Kohómérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kohómérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben"

Átírás

1 Kohómérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben A Műszaki Anyagtudományi Kar a 2009/2010 tanévtől 4 féléves kohómérnök mesterképzést indított el. A leendő hallgatók előképzettségi szintjének megfelelően az kohómérnök MSc-ben a hiányzó ismereteket az adott hallgatók egyeztetés után a BSc-s tárgyak közül pótolják. A mesterképzésben az első félév elején a hallgatók szakirányt és kiegészítő szakirányt választanak. Ez a választás meghatározza a tanulmányaik vezérfonalát. Azon hallgatók, akiknek előtanulmányaik miatt szakirányos tárgyakat kell pótolniuk (szakirány alapozáson kell részt venniük), kiegészítő szakirányt nem vesznek fel. Választható szakirányok: Fémelőállítási és hulladékfeldolgozási szakirány, vezetője: Dr. Kékesi Tamás Hőenergiagazdálkodási szakirány, vezetője: Dr. Palotás Árpád Bence Képlékenyalakító, vezetője: Dr. Zupkó István Öntészeti, vezetője: Dr. Dúl Jenő Egy adott kiegészítő szakirány csak akkor indul el, ha minimum 5, maximum 15 hallgató választja az adott évben. Egyébként a szakirány- és ágazatválasztási szabályzat algoritmusa lép érvénybe, amelynek lényege a hallgatók sorrendbe állítása addigi tanulmányi eredményeik alapján azzal a céllal, hogy minden induló szakirány az 5-15 sávba kerüljön. A képzést alkotó tantárgyak részletes tantárgyleírásai a kari honlapon olvashatóak ( A képzéshez az alábbi kiegészítő szakirányok kapcsolódnak: Felülettechnikai kiegészítő szakirány Anyagvizsgálati kiegészítő szakirány Hulladékgazdálkodási kiegészítő szakirány Környezetvédelmi kiegészítő szakirány Minőségirányítási kiegészítő szakirány Nanotechnológiai kiegészítő szakirány Anyaginformatikai kiegészítő szakirány Anyag- és szerkezetdiagnosztikai kiegészítő szakirány Ipari marketing menedzsment kiegészítő szakirány Az MSc képzésben részt vevő hallgatók 4 hetes kötelező nyári gyakorlaton vesznek részt, a normál féléves hallgatók a második félévben, a keresztféléves hallgatók a harmadik félévben.

2 Kohómérnök MSc nappali törzsanyag Az alább megjelenő táblázatok jelmagyarázata: K = kreditpont, E = előadási óraszám/hét, GY = gyakorlati óraszám/hét, SZ = számonkérés módja, K = kollokvium, B = beszámoló, GY = gyakorlati jegy, A = aláírás, Fv = félév. 1. félév GEMAN014M Differenciálegyenenletek K Dr. Rontó Miklós MAKFKT268M Fázisdiagrammok elmélete K Dr. Kaptay György MAKFKT267M Műszaki fizika K Dr. Veres Zsolt MAKKEM237M Műszaki kémia K Dr. Lakatos János Szabadon választott I B Szabadon választott II B Szabadon választott III B Összesen félév MAKMÖT281M Kémiai metallurgia K Dr. Kékesi Tamás MAKFKT290M Kristályosodás* K Dr. Roósz András MAKMKT507M Menedzsment rendszerek K Dr. Koncz János GEMAK014M Numerikus módszerek K Dr. Jeney András MAKPOL240M Szellemi tulajdon védelme K Dr. Czél György GEMET267M Szilárdságtan K Dr. Kerekes István Összesen félév MAKETT247M MathCAD GY Dr. Palotás Á. Bence MAKMKT509M Minőségügy K Dr. Kovács Károly MAKMÖT274M Projekt menedzsment K Kővágó Zoltán MAKKEM242M Transzportfolyamatok és Némethné K szimulációjuk Dr. Sóvágó Judit MAKFKT291M Fémes szerkezeti anyagok* K Dr. Mertinger Valéria MAKFKT292M Képlékenyalakítás* K Dr. Zupkó István MAKETT253M Levegőtisztaság- védelem* K Dr. Szűcs István MAKMÖT282M Öntészet* K Dr. Dúl Jenő Összesen * megjelölt 4 tárgy közül 3 darab, a szakiránytól eltérő választása kötelező

3 félév Diplomaterv GY Összesen Diplomatervek kódjai szakirány szerint NEPTUN kód Tárgy K E GY SZ Szakirány neve MAKETT271M Diplomaterv GY Hőenergia-gazdálkodási szakirány MAKFKT315M Diplomaterv GY Képlékenyalakító szakirány MAKMÖT309M Diplomaterv GY Fémelőállítási és hulladékfeldolgozási szakirány MAKMÖT310M Diplomaterv GY Öntészeti szakirány

4 Kohómérnök MSc nappali szakirányos tantárgyak Hőenergia-gazdálkodási szakirány MAKETT254M Energiagazdálkodás III K Dr. Sevcsik Mónika 1. GEVAU216M Kemencék automatizálása K Dr. Raffay Csaba MAKETT256M Hőátadási folyamatok számítása GY Dr. Palotás Árpád MAKETT257M Nagy hőmérsékletű berendezések GY Dr. Szűcs István MAKETT258M Energetikai környezetvédelem K Dr. Szűcs István 3. MAKETT259M Hőátadás modellezése GY Dr. Palotás Árpád. MAKETT261M Kemencetervezés GY Dr. Palotás Árpád Energetikai rendszerek MAKETT262M modellezése GY Dr. Szemmelveisz Tamásné Összesen Képlékenyalakító szakirány MAKFKT293M Képlékenyalakítás elmélete K Dr. Zupkó István 1. MAKFKT294M Alakítógépek tervezése GY Dr. Zupkó István MAKFKT295M Hengerlés II K Dr. Dernei László Alumínium ötvözetek MAKFKT296M képlékeny alakítása K Dr. Dernei László 3. MAKFKT297M Képlékenyalakítási technológiák optimalizlása K Dr. Dernei László MAKFKT307M Roncsolásmentes anyagvizsgálat K Gyarmati István Képlékenyalakítási folyamatok MAKFKT298M GY Dr. Dernei László szimulációja GEMET225M Végeselem módszer GY Dr. Nándori Frigyes Összesen Fémelőállítási és hulladékfeldolgozási szakirány MAKMÖT283M Pirometallurgia K Dr. Kékesi Tamás 1. MAKMÖT284M Hidro- elektrometallurgia K Dr. Kékesi Tamás MAKMÖT285M Speciális vasmetallurgia K Dr. Farkas Ottó MAKMÖT286M Acélmetallurgia I K Dr. Márkus Róbert MAKMÖT287M Különleges bevonatok K Dr. Török Tamás 3. Vaskohászati hulladékok MAKMÖT288M feldolgozása K Dr. Márkus Róbert MAKMÖT289M Fémtartalmú hulladékok feldolgozása K Dr. Török Tamás MAKMÖT290M Acélmetallurgia II K Dr. Károly Gyula Összesen

5 Öntészeti szakirány MAKMÖT291M Öntészet elmélete K Dr. Tóth Levente 1. MAKMÖT292M Öntészeti vizsgálatok GY Molnár Dániel MAKMÖT293M Nagy szilárdságú öntvények K Dr. Dúl Jenő MAKMÖT294M Öntvénytervezés GY Dr. Dúl Jenő MAKMÖT295M Fémöntészet K Dr. Fegyverneki György 3. MAKMÖT296M Öntészeti szimuláció GY Molnár Dániel MAKMÖT297M Élenjáró öntészeti technológiák K Dr. Bakó Károly MAKMÖT298M Öntészeti technológiák tervezése GY Dr. Dúl Jenő Összesen

6 Kohómérnök MSc nappali kiegészítő szakirányos tantárgyak Anyagvizsgálat kiegészítő szakirány MAKFKT278M Számítógépes képelemzés K Dr. Gácsi Zoltán 1. GEMTT207M Mechanikai anyagvizsgálat GY Dr. Lukács János MAKFKT279M Diffrakciós módszerek K Dr. Mertinger Valéria 3. MAKKEM249M Kémiai anyagvizsgáló módszerek K Dr. Bánhidi Olivér MAKFKT307M Roncsolásmentes anyagvizsgálat GY Gyarmati István MAKFKT280M Elektromikroszkópia GY Kovács Árpád MAKFKT281M Anyagvizsgálat gyakorlat GY Dr. Mertinger Valéria Összesen Felülettechnikai kiegészítő szakirány MAKMÖT275M Felülettechnológiák K Dr. Török Tamás 1. MAKMÖT276M Felületelőkészítés GY Ferenczi Tibor Fémes és szervetlen bevonattechnológiák MAKMÖT277M K Dr. Török Tamás MAKFKT314M Felületmódosító eljárások K Dr. Buza Gábor MAKMÖT278M Korróziós vizsgálatok GY Dr. Török Tamás 3. MAKPOL248M Szerves bevonatrendszerek GY Dr. Marossy Kálmán MAKMÖT279M Vékonyrétegek és alkalmazások K Dr. Török Tamás Összesen Hulladékgazdálkodási kiegészítő szakirány MAKKEM270M Hulladékgazdálkodás alapjai K Dr. Lengyel Attila 1. MFEET250M Hulladékkezelési technológiák K Dr. Bőhm József MAKMÖT280M Technológiák és hulladékok GY Dr. Török Tamás Hulladékkezelési technológiák MAKKEM250M II K Dr. Lengyel Attila MAKKEM251M Hulladékminősítő módszerek GY Dr. Bánhidi Olivér 3. Hulladékkezelési technológiák MFEET252M III K Dr. Bokányi Ljudmilla MAKKEM252M Környezetvizsgálati módszerek GY Dr. Emmer János MAKKEM253M Kockázatbecslés GY Dr. Lengyel Attila Összesen

7 Környezetvédelmi kiegészítő szakirány 1. MAKKEM254M Környezetvédelem fizikai kémiája K Dr. Emmer János MAKKEM255M Hulladékgazdálkodás K Dr. Lengyel Attila MAKKEM256M Víztisztaság-védelem K Dr. Bárány Sándor MAKETT272M Levegőtisztaság-védelem K Dr. Woperáné Dr. Serédi Ágnes 3. MAKKEM258M Környezetvédelem analitikája GY Dr. Bánhidi Olivér MAKKEM259M Hatásvizsgálat és környezetállapot értékelés K Dr. Lengyel Attila MAKKEM260M Talajvédelem GY Dr. Bárány Sándor GEGET017M Zajvédelem GY Bihari Zoltán Összesen Minőségirányítási kiegészítő szakirány MAKMKT510M Minőségelmélet K Dr. Kovács Károly 1. MAKMKT511M Minőségelmélet gyakorlat GY Dr. Kovács Károly MAKMKT512M Megfelelőség szabályozás K Dr. Koncz János 3. MAKMKT513M Minőségfejlesztő technikák GY Dr. Kovács Károly MAKMKT514M Vizsgálatok megfelelősége GY Dr. Koncz János Összesen Nanotechnológiai kiegészítő szakirány MAKFKT282M Nanometrológia I K Dr. Weiszburg Tamás 1. MAKFKT283M Nanodiszperz rendszerek K Dr. Baumli Péter MAKFKT284M Nano- anyagok egyensúlya K Dr. Kaptay György MAKFKT285M Nanometrológia II GY Dr. Weiszburg Tamás MAKFKT286M Nano- elektro- szintézis K Dr. Sytchev Jaroslav 3. MAKFKT287M Tömbi nanoanyagok K Dr. Krállics György MAKFKT288M Nanoelektronika K Dr. Hajtó János MAKFKT289M Nanokompozitok GY Dr. Gácsi Zoltán Összesen

8 Kohómérnök MSc nappali szabadon választott tantárgyak Szabadon választott MAKKEM262N Adatelemzés B Dr. Bánhidi Olivér MAKFKT308N Anyagminősítés B Dr. Veres Zsolt MAKKEM267N Egyensúlyok termodinamikája B Némethné Dr. Sóvágó Judit MAKKEM268N Elektrokémia B Dr. Bánhidi Olivér MAKFKT274N EU anyagnormák B Dr. Czél Györgyné MAKMÖT299N Ipari aktualitások B Dr. Károly Gyula MAKMÖT300N Járműipari öntvények B Dr. Dúl Jenő MAKKEM264N Karbonstruktúrák B Dr. Lakatos János MAKKEM265N Korrozió B Dr. Bánhidi Olivér MAKKEM266N Kromatográfia B Dr. Emmer János MAKETT268N Mérnöki modellezés B Dr. Palotás Á. Bence MAKKEM263N Speciációs analízis B Dr. Lakatos János MAKKEM269N Szerves kémia B Dr. Lovrity Zita

Anyagmérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben

Anyagmérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben Anyagmérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben A Műszaki Anyagtudományi Kar a 2009/2010 tanévtől 4 féléves anyagmérnök mesterképzést indít el. A leendő hallgatók előképzettségi szintjének megfelelően

Részletesebben

Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) levelező munkarendben

Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) levelező munkarendben Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) levelező munkarendben A Műszaki Anyagtudományi Kar a 2007/2008 tanévtől 7 féléves anyagmérnök levelező képzést indít el. A leendő hallgatók előképzettségi szintjüktől

Részletesebben

Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) nappali munkarendben

Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) nappali munkarendben Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc) nappali munkarendben A Műszaki Anyagtudományi Kar a 2005/2006 tanévtől 7 féléves anyagmérnök alapképzést indított el. A leendő hallgatók előképzettségi szintjüktől függetlenül

Részletesebben

A Műszaki Anyagtudományi Kar 2010/11. tanév II. félévi MUNKATERVE. valamint a Kari Tanács, a Kari vezetőség, és a munkabizottságok ÜLÉSTERVE

A Műszaki Anyagtudományi Kar 2010/11. tanév II. félévi MUNKATERVE. valamint a Kari Tanács, a Kari vezetőség, és a munkabizottságok ÜLÉSTERVE A Műszaki Anyagtudományi Kar 2010/11. tanév II. félévi MUNKATERVE valamint a Kari Tanács, a Kari vezetőség, és a munkabizottságok ÜLÉSTERVE Miskolc, 2011. március 22. Jóváhagyta a Kari Tanács 3/2011. (III.22)

Részletesebben

Tartalomjegyzék A Műszaki Anyagtudományi Kar oktatási szerkezete Tanterv és specializációk...4

Tartalomjegyzék A Műszaki Anyagtudományi Kar oktatási szerkezete Tanterv és specializációk...4 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...1 1. A Műszaki Anyagtudományi Kar oktatási szerkezete...2 2. Tanterv és specializációk...4 2.1. Anyagmérnök képzés mesterszakon (MSc) nappali munkarendben...4 2.1.1. Anyagmérnök

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

Kohómérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei

Kohómérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei Kohómérnöki mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: kohómérnöki (Metallurgical Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a

Részletesebben

HKR Tanulmányi és vizsgaszabályzat Műszaki Anyagtudományi Karra vonatkozó melléklete

HKR Tanulmányi és vizsgaszabályzat Műszaki Anyagtudományi Karra vonatkozó melléklete HKR Tanulmányi és vizsgaszabályzat Műszaki Anyagtudományi Karra vonatkozó melléklete A Miskolci Egyetem Szenátusának 257/2010. sz. határozatával módosított szabályzata I. fejezet TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

Részletesebben

ENERGETIKAI TERVEZÉS

ENERGETIKAI TERVEZÉS ENERGETIKAI TERVEZÉS ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS ENERGETIKA SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc,

Részletesebben

ENERGETIKAI RENDSZEREK ELEMZÉSE

ENERGETIKAI RENDSZEREK ELEMZÉSE ENERGETIKAI RENDSZEREK ELEMZÉSE MSc képzés, Kohómérnöki szak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc, 2013 1. Tantárgyleírás

Részletesebben

Energiagazdálkodás II. kommunikációs dosszié ENERGIAGAZDÁLKODÁS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA MODUL TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Energiagazdálkodás II. kommunikációs dosszié ENERGIAGAZDÁLKODÁS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA MODUL TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ ENERGIAGAZDÁLKODÁS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA MODUL TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc, 2013 1. Tantárgyleírás

Részletesebben

Biomassza tüzelés kommunikációs dosszié BIOMASSZA TÜZELÉS ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Biomassza tüzelés kommunikációs dosszié BIOMASSZA TÜZELÉS ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ BIOMASSZA TÜZELÉS ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc, 2013 1. Tantárgyleírás 2. Tantárgytematika

Részletesebben

igazi egyetemi tanulmány ifjúság öntevékenysége aktívan részt vesz a kutatómunkában, a laboratóriumban együtt dolgozik tanárával, társaival.

igazi egyetemi tanulmány ifjúság öntevékenysége aktívan részt vesz a kutatómunkában, a laboratóriumban együtt dolgozik tanárával, társaival. A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának jelene, jövőbeni lehetőségei Tájékoztató az oktatói-kutatói utánpótlás megoldására irányuló tevékenységről Gácsi Zoltán Az igazi egyetemi tanulmány az

Részletesebben

Környezetmérnöki alapszak ajánlott tanterv. Az alapszakon szerezhető végzettségi szint. A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Környezetmérnöki alapszak ajánlott tanterv. Az alapszakon szerezhető végzettségi szint. A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése Az alapszak megnevezése Az alapszakon szerezhető végzettségi szint Környezetmérnöki alapszak ajánlott tanterv A szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése Képzési terület Képzési ág A képzési idő félévekben

Részletesebben

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI BSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI BSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK NAPPALI BSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

Felületmódosító eljárások

Felületmódosító eljárások Felületmódosító eljárások ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Felülettechnikai félszakirány (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI

Részletesebben

Tűzálló anyagok kommunikációs dosszié TŰZÁLLÓ ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Tűzálló anyagok kommunikációs dosszié TŰZÁLLÓ ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ TŰZÁLLÓ ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc, 2013.

Részletesebben

METALLOGRÁFIA. ANYAGMÉRNÖK BSc KÉPZÉS. (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR

METALLOGRÁFIA. ANYAGMÉRNÖK BSc KÉPZÉS. (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ANYAGMÉRNÖK BSc KÉPZÉS (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI ÉS NANOTECHNOLÓGIAI INTÉZET Miskolc, 2018/1. II. félév

Részletesebben

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

A Műszaki Anyagtudományi Kar évi minőségbiztosítási értékelései. I. OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE felméréseinek eredményei

A Műszaki Anyagtudományi Kar évi minőségbiztosítási értékelései. I. OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE felméréseinek eredményei M Ű S Z A K I A N Y A G T U D O M Á N Y I K A R A Műszaki Anyagtudományi Kar 206. évi minőségbiztosítási értékelései I. OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE felméréseinek eredményei Az értékelésre került

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK

NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI ÉS ÖNTÉSZETI INTÉZET NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Kohómérnök MSc-képzés Nappali tagozat ÖNTÉSZET SZAKIRÁNY Miskolc,

Részletesebben

FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE

FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI ÉS NANOTECHNOLÓGIAI INTÉZET

Részletesebben

Főiskolai szintű Gépészmérnöki szak nappali tagozat (GEFG)

Főiskolai szintű Gépészmérnöki szak nappali tagozat (GEFG) Főiskolai szintű Gépészmérnöki szak nappali tagozat (GEFG) (A képzés közös része, szakirányválasztás a 3. félév végén) AKFKT212N 1 Általános kémia 3 2 V 4 - METES001GE1 1 Testnevelés I. 0 2 A 0 - MEIOKGEF1

Részletesebben

Egyetemi szintű Műszaki informatikai szak nappali tagozat (GEMI) (A képzés közös része, szakirányválasztás az 5. félév végén)

Egyetemi szintű Műszaki informatikai szak nappali tagozat (GEMI) (A képzés közös része, szakirányválasztás az 5. félév végén) Egyetemi szintű Műszaki informatikai szak nappali tagozat (GEMI) (A képzés közös része, szakirányválasztás az 5. félév végén) GEIAK201N 1 Műszaki kommunikáció 2 2 V 5 - RENNN301N 1 Közismereti 1. 2 0 V

Részletesebben

Jelentősebb ipari ipari ka k pcsola pcsola o t k Győr Kazincbarcika Mosonmagyaróvár Székesfehérvár Ózd Hódmezővásárhely Sátoraljaújhely

Jelentősebb ipari ipari ka k pcsola pcsola o t k Győr Kazincbarcika Mosonmagyaróvár Székesfehérvár Ózd Hódmezővásárhely Sátoraljaújhely Műszaki Anyagtudományi Kar képzések ése 2009 februárjában ME Műszaki Anyagtudományi Kar 1 Jelentősebb ipari kapcsolatok Audi Hungária Motor Kft., Győr AES Borsodi Energetika Kft., Kazincbarcika Alcoa Köfém

Részletesebben

MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR

MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR I. ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. SZEKCIÓ Helye: Fémtani, Képlékenyalakítási és Nanotechnológiai Intézet, Káldor terem (B/1. ép. fsz. 8.sz.) Ideje: 2018. november 21. (szerda) 9.00 óra Szekció elnöke:

Részletesebben

ANYAGMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK

ANYAGMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK ANYAGMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK A Miskolci Egyetem közleménye 37. kötet, 1. szám (2012) Miskolci Egyetemi Kiadó 2012 ISSN 2063-6784 A szerkesztőbizottság elnöke: Prof. Dr. Gácsi Zoltán A szerkesztőbizottság titkára:

Részletesebben

NANOTECHNOLÓGIÁK I. ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS SZAKIRÁNYOS TÁRGY. (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM

NANOTECHNOLÓGIÁK I. ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS SZAKIRÁNYOS TÁRGY. (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM NANOTECHNOLÓGIÁK I. ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS SZAKIRÁNYOS TÁRGY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR Fémtani, Képlékenyalakítási és Nanotechnológiai

Részletesebben

BIOMASSZA TÜZELÉS. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA ÉS SZILIKÁTTECHNOLÓGIASZAKIRÁNY KÖZELEZŐ TANTÁRGYA (nappali munkarendben)

BIOMASSZA TÜZELÉS. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA ÉS SZILIKÁTTECHNOLÓGIASZAKIRÁNY KÖZELEZŐ TANTÁRGYA (nappali munkarendben) BIOMASSZA TÜZELÉS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA ÉS SZILIKÁTTECHNOLÓGIASZAKIRÁNY KÖZELEZŐ TANTÁRGYA (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR

Részletesebben

FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE

FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE FÉMÖTVÖZETEK HŐKEZELÉSE ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI ÉS NANOTECHNOLÓGIAI INTÉZET

Részletesebben

ÖNTÖTT ÖTVÖZETEK FÉMTANA

ÖNTÖTT ÖTVÖZETEK FÉMTANA ÖNTÖTT ÖTVÖZETEK FÉMTANA ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS JÁRMŰIPARI ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR JÁRMŰIPARI ÖNTÉSZETI INTÉZETI

Részletesebben

VEGYIPARI RENDSZEREK MODELLEZÉSE

VEGYIPARI RENDSZEREK MODELLEZÉSE VEGYIPARI RENDSZEREK MODELLEZÉSE ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KERÁMIA- és POLIMERMÉRNÖKI

Részletesebben

SixSigma és LEAN alapismeretek

SixSigma és LEAN alapismeretek SixSigma és LEAN alapismeretek ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR

Részletesebben

Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ ELEKTROKÉMIA ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

HŐÁTADÁS MODELLEZÉSE

HŐÁTADÁS MODELLEZÉSE HŐÁTADÁS MODELLEZÉSE KOHÓMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK HŐENERGIAGAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK

Részletesebben

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ANYAGMÉRNÖK, ANYAGVIZSGÁLAT SZAKIRÁNY NAPPALI MSC KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2012. Tartalom

Részletesebben

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA

Energiahordozók II. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA ENERGIAHORDOZÓK II LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KÖTELEZŐ TANTÁRGYA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA

Részletesebben

- tanári szeptemberétől. kódja

- tanári szeptemberétől. kódja - tanári KÉMIA alapszak - vegyész szakirányok mintatanterve - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantágy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi

Részletesebben

Tartalomjegyzék A Műszaki Anyagtudományi Kar oktatási szerkezete Tanterv és specializációk...4

Tartalomjegyzék A Műszaki Anyagtudományi Kar oktatási szerkezete Tanterv és specializációk...4 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...1 1. A Műszaki Anyagtudományi ar oktatási szerkezete.... Tanterv és specializációk....1. Anyagmérnök képzés alapszakon (BSc, Miskolc) nappali munkarendben....1.1. Anyagmérnök

Részletesebben

ACÉLMETALLURGIA ALAPJAI. Anyagmérnök BSc-képzés. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ. Miskolc, 2014.

ACÉLMETALLURGIA ALAPJAI. Anyagmérnök BSc-képzés. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ. Miskolc, 2014. MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI ÉS ÖNTÉSZETI INTÉZET ACÉLMETALLURGIA ALAPJAI Anyagmérnök BSc-képzés Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS

Részletesebben

Levelző tagozat Papírfeldolgozó szakirány (Sopron) Papírgyártó Differenciált szakmai ism. (min. 10 kredit) összesen: kredi t Típus

Levelző tagozat Papírfeldolgozó szakirány (Sopron) Papírgyártó Differenciált szakmai ism. (min. 10 kredit) összesen: kredi t Típus számokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) kredi t Típus 2. 3. 4. Természettudományos alapismeretek 135 28 50 45 20 20 20 8 0 0 0 0 0 0 Alkalmazott matematika 25 6 A 15 10 v 6 Dr.

Részletesebben

ÜSTMETALLURGIA. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

ÜSTMETALLURGIA. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI INTÉZET ÜSTMETALLURGIA Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolc, 2014 1. TANTÁRGYLEÍRÁS A tantárgy/kurzus

Részletesebben

Anyagmérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei

Anyagmérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei Anyagmérnöki mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: anyagmérnöki (Materials Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

Határidő: november 30.

Határidő: november 30. MŰSZAKI KAR KÖRNYEZETMÉRNÖKI TANSZÉK Környezetmérnöki MSc szak Specializáció választás Határidő: 2018. november 30. A Környezetmérnöki MSc szak Képzési idő: 4 félév Tagozat: nappali és levelező Specializációk:

Részletesebben

Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV

Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV Tartalom A MESTERSZAK SZERKEZETE... 1 A KÉPZÉSI PROGRAM ÁTTEKINTŐ SÉMÁJA... 1 NAPPALI TAGOZAT... 2 ESTI TAGOZAT... 6 0BA mesterszak szerkezete Alapozó ismeretek

Részletesebben

MSc Mintatanterv Levelező tagozat Könnyűipari mérnök szak

MSc Mintatanterv Levelező tagozat Könnyűipari mérnök szak óraszámokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) Természettudományos alapismeretek 135 28 50 45 20 20 20 8 0 0 0 0 0 0 1. Alkalmazott matematika 25 6 A 15 10 v 6 Dr. Horváth Jenő Számítógépes

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakirány Csomagolástechnológus *Műanyagfeldolgozás 3 4 B 2 1 é 4 Dr. Takács Áron *Szakmai kémiai ismeretek 3 4 B 2 1 v 4 Borbél

Csomagolástechnológus szakirány Csomagolástechnológus *Műanyagfeldolgozás 3 4 B 2 1 é 4 Dr. Takács Áron *Szakmai kémiai ismeretek 3 4 B 2 1 v 4 Borbél számokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) 3. 4. Természettudományos alapismeretek összesen: 22 28 9 7 20 4 2 8 0 0 0 0 0 0 Alkalmazott matematika 8 10 A 4 4 v 10 Dr. Horváth Jenő

Részletesebben

ENERGETIKAI RENDSZEREK

ENERGETIKAI RENDSZEREK ENERGETIKAI RENDSZEREK ANYAGMÉRNÖK, KOHÓMÉRNÖK, MSC KÉPZÉS SZAKIRÁNYOS TANTÁRGY (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA ÉS MINŐSÉGÜGYI

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 30/2015. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Kemencetervezés kommunikációs dosszié KEMENCETERVEZÉS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ÉS KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY

Kemencetervezés kommunikációs dosszié KEMENCETERVEZÉS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ÉS KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY KEMENCETERVEZÉS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ÉS KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI

Részletesebben

VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA

VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SPECIALIZÁCIÓ (Levelező munkarend) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Logisztikai mérnöki alapszak Kecskemét 2017-201 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar munkatársai állították

Részletesebben

VIZSGÁLATOK MEGFELELŐSÉGE

VIZSGÁLATOK MEGFELELŐSÉGE VIZSGÁLATOK MEGFELELŐSÉGE ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA-

Részletesebben

PDF created with pdffactory Pro trial version www.pdffactory.com

PDF created with pdffactory Pro trial version www.pdffactory.com Gépészmérnöki alapszak előtanulmányi követelményei Érvényes 2009/2010-es tanévtől 2009.0.18 Szakirány Tantárgy neve Tárgykód Előkövetelmény 1. Előkövetelmény 2. Előkövetelmény 3. 1 Törzsanyag Gépészmérnöki

Részletesebben

HŐÁTADÁSI FOLYAMATOK SZÁMÍTÁSA

HŐÁTADÁSI FOLYAMATOK SZÁMÍTÁSA HŐÁTADÁSI FOLYAMATOK SZÁMÍTÁSA KOHÓMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI

Részletesebben

JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a járműmérnöki alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat. TANTÁRGYAK:

Részletesebben

III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása

III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása I. Adatlap 2. Az indítandó alapszak megnevezése: Környezettan 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Alkalmazott környezetkutató 2. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése: Alkalmazott

Részletesebben

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató

Részletesebben

Természetvédelmi monitorozó. Környezettan tanári. Tantárgyfelelős Heti kontakt. Kredit. ajánlott féléve Tantágy neve Tantárgy kódja Félévi köv.

Természetvédelmi monitorozó. Környezettan tanári. Tantárgyfelelős Heti kontakt. Kredit. ajánlott féléve Tantágy neve Tantárgy kódja Félévi köv. Környezettan alapszak - - Természetvédelmi monitorozó Környezettan tanári szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak tanszék/ oktató neve Alkalmazott matematika és módszerei I.

Részletesebben

ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények

ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények 1. A mesterképzési szak megnevezése: előkészítés-technikai mérnöki (Process Engineering). A mesterképzési szakon szerezhető

Részletesebben

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató

Részletesebben

Előfeltétel (kurzus kódja, címe) 2 3 koll GMN116újE Földtudományi szakismeretek Dr. Raucsik Béla 2 3 koll Összesen (kredit): 20

Előfeltétel (kurzus kódja, címe) 2 3 koll GMN116újE Földtudományi szakismeretek Dr. Raucsik Béla 2 3 koll Összesen (kredit): 20 SZAK NEVE: Környezetmérnöki MSc (Nappali tagozat) Kurzus-kód Kurzus címe, típusa (ea, sz, gy, lab, konz stb.) Tárgyfelelős Előfeltétel (kurzus kódja, címe) Előfeltét el típusa (előfelt., párhuza mos telj.,

Részletesebben

MINŐSÉGÜGY. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

MINŐSÉGÜGY. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MINŐSÉGÜGY ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET Miskolc, 2017/18.

Részletesebben

A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein

A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 A projekt adatai: Kedvezményezett: Miskolci

Részletesebben

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc I. Adatlap 3. Az indítandó alapszak megnevezése fizika alapszak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése fizikus 5. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése tanári alkalmazott környezetfizikai

Részletesebben

Magyar Égéstudományi Bizottság (A The Combustion Institute Magyar Nemzeti Bizottsága) 2011

Magyar Égéstudományi Bizottság (A The Combustion Institute Magyar Nemzeti Bizottsága) 2011 Magyar Égéstudományi Bizottság (A The Combustion Institute Magyar Nemzeti Bizottsága) 2011 Név: Barótfi István Tud. fokozat vagy beosztás: a mőszaki tud. doktora Szakterület: környezetkímélı energetika,

Részletesebben

ÖNTÉSZETI TECHNOLÓGIÁK II.

ÖNTÉSZETI TECHNOLÓGIÁK II. MAKMÖT269BL ÖNTÉSZETI TECHNOLÓGIÁK II. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI és ÖNTÉSZETI

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTŐ TECHNIKÁK

MINŐSÉGFEJLESZTŐ TECHNIKÁK MINŐSÉGFEJLESZTŐ TECHNIKÁK Anyagmérnök mesterképzés (MsC) Tantárgyi kommunikációs dosszié MISKOLCI EGYETEM Műszaki Anyagtudományi Kar Energia- és Minőségügyi Intézet Minőségügyi Intézeti Kihelyezett Tanszék

Részletesebben

Vasötvözetek hőkezelése

Vasötvözetek hőkezelése Vasötvözetek hőkezelése ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Hőkezelési és Képlékenyalakítási szakirány TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI ÉS NANOTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

Dr. Vajda Róbert MBNX251E párh 2 2 gyj. MBN123, előf,

Dr. Vajda Róbert MBNX251E párh 2 2 gyj. MBN123, előf, SZAK NEVE: KÖRNYEZETMÉRNÖKI BSc Kurzus-kód Kurzus címe, típusa (ea, sz, gy, lab, konz stb.) Tárgyfelelős Előfeltétel (kurzus kódja, címe) 1 2 3 4 5 6 7 Természettudományi alapismeretek (a szakra vonatkozó

Részletesebben

Tárgyfelelős kódja, címe)

Tárgyfelelős kódja, címe) Az Intézet minden előadás és gyakorlatból álló tárgyánál az előadás és a gyakorlat párhuzamos felvétele, az előadások vizsgáinak a gyakorlat teljesítettsége feltétel. Szak neve: Mérnök informatikus BSc

Részletesebben

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények

KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki (Environmental Engineering). A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

2006. szeptemberétől. kódja

2006. szeptemberétől. kódja - Programtervező informatikus Programtervező informatikus alapszak - Tanári szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantágy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős

Részletesebben

A SZTE KDI képzési terve

A SZTE KDI képzési terve A SZTE KDI képzési terve (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika,

Részletesebben

Matematika alapszak (BSc) 2015-től

Matematika alapszak (BSc) 2015-től Matematika alapszak (BSc) 2015-től módosítva 2015. 08. 12. Nappali tagozatos képzés A képzési terv tartalmaz mindenki számára kötelező tárgyelemeket (MK1-3), valamint választható tárgyakat. MK1. Alapozó

Részletesebben

Környezetmérnök BSc levelező képzés 2. (tavaszi) szemeszter kurzusai II (Várható létszám=0-2 fő + msc-s pótló tárgyasok! )

Környezetmérnök BSc levelező képzés 2. (tavaszi) szemeszter kurzusai II (Várható létszám=0-2 fő + msc-s pótló tárgyasok! ) Környezetmérnök BSc levelező képzés 2. (tavaszi) szemeszter kurzusai 2018-19-II (Várható létszám=0-2 fő + msc-s pótló tárgyasok! ) hét kurzus javasolt dátum nap óra helyszín oktató kurzuskód kurzusnév

Részletesebben

Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4. Összóraszám (elm+gyak) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1101. Kreditpont 4.

Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4. Összóraszám (elm+gyak) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1101. Kreditpont 4. Általános kémia előadás KE4007L KE4009L(E) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1007 Általános kémia laboratóriumi gyakorlat KE4009L KE4007L(E) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1009 Anyagszerkezet alapjai

Részletesebben

Az SZTE KDI képzési terve

Az SZTE KDI képzési terve Az SZTE KDI képzési terve Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika, felület- és anyagtudomány 6. Komplex

Részletesebben

A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés

A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés TANTÁRGYI MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2019/20. tanév I. félév 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

őszi kezdés ETF I. félév ősz II. félév tavasz III. félév ősz IV. félév tavasz ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr Alapozó ismeretek

őszi kezdés ETF I. félév ősz II. félév tavasz III. félév ősz IV. félév tavasz ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr Alapozó ismeretek Villamosmérnöki mesterszak mintatanterve (GE-MV) nappali tagozat/ MSc in Electrical Engineering, full time Érvényes: 2012/2013. tanév 1. félévétől, felmenő rendszerben Alapozó ismeretek Tantárgy Tárgykód

Részletesebben

ALAKÍTÁSTECHNOLÓGIAI GYAKORLAT II.

ALAKÍTÁSTECHNOLÓGIAI GYAKORLAT II. ALAKÍTÁSTECHNOLÓGIAI GYAKORLAT II. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS HŐKEZELŐ ÉS KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI SZAKIRÁNY (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI,

Részletesebben

a bolognai folyamatra való áttérés után

a bolognai folyamatra való áttérés után A kohászati és anyagmérnöki felsõoktatás jövõje a bolognai folyamatra való áttérés után DR. KAPTAY GYÖRGY okl. kohómérnök, dékán Z. BENKÕ MÁRIA okl. kohómérnök, dékáni hivatalvezetõ, Mûszaki Anyagtudományi

Részletesebben

A Vegyész mesterképzési szak (MSc) tantervének szerkezete

A Vegyész mesterképzési szak (MSc) tantervének szerkezete A Vegyész mesterképzési szak (MSc) tantervének szerkezete Tantárgycsoport Kredit (tantárgy) MSc + BSc (előírás) MSc (teljesítés) Nem szakmai szabadon választható 6 Természettudományos alapismeretek Matematika

Részletesebben

Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév)

Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév) Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév) Szakmai alapozó ismeretek (16 kredit, amiből egy hallgatónak 14 kreditet kell teljesíteni)) Matematikai alapismeretek kémiatanároknak 4 4 g Bolyai Intézet

Részletesebben

H 2020 munkacsoport alakuló értekezlet

H 2020 munkacsoport alakuló értekezlet Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 H 2020 munkacsoport

Részletesebben

Gépgyártástechnológiai. Járműgépész. Tantárgyfelelős. tanszék/int. Matematika I. AMB K 4 MI Dr. Blahota István - X

Gépgyártástechnológiai. Járműgépész. Tantárgyfelelős. tanszék/int. Matematika I. AMB K 4 MI Dr. Blahota István - X Gépészmérnöki alapszak Gépgyártástechnológiai Járműgépész szakirányok mintatanterve 2009. szeptember 01. "A" típusú tantárgyak Matematika I. AMB1101 2 2 K 4 MI Dr. Blahota István - Mechanika I. AMB1102

Részletesebben

VESZÉLYES ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPSZAK LEVELEZŐ

VESZÉLYES ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPSZAK LEVELEZŐ VESZÉLYES ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPSZAK LEVELEZŐ TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző,

Részletesebben

KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. Képzési és kimeneti követelmények

KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. Képzési és kimeneti követelmények KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK Képzési és kimeneti követelmények 1. Az alapképzési szak megnevezése: környezetmérnöki (Environmental Engineering) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ HÍDKONFERECIA 2009. SIÓFOK A MŰEGYETEM FEJLŐDÉSE AZ ALAPÍTÁSTÓL - 1782 Institutum Geometricum Mérnöki Osztály 1967-ig

Részletesebben

Előfeltétel (kurzus kódja, címe) Tárgyfelelős

Előfeltétel (kurzus kódja, címe) Tárgyfelelős SZAK NEVE: Környezetmérnöki MSc Kurzuskód Kurzus címe, típusa (ea, sz, gy, lab, konz stb.) Tárgyfelelős Előfeltétel (kurzus kódja, címe) Előfelt étel típusa (előfelt., párhuz félévek 1 tav 2 ősz 3 tav

Részletesebben

Villamos melegítés, hajtások

Villamos melegítés, hajtások Villamos melegítés, hajtások ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Hőenergia és szilikát-technológiai szakirány (nappali) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI

Részletesebben

KÉPLÉKENYALAKÍTÁS ELMÉLET

KÉPLÉKENYALAKÍTÁS ELMÉLET KÉPLÉKENYALAKÍTÁS ELMÉLET KOHÓMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ANYAGTUDOMÁNYI INTÉZET Miskolc, 2008. 1. TANTÁRGYLEÍRÁS

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 319/2014. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

VILLAMOS MELEGÍTÉS, HAJTÁSOK

VILLAMOS MELEGÍTÉS, HAJTÁSOK VILLAMOS MELEGÍTÉS, HAJTÁSOK ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI, HŐKEZELÉSI ÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAK- IRÁNY, ÉS HŐENERGIA MODUL TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI

Részletesebben

Oktatási, kutatás-fejlesztési és vállalkozások közötti együttműködés (a Miskolci Egyetem, a BorsodChem és Kazincbarcika vonatkozásában)

Oktatási, kutatás-fejlesztési és vállalkozások közötti együttműködés (a Miskolci Egyetem, a BorsodChem és Kazincbarcika vonatkozásában) Oktatási, kutatás-fejlesztési és vállalkozások közötti együttműködés (a Miskolci Egyetem, a BorsodChem és Kazincbarcika vonatkozásában) Dr. Erdélyi János adjunktus Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi

Részletesebben

VÍZKÉMIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

VÍZKÉMIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉS TÖRZSANYAG TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014 1 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző, óraszám,

Részletesebben

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KÖRNYEZETMÉRNÖK HAGYOMÁNYOS KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben