Nagyon Balaton a Balaton ünnepe Júniustól októberig izgalmas és színvonalas programok az egész régióban!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagyon Balaton a Balaton ünnepe Júniustól októberig izgalmas és színvonalas programok az egész régióban!"

Átírás

1 2014

2 Nagyon Balaton a Balaton ünnepe Júniustól októberig izgalmas és színvonalas programok az egész régióban! Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a jelenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani. A szervező VOLT Produkció Kft. a tavaly debütált B my Lake és STRAND Nagyon Zene Fesztivál mellett idén is több új rendezvényt indít útjára. A közel 20 eseményt felvonultató programhoz 2014-ben a Művészetek Völgye, az ARTplacc, a KULTKIKÖTŐ és a MasterCard Balaton Sound is kapcsolódott, de lesznek sportesemények és képzőművészeti programok is. A Nagyon Balaton fő médiapartnere idén is az MTVA. Egy évvel ezelőtt kettős céllal indítottuk el a Nagyon Balaton rendezvénysorozatot és a We Love Balaton portált. Egyrészt láttuk, hogy a Balaton Régióban egyre-másra indulnak olyan vállalkozások, programok és szolgáltatások, amelyek nem kapnak komolyabb médianyilvánosságot, nem jutnak el szélesebb közönségrétegekhez. Célul tűztük ki, hogy a rendelkezésünkre álló publicitást és médiafelületeket arra használjuk, hogy a Balaton Régió legjobbjait ismertebbé tegyük. Másrészt a Balaton legnagyobb eseménye, a MasterCard Balaton Sound alapítóiként úgy láttuk, számos olyan program hiányzik a Balatonról, amelyek még vonzóbbá, még élettel telibbé tehetnék ezt a gyönyörű helyet, nemcsak itthon hanem külföldön is. A tavaly útjára indított B my Lake fesztiválunkat azóta Európa legjobb új fesztiváljának választották, a zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivált pedig érezhetően nagyon várja a hazai közönség. mondta el bevezetőjében Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője. Amíg tavaly az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli napokra korlátozódott a Nagyon Balaton kínálata, addig idén júniustól októberig zajlanak jobbnál-jobb programok, az egész régióban. Június 6-án Tihany és Szántód között a Balaton közepén kapcsolódik össze két komp, amelyen a Csík Zenekar ünnepi koncertjével, a Balatoni Hajózási Zrt-vel közösen nyitjuk meg a Nagyon Balaton-t. Egy héttel később Siófok Fő terén indítjuk el interaktív VB-Teraszunkat, ahol nemcsak meccset nézni és szurkolni lehet, de különféle sportprogramok is várják a közönséget. A nyár során három alkalommal, három helyszínen Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön jelentkezünk a Nagy Csobbanás című ingyenes, családi fesztiválunkkal, ahol koncertek, sportprogramok, játékok várják a családokat. Augusztus 8-án Omega Oratórium címmel Kóbor János és zenésztársai egy izgalmasnak ígérkező koncertet mutatnak be a Siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, a legnagyobb Omega-slágerekkel. Tovább folytatódik együttműködésünk a Füredi Borhetekkel: idén már 10 koncertet delegálunk a nívós fesztiválra. tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció másik vezetője. A Nagyon Balaton programsorozathoz partnerként kapcsolódtak idén a Balaton leginkább színes, színvonalas, izgalmas eseményei, amelyeknek az alapítók, az MTVA és a We Love Balaton portál kiemelt figyelmet és publicitást ígérnek.

3 A balatonföldvári KULTKIKÖTŐ színes, kulturális programkínálatával egyedülálló színfoltnak számít. Június közepétől szeptember végéig színházi előadások és koncertek zajlanak a közel 1000 fős, hangulatos helyen. Július 10-én indul a Balaton legnagyobb fesztiválja, a MasterCard Balaton Sound, amelyre várhatóan napokon belül minden bérlet elfogy az előrejelzések szerint vendég érkezik idén Zamárdiba, Európa legjobb közepes méretű fesztiváljára. Július a között negyedik alkalommal ad otthont Tihany az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválnak, amely a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából újra a keleti és a nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a művészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül. A Nagyon Balaton alapítóinak örömére idén a Művészetek Völgye is kapcsolódik a rendezvénysorozathoz. Az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal és helyszínekkel találkozhatnak Kapolcson és környékén. Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Palóznaki Jazz és Bor Piknik, melyen a kiváló hazai jazz előadók mellett olyan fellépők is helyet kaptak, mint a modern zenei irányzatokat ötvöző DePhazz. A zenei programok mellett képzőművészeti és családi eseményekben is részt vehetnek a látogatók. A múlt évben debütált B my Lake fesztiválra idén augusztus 18-tól 21-ig - a tavalyinál is nagyobb érdeklődés jellemző. Az év elején a hollandiai Groningenben a Yourope Fesztiválszövetség által díjazott butikfesztivál a balatonvilágosi Club Aliga Üdülőközpontban száznál is több hazai és nemzetközi dj-t vonultat fel, amelyre itthonról és Európa több pontjáról érkeznek vendégek. A zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivál augusztus 20-án a Tankcsapda 25. születésnapi koncertjével indul, a fellépők között pedig John Newman, a Papa Roach, a Parov Stelar Band, a Knife Party és Dub FX is megtalálható ugyanúgy, mint a Nagy-Szín-Pad című tehetségmutató verseny legjobbjai. Október között Siófokon kerül megrendezésre a Balatoni Halfesztivál, amely méltó zárása a 2014-es Nagyon Balaton sorozatnak. Képzőművészek Weiler Péter Road 71 címmel egy egészen egyedülálló kollekciót készített a Balaton hangulatáról. Alkotásait először június 21-én Köveskálon nézheti meg a közönség, ezt követően pedig a MasterCard Balaton Soundon és a Strand Nagyon Zene Fesztiválon kerülnek kiállításra a képek. A Nagyon Balaton szervezői húsz kortárs festőművészt kérnek fel arra, hogy Nekem a Balaton címmel készítsenek 1-1 alkotást, amelyek nyár végén kerülnek kiállításra.

4 Sport Minden eddigi létszámot meghaladva május 31-én reggel 8 órakor, Balatonaligán, immár 8. alkalommal rajtol el hazánk egyik legnépszerűbb futórendezvénye, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye és a legnagyobb hazai balatoni tömegsport esemény, az Ultrabalaton. BalatonMan triatlon néven Balatonfüred és Balatonkenese ad otthont a régió egyik legnagyobb sporteseményének, amely ugyancsak a Nagyon Balaton része lesz idén. Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója örömét fejezte ki, amiért a közmédia és a Nagyon Balaton idén is szorosan működik együtt. A Balaton Régió a közmédia egésze így a rádiós és televíziós csatornáink számára egyaránt - kiemelten fontos a nyári időszakban. Egész nyáron, minden reggel a Balatoni Nyár című televíziós műsorunkban népszerűsítjük a magyar tenger eseményeit. A Nagyon Balaton ernyője alá felsorakozó programokat kivétel nélkül értékesnek és támogatásra méltónak gondoljuk, éppen ezért mindent megteszünk ezek sikere érdekében. Örülünk, hogy több, nagyobb eseményhez névadó, vagy kiemelt partnerként kapcsolódhatunk idén: ilyen a zamárdi STRAND Nagyon Zene Fesztivál, az augusztusi Omega Oratórium, vagy éppen a Nagyon Balaton ünnepélyes és egyedi nyitóeseménye, a Csík zenekar komp-koncertje. Az MTVA a Nagy Csobbanás családi fesztivál állomásain a népszerű Maci Pecóval és a gyerekek körében ugyancsak szeretett mini stúdióval is jelen lesz, ahol bárki kipróbálhatja majd, hogy milyen igazi híradósnak, vagy éppen meteorológusnak lenni. fogalmazott a kommunikációs igazgató. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese is üdvözölte a Nagyon Balaton folytatását. Turisztikai szakemberként természetesen kiemelten figyelem a Balaton Régió életét és működését. A Nagyon Balaton alapítóival együtt magam is úgy látom, hogy az elmúlt években egyre több, igazán színvonalas attrakció, program, szolgáltatás indult el errefelé, ugyanakkor ezek akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha a legjobbak egymást is segítve próbálnak fejlődni és fejleszteni. A Nagyon Balaton alapítói a Balaton Régió legnagyobb eseményének, a Balaton Soundnak a megálmodói is egyben. Kezdeményezésüket a gondolat megszületése óta támogatom, hiszen hiszek benne, hogy olyan erők és olyan szakemberek fogtak össze, akik valóban letettek már valamit az asztalra. Olyan produkciókat, amelyek a Balaton imázsát erősítik. mondta el Horváth Gergely

5 Június 6., Tihany, Szántód: A Petőfi Rádió bemutatja: CSÍK Zenekar - KompKoncert Nagyon Balaton szezonnyitó - két kompon, a Balaton közepén. Június első hétvégéjén egyedülálló, ünnepi programmal indul a 2014-es Nagyon Balaton eseménysorozat. A Balatoni Hajózási Zrt. és a VOLT Produkció közös eseményére a Tihanyi Révből és a Szántódi Révből indul el 1-1 komp, amelyek a Balaton közepén kapcsolódnak össze. Este fél 9-től a Csík Zenekar ad koncertet ezen az unikális helyszínen. A két komp a másfél órás koncert alatt mindvégig közlekedik, így a fellépők és a közönség nem akármilyen látványban gyönyörködhet, miközben Magyarország talán legnépszerűbb, leginkább sokszínű népzenei produkcióját hallgatja. A mindössze 700 fős közönség 20 órakor Tihanynál szállhat fel a kompokra. Jegyár elővételben: 3990 Ft Jegyár a helyszínen: 4990 Ft

6 A BEMUTATJA: JÚNIUS 6. TIHANY - SZÁNTÓD NAGYON BALATON SZEZONNITÓ KONCERT KÉT KOMPON A BALATON KÖZEPÉN JEGYÁR ELŐVÉTELBEN: 3990 Ft JEGYÉR A HELYSZÍNEN: 4990 Ft JEGYELŐVÉTEL A NAGYONBALATON.HU-N

7 Június 12 július 13., Siófok, Fő tér: Az m1 bemutatja: VB-Terasz Egyedülálló elemmel bővül 2014-ben a Nagyon Balaton rendezvénysorozat portfóliója. Az év egyik legjobban várt (sport)eseménye a brazíliai futball világbajnokság, amely a nyár elejétől egy hónapig tartja lázban az egész világon a foci iránt rajongókat. Ennek apropóján a Nagyon Balaton szervezői június 12-től július 13-ig Siófokon, a Fő téren alakítják ki a VB Terasz -t, amelynek keretében egy 30 m2-es óriáskivetítőn a világbajnokság mérkőzéseit követhetik nyomon a szurkolók és érdeklődők. A közvetítésekhez pódiumbeszélgetések, elemzések, értékelések kapcsolódnak hazai edzők, egykori szövetségi kapitányok, szakkomentátorok, aktív sportolók, futballisták közreműködésével. A világbajnoki döntő valamennyi csoportmérkőzése, és az egyenes kieséses szakasz küzdelmei, összesen 64 találkozó lesz látható a siófoki VB Teraszon, a gyakran éjszakába nyúló maratoni közvetítéseken. A közel 1000 m2-es területen felépülő teraszon azonban nemcsak a meccsnézés, hanem az aktív kikapcsolódás, sportolás is főszerepet kap. Az egyes sportprogramok, játékok fókuszában a labdarúgás áll majd, a legkülönfélébb formában. Lesznek lábtenisz bemutatók, bajnokságok, a foci kocsmai válfaja a csocsó, célbarúgó játékok, rúgás erősség mérés. Bemutatkoznak a foci extrémebb változatai is, mint a bubble football, amelyben a résztvevő játékosoknak egy felfújt buborékban kell teljesíteniük, valamint egy speciális ketrecfoci pályán játszható 2-2 elleni labdarúgó játék, a jorkyball. A közönség aktív részvétele érdekében sportszerkölcsönző is működik majd, az egyes sportágak versenyeit, bajnokságait szakképzett sportszervezők, animátorok, profi játékvezetők segítik, bonyolítják. A meccsközvetítésekhez különféle tipp játékok, góltotók kapcsolódnak, de a bajnokságok résztvevőit és nyerteseit is nyeremények várják. A VB Terasz fő támogatója a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Telekom, stratégiai médiapartnere az MTVA. AZ BEMUTATJA VB TERASZ

8 AZ BEMUTATJA VB TERASZ JÚNIUS 12- JÚLIUS 13. SIÓFOK FŐ TÉR A FOCI VB ÖSSZES MÉRKŐZÉSE 30 M2-ES ÓRIÁSKIVETÍTŐN! PÓDIUMBESZÉLGETÉSEK, ELEMZÉSEK SZAKKOMENTÁTOROK RÉSZVÉTELÉVEL... PROGRAMOK: JORKYBALL, BUBBLE FOOTBALL, LÁBTENISZ, CÉLBA RÚGÁS, CSOCSÓ, RÚGÁS ERŐSSÉG MÉRÉS... GÓLTOTÓ, ÉRTÉKES NYEREMÉNYEKKEL...

9 Június 14 szeptember 28., Balatonföldvári Szabadtéri Színház: KULTKIKÖTŐ A déli part legnépszerűbb színházi csomópontja, a balatonföldvári KULTKI- KÖTŐ ez év nyarán kezdi 9. évadát. Az Összpróba Alapítvány által működtetett, júniustól szeptember végéig nyitvatartó szabadtéri színház Magyarország leghosszabb nyári színházi programsorozatát kínálja a kisgyermekes családoktól a felnőtt, nyugdíjas korosztályig, a nyaralóvendégek, a helyi és környékbeli lakosok és a távolabbról is szép számmal érkező kultúra- és színházszerető közönség számára. A Balaton déli partjának kulturális védjegyévé váló, 960 fős befogadóképességű Kultkikötő mára hozzátartozik Balatonföldvár és környéke kulturális-turisztikai látnivalóihoz. Nagy Viktor ügyvezető igazgató előzetes gyorsmérlege szerint: 2014 nyara minden eddiginél több színházi, koncert- és gyerekprogram jegyében telik majd. Először köszönthetjük fellépőink között Halász Juditot, Lajkó Félixet, Hegyi Barbarát, Cseke Pétert, Tompos Kátyát, Szarvas Józsefet, Pásztor Erzsit, Stohl Andrást, Oroszlán Szonját, Németh Kristófot, Csányi Sándort, Gálvölgyi Jánost és Szabó Kimmel Tamást is. Első alkalommal látogatnak el hozzánk határontúli magyar színházak Szabadkáról, Újvidékről és Kassáról. Visszatér színpadunkra Vári Éva, Benedek Miklós, Udvaros Dorottya, Kern András, Csákányi Eszter, László Zsolt, Hernádi Judit, Kulka János és Básti Juli. Természetesen idén is lesz Quimby, és nagyon készülünk a Budapest Bár koncert-színházi estjére. A Kultkikötő az idei szezont június 14-én, szombaton családi programokkal és Halász Judit nagyszínpadi koncertjével indítja. Június 21-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Némedi Árpád rendezésével, A csúnya című fekete komédiával érkezik, majd június 28-án az Orlai Produkció és a Kultkikötő közös rendezésében Bill Manhoff komédiája, a Bagoly és cica országos bemutatójára kerül sor Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás előadásában. A KULTKIKÖTŐ, balatonföldvári helyszíne mellett idén Balatonlellén és Balatonfenyvesen is várja a családokat, elsősorban gyerekeknek szóló előadásokkal.

10

11 Június 21., Köveskál: Route 71 Weiler Péter kiállítása Weiler Péter képzőművész június 21-én a köveskáli Káli Buli keretében egy meglehetősen egyedi helyszínen, a község buszpályaudvarán mutatja be először Route 71 című kiállítását, amelyben az alkotások mindegyike a Balatonról állíták elénk egy-egy jellegzetes hangulatot, életképet. A Balaton egy közös nyelv, amit mindannyian egyformán beszélünk és értünk. A part menti első csóktól, Nagymama retróvá érett nyaralójától Apu kétszobás sátráig annyi mindent jelent nekünk. Imádtam ezeket a képeket megrajzolni, mert felidézhettem a legszebb nyarak finom kis rezdüléseit. A Balaton közben változik, és igyekeztem a retro világot a mai friss pillanatokba átvarázsolni, ahogy a gyerekkorunk találkozik a jelennel. Weiler Péter Weiler Péter húsz éve fest, rajzol és rendez kiállításokat képeiből. Figuratív és színes világa megkapóan adja vissza az adott kor vagy helyszín hangulatát és finom humorral csal mosolyt az arcunkra. A képek a nyár során több helyszínen is láthatóak lesznek, egyedi, szabadtéri kiállításként találkozhat velük a közönség a MasterCard Balaton Sound-on és a STRAND Nagyon Zene Fesztiválon Zamárdiban.

12

13 Július , Zamárdi, Szabadstrand: MasterCard Balaton Sound Nem túlzás kimondani: a MasterCard Balaton Sound évek óta a régió legsikeresebb, legnépszerűbb eseménye, amelyre minden júliusban itthonról és külföldről százezernél is több fiatal látogat el Zamárdiba. Hét évvel ezelőtt, a Balaton Sound debütálásakor még sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lehet-e a telített hazai piacon egy balatoni fesztivál. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Balaton Sound ötletgazdái és a mai napig főszervezői azonban hittek benne, hogy egy újszerű prémiumfesztiválnak igenis van létjogosultsága idehaza. Igazuk lett. A Sziget szervezőiroda által menedzselt Balaton Sound eddigi életútja a hazai fesztiválszervezés egyik legnagyobb sikertörténete. Az esemény amellett, hogy évek óta már elővételben teltházas tavaly elnyerte az Európa legjobb fesztiválja címet, amelyet Hollandiában adtak át a szervezőknek. Idén júliusban Zamárdiba látogat többek között: David Guetta, Wiz Khalifa, Alesso, Martin Garrix, Martin Solveig, a Disclosure, a Rudimental, a Deep Dish, Richie Hawtin, Sven Vath, Ricardo Villalobos, Steve Angello, Sebastian Ingrosso és Diplo. A fesztiválon az egyedi kialakítású, rendkívül látványos MasterCard Nagyszínpad mellett további három nagy programhelyszín és több tucat kisebb színpad, és koktélbár várja a vendégeket. Idén először Nagyon Balaton Gasztroudvar néven a régió legjobb éttermei, sütödéi, borászatai is bemutatkoznak Zamárdi Szabadstrandján a fesztivál keretében.

14 2014. Július zamárdi Július 10. ricardo villalobos blasterjaxx dillon francis butch Július 11. Július 13. Július 12. flux Pavilion Matador andrea oliva c/balatonsound multipontosoknak kedvezményes Jegyek a mol-kutakon!

15 Július , Tihany: ARTplacc, ahol a művészet jelen van és minden határt átlép Páneurópai Kortársművészeti Piknik: képzőművészet, videoművészet, fotóművészet, irodalom, zene, tánc, színház, filmek és gasztronómia mindezek válogatása várja majd a közönséget Tihanyban az immár negyedik ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválon. A július 12-én induló rendezvénysorozat fő témája idén a rendszerváltás 25. évfordulója lesz, így a Balaton tíz napra ismét a keleti és nyugati világ találkozópontjává válik, ahol a művészet és a közönség egyszerre szabadulhat ki a négy fal közül. A művészet iránt érdeklődő laikusok, a műértők és kurátorok, a köz-és magángyűjtemények képviselői ebben az évben is különleges kulturális kaland részesévé válhatnak a Balaton parti településen, ahol a hagyományostól eltérő körülmények között mutatják be a legfrissebb kortárs művészeti törekvéseket. A fesztivál kötetlen hangulata és különleges terei révén közel hozza a valós és virtuális műveket a közönséghez, szórakoztat és elgondolkodtat, elvarázsol és részvételre késztet. A páneurópai piknik 25. évfordulóján ismét fókuszba kerül a Balaton, hiszen sokan csak itt találkozhattak a szeretteikkel a vasfüggöny leomlása előtti időkben, 1989 előtt. Az ARTplacc épp ezért nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy idén szimbolikusan újraegyesítse Kelet-Közép-Európa kultúrafogyasztóit, akik a közelmúlt egyik legfontosabb közös történelmi pillanatára érzékeny munkákkal és művészeti projektekkel találkozhatnak a fesztivál kilenc napja alatt mondta Peleskey Ákos, a fesztivál alapítója. Az ARTplacc idén öt pillér köré szerveződik. Dialógus a címe a nemzetközi galériapárok témára reflektáló munkákat bemutató kiállításának, betekintést nyerhetünk egy nemzetközi egyetemi workshopba, a független kurátori projektek megtekintésén túl és a multikulti társművészeti programok mellett pedig az Európa büfé - is nyitva áll majd a közönség előtt. Az események a tihanyi rév szomszédságában lévő vízparti ligetes területen zajlanak majd. A központi helyszín a GALÉRIAplacc lesz, ahol a kezdetektől élvonalbeli kereskedelmi galériák állítják ki az általuk képviselt művészek alkotásait. A kísérőprogramok mind a vízparti ligetben kapnak idén helyet így a közönség térben, időben, műfajok és művészeti ágak között is könnyedén átlépheti majd a határokat. A fesztivál a független kurátori koncepció mentén dolgozó kiállítások és projektek létrejöttét is támogatja. Nemzetközi és hazai kurátori csapatok mellett a Ludwig Múzeum és a Capa Központ is önálló, nemzetközi mozgóképes válogatásokkal jelentkezik. Abba a közép-európai (bécsi, budapesti, kassai, krakkói, stuttgarti) művészeti egyetemek összefogására épülő projektbe is betekinthetünk, amely összegyűjti, rendszerezi és tanulmányozza a régió elmúlt 25 évének válogatott public art projektjeit. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ARTplacc hosszú távú település- és régiófejlesztés és design együttműködése jegyében kreatív eszközökkel, a helyben élők bevonásásával valósulnak meg közösségi események és projektek. Ezek többek között a tihanyi gyereknek szólnak, a fiatalabb fesztivállátogatóknak a CAPA Központ szervez múzeumpedagógia programokat, irodalmi élményükről a Csodaceruza gondoskodik, de még interaktív színházi programokkal is várják őket. A felnőtt közönség napközben kulináris élményekben részesülhet a II. Tihanyi Gasztro Művészeti Napok programjain, délután elmerülhet a közép-európai irodalomban, később vízimozizhat, megnézhet egy színházi vagy mozdulatművészeti produkciót, végül az estét koncerttel zárhatja - hiszen minden nap DJ-k és VJ-k gondoskodnak az emlékezetes balatoni éjszakák hangulatáról. A sajtóanyagot itt töltheti le: További információ: Zubcsik Viktória, PR-sajtó, press@artplacc.hu

16

17 Július 12., Fonyód, Július 19., Siófok, kikötő, Augusztus 9., Révfülöp: Az m2 bemutatja: A Nagy Csobbanás Családi fesztivál A Nagyon Balaton szervezői a tavalyi évben Zánkán indították útjára a Nagy Csobbanás elnevezésű családi programot. A sikeres kezdés után idén nyáron már a Balaton Régió három pontján: Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön jelentkezik az egésznapos, ingyenes családi fesztivál, színvonalas műsorral, koncertekkel, családi-, sport- és gyerekprogramokkal. Mindhárom helyen lesz bohóclakás, kézműves-foglalkozások, baba játszóház, óriás csúszdás ugrálóvár, sporthelyszín, felfújható vízijátékok, zsonglőr-játszóház, és az MTVA népszerű gyerekprogramjai, a Maci Pecó, valamint a TV-stúdió, ahol a jelenlévők kipróbálhatják magukat híradós bemondóként, vagy éppen időjárás jelentőként. Koncertek: Július 12., Fonyód: Alma zenekar, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, Roy & Adam Trió, Mary Popkids, Ocho-Macho Július 19. Siófok: Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, Ocho-Macho, Odett, Heincz Gábor Biga Augusztus 9., Révfülöp: Alma zenekar, Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda, Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, Ocho-Macho A belépés ingyenes!

18 AZ BEMUTATJA: JÚLIUS 12. FONYÓD 10:00 ALMA ZENEKAR 14:00 KARDOS-HORVÁTH JANÓ ÉS A HAHÓ EGYÜTTES 16:00 ROY&ÁDÁM TRIÓ 18:00 MARY POPKIDS 20:00 OCHO MACHO BOHÓCLAKÁS, KÉZMŰVES, FOGLALKOZÁSOK, BABA JÁTSZÓHÁZ, ÓRIÁS CSÚZDÁS UGRÁLÓVÁR, SPORTHELYSZÍN, FELFÚJHATÓ VIZIJÁTÉKOK, ZSONGLŐR JÁTSZÓHÁZ, MINDEN PROGRAM INGYENES!

19 AZ BEMUTATJA: JÚLIUS 19. SIÓFOK 10:00 KARDOS-HORVÁTH JANÓ ÉS A HAHÓ EGYÜTTES 14:00 RUTKAI BORI ÉS A HÉBE-HÓBA BANDA 16:00 OCHO MACHO 18:00 ODETT 20:00 HEINCZ GÁBOR BIGA BOHÓCLAKÁS, KÉZMŰVES, FOGLALKOZÁSOK, BABA JÁTSZÓHÁZ, ÓRIÁS CSÚZDÁS UGRÁLÓVÁR, SPORTHELYSZÍN, FELFÚJHATÓ VIZIJÁTÉKOK, ZSONGLŐR JÁTSZÓHÁZ, MINDEN PROGRAM INGYENES!

20 AZ BEMUTATJA: AUGUSZTUS 9. RÉVFÜLÖP 10:00 ALMA ZENEKAR 14:00 RUTKAI BORI ÉS A HÉBE-HÓBA BANDA 16:00 KARDOS-HORVÁTH JANÓ ÉS A HAHÓ EGYÜTTES 18:00 SZABÓ BALÁZS BANDÁJA 20:00 OCHO MACHO BOHÓCLAKÁS, KÉZMŰVES, FOGLALKOZÁSOK, BABA JÁTSZÓHÁZ, ÓRIÁS CSÚZDÁS UGRÁLÓVÁR, SPORTHELYSZÍN, FELFÚJHATÓ VIZIJÁTÉKOK, ZSONGLŐR JÁTSZÓHÁZ, MINDEN PROGRAM INGYENES!

21 Július 25 augusztus 3., Kapolcs és környéke Művészetek Völgye 2014 tradíció és innováció Idén az ország legrégebbi fesztiválján a látogatók a már klasszikusnak mondható művészek előadásai mellett új fellépőkkel, programokkal és helyszínekkel találkozhatnak Kapolcson és környékén. Emellett az érdeklődők a világon is egyedülálló mobilapp segítségével egy platformon belül tájékozódhatnak a helyszínek felől, összeállíthatják programjukat, hallgathatják a Völgyben fellépő előadókat, megvásárolhatják napi vagy hetijegyüket és készülékük segítségével még fizethetnek is bizonyos helyszíneken. Az alkalmazás segítségével ráadásul a látogatók akár 50 százalékkal olcsóbban vehetik meg napi- és hetijegyüket A tradivatív fesztivál A tradíció és innováció szellemiségének jegyében idén még tágabbra nyitja kapuit a Művészetek Völgye. Az olyan klasszikus helyszínek mellett, mint a Palya-udvar, a Kapolcsi Hobo Klub, a Blue spot Café vagy a Kaláka Versudvar, számos új elemmel bővül idén a Völgy programja. Ilyen például a Design Terminál által fémjelzett startupper központja, vagy Harcsa Veronika saját udvara. Appra fel! Az app a klasszikus tulajdonságok (program, előadók bemutatása) mellett olyan extrákat is tartalmaz, mint a Völgyben fellépő művészek produkcióit sugárzó online rádió vagy a kedvezményes napi- és hetijegy vásárlás. Az előbbi ráadásul nem csak az esemény ideje alatt érhető el, így a rajongók az év 365 napján hallgathatják kedvenceiket. Emellett bizonyos helyszíneken fizetni is lehet az alkalmazáson keresztül. A fesztiválozók által összeállított, testre szabott program ráadásul teljesen szinkronizálódik a felhasználó saját Google naptárával, azaz még könnyebb lesz eligazodni a rengeteg lehetőség között. Keresd a Völgytáblákat! A Művészetek Völgye szervezői számos budapesti és vidéki kulturális szórakozóhelyre helyeztek ki QR kódokkal ellátott Völgytáblákat. Az akció célja, hogy a rajongók minél több kedvezménypontot gyűjtsenek össze. Ahány QR kódot olvas be az illető a fesziválapp segítségével, annyi százalék kedvezményt kap a jegyből a maximálisan összegyűjthető kedvezmény 50 százalék. A táblák lelőhelyét folyamatosan frissítik az esemény web- és Facebook oldalán (muveszetekvolgye.hu és facebook.com/muveszetekvolgye).

22

23 Augusztus 8-9., Palóznak: 3. Paloznaki Jazz és Bor Piknik A Paloznaki Jazz és Bor Piknik a Balaton-felvidék különleges programja, a minőséget képviselő, elsősorban a középkorosztályt megszólító rendezvényünk hiánypótló törekvés. Célunk mind szolgáltatásainkban, mind programkínálatunkban kiemelt minőség megteremtése. Paloznak a Balaton északi partjának egyre többek által ismert kincse: mivel nem a parton van, kisebb az átmenő forgalom, így megőrizte rejtett szépségeit és érintetlenségét. A falu központja a Paloznaki Tájház, melynek udvarán a település minden jelentős eseményére sor kerül, így rendezvényünk egyik (kis) színpada is a Tájház udvarán kap helyet, a másik színpadnak pedig a szintén központi helyszínnek számító műfüves focipálya. A program gerincét a hazai jazz élet legkiválóbb előadói mellett nemzetközi sztárokat is felvonultató zenekarok koncertjei jelentik a jazz különböző ágai a világzenétől a swingen át, a fúziós projektekig main stream és különlegesebb átértelmezések egyaránt képviseltetik magukat. Emellett vizuális - képzőművészeti performance-ok, gyermekprogramok, családi aktivitások várják a látogatókat. Nagy hangsúlyt helyezünk a környéken élő, alkotó kézműves, kistermelők részére bemutatkozási lehetőségek biztosítása, valamint közösségi programok szervezése, mint a garázsvásár, ruha csere-bere stb ben már 15 országosan ismert jazz produkció koncertjére kerül sor,- köztük a műfaj két világsztár formációjának közreműködésével; világszínvonalú technikai berendezések alkalmazása mellett, és a prémium színvonalat továbbra is őrizve, fejlesztve. Tervezett előadók: DePhazz, valamint: Djabe, Tompos Kátya, Bin Jip, Mrs. Columbo, Tárkány Művek, Hajdu Klára Quartet, Manoya, Herczku Ágnes & Sinha Róbert, A Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei, Smárton trió, Peet Project Dinamikus fejlesztési ütemünket a jövőben is fenntartjuk: terveink szerint 2015-től újabb környékbeli települések bevonásával újabb programhelyszíneket nyitunk, és a folklór, világzene, régizene, komolyzene legkiválóbb hazai és nemzetközi képviselőivel bővítjük a programot. A fesztivál történetében törekvésünk a közvetlenül közelben működő közhasznú szervezetek támogatása, így részben konkrét pénzügyi támogatás keretében, részben bemutatkozási lehetőségek biztosításával támogattuk a szomszédos Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetségközpontot, és növendékeit. Eddig tapasztalataink szerint megfogalmazott rövid és középtávú célunk egy kiemelt kulturális és gasztronómiai értéket képviselő magas színvonalú fesztivál rendezése a közép és idősebb korosztály részére, és az egyedül álló környezet természeti és környezeti értékeinek megóvása, megismertetése, és különleges értelmezett bemutatása magas színvonalú zenei, képzőművészeti projekteken keresztül.

24

25 Augusztus 8., Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad: Omega Oratórium Az Omega együttes története során széles tömegeket mozgatott meg itthon és külföldön egyaránt. A rockzene hevülete talán a 70-es években volt a legerősebb, nem véletlenül esik erre az időszakra az Omega legfényesebb korszaka is. Az elmúlt években szimfonikus feldolgozások születtek Omega Rapszódia és Omega Szimfónia címen. Saját dalok újraértelmezése akkor lehet sikeres, ha valami újat ad, többet, mást, mint az eredeti ilyen a Siófokon bemutatásra kerülő Omega Oratórium. Az Omega Oratórium dalai nem erre az alkalomra születtek, hanem szemelvények az életműből. A legkorábbi dal 1970-es, a legkésőbbi 2006-os szerzemény. A dalok egységes hangszerelésével, klasszikus zenei formákba öntésével az Omega együttes által létrehozott életmű újabb zenei dimenziókban él tovább, most először a Balaton Régió legnagyobb és legkorszerűbb szabadtéri színpadán, Siófokon. OMEGA ORATÓRIUM Az Omega együttes életművéből kiválasztott dalokhoz biztos zenei alapokat és keretet nyújt Liszt Ferenc Les Preludes című szimfonikus költeménye. A hangszerelés révén a rockzene hagyományos- és a szimfonikus zenekar akusztikus hangszerei, valamint a szóló- és kórusének az Omega klasszikusokat egy transzcendens világba vezeti át. Az Omega Oratórium produkció közreműködői: Benkő László billentyűs hangszerek, Debreczeni Ferenc dob és ütőhangszerek, Gömöry Zsolt billentyűs hangszerek, Kóbor János ének és vokálok, Szekeres Tamás gitárok, Szöllössy Kati basszusgitár, Danubia Szimfonikus Zenekar és énekkar Jegyár elővételben: 5990 Ft Jegyár a helyszínen: 6990 Ft

26 OMEGA ORATÓRIUM AUGUSZTUS 8. SIÓFOK KÁLMÁN IMRE SZABADTÉRI SZÍNPAD JEGYÁR ELŐVÉTELBEN: 5990 Ft JEGYÉR A HELYSZÍNEN: 6990 Ft JEGYELŐVÉTEL A NAGYONBALATON.HU-N ESŐNAP: AUGUSZTUS 9.

27 Augusztus 9-31., Balatonfüred, Tagore Sétány: Balatonfüredi Borhetek Nagyon Balaton és Nagy-Szín-Pad koncertek A Balaton Régió egyik legnagyobb hagyományú és legszínvonalasabb borfesztiválja, a Füredi Borhetek is része a Nagyon Balaton programsorozatnak. Míg tavaly három nap programja kapcsolódott a Nagyon Balatonhoz, addig idén már egész augusztusban, összesen 10 koncertet delegálnak Füredre a sorozat szervezői. A hangulatos szabadtéri színpadon igazán változatos program várja a vendégeket, amely keretében a Nagy-Szín-Pad verseny döntősei is főszerephez jutnak. Fellépők: SZABÓ BALÁZS BANDÁJA, CIMBALIBAND, BLAHALOUSIANA - AKUSZTIK, MARY POPKIDS AKUSZTIK, BUDAPEST BÁR, TURBO AKUSZTIK, ÓRIÁS AKUSZTIK, SZALONNA ÉS BANDÁJA, MANOYA, OCHO-MACHO FÜREDI BORHETEK NAGYON BALATON & NAGY-SZÍN-PAD KONCERTEK Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: Kézművesek, pecsenyesütők és pálinkaházasok mellett elsősorban számtalan borászat várja egész augusztusban a Balatonfüredi Borhetek vendégeit. A borhetek nemcsak egy gasztronómiai esemény. A borvidék legjobb nedűi, mintegy harminc fajtából származó, közel kétszázötven- féle, kizárólag a Balatonfüredcsopaki borvidéken termelt bor- sajátos hangulat a Tagore sétány platánjai alatt és balatoni panoráma. Minden este programok várják vendégeinket, a Nagyon Balaton szervezőinek köszönhetően pedig egy igazán izgalmas, változatos koncertkínálat fogadja az érdeklődőket. A belépés ingyenes

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Siófok, június 1-2.

Siófok, június 1-2. Szponzori kiajánló Siófok, 2019. június 1-2. Balatoni Hajózási Zrt. 1.250.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő 11 vitorláskikötő A Balatoni Hajózási Zrt.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14.

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14. 29. BUDAPEST FÉLMARATON 2014. szeptember 14. ESEMÉNYTÖRTÉNET 1984-ben került először megrendezésre a Budapest Félmaraton, 1984. és 1993. között a Budapest Maraton keretében. 1994-ben és 1995-ben szünetelt

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/533/elmenydus-gyors-es-ingyenes-hajoutak-a-vb-alatt-a-fovarosban Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban 2017.06.26. 14:14 CET A 17. FINA

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Siófok, június 9-10.

Siófok, június 9-10. Szponzori kiajánló Siófok, 2018. június 9-10. Az esemény több mint egy vitorlásverseny! Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása

A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny nemzetközi terep- futóverseny kiírása A verseny ideje: 2014. június 07. (szombat) A verseny célja: Versenyzési, erőfelmérési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Európai Sporthét

Európai Sporthét Európai Sporthét 2017.09.23-30. Az eseménysorozat keretében különböző sportágak kipróbálására és szabadidős versenysorozat lebonyolítása a cél, oly módon, hogy a hét programja lefedje egész Budapest területét.

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas Ü Z L E T. É L M É N Y. B A L A T O N IDŐPONT: 2018.09.14-15 HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Bajai Halfőző Fesztivál X. Jubileumi Dobfesztivál New Orleans Jazz Fesztivál Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2. Gönci

Részletesebben

XI. Hódmezővásárhelyi Borfesztivál. 2015. augusztus 19-23. Adatlap azonosító: A2011/N0584. Pályázati azonosító: 7707/00757 SZAKMAI BESZÁMOLÓ

XI. Hódmezővásárhelyi Borfesztivál. 2015. augusztus 19-23. Adatlap azonosító: A2011/N0584. Pályázati azonosító: 7707/00757 SZAKMAI BESZÁMOLÓ XI. Hódmezővásárhelyi Borfesztivál 2015. augusztus 19-23. Adatlap azonosító: A2011/N0584 Pályázati azonosító: 7707/00757 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A hódmezővásárhelyi kulturális élet egyik nagyszabású rendezvénye

Részletesebben

MH 64. Deseda Félmaraton

MH 64. Deseda Félmaraton MH 64. Deseda Félmaraton 2016. 2016.09.30. 1 Versenykiírás MH 64. Deseda Félmaraton Kaposvár Időpontja: 2016. szeptember 30., péntek 10.00. A verseny rendezője: MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai

Részletesebben

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó 2015.Junius 6.. Helyszín 2141 Csömör, Major út 7-9. (Csömör Sportcsarnok) A versenyközpontot a Sportcsarnok és környezetében alakítjuk ki, a futamokat onnan indítjuk. Megközelítés BKV Az Örs vezér teréről

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Ügyiratszám: P/57/2015. 1 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. június 4-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a város 2015. évi lekötött és tervezett nyári programjairól Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

II. Futapécs Pécs-Pogány Repülıtéri Éjszakai Félmaraton

II. Futapécs Pécs-Pogány Repülıtéri Éjszakai Félmaraton II. Futapécs Pécs-Pogány Repülıtéri Éjszakai Félmaraton Szervező: FutaPécs SE Időpont: 2015. augusztus 15., szombat Rajt: 20 óra Versenyközpont: Pécs-Pogány Airport Rajtlista: itt Eredményhirdetés: 22

Részletesebben

Vízitúra Kupa sorozat VI. forduló Tokaj Olimpiai Ötpróba

Vízitúra Kupa sorozat VI. forduló Tokaj Olimpiai Ötpróba Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a vízitúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2017. szeptember 15-17. 1 JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A PRIMAVERA BALATONMAN FÜRED IDŐMÉRŐ CSAPATA, AZ EVOCHIP HUNGARY KFT.! DENCS-KOVÁCS DÓRA DENCS ATTILA DENCS ÁRPÁD JUHÁSZ ANDREA ELEFÁNTI

Részletesebben

Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017

Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017 Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017 Offline marketing 2016 tavasz Balatoni tavasz újratöltve! / Irány a tavasz, irány a Balaton! 2016 tavasszal Budapesten a balatoni kabalafigurákkal a

Részletesebben

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

A fesztivál piac jellemzői

A fesztivál piac jellemzői A fesztivál piac jellemzői A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Programba 20-201 között 3 fesztivál kérte a regisztrálását. A következő adatok, ennek a 3 fesztiválnak az elemzésén alapulnak. 1

Részletesebben

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

Versenykiírás. Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny Versenykiírás. Időpontja: szeptember 20. szombat, 10 óra. A verseny rendezője:

Versenykiírás. Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny Versenykiírás. Időpontja: szeptember 20. szombat, 10 óra. A verseny rendezője: Versenykiírás Bátgrill Bonyhád Bátaszék Futóverseny 2014. Versenykiírás Időpontja: 2014. szeptember 20. szombat, 10 óra A verseny rendezője: Vergo Kft. Borvidék Futóegyesület. - 7100 Szekszárd, Mátyás

Részletesebben

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON.

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. 2017. szeptember 15-16. Balatonkenese A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2017. szeptember 15-16. Kenese Marina-Port, Balatonkenese, Kikötő

Részletesebben

FELHÍVÁS. Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül.

FELHÍVÁS. Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül. FELHÍVÁS Tekerj a sereggel! 2013. május 11-én és 12-én kerékpárral a Balaton körül. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség 2013. május 11-én és 12-én kulturális- és szabadidős sportprogramot kínál

Részletesebben

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV Otthonteremtési kiállítás és vásár Tematika: fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll Időzítés : kora ősz / hétvége / 3 nap (október 12-14.) Helyszín: HUNGEXPO

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Utazás kiállítás és még sok egyéb...

Utazás kiállítás és még sok egyéb... Utazás kiállítás és még sok egyéb... 2014. február 27-től március 2-ig tart nyitva az UTAZÁS 2014, Nemzetközi Idegenforgalmi kiállítás a HUNGEXPO-n. Magyarország legjelentősebb turisztikai vásárán közel

Részletesebben

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746 1 MEGHÍVÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI SPORTVÁLASZTÓ NAP A BAKONY ÉS BALATON KELETI KAPUJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2014. MÁJUS 25. BALATONFŰZFŐ VÁROSI STADION, BALATON USZODA 2014. május 9-én pénteken 16

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Technikai Értekezlet

Technikai Értekezlet Technikai Értekezlet A BalatonMan szervezőcsapata köszön8 a versenyzőket! Főszervező Műsorvezető Zelcsényi Miklós Kremmer Zoltán Jó versenyzést kíván a BalatonMan időmérő csapata, Az Evochip Hungary KJ.

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI

MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI A BSI Magyarország piacvezető sportrendezvény szervező cége. Évente 30-35 eseményt szervezünk, egy évben több mint 100.000 embert mozgatunk meg (köztük kb. 3000 külföldit).

Részletesebben

Streetball challenge. Tájékoztató anyag

Streetball challenge. Tájékoztató anyag Streetball challenge Tájékoztató anyag 2011 Adidas Streetball Challenge 2011. Néhány szó a játékról, amely rövid idő alatt meghódította a világot és Magyarországot is. A Streetball, a kosárlabdázás őshazájából,

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2018.

Közhasznúsági melléklet 2018. Adószám: 24860248-2-19 Cégbíróság: Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 19-09-517015 Művészetek Völgye Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8294 Kapolcs, Kossuth utca 62 2018. -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

II. BÚI Triatlon MIX-Váltócsapat Országos Bajnokság Balatonfenyves június 12. Fővédnök: Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere

II. BÚI Triatlon MIX-Váltócsapat Országos Bajnokság Balatonfenyves június 12. Fővédnök: Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere II. BÚI Triatlon MIX-Váltócsapat Országos Bajnokság Balatonfenyves 2016. június 12. Fővédnök: Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere 1 1. A verseny rendezője: A Magyar Triatlon Szövetség megbízásából

Részletesebben

Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba?

Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba? Gazdafilmek Éjszakája Budapesten: mit mesél a görögdinnye, mit a szürke liba? Antje Schiffers berlini képzőművész Nagykamaráson fest az út szélén Fotó: Erdődi Katalin Antje Schiffers berlini képzőművész

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA

A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA EFOP-3.6.2-16-2017-00017 Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek A BALATONT TURISZTIKAI CÉLLAL FELKERESŐK JELLEMZŐINEK FELTÁRÁSA ÉLMÉNYPONTOK HARGITAI DÁVID MÁTÉ A SZABADIDŐS

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése 2011. évre CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY 1. Az Alapítvány adatai Az alapítvány nyilvántartási száma: AM 2417 Az alapítvány neve: Consort Zenei Alapítvány Az

Részletesebben

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port IDŐPONT: 2019. 09. 13-14. HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2019. szeptember 13-14. Kenese Marina-Port, Balatonkenese,

Részletesebben

MotoGP 2009 Magyarország

MotoGP 2009 Magyarország Budapest, 2008. július 23. MotoGP 2009 Magyarország Dr. Róna Iván vezérigazgató Magyar Turizmus Zrt. Tartalom I. A MotoGP, mint kiemelt világesemény bemutatása II. A MotoGP 2009. magyarországi futamának

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2017.

Közhasznúsági melléklet 2017. Adószám: Cégbíróság: Cégjegyzék szám: 24860248-2-19 Veszprémi Törvényszék Cégbírósága 19-09-517015 Művészetek Völgye Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8294 Kapolcs, Kossuth utca 62 2017. Oldal:

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton

A Magyar Köztársaság évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A Magyar Köztársaság 2010. évi Maraton Futó Bajnoksága 25. SPAR Budapest Maraton A verseny rendezője: Budapest Sportiroda, Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2010. szeptember.

Részletesebben

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is Véget ért a 2017-es POSZT. A tíz nap bőven tartogatott élményeket. Szinte minden nap találkozhattunk nagy színészeinkkel és színésznőinkkel, rendezőkkel és színházi szakemberekkel délutáni közönségtalálkozók

Részletesebben

2015. október 26-i rendes ülésére

2015. október 26-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház NKft. új programjainak várható

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

BKV ELŐRE SC FUTÓ- és TRIATLON KLUB TAGJAINAK FUTÓVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI A 2014. ÉVBEN. Összeállította: Erős János Szakosztályvezető

BKV ELŐRE SC FUTÓ- és TRIATLON KLUB TAGJAINAK FUTÓVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI A 2014. ÉVBEN. Összeállította: Erős János Szakosztályvezető BKV ELŐRE SC FUTÓ- és TRIATLON KLUB TAGJAINAK FUTÓVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI A 2014. ÉVBEN Összeállította: Erős János Szakosztályvezető Tartalomjegyzék: A Szakosztály tagjai, tagdíj befizetések:... 3

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut.

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut. 1 MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN Budapesti székhelyű cégünk immár 6 éve foglalkozik a 16-28 közötti korosztályt célzó rendezvények szervezésével. Jókai téri irodánkból évente közel 200 rendezvény megszervezését

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu

SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu A Rétesvonat 35 féle rétest sütött meg Előzmények 2010-ben a GKRTE volt díszvendégünk 2000-ben jött

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben