Szerbiai választás és kormányalakítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerbiai választás és kormányalakítás"

Átírás

1 Nagy Attila Tibor Szerbiai választás és kormányalakítás Hat alkalommal mehettek szavazni országos ügyekben az elmúlt nyolc évben Szerbia választópolgárai. Ha egy kívülálló, nyugat-európai demokráciában élő polgár először csak ezt az adatot hallaná az ország politikai életéről, azt is hihetné, hogy egy meglehetősen fejlett, demokratikus politikai kultúrával rendelkező államról van szó, ahol nagyon sokszor kérik ki a polgárok véleményét az ország fontos ügyeiben. Ám ha arról is értesülne, hogy képviselőházi választásokra került sor 2000-ben, 2003-ban, 2007-ben és mint legutóbb május 11- én, tehát majdnem minden második évben tartanak általános választásokat, akkor már alighanem elképedne egy kicsit, lévén, hogy náluk erre általában négy-, esetleg ötévente kerül sor. És akkor nem is említettük a szövetségi parlamenti választásokat abból az időből, amikor még létezett Szerbia és Montenegró konföderatív államalakulata. Szerbiában azonban az ország bizonyos belső önállósággal rendelkező északi részén, Vajdaság autonóm tartományban még tartományi képviselőházi választásokra is sor szokott kerülni, az egész országban pedig négyévenként helyhatósági választásokra. Mindenesetre az ország politikai stabilitásáról elmond valamit az a tény, hogy a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta egyetlenegy parlamenti ciklus sem tartott a kijelölt ideig, azaz négy évig. Persze a parlamenti ciklusok előrehozott választásokkal való megrövidítése Közép-Kelet-Európától nyugatra sem szokatlan jelenség, csakhogy Szerbiában 1990 óta nyolcszor tartottak képviselőházi választást, így egy parlamenti ciklus életkora alig haladja meg a két évet. Az elmúlt 18 évben ezen kívül hatszor rendeztek szövetségi képviselőházi választásokat is (nem feltétlenül egy időben a tagköztársasági választással), így a kurta két évtized alatt 14 alkalommal mehettek Szerbia polgárai szerbiai vagy szövetségi képviselőre szavazni. Mivel a köztársasági elnök Szerbiában közvetlen választással nyeri el tisztségét, 1990 óta mintegy négy alkalommal lehetett ez ügyben is szavazni (az elnökválasztások pedig legtöbb esetben nem estek egybe a parlamenti választások időpontjával) március 9-én a szerbiai választópolgárok arról értesülhettek, hogy május 11-én megint mehetnek majd szavazni. Kormányfőjük, Vojislav Koštunica, aki egyúttal a Szerbiai Demokrata Párt elnöki tisztét is betölti, teátrális sóhajtások közepette tudatta, hogy a kormánynak nincs egységes politikája olyan meghatározó kérdésben, mint Kosovo és Metohija Szerbia része. Vissza kell adni a megbízatást a népnek jelentette ki és javasolta, hogy tartsanak előrehozott választásokat május 11-én, és azon a napon kerüljön sor a tartományi és helyhatósági választásokra is. A javaslatát a pártok gyorsan elfogadták, így Boris Tadićnak a törvényhozást feloszlató rendelete után már el is kezdődött a választási kampány. 1 1 A 2008-as parlamenti választási kampány előtti szerbiai belpolitikai helyzetet, a pártok ideológiáját, egymáshoz viszonyát taglalja a Méltányosság Politikaelemző Központ honlapján megjelent tanulmány. Nagy Attila Tibor: A szerbiai elnökválasztás és politika 2008 elején. -

2 Elemzésünk arra keresi a választ, mennyire jutott közelebb Szerbia legfontosabb dilemmái megoldásához, sikerült-e egyértelmű politikai helyzetet a választások után kialakítani, s szemügyre vesszük az új szerb kormány lehetőségeit is. 1. A választási kampány első szakasza (2008. március eleje-április vége) A kampány szereplői Némileg meglepő volt, hogy maga Vojislav Koštunica állt elő a rendkívüli választások ötletével. Jogilag ugyanis semmiféle kényszerítő esemény nem történt, ami alapján fel kellett volna oszlatni a parlamentet, csupán annyi, hogy a kormányfő kisebbségbe került kormányában. Történt ugyanis, hogy a koalíciós partnere, a kormánytagok többségét adó Demokrata Párt (DS) határozottan ellenezte annak a radikális párti képviselőházi javaslatnak a támogatását, amely Szerbiának az Európai Unióhoz való további közeledését, csatlakozási folyamatát ahhoz kötötte volna, hogy az EU jelentse ki, Koszovó Szerbia része. A tét persze nem pusztán egy határozati javaslat volt, ugyanis annak elfogadásával a törvényhozás deklarálta volna az ország EU-csatlakozási törekvéseinek befejezését, hiszen az EU tagállamai közül egyre többen ismerték el Koszovó Szerbiától való elszakadását. Meglepő volt Koštunica lépése azért is, mert az ő és pártja az elmúlt egy évben is fokozatosan veszített népszerűségéből, ezért idő előtti választásokba belemenni a kormányzati hatalomból való kikerülés kockázatát hordozta magában. A kormányfő négy éve állt a szerbiai hatalom csúcsán, és nem arról volt híres még ha sokszor is hangoztatta az ellenkezőjét, hogy könnyedén lemondana a hatalomról. Ő egy nagyon ravasz, hatalmi játékokban eddig többnyire verhetetlen szereplőnek bizonyult. Amikor 2004-ben a szocialisták külső támogatásával megkezdte kormányfői működését, a közhangulat az volt, hogy kormánya az egy évet sem fogja átvészelni. Ehhez képest csaknem kitöltötte a négyéves ciklust, s bár a 2007-es választásokon a radikálisok és a demokraták is jobban szerepeltek, igen ügyes taktikai lépésekkel elérte, hogy ő maradjon a kormányfő. A Demokrata Pártnak ugyanis egyértelműen értésére adta, hogy annak egyik legveszélyesebb ellenfelével, a Szerb Radikális Párttal (SRS) is kész összefogni, ha a Demokrata Párt nem hajlandó elfogadni az ő igényét a miniszterelnöki tisztségre. A fenyegetés nyomatékául a szerbiai demokraták a radikálisokkal és a szocialistákkal összefogva Tomislav Nikolićot, a Szerb Radikális Párt vezetőjét (formailag elnökhelyettesét) tették meg a parlament elnökévé. Ez olyannyira hatott, hogy a demokraták pár nap múlva elfogadták Koštunicát kormányfőjüknek, igaz, neki meg tudomásul kellett venni, hogy nem kokettálhat tovább az Európa-szerte szalonképtelennek tekintett radikálisokkal.(ennek érdekében az EU több vezető országából komoly nyomást gyakoroltak). A hatalom megtartása érdekében megszakította az együttműködést a radikálisokkal, s mivel Nikolić nem akarta, hogy az egymásra találó DP és az DSS bizalmatlansági indítvánnyal mozdítsa el őt a székéből, jobbnak látta gyorsan lemondani tisztségéről más szóval, ő csak egy eszköz volt a nála kisebb pártot vezető Koštunica kezében. Utóbbinak így persze bele kellett nyugodnia, hogy koalíciót köt pártja legnagyobb riválisával, a Demokrata Párttal, amelynek tagjai adják a kormánytagok többségét viszont Koštunica hatalmon maradhatott

3 Csakhogy ezt a koalíciót nem kísérte sok siker, mert pár hónap nyugalom után egyre komolyabb ellentétek feszítették. A villongásokba az ország demokrata párti elnöke, Boris Tadić nem is habozott beavatkozni, természetesen saját pártja oldalán. Így történt a még tavaly év végén az Európai Unióval parafált Társulási és Stabilizációs megállapodás kapcsán is, amelyből a miniszterelnök Koszovó elismerését vélte kiolvasni, a demokraták viszont az EU tagsághoz vezető út fontos lépését látták a dokumentumban, és azt akarták, hogy a kormány, majd a parlament is szentesítse azt. Az ország egyik legfontosabb kérdésében tehát kibékíthetetlen ellentét keletkezett a kormány két fő ereje, a DS és a DSS között. 2 Koštunica azon lépését, hogy ő maga javasolja az előrehozott választásokat, az indokolja, hogy egyszerűen elege lett a demokratákkal való együttműködésből, s a hozzá ideológiailag közelebb álló radikálisokkal szeretne kormányozni a választások után. Valószínűleg abban bízott, hogy egyik politikai tömörülés sem fog egyértelmű győzelmet aratni, s a választásokat követően a radikálisokkal is el tudja fogadtatni kormányfői ambícióit, ahogy az a demokratákkal 2007-ben történt. Az idei képviselőházi választások a szerbiai politikai színtér bizonyos fokú tömbösödését vetítették előre. Koštunica pártja a Velimir Ilić vezette Új Szerbiával (NS) fogott össze. Az NS már 2007-ben is együtt kampányolt a kormányfő pártjával, most viszont közös listát állítottak. A baloldalon a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) sem egyedül vágott neki a választásoknak, hanem az Egységes Szerbiával és a nyugdíjasok pártjával. A három magyar kisebbségi párt ezúttal is a Magyar Koalíció listájába tömörült, remélve a februári sikeres szereplés folytatását. Szintén közös listát nyújtottak be az Európa-barát (értsd: az uniós csatlakozást erőteljesen szorgalmazó) politikai erők: a legnagyobb párt a DS volt, őt követte a G17, majd néhány mandátum reményében a Nenad Čanak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Liga és az egykor szebb napokat látott,vuk Drašković vezette Szerb Megújhodási Mozgalom. A közös lista Európai Szerbiáért ( Za evropsku Srbiju -ZES) nevet viselte, ami telitalálatnak bizonyult. E három szó ugyanis mint látni fogjuk kitűnően összesűrítette a ZES legfőbb mondanivalóját: az EU-hoz való csatlakozás propagálását Kampányüzenetek A DS, illetve a ZES a 2008 elején megtartott elnökválasztáson már jól bevált üzenetsorozattal állt az ország polgárai elé: a rájuk adott szavazat segíti az országot az Európai Unióhoz vezető úton. Az Európai Uniót úgy állították be, hogy annak tagjává válása esetén Szerbia előtt 2 Ez a fő kérdés viszont Koštunica idézett állításával ellentétben nem Koszovó volt. A liberális demokraták kivételével mindegyik szerb parlamenti párt egyetért abban, hogy Koszovó Szerbia része és az ország nem mondhat le Koszovóról. A nikada nećemo priznati nezavisnost Kosova! (Soha nem fogjuk elismerni Kosovo függetlenségét!) mondatot szinte kötelező jelleggel ismételgetik a főbb politikai erők, pártállástól függetlenül. A különbség annyi, hogy míg a Kostunica vezette DSS összekapcsolta Koszovó kérdését az Európai Unióhoz való csatlakozással, a Tadić vezette DS határozottan szétválasztja a két témát, arra hivatkozva, hogy Szerbia EU-s tagsága az ország elemi érdeke

4 komoly fellendülés lehetőségét nyitja meg, azaz az emberek jobban fognak élni. A párt vezetői komolyan vették az empirikus kutatási eredményeket, melyek évek óta azt mutatták, hogy az ország lakosságának többsége támogatja az Európai Unióhoz való csatlakozást. Ezekből az is kiviláglott, hogy az emberek elsősorban személyes jólétük előmozdítását várják el politikusaiktól, Koszovó Szerbián belüli megtartása pedig bár a prioritások között szerepel, de nem a legelső, hanem csak az ötödik-hatodik helyen áll. 3 Noha mindegyik politikai szereplő a pozitív kampányra tett ígéretet, szinte majdnem mindegyik választási résztvevő élt a negatív kampány eszközével. A demokraták ezúttal a DSS-t és a radikálisokat is célba vették. Két nagy ellenfelüket igyekezték összemosni, úgy állítva be őket, mint akik ha talán különböző hangsúlyokkal is akadályozzák mondvacsinált kifogásukkal az ország EU-s csatlakozását. Plakátjaikon, szórólapjaikon, hirdetéseikben általában ugyan tartózkodtak ellenfeleik minősítgetésétől, ám alig telt egy nap, amikor ne emlékeztették volna sajtótájékoztatókon, médiaszerepléseik alkalmával arra a közvéleményt, hogy a DSS és az SRS az ország számára hasznos uniós csatlakozás megakadályozására törekszik, ráadásul ez a két párt hajlik az egymással való koalícióra. Megismételték a januári-februári elnökválasztási kampányban hangoztatott nézetet, miszerint a radikálisok politikája visszavezetné az országot a háborúkkal, szankciókkal eltöltött 1990-es évekbe. A ZES szereplői egységesen is közvetítették ezt az üzenetsorozatot, élén a DS elnökével, Boris Tadićtyal, aki köztársasági elnöki teendői mellett nagy elánnal kapcsolódott be a választási kampányba. Tadić nem egyszer maga intézett kemény támadásokat politikai ellenfelei ellen. A ZES negatív kampánya korántsem önmagáért való volt, hanem azt szolgálta, hogy azokat a szavazókat is megnyerje magának, akik a radikálisok és a szerbiai demokraták magatartása miatt az ország EU- csatlakozását látták veszélyeztetve. Kapóra jött, hogy Koštunicáék és a radikálisok erőteljesen ellenezték az EU-val megkötendő Társulási és Stabilizációs Megállapodást, így az EU tagság ellenzőinek mezejébe tudták őket tolni akkor, amikor a választók jelentős része Európa-pártinak vallotta magát. A DS gondolt azokra a szavazókra is, akik még mindig nem nyugodtak bele Koszovó elvesztésébe, illetve az egykori szerbiai tartomány függetlenségének február 17-ei kikiáltására. Őket azzal bátorította, hogy a párt küzdeni fog Koszovó Szerbián belül tartásáért, és ezen az EU-hoz való közeledés sem változtat majd. Az érvelés nem állt erős lábakon, ahogy arra Vojislav Koštunica egyik kampánygyűlésén utalt is. Azt mondják, hogy a Megállapodásnak nincs köze Koszovóhoz, miközben azon megtalálható mindazon 18 államnak aláírása is, amelyek elismerték Koszovót mutatott rá Koštunica. 4 A ZES negatív kampánya azonban nem pusztán általános témákra terjedt ki, hanem egyes politikustársakat is kényelmetlen helyzetbe igyekeztek hozni. A rossz fiú szerepét azonban nem Boris Tadić, hanem a vele szövetséges, kisebbik pártot vezető G17-elnök, gazdasági miniszter (korábban pénzügyminiszter) Mlađan Dinkic játszotta el. A ZES prominensei nyilvánosságra hozták vagyoni helyzetüket, Dinkić még a saját lakásában fogadta az 3 Istraživanje javnog menja Srbije, zima 2007/2008 godine. Socijalni i političke milje predsedničkih izbora 6. o. CESID kutatás. 4 Kostunica: Kosovo se ne poklanja május

5 újságírókat, és kamerák, fényképezőgépek gyűrűjében érzékeltette, hogy ő tisztességesen gyarapodó politikus, nincs takargatnivalója. Ezután felszólították a Szerb Radikális párt néhány vezetőjét, élükön Tomislav Nikolićot, adjanak számot arról, miként kaphattak ban 100 m2 nagyságrendű lakásokat az államtól, amelynek kormányában akkor Nikolić is ténykedett alelnökként. Nem mondhatni, hogy Nikolić jól kezelte a feléje érkezett kihívást, holott hozzászokhatott volna, mert a G17 már évek óta fejére olvasta lakásügyét. A TV-néző mindenesetre azt láthatta, hogy Nikolić némi sértődöttséggel utasítja el a vagyonnyilatkozat megtételét, annak nyilvánosságra hozatalát. Ki az a Mlađan Dinkić, hogy ezt követeli tőlem? - tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy Dinkić tolvaj. 5 A G17 persze nem is késett a válasszal, eszerint Nikolić lenézi Szerbia polgárait. 6 A nép-nemzeti blokk (Szerbiai Demokrata Párt- Új Szerbia) és a radikálisok kampányüzenetei között mindinkább elmosódni látszott a különbség, különösen Koszovó ügyében. Ezen erők ugyanis ott folytatták, ahol 2008 februárjában, az elnökválasztás végén abbahagyták holott az akkor nem hozta meg a végső sikert számukra. Eszerint Koszovó Szerbia része (ezt az alkotmány is biztosítja), ettől letérni nem szabad. A ZES-t azzal vádolták meg, hogy a Társulási és Stabilizációs Megállapodással elárulja a szerbség nagy ügyét, Koszovó Szerbián belül tartását. Miután Boris Tadić Szerbia képviseletében április 29-én aláírta a Stabilitási Csatlakozási Megállapodást, Koštunica minden korábbinál keményebb támadást intézett az EU Koszovó politikája ellen, utalva arra, hogy ellenfelei azzal a Javier Solanával barátkoznak, aki most az EU külpolitikai és biztonsági képviselője, ám 1999-ben NATO főtitkárként részese volt az ország bombázásában. Tadićot meg azzal vádolta, hogy államellenes cselekedet hajtott végre, s kijelentette, a választások után meg kívánják semmisíteni az egyezményt. Koštunica retorikájának és magatartásának megértéséhez tudnunk kell, hogy amikor 2000-ben az elnökválasztáson legyőzte Milosevicet, már akkor tudni lehetett, hogy a nyugati hatalmi köröknek nem ő volt a favoritja, viszont akkoriban ő még népszerű politikus volt, aki egy személyben egyesítette azokat a szavazókat, akik demokratikus fordulatot és a szerb nemzeti érdekek képviseletét egyszerre kívánták. Utóbbit nem most kezdte el hangsúlyosan képviselni, így volt ez már a 2000 előtti ellenzéki időkben is. Szövetségi elnökként ( ), majd szerbiai kormányfőként ( ) eltöltött időt viszont úgy élhette meg, hogy nem kapott elég támogatást a szerbiai nemzeti célok védelmében. Ennek csúcspontja volt ez év elején, hogy szerb kormányfőként tehetetlenül nézte végig Koszovó elszakadását. Igaz, a tétlenség alternatívája maga a háború volt, de ezt egyetlen politikai erő sem merte felvállalni az 1990-es évek balkáni háborúi után. Ebből a szempontból viszont nem teljesen logikus a DSS-nek az a döntése, hogy választási kampányának középpontjába Koszovót helyezte, amely területen a kormányfő semmiféle olyan eredményt nem tudott felmutatni, ami a szerb közvélemény kedvére lett volna. Igaz, ebben a kudarcban valamelyest a DS is kivette a részét, a külügyminiszter a második Koštunica kormányban ugyanis Vuk Jeremić demokrata párti politikus volt. 5 E kifejezésen nem botránkozott meg igazából senki, ugyanis a szerb politikai életben gyakran elhagyják az ilyen vagy ehhez hasonló minősítések a politikusok száját. B92 TV, március G17: Nikolić ne poštuje građane Srbije március

6 A szocialisták valamelyest elmozdultak az idén Koszovó témájától, s a nehéz anyagi sorban élők, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok felé fordították figyelmüket, azaz egy empatikus, baloldali párt imázsát igyekeztek közvetíteni. Egykori elnökük, Slobodan Milošević örökségéről keveset beszéltek, igaz, azt korántsem tagadták meg. A radikálisok Koszovón kívül nagy hangsúlyt helyeztek a korrupció, a bűnözés elleni harc fontosságára, s felrótták, hogy az elmúlt nyolc évben az ország pusztult anyagi tekintetben, nőtt a szegénység, a privatizáció pedig gyanús körülmények között ment végbe. A radikálisok és a szerbiai demokraták EU-szkepticizmussal átszőtt plebejus retorikája az átalakulás veszteseihez szólt, akiknek munkahely, nyelvtudás, anyagi tartalék nélkül vajmi kevés esélye van arra, hogy élvezze a majdani EU tagság előnyeit. E kampány hatásosságának korlátaira azonban már 2007-es választások, de különösen a 2008 februári elnökválasztás eredményei is rámutattak, ám azt a tanulságot, hogy most már elsősorban a választók életszínvonalával kapcsolatos kérdésekre kellene koncentrálni, az SRS, de különösen a DSS figyelmen kívül hagyta Kampánytechnikák A legprofibb kampányt vitathatatlanul a demokraták vezette ZES folytatta le. Nem pusztán a kampány hagyományos, kötelező kellékeit (plakát, szórólap, hirdetések) vonultatta fel, hanem nagy gondot fordított a posztmodern kampánytechnikák (elsősorban az internet) alkalmazására is. Nagyon megszívlelték azt a már-már közhelyszerű megállapítást, hogy a mostani kampányokat mindinkább a perszonalizáció uralja el, a választópolgár a politikusok személye alapján, s nem a pártprogramok alapján dönt. A demokratáknak ebből a szempontból szerencséjük volt, mert vezetőjük, Boris Tadic évek óta vezette a népszerűségi listát. Így a kampánystáb nyugodtan építhette a DS kampányát a párt vezetőjére, akinek mosolygós arcképe megjelent szerte az országban az óriásplakátokon. Az egyik üzenet így szólt: Mondj igent Európára!, a másik: A munka nem várhat! Utóbbi rendkívül ügyes szlogen volt, amelyet igazán akkor érthetünk meg, ha szerbül is közreadjuk. Posao ne može da čeka! szólt a felirat a kék-fehér színű plakátokon. A jelmondat azért bizonyult nagyon jónak, mert a posao a szerb nyelvben nem csak munkát, hanem ügyet, elintézendő dolgot is jelent. A kampányszakembereknek köszönhetően a potenciális választó így sok mindenre asszociálhatott, méghozzá számára fontos és pozitív dolgokra. Gondosan ügyeltek arra, hogy lehetőleg legyen valami kép plakátokon, újsághirdetéseken, e kép pedig a mosolygós Tadićot ábrázolta, méghozzá minél több helyen. A ZES plakátjai, hirdetései amúgy is derűt vagy ötletességet sugároztak. Utóbbira példa egy repülőjegyre emlékeztető kis kártya. Repülőjegy Európába Utas neve: Szerbia Utazás ideje: május 11. Megérkezés helye: Jobb élet - 6 -

7 A hátlapon Boris Tadić mosolygós képe látható, majd a szövetség néhány vállalása. Még arra is maradt gondjuk a kártya készítőinek, hogy a ZES internetes elérhetőségét és egy hozzá tartozó hotline számot is feltüntetessenek. Tadić 2008 tavaszán igen jó formában volt, s igen jó szónoki tehetségét számos alkalommal kamatoztatta az országot járva. Kampánygyűlésein papír nélkül, lendületesen beszélt, lényegében egyetlen, jól feldolgozható üzenetre fókuszálva: az Európai Unióhoz való csatlakozással emberek sokaságának lesz jobb az élete Szerbiában. Szónoklata során nagyon ügyesen bánt a beszéd intonációjával, a kellő pillanatban vitte fel a hangját ( Ez az európai Szerbia, amiben mi hiszünk! ), de képes volt szelíden is beszélni, s értett az iróniához. A hatás lenyűgöző volt: a ZES belgrádi kampányzáró nagygyűlésén néhányan ugrándoztak örömükben, annyira lelkessé váltak szavai hatására. A TV-reklámokat is nagy precizitással készítették el a ZES-ben, minden apró részletre odafigyelve. A cél nemcsak a párt üzenetének sulykolása volt, hanem az is, hogy a ZES mindegyik réteg gondjai iránt nyitott, felelősséget érez velük szemben. Az egyik szpoton Tadić játszadozó gyerekek között járkál, s közben az ő hangján hallható, hogy a ZES a gyermekek jövőjét, új munkahelyek teremtését tartja fontosnak. A parkban üldögélő nyugdíjasokhoz Tadić mond egy-két kedves szót

8 Még jobban sikerült a Megállapodás mellett érvelő ZES reklám. Egymás után jelennek meg néhány másodpercre civilek, a párt politikája mellett érvelve. Nagy gondot fordítottak arra, hogy a társadalom minél több rétege érezze magát megszólítva, így szerepeltettek benne középkorú nőt és férfit, fiatal lányt és nyugdíjast egyaránt. Majd az elnök következik, aki mögött egy nagyváros képei láthatók, a kamera lendületesen mozog, az elnök elkezd a Megállapodás mellett érvelni - 8 -

9 Boris Tadić: Aláírtuk az EU-val a Csatalakozási és Stabilitási Megállapodást, ami konkrétan a következőt jelenti: Koszovó megvédését, több beruházást, könnyebb utazást, korszerűbb oktatást a fiataloknak, 200 ezer új munkahelyet. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztanunk-mert a munka nem várhat! Ezután az elnök a korábban szereplő civilekkel jelenik meg együtt. Mit is üzenhet az alábbi kép? Például azt, hogy Tadić velük van, implicite az ország népével. Tadić: Május 11-én szavazzon az új munkahelyekre, a jobb életre, az európai Szerbiára! A ZES az Internetet is igyekezett maximálisan kihasználni. A DS honlapjára nem csak a párt hírei, közleményei kerültek fel, de a kampányanyagai is. A ZES honlapját külön linken el lehetett érni. A pártnak még arra is volt gondja, hogy a Youtube közösségi videó-megosztó portálon is megjelenjenek a ZES videofelvételei. Külön számon lehetett kérni további információkat a lista programjáról

10 A radikálisok ellenben kevésbé használták fel az Internetben lévő interaktivitás lehetőségeit. Honlapjuk statikus maradt, a párt sajtótájékoztatói, közleményei dominálták a portált. De nem volt sokkal jobb a helyzet a plakátokkal sem. Ellentétben a demokratákkal, a plakátokon sokszor csak valamilyen mozgósító jelszó szerepelt, fénykép, a párt vezetőjének képe alig. Így fordulhatott elő, hogy az SRS egyik fővárosi plakátja azt hirdette: Szerb Radikális Párt a Te oldaladon, ám a politikában kevésbé járatos választópolgár már nehezebben tudta eldönteni, ki is az az Aleksandar Vučić, aki az ő oldalán áll, ha egyszer még a fényképét sem látja. A plakátoknál a DSS hasonló hibát követett el, bár a honlapján több friss anyag volt megtalálható a kampány idején, mint a radikálisoknál. A Szerb Radikális Párt alább látható TV reklámja kevésbé mozgósító. Míg az ZES képei mosolyt, reményt, derűt sugároznak, Nikolić a Gladiátor c. amerikai film kísérőzenéjével bánatosan megállapítja, hogy az ország az elmúlt nyolc évben gyárak, bankok nélkül maradt. Tomislav Nikolić: A bűnözők és a korrupció megakadályozzák Szerbia fejlődését. Nincs több időnk várni! Szerbia változást akar! Minden erővel a bűnözők és a korrupció ellen! A Szerbiai Demokrata Párt TV szpotján Koštunicát látni a Kosovo Szerbia! februári nagygyűlésén, ahol a hatalmas tömeg helyesel a kormányfő szavaira

11 Ellentétben a ZES reklámjaival, ez a szpot nem alkalmas az egyes rétegek megnyerésére, hiszen a demonstrációban résztvevők arcai nem is láthatók. Előnye viszont annak sugalmazása, hogy a szónok mögött hatalmas tömegek állnak. Egy másik, néhány másodperces filmben Vojislav Koštunica meglehetősen merev arckifejezéssel hangoztatja: Szerbiának győznie kell!, majd megjelenik a Támogasd Szerbiát! felirat. Mindezt akár úgy is lehet értelmezni, hogy aki a szerbiai demokratákat támogatja, az Szerbiát is támogatja

12 A Szerbiai Demokrata Párt kampánygyűléseire a hazafiság hangoztatása nyomta rá a bélyegét, gazdasági kérdésekről alig esett szó, annál több Koszovóról. Mielőtt Koštunica a szónoki emelvényhez lépett, felcsendültek a Marš na Drinu I. világháborús dal akkordjai

A szerb kormány és ellenzéke

A szerb kormány és ellenzéke Nagy Attila Tibor A szerb kormány és ellenzéke Egy korábbi elemzésben beszámoltunk arról, hogy a szerb politikai rendszer milyen társadalmi, gazdasági, kulturális és külpolitikai kihívásokkal néz szembe.

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

Választások és kormányalakítás Szerbiában

Választások és kormányalakítás Szerbiában Választások és kormányalakítás Szerbiában 2008. július 7-én a szerbiai parlament megválasztotta a szerb kormányt. A 250 képviselıbıl 127 támogatta az új koalíciót (27 szavazott ellene, 10 tartózkodott,

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével

Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Paár Ádám Nehéz döntések A politika George W. Bush szemével Kevés személyiség nyomta rá a bélyegét a világ arculatára olyan mértékben, mint George W. Bush. Valószínűleg még sokáig elhúzódik a vita arról,

Részletesebben

Szerbiai választás és kormányalakítás II.

Szerbiai választás és kormányalakítás II. Nagy Atilla Tibor Szerbiai választás és kormányalakítás II. A választási kampány második szakasza A kampány záró szakaszában a DS vezette ZES határozottan átvette a kezdeményezést, s ebben az Európai Uniónak

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az

Részletesebben

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 9 Година XXXVI 21. септембар г., Бачка Топола

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 9 Година XXXVI 21. септембар г., Бачка Топола СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 9 Година XXXVI 21. септембар 2004. г., Бачка Топола XXXV évfolyam 9. szám 2004. szeptember 21. Broј 9. 21.09.2004. СТРАНА 146. OLDAL

Részletesebben

A szerbiai elnökválasztás és politika 2008 elején

A szerbiai elnökválasztás és politika 2008 elején Nagy Attila Tibor A szerbiai elnökválasztás és politika 2008 elején Boris Tadić demokrata és Tomislav Nikolić radikális párti elnökjelölt közti döntés többet jelent annál, mint a két aspiráns közötti választás.

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Miért nincs több nő a magyar politikában?

Miért nincs több nő a magyar politikában? Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity

Részletesebben

Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel

Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel Rákóczi Krisztián Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel A hagyományos politikai elit vereségét hozta Szlovákia történetének negyedik közvetlen államfőválasztása, melynek két

Részletesebben

Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa:

Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa: 1 Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa: A koszovói konfliktus magyar szemmel (Az előadás 2007. december 14-én hangzott el az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban Általános kérdések Miért fogad el új alkotmányt Magyarország? Az új alkotmány elfogadásának szimbolikus és gyakorlati jelentősége van. Szimbolikus,

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

9227/19 ADD 1 ll/kk 1 ECOMP.1 LIMITE HU

9227/19 ADD 1 ll/kk 1 ECOMP.1 LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 11. (OR. en) 9227/19 ADD 1 LIMITE PV CONS 25 ECOFIN 488 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. május 17. 9227/19 ADD

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

Szerbia győzött? A 2016. április 24-i előrehozott választások értékelése

Szerbia győzött? A 2016. április 24-i előrehozott választások értékelése INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol.7. No.1. (Spring 2016/1 Tavasz) Szerbia győzött? A 2016. április 24-i előrehozott választások értékelése BRAUN ANDRÁS (Kivonat) Az előzetes várakozásoknak megfelelően

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

A KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS HATÁSA A KISEBBSÉGI MAGYAR PÁRTOK ÖNKORMÁNYZATI POLITIKÁJÁRA

A KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS HATÁSA A KISEBBSÉGI MAGYAR PÁRTOK ÖNKORMÁNYZATI POLITIKÁJÁRA A KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS HATÁSA A KISEBBSÉGI MAGYAR PÁRTOK ÖNKORMÁNYZATI POLITIKÁJÁRA Szarka László A kisebbségi avagy a nemzetközi szakirodalomban bevett fogalmakat használva, etnikai, etnikai-regionális

Részletesebben

A szerbiai politikai rendszer jelenlegi állapota

A szerbiai politikai rendszer jelenlegi állapota Nagy Attila Tibor A szerbiai politikai rendszer jelenlegi állapota Szerbia stratégiailag fontos részt foglal el a volt Jugoszlávia, illetve a mai divatos kifejezéssel élve a Nyugat-Balkán területén. Az

Részletesebben

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva.

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva. Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság A Polgárokkal Való Kapcsolattartás KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY 30/09/2009 EB71.3 2009. ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Választás utáni felmérés Országos profil:

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) 1. szint Május-június A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) A 350 millió uniós állampolgár(2) közül csak 150 millióan vettek részt(3) a választáson(4). Ez még a legpesszimistább

Részletesebben

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 81 final AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Párizsi Jegyzőkönyv terv a globális éghajlatváltozás

Részletesebben

A Fidesz-modell karaktere

A Fidesz-modell karaktere Nagy Attila Tibor A Fidesz-modell karaktere A második Orbán-kormány az első másfél év alatt olyan új rendszer létrehozásába fogott, amelyik egyértelmű szakítás az 1989-90-es alkotmányos átmenet nem egy

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA AZ EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK DOKUMENTUMA STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA Nyilatkozat A dokumentum eredeti szövegének fordítását az EBRD kizárólag az olvasó érdekében biztosítja. Annak ellenére,

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Részletesebben

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? Az ETDK Politológia szekciójában, 9 diák előadása előtt, a Magyar Kisebbség című folyóirat új számának

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. március 25-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821.

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. IGAZSÁGÜGYI és RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan

Részletesebben

Alig kezdődött el a NAT, illetve az iskolák által elkészített pedagógiai programok és

Alig kezdődött el a NAT, illetve az iskolák által elkészített pedagógiai programok és Iskolakultúra 2002/10 Liskó Ilona Tantervi reformok a szakképzésben 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerbe bevezették a NAT-ot, ami a tananyag átalakításán túl iskolaszerkezeti változásokkal is együtt

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

A második brit miniszterelnök-jelölti vita

A második brit miniszterelnök-jelölti vita Nagy Attila Tibor A második brit miniszterelnök-jelölti vita A 2010. április 22-én a Sky News által megrendezett, a hivatalban lévő munkáspárti Gordon Brown miniszterelnök, a konzervatív David Cameron

Részletesebben

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. 2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK

I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK 323 Jelentés a Magyar Távközlési Vállalat gazdálkodásáról és privatizációjáról TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK 1. Összefoglaló megállapítások 2. Következtetések

Részletesebben

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Ahogy a világ számos országában, így Magyarországon is megjelentek az elmúlt évtizedben a szavazati tanácsot adó internetes oldalak, a smartvote

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Alkotmánybíróság. a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján. Tárgy: alkotmányjogi panasz. Tisztelt Alkotmánybíróság!

Alkotmánybíróság. a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján. Tárgy: alkotmányjogi panasz. Tisztelt Alkotmánybíróság! Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján Tárgy: alkotmányjogi panasz Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott Vincze Krisztián ( ) meghatalmazott jogi képviselőm (dr. Hüttl Tivadar

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

Szerb Köztársaság. Alkotmányát 2006-ban hozták.

Szerb Köztársaság. Alkotmányát 2006-ban hozták. Kormányzás, politika, közigazgatás Szerbiában Alapfogalmak Államformának nevezik a hatalom gyakorlásának módját, valamint az intézmények, kormányzati módszerek bonyolult rendszerét, amely együttesen a

Részletesebben

HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE?

HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Mihájlovits Klára HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Egy környezetvédelmi előadás és annak következményei 3. díj A topolyai városi parkot a XIX. század elején telepítette a vidék akkori birtokosa. A telepítés

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben