Collegiumba kerülésének éve: Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Collegiumba kerülésének éve: 1965. Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít."

Átírás

1 életrajzok 1. Ács Erzsébet (Karcag, 1946.) Collegiumba kerülésének éve: Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít. 2. Adamik Tamás (Kecskemét, aug. 6.) Latin-orosz szakos hallgatóként 1961-ben kerül a Collegiumba tól 1973-ig a Tankönyvkiadó idegen nyelvi szerkesztője tól az ELTE Latin Tanszékének oktatója ben ugyanitt egyetemi tanár, majd tanszékvezető. Az Ókortudományi Bizottság elnöke, az Ókortudományi Társaság főtitkára. Arisztotelész retorikájának fordítója. Kutatási területe: a római irodalom az archaikus, az arany-, ezüstkorban és a késő császárkorban. A Magyar Akkreditációs Bizottság tagja. 3. Ágh Attila (Budapest, júl. 15.) 1959-ben kerül a Collegiumba, filozófia-történelem szakos hallgató és 1967 között Nancy-ben egyetemi stúdiumon vett részt és 1980 között az MTA Filozófiai Intézetében dolgozik tól 1990-ig a Külügyi Intézet igazgatóhelyettese, megbízott igazgatója, tanít a Párttörténeti Intézetben. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem politikatudományi előadója, tanszékvezető egyetemi tanára és 2002 között Széchenyi ösztöndíjas től 2004-ig az MTA közgyűlési képviselője, a Politikatudományi Bizottság tagja. A '70-es évek végén Tanzániában, a '80-as évek elején Indiában, később Bécsben vendégprofesszor ben Bibó István, 2003-ban Pro urbe Budapest, 2005-ben Szentgyörgyi Albert díjjal tüntetik ki. Több mint húsz politikatudományi és társadalomelméleti könyv szerzője. 4. Alabán Ferenc (Guszona, Szlovákia, febr. 25.) 1969-ben nyer felvételt a Collegiumba mint magyar-latin szakos. Később a latint elhagyva felveszi a szlovákot. A nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Tanszékének tanársegéde, majd adjunktusa, docense. Magyar irodalomtörténetet, komparatisztikát, kisebbségi magyar irodalmakat tanít től a Konstantin Filozófus Egyetemmé alakult főiskola Humán Tudományok Karának dékán-helyettese ban a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetemen kap megbízást a Hungarisztikai Tanszék létrehozására. A tanszék a magyar nyelv és kultúra tanulmányi szak keretében a filológusok képzését látja el. A mai napig vezeti a tanszéket. Egyetemi professzor. 5. Albert Fruzsina (Budapest, 1969)

2 Történelem-angol szakos hallgatóként 1987-ben kerül a Collegiumba. Szociológia-angol szakon végez. A PhD fokozat megszerzése után másfél évet tölt az USA-ban. Ezt követően az MTA Pszichológiai Intézet munkatársa lesz óta az MTA Szociológiai Kutató intézetének tudományos főmunkatársa. Mellette a Zsigmond Király Főiskolán a Szociológiai Tanszék vezetője. Magyar szakértő az EU Network of Independent Experts on Social Inclusion szakértői tanácsadó testületben. 6. Albert József (Bácsszentgyörgy, ápr. 29.) 1964-ben magyar nyelv és irodalom-népművelés szakos hallgatóként lesz collegista től 1971-ig a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház igazgatója és 1973 között a Veszprémi Városi Tanács Művelődési Osztályának közművelődési felügyelője, a Megyei Művelődési Központ kutatási csoportvezetője től a Veszprémi Egyetem tudományos főmunkatársa, majd 1997-től 2004-ig docense tól a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanszékvezetője. Szociológiát, azon belül is környezet- és értelmiségszociológiát oktat. 10 könyve jelent meg. A Magyar Szociológiai Társaság tagja. 7. Ambrus Géza (Tapolca, 1974.) Vegyész szakosként lesz collegista 1993-ban ban kap vegyész diplomát, 2002-ben közgazdászként végez a Közép Európai Egyetemen és 2004-ben PhD fokozatot szerez az ELTE Biokémia szakán és 2005 között a RecomGenex biotechnológiai cég vezetője Budapesten től posztdoktori tanulmányokat végez a kaliforniai Scripps kutatóintézetben től a Takeda gyógyszerkutató cégnél dolgozik San Diegoban. 8. Arató György (Veszprém, 1955.) 1974-ben magyar-népművelés szakos hallgatóként lesz collegista, s végzi az esztétika szakot is és 1984 között a budapesti Nemzetközi Előkészítő Intézet könyvtárosa, tanára től öt éven át az Eötvös Collegium könyvtárának vezetője. Közben óraadó a SOTE Idegen Nyelvi Lektorátusán, és a Magyar Lektori Központ, majd a Nemzetközi Hungarológiai Központ munkatársa től vendégoktató Sumenban, a Konsztantin Preszlavszki Egyetem Szlavisztika Tanszékén től ig a szófiai Ohridai Szent Kelemen Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékének tanára. Két alkalommal ( ), ( ) a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója. Közben a NKÖM Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Osztályának vezetője, majd közigazgatási szakmai tanácsadó. Jelenleg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban dolgozik és 2003 között a PPKE, 2010-ben a Pécsi Egyetem óraadó tanára. 9. Asbóth József (Dunamocs, Csehszlovákia, okt. 27.) Magyar-angol szakos hallgatóként 1972-ben lesz collegista és 1978 között a pozsonyi Tatratur utazási iroda vezérigazgatója tól a Csehszlovák Rádió magyar adásának adásvezetője és

3 hírolvasó bemondója ban a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium magyar-angol szakos tanára. A Csehszlovák Tv magyar adásának műsorvezetője. A zselízi, gombaszögi országos kulturális fesztiválok, és az amatőr színjátszók fesztiválja, a Jókai Napok résztvevője, szervezője. Jelenleg a Duna TV munkatársa, szerkesztő-bemondó. 10. Bába Iván (Teplice, 1950.) 1969-ben kerül a Collegiumba, magyar-angol szakos hallgatóként től két éven át a pozsonyi Madách Könyvkiadó munkatársa, 1976-tól a Rádió irodalmi osztályán szerkesztő, 1983 és 1989 között a Nagyvilág, a Kortárs munkatársa, a Dátum főszerkesztője től a Külügyminisztérium főosztályvezető helyettese, majd az elemző és tájékoztató osztály vezetője től helyettes államtitkár, majd 2002-ig közigazgatási államtitkár; varsói nagykövet, a Duna Kör alapító tagja. Cseh, lengyel és szlovák szépirodalmi művek fordítója. Jelenleg, 2010 óta közigazgatási államtitkár. 11. Bauernhuber Enikő (Ajka, 1980.) 2000-ben lesz collegista, magyar-francia szakos hallgató, a Francia Műhely tagja. 2005/2006-ban francia kormányösztöndíjasként folytatja tanulmányait összehasonlító irodalomból az Université de Paris XII- Val de Marne-on és a párizsi École Normale Supérieure-ön őszén Master 2 diplomát szerez tól 2007-ig a veszprémi Katedra Nyelviskolában tanít francia nyelvet tól a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozik, ahol a Közönségkapcsolatok és Marketing Főosztály munkatársaként közművelődési feladatokat lát el. 12. Babics Anna ( Zalaegerszeg, 1958.) Történelem-német szakos hallgató, 1977-ben lesz collegista óta a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban tanít. 13. Bábosik István (Jásztelek, febr. 13.) 1958-ban lesz collegista, magyar-pedagógia-pszichológia szakos hallgató tól az ELTE BTK Pedagógiai Tanszékén dolgozik aspiránsként ( ), adjunktusként ( ), majd docensként ( ) től egyetemi tanár, tanszékvezető től a Neveléstudományi Intézet igazgatója, dékán helyettes. Széchenyi díjas és 2004 között az MTA közgyűlési képviselője, a Pedagógiai Bizottság tagja. Kötetei, tanulmányai az erkölcsi tudatosság és a magatartás, a személyiség- és jellemformálás, jellemfejlődés tárgykörében jelentek meg. Neveléselméleti munkái a hazai neveléstudomány alapkönyvei. 14. Bagó Ilona (Homokmégy, okt. 17.)

4 1976-ban nyer felvételt a Collegiumba, magyar-pedagógia szakos óta a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozik. Többek között a Móricz hagyaték egyik gondozója. 15. Bakonyi Borbála (Zirc, 1968) Orosz-német szakos hallgató, 1986-ban lesz collegista. Az egyetemi végzés után Dunaharasztiban középiskolai nyelvtanár. Itt, a Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában tanít, német és angol nyelvet, majd (1995 óta) a várpalotai Thury György Gimnáziumban német nyelvet oktat. Jelenleg is itt dolgozik. Közben szaktanácsadó a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézetnél. 16. Bakos István (Bánfa, 1943.) 1964 és 1970 között collegista, mint magyar-népművelés szakos hallgató. Két évig a Diákbizottság titkára, a Falukutató csoport szervezője. Az egyetem elvégzését követően tudományos kutatóként, kutatásszervezőként, köztisztviselőként dolgozik tól vesz részt a nemzeti ellenállást és szolidaritást szolgáló Bethlen Gábor Alapítvány munkájában. Szervezője a Lakiteleki Találkozónak, az MDF alapító tagja. A Hitel egyik szerkesztője 1988 és 1991 között. Megalapítja a Magyar Felsőoktatás c. havilapot, 1994 és 1999 között a Magyarok Világszövetségének választott főtitkára. Jelenleg is több alapítvány kurátora. 17. Balázs Judit (Rábaszentandrás, jún. 24.) 1970-ben magyar-francia szakos hallgatóként lesz collegista. Másodéves, amikor leadja a francia szakot és felveszi a népművelést től 2008-ig az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa. Szakterülete a magyar történeti mondattan. Jelenleg nyugdíjas. 18. Balga Attila (Balassagyarmat, febr. 4.) Matematika-fizika szakos hallgatóként kerül a Collegiumba 1984-ben. Az egyetem után a budapesti Eötvös József Gimnázium matematika-fizika szakos tanára lesz. Közben elvégzi az informatika szakot is. Fő tantárgya a matematika, fő profilja a tehetséggondozás. Oktatási szakértőként emelt szintű érettségi elnökként dolgozott. Tagja az Arany Dániel Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztőbizottságának. 19. Balla Kálmán (Pozsony, febr. 16.) 1973-ban lesz collegista, magyar-angol szakos és 1987 között a pozsonyi Madách Kiadó szerkesztője től 1990-ig az Irodalmi Szemle szerkesztője. Ugyancsak szerkeszti a Nap című hetilapot. Több verskötete jelent meg, esszéket, tanulmányokat, kritikákat ír és fordít szlovák és cseh nyelvből. Pozsonyban él.

5 20. Balogh Elemér (Nyitra /Csehszlovákia/, jan. 19.) 1956-ban lesz collegista, magyar-latin szakos hallgató. Collegista és egyetemi éveit megszakítja; től 1960-ig segédmunkás. Tanulmányait 1960 és 1964 között folytatja től egy évig tanári pályán helyezkedik el től 1974-ig Veszprémben a Napló, majd a Mestermunka munkatársa ben politikai okokból eltávolítják a laptól. /Segédmunkás, taxisofőr / és 1982 között a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja től 1986-ig a Jel-Kép szerkesztője, 1990 és 1994 között a veszprémi Napló főszerkesztője, 1994-től szabadfoglalkozású. Ő a Csíksomlyói passió című nagy sikerrel bemutatott színmű szövegírója (1982). Versek, regények, novellák, színművek, hangjátékok szerzője. /Ússzatok halacskák, Szépségverseny, Kutyakomédia, A semmi farka c. művek írója./ 21. Bándli Magdolna (Várpalota, aug. 06.) Collegiumba kerülésének éve: Magyar-orosz szakos, majd felveszi a német szakot is. Középiskolai tanárként dolgozott az egyetem után, majd a Veres Pálné Ginázium (Budapest) igazgatóhelyettese 32 évig től nyugdíjas. Szabadidejében fest, önálló kiállításokkal jelentkezik. 22. Bangha Imre (Győr, 1967.) 1985-ben magyar-történelem szakos hallgatóként kerül a Collegiumba. Később, 1987-től felveszi az indológia szakot, és leadja a történelmet ban angol nyelvet tanít Csíkszeredán és 1998 között doktori hallgató az indiai Sántinikétanban tól tanár az Oxfordi egyetemen (Lecturer in Hindi, Faculty of Oriental Studies.) 2003-tól a Csíkszeredai Sapientia Egyetem Kőrösi Csoma Sándor Keletkutató Központjának vezetője. 23. Bánóczi Rozália (Sajókaza, 1949.) 1967-ben lett collegista orosz-latin-görög szakon, később a németet is felvette. Az ELTE ÁJK-n tanít jogi latint és görögöt több mint 30 éve. 24. Barabás Rózsa (Pápa, nov. 15.) Magyar-orosz szakos hallgatóként 1966-ban kerül a Collegiumba ben az ELTE-n elvégzi a könyvtár szakot től 1974-ig általános iskolai tanár Rádon, majd Vácott tanít 1982-ig. Dunakeszin és Vácott könyvtáros a helyi városi könyvtárakban 1987-ig és 2010 között a váci Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola könyvtárosa, tanára. 25. Baracsi Erzsébet (Kecskemét, szept. 11.)

6 1978-ban lesz collegista, történelem-levéltár szakos hallgató. A Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályának Módszertani Osztályán dolgozik 1981-től 1986-ig és 1995 között a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tudományos munkatársa től köztisztviselő a BM Történeti Irattárában, ill. a Történeti Hivatalban (ma Történeti Levéltár). Jelenleg a BTK Segédtudományi Tanszékén forrásolvasást tanít. 26. Baranyi Ferenc (Pilis, jan. 27.) 1957-ben lesz collegista, magyar-olasz szakos hallgató tól 1968-ig az Egyetemi Lapok munkatársa. Ezt követően az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettese, a Magyar Ifjúság irodalmi rovatvezetője től szabadfoglalkozású. Irodalmi és művészeti műsorokat készít, vezet tól az MTV-ben főosztályvezető-helyettes, majd szerkesztő, főmunkatárs. A Palócföld szerkesztője. Versköteteiben, költői világában az irodalom társadalmi kötődését hangsúlyozza. Olasz és francia költőket fordít. Televíziós dokumentumjátékot készített Rossiniről, Csajkovszkijról, Wagnerről. 27. Barkász Emőke (Fehérgyarmat, 1975.) 1994-ben, angol-magyar szakosként kerül a Collegiumba, később felveszi az összehasonlító irodalomtudomány szakot is. Francia-angol mesterdiploma (Université de Strasburg) Az ELTE-n, majd a Sorbonne (Paris IV) egyetemen tanul összehasonlító irodalomtudományt. Jelenleg az Európai Bizottság tisztviselője Brüsszelben. 28. Bárth Dániel (Kalocsa, febr. 22.) 1996-ban lesz collegista, latin, történelem, néprajz szakos hallgató. Történelem-néprajz szakon végez. Az egyetem után az ELTE BTK Néprajzi Intézetébe kerül doktoranduszként, majd tudományos munkatársként. Jelenleg adjunktusként oktat, 2010-ben habitált. 29. Bárth János (Jánoshalma, dec. 15.) Történelem-néprajz szakos hallgatóként 1964-ben kerül a Collegiumba. Néprajzkutató és 2007 között muzeológus és múzeumigazgató Kalocsán, majd 1970 és 1990 között Kecskeméten múzeumigazgató. 30. Baski Imre (Kunszentmiklós, 1951.) Magyar-orosz-török szakos hallgató, 1972-ben lesz collegista és 1982 között az ELTE Török Filológiai Tanszéken oktat török és tatár nyelvet tól 1986-ig MTA, TMB tudományos továbbképzési ösztöndíjas és 1989 között segédmunkatárs az MTA Orientalisztikai Intézetében, majd 1993-ig a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium angol-orosz tanára től

7 2006-ig az MTA ELTE Altajisztikai Tanszéki Kutatócsoportjának munkatársa, főmunkatársa, 2007-től az MTA ELTE, Közép-Ázsiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. 31. Benkő Elek (Kolozsvár /Románia/, aug. 23.) 1973-ban kerül a Collegiumba, történelem-régészet szakos hallgató től 1988-ig a Székelykeresztúri Városi Múzeum régész-muzeológusa ben az MTA Régészeti Intézetének lesz tudományos munkatársa, majd tudományos főmunkatársa. Jelenleg az Intézet tudományos tanácsadója. Kutatási területe: Erdély középkora, a középkori fémművesség valamint királyi udvarházak és kolostorok a Pilisben. 32. Bence Lajos (Göntérháza /Jugoszlávia, júl.1.) 1987-ban lesz collegista, magyar-történelem szakos hallgató és 1991 között a lendvai Kétnyelvű Középiskola tanára től a maribori Pedagógiai Egyetem Magyar Tanszékének munkatársa. Szerkeszti a Hidak című televíziós műsort, a Népújság felelős szerkesztője. Verset, esszét, kisprózát, gyerekverseket ír. Látlelet című verseskötete nyolc év lírai termését gyűjti egybe. Írott szóval a megmaradásért címmel a szlovéniai magyarság évtizedeiről jelenik meg összefoglaló munkája. Lendván él. 33. Benczik Vilmos (Szár, júl. 11.) 1964-ben lesz collegista, magyar-orosz szakos hallgató. Az egyetemi végzés után 1969-ben a nógrád megyei általános iskolába kerül, majd a budapesti II Rákóczi Ferenc Gimnázium tanára lesz tól a Budapesti Tanítóképző Főiskola (2000-től az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai Kara) oktatója tól főiskolai tanár ban egyetemi doktori fokozatot, 2001-ben Phd fokozatot szerzett ben habilitál. Spanyolból, portugálból fordít (többek között Borges, Garcia Márquez, Vargas Llosa műveit ülteti át magyarra). Nyelvtudományi, kommunikációelméleti, irodalomtudományi témakörben jelennek meg könyvei. Feleségével megalapítják a Trezor Kiadót. 34. Bethlenfalvy Géza (Huncovce-Hunfalva, Csehszlovákia, 1936.) 1956-tól magyar-orosz, később indológia szakos hallgatóként collegista. Az Akadémia Altajisztikai Tanszéki kutatócsoportjában, az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén tudományos munkatársként dolgozik 2007-ig. Vendégprofesszornak hívják Bécsbe, az Institut für Südostasien, Tibet und Buddhismuskunde intézetbe tanítani. Kutat, könyveket ír; 2010 óta nyugdíjas. 35. Berecz Zsuzsa (Budapest, 1980.)

8 Magyar-német szakosként lesz collegista 1999-ben és 2008 között dramaturgiát tanul Frankfurt am Mainban óta Budapesten él, dramaturgként, kultúrmenedzserként, fordítóként dolgozik. 36. Bertényi Iván (Budapest, aug. 16.) 1958-ban kerül a Collegiumba től szakkollégista. Először magyar-történelem, lélektan-logika, majd 1960-tól lélektan-logika helyett levéltár szakos hallgató. Az egyetem elvégzése után az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékén 1963-ig gyakornok, majd tanársegéd, 1968-tól 1975-ig adjunktus, 1975 és 1990 között docens, 1990-től egyetemi tanár től (nyugdíjasként) professzor emeritus és 1993 között Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum könyvtárigazgatója tól 3 éven át a Collegium igazgatója. Jelenleg az EC Baráti Körének és Kuratóriumának elnöke. 37. Ifj. Bertényi Iván (Budapest, 1975.) 1994 őszén került a Collegiumba, történelem - művészettörténet szakos bejáró hallgatóként. Az egyetem elvégzése után előbb középiskolában (ELTE Trefort Ágoston gyak. Gimnázium), majd egyetemen történelmet tanított ban a Művelődéstörténeti Doktori Programon PhD-fokozatot szerezett Bánffy Dezső nemzetiségipolitikájából és 2009 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen volt tanársegéd a Történeti Intézetben, majd 2009 őszétől az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékén adjunktus. Történészként elsősorban a dualizmus korával foglalkozik, azon belül is a politika-, eszme- és mentalitástörténeti kérdések érdekelik. 38. Bilkei Irén (Pécs, jún. 23.) Latin-régész szakos hallgatóként lesz collegista 1972-ben. Levéltár szakos 1984-től tól a Zala megye i Levéltár főlevéltárosa. Kutatási területe Zala megye későközépkori és koraújkori története. Óraadó a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karának történelem szakán. 39. Bíró András (Cegléd, júl. 24.) 1968-ban angol-latin szakos hallgatóként kerül a Collegiumba tól 1986-ig a Szakszervezetek Országos Tanácsa Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetében dolgozik tól a SOTE nyelvi tanszékén latin és angol nyelvet tanít. 40. Bíró Gyula (Cegléd, okt. 3.) 1973-ban lesz collegista pszichológia szakon tól 1981-ig az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet osztályos pszichológusa és 1985 között a Nyírő Gyula Kórház vezető pszichológusa ben kerül az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézetbe vezető pszichológusnak Dr. Buda Béla mellé, ahol 1992-ig dolgozik. Tanít a KLTE Pszichológia Intézetében, az ELTE Tanácsadó Szakpszichológusi Képzés keretében, a BME és a Károly G. Egyetem Pszichológiai Tanszékén. Vendégtanár Szegeden. Személyiség és képességfejlesztő tréningek, szemináriumok vezetésével bízzák meg különböző cégeknél. Pszichodiagnosztikai, pszichoterápiás gyakorlatokat, autogén tréning

9 és hipnózis kiképző tanfolyamokat vezet az 1970-es évek végétől az ezredfordulóig. Egyik legtöbbet publikáló pszichológus. A Magyar Hipnózis Egyesület vezetőségi tagja. E témakörben érintett külföldi egyesületek magyarországi kapcsolattartója. 41. Bojtár Endre (Budapest, 1940.) 1960-ban lesz collegista, cseh-orosz szakos hallgató óta dolgozik az MTA Irodalomtudományi Intézetében, 1986 óta mint a Közép- és Kelet-európai irodalmak Osztályának vezetője től ig a Helikon c. folyóirat főmunkatársa volt, 1989 óta a 2000 című folyóirat alapító szerkesztője és 1980 között a JATE docenseként tanított a Világirodalmi Tanszéken és 1994 között a Central European University Comparative Literature programjának az igazgatója volt. 42. Bolyó Judit (Dunavecse, 1968.) Orosz-finn szakos hallgatóként kerül 1987-ben a Collegiumba, de finn szakon diplomázik ban ösztöndíjasként Finnországba kerül, ott ismerkedik meg mexikói férjével óta él Mexikóvárosban; először egy nyelviskolában dolgozik koordinátorként, jelenleg magyar és finn nyelvet oktat a Magyar Nagykövetség számára. 43. Boncz András (1973.) Matematikusként 1991-ben kerül a Collegiumba. Vezető aktuáriusként dolgozik az UNION Biztosítónál. 44. Borhy László (Szombathely, ápr. 24.) 1982-ban lesz collegista, történelem-régészet-ókortörténet szakos hallgató és 1991 között az MTA doktori (TMB) ösztöndíjasa és 1990 között doktori ösztöndíj a Heidelbergi Egyetem Ókortörténeti Intézetében. Az ELTE BTK Régészeti Tanszékcsoport Ókori Régészeti Tanszékének tanársegédje, adjunktusa, majd docense. Ez időben vendégtanár Heidelbergben. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének igazgatóhelyettese. Német és amerikai egyetemek vendégtanára. AZ ELTE Rektori Titkárságának vezetője ( ). A félév krónikája c. egyetemi lap szerkesztője. Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. Az MTA Ókortörténeti Bizottságának tagja, az MTA doktora (2004); 2006; tanszékvezető egyetemi tanár. 2007: az Akadémiai Díj elnyerése. 45. Boross Klára (Bonyhád, dec. 28.) 1976-ban kerül a Collegiumba, magyar-könyvtár szakos hallgató. Később, már munka mellett elvégzi a latin szakot is től az ELTE Egyetemi Könyvtárban kap állást, s itt dolgozik 2009-ig. (1999-től 2000-ig a Kézirattár, 2000-től 2009-ig a Régi Nyomtatványok Osztályának munkatársa.) 2009-ben az

10 MTA Könyvtára, Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének Osztályán dolgozik. 46. Bozsaky Katalin (Gúta, Csehszlovákia, máj. 24.) 1970-ben néprajz-lengyel szakos hallgatóként kerül a Collegiumba. Gyöngyösön, mint műszaki tolmács dolgozik ben a külügyminisztériumban a közép-európai térséget felügyelő főosztályvezető-helyettes és 1998 között az MK prágai nagykövetségén teljesít szolgálatot ól 2002-ig a külügyminisztérium közép-európai osztályán főosztályvezető-helyettesként, majd főosztályvezetőként dolgozik és 2006 között Prágába kerül a nagykövetségre től 2009-ig Krakkóban főkonzul. Munkáját a lengyel fél a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjének odaítélésével jutalmazta. Jelenleg a MK pozsonyi nagykövetségén teljesít szolgálatot. 47. Bozsonyi Károly (Dombóvár, 1966.) 1986-ban lesz collegista, történelem, filozófia, szociológia, fizikus szakon végez. Az egyetem elvégzése után a Károli Gáspár Református Egyetemre kerül. Jelenleg az egyetem Társadalomtudományi Intézetének vezetője, rektorhelyettes. A Collegiumban e Társadalomtudományi Műhely szakvezetője. Részt vállal az EC Kuratóriumának munkájában. 48. Börzsönyi Péter (Debrecen, 1972.) Angol-orosz szakos hallgatóként 1990-ben kerül a Collegiumba. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának vezetőtanára. 49. Börzsönyi Tamás (Debrecen, 1970.) 1989-ben lesz collegista mint fizikus szakos hallgató óta az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetében dolgozik, jelenleg tudományos főmunkatársként. 50. Bradean, Nelu (Arad, júl. 22.) Magyar-finnugor-általános germanisztika (skandinavisztika) szakos hallgatóként 1973-ban kerül a Collegiumba. Egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetében. Számos nyelvet beszél felsőfokon. 51. Bubnó Hedvig (1961. febr. 14.) Történelem-spanyol szakos hallgatóként 1981-ben kerül a Collegiumba és 1992 között az ELTE BTK Történeti Könyvtárában dolgozik tól megbízott előadóként spanyol nyelvet tanít a

11 Collegiumban től a KRE Medievisztika Tanszékének adjunktusa. Kutatási terület: középkori művelődéstörténet. 52. Burcsi Péter (Pápa, május. 23.) Matematikusként lesz collegista 1996-ban. Az egyetem elvégzése után az ELTE Informatikai Kar Komputeralgebra Tanszékére kerül. /doktori iskola, majd tanársegéd, most adjunktus / 53. Burján István (Apatin, Jugoszlávia, febr. 1.) 1977-ben lesz collegista, néprajz-régészet szakosként. Az egyetem elvégzése után nyolc évig a Vajdaságban dolgozik, mint könyvtáros ban Pécsre költözik, ahol a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának főmuzeológusa lesz. 54. Cellik Barbara (Sopron, 1973.) Német angol szakosként nyer felvételt 1992-ben a Collegiumba. A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban tanít angol és német nyelvet és irodalmat. 55. Černý Michal (Prága, 1957.) 1977-ben lesz collegista mint magyar-német szakos hallgató. Konferenciatolmács, fordító, a magyar irodalomról publikál tanulmányokat ben diplomáciai szolgálatba kerül. Budapesten telje3sít szolgálatot, majd Csehszlovákia szétválása után az új cseh nagykövetség ügyvivője. Vaclav Havel köztársasági elnök irodájában dolgozik, majd Bonnban, Berlinben, Teheránban, Bécsben. Jelenleg a Cseh Centrum igazgatója Budapesten. 56. Csaplár Krisztián (Győr, 1976.) Történelem szakos hallgatóként lesz collegista 1995-ben, később felveszi a levéltár szakot. Első munkahelye Bécs, az Albanien-Institutban dolgozik. Ezt követően a Budapest Főváros Levéltárában levéltáros, majd 2006-tól az ELTE BTK Történeti Intézetében a Kelet- Európa Történetet Tanszéken dolgozik. 57. Csendes Béla (Sümeg, 1974.) Informatikusként kerül a Collegiumba, 1992-ben. Jelenleg a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem munkatársa.

12 58. Csendes Zsuzsa (Cegléd, 1954.) Orosz-német szakos hallgató, 1972-ben kerül a Collegiumba és 1980 között a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanít tól 1996-ig a SOTE német általános és orvosi szaknyelv tanára tól a KRE Tanítóképző Főiskola Karának oktatója. 59. Csikós Ella (Makó, 1951.) Mint német-filozófia szakos hallgató 1969-ben került a Collegiumba óta az ELTE-n tanít, jelenleg a Filozófia Intézet Újkori és Jelenkori Filozófiatörténet Tanszékének tanára. Fő kutatási területe a klasszikus német filozófia, elsősorban Hegel. Tankönyv- és tanulmányszerző. 60. Csillag Mária (Budapest, június 14.) Magyar-könyvtár szakos hallgatóként 1978-ban lesz collegista. Az egyetemi végzés után a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban kezd tanítani, jelenleg is ez az iskola a munkahelye, 2004-ben elvégzi az ELTE-n a média szakot, melyet oktat is. A tanítás mellett az iskolai könyvtárban dolgozik félállásban. 61. Csiszár Mária (Zilah /Románia/, 1953.) 1973-ban lesz collegista, magyar-angol-néprajz szakos hallgató. Az egyetemi tanulmányai után visszatér Erdélybe. Három évig általános iskolában tanít Varsolcon, egy szilágysági faluban től 1996-ig otthon neveli öt gyerekét, közben családjával Magyarországra települ és 1999 között a Máriaremete-Pesthidegkúti Ökomenikus Általános Iskolában tanít angolt től 2005-ig iskolaigazgató a tinnyei Kossuth Lajos Általános Iskolában, 2005-től a Hamu és Gyémánt Magazinkiadónál dolgozik. Dokumentumregénye, a Mégis élsz, Barackvirág, 1994-ben jelenik meg, betegen született kislánya életéért vívott küzdelmeiről szól. 62. Csizmadia Miklós (Sárbogárd, 1950.) Francia-német szakos hallgatóként kerül 1968-ban a Collegiumba. Először a Kohó- és Gépipari Minisztérium nyelvi laborjában, majd az Idegennyelvi Továbbképző Központban (Rigó utca) önálló vállalkozóként dolgozik. Jelenleg is tagja a Rigó utcai nyelvvizsga bizottságnak és 1995 között Svájcban, a Berni Magyar Nagykövetségen sajtó- és kultúrügyekért felelős diplomata. 63. Csizmadia Sándor (Zomba, 1947.) Mint magyar-filozófia szakos hallgató kerül 1966-ban a Collegiumba. A Pécsi Orvostudományi Egyetem, a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus (Közgazdaságtudományi)

13 Egyetem oktatója. Jelenleg egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetében és a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszékén. 64. Csomós Gyula (Vajdácska, jún. 4.) 1965-ben magyar-filozófia szakos hallgatóként lesz collegista és 1974 között a Magyar Televízió szerkesztője, dramaturgja között közművelődési csoportvezető (Bp. VIII.ker.) között a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatának propaganda csoportvezetője, óraadó tanár Zsámbékon években középiskolai tanár a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában, között művelődési ügyosztályvezető (Bp.XVI.ker.). 65. Csonka-Takács Eszter (Mohács, 1968) 1986-ban bejáróként kerül a Collegiumba, magyar-könyvtár-néprajz szakosként, 1987-től bentlakó ben magyar-néprajz szakon végzett. Azóta folyamatosan néprajzosként dolgozik től ig tudományos segédmunkatárs az MTA Néprajzi Kutatóintézetében és 2009 között tudományos munkatárs és igazgatóhelyettes az Európai Folklór Intézetben áprilisától a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum igazgatója. 66. Csorba Ildikó (Miskolc, 1972.) Angol szakosként kerül a Collegiumba 1992-ben tól: angol-egyiptológia szakos. Elvégzi az ELTE Angol Reneszánsz és Barokk Irodalom Doktori Iskoláját, és a PPKE Angol Intézetében adjunktusi minőségben oktat amerikai irodalmat és angol nyelvű esszéírást. 67. Csuday Csaba (Kassa, 1944.) Magyar-spanyol szakos hallgatóként 1965-ben kerül a Collegiumba. Egy évig ösztöndíjas Kubában, középiskolai tanár a Színyei Merse Pál Általános Iskolában és Gimnáziumban, majd nevelőtanár, rendezőasszisztens gyakornok (MAFILM), rovatvezető (spanyol-, kép-, képzőművészeti rovat) a Nagyvilág folyóiratnál 1974 és 1990 között. Diplomata Madridban 1990 és 1995 között, majd tanár a PPKE BTK-n; 1998-tól a spanyol tanszék vezetője. 68. Csuti Borbála (Szombathely, febr. 15.) Magyar-történelem szakos hallgató, 1984-ben kerül a Collegiumba. Szombathelyen a Művészeti Szakközépiskola tanára. 69. Cziszter Kálmán (Arad, 1974.)

14 1992-ben filozófia-magyar, majd ógörög szakos hallgatóként lesz collegista. Jelenleg a CEU Rényi Intézet Matematika doktori programján harmadéves PhD hallgató. 70. Dér Csilla (Dunaújváros, máj. 21.) 1987-ben kerül a Collegiumba magyar-orosz szakos hallgatóként. Az egyetemi végzés után jogvédelemmel foglalkozott, először a civil szférában (European Roma Rights Center), később a közszférában (Oktatási Jogok Biztosának Hivatala). Szépirodalmat és jogvédelemmel kapcsolatos szövegeket fordít angol nyelvre ben posztgraduális jogi diplomát szerez az Egyesült Királyságban tól különböző európai uniós intézményekben dolgozik fordítóként, jogszabályokat, uniós dokumentumokat fordít angol és francia nyelvről magyar nyelvre óta Brüsszelben él. 71. Dibusz Éva (Naszvad, Csehszlovákia, 1953.) 1972-ben lesz collegista mint magyar-népművelés szakos hallgató. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádióba kerül, mint rádióbemondó. Azóta is itt dolgozik, szép magyar beszédet, helyes kiejtést oktat az újonnan felvett rádióbemondóknak. Budapesten él. 72. Dienes Péter (Orosháza, 1975.) Collegiumba kerülésének éve: Angol-matematika szakos, később felveszi az elméleti nyelvészet szakot. Az egyetem elvégzése után Németországba, Saarbrückenbe kerül. ( ); Számítógépes Nyelvészet PhD, ; USA, Senior research scientist, 2009-, Zürich, Senior research scientist.) 73. Doba László (Kassa, 1943.) Magyar-orosz szakos hallgatóként nyer felvételt a Collegiumba, 1965-ben. A budapesti Eötvös József Gimnázium tanára, majd 1989-től 2009-ig igazgatója. A Gimnáziumok Országos Szövetségének egyik alapítója, majd első elnöke. Jelenleg nyugdíjas. 74. Domján Lajos (Eger, 1971.) 1994-ben nyer felvételt a Collegiumba; 1-2. évben történelem-magyar szakos, a 3. évben történelempolitikaelmélet, a 4. és 5. éveben történelem szakos től 2000-ig a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Műszaki Főiskolán, félállásban a Szabó Ervin Gimnáziumban tanít történelmet és magyar irodalmat től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban levéltáros.

15 75. Doytchinova Elena (Szófia, nov. 27.) Történelem-török szakos hallgatóként 1977-ben kerül a Collegiumba. A Kulturális Kapcsolatok Intézetében, a Bolgár Kulturális Központban dolgozik az első években. Tolmácsol, magyarról bolgárra fordít ben Szófiában a Magyar Kulturális Intézet tolmácsa, könyvtárosa és 1987 között a Szófiai Egyetem St. Clement Ohridski Levéltári Osztályán dolgozik, majd a Bolgár Tud. Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa és 1992 között a francia kormány ösztöndíjasa Párizsban. Fordító és tolmács magáncéget alapít Bulgáriában. Ismert magyar filmek bolgár szövegfordítója. Jelenleg Kanadában, Torontóban él. 76. Dragomán György (Marosvásárhely, 1973.) Szabó T. Anna férje ben lesz collegista, angol-filozófia szakosként kerül a Collegiumba, Író, műfordító, web-szerkesztő. Több önálló könyve jelent meg. 77. Dukkon Ágnes (Győrszemere, 1949.) Magyar-orosz szakos hallgatóként kerül 1968-ban a Collegiumba és 1974 között középiskolai tanár a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban től 1977-ig orosz-nyelvet és irodalmat tanít a JATE-n, ill. a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, Szegeden és 1983 között Egerben a Tanárképző Főiskolán, majd a kar ELTE-be is integrált jogutódján, az Orosz Tanszéken oktat és 1981 között magyar lektor Krakkóban. Az ELTE BTK Orosz Tanszékén és a Collegiumban óraadó és 1995 között tudományos és külügyi főigazgató-helyettes a TFK-n, az Irodalomtudományi Tanszék vezetője 2006-ig. Vendégprofesszor Bécsben tól az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézetének professzora. Orosz irodalomtörténetet, elméletet, fordításkritikát és szövegolvasást tanít. 78. Dúró Győző (Nagykanizsa, szept. 5.) 1973-ban lesz collegista, magyar-történelem szakos hallgató től 1979-ig a szolnoki Szigligeti Színház lektora (ösztöndíjasként), majd dramaturgja és 1982 között mint dramaturg a Nemzeti Színházban dolgozik től 1989-ig a Katona József Színház a munkahelye (alapító tag) óta különféle státuszokban tanít a Magyar Képzőművészeti Főiskola Díszlet és Jelmeztervező valamint Művészettörténeti Tanszékén től a veszprémi Petőfi Színház, 1993-tól a debreceni Csokonai Színház dramaturgja és a veszprémi színház irodalmi tanácsadója. Másfél évet tölt Japánban a távolkeleti színház tanulmányozásával től a Látványtervező Tanszék egyetemi docense. 79. Dömötör András (Zalaegerszeg, 1978.) Magyar-esztétika szakosként 1996-ban kerül a Collegiumba. Nem fejezi be tanulmányait; a színművészetire jelentkezik. Jelenleg színészként és rendezőként dolgozik és tanít a Színművészeti Egyetemen.

16 80. Éder Kata (Sajószentpéter, 1978.) Történelem-régészet szakosként kerül 1997-ben a Collegiumba től 2005-ig bejáró doktorandusz óta a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Adattárában dolgozik mint régész és főmuzeológus, jelenleg osztályvezetői minőségben. 81. Egedi-Kovács Emese (Budapest, 1975.) Francia-latin szakos hallgatóként 2004-ben lett collegista ben OTDK I. helyezést ért el francia irodalom szekcióban. Doktori tanulmányait posztgraduális ösztöndíjasként az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolában végezte ben szerzett PhD fokozatot. Többszörös szakmai ösztöndíjas (ELTE BTK Tudományos ösztöndíj - arany fokozat két alkalommal, bronz fokozat egy alkalommal; Köztársasági ösztöndíj; Francia kormány kutatói ösztöndíja a Paris III - Sorbonne Nouvelle egyetemre; Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj) től a TÁMOP ELTE Kutatóegyetemi projektjének alkalmazásában a Francia Tanszék tudományos segédmunkatársa. Kezdeményezésére 2010-ben megalakult az Udvari Irodalom Nemzetközi Társaság (International Courtly Literature Society) magyar tagozata, amelynek székhelye az Eötvös Collegium. 82. Egry Gábor (Miskolc, 1975.) 1993-ban történelem szakos hallgatóként kerül a Collegiumba. Tudományos munkatárs a Politikatörténeti Intézetben, a Múltunk felelős szerkesztője ban doktorál. Könyveiben az Erdélyi Párt ideológiájával és identitáspolitikájával, az erdélyi szászok pénzintézeti rendszerével és a nemzeti mozgalomban betöltött szerepével, a honi identitáspolitikával és nemzetfelfogással foglalkozik. 83. Eisemann György (Budapest, nov. 12.) 1972-ben lesz collegista, magyar-orosz szakos hallgató. Az egyetem elvégzése után az ELTE BTK XVIII- XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékére kerül tudományos segédmunkatársnak, később, már a Magyar Irodalomtörténeti Intézetben tudományos munkatárs, majd 1995-től egyetemi docens. Kutatási területe a 19. és 20. századi magyar irodalom, főként a századforduló (Mikszáth, Komjáthy) hazai és európai irodalma. Az ELTE Irodalomtudományi doktori iskolájának alapító tagja, témavezető tól a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja, 1999-től az MTA Irodalomtudományi Bizottságának tagja. 84. Ekler Péter (Zalaegerszeg, 1974.) Latin-ógörög szakos hallgatóként 1993-ban lesz collegista ben szerzi meg a PhD fokozatot től az OSZK Régi Nyomtatványok Tárában dolgozik. Budapesten él.

17 85. Élthes Ágnes (Kaposvár, jún. 3.) Orosz-francia szakos hallgatóként, 1974-ben lesz collegista tól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Központjában dolgozik, az Újlatin Nyelvek Csoportjában, szerződéses nyelvtanári, majd adjunktusi, 1993-tól egyetemi docensi kinevezéssel. A fordítás, szakfordítás, kontrasztív és funkcionális nyelvtan tantárgyakat tanítja itt, valamint a Nemzetközi Fordítóképzőben ban az orosz tanárok átképzésének keretében az ELTE BTK-n elvégzi az angol szakot. Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója ben a Paris III. Sorbone Nouvelle, INALCO, Centre de Poétique Comparée doktora. 86. Endrey György (Budapest, dec. 28.) 1968-ban, magyar- történelem szakos hallgatóként lesz collegista tól 1990-ig az ELTE Egyetemi Könyvtárában dolgozik, mint a Hálózati és Módszertani Csoportjának tagja. Angol és német tanfolyamokat vezet től 1999-ig a Magyar Távközlési Vállalatnál dolgozik mint nyelvtanár és fordító ban betéti társaságot alapít, melynek tulajdonosa és ügyvezetője. Könyvári informatikusi diplomával rendelkezik. Szerkeszti az ELTE tudományos tájékoztatóját magyar és angol nyelven. 87. Énekes Ambrus (Veszprém, júl. 23.) 1964-ben lesz collegista mint történelem-latin szakos hallgató. Kezdő tanárként Pápára kerül ben től 1985-ig középiskolai tanár Veszprémben ban második diplomaként filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet szerez az ELTE-én és 2005 között középiskolai tanár Pécsett től nyugdíjas. Rendszeresen jelennek meg helytörténeti tanulmányai. Jelenleg is egy családtörténeti, részben politikatörténeti témával foglalkozik. 88. Etesi Gábor (Salgótarján, 1970.) 1989-ben lesz collegista, matematika-fizika szakos. Fizikusként végez és 1998 között az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékének doktori iskoláját végzi tól 1999-ig az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutató Intézet kutató-ösztöndíjasa és 2001 között JSPS kutató ösztöndíjas a Kyoto Egyetem Yukawa Elméleti Fizikai Kutatóintézetében és 2003 között ismét Rényi ösztöndíjas, 2003-tól 2008-ig egy. adjunktus a BME TTK Geometriai Tanszékén tól 2007-ig a brazíliai Campinas Egyetem Matematika Intézetének ösztöndíjasa. 2009: egyetemi docens, BME TTK Geometriai Tanszék. 89. Farkas Ildikó (Cegléd, 1964.) Történelem-angol szakos hallgató, 1983-ban kerül a Collegiumba, később felveszi a japán szakot is.

18 TMB ösztöndíjas között. (Sasakawa, ), doktori iskola évei 1998 és 2000 között, a PhD fokozat megszerzése től az MTA TTI tudományos munkatársa, a História szerkesztőségének tagja és 2003 között a Károli Gáspár Egyetem japán tanszékének oktatója, 2006-tól docense, vezetőtanára. Kutatási területe: japán történelem, japán-magyar kapcsolatok, turanizmus. 90. Farkas Zoltán (Pécs, 1965.) 1986-ban lett collegista ben és 1992-ben szerzett diplomát latin-történelem és ógörög szakon, 2001-ben doktorált (ELTE Ókortudomány) től a II. Rákóczi F. Gimnázium (Budapest) latintanára között a szegedi ókortörténeti tanszék oktatója tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Klasszika-Filológia és Medievisztika Intézetének oktatója (latin és görög nyelv, bizánci történelem), egyetemi docens től az Eötvös Collegium Történész Műhelyének műhelyvezető tanára. 91. Fáskerti Mária (Mende, 1950.) Magyar-orosz-cseh szakos hallgatóként 1969-ben lesz collegista 1970-ig, majd között tól Oslóban él, itt elvégezte a könyvtár szakot, s a Norvég Nemzeti Könyvtárban dolgozik az 1980-as évek elejétől, mint bibliográfus, majd az Ibsen Kutatócsoport munkatársaként jelenleg is. Műfordítással, tolmácsolással és nyelvtanítással is foglalkozik. Sokat tesz a magyar-norvég kulturális kapcsolatok ápolásáért, alapító tagja és vezetője a Norvégiai Magyarok Baráti Körének ben ezért a tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársaság Arany Keresztje kitüntetést. A MBK Híradó szerkesztője. Tanítással, fordítással, tolmácsolással foglalkozik. 92. Fazekas Gabriella (Békés, 1971.) Német szakos hallgatóként lesz collegista 1992-ben. Később finn szakos és elvégzi a teológiát. Evangélikus teológus. Jelenleg a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tanára. 93. Fazekas Ida (Kaposvár, 1978.) Francia szakos hallgatóként 1997-ben nyer felvételt a Collegiumba ben elvégezte a mester szakot az ESSCA-n Angers-ban (Francia Gazdasági Egyetem). Jelenleg a Francia Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltségén mint gazdasági vezető dolgozik. 94. Federmayer Éva (Győr, 1951.) 1971-ben, harmadéves korában kerül a Collegiumba; magyar-angol szakos hallgató. Egyetem után amerikai ösztöndíjjal egy évig a Bridgeport és a Yale Egyetemen tanult től az ELTE oktatója.

19 Jelenleg az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet Amerikanisztika Tanszékének oktatója. Docensi beosztásban itt, valamint 1996-tól a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézet Amerikanisztika Tanszékén dolgozik tól kandidátusi fokozattal rendelkezik. 95. Fekete Dávid (Veszprém, 1978.) Történelem szakos hallgatóként lesz collegista 1997-ben. Jelenleg a vendéglátóiparban dolgozik. 96. Feld István (Kaposvár, 1951.) 1970-ben történelem-régészet szakos hallgatóként kerül a Collegiumba és 1987 között az Országos Műemléki Felügyelőségen, 1987-től 1995-ig a budapesti Történeti Múzeumban dolgozik, mint régész és 2004 között a Miskolci Egyetemen történelmet és muzeológiát oktat óta az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének a docense, a Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszék vezetője. 97. Fisli Éva (Kaposvár, 1974.) 1995-ben magyar-történelem szakos hallgatóként kerül a Collegiumba. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész - muzeológusa, valamint az ELTE és a Scienses Po doktorandusza.a Collegiumban a Drámakör tagja. Emlékezetesek maradnak szerepalakításai. Budapesten él. 98. Fogarasi Ágnes (Újpest, márc. 26.) Magyar-népművelés szakos hallgatóként 1965-ben kerül a Collegiumba től 1970-ig a Ganz- Mávag Művelődési Központjának munkatársa és 1987 között a TIT Budapesti Szervezetének, a Kossuth Klubnak irodalmi és művészeti szakosztálytitkára től 1989-ig a TIT Országos Központja Irodalmi és Művészeti Választmányának tagja. Két éven át a Látóhatár c. folyóirat szerkesztője és 2008 között az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának főtanácsadója. 99. Forgács Balázs (Kalocsa, 1979.) 1997-ben lesz a Collegium tagja, történelem szakos hallgató. Az egyetem elvégzése után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonság- és védelmi-politikai szakán szerez diplomát 2004-ben ben a hadtudomány PhD. fokozatát nyeri el tól tanít a ZMNE-n, 2008 óta hivatásos tiszt, főhadnagy. Jelenleg egyetemi adjunktus a ZMNE Nemzetközi és Biztonsági Tanulmányok Intézetében Forgács Nóra (Veszprém, 1983, május 30.)

20 Magyar-filozófia szakos hallgatóként 2001-ben lesz collegista. Később felveszi a filmelméletfilmtörténet szakot. Jelenleg végzős filmelmélet és filmtörténet szakos hallgató az ELTE BTK-n. Szerkesztéssel, újságírással foglalkozik. Gyártásvezetőként, felvételvezetőként, asszisztensként dolgozik kisfilmekben, videoklipekben, reklámfilmekben Fröhlich Ida (Szeged, szept. 1.) 1967-ben nyer felvételt a Collegiumba, történelem-francia-ókori keleti történelem szakon végez ben a Magyar Nemzeti Bank munkatársa és 1993 között az ELTE BTK, 1993-tól a PPKE Bölcsésztudományi Karának oktatója és 2006 között a PPKE dékánja Fűzfa Balázs (Győr, nov. 13.) Magyar- pedagógia szakos hallgatóként 1983-ban lesz collegista. Az egyetem elvégzése után Győrbe kerül a Révai Gimnáziumba tól Szombathelyen, a Nyugat-Magyarországi Egyetem bölcsészkarán a Nyelv és Irodalomtudományi Intézet docense. Irodalomtörténész Gacs Judit (Győr, aug. 7.) Német-történelem szakos hallgatóként 1974-ben lesz collegista. Főiskolai docens a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Német Nyelvi tanszékén Gajdó Tamás (Dunaújváros, jún. 6.) 1983-ban, magyar-történelem szakos hallgatóként kerül a Collegiumba ban a Százhalombattai Művelődési Központban népművelő tól 1994-ig a Magyar Színházi Intézetben könyvtáros, muzeológus és 1995 között az Akadémiai Kiadó szerkesztője. Tanársegéd a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékén től az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet muzeológusa. Kutatási területe a XX. Századi magyar színháztörténet Galántai Ambrus (Nagydém, dec. 4.) Magyar-olasz szakos hallgatóként 1965-ben kerül a Collegiumba és 1972 között olasz tolmácsként dolgozik Dunakeszin. Általános iskolai tanár, majd a művelődési ház igazgatója Dunakeszin és 1988 között a Fóti Gyermekváros tanára. (Kiváló pedagógus.) 1979-től 1983-ig az amerikai Lousiana állam egyetemeinek vendégtanára ban és 1989-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanít, közben óraadó a SOTE idegennyelvi lektorátusán. Népművelésfelnőttoktatás szakon diplomázik a debreceni KLTE-n. Jogi végzettséggel az Országos Társ. Biztosítási Főigazgatóságon vállal munkát. Innen kerül áthelyezéssel a Külügyminisztérium állományába óta nyugdíjas.

Collegiumba kerülésének éve: 1965. Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít.

Collegiumba kerülésének éve: 1965. Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít. életrajzok 1. Ács Erzsébet (Karcag, 1946.) Collegiumba kerülésének éve: 1965. Magyar-pszichológia szakos hallgató. Pedagógusként dolgozik Székesfehérváron, jelenleg is tanít. 2. Adamik Tamás (Kecskemét,

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés 2011. Nyelv

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés 2011. Nyelv ROMÂNIA MINISTERUL EDUCAŢIEI ŞI CERCETĂRII UNIVERSITATEA BABEŞ-BOLYAI CLUJ-NAPOCA Str. Mihail Kogãlniceanu, nr. 1, Cluj-Napoca Tel. (00) 40-264 - 40.53.00*; Fax. 0264-591.906 RECTORATUL Nr. 12.099/10.06.2011

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika

közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika Ssz. Munkakör matematika KLTE-TTK 128 / 1981 E matematika matematika 1. igazgató határozatlan idejű fizika KLTE-TTK 128 / 1981 E fizika közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK 5572. 2004 E matematika KLTE-TTK

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Szakály Sándor. I. Személyi adatok

Szakály Sándor. I. Személyi adatok Szakály Sándor I. Személyi adatok Szül.: 1955. november 23. Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új-és Jelenkori Történeti Tanszék 1146 Budapest,

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést dolgozóinak adatai 20152016os tanév 1. Pedagógus1 Bessenyei György 2. Pedagógus2 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus3 Eötvös József

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév 1. Pedagógus 1. Eszterházy Károly Főiskola Eger Sorsz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanár

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA 1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév

Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév Iskolánk nevelőtestületének adatai 2016-2017-es tanév Ssz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1 Pedagógus I. Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakos, vallás

Részletesebben

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV Az intézmény neve: Janus Pannonius Múzeum (JPM) Az intézmény címe: 7621 Pécs, Káptalan u. 5. Iktatószáma: I-340-01/2018/504-I TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2018-2021 A közalkalmazott neve, munkaköre, végzettsége

Részletesebben

DIGITÁLIS ADATBÁZIS 2017

DIGITÁLIS ADATBÁZIS 2017 1400 eredeti szerzői mű, 400 000 könyvoldalnak megfelelő felsőoktatási tankönyv, szakkönyv és kézikönyv digitális tartalomfejlesztése L Harmattan Kiadó 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16. Telefon:

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám Állampolgárság

2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám Állampolgárság ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Vezetéknév/utónév Zsubori Edina Ágnes Cím 2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám 06-30-584-6250 E-mail zsubina@yahoo.com Állampolgárság magyar Szakmai tapasztalat

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudomány Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék 1088 Budapest,

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi

Részletesebben

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének. Határozat száma 71/2016. 72/2016. 73/2016. 74/2016. 75/2016. Előterjesztő Gulyás Tibor Határozat tartalma A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai

ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai 2011-2012 Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Banczerowski Janusz Felvételi időpontja Felvételi helye Angol nyelvészet Dr. Varga László 2011.

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

polgárháború elõérzete

polgárháború elõérzete +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 2 2 +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 3 3 +2 Lexikon.qxd 15.11.29 11:08 Page 1 Mozgó-lexikon A V ALMÁSI MIKLÓS 1932-ben született Budapesten. Esztéta, filozófus, az

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok

Részletesebben

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO Tel.: , Fax:

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO Tel.: , Fax: BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO 400084 Tel.: 0264 405300, Fax: 0264 591906 rector@ubbcluj.ro www.ubbcluj.ro/hu Beiskolázási keretszámok a 2016 2017-es egyetemi tanévre

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

Szerzőink, szaklektoraink

Szerzőink, szaklektoraink 301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában

Részletesebben

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-TDK-13) Érvényes, befogadott pályázatok listája

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-TDK-13) Érvényes, befogadott pályázatok listája 1. NTP-TDK-13-001 2. NTP-TDK-13-002 3. NTP-TDK-13-003 Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek i Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi i Tudományegyetem, Általános Orvostudományi

Részletesebben

Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG

Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG Az iskola dolgozói 1. Apró Rita 2. Bendıné Mag Anikó 3. Erdélyiné Buzás Éva NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG Szabadkai Pedagógiai Akadémia - Eötvös József Fıiskola, Baja Eszterházy Károly Tanárképzı Fıiskola,

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek:

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek: Savaria 38. évkönyv Belföldi kiadványcsere-partnerek: INTÉZMÉNY VÁROS 1 Dráva Múzeum Barcs 2 Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum Békés 3 Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba 4 Magyar Földtani és Geofizikai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József

Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar intézeti /tanszéki kreditfelelősök 2014/2015. tanév Angol-Amerikai Intézet: Dr. Hargitai Márta (oktatási intézetigazgató-helyettes) Dr. Starcevic Attila

Részletesebben

AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK (Eredmények)

AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK (Eredmények) Eredmények [1] Nr. 1. Tagozat Színháztudomány I. II. I Kertész Lilla (SZTE BTK) 2. Régi magyar irodalom Farkas Flóra 3. Populáris irodalom és kultúra Babos Orsolya (ME BTK) 4. Összehasonlító irodalom és

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, 5540, Kossuth u. 17 (alsó tagozat) S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy 1 Pedagógus 1 i Brunszvik Teréz Óvóképző Intézet,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Zsámba Renáta Személyi adatok Név: Munkahely címe: Zsámba Renáta Eszterházy Károly Főiskola Amerikanisztika Tanszék 3300 Eger, Egészségház u. 4. Telefon: munkahely: 36/ 520 400/3131

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia Munkakör,,, Végzettségei Az oklevelet kiállító intézmény Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként) Tanított tantárgyak közművelődési és népművelési előadó közművelődés és

Részletesebben

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista 1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor

Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1980-1982 ELTE BTK, szociológia 1973-1977 ELTE BTK, filozófia

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel: Pályázati felhívás A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Nemzeti Bank támogatásával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévre felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben