Munkavédelmi és tűzvédelmi előírások a hallgatói laboratóriumban

Átírás

1 I. BEVEZETÉS A laboratóriumi munka rendje 1. A laboratóriumi helyiségben a gyakorlatok alatt csak a gyakorlatvezető, az asszisztens, illetve a gyakorlaton résztvevő hallgatók tartozkódhatnak. 2. A teremben tartozkódó valamennyi személy köteles betartani a tűzvédelmi és munkavédelmi előírásokat. 3. Valamennyi személy köteles betartani az állatkísérletekkel kapcsolatos etikai kódex előírásait. 4. A gyakorlat megkezdése előtt a csoportvezető (a gyakorlatvezető jelöli ki) az asszisztenstől leltár alapján átveszi a gyakorlati termet. 5. A gyakorlat végeztével a hallgatók rendbe teszik a termet, majd a csoportvezető átadja az asszisztensnek a gyakorlatos helyiséget. A hallgatók kizárólag ezek után hagyhatják el a termet. 6. A laboratóriumot elhagyni csak bejelentés után lehet. 7. Hallgató mobiltelefonálással nem zavarhatja a gyakorlat menetét. 8. Nagy méretű táskák, nagyobb tárgyak tárolása a hallgatói laboratóriumban nem megengedett. A terembe legfeljebb egy kézitáska hozható be. Munkavédelmi és tűzvédelmi előírások a hallgatói laboratóriumban Az alábbi előírások minden személyre vonatkoznak, akik a hallgatói laboratóriumban és az előkészítő helyiségben tartózkodnak. A szabályok tudomásulvételét aláírásukkal igazolják, az azok megszegéséből eredő balesetekért az illető személyt terheli felelősség. 1. Valamennyi hallgatónak kötelező ismerni a következő eszközök tárolási helyét és működését: Gázcsapok, vízcsapok, elektromos kapcsolók Porraloltó készülék, vészzuhany Elsősegélynyújtó felszerelés Elszívó berendezések Vegyszerek és segédanyagok 2. A gyakorlatokon kötelező egy kultúrált megjelenésű, begombolható, lehetőleg pamut laborköpeny viselése. Köpeny nélkül vagy elfogadhatatlan megjelenésű és kinézetű köpenyben a munka nem kezdhető el. 3. A hosszú hajat, a baleset elkerülése végett össze kell fogni. 4. Étkezni és dohányozni szigorúan tilos a laboratóriumban mindenki számára.

2 5. Sebzett kézzel ne dolgozzunk. A laboratóriumi munka végeztével gondosan mossunk kezet, használjunk kézfertőtlenítőt. 6. A gyakorlatvezetőnek jelentsük ha bármiféle rendkívüli esemény következik be (sérülés, károsodás). Bármilyen, számunkra jelentéktelen eseményt (karmolás, preparálás közben történt sérülés stb.), toxikus anyagokkal való érintkezést, balesetet, veszélyforrást (pl. meglazult foglalat, kilógó vezeték) szintén jelenteni kell a gyakorlatvezetőnek. 7. A nagyobb műszerek ki/be kapcsolásához, vagy ha kérdések merülnek fel a gyakorlat kivitelezésével kapcsolatban, kérjük a gyakorlatvezető segítségét. 8. A maró anyagok és tömény savak/lúgok kezelése kizárólag gumikesztyűben, védőszemüvegben történhet. Ha maró anyagok kerülnek a bőrünkre, azonnal töröljük le puha ruhával, majd mossuk le bő csapvízzel. 9. Mérgező, maró folyadékok pipettázása csak dugattyús pipettával vagy pipettázó labdával történhet. 10. A kísérleti hulladékokat elhelyezni csak megfelelő módon és az arra kijelölt helyen szabad. A veszélyes hulladékokat (savakat, lúgokat, szerves oldószereket stb.) gyüjtőedényben gyűjtsük. Vegyszermaradványt ne tegyünk vissza a tárolóedénybe. 11. A gyakorlati órák alkalmával elkerülhetetlen a nyílt lánggal, melegítéssel való munka. A gázégő begyújtása: 1.) tűzveszélyes anyagok eltávolítása, 2.) a kivételi hely gázcsapjának elzárása, 3.) a fő gázcsap kinyitása, 4.) az égő levegőszelepének szűkítése, 5.) a gyufa meggyújtása, 6.) a kivételi hely gázcsapjának kinyitása és a gáz meggyújtása A kémcsőveket szakaszosan melegítsük, az edény száját soha ne irányítsuk személyek felé. Tűzveszélyes anyagokat ne tartsunk nyílt láng közelében. Az ilyen anyagokat tartalmazó üvegeket tartsuk lezárva, és egyszerre csak kis mennyiséget töltsünk ki. Ne torlaszoljuk el a kijárati ajtót, és az asztalok közötti teret. Az elektromos berendezéseket csak a gyakorlatvezető előzetes útmutatása alapján szabad használni. Ne nyúljunk elektromos berendezésekhez nedves kézzel, ne érintsünk elektromos berendezést és földelt tárgyat egyszerre. A padló, melyen elektromos tárgyakkal kísérletezünk, legyen mindig száraz. Tilos bármely elektromos készülék belsejébe nyúlni. A meghibásodást jelentsük a gyakorlatvezetőnek, a készüléket pedig a hálózati csatlakozó kihúzásával áramtalanítsuk. 12. Munkahelyünkön tartsunk rendet. Bármilyen rendellenességet tapasztalunk, azt jelentsük a gyakorlatvezetőnek. Rövid emlékeztető az elsősegélynyújtási teendőkről Vegyszerek használata mindig csak a vegyszer biztonsági adatlapja szerint történhet. Az elsősegélynyújtási eljárásokat a gyakorlatvezető felügyeli!

3 Tűz vagy égési sebesülés esetén Az égő tárgy azonnal eloltandó alkalmas segédeszközökkel (víz, homok, porraloltó, pokróc, stb.). Elektromos tüzet vízzel nem szabad oltani. Az égési sebet ne mossuk, ne érintsük, ne kenjük be, hanem csak laza és száraz gézlappal fedjük be. Kisebb sérülésnél (zárt bőrfelületnél) használhatók az Irix vagy Naksol szerek. Mérgezés esetén Ha bőrre került: száraz ruhával leitatjuk, majd bő vízzel lemossuk. Ha szembe jutott: bő vízzel kimossuk, majd 2%-os bórsav oldattal (ha lúg került a szembe) vagy NaHCO 3 oldattal (ha sav került a szembe) öblítünk és a szemöblögető készletet használjuk. Ha belélegezték: friss levegőre visszük a sérültet. Ha szájüregbe jutott: a vegyszert kiköpjük és bő vízzel öblögetünk. Ha lenyelték: hánytatás, kivéve ha a vegyszer maró vagy az illető sokkos/eszméletlen. Sebesülés esetén A sebet nem mossuk vízzel, hanem enyhén kivéreztetjük. A sebet körül fertőtlenítjük a baleseti szekrényből vett alkoholos jódoldattal, majd tiszta és laza gézkötést helyezünk rá. Kisebb sérüléseknél sebtapaszt alkalmazunk Áramütés esetén Feszültségmentesítünk, illetve az áramütést elkerülve kiszabadítjuk az áramütöttet. A balesetest lefektetjük, pihentetjük és a sebeit laza gézkötéssel látjuk el. Amennyiben az áramütés a szívet leállítaná, azonnali újraélesztésre van szükség. Az állatkísérletek etikai szabályai A kísérletre kijelölt állatokat fajuknak megfelelő körülmények között kell tartani, táplálni és szociális kapcsolataikat biztosítani. Beteg állatokat szakszerű orvosi ellátásban kell részesíteni. 1. A kísérletet tervező, illetve végző kutatónak a következőkkel kell rendelkeznie: megfelelő szakmai képzettséggel, felkészültséggel az állatokon végzett kísérletek etikai problémáinak ismeretével. 2. Csak annyi állatott használjunk fel, amennyi a gyakorlatokhoz feltétlenül szükséges! Egy és ugyanazon állaton tartósan és ismételten csak akkor lehet kísérletet folytatni, ha azt az elfogadott kísérleti terv megköveteli. 3. Az állatokon végzett kísérleteknek a lehető legrövidebb ideig kell tartaniuk. 4. Tervezett kísérleteknél lehetőség szerint a fájdalom bármilyen formáját el kell kerülni. Altatás nélkül nem szabad olyan beavatkozást végezni, amely fájdalmat okoz, vagy az állat nem képes a fájdalom, illetve a kellemetlen érzés elhárítására.

4 5. Az állatok altatásakor a gyakorlati jegyzet előírásai az irányadók. A beavatkozás előtt meg kell győződni az altatás mélységéről. A narkózis mélysége akkor megfelelő, ha a cornea reflex, illetve a fájdalomreflexek nem válthatók ki. 6. Állatkísérleteket csak megfelelő intézetben, és csak akkor szabad végezni, ha a tervezett ismeretanyag másképp nem megszerezhető. 7. Törekedni kell arra, hogy az állatot szövettenyészettel, mikrobiológiai anyagokkal (gomba, tojás, stb) helyettesítsük. 8. A folyóiratok követeljék meg azt a nyilatkozatot a szerzőktől, mely szerint az állatkísérleteket az állatkísérleti etikai kódexben előírtaknak megfelelően végezték, és ezeket az elveket sértő dolgozatokat ne közöljenek. 9. Állatot vásárolni csak tulajdonostól, vagy hivatalos szállítótól szabad. 10. A békán végzett kísérletek egy részénél dekapitált és gerincvelő roncsolt állatokon dolgozunk. Használjunk a dekapitálás előtt éter narkózist. A koponyaagy eltávolítása után a végtagokon fellépő esetleges rángások nem a fájdalom jelei, hanem spinális reflexmozgások. 11. A gyakorlat végén a kísérleti állatot fel kell áldozni (túlaltatással, koncentrált KCl intravénás vagy intracardiális befecskendezésével), illetve meg kell győződni arról, hogy elpusztult e (tág, fénymerev pupillák, a légzőmozgások és a szívműködés teljes hiánya). 12. A főiskolai és az egyetemi oktatásban az állatkísérleti etikai kódex alapelveinek kell érvényesülnie. Emberen végzett vizsgálatok és megfigyelések etikai szabályai 1. Emberen invaziv beavatkozást csak arra alkalmas egészségügyi helységben, steril eszközökkel szabad végezni. 2. A vizsgálatokat, megfigyeléseket csak önként jelentkezőkön, a megfigyelés körülményeinek és várható eredményének ismertetése után végezhetjük. Kísérleti műtéttani alapismeretek Az élettani kísérleteket megfelelően előkészített, élő állatokon végezzük, hiszen alapvető célunk a szervezet működésének, az életfolyamatoknak a megismerése. Előzetes ismereteink alapján a finomabb működési részletekről, szabályozó mechanizmusokról alkotott elképzelések bizonyítása történik a vizsgálatok során. A műtétekhez szükséges a fájdalomérző rendszer kikapcsolása, azaz az állat érzéstelenítése, megfelelő műtéti körülmények megteremtése. A kísérleti állatok érzéstelenítése

5 A fájdalomérzet kikapcsolására alapvetően két lehetőség áll rendelkezésünkre. Az egyik a helyi érzéstelenítés, a másik az általános érzéstelenítés, vagy narkózis, altatás. A helyi érzéstelenítés során az adott műtéti területen megszüntetjük a szinaptikus ingerületátvitelt vagy vezetést helyi érzéstelenítők (pl. Novokain, Lidokain, stb.) bőr alá, nyálkahártyafelületre, gerincvelőbe, stb. való fecskendezésével. Ennek eredményeképpen a fájdalmas ingert közvetítő impulzusok nem jutnak el az agyba. Az általános érzéstelenítés, az altatás, a narkózis megfelelő szerek (narkotikumok) alkalmazásával érhető el. A narkotikumok megszüntetik a fájdalomérzetet, de a többi idegrendszeri funkciót nem bénítják meg teljesen. E feltételnek a szakaszos működésű, széles hatásspektrumú anyagok felelnek meg. A ma használatos altatók (narkotikumok) hatássorrendje általában a következő: agykéreg subcortex kisagy nyúltagy gerincvelő. A hatást a dózis megfelelő megválasztásával lehet szabályozni, amit testtömegre számítva szokás megadni. A gyakran használt kísérleti állatok esetében testtömeg-dózis táblázatok segítik a dózis kiválasztását. Jellemző adat a hatásszélesség: a közepesen hatásos dózis (ED50) és a közepesen letális dózis (LD50) különbsége. Az előbbi azt jelenti, hogy adott dózis a kezelt állatok felében kivált hatást, az utóbbi dózis esetében annál veszélytelenebb a szer alkalmazása, annál kisebb a túladagolás veszélye. Megfelelő altatás esetén a keringési és légzési működés, az izmok tónusa megmarad. Ha ez utóbbit a beavatkozás érdekében csökkentetni kell, izombénítókat, általában kurare származékokat szoktak adagolni. Ilyenkor szükség lehet a kísérleti állat mesterséges lélegeztetésére. A túlságosan mély altatás esetén fellépő komplikációk többsége ugyancsak a légzési funkció bénulása miatt következik be. További fontos tudnivaló, hogy altatás alatt csökken a testhőmérséklet, ezért az állatokat különösen hosszabb műtétek végzésekor melegíteni kell. A narkotikumokat két nagy csoportra oszthatjuk. A párolgó folyadékok és gáznemű anyagok általában zsíroldékonyak, hatásuk alapja az idegsejtmembrán szerkezetének időleges megváltoztatása. A vízben oldható, szilárd anyagok viszont különböző membránreceptorokra és csatornákra hatnak. - párolgó folyadékok (éter, kloroform, halothan) - gáznemű anyagok (dinitrogén-oxid vagy kéjgáz, etilén, ciklopropán) - szilárd anyagok oldatai (barbiturátok (pl. Nembutál), pregnandion, ketamin, uretán, kloralóz, stb.). A sebészeti gyakorlatban általában gáznemű, esetleg párolgó narkotikumokat használnak, állatkísérletekben azonban inkább az oldatok alkalmazása gyakoribb. Ez utóbbiakat adhatjuk intraperitoneálisan (i.p.) vagy intravénásan (i.v.). Az előbbi egyszerűbb, az utóbbi viszont gyorsabban hat és jobban adagolható (lásd még: kezelési módok fejezetben). A narkózis szakaszai a dózis és az idő függvényében a következő sorrendben jelennek meg: - analgetikus szakasz, a fájdalomérzet megszűnik, a reflexek küszöbe csökken - izgalmi szakasz, megszűnik az agykéreg gátló hatása; a tudat elvész, megjelennek viszont a nem tudatos menekülési reakciók, a hangadás, és fokozódik a vegetatív működés is - tőrési szakasz, gátlódnak a kéreg alatti mozgatóközpontok, tónus csökken, a szomatikus reflexek megszűnnek; e fázis beálltát a cornea reflex kiesése jelzi - légzésbénulási szakasz, nyúltvelő működése is kiesik. A beavatkozásokat zömmel a tőrési szakaszban végzik, bár egyes élettani megfigyelések céljára az izgalmi szakasz alkalmasabb lehet. A gyakorlatokon többféle narkotikumot használunk. Rövid beavatkozásokat éteres narkózisban végzünk (inhalációs altatás), hosszabb műtétek esetében Nembutált vagy uretánt

6 használunk. Előbbi olyan beavatkozások végzésére is alkalmas, melyben az állat utólag felébred, míg az uretán hosszabb hatóidejű és szélesebb a hatásspektruma. Idegélettani kísérletekben használatos a kloralóz (gyakran uretán-kloralóz koktél formájában), mely a reflexműködést és az agykéreg szenzoros válaszait megőrzi, de adagolása körülményes, és használata kellő gyakorlatot igényel. Alacsonyabb fejlettségű gerinces fajokban, amelyekben a szervek és szövetek oxigénigénye alacsony (a gyakorlaton ilyenek a békák), bizonyos kísérleteket dekapitált és gerincvelőroncsolt állatokon végezzük. Ez esetben a narkotikumok okozta funkcióváltozásokkal nem kell számolnunk. A sebészeti műszerek és használatuk a) Vágó eszközök. A bőr felnyitására szikét (1.a ábra), esetleg sebészeti ollót (1.b ábra) használunk. A szőr eltávolítását lapjára hajlított (Cooper-féle) ollóval végezzük. A belső szervek megsértésének elkerülésére célszerű az egyik végén tompa ollókat használni. Csontos részek vágására a csontolló (1.c ábra) való. A koponya felnyitásához koronafúrót (vagy trepánt), a koponyacsontok eltávolítására csontcsípőt alkalmazunk. A csontfelszíni hártyák lekaparására szolgál a raspatórium. A belső szervek (erek, idegek, szövetek) felnyitására, illetve vágására való a szemészeti (iris) olló (1.d ábra). Fontos, hogy a vágó eszközök mindig élesek legyenek. b) Fogó eszközök. Gyakorlatainkon többféle csipeszt használunk. A bőr megfogására alkalmazzuk a horgas, az egyéb szövetek felemelésére a sima végő anatómiai csipeszt (1.e ábra). A belső szervekkel végzett munkában a fogászati (1.f ábra), illetve a szemészeti csipeszeket (1.g ábra) használjuk; ez utóbbi horgas és sima változatban is készül. Használunk különböző érfogókat is. Ezeket az ujj felöli végen fogazott keresztlemezek segítségével rögzíteni lehet; így a helyükön hagyhatók anélkül, hogy tartani kellene őket. A sima végű eszköz neve peán (1.h ábra), a horgas végűé pedig kocher. Kisebb mérető érfogó a moszkitó (1.i ábra), valamint a bulldog (1.j ábra). c) Sebzáró eszközök. A műtéti sebek zárására kétféle mód kínálkozik: a varrás és a kapcsolás. Varráshoz tűfogót és sebészeti tűket (1.k ábra) használunk. Ez utóbbiak lehetnek háromszög keresztmetszetű éles vágótűk és kör keresztmetszetű serosa-tűk. Méretük, hosszuk és típusuk számozás szerint változik; a kisebb számok vékonyabb átmérőt jelölnek. A fonalat e tűkbe nem befűzzük, hanem a tű fokába bepattintjuk. A sebészeti gyakorlatban manapság fonallal előre ellátott, sima felszínű, ún. atraumatikus tűket használnak. A varráshoz használt fonalak is többfélék. A gyakorlaton legtöbbször varróselymet használunk. A sebészeti gyakorlatban pamut, selyem és műanyag alapú, különböző vastagságú fonalakat alkalmaznak; a belső szerveket pedig lassan felszívódó, bélből készült (ún. catgut) fonallal varrják. A sebészeti kapocs a bőrsebek zárására szolgál, mely később eltávolítható. Felhelyezésére és eltávolítására speciális szerszámot használnak. d) Egyéb eszközök. Folyadékok bevitelére szolgálnak az injekciós fecskendők és tűk. A fecskendő kónuszának (kúpos rész, amire a tűket felhúzzuk) mérete alapján Record és Luer típusú fecskendőket és tűket különböztetünk meg. A fecskendő üvegből vagy műanyagból készül, 1 ml-es (tuberkulin), 2, 5, 10 és 20, stb. ml-es térfogatban. Nagyobb mennyiségű folyadékkal végzett átmosásra az ml-es Farkas-fecskendőket használják. Az üreges szervekbe helyezhető kanülök üvegből vagy műanyagból (polietilén, szilikon, teflon) készülnek többféle átmérőben. Az üvegkanülök formálhatók is, rajtuk kiöblösödéseket (bulbus) és horgokat is elhelyezhetnek. A trachea-kanülök T vagy Y alakúak, az artériás kanülöket oldalágakkal készítik. Különlegesen kiképzett, heggyel és horoggal ellátott eszköz a Straub-kanül. A szerveknek folyadékkal történő öntözését szolgálja a Pasteur-pipetta,

7 amelyben a folyadékot az üveg vagy műanyag cső végére illesztett zárt gumicső hajlítgatásával tudjuk mozgatni. 1. ábra. A gyakorlaton használt legfontosabb kéziműszerek képe A műtétek, a preparátumok és az anyagbevitel alaptípusai Az élettan gyakorlatokon sokszor akut (heveny) beavatkozásokat végzünk, azaz a kísérlet végén az állatot feláldozzuk. Bizonyos kísérletek céljaira krónikus műtéteket végzünk, ami után az állat az altatásból felébred és felépül. Ahhoz, hogy a műtétet elvégezhessük, és a kísérlet közben is végezhessünk beavatkozásokat, az altatott állatokat is rögzíteni kell. Ennek módja az állat fajától és a műtét céljától függ. Békákon végzett preparálás céljára általában elegendő, ha az állatok végtagjait gombostűvel a békatál viaszához rögzítjük. Patkányokat a végtagokra helyezett zsineg segítségével kötözzünk a patkánypadra, és célszerő a felső metszőfogak révén a fejet is rögzíteni. Ha éber patkányon dolgozunk (pl. farokvénázás), kb. 5 cm átmérőjű, végén zárt csőbe helyezzük az állatot, így azután csak a farka lóg ki. Az agy vizsgálatához, a kísérleti állat fejének rögzítésén kívül biztosítani kell azt is, hogy a koponyán belüli struktúrákat a koponya külső, kísérleti állatfajonként különböző vonatkoztatási pontjaihoz (csontos hallójárat, felső állkapocs, szemgödör alsó csontos éle, stb.) képest tizedmilliméter pontossággal felkereshessük. Erre szolgál az úgy nevezett sztereotaxikus készülék. Az állat rögzítése után a műtéti terület előkészítése, tisztítása következik. Az emlős állatok szőrzete nehezíti a bőr megnyitását, szennyezi a műtéti területet, és krónikus műtétek esetében fertőzés forrása lehet. Ezért a műtéti területről a szőrzetet el kell távolítani. Patkány és egér esetében ujjal, esetleg csipesszel a szőr a műtéti terület környezetében könnyedén kicsipkedhető (krónikus műtétet követően a szőr néhány hét alatt visszanő). A kicsípett vagy a levágott szőrzetet vizes vattára nyomjuk, hogy elkerüljük a levegőbe kerülését, és esetleges belégzését. Krónikus műtét esetében a beavatkozás majdani területét jóddal vagy alkohollal alaposan át kell törölni; akut beavatkozás esetén erre nincs szükség. A gyakorlatokon előforduló fontosabb műtétfajták és preparátumok

8 a) Az in situ (helyén maradó) preparátum. Ilyenkor valamely szervet úgy figyelünk meg, hogy közben nem szüntetjük meg a kapcsolatát a test többi részével, és nem nyitjuk meg magát a szervet sem, de esetleges burkaiból kiszabadítjuk. Ilyen pl. az "in situ békaszív" preparátuma. b) Az izolált szerv. Ilyenkor a vizsgálni kívánt szervet a testből kiemeljük, és a működése közben számára megfelelő környezetet (fiziológiás összetételű átáramoltató, vagy fürdető folyadékot) biztosítva vizsgáljuk. Ilyen a "Straub-szív" vagy a "Magnus-féle izolált bélkacs" preparátum. c) Az eltávolítás (exstirpatio), illetve a roncsolás (laesio). Valamely szervet vagy annak egy részét kiirtjuk vagy elroncsoljuk, és azt vizsgáljuk, hogy milyen változást okoz a hiány a vizsgált működésben. Ezzel a módszerrel tanulmányozhatjuk a belső elválasztású mirigyek funkcióit, illetve egyes agyi területek szerepét. Az átmetszés (transsectio) során az idegeket vagy pályarendszereket vágjuk át. d) A kanülözés. Üreges szervek belsejébe vékony csövet (kanült) vezetve oda anyagok bevihetők, illetve onnan folyadékok kinyerhetők. Kanült helyezve a légcsőbe biztosítjuk az altatott állat komplikációmentes légzését; az artériákba helyezett kanül segítségével vérnyomást mérhetünk, a vénás kanülön át folyadékokat adagolhatunk a szervezetbe; a bél és a gyomor kanülözése után emésztőnedveket, az uréter-kanülön át pedig vizeletmintákat nyerhetünk. e) Az ingerlő elektródok és érzékelők beépítése. Elektromos ingerlőket (elektródokat) elsősorban idegekre helyezünk fel, leggyakrabban a nervus vagusra (szív, tüdő és gyomorfunkciók vizsgálata esetén), illetve a nervus ischiadicusra (izomműködés, érző- és mozgatóműködés tanulmányozása). A regisztráláshoz részben kanülöket, részben elektródokat, részben mechanikai eszközöket (tűket, csíptetőket) helyezünk a vizsgálandó szervbe vagy szervre, és azokat a megfelelő mérő és adatrögzítő berendezéssel kötjük össze. E berendezések (különféle erősítők, a számítógép, oszcilloszkóp) ismertetésére a megfelelő fejezetben kerül sor. f) Anyagbevitel. Élettani kísérletek során gyakran előfordul, hogy a bélcsatorna megkerülésével kell valamilyen anyagot (gyógyszert = farmakont = drogot, altatót stb.) az állat testébe bejuttatni. Ilyenkor injekciót alkalmazunk. Az injekció beadásának többféle módja van: -Bőr alá (subcutan, s.c.): a bőrt kissé fölemeljük, és a tűt hegyes szögben tartva, erőteljes mozdulattal átszúrjuk. Miután meggyőződtünk arról, hogy a tű a bőr és az alatta lévő szövetek közötti térben van, a fecskendőből a folyadékot bejuttatjuk. Nagyobb térfogat adása esetén lassan kifelé mozgatjuk a tűt, hogy ne egy helyre kerüljön az összes folyadék. Békáknál a bőr alatt ún. limfazsákokat találunk, ezekből könnyen felszívódik a folyadék. A limfazsákokat egymástól sövények választják el. -Izomba (intramuscularisan, i.m.): a folyadékok innen lassabban, de egyenletesebben szívódnak fel. Az injekciót határozottan és gyorsan kell beadni, így lényegesen kisebb a fájdalom. -Hasüregbe (intraperitonealisan, i.p.): főleg kis állatokon alkalmazzuk. Az injekciót a hasfal átszúrásával adjuk be. Ezt úgy kell elvégezni, hogy a belső szerveket ne sértsük meg. (Különösen veszélyes a máj megsértése, ami hosszan tartó és erős vérzéssel jár.) A belek általában kitérnek a tű elől. Az i.p. adott anyagok gyorsan szívódnak fel, de hatásuk erősen függ az állat beleiben levő tápanyag mennyiségétől. A táblázatokban megadott dózisok 24 órán át éheztetett állatokra vonatkoznak; a nem éheztetett állatok esetében a hatás kiszámíthatatlan.

9 -Vénába (intravénásan, i.v.): gyors és pontos adagolást tesz lehetővé. Hátránya, hogy nem mindig egyszerű a megfelelő vénát megtalálni. Egér és patkány esetében leggyakrabban a farokvénát használják, ezt a farok meleg vízbe mártásával kissé ki lehet tágítani. Csak igen vékony tűvel érhető el eredmény. Nyúlban a fül peremén futó vénák könnyen megtalálhatók; xilollal átitatott vattával a bőrt megdörzsölve megfelelően ki is tágíthatók. E művelethez a nyulat kalodába helyezzük. Macska és kutya i.v. injekciózása nagy rutint igényel, ám kezes állatokban éberen is elvégezhető (különösen kutyában), egyébként azonban célszerű rövid előaltatást végezni (pl. éterrel vagy i.v. narkotikummal). Az i.v. injekciónál ügyelni kell arra, hogy a tűt az érrel párhuzamosan vezessük be, meggátolva ezzel annak teljes átszúrását. A véna proximális (szív felöli) végének összenyomása vagy leszorítása révén vér halmozódik fel, ami nagymértékben megkönnyíti a célzást. Ha egy műtét során többször is szükséges vénás injekciót adni, akkor célszerű rövid előaltatásban vénás kanült bekötni. g) Az életfeltételek biztosítása. Ahhoz, hogy az élő állatok szervezetének működését valóban megismerhessük, lehetőség szerint biztosítani kell a normális működéshez szükséges feltételeket. Az élettani gyakorlatokon három körülményre kell különösen ügyelni: - az altatott állatok légzésére, szívritmusára és vérnyomására. - a szervezetbe juttatott anyagok összetételére, illetve a kipreparált szervek megfelelő folyadékkörnyezetének biztosítására; - a megfelelő hőmérsékletre. Az altatásnak következménye lehet légzési elégtelenség kialakulása. Ezt fokozhatja az, ha a hátára fektetett állat légcsövébe nyál kerül, vagy a hátracsúszó nyelv gyöke a garatot elzárja. Mindez megelőzhető, ha a kísérlet elején trachea-kanült kötünk be. A szervezetbe juttatott, illetve az izolált szerveket körülvevő, fiziológiailag megfelelő folyadékokat fiziológiás sóoldatoknak nevezik. Ezek ozmózisnyomás, ionösszetétel, illetve ph szempontjából hasonlítanak a helyettesítendő testnedvekhez. Összetételük a feladat szerint különböző lehet (ld. a Függeléket). A megfelelő ph beállításán kívül ügyelni kell az oldatok hőmérsékletére is. Ez lehetőleg egyezzen meg a test hőmérsékletével (különösen i.v. adagolás esetében). Az altatott állatok esetében ügyelni kell a megfelelő testhőmérséklet biztosítására. Ehhez a gyakorlatokon használt, kisebb állandó testhőmérsékletű állatok esetében elektromos melegítőpárna vagy meleg vízzel töltött gumipalack elegendő. A megnyitott testüreget minden műtét alatt célszerű gyorsan bezárni; a belső szervek ugyanis fokozottan érzékenyek a hőmérséklet csökkenésére. Ha erre nincs mód, akkor meleg fiziológiás sóoldattal átitatott vattát helyezünk a nyitott sebre. A kísérleti műtétek menete Az előzőek szerint tehát a műtét az alábbi egymást követő teendőkből, szakaszokból áll: a) A műtéthez szükséges sebészeti műszerek előkészítése, tisztítása, esetleg sterilezése. b) A kísérleti állat előkészítése. Az állat kiválasztása, altatása, rögzítése, a műtéti terület megtisztítása. c) Sebfeltárás. A bőrt szikével vagy ollóval nyitjuk fel. Az izomzatot tompa bontással, azaz az izomnyalábok szétválasztásával bontjuk meg, kivéve a hasfal tájékát, ahol a linea alba mentén szikével, esetleg ollóval is vághatunk. A koponyát trepánnal és csontcsípővel nyitjuk meg. d) Vérzéscsillapítás. A feltárás során keletkező vérzéseket jellegüktől függően többféleképpen is csillapíthatjuk: - törléssel, tamponálással főleg kapilláris vérzések esetében; - lefogással, amit érfogókkal (peán, kocher, moszkitó) végezhetünk, főleg átmeneti jelleggel a vérzés gyors elállítására;

10 - lekötéssel, amikor a tartós vérzést az ér alá vezetett fonal megkötésével tudjuk megszüntetni (ügyelni kell arra, hogy más szövetet lehetőleg ne kössünk bele.); - segédanyagok felhasználásával; ilyenek az alvadást segítő fibrinszivacs (Fibrostan), illetve a csontvérzést lezáró, méhviasz és paraffin összefűzésével előállított csontviasz; - kauterezéssel, azaz hőfejlődéssel kiváltott koagulációval ezt az eljárást nagyobb műtéteknél használják. Bizonyos kísérletekben éppen az a fontos, hogy a véralvadás ne következzen be. A levett vagy a vérnyomásmérı kanülbe jutott vér megalvadását vagy a Ca 2+ -ionokat lekötő citrát, vagy a fiziológiás véralvadásgátló heparin segítségével akadályozzuk meg. e) Preparálás. A vizsgálni kívánt területet feltárjuk, azaz a környező szöveteket szétválasztjuk, esetleg eltávolítjuk. Erekkel dúsan ellátott területeket két lekötés között metszünk ki, és lekötéseket alkalmazunk a kiemelendő szerv nagyobb erein is (pl. a szíven). Azokat az ereket, amelyekbe kanült vezetünk, és azokat az idegeket, amelyekre ingerlőt vagy regisztrálót helyezünk, a körülöttük levő kötőszövetes hártyáktól is meg kell tisztítani. A kipreparált részt ha szükséges fonalra vesszük; ezzel tudjuk lekötni, illetve a továbbiakban kiemelni. A kanült, illetve az elektródokat fonallal rögzítjük úgy, hogy azok ne mozdulhassanak el, de az adott szervet se csavarják vagy törjék meg. Ha több eszközt kell ugyanabban az állatban elhelyezni, a sorrendet előre tervezzük meg úgy, hogy a már elhelyezett eszközök az újabbakkal végzett munkát ne zavarják. Célszerű a legkényesebb műveletet (pl. a nyaki ütőér kanülözését) a végére hagyni. Szükség esetén a kanült vagy elektródot a környező kötőszövethez egy öltéssel hozzáerősíthetjük. f) Sebzárás; varratok és kötések. Még akut műtétekben is szükség lehet a sebek zárására, pl. a hasüregi hőmérséklet megőrzése érdekében. Az izmot és a zsigereket tovafutó varrattal, hengeres tűvel, a bőrt egyszerű öltésekkel és vágótűvel szokás varrni. Ez utóbbi akkor is tart, ha krónikus műtét után egyet-kettőt az állat kirág vagy a varrat kilökődik. A varrásnál mindig kettős csomót vagy sebészcsomót kössünk, a szimpla csomó kibomlik. Belső szerveket duplanullás, izmot nullás vagy egyes, bőrt ennél vastagabb fonallal varrjunk. Lekötéshez, kanülök rögzítéséhez vastagabb fonalak alkalmasak. Varráskor a szöveteket csipesszel emeljük meg, így könnyebb varrni. g) Utókezelés. Krónikus műtét után az állatot meleg helyre tesszük és letakarjuk, amíg felébred. Megfelelő antibiotikum vagy egyéb gyógyszer adagolását szükség szerint végezzük. Ügyeljünk arra, hogy a műtött állat tápláléka az első napokban csak könnyen emészthető ételekből (pl. tejbe áztatott kenyér) álljon, és csak fokozatosan szoktassuk vissza a normális táplálékra.