Am Nachmittag.) Az am csak lexikai egységként tanítandó. Időpontok. Lásd: Nyelvtani fogalomkörök c. fejezet (időbeli viszonyok). Az iskola Legfontosabb tantárgyak nevei egyszerű mondatokban. Pl.: Was habt ihr heute? (Literatur, Deutsch, Mathematik, usw.) Was habt ihr morgen? Tanórai utasítások. Étkezés Reggeli. Pl.: Was essen wir zum Frühstück? Was trinkst du zum Frühstück? Megjegyzés: az essen igét lexikai szinten vegyük. Néhány étel- és italfajta. Pl.: Brot, Brötchen, Butter, Wurst, Marmelade, Tee, Milch, Kakao, Kaffee Öltözködés (Tanítható már a szóbeli kezdőszakaszban is.) Legfontosabb ruhadarabok: Bluse, Rock, Hose, Hemd, Kleid, Pullover, Anzug, Mantel, Jacke. Dalok, mondókák, kiszámolók, játékok ÉRTÉKELÉS Szóban: folyamatos, a tevékenységi formáknak megfelelően. Megjegyzés: Kezdetben csak pozitív értékelésre adjunk érdemjegyet! Írásbeli ellenőrzés (dolgozatírás): összesen kétszer. Javasolt formák: - személyes jellegű kérdések megválaszolása, - kommunikatív jellegű kiegészítések,

16 16 NÉMET NYELV 5. ÉVFOLYAM ÓRATERV: Témakör Témalista (ajánlás): Az én világom: A család: Ház, lakás: Mindennapi életünk: Az iskola: Vásárlás: Étkezés: Daltanulás: Dolgozatírás: Ismétlés: Szabadon felhasználható: Ö s s z e s e n : Óra 62 óra 8 óra 8 óra 8 óra 8 óra 9 óra 9 óra 27 óra 111 óra. TANULÓI ÉS TANÍTÁST-TANULÁST SEGÍTŐ TANESZKÖZÖK Javasolt tankönyvek: Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 2. (Német nyelvkönyv gyermekeknek Nemzeti Tankönyvkiadó) Kapható hozzá: - munkafüzet - hangkazetta (1 x 60 perc) - tanári kézikönyv Jutta Douvitsas Eleftherios Xanthos; Sigrid Xanthos Kretzschmer: DAS DEUTSCHMOBIL 2. (Pannon Klett Könyvkiadó Kft.) Hangkazetta illetve CD a tankönyvhöz 60 perces P. Forgács Edit: KOMM MIT! 2. (tankönyv) Kiegészítő füzetekkel (ZIEL Kiadó, Hatvan) Kopp Gabriele Fröhlich Konstanze : PING PONG 1. Taneszközök: - hangkazetták, - CD, CDlejátszó - kazettás magnó, - diavetítő, diafilmek, - szemléltető képek, táblázatok, - kis német-magyar szótárak, - tanári kézikönyvek, szakmódszertani könyvek, - írásvetítő és fóliák. KÖVETELMÉNYEK HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE a) ismert nyelvi eszközökkel kifejezett kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; b) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket megért; c) ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr. BESZÉDKÉSZSÉG a) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatban válaszol; b) tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket tesz fel; c) megértési probléma esetén segítséget kér. d) rövid dialógusokban és egyszerű szerepjátékokban részt vesz reproduktív szinten.

17 17 OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE a) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat elolvas; b) ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál; c) ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti. ÍRÁSKÉSZSÉG - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat helyesen ír le; - egyszerű közléseket és kérdéseket tanult minta alapján írásban megfogalmaz. A fenti követelmények teljesítését az alábbi tevékenységformákkal lehet segíteni GYAKORLÁS SZÓBAN: - hangos olvasás, - a tanár, vagy a tanulótárs kérdéseinek megválaszolása, - ismétlés kórusban és egyenként (a magnó mondatait) - olvasott szöveg kérdéseinek megválaszolása, - az olvasott szöveg (csak rövid szövegek) tartalmának elmondása néhány egyszerű mondatban (német nyelven), - rövid dialógusok és szituációk, - mondókák, rövid versek memorizálása, - utasítások alapján cselekvéseket végezni. Pl.: Steh auf! Öffne, bitte das Fenster, - globális és szelektív szövegértés gyakorlása. GYAKORLÁS ÍRÁSBAN: - tollbamondás, - egyszerű kérdések megválaszolása, - egyszerű mondatok kiegészítése, - hamis / igaz állítások eldöntése, - lerajzolni a hallottakat, - nyelvtani kiegészítések és behelyettesítések, - kommunikatív jellegű kisebb kiegészítések és helyettesítések. A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI Az 5. évfolyam végén: A tanuló értsen meg lexikai egységet, és ezekből tudjon használni szót, illetve kifejezést. Értse meg a tanár egyszerű utasításait, mondatait, és egyszerű kérdéseit. Ez utóbbiakra tudjon röviden válaszolni. Egyszerű mondatokban tudjon beszélni magáról, a családjáról, az otthonáról és napirendjéről. Tudjon megnevezni növényeket és állatokat a ház körül. Tudja röviden elmondani, hogy mit eszik és iszik reggelire, ebédre. Vásárlás témakörben tudjon kérni néhány alapvető élelmiszert. Tudja a tantárgyak nevét németül. Tanulótársának tudjon feltenni 6-8 kérdést a mindennapi élet témaköreiben. Ismert szöveget tudjon érthetően felolvasni. Tudjon szavakat és rövidebb mondatokat diktálás után leírni. Tudjon megoldani könnyebb tankönyvi feladatokat tanári segítséggel. Írásban (is) tudjon egyszerű kérdésekre válaszolni. Tudjon igét ragozni (köztük néhány tőhangváltós igét is!), és ezeket egyszerű mondatokban használni. Ismerjen legalább négy-öt elöljárószót (in, auf, an, vor, neben), és az in, auf elöljárószót tudja tárgy - és részes esettel használni. (Tévedés megengedett.) Ismerjen néhány fontos óra és idő kifejezést (egész, fél). Ismerje a können, müssen, möchte módbéli segédigét.

18 18 Ismerje és tudja használni az und és aber kötőszavakat. Tudjon kérni és megköszönni valamit. TARTALMAK KOMMUNIKÁCIÓS SZÁNDÉKOK Személyes információkérés, információadás bővülő szókinccsel. Pl.: Was ist dein Name? Wie alt ist deine Mutter / dein Vater? Woher kommst du? Dolgok azonosítása, megnevezése. Lásd: témakörök c. fejezet. Egyetértés, egyet nem értés kifejezése. Pl.: Du hast (nicht) recht. Das stimmt. Es stimmt nicht. Javaslattétel, beleegyezés. Pl.: -Spielen wir? - Ja, wir spielen. Tudás, nem tudás kifejezése a wissen igével. Modális jelentések, kívánság kifejezése. Képesség: Ich kann schwimmen. Kötelezettség: Ich muss gehen. Óhaj: Ich möchte schlafen. Tetszés, nem tetszés kifejezése. Pl.: Richtig. Das ist nicht richtig. Javaslat. Gehen wir! Spielen wir! típusú mondatok. Udvarias kérés. Pl.: Öffne, bitte das Fenster! Hilf mir bitte! Hála kifejezése: Vielen Dank. Jókívánságok, búcsúzás, elköszönés, gratuláció. Pl.: Viel Spaß! Mach s gut! Ich gratuliere. NYELVTANI FOGALOMKÖRÖK Az igeragozás, a létige, a birtoklás gyakorlása folyamatos. Igeragozás többes számban is. Új: A tőhangváltós igék. (essen, helfen) Néhány elváló igekötős ige. Pl.: Ich gehe mit. Mach das Fenster zu! (lexikai szinten) A war egyes számban. (a 2. félévben) Pl.: Wo warst du gestern? Térbeli viszonyok. -ban, -ben, -on, -en, ön, előtt, alatt, fölött, mögött, mellett, -ba, -be, -ra, -re. Elöljárószók: in, auf, an tárgy- és részesesettel. vor, neben, hinter, über, unter csak részesesettel. Városnevek elöljárószóval: nach, in Mennyiségi viszonyok. Méret, tömeg, kiterjedés: dick, dünn, Liter Pfund, Kilo, Gramm, schwer, leicht. Lásd: Vásárlás témakör. A tőszámnevek 100-ig. Sorszámnevek 100ig.) Esetviszonyok. A személyes névmások tárgyesete egyes számban. A részeshatározó eset. Névmások. Mutató névmások: dieser, diese, dieses. (alanyesetben) Birtokos névmások: mein/meine, dein/deine, Ihr/Ihre Határozatlan névmások: etwas, nichts

19 19 Alles (csak ez a forma) Pl.: Das ist alles. Alles ist in Ordnung. Logikai viszonyok. Kötőszók: aber, oder, sondern, denn. Szórend tudatosítása. TÉMAKÖRÖK, ALTÉMÁK Az én világom és a családom. Személyi adatok bővítése. Néhány foglalkozás megnevezése. Néhány fontosabb testrész. Az ember külső leírása az 5.évfolyamon még így ajánlatos: Meine Augen sind blau. Wie sind deine Augen? Ház, lakás. Mi hol van a lakásban? - leggyakrabban használt elöljárószókkal. Lásd: Nyelvtani fogalomkörök. (Térbeli viszonyok és esetviszonyok.) Állatok és növények a ház körül bővülő szókincscsel. Virágnevek. Mindennapi életünk. Napirend. (A sich-es igéket ég nem vesszük.) Néhány fontosabb házimunka. Mit szeretek/szeretnék csinálni, és mit nem, mit kell, mit tudok csinálni. Altáma: möchte, mögen, müssen können. Az iskola. Tanórai kérdések, kérések. Pl.: Wann beginnt die Deutschstunde? Was macht ihr in der Schule? A tanórai utasítások köre bővül. Vásárlás. Rövid szituációk az élelmiszerboltban. Altéma: Mennyiségi viszonyok. Országismeret: Hány forintot ér az euro? (-tól-ig) Étkezés. Ebéd: Suppe, Fleisch, Kartoffel, Reis. Altéma: az essen és mögen igék gyakorlása. Versek, dalok, mondókák. ÉRTÉKELÉS Szóban: folyamatos. Javasolt ellenőrzési formák: - kérdésekre adott válaszok, - tartalommondás németül, - szókincs, nyelvtan (lehetőleg nem a szövegtől elszigetelten), - szituációk - mondókák memorizálása. Megjegyzés: a szituációknál csak pozitív értékelésnél adjunk érdemjegyet. Cél, hogy a tanuló merjen beszélni. Írásban: három dolgozat. A dolgozatok javasolt témái: - kérdések megválaszolása, - nyelvtani és kommunikatív jellegű kiegészítések.

20 20 NÉMET NYELV 6. ÉVFOLYAM ÓRATERV: Témakör Emberi kapcsolatok: Otthonunk: Tágabb környezetünk: Természeti környezetünk: Az iskola világa: Étkezés: Szabadidő, szórakozás: Öltözködés Versek és dalok: Dolgozatírás, javítás és írásbeli gyakorlás: Ismétlés: Szabad órakeret: Ö s s z e s e n : Óra 7 óra 7 óra 5 óra 5 óra 7 óra 12 óra 7 óra 9 óra 12 óra 18 óra 111 óra TANULÓI ÉS TANÍTÁST-TANULÁST SEGÍTŐ TANESZKÖZÖK Javasolt tankönyvek: Kocsány Piroska Liksay Mária: PASS AUF! 2. (Nemzeti Tankönyvkiadó) P. Forgács Edit: KOMMS DU MIT! 1. (tankönyv) Kiegészítő füzetekkel (ZIEL Kiadó, Hatvan) Jutta Douvitsas Eleftherios Xanthos; Sigrid Xanthos Kretzschmer: DAS DEUTSCHMOBIL 2. (Pannon Klett Könyvkiadó Kft.) Hangkazetta illetve CD a tankönyvhöz 60 perces Kopp Gabriele, Fröhlich Konstanze: PING PONG 1. (Max Hueber Verlag) Krausz Piroska: DER SPRUNG Német irodalmi olvasókönyv (Nemzeti Tankönyvkiadó) Taneszközök: - hangkazetták, - kazettás magnó, - CD, CDlejátszó - diavetítő, diafilmek, - szemléltető képek, - nyelvtani táblázatok, - német-magyar és magyar-német kisszótárak, - tanári kézikönyvek, szakmódszertani könyvek, - írásvetítő és fóliák. - számítógép, internet Javasolt (anyagi fedezet megléte esetén): nyelvi laboratórium megfelelő hangkazettákkal. KÖVETELMÉNYEK HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket megért;

21 21 jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szöveg lényegét megérti. BESZÉDKÉSZSÉG jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett mondatokban válaszol; jórészt tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz; kérdéseket tesz fel; megértési probléma esetén segítséget kér; tanult minta alapján egyszerű párbeszédben részt vesz. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat elolvas; jórészt ismert nyelvi eszközökkel egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt megtalál; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti. ÍRÁSKÉSZSÉG ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokat helyesen leír; egyszerű közléseket és kérdéseket tanult minta alapján írásban megfogalmaz; A fenti követelmények teljesítését az alábbi tevékenységformákkal lehet segíteni A frontális munka mellett páros és kiscsoportos munka. GYAKORLÁS SZÓBAN: - kérdések megválaszolása, - a tartalom elmondása egyszerű mondatokban németül (olvasott szöveg alapján), - rövid dialógusok és szituációk (irányítottan), - rövid kérdések szerkesztése egyszerű mondatokhoz (olvasott szöveg alapján), - rövid versek memorizálása, - hallott szöveg lényegének elmondása rövid mondatokban németül (néha esetleg magyarul), - globális és szelektív szövegértés gyakorlása. Javasolt: Ha van, gyakorlás nyelvi laboratóriumban. GYAKORLÁS ÍRÁSBAN: - tollbamondás, - kérdések megválaszolása, - hamis / igaz kérdések eldöntése, - nyelvi és kommunikatív jellegű kiegészítések, - eseménysor leírása egyszerű mondatokban (pl.: napirend), - személyes jellegű egyszerű leírások (pl.: családtagok külső jellemzése, a lakás, mit szeretek csinálni, stb.,...), - rövid, egyszerű szövegek fordítása németről magyarra. (kiegészítő anyagként). A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI A 6. évfolyam végén: A tanuló értsen meg lexikai egységet, és ebből tudjon használni kb.150 szót, illetve kifejezést. Értse meg tanára beszédének a lényegét, valamint tanára és tanulótársai egyszerűbb kérdéseit. Ez utóbbiakra tudjon egy-egy szóval, vagy rövid mondatokkal reagálni. A tankönyv leckéihez feltett kérdésekre tudjon egyszerű mondatokkal válaszolni. Kazettáról hallott rövid szövegből értsen meg egyszerű információkat. Néhány mindennapi egyszerű beszédhelyzetben tudjon információt kérni (pl.: Wo ist der Bahnhof?, Wo finde ich eine Kaufhalle?)

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok Idegen nyelv 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény Tantárgyi követelmények, angol nyelv 7. évfolyam képes követni a célnyelvi óravezetést, idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival együttműködni

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem 2. évfolyam A 2. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 4. évfolyam A német nyelv tantárgy

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 3. évfolyam A 3. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 4. évfolyam A 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam Helyi tanterv Kommunikáció német nyelven Szakiskola 9-10-11. évfolyam Fejlesztési követelmények A szakiskola 9-11. évfolyama számára készült idegen nyelv kerettanterv a tanulók sajtosságaihoz, nyelvi szintjének

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az ennek megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

Helyi tanterv Német nyelv

Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti

Részletesebben

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch)

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) 9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) Az alábbi nyelvtani szerkezeteket tudja alkalmazni írásban és szóban a Nemzeti Tankönyvkiadó KON-TAKT 1 című tankönyv és Munkafüzet alapján:

Részletesebben

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid...

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid... Óraterv B változat A pedagógus neve: Izsák Dávid... Műveltségi terület: Nemzetiségi német nyelv (nyelvoktató)... Tantárgy: Nemzetiségi német nyelv... Osztály: 4.a... Az óra témája: Übungen zum Test 01

Részletesebben

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK FEJLESZTÉSI FELADATOK, NYELVI SZINTEK 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B1 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Éves

Részletesebben

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)

NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás) NYELVISKOLA francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az annak megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén

Részletesebben

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven.

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven. 1. évfolyam A 1. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ - FELSŐ TAGOZAT Német nyelv 2015 1 HELYI TANTERV NÉMET 4-8. évfolyam A Nemzeti Tankönyvkiadó ajánlása alapján

Részletesebben

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam Helyi tanterv NÉMET 4-8. évfolyam Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése,

Részletesebben

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid...

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid... Óraterv B változat A pedagógus neve: Izsák Dávid... Műveltségi terület: Nemzetiségi német nyelv (nyelvoktató)... Tantárgy: Nemzetiségi német nyelv... Osztály: 4.a... Az óra témája: Was ist für wen?...

Részletesebben

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához

Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához ANGELI ÉVA Kézikönyv a Wir lernen Deutsch 6. tanításához Nemet kk 6.indd 1 2014.07.15. 7:35:40 Szerző ANGELI ÉVA Szerkesztette HORVÁTH KORNÉLIA Kapcsolódó kerettanterv EMMI kerettanterv 51/2012.(XII.21.)

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Német

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Német Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu Német Élő

Részletesebben

Angol nyelv. nyelvet valós célok eléréséért, valamint a készségek gyakorlására, -kutatás) ődését a többiekkel,

Angol nyelv. nyelvet valós célok eléréséért, valamint a készségek gyakorlására, -kutatás) ődését a többiekkel, Angol nyelv A tantárgy célja A tanulóban alakuljon ki pozitív hozzáállás a nyelvtanulás iránt. A tanuló olyan szinten sajátítsa el az angol nyelvet, hogy a hétköznapi kommunikáció során sikeresen tudja

Részletesebben

Idegen nyelv 5-8. évfolyam

Idegen nyelv 5-8. évfolyam Idegen nyelv 5-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival:

Részletesebben

Angol nyelv 1. évfolyam

Angol nyelv 1. évfolyam Angol nyelv 1. évfolyam Heti:1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok A nyelvtanulás első évében legfontosabb cél a nyelvtanulás megszerettetése, a nyelvtanuláshoz szükséges alapvető szóbeli készségek megalapozása,

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Készítette: Mészárosné Stef Ilona munkaközösség-vezető

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. Készítette: Mészárosné Stef Ilona munkaközösség-vezető IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE Készítette: Mészárosné Stef Ilona munkaközösség-vezető A munkaközösség tagjai: Német: Balla Károlyné Ökrös Katalin He who does not know a foreign language does not

Részletesebben

szövegértésük, az átlagosnál gyengébb a kommunikációs képességük, kevés támogatást, biztatást kapnak a szülői háttértől. Mindezek tükrében az

szövegértésük, az átlagosnál gyengébb a kommunikációs képességük, kevés támogatást, biztatást kapnak a szülői háttértől. Mindezek tükrében az IDEGEN NYELV A szakiskolai program keretében a 9 11. évfolyamban minden tanuló számára kötelező egy idegen nyelv tanulása. A hatékonyság szempontjából célszerű azt a nyelvet választani, amellyel való ismerkedést

Részletesebben

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. évfolyam5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet.

Részletesebben

IDEGEN NYELV. 5 8. évfolyam

IDEGEN NYELV. 5 8. évfolyam IDEGEN NYELV 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok:

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok: 5-6. évfolyam Az 5-6. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók célnyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott

Részletesebben

Angol nyelv. Személyes vonatkozások, család (Személyes bemutatkozás. Család bemutatása rajzok, képek segítségével.)

Angol nyelv. Személyes vonatkozások, család (Személyes bemutatkozás. Család bemutatása rajzok, képek segítségével.) Angol nyelv 1-2. évfolyam I. Hallott szöveg értése: Legyen képes követni a nagyon lassú és tiszta kiejtésű beszédet, amikor a jelentés megértéséhez hosszú szünetek állnak rendelkezésére; ismerje fel és

Részletesebben

Szóbeli követelmények idegen nyelvből

Szóbeli követelmények idegen nyelvből Szóbeli követelmények idegen nyelvből A szóbeli vizsga követelményei angol és német nyelvből A felvételi vizsga maximum 20 perc időtartamú. Az alapfokú nyelvvizsgához hasonlóan a felvételiző egy rövid

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné

Részletesebben

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret 2014. december Célnyelvi mérés 10. évfolyamon Tartalmi keret Jogi szabályozás A 2014/2015. tanév rendjét szabályozó 35./2014. (IV.30.) EMMI rendelet

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Angol

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Angol Bolyai János Általános, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52 420-377 Tel./fax: (52 429-773 Email: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu Angol Élő idegen nyelv

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ANGOL NYELV Évfolyam: 5-8.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ANGOL NYELV Évfolyam: 5-8. IDEGEN NYELV Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-8. Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. nor. né. nor. né. nor. né. nor. né. Angol 3 2 3 2 3 2 3 2 Éves óraszám 108 72 108 72 108 72 108 72 Megjegyzés:

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új)

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) 9 12. évfolyam Célok és feladatok A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról - többek között - meghatározza: - a fejlesztési területeket,

Részletesebben

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests) A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,

Részletesebben

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,

Részletesebben

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9. 1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható HELYI TANTERV NÉMET NYELV I. idegen nyelv Első idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható TANTÁRGYI ÓRASZÁMOK 9. évf. 10. évf.

Részletesebben

AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL

AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL 1-12. ÉVFOLYAM TANKÖNYVSOROZATOK ÉRETTSÉGI FELADATGYŰJTÉMENYEK EGYÉB GYAKORLÓKÖNYVEK Sorozataink évfolyamonként Deutsch

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

Képzési Program. Angol Nyelvi Képzési Program

Képzési Program. Angol Nyelvi Képzési Program A képzési program ismertetése Képzési Program Február 15 Bt. 6769 Pusztaszer Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00086-2012 Az angol nyelvi képzési program célja, hogy ismertesse a Február 15 Bt. nyelvi

Részletesebben

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV

ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little

Részletesebben

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Francia nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A francia nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, emelt szint, 9-12. évfolyam

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, emelt szint, 9-12. évfolyam ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, emelt szint, 9-12. évfolyam Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok,

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MÉRÉS EREDMÉNYEI 2017

IDEGEN NYELVI MÉRÉS EREDMÉNYEI 2017 IDEGEN NYELVI MÉRÉS EREDMÉNYEI 17 Az idegen nyelvi mérés azt méri, hogy az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanuló 6. és 8. évfolyamos tanulók nyelvtudása megfelel-e a tantervi követelményekben

Részletesebben

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez A1 szint, 6. évfolyam A változat 1 dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Olvasott szöveg értése 1. feladat

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. NÉMET NYELV ÉS IRODALOM Évfolyam: 1-4.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. NÉMET NYELV ÉS IRODALOM Évfolyam: 1-4. NEMZETISÉGI NYELV ÉS IRODALOM Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. Német nyelv és irodalom 5 5 5 5 Éves óraszám 180 180 180 180 Témakörök Tematikai egység

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete Idegen nyelvi kerettantervi tantárgyak, óraszámok, magasabb évfolyamba lépés

Részletesebben

NÉMET NYELV NORMÁL SZINT (4 8. évfolyam)

NÉMET NYELV NORMÁL SZINT (4 8. évfolyam) NÉMET NYELV NORMÁL SZINT (4 8. évfolyam) 319 NÉMET NYELV NORMÁL SZINT 4-8. osztály 4. osztály Óraszám:3 óra Iskolai:... 108 óra Az éves órakeret felosztása: A korábbi helyi tantervünkben a 4. évfolyamben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

Helyi tanterv Német 1-4. évfolyam

Helyi tanterv Német 1-4. évfolyam Helyi tanterv Német 1-4. évfolyam A kerettanterv az anyanyelven megismert témakörökre, beszédszándékokra, fogalomkörökre és tévékénységekre épül. A legfontosabb feladatok a következők: Az idegen nyelv

Részletesebben

TERMÉSZET, ÁLLATOK. Órakeret Témakör állatok és növények a környezetünkben, tulajdonságok 11 óra

TERMÉSZET, ÁLLATOK. Órakeret Témakör állatok és növények a környezetünkben, tulajdonságok 11 óra 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek egy év nyelvtanulási tapasztalattal, így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. A kommunikatív kompetenciák

Részletesebben

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM Tankönyv és munkafüzet: Delfin I., Hueber 1-4. fejezet Formanyomtatvány kitöltése Pályázat írása Levél- és képeslapírás

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára

Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára Célok és feladatok A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez

Részletesebben

Helyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol

Helyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol 2015. Helyi tanterv A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve Angol Esti tagozat 2015.01.01. ANGOL NYELV 9 12. évfolyam (Esti tagozat) Az élő

Részletesebben

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, CSALÁD 1. A vizsgázó személye,

Részletesebben

NÉMET NYELV osztály. Helyi tanterv A

NÉMET NYELV osztály. Helyi tanterv A Egri Balassi Bálint Általános Iskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. Tel/Fax: 06-36-412 464 E-MAIL: BALASSI@BALASSI-EGER.SULINET.HU NÉMET NYELV 4-8. osztály Helyi tanterv A EGER, 2015. A német nyelv tantárgy

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Német nyelv tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület

Részletesebben

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2 NÉMET NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Arany János Kollégiumi Program Német nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2018. Az Arany János Kollégiumi Program előkészítő

Részletesebben

Német nyelv Helyi tanterv

Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv 5 8. évfolyam Német 5-8. évfolyam 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV Tantárgy

HELYI TANTERV NÉMET NYELV Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV NÉMET NYELV Tantárgy 0-0 - 2-2 a gimnáziumi második idegen nyelvre vonatkozó kerettanterv

Részletesebben

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv A tantervjavaslat a németet második idegen nyelvként tanuló csoportok számára készült. Elkészítésénél az alábbi törvényi szabályozókat vettük

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Német nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A német nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 5-8. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 5-8. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 5-8. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 5-8. osztály TANKÖNYVEK: Klett

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. 2017/2018 tanév

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. 2017/2018 tanév IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 tanév Készítette: Dusekné Gombaszegi Judit munkaközösség vezető Az angol nyelvi munkaközösség tagjai: Berkes Helga Dusekné Gombaszegi Judit Gyóni Annamária

Részletesebben

Három éves szakiskolai kerettanterv. Idegen nyelv Angol

Három éves szakiskolai kerettanterv. Idegen nyelv Angol Idegen nyelv Angol Készítette: Bugyinszki Adrienn Király Endre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Forrás: Szakiskolai közismereti program Oktatáskutató és Fejlesztő Központ http://szaki.ofi.hu/tajekoztatok-a-3-eves-szakiskolai-kerettantervrol/

Részletesebben

Angol nyelv. 1.osztály

Angol nyelv. 1.osztály Angol nyelv 1.osztály Hallott szöveg értése ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, rövid kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést

Részletesebben

Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv

Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv Szakiskola 11. évfolyam Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv 64 óra A Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

Részletesebben

TERMÉSZET, ÁLLATOK. Órakeret Témakör állatok és növények a környezetünkben, tulajdonságok 14 óra

TERMÉSZET, ÁLLATOK. Órakeret Témakör állatok és növények a környezetünkben, tulajdonságok 14 óra 4. évfolyam Az 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek egy év nyelvtanulási tapasztalattal, így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. A kommunikatív kompetenciák

Részletesebben

A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy

A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy A 11497-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy 1. 1. A 11497-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz

Részletesebben

A1 A2 B1 mínusz B1. Ajánlás az 1-4. évfolyamok számára

A1 A2 B1 mínusz B1. Ajánlás az 1-4. évfolyamok számára Bevezető Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival: Az Európai

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8.

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8. Projekt azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2008- 0082 Feladatellátási hely: SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája SZTE Juhász Gyula Gyakorló

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont

NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 9. ÉVFOLYAM A vizsga részei írásbeli szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont vizsga: Az írásbeli összetevői: lexikai és nyelvtani

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Német nyelv. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 Tótvázsonyi Tagiskola

Német nyelv. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 Tótvázsonyi Tagiskola Német nyelv Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival: Az

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Német nyelv

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Német nyelv Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 432 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 42-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu Német nyelv Német

Részletesebben