A Napló január 5-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Veszélyben a régi vízórák

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Napló 2002. január 5-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Veszélyben a régi vízórák"

Átírás

1 A Napló január 5-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Veszélyben a régi vízórák Balatonfüred (V.I.)- A hosszan tartó hideg gondoz okozhat a vízellátásban, hogy milyen mértékt, arról Lenthár József, a Dunántúli Regionális Vízm Rt. igazgatója tájékoztatta lapunkat. Különösen a régi, fémfedeles vízórák fagyhatnak el, mert ezek nagyon lehlhetnek. A nyaralókban fordulhat el, hogy nem védték meg kellen a vízmért és befagyhat a vezetékbe a víz. Ezt most nem észlelik, hiszen tartós a fagy, de amikor megjön a jó id, akkor láthatóvá válik a hiba, mert szökik a víz. Fontos a nyaralók és a kerti csapok víztelenítése, különben nagyon megnhet a tulajdonos vízszámlája. A közüzemi vezetékek elfagyásától nem tartanak, mert ezek nagy átmérjek, száz milliméteresek, és nyolcvan centiméter mélyre fektetik a csöveket. A folyamatos használat miatt állandóan mozgásban van a víz, és ez is nehezíti a fagyást. A cégnél nem érzékelték, hogy sok lenne az elfagyás. A Somogyi Hírlap január 7-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Dél-Balaton Hetvennyolc település 40 ezer fogyasztójának küldött levelet a Dunántúli Regionális Vízm Rt. Felhívják a figyelmet, hogy az állandó lakosoknak havonta küldenek részszámlát, de a vízórát háromhavonta olvassák le s ilyenkor a tényleges fogyasztás alapján pontosan elszámolnak. Fokozatosan megsznik a díjbeszedés, az ügyfelek postai csekken vagy banki átutalással fizethetnek. (ca) A Fejér Megyei Hírlap január 10-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Számlázás havonta, leolvasás háromhavonta Székesfehérvár (p.i.)- A Dunántúli Regionális Vízm Rt (DRV) Fejér Megyei Igazgatósága, a többi közszolgáltatóhoz hasonlóan korszersíti számlázását január 1-tl a mködési területen lev állandó fogyasztóknál áttér a méróra 3 havonta történ leolvasására. Az egyenletesebb teherviselés érdekében viszont havonta küldi a számlát. Ezért kéri a fogyasztóit, hogy a mérórák leolvasását negyedévenként mindenképp tegyék lehetvé. A havi számla, úgynevezett részszámla lesz, ami az elz év azonos idszakának fogyasztásán alapul. Negyedévenként viszont kézhez kapják a fogyasztók a tényleges elszámolást is. A cég fokozatosan megszünteti a díjbeszedést és áttér a postai csekken történ számlázásra.

2 A Somogyi Hírlap január 10-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Hihetetlen trükkök kerékpáron Országos bajnokságot nyert Furák Krisztián BMX-kerékpáros a mesterek között. A szakág népszer; Budapesten sportcsarnokot is építettek nekik, Siófokon viszont a járókelk kihívják a rendrt, mikor a víztorony mellett gyakorol. Furák Krisztián egyik látványos gyakorlata Hetedik éve gyakorlok sokat. Videón láttam egy látványos bemutatót, s kedvet kaptam hozzá - mondta Furák Krisztián. - Naponta hat órát biciklizem. A Dunántúli Regionális Vízmvek Rt-nél dolgozom vízóraleolvasóként és plombázóként, s lehetvé teszi a munkaidm. A következ országos verseny Siófokon lesz a Beszédes iskolában, ezért erre a hónapra szabadságot vettem ki. Furák Krisztián napközben a járdát, esténként a szabaddá vált parkolót használja gyakorlópályaként a víztorony mellett. Ehhez speciális kerékpárt használ. Nem is mer azzal munkába járni, inkább gyalogol vagy autón megy, mert fél, hogy ellopnák. - Télen mínusz tíz fokban négy pulóverben is gyakorlok - árulta el. - Mindennaposak a zúzódások, egyszer a kulcscsontom is eltört. Végül is a fizika törvényeit meghazudtolva kell produkcióznom a kerékpáron, és nem sikerül minden elsre. Furák Krisztián maga építgeti a kerékpárját. Drága játék ez; egy olcsóbb kerékbe ugyanis egy nap alatt be lehet tenni a nyolcast, egy jobb pedig legalább 30 ezer forintba kerül. Az alapgépre számos különleges szerkentyt rakott; a hátsó kerék például egyszerre kontrás és racsnis. A 23 éves siófoki fiatalember országszerte ismert egy mutatványáról: a kormányon kézen állva kétszer is körbeforgatja maga alatt a biciklit. Czene

3 A Somogyi Hírlap január 21-ei számában jelentek meg az alábbi cikkek: Kudarcos pályázat Pályázatot írt ki a siófoki önkormányzat a városban keletkez folyékony hulladék elszállítására és szállítására. Az ártalmatlanításra egy, a szemétgyjtésre két ajánlat érkezett. Ezekrl a döntbizottság megállapította, hogy a folyékony hulladék szállítására beérkezett mindkét pályázat érvénytelen. Úgy tudjuk, az ártalmatlanításra ajánlatot tev DRV Rt. pályázati anyaga viszont megfelel a kiírásnak. A képvisel-testület e heti ülésén dönt arról, megbízza-e a vízmt ezzel a feladattal, illetve hogy új pályázatot írjon-e ki a folyékony hulladék gyjtésére. Balaton-part A fagy legyzte a vízórákat Az idén sem tudja bevezetni az üdültulajdonosokat különösen érzékenyen érint kéttényezs díjrendszert a DRV Rt. A Somogyi Hírlap információja szerint a szaktárca mos sem járult hozzá ehhez. Bár a sok ezer tóparti üdültulajdonos csak néhány hónapon keresztül használja balatoni ingatlanát, az év minden napján vízhez jut, ha megnyitja a csapot. A vízm már évek óta tervezi: bevezeti a rendelkezésre állási díjat, vagyis a kéttényezs vízdíjrendszert. Eszerint egy meghatározott összeget minden fogyasztónak fizetni kellene az év tizenkét hónapjában. A szaktárca ellenállásán azonban rendre elakad a DRV Rt. javaslata. Így várhatóan az idén sem kerül sor ennek a bevezetésére. Nem cáfolta ezt Dónucz László, a vízm PR vezetje sem, ám elmondta: tovább zajlanak az egyeztetések a tárca és a vízm vezetése között. Az elmúlt hetek szokatlanul tartós hideg idjárása nyomán vízórák százai fagytak már szét ezen a télen a dél-balatoni igazgatóság területén. Ez is nyaralóingatlanok tulajdonosainak a zsebére megy; éppen mert tizenkét hónapon át nyújtja a szolgáltatást a vízm, télvíz idejére vízteleníteni kellene a rendszereket. - Van, aki épületen belüli hálózatot felejti el vízteleníteni, s olyan is elfordul, amikor az aknában lév vízmér óra fagy szét - mondta Dömötör Zsolt, a DRV Rt. Dél-balatoni Igazgatóságának munkatársa. - Bár az órák elvileg a fagyhatár alatt vannak, ám gyakran rosszul zár az aknafedlap, így ezt is tanácsos ellenrizni az ingatlantulajdonosoknak. Most, hogy hossza tartó, kemény hidegek vannak, bizony gyakoriak a víztelenítés elmulasztásából fakadó problémák. Elfolyhat a drága víz Az elfagyott vízmérn keresztül esetenként hatalmas mennyiség víz folyhat el. Ennek a költsége a fogyasztót terheli. A szakemberek azt tanácsolják: a télen nem használt ingatlanoknál a vízmér eltti, azaz az utca felli csapot, szelepet feltétlenül zárják el. Az sem árt, ha letakarják az aknafedlapot valamilyen hszigetel anyaggal. (fi)

4 A Fejér Megyei Hírlap január 22-ei számában jelent meg az alábbi cikk: A méróra helyén jégcsapból "folyik" a víz A mínuszok nem kímélik a mérmszereket sem Székesfehérvár (p.l.) - A dermeszt december és igencsak hideg január nem kímélte az ivóvízvezetékek küls mérmszereit sem. A Fejérvízhez, s a DRV-hez is sok bejelentés érkezett már elfagyott vízmérk ügyében. Kétségtelen tény, hogy a szolgáltatók idben felhívják a családi házas, s víkendtelkes fogyasztóik figyelmét a vízvezeték rendszer szakszer leürítésére, a fagy elleni védekezésre. Az emberek többsége természetesen meg is teszi a tle telhett, ár az idei rendkívüli téli hidegben a legjobb szándék ellenére is elfordult, hogy a dermeszt mínuszokban elfagytak a mérmszerek. Az állandó lakosok már meg is tették bejelentéseiket, ám a hétvégi ház- és telektulajdonosokat még érhetik kellemetlen meglepetések, st a mélyebb rétegek még nem is szabadultak ki a fagy fogságából. Staudt István, a Fejérvíz Rt. üzemeltetési fmérnöke arról tájékoztatott, hogy a társasághoz eddig 400 bejelentés érkezett mérmszer-elfagyásról, az esetek többsége vidéken fordult el, Székesfehérváron mintegy száz fagyást észleltek a háztulajdonosok. A mérmszer cseréje ugyan "mindössze" csak 5 ezer forint a kiszállási és egyéb járulékos költségek, esetleg az elfolyt víz ára megemelik a számlát. A cégnek fleg a vidéki, kisebb szennyvíztelepek elfagyása okozott többletmunkát a hideg hetekben. Hullay Gyula, a DRV Rt. Fejér megyei igazgatója elmondta, hogy 162 méróra elfagyásáról értesültek, az esetek többsége a Velencei-tó körüli településeken fordult el, ám szerinte fél, hogy a telektulajdonosok egy része még csak ezután értesül majd a tél okozta kellemetlen meglepetésrl. A Somogyi Hírlap január 28-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Siójut csatornát, faluházat épít Kérdésstaféta Sárai Gyulától, Siójut polgármesterétl kérdezte Balogh Péter, a siófoki Csarnok-Piac Kft vezetje: állami támogatást nyertek a szennyvízcsatorna kiépítésére, hogyan tervezik ezt a beruházást? A juti szlhegyen sok az értékes pince, tervezik-e az rzését? S mikor adják át a faluházat? - Márciusban kezddik a beruházás a terveink szerint, és még a rossz id beállta eltt, októberban befejezdhet - mondta Sárai Gyula. - A bekötések persze megsüllyedhetnek, az utak helyreállítása is elhúzódhat, tehát nagy a valószínsége, hogy még jövre is akad ezzel kapcsolatos teend. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy az a kivitelez, akit a beruházásban részt vev két település, Balatonszabadi és Siójut képvisel-testülete kiválaszt, helyi alvállalkozókat is megbízzon a munkával. Hiszen ket könynyebb utolérni, ha utólag bármi gond adódna. - Kiemelked év lesz ez a falu életében. Ráadásul átadják a faluházat is. - Nagyon örülünk neki, hogy végre lesz hol megtartani a rendezvényeinket. Évekig pályáztunk a faluház építésére, mire sikerrel jártunk. Folyik az építkezés; a bels szigetelés, valamint a víz, a villany és a gáz bevezetése van még hátra. A kivitelez 1. Számú Mélyépít úgy tervezi, hogy május-júniusban átadja. Ezt egy nagy eseménnyel, a falunappal vagy a majálissal kívánjuk összekötni; igen jelents elrelépés lesz a ház elkészülte a község életében.

5 - Jut-e még egyéb fejlesztésre is a költségvetésbl? - A Dobó Katica és az Árpád utcát is leaszfaltozzuk, amint kiépül a szennyvízcsatorna. Már csak ez a kett maradt hátra, a többi utca aszfaltos. Jöv tavasszal aztán megkezdjük a járdaépítést. A napokban kaptunk árajánlatot a közvilágítás korszersítésére; elképzelhet, hogy arra is futja. S ugyancsak a minap a MÁV Rt pécsi igazgatósága fölajánlotta az önkormányzatnak megvételre és fenntartásra a vasútállomás épületét. Errl már korábban egyeztettem az illetékesekkel. Ez érdekében állna az önkormányzatnak, hiszen így biztosan megmaradna megállóhelynek a siójuti állomás; márpedig sokan igénybe veszik a vasúti közlekedést. Fejldünk ebben az évben is, ahogy az elmúlt négyben. Hatalmasat lépett elre ebben az idben a település: utak épültek, új hidat emeltek a Sió fölé, lesz szennyvízcsatorna és faluház, a tereink pedig már rendezettek a helyi Faluszépít Egyesület tevékenysége folytán. - Lesznek-e rök a szlhegyen? - Százhatvanöt pincetulajdonos alkotja a hegyközséget. Egyre értékesebbek a pincék, ugyanakkor ezeket elszeretettel látogatják rosszakaratú egyének. A napokban hívtam össze a pincetulajdonosokat; úgy tervezzük, hogy saját rz-véd egyesületet alakítunk. Éjszakánként ketten járröznének a hegyen, egyelre természetesen ellenszolgáltatás nélkül. Segítséget ígért ehhez a polgárrség és a siófoki rendrkapitányság is. Tervezzük azonban a hivatásos hegyri szolgálat felállítását; ezt már az állam is támogatná. Addig is önerbl végezzük az rzést. A szlsgazdák egyébként korábban is gyakran panaszolták, hogy az elektromos hálózatban nincs meg a megkívánt 220 voltos feszültség. A Dédász Rt most 1,7 millió forintos fejlesztést végzett - az önkormányzatot ez egy fillérrel sem terhelte -, s így a hegyen már megfelel az áramellátás. - Kitl és mit kérdez? - Májer Józseftl, a DRV Rt üzemigazgatójától: milyen lehetségek vannak a siófoki telepen Siójut és Balatonszabadi szennyvizének a fogadására? A csatornarendszerek folytán javul-e a Balaton vízminsége? A juti szlhegy vízellátásában nyáron gyakori a gond, hogy nincs nyomás vagy csak nagyon kicsi a magasabb területeken. Úgy tudom, szkítket építettek be a vezetékrendszerbe. Megszüntethet-e ez a gond? A faluban a tzcsapokból gyakran rozsdás, zavaros víz folyik; milyen idközönként kell ezeket megnyitni? Fónai Imre Siófok A Somogyi Hírlap január 30-ai számában jelent meg az alábbi cikk: A vízmre bízták az ártalmatlanítást A DRV Rt-t bízta meg a következ tizenöt évre az önkormányzat a Siófok területén keletkez folyékony hulladék ártalmatlanításával. Erre a szolgáltatásra egyébként csak a vízm adott be pályázatot, s ezt a bírálóbizottság, majd a város képvisel-testülete is megfelelnek tartotta. A közszolgáltatás legmagasabb díja az idén az önkormányzat helyi rendelete szerint 490 forint

6 lehet köbméterenként. A DRV Rt-vel aláírandó szerzdés tervezete szerint ennek a tényleges ára 437 forint, és erre jön az áfa. Várhatóan kilencezer köbméternyi folyékony hulladékot fogad be majd az rt siófoki szennyvíztelepe. Meghirdették a pályázatot a folyékony hulladék szállítására is, ám erre csak két érvénytelen ajánlat érkezett. Ezért a képvisel-testület döntése értelmében - élve a jogszabály adta lehetséggel és tekintettel arra, hogy egy újabb pályázattól sem várható eredmény - a saját cégét, a Zöldfok Rt-t bízta meg ezzel a feladattal. F. I. A Somogyi Hírlap február 4-ei számában jelentek meg az alábbi cikkek: Klór nincs a szennyvízben A környezetvédelmi tárcához fordult dr. Léhmann György siófoki ügyvéd, mert szerinte a DRV Rt. jogszabályba ütköz módon vezeti a tisztított szennyvizet a Sió-csatornába. Siófok - A kormányrendelet Siófokot, Balatonszabadit és Siójutot a külterületük határáig a Balaton vízgyjt területéhez sorolta - mondta dr. Léhmann György. - Siófok szennyvizét tisztítottan a város területén vezeti a DRV a Sióba. Tisztított szennyvizük kémiai paraméterei között a klór értékét nem adják meg. Pedig a jogszabály szerint ammónia vagy klór mint szennyez anyag el sem fordulhat a Balaton vízgyjt területén. Az ügyvéd szerint a szennyvíz Sióba bocsátását a vízmnek meg kellett volna szüntetni. A DRV azonban - tette hozzá dr. Léhmann György - további évi 9000 köbméter folyékony hulladék ártalmatlanítását vállalta egy, a siófoki önkormányzattal most kötött megállapodás alapján. - Klór nem fordul el a tisztított szennyvízben - állította Májer József, a DRV Rt. dél-balatoni igazgatóságának a vezetje. - Nem adagolunk klórt, mert ez nincsen elírva környezetvédelmi okokból, hiszen gátolja a vizek öntisztuló képességét. Az ammóniának ugyanakkor megadott határértéke van - legföljebb tíz milligramm lehet egy literben -, s ezt nem lépjük túl. Az évi 9000 köbméter szennyvíz befogadása pedig nem jelent túlzott többletterhet, hiszen sok szállító eddig is hozzánk hordta ezt a városból. Ez most ellenrzöttebb formában történik; a Zöldfok Rt. lesz a szállító, s így kisebb a veszély, hogy a szennyvíz a tartálykocsikból a nádasokba vagy a csatornába kerül. A tartálykocsikkal a telepünkre szállított víz mennyisége amúgy is folyamatosan csökken, ahogy egyre több helyütt kiépül a városban a csatornahálózat; most a F utcai, fokihegyi városrész van soron, majd Töreki következik. Fónai

7 Csatornára kötni kötelez Több mint háromezer háztartás kapcsolódott az elmúlt évben a Balaton déli partján már korábban kiépített szennyvízcsatorna-hálózatra. Balaton-part Az már kedvez arány, ha egy elkészül hálózatra a lehetséges fogyasztók kilencven százaléka ráköt - tudtuk meg Májer Józseftl, a DRV Rt dél-balatoni igazgatóságának vezetjétl. Pedig ez a Balaton-törvény szerint mindenütt mindenkinek kötelez. - A vízm azonban nem hatóság, a lakosságot egyedül csak az önkormányzat kötelezheti erre - folytatta Májer József. - Az utóbbi idben egyre több önkormányzattal jutunk egyezségre. Mi biztosítjuk számukra azokat az adatokat, melyekbl kiderül: a már elkészült csatornahálózatra kik nem kötöttek rá. Ha a lehetséges fogyasztók mindegyike élne a kiépült hálózat adta lehetségekkel, további húsz százalékkal lehetne növelni a csatornázottság mértékét a Balatonnál. Májer József szerint a tó vízminségének a javulásán is észrevehet, hogy egyre több helyen készül el a csatornahálózat. - A Balaton-törvény értelmében elkezddött nagyarányú hálózatbvítés célja, hogy a Balaton vízgyjt területét megóvja a környezeti ártalmaktól - tette hozzá. - Ne szennyvízülepítk, szivárgók legyenek, melyeken keresztül a talajvíz által a szennyezés beszivároghat a tóba. A szennyvizet tisztított formában vezetjük el a Balatontól, Siófok térségében például a Sió-csatornán keresztül. A siófoki szennyvíztisztító telep kapacitása egyébként lehetvé teszi a régió településeirl további jelents szennyvízmenynyiség befogadását. Fónai A Napló február 7-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Olvasóink írják - Válaszol az illetékes Túl drága Nyirádon a víz Önökhöz fordulok egy olyan gondommal, ami sok egyedül él kisnyugdíjast érint Nyirádon. Nem tudom, hogy a DRV Rt. máshol is ezt a tarifát alkalmazza-e, de ez felháborító dolog! A víz ára áfa = 132, a csatornadíj 98 + áfa = 118, összesen: 250 forint. Úgy a vízre, mint a csatornadíjra forintot tesznek rá; ez a rendelkezésre állási díj. Így egy köbméter víz 754 forintba kerül. Aki eddig kicsit takarékoskodott a vízzel, vagy mint én sokszor kórházban vagyok, nem kellett sok vízdíjat fizetni. De most, ha egy decit sem használok el, akkor is fizetnem kell érte. Ehmann Andorné, Nyirád

8 Olvasónk levelét megküldtük a DRV Rt. Fejér megyei Igazgatóságának választ kérve, amelyet az alábbiakban közlünk: Nyirádon önkormányzati tulajdonú vízm van, így a képvisel-testület ármegállapítása alapján számlázhat a szolgáltató, kéttényezs rendszerben. A számla, levélírónk esetében négy tételbl áll. Az els és második sorban a vízfogyasztás és a csatornahasználat rendelkezésre állási díja szerepel, amelynek díja Ft/hó + áfa. A harmadik sorban a tényleges vízfogyasztás van feltüntetve, amelynek díja 110 Ft/köbméter + áfa, a negyedik sorban a csatornahasználat, melynek díja 98 Ft/köbméter + áfa. Az áfa 12 százalék. A rendelkezésre állási díjakat mindenkinek ki kell fizetni, akinek lehetsége van vezetékes víz vételezésére, illetve csatornahasználatra. Hullay Gyula igazgató DRV Rt. Fejér Megyei Igazgatósága, Székesfehérvár. A Somogyi Hírlap február 7-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Kérdésstaféta Nhet a nyomás a juti szlhegyen Májer Józseftl, a DRV Rt dél-balatoni igazgatóságának vezetjétl kérdezte Sárai Gyula siójuti polgármester: milyen lehetségek vannak a siófoki telepen Siójut és Szabadi szennyvizének a fogadására? A kiépül csatornarendszerek folytán javul-e a Balaton vízminsége? A juti szlhegy vízellátásában nyáron gyakori a gond, hogy nincs nyomás. Állítólag szkítket építettek be a vezetékrendszerbe. Megszüntethet-e ez a probléma? A faluban a tzcsapokból gyakran rozsdás, zavaros víz folyik; milyen idközönként kell ezeket megnyitni? - Balatonszabadi és Siójut szennyvize is a siófoki tisztítótelepre érkezik majd zárt rendszerben, a nyugati fgyjtre csatlakozva; a telep legnagyobb kapacitása napi köbméter - mondta Májer József. - Nyáron napi 25 ezer köbméter a terhelése, ilyenkor télen azonban ennek kevesebb, mint a fele. Bven van tehát szabad kapacitás. Ha a régió fejldése folytán a telep terhelése eléri a maximumot, bvítésre lesz majd szükség. A szennyvíztisztító gazdaságosabb mködéséhez, kedvezbb kihasználtságához mindenképpen hozzájárul a két település csatlakozása a hálózatra, hiszen a lakosság száma télen-nyáron állandó. A csatornahálózat bvülésével észreveheten javult már az utóbbi években is a Balaton vízminsége. A Balatontörvény által is elírt csatornázási programnak az a f célja, hogy a tó vízgyjt területét megóvja a környezeti ártalmaktól; ne legyenek szennyvízülepítk, amikbl a szennyvíz a talajvíz által beszivároghat a Balatonba. - Tud-e megoldást a juti szlhegy vízellátási gondjaira? - Amikor a szlhegy vízellátása fölmerült, a pincetulajdonosok úgy fogadták el a hálózat kiépítését, hogy tudták: az elírt legkisebb, másfél báros víznyomás ott nem biztosítható. Egyebek között a vízvezeték-rendszer révén is fejldött a szlhegy annyira, hogy ma már jogos a gazdák igénye: legyen megfelel a nyomás télen-nyáron. Ez megoldható, mégpedig olyan fejlesztéssel, melybl az érdekelt pincetulajdonosok is részt vállalnak. A hálózatba pe-

9 dig nem szkítket, hanem úgynevezett törzshálózati vízmérhelyeket építettünk be, hogy veszteségeink keletkezésének a helyét föltárhassuk. Ennek köszönheten ma már látjuk, hogy a Szabadi, Siójut, Ádánd felé futó vezetéken valahol Szabadinál van a hibaforrás, az okozza a jelents veszteséget. Ami a tzcsapokat illeti: évente kétszer átmosatjuk a vízhálózatot; a kifolyó zavaros víz a karbantartás jelensége. Ha túlzottan zavaros, akkor gyakrabban mossuk át a rendszert. Amikor pedig a hálózat már eléri a legalább tízéves kort - a siójuti ilyen -, szükségessé válik a csfalon lerakódott anyagok mechanikus eltávolítása. Ezt az sszel tervezzük Siójuton. - Kitl és mit kérdez? - Nyikos Lajos építmérnök-terveztl: a Balaton-törvény megszületése, illetve a vörsi kormánydöntés után a gyakorlatban hol tart a balatoni régió szennyvízcsatornázása? Milyen fejlesztésekbe, beruházásokba kezdtek? Tsgyökeres siófokiként milyen fejldési irányt látna jónak a vitorlázás, a sport területén a város közvetlen környezetében? Nagykorpád A Somogyi Hírlap február 11-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Kiszáradás eltt a falu Fónai Imre Bármelyik nap ivóvíz nélkül maradhat Nagykorpád teljes lakossága. A község egyetlen kútja ugyanis olyan rossz állapotban van, hogy akármikor felmondhatja a szolgálatot. - Fel kell készülnünk arra, hogy lajtos kocsival kell hamarosan ellátnunk a lakosságot, mert a jelenlegi kút egyre alkalmatlanabb az ivóvíz biztosítására - mondta Tóth Tibor polgármester.a szakérti vizsgálat szerint a kút már a mintegy harminc évvel ezeltti építésekor is csökkent érték volt, mivel a szrzött szakaszok helytelen kialakításával az alsó rétegekbl nem tud víz beáramlani a kútba. A homokmentes vízhozama nem is ismert, az utóbbi idben pedig drasztikusan romlott a víz minsége és homoktartalma. Sokat rontott a bels szerkezeten a több éve beleszakadt búvárszivattyú is, és a szr is meghibásodhatott. A hóolvadás következtében már a lakossági vízszrk is eltömdtek a túl sok homoktól, ami jelzi a kút minden eddiginél roszszabb állapotát. A DRV Rt megyei laboratóriumának legutóbbi vizsgálatai alapján a település ivóvize idszakosan bakteriológiailag is kifogásolt. - Három éve már elkészíttettük a vízm felújításának, a nyomásfokozó és vastalanítóberendezés beépítésének terveit, de csak a feladatok egy részéhez nyertünk erre az évre támogatást - tette hozzá a polgármester. Megnyugtató megoldást csak egy új kút mintegy 6 millió forintba kerül fúrása jelentené, de a falu szkös költségvetésébl erre sem jut. A polgármester szerint a jelenlegi állapotban már nem halogatható tovább a megoldás, amelyhez a területfejlesztési tanács sürgs segítségére is számít az önkormányzat. B.M.

10 A Somogyi Hírlap február 12-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Tiszta víz idegen forrásból Kaszó Tiszta és egészséges ivóvizet kaphatnak hamarosan a kaszói lakosok. A Honvédelmi Minisztérium 10 millió forintot fordít arra, hogy a tulajdonában lév, s a Kaszó Erdgazdaság Rt-hez tartózó vízm berendezéseit és vezetékeit korszersítsék. A legalább 100 évre szóló megnyugtató mszaki megoldás azonban korántsem jelent ugyanilyen törvényi biztonságot.az önkormányzat folyamatosan törvénysértést követ el azzal, hogy az ivóvíz biztosításáról nem gondoskodik. Kaszóban ez a mai napig lehetetlen, mivel az ivóvizet az erdgazdaság kútjából, azaz a HM tulajdonából és területérl nyerik. A vízm sorsa a falu rendezési tervére is hatással van. Közben az üzemeltetést ellátó DRV Rt csak úgy vállalta tavaly a vízm mködtetését, ha a szükséges technológiai javítások és korszersítés sürgsen megtörténik. A víz vastartalma régóta meghaladta az egészségügyi határértéket, a vezetékrendszer elrozsdásodott, a honvédség által telepített mobil vastalanító sem felelt meg céljának. A napokban kezdd beruházással Kaszó mintegy 60 állandó lakosának és mintegy erdészeti munkás és szállóvendég ivóvízellátása oldódik meg tartósan. Borovics János, a Kaszó Rt mszaki osztályvezetje elmondta, hogy egy nagy teljesítmény vastalanító építésével együtt 500 méter hosszon manyagra cserélik a régi, tisztíthatatlan gerincvezetéket is. Már csak az a kérdés, hogy kinek és miként kell majd fizetni érte, ugyanis jelenleg nem a lakosság és az önkormányzat, hanem az erdgazdaság áll szerzdésben az üzemeltetvel. B.M. A Somogyi Hírlap február 13-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Ritkább a vízóra-leolvasás Tízezer fogyasztási helyet érint az, hogy a DRV Rt. új számlázási rendre tért át. Az új rendszer szerint készült számlákat a napokban kapják kézhez elször a fogyasztók. - Ezentúl csak háromhavonta olvassák le a vízórákat a munkatársaink - mondta Májer József, a DRV Rt. Dél-balatoni Igazgatóságának vezetje. - Számlát azonban havonta küldünk, szemben az eddigi kéthavonkénti gyakorisággal. Ez egybevág a fogyasztók igényeivel, így könnyebbé válik a dolguk, mert csökkentjük a terheiket. A három hónapos idszakban az els kett csak részszámla lesz, majd a harmadikban számoljuk el a tényleges fogyasztást. Az új rend az idényfogyasztókat nem érinti. F.I.

11 A Somogyi Hírlap február 19-ei számában jelent meg az alábbi cikk: Ulti minden vasárnap Siófok Aki nem tud ultizni, csak félember - vallja tréfásan Szobonya István, aki a közelmúltban országos ultiversenyt nyert Siófokon. A 48 éves, amúgy a DRV Rt-nél dolgozó kártyás azt mondta: nincs jobb érzés annál, mint elfogni valakinek az ultiját.- A szülfalumban, Balatonendréden tanultam meg az ultit tizennégy évesen; bosszantott, hogy az endrédi "nagymenk" sokáig nem vettek be maguk közé kártyapartnernek - emlékezett Szobonya István. - Profi szintre jutni egyébként tíz év is kevés lehet. Van egy baráti társaságom; összeülünk minden vasárnap délután, és nem több, mint forintos tétben játszunk. Éjfélre általában befejezzük az utolsó partit is.tízbl nyolcszor nyer - vallotta be a Sörbár-kupa legutóbbi nyertese; társainak tehát legfeljebb az jelent szórakozást, hogy hátha éppen azt a két partit játsszák, amikor veszít... A többi kártyajáték már nem igazán érdekli - tette hozzá, mert azok nem kötik le, az ulti ugyanis állítása szerint a legösszetettebb, a logikát leginkább fejleszt játék.szobonya Istvánt keveset látja a családja hétvégenként, ha beindul a lakodalmas szezon. Ismert vfély ugyanis, és sok helyre hívják a térségben; olyankor ez a szombati tevékenysége, vasárnap meg ugye az ulti. Fónai A Somogyi Hírlap február 26-ai számában jelentek meg az alábbi cikkek: Kérdésstaféta Lendületet kapott csatornázás Nyikos Lajos építmérnök-terveztl kérdezte Májer József, a DRV Rt dél-balatoni igazgatóságának vezetje: a Balaton-törvény megszületése, illetve a vörsi kormánydöntés után gyakorlatilag hol tart a balatoni régió szennyvízcsatornázása? Milyen fejlesztések, beruházások vannak most? Tsgyökeres siófokiként milyen fejldési irányt látna jónak a vitorlázás, a sport területén? - A dél-balatoni régió harmincnégy önkormányzata számára elkészítettük a szennyvízcsatornázás terveit - mondta Nyikos Lajos. - Ezekhez a beruházásokhoz a vörsi kormánydöntés biztosította a forrásokat, s az érintett önkormányzatok nagy lendülettel nekikezdtek a csatornázás elkészítésének.

12 - Hogyan állnak ezek a beruházások? 2005-ig - ahol a Balaton-törvénybl fakadóan kötelez - mindenütt kiépül-e a hálózat? - A megvalósíthatósági tanulmány mindenütt elkészült, a települések többségének már megvan az elvi vízjogi engedélye is, s több tervet már elbírált a szakhatóság. Ennek alapján elvileg mindenütt betartható a 2005-ös határid. - Az anyagi lehetségek sem szabhatnak ennek gátat? - Tény, hogy a régióban az összes beruházás több mint tízmilliárd forintba kerül, s azért az ország más tájain is csatornáznának a következ években. A költségeknek a nyolcvan százalékát egyébként az állam adja, s húszszázaléknyi hárul az önkormányzatokra, illetve a lakosságra. - Mikor nyújtják be ezek a települések a beruházáshoz szükséges pályázatokat? - A céltámogatásokra április elejéig kell pályázni, erre valószínleg csak Siófok sóstói városrészének a csatornázásához nyújtanak be pályázatot, a többi ugyanis nagyságrendjénél fogva a címzett támogatások körébe tartozik; erre április végéig kell pályázni. Úgy tudom, ezt csaknem mindenütt megteszik, kivéve a Balatonendréd, Zamárdi és Siófok töreki városrésze alkotta térséget; ezek az önkormányzatok 2003-ban kívánnak pályázni. A Balaton vízminségének a javítása szempontjából tehát igen jelents idszak következik. - Milyen fejldés indulhat a vitorlássportban a Balatonnál- A tó védelme és az itt élk jobb életkörülményei érdekében is fontos volna a minségi turizmus meghonosítása; ennek egyik útja a vitorlás- és a horgászturizmus fejlesztése lehet. A vitorlások jól költ turisták, és ehhez még tömegekre sincs szükség, no, és ez a sport terheli a legkevésbé a tó vizét. Ma még - bár a szolgáltatások minsége egyre jobb - szinte reménytelen kiköthelyhez jutni a helybelieknek. Ezért bvíteni kell a színvonalas kikötk számát. S balatoni csáber lehetne a horgászturizmus is, ha az idegenforgalom nagyobb hangsúlyt fektetne rá. - Kitl és mit kérdez? - Kompa Zsolt építési vállalkozótól kérdezem: milyen lehetséget lát az idegenforgalom fejldésében a szakterülete, illetve a balatoni vendéglátásban érdekelt családi vállalkozása számára? Fónai Imre A Somogyi Hírlap március 8-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Ötmillióval is tartoznak Akad olyan siófoki lakóközösség, amelynek a pár év alatt felgyülemlett vízdíjtartozása már meghaladja az ötmillió forintot is. A vízm bírósági úton próbál a pénzéhez jutni. A lakossági fogyasztók jelenleg 143 millió forinttal tartoznak a DRV Rt-nek.

13 - Csak a harminc napon túli tartozások szerepelnek ebben a nyilvántartásban - mondta Májer József, a DRV Rt dél-balatoni igazgatóságának vezetje. Balaton-part A Somogyi Hírlap március 18-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Tavaly a DRV Rt csatornával rendelkez vízfogyasztóinak húsz százaléka élt a nyári locsolási kedvezménnyel. Várható, hogy idén tovább n a számuk. A csatornadíjat csökkentheti öt hónapon keresztül tíz százalékkal az, aki él a lehetséggel. A kedvezmény nem jár automatikusan, igényelni kell. - Akad olyan önkormányzati tulajdonú vízi közm, ahol ez igénylés nélkül jár a fogyasztóknak, ám a DRV Rt területén ez nem így van - mondta Májer József, a vízmvek dél-balatoni igazgatóságának vezetje. - Április 15. a határid; tavaly több tóparti nyaralótulajdonos jelezte, hogy ennél késbb értesült errl az új lehetségrl, idén talán már k is jobban felkészültek. A siófoki üdültulajdonosok egyesülete például április 6-ra szervezte tavaszi közgylését, tehát még a határid lejárta eltt lehívja a tópartra a tagjait. A csatornával rendelkez lakossági fogyasztók közül sem veheti mindenki igénybe a kedvezményt. Akkor jár ez csak, ha egyéb vízkivételi lehetséggel nem rendelkeznek. Egyre elterjedtebbek a fúrt kutak a Balaton térségében is; a tó mellett magas a talajvíz szintje, tehát nem kell mélyre ásni. Sokan így csökkentik a vízfogyasztást, hiszen a víz- és csatornadíj országos szinten is a legmagasabbak között van ebben a régióban. A DRV Rt szakemberei ellenrzik, hogy senki se járhasson duplán jól. Nem veheti igénybe a május elsejétl szeptember harmincadikáig tartó locsolási kedvezményt, akinek díjtartozása van. Fónai A Fejér Megyei Hírlap március 20-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Székesfehérvár A víz világnapja Minden évben március 22-én tartják a víz világnapját. Az ezzel kapcsolatos szakmai rendezvényekrl tartanak tájékoztatót ma, március 20-án Székesfehérváron, a DRV Részvénytársaság Fejér Megyei Igazgatóságán a Bakony utcában. Az Rt. rendezvényén kis ünnepségre kerül sor, a többi között egy díszkút avatására, majd Hullay Gyula igazgató ismerteti a pénteki programokat. ( G.G.)

14 A Napló március 22-i számában jelent meg az alábbi cikk: FIATALOK VERSEI ÉS PRÓZAI ÍRÁSAI A VÍZRL Balatonfüred (kgy) - Március 22. A víz világnapja. Ebbl az alkalomból a Dunántúli Regionális Vízm Rt. (DRV) irodalmi pályázatot hirdetett iskolásoknak. Ennek díjait kedden este irodalmi msor keretében adták át a Bergmann cukrászdában. A pályázati felhívással a Balaton környéki iskolákat keresték fel, hogy a diákok versben s prózában fogalmazzák meg gondolataikat a vízrl - mondta Dónucz László, a DRV siófoki központja képviseltében. A zenés irodalmi estet Veszeli Lajos festmvész, azt Új Balaton folyóirat felels szerkesztje és Baranyi Ferenc költ állította össze. A költ bevezetjében humorosan idézte fel a nyaralásokkal, tengerparti kalandokkal kapcsolatos élményeit, majd magyar költk vízrl szóló verseit mondta el Oravecz Edit és Vándorfi László színmvész. Csorba Gyz, Fodor András, Baranyi Ferenc, Vecsey Kiss Mária költeményei különböz tartalommal a vízhez kapcsollódtak. Az irodalmat egy-egy zenei blokk színesítette, hasonló témájú operarészletek, dalok csendültek fel CD-rl. Muszorgszkij, Bizet, Kodály mveihez harmonikusan illeszkedett az énekes, gitáros zeneszerz és eladómvész, Kassai Franciska produkciója, aki saját szerzeményeket, valamint olasz és magyar népdalokat adott el. Közben szó esett az Új Balaton folyóiratról, amely a tó gazdag kultúrkincsét igyekszik közvetíteni a kortárs alkotók által. Az irodalmi díjakat Lenthár József, a DRV Észak-balatoni Igazgatósága vezetje adta át. Vers kategóriában helyezést ért el Simon Judit, Szabó Dániel (Balatonfzf), Major Edina (Gyenesdiás), prózában Mohai Viktória (Zamárdi), Tolnai Tímea (Gyenesdiás) és Szabó László (Balatonfzf) írásait díjazták. Mveiket a két színmvész olvasta fel. A Napló március 22-i számában jelent meg az alábbi cikk: NAGY KINCS AZ EGÉSZSÉGES IVÓVÍZ Folyamatos fejlesztések a megyei vízszolgáltatóknál - Elrelépés a minségvédelemben Az ENSZ felmérése szerint huszonöt év múlva az emberiség kétharmadának nem jut elegend egészséges ivóvíz. Ezért különösen fontos feladat a meglév kinccsel való ésszer gazdálkodás - állítják megyénk vízszolgáltató társaságainak vezeti, akikkel március 22., a víz világnapja alkalmából beszélgettünk. Nem adják ingyen - A kristálytiszta és jó íz bakonyi karsztvíz megrzéséért, valamint a hálózati veszteség elkerülése miatt kiemelten kezeljük a vezetékek fejlesztését, melyre tavaly 460 millió forintot költöttünk. A fenntartás pedig elérte a 480 millió forintot - utalt legfbb feladatukra Harsányi István, a megyénk 120 településén mköd Bakonykarszt Rt. Vezérigazgatója. Kétszázezer fogyasztó számára összesen 2000 kilométer hálózaton szolgáltatnak évente 11 millió köbméter ivóvizet, és 600 kilométeres rendszeren 8 millió köbméter szennyvízelvezetést és -tisztítást végeznek.

15 Tavaly 2,7 milliárd forint bevételt ért el a cég. Idén folytatják a fejlesztéseket, a vízbázis védelmet célzó beruházásokat, minderre közel egymilliárd forintot fordítanak. A Bakonykarszt egy köbméter vízért átlagosan 132 forint plusz áfát, a csatorna köbmétere után pedig 124 forint plusz áfát számláz. - A tisztított balatoni víz mellett szeretnénk, ha egyre több, nyáron is kellemesen hvös nyírádi karsztvíz kerülne a térségbe. A beruházás, amely ezt elsegíti, folyamatban van - hangsúlyozta Lenthár József, az öt megyében mköd Dunántúli Regionális Vízm (DRV) Rt. Balatonfüredi üzemigazgatója. A DRV mködteti a Balaton teljes vízelosztó hálózatát, szennyvízgyjt és -tisztító rendszerét. Különleges helyzetben Veszprém megyében fként a Balaton partján, 20 településen képviselteti magát 760 kilométeres ivóvíz- és 320 kilométeres szennyvízhálózattal a cég. Tavaly több mint egymilliárd forint árbevételt értek el. A területen három szennyvíztisztító telep is található, napi 17 ezer köbméteres kapacitással. Az évente 2,8 millió köbméter vizet szolgáltató cég helyzete nem könny, mivel a tó közelsége különleges tisztítást igényel. Mindemellett a fogyasztás ciklikus, mert nyáron jelentsen megnövekednek az igények, melyhez a rendszernek folyamatosan alkalmazkodnia kell, ami többletköltséget von maga után. A tarifák ezért jelentsen eltérnek egymástól, az ivóvíz köbmétere átlagosan 240 forintba kerül, a szennyvízé pedig állami támogatással 194 forintba. Az igazgató tavalyi, 250 millió forint értékben megvalósult beruházásaik közül kiemelte a magasan fekv füredi terület biztonságos vízellátó rendszerének létrehozását, illetve az önkormányzati és állami támogatással megkezddött balatonakali, balatonudvari, aszófi, örvényesi csatornaépytést. A rendszert idén helyezik üzembe. Állami beruházás keretében elkezdték a regionális szennyvíz fgyjt építését Akalitól Füredig. Az utóbbi településen új tisztítótelepet is építenek. Ötmillió köbméter ivóvíztermeléssel és 3 millió tonna tisztított szennyvízzel mintegy 611 millió forint árbevétel mellett 34 millió forint adózás utáni eredményt ért el 2001-ben a Pápai Vízm Rt. A cég 382 kilométeres ivóvízhálózaton és 127 kilométeres szennyvízrendszeren végzi a szolgáltatást Pápán és a környékbeli 33 településen. Dr. Lukács Endre vezérigazgató kiemelte: folyamatban van a közel nyolcmillió forint kintlévség összegyjtése, melyrl érvényes bírói ítélet rendelkezik. A térségben tavaly szennyvízelvezetés és -tisztítás terén valósultak meg jelents beruházások, helyi és központi támogatással. A legjelentsebb a pápai telep újjáépítése, mely közel egymilliárd forintba került. Mit hagyunk unokáinkra? A vezérigazgató az idei tervek közül kiemelte a pápai térségben a szennyvízhálózat bvítését és közös tisztítóm létrehozását. Emellett folytatják a csatornaépítést is. Dr. Lukács Endre szerint csak társadalmi összefogással lehet elérni azt, hogy unokáink is tiszta vizet igyanak.

16 A Napló március 23-i számában jelent meg az alábbi cikk: A VÍZ ÜNNEPE a BALATONNÁL Köztéri szobrot adományozott a DRV Rt., valamint kerékpárutat avattak a parton Balatonfüred (k. e.) - Százmilliárd forint vízminséggel kapcsolatos és közel ezermilliárd forint érték szennyvízberuházást vár el ez Európai Unió Magyarországtól tíz év alatt - mondta Tóth István, az öt megyében jelen lév Dunántúli Regionális Vízm (DRV) Rt. Vezérigazgatója tegnap a cég vízvilágnapi rendezvényén, ahol új kerékpárutat is avattak. Dr. Bogár Dezs, a DRV igazgatósági elnökének köszöntje után Tóth István kifejtette: - Van elég jó minség ivóvíz és látványos a csatornaépítés. A víz tisztaságának megrzése viszont az egyre szigorúbb uniós törvények miatt elsbbséget évez. Ezért a jövben a víziközmvállalatoknál fszerepet kap a csatornázás. A füredi ünnep emlékére a DRV köztéri alkotás adományozott. M. Nagy József faszobrász Az él víz oltalmazója cím mvét Manninger Jen, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára leplezte le, majd a DRV vezeti koszorúkat helyeztek el a Kossuthforrásnál. Dr. Bóka István országgylési képvisel, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke köszöntjében hangsúlyozta: legfbb céljuk, hogy 2005-ig befejezdjék a Balaton vízvédelme. Emellett megkezdik a csapadékvíz elvezetését. Az ünnepet az Art-East Galériában a térség diákjai különleges bábeladással színesítették. Ugyanitt Veszeli Lajos festmvész szervezésével vízzel kapcsolatos képzmvészeti alkotásokból nyitottak kiállítást. A víz világnapján két másik esemény is történt Balatonfüreden. Manninger Jen, dr. Bóka István és dr. Kiszely Pál füredi alpolgármester adta át és kerekezett végig elször azon a több mint másfél kilométer hosszú kerékpárúton, amely 40 millió forintos beruházással valósult meg. Ebbl 32 millió forint a szaktárca támogatása, a többi helyi önkormányzati pénz. Közel hárommillió forint érték, korszer számítógépes laborral gazdagodott a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképz Iskola, amit a Nemzeti Kollégium Közalapítvány pályázatán nyertek. A számítógépes labort Manninger Jen adta át Szalay Tibor iskolaigazgatónak. A Somogyi Hírlap március 26-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Rajzok a vízrl A DRV Rt. által meghirdetett rajzpályázatra beérkezett alkotásokat mutatják be Balatonfüreden. A szívkórház parkolójában a Víz Világnapja alkalmából felavatták M. Nagy Józsefnek Az "él víz oltalmazója" cím térplasztikáját és megkoszorúzták a Kossuth - forrást. A véget ért alkotótáborban negyven gyerek vett részt; festett óriásbábokat készítettek vászonból és szalmából, s mesejátékot adtat el. (fi)

17 Az Új Somogyország március 27-ei számában jelent meg az alábbi cikk: A víz és fejldés Világnapot ünnepelt a Dunántúli Regionális Vízm Részvénytársaság A vizes szakma legjelentsebb ünnepe már évtizedek óta március huszonkettedike, a Víz Világnapja. A Dunántúli Regionális Vízm Részvénytársaság az ENSZ által kezdeményezett rangos esemény során évrl- évre más régióban próbálja megvalósítani célkitzéseit. Nevezetesen, hogy ezen a napon ünnepség keretében még inkább bemutathatják tevékenységüket, felhívhatják a figyelmet a vízellátásra, illetve a környezetünkben leselked veszélyekre is. Idén a Víz Világnapi rendezvénynek Balatonfüred adott otthont, ahol jelen volt Bóta László, a DRV Rt. kaposvári üzemigazgatója is. Vele beszélgettünk. - A balatonfüredi központi ünnepségre meghívást kaptak azok a kollégák is, akik már 25, 30, 35, 40 éve dolgoznak a DRV-nél. Öröm számomra, hogy a több mint száz fben én is benne voltam. A törzsgárda kitüntetések átadása után képzmvészeti és szakmai kiállítást nyitott meg Kiszely Pál, a város alpolgármestere. Ezt követen Manninger Jen, a KÖVIM politikai államtitkára és Tóth István, a DRV Rt. vezérigazgatója a szívkórházban felavatta M. Nagy József "Az él víz oltalmazója" cím térplasztikáját, majd a Kossuth-forrást koszorúztuk meg. - Ön huszonöt éve dolgozik a DRV-nél. Milyennek látja az eltelt negyedszázadot? - Köztudott, hogy víz nélkül nincs élet és nincs fejldés sem. Nos, ugyanez elmondható a vizet szolgáltatókról is. Én csupán 25 éve dolgozom ennél a cégnél, illetve az eldeinél, de elmondhatom, hogy jelents fejldésen ment keresztül ez a szolgáltatás. Két olyan dolgot szeretnék megemlíteni, amely örökös küzdelmet jelent számunkra, hiszen a vízzel kapcsolatban mindig van olyan kérdés, amely megoldásra vár. Annak idején, amikor olcsó volt a víz, óriási küzdelmet folytattunk azért, hogy mennyiségileg ki tudjuk elégíteni a fogyasztási igényeket. A három forintos vizet mindenki használta locsolásra is. Ez persze hatalmas pazarlás volt, hiszen erre a rosszabb minség víz is megfelelt volna. A DRV Rt. ivóvíz minséget szolgáltat a fogyasztóknak, ezzel locsolni ma már luxusnak számít. A fogyasztás visszaesésével áttereldött a hangsúly a minségre. Az elkövetkez évek, évtizedek annak a törekvésnek a jegyében telnek, miszerint a fogyasztóknak a lehet legjobb minség vizet tudjuk szolgáltatni. A 2001/201-es kormányrendelet 2006-ig, illetve 2009-ig kötelez feladatokat ír el. Ezek között szerepel a víz vas, mangán és ammóniamentesítése. - Meddig jelentett problémát a víz mennyiségi kielégítése? - Még 1984-ben is gondot okozott a csúcsidszakban a vízigények kielégítése. Ahol csak lehetett kutakat fúrtunk. Olyan beruházások készültek elssorban ahol az volt az elsdleges, hogy mennyiségileg megfeleljünk az elvárásoknak. A víz minségének javítása nem minden esetben kísérte ezeket a beruházásokat. A vízkezel berendezések építései a következ idszak történései voltak. Ezek között is van olyan, amely ma már nem felel meg az igényeknek. Barcson például már a harmadik vastalanító berendezést próbáljuk ki, úgy tnik sikerrel. - Hétfn az Inkubátorházban Öntl vehették át az elismeréseket azok, akik 10, 15, 20 éve a DRV kötelékében munkálkodnak.

18 - Örvendetes, hogy közel harmincan vannak, akik több éve nálunk tevékenykednek. Aki egyszer eljön a DRV-Rt-hez dolgozni, ha jó munkát végez, stabil a helye. Jó érzés, hogy kötdnek az emberek a céghez és vannak olyan dolgozóink is akik esetében családi kötdésrl beszélhetünk, hiszen az apa és a fia is bennünket választott és talán majd az unoka is ezt teszi. Harnos Lászlóné harmincöt évvel ezeltt kötelezte el magát a DRV illetve annak eldei felé. - Egészen pontosan szeptember hetedike óta dolgozom a vizes szakmában. Akkor Somogy Megyei Víz és Csatornam Vállalatnak hívták a céget. Ahogy mondani szokták végigjártam a szamárlétrát, hiszen gyors és gépíróként kezdtem, iktató irattárosként folytattam és titkárnként fejeztem be. Akkor érettségiztem, amikor az els gyermekemmel GYES-en voltam. Nem volt egyszer, hiszen nagyon sok munkám, energiám fekszik az elmúlt harmincöt évben. - Milyennek látja a cégnél bekövetkezett változásokat? - Csodálatos fejldés zajlott le a szemem eltt. Megyei vállalatból egy részvénytársasággá való átalakulást átélni, úgy gondolom nem kis dolog. Az üzemvezetségek kialakulásának is részese lehettem. Ha az ügyviteli oldaláról nézem, szintén óriási a fejldés, hiszen volt id, amikor csupán egy számítógép állt rendelkezésre. Ma már minden munka számítógépen történik. - Minden bizonnyal nem véletlen, hogy egy munkahelyen telt el ez a 35 év. - Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy a kollégák a munkámmal meg voltak elégedve. Ebben talán az is benne van, hogy nagyon szeretem az embereket. Hozzám bárki fordulhatott, igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni. Horváth József ma diszpécserként dolgozik Kaposváron a DRV Rt.-nél. O húsz évvel ezeltt kezdte a vizes szakmát. - Ha visszaemlékszem, eseménydús volt ez a húsz év. Tulajdonképpen azért jöttem huszonévesen a DRV-hez, mert nem volt autóm, ide pedig fölvettek gépkocsivezetnek. Késbb mód volt arra is, hogy tanuljak. Minden munkahelyen dolgoztam, ami akkoriban a céghez tartozott, még a városi fürdnél is megfordultam. Miután Gyrben kiképeztek vízügyi technikusnak kikötöttem a diszpécserségnél. - Minek tulajdonítja, hogy húsz éven át kitartott a DRV mellett? - Leginkább annak, hogy mindig jól éreztem magam a DRV kötelékében és az egyéniségemnek is megfelelt ez a munka. Pókos Zoltán a nagyatádi üzemvezetségnél dolgozik. Szintén húsz évvel ezeltt szegdött a céghez. - Világ életemben vízvezeték szerelként dolgoztam. Amikor Berzencén 1981-ben elkészült a törpe vízm, akkor kerültem ide, és vízm kezelként ma is itt dolgozom. Annak idején a fnököm, Gócza Antal azt mondta: ha megbecsülöm magam, nyugdíjas állásom lesz. Beigazolódni látszik, amit akkor kijelentett. Azt is elmondhatom, hogy 54 évesen újfent beültem az

19 iskolapadba. Vízm kezeli tanfolyamra járok és ha minden jól megy, április végén le is vizsgázom. Káplár György március kilencedike óta dolgozik ugyanabban a beosztásban a marcali üzemvezetségen. - A szennyvíztelep vezetjeként hozzám tartozik a marcali szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztelep üzemeltetetése. - Miként változott az élet a cégnél 15 év alatt? - A telepet kilencvenegyben átépítettük, azóta ugyanazt a technológiát alkalmazzuk. Most várható a szennyvízcsatorna hálózat bvítése. A jövben Nikla, Csömend, Boronka szennyvízelvezetését is mi kezeljük majd. Egyébiránt a szennyvíztelepen 19 munkatársammal dolgozunk együtt. - A szennyvíz mindig is kényes kérdés volt. Miként oldják meg az ezzel kapcsolatos gondokat? - A lakosság legnagyobb gondja a szaghatás és a dugulás. Ezeknek egy részét meg lehet elzni. Persze vannak olyan esetek, amikor lakossági bejelentés alapján oldjuk meg a problémákat. - Fontosnak tartja ezeket a megemlékezéseket? - Jó érzés, hogy nem felejtenek el bennünket, hogy számon tartják a DRV-nél eltöltött idk számát. Ezt biztosan minden kollégám értékeli. Én is úgy gondolom, hogy amíg lehet, kitartok a DRV mellett. A barcsi kerületbl Lad-Patosfa vízellátásáról már 15 éve Séta László gondoskodik. - Egy személyben igyekszem ellátni a környéken a vízm kezeli teendket. A változásokról annyit, hogy a rendszerváltozás szemléletbeli változásokat is hozott. Ma már másképpen látjuk a dolgokat, mint annak idején. Akkor olcsó volt a víz, lehetett pazarolni. A munkához lazábban is hozzá lehetett állni. Ma már mindenkinek tudomásul kell venni, hogy mi vagyunk a fogyasztóért, tehát színvonalasan kell szolgáltatnunk. - Mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza? - Szeretem a Juniálisokat, mert olyankor mindenki együtt van, és jól érezzük magunkat, de kedvesek a szívemnek az évzáró ünnepségek is, hiszen azok is a dolgozók megbecsülésérl szólnak. Szován László pontosan 10 éve munkálkodik a DRV lengyeltóti területén. - Emlékszem a kezdetekkor kempingbiciklivel vittük a szivattyúkat Marcaliból Lengyeltótiba. Néha úgy néztünk ki, mint a málhás lovak. Szerencsére ma már minden gépesített. Vízm gépészként sikerült egy nehézgépkezeli képesítést is szereznem. - Ön idén elször részesült elismerésben.

20 - Nagyon jó érzés tudni, hogy megbecsülik az embert. Aki tesz az asztalra, az kap is. Ameddig a cég megtart, addig biztosan maradok. A Vízügyi Szolgálati Munkáért járó jutalomra az alábbiak voltak jogosultak Somogyból: 10 éves munkáért: Huber Zoltán, Kolle Sándor, Varga Csaba, Kása László, Szován László, Ifj. Erdos Sándor, Angyal Attiláné, Horváth Gyula, Szerecz József, Dinka István, Keresztes Attila, Kecskés István, Zoltán Józsefné 15 éves munkáért: Bek József, Babos János, Vass László, Tombor László, Horváth Lajos, Nyakas László, Balázs Zoltán, Kersner Antal, Hideg László, Horváth Lajos, Tóth László Imre, Séta László, Salamon György, Káplár György, Molnár Józsefné 20 éves munkáért: Petrus László, Károly Róbertné, Vékony János, Horváth József, Orbán Árpád, Bognár Ferenc, Pókos Zoltán 25 éves munkáért: Balogh Ferenc, Bóta László, Pávics József, Czmerk István, Fucskár Vince, Bagó József, Vincze Zoltán 30 éves munkáért: Kovács Ernoné 35 éves munkáért: Harnos Lászlóné ( Nagy Erika) A Heti Hirdet március 29-ei számában jelent meg az alábbi cikk: A Víz Világnapján "Az él víz oltalmazója" címmel faragott szobrot M. Nagy József fafaragó mvész. Az alkotást a Víz Világnapján, március 22-én avatta fel Balatonfüreden, a Szívkórház parkolójában Manninger Jen, a KöVim politikai államtitkára és Tóth István, a programot szervez Dunántúli Regionális Vízm Rt. vezérigazgatója. A Víz Világnapja eseménysorozat alkalmából jól sikerült irodalmi estre, festménykiállításra, családi vetélkedre és a cégnél hosszú id óta dolgozó törzsgárda tagok kitüntetési ünnepségére került sor. A Somogyi Hírlap március 30-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Új vízdíj csak késbb A hivatalban lev kormány utolsó intézkedése lehet, hogy meghatározza: mennyibe kerül az ivóvíz és a csatornahasználat. A Balaton partján a díj ugyanis nagyon drága. A DRV Rt. április 18-án tartja közgylését; s vezeti arra számítanak, hogy ezen már szóba kerül az állami támogatás, a vízdíj meghatározása - tudtuk Dónucz Lászlótól, az rt. PR - felelsétl. S bár ez késik, az idén is januártól visszamenlegesen lesz érvényes.

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének 25/2004.(VII.14.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzem vízmbl szolgáltatott ivóvízért és a közüzem csatornam használatáért fizetend

Részletesebben

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án 17,30 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásán a Petőfi Rendezvény-és Faluházban. Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére Tárgy: Széchenyi utca teljes korszersítése Tisztelt Képvisel-testület! Nyílt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc-Akli és Szarvaskút városrész szennyvízkezelésének megoldására megvalósíthatósági tanulmányterv

Részletesebben

Szennyvíztisztítás: klór helyett UVfénnyel

Szennyvíztisztítás: klór helyett UVfénnyel Szennyvíztisztítás: klór helyett UVfénnyel Befejezıdött a szennyvíztelep felújítása Zalaegerszegen. A szennyvíz tisztítása során klór helyett UV-fényt használnak, ívóvíz minıségő víz kerül a tisztítómőbıl

Részletesebben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben A Pannon Lapok Társasága lapjai 2011-ben Sajtópiaci pozícióink 1. Legolvasottabb megyei újságok A PLT lapjai 2011-ben is A 15 év feletti lakosság körében mért olvasottság eredménye megyénként, országos

Részletesebben

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete A VÍZ- ÁS CSATORNAHASZNÁLATI DÍJ BÉRLKRE TÖRTÉN ÁTHÁRÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. május 18-án (szerdán) 16.35 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésérl

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. május 18-án (szerdán) 16.35 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésérl Szám: 18/2005. JEGYZKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. május 18-án (szerdán) 16.35 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésérl Jelen vannak: Távol: Miakich Gábor polgármester,

Részletesebben

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. március 3-án 16,30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l.

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. március 3-án 16,30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Ügyiratszám: 22-7 /2010. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2010. március 3-án 16,30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésér l. Helye: Polgármesteri Hivatal Jelen

Részletesebben

A vízi közműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá csatornamű révén szolgáltatott szennyvízelvezetés, - tisztítás és kezelés szolgáltatás egységenként:

A vízi közműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá csatornamű révén szolgáltatott szennyvízelvezetés, - tisztítás és kezelés szolgáltatás egységenként: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2007. (XII.13.) sz. rendelete a helyi közüzemi ivóvízdíj és csatornadíj megállapításáról a 25/2008. (XII.19.) 28/2009. (XII.17.) sz. a 25/2010. (XII.16.)

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Mködési

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/330-4/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A szennyvízcsatorna

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év április 18.-i ülésére Tárgy: Pályázatok benyújtása a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácshoz Előadó: Horváth László

Részletesebben

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály

Részletesebben

Ezüst fokozatú támogatóink:

Ezüst fokozatú támogatóink: Szerelőverseny 2007 2007. október 3-án és 4-én Társaságunk adott otthont a víziközmű ágazat egyik legjelentősebb szakmai rendezvényének, a VII. Országos Vízkiközmű Szerelőversenynek. A Magyar Víziközmű

Részletesebben

A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. módosított alapító okirata

A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. módosított alapító okirata A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosított alapító okirata amely azért készült, hogy az I. pontban felsorolt alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv 74/'G. -aiban meghatározott rendelkezéseket

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról.

a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról. TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2002./XII.13/ SZÁMÚ RENDELETE a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról. Egységes szerkezetben a 16/2004(XII.17,

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

Tura Város Önkormányzatának 3/2002. ( II.28.) rendelete A folyékony hulladékok és szennyvizek ártalmatlanításáról

Tura Város Önkormányzatának 3/2002. ( II.28.) rendelete A folyékony hulladékok és szennyvizek ártalmatlanításáról Tura Város Önkormányzatának 3/2002. ( II.28.) rendelete A folyékony hulladékok és szennyvizek ártalmatlanításáról Tura Város Önkormányzatának Képvisel Testülete a helyi önkormányzatok és szerveikrl szóló

Részletesebben

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER 2 TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉS 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 1 TATA VÁROS TELEPÜLÉSJA MELY KÉSZÜLT A VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MEGALAPOZÁSA

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. ( ) sz. rendelete a talajterhelési díjról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. ( ) sz. rendelete a talajterhelési díjról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (03. 07.) sz. rendelete a talajterhelési díjról (A 7/2006. (02.22.) számú és a 44/2007. (12.28.) számú módosító önkormányzati rendeletekkel egységes

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt. sz.: VI.-2836/2004 NYILVÁNOS

Részletesebben

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 140. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének../2008.

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet)

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015.(...)önkormányzatai rendelete. a talajterhelési díjról. (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015.(...)önkormányzatai rendelete a talajterhelési díjról (tervezet) Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete./2015.(...)önkormányzatai rendelete

Részletesebben

XIX. Évfolyam 1. szám

XIX. Évfolyam 1. szám XIX. Évfolyam 1. szám Hosszú hetek óta a Népszabadság 2004. január 14-ei számának "Egy pohár víz a Klenity-dlben" cím ironikus hangvétel cikke jár a fejemben. A történet fszereplje - egy a fvárostól mindössze

Részletesebben

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete az önkormányzati tulajdonú vízi közműből szolgáltatott ivóvíz díjának, és az önkormányzati tulajdonú vízi közüzemű által biztosított

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év április 26.-i ülésére Tárgy: Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt, kohéziós alap pályázat Előadó:

Részletesebben

Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek!

Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek! Kedves Olvasónk! Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek! Januárban a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) egy témakörben vár projektötletet az el zetesen nyilvántartásba

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: 94/513-430 Fax: 94/513-437 Web: www.vas.katasztrofavedelem.hu E-mail cím: vas.mki@katved.gov.hu

Részletesebben

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Felsőpakony Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (XII.01.) számú rendelete (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva a13/2011. (XI.30.) rendelettel) Felsőpakony Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta.

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS K INFORMATIKAI SZAKMAI BIZOTTSÁG 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Abajkovics Péter: Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, köszöntötte a e szavazásra. A bizottság

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 22/2004. (IX. 22.) számú rendelete a talajterhelési díjról egységes szerkezetben a 11/2005. (IV.27.) sz. ör. rendelettel Lábatlan Város Önkormányzatának

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

HIDEGSÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XII. 15.) RENDELETE

HIDEGSÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XII. 15.) RENDELETE HIDEGSÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XII. 15.) RENDELETE az ívóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés, és tisztítás díjainak meghatározásáról és az áralkalmazási feltételekről Az árak megállapításáról

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-9/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

A TALAJTERHELÉSI DIJJAL KAPCSOLATOS HELYI SZABÁLYOK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

A TALAJTERHELÉSI DIJJAL KAPCSOLATOS HELYI SZABÁLYOK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL FELSZSOLCA VÁROS KÉPVISEL TESTÜLETÉNEK 10/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TALAJTERHELÉSI DIJJAL KAPCSOLATOS HELYI SZABÁLYOK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Felszsolca Város Képvisel-testülete a környezetterhelési

Részletesebben

VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE

VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE 1. Ivóvízellátás A településen közüzemi vízmû és vízhálózat üzemel. A szükséges ivóvizet 2 db mélyfúrású kút biztosítja. A kutak vize vas és mangántartalmú, vízkezelést tesz

Részletesebben

D:\munkák\város\egys\a talajterhelési díj helyi szabályairól.doc

D:\munkák\város\egys\a talajterhelési díj helyi szabályairól.doc /5 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 36/2004. (VI.25.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díj helyi szabályairól az 5/2005. (I.28.). a 63/2005. (XII.6.) 2 és a 20/2009. (IX.30.) 3 egységes szerkezetben

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bolyki

Részletesebben

Határozati javaslatként a meghívóban szerepl napirendi javaslat elfogadását javasolja.

Határozati javaslatként a meghívóban szerepl napirendi javaslat elfogadását javasolja. Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth utca 5. 91-5/2015.NY. Készült: Barbacs Községi Önkormányzat Képvisel-testülete 2015. május 26-án 17.00 órakor a barbacsi Önkormányzat tanácskozótermében

Részletesebben

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21.

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Elindult a csepeli szennyvízcsatornázás! ÍGÉRETEK HELYETT CSELEKVÉS! Uniós támogatásból megoldódik az évtizedek óta húzódó szennyvízprobléma,

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

XIX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző

XIX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző XIX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 25-én 15 órakor a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében (Szihalom, Hunyadi út 78.) megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen voltak: 1. Bóta József Sándor

Részletesebben

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója Különadó 2007 A 2006. július 10-én elfogadott adótörvény alapján magánszemélyeknek és vállalkozásoknak különadót, hitelintézeteknek járadékot kell fizetniük. Magánszemély adóalapja, adója Elírás 2007.

Részletesebben

A Fejér megyei Hírlap 2005. szeptember 30-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Szigorú pénzátadás

A Fejér megyei Hírlap 2005. szeptember 30-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Szigorú pénzátadás A Fejér megyei Hírlap 2005. szeptember 30-ai számában jelent meg az alábbi cikk: Szigorú pénzátadás Jó ütemben haladnak a csatorna-beruházás munkálatai Velence (kk) - Az országban a KIOP-pályázat legnagyobb

Részletesebben

Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem. www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat.

Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem. www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat. Mecsek Sopianicum Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Szerkesztő: Fazekas Imre E-mail: fazekas.hu@gmail.com Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat Soós

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére

Részletesebben

Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő Testületének. 14/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet. A rendelet hatálya

Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő Testületének. 14/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet. A rendelet hatálya Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet a közműves ivóvízellátásról, a közműves szennyvízelvezetésről és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

Előterjesztés. Képviselő-testület 2011. december 20-i nyilvános ülésére

Előterjesztés. Képviselő-testület 2011. december 20-i nyilvános ülésére Előterjesztés Képviselő-testület 2011. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: A települési szilárd és folyékony hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és közszolgáltatás díjáról. Előterjesztő:

Részletesebben

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-98/2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

K I V O N A T. A káresemény megnevezése: Dunaföldvár, Baross u. 64. szám előtti közterületen történt (3742/1 hrsz) pinceleszakadás

K I V O N A T. A káresemény megnevezése: Dunaföldvár, Baross u. 64. szám előtti közterületen történt (3742/1 hrsz) pinceleszakadás 67/2011.(III.29.) KT. Dunaföldvár Város Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior tartalék címen támogatási igényt nyújt be a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Dunaföldvár, Baross

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl Letenye Város Önkormányzatának 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl (egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Letenye Város Önkormányzata a lakások és

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ

ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ Programjában a Kormány meghirdette a nép ügyvédje intézményének létrehozását. A jelen Koncepcióban kibontott

Részletesebben

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Horváth Béla, Jakus Tünde, Kovács Gábor,

Részletesebben

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben) Apátistvánfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(I.23.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Módosította:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. június 14. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

1/2009.(I.26.) számú rendelet

1/2009.(I.26.) számú rendelet 1/2009.(I.26.) számú rendelet a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2009. (IX.10.) számú rendelettel, a 34/2011. (XII.23.)

Részletesebben

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése 2011. október 26. A Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása

Részletesebben

A KEOP pályázati rendszere 2007-2013

A KEOP pályázati rendszere 2007-2013 A KEOP pályázati rendszere 2007-2013 A fejlesztéspolitika pénzügyi keretei 2000-2004; 2004-06; 2007-13 900 800 mrd Ft 739 747 779 803 827 843 883 700 600 500 400 300 200 197 225 290 100 0 62 59 65 62 2000

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. július 17-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. július 17-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 12/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 17-én 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János

Részletesebben

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. október 11-én (kedden ) 09.00 órai kezdettel tartott ülésérl

JEGYZKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. október 11-én (kedden ) 09.00 órai kezdettel tartott ülésérl Szám: 38/2005. JEGYZKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2005. október 11-én (kedden ) 09.00 órai kezdettel tartott ülésérl Jelen vannak: Miakich Gábor polgármester, Radványi

Részletesebben

5.. 6.. 7.. Sárrétudvari, 2014. augusztus 28. A kihirdetés dátuma: 2014. augusztus 28. Gyengéné dr. Lévai Adrienn s.k. jegyző

5.. 6.. 7.. Sárrétudvari, 2014. augusztus 28. A kihirdetés dátuma: 2014. augusztus 28. Gyengéné dr. Lévai Adrienn s.k. jegyző Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 8/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a közkifolyós vízhasználatról, a vízhasználat díjának megfizetéséről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET. 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E

SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET. 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET 2011. június 28. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E RENDELET száma 10/2011.(VI.29.)önkormányzati rendelet 11/2011.(VI.29.)önkormányzati

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének könyvébol 246/2010. (IV. 12.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselo-testülete a 2010. április 12. napján megtartott rendkívüli Képviselo-testületi

Részletesebben

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Részletesebben

Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2004.(XII.02.) önkormányzati rendelete. A talajterhelési díjról /Egységes szerkezetben/

Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2004.(XII.02.) önkormányzati rendelete. A talajterhelési díjról /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2004.(XII.02.) önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzat Képviselőtestülete a környezetterhelési

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag FELJEGYZÉS Tárgy: Ügyrendi Bizottság nyilvános ülése Helyszín: Városháza I. emelet 118. számú helyisége -án 17 00 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Csönge Márta elnök Rettegi Attila

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/ PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviseltestülete a kulturális javak védelmérl és a

Részletesebben

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. június 27-én tartott

Részletesebben

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV

HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV ENYING VÁROS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ 2000. ÉVI 43. TÖRVÉNY 37. - A ÉRTELMÉBEN 2007. ÉVBEN ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓ Előzmények, általános bevezető A hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. 2007-ben a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A HELYI VÍZGAZDÁLKODÁSI HATÓSÁGI JOGKÖRBE TARTOZÓ SZENNYVÍZELHELYEZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL SZÓLÓ 34/2004.(XII. 23.) RENDELETÉNEK A 2/2005.(I.

Részletesebben