Beszámoló a CERN-ben tett látogatásunkról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a CERN-ben tett látogatásunkról"

Átírás

1 Beszámoló a CERN-ben tett látogatásunkról Október 30. Első nap Nagy napra virradtunk. Kedd délelőtt. Az elképzelhető legnagyobb izgalommal indultunk el a Liszt Ferenc Repülőtér 2/b termináljára. Gyönyörű idő, verőfényes napsütés. Egy kis izgalom, ami egy útitársunk dugóba kerülése miatt keletkezett, még belefért. Miután Gyimesi Éva tanárnő és Nagy Gergely tanár úr boldogan nyugtázta, hogy mindenki megérkezett a megbeszélt időpontra, a megbeszélt helyre, elbúcsúztunk családunktól és nekivágtunk a repülőtér (irgalmatlan türelmet igénylő) biztonsági rendszerén való átvergődésnek. Bevallom őszintén, én akkor repültem először életemben. Az EasyJet légitársaság beváltotta hozzá fűzött reményeinket, így kellemes első benyomást kaptam a repülésről. Kedd, 18:05, Genf. Modern, igényes, szép. A szállásunk a Geneva Youth Hotel, mindössze 300 méterre a Genfi-tótól. A mágneskártyával nyíló szobaajtók és szekrények rögtön elnyerték a tetszésünket. Lepakolás után vacsi. A vacsi. Roppant ízletes főtt ételt kaptunk vacsorára elsőtől a negyedik napig, a reggeli is kifogástalan volt mind az ötször. Ellátás csillagos ötös. Az esti tevékenységek és kiadós esti séta, szobatársakkal való beszélgetések után fáradtan, de mosollyal az arcunkon szenderültünk mély álomba. Geneva Youth Hotel előcsarnok

2 A négy reformátor Október 31. Második nap Reggeli után a genfi városnézés következett, megnéztük a várat, a katedrálist, egy reneszánsz stílusú udvart, és egy szobor-parkot, ahol a négy reformátort ábrázoló, közel 5 méteres domborművet csodáltuk meg. A hatalmas alkotáson nemcsak a reformátorokat formálták meg, Bocskai és Báthory is helyet kapott rajta. Mondanom sem kell hogy dagadt a mellünk, mikor ezeket a magyar neveket olvastuk a dombormű alján. És délután elérkezett amire vártunk mindannyian, először léptünk a Cern épületébe. Megebédeltünk a Cern éttermében. Erre egy mondat erejéig kitérnék, csak az árak miatt. Rettentő finom ételek, irtó gusztusos tálalásban, ráadásul svájci viszonylatban még olcsónak is számított, én 8 frankért, körülbelül 1800 fotintért egy hatalmas, telepakolt igazi olasz pizzát kaptam. Életem legjobb pizzája volt. Ebéd után megismerkedtünk három magyar vezetőnkkel: Szillási Zoltánnal és Béni Noémivel, valamint az aktívan kísérletező Horváth Dezsővel, aki az AD-ban (részecske lassító) vezette körbe a csapatot. Dezső az ASACUSA kísérletben dolgozik 3 magyarral együtt, ami hatalmas szó, mert a legjobb magyar fizikusok közt tudhatja magát, társaikkal, akik sok országot képviselnek az antiprotonok csapdába szorításán fáradoznak. Zoli, aki páratlan tudással, hatalmas csoportvezetői rutinnal, és utolérhetetlen humorral felvértezve kezdte meg kalauzolásunkat a kutatóintézetben, rögtön elnyerte a legnagyobb tiszteletünket. A gyorstalpaló előadás után, már el is irányitottak az AD-be ahol Dezső vezetett körbe minket. Ezt követően a Linac 2-nél nézhettünk körbe. Az első nap összefoglalva: megtudtunk mindent a müonok, pozitronok, Higgs-bozonok, fotonok vizsgálati körülményeiről, az LHC-ről ami 27 km kerületű ütköztető, és az egyes állomásokról, pl: ATLAS, AD, Linac-2, CMS, PS. Este Maffiát játszottunk, roppant szórakoztató volt.

3 Kilátás a Saint Pierre Katedrálisból Az AD beltere

4 A 100 méteres szökőkút November 1. Harmadik nap Genfi városnézés part kettő. Két nagyon érdekes látnivalót, az ENSZ székházat és egy emlékművet a Broken chair-t tekintettük meg. A " törött szék" egy fából készült szobor, ami a bombák, gránátok szilánkjaival megsebesített ártatlan embereknek állít emléket. Csónakáztunk a Genfi-tavon. Közelről megnéztük a száz méteres szökőkutat. A Cernben töltött második délutánunk az ATLAS kísérlet bemutatótermében Zoli előadásának hallgatásával és egy 3D-s tájékoztatófilm megtekintésével telt. Ezek után a mágnesgyárban néztünk körül. Este esett az eső, így megint maffiáztunk. November 2. Negyedik nap Délelőtt mentünk a Cernbe, megnéztük a CMS-t, ahol ténylegesen le lehet menni a földfelszín alá 100 méterrel. Le is mentünk egy hatalmas liftben, belépőkártyával, védősisakban., Gyakorlatilag egy jó vastag fal választott el minket a CMS detektorától ez hatalmas dolog. Végigjártuk az adattároló számítógépekből álló termeket, hatalmas termek kábelekből, számítógépszekrények egymás hegyénhátán. Délután szabadprogramot kaptunk. Vásárlás és pihenés. Az utolsó este sokáig fenn voltunk, kiélveztük az estét. Végül összepakoltunk.

5 Vezetőnk, Zoli a mágnesgyárban :) November 3. Ötödik nap Fáradtan búcsúztunk a Geneva Youth Hoteltől. Szívszorító búcsút vettünk Genf városától, pedig már úgy megszoktuk. Ebédeltünk a reptéren, és némi várakozás után már a gépen ültünk. Utazással eltöltött 2 óra után megérkeztünk a Liszt Ferenc Repülőtérre. Csodálatos, érdekes és tanulságos 5 napot töltöttünk el Genfben.

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról Silvas János Beszámoló a svájci utazásról Az első nap, az indulás A Liszt Ferenc repülőtéren találkoztunk délután öt órakór. Megvártuk amíg mindenki megérkezik és közben kiosztották a jegyeket. Miután

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a CERN BESZÁMOLÓ Hétfő Iskola után öt óra tájra mindenki épségben, ha nem is időben, de megérkezett a reptérre. Itt minden rendben ment, becsekkoltunk, majd rövid várakozást követően elkezdődött a beszállás.

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Sükösd Csaba egyetemi docens, és Jarosievitz Beáta főiskolai tanár

Sükösd Csaba egyetemi docens, és Jarosievitz Beáta főiskolai tanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technika Tanszék Hungarian Teachers Programs Sükösd Csaba egyetemi docens, és Jarosievitz Beáta főiskolai tanár 1 A CERN és a tanárok A kezdetek

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

CERN-i látogatás. A mágnesgyár az a hely,ahol a mágneseket tesztelik és nem igazán gyártják őket. Itt magyarázták el nekünk a gyorsító alkotórészeit.

CERN-i látogatás. A mágnesgyár az a hely,ahol a mágneseket tesztelik és nem igazán gyártják őket. Itt magyarázták el nekünk a gyorsító alkotórészeit. CERN-i látogatás Mágnesgyár A mágnesgyár az a hely,ahol a mágneseket tesztelik és nem igazán gyártják őket. Itt magyarázták el nekünk a gyorsító alkotórészeit. Ez a berendezés gyorsítja a részecskéket.,és

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

CERN - Genf kirándulás

CERN - Genf kirándulás 1 CERN - Genf kirándulás 1. nap Szeptember 1. indul az iskola, ámde nekünk hamar még izgalmasabb úttal folytatódott. A suliban megkaptuk a könyveket, majd az osztályfőnökünk elmondta a legfontosabbakat,

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Kirándulás a CERN-ben

Kirándulás a CERN-ben Röviden a CERN-ről Kirándulás a CERN-ben A félreértések elkerülése végett először is tisztáznunk kell azt a tényt, hogy a CERN nem egyezik meg az LHC-vel ( Large Hadron Collider, azaz Nagy Hadronütköztető),

Részletesebben

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 58 év a részecskefizikai kutatásban

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 58 év a részecskefizikai kutatásban Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 58 év a részecskefizikai kutatásban CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán

Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán 1 CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12 ország alapította, ma 21 tagország (2015: Románia) +Szerbia halad + Ciprus,

Részletesebben

Bevezetés a részecskefizikába

Bevezetés a részecskefizikába Horváth Dezső: Válaszok a kérdésekre CERN, 2008. augusztus 22. 1. fólia p. 1 Bevezetés a részecskefizikába Válaszok a kérdésekre (CERN, 2008. aug. 22.) Horváth Dezső horvath@rmki.kfki.hu MTA KFKI Részecske

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Andiamo in Toscana! Kirándulás és interaktív workshopok Toszkánában Utazás időpontja: 2017. március 10-14. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Pisába, a

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy

Erasmus+ Tenerifén. Munkahely(ek) neve: Hotel Marquesa, később FU International Academy Erasmus+ Tenerifén A tanuló neve: Balogh Anita A tanuló osztályának megnevezése: 11.G Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Spanyolország Az Erasmus+ programban megjelölt város: Puerto de la Cruz

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

H Í R E K Szegedről . /.

H Í R E K Szegedről . /. H Í R E K Szegedről - 2018. május 10 én Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor Szegeden Helyszíne: Kék Csillag Étterem - 2018. május 29 én Látogatás a Liszt Ferenc Repülőtéren és a Kecskemét Kósafalu

Részletesebben

2015. május RIO 2016 OLIMPIA

2015. május RIO 2016 OLIMPIA Engedélyszám: U 000390 Molnár Kriszta sportutak Tel: +361 999 1446 Fax: +361 345 1566 E-mail: kmolnar@tensi.hu Kovács Mónika sportutak Tel: +361 345 1589 Fax: +361 345 1566 E-mail: mkovacs@tensi.hu 2015.

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Andiamo in Toscana! Húsvéti kirándulás és gasztro workshopok Toszkánában Utazás dátuma: 2017. április 14-18. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám (min-max): 6-8 fő Szakadj ki a mindennapokból egy

Részletesebben

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 62 év a részecskefizikai kutatásban

Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium. 62 év a részecskefizikai kutatásban Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 62 év a részecskefizikai kutatásban CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Jecsmenik Arnold beszámolója

Jecsmenik Arnold beszámolója Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak. A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

A CERN, az LHC és a vadászat a Higgs bozon után. Genf

A CERN, az LHC és a vadászat a Higgs bozon után. Genf A CERN, az LHC és a vadászat a Higgs bozon után Genf European Organization for Nuclear Research 20 tagállam (Magyarország 1992 óta) CERN küldetése: on ati uc Ed on Alapítva 1954-ben Inn ov ati CERN uniting

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap

Részletesebben

Indul az LHC: a kísérletek

Indul az LHC: a kísérletek Horváth Dezső: Indul az LHC: a kísérletek Debreceni Egyetem, 2008. szept. 10. p. 1 Indul az LHC: a kísérletek Debreceni Egyetem Kísérleti Fizikai Intézete, 2008. szept. 10. Horváth Dezső horvath@rmki.kfki.hu

Részletesebben

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat

Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

A CERN bemutatása. Horváth Dezső MTA KFKI RMKI és ATOMKI Hungarian Teachers Programme, 2011

A CERN bemutatása. Horváth Dezső MTA KFKI RMKI és ATOMKI Hungarian Teachers Programme, 2011 A CERN bemutatása Horváth Dezső MTA KFKI RMKI és ATOMKI Hungarian Teachers Programme, 2011 CERN: Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire Európai Nukleáris Kutatási Tanács Európai Részecskefizikai

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Szállítmányozási ügyintéző Résztvevő neve:

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból

Részletesebben

Bemutatkozik a CERN. Fodor Zoltán. 2015.08.14 HTP2015, Fodor Zoltán: Bemutatkozik a CERN

Bemutatkozik a CERN. Fodor Zoltán. 2015.08.14 HTP2015, Fodor Zoltán: Bemutatkozik a CERN Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán 1 CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12 ország alapította, ma 21 tagország (2015: Románia) +Szerbia halad + Ciprus,

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Látogatás a CERN-ben. Hogyan kerültünk oda?

Látogatás a CERN-ben. Hogyan kerültünk oda? Látogatás a CERN-ben Hogyan kerültünk oda? A CERN (European Organisation for Nuclear Research = Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), amely nukleáris kutatásokkal, ezen belül részecskelassítással, -gyorsítással,

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Spring up in Somerset! Exkluzív tavaszi kirándulás Délnyugat-Angliában Utazás időpontja: 2017. április 25-29. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Bristolba,

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Pajkó Lajos 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:15-re volt tervezve az gyülekező, de csak 5 órakor tudtunk elindulni 3 kisbusszal. Drezdába

Részletesebben

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát.

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát. Irány Norvégia!!! A Tempus Közalapítvány Student Climate Research Campaign, A European approach to Earth Observations and Phenology in the GLOBE című programjában vesz részt iskolánk. Ebben a Comenius-projektben

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi

Részletesebben

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen

Részletesebben

CERN 2014. Másnap korán csörgött az óra, a reggeli után hamar indultunk a CERN-be. A villamosról leszállva a következő látvány fogadott minket:

CERN 2014. Másnap korán csörgött az óra, a reggeli után hamar indultunk a CERN-be. A villamosról leszállva a következő látvány fogadott minket: CERN 2014. A Nap már kezdett lehanyatlani nyugaton, mikor mi elindultunk kergetni a fényét nyugatra tartottunk, a Geneve Aeroport-ra. Másfél-két óra száguldás után feltűnt a teljes sötétségben a fényben

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Bakos Zoltán 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:30-ra volt tervezve az indulás, de csak 5 órakor tudtunk elindulni 3 kisbusszal. Reggel

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:15-re volt megrendelve a busz, elindultunk 3 kisbusszal. Reggel fél8-kor

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal 06 A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2009. NOVEMBER 2-5. Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2.oldal

Részletesebben

UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS

UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS ELSŐ NAP 2012. április 02. Hétfő Egész nap izgatottan vártuk, hogy a vendégeink, akikkel nem is olyan régen találkoztunk Sepsiszentgyörgyben, mikorra fognak

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,

Részletesebben

MUNKANAPLÓ. A 2014.07.31 2014.08.28 közötti. Portugália braga-i szakmai gyakorlatról. A szakképzés megnevezése:

MUNKANAPLÓ. A 2014.07.31 2014.08.28 közötti. Portugália braga-i szakmai gyakorlatról. A szakképzés megnevezése: MUNKANAPLÓ A 2014.07.31 2014.08.28 közötti Portugália braga-i szakmai gyakorlatról A tanuló neve: A szakképzés megnevezése: Szeverényi Nóra kereskedő A szakmai gyakorlat helye: Negrita so Café 1948 Címe:

Részletesebben