ÁBTL /41/1964

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁBTL-4.2.-1 0-2 1 /41/1964"

Átírás

1 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-21/41/1964. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK számú PARANCSA Budapest, évi október hó 12-én. Tárgy: A fegyveres testületek személyi állománya részére adományoz ható kitüntetések rendjének módosítása. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa módosította a polgári szemé lyek részére adományozható kitüntetések rendszerét. A kitüntetések egységes rendszerének kialakítása, valamint erkölcsi ér tékének növelése szükségessé tette a Belügyminisztérium személyi állo mánya részére adományozható kitüntetések rendjének megváltoztatá sát. Az új kitüntetési rendszer abban tér el a korábbitól, hogy elhatárolja egymástól a kiváló munkáért, illetve a szolgálati évek után adományoz ható kitüntetéseket, s ezzel láthatóan kifejezésre juttatja a közöttük lévő különbséget. t Az új szabályozás módot nyújt arra, hogy egyes kitüntetések kiemel kedő érdemek alapján kerüljenek adományozásra, míg a kitüntetések egy másik csoportja a több éven keresztül végzett odaadó, becsületes munka elismerését szolgálja. II. 1. Minden magyar állampolgárnak adományozható kitüntető címeken kívül a fegyveres testületek tagjainak kiváló munkájuk elismeré séül adományozható: a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉRDEM RENDJE, a VÖRÖS ZÁSZLÓ ÉRDEMREND, a VÖRÖS CSILLAG ÉRDEMREND, a KIVÁLÓ SZOLGALATÉRT ÉRDEMÉREM a jövőben KIVÁLÓ SZOLGÁLATÉRT ÉRDEMREND -ként kerül adományozásra. ÁBTL /41/1964

2 Az új szabályozás nem érinti a fegyveres testületek kimagasló érde meket szerzett intézményei részére adományozható kitüntetéseket. Az érdemrendeket a belügyminiszter javaslatára a Minisztertanács előterjesztése útján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa adományozza. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Belügyminiszté rium hivatásos, tényleges állományú és polgári alkalmazottai ré szére kimagasló teljesítményeik, valamint több éven keresztül telje sített szorgalmas munkájuk elismeréséül a HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEM ÉREM kitüntetést alapította, arany, ezüst, bronz fokozatban. A fenti kitüntetések a közbiztonság terén szerzett érdemeikért pol gári személyek részére is adományozhatók. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Belügyminisz térium hivatásos állományú tagjainak a szolgálatban ténylegesen el töltött éveik elismeréséül a kitüntetést alapította. SZOLGÁLATI ÉRDEM ÉREM A kitüntetés január 1. napja utáni BM, HM, valamint a BV hivatásos állományában ténylegesen eltöltött 10, 15, 20, 25 évi eredményes szolgálat elismeréséül adományozható. A szolgálatban történt megszakítás esetén a figyelembe vehető szol gálati időt kell összeadni. III. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a HAZA SZOL GÁLATÁÉRT ÉRDEM ÉREM és a SZOLGÁLATI ÉRDEM ÉREM adományozását a belügyminiszter hatáskörébe utalta. a) A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEM ÉREM fokozatai ugyan annak a személynek több ízben is adományozhatók. b) A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEM ÉREM ' és a SZOL GÁLATI ÉRDEM ÉREM a kitüntetett személy halála után örö kösének birtokában marad. c) A korábban adományozott és a Jövőben adományozásra nem ke rülő kitüntetéseket tulajdonosaik továbbra is viselhetik. a) A belügyminiszter a HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEM ÉR MET, a SZOLGÁLATI ÉRDEM ÉRMET, a KÖZBIZTON SÁGI ÉRMET és a TŰZRENDÉSZETI ÉRMET megvonhatja attól, aki arra érdemtelenné vált. b) Az 1. pontban felsorolt kitüntetések adományozására és megvo nására a kitüntetésekről szóló jogszabályok, rendelkezései az irányadók. IV. A Minisztertanács és a fegyveres testületek miniszterei által ado mányozott kitüntetéseket a NET által adományozott kitüntetések után a következő sorrendben kell viselni: Munkás Paraszt Hatalomért Emlékérem, - 2 -

3 Haza Szolgálatáért Érdemérem aranyfokozata, Szolgálati Érdemérem 25 év után, Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata, Szolgálati Érdemérem 20 év után, - Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozata, Szolgálati Érdemérem 15 év után, Szolgálati Érdemérem 10 év után, Árvízvédelmi Emlékérem, Közbiztonsági Érem arany fokozata, Tűzrendészeti Érem arany fokozata, Közbiztonsági Érem ezüst fokozata, Tűzrendészeti Érem ezüst fokozata, Közbiztonsági Érem bronz fokozata, Tűzrendészeti Érem bronz fokozata. A korábban adományozott HAZA SZOLGÁLATÁÉRT EM LÉK ÉRMET a HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMÉREM megfelelő fokozatához kell besorolni. 2. A KÖZBIZTONSÁGI ÉREM és a TŰZRENDÉSZETI ÉREM adományozásának rendje továbbra is változatlan. Az önkéntes rendőrök, önkéntes tűzoltók, valamint a polgári sze mélyek részére elsősorban a KÖZBIZTONSÁGI ÉREM é s a TŰZRENDÉSZETI ÉREM kitüntetés különböző fokozatai adomá nyozhatók. Az új kitüntetési rendszer bevezetésével kapcsolatban megparancsolom: 1. A parancsnokok kimagasló érdemek alapján tegyenek Javaslatot be osztottaik kitüntetésére. A Javaslatok megtételénél vegyék figye lembe, hogy a kitüntetések skálája bővült, ezért megfelelő mérlege lés után, helyesen határozzák meg az adományozandó kitüntetések nemét és fokát. 2. A szolgálati idő után adományozható kitüntetések esetében is egyé nenként kell elbírálni a Jogosultságot. Kitüntetésre nem terjeszthető elő: aki ellen fegyelmi vagy büntető eljárás van folyamatban, aki fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, akinek munkájában, magatartásában alapvető fogyatékosságok vannak. A parancsnok döntését köteles írásba foglalni és azt személyesen az érdekelttel közölni, meghatározni a hiányosságok megszüntetésének módját és határidejét. Amikor a kitüntetés adományozását kizáró ok megszűnik, a kitüntetési javaslatot fel kell terjeszteni. 3. A szolgálati idő után adományozható kitüntetésekre vonatkozó ja vaslatokat a személyzeti munka rendjében meghatározottak szerint kell felterjeszteni.

4 4. A kitüntetések okmányainak elkészítése, nyilvántartása a BM IV/II. Csoportfőnökség feladata. 5. Az új kitüntetési rendszer a vonatkozó jogszabályok értelmében november 1-én lép hatályba. 6. Jelen parancsomat a személyi állománnyal ismertetni kell. BENKEI ANDRÁS s. k., belügym iniszter K apják: Miniszterhelyettesek, Főcsoportfőnökök, Országos parancsnokok, Csoportfőnökök, Megyei (budapesti) rendőrfőkapitányok, helyetteseik, személyzeti osztályvezetőik, önálló és beosztott osztályvezetők, BM iskolák parancsnokai, Országos parancsnokságok személyzeti osztályvezetői, Országos parancsnokságok területi szerveinek parancsnokai és személyzeti előadói, Járási, városi (kerületi) rendőrkapitányok. Készült: 530 példányban. s

5 ÁBTL /41/ ( /1969) BELÜ G YM IN ISZTÉ RIUM t i t k á r s á g a SZ O L G Á L A TI H A SZN Á LA TRA! / K Ö R L E V É L A feg y v eres testületek szem élyi állománya r é s z é re adom ányozható kitünte té se k rendjéről szóló évi sz. miniszteri p a ra n cs II. fe je z e t 6. pont jából nyomdahiba következtében a továbbszolgálatban " sz ó kimaradt, A parancspont h e ly es sz ö v e g e a z alábbi: "6. A kitüntetés jan u ár 1. napja utáni BM, HM, valamint a Bv. h iv atáso s é s továbbszolgálatban tén y leg esen eltöltött 10, 15, 20, 25 évi eredm ényes szo lg álat elism eréséü l adom ányozható. A szolg álatban történt m egszakítás e se té n a figyelem be vehető szolgálati időt kell ö sszead n i. " Kérem a z eredeti p aran cso n a nyomdahibát átvezetni. B u d a p e s t, XI. 13. K ap ják : a 0041/1964. sz. min e lo sz tó ja szerint. K észü lt: 5 30 pld. par. B o rg o s Gyula s.k, r. e z red e s BM T itk árság v e z e tő je

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 33/1980. számú PARANCSA HK: 10-123/83. gy. BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-22/33/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 33/1980. számú PARANCSA a Belügyminisztérium munkájának önkéntes segítői II. országos

Részletesebben

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének BELÜGYMINISZTÉRIUM Szigorúan titkos! K ülönösen fon tos! Szám: 10-21/32/1965. Hatályon kívül helyezve: 011/1973. min. ut. A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének 32 0032. számú _ PARANCSA Budapest,

Részletesebben

17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM. 001. számú PARANCSA. Budapest, 1966. évi január hó 3-án.

17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM. 001. számú PARANCSA. Budapest, 1966. évi január hó 3-án. BELÜ G YM IN ISZ TÉ RIUM 10 2 5 /1 /1 9 6 6. SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! H k. 17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 001. számú PARANCSA Budapest, 1966. évi január hó 3-án.

Részletesebben

Á B T L /31/1964

Á B T L /31/1964 Á B T L - 4.2.-10-21/31/1964 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/31/1964. SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS! A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 0031. számú PARANCSA Budapest, 1964. évi július hó 1-én. A

Részletesebben

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n.

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n. BELÜGYMINISZTÉRI UM 1024/17/1964 A SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. u t. MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G b e l ü g y m i n i s z t e r h e l y e t t e s é n e k 0017. számú U T

Részletesebben

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK ÁBTL - 4.2. - 10-21/1/1969 /1. 01. számú. Budapest, 1969. évi március hó 25-én BELÜGYMINISZTÉRIUM

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK ÁBTL - 4.2. - 10-21/1/1969 /1. 01. számú. Budapest, 1969. évi március hó 25-én BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/ 1/ 1969. SZIGORÚAN TITKOS! 0 0 9 sz. példány A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 01. számú PARANCSA Budapest, 1969. évi március hó 25-én ÁBTL - 4.2. - 10-21/1/1969 /1

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ számú PARANCSA. a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ számú PARANCSA. a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 0-2 2 / 2 / 1 9 7 9. Hatályonkívülhelyezve:10-123/83gy. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ 1979... számú PARANCSA a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról

Részletesebben

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet - 1-31/2002. (XI. 30.) BM rendelet a Szolgálati Jel, Bátorság Érdemjel kitüntető cím és a Miniszteri Díj alapításáról szóló 6/1992. (V. 5.) BM rendelet módosításáról A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG UTASÍTÁSA. a Belügyminisztérium tájékoztató és propagandatevékenységéről. Budapest, 1979. évi szeptember hó 7-én.

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG UTASÍTÁSA. a Belügyminisztérium tájékoztató és propagandatevékenységéről. Budapest, 1979. évi szeptember hó 7-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/18/1979. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG B ELÜG YM I N I S Z T É R É N E K 1 8 /1 9 7 9. s z á m ú UTASÍTÁSA a Belügyminisztérium tájékoztató és propagandatevékenységéről Budapest, 1979.

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 5. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1968. évi március hó 12-én. Tárgy: Tanulmányi szabadság

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 5. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1968. évi március hó 12-én. Tárgy: Tanulmányi szabadság BELÜGYMINISZTÉRIU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1022/5/1968. Hk. 102/8/72. 1 0 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK 5. szám ú UTASÍTÁSA Budapest, 1968. évi március hó 12én. Tárgy: Tanulmányi szabadság

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.

Részletesebben

ÜGYRENDJE A BELÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTERI MŰSZAKI SZAKTANÁCSADÓ ÉS BM MŰSZAKI INFORMÁCIÓS ÉS DOKUMENTÁCIÓS ALOSZTÁLY

ÜGYRENDJE A BELÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTERI MŰSZAKI SZAKTANÁCSADÓ ÉS BM MŰSZAKI INFORMÁCIÓS ÉS DOKUMENTÁCIÓS ALOSZTÁLY SZIG ORÚAN TITK O S! BELÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTERI MŰSZAKI SZAKTANÁCSADÓ ÉS BM MŰSZAKI INFORMÁCIÓS ÉS DOKUMENTÁCIÓS ALOSZTÁLY 10-479/1976. A BELÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTERI MŰSZAKI SZAKTANÁCSADÓ ÉS BM MŰSZAKI

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE KÖZBIZTONSÁGI ÉS PÉNZÜGYI-ANYAGI-MŰSZAKI HELYETTESÉNEK 25/1978. számú EGYÜTTES INTÉZKEDÉSE

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE KÖZBIZTONSÁGI ÉS PÉNZÜGYI-ANYAGI-MŰSZAKI HELYETTESÉNEK 25/1978. számú EGYÜTTES INTÉZKEDÉSE BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! S z á m : 10 27/25/1978, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE KÖZBIZTONSÁGI ÉS PÉNZÜGYI-ANYAGI-MŰSZAKI HELYETTESÉNEK 25/1978. számú EGYÜTTES INTÉZKEDÉSE a Rendőrség

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

atályonkívülhelyezve:14/1970.m

atályonkívülhelyezve:14/1970.m SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! B E L Ü G Y M IN ISZ T É R IU M 10-24/8/ 1965. H atályonkívülhelyezve:14/1970.m in.ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 008. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1965.

Részletesebben

ÜTEMTERV. az évre tervezett továbbképző tanfolyamok, RBV továbbképzések, valamint lőgyakorlatok végrehajtására

ÜTEMTERV. az évre tervezett továbbképző tanfolyamok, RBV továbbképzések, valamint lőgyakorlatok végrehajtására BELÜGYMINISZTÉRIUM Továbbképző Tanfolyam Parancsnokság B u d a p e s t szigorúan titk o s Iktatószám: 226-214/1979. ÜTEMTERV az 1979. évre tervezett továbbképző tanfolyamok, RBV továbbképzések, valamint

Részletesebben

UTASÍTÁSA. 12HK: 14/1973 min. h. ut. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK. 7. számú 10-26/7/1968. Á B T L - 4.2. - 10-26/7/1968 / 1

UTASÍTÁSA. 12HK: 14/1973 min. h. ut. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK. 7. számú 10-26/7/1968. Á B T L - 4.2. - 10-26/7/1968 / 1 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/7/1968. Á B T L - 4.2. - 10-26/7/1968 / 1 12HK: 14/1973 min. h. ut. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 7. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1968. évi augusztus

Részletesebben

1966. I.4. ÜGYRENDJE. ...21 sz. példány. A BM KORMÁNYŐRSÉG PARANCSNOKSÁG ÁBTL - 4.2. - 10-308 / 1966 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-308/1966.

1966. I.4. ÜGYRENDJE. ...21 sz. példány. A BM KORMÁNYŐRSÉG PARANCSNOKSÁG ÁBTL - 4.2. - 10-308 / 1966 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-308/1966. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-308/1966. SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS!...21 sz. példány. 1966. I.4. A BM KORMÁNYŐRSÉG PARANCSNOKSÁG ÜGYRENDJE ÁBTL - 4.2. - 10-308 / 1966 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS!

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK Be l ü g y m in is z t é r iu m 64-12/3-70. III. 23. SZIG O R Ú A N T IT K O S! 10 22/1/1970. 0 3 3. sz. példány A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 01. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1970. évi március

Részletesebben

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! B E LÜG Y M I N IS ZTÉR I U M E G É S Z S É G Ü G Y I O SZ T Á L Y ÜGYRENDJE BELÜGYM INISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! Jóváhagyom! Budapest,

Részletesebben

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/4/1965. Hatályon kívül helyezve: 17/73. min. par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú KÖZÖS UTASÍTÁSA Budapest, 1965. évi március

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/ 1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának

Részletesebben

21/1997. (III. 19.) BM rendelet. az egyes elismerések adományozására jogosultak köréről, az elismerésben részesítés feltételeiről és rendjéről

21/1997. (III. 19.) BM rendelet. az egyes elismerések adományozására jogosultak köréről, az elismerésben részesítés feltételeiről és rendjéről 21/1997. (III. 19.) BM rendelet az egyes elismerések adományozására jogosultak köréről, az elismerésben részesítés feltételeiről és rendjéről A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án.

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- SZIGORÚAN TITKOS! 2 1 /1 /1 9 6 5. H atá ly o nk ív ü lh ely ezv e:9/76.m in iszterip aran c s A MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERÉNEK 001. s z á m ú PARANCSA Budapest,

Részletesebben

UTASÍTÁSA. Hatályonkívül: 17/73miniszteri parancs A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 4. számú. Budapest, 1967. évi február hó 16-án

UTASÍTÁSA. Hatályonkívül: 17/73miniszteri parancs A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK. 4. számú. Budapest, 1967. évi február hó 16-án BELÜGYMINISZTÉRIUM Hatályonkívül: 17/73miniszteri parancs Szolgálati használatra! 10-24/4/1967. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 4. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1967. évi február hó 16-án

Részletesebben

ÁBTL-4.2.-10-24/25/1963

ÁBTL-4.2.-10-24/25/1963 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-24/25/1963. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 0025. számú UTASÍTÁSA az útlevelek kiadásáról szóló jogszabályok végrehajtásáról. Budapest, 1963.

Részletesebben

Szalagsávsor és kitüntetéssor eltérései az egyenruhán

Szalagsávsor és kitüntetéssor eltérései az egyenruhán Szalagsávsor és kitüntetéssor eltérései az egyenruhán Már korábban is foglalkoztatott a kérdés, hogy miért viseltek a köznapi ruhán olyan szalagsávsort a fegyveres szervek tagjai, amely közel sem mutatta

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 5/1980. számú UTASÍTÁSA. 1. A Rendőrség egyenruhát viselő férfi hivatásos állománya részére

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 5/1980. számú UTASÍTÁSA. 1. A Rendőrség egyenruhát viselő férfi hivatásos állománya részére BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-21/5/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 5/1980. számú UTASÍTÁSA a Rendőrség egyenruhát viselő férfi hivatásos állománya részére fésűs köpeny rendszeresítéséről

Részletesebben

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1 ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.

Részletesebben

Hatályon kívül helyezve 8/91 BMut. PARANCSA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEL ÜGYMINISZTER -HELYETTESÉNEK. 2/1981. számú

Hatályon kívül helyezve 8/91 BMut. PARANCSA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEL ÜGYMINISZTER -HELYETTESÉNEK. 2/1981. számú BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-24/2/198 1. Hatályon kívül helyezve 8/91 BMut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEL ÜGYMINISZTER -HELYETTESÉNEK 2/1981. számú PARANCSA Budapest, 1981. évi augusztus hó 26-án.

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés) 1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a 2012. április 24-i közgyűlés) I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díj alapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

HAZA SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉREM

HAZA SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉREM HAZA SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉREM 1956-1964. A tanulmányom elsődleges célja, hogy az alapításkori darabokat a kora Kádári korszakban később készült darabokkal összehasonlítva megmutassam. A második cél, a hamisítványok

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKOS! 10 21/10/1978. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA a Belügyminisztérium személyi állománya idegen nyelvi képzésének és továbbképzésének fejlesztéséről

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pest megyei kitüntetésekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pest megyei kitüntetésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Pest megyei

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj

Részletesebben

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások

Részletesebben

021. sz á m ú PARANCSA

021. sz á m ú PARANCSA f BELÜGYM INISZTÉRIUM S z ig o r ú a n titk o s! Szám: 10-21/21/1967. é A M a g y a r N é p k ö z tá r sa s á g B e lü g y m in i s z t e r é n e k 021. sz á m ú PARANCSA Hatályonkívülhelyezve:10-21/26/72

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI.

Részletesebben

A 002/1969. szám ú belügym iniszteri parancs II. számú VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA

A 002/1969. szám ú belügym iniszteri parancs II. számú VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM S z ig o rú a n titk o s! K ü lö n ö sen fo n to s! 10-21/2/B/1969. A 002/1969. szám ú belügym iniszteri parancs II. számú VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁSA B u d ap e st, 1969. á p r ilis 15-én

Részletesebben

HATÁLYON KÍVÜL HELYEZVE

HATÁLYON KÍVÜL HELYEZVE BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2/5/1976. HATÁLYON KÍVÜL HELYEZVE 8/1991. BM ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 5. számú P A R A N C S A Budapest, 1976. március 26-án A Magyar Szocialista Munkáspárt

Részletesebben

B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M SZIGORÚAN TITKOS! 10 24/2/1962. 8. 002. számú UTASÍTÁSA. Budapest, 1962. február hó 4-én.

B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M SZIGORÚAN TITKOS! 10 24/2/1962. 8. 002. számú UTASÍTÁSA. Budapest, 1962. február hó 4-én. B E L Ü G Y M I N I S Z T É R I U M SZIGORÚAN TITKOS! 10 24/2/1962. 8 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK Belügyminiszter-helyetesének 002. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1962. február hó 4-én.

Részletesebben

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ)

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ) Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ) 1979-1990 Áttekintő raktári jegyzék 28 doboz, 21 láda: 7,86 ifm. 200100 felvétel A Belügyminisztériumban az állambiztonsági szervek által megszerzett infomációkról

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város

Részletesebben

BELÜGYMINISZTERHELYETTESI Belügyminiszter-helyetesi UTASÍTÁS

BELÜGYMINISZTERHELYETTESI Belügyminiszter-helyetesi UTASÍTÁS BELÜGYMINISZTÉRIUM Szigorúan titk o s! Szám: 10-24 4/1962. 10 004. számú BELÜGYMINISZTERHELYETTESI Belügyminiszter-helyetesi UTASÍTÁS HK: 10/1976.min. pcs. Budapest, 1962. m árcius 19. A szolgálati lakástelefonok

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA. Budapest, évi február hó 19-én.

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA. Budapest, évi február hó 19-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/2/1975. SZIGORÚAN TITKOS! M ód.: 23/1976. m in. par. HK: 18/1980 min. par. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA Budapest, 1975. évi február hó 19-én.

Részletesebben

II. Főcsoportfőnök-helyettes "M" és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök

II. Főcsoportfőnök-helyettes M és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök 13-28/79/1975. BM BM. BM BM. II. Főcsoportfőnök-helyettes "M" és Szervezési Csoportfőnök IV/I. Csoportfőnök I/II. Csoportfőnök Szigorúan titkos! Jóváhagyom: Egyetértek: / Benkei András / belügyminiszter

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7 /1998. ( IX.21.) valamint 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 6 /1998.( VIII.24.) számú rendelete Pro Civitate Hantos kitüntetés

Részletesebben

Díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapítása 1..

Díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapítása 1.. Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2004. (V.26.) KT.számú rendelete a községi díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapításáról és adományozásáról. Csabacsüd Nagyközség Képviselő-testülete

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről

Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Harkány Város Önkormányzatának az 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról - 1 - SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról Soltszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG. 002. sz á m ú UTASÍ TÁ S A. Budapest, 1964. évi január hó 20-án.

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG. 002. sz á m ú UTASÍ TÁ S A. Budapest, 1964. évi január hó 20-án. SZIGORÚAN TITKOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-24/2/1964,H i.u m 8 6 9 / 2 z:1 e h ü ív k n o ly tá a A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG B E L ÜG Y M I N I S Z T E R H EL Y E T T E S ÉN EK 002. sz á m ú UTASÍ TÁ S A Budapest,

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról Nádudvar Város Önkormányzat

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE BM I. FŐ CSO PO RTFŐ N Ö KSÉG M űszaki F ejlesztési C soportfőnökség S Z IG O R Ú A N T IT K O S! 99-48/ 5-13/ 1972. BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A külügyminiszter./2008. (..) KüM rendelete a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

1.. a./ Bugac Község Díszpolgára b./ Bugac Községért Kitüntetés c./ Bugac Község Polgármesterének kitüntető díja. Bugac Község Díszpolgára 2..

1.. a./ Bugac Község Díszpolgára b./ Bugac Községért Kitüntetés c./ Bugac Község Polgármesterének kitüntető díja. Bugac Község Díszpolgára 2.. BUGAC ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGEK KÖZÖS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/1997. /VII. 1. / sz. RENDELETE A KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Módosítások:

Részletesebben

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. H k :6/198.BMUt. 18/1976. számú BELÜGYMINISZTÉRIUM. Budapest, 1976. évi június hó 8-án

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. H k :6/198.BMUt. 18/1976. számú BELÜGYMINISZTÉRIUM. Budapest, 1976. évi június hó 8-án BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-21/18/1976. H k :6/198.BMUt. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1976. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1976. évi június hó 8-án BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat. 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése

Részletesebben

A B e lü g y m in is z té r iu m IV. (S z e m é ly ü g y i) F ő c s o p o r tfő n ö k sé g ÜGYRENDJE

A B e lü g y m in is z té r iu m IV. (S z e m é ly ü g y i) F ő c s o p o r tfő n ö k sé g ÜGYRENDJE BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM IV. Főcsoportfőnökség Szigorúan titkos! Különösen fontos! Szám: 10-588/1972. A B e lü g y m in is z té r iu m IV. (S z e m é ly ü g y i) F ő c s o p o r tfő n ö k

Részletesebben

ÁBTL - 4.2-10 - 224/1973 /I

ÁBTL - 4.2-10 - 224/1973 /I A M INŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-224/1973. Ksz:329-28/73 T Á J É K O Z T A T Ó Az MSZMP Központi Bizottsága 1970. február 18-19-i,

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(V.30.) önkormányzati rendelete 1 Tiszaföldvár Városért Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 9/2014.(V.30.)

Részletesebben

Hatályonkívülhelyezve:08/1970

Hatályonkívülhelyezve:08/1970 M ó d o s í t v a BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- : 0 1 6 / 6 6. m i n h. u t. SZ IG O R Ú A N TITKOS! 2 4 /2 3 /1 9 6 5. Hatályonkívülhelyezve:08/1970 A M A G Y A R N ÉP K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E városi kitüntetés és elismerés alapításáról, adományozásáról A többször módosított 1990 évi LXV. törvény

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Kiegészítés a 239. sz. elıterjesztéshez. 4. melléklet a 20/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelethez

Kiegészítés a 239. sz. elıterjesztéshez. 4. melléklet a 20/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelethez Kiegészítés a 239. sz. elıterjesztéshez 1. melléklet a /2013..(.) önkormányzati rendelethez 4. melléklet a 20/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelethez 1. Szekszárd Város Díszpolgára oklevél és igazolvány

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A BM IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉNEK. 1/1974. számú UTASÍTÁSÁHOZ. Budapest, 1975. október 30.

KIEGÉSZÍTÉS A BM IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉNEK. 1/1974. számú UTASÍTÁSÁHOZ. Budapest, 1975. október 30. BM IV/I. Csoportfőnökség Titkos! Iktatószám: 13-8/14/75. - KIEGÉSZÍTÉS A BM IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉNEK 1/1974. számú UTASÍTÁSÁHOZ Budapest, 1975. október 30. Tárgy: A BM Iskolák, tanfolyamok ügyeleti, őr-

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Tisztelt Közgyűlés!

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Tisztelt Közgyűlés! BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU POLGÁRMESTERÉTŐL VAROS Ikt. sz.: Előadó: Mell: Hiv. SZ.: Ah. Postacím: 5601 Pf 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail: vantara@bekescsaba.hu NYÍL VANOS ULES napirendje

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karon adományozható kitüntetések, kitüntető címek, elismerések szabályzata

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karon adományozható kitüntetések, kitüntető címek, elismerések szabályzata A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karon adományozható kitüntetések, kitüntető címek, elismerések szabályzata A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsa a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zalaboldogfa község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2006. (VI.19.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaboldogfa Község Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

1. PÁPA VÁROS DÍSZPOLGÁRA cím alapítása. (3) A díszpolgári címmel pénzjutalom, a polgármester és a jegyző által aláírt díszoklevél és plakett jár.

1. PÁPA VÁROS DÍSZPOLGÁRA cím alapítása. (3) A díszpolgári címmel pénzjutalom, a polgármester és a jegyző által aláírt díszoklevél és plakett jár. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 27/2014. (XI.20.) önkormányzati rendelete a díszpolgári cím és az egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

ÁBTL 4.2. -10-24/12/1962

ÁBTL 4.2. -10-24/12/1962 B e l ü g y mi n i s z t é r i u m SG-6. zol gál at i használ at ra! A BM ANYAGI ÉL SETLE ME CH ZN ÉISKI ASI ZFAŐ KO USTZ ATSÁÍ TLÁ Y SU T A S Í T Á S A 1962. ÁBTL 4. 2. - 10-24/12/1962 BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya;

1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya; A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2011. (V. 6.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE A Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Lőrinci Város Önkormányzata

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 8. számú melléklete

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 8. számú melléklete SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 8. számú melléklete AZ EGYETEMI CÍMEK, AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK, ILLETVE AZ EZEKRE VALÓ JAVASLATTÉTELNEK

Részletesebben

A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 09. számú UTASÍTÁSA

A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 09. számú UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 02 1 0-2 2 /9 /1 9 6 7. v? A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 09. számú UTASÍTÁSA Budapest,

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

Jánoshalma Város Képviselő-testület 19 / 2008. (IX.12.) Ör.sz. rendelete a kitüntető címek alapításáról és adományozásáról. Egységes szerkezetben

Jánoshalma Város Képviselő-testület 19 / 2008. (IX.12.) Ör.sz. rendelete a kitüntető címek alapításáról és adományozásáról. Egységes szerkezetben Jánoshalma Város Képviselő-testület 19 / 2008. (IX.12.) Ör.sz. rendelete a kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Egységes szerkezetben Jánoshalma Város Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK. 013. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1966. évi november hó 8-án.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK. 013. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1966. évi november hó 8-án. 10-26/13/1966. SZIGORÚAN TITKOS! A M i n ő s í t é s m e g s z ű n t az 1995. évi LXV. tv. 38. figyelemmel A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK 013. szám ú UTASÍTÁSA Budapest, 1966. évi november

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom

Részletesebben

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK. 26. számú. Budapest, 1972. évi október hó 31-én. 10-24/26/1972. TITKOS!

UTASÍTÁSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK. 26. számú. Budapest, 1972. évi október hó 31-én. 10-24/26/1972. TITKOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKOS! 10-24/26/1972. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 26. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1972. évi október hó 31-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM T I T K O S! 10-24/ 2 6 /1972.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Hatályonkívülhelyezve: 10-1037/72

Hatályonkívülhelyezve: 10-1037/72 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-1501/1965. SZIGORÚAN TITKOS! Hatályonkívülhelyezve: 10-1037/72 A BM ORSZÁGOS FUTÁRSZOLGÁLAT ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-1 0-1 5 0 1 /1 9 6 5 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-1501/1965.

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö. Z.) P arancsnokság ÜGYRENDJE

A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö. Z.) P arancsnokság ÜGYRENDJE BELÜGYMINISZTÉRIUM Határőrség Országos Parancsnokság SZIGORÚAN TITKOS! 01800/1967. A M INŐSÍTÉS MEGSZŰNT az1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A BM H atárőrség D éli, K eleti, Északi K erület ( Ö.

Részletesebben

11/2006. (III.10.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről 1

11/2006. (III.10.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről 1 11/2006. (III.10.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről 1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 19/1980. számú UTASÍTÁSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 19/1980. számú UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-21/19/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 19/1980. számú UTASÍTÁSA a Belügyminisztérium tanintézetei hivatásos állományú hallgatóinak ruházati ellátásáról

Részletesebben