12 hét Online Tréning

Átírás

1 12 hét Online Tréning 9. rész Nyújtás! írta: Kozaróczy Tibor

2 2 A nyújtás olyan, mint a prosztata vizsgálat 40 felett tudjuk, hogy hasznos lehet, de a legtöbbünk nem iktatja be kellő rendszerességgel. Ennek a dolognak, legalábbis a nyújtást illetően legalább három oka van. Egyrészt a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi mindent tehet értük a rendszeres nyújtás, másrészt nem tudják hogyan és mikor csinálják, harmadrészt lusták. Az előbbi kettőben megpróbálok egy picit segíteni, a harmadik esetre javasolnám a testépítés helyett mondjuk a focit vagy a tekét. A nyújtás egy picit paradox dolog, ugyanis vannak pozitív és negatív hatásai egyaránt. Mint ahogy az edzés és az étkezési rend egyes elemeire, úgy a nyújtásra is elmondhatjuk, hogy olyan, mint egy gyógyszer. Ha valami problémánk van, akkor nem egyszerűen gyógyszert kell szednünk, hanem a megfelelő gyógyszert kell szednünk, a megfelelő időben és a megfelelő dózisban. 1. Mit tehet értünk a nyújtás? Kezdjük azzal, hogy mit is tehet értünk a nyújtás, pontosabban a megfelelő típusú, idejű és jól időzített nyújtás! Joe DeFranco, ezt meglehetősen egyszerűen fogalmazta meg: Az edzés nyújtás nélkül egy rakás haszontalan izommal fog beborítani. Más szavakkal egy tipikus, a mindennapi dolgokra alkalmatlan tökfej leszel, aki úgy néz ki, mint Tarzan, de úgy teljesít, mint Jane! A nyújtás egy felől alapvető jelentőségű dolog, ha nem egyszerűen egy attraktív fizikumot szeretnénk, hanem azt is, hogy az funkcionálisan is megfeleljen a mindennapi követelményeknek. Másfelől azonban a nagyobb és erősebb izmokért vívott harcunkat is segítheti! Meglehetősen hosszú listát írhatnánk a nyújtás lehetséges előnyeit taglalva, de nézzük itt és most csak azokat, amelyek testünk átformálásában különösen jelentősek lehetnek: javítja a hajlékonyságot és a mobilitást, így (megfelelően alkalmazva) segítheti a sérülések elkerülését támogatja az izomnövekedést növeli az erőszintet gyorsítja a regenerálódást Kezdem a másodikkal, mert valószínűleg a legtöbbünket ez érdekli a legjobban, és mert az első egy picit paradox, így azt hagyjuk a végére! Az agresszív nyújtások, mint az izomnövekedést segítő eszközök leginkább John Parillo, az ABCDE diéta atyja Torbjorn Akerfeldt, és a DoggCrappként elhíresült Dante Trudel nyomán kerültek a figyelem középpontjába. Parillo és Akerfeldt feltételezései szerint az izmok agresszív nyújtásával, az izmokat körül vevő burok tágítható, így az izomnövekedéshez rendelkezésre álló hely növelhető. Valójában azonban nem egy egyrétegű burokról beszélünk. Minden izmot kötőszövetes tok vagy pólya (fascia) burkol be, az egyes rostokat laza, rostos kötőszövet az un. endomysium veszi körül, ami egy vékony, retikuláris rostokban gazdag kötőszövetes réteg. A csoportba szerveződött izomrostok egyesüléséből álló un. izomnyalábot a perimysium internum burkolja, ez egy az előzőnél vastagabb kötőszövetes réteg. A több izomnyaláb által alkotott izmot pedig a perimysium

3 3 externum vagy másnéven epimysium egységes izommá fogja össze. Ez egy még erősebb, durva rostos kötőszövetből álló, vaskos burok. Parillo, Akerfeldt, majd később Hany Rambod is e burok nyújtásában látták az izomépítés egyik kulcsát, mondván, amikor az izom növekedésnek indul, egyre jobban kitölti a rendelkezésre álló helyet, ami mind fizikailag, mind negatív visszacsatolások útján korlátozza a további növekedést. A gondolatmenetet folytatva, a pólya tágítására legalább három lehetőségünk is lehet: agresszív nyújtás, extrém bedurranás és túltáplálás okozta sejttérfogat növekedés. John Parrillo az izmok növekedésének gátját jelentő pólyát agresszív nyújtásokkal vélte megvalósíthatónak, mégpedig a sorozatok közben végezve azokat. Ennek oka, hogy az izmok ilyenkor felpumpált állapotban vannak, ami feltétele a kívánt hatás elérésének. Ajánlásai szerint nyújtásokat a fájdalomküszöbön túl húzva 10 másodpercig kell kitartani, majd azt egy erőteljes kontrakció kell, hogy kövesse, amit az adott izom megfeszítésével kell produkálnunk. Azaz a nyújtás után olyan erőteljesen kell feszíteni izmainkat, az erre legoptimálisabb pozícióban, amennyire csak emberileg lehetséges. Akerfeldt az agresszív nyújtás és a túltáplálás kombinációjában látta a megoldást. A spirder (azaz pók) névre hallgató módszere, az excentrikus gyakorlatvégzést használta ki, ám a lényegi elem hasonlóan a vérbő/felpumpált izom nyújtása volt, kiegészítve a túltáplálás áldásos hatásaival. A túltáplálás szerepe a fokozott tápanyag raktározás, így további tágító hatás generálásában és emelkedett anabolikus hormonszintekben van. (Akerfeldt ABCDE diétájának egyik lényegi eleme a koplalást követő túltáplálás, ami kezdetben fokozott tápanyag raktározást és emelkedett tesztoszteron, inzulin és IGF-1 szintekkel jár, így rendkívül hatékony táptalajt biztosít az agresszív nyújtásokhoz.) A Hany Rambod féle FST-7 módszer a harmadik oldalról közelít. Rambod nem az izom hosszanti megnyújtását ajánlja az izompólya tágításához, hanem azt belülről-kifelé igyekszik tágítani, egyfajta a volumenizálással, pontosabban egy rendkívül erőteljes bedurranással elérésével. Ami a nyújtás szükségességét illeti DoggCrapp egy picit egyszerűsít a dolgon, pontosabban a magyarázaton, a módszerének magyarázata inkább empirikus. Turdel a sikeres testépítő versenyzőket vizsgálva három közös pontot talált. Az első, hogy nagy súlyokat emelnek, a második, hogy az egyes testrészeket heti egy alkalomnál rendszeresebben edzik, míg a harmadik, hogy az átlagosnál jobb flexibilitással rendelkeznek. E harmadik pont vezetett, ahhoz, hogy a programjának szerves részéve tette az agresszív terheléses nyújtásokat! De tegyük egy picit megalapozottabbá a nyújtás izomépítő hatását! Valójában, ami az izomnövekedés illeti, a nyújtás messze túlmutat az izompólya tágításán, pontosabban annak szándékán. A nyújtás okozta mechanikai inger olyan hormonális és egyéb változásokat indukál, melyeknek eredményei hipertrófia, és kapj a szívedhez, de hiperplázia is! A statikus nyújtások ilyetén hatásait illetően, az inzulinszerű növekedési faktor izomspecifikus izoformáit szokás kiemelni. Az izomban legalább két IGF-1 izoforma fejeződik ki: a mechanoszenzitív növekedési faktor (MGF vagy IGF-1Ec), amit a mechanikai terhelés, az izomsérülések és a nyújtás aktiválnak, és egy később megemelkedő, a máj IGF-1 hez hasonló (IGF-1Ea). Az MGF segíti az izom szatellit-sejtek (róluk részletesen beszélünk egy következő részben) osztódását és sérült rostokkal való összeolvadását, és gátolja a sejthalált. A fehérjeszintézis fokozása mindkét izoforma sajátja. Amikor nyulak lábát nyújtott

4 4 pozícióban rögzítették, 4 nap múlva jelentős mértékben emelkedett IGF-1 mrns expressziót regisztráltak. Egy másik ezúttal patkányokon végzett kutatás során az állatok egyik lábát nyújtották 11 napon keresztül, míg az ellenoldali izmokat nem. A 11 nap elteltével a nyújtott oldali izom tömege 60 százalékkal nagyobb volt, mint az ellenoldali párjáé, az IGF-1 mrns szint pedig, mintegy háromszorosa volt annak. A nyújtás azonban tovább is megy, pontosabban más oldalról is támad! Wackerhage Jelátviteli útvonalak az izomnövekedés szabályozásában című publikációjában 4 dolgot emel ki, az izomnövekedést szabályozó Akt/mTOR jelátviteli útvonal regulációját illetően: 1. IGF-1/MGF és inzulin, 2. mechanikai inger 3. aminosavak 4. az izomzat energetikai állapota. Azaz a mechanikai inger, így például a megnyúlás közvetlenül is hatást gyakorol a fehérjeszintézis gépezetére! Patkányok denervált gázlóizmát 2 héten keresztül napi 15 percet nyújtották. A vizsgálat eredményei szerint a nyújtás jelentős mértékben csökkentette a denerváció okozta atrófiát! Az okokat vizsgálva a kutatók, arra a következtetésre jutottak, hogy az Akt/mTOR jelátviteli útvonalnak lehet szerepe az izomsorvadás blokkolásában, ugyanis az ismételt nyújtások hatására fokozódott az Akt, p70s6k és 4E-BP1 foszforilációja a denervált izmokban, azaz a nyújtás aktiválta a fehérjeszintézis gépezetét beindító jelátviteli útvonalat. A kapcsolódó kutatások szerint, ha egy izmot megnyúlt pozícióban rögzítenek, akkor lényegesen kisebb mértékű atrófia figyelhető meg, mintha természetes, vagy akár megrövidült pozícióban rögzítik. Amikor nyulak digitorum lateralis izmát megnyúlt pozícióban rögzítették a szarkomer hossz az átlagos 3,1 mcm-ről 3,5mcm-re növekedett, azonban néhány nap után a megnyúlt pozíció fenntartása ellenére az átlagos szarkomer hossz 3,1mm-re csökkent, ami újabb szarkomerek képzésére utal! A nyújtásokat illetően azonban a madaras tanulmányok a legtöbbet emlegetettek, melyek picit tovább is visznek minket a fentieken. Az egyik ilyen kutatás során az egész napos nyújtási inger hatását vizsgálták. Madarak szárnyait súllyal húzták lefelé 24 órán keresztül, melyet óra szünet követett. 15 nap elteltével a lassú rostok keresztmetszete átlagosan 28.6%-kal, míg a gyors rostok keresztmetszete 18.5%-kal növekedett. Az átlagos rostkeresztmetszet növekedés 27.8%-os volt a nyújtott izomban. Ugyanezen kutatócsoport vizsgálta a progresszív, azaz fokozatosan növekvő terhelést jelentő nyújtás hatását is 12, 16, 20, 24 és 28 napon keresztül. A vizsgálat eredményei szerint az izomtömeg a 12 napos csoportban 174%-kal, a 16 napos csoportban 196%-kal, a 20 napos csoportban 225%-kal, a 24 napos csoportban 264%-kal, míg a 28 napos csoportban 318%-kal növekedett! Amiért pedig azt írtam, hogy tovább is visznek az előbbieken az a következő! A a sorozat későbbi részeiben részletesen foglalkozunk az izomnövekedés típusaival így a hiperpláziával is. A hiperplázia az izomrostok számbeli növekedését jelenti, melyről sokan még ma is azt gondolják, hogy csupán tündérmese, és a születésünk után nem történik ilyesmi velünk, illetve bennünk. Az igazság az, hogy ez közel sem ilyen nyilvánvaló. A hiperplázia jelenléte az emberi szervezetben speciális körülmények között több mint egy évszázada ismert, így például hiperplázia figyelhető meg izom disztrófiában szenvedők esetén, és terhes kismamák hasizmaiban! Ennek ellenére a hiperpláziát még ma is egyfajta mitikus köd lengi körül. Ezzel egy későbbi részben részletesen foglalkozunk, de most nézzük, hogy akkor mégis miért hoztam most fel!

5 5 Az egyik első e területet célzó vizsgálatot Sola és kollégái végezték 1973-ban. A vizsgálat során csirkék egyik szárnyára súlyt erősítettek, mellyel a hátizmokban megnyúlást produkáltak. A vizsgálat eredményei szerint a madarak vizsgált elülső széles hátizmában 16%-os rostszám növekedés volt mérhető. Alway és kollégái hasonlóan madarakat vizsgáltak, ám Ők kegyetlenül 30 napon keresztül szünet nélkül nyújtották azok hátizmait. A vizsgálat eredményei szerint a krónikus nyújtás 172%-os növekedést okozott az elülső széles hátizmok tömegében, és 52-75%-os rostszám növekedést! Antinio és Gonyea még tovább ment, és progresszíven növelte a madarak szárnyára kötött és így nyújtást előidéző terhelést a kezdeti 10%-ról 15%, 20%, 25% majd 35%-ra, 2 napos szünetekkel. A nyújtó napok száma összesen 28 volt, melynek nyomán 334%-os izomtömeg és 90%-os rostszám növekedést regisztráltak! A dologgal persze van két gondunk az egyik, hogy nem vagyunk madarak, bár ez azért nem annyira nagy gond, a másik, hogy egyikőnk se fogja a karjaira kötött súlyokkal tölteni az amúgy is véges földi óráinak jelentős részét. Szerencsére azonban nem is kell ahhoz, hogy profitáljunk ebből a dologból! De az optimális időtartammal a hamarosan, a hiperpláziával pedig egy későbbi részben részletesebben foglalkozunk. Itt és most a lényeg, hogy felkapd a fejed és lásd, hogy szükséged van erre a nyújtás dologra! Ezzel a lendülettel lépjünk is tovább az izomnövekedésről az erőszint növekedésére! A nyújtás ebből a szempontból egy paradox tevékenység! Egyfelől nem mindegy milyen típusú nyújtásról van szó (erről a következő részben részletesen olvashatsz), másrészt nem mindegy, hogy mikor végezzük a nyújtást. Sokáig bevett szokás volt, és néhány sportágban még ma is az, az edzések előtti statikus nyújtások végzése. Mára bizonyított és elfogadott az, hogy az edzés előtti intenzív statikus nyújtás csökkenti a teljesítményt. A kapcsolódó kutatások szerint az edzés előtti statikus nyújtás 4,5-28 %-kal is csökkentheti az erőszintet. Az erőteljes statikus nyújtás csökkenti a motoneuronok ingerlékenységét, az aktin-miozin interakciót, növeli az ízületek lazaságát és csökkenti az izmok merevségéből fakadó kontrakciós erőt. Egy kapcsolódó kutatás szerint a háromfejű lábikraizom nyújtása után, a nyújtási-reflex hosszabb időn keresztül elnyomott maradt, mely lényegi elem az erőkifejtés szabályozásában/koordinálásában. Edzés és verseny előtt tehát nem ajánlott erőteljes statikus nyújtásokat végeznünk, ha a sérülések elkerülése és a maximális izom-teljesítmény a cél, ezzel analóg módon az edzések szettjei közötti intenzív statikus nyújtás is egy kérdőjeles dolog, ha számít az elérhető teljesítményszint! Ehhez azonban két kiegészítés is szükséges egyfelől nem csupán statikus nyújtások léteznek, másfelől nem csupán az edzések előtt nyújthatunk. Ellentétben ugyanis a statikus nyújtásokkal a dinamikus nyújtások a bemelegítés részeként is hasznosak lehetnek, segíthetnek ugyanis az optimális mozgás-amplitúdó elérésben, anélkül, hogy negatívan befolyásolnák az elérhető teljesítményt és a stabilitást. A statikus nyújtások esetén pedig, ha a nyújtás jól időzítjük, így például edzések végén, vagy attól szeparáltan végezzük, akkor segítségükkel hosszabb távon úgy fest valójában növelhető is az erőszint! Egy kapcsolódó ausztrál kutatásban 18 erőemelő vett részt, átlagosan 7 éves edzésmúlttal. Az alanyok heti két fekvenyomó edzést végeztek, ám az atléták egyik fele minden edzés végén statikus nyújtást végzett a mellizmokra és az elülső deltákra, míg a másik csoport nem

6 6 nyújtott. A vizsgálat eredményei szerint a nyújtást is végző csoport átlagosan 16 font (5,4 %- kal) fejlődést ért el fekvenyomásában, míg a nyújtást nem végző csoport csupán 1,5 fonttal volt képes növelni egyismétléses maximumát. Egy másik a Journal of Strength and Conditioning Research című szaklapban publikált vizsgálatban az alanyok 8 héten át heti 3 lábedzést végeztek, ami 3x6 ismétlés combfeszítést, combhajlítást és lábtolást tartalmazott. Az alanyok egyik csoportja emellett heti 2 alkalommal statikus nyújtó gyakorlatokat végzett a csípő-, comb-, és vádli izmaira. A vizsgálat eredményei szerint a csak súlyzós edzést végző csoport 12%-os fejlődést ért el a combhajlítás 1 ismétléses maximumában, 14%-os a combfeszítés 1 ismétléses maximumában, míg 9%-os fejlődést a lábtolás 1 ismétléses maximumában. A súlyzós edzés mellett nyújtást is végző csoportban a fejlődés 16% volt a combhajlítás, 27% a combfeszítés és 31% a lábtolás esetén. A harmadik elem, amit a nyújtások előnyös hatásai közül kiemeltünk a sérülések kockázatának csökkentése. Ahogy említettem ez egy picit szintén ellentmondásos dolog. Ahogy arról, az imént már szó esett, az edzések előtt végzett a statikus nyújtások éppen hogy fokozhatják a sérülések kockázatát. Egy a Hawaii-Manoa Egyetemen végzett kutatásban 1543 futó vett részt, aki indult a Honolulu maratonon. A vizsgálat eredményei szerint azon futóknak, akik rendszeresen nyújtottak 47%-a szenvedett valamilyen sérülést az egy éves követési periódus alatt, míg azon sportolóknak, akik nyújtásokat rendszeresen nem végeztek csupán 33%-a! Ezt a kutatást sokszor és sokhelyütt citálták, de hozzátartozik egy fontos kiegészítés! Azon futók, akik az edzéseik előtt, a bemelegítés részeként nyújtottak nagyobb eséllyel sérültek meg, ám azon futók, akik az edzéseiket követően nyújtottak, valójában nem! Sőt, ezen sportolók esetén a sérülés kockázata kisebb volt! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez azért nem ilyen egyszerű. A stabilitás és a flexibilitás között inverz kapcsolat van. A túlzott merevség sérülésekhez vezet, azonban a másik véglet szintén, ugyanis csökkent stabilitással és egyensúlytalansággal jár. Optimális mobilitásra kell tehát törekednünk, nem túlzottra. Ehhez pedig legalább két dolgot figyelembe kell vennünk, az egyik a súlyzós edzés hatása, a másik az egyéni adottságok e téren jellemző csoportja! Ami a súlyzós edzéseket illeti általános nézet az, hogy a testépítők a természet merev teremtményei, ez azonban nem feltétlenül állja meg a helyét egy ilyen általánosítás formájában. Egy 1964-es kutatás során J. R. Leighton egy Mr America címet nyert testépítő, egy világbajnok súlyemelő és egy csoport átlagos 16 éves fiú hajlékonyságát vetette össze. A testépítő 16 tesztben hajlékonyabbnak, 8 tesztben hasonlóan hajlékonynak mutatkozott, mint a kontroll csoport és csak 6 tesztben volt kevésbé flexibilis. A súlyemelő 14 tesztben hajlékonyabbnak, 6 tesztben hasonlóan hajlékonynak és 10 tesztben mutatkozott kevésbé flexibilisnek, mint a kontroll csoport tagjai. Egy másik kutatás során korábban súlyzós edzést nem végző alanyok 11 héten keresztül súlyzós edzést végeztek. A vizsgálat eredményei szerint a súlyzós edzés nem csökkentette az alanyok flexibilitását, éppen hogy növelte azt! A dologhoz azonban hozzá tartozik egy fontos kiegészítés, meg hozzá az, hogy nem általánosíthatunk, a fentiekben mégis megtettük! Itt ugyanis egy általános merevségről illetve flexibilitásról volt szó, de a dolog valójában nem ilyen egyszerű! A Leighton féle kutatás során azt tapasztalták, hogy a váll és mellizmok lényegesen nagyobb tömege, ezen a területen tulajdonképpen csökkentette a flexibilitást! Emellett a vádli, a comb bizonyos izmai és a csípőhajlító izmok szintén rövidülésre hajlamosak az intenzív súlyzós edzések és a következményes izomnövekedés nyomán!

7 7 Ezeken a területeket tehát alapvetően szükségünk lehet a nyújtásokra a sérülések elkerülése érdekében is és nem csupán az izomépítés okán! De ez még mindig egy általánosítás, és ilyen formában veszélyes. Vannak ugyanis helyzetek, amikor a nyújtás kerülendő az adott területen! Ebből kettőt emelnék ki: 1. A túlzottan flexibilis izmok esetén kerüljük a nyújtást! Amikor például a térd a fiziológiás hiperextenzió mértékét meghaladóan nyújtható (genu recurvatum), azaz a comb a lábszárral előrefelé nyitott szöget zár be akkor hiba lenne a combhajlító izmok további nyújtása. Ilyenkor az adott izom tónusa nem elég erős, ezért az izom megerősítését kell kőkeményen dolgoznunk, miközben a következményesen megrövidült antagonista izmok, ez esetben a combfeszítő izmok nyújtásán is ügyködünk. Hasonlóan a könyök ízület és így a karizmok esetén. Az egyéb izmok és ízületek ilyetén kategorizálására számos technikát/módszert/tesztet dolgoztak ki, ezek ismertetése meghaladja ennek a sorozatnak a kereteit, és azt gondolom, hogy emellett még kevés gyakorlati haszna lenne. Ezt a két elemet csak azért ragadtam ki, mert gyakoriak a testépítés világában, míg a csípő és vállízületeket illetően, ahogy a fentiekben láttuk elsősorban a mozgástartomány beszűkülése jellemző és kevéssé gyakori a túlzott flexibilitás. Ez megint általánosítás, de ennél mélyebben itt és most nem gondolom, hogy kellene ezzel foglalkoznunk. 2. A másik eset, amikor át gondolnunk a nyújtóprogramunkat, az az eset, amikor jelentős különbség van a két testfél adott területének/izomcsoportjának a flexibilitásában. Ilyen esetben az aszimmetria megszűntetésén dolgozzunk, amikor ez rendben van, akkor térjünk át egy e terültet érintő általános nyújtóprogramra. Emellett természetesen nem nyújtunk sérült izmokat, nem nyújtunk sérült lágyrészek esetén, törések után és az időt sem nyújtjuk tovább, hanem nézzük, hogy mit is kellene tennünk! 2. Nyújtás típusai Első megközelítésben a nyújtás lehet statikus és dinamikus. A statikus nyújtás az, amikor felveszünk egy pozíciót majd az izmot fokozatosan a végletekig nyújtjuk és megtartjuk ez a nyújtott pozíciót az előírt ideig. A statikus nyújtás, tehát egy megtartott nyújtópozíció. A dinamikus nyújtás során ezzel szemben a test egy része mozgásban van, és ennek a mozgásnak a lendületét használva nyújtjuk az izmot. Ilyen dinamikus nyújtások például a kontrolált láb- és karlendítések. Ettől némileg elválik az un. ballisztikus nyújtás, amikor ez a fajta dinamika nélkülözi a kontrollt, és a mozgás, illetve a mozgásból fakadó lendület a testet, vagy a végtagot a normál mozgásterjedelemnél nagyobb kilendülésre kényszeríti. Ez a fajta nyújtás sérülés veszélyes, így ritkán alkalmazott és még ritkábban javallott a végzése. A nyújtás lehet passzív és aktív. Az aktív nyújtás során az antagonista izmok erejével nyújtjuk az adott izmot. Pl. a karod oldalsó középtartásba emeled, majd a hát és vállizmaid erejével

8 8 hátrahúzva nyújtod a mellizmaidat. Ilyenkor tehát az agonista izmok feszülése segíti az antagonisták nyújtását. A passzív nyújtás során a pozíció felvételéhez és megtartásához külső segítséget veszünk igénybe, ami lehet egy másik testrészünk, egy segítő partner, egy mozdíthatatlan tárgy, és ide tartozik a súlyzó segítségével végzett nyújtás is, amit terheléses nyújtásként szokás emlegetni. A passzív nyújtásokat nem korlátozza az antagonista izom ereje, így lényegesen intenzívebb lehet, mint egy aktív nyújtás. Egy speciális típus az un. PNF (proprioceptív neuromuszkuláris facilitáció). A PNF-t valójában nem egyszerűsíthetjük nyújtásokra, ugyanis egyszerűbb és bonyolultabb elsősorban gyógytornász által vezetett mozgás mintákat jelent, melyeket eredetileg agyvérzést szenvedett betegek rehabilitálására fejlesztették ki. A PNF az egyik leggyorsabb és leghatékonyabb módszer a mozgásterjedelem növelésére. Szempontunkból a PNF mintáknak csak egy kisebb része lehet itt és most érdekes, pontosabban a PNF speciális nyújtási mintái, így egy picit leszűkítjük a PNF fogalmát azon mintákra melyekben a statikus nyújtást az izometrikus feszítéssel kombináljuk. Két technikát ragadhatunk ki, ami minket érdekelhet: Az egyik az un. CR (contract-relax vagy hold-relax) technika, melynek során az izmot először megnyújtjuk, majd izometriásan megfeszítjük 7-15 másodpercre, ellazítjuk 2-3 másodpercre, és végül ismét megnyújtjuk másodpercre. A másik módszer az un. CRAC (contract-relax-agonist-contract) technika, melynek során a CR módszerhez képest az antagonista izmot is összehúzódásra késztetjük. Hasonlóan a CR technikához az izmot először megnyújtjuk, majd izometriásan megfeszítjük 7-15 másodpercre, a különbség annyi, hogy ezek után az izmot ellazítjuk miközben pedig az antagonista izmot feszítjük izometriásan 7-15 másodpercig, majd ismét nyújtunk másodpercig. 3. A teendők Két dologról van szó a nyújtás típusáról és a kivitelezésről. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a dinamikus nyújtások alkalmasak lehetnek a bemelegítés részeként, a mozgástartomány kiszélesítéséhez, az optimális mozgás-amplitúdó eléréséhez. Ezzel ellentétben a statikus nyújtásokat ebben az időpontban kerüljük, azonban az edzések végén illetve attól szeparáltan, ahogy a fentiekben is láttuk sok mindent tehetnek értünk! A továbbiakban a statikus passzív nyújtásokra fogunk szorítkozni! Egy adott izmot többféleképpen, többféle technikával, testhelyzetben illetve mozgás útján is lehet nyújtani. A következő részben kiemelek e nyújtások közül néhányat, melyek megfelelőek lehetnek! Ebben a részben azonban, ezt megelőzően foglalkozzunk a kivitelezéssel. Nézzük a lépéseket és szabályokat! 1. Hőmérséklet Alapszabály, hogy soha ne nyújts hideg izmot! Azt szokás mondani, hogy a hideg izmok nem csupán sérülékenyek, de szűkebb mozgástartománnyal is rendelkeznek, mint a bemelegített izmok. Azaz nem csupán megsérülhetsz, de a hatékonyságát is elveszti a folyamat! Valójában ez utóbbi nem feltétlenül igaz, számos kutatásban vizsgálták a hőmérsékletnek a mozgástartományra gyakorolt hatását. Egy kapcsolódó kutatás szerint sem a bemelegítés, sem a jegelés nem változtatta meg az aktív térdnyújtás mozgásterjedelmére gyakorolt hatást. Sőt a statikus nyújtások kezdeti fázisában történő fagyasztással különösen jó eredmény érhető el, ez azonban csak szakember felügyelete mellett végezhető, ugyanis az mindenképpen igaz, hogy a bemelegítetlen és rideg izom sérülékeny! Ezért mi magunk soha ne nyújtsunk bemelegítetlen izmot!

9 Fokozatosság A nyújtó pozíciót mindig lassan vegyük fel, fokozatosan belesüppedve, fokozatosan közelítve az elérhető maximális megnyúlásig! Ehhez egy pici élettan! Az izom megnyúlását eredményező passzív feszülés ugyanezen izom reflexes összehúzódásához vezet, ezt nevezzük nyújtási vagy myotaticus reflexnek. A reflexet az un. izomorsók ingerülete váltja ki, melyek az izomrostok között elhelyezkedő speciális receptorok. Az összehúzódáskor kialakuló aktív feszülés mértéke arányos a nyújtás mértékével. A közismert patella-reflex vagy térdín-reflex, amikor pici kalapáccsal a térdünk alá koppintanak, egy tipikus példája ennek, és így alkalmas vizsgálati módszer. A négyfejű combizom ínára (ligamentum patellae) mért ütés megnyújtja az izmot, ami reflexes összehúzódással reagál, ennek eredménye pedig az alsó lábszár kirúgása. Az izom megnyúlása során tehát egy olyan reflex aktiválódik, ami az izmot összehúzódásra készteti, ahelyett, hogy megnyúlna! Ellentétes hatású az un. autogén gátlás, az inverz nyújtási reflex, mely a túlzott izomfeszülést van hivatva ellensúlyozni. Ennek a mechanizmusnak a szabályozója az izom és az ínak határaihoz közel ínak kollagénrostjai között elhelyezkedő Golgi-féle ínorsók. Ha e két mechanizmust szem előtt tartjuk, a nyújtásunk lényegesen hatékonyabb lehet. A megoldást egyfelől speciális PNF technikák jelenthetik, másfelől kiemeltté teszi, azt az elemet, hogy az izom habituládjon az megnyúláshoz. Ez utóbbi akkor történhet meg, ha lassan és fokozatosan közelítjük meg a megnyúlt állapotot, és hosszabb időn keresztül tartjuk azt. 4. Időtartam és gyakoriság Ami az időtartamot illeti egy dolog, ami biztosan nem létezik és ez a konszenzus! Számos eltérő ajánlással találkozhatunk általában 10 és 60 másodpercen belül szóródva. Ha a testépítés világát nézzük, akkor John Parillo 10 másodpercig kitartott nyújtásokat ajánl, míg Droggcrapp 60 másodperceseket. Ha pedig elvonatkoztatunk a testépítés világától, akkor még szélsőségesebb a paletta. Azt mondhatjuk, hogy a szükséges időtartam elsősorban célfüggő. Ami a mozgás tartomány növelését illeti egy 6 hetes vizsgálat során az alanyok napi 15, 30 illetve 60 másodperces nyújtásokat végeztek. A vizsgálat eredményei szerint a mozgási terjedelem növekedése lényegesen nagyobb volt abban a csoportban, amelyben a nyújtás 30 másodpercig tartották, mint abban a csoportban, amelyikben csak 15 másodpercig. A 60 másodperces nyújtással azonban nem mutatkozott további javulás. Egy hasonló ugyancsak 6 hetes vizsgálatban az alanyok combfeszítő izmait napi egyszer illetve háromszor nyújtották 30 másodpercen keresztül. A vizsgálat eredményei szerint nem mutatkozott jelentős eltérés a protokollok eredménye között. A gyakoriságot illetően figyelembe kell vennünk, hogy a nyújtás a súlyzós edzésekhez hasonlóan traumát okoz, illetve olyan élettani változásokat generál melyek regenerálásához és kiaknázásához idő kell. A nyújtás intenzitásától és állapotunktól függően az általános ajánlás heti 1-3 alkalom. E tekintetben tehát a másodperces nyújtások megfelelőek lehetnek, heti 1-3 alkalommal végezve. Ez tekinthető egy általános szabálynak, azon nyújtások esetén melyek segítségével a flexibilitásunkat/mobilitásunkat szeretnénk növelni. Itt elsősorban a csípőizmokat, hasizmokat és a mély hátizmokat nyújtó gyakorlatokat emelném ki! Vannak azonban izmaink, melyek esetén mi nem kizárólag, sőt nem is elsősorban a mozgástartomány növekedésért nyújtunk, hanem annál sokkal többet várunk ettől a tevékenységtől. Ehhez meg kell fontolnunk néhány további dolgot, mind az időtartamot, mind

10 10 az egyéb körülményeket illetően. Ezért innentől kezdve egy picit elkanyarodunk az általános ajánlásoktól, és egy picit speciális módszerre térünk rá, ami segíthet minél többet kihozni a nyújtásokból, már ami az izomépítést illeti. Lesz benne egy pici PNF, egy pici Parillo és soksok fájdalom Még egyszer leírom, hogy ez azon izmok és így nyújtások esetén lehet hasznos, amelyek esetén nem a mozgástartomány növelése a célunk, hanem az izomméret növelése. Így tehát az elsődlegesen mell, váll, felületes hátizmok, bicepsz, tricepsz, combfeszítő és combhajlító izmokat célzó nyújtások esetén alkalmazzuk ezt a módszert! Kezdjük ott ahol általános esetben abbahagytuk, az időtartamnál! Ahogy a korábbiakban láttuk a hosszúra nyúlt nyújtások meglehetősen sokat segítettek az izmosodni vágyó madarakon és rágcsálókon is, így tehetik ezt velünk is. Valójában most csinálhatnánk úgy, mintha létezne egy optimális időtartam, merthogy létezik is, de ezt jelen pillanatban senki sem ismeri. Ezzel együtt találnunk kell egy általunk optimálisnak vélt szintet. Az optimális időtartam és gyakoriság közelítéséhez figyelembe kell vennünk egyrészről, hogy az eredményekhez idő kell, másrészről, hogy a nyújtás a súlyzós edzésekhez hasonlóan traumát okoz, így regenerálódnunk kell, harmadrészt pedig a túlzott flexibilitás (legalábbis bizonyos területeken) nem az, amit produkálni szeretnénk. Ennek tükrében én ezt az optimális szintet itt és most 60 másodpercben határoznám meg! Ez már nagyon jó eredményeket produkál, de kellően rövid ahhoz, hogy még elviselhető legyen, és ne akarjuk elbliccelni. Lehet vele nem egyetérteni, lehet vele vitatkozni, és persze lehet máshogy csinálni, de egyrészről a cikket én írom, másrészről nem létezik egy univerzális és általánosan elfogadott időtartam. Tehát 60 másodperc, de a legkevésbé sem mondanám azt, hogy egyben! Én notórius nyújtó vagyok, de bevallom, hogy nem vagyok képes egy valóban végletekig húzott nyújtópozíciót 60 másodpercig kitartani. 2-szer 30 másodperces nyújtás, vagy 3-szor 20 másodperces is tökéletesen megfelel, de kezdetben a 15 másodperc is kőkemény lehet! Ha 15 másodpercre vagyunk képesek, akkor ezt 4-szer ismételjük, és megvan a 60 másodperc! Ez az időtartam a nyújtott pozícióra vonatkozik, azonban ennek a pozíciónak az eléréséhez trükközzünk egy kicsit! Ebben ugyanis segíthet nekünk a PNF ismertetett CR módszere. Ez természetesen nem kötelező eleme egy jó nyújtó programnak, csupán egy elem, ami segíthet hatékonyabbá tenni. A gyakorlatban mindez a következőképpen nézhet ki. Vegyük fel a szükséges testhelyzetet, majd fokozatosan nyújtsuk az izmot ameddig engedi és néhány másodpercig tartsuk ki a nyújtó pozícióban, ezt követően izmoetriásan feszítsük meg az izmot, azaz az izom erejével próbáljuk elnyomni/tolni,/húzni azt a tárgyat/falat/embert, aminek segítségével elértük a nyújtott pozíciót (ehhez egy picit vissza kell engednünk). Ez 5-10 másodpercig tartson, ezt követően lazítsuk el az izmot 2-3 másodpercre és lassan süppedjünk bele ismét a nyújtó pozícióba. Azt fogjuk észrevenni, hogy egy picit beljebb tudunk menni, azaz egy picit erőteljesebb megnyúlást tudunk kreálni, mint az izometriás feszülés előtt. Ebben a megnyúlt pozícióban tartsunk ki a nyújtást az előírt ideig! Eddig rendben is vagyunk, azonban ahogy írtam van még néhány körülmény, amit figyelembe kellene vennünk. Ez pedig alapvetően az, hogy mit csinálunk a nyújtás előtt és után. Ezen a nyomvonalon haladva a következő kritikus elem, a Parillonál, Akerfeldtnél, és Rambodnál egyaránt előkerülő bedurrant állapot! Ha a legtöbbet akarjuk kihozni a nyújtásból, akkor kreáljunk előtte olyan erőteljes vérbőséget, amilyenre csak képesek vagyunk! Egy picit előre rohanunk itt is, és az edzéseink tervezésénél majd beszélünk ezekről egy picit részletesebben. Itt és most annyi a lényeg, hogy az adott testrész utolsó gyakorlatánál (ami után a nyújtást elvégezzük) alkalmazzunk olyan technikát/ismétlésszámot/szériaszámot, ami ezt a maximális vérbőséget támogatja, vagyis kiváltja. Ilyen lehet a Hany Rambod féle FST-7, vagy egy jól