Szegedy Róza utcát Bogyay-Malatinszky- kúria Rózsakő Kisfaludy- kilátó Kő-kapu kőoszlopai kolostor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szegedy Róza utcát Bogyay-Malatinszky- kúria Rózsakő Kisfaludy- kilátó Kő-kapu kőoszlopai kolostor"

Átírás

1 A turistaút a kikötőből vagy a vasúti megállótól a Római utca felé halad, melyen nyugat felé fordulva érjük el a Szegedy Róza utcát, amely Badacsony legfőbb látnivalóihoz vezet. Itt található a Bogyay-Malatinszky- kúria, amely 1780-ban épült. A Rózsakő a Badacsonyon, a Kisfaludy-ház felett található hatalmas, asztalszerű bazalttömb. Valamikor a régmúltban gurulhatott le a hegy oldaláról. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a hagyományok szerint Kisfaludy Sándorral üldögélt rajta. Valószínűleg ez magyarázza a vele kapcsolatban született legendát is: "Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még ez évben egybekelnek." A tovább vezető hosszú lépcsősor fáradalmai után a Kisfaludykilátóhoz érünk, amely a hegy 438 méteres magasságában készült, ahonnan a Balatonra és a környező hegyekre nyíló csodálatos panoráma kárpótol bennünket. Hertelendy Károly a 19. század közepén Zala vármegye alispánjaként felkarolta és támogatta a balatoni hajózás megindításának ügyét s a róla elnevezett emlékműtől szép kilátás nyílik a tomaji öbölre és az örsi-hegyre. A Kő-kapu kőoszlopai jól szemléltetik a víz és a szél erejét. A természeti erők eróziós munkája nyomán létrejött hatalmas, még álló bazalttornyok körül a ledőlt, széttöredezett oszlopokból valóságos kőtenger, kőfolyás alakult ki. A közelében fakadó Klastrom-kút hűs vizével szomjunkat enyhíthetjük. Kitűnő ivóvíz, hőmérséklete télen-nyáron 4-5 fokos. Közelében állt egykor a Szent Imréről elnevezett pálos kolostor. A néphagyomány azt tartja, hogy a kolostorban lakó szerzeteseknek adományozott szőlőben termelték először a francia, burgundi eredetű pinot gris, azaz szürkebarát nevű szőlőt.

2 A Rodostó turistaház 1936-ban, magyaros stílusban épült, Rákóczi Ferenc és bujdosó társának emlékére. A Bujdosók lépcsője összesen 464 lépcsőfokból áll, pihenőkkel elválasztott szakaszait a kuruc kor nevezetes személyeiről (Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Cinka Panna) nevezték el. A Tördemici kilátóhely nevű pontról a Szent György-hegy tetejénél bazaltorgonás, lejjebb pincékkel, présházakkal teleszórt oldal tűnik elénk, balra Szigliget várának romja trónol az egyik dombtetőn, azután a balatonedericsi Sárkány-erdő, a Csobánc, a Gulács. A távolban a Keszthelyi-hegység vonulatai kéklenek. A hegy oldalában láthatunk népi építészetű pincéket gyönyörű vakolatdíszekkel. A szőlők között Ranolder veszprémi püspök háza a legfeltűnőbb és fent a hegy tetején a Ranolder kereszt vigyáz a tájra, melyet 1857-ben szenteltek fel. A kereszt egy-egy nagyobb darabját 40 bivallyal vontatták fel a hegyre. A Balaton lélegzetelállító panorámájára tekinthetünk mellőle. A Harangozó-börc a Ranolder-kereszt alatt levő kilátóhely. A nép gyapjúzsákoknak nevezte el az itt magasodó bazaltoszlopokat és tornyokat. A kikötőhöz közel Egry József festőművész egykori háza felújítva múzeumként látogatható.

3 A badacsonytomaji kéttornyú Római Katolikus Szent Imre plébániatemplom ben épült Fábián Gáspár tervei alapján. Közép-Európa egyetlen bazaltból épült temploma. A Szent Donát kápolnát a XIX. század végén építették neogótikus stílusban. Kriptájában neves badacsonyi személyek nyugszanak. A Szent Anna kápolna 1789-ben épült, a Szent Antalról elnevezett kápolna pedig ban készült el Badacsonyörs településrészünkön. További látnivalók: Ibos-ház Keresztúry ház Anyos pince Egry síremlék Egry szobor út menti keresztek népi építészetű pincék, présházak stb.

4 A bazaltsziklák alatt található a Kisfaludy ház, mely Kisfaludy Sándor szőlőbirtokán egyszerű bazaltkőből rakott nádfedeles parasztpince volt. Ezt alakította át a költő. Az épületen emléktábla található, maga az épület ma színvonalas étterem. Mellette van a fehérségével messzire kitűnő Szegedy Róza ház, a gyönyörű parasztbarokk épület, mely 1790-ben épült. A két épület Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza szerelméhez kapcsolódik, az egész környék két leghíresebb épülete. A Szegedy Róza ház múzeum, itt áll a nevezetes kandalló is, amelynek melegénél írogatta regéit a költő. Elérhetőség: H-8261 Badacsony, Kisfaludy Sándor utca 28. (Szegedy Róza u. 87.) Telefon/Fax: (06) 87/ GPS koordináták: N , E Nyitva tartás: áprilistól októberig, naponta óráig Az étteremben elfogadják az Üdülési csekket, a Szép kártyát és az Erzsébet utalványt is. Weboldal:

5 Elérhetőség: 8261 Badacsony Kisfaludy u Megközelíthetőség: A térkép segítségével gyalogosan, autóval, hegyi taxival Badacsony központjából indulva kb méter távolságra a Badacsony-hegy déli lejtőjén, a Kisfaludy út végén található a Szegedy Róza Ház Irodalmi és Bormúzeum. Nyitva tartás: November 1. - Február 28. Péntektől vasárnapig 11:00-16:00-ig, vagy egyeztetett időpontban Március 1. - Május 31. Hétfő kivételével minden nap 10:00-18:00-ig Június Augusztus 31. Minden nap 10:00-19:00-ig Szeptember Október 31. Hétfő kivételével minden nap 10:00-18:00-ig Árak: Belépőjegyárak az irodalmi és bormúzemba: Teljes árú belépő: 700 Ft Kedvezményes belépő: 350 Ft (gyermek, csoport, pedagógus, egyéb) A belépőjegy 30%-a levásárolható az Ürmös borozóban! /A borozó látogatásához nem szükséges belépőjegy váltása!/ Időpont egyeztetésre az alábbi elérhetőségeken van lehetőség: Mobil telefon: info@szegedyrozahaz.hu Weboldal:

6 A badacsonyörsi településrészen látogatható a Folly Arborétum, amely 3.6 hektáron mutatja be főleg örökzöldekből álló gyűjteményét. Elérhetőség: 8257 Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 25. GPS koordináták: 46 48'34"É 17 32'44"K Nyitva tartás: Augusztusban: a hét minden napján 8-19 óráig Szeptemberben: a hét minden napján 8-17 óráig Árak: Felnőtt: 700 Ft Gyermek: 300 Ft Idegenvezetés: 3000 Ft (a csoport létszámától függetlenül) Október minden nap 8-17 November minden nap 8-17 December- Február (téli időszakban) előzetes bejelentkezés alapján Március 15-től: hétfőtől péntekig, 8-17 óráig Weboldal: Forrás:

Badacsony Badacsonytomaj

Badacsony Badacsonytomaj Badacsony Badacsonytomaj Múzeumok: Egry József Emlékmúzeum 8261 Badacsony, Egry sétány 12. Tel.: 87/431-044 E-mail: badacsonytomaj@tourinform.hu bad.turisztikai.egy@gmail.com, www.badacsony.com Magyar

Részletesebben

TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK

TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK Ezt ki kell próbálnod, töltsd velünk a pünkösd-hétvégét! A Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület és a Badacsonytördemic Községért Alapítvány szervezésében, a Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2009.

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

2016. 04. 05. BADACSONY

2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05-én a következő túrát vezettem: Balatonfelvidék: Badacsonytördemic - Bújdosók lépcsője - Ranolder kereszt - Kisfaludy kilátó Szegedi Róza ház - Badacsony vá. 14 km-es

Részletesebben

Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban

Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban TAVASSZAL is BADACSONY! Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban LÁTNIVALÓK, BEMUTATÓHELYEK Badacsonyi Romantika a Szegedy Róza-házban Badacsonyban a Szegedy Róza-házban megismerkedhetsz Szegedy

Részletesebben

Bortriatlon 2016. JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz!

Bortriatlon 2016. JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz! Gyûjts össze minél több boros címkét, bélyeget és pecsétet! JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt nyerhetsz! Bortriatlon 2016 Szürkebarát hétvége 2016.

Részletesebben

BORTRIATLON 2013. Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros CÍMKÉT, BÉLYEGET. és PECSÉTET!

BORTRIATLON 2013. Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros CÍMKÉT, BÉLYEGET. és PECSÉTET! Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros CÍMKÉT, BÉLYEGET és PECSÉTET! SZÜRKEBARÁT HÉTVÉGE 2013. MÁJUS 4-5. KÉKNYELŰ VIRÁGZÁS 2013. JÚNIUS 8-9. RIZLING VAKÁCIÓ 2013.

Részletesebben

Bortriatlon 2015. Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros. és pecsétet!

Bortriatlon 2015. Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros. és pecsétet! Vegyen részt a BORTRIATLON felfedezôúton és gyûjtsön össze minél több boros címkét, bélyeget és pecsétet! Bortriatlon 2015 Szürkebarát hétvége 2015. május 9-10. Kéknyelű Virágzás 2015. június 6-7. Rizling

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Bortriatlon JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz!

Bortriatlon JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz! Gyûjts össze minél több boros címkét, bélyeget és pecsétet! JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt nyerhetsz! SZÜRKEBARÁT TÚRA 2017. május 13-14. Kéknyelű

Részletesebben

Badacsonyi. Programfüzet

Badacsonyi. Programfüzet ... s ez a hely, ahol állunk a világ leggyönyörűbb vidéke.... egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak.

Részletesebben

Hosszú hétvége az üdülőben a legszebb látnivalók, amiket egy badacsonyi hétvégén vétek kihagyni

Hosszú hétvége az üdülőben a legszebb látnivalók, amiket egy badacsonyi hétvégén vétek kihagyni Hosszú hétvége az üdülőben a legszebb látnivalók, amiket egy badacsonyi hétvégén vétek kihagyni A pazar panorámára vágyóknak, akik szeretik a természetet, és nem vetik meg egy kellemes séta/túra végén

Részletesebben

nev bornev evjarat erem Borbély Családi Pincészet Kft Olasz rizling jégbor 2012 Champion Horváth Pince Olasz rizling Diófás késői szü 2012 Nagy

nev bornev evjarat erem Borbély Családi Pincészet Kft Olasz rizling jégbor 2012 Champion Horváth Pince Olasz rizling Diófás késői szü 2012 Nagy nev bornev evjarat erem Borbély Családi Pincészet Kft Olasz rizling jégbor 2012 Champion Horváth Pince Olasz rizling Diófás késői szü 2012 Nagy Aranyérem Part Imre Olasz rizling jégbor 2008 Aranyérem NAIK

Részletesebben

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2016. január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Bence-hegyi kilátóteraszt és környékét A döntés

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Szent György hegy. Túravezető: Szabó Lilla

Szent György hegy. Túravezető: Szabó Lilla Szent György hegy 2016. június 14-én, kedden a következő túrát vezettem: Balatonfelvidék: Nemesgulács-Kisapáti vá., - Szent György hegy Bazaltorgonák Szigliget - Badacsonytördemic vá. Szintkülönbség 450m,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

Legendák. Badacsony legendája

Legendák. Badacsony legendája Badacsony legendája A Badacsony tágas fennsíkján élte mindennapjait Balaton, az utolsó óriás lányával, Haláppal. Jó viszonyban voltak a hegy lábán élő emberekkel, Halápnak játszótársa is akadt közöttük.

Részletesebben

PE.AC. Szőlészeti Borászati K Olasz rizling késői szüret Olasz rizling 2012 Badacsony Fehér bor /édes 92 Aranyérem

PE.AC. Szőlészeti Borászati K Olasz rizling késői szüret Olasz rizling 2012 Badacsony Fehér bor /édes 92 Aranyérem Bornév Fajta Évjárat Termőhely ategória1 ategória2 Pontszám Érem Név szüret Zeus 2011 Badacsony Fehér bor /édes 95,8 Champion Borbély Családi Pincészet késői szüret 2012 Badacsony Fehér bor /édes Nagy

Részletesebben

PROGRAMOK A BADACSONYI RÉGIÓBAN 2017

PROGRAMOK A BADACSONYI RÉGIÓBAN 2017 PROGRAMOK A BADACSONYI RÉGIÓBAN 2017 Akár 30 % kedvezmény a strandbelépőből és számtalan egyéb kedvezmény az elfogadóhelyeken. Kérje szálláshelyén a Badacsony Kártyát! Kérje szállásadójától a Badacsony

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. június 25.-i érzékszervi bírálat Bírálatról jegyzőkönyv OEM-es borok 1./ Borok mintaszáma: BBBB 565/2015. Termékleírás szerinti

Részletesebben

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. április 3.-i érzékszervi bírálat OEM borok bírálatáról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 320/2015. Termékleírás

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0452 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lombardia - Como ELŐKELŐ VILLA ELADÓ COMOBAN LEIRÁS

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A TÓ ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A Balaton elhelyezkedése A Balaton az őrbıl Lóczy Lajos, a magyar tenger legodaadóbb kutatója A Balaton általános jellemzıi A Balaton a múltban, a legnagyobb

Részletesebben

JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz!

JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz! Gyûjts össze minél több boros címkét, bélyeget és pecsétet! JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt nyerhetsz! SZÜRKEBARÁT TÚRA 2018. május 13-14. Kéknyelű

Részletesebben

gyûjtsd össze a pecséteket az értékes nyereményekért!

gyûjtsd össze a pecséteket az értékes nyereményekért! gyûjtsd össze a pecséteket az értékes nyereményekért! Bortriatlon 2019 SZÜRKEBARÁT TÚRA május 11-12. Kéknyelű túra június 22-23. október 5-6. Bortriatlon2019.indd 1 2019. 04. 07. 22:03 Bortriatlon 2019.

Részletesebben

NYUGAT-BALATONI ÉLMÉNYPROGRAMOK BELÉPŐÁRAI 2019

NYUGAT-BALATONI ÉLMÉNYPROGRAMOK BELÉPŐÁRAI 2019 NYUGAT-BALATONI ÉLMÉNYPROGRAMOK BELÉPŐÁRAI 2019 BADACSONY BADACSONY EDERICS EDERICS GYÖRÖK SZENTGYÖR GY CSERSZEG- TOMAJ Gy (6-12): 29 000,- KIS- BALATON Egry Múzeum Szegedy Róza ház 87/ 431-044 11.00-9.00-17.30

Részletesebben

BADACSONYI RÉGIÓ LÁTNIVALÓK

BADACSONYI RÉGIÓ LÁTNIVALÓK BADACSONYI RÉGIÓ LÁTNIVALÓK A turistaút a kikötőből vagy a vasúti megállótól a Római utca felé halad, melyen nyugat felé fordulva érjük el a Szegedy Róza utcát, amely Badacsony legfőbb látnivalóihoz vezet.

Részletesebben

Helyszínek, szállások megközelíthetősége

Helyszínek, szállások megközelíthetősége Helyszínek, szállások megközelíthetősége A PTE Bölcsészettudományi Kar (Ifjúság úti Campus, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. GPS-koordináták: 46.076124, 18.207806) A regisztráció, tagozati ülések, eredményhirdetés,

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2014. július 24.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 1045/2014. Termékleírás szerinti

Részletesebben

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013.

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Együtt az Erdőért! Tanuld-tanítsd, barangold be és fedezd fel az arborétum csodás tájait. Fedezzük fel együtt

Részletesebben

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapatverseny 7-8.

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapatverseny 7-8. Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapatverseny 7-8. 2. forduló Csapat neve: Iskola: Beküldési határidő: 2018. január 12. Postázási cím: Kótai Lajos Általános Iskola 7551 Lábod,

Részletesebben

Öt kápolna a Szent György-hegyen túramozgalom

Öt kápolna a Szent György-hegyen túramozgalom Öt kápolna a Szent Györgyhegyen túramozgalom Összeállította: Orbán Imre Ezen túrafüzet sporttárs tulajdona, aki a egyesület tagja. Lakcím:.. Anyja neve:. Születési idő:.. A túramozgalom teljesítését igazoljuk

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa évi XXVIII. Borverseny EREDMÉNYEK

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa évi XXVIII. Borverseny EREDMÉNYEK SSZ Oklevélre termelő neve Bornév Évjárat Édesség Eredmény Érem 278 NAIK - SZBKI Szürkebarát késői szüretelésű 2015 édes 96,10 Nagy Arany 193 Váli Bor Édes négyes 2015 édes 96,00 Nagy Arany 244 Borbély

Részletesebben

Termelő bornév évjárat pont Érem Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé ,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű Nagy

Termelő bornév évjárat pont Érem Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé ,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű Nagy Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé 2015 95,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2012 95 Nagy Aranyérem Merényi Zsolt Zeus késői 2015 94,8 Nagy Aranyérem EMB-Szeremley Birtok Kft Olasz rizling

Részletesebben

Dörgicsei települési értéktár elemei Sorszám Megnevezés Helyszín Helyrajzi szám Javaslattevő

Dörgicsei települési értéktár elemei Sorszám Megnevezés Helyszín Helyrajzi szám Javaslattevő Dörgicsei települési értéktár elemei Sorszám Megnevezés Helyszín Helyrajzi szám Javaslattevő Lakóépületek 1 Lakóház Diófa u. 10. 518 Pető Piroska 2 Lakóház Diófa u. 9. 516 Pető Piroska 3 Lakóház és kőkerítés

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

OKLEVÉLEN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT

OKLEVÉLEN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EN SZEREPLŐ NÉV BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT ERED MÉNY PÁPA LAJOS JUHFARK NAGYSOMLÓI JUHFARK 2013 95,00 BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR 2012 90,20 FEIND BORHÁZ CABERNET

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.05.12. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.05.12. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os HUF oda 420 vissza pedig 235; Összesen: 655

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. április 16.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 371/2015. Termékleírás szerinti

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok. december 10.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 868/. Termékleírás szerinti

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. április 30.-i érzékszervi bírálat Bírálati lista 1./ Borok mintaszáma: BBBB 421/2015. Termékleírás szerinti megnevezése: Zalai

Részletesebben

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. február 19.-i érzékszervi bírálat Jegyzőkönyv a bírálatról 1./ Borok mintaszáma: BBBB 146/2015. Termékleírás szerinti megnevezése:

Részletesebben

badacsony new yorkban

badacsony new yorkban a Badacsonyi Borvidék legjava Budapesten 2017. április 05. szerda badacsony new yorkban Pincéink rejtett kincsei Szervező: Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület 8261 Badacsony, Park utca 14. badacsonytomaj@tourinform.hu

Részletesebben

Szent Erzsébet út SÁROSPATAK KASSA

Szent Erzsébet út SÁROSPATAK KASSA Szent Erzsébet út SÁROSPATAK KASSA SZOLGÁLTATÓI füzet Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HU-SK 2008/01/ 1.3.1 www.husk-cbc.eu. Sárospatak 3950 Szent Erzsébet Ház Szent

Részletesebben

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/202. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről. melléklet H B T Jelmagyarázat Homlokzati elemek, vakolatdíszek - architektúra,

Részletesebben

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék Szőlőbirtok és pincészet Badacsonyi borvidék A kis hegy, ahol nagy élmények várnak A Káptalantóti határában emelkedő 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike, adottságait

Részletesebben

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2015. évi borversenye XII. Kéknyelű borverseny nev bornev evjarat erem NAIK Kutató Intézet Olasz rizling 2012 Champion Borbély Családi

Részletesebben

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T

Az Országos Kéktúra (OKT) útvonala (Írott-kő Hollóháza) Tapolca. Forrás: turistautak.hu. # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T # Burkolat Szélesség Járhatóság HOSSZ FEL LE W IKON C SZ T Tapolca 739490 aszfalt országút A 8 m 0 m 0 m Jobbra Széchenyi utca 1 T05_1 739491 aszfalt országút A 60 m 1 m 0 m Jobbra Damjanich utca 1 T05_1

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

Badacsony Régiós Buszjárat. Élményállomások a Badacsony Régióban

Badacsony Régiós Buszjárat. Élményállomások a Badacsony Régióban Élményállomások a Badacsony Régióban Kialudt vulkánok kúpjai, fügét érlelő klíma, zamatos borokat termő hegyoldalak, hűs erdők, susogó nádasok, hullámzó Balaton. Mindez és még sok élmény várja Vendégeinket

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok 2016. április 1.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 427/2016. Termékleírás

Részletesebben

Borbarangolás 2014. Egy jóízű kaland a vulkánok völgyében

Borbarangolás 2014. Egy jóízű kaland a vulkánok völgyében Borbarangolás 2014 Egy jóízű kaland a vulkánok völgyében BORLELŐHELYEK NYITVA TARTÁSI NAPOK 1. HOTEL BONVINO...Február 15-21. 2. ISTVÁNDY PINCÉSZET...Február 22-28. 3. SKIZOBOR... Március 1-7. 4. DOBOSI-STIER

Részletesebben

badacsony new yorkban 5

badacsony new yorkban 5 badacsony new yorkban 5 a Badacsonyi Borvidék legjava Budapesten 2016. április 6. New York Palota Szervező: Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület 8261 Badacsony, Park utca 14. badacsonytomaj@tourinform.hu

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2013. április 18.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 379/2013. Termékleírás szerinti

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok 2016. május 26.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 700/2016. Termékleírás

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR

BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR BOR FAJTÁJA BOR FANTÁZIA NEVE ÉVJÁRAT EREDMÉNYÉREM PÁPA LAJOS JUHFARK 2013 95,00 NAGY ARANY BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET OLASZRIZLING BADACSONYI JÉGBOR 2012 90,20 ARANY CABERNET FRANC CABERNET FRANC PR. 2012

Részletesebben

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát. Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak

Részletesebben

Szentes Városi Üdülőtábor. Szigliget

Szentes Városi Üdülőtábor. Szigliget Szentes Városi Üdülőtábor Szigliget Kedves Vendégeink! Tavasztól őszig különös élménnyel gazdagíthatják kikapcsolódásra szánt idejüket, ha ellátogatnak a dunántúli táj legszebb gyöngyszemei közt nyilvántartott

Részletesebben

Tököl határában áll egy gyönyörű, középkori

Tököl határában áll egy gyönyörű, középkori Tököl határában áll egy gyönyörű, középkori eredetű templomocska. A dunai töltés oldalában szerényen meghúzódva jelzi, hajdan itt volt Méregyháza település, s körülötte Cséptelek, Bagamér stb. falvak.

Részletesebben

XXVI. Badacsonyi Borverseny, XIII. Kéknyelű borverseny EREDMÉNY LISTA 2016. április 28.

XXVI. Badacsonyi Borverseny, XIII. Kéknyelű borverseny EREDMÉNY LISTA 2016. április 28. TERMELŐ BORNÉV Évjárat Pont szám Érem Istvándy Pincészet Golgota késői szüret édes 2015 95 Champion Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Szürkebarát töppedt 2014 94,8 Nagy Aranyérem Első Magyar Borház- Szeremley

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24.

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24. Ha január vége, akkor Vince-nap, ha Vince-nap, akkor nyitott pincék és pincejárás a Borvidéken! Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince tartja a közmondás. Az előző években igazi kemény, téli időben zajlottak

Részletesebben

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments Budapest GuestRooms B&B Vendégházunk a Palotanegyed egy felújított, klasszikus épületében helyezkedik el a város szívében, ahonnét

Részletesebben

A JAVASLATTEVŐ ADATAI:

A JAVASLATTEVŐ ADATAI: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI: 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény /szervezet/vállalkozás) neve: Alsóörs Helyi Értéktár Bizottság 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

tartalom Balaton...7 BADACSONYI BORVIDÉK...11 A természet közelében...15 Kulturális kalandok...21 Aktivitás...25

tartalom Balaton...7 BADACSONYI BORVIDÉK...11 A természet közelében...15 Kulturális kalandok...21 Aktivitás...25 tartalom Balaton...7 BADACSONYI BORVIDÉK...11 A természet közelében...15 Kulturális kalandok...21 Aktivitás...25 településeink BADACSONYTOMAJ, BADACSONYÖRS, BADACSONY BADACSONYTÖRDEMIC, BADACSONYLÁBDIHEGY

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0445 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze KASTÉLY ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS A

Részletesebben

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani:

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani: M a nai V e n d é g h á z P á z m á n d P á z m á n d F e j é r m e g y e ka z e p é n, a V e l e-nh ce eg iy s é g k e l e t i n yaz l v á n y a i a l a t t, a z M 7 ( a u tai p á l y a ) ka z e f e k

Részletesebben

BADACSONYI BORVERSENY Sorszám Pincészet neve Termék megnevezés Évjárat Eredmény Érem

BADACSONYI BORVERSENY Sorszám Pincészet neve Termék megnevezés Évjárat Eredmény Érem BADACSONYI BORVERSENY 2019. 197 Varga Pincészet Kft. Kéknyelű jégbor 2008 96,60 Nagy Arany 145 Németh Pince Napsugár 2017 95,80 Nagy Arany 58 Istvándy Pincészet Golgota 2017 95,50 Nagy Arany 196 Varga

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

A Főapátságban látogatható területek nyitva tartása*

A Főapátságban látogatható területek nyitva tartása* NYITVA TARTÁS 2019. A Főapátságban látogatható területek nyitva tartása* Apátsági Pincészet vezetések** 01.01. -01.14. között ZÁRVA 01.15. 03.20. kedd-vasárnap 10.00 15.00 hétfőn zárva 03.21. 04.30. kedd-vasárnap

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok 2016. február 4.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 123/2016. Termékleírás

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1449 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze - Hills Magnificent luxus villa eladó Firenze

Részletesebben

õserõ a hegytetõn Az egész légkör, a hely V eranda

õserõ a hegytetõn Az egész légkör, a hely V eranda õserõ a hegytetõn Sokan vágynak kilépve a nagyvárosi élet nyüzsgésébõl és számtalan stresszhelyzetet teremtõ légkörébõl a Balaton-felvidék páratlanul egyedi környezetébe, ahol nem ébresztõórára kel fel

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben