Kutatási zárójelentés

Átírás

1 Megéri-e dolgozni? Tartósan munkanélküli nők munkavállalási érdekeltségeinek és hajlandóságának vizsgálata Kutatási zárójelentés Készült a Foglalkoztatási Hivatal megbízásából Debrecen, június

2 Tartalomjegyzék Szakmai beszámoló... 4 A KUTATÁSI PROBLÉMA BEMUTATÁSA, A KUTATÁS INDOKOLTSÁGA... 4 A KUTATÁS CÉLJA... 6 A KUTATÁS MÓDSZERE... 6 A KUTATÁS MINTAVÉTELE ÉS CÉLCSOPORTJA... 6 A KUTATÁSBAN RÉSZTVEVŐK... 8 A KUTATÁS TEVÉKENYSÉGEI... 9 Megéri-e dolgozni? - bevezető Amikor nem éri meg dolgozni AMIKOR A MUNKAJÖVEDELEM KISEBB, MINT A MEGSZEREZHETŐ SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK AMIKOR A MUNKÁBA ÁLLÁSBÓL SZÁRMAZÓ HÁZTARTÁSI KIADÁSI TÖBBLET NAGYOBB, MINT A JÖVEDELMI TÖBBLET AMIKOR A MUNKÁBA ÁLLÁS ELSŐ IDŐSZAKA, MAGA A MUNKÁBA JÁRÁSRA VALÓ ÁTÁLLÁS KÖLTSÉGEIRE NEM BIZTOSÍT FEDEZETET SEM A KORÁBBI FELHALMOZÁS, SEM A KERESETI TÖBBLET AMIKOR A MUNKAVÁLLALÁS ÉS MUNKAKERESET BIZONYTALANSÁGÁVAL SZEMBEN MÉG AZ ALACSONYABB JÖVEDELEM BIZTONSÁGA IS VONZÓBB A munkavállalást ellehetetlenítő, nehezítő egyéb tényezők és körülmények A FÖLDRAJZI MOBILITÁS - A BEJÁRÁS NEHÉZSÉGE ÉRVEK PRO ÉS KONTRA MITŐL IS BILLEN A MÉRLEG NYELVE? Amikor a bejelentettség számít Amikor nem elég jó a munka - és a legitim magyarázkodások De biztos, hogy mindenki akar dolgozni? IGEN-IGEN, VAN AKI NEM ANNYIRA A JELENTŐS RÉSZÜK IGEN - DE MIÉRT IS? Milyen munkát keresnek? Összefoglalás és konklúziók

3 ÖSSZEFOGLALÁS KONKLÚZIÓK - NA ÉS AKKOR MI LEGYEN? Mellékletek AZ ELKÉSZÍTETT INTERJÚ LISTÁJA JAVASOLT IRODALMAK (A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL )

4 Szakmai beszámoló A kutatási probléma bemutatása, a kutatás indokoltsága Európa gazdasági versenyképességének a fejlett világ más térségeivel mindenekelőtt az Egyesült Államokkal szembeni lemaradását nem annyira az európai vállalatok alacsonyabb produktivitási jellemzői okozzák, sokkal inkább a viszonylag alacsony foglalkoztatási mutatók. Az országok fejlettsége, az egy főre jutó GDP alakulása ugyanis két döntő tényezőtől függ: az egy foglalkoztatottra jutó megtermelt értéktől, vagyis a foglalkoztatottak produktivitásától, valamint attól, hogy a teljes lakosság mekkora hányada dolgozik, mekkora hányada vesz részt az ország gazdasági javainak, értékeinek előállításában. Az Európai Unióban a fejlett világ más részeihez képest kevesebben dolgoznak, kevesebben állítanak elő értéket, és ez a GDP és más makro-mutatók hiányaiban is megmutatkozik. Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy a politikai prioritások korábban kiterjedt listája az Unió hivatalos dokumentumaiban mára csak kettőre szűkült: Jobs and Growths, munkahelyek és növekedés ban az OECD nagy hatású tanulmánykötetet jelentetett meg Making Work Pay! (Érje meg dolgozni!) címmel. A tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkanélküliség enyhítéséhez, a foglalkoztatás bővítéséhez nélkülözhetetlenek az olyan egymással összefüggő, komplex és konzisztens politikák amelyek a hagyományos munkaügyi és szociálpolitikai intézkedéseket a fiskális ösztönzőkkel összhangban képesek kifejteni a kívánt hatásukat. A tanulmány jelentősen átértelmezte az ösztönzők korábban megszokott tárgyalásmódját. A korábbi politikák arra koncentráltak, hogy a segélyezési szintek leszorításával kiküszöböljék a munkaerőpiac önkéntes elhagyását, illetve a szociális jövedelemből való megélhetési formák preferálását a munkavállalásból szerzett jövedelmekre épülő életformákkal szemben. A 90-es évekre azonban világossá vált az, hogy a munkaerőpiac önkéntes elhagyása nem reális veszély, a tartósan munkanélküliek segélyezési szintjének leszorítása pedig az érintettek megjelenésében, tájékozottságában, viselkedésformájában olyan mértékű eltávolodást jelent az elvárt sztenderdekhez képest, hogy teljességgel reménytelenné válik a munkaerőpiacra való visszatérésük. A szerzők markáns következtetése az volt, hogy a munkavállalók és a munkaadók racionálisan belátható érdekeltsége nélkülözhetetlen a munkába állás esélyeinek erősítéséhez, ugyanakkor, az 4

5 érdekeltségek megtalálása bonyolult összefüggések elemzését, és célratartó konzisztens intézkedéseket követel. Az OECD elemzéseit az EU is adoptálta, sőt, az érdekeltségekre, ösztönzőkre épülő making work pay politikai stratégiáknak különösen jelentős prioritásokat adott a lisszaboni célkitűzések megvalósítását célzó, a tagországok cselekvési terveit befolyásoló politikai ajánlásaiban, útmutatóiban. Ezek a prioritások még inkább felerősödtek a lisszaboni stratégia tavalyi felülvizsgálatakor, a Jobs and Growths (Munkahelyek és Növekedés) prioritásainak meghirdetésekor. Magyarország az Európai Unió átlagánál is kedvezőtlenebb foglalkoztatási képet mutat: nem csupán a éves korosztály több mint 10 százalékpontos foglalkoztatási mutató-hiánya ad okot az elkeseredésre, hanem az is, hogy míg a magyar vállalatok, a foglalkoztatottak produktivitását európai léptékkel kimagasló növekedés jellemzi az elmúlt tíz évben addig a foglalkoztatás ugyanebben az időperspektívában inkább csökkent, és még az utóbbi jobb időkben is inkább csak stagnált. Eme jelenség egyik okaként azt tartja számon a szakirodalom, hogy igen alacsony a munkanélküliek munkakeresési hajlandósága, azaz, igen magas a nem dolgozók körében a már munkát sem kereső inaktívak aránya. Magyarországon a tartósan munkanélküliek munkavállalási érdekeltségeiről, netán a munkavállalás ellenére ható ellenösztönzők létéről, hatásáról ismereteink szerint nem készült szisztematikus vizsgálat. Nem kérdéses az, hogy a tartósan munkanélküliek, inaktívak munkába lépési szándékát számos tényező, köztük szubjektív, mentális tényezők is befolyásolják: nem remélhető ugyanis a munkába lépés kockázatainak felvállalása önbizalom-hiánnyal küzdő, kockázatokat és konfliktusokat nehezen viselő, nem megfelelő kommunikációs és kooperatív képességekkel rendelkező egyének részéről. Márpedig, számos kutatás jól dokumentált eredményei alapján a fent jelzett kockázati tényezők igen gyakoriak a tartósan munkanélküliek körében. Eme tényezőktől azonban elválasztható, leválasztható az a racionális döntési problémaként is elemezhető kérdés, hogy félretéve minden személyes érzékelést és pszichotikus körülményeket, vajon az objektíven megítélhető, számszerűen kalkulálható paraméterek szerint az inaktívak számára megéri-e dolgozni? 5

6 A kutatás célja A kutatás célja, hogy racionális döntési problémaként vizsgálja, hogy a tartósan munkanélküliek számára az objektíven megítélhető, számszerűen kalkulálható paraméterek szerint: megéri-e, és vajon milyen tényezők megléte/hiánya esetén éri meg dolgozni? A kutatási program felvállalja tehát mindazon objektíven mérhető tényezők kiemelten az ellenösztönzők feltárását, melyek befolyásolják a tartósan munkanélküliek munkavállalási érdekeltségét és hajlandóságát. A kutatás módszere A kutatás során a célcsoport tagjainak körében 46 félig strukturált interjú elkészítése és elemzése történt. Az interjú, mint kvalitatív kutatói módszer alkalmazásával egyrészről lehetővé válik a vizsgálni kívánt problémakör alapvető tulajdonságainak, jellemzőinek, tényezőinek feltárása - melyekről előzetesen empirikusan igazolt hipotézisekkel nem rendelkeztünk másrészről elősegítheti a vizsgált társadalmi jelenségek mélyebb összefüggéseinek megértését is - emocionális értékelések, motivációk, egyéni értékek figyelembevételével. Az interjúkból nyerhető tapasztalatok, eredmények - a módszer jellemzőiből következően - nem alkalmasak azonban általánosításra, mennyiségek, megoszlások, nagyságrendek meghatározására - sokkal inkább a valóság jelenséginek megfigyelését, megértését segítik. A kutatás mintavétele és célcsoportja A kutatás alappopulációját az Észak-alföldi és a Dél-alföldi régióban élő, jelenleg, vagy az elmúlt két évben tartósan munkanélküli, de már dolgozó nők alkotják. A női populáció választását alapvetően három szempont indokolja: A férfiakkal szemben a nőknek van elfogadható, társadalmilag megszokott létformája a munkaerőpiacon kívül. Tehát, ha elvileg van lehetőség nem dolgozni is, meg dolgozni is, akkor feltételezhető az, hogy a racionális mérlegeléseknek, az érdekeknek, a kalkulálásnak nagyobb a jelentősége - vagyis a nők döntéseit erőteljesebben befolyásolják a racionális, érdekek vezérelte megfontolások. 6

7 Másrészt feltételezzük, hogy a hazánkban általánosan jellemző hagyományos nemi szerepmegosztásban a nők a háztartások pénzügyminiszterei : a férfiaknál inkább kalkulálnak a bevételek és kiadások egyenlegeivel, elsősorban ők hagyják jóvá a kiadásokat és irányítják a spórolások mikéntjét. Harmadrészt, számos hipotéziseinkben feltételezett befolyásoló körülmény (pl. az öltözködés, a megjelenés, a konyha vitele, stb.) a nőket személyesen is sokkal közvetlenebbül és erőteljesebben érinti, mint a férfiakat. Az interjúalanyok kiválasztását az interjúerekre bíztuk, kizárólagos feltételként szabtuk azonban, hogy feleljenek meg a célcsoporttal szembeni alapvető elvárásoknak. Az alanyok kiválasztása jellemzően hólabda módszerrel történt, tehát az interjúerek által felkeresett válaszadók javasoltak újabb érintetteket a kutatás számára. A mintavételnek ez a módja a tartós munkanélküliek valós csoportjánál szocio-kulturális és ökonómiai státuszukat tekintve kedvezőbb összetételű mintát eredményezett. A válaszadó nők iskolai végzettség szerinti összetételét tekintve elmondható, hogy a legalacsonyabb, tehát 8 általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők aránya a mintában (közel 20 %) az alappopulációban jellemző értéknek megközelítőleg felét teszi ki; a szakmunkás végzettségűek aránya (32%) azzal gyakorlatilag megegyező, míg a szakközépiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkezők hányada felülreprezentált (kicsit több mint 40%). Felsőfokú végzettséggel mindössze két interjúalany rendelkezett (ez arányát tekintve nagyjából megfelel a célcsoport átlagának). A végzettségeket tekintve elmondható, hogy három végzettség fordult elő nagyon gyakran a válaszadók körében: közel minden negyedik nő kereskedelmi, közel minden hatodik varrónő és minden kilencedik gyors- és gépíró végzettséggel rendelkezik. Véleményünk szerint egyik foglalkozási csoport ilyen magas előfordulása sem tekinthető véletlennek: a kereskedelmi végzettségűek esetében általánosan megfigyelhető volt az a tendencia, hogy gyermekszülés(ek) után egy egészében megváltozott - már nem a falusi, városi kisboltokra, sokkal inkább a multikra épülő kereskedelmi szektor fogadta a visszatérni szándékozót; ez a világ pedig a műszakok, a hajnalok és éjszakák világa A varrónők munkanélkülisége is közismert a témával foglalkozó közgazdasági, szociológiai szakirodalomban: a második évezred első éveinek minimálbér emelése és a kínai könnyűipari termékek expanziója a magyar könnyűipari szektor erős leépülését eredményezte. A gyors- és gépíró végzettség pedig - ha nem párosul alapos informatikai és idegen nyelvi ismeretekkel - rendkívül kevés a sikeres elhelyezkedéshez (mindemellett a titkárnők világában az érettségi ma már egyértelmű alapkövetelmény). 7

8 A megkérdezett nők majdnem mindegyike családos, vagy még a kibocsátó családtól nem elvált fiatal - mindössze négy válaszadó önfenntartó, illetve családja eltartója (a család háló szerepe hipotéziseink szempontjából érdemi fontosságú tényező). Emellett - szemben a hazánkban jellemző 0, illetve 2 keresős háztartások nagy arányával, a mintában a megkérdezett munkanélkülivel együttélő egykeresős háztartások dominanciájával találkoztunk. A mintánkban az általában jellemzőnél nagyobb arányban találhatunk városokban vagy városok közvetlen közelében lévő településeken élő megkérdezetteket - ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy a kutatás során felderített, a munkavállalás ellen ható tényezők feltételezhetően még inkább igaznak bizonyulnak a kevésbé kedvező elhelyezkedésű települések lakói esetében Megítélésünk szerint jelen kutatásnak a munkanélküliek középosztályából vett mintája hipotéziseink teszteléséhez kedvező összetételű: magasabban iskolázott, jobb - vagy legalább is a család okán biztosabb - körülmények között élő válaszadók számára a mérlegelések lehetősége inkább adottnak tekinthető. Ugyanakkor, - tekintve, hogy célunk nem a teljes populációra levonható számszerű következtetések megtétele, hanem kalkulációk, racionális mérlegelések és egyéb tényezők megfigyelése, megértése volt kutatásunk alapján az általunk fellelt magatartások, attitűdök, motivációk gyakoriságáról semmilyen statisztikai értelemben releváns állítás nem tehető. A kutatásban résztvevők A kutatás - a benyújtott tervnek megfelelően - a kutatást vezető szociológusok (Dr. Krémer Balázs, Nagy Zita Éva) és a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke hallgatóinak együttes munkájában valósult meg. A vizsgálathoz kapcsolódva kutatói szeminárium került meghirdetésre, melyen II., illetve III. éves szociológus hallgatók vettek részt. A szeminárium során a kutatás gyakorlati kivitelezése mellett a hallgatók megismerkedhettek a munka világával, a munkanélküliekkel kapcsolatos társadalmi tényekkel, valamint a témához kötődő tudományos gondolkodás legfontosabb tendenciáival, legújabb eredményeivel. A hallgatók a kutatás megalapozása, szakmai előkészítése mellett interjúerként is közreműködtek. Ez a tény két oldalról is hatással van az elkészült interjúkból nyerhető adatok mennyiségére, mélységére, felhasználhatóságára. Egyrészről a diákok - tapasztalatlanságuk okán - jellemzően nem bizonyultak kellőképpen profi interjúereknek: néha nem voltak elég 8

9 rámenősek, néha fontos kérdéseket nem mertek feltenni, és néha nem ismerték fel az információk mélyítésére alkalmas helyzeteket. Tapasztalatlanságuk az interjúk közös feldolgozása során az elkészült szakmai anyagok előnyére is vált: éppen ez tette lehetővé, hogy elfogulatlanul, előzetes ítéletek, prekoncepciók nélkül kérdezzenek és csodálkozzanak rá a tapasztaltakra - ez pedig új távlatokat és nézőpontokat nyitott a tapasztalatok értelmezéséhez. A kutatás tevékenységei 1. A kutatás előkészítő szakasza (2007. január február 28.) Az előkészítő szakaszban a kutatás vezetői és a közreműködő hallgatók: a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredmények áttekintésével előkészítették, megalapozták a vizsgálatot, pontosították a kutatás során használt definíciókat, egységesítették a fogalmakat, közös nyelv -et alakítottak ki, kidolgozták a kutatás végleges dimenzióit, elkészítették az interjúvázlatot; valamint meghatározták a kutatás végleges ütemtervét, a kérdezés menetrendjét illetve pontosították a terepen elvégzendő feladatokat. 2. Az adatfelvétel lefolytatása (2007. március április 30.) Az interjúerek (a résztvevő kutatók, illetve a hallgatók) felvették a kapcsolatot a válaszadókkal, felkérték őket a kutatásban való részvételre, majd az egyeztetett időpontokban jellemzően a válaszadók otthonában (a tapasztaltak fontos kiegészítői lehetnek az interjúkban elhangzottaknak) elkészítették az interjút, melyet diktafonnal rögzítettek. Az adatbevitel az un. szó szerinti rögzítés technikájával történt. Az interjúk elkészítésének szakaszában a kutatás vezetői folyamatosan nyomon követték és tanácsaikkal segítették a hallgatók munkáját. 3. Kutatási eredmények feldolgozása és a kutatás zárása (2007. május június 15.) Az interjúk elkészítését követően a tapasztalatokat és élményeket 2 napos szakmai műhelymunka keretében osztották meg egymással a résztvevők a Debreceni Egyetem síkfőkúti kutatóházában. Ezen műhelymunka során lehetőség nyílt az interjúk elkészítése kapcsán felmerült élmények, tapasztalatok elmesélésére, az esetlegesen felmerülő problémák, 9

10 nehézségek kezelésére, a szakmai tapasztalatok összegzésére. A kutatás anyagának és tapasztalatainak feldolgozása nyomán a résztvevők az előzetes hipotézissel összevetve véglegesítették és összesítették a tapasztalatokat, eredményeket. 10

11 Megéri-e dolgozni? - bevezető Nem könnyű szívvel áll neki az ember egy olyan tanulmány megírásának, amely a munkanélküliség szubjektív, akarati és kognitív tényezőiről fog szólni. Ma ugyanis a tipikus feltételezés Magyarországon az, hogy a hasonló felvetés a munkanélküliek morális deformálódásáról, vagy legalábbis sérült lelkükről szóló okfejtések sorát hozhatja magával. Sőt, ennél rosszabb a helyzet, hiszen a szociális problémákra érzékenyített közönség azt sem igazán feltételezi, hogy hasonló okoskodásnak lehetnek racionális alapjai. Inkább azt gondolják, hogy a munkanélküliség okaként a munkanélküliek akarati, kognitív reakcióinak szerepét feltételezni ez maga az előítéletesség, a rasszizmusoktól sem idegen középosztályi osztálygőg, a bűnbakkereső autoriter személyiségjegyek tudományos köntösbe való rejtegetése lehet csak. Nem titkoljuk, az aggodalomnak vannak jogos alapjai, a munkanélküliek szubjektív tényezőiről valóban szinte kizárólag az önhibát kereső morális megvetés, vagy legalábbis a sérült lélek kigyógyítását, szükséges terápiáját kereső felvetésekben szokás gondolkodni. Egyszerűen evidensnek, magától értetődőnek szokás feltételezni azt, hogy tisztességes ember minden körülmény között akar dolgozni, és legfeljebb valamiféle lelki defektus az, ami megváltoztathatja hozzáállását, eltérítheti motiváltságait a munka akarásának természetes rendjétől. És eme feltételezések alapján ugyancsak elég természetesek a reakciók is: azzal szemben, aki nem akar dolgozni, pedig nincsen munkája a szigor és az erő fegyelmező és büntető eszközeit kell bevetni, kemény szankciókat kell alkalmazni ellene; és legfeljebb pszichés betegsége adhat az ilyen szankciók ellen felmentést de akkor terápiába, gyógyító kezelésbe kell kényszerítenünk a hasonló tévelygő lelkeket. Kevés dolog állna tőlünk messzebb, mint hasonló hozzáállásokat megerősíteni, ilyeneknek táptalajt adni és újabb muníciókat szolgálni. Nem, a hasonló gőg számunkra erkölcsileg nem tartható, az ilyen, rákérdezhetetlen evidenciákban, ortodoxiákban való gondolkodásmód pedig intellektuálisan vállalhatatlan. De mégis, kutatásunk arról szólt, amiről a mérvadó társadalmi és hivatali gondolkodásmód már ismeretek nélkül is, már a tények megismerése előtt tudja az elutasító és megvető ítéletet: hogy emberek, tartósan munkanélküli nők olykor úgy gondolhatják, hogy nekik nem kellene dolgozni, hogy tudatosan, előre megfontolt szándékkal tartják magukat távol a munka világától. 11

12 Mi nem akartunk sem előre, sőt, be kell vallanunk, még utólag sem egyértelmű erkölcsi vagy politikai ítéletet mondani ezekről az emberekről. Egyszerűen azt feltételeztük, hogy ők is lehetnek hasonlóak mihozzánk, hasonlóak a tanulmányokat írókhoz vagy olvasókhoz annyiban, hogy ők is azt teszik, ami érdekükben áll; és mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen megtenniük mindazt, ami érdekeik ellenére volna. A kutatásunk címében feltett kérdést (hogy ti. mindig mindenkinek megéri-e dolgozni?) a lehető legőszintébben kérdésnek szántuk, amelyre lehet az a válasz, hogy igen, és lehet az is a válasz, hogy nem. Hogy vannak olyan élethelyzetek, körülmények, még a tartósan munkanélküliek körében is amikor nem éri meg dolgozni, még az adódó munkaalkalmakat sem éri meg elvállalni. A hazai közegben kétség kívül eretneknek számító felvetés hosszú ideig eretnek kérdésnek számított máshol is. De 1996 óta, azóta, hogy az OECD, a világ legfejlettebb országainak gazdasági-fejlesztési koordinációs szervezete elég vaskos tanulmányt jelentetett meg a kérdésről, a munkaösztönzők, még inkább a munkavállalás ellen ható érdekeltségi tényezők vizsgálata a munka-közgazdaságtan és a szociálpolitika kiemelten vizsgálandó problémájává lépett elő. Sokan nem értik, hogy mi van ezen a területen vizsgálni való? Ha nagy számban tapasztaljuk azt, hogy a munkanélküliek nem igyekeznek eléggé munkát találni akkor nincsen más dolgunk, mint leszorítani a szociális és munkanélküliségi ellátások szintjét, és, ha már elég keveset fizetünk támogatásként, akkor majd nagyon fognak igyekezni munkát és pénzt keresni. Mindezt úgy szokás elegánsan formulázni, hogy, ha túl magasak a szociális jövedelmek által biztosított behelyettesítési ráták ( replacement rate ), akkor ennek erős munka-ellenösztönző hatása van, amit a ráták leszállításával (azaz, a segélyek megfaragásával) lehet és kell orvosolni. Ám ez a gondolat elég hatástalan maradt a foglalkoztatási adatok javítása szempontjából és az OECD tanulmány is, a diplomáciai világban szokatlanul éles lehurrogással nem éppen a legbölcsebb stratégiának minősítette ezt az okfejtést. A támogatások leszorításának lehet jótékony hatása a munkaerőpiacok önkéntes elhagyásának csökkentésére ám tömeges önkéntes munkafeladást az elmúlt harminc évben nemigen tapasztalt meg a fejlett világ. A segélyek leszorításával egyetlen mérhető hatást lehetett elérni, de ez nemhogy segített volna, hanem inkább ártott: a tartósan munkanélküliek a csökkenő segélyekből egyre rosszabb körülmények között éltek, és így megjelenésben, tájékozottságban vagy egészségben oly messzire kerültek a munkapiacok elvárásaitól, hogy teljesen reménytelenné vált visszatérésük oda. Nem volt olyan munkaadó, aki hasonlóan lepukkant figurákat akart volna alkalmazni. 12

13 Nos, ha a primitív, banális, magától értetődő megoldás nemhogy nem megoldás, de még árt is, akkor talán helyesebb lenne körültekintőbben, bölcsebben és célra tartóbban megközelíteni a kérdést. Ez a hozzáállás vezette az Uniót is arra, hogy a lisszaboni célok megvalósításának, implementálásának egyik vezérfonalaként hasznosítsa az OECD tanulmányának a címét: Érje meg dolgozni! ( Making Work Pay ) A fejlett világ politikai stratégiáiban messze túllépett az előítéletes, gőgös, bűnbak-kereső indulatok politikává emelésén. A foglalkoztatás-bővítési célok adekvát eszközeként nem a munkanélküliek morális megbélyegzését, vagy terápikus agymosását gondolták helyesnek hanem a fiskális, foglalkoztatás- és szociálpolitikai környezet olyan átalakítását, amelyben már inkább megéri dolgozni. Az adózások-elvonások és a támogatások-ellátások rendszerének újragondolásához, munkaösztönző kalibrálásához megkerülhetetlen annak megértése, hogy mikor, milyen körülmények mellett, kik számára racionális választás munkanélkülinek maradni akkor is, ha lenne elvileg munkalehetőség. Tanulmányunk -, amely az Állami Foglalkoztatási és Szociális Hivatal támogatásával készült ehhez a körültekintő, a munkavállalás ellenében ható tényezőket indulatok nélkül, racionálisan megértő és az emberi döntéseket nem durva hatósági erőszakkal, hanem a körülmények koherens, konzisztens, apró lépéseken keresztül változtató szakmai politikákhoz szándékozik támpontokat adni. 13

14 Amikor nem éri meg dolgozni Kutatási hipotézisünk egy kimondatlan feltételezésre épült, nevezetesen arra, hogy a tartósan munkanélküliek akarnak dolgozni. Kiindulásként rögzítettük azt is, hogy tartósan munkanélküli nőket vonunk be a kutatásba, tekintettel arra, hogy a magyar (és az európai) társadalmi minták és elvárások szerint léteznek a munkaerőpiacon kívül is olyan női szerepek, státuszok, amelyek megbecsültek, vagy legalábbis a társadalom mérvadó ítélete szerint elfogadottak. Feltételezésünk tehát az volt, hogy a tartósan munkanélküli nők akarnak dolgozni, de nem nehezedik rájuk semmilyen olyan társadalmi kényszer vagy nyomás ami miatt nekik muszáj lenne dolgozniuk. Ebből az általános, majdhogynem antropológiai feltételezésből kiindulva logikus következtetés volt az, hogy ha a munkába állni akaró nők számára nem kényszer, nem kötelező elvárás a munkavállalás, ha van számukra választási lehetőség akkor csak akkor fognak munkába állni, ha abból hasznuk származik, ha a munkavállalás számukra kedvezőbb életformát és létfeltételeket teremt, mintha nem dolgoznának. A kutatás címében megfogalmazott kérdés ebből az alapállásból merül fel: vajon, megéri-e dolgozni? A kérdés megfogalmazása egyszersmind egy újabb, szokásosan evidensnek tekintett hit, vélekedés iránti kételyt fejez ki. A szokásos hitek, vélekedések ugyanis nemcsak azt feltételezik, hogy a tartósan munkanélküliek akarniuk kell dolgozni (ne áruljunk zsákbamacskát, a dolgozat későbbi részében ezen hit magától értetődőségére is rá fogunk kérdezni), hanem azt is, hogy nekik jó az, megéri nekik, ha munkába állhatnak. Kutatási hipotéziseinkben négy olyan spekulatív helyzetet írtunk le, amikor pusztán a jövedelmekkel és háztartási kiadási szintekkel kalkulálva a racionális, logikus következtetés az volt, hogy nem éri meg dolgozni, hogy az otthonmaradás, és ezzel együtt a különféle szociális jövedelmekre való jogosultság kedvezőbb létfeltételeket teremt, mint amilyen körülményeket munkavállalás mellett lehetséges biztosítani. E négy spekulatív helyzet a hipotéziseink szerint a következők: Ha a munka nélkül realizálható tényleges ( diszponibilis ) jövedelem magasabb, mint a munkából szerezhető jövedelem. 14

15 Ez a szempont elvileg a hagyományos behelyettesítési rátákra ( replacement rate ) épülő elemzési szintet jelöli ki, amelynek vizsgálata nemzetközi összehasonlító elemzésekben, így az EUROSTAT elemzéseiben is szokásos vizsgálati módszer. Két sajátos körülmény azonban e hazai kutatás esetében a nemzetközi összehasonlító elemzéseknél részletezettebb vizsgálatot indokol. Egyrészt Magyarországon a munkajövedelmek nem vethetők közvetlenül össze a szociális jövedelmekkel, tekintettel arra, hogy a munkajövedelmek adó- és járulék-kötelesek, míg valamennyi szociális jövedelem adómentes. Ebből következően csak a nettó munkakeresetek hasonlíthatók össze a szociális jövedelmekkel. Másrészt, szemben a munkajövedelmekkel amelyek egyéni jövedelmek a tartós munkanélküliség okán az együttélő család is különféle pénzbeni és természetbeni jövedelmekre válik jogosulttá. A munkavállalással a jövőben realizálható munkajövedelmet ennélfogva nem lehet kizárólag a munkába lépő személy korábbi szociális jövedelmével összevetni, hanem ehhez hozzá kell számolni a családtagoknak, mindenek előtt a gyerekeknek a szülő munkaképessége okán járó segélyeit, térítésmentességeit, kedvezményeit, ingyenes hozzáféréseit is amelyek a munkába lépéssel elvesznének. Ha a munkavállalás olyan jelentős többletköltségekkel jár, amely létfenntartási költségnövekedés meghaladja a jövedelemben kimutatható többletet. A tartós otthonmaradás a munkába járással szemben egyfelől, számos spórolási lehetőséget kínál azzal, hogy munkabefektetések révén meg lehet spórolni bizonyos kiadásokat (háztáji művelés, meleg koszt főzése, ruhajavítás, örökölt és turkált ruhák feljavítása, stb.). Az ilyen költség-kiváltó munkabefektetésekre a munkába járás mellett egyszerűen nem jut idő. Másfelől, a munkába járás számos kimondott többletköltséggel jár az otthonmaradással szemben: különösen nők esetében többet kell költeni öltözködésre, megjelenésre, de minden esetben többletköltség az utazás, a gyermekintézményekben fizetendő térítési díj, a napközbeni hideg élelem vásárlása, stb. Ha mint minden életformaváltás esetében a munkavállalás első időszakában mutatkozó pazarlások, extra ráfordítások még a tartósan kedvező egyenlegű munkavállalás esetén is lehetetlenné teszik a munkavállalással együttjáró életformára történő berendezkedést. Abban az esetben, ha az előbb felsorolt kiadások ideiglenesen jelentkeznek is, azonban nincsenek olyan felhalmozott tartalékok, amelyek ezen ideiglenesen jelentkező veszteségeket áthidalhatóvá teszik, akkor még a hosszabb távon kedvező egyenleg mellett is lehetetlen eljutni a munkábaállásig. 15

16 Ha a minden tekintetben kedvező munkavállalási lehetőség megtartása (pl. a próbaidő alatt) igen kockázatos, ugyanakkor a korábban (jelenleg) meglevő jogosultságok visszaállítása jelentős adminisztratív ügyintézéssel, a jövedelmek időbeni kiesésével, vagy más kockázattal (pl. az újbóli megítélés kockázatával) jár együtt. Ha tehát a kedvezőbb állapot tartós megtartásának esélye túl kockázatos, ugyanakkor a jelenlegi helyzetbe való visszajutásnál rosszabb helyzetbe történő kerülésnek reális veszélyei vannak akkor a kockázatok felmérésével korrigálva a kedvezőbb munkavállalási perspektívák relatíve leromlanak, a változatlanság biztos esélyeinek megítélése feljavul. A kutatás tapasztalatait röviden összefoglalva azt mondhatnánk, hogy mind a négy feltételezett esetre találtunk olyan példát, amelyekben interjúalanyaink maguk is hasonlóan ítélték meg helyzetüket az általunk spekulatív úton feltételezettel, sőt, ők maguk is ugyanarra a következtetésre jutottak saját lehetőségeiket mérlegelve, mint amit mi feltételeztünk: ha nem éri meg dolgozni, és nem muszáj dolgozni akkor nem muszáj dolgozni. Tanulmányunk következő részében az interjúk alapján bemutatjuk, hogy milyen valós helyzetekben állnak elő olyan körülmények, amelyekben az általunk feltételezetthez hasonló okok mentén nem éri meg dolgozni, majd a későbbiekben további olyan körülményekre, szempontokra mutatunk rá, amelyek az eredetileg feltételezett négy, számításon alapuló racionális mérlegelésen túlmutatóan is a munkavállalással szemben visszahúzó erőt, ellenösztönző hatást fejtenek ki. 1. Amikor a munkajövedelem kisebb, mint a megszerezhető szociális támogatások Előzetes reményeinkkel ellentétben a munkavállalás előtti és a feltételezett vagy valós munkavállalás melletti jövedelmeket az interjúk alapján nem voltunk képesek pontosan összeszámolni. (Ebben két körülmény játszott döntő szerepet: egyrészt, interjúalanyainkjellemzően a bevételeiket és kiadásaikat nem éppen pontosan naplózókönyvelő személyek voltak, másfelől, sok vonatkozásban kezdő interjúer, egyetemista kérdezőink sem mindig mutatkoztak eléggé rámenősnek és erőszakosnak a háztartási egyenlegek közös felállításában ) 16

17 A pontos számszerű összehasonlítás nélkül is elmondható az, hogy a megkérdezetteinknek gyakorta volt olyan érzésük, érzékelésük, hogy a munkavállalás által veszítene a háztartásuk a tényleges jövedelmükből. Egy fogyatékos gyerekét nevelő, és erre tekintettel meghosszabbított GYES-en lévő 40 éves, szakmunkás végzettségű falun élő megkérdezett minderre így világít rá: Igen igen, meg hát a minimálbérnél nem kapnék többet, tehát ezt a minimálbért ha kapnám, akkor nem kapnák gyermekvédelmit (itt a meghosszabbított GYES-ről beszél), elesnék az ingyenes tankönyvtől, az étkeztetés kedvezményétől, úgyhogy még rosszabbul járnék szerintem, mint most. Másikuk pedig így fogalmaz: K: És megéri? Megéri dolgozni? V: Anyagilag nem. Anyagilag nem leszek több, nem lesz több pénzem, mintha itthon vagyok. Legalábbis amikor dolgoztam nem volt több pénzem, minthogy itthon voltam. (34 éves nő, kisváros, gyakorlatilag 14 éve munkanélküli, ez alatt az idő alatt egy alkalommal másfél évig dolgozott) A hipotéziseinken túlmutatóan, más olyan eseteket is találtunk, amikor a munkavállalás a családi költségvetés bevételeit csökkentené akkor is, ha a személyes jövedelem nőne. Ezt az esetet szokták olykor a háttér-feleségek esetének tekinteni. A kifejezés arra utal, hogy e sajátos családi munkamegosztásban a feleségeknek jelentős hozzájárulásuk van ahhoz, hogy a férjek kellően sok jövedelemre tehessenek szert és esetleges munkavállalásuk a háttér és asszisztencia elmaradását, gyengülését, ezen keresztül a családi jövedelmek csökkenését eredményezné. Ilyen háttér-szerepeben találtunk könyvelő és telefonügyeletes vállalkozó-feleséget, speciális étrendet és életformát biztosító sportolófeleséget, vagy éppen bizonytalan munkaidejű, a készenlétért magas pótlék-bevételt kereső szerelő mellett a családi-gyermeknevelési kötelmeket mindenestül magára vállaló feleséget is: "V: Jó, akkor sorba veszem. Műszakos állást nem tudok elvállalni. Az én férjem ahhoz, hogy a család megélhetését biztosítsa, körülbelül, családi pótlékkal együtt ezer Ft körül hoz haza. Ebből családi pótlék, még egyszer mondom 42 ezer, nem tudom hány száz Ft. Az ő bére, a nettó bére, körülbelül így tekinthetjük ezer Ft-nak, de azért annyi, mert ebből a 60 ezer Ft körülbelül a készenléti pótlék, amiért ő, ha kell, éjszaka elmegy dolgozni. Na 17

18 most, ha úgy számolunk, hogy én elmegyek műszakba bárhova dolgozni megkeresek ápolóként nettó 80 ezer FT-ot, műszakolok, éjszakázok satöbbi, nem diplomásbérrel. Ez azt jelenti, hogy jelenleg kapok gyermeknevelési támogatást Ft-ot, akkor összeadod a férjem készenléti pótlékjával, az 88 ezer Ft. Így nyugodt, kiegyensúlyozott légkört tudok a gyerekeimnek biztosítani és a férjem egymaga viszi a család anyagi megélhetését, tehát ő tart el minket, viszont neki fontos szempont, hogy a gyerekeink rendben legyenek. Legyen anyjuk, nem egy idegbeteg anyjuk, hanem, aki oda tud rájuk figyelni." (36 éves, falun élő, szakképzett ápolónői végzettséggel, 5 éve munkanélküli nő) 2. Amikor a munkába állásból származó háztartási kiadási többlet nagyobb, mint a jövedelmi többlet A háztartási kiadásoknak a jövedelmi többletet meghaladó megnövekedésében a leggyakoribb tétel az utazás, a bejárás költsége ami a falun élő, minimálbéres, vagy azt alig meghaladó bérkilátásokkal bíró munkát keresők esetében a remélhető jövedelem egyharmadát is felemésztheti. Ezt az utazási költséget a munkajövedelemből levonva már igen gyakran kisebb lesz a megmaradt összeg a szociális támogatásként megszerezhetőnél. (Ezt a jelenséget többek, így Fazekas, Köllő, Kertesi és mások már számos tanulmányukban jelezték.) Női interjúalanyaink azonban ennél sokkal érzékletesebben és szenvedélyesebben ecsetelték a háztartás-vitel, a konyha gazdaságának hasonló körülményeit, a munkavállalás okán csökkenő háztartási munka és munkaidő kiesésének költségnövelő hatásait: Sokkal drágább, mert nem biztos, hogy midig tudnák például főzni. És egy férfi is igényli, meg csak a család is igényli, hogy legyen főtt étel. És akkor vagy valahová elmenni ebédelni, vagy hozni és akkor az, szerintem nem kifizetődő egy öttagú családnál. (46 éves, szakmunkás, agglomerációs nagyközség, 8 éve munkanélküli, 2 éve keres munkát) És főleg hogy ennyire kevés volt a fizetés, otthon meg szükség volt rám, azt mondtuk, hogy ha a férjemnek is befizetünk ebédre, a gyereknek is, meg én is ott ebédelek, meg egyéb dolgokra többet kell fordítani költséget, emiatt, hogy én nem vagyok otthon, akkor inkább ne dolgozzak. Nem volt érdemes.. (sóhaj) (53 éves, nagyvárosi, érettségizett, 4 éve munkanélküli) 18

19 (Kérdés: Hogyha elvállalnál egy ilyen munkát szerinted mit nyernél és mit veszítenél anyagi téren? Tehát nőnének- e a bevételeid például?) Valamelyest, na nőne a bevétel, de több vón a kiadás is. (Kérdés: És milyen kiadások lennének, szerinted mi az, ami a legjobban növekedne?) Milyen kiadás? (gondolkodik) Hát, mond.. élelmiszer, mer az előbb már volt róla szó, hogy mi Az élelmiszer, hogy na ott biztos nem ebédelhetünk, kajajegyet kap az ember, ruházkodás nem mindegy, hogy na mibe jelenünk meg, melegítőbe nem lehet megjelenni, már akkor veszek egy-két nadrágot, egy-két jobb felsőt, úgyhogy több lenne a kiadás. (30 éves, általános iskolai végzettség, falusi, 4 éve munkanélküli 3 év GYES, 2 éve keres munkát) A konyhai, élelmezési kiadások megnövekedéséről többen szót ejtettek, de a számba vételnél lényegesen ritkább volt az az eset, amikor az élelmezési kiadás növekedése már a munkába állástól visszatartó tényezőként is szerepet játszik. Sajátos problémaként jelentkezik a függő helyzetű családtagok, elsősorban a kisgyermekek gondozásával kapcsolatos költségek mérlegelése. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a gyermekintézmények elérhetősége általában megnyugtató és takarékos megoldást kínál a hasonló problémákra. Ha a gyermekintézmények nem elérhetők, vagy pl. a bejárás mellett, mozgósítható nagyszülő híján nem megoldható a gyermekintézmény igénybevétele akkor a külső munkaerő esetleges megfizetése már pazarló luxussá teszi a munkavállalást. Mindez még súlyosabb probléma akkor, ha pl. a gyermek tartósan beteg, fogyatékos, vagyis olyan esetben, amikor a megfelelő intézményi gondozás bizonyosan nem elérhető, és csak a fizetett segítség jelenthet az otthonmaradással szemben legalábbis elvben alternatívát: Kérdés: Akkor a jelenlegi helyzetét átgondolva, milyen érvek és ellenérvek állnak az ön bejelentett munkába állása mellett? Anyagilag nem járnák jobban, az biztos. Mivel, hogy kiskorúak a gyerekeim bármi előfordulhat, betegség, minden. A vállalatnál a táppénzes állományt biztos, hogy nem néznék jó szemmel. Ha meg azt akarnám, hogy megmaradjon a munkahelyem akkor vagy fizetnék valakinek, vagy nagyszülők meg egyetlen egy van de hát ő sem olyan állapotban van, hogy nem tudná a gyerekeket elvállalni. Úgyhogy ez nekem kiadás volna, hogy valakit pénzért fogadjak. Meg lényegesebben nem kapnék többet, mint most, amivel többet kapnánk annyival 19

20 több kiadásom is volna. A ruházkodás, az élelem, a gyerekekre fordított idő, pénz. Úgyhogy nem lenne több mint, most. A jelenlegi helyzethez biztos nem. (42 éves, falusi, vendéglátóipari szakmunkás végzettségű, 4 gyerekével- akik közül a legkisebb fogyatékos 1995 óta otthon van) Nem lehet ritka problémának tekinteni azt sem, hogy sokan a munkavállalás költségeit növelő tényezőként veszik számba a megfelelő megjelenéssel járó kiadásokat. Különösen azok esetében jellemző ez, akik irodai, kereskedelmi, vendéglátó-ipari vagy egyéb szolgáltatási területen szeretnének munkát vállalni: Hát az az igazság hogy igen azon kívül hogy bevételem lenne elég sok kiadásom is származna ebből mert nagyon sok munkahelyen tehát nem mindegy hogy hogyan jelenek meg. És mint nő azért sok helyen azért főleg iroda vagy és most megmondom őszintén vagy környezetvédelmi szakelőadói vagy logisztikusi állást keresek. Vagy a főiskolán a tanulmányaimhoz gyakorlati hely tehát szállítmányozás fuvarozás ha egy adott cég aki így felvesz gyakornoknak vagy ugye alkalmazottnak elvárja azért a konszolidált megjelenést most nem mondom hogy minden nap másba de azért viszonylag egy kis kosztümbe vagy fehérblúzba vagy ingekbe blúzokba most már ha nem sminkelek, akkor sminkekre is sokat kellene költenem kozmetikusra sokat kellene költenem a fodrászra többet kellene költenem. Mert azért nem parádésan de azért az igényes külsőre szánni kell pénzösszegeket tehát a fizetésem egy részét az valószínű, hogy elvinné. Még ha minimálisan űzöm ezeket még akkor is. (33 éves, nagyvárosi, érettségizett, jelenleg levelezőn főiskolát végez, 2 éve munkanélküli) Elvileg logikus lenne az a lehetőség is, hogy a megnövekedett háztartási költségekre, kiadásokra tekintettel olyan munkahelyet kellene keresni, ahol a megszerezhető kereslet magasabb, mint a kalkulálható kiadási többlet. Általában azonban magasabb keresetű munkahely még annyira sincsen, mint alacsonyabb jövedelmet ajánló, vagy, ha mégis, akkor az még magasabb kiadásokkal jár együtt: Budapesten nekem nem volna elég 80 ezer Ft, mert nyilván akkor nem kertes házban élnék és nem termelném meg magamnak szépen a veteményeimet, a zöldségemet, a krumplimat. Nekem tehát azért egy olyan élelmiszerraktáram van a kertemből, amit ha meg kellene vennem, pluszkiadással járna. Na most, Szabolcs-Szatmár-Bereg viszonylatában, amíg itt élek, ebben a házban, addig nekem így ez a bér megfelelne. Budapesten a kiadások, bár sok ismerősöm, azt mondja, hogy az Ecserin, meg ilyen piacon, meg olyan piacon olcsó a 20