MULTIMEX megoldások kormányablakok számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MULTIMEX megoldások kormányablakok számára"

Átírás

1 MULTIMEX megoldások kormányablakok számára

2 A kormányzati ügyfélszolgálatok és az ügyfélkezelés fejlődése Magyarországon Cégünk, a MULTIMEX Kft ben elsőként honosította meg ezt a kultúrát az országban, így mára több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az ügyfélkezelés szakterületen. Munkánk eredményét mi sem tükrözi jobban, mint az a több mint 500 elégedett ügyfél, aki mai napig használja rendszereinket, és veszi igénybe szolgáltatásainkat országszerte. A közigazgatásban első rendszereinket a polgármesteri hivatalok okmányirodáiban vezettük be a 90-es évek közepén, mely rendszerek sikerén felbuzdulva számos önkormányzat bővítette ki rendszerét további osztályokra, vagy akár a teljes hivatali egységre. Az évek során több mint 70 rendszert telepítettünk az egyszerű, pár munkahelyes megoldásoktól a komplex, akár 100 munkahelyes városházi alkalmazásokig. Büszkék vagyunk rá, hogy 2001-ben - Magyarországon elsőként - Dunaújvárosban vezettünk be személyes, illetve telefonos előjegyzési rendszert. A kezdeti időszakot követően ezen megoldásaink elterjedtek az ország szinte valamennyi okmányirodájában, melynek megfelelően manapság ügyfeleink közel 90%-a használ valamilyen típusú előjegyzéses technológiát. A technológia fejlődésével mára már nem csak személyes és telefonos, hanem internetes és a mobil technológiát alkalmazó előjegyzéses megoldásokat is kínálunk ügyfeleink részére. Az XR rendszer megjelenésének időpontjában a MULTIMEX Kft. volt az első, aki sikeres kapcsolatot épített ki ezen típusú időpontfoglaló rendszerrel, méghozzá mindezt kétirányú módon, mely a mai napig egyedülálló megoldás Magyarországon.

3 2010. év végén a Közigazgatási Hivatalok, majd év végén a Járási Hivatalok kialakításában cégünk szintén jelentős szerepet vállalt, és sikereket ért el. Elmondható, hogy ezen hivatali szerveknél, valamint az alájuk tartozó szakigazgatási szerveknél jelenleg több mint 100 rendszerünk üzemel hibamentesen ban legújabb Q-FUSION ügyfélhívó, -irányító, -tájékoztató és időpontfoglaló rendszerünket mutattuk be az illetékes hivatalok (KEKKH, KIH, Kormányhivatalok, Járási Hivatalok, Önkormányzatok) képviselőinek, akik mind elismerően nyilatkoztak a rendszer tulajdonságairól. A szakmai konzultációk során tapasztalatainkat megosztottuk a hivatali szervek képviselőivel, az általuk felvetett elképzeléseket implementáltuk rendszereinkbe, melynek tükrében optimális megoldást tudunk kínálni a jövőben kialakítandó kormányablakok számára is.

4 Q-FUSION rendszer bevezetésének lehetőségei A Q-FUSION rendszer egy platformfüggetlen megoldás, így könnyedén telepíthető új rendszerként komplex megoldásként kivitelezve, vagy meglévő ügyfélirányító rendszerek (Qmatic vagy harmadik szállító rendszere) szoftveres fejlesztéseként. Ezen tulajdonságának köszönhetően a rendszerek kialakításánál jelentős költségek takaríthatóak meg, nem kell új hardvereszközöket (jegyautomata, kijelzők) vásárolni, azok felülvizsgálatát követően felhasználhatóak egy új rendszer kialakításánál. A rendszer architektúrájából kiindulva lehetőség nyílik arra, hogy a rendszereket lokálisan (egy-egy kormányablakban lokális szerverről, amely fizikailag akár a jegyautomata beépített PCje is lehet), vagy akár egyetlen központi szerverről (megyei, vagy országos szinten) vezéreljük. A Q-FUSION rendszer minden esetben egy lokális és egy központi alkalmazásból áll, így hálózatszakadás esetén is biztosított a lokális rendszerek működése. A Q-FUSION rendszer egy teljes mértékben WEB alapú alkalmazás, így minden eleme egy központi szerverről érhető el. Lokálisan nincs szükség bonyolult alkalmazások (a jegyautomatán futó lokális alkalmazásokon felüli lokális szoftverek, szoftveres hívóterminálok) telepítésére, melyek üzemeltetési szempontból is nehézséget okoznak.

5 Az ügyfélkezelés, ügyfélirányítás főbb lépései Az ügyfélkezelés, ügyfélirányítás alapvetően 5 fő lépésből áll: 1. Előjegyzés kezelése 2. Ügyfél érkezése, ügyfél-azonosítás, sorszámkiadás 3. Ügyfélirányítás, ügyfél-tájékoztatás 4. Ügyfélhívás, ügyfélkiszolgálás, elégedettségmérés 5. On-line felügyelet, statisztikai elemzés, beállítások kezelése Előjegyzés kezelése Az előjegyzés kezelése az egyik legfontosabb lépés az ügyfélkezelési folyamat során, hisz ez az első lépés, mellyel az ügyfél még a hivatalban való megjelenés előtt találkozik. A megfelelő előjegyzéses technológiák alkalmazásával az ügyfélszolgálati ügyfélforgalom tervezhetővé válik, az ügyfeleknek a lehető legkevesebb időt kell eltölteniük az ügyfélszolgálaton. Fontos az is, hogy az előjegyzés során ügyfelek tájékozódhatnak az ügyintézés szükséges feltételeiről (szükséges nyomtatványok, okiratok), így felkészülten érkezhetnek az ügyintézésre. A Q-FUSION rendszer az alábbi előjegyzéses megoldásokat kínálja Személyes, telefonos időpontfoglalás: a rendszer időpontfoglaló modulja, a Q-TIMER segítségével lehetőséget biztosíthatunk az ügyfelek részére, hogy kezelőszemélyzet (recepciós, ügyintéző) közreműködésével személyesen (pl. ügyintézés előtt vagy azt követően) vagy telefonon keresztül időpontot foglaljanak a hivatalba.

6 Internetes időpontfoglalás: a rendszer időpontfoglaló modulja, a Q-TIMER segítségével lehetőséget biztosíthatunk az ügyfelek részére, hogy előzetes regisztrációt követően időpontot foglaljanak a hivatalba. Az előzetes regisztrációnak köszönhetően az ügyfelek visszaigazoló t kapnak foglalásukról, mely tartalmazza virtuális sorszámukat vagy a helyszíni azonosításhoz szükséges 4 jegyű kódot. A regisztrációnak köszönhetően az ügyfelek a későbbiekben ellenőrizhetik, módosíthatják, törölhetik foglalásaikat. XR-s időpontfoglalás, kétirányú szinkronizáció (Magyarországon egyedi megoldás): a MULTIMEX Kft. által kifejlesztett egyedi interfésznek köszönhetően az XR rendszer és a Q-TIMER rendszer között folyamatos kétirányú szinkronizációra nyílik lehetőség. A megoldás biztosítja, hogy mindkét naptárfelületet azonos tartalommal feszíthessük ki. Azaz a Q-TIMER rendszerben lefoglalt időpontok beíródjanak az XR rendszerbe, valamint az XR rendszerben lefoglalt időpontok visszaíródjanak a Q-TIMER rendszerbe, így elkerülve az esetleges adatduplikációt. Mobil technológia: Tekintettel arra, hogy a Q-TIMER rendszer WEB alapú megoldás, ez könnyedén elérhető okos telefonok felületéről is. Továbbá a Q-FUSION rendszer lehetőséget kínál egyéb alternatív mobiltechnológiák (pl. SMS, külső alkalmazással történő integráció) segítségével is az időpontfoglalásra. Összességében elmondható, hogy a MULTIMEX Kft. által kínált előjegyzéses megoldások segítségével minden felhasználói réteg számára biztosítjuk az időpontfoglalás lehetőségét.

7 Ügyfél érkezése, ügyfél-azonosítás, sorszámkiadás Az ügyfelek a hivatalba érkezést követően minden esetben sorszámozott jegyet kapnak a különböző típusú jegyautomatákból (asztali, nyomógombos, érintőképernyős jegyautomata). A jegyen a sorszámon kívül feltüntethető az ügyfélszolgálat neve, az ügyfél neve, a választott ügyintézési típus megnevezése, kiszolgáló munkahelyek száma, várakozók száma, valamint a felhasználó által megadott egyéb tájékoztató adatok. A jegyautomatáknál lehetőség nyílik az ügyfelek azonosítására is (pl. interaktív felületek vagy kártyaolvasók használatával), ezáltal is növelve a szolgáltatás színvonalát, fokozva az ügyfelek komfortérzetét. Aktív várakozás, ügyfélirányítás, tájékoztatás Az ügyfelek irányítása a váróterekben az ott elhelyezett központi (7 szegmenses és/ vagy LCD kivitel), illetve pult (7 szegmenses kivitel) kijelzők segítségével történik. A központi kijelzők minden esetben a hívott ügyfél sorszámát, a hívó pult számát, illetve annak irányát jelenítik meg, míg a pultkijelzők az adott munkaállomáshoz hívott ügyfél adatait mutatják. A Q-FUSION rendszer multimédiás alkalmazása, a Q-MONITOR segítségével az LCD felületekből komplex ügyfél-tájékoztató rendszer alakítható ki. Az alkalmazás segítségével a kijelzett sorszámok mellett lejátszási sorokban vagy fényújságban tetszőleges formátumú (kép, videó, szöveg stb.) tájékoztató információkat jeleníthetünk meg. Tekintettel arra, hogy a hívott ügyfelek sorszáma és a tájékoztató anyag egy helyen jelenik meg, a meghirdetett kampányok hatékonysága is jelentősen növekszik.

8 Ügyfélhívás, ügyfélkiszolgálás, elégedettségmérés A Q-FUSION rendszer webes hívóterminálja segítségével lehetőség nyílik az ügyfélhívási szekvenciák megvalósítására. A webes technológiának köszönhetően a terminálok elérhetőek akár a kormányzati gépekről (nem kell alkalmazást telepíteni, csupán WEB böngésző szükséges hozzá), vagy a kormányzati elképzeléseknek megfelelően dedikált hálózaton keresztül tablet PC-kről. Természetesen rendelkezésre állnak hardveres hívóterminálok is az esetlegesen számítógéppel nem rendelkező munkahelyek kiszolgálására. A mai modern interaktív eszközök (pl. tablet PC-k) kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Q-FEEDBACK elégedettségmérő alkalmazással karöltve egy komplex elégedettségmérő rendszert alakítsunk ki. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek az ügyintézést követően kifejthetik véleményüket egy felhasználó által megadott kérdésben (pl. Mennyire volt elégedett munkatársunk tájékoztatásával, munkájával?). A válaszok (pl. számos osztályzás, mosolygó fejek) akár sorszámhoz is köthetőek, így az ügyfélvisszajelzéseket akár ügyintézőre bontva is elemezhetjük a Q-FUSION központi alkalmazás statisztikai felületében. On-line felügyelet, statisztikai elemzés, beállítások kezelése A Q-FUSION rendszer központi alkalmazása WEB-es felületen érhető el a megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználók számára. A rendszer menedzsment felületében könnyedén felügyelhetjük az adott ügyfélszolgálat működését. A menedzsment rendszer on-line beállítások funkciójának köszönhetően bármikor beavatkozhatunk az ügyfélszolgálat működésébe, azon lokális szintű (pl. ügyintézők prioritásának módosítása) módosításokat eszközölve.

9 A rendszer statisztikai felületében OLAP szemléletű (a lekérdezéskor mi határozhatjuk meg a beállításokat: idő, ügyfélszolgálat, szolgáltatás, adat stb.; a kimenetet: mi jelenjen meg a sorokban illetve az oszlopokban; és a formátumot: HTML, XLS, PDF), illetve előre rögzített statisztikák készíthetőek a hivatali forgalomról. Attól függően, hogy hány Q-FUSION rendszert használunk, a statisztikákat lekérdezhetjük egy ügyfélszolgálatra, vagy akár a teljes megyei/országos hálózatra is. A begyűjtött és kiértékelt információk alapján lehetőségünk nyílik az ügyfélszolgálati munka optimalizálására, a teljesítmények értékelésére, a megfelelő munkarend megtervezésére. A rendszer adminisztrációs és konfigurációs felületében jogosultságunknak megfelelően elvégezhetjük a szükséges adminisztrációs (jogosultság kezelése, felhasználók beállítása, LDAP szinkronizáció) és konfigurációs (rendszer paramétereinek - csoportok, jegyek, felületek, prioritások, szabályok stb. - beállítása) feladatokat. Akadálymentes rendszer Manapság egyre inkább elvárás, hogy a rendszerek megfeleljenek az akadálymentesítés feltételeinek. Ennek megfelelően a Q-FUSION rendszer hardver- és szoftverelemei kiegészíthetőek akadálymentesítő eszközökkel és alkalmazásokkal (egyedi braille feliratok, braille tasztatúrák, oldalfelolvasó programok, hangbemondásos alkalmazások stb.).

10 MULTIMEX Kft. A MULTIMEX Kft. a magyar ügyfélhívó rendszer piac egyik vezető képviselője, egy dinamikusan fejlődő kisvállalkozás, biztos anyagi háttérrel. Munkatársaink 90%-a felsőfokú végzettséggel rendelkező, több éve (5-10 év) ezen a szakterületen dolgozó diplomás szakember. Fejlesztőink folyamatos munkával fejlesztik rendszereinket ügyfeleink folytonosan változó elvárásainak megfelelően, szervizes munkatársaink üzemeltetik (jelenleg rendszereink több mint 50%-át üzemeltetjük támogatási szerződés keretei közt, akár 8 órás rendelkezésre állással) és telepítik rendszereinket, míg ügyfélmenedzsereink folyamatosan tartják a kapcsolatot ügyfeleinkkel, segítenek az operatív kérések megvalósításában. Cégünk vezetése több mint 10 éve ezen a szakterületen dolgozó kollégákból áll, akik figyelve a hazai és a nemzetközi trendeket, mindig új és innovatív megoldásokat kínálnak az ügyfelek részére, ezzel is biztosítva a cég jövőjét. Forduljon hozzánk bizalommal, hogy segíthessünk Önnek megtervezni az optimális ügyfélkezelési, ügyfélirányítási folyamatot! Keresse munkatársainkat telefonon ( , ), faxon ( ), vagy en (support@multimex.hu), akik hamarosan felkeresik Önt! Részletes információkért látogasson el folyamatosan frissülő honlapunkra!

11 Referenciáink Budapesti Járási Hivatalok KEKKH Központi Okmányiroda I. kerület II. kerület III. kerület VI. kerület VIII. kerület X. kerület XI. kerület XIII. kerület XIV. kerület XVI. kerület XVIII. kerület XX. kerület XXI. kerület Megyei Járási Hivatalok Bábolna Járási Hivatal Okmányiroda Bajai Járási Hivatal Okmányiroda Balassagyarmati Járási Hivatal Okmányiroda Békéscsabai Járási Hivatal Okmányiroda Bicskei Járási Hivatal Okmányiroda Budakeszi Járási Hivatal Okmányiroda Budaörs PMH. Városháza Ceglédi Járási Hivatal Okmányiroda Dombóvári Járási Hivatal Okmányiroda Dunakeszi Járási Hivatal Okmányiroda Dunaújvárosi Járási Hivatal Okmányiroda Egri Járási Hivatal Okmányiroda Esztergomi Járási Hivatal Okmányiroda Fehérgyarmati Járási Hivatal Okmányiroda Győri Járási Hivatal Kihelyezett Okmányiroda Győri Járási Hivatal Okmányiroda Hatvani Járási Hivatal Okmányiroda Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Okmányiroda Jászberényi Járási Hivatal Okmányiroda Kaposvári Járási Hivatal Okmányiroda Kecskeméti Járási Hivatal Okmányiroda Kisbéri Járási Hivatal Okmányiroda Kisteleki Járási Hivatal Okmányiroda Kisvárdai Járási Hivatal Okmányiroda Monori Járási Hivatal Okmányiroda Mórahalom Járási Hivatal Okmányiroda Nagykanizsai Járási Hivatal Okmányiroda Nagykőrösi Járási Hivatal Okmányiroda Oroszlányi Járási Hivatal Okmányiroda Paksi Járási Hivatal Okmányiroda Pápai Járási Hivatal Okmányiroda Székesfehérvári Járási Hivatal Okmányiroda Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Okmányiroda Szolnoki Járási Hivatal Okmányiroda Tatai Járási Hivatal Okmányiroda Tiszaújvárosi Járási Hivatal Okmányiroda Turai Járási Hivatal Okmányiroda Várpalotai Járási Hivatal Okmányiroda Vecsési Járási Hivatal Okmányiroda Veszprémi Járási Hivatal Okmányiroda Megyei Szakigazgatási Szervek Baranya Megyei Kh. Járási Földhivatal - Komló Baranya Megyei Kh. Járási Földhivatal - Pécs Baranya Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Pécs Baranya Megyei Kh. Kormányablak - Pécs Békés Megyei Kh. Kormányablak - Békéscsaba Békés Megyei Kh. Járási Földhivatal - Békéscsaba Csongrád Megyei Kh. Kormányablak - Hódmezővásárhely Csongrád Megyei Kh. Kormányablak - Szeged Fejér Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Székesfehérvár Győr-Moson Sopron Megyei Kh. Kormányablak - Győr Győr-Moson-Sopron Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Győr Hajdú - Bihar Megyei Kh. Kormányablak - Debrecen Hajdú-Bihar Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Debrecen Hajdú-Bihar Megyei Kh. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Szakig. Szerve - Debrecen Hajdú-Bihar Megyei Kh. Járási Földhivatal - Debrecen Heves Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Eger Heves Megyei Kh. Kormányablak - Eger Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Jászberény Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Karcag Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Mezőtúr Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kh. Járási Földhivatal - Törökszentmiklós Komárom-Esztergom Megyei Kh. Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Szakig. Szerve - Esztergom, Tatabánya Komárom-Esztergom Megyei Kh. Járási Földhivatal - Esztergom Komárom-Esztergom Megyei Kh. Járási Földhivatal - Komárom Komárom-Esztergom Megyei Kh. Járási Földhivatal - Tata Komárom-Esztergom Megyei Kh. Járási Földhivatal - Tatabánya Nógrád Megyei Kh. Kormányablak - Salgótarján Nógrád Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve. - Salgótarján Pest Megyei Kh. Járási Földhivatal - Nagykőrös Pest Megyei Kh. Járási Földhivatal - Szentendre Somogy Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Kaposvár Somogy Megyei Kh. Járási Földhivatal - Kaposvár Somogy Megyei Kh. Járási Földhivatal - Nagyatád Somogy Megyei Kh. Járási Hivatal - Siófok Tolna Megyei Kh. Kormányablak - Szekszárd Tolna Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Szekszárd Tolna Megyei Kh. Járási Földhivatal - Szekszárd Vas Megyei Kh. Járási Földhivatal - Szombathely Zala Megyei Kh. Kormányablak - Nagykanizsa Zala Megyei Kh. Kormányablak - Zalaegerszeg Zala Megyei Kh. Nyugdíjbiztosító Igazgatóság Szakig. Szerve - Zalaegerszeg Zala Megyei Kh. Egészségbiztosítási Pénztár Szakig. Szerve - Zalaegerszeg Zala Megyei Kh. Járási Földhivatal - Keszthely Zala Megyei Kh. Járási Földhivatal - Zalaegerszeg

12 MULTIMEX Kft Budapest, Jablonka út 118/a. Tel: Fax: support@multimex.hu Web:

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

MULTIMEX megoldások egészségügyi alkalmazásban

MULTIMEX megoldások egészségügyi alkalmazásban MULTIMEX megoldások egészségügyi alkalmazásban Az intézményi betegforgalom kezelése Manapság minden intézmény arra törekszik, hogy a lehető legoptimálisabb költségek mellett a legmagasabb szintű szolgáltatást

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL) HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés

Részletesebben

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015 MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Hitel Vadász - Online Hitel - Hitel keresõ Földhivatalok megyénként Bács-Kiskun Megyei földhivatalok listája Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

Megyei és körzeti földhivatalok

Megyei és körzeti földhivatalok Megyei és körzeti földhivatalok Bács-Kiskun Megyei Bácsalmási Körzeti Bajai Körzeti Kalocsai Körzeti Kecskeméti Körzeti Kiskőrösi Körzeti Kiskunfélegyházi Körzeti Kiskunhalasi Körzeti Kunszentmiklósi Körzeti

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi elérhetősége Központi e-mail: budapest@rszsz.nrszh.hu Szervezet/ügyintézés Cím Telefon/Fax Ügyfélfogadási idő 1. Ügyfélszolgálat, orvosi vizsgálat Központi telephely Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ceglédi

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban

MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban Az ügyfélszolgálati ügyfélforgalom kezelése Manapság minden ügyfélszolgálat arra törekszik, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsa ügyfelei részére,

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Korszerű ügyfélirányítás, ügyfél tájékoztatás

Korszerű ügyfélirányítás, ügyfél tájékoztatás Korszerű ügyfélirányítás, ügyfél tájékoztatás Előadó: Budai Balázs ügyvezető igazgató Bemutatkozás B2Data Szoftverfejlesztő és Informatikai Szolgáltató Kft. 6 év tapasztalat ügyfélhívók terén Budaörs Városháza

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Területi Szervezet. Illetékességi területe: 1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

Képzési díj visszaigénylési útmutató

Képzési díj visszaigénylési útmutató Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása

Részletesebben

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi

Részletesebben

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai

Részletesebben

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO 41050 Abony Hipermarket Abony TESCO 41770 Ajka Hipermarket Ajka TESCO 41650 Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Balassagyarmat Hipermarket Balassagyarmat TESCO 41021

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL Sorszám Város Irányítószám 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45.

Részletesebben

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható)

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható) Bács-Kiskun megye 6501 Baja Oroszlán utca 5. Baja 1 posta Bács-Kiskun megye 6503 Baja Dózsa György utca 161. Baja 3 tanposta Bács-Kiskun megye 6301 Kalocsa Szent István utca 44 Kalocsa posta Bács-Kiskun

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2019. NKM Energia Zrt. Egyetemes Villamos Energia

Részletesebben

Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza.

Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza. Hirdetmény A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2012. október 12-én kelt H-KE-III- 520/2012. (GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Származtatott Alap) számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE Ügyfélszolgálatok elérhetősége 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3.

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza.

Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza. Hirdetmény A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2012.augusztus 29-én kelt H-KE-III- 352/2012. (Budapest Horizont 2. Tőkevédett Alap) számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest,

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám 81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám A Kormány 1831/2013. (XI. 14.) Korm. határozata a 2014 2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes

Részletesebben

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu Honlap: www.mklu.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ: Dr. Polt Péter T:

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban

MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban MULTIMEX megoldások ügyfélszolgálati alkalmazásban Az ügyfélszolgálati ügyfélforgalom kezelése Manapság minden ügyfélszolgálat arra törekszik, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsa ügyfelei részére,

Részletesebben

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Nyitvatartás: H-Cs 8:00-18:00 P 8:00-17:00 Telefon: 1 466-4633 Fax: 1 385-3837 Vályog úti

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S )

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S ) 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:256368-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S 143-256368 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427, Fényes

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni. Előrejelzések a Február Harmadika kutatás sorozat adatainak a felhasználásával PROGNÓZIS Nr. 1. 2012-2018 tartó időszakban előreláthatóan 58.500 Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét

Részletesebben

Működési vázlat: Egyéb feltétel. Opcionális rendszerelem. Központi kijelző. Ügyfél terminál érintő monitorral. Ügyfél. Ügyfél Hivatali PC.

Működési vázlat: Egyéb feltétel. Opcionális rendszerelem. Központi kijelző. Ügyfél terminál érintő monitorral. Ügyfél. Ügyfél Hivatali PC. Működési vázlat: Központi kijelző Kijelző Kijelző Hivatali PC Ügyfél Hivatali PC Ügyfél Ügyfél terminál érintő monitorral LAN vagy WiFi Ügyfél Hivatali PC Hivatali PC Sorszám nyomtató Ügyfél Kijelző Ügyfél

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu Honlap: www.mklu.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ: Dr. Polt Péter T:

Részletesebben

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út Agip Abda 62550 Győr-Moson- 9151 Abda Bécsi út 1. 47.6840292687097 18.952205 Agip Baja 61350 Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út 97. 46.195104 19.6489445326511 Agip Balatonederics 65100 Veszprém 8312

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) 514-999, (72) 514-942

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) 514-999, (72) 514-942 Intravénás kábítószer-használók HIV/HCV szűrővizsgálatát az ÁNTSZ regionális laboratóriumai Vizsgálatkérő lappal beérkezett vérmintából térítésmentesen végzik el: ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N

Részletesebben

I. rész: Kérelmező személy adatai

I. rész: Kérelmező személy adatai KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási

Részletesebben

Az EGYSZA lap kitöltése

Az EGYSZA lap kitöltése Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben