Technikai információ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Technikai információ"

Átírás

1 Tudományos információ Prof. Dr. Bártfai György Dr. Bagdi Árpád Gyula Technikai információ Art Copy Studio Kft Budapest, Sobieski J. u. 5/

2 Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Az idei évben november én nemzetközi résztvevőkkel a Szegedi Akadémiai Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága, a European Society of Contraception and Reproductive Health (ESC) magyar tagozata, a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete és a Gyulai Törvényszék közösen igazságügyi konferenciát és akkreditált továbbképzést szerveznek Gyulán, a Gyulai Törvényszék épületének dísztermében. A tudományos rendezvény célja, hogy az orvosi szakma képviselői megismerjék a bírósági eljárásokban közreműködő igazságügyi szakemberek, rendőrök, ügyészek, bírák és ügyvédek tapasztalatait és álláspontját, valamint áttekintsék azokat a jogszabályváltozásokat, amelyek az adott területen az elmúlt két évtizedben játszódtak le. Mindez azért bír kiemelt jelentőséggel, mert az igazságügyi szakértő számára alapvetően fontos, hogy szexuális bűncselekmények gyanúja vagy megvalósulása esetén szakszerű és pontos látlelet készüljön, hiszen a nem megfelelő technikával végzett leletrögzítés megnehezíti, illetve lehetetlenné teszi a szakértői vélemény elkészítését. A konferencia lehetőséget teremt arra is, hogy bepillantást nyerjünk néhány másik európai ország joggyakorlatába. Ugyanis a nemzetközi szekciókban kiváló, nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek mutatják be az osztrák, román, szerb, polgári és büntetőperek tapasztalatait a szülészet-nőgyógyászat területén. Reményeink szerint a konferencia és továbbképzés egyaránt szolgálja az érintett szakemberek eszmecseréjét, vitáját, valamint az igazságügyi orvosszakértők továbbképzését, ismereteinek bővítését. A tudományos ülésen lehetőség nyílik egymás véleményének megismerésére, és magas szintű szakmai konzultációra a bírák, az ügyvédek és az orvosok között. A kongresszus patinás helyszíne, mely a Gyulai Törvényszék impozáns épülete és Gyula fürdőváros kiváló adottságai egyaránt szolgálják a sikeres konferenciát és a szabadidő tartalmas eltöltését. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényünkre. Prof. Dr. Bártfai György a Kongresszus társelnöke Dr. Bagdi Árpád Gyula a Gyulai Törvényszék elnöke a Kongresszus társelnöke

3 Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sok szeretettel köszöntöm Önöket Gyula Város Önkormányzata nevében! Mint azt bizonyára Önök közül is sokan tudják, Gyula egészen az ig Békés megye székhelye volt, de jelentősége a cím elvesztése után sem csökkent sokat, köszönhetőn leginkább annak, hogy városunk több rendkívül jelentős közszolgáltatást biztosító megyei intézmény otthonául szolgál, így a mai napig megyei társközpontként működik. Ezen intézmények között is kiemelkedő fontosságú számunkra a Pándy Kálmán Kórház és a Békés Megyei Törvényszék. Idén novemberben nem kis büszkeségünkre egy olyan rendezvénynek lehetünk házigazdái, mely a két érintett diszciplína az orvos- és a jogtudomány képviselői számára is vonzó és színvonalas programot kínál, hiszen ikerkongresszusként kerül megrendezésre a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete és az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportja A megelőzés szolgálatában VII szimpóziuma és a Gyulai Törvényszék Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban nevet viselő konferenciája. Gyula a már említett tudásközponti szerepe mellett leginkább turisztikai adottságairól ismert, így egy ilyen nagyszabású szakmai program számára ideális helyszínnek tekinthető. Erről reményeim szerint Önök is meggyőződhetnek majd a kétnapos rendezvény sűrű szakmai programja mellett is, ha ellátogatnak a várba, a második sikeres évét maga mögött tudó AquaPalotába vagy a 2014-re megújult, a Kohán Képtárnak és Vigadónak is helyet biztostó, Göndöcs-kertbe. Ahogyan azt is remélem, hogy a mostani rövid ízelítő után, kedvet kapnak ahhoz, hogy később családjukkal, barátaikkal is felkeressék majd Gyulát! Ez úton kívánok sikeres tanácskozást, eredményes szakmai munkát és kellemes, tartalmas időtöltést mindannyiuknak! Érezzék jól magukat nálunk! Dr. Görgényi Ernő polgármester

4 A kongresszus védnökei: Dr. Handó Tünde Országod Bírói Hivatal Elnöke Dr. Kovács József Országgyűlési képviselő a Népjóléti Bizottság alelnöke Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere Tudományos és szervező Dr. Bagdi Árpád Gyula a Gyulai Törvényszék elnöke bizottság tagjai Dr. Hajduné Dr. Iszály Anna Gyulai Törvényszék, Büntető Kollégiumvezető Dr. Zámbori Tibor Gyulai Törvényszék Tanácselnöke Prof. Dr. Bártfai György emeritus professzor Szegedi Tudományegyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Párducz László osztályvezető főorvos, Pándy Kálmán Kórház Gyula, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Dr. Bitó Tamás egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Vanya Melinda Mediteam Zrt, SZFB Egészségügyi Osztály Kerekiné Bucsai Júlia ArtCopy Kft.

5 Program Díszterem 09:30 10:00 Plenáris ülés megnyitása Köszöntő, Opening Ceremony üléselnök: Bártfai Gy., Bettelheim, D., 10:00 10:20 When to intervene with non-reassuring CTG to avoid medical litigation Sir Sabaratnam Arulkumaran professor emeritus of O&G, St George s University of London 10:20 10:40 Az orvosi felelősség rendszere a hatályos jogunkban Dr. Cséffán József kollégiumvezető, Alföldi Regionális Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium 10:40 10:50 Kávészünet üléselnök: Németh G., Craina, M 10:50 11:20 Felelősség az orvosi tevékenységért a Büntető Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv alapján Professzor Dr. Szabó Imre tanszékvezető, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 11:20 11:40 The effect of preoperative briefings and the use of saefty check lists in the reduction of errors Professzor Dr. Dieter Bettelheim Division of Obstetrics and feto-maternal Medicine General Hospital Vienna, University of Vienna, Dept of ObGyn 11:40 12:00 Polgári jogi felelősség az orvosi tevékenységért a gyakorlatban Dr. Kiss Gabriella tanácselnök, Szegedi Ítélőtábla 12:00 12:45 Ebédszünet - állófogadás

6 A szekció 25. tárgyalóterem üléselnök: Kereszty É., Vejnovics, T., 12:45 13:00 Szexuális erőszak bizonyításának nehézségei orvosszakértői aspektusból Dr. Molnár Attila - igazságügyi orvosszakértő, rendőrorvos alezredes, elnökhelyettes, Szegedi Igazságügyi Kamara 13:00 13:15 Az orvos szakmai protokoll és az elvárhatóság Dr. Varga István - ügyvéd, Orosháza, Budapest 13:15 13:35 Ügyészi tevékenység a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, a szexuális visszaélés miatti büntetőeljárásokban Dr. Berg Márta megyei főügyészhelyettes, Békés Megyei Főügyészség 13:35 13:55 Gyermekbántalmazás és elhanyagolás a pszichiáter szemével Dr. Vetró Ágnes osztályvezető egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Gyermekgyógyászati Klinika, Gyermek és Ifjuságpszichiátriai Osztály 13:55 14:15 A vád törvényességének vizsgálatától az eljárást befejező határozatig Pervezetés és bírói gyakorlat a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, a szexuális visszaélés miatti büntetőeljárásokban Dr. Benedek Tibor bíró, Gyulai Törvényszék 14:15 14:30 Kávészünet üléselnök: Vajda Gy., Furau, G., 14:30 14:45 A szülészet-nőgyógyászati betegpanaszok igazságügyi orvosszakértői elbírálási problémái Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens, Igazságügyi Orvostani Intézet, Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar 14:45 15:00 Gondolatok és megfontolások a Szülészet - Nőgyógyászatot érintő kártérítési esetekben Professzor emeritus Dr. Papp Zoltán - MATERNITY Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika, Budapest

7 A szekció 25. tárgyalóterem 15:00 15:15 Betegjogi és etikai kérdések a reprodukciós medicinában Kissné Dr. Kapocsi Erzsébet - egyetemi mestertanár, Szegedi Tudományegyetem, Magatartástudományi Tanszék 15:15 15:30 Újszülöttkori agykárosodások: mindenért a szülész a felelős? Professzor Dr. Rákóczi István - Szent Imre Oktató Kórház, Szülészeti - Nőgyógyászati Osztály, Budapest 15:30 15:45 Az orvosi műhiba miatt indított kártérítési perek tapasztalatai Dr. Martini Jenő ügyvéd, szülész-nőgyógyász szakorvos, Budapest 15:45 16:00 Forensic Medical Committee of the Faculty of Medicine Novi Sad Professzor Dr. Tihomir Vejnovic - Head of Department, Department of ObGyn, Faculty of Medicine, University of Novi Sad 16:00 16:15 A szülész- nőgyógyászattal kapcsolatos polgári jogi kártérítés és felelősség Dr. Bajáky Tamás ügyvéd, Budapest

8 B szekció Könyvtárterem üléselnök: Rákóczi I., Bernard, E 12:45 13:05 Criminal abortion /Present situation in Europe/ Professzor Dr. Teresa Bombas - Gynecology and Obstetrics, Centro Hospitalar e Universitário de Coimbra, Portugal 13:05 13:25 Sepsis, severe sepsis and septic shock Sir Sabaratnam Arulkumaran professor emeritus of O&G, St George s University of London 13:25 13:45 Malpraxis versus medical discilinary responsibility; current law in Romania Professzor Dr. Buhas Camelia Liana - Associate Professor in the Forensic Department of the Faculty of Oradea Dr. Cristian Furau - Specialist in obstetrics and gynecology and President of the Ethics Committee of the Emergency at the Emergency Clinical County Hospital of Arad 13:45 14:00 Malpraxis and ethical allegations in obstetrics and gynecology in Arad County Dr. Cristian Furau - Specialist in obstetrics and gynecology and President of the Ethics Committee of the Emergency at the Emergency Clinical County Hospital of Arad 14:00 14:15 Psychosocial consequences of abuse and neglect of children and adolescents Ana-Marija Vejnovic - Psychiatry, Faculty of Medicine, University of Novi Sad 14:15 14:30 Kávészünet üléselnök: Párducz L., Vetró Á., 14:30 14:50 Várandósgondozás a felelősség megoszlása Dr. Pap Károly - osztályvezető főorvos, Jósa András Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati osztály, Nyíregyháza 14:50 15:10 A szülészet és a nőgyógyászat aktuális jogi kérdései Dr. Vajda György osztályvezető főorvos, Zala Megyei Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati osztály

9 B szekció Könyvtárterem 15:10 15:30 A szexuális gyermekbántalmazás rendőri szemmelt Kovácsné Szőke Gizella címzetes rendőrőrnagy, bűnmegelőzési főelőadó, Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Gyulai Rendőrkapitányság 15:30 15:50 A nozokomiális fertőzések mikrobiológiai igazságügyi szakértői vonatkozásai Professzor emeritus Dr. Rozgonyi Ferenc - Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Budapest 15:50 16:10 Gyermekbántalmazás és elhanyagolás Dr. Lukácsi Krisztina igazgató, Békés Megyei Kormányhivatal A Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezetei támogatást nyújtanak tagjaik részére továbbképzési támogatás keretein belül, a támogatás részleteiről az illetékes MOK szerveknél kérem érdeklődjenek. Poszter bizottság Dr. Annus János Dr. Elena Bernard Prof Dr. Tihomir Vejnovic

10 Regisztráció A tanfolyam vizsgával zárul. A kongresszust az Egyetem SZTE-ÁOK/2015.II/00109 számon akkreditálta, pontértéke 14, szabadon választható. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1.egészségügyi szervezés 2. igazságügyi orvostan 3. szülészet-nőgyógyászat. A tanfolyamon résztvevők a témához kapcsolódó poszterek bemutatására jelentkezhetnek. A tanfolyamra a megadott témákat érintő poszterek címeit várjuk a studio.artcopy@gmail.com címre november 18-ig. A poszter mérete: A0 ( cm) A legjobb posztereket díjazzuk, bemutatási lehetőségként 2-3 dia elkészítését kérjük. Az előadások elfogadásáról írásbeli értesítést küldünk minden jelentkező számára. Az előadó teremben biztosítjuk a számítógépes vetítés lehetőségét. Regisztrációs díjak (ÁFA-t tartalmazzák!) november 18-ig történő befizetéssel november 18. után történő befizetéssel Résztvevő orvos Ft Ft Rezidensek, hallgatók, nyugdíjasok Ft Ft Kísérő Ft Ft Regisztrálni az alábbi webcímen tud: crmedia.hu A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: tudományos programon való részvételt, kiállítás látogatását, programfüzetet, táskát, kávészünetet és az akkreditáció díját. Kísérők regisztrációs díja tartalmazza: kiállítás látogatását, programfüzetet, kávészünetet.

11 Fakultatív programok Program Program díja Bankett vacsora Gyulai történetek és legendák Ft A bankett vacsora díja tartalmazza Gyulai gasztrotúra Fürdőzés a Gyulai Várfürdőben és AquaPalotában Kirándulás Aradra, Máriaradnára és a Hegyaljai végvárakhoz Éjszakai wellnessezés a Gyulai Várfürdőben Ft Ft Ft Ft 16:00 Fakultatív program november 26. Gyulai történetek és legendák kisvonatos utazás a történelmi fürdővárosban, várlátogatással és az Erkel Ferenc Emlékház meglátogatásával egybekötve A csoportot Kocsis János idegenvezető kíséri. Indulás: a Törvényszék bejáratától Belváros megtekintése (kisvonatról) Várlátogatás - tárlatvezetéssel Városnézés (kisvonatról) Erkel Ferenc Emlékház meglátogatása tárlatvezetéssel Kisvonattal vissza a Törvényszék bejáratához vagy a Vigadó parkolójához Program vége: 18:00 órakor 19:00 Lehetőség nyílik a Kohán Képtár megtekintésére 19:30 Gálavacsora a Vigadóban Vendégfogadás vonósnégyessel, köszöntő, vacsora, zenét az est folyamán a Bibuci zenekar szolgáltatja

12 14:00 Fakultatív program Gyulai gasztrotúra november 27. Gyulai Húsipari Történeti Kiállítás megtekintése, tárlatvezetés a Hagyományőrző Hentesek által, kolbászkóstoló és kolbászvásárlási lehetőség. Gyulai Pálinka Manufaktúra főzdelátogatás, 6-os pálinkakóstoló és helyi termékek vásárlási lehetősége A szakmai program végén kisbusz és az idegenvezető várja a jelentkezőket a Törvényszék bejáratánál. A program végén a kisbusz visszaviszi a vendégeket a Törvényszékhez, vagy a szálláshelyre (igény szerint) Program vége: 19:00 órakor november 28. Egész napos fakultatív programlehetőségek: 1. Fürdőzés a Gyulai Várfürdőben és AquaPalotában 2. Kirándulás Aradra, Máriaradnára és a Hegyaljai végvárakhoz Indulás: 8:00 órakor. Az aradi városnézést és a Tizenhárom Vértanú emlékhelyeinek felkeresését követően Arad-hegyalja nevezetességeit tekinthetik meg a kirándulás résztvevői: a máriaradnai bazilikát és kálváriát, az ópálosi Balla pincészetet, valamint a solymosi, világosi és borosjenői végvárakat. Visszaérkezés: 18:00 órakor 3. A romániai kiránduláson részvevő vendégeknek javasolt éjszakai program: Éjszakai wellnessezés és szauna-szeánszok a Gyulai Várfürdőben 20:00-24:00 óráig.

13 Tudományos információ Dr. Párducz László Technikai információ,kiállítás Art Copy Studio Kft Budapest, Sobieski J. u. 5/

14 A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm. (Richard Bach) Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete, az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportjával és a Pándy Kálmán Megyei Kórházzal közösen immáron hetedik alkalommal rendezi meg Gyulán, november 27-én A megelőzés szolgálatában című tudományos rendezvényt a Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. Az idei rendezvényünk az Országos Igazságügyi Konferencia iker kongresszusaként kerül megrendezésre. Az évente megrendezett konferenciáink jó alkalmat biztosítanak a különféle kérdések interdiszciplináris megvitatására. Ebben az évben fő témaköreink a várandósgondozás és a sürgősségi fogamzásgátlás aktualitásai. Szeretettel várjuk Önöket Gyulán! Jó lesz újra együtt lenni hazai és külföldi barátainkkal. A szakmai tanácskozást követő fakultatív programok a regionális konyhán túl kulturális szempontból is feltöltődést és kikapcsolódást nyújtanak! DR. PÁRDUCZ LÁSZLÓ MCSNTT elnöke

15 Regisztráció A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszközellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) szóló törvénynek megfelelően: Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (így különös tekintettel utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat (Kérjük a fenti rendelkezést a szolgáltatások támogatásánál, figyelembe venni szíveskedjenek.) Regisztrációs díjak (ÁFA-t tartalmazzák!) november 18-ig történő befizetéssel november 18. után történő befizetéssel Résztvevő orvos Ft Ft Rezidensek, hallgatók, nyugdíjasok Ft Ft Kísérő Ft Ft Regisztrálni az alábbi webcímen tud: crmedia.hu A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza:tudományos programon való részvételt, programfüzetet. Kísérők regisztrációs díja tartalmazza: kiállítás látogatását.

16 Programok Árvay Terem 09:30-10:00 -Megnyitó, üdvözlések, Opening Ceremony (Dr. Kovács József,Dr. Görgényi Ernő, Dr. Kövesdi József, Prof. Dr. Bártfai György, Dr. Németh Gábor, Dr. Párducz László) -MCSNTT tiszteletbeli tagság díszoklevelének átadása Professzor Dr. Marius Craina részére Laudáció: Dr. Párducz László MCSNTT elnöke Oklevél átadása: Professzor Dr. Bártfai György MCSNTT tiszteletbeli elnöke Bestowal ceremony. Laudat by Laszló Párducz MD. Hand over the Honorary Diploma by Professor György Bártfai 10:00-10:20 Protocol for preoperative evaluation of endometriosis Prof. Dr. Marius Lucian Craina at University of Medicine and Pharmacy Victor Babes, Timisoara 10:20-10:25 Technikai szünet üléselnök: Dr. Németh Gábor, SZTE Női Klinika Igazgatója Dr. Fest Sarolta főiskolai tanár Szarvas, Dr. Sárosi Tamás megyei tisztifőorvos 10:25-11:00 Várandós gondozás Vitafórum moderátor: Dr. Pap Károly osztályvezető főorvos a Magyar Nőorvos Társaság főtitkára résztvevői: szakorvosok, háziorvosok, védőnők, szülésznők 11:00-11:10 Perzisztens Chlamydia trachomatis fertőzések Dr. Virok Dezső SZTE, ÁOK Klinikai Mikrobiologiai és Immunbiológiai Intézet

17 Programok Árvay Terem 11:10-11:20 Szakmai összefoglaló a Nemzetközi Budapesti Demográfiai FórumrólSoósné Dr. Kiss Zsuzsanna főiskolai docens, Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Klinikai Tanszék, Dr. Bitó Tamás adjunktus, SZTE Női Klinika, MCSNTT főtitkár, Bábiné Szottfried Gabriella Miniszteri Biztos 11:20-11:40 Az önálló védőnői várandós tanácsadás szerepe a terhességi toxaemia felismerésében esetbemutatás Kuklisné Greff Ildikó és Kovács Elvira Nikoletta területi védőnők, Váci Szociális Szolgáltatások Háza 11:40-11:50 Szünet üléselnök: Kotroczóné Antal Teréz megyei vezető védőnő Lestyán Erzsébet, főiskolai oktató Szarvas, Dr. Bitó Tamás egyetemi adjunktus 11:50-12:20 Sürgősségi fogamzásgátlás Vitafórum moderátor: Prof. Dr. Bártfai György résztvevői: Dr. Horváth Imre háziorvos,szakorvosok, gyógyszerészek, védőnők 12:20-12:30 Védőoltások a várandósság idején Dr. Sárosi Tamás Békés Megyei Tisztifőorvos 12:30-12:40 HPV elleni védőoltások az STD járvány tükrében Dr. Párducz László osztályvezető Főorvos, Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Szülészeti-Nőgyógyászati osztály 12:40-12:50 Dr. Gaál Emánuel Flavonpont Csupaszív Program 12:50-13:00 Poszter díjátadás 13:00-13:10 Konferencia zárása Dr. Párducz László MCSNTT elnöke

18 Fakultatív programok Program Program díja Bankett vacsora Gyulai történetek és legendák Ft A bankett vacsora díja tartalmazza Gyulai gasztrotúra Fürdőzés a Gyulai Várfürdőben és AquaPalotában Kirándulás Aradra, Máriaradnára és a Hegyaljai végvárakhoz Éjszakai wellnessezés a Gyulai Várfürdőben Ft Ft Ft Ft 16:00 Fakultatív program november 26. Gyulai történetek és legendák kisvonatos utazás a történelmi fürdővárosban, várlátogatással és az Erkel Ferenc Emlékház meglátogatásával egybekötve A csoportot Kocsis János idegenvezető kíséri. Indulás: a Törvényszék bejáratától Belváros megtekintése (kisvonatról) Várlátogatás - tárlatvezetéssel Városnézés (kisvonatról) Erkel Ferenc Emlékház meglátogatása tárlatvezetéssel Kisvonattal vissza a Törvényszék bejáratához vagy a Vigadó parkolójához Program vége: 18:00 órakor 19:00 Lehetőség nyílik a Kohán Képtár megtekintésére 19:30 Gálavacsora a Vigadóban Vendégfogadás vonósnégyessel, köszöntő, vacsora, zenét az est folyamán a Bibuci zenekar szolgáltatja

19 14:00 Fakultatív program Gyulai gasztrotúra november 27. Gyulai Húsipari Történeti Kiállítás megtekintése, tárlatvezetés a Hagyományőrző Hentesek által, kolbászkóstoló és kolbászvásárlási lehetőség. Gyulai Pálinka Manufaktúra főzdelátogatás, 6-os pálinkakóstoló és helyi termékek vásárlási lehetősége A szakmai program végén kisbusz és az idegenvezető várja a jelentkezőket a Törvényszék bejáratánál. A program végén a kisbusz visszaviszi a vendégeket a Törvényszékhez, vagy a szálláshelyre (igény szerint) Program vége: 19:00 órakor november 28. Egész napos fakultatív programlehetőségek: 1. Fürdőzés a Gyulai Várfürdőben és AquaPalotában 2. Kirándulás Aradra, Máriaradnára és a Hegyaljai végvárakhoz Indulás: 8:00 órakor. Az aradi városnézést és a Tizenhárom Vértanú emlékhelyeinek felkeresését követően Arad-hegyalja nevezetességeit tekinthetik meg a kirándulás résztvevői: a máriaradnai bazilikát és kálváriát, az ópálosi Balla pincészetet, valamint a solymosi, világosi és borosjenői végvárakat. Visszaérkezés: 18:00 órakor 3. A romániai kiránduláson részvevő vendégeknek javasolt éjszakai program: Éjszakai wellnessezés és szauna-szeánszok a Gyulai Várfürdőben 20:00-24:00 óráig.

Technikai információ,kiállítás

Technikai információ,kiállítás Tudományos információ Dr. Párducz László parduczlaszlo@gmail.com Technikai információ,kiállítás Art Copy Studio Kft. 1096 Budapest, Sobieski J. u. 5/5. studio.artcopy@gmail.com +36 66 465 158 +36 70 778

Részletesebben

Technikai információ

Technikai információ Tudományos információ Prof. Dr. Bártfai György bartfai.gyorgy@med.u-szeged.hu Dr. Bagdi Árpád Gyula bagdia@gyulait.birosag.hu Technikai információ Art Copy Studio Kft. 1096 Budapest, Sobieski J. u. 5/5.

Részletesebben

Technikai információ

Technikai információ Tudományos információ Prof. Dr. Bártfai György bartfai.gyorgy@med.u-szeged.hu Dr. Bagdi Árpád Gyula bagdia@gyulait.birosag.hu Technikai információ Art Copy Studio Kft. 1096 Budapest, Sobieski J. u. 5/5.

Részletesebben

Technikai információ

Technikai információ Tudományos információ Prof. Dr. Bártfai György bartfai.gyorgy@med.u-szeged.hu Dr. Bagdi Árpád Gyula bagdia@gyulait.birosag.hu Technikai információ Art Copy Studio Kft. 1096 Budapest, Sobieski J. u. 5/5.

Részletesebben

Köszöntő. (Richard Bach)

Köszöntő. (Richard Bach) Köszöntő A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm. (Richard Bach) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! A Magyar Család- és

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00 Család és Nővédelem aktuális kérdései Uzsoki utcai Kórház,, Uzsoki u. 29-41 2015 április 24. 12 00 Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Szimpoziumán! A tavasz megérkeztével

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN

A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN A MEGELŐZÉS SZOLGÁLATÁBAN VI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Gyula, 2014. november 27. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének és MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

V. SZIMPÓZIUM. Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay terem 2013. november 08. I

V. SZIMPÓZIUM. Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay terem 2013. november 08. I o o V. SZIMPÓZIUM Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay terem 2013. november 08. I 1846 A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének, és MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

Tanfolyamok, továbbképzések

Tanfolyamok, továbbképzések Tanfolyamok, továbbképzések 2017. II. félév Szakértői tevékenység új jogszabályi háttere 1. Polgári perrendtartás módosításai 2. Büntetőeljárásról szóló törvény módosításai Közigazgatási eljárási törvény

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

Legyél Te is Demenciabarát!

Legyél Te is Demenciabarát! Legyél Te is Demenciabarát! Jó gyakorlatok a közösség és a szakma összefogásáról. mosonmagyaróvári Konferencia 2018. október 04-06. Helyszín: Flesch Károly kulturális központ Mosonmagyaróvár, Erkel u.

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

Kedves Kolléganők, Kollégák! Kedves Vendégeink!

Kedves Kolléganők, Kollégák! Kedves Vendégeink! Kedves Kolléganők, Kollégák! Kedves Vendégeink! Öröm, megtiszteltetés és egyben felelősség nekem és munkatársaimnak, hogy a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szülészet - Nőgyógyászati Osztálya rendezheti

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Pulmonológiai Mozaikok 2015

Pulmonológiai Mozaikok 2015 Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Meghívó. ÉRTÉKET TEREMTÜNK A Nôk Egészsége, Családok Egészsége KONFERENCIA március 9-10.

Meghívó. ÉRTÉKET TEREMTÜNK A Nôk Egészsége, Családok Egészsége KONFERENCIA március 9-10. Meghívó ÉRTÉKET TEREMTÜNK A Nôk Egége, ádok Egége KONFERENCIA 2018. március 9-10. Grassalkovich Kastély Vadászati élménytér Nagy Endre Rendezvényterem 3000 Hatvan, Kossuth tér 24. Nôk ô Egé ádok ok Egége

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében

Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében MEDIÁCIÓS PANORÁMA Körkép a bírósági mediációról Közép-Európában és azon túl 2013. június 14-15. (Kőszeg Szombathely) Konferencia a Bírók a mediációért Egyesület és a GEMME Magyarországi Szekció szervezésében

Részletesebben

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára MEGHÍVÓ Az Országos Pszichiátriai Központ, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinika, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt. Határtalan elme címmel konferenciát szervez Téma I.: Kardiológia

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15. Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 0. május 3-4. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology Program Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a közös gondolkodásnak,

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó Meghívó Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk 2010. június 10-11-én megrendezésre kerülő konferenciánkat, melynek címe: Konferencia a Perikoncepcionális Egészségről és a Veleszületett Rendellenességek

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46 MAGYAR JOGÁSZ EGYLET NEGYVENEGYedik jogász vándorgyűlés Debrecen 2018. április 19 21. PROGRAMFÜZET 41_jogaszvandorgyules.indd 1 2018.04.09. 7:56:46 41_jogaszvandorgyules.indd 2 2018.04.09. 7:56:46 2018.

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program

A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 1 A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 2012.november 15. csütörtök: 18 óra: Közgyűlés első meghirdetésben (valószínűleg határozatképtelen)

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet Légúti fertőzések továbbképző tanfolyam LÉGÚTI FERTŐZÉSEK KLINIKUMA, MIKROBIOLÓGIAI GYORS-DIAGNOSZTIKÁJA ÉS CÉLZOTT ANTIBIOTIKUS KEZELÉSE 3. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IX. SE-TK/2017.II./00219.

Részletesebben

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! A "Szolnok Szívügyünk" Alapítvány, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Artériás Stiffness Társaság nevében szeretettel meghívjuk Önt/Önöket közös Szimpóziumunkra. Szervezeteink

Részletesebben

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A

Részletesebben

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA AZ ELTE JOGI KARÁN! Immár az új szabályokat kell alkalmazni a közigazgatási eljárásokban és a közigazgatási perekben. Az új szabályok elmélyült megismerését

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb 2012. december 6-8. www.convention.hu

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Pécs, Tudásközpont 2015. május 14-16. A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Kongresszusai

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus MÁSODIK FELHÍVÁS VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus Meghívó Tisztelt Kollégák! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezete és a Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA 2019. 05. 30. csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása 9.00-9.30 Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter főosztályvezető Pénzügyminisztérium 9.30-10.00 A foglalkozás-egészségügy

Részletesebben

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ: TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és

Részletesebben

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza 2017. október 12 14. Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann u. 49, 4032 Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem ÁOK Klinikai Immunológia

Részletesebben

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.)

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) MAGYAR RADIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ULTRAHANG SZEKCIÓJA ULTRASOUND SECTION HUNGARIAN RADIOLOGICAL SOCIETY B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) Az Ultrahang Szekció

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa ELSŐ ÉRTESÍTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember

Részletesebben

TERMÉSZETESEN ANYATEJJEL

TERMÉSZETESEN ANYATEJJEL WHO SZOPTATÁS VILÁGHETE TERMÉSZETESEN ANYATEJJEL ORSZÁGOS VÉDÔNÔI TOVÁBBKÉPZÔ KONFERENCIA Breastfeeding: A key to Sustainable Development 5000 Szolnok 2016. szeptember 9 10. Szervezô: Magyar Védônôk Országos

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

M E G H Í V Ó XII. OBAT

M E G H Í V Ó XII. OBAT Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu Pathologiai Osztály Osztályvezető főorvos: Dr. Dombi Imre 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1. Tel.: 06/54/507-534, Fax: 06/54/507-551 e-mail: pathologia@berettyokorhaz.hu

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2008. április 4-6. Hotel Flamingó Balatonfüred, Széchenyi u. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hetedik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu XXIII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA PROGRAM 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu 2015. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK 16:00- Regisztáricó 18:00-19:00 A Dél-pesti Kórházban szültem

Részletesebben

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

Térkép a szálláshelyekkel

Térkép a szálláshelyekkel Térkép a szálláshelyekkel Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy meghívhatjuk Önt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika által megrendezésre kerülő

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Tinédzser-szerelemtől az aktív időskorig

Tinédzser-szerelemtől az aktív időskorig Nők Egészsége Családok Egészsége Konferencia A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete szervezésében 2012. március 9-10. Magyar Telekom Székház Budapest Tinédzser-szerelemtől

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

SEMMELWEIS EMLÉKNAP 2018, PÉCS MEGHÍVÓ

SEMMELWEIS EMLÉKNAP 2018, PÉCS MEGHÍVÓ SEMMELWEIS EMLÉKNAP 2018, PÉCS MEGHÍVÓ Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya és a Pécsi Akadémiai Bizottsága tisztelettel meghívja a Semmelweis Emlékév záróeseményére, amely a Magyar Tudomány Ünnepének rendezvénye

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8.

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. PROGRAM Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma Aktív időskor Generációk egészsége Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. 1 2 PROGRAM 2012. november 6. (kedd) Az Egészséges Városok

Részletesebben

Húgyúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT

Húgyúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT Húgyúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai diagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT szintentartó és továbbképző tanfolyam Szeged, 2014.szeptember

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben