A SZOCIÁLIS MUNKÁSOK ÜNNEPÉN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SZOCIÁLIS MUNKÁSOK ÜNNEPÉN"

Átírás

1 IV. évfolyam 45. szám Térítésmentes november 10. Ezer fa ajándékba Ezer darab facsemetét ajánlott fel Miskolcnak az Északerdõ Zrt. A fákat a Városgazda Kht. vette át. LÉNÁRT V. Ötszáz darabot ebben a hónapban ültetnek el a város számos pontján, a másik ötszázat pedig az önkormányzati képviselõknek adják át, hogy saját körzeteikben helyezzék el. A Király utcai játszótér és a forgalmas négysávos útszakasz közé mintegy ötven facsemetét ültettek el szerda délelõtt. A város minden olyan pontjára kerülnek fák, ahol Ötven facsemetét már el is ültettek. Nem akármilyen meglepetésekkel várja idén a gyerekeket az ötödik születésnapját ünneplõ, 2007-ben Miskolc Város Nívódíjával elismert Mikulásvonat. December elsején a finn Télapó is Miskolcra látogat, ahol átadja a miskolci Mikulásnak a megbízólevelét. HORVÁTH I. a Városgazda Kht. felmérései szerint a legnagyobb szükség van a zöld lombokra. Eddig a Törökverõ, a Corvin, az Arany János és az Adler Károly utcákban ültettek még. A Városgazda Kht. felhívással fordult a város önkormányzati képviselõihez, hogy csatlakozzanak az akcióhoz. Így mind a 26 miskolci képviselõnek 20 darab csemetét ajánlott fel a vállalat. Így november végéig már a miskolci tereken lesz az 1000 darab csemete. A Király utcai ültetés után a Ládi telepen és a Komlóstetõn gödrök ásásával folytatódott az Északerdõ Zrt. és a Városgazda Kht. akciója. A finn Télapó is Miskolcra látogat Fotó: Juhász Ákos Megtalálhatjuk õket az utcán, kallódó gyerekek után kutatva, fagy ellen küzdõ, emberi szóra vágyó hajléktalanokat segítve. Õk tudják, mekkora jelentõsége lehet egy mosolynak, egy gesztusnak, egy pohár meleg teának, tudják, mit jelent sajnálni és nem lesajnálni az embert, aki család, fedél, biztos jövedelem nélkül próbál életben maradni. SZEPESI S. Õk azok, akik ott vannak a gyámolításra vágyó idõsek mellett, segítik a családokat, a fiatalokat, tanácsot adnak, támaszt nyújtanak az élet mindennapi problémáiban. Munkájuk nem mindig látványos, nem mindig hálás, és igen ritkán kerül a reflektorfénybe. Nélkülük azonban kevesebb lenne az emberség, s kicsit vagy talán jóval nehezebb lenne igazán embernek maradni. A héten a szociális munkát, a szociális munkásokat ünnepeltük Miskolcon. A Szociális Munka Hete november 5-én a Gyõri Nemzeti Színház társulatának vendégjátékával indult, másnap pedig Szociális Információs Napot tartottak az Erzsébet téren kulturális programokkal, szociális totóval, nyereménysorsolással. Az érdeklõdõk itt tájékoztatást, információkat kaphattak a szociális és gyermekjóléti-gyermekvédelmi intézmények, civil szervezetek szolgáltatásairól, a különféle ellátási, támogatási formákról. Szerdán gyermekvédelmi konferencia kezdõdött a Városházán, melyen más helyi és fõvárosi szakértõk mellett részt vett Ferge MESEBIRODALOMBA REPÍT A MIKULÁS-VONAT Egyre nagyobb az elismertségük A SZOCIÁLIS MUNKÁSOK ÜNNEPÉN Ahogy azt már a miskolciak megszokhatták, idén is zakatol a Mikulásvonat! A szervezõk az elõzõ évekhez hasonlóan most is igyekeznek újabb látványosságokkal, attrakciókkal elkápráztatni a kicsiket és nagyokat egyaránt. F. Tóth Géza, a Diósgyõrért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, a vonat egyik megálmodója és fõszervezõje az idei programokat bejelentõ sajtótájékoztatón azt mondta: ez egy eredeti ötlet, ami Diósgyõrbe, Miskolcra van kitalálva. Olyan összefogás segíti, amire máshol nincs példa, egy egész város fogott össze a gyermekekért. Idén pedig a Mikulás-vonat átlépte a megye és az ország határait. A lillafüredi mesebirodalomban a már megszokott feldíszített fák mellett lesz egy újdonság is, egy pénzfa, amely a Magyar Nemzeti Bank és a Diósgyõri Papírgyár támogatásával valósul meg. Felvették a kapcsolatot Szlovákia magyarlakta településeivel is, ahonnan nem csak gyerekek jönnek a vonaton utazni, hanem egy középiskola diákjai is részt vesznek a kísérõprogramokon. Újdonság, hogy interneten lehet a jegyeket rendelni, így ki lehet választani, melyik napon, melyik kocsiban, és melyik ülést szeretnék lefoglalni a Mesebirodalomba utazók. Ádám Ibolya, az önkormányzat kulturális és vendégforgalmi osztályának vezetõje kijelentette, Miskolc számára fontos, hogy ilyen egyedi attrakciók jöjjenek létre. Kiemelte a finn Mikulás miskolci látogatását, aki december elsején érkezik városunkba és több programon is részt vesz a Mikulás-vonat megnyitása mellett. Bak Júlia, az Északerdõ Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette, bár manapság a vasút nem kelendõ és nem gazdaságos, mégis nyolcvan éve üzemeltetik a lillafüredi kisvasutat. Nagy örömmel támogatják a Mikulás-vonatot, amelynek forgalma öt év alatt megnégyszerezõdött. Boda Péter, a Mikulás-vonat rendezvényeit második éve szervezõ University Sportmarketing Kft. marketing-igazgatója kicsit a számokról is szót ejtett. Pozitívumként emelte ki, hogy tavaly tizenötezer gyerek utazott a vonaton, idén pedig bíznak a tizennyolcezres végeredményben. Mivel azonban ebbõl hatezerötszáz gyerek a város óvodáiból ingyen utazik, így nem egyszerû nullszaldósra kihozni a vonatot. A jegyárak igényeltek volna egy nagyobb emelést az idén, de egy lélektani határ fölé nem akartak menni. Lehetõség van azonban cégek számára ötvenezer forintos mely négy jegyet tartalmaz és magánszemélyek részére ötezer forintos támogató jegy vásárlására. FOLYTATÁS A 3. OLDALON. A szociális dolgozók sportnapját a sportcsarnokban tartották. Az Erzsébet téren információs nappal várták az érdeklôdôket., Juhász Ákos Zsuzsa professzor, szociológus is. Káli Sándor polgármester nyitóbeszédében a szociális munka felértékelõdésérõl beszélt, megemlítve azokat a gazdasági-társadalmi folyamatokat is, amelyek új kihívások elé állították a segítõ szervezetek, intézmények munkatársait. Mint fogalmazott, még a 90-es évek elején is elképzelhetetlen volt például, hogy gyermekek éhesen menjenek iskolába, hogy családok olyan szegénységbe kerüljenek, amely már a mindennapi betevõ falatot veszélyezteti. Káli Sándor köszönetet mondott a szociális munkásoknak, mindazoknak, akik a frontmunkát végzik ezen a nagyon fontos, de igen kevéssé hálás területen, s nap mint nap élesben szembesülnek azokkal a problémákkal, amelyekre a társadalom többsége legfeljebb rá- KISTÉRSÉGEK KONFERENCIÁJA A kistérségi társulások fontosságáról és lehetõségeirõl tanácskoztak a szakemberek a lillafüredi Palotaszállóban. A kistérségek megléte azért is nagyon fontos, mert ez a struktúra nemcsak hatékonyabb intézményi és érdekképviseleti munkát tesz lehetõvé, hanem az uniós forrásokat is könnyebben elérhetõvé teszi Magyarország számára. PETRUSKÓ N. Jegyzõk, területfejlesztési és a kistérségekben tevékenykedõ szakemberek gyûltek össze a Palotaszálló egyik termében, hogy a kistérségi együttmûködések legaktuálisabb kérdéseirõl tanácskozzanak, és megvitassák, mit hozhat a jövõ a társulások számára. Ágh Attila, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium IDEA csoportja elnökének hasonlata szerint kistérségekbõl épül fel az ország, ahogy a test sejtekbõl. Ha a kistérség egészséges, dinamikus, akkor az ország is dinamikus. Magyarországon jelenleg 168 kistérség van, ezek közül a miskolci a legnagyobb, amelyben mintegy kétszázezer ember él, és amelynek Miskolcon kívül négy város, és öszszesen 35 település a tagja. A kistérségi összefogások munkájában a települések önkormányzatai kiemelt szerepet játszanak. Mészáros Miklós, a miskolci polgármesteri hivatal fõjegyzõje szerint egyre nagyobb a szerepük az uniós források megszerzésében is, ugyanis információkat is közvetítenek az önkormányzatok felé. Az önkormányzatok pedig jelentõs szereplõi a térség fejlesztésének, annak ellenére is, hogy nem csak az önkormányzatokon múlik a területfejlesztési politika, ezért egy csodálkozik. A miskolci polgármester reményét fejezte ki, hogy a szociális tevékenység egyre inkább tapasztalható elismerése, megbecsülése erõsíti a területen dolgozók önbizalmát, munkájukba vetett hitét is. Szûcs Erika alpolgármester a konferencián elmondott köszöntõjében arról szólt, hogy a felnõtt társadalom szociális problémái kíméletlenül megjelennek a gyermekeknél is. S mivel õk jóval védtelenebbek, kiszolgáltatottabbak, így a problémákat is nehezebben élik meg. Aki a gyermekekrõl gondoskodik, az a jövõrõl gondoskodik! hangsúlyozta Szûcs Erika, utalva a gyermekvédelmi terület fontosságára, s arra is, hogy ez napjainkban talán nem élvez kellõ figyelmet, prioritást, a távlatok kicsit eltûnni látszanak a közgondolkodásból. Holott fogalmazott az alpolgármester ha a jövõrõl, gyermekeink helyzetérõl beszélünk, elõsegíti azt is, hogy szembenézzünk a mával, a jelen problémáival. FOLYTATÁS A 3. OLDALON. Összefogva hatékonyabban Mészáros Miklós, Miskolc fôjegyzôje a konferencia szünetében a Miskolc Televíziónak adott interjút. koordinációs szerep is hárul a kistérségekre és az önkormányzatokra. Bujdosó Sándor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára azt mondja, egyre többen ismerik fel a közös feladatellátás lehetõségeit, elõnyeit, és nem csak a pénzügyi elõnyöket, amit a központi költségvetés ösztönzõ politikája biztosít. Ez pedig gyakran olyan szolgáltatások biztosítását is lehetõvé teszi a kistérség lakóinak, amelyekre az összefogás nélkül nem lenne lehetõségük. FOLYTATÁS A 3. OLDALON.

2 2 KÖZÉLET Miskolc Térségi Integrált Szakképzõ Központ Hivatalosan is átadták a Miskolc Térségi Integrált Szakképzõ Központot. Az országban 16 hasonló intézmény mûködik, Miskolcon a beruházás 1,1 milliárd forintba került. BUDAI G. Ma Magyarországon 1100 helyen folytatnak szakképzést, sokszor elavult tudással, korszerûtlen, idejétmúlt eszközparkkal. A magyar gazdaság azonban csak korszerû tudással rendelkezõ szakemberek révén tud fejlõdni. Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára megjegyezte, 2004-ben uniós forrásból vágtak bele, hogy integrációkat hozzanak létre, amelyek koncentrálják a tudást, a technikát, a feltételeket. Nagy Tanuló régió KONCENTRÁLT TUDÁST AD öröm, hogy Miskolc is vállalkozott erre a fejlesztési irányra, és itt létrejöhetett több mint egymilliárdos támogatással egy térségi integrált szakképzõ központ. Mindenkit érhet jogeset Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy Mindenkit érhet jogeset címmel folyamatosan mûködik ingyenes jogsegélyszolgálatunk. Amennyiben jogi természetû problémájuk, kérdésük van, úgy kérjük, írják azt meg, és küldjék el szerkesztõségünk címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A borítékra írják rá: Mindenkit érhet jogeset. Lehetõségük van ben is elküldeni kérdésüket, ezt az címre várjuk. Jogi szakértõink, dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvédek állnak szíves rendelkezésükre. A képzôhelyre csúcstechnológiás berendezéseket telepítettek. A költségek 6,5%-át a miskolci önkormányzat állta ban indult el a kivitelezés, amelynek során az Andrássy iskola régi mûhelyépülete teljesen megújult. A Versenyképes tudás élethosszig A Miskolc Televízió Tanuló régió címmel indított tematikus magazinmûsort a közelmúltban, melyben a felnõttképzés, az élethosszig tartó tanulás fontosságáról, lehetõségeirõl igyekszik tájékoztatni a régióban élõket. A magazin havonta egyszer jelentkezik, legközelebb november 15-én. Az elsõ magazinból megtudhattuk, az Észak-magyarországi régió jelentõs munkanélküliségét több szervezet, a munkaügyi központ, a felnõtt- és szakképzéssel foglalkozó állami és magánintézmények, valamint a megyei iparkamara együttesen próbálja kezelni. A Bokiknak ebben a folyamatban elsõdleges szerepe, hogy összehangolja a piaci szereplõk igényeit, és a szakképzõk feladatait úgy, hogy a tanuló felnõttek versenyképes tudást szerezzenek, illetve a képzõk alternatívát nyújtsanak az élethosszig tartó tanulás megvalósítására. A kamara közvetíti a gazdaság markáns igényeit, hiszen elég pontosan megmondható, hogy milyen szakmákban van kereslet munkavállalók iránt. Borsod- Lakossági fogadóóra Abaúj-Zemplén megyében jellemzõen a fémipari és építõ gépipari szerelõ szakmák köre keresett. Az iskolarendszerben lévõ döntéshozóknak azt javasolják, hogy lehetõség szerint ezeken a területeken, ezekben a hiányszakmákban indítsanak képzéseket. A Miskolci Egyetem mint a régió legnagyobb tudásközpontja, felelõsséggel dolgozik az élethosszig tartó tanulás népszerûsítésén. A magazin látogatóban járt az ÉRÁK, azaz az Észak-magyarországi Regionális Képzõ Központban, amely 16 éve áll a felnõttképzés és szakképzés szolgálatában. Az intézmény a rendszerváltás után jött létre világbanki támogatással. Már a kezdetekben új módszerekkel dolgozott, amelyeket ír és kanadai minta alapján dolgozott ki. Célja már akkor az volt, hogy olyan munkaerõt képezzen, amely igazodik a piacgazdaság igényeihez. Míg a 80-as években a felnõttképzés az iskolarendszer hiányosságait pótolta, addig a rendszerváltozás után már a munkaerõpiacnak való megfelelés lett a cél. Ez a szemlélet máig meghatározza a szervezet munkásságát. Orosz Lajos alpolgármester, a 2-es számú választókörzet (Martin-Kertváros) szocialista önkormányzati képviselõje november 14-én, 17 órától lakossági fogadóórát tart a Martin-kertvárosi Egyesület helyiségében (Kisfaludy u , a régi szolgáltatóház épülete). Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Fodor Zoltán, a 9. számú választókörzet szocialista önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetében élõket, hogy november 12-én (hétfõn) 17 órától lakossági fogadóórát tart a Széchenyi Általános Iskolában (Miskolc, Hajós u. 5.) Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Annak érdekében, hogy a kedvezõtlen tendencia változzon, sokat tehet a felnõttképzés, noha a szakképzés és az iskolai végzettség a tapasztalatok szerint együttesen van hatással az elhelyezkedés sikerére. A régióban élõ állástalanok egy jelentõs hányada ugyanis nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel sem, õk gyakorlatilag nincsenek jelen a munkaerõpiacon, míg a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezõk kétszer-háromszor olyan eséllyel tudnak elhelyezkedni. A Tanuló régió adása nyomon követte az Omni-bust is. A jármûvet olyan infrastruktúrával, elsõsorban számítógépes és internetes hálózattal szerelték fel, amely alkalmas szakképzési programok kiválasztására, valamint álláskeresésre. Hónapok óta járja a vidéket, eljut minden olyan településre, ahol az állástalanoknak segítséget nyújthat abban, hogy visszataláljanak a munka világába. A TANULÓ RÉGIÓ SO- RON KÖVETKEZÕ ADÁSÁ- BAN a Miskolci Térségi Integrált Szakképzõ Központba látogatott el a Miskolc Televízió. A magazin fókuszában a szakképzés kérdésköre áll, ennek kapcsán a Kós Károly Építõipari Szakközépiskolában és a salgótarjáni Saegul nyelviskolában jártak. Megmutatják azt is, miként lehet eligazodni az e-learning, tehát az internet alapú tanulás útvesztõiben. Tanuló régió november 15-én, csütörtökön, este fél héttõl a Miskolc Televízió mûsorán. teljes épületgépészeti rendszert is korszerûsítették, a képzõhelyekre pedig csúcstechnológiát képviselõ berendezéseket telepítettek mintegy 450 millió forint értékben. A gyakorlati oktatás több szakmai területet is lefed. Mihalik László, az Andrássy Gyula Szakközépiskola igazgatója elmondta: a pályázati kiírás a gépészetre és a kereskedelemmarketingre szólt, ehhez hozzátették az informatikát és az elektrotechnikai területet is, így ennek megfelelõen álltak össze az iskolák, a miskolciak közül a Kandó, a Bláthy, a Szentpáli és a Diósgyõrvasgyári szakképzõ a konzorcium tagja. Ezen kívül még a mezõkövesdi Széchenyi és a tiszaújvárosi Eötvös iskola diákjai járnak majd ide részképzésekre. A gyakorlati munka már elkezdõdött, egyelõre még a tanárok képzése tart, de még ebben az évben a diákok is birtokba vehetik az épületet. PÁRTOK PORTÁK Saját ifjúságpolitikai koncepciót készít a Fidelitas Borsod-Abaúj- Zemplén megyei csoportja. SZ. S. ELÕADÁS A BÁCSKAI MÉSZÁRLÁSRÓL Az MDF Megyei és Miskolci Szervezete tisztelettel vár mindenkit november 21-én (szerda) 18 órától a mindszenti plébánia millenniumi termébe a Vérbosszú Bácskában 1944 õszén címû elõadásra. Elõadó: Matuska Márton újvidéki újságíró, akinek a témában már több könyve is megjelent (A megtorlás napjai, Rémuralom a Délvidéken, Délvidék mártír papjai, Hová tûntek Zsablyáról a magyarok?). Országos demonstrációt hirdet november 10-re az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. A szövetség négy másik szervezet összefogásával az egészségbiztosítási pénztárak üzleti modellje ellen tiltakozik. LÉNÁRT V. Október 15-én az Országos Érdekegyeztetõ Tanács elutasította az egészségbiztosítási rendszer átalakításának kormányzati koncepcióját. Az öt szakszervezeti konföderáció a tiltakozás nyomatékosítására demonstrációt szervez november 10-én, szombaton a miniszterelnöki hivatal parkolójába. A szervezetek elutasítják a tízmillió ember szolidaritásán alapuló társadalmi egészségbiztosítás megszüntetését és az üzleti célú biztosítási rendszer létrehozását. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének IV. évfolyam 45. szám Demonstrál a szakszervezet elnöke szerint nem is gondolkodott a kormány alternatíván, márpedig szakértõi javaslatok születtek az OEP olyan átalakításáról, amely egy önszabályozó rendszert feltételezett, és kitér az egészségnyereségre, szemben az üzleti nyereséggel. Kitér a megelõzésre, azokra a szakmapolitikai részekre, amelyet egy parlamenti vitaanyag nem fog tudni tartalmazni. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége nem fogadja el a kormány reálkereseteket érintõ terveit sem. Szerintük ugyanis ez azt jelentené, hogy nem emelkednek a reálkeresetek jövõre. A szervezet 4%-os reálkereset-növekedésre tett javaslatot, céljuk ugyanis a bérek vásárlói értékének növelése. Vagyis nem bruttó keresetnövekedésrõl, hanem reálkereset-emelkedésrõl kívánnak megállapodni az Országos Érdekegyeztetõ Tanácsban hangsúlyozta az elnök. IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓ Lakossági fogadóóra Ducsai Sándor megyei elnök és Konyári György alelnök sajtótájékoztatójukon elmondták: tisztában vannak vele, hogy szervezetüknek nincsenek olyan anyagi és infrastrukturális lehetõségei, mint a megyei és települési önkormányzatoknak. A koncepció megvalósításához ezért szükség lesz a Fidelitas lobbierejére, a megyei politikusok és civil szervezetek támogatására is. Mint elhangzott, a különféle politikai erõk a választásokat követõen gyakran megfeledkeznek a fiataloknak tett ígéreteikrõl, sok önkormányzat pedig egyáltalán nem is rendelkezik semmilyen ifjúságpolitikai koncepcióval. A szûkös anyagi lehetõségek miatt ugyanakkor az elkészült programokat sem mindig lehet tisztességesen megvalósítani. Ezért döntött úgy a Fidelitas megyei csoportja, hogy saját koncepciót készít nem az eddigiek ellen, hanem reményeik szerint azokat segítve. Ducsai Sándor hangsúlyozta: ez lesz az elsõ olyan szakmai program, amit nem hatóságok, önkormányzatok, idõsebb generációk dolgoznak ki a fiatalok helyzetével kapcsolatban, hanem maguk az érintettek. A Fidelitas helyi csoportja elsõként fog összeállítani ilyen munkát a megyei ifjúsági szervezetek közül. Ezzel jelezni szeretnénk, hogy nem látványpolitizálásra ösztönözzük a fiatalokat, Magyarország legnagyobb jobboldali ifjúságpolitikai szervezetén belül mi leszünk az elsõk, akik egy megye egészének a számára próbálunk megoldási javaslatot készíteni mondta el az elnök, hozzátéve: a koncepciót programként is kezelik majd, amely mellé a lehetõ legszélesebb társadalmi összefogást szeretnék. Ezért kérik mindazokat a fiatalokat politikai beállítottságtól függetlenül akik úgy érzik, használható ötletük, javaslatuk van a koncepcióval kapcsolatban, tájékoztassák errõl a Fidelitas megyei szervezetét. Káli Sándor, B.-A.-Z. megye 3. számú választókörzetének országgyûlési képviselõje november 14-én (szerdán) órától lakossági fórumot tart a kistokaji polgármesteri hivatalban. Minden érdeklõdõt tisztelettel vár! Megemlékezett a kommunista párt Koszorúzással emlékezett a Magyar Kommunista Munkáspárt miskolci szervezete a nagy októberi szocialista forradalom 90. évfordulójára a Hõsök temetõjében ben ezen a napon vették át a hatalmat a bolsevikok Szentpétervárott. Fotó: Juhász Ákos Várják a támogató aláírásokat A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3. sz. választókörzete értesíti a választópolgárokat, hogy a vizitdíj, tandíj és a kórházi napidíj ügyében kezdeményezett népszavazáshoz a támogató aláírásukat megtehetik november hónapban minden pénteken 14 órától a Tapolcai elágazásnál (buszmegálló), illetve minden szombaton 8 órától az avasi postánál (Miskolc, Szentgyörgy u.). Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Kht. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô. Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor., Juhász Ákos. Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/ Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/ /100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Színeskép Nyomda. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/ Fax: 46/ Hirdetés: 46/ ISSN Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az»observer«budapest MÉDIAFIGYELÔ KFT Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: Fax:

3 2007. november 10. KÖZÉLET 3 A tudomány napján AZ ALTERNATÍV ENERGIÁKÉ A JÖVÕ November 3-a a magyar tudomány napja. A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére a Magyar Köztársaság kormányának 1997-es határozata óta ünnepeljük november elején a tudomány napját ben ugyanis gróf Széchenyi István ekkor ajánlotta fel a pozsonyi országgyûlésen birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot a Magyar Tudós Társaság, a mai Tudományos Akadémia megalapítására. B. G. Plenáris üléssel kezdôdött a rendezvény. Miskolcon a Megyeháza dísztermében plenáris üléssel kezdõdött az ünnepi rendezvénysorozat. Itt az energiagazdálkodás, a mezõgazdaság és a turisztika témakörében tanácskoztak a szakemberek. Délután pedig több helyszínen: az egyetemen, az akadémiai bizottság székházában és a Megyeházán tartottak szekcióüléseket. Elismerések a tudomány napján A magyar tudomány napja alkalmából rendezett ülésen más mellett téma volt az energiagazdálkodás is. Mint elhangzott, Európában, de Magyarországon is az alternatív energia nagyobb részét biomasszából állítják elõ. Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára azt mondja, meg van róla gyõzõdve, hogy egy új iparág kiépítésének a kezdetén vagyunk. Erre szerette volna a hallgatóság figyelmét felhívni, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben milyen pénzügyi lehetõségek vannak, illetve a szakma milyen irányokba gondolkodik, mik azok a megfizethetõ technológiák, amelyek ma egy háztartás, vagy egy közintézmény, ipari termelõ számára is kézzelfogható valóságot jelentenek. Borsod-Abaúj-Zemplén páratlanul gazdag természeti szépségekben. A remények szerint 2008-ban európai uniós pályázati pénzekbõl valósulhatnak meg a vendégek fogadásának színvonalát javító fejlesztések. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z Megyei Közgyûlés elnöke elmondta, nagyon szeretnék, hogy a vidéken meglévõ kisebb szállodák fejlesztésére is jusson forrás, ahogy most látják, a wellnessre nagy igény van. A természeti szépségek megvannak Zemplénben és akár az aggteleki környéken is, olyan fejlesztésekre van szükség, ami a szálláshely mellett egy kis produkciót, attrakciót tud bemutatni. A magyar mezõgazdaság is az európai uniós forrásokban látja az ágazat fejlõdésének zálogát. A pénzeket a modernizációra kell fordítani hangzott el a témáról megtartott elõadásban. Gáz- és távhõtámogatás Már be lehet nyújtani az idei gáz- és távhõtámogatásra vonatkozó kérelmeket, a rendszer azonban január elsejétõl változik. Van, aki szerint nem érdemes sietni a beadással, mert azt január elsejétõl már nem az idei nyugdíjminimum alapján számolják, és így akár magasabb támogatás is járhat a családnak. BUDAI G. A miskolciak is számítanak a gázár-támogatásra, bár sokan még nem tudják, hogy a változás után melyik kategóriába kerülnek majd. Tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhõt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebbõl négy csoport jogosult most támogatásra. Az alacsony keresetûek két alsó kategóriájában a támogatás nem változik, a két magasabb kategóriában viszont az infláció mértékével csökken. Illésné Sándor Katalin, a Magyar Államkincstár Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatója a Miskolc Televízió híradójában elmondta, míg ben a megelõzõ háromhavi jövedelem volt a mérvadó, most két kategóriát állít fel a kormánytervezet. Akinek rendszeres jövedelme van, az a megelõzõ hónap jövedelmét kell, hogy beírja az igénylõlapra, akinek pedig nem rendszeres jövedelmei is vannak, annak az egy év jövedelmének az egyhavi átlagát kell beírnia. Az igénylõlapokat november 20-ig azok számára küldi ki az Államkincstár, akik 2007-ben részesültek ebben a támogatásban. December 31-ig kell benyújtani a gázár-támogatási igényüket azoknak, akik január elsejétõl kérik a kedvezményt. Aki az emelkedõ nyugdíjminimum miatt csak év elején adja be kérelmét, az februártól kaphatja kompenzációval a gázt. Ha a támogatást kérõk nem valós adatokat tüntetnek fel az igénylõlapon, szankciókra számíthatnak. A Magyar Államkincstár és az APEH közösen ellenõrzi a nyomtatványokat, és szigorúan büntet: a jogtalanul igényelt pénzt büntetõkamattal együtt kell visszafizetni. Idén a kétmillió igénylésbõl 30 ezer gyanúsat talált az államkincstár. KISTÉRSÉGEK KONFERENCIÁJA Az akadémia tizenkét kutatót díjazott. A tudomány ünnepére novemberben országszerte négyszáz rendezvényt szerveznek, amelyen különbözõ szakterületek képviselõi találkoznak. A Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházában tartott ünnepségen Komlóstetôi részönkormányzati ülés Zámbó Tiborné, a Komlóstetõi Részönkormányzat vezetõje értesíti a körzetben élõket, hogy részönkormányzati ülést tart november 13-án, kedden, 17 órától a Komlóstetõi Általános Iskolában. Tisztelettel meghív és vár minden érdeklõdõ lakost, valamint a területen tevékenykedõ lakásszövetkezetek elnökeit és intézményvezetõket. A részönkormányzat ülésének napirendje: Miskolc város évi költségvetéséhez javaslatok megfogalmazása. tizenkét fiatal kutató vehetett át Tudományos Díjat. A rendezvényen MAB Emlékérmet vehetett át Kis János István nyugalmazott sebész fõorvos, kitüntetõ Tudományos Díjban pedig hárman részesültek. INDUL A GYÉMÁNTKERESÉS A Miskolci Gyémántok Alapítvány az idén kilencedik alkalommal várja a miskolciak ajánlását arra, hogy ki az a személy, vagy melyik az az egyesület, közösség, akit megjutalmazna a Miskolci Gyémánt díjjal. A oldalon november 28- án éjfélig leadott ajánlásokat megkapja a Gyémántokról döntõ kuratórium, mely ezt követõen kiválasztja a három díjazottat. A nyerteseket a Miskolci Gyémántok Gála keretében Káli Sándor, az alapítvány elnöke köszönti. A Mûvészetek Házában december 4-én 17 órakor kezdõdõ mûsorban fellép Csonka András és Keleti Andrea, V. Molnár Judit operaénekes, valamint a Miskolci Ifjúsági Fúvószenekar. A programra jegyek igényelhetõk a 46/ es telefonszámon vagy a Mûvészetek Háza jegypénztárában. ÖSSZEFOGVA HATÉKONYABBAN A FINN TÉLAPÓ IS IDELÁTOGAT Mesebirodalomba repít a Mikulás-vonat ELADÓ LAKÁS! Debrecenben az Egyetem sugárúton eladó egy igényesen felújított, 1,5 szobás, 36 m 2 alapterületû lakás, szükség esetén akár bútorral is. Járólap, laminált parketta, szép fürdõszoba, fából készült beépített szekrények és konyhabútor. Ideális helyen, kiváló közlekedéssel. Irányár: 7,9 M Ft. Érdeklõdni: 06-20/ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidõ Ház igazgatója a városi ünnepi programokról is szót ejtett. December elsején hagyományos karácsonyi vásárnyitót és Mikulásfelvonulást tartanak, ami 11 órától indul a Városház térrõl, és amelyen a finn Mikulás is részt vesz. A felvonulás a Déryné utcán halad keresztül, ami decemberre vásárutcává válik, és a Hõsök terén zárul, ahol a finn Télapó átadja miskolci kollégájának a megbízólevelet, majd a gyerekek adnak mûsort. Az Ifiházban 15 órától játszóházzal várják a gyerekeket, ahová a Télapók is hivatalosak. A vásárutcában mézeskalács házikó lesz, ami adventi naptárként minden nap megnyitja az ablakait, és új mesékkel, elõadásokkal, meglepetésekkel ajándékozza meg az odalátogatókat. Az Ünnepváró rendezvénysorozat idei helyszíne a Hõsök tere lesz, a hagyományos adventi gyertyagyújtás helyszíne azonban a Városház téri virágóra marad. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. A kistérségek segíthetik a hátrányos helyzetû települések felzárkózását mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki a 4. országos kistérségi konferenciára látogatott Miskolcra. Bajnai Gordon azt is bejelentette, hogy kismértékben nõhet majd a kistérségi normatíva. Miskolc és a környezõ térség között sokáig nem volt jó a kapcsolat, mert évtizedeken át csak a nagyvárosnak érkeztek a fejlesztési források, mára azonban ez a helyzet megváltozott mondta a konferencián Káli Sándor polgármester. A Felsõ- és az Alsózsolcai Ipari Park és Miskolc saját iparterületeinek fejlõdése is jelzi, hogy együtt, összefogva lehet jól kihasználni a kínálkozó lehetõségeket. Káli Sándor szerint Miskolc bizonyíthatóan komoly önmegtartóztatást tanúsít a fejlesztési pénzek területén, amennyire lehet, a város azon van, hogy a kistérség települései is jobban helyzetbe kerüljenek. A kistérségek segíthetik a leghátrányosabb helyzetû települések felzárkózását, hiszen hazánkban a 3200 önkormányzatból sok olyan kicsi, hogy egyedül az alapvetõ egészségügyi ellátást vagy az oktatást sem tudja lakosainak biztosítani hangsúlyozta elõadásában az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon elmondta, a kistérségi együttmûködés jelentheti azt, hogy együtt többre jutunk, hogy közösen meg tudjuk oldani azt, ami egyedül nem megy, ennek az erõsítése a kormánynak kiemelt célja, ezt erõsítik most külön támogatásokkal, és ezt erõsítik fejlesztési pénzekkel is. Arra ösztönöznek, hogy több település összefogva oldja meg a problémákat. A kormány azt tervezi, hogy a kistelepülések túlélésének biztosítására kötelezõvé teszi a kistérségi összefogást, és növeli az ezeknek jutó normatívát is. Az FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Csütörtök a szociális munkások sportnapja volt, több mint négyszáz versenyzõ mérte össze tudását labdarúgásban, kézi-, kosár-, és röplapdában, futásban, sakkban, asztaliteniszben és más versenyekben. A küzdelmek már kora reggel elkezdõdtek a sportcsarnokban, a legjobbaknak Orosz Lajos alpolgármester adta át a díjakat. November 9-én, a szociális munkások napján ugyancsak díjakat ezúttal szakmai elismeréseket, emléklapokat adtak át az arra érdemeseknek. Több program is kapcsolódik a Szociális Munka Hete rendezvénysorozathoz. November között nyílt napokat tartanak a szociális és gyermekvédelmi intézményekben, melyek keretében bemutatják a Jó gyakorlatok Miskolcon elnevezésû szakmai pályázatra uniós pénzek lehívását segíti, hogy a hátrányos helyzetû kistérségeknek kisebb önerõt kell igazolniuk a pályázatokon, és az is, hogy célzottan számukra jelentetnek meg kiírásokat. A miniszter hangsúlyozta: az ország kelet nyugat, fõváros periféria, magyarok és romák tengelyek mentén való szétszakadását csak a szociális elkötelezettségnél jóval szélesebb értelmû szolidaritással lehet elkerülni. Egyre nagyobb az elismertségük A SZOCIÁLIS MUNKÁSOK ÜNNEPÉN érkezett munkákat is. Az esélyegyenlõség éve alkalmából támogatóikat köszöntik a fogyatékkal élõk miskolci szervezetei, megyei szövetségei a Miskolc Televízió támogatásával. A Kéznyújtásnyira címet viselõ ünnepi rendezvényt november 15-én tartják a Miskolci Vigadóban. Tisztújítás A KÉSZ miskolci csoportja tisztújító közgyûlést rendez november 15-én, csütörtökön 17 órakor a mindszenti plébánia millenniumi termében. Ezen új elnököt, titkárt és pénztárost választanak. Az ügy fontosságára tekintettel kérik a KÉSZ-tagokat, hogy a közgyûlésen jelenjenek meg.

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Magyar Államtulajdonában- PMIK fenntartásában levő Közalapítványok, alapítványok:

Magyar Államtulajdonában- PMIK fenntartásában levő Közalapítványok, alapítványok: A kormány 258/2011 (XII.7) Kormányrendelete meghatározza a megyei intézményfenntartó központ feladat- és hatásköreit, mindezek értelmében 10. (1) A megyei intézményfenntartó központ ellátja az egyes ágazati

Részletesebben

http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló

http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló A Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem téríthető támogatás felhasználására Nemzeti Kulturális Alap Azonosító:

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17. SAJTÓKÖZLEMÉNY Túl a 150.000 utason, 12. alkalommal is újra zakatol a Mikulásvonat XII. Diósgyőri Mikulásvonat (2014. november 27. december 17.) Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy a Diósgyőrért Közhasznú

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodás elfogadására a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor:

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor: Kik is vagyunk mi? Creative Gifts Zrt. néven, 2011 októberében megalakult vállalatunk, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola 12. évfolyamán. Csapatunk tagjai, nagyrészt tizennyolc éves és teljes

Részletesebben

MKIK szerepe a szakképzésben

MKIK szerepe a szakképzésben MKIK szerepe a szakképzésben Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2009. június 26. Kamarai feladatok, elért eredmények Tanulószerződés intézménye Vizsgaelnöki és tagi delegálás

Részletesebben

diplomás pályakövetés II.

diplomás pályakövetés II. diplomás pályakövetés II. elhelyezkedés, alumni, jó gyakorlatok Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2009. július Készült

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról MeH-et vezető miniszter Iktatószám:MEH/ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról Budapest, 2008. május Melléklet A Kormány./2008.

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma:

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma: A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége Előadó: Nagy Zsanett RFKB programkoordinátor 2012. 06. 22. Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009 1 Pályaorientáció vagy pályaválasztás?

Részletesebben

Szolgáltató faluházak és Agórák

Szolgáltató faluházak és Agórák Szolgáltató faluházak és Agórák TÁMOP-3.2.3/B-12/1 Építő közösségek Korszerű, többfunkciós közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programok, együttműködések, új tanulási formák elősegítése A szolgáltatás

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett M E G H Í V Ó Tisztelt Vállalkozó Társunk! Tisztelt Szakképzés Gyakorlati Oktatásában végzők! Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Döntés Zirc város részvételéről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium helyi önkormányzatok gyermek

Részletesebben

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KJ.: 21910 /2007. Melléklet: 3 Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács Zsuzsanna Közigazgatási és Jogi Főosztály

Részletesebben

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 Ingyenes használat OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 028948 028949 Bársony-Hunyadi Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27/a. ingyenes használat 22336/61 8551 13. sz. Hunyadi

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00 A nyíregyházi önkormányzat hetilapja, a XXI. évfolyamát élô Nyíregyházi Napló a rendszeresen végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság elsô számú információs forrása: a megyeszékhelyen élôk leginkább

Részletesebben

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Surányi Beatrix projekt menedzser Miskolc, 2010. október 21. Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46503779 E-mail: eminnov@eminnov.huweblap: www.norria.hu

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

ÜGYREND A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA

ÜGYREND A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA ÜGYREND a HEFOP 3.2.2 és HEFOP 4.1.1 intézkedések végrehajtására, A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA a 8 / 2006. (III.23.) OM rendelet 20. -a alapján HEFOP-3.2.2-P.-2004-10-0031/1.0

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk. Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző Nagycenk Nagyközség Önkormányzatánál

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. 2012. május 11.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. 2012. május 11. PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. május 11. A 2012.05.05-05.11 között megjelent pályázati kiírások: Cím: Andrássy Európa Ösztöndíj Kiíró: Wekerle Sándor Alapkezelő Határidő: 2012. 05. 18. Pályázhat: fiatal és tapasztalt

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás 740-15/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. szeptember 25.-én a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-566 E-mail: nyhhuman@nyirhalo.hu Ügyiratszám:2212/2009. IX. Ügyintéző: Kovács Zoltán/Kerényi

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Pályázat címe Pályázati azonosító Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Támogatás mértéke % Ivóvíz minőség javító beruházás Monostorpályi településen KEOP-7.1.0/11-2011-0067

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Kellemes Ünnepeket!!

Kellemes Ünnepeket!! HBM HÍRLAP 2013. április 4.évfolyam 4.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) Kellemes Ünnepeket!! Locsoló vers Jó reggelt,

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16.

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16. Mozgásban a VODAFONE 2007 december 6. december 16. A Vodafone mindig nagy nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az igényeknek leginkább megfelelô szolgáltatást nyújtsa ügyfeleinek. Ezek kommunikálására mindig

Részletesebben