Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 ÁLTALÁNOS ELŐKÉSZÜLETEK Ellenőrizzük, hogy a borítékon (amiben a B kérdőív található) és az A kérdőíven szereplő sorszám megegyezik-e. Ha igen, akkor ezt az azonosítót írjuk fel, a borítékban található kérdőív hátoldalán lévő 1-5 (sorszám) kódkockákba (jobbra igazítva). Ha a két helyen szereplő azonosító nem egyezik meg, vagy a borítékon nem szerepel azonosító, akkor tegyük félre, és kódolás nélkül adjuk vissza! A kódoláshoz és a kérdőívben való jelölésekhez piros tollat használunk (ha rontunk, fessük le az elrontott jelölést). A KÉRDŐÍV KITÖLTÉSÉNEK ELLENŐRZÉSE ÉS KÓDOLÁSA BORÍTÓLAP: Település neve: 1. melléklet alapján. Megye: 1. melléklet alapján. (Budapest kerületek 1-23) ÁLTALÁNOS TEENDŐK: A kapott válaszok jelzése a kérdések többségénél kettős regisztrálással történt. A kérdezők egyrészt bekarikázták a választ, másrészt annak számát az adott kérdéssel azonos sorban, a lap szélén lévő négyzetbe is beírták (több számjegyű kódok esetében jobbra igazítva, és 0-val feltöltve). Ez alól kivételt jelentenek azok a blokkosított kérdések, (mint pl. a 13. kérdés) ahol csak a kódkockába való beírással regisztráljuk a választ. A kódoló feladata a kettős regisztrálás konzisztenciájának ellenőrzése, és ennek alapján a kérdező munkájának minősítése. Elvileg a kódolás során az A kérdőívben csak öt kérdést kell kódolnunk (a dupla keretes kódkockájú 11 kérdést, valamint a kérdezés időtartamát). DE: a kérdőív átnézése során figyeljünk arra, hogy - Kódkocka nem maradhat üresen. Ha a kérdező bekarikázta a választ, de nem kódolta, tegyük meg. Ha a bekarikázott válasz nem egyértelmű (pl. több választ jelölt, amikor csak 1-et lehet, vagy a válasz valami más okból értelmetlen), akkor a kódkockába 8- at, 88-at, illetve 888-at írunk a kódkockák számának megfelelően. Kivételt képez a 3, 5, 27, 37, 38, 55. kérdés, ahol ha több válasz fordul elő, akkor 0-át írunk a kódkockába!

2 Ha kihagyta valamelyik kérdést, akkor azt a kódkockában X-el jelöljük, ugyanígy az ugratásoknál is X-nek kell szerepelni a kódkockában. UTÓKÓDOS KÉRDÉSEK KÓDOLÁSA 11. kérdés A munkakört/beosztást kétféle módon kódoljuk. I: a táblázat megfelelő rovatában lévő kódkockában ezt elvileg már a kérdező megtette, azonban nekünk ezt ellenőrizni, és szükség esetén javítani kell. Ehhez a szövegesen beírt munkakört vessük össze az alábbi kérdéseknél szereplő válaszokkal: - születési év (2. kérdés), - iskolák (3-5 kérdés) - szakképzettség (7. kérdés), - a munkahely ágazati, illetve szektor besorolásával (11) - illetve a jelenlegi munkahely esetében a foglalkozási aktivitással (8. kérdés). Amennyiben a fenti kérdésekre válaszok alapján a beírt kódot nem találjuk megfelelőnek, akkor javítsuk (kifestés után). Ha a fenti kérdésekre adott válaszok nem illeszthetők össze, akkor a megfelelő foglalkozásrovatokban inkább ismeretlen (99) szerepeljen. Abban az esetben, ha az inkonzisztencia az életkorból adódik, pl. 15 évesen valaki felső vezető, akkor tegyük félre a kérdőívet, és mutassuk meg a kutatás instruktorának (mi ellenőrizzük a kort) Ha a "munkakör" szöveges rovata nincs kitöltve, akkor a kérdező által beírt numerikus munkakör-kódot csak abban az esetben hagyjuk meg, ha a szakképzettség, az ágazat és a munkakör numerikus kódja nincs egymással ellentmondásban, egyébként tekintsük ismeretlennek. (99) A "vezetők" (6-9) esetén ellenőrizzük a beosztottak számát: - a fizikai foglalkozású vezetőket mindenképp termelésirányítónak tekintsünk beosztottal csak alsó szintű vezetőt kódoljunk, kivéve az "ügyvezető igazgatót" 1-4 beosztottal: amennyiben ő egyértelműen saját vállalkozásában dolgozik (ezt csak a jelenlegi munkahelynél tudjuk), akkor vállalkozó (1-5) kódokat kaphat, ha ezt nem tudjuk, avagy nem saját vállalkozásban dolgozik, de 1-4 beosztottal, akkor vegyünk ki a felsővezetők közül, és 20-as kóddal szerepeltessünk.

3 14/22. kérdés 15/e.1. Kérdezés időtartama II: A táblázat alatti duplakeretes kódkockákba sorrendben (első kettőbe a jelenlegit, stb.) foglalkozás szöveges rovatában szereplő megnevezéseket kódoljuk a 2. melléklet szerint. - Itt is legyünk tekintettel a fenti kérdések mentén jelentkező inkonzisztenciákra. - Nézzük meg, hogy szakképzettségnél szerepel-e az adott foglalkozás - ettől függően ugyanaz a foglalkozás szakképzettséggel rendelkező/azzal nem rendelkező fizikai munkás, esetleg diplomás/szakmunkás/szakképzettség nélküli is lehet. A leggyakoribb ilyen foglalkozások: felszolgáló, könyvelő, asszisztens, pénztáros, eladó, rendszergazda, programozó. - Amennyiben az életkor, iskolák, stb. alapján megállapítható, hogy megkérdezettünk diákmunkáról számolt be, mint eddigi leghosszabb munkahelyeinek egyikéről, akkor azt a as kódok egyikére tegyük. Nem kódoljuk!!!!!!!!! Nem kódoljuk!!!!!!!!! A kitöltés időtartamát percben kódoljuk. Meghatározása a kérdezés kezdetének, és végének időpontja alapján történik. Amennyiben a feltüntetett időpontoknál a perc megjelölése hiányzik, akkor úgy tekintjük, mintha egész órák volnának Ha a kapott időtartam értelmetlen (túl nagy, vagy valószínűtlenül kicsi). XXX - Ha valamelyik /vagy mindkettő adat hiányzik.

4 B KÉRDŐÍV KÓDOLÁSA KÓDKOCKA JELZÉSE SORSZÁM 5/BOR 5/SÖR 5/TÖMÉNY TARTALOM A kérdőív sorszáma 5. kérdésnél szereplő bor (pezsgő, vermut is ide kódolandó) mennyisége, egy pohár ital 1dl (ha többen itták, akkor csak az egy főre jutó mennyiséget kódoljuk), tiszta alkoholra számítva, centiliterben, egy tizedesig. Szorzó: általában 0,115 vermut esetében 0,16 Pl. 2 dl bor: 20*0,115=2,3 kódolása 023 Egy üveg bor: 70*0115=08,05 kódolása csak egy kortyot ivott 977 több mint 97,7 cl 988 értelmetlen válasz 999 nem tudja mennyit ivott 000 nem ivott ilyen fajta italt, de van válasz a kérdésnél XXX- válaszhiány a 6. kérdésre 5. kérdésnél szereplő sör mennyisége (ha többen itták, akkor csak az egy főre jutó mennyiséget kódoljuk), tiszta alkoholra számítva, centiliterben, egy tizedesig. (egy korsó 5dl, egy pohár 3dl, egy pikoló 2dl) Szorzó: 0,05 Pl. egy korsó sör: 50*0,05=2,5 kódolása korsó: 250*0,05=12,5 kódolása csak egy kortyot ivott 977 több mint 97,7 cl 988 értelmetlen válasz 999 nem tudja mennyit ivott 000 nem ivott ilyen fajta italt, de van válasz a kérdésnél XXX- válaszhiány a 6. kérdésre 5. kérdésnél szereplő tömény alkohol mennyisége tiszta alkoholra számítva (ha többen itták, akkor csak az egy főre jutó mennyiséget kódoljuk), centiliterben, egy tizedesig. Egy pohár ital fél decinek (5 cl) számít. (koktélok esetében, amennyiben a kérdezett nem adta meg a benne lévő tömény mennyiségét egy koktélre 3 cl tömény alkoholt számolunk) A számításnál alkalmazott szorzók: általában 0,4. likőr esetében : 0,22 Pl. 0,5 dl pálinka: 5*0,4=2,0 kódolása feles: 25*0,4=10,0 kódolása csak egy kortyot ivott

5 /A 23/B 23/C 23/D 977 több mint 97,7 cl 988 értelmetlen válasz 999 nem tudja mennyit ivott 000 nem ivott ilyen fajta italt, de van válasz a kérdésnél XXX- válaszhiány a 6. kérdésre 9. kérdésnél szereplő bor mennyisége deciliterben (ITT MÁR NEM TISZTA ALKOHOLBAN KELL SZÁMOLNI!!!!!!!!!) 097 több mint 97 dl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja 11. kérdésnél szereplő sör mennyisége deciliterben (egy korsó 5dl) 097 több mint 97 dl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja 13. kérdésnél szereplő tömény mennyisége centiliterben (egy pohár 5 cl) 097 több mint 97 cl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja ÜRES!!!!!!!!!!!!!!!! 23. kérdésnél első alkoholfogyasztás életkora 98 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt 23. kérdésnél első berúgás életkora 98 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt 23. kérdésnél első cigaretta életkora 98 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt 23. kérdésnél rendszeres dohányzás kezdetének életkora 98 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt

6 25/BOR 25/SÖR 25/TÖMÉNY 29/A 29/B 29/C 31/A 31/B 31/C 33/A 33/B 33/C 35/A 35/B 35/C 45/A- 45/N 25. kérdésnél szereplő bor mennyisége deciliterben 097 több mint 97 dl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja 25. kérdésnél szereplő sör mennyisége deciliterben 097 több mint 97 dl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja 25. kérdésnél szereplő tömény mennyisége centiliterben (FIGYELEM, A KÉRDŐÍVBEN DL VAN, ÁT KELL SZÁMOLNI!!!!) 097 több mint 97 cl 098 értelmetlen válasz 099 nem tudja 29. kérdés: az elsőként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján 97 egyéb 98 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt 29. kérdés: a másodikként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján. (ua. mint 29/A) 29. kérdés: a harmadikként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 31. kérdés: az elsőként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 31. kérdés: a másodikként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 31. kérdés: a harmadikként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 33. kérdés: az elsőként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 33. kérdés: a másodikként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 33. kérdés: a harmadikként említett nyugtató/szorongásoldó a 3. melléklet alapján(ua. mint 29/A) 35. kérdés: az elsőként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 35. kérdés: a másodikként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) 35. kérdés: a harmadikként említett altató a 3. melléklet alapján (ua. mint 29/A) A 45. kérdésben szereplő első szerhasználatok életkora (be kell rajzolni a végére a 45/N-t)

7 értelmetlen válasz 99 nem tudja 00 nem használt A kódoló véleménye a B kérdőív kitöltésének megbízhatóságáról 3 fokozatú skálán: 1 megbízhatónak, érvényesnek értékeljük a kérdőív kitöltését 2 részben megbízhatónak értékeljük (is-is válasz) 3 a kódoló véleménye szerint a kérdőív kitöltése nagymértékben megbízhatatlan, érvénytelen Támpontok a megbízhatóság értékeléséhez a 4. számú mellékletben találhatók A kódoló véleménye az A kérdőív alapján a kérdező munkájáról 3 fokozatú skálán 1 a kérdező pontosan végezte munkáját 2 előfordulnak hibák, de alapvetően többnyire jól dolgozott 3 a kérdező figyelmetlenül, elnagyoltan dolgozott Válaszhiányt a hátra kódolandó kérdések esetében X-szel jelöljük abban a kódkockában, ahova kódolnunk kellene a választ. A nem hátrakódolandó kérdéseknél a válaszhiánnyal nincs teendőnk. Azoknál a kérdéseknél, ahol egyéb válasz megengedett (40, 41, 43, 44.), nézzük meg, hogy az besorolható-e valamelyik meglévő alternatívába. Ha igen, akkor átsoroljuk a választ, ha nem, az egyéb választ hagyjuk meg, és kiírjuk kérdésenként külön lapra, a kérdőív sorszámának feltüntetésével. A kódolás során nem csak a kérdőív végén található kódkockák kitöltése a feladatunk. Át kell néznünk a kérdőív egészét a fenti minősítések miatt is, másrészt azért is, hogy a kérdőívben található nem egyértelmű válaszokat a rögzítők számára egyértelművé tegyük. Ha egy kérdésnél, illetve a blokkosított kérdések esetében soronként több válasz van bejelölve, akkor azt javítanunk kell, a következő eljárást követve: Amennyiben egyértelműen el lehet dönteni a kitöltés alapján, hogy melyik a helyes válasz, akkor a helyes választ pirossal bekarikázzuk. Ha nem dönthető el hogy a kérdezett melyik választ gondolta helyesnek, akkor az alábbiak szerint járunk el:

8 - Általában ha egy kérdésre (legalább intenzitást kifejező skálák esetében) két egymást követő lehetséges választ jelölt be a kérdezett, akkor felváltva kódoljuk a magasabb, illetve az alacsonyabb értéket, azaz minden második alkalommal a magasabb, egyébként pedig az alacsonyabb értéket jelöljük be pirossal, mint helyes választ. (Így járunk el a kategoriális válaszok esetében is, csak itt nem feltétel, hogy a válaszok egymást követőek legyenek.) - Ha a bejelölt válaszok több válaszlehetőség közötti intervallumot jelölnek, akkor a középértéket tekintjük érvényesnek, és ezt piros tollal jelöljük. - A fenti elvet nem alkalmazzuk, ha két szélső értéket jelöl be a kérdezett, - például teljesen egyetért és egyáltalán nem ért egyet, - ez esetben a kérdést érvénytelen válasznak kódoljuk, és piros tollal a kérdéshez egy 9-est, illetve 98-at írunk, attól függően, hogy egy, vagy két karakteres az éppen vizsgált kérdésre adott válasz. Minden egyéb, nem eldönthető esetben is hasonlóan járunk el. Általánosan érvényes, hogy az érvénytelen válasz egyszámjegyű kód esetén 9- es, kétszámjegyű kód esetén 98-as kódot kap. Kivételt képez ez alól a 3, 7, 8, 9, 12, 14. kérdések, ahol az értelmetlen választ csak kihúzzuk, és e kérdés mellé egy X-et teszünk.

9 2. melléklet: foglalkozás kódok 11 döntéshozó, érdekképviseleti vezetők [bírák, ügyészek, politikusok] 12 magas szintű menedzserek [nagyobb vállalatok vezetője, nagyobb egységeinek vezetője sok beosztottal] (szoftverfejlesztési igazgató) 13 diplomás értelmiségiek (tanár; tanító; könyvtáros; gyógypedagógus; orvos; fogorvos; mérnök; közgazdász; zenész; újságíró; nagyon magasan képzett ügyintéző) 14 informatikai munkák (számítástechnikus; szoftverfejlesztő; rendszertervező; logisztikai vezető; rendszergazda; informatikus) 15 ipari, építőipari vagy szolgáltatásbeli művezetői pozíciók; technikusok (műszakvezető, létesítményfelelős, üzemvezető /diploma nélkül/ műszaki rajzoló) 17 főiskolai vagy felsőfokú szaktanfolyami végzettséghez kötött szakmák illetve értelmiségi diplomás foglalkozások gyakornokai (családgondozó; szakápoló; segédgyógytornász; ügyvédbojtár; junior tanácsadó; óvoda - pedagógus; gyermekfelügyelő) 18 középszintű menedzserek (termék-menedzser, marketinges; üzletkötő; bróker; "területi képviselő") 21 pénzügyi, ügyviteli, ügyfélforgalmi szak-alkalmazottak (könyvelő; titkárságvezető; irodavezető; titkárnő; ügyintéző, adatelemző, vevőszolgálati vezető, idegenforgalmi cégnél vezető; valuta-pénztáros; személyzetis, pénzügyi munkatárs, kockázatkezelő; gazdasági asszisztens; pénzügyi /fő/előadó) 22 pénzügyi, ügyviteli kisegítő munkák (információs; irodai munka különösebb megnevezés nélkül = k. m. n., /irodai / asszisztens, kartonozó, adatfeldolgozó, iratrendező, kisegítő; telexkezelő, adatrögzítő) 23 ügyfélforgalmi kisegítő munkák (telefonos munka, recepciós) 31 építőipari szakmunkák (csőszerelő; villanyszerelő; szobafestő) 32 építőipari betanított munkák [ez nagyon ritkán fordul elő, példa lehet rá a betanított szobafestő] 33 építőipari segédmunkák [anyagmozgatók] 41 nehézipari (és bányászati) szakmunkák [kivéve műszerészek] [bányászat, kohászat, fémmegmunkálás, vegyipar] (hegesztő; esztergályos; gépbeállító; szemcsefúró; szerelő k.m.n.) 42 műszerészek (műszerész; elektrotechnikai telepítő; hálózatszerelő) 43 nehézipari (és bányászati) betanított munkák [fent említet ágazatokban gépek kezelői] 44 nehézipari (és bányászati) segédmunkák [rakodók]

10 45 tradicionális kisipari szakmák [asztalos, bútorasztalos, tímár, bőrdíszműves] 46 könnyű- és élelmiszeripari szakmunkák [textil- ruha, bőr, fa- és nyomdaipar, valamint élelmiszeripar, kivéve a "45" alatti szakmákat] (hentes) 47 könnyű- és élelmiszeripari betanított munkák [könnyűipari gépek kezelői, fénymásolók] 48 könnyű- és élelmiszeripari segédmunkák [rakodók] 51 kereskedelmi, vendéglátó-ipari szakmunkák (eladó; beszerző; raktáros; kereskedő; üzletvezető, pénztáros, tolmács, szakács ("food stylist" és hasonló megnevezések is itt); pincér) 52 kereskedelmi és vendéglátó-ipari betanított munkák (alkalmi eladó; sofőr; felszolgáló; pultos; fitness - termi felügyelő, úszóedző) 53 kereskedelmi és vendéglátó-ipari segédmunkák [rakodók, kocsikísérők] (konyhalány; szobalány; londiner) 54 közlekedési és szállítási foglalkozások [járművezetők, és kapcsolódó utazó foglalkozások, vasutasok] 55 - postai és hírközlési foglalkozások [postás] 56 - közlekedési, postai hírközlési kisegítő munkák (peronőr, postai ügyintéző) 57 - közlekedési, postai hírközlési segédmunkák [vágányjavító] 61 egyéb szolgáltatási szakmunkák [kultúra, személyi szolgáltatások, kommunális ellátás] (fényképész; "oktató" /pl. gépkocsivezetés /; autófényező; házi ápoló, segédápoló dekoratőr; kutyakozmetikus) 62 egyéb szolgáltatás - betanított és kisegítő munkák (rajzfilmfestő; népszámláló; teremőr, statiszta; gondozó; kartonozó) 63 egyéb szolgáltatás - segéd munkák (takarító, takarítónő; hulladékgyűjtő /szelektív is) 71 mezőgazdasági szakmunkák (kertész) [állatgondozó képesítéssel, növénytermesztő képesítéssel] 72 mezőgazdasági betanított munkák [állatgondozó/képesítés nélkül /, növénytermesztő /képesítés nélkül /] 73 mezőgazdasági segédmunkák [napszámos, mezőgazdasági munkás, földműves is itt] 01 fegyveres testületek tagjai (hivatásos katona; körzeti megbízott; rendőr, vámtiszt; vámos) 02 védelmi szolgáltatási foglalkozások [tűzoltó, fegyőr, rendőr] 03 őrző-védők [portások, ha lehet, nem itt] (vagyonőr, őrző-védő k. m. n.) 04 portások 81 - iparos, k.m.n.

11 82 - szakmunkás k.m.n betanított munkás k.m.n., munkás 84 - segédmunkás k.m.n., rakodó k.m.n. 87 tipikus diákmunkák (árufeltöltő; csomagoló; szórólapozó; hostess; modell; gyermekfelügyelő; futár; kerékpáros futár) 88 egyéb diákmunka 98 egyéb, besorolhatatlan 99 ismeretlen, megállapíthatatlan

12 3. melléklet: gyógyszerkódok 1. Anafranil 2. Andaxin 3. Anxiron 4. Atarax 5. Aurorix 6. Carbamazepin 7. Clonazepam 8. Coaxil 9. Contramal 10.Convulex 11.Depakine 12.Deprexin 13.Depridol 14.Depsan 15.Diazepam 16.Divascan 17.Dolargan 18.Dorlotyn 19.Dormicum 20.Edronax 21.Efectin 22.Elenium 23.Epanutin 24.Eunoctin 25.Fefluzin 26.Fevarin 27.Floxet 28.Flunitrazepam 29.Frisium 30.Frontin 31.Gerodorm 32.Grandaxin 33.Heminevrin 34.Huma-Alprazol 35.Huma-Clopamine 36.Huma-Fluoxetin 37.Hypericum 38.Imovane 39.Lamictal 40.Lendormin 41.Librium 42.Ludiomil 43.Maprolu 44.Medazepam 45.Melipramin 46.Metadon 47.Minaserin-Merck 48.Naramig 49.Nemexin 50.Neurontin 51.Neurotop 52.Nobrium 53.Noodis 54.Noveril 55.Novopan 56.Noxyron 57.Orfiril 58.Ospolot 59.Paroxat 60.Portal 61.Prozac 62.Relpax 63.Remeron 64.Remotiv 65.Revia 66.Rexetin 67.Ritalin 68.Rivotril 69.Rudotel 70.Rusedal 71.Sandomigran 72.Sapilent 73.Seduxen 74.Seropram 75.Seroxat 76.Sevenal 77.Sevenaletta 78.Signopam 79.Sonata 80.Spitomin 81.Stilnox 82.Stimuloton 83.Tegretol 84.Teperin 85.Timoil 86.Tisercin 87.Tolvon 88.Topamax 89.Valeriana 90.Vasalgin 91.Wellbutrin 92.Xanax 93.Zoloft 94.Zoloft

13 4. melléklet A KÉRDŐÍV MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK, ÉRVÉNYESSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE 1. Ellenőrizzük, hogy vannak-e szisztematikus válaszok, például mindig az első oszlopot, vagy mindig az utolsó oszlopot jelöli be a kérdezett. Ez is a megbízhatatlanság egyik tényezője. 2. Hasonlóan a megbízhatatlanság egyik tényezője, ha sok, egyértelműen inkonzisztens válasz található, elsősorban a droggal kapcsolatos kérdéseknél. Például: - Ha pl. az elmúlt 30 napban 1-3 alkalommal fogyasztott alkoholt (1. kérdés 5. válasz), azonban valamelyik italfajtából ennél többször ivott (2. kérdés), vagy a 3. kérdés szerint kevesebb mint 3-4 hete ivott utoljára. Stb. - az előző évben fogyasztott valamit, de életében nem (6-es kérdés és a 20. kérdés, illetve a 41-es és 43-as kérdés összhangja) - fogyasztott relevint - Az alkoholkérdéseknél jelzett alkoholfogyasztást/berúgást, ugyanakkor a 23-as kérdésnél azt mondja, hogy nem fogyasztott/nem rúgott be. Vagy a 41. kérdésnél jelezett valamilyen szerre vonatkozóan életprevalenciát, ugyanakkor ezt nem szerepelteti a 45-ös, első használat életkorára vonatkozó kérdésnél, vagy a 44.kérdésben azt válaszolja, hogy soha nem használt semmilyen szert. Illetve ugyanez megfordítva, például soha nem fogyasztott marihuánát, de az első drog amit az életében fogyasztott a marihuána volt. Ugyanakkor az értékelés során vegyük figyelembe azt is, hogy nem valószínű, hogy valamennyi kérdés konzisztensen legyen megválaszolva. Előfordulhat, hogy a kérdezettek nem válaszolnak logikusan, vagy figyelmetlenek, akkor is, amikor őszintén akarnak válaszolni. 3. Előfordulhatnak olyan, valószínűtlen válaszok a kérdőívben, amiből látszik, hogy nem vette komolyan a kérdezett a kérdéseket (pl.: valamennyi szert 40 vagy több alkalommal fogyasztotta) Ez szintén a megbízhatatlanság egyik tényezője. 4. Problémának tekintjük továbbá, ha a kérdőív nincs teljesen kitöltve. Ha a kérdések több mint fele nincs megválaszolva, a kérdőívet érvénytelennek tekintjük. Ha a kérdések kevesebb, mint a fele nincs megválaszolva (és nincs egyéb olyan válasz, amely a megbízhatatlanságra utal), a kérdőívet érvényesnek tekinthetjük. Az érvényesség eldöntéséhez ugyanakkor mindig szükséges ellenőriznünk a megválaszolatlan kérdések szerkezetét is. Például előfordul, hogy a megkérdezettnek nincs ideje az egész kérdőív kitöltésére, vagy elfárad közben. Ilyenkor a kérdőív első fele megfelelően ki van töltve, és az utolsó kérdések maradnak

14 megválaszolatlanul. Ebben az esetben, ha egyébként a válaszok konzisztensek, a kérdőívet érvényesnek tekintjük. A megválaszolatlan kérdések értékelésénél vegyük figyelembe azt is, hogy a kérdezettet külön figyelmeztettük arra, hogy ha valamelyik kérdésre nem akarnak válaszolni, akkor hagyják azt üresen. Tehát az esetenként előforduló válaszhiány lehet éppen az őszinteség jele is. 5. A kérdőív megbízhatóságának értékeléséhez vegyük figyelembe továbbá, a kérdőívben található megjegyzéseket, beírásokat, esetleges firkálgatásokat. Ezek szintén a kitöltés komolytalanságára, a kérdőív megbízhatatlan voltára utalhatnak. A fenti tényezők mérlegelése alapján alakítsuk ki a kérdőív megbízhatóságára, érvényességére vonatkozó állásfoglalásunkat, és azt fejezzük ki a kódutasításban szereplő 3 fokozatú skálán. Tehát inkonzisztenciák és/vagy hiányosságok és/vagy egyéb komolytalanságra utaló jelek halmozott előfordulása esetén adjuk 3-as osztályzatot. Ha ezek nem, vagy csak 1-1 kérdésnél, és láthatóan véletlenül fordulnak elő, akkor minősítsük a kérdőívet megbízhatónak, és adjunk 1-es osztályzatot. Köztes esetben, amikor nem tömegesen, de néhány esetben előfordulnak problémák, akkor adjunk 2-est. Vegyük azt is figyelembe az osztályozás során, hogy a hiányosságok, inkonzisztenciák, stb. súlya nem egyforma, tehát nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is értékelnünk kell az előforduló hibákat. Ha a kérdőívet a teljesen használhatatlannak tartjuk, mutassuk meg a kutatás vezetőinek.

A pszichiátria gyógyszertana. Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén. I. Antidepresszánsok. Antidepresszánsok csoportosítása

A pszichiátria gyógyszertana. Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén. I. Antidepresszánsok. Antidepresszánsok csoportosítása A pszichiátria gyógyszertana Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén I. Antidepresszánsok Antidepresszánsok csoportosítása Antidepresszánsok MAO-gátlók Reuptake-gátlók Reuptake-fokozók

Részletesebben

A pszichiátria gyógyszertana. Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén. I. Antidepresszánsok. Antidepresszánsok csoportosítása

A pszichiátria gyógyszertana. Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén. I. Antidepresszánsok. Antidepresszánsok csoportosítása A pszichiátria gyógyszertana Ápolói feladatok pszichiátriai beteg gyógyszerelése esetén I. Antidepresszánsok Antidepresszánsok csoportosítása Antidepresszánsok MAO-gátlók Reuptake-gátlók Reuptake-fokozók

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM V I S E L K E D É S K U T A T Ó K Ö Z P O N T KÉRDŐÍV B ORSZÁGOS LAKOSSÁGI ADE VIZSGÁLAT 2003 A kérdőívnek ez a része alkohollal és különböző egyéb

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Egyszerű ipari

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Grafikai tervező

Részletesebben

325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet

325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtásáról A Kormány a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

2019. évi képzési terv. Május

2019. évi képzési terv. Május Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv

Részletesebben

Az adott szakterület elsőszámú vezetője. Szakterületi középvezetői (pl osztály-, részlegvezető) munkakörök. Szellemi diplomás munkakörök

Az adott szakterület elsőszámú vezetője. Szakterületi középvezetői (pl osztály-, részlegvezető) munkakörök. Szellemi diplomás munkakörök Bevezetés A beradat.hu honlapon keresztül 200 munkakör aktuális bér és juttatási adatait tudja lekérdezni. A munkaköri bérelemzések alapjául a rendszeresen végzett országos bérfelméréseink szolgálnak,

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. -a szerinti felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. -a szerinti felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke 2. Aranykalászos gazda 4. Autószerelő Békéscsabai Szakképzési Centrum Békéscsabai Szakképzési Centrum 7. CAD-CAM informatikus SZÁM-PONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Korlátolt 8. CNC

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Vizsgaszervező neve, székhelye A szakképesítés OKJ szerinti azonosító A szakképesítés megnevezése Engedély

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 - Egyszerű ipari

Részletesebben

OSAP III. kötet. Szociális ágazat Illetményadatok 2. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP III. kötet. Szociális ágazat Illetményadatok 2. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Szociális ágazat Illetményadatok 2. III. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM III./1. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 7. Építőipari szakmunkás 8190 Egyéb, máshova nem sorolható fe

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 7. Építőipari szakmunkás 8190 Egyéb, máshova nem sorolható fe Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 1. oldal NGM közlemény a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Illetményadatok 2. III. kötet 2011 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési

Részletesebben

A PM szakma tükre 2015. Török L. Gábor PhD

A PM szakma tükre 2015. Török L. Gábor PhD A PM szakma tükre 2015 Török L. Gábor PhD Az üzleti kilátások megítélése Üzleti kilátások/prognózisok 2015-re, és a korábbi prognózisok adatai Várakozások 2015-re vonatkozóan Induló projektek Pesszimista

Részletesebben

7 Konyhalány Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - 7 Szobaasszony Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) -

7 Konyhalány Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - 7 Szobaasszony Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - HAY kat. HAY munkaköri besorolások Képzettség Gyakorlat 6 Kertész Alapfokú iskolai (8 általános) - 6 Segédmunkás Alapfokú iskolai (8 általános) - 6 Takarító Alapfokú iskolai (8 általános) - 7 Gépkocsimosó

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai

Részletesebben

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok

Részletesebben

A közcélú foglalkoztatók és az általuk igényelt munkakörök és jellemzőik június hónapban

A közcélú foglalkoztatók és az általuk igényelt munkakörök és jellemzőik június hónapban Pedagógus: korrepetálás, szakkör Alsóvárosi Általános Iskola Felsőfokú 1 helyettesítés Gyermekfelügyelő asszisztens Alapfokú/középfokú 2 Irodasegéd, ügyintéző Középfokú 1 Érettségi, számítógépes ismeret,

Részletesebben

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Létszámadatok I. kötet 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság

Részletesebben

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám a Eladó 34 341 01 E-001343/2015/A001 alapfokú iskolai végzettség, 330/770 2015.09.09 Villanyszerelő 34 522 04 E-001343/2015/A002 alapfokú iskolai végzettség, 292/674 2015.09.09 Nyomástartóedény-gépész

Részletesebben

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 8135 Műanyagtermék-gyártó gép 8111 Élelmiszer-, italgyártó gé

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 8135 Műanyagtermék-gyártó gép 8111 Élelmiszer-, italgyártó gé Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 1. oldal NGM közlemény a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás

Részletesebben

7 Konyhai kisegítő Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - egyenlőtlen. 7 Szobaasszony Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - egyenlőtlen

7 Konyhai kisegítő Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - egyenlőtlen. 7 Szobaasszony Alapfokú iskolai végzettség (8 általános) - egyenlőtlen 6 Kertész Alapfokú iskolai (8 ) - 6 Segédmunkás Alapfokú iskolai (8 ) - 6 Takarító Alapfokú iskolai (8 ) - 6 Primerköri takarító Alapfokú iskolai (8 ) - 6 Szekunderköri takarító Alapfokú iskolai (8 ) -

Részletesebben

VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ. 2002 október

VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ. 2002 október VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ 2002 október EUTE kérdőív 2 TÁRKI Rt. 1. VÁLASZLAP semennyit kevesebbet, mint fél órát maximum 1 órát maximum 1 és fél órát maximum 2 órát maximum 2 és fél órát

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján Nyilvántartásba vételi szám: E- 00029/2014 a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés szerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye

Részletesebben

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés

Részletesebben

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. III. kötet. Illetményadatok-2. Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság

OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. III. kötet. Illetményadatok-2. Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat III. kötet Illetményadatok-2. 2013 Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság

Részletesebben

Helyettesítő. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív?

Helyettesítő. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? Család sorszáma Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? TÁRKI EGÉSZSÉG KUTATÁS Egyén sorszáma A válaszoló személy sorszáma 1 hullám Helyettesítő kérdőív 1997 A válaszadás önkéntes! Település neve:...

Részletesebben

Munkaanyag a közalkalmazottak jogállását érintő egyes kérdésekről szóló 1/1993. (IV. 20.) MüM rendelet módosításáról

Munkaanyag a közalkalmazottak jogállását érintő egyes kérdésekről szóló 1/1993. (IV. 20.) MüM rendelet módosításáról Szociális és Munkaügyi Minisztérium Jogi Főosztály 16543-4/2007-SZMM Munkaanyag a közalkalmazottak jogállását érintő egyes kérdésekről szóló 1/1993. (IV. 20.) MüM rendelet módosításáról Budapest, 2007.

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Létszámadatok. I. kötet

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat Létszámadatok. I. kötet OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Létszámadatok I. kötet Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006 TARTALOM I./1. Foglalkoztatottak átlaglétszáma 2006-ban 1 I./2. Foglalkoztatottak

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az NMH

Részletesebben

Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017

Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017 Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017 A kérdőívet 93 vállalat és egyéni vállalkozó töltötte ki. Ezek 5147 személyt foglalkoztatnak, ami a muravidéki vállalatok és önálló vállalkozók alkalmazottainak 28%-át

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az NMH

Részletesebben

Munkaerőpiaci stratégiák Fejér megyében

Munkaerőpiaci stratégiák Fejér megyében Munkaerőpiaci stratégiák Fejér megyében a kérdőív sorszáma Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ 1089 Budapest, Kálvária tér 7. Kérdező aláírása:... A kérdezés kezdete: 2001. 01. hó... nap...

Részletesebben

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR , TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ doktori MATEMATIKA-MŰSZAKI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI, TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK SZAKOS, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK DOKTORA, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA,

Részletesebben

Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés

Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés Autói műszerész Autótechnikus Autótechnikus 54 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. AUGUSZTUS Kecskemét, 2011. szeptember 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun

Részletesebben

Munkaerőpiaci barométer

Munkaerőpiaci barométer Munkaerőpiaci barométer A Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2008. szeptember 22. és október 31 között ismét végrehajtotta

Részletesebben

Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM

Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM Ssz. OKJ Szakma megnevezése Régiók 1. 31 7862 01 ABC Eladó ÉM KM ÉA ND DD 2. 33 5216 01 Ács-állványozó ÉM KM ÉA 3. 33 5262 01 Asztalos ÉM KM

Részletesebben

A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft.

A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft. A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft. Székhelyének címe: 4700 Mátészalka, Kölcsey út 10. 4800 Vásárosnamény, Kossuth u. 19. 4700 Mátészalka, Zrínyi u. 19. 4700 Mátészalka, Szalkay

Részletesebben

Magyar joganyagok - 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállásá 2. oldal 9. 1 A fizetési osztályokba tartozó egyes munkaköröket a

Magyar joganyagok - 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállásá 2. oldal 9. 1 A fizetési osztályokba tartozó egyes munkaköröket a Magyar joganyagok - 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállásá 1. oldal 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

Részletesebben

ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben

ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben Munkáltat ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben Székesfehérvár, 2010. április 26. A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya (2010. márciusban: 13,6 %)

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve

Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve Ajánlat tételi sorszám 1563 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Asztalos "Kevin-98" Bt. 1 1566 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Ács

Részletesebben

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink 2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn

Részletesebben

Nyilvántartott üres állások megnevezése Fő Telephely Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. Tel.

Nyilvántartott üres állások megnevezése Fő Telephely Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. Tel. Nyilvántartott üres állások megnevezése Fő Telephely Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. Tel.: 46 Angol szakos ált. isk.tanár 1 Felsőzsolca Angolszakos

Részletesebben

Álláslehetőségek 49. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 49. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 49. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

OSAP I. kötet. Szociális ágazat Létszámadatok. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

OSAP I. kötet. Szociális ágazat Létszámadatok. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet OSAP 1626 Szociális ágazat Létszámadatok I. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM I./1. Foglalkoztatottak átlaglétszáma 2004-ben 3 I./2. Foglalkoztatottak átlaglétszáma

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása Agiosz Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Bács-Kiskun Megye intézmény szakképesítés engedély neve székhelye

Részletesebben

Álláslehetőségek 46. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 46. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 46. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

A hypersomnia pszichiátriai és farmakológiai okairól. Dr. Várszegi Mária

A hypersomnia pszichiátriai és farmakológiai okairól. Dr. Várszegi Mária A hypersomnia pszichiátriai és farmakológiai okairól Dr. Várszegi Mária Az orvostudományok kandidátusa Ideg- és elmegyógyász főorvos Dél-magyarországi Regionális Alvásdiagnosztikai és Terápiás Centrum,

Részletesebben

Álláslehetőségek 47. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 47. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 47. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1. Általános iskolai tanító Történelem szak Történelem szakos

Részletesebben

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

1. A Pályázók köre. 2. A támogatás feltételei. Az ösztönző támogatás pályázat útján nyerhető el.

1. A Pályázók köre. 2. A támogatás feltételei. Az ösztönző támogatás pályázat útján nyerhető el. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EFOP-1.2.11-16-2017-00059 azonosítószámú Fertőd Város népességmegtartó képességének javításáért című projekt keretében ösztönző támogatás elnyerésére Fertőd Város Önkormányzata támogatást

Részletesebben

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

orvos - és egészségtudomány Szociális szolgáltatások társadalomtudomány Oktatás (oktatás, pedagógia) pedagógusképzés

orvos - és egészségtudomány Szociális szolgáltatások társadalomtudomány Oktatás (oktatás, pedagógia) pedagógusképzés OKJ Szakmacsoport OKJszám OKJ megnevezés Képzési terület 55 720 01 képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens 55 720 02 orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus 55 5015 01 szülésznő 54 5012 01

Részletesebben

Javaslattétel Heves megye

Javaslattétel Heves megye A Kormány 2014/2015. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Vas megye

Javaslattétel iskolai rendszerű szakképesítésekre Vas megye A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Vas Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás nélkül

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a 265/2008. (XI. 6.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási

Részletesebben

A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE

A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE 1. melléklet A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE 1 GAZDASÁGI, IGAZGATÁSI, ÉRDEK-KÉPVISELETI VEZETŐK, TÖRVÉNYHOZÓK 11 Törvényhozók, igazgatási és érdek-képviseleti vezetők 111 Törvényhozók, miniszterek,

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. FEBRUÁR Kecskemét, 2011. március 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

Munkaerő-piaci barométer 2017

Munkaerő-piaci barométer 2017 Munkaerő-piaci barométer 2017 a 2016. őszi Rövidtávú munkaerő-piaci prognózisfelmérés adatai alapján Készült A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Főosztály Elemzési és Bérpolitikai Osztályán A

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT KÉRDŐÍV B ORSZÁGOS LAKOSSÁGI ADE VIZSGÁLAT 2001 BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM VISELKEDÉSKUTATÓ KÖZPONT ELŐSZÖR NÉHÁNY KÉRDÉS AZ ALKOHOL- FOGYASZTÁSSAL KAPCSOLATBAN. KÉRJÜK,

Részletesebben

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves

Részletesebben

Képzési programok jegyzéke. Képzés helyszíne. 1. Adóügyintéző Kiskőrös

Képzési programok jegyzéke. Képzés helyszíne. 1. Adóügyintéző Kiskőrös 1. sz. melléklet: A felhívás tárgyát képező programok jegyzéke Képzési programok jegyzéke Ssz. Képzés megnevezése OKJ vagy SzPK szám vagy kör, vagy Képzés helyszíne Képzés óraszáma (intervallum) Heti óraszám

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás 229/2006. (XI. 20.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási

Részletesebben

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma Zala megye 34-543-01 Abroncsgyártó Támogatásra nem javasolt Zala megye 34-582-01 Ács Támogatásra javasolt Zala megye 51-481-01 Adatbázis kezelő Támogatásra nem

Részletesebben

229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról A jogszabály mai napon (2015.IV.29.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 10.

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2015-2016. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2015-2016. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés szerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az nyilvánosságra

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Kecskemét, 2010. október Készült A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ELEMZÉSI,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai

Részletesebben

Közalkalmazotti besorolás szabályainak alkalmazása egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások esetében

Közalkalmazotti besorolás szabályainak alkalmazása egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások esetében Közalkalmazotti besorolás szabályainak alkalmazása egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások esetében A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

MEGFELELTETÉS AZ ISCO-08 ÉS A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERE KÖZÖTT

MEGFELELTETÉS AZ ISCO-08 ÉS A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERE KÖZÖTT MEGFELELTETÉS AZ ISCO-08 ÉS A NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERE KÖZÖTT ISCO-08 1111 Törvényhozók 1110 Törvényhozó, miniszter, államtitkár 1111 Törvényhozók 1122 Helyi önkormányzat választott vezetője 1112 Országos

Részletesebben

EURÓPAI SZOCIÁLIS SZONDA VÁLASZLAPOK FŐKÉRDŐÍV ESS3

EURÓPAI SZOCIÁLIS SZONDA VÁLASZLAPOK FŐKÉRDŐÍV ESS3 EURÓPAI SZOCIÁLIS SZONDA VÁLASZLAPOK FŐKÉRDŐÍV ESS3 2006 Kérdések: A1, A2, A3, A4, A5, A6 VÁLASZLAP 1 Egyet sem Kevesebb, mint ½ órát ½ óra és 1 óra között Több, mint 1 órát, maximum 1 és ½ órát Több,

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. JÚLIUS Kecskemét, 2011. augusztus 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

Álláslehetőségek 47. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Álláslehetőségek 47. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető) Álláslehetőségek 47. HÉT Országos Munkáltató neve Munkakör Szakképzettség Munkavégzés helye Elérhetőség 1 2 Forgalmazó Kft /4153831/ Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Részletesebben

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

I. Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája I. Intézmény OM azonosítója és neve: 203050 Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Intézmény címe, tel. és fax : 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 41. 85/351-316 Intézmény

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése

Tagintézmény megnevezése Szakképzési centrum megnevezése Tagintézmény megnevezése Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakközépiskolája, Felnőttoktatás keretében a 2015/16. tanévben meghirdetett szakképesítések / ágazatok OKJ szerinti

Részletesebben

Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N

Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N 1. Abroncsgyártó 3 év N 2. Ács 3 év T IGEN 3. Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 1 év N - 4. Államháztartási mérlegképes könyvelő 1 év N - 5. Államháztartási ügyintéző 2 év K 40 6. Állattartó szakmunkás

Részletesebben

1. A pályázat célja Fertőd Bartók Béla út 5. szám alatti 9 db összkomfortos fokozatú, gázfűtéses önkormányzati lakás.

1. A pályázat célja Fertőd Bartók Béla út 5. szám alatti 9 db összkomfortos fokozatú, gázfűtéses önkormányzati lakás. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EFOP-1.2.11-16-2017-00059 azonosítószámú Fertőd Város népességmegtartó képességének javításáért című projekt keretében lakhatási támogatásra Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendszerfelügyelő informatikus (rendszergazda) Bolti eladó FEOR: FEOR: Simonné Varga Rita. Simonné Varga Rita

Rendszerfelügyelő informatikus (rendszergazda) Bolti eladó FEOR: FEOR: Simonné Varga Rita. Simonné Varga Rita Rendszerfelügyelő informatikus (rendszergazda) Érvényes: 2018.03.20-2018.05.18 Azonosítók: GF000087-4113066 (0706) 3143 03 RENDŐRKAPITÁNYSÁG 7000 Sárbogárd Ady E. utca 85. Foglalkoztatónál: 7000 Sárbogárd,

Részletesebben

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze DOLGOZNI JÓ! 2. A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című kiemelt projekt keretében készült.

Részletesebben

Ajánlati felhívás 1. számú melléklete

Ajánlati felhívás 1. számú melléklete Ajánlati felhívás 1. számú melléklete i ok jegyzéke Ssz. megnevezése a : 1. Fogászati asszisztens 52 720 01 0010 52 02 1000-1400 30/40 16 2. Gyakorló ápoló 54 723 01 0100 52 01 1000-1400 30/40 16 3. Gyógymasszőr

Részletesebben

14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet. a szakképzési kerettantervekről

14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet. a szakképzési kerettantervekről 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet a szakképzési kerettantervekről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 89. e), f) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes ek, valamint a Miniszterelnökséget

Részletesebben

Az emelt, kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó betegségcsoportok, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre

Az emelt, kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó betegségcsoportok, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre Az emelt, kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó betegségcsoportok, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre Érvényes: 20090101-tõl Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyszerügyi

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

"C" és "C + E" kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1,

C és C + E kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1, "Atád Autós Motoros Iskola" Szolgáltató Kft. 7500 Nagyatád, Selmecbányai u. 14. S Training Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2.a. E-000835/2014 Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben beosztás végzettsége munkakör mely szakra képesített (minden végzettség, amellyel elláthat

Részletesebben