MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM. 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása"

Átírás

1 MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

2 2-1. Feladatkör, szakmai tevékenységek 1.1. Magyar Mezıgazdasági Múzeum PIR törzsszám: Honlapcím: mezogazdasagimuzeum.hu Új statisztikai szám jel: A múzeum szakmai tevékenységének összefoglaló értékelése A Magyar Mezıgazdasági Múzeumnak az elmúlt évben szerény forrás állt rendelkezésre az alapvetı feladatok megvalósítására. Mégis sikeresnek könyvelhetjük az évet, mert a nehézségek ellenére színvonalas szakmai munkát végezhettünk, amihez munkatársaink a múzeumok alapvetı tevékenységi területein azaz a győjtésen, ırzésen és bemutatáson kívül pályázatok felkutatásával, szakanyagainak megírásával járultak hozzá. Ezek közül is legjelentısebb a keszthelyi Georgikon Majormúzeum élménygazdaságának megvalósítására az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz benyújtott pályázatunk, amely projekt 192 millió forint összegő támogatást nyert. Emellett a múzeum a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiumához egy meghívásos pályázatot, a pályázati kiírásokra 7 pályázatot adott be. Minden beadott pályázatunk támogatásban részesült, amit nagy örömmel könyveltünk el, így mindösszesen e Ft-ot fordíthattunk 2011-ben és fordíthatunk a 2012-es év folyamán különféle szakmai és közmővelıdési feladatok megvalósítására ( ,- Ft egy Csepel V 2 típusú traktor restaurálására; ,- Ft a Magyar Mezıgazdasági Múzeum Tárgykatalógusai 3. kötetének megjelentetésére, melynek címe: Vörös Éva: Erdélyi Mór fényképei a Magyar Mezıgazdasági Múzeumban; ,- Ft győjteménygyarapításra: Ifj. Vastagh György hagyatéki anyagából; ,- Ft présmodell győjtemény vásárlására; ,- Ft a múzeum győjteményeinek összetartozó tematikai egységeit tartalmazó adatbázis (fotókkal) közzétételére a múzeum honlapján; ,- Ft a múzeum saját honlapján web 2.0 jellegő, a felhasználókkal való közös tartalomgyarapítást szolgáló felület kialakítására; ,- Ft a Múzeumok İszi Fesztiválja rendezvénysorozat Márton napi mulatságának kommunikációjára és elıadói honoráriumok kifizetésére; ,- Ft öt múzeumpedagógiai leporelló elkészítésére.) Ezen kívül az Önkéntes Központ Alapítványtól ,- Ft támogatást nyerünk az Önkéntesség Európai Éve alkalmából Önkéntesek Hete elnevezéső rendezvénysorozathoz, mely összegbıl a múzeum foglalkoztató termének kreatív tervezését és kivitelezését valósítottuk meg június 4. és 12. között, valamint egy novemberében megkezdett nagy pedagógiai projektet zártunk (TÁMOP-3.2.8/08-B/KMR ) sikeresen. A Múzeumok Éjszakája nagyszabású rendezvényen adtuk át a nagyközönségnek évben elkészült kiállításunkat a Ló Nemzeti lókiállítás elnevezéssel, amely kiállítás a Lótenyésztés, lóversenyzés, polgári társadalom, és a Kincsem Imperial Híres magyar versenylovak kiállítással együtt alkot egy nagy egységet. Intézményünket a látogatók megváltott belépıjegy ellenében látogathatták a évben. A szakmaiság szem elıtt tartásával történı bevétel-centrikus program- és munkaszervezés volt fı vezérelvünk ebben az esztendıben is. Munkánkat a Múzeumok Mindenkinek Program jegyében végeztük, azaz mind szélesebb közönségrétegek meghódítása volt a cél. Múzeumunk éves közmővelıdési tevékenysége csakúgy, mint az elızı években szervesen illeszkedett a többi országos múzeum programkínálatához, vonzó alternatívát nyújtva a fıvárosi múzeumi életet figyelemmel követı és igénylı múzeumlátogatóknak.

3 Az új intézmény esetében a feladat jogszabályi megalapozása. Ø 1.4. Az intézmény által ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült feladatok, a szakmai feladatokban bekövetkezett változások, jellemzı mutatók segítségével a szakmai feladatok értékelése. ( Kivonatos felsorolás a Magyar Mezıgazdasági Múzeum évi beszámoló jelentésébıl.) Győjteményi munka Szıllısy Gábor november 8-tól betegsége miatt helyettesíti Nagy Ágotát, december 15-tıl Tugya Beáta fıosztályvezetı-helyettes munkába állt, szeptember 29-tıl nyugdíjba vonult Székelyhidy Iván, februárig felmentési idejüket töltik Kárpáti Elemérné és Molnár Erzsébet, Szatmári Sarolta. Kırösi Andrea fıovh. december 5-tıl gyermekágyi segélyen van. Könyvtár A munkatársi létszám a kritikus szám alá csökkent, (jelenleg 3 fı, ebbıl csak egy rendelkezik felsıfokú végzettséggel), gyakran csak egy munkatárs teljesít szolgálatot. (Minimálisan egy fı címleírásban jártas, idegen nyelvtudással rendelkezı munkatárs felvétele szükséges.) Informatika Visszatért a GYES-rıl Sánta Barbara. Az év második felében áthelyezésre került a Kiállításrendezési és Vállalkozási Osztályra Király Erzsébet. Győjteménygyarapítás A Cegléden vásárolt két generációs kádármőhellyel gyarapítottuk a Kismesterség Győjteményt, átadás-átvételére a Georgikon Majormúzeumban került sor. Sikeres NKA pályázatot nyújtottunk be a Présmodell győjtemény vásárlásra és az Ifj. Vastagh György hagyatéki anyagának megvásárlására. Plakát és aprónyomtatvány Győjtemény 101 tétellel, 101 darabbal gyarapodott. A Filmarchívum gyarapodása: 9 darab film digitalizálása. A Térképgyőjteményben befejezıdött a között beszerzett egyedi tételek leltározása. A Személyi Emlékanyag-győjtemény számára Dr. Farkas Jenı további anyagokat adott át hagyatékához; Kárpáti Elemérné által gondozott három győjteményt Ikvai-Szabó Emese vette át február hónapban: a Kerámia-, a Textil-, és a Fonás-Szövés Eszközei Győjteményt. A Textilgyőjtemény 2 db, ajándékozás útján bekerült tárggyal gyarapodott. A Kéziratgyőjtemény 2 db kézirattal gyarapodott. A Makett- és modellgyőjtemény 28 darab modellel gyarapodott, melyeket egy magánszemélytıl és a Mőszaki és Közlekedési Múzeumtól kaptuk. A Képzımővészeti Győjtemény két képpel gyarapodott Dr. Mártha Zsuzsánna hagyatékából, és 16 Vezényi Elemér nyomattal, régi múzeumi anyagból. Az Archeobotanikai Győjteménybe az idei évben új ásatás anyaga nem érkezett, azonban a győjtemény tényleges gyarapodása a gyarapodási naplóban lévı anyagok feldolgozásával folyamatos. A Hommage a Alpár c. kiállítás kapcsán fotómővészek anyagát kértük, melyek az új digitális győjteménybe kerülnek.

4 A nyilvántartás (leltározás, tudományos leírókartonok, tárgyfotózás, utaló/mutatókartonok) számszerő adatai. 4 - A Győjteményi Fıosztály az év során megkezdte a győjtemények nyilvántartásának áttekintését, revíziós állapotának felmérését. Kezdeményezte a központi nyilvántartással kapcsolatos muzeológiai mőhelymegbeszéléseket, a fıosztály a kialakított idıütemezés szerint a győjteményi nyilvántartások hiányosságainak feltárását követıen, az év utolsó hónapjában annak pótlását is megkezdte, a több évig tartó ütemezésnek megfelelıen. A Győjteményi Fıosztály az idei évben kiemelt feladatának tekintette a számítógépes múzeumi nyilvántartás céljára megvásárolt Monari-program tesztelését. Elkerülhetetlen feladattá vált a Monari számítógépes nyilvántartó program testre szabásának megfogalmazása mellett az ezzel kapcsolatos általános összmúzeumi nyilvántartással kapcsolatos teendık (rendeleti megfeleltetés, szakági besorolások, táblázati összesítések elkészítése, kollégák betanítása stb.) elvégzése. A Monari-team kezdeményezte a jó ideje megoldásra váró, un. digitális képtár elvi mőködésének kialakítását, melyet reményeink szerint az új év elsı felében a győjtemények sorába is állíthatunk. A Kismesterségek Győjteménybe beleltározásra került a kádármőhely tárgyi anyaga, mellyel egy idıben fotó készült minden egyes tárgyról a győjteménykezelı segítségével (336 db). Az idei évben Farkas Gyöngyi vezette a múzeumi központi nyilvántartást. A Kerámiagyőjtemény számítógépes nyilvántartása a Monari programmal megkezdıdött. Az év során 315 mőtárgy teljeskörő adatbevitele történt meg a leltárkönyv és a leírókartonok alapján (azonosító tárgyfotó nélkül). A mozgatási naplók folyamatos vezetése - szükség szerint - megtörtént. A Képzımővészeti Győjtemény évi gyarapodása 17 db beleltározásra került. Az Archaeobotanikai Győjtemény sajátos szekrénykataszteri rendszerő győjtemény. Egyik fı feladat volt a 20/2002. (X.4.) NKÖM rendeletnek megfelelıen pontosítani és pótolni a szekrénykataszteri nyilvántartó lapokat. A győjteményben négyféle nyilvántartási forma került kialakításra: Gyarapodási napló A gyarapodási napló a 2000-es év óta kiegészült egy nyomtatott formával, ami lehetıvé teszi, hogy az összefőzött, sorszámozott adatlapokon az összes adat felvételre kerülhessen, és a változások is pontosabban követhetık. A gyarapodási napló ill. az adatlapok vezetése folyamatos és naprakész. Nyilvántartó lapok A szekrénykataszter egyes tárolási egységeinek (polc, doboz, fiókos szekrény) tartalmát jelzik. A szekrénykataszter szakmai rendszerezése régészeti korok alapján történik. A nyilvántartó lapok száma 7 tétellel gyarapodott (1 db neolitikum, 1 db rézkor, 1 db bronzkor, 1 népvándorlás kor, 2 db honfoglalás Árpád-kor, 1db késı középkor). Mivel a szakmai leltárkönyvet 1997-ben lezártuk, a leltári számokat is ezeken a lapokon vezetjük. A évben 607 tétel kapott leltári számot, vagyis került be a nyilvántartásba. Keresı lapok (kartonok) Elkészült a győjtemény lelıhely-kataszteri, valamint korok szerinti nyilvántartó lapja. Itt az összes bekerült (feldolgozott ill. részben feldolgozott, vagy feldolgozás elıtt álló) lelıhely anyaga megtalálható betőrendes mutatóba. Mozgási napló Az Eredeti Fényképek Győjteményben 150 tétel, 151 db került beleltározásra. Összesen: 2011 végén tétel, db.

5 5 - A Szakoktatás Győjteményben 2 tétel, 2 db került beleltározásra. Összesen: 2011 végén 1405 tétel, 2173 db. Győjteményrendezés, revíziók, selejtezés; kölcsönzések, letétek. Évek óta égetı feladat a digitális hordozón lévı fotók egységes kezelése, győjteménybe rendezése. Az év során a fıosztály munkatársai és a számítástechnikai hosszú, szisztematikus munkával arra jutottak, hogy két győjteményt kell létrehozni, - adattári és történeti jellegőt -, figyelembe véve a 20/2002. (X.4.) NKÖM rendelet tartalmi követelményeit. A Győjteményi Fıosztály a múzeumi kölcsönzések felülvizsgálatát elvégezte, a változtatásokra javaslatot tett, melyet a kölcsönzési szerzıdések adminisztratív felelıse a gyakorlatban meg is valósított. Jelentıs változás a győjtemények körében, hogy a Régészeti Győjtemény anyagaiból szakminiszteri hozzájárulással, elkerült az Esztergom -Zsidód között feltárt régészeti anyag április 6-án a 422/2011. iktatószámú átadás átvételi irat alapján vette át a területileg illetékes Balassa Bálint Múzeum Esztergomban. A Régészeti Győjtemény részét képzı középkori Szentkirály régészeti feltárás leletanyagának csomagolása befejezıdött, így szeptember 1-én került sor az átadásra a 85-15/2011. iktatószámú irattal. A leletanyag a területileg érintett Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezethez került. A győjtemény harmadik részét képezı un. Nováki féle régészeti anyag a korábbi helyérıl a Román épület 2/213-as helyiségébe került áthelyezésre. Az év közepén jóváhagyott ütemezés szerint a külsı mőtárgykölcsönzések revíziójára került sor: Aranyponty Halászati Zrt. Sáregres, Gödöllıi Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet Méhtenyésztési Osztálya, Helikon Katélymúzeum Hintómúzeum, Helikon Kastélymúzeum Windisch-Gratz anyag, Helikon Kastélymúzeum Szántódpuszta. Az OMÉK kiállításra (szeptember 28-október 2.) a Győjteményi Fıosztály négy kiállítási témában rendezett be tematikus kiállítást, 90 db mőtárgy kölcsönzését bonyolította: gabona, ló-szarvasmarha, paprika, gyógynövény, szılészet-borászat témában augusztusában hagyományosan megrendezett Sziget-fesztiválra a Vidékfejlesztési Minisztérium standjára kölcsönöztünk 10 mőtárgyat a Közmővelıdési Fıosztállyal közösen. Vadászati Győjtemény: a padláson lévı, nem adatolt trófeák másik győjteménytárba történı átszállítása 90 %-ban megtörtént. A Halászati Győjtemény kölcsönadott anyagának revíziója az Aranyponty Halászati Zrt.-nél Sáregresen. A Vadászati Győjtemény kölcsönadott anyagának revíziója a Helikon Kastélymúzeum, Vadászati Múzeumában (Windisch-Gräth győjteményi anyag). Az év során a korábbi igényekhez hasonlóan a Vadászati Győjteménybıl a FeHoVa Nemzetközi Szakkiállításra kölcsönöztünk tárgyakat. A Fotonegatív és Diapozitív Győjtemény un. Czifra-anyagának feldolgozása folytatódott az év során. A Szılészet-Borászat Győjteményben részbeni revíziózás történt, a megszőnt és a kölcsönzött tárgyait visszaadó Királyi Borház és Pincemúzeum kiállításában a Szent- György téren. Az év elején megvásárolt ceglédi kádármőhely tárgyi anyagainak leltározás utáni elhelyezése a Georgikon Majormúzeumban megtörtént, kiállítás formájában. A Filmarchívum filmtekercseinek rendezése megtörtént, pozíciólista készült kb. 300 db filmrıl. A digitalizált filmekrıl (kb. 60) adatfelvétel készült. Elıkészületet tettünk a korábbi leltározási hiba kijavítására, újraleltározásukhoz.

6 A Térképgyőjteményben a kéziratos térképek külön fiókokba kerültek. 6 - A Fonás-Szövés Eszközei Győjtemény átadás-átvétele február hónapban lezajlott (Kárpáti Elemérné és Ikvai-Szabó Emese között, Szıllısy Gábor adminisztratív segítségével.) A győjteménytárban teljes pozíciólista felvételére került sor február hónapban Lenkefi Jánossal közösen. A Textilgyőjteménybıl az OMÉK kiállításra 10 mőtárgyat kölcsönöztünk, 1 mőtárgyat pedig a múzeumi Márton-napi Kincsek nyomában c. programra adtunk kölcsön. A Kerámiagyőjteménybıl 4 alkalommal 20 mőtárgy kölcsönzésére került sor. (Ikvai-Szabó Emese) A Kézieszköz Győjteményt a évi revízióra Nagy Ágota készítette elı. Képzımővészeti Győjtemény: Dr. Mártha Zsuzsánna hagyatékából az örökösök képviselıjének 46 tétel átadásra került júniusában. A Méhészeti Győjtemény kölcsönadott tárgyainak revíziója megtörtént a Gödöllıi Méhészeti Múzeumban. Gödöllıre kézieszközök kölcsönzése (7 db). (Szabó László) A Közbeszerzési és Ellátási Fıigazgatóság raktárából visszaszállítottuk az ott tárolt kölcsönzésre, korábban átadott múzeumi festményeket. Hosszas egyeztetés után Ikvai-Szabó Emese hatásos közremőködésével sikerült véglegesíteni a Közbeszerzési és Ellátási Fıigazgatósággal a Vidékfejlesztési Minisztériumba kölcsönzött képzımővészeti anyag mőtárgykölcsönzési szerzıdését. A nagycenki méntelep kezelıjének változásával elıállt új helyezetnek megfelelı új kölcsönszerzıdés készült a Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatallal. Bábolnáról a megszőnt kölcsönzés érintett tárgyainak múzeumba való visszaszállítása megtörtént. A Magyar Nemzeti Múzeumnak visszaadtuk a korábbi lovas kiállításokhoz az 1970-es évek óta kölcsönzött tárgyakat. Az Állattenyésztési Törzskönyv Győjtemény anyagának felét átköltöztettük a kínzótoronyba. (A költöztetés folytatása 2012-ben.) Megkezdıdött Mayer Tamás segítségével a Lószerszám Győjtemény revíziójának elıkészítése. (Szıllısy Gábor) Hazánk mezıgazdasága diákszemmel pályázati dolgozatok raktári elhelyezése megtörtént. A Törzskönyvgyőjtemény anyaga elkerült a Mezıgazdasági Múzeum Dokumentációs Győjteménye raktárából. A Kínzótorony 3. emeleti csıtörése után novemberében az Agrártörténeti Iratok Győjtemény raktárában az iratok átpakolása megtörtént. (Takáts Rózsa) Az Archeobotanikai Győjteményért felelıs muzeológus 6 évi távolléte alatt munkaszobája megszőnt, az ott tárolt archaeobotanikai anyagok, eszközök, dokumentumok többször is költöztek. Legnagyobb részük az Archaeobotanikai Győjteménybe került. Ezért a győjtemény rendezése volt a muzeológus fı feladata. Igazodva a megváltozott viszonyokhoz, elkészítette a győjtemény új szekrénykataszteri tervét. Több tárolási egységet jelölt ki, amelyhez polcokat házon belül sikerült találni. A tervek szerint 2012 elején a tényleges raktárrendezés (polcok elhelyezése) megtörténik. Az elmúlt években több kiállításról szállítottak vissza archaeobotanikai anyagot a győjteménybe. 3 kiállításról 27 tétel került vissza a dobozába. (Torma Andrea)

7 7 - A Dunaújvárosi Múzeumnak 1 db fényképalbumot és 9 db fényképet kölcsönzött, az Eredeti Fényképek Győjtemény költöztetése folyamatos. A 8896-os számnál tart a költöztetés. Adattári munka; gyarapodás. A Munkaeszköztörténeti Archívumban 125 db földrajzi mutatókarton készült és elhelyezést nyert a földrajzi mutatóban évben a Személyi Emlékanyag-győjteményben nem történt gyarapodás. A győjtemény teljes állománya év végén: 8385 tétel + K anyag, összesen darab. A Térképgyőjtemény gyarapodása év végéig: 47 tétel, 75 darab, a győjtemény teljes állománya év végén: 6901 tétel, darab. A Mezıgazdasági Múzeum Dokumentációs Győjteményében a Múzeum kiállításainak forgatókönyvei az 1970-es évektıl a 2010-es évekig 30 tételszámon 30 db került leltározásra. Számítógépes feldolgozás (Számítástechnikai Csoport) A Monari team és a Győjteményi Fıosztály munkatársai az év során folyamatosan dolgoztak a meglévı számítógépes nyilvántartási program testre szabásán. Számos alkalommal egyeztettek a program írójával Országh Györggyel, a múzeum győjteményeinek való megfeleltetés céljának elérése érdekében. Kidolgozták az adattári őrlapokat, a kötelezı különnyilvántartások őrlapjait és az archeobotanikai őrlapot is, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a Monari program megfeleljen a kulturális javak nyilvántartásáról szóló 20/2002. (X.4.) NKÖM rendeletnek. A fıosztály munkatársai minden győjtemény vonatkozásában alaposan tesztelték a Monari számítógépes nyilvántartó programot, s a nyilvántartási rendeletnek megfelelı többségében tárgyi győjtemények megkezdték a digitális nyilvántartás (visszamenıleges) teljes körő adatbevitelét, mely az alábbi részletezésben látható: Vadászati eszközök feldolgozása a megjelent katalógus anyagának teljes adatbevitele a Monariban megtörtént (azonosító fotók nélkül). Halászati eszközök feldolgozása folyamatos, 450 db számítógépen van. A Munkaeszköztörténeti Archívumban megkezdıdött az adatbevitel, de mivel a Monari a képeket jelenleg nem konvertálja, ezért leállt a program tökéletesítéséig. A Kerámiagyőjteményben az év során 315 mőtárgy került teljeskörő adatbevitelre (azonosító tárgyfotó nélkül) a leltárkönyvi bejegyzés és a leírókartonja alapján. Az Agrobotanikai Győjtemény 200 tételének bevitele a Monariba. Az Erdészeti és Faipari Győjteményben 75 db digitális fénykép készült a tárgyakról, 292 tárgyleírókarton digitális formában vár a Monariba való konvertálásra (de nem a Monari szerint). Az Állattenyésztési Győjteménytár pozíciólistáinak konvertálásának megkezdése wordbıl excellbe. (Szıllısy Gábor) Az Agrártörténeti Iratok Győjtemény vonatkozásában ig bevitt adatok ellenırzése a konvertált adatbázis javítása, illetıleg 7332-ig terjedı tételekkel való bıvítése. Dokumentumfotók bevitele a leíró rekordok mögé. 92 rekordhoz 200 felvétel. (Szkennelve kb. 45 db) A Mezıgazdasági Múzeum Dokumentációs Győjteménye konvertált adatainak megfelelı mezıkbe helyezése, javítása 200 rekord. A Regeszta Másolatgyőjtemény konvertált adatainak ellenırzése, 56 rekord.

8 8 - Az Archaeobotanikai győjtemény készen áll a számítógépes adatfeldolgozásra. A Monari archaeobotanikai győjtemény adatlapjához a kiegészítések, pontosítások elkészültek. A november december hónapban a kialakítás alatt álló Digitális Felvételek Győjteményének Monariban való tesztelése zajlott. Az Eredeti Fényképek Győjteményében az év során a Monari számítógépes program folyamatos tesztelése történt meg. A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiumához 2 db sikeres pályázatot nyújtottunk be: 1. Győjtemények közzététele a Magyar Mezıgazdasági Múzeum honlapján címmel a múzeum győjteményeinek összetartozó tematikai egységeit szeretnénk közzétenni. A pályázati programhoz 4 győjteményre esett a választásunk: Kismesterségek Győjteménye, Archeozoológiai Győjtemény, Eredeti Fényképek Győjteménye, Vadászati Győjtemény. 2. Személyes agrártörténelem A Magyar Mezıgazdasági Múzeum honlapját kiegészítı web 2-es felületen kívánunk annak olvasóival közösen új tartalmakat megjeleníteni. Felhívást tennénk közre a vidéki, falusi családok életébıl, háztáji gazdaságok mindennapjaiból származó felvételek beküldésére, melyek a magyar mezıgazdaság különféle területeit mutatják be. Ezen felvételek reményeink szerint gazdagítani fogják a Digitális Felvételek Győjteményét. Könyvtári (könyvgyőjteményi) munka; gyarapodás mennyisége és módja, katalogizálás, rendezés A év kiemelt feladata a TÁMOP /1/KMR sz. pályázat folytatása. Ennek keretében rekord retrospektív címfelvételét kell elvégezni, ami külsı munkatárs(ak) megbízásával oldható meg. Ennek költsége Ft és járulékai. A rekatalogizált állomány kereshetıvé válik a könyvtár online katalógusában, a Múzeumi Könyvtárak Konzorciumának közös portálján, valamint az elsajátítását és olvasáskultúra fejlesztését segítı tartalmakat teszünk közzé a könyvtár honlapján és a közös múzeumi könyvtári portálon. Állomány-gyarapítás A gyarapítás forrása vétel, csere és ajándék. A vásárlások elızetes igényfelmérést követıen a Könyvtári Bizottság döntése alapján történnek. A folyóirat és könyvbeszerzés együttes szükséglete mintegy Ft. A hazai folyóiratok közül 15 lemondásra került. Ezek egy része olyan periodikum volt, amelyet a könyvtár a VM ajándékaként országos közös katalógusban (MOKKA adatbázisban). A pályázat fenntartási ideje alatt havonta két alkalommal könyvtári foglalkozásokat tartunk általános és középiskolás tanulóknak, felsıoktatási hallgatóknak. Katalogizálás, rendezés A dokumentumok állományba vétele továbbra is hagyományos leltári naplókba, méret szerint, folyószámozással történik. A címleírások a Huntéka integrált könyvtári rendszerben számítógéppel készülnek. Az éves gyarapodás feldolgozása folyamatos. Folytatjuk az OMgK-tól visszakapott anyag leltározását. Az elektronikus katalógusban megkezdjük a folyóiratcím-nyilvántartás szisztematikus feldolgozását. Tájékoztatás, olvasószolgálat Személyes megkeresés vagy távhasználat útján írásbeli és szóbeli tájékoztatást nyújtunk, felvilágosítást adunk szolgáltatásainkról, állományunkról, vállaljuk referensz kérdések megválaszolását. A múzeum munkatársai minden munkanap, más intézmények kutatói és diákok keddtıl péntekig vehetik igénybe a könyvtár szolgáltatásait. Elektronikus

9 9 - katalógusunk a nap 24 órájában elérhetı (akadálymentesített formában is). Részt veszünk a könyvtárközi kölcsönzés és elektronikus dokumentumküldés országos rendszerében (ODR). Igény szerint szakirodalmi kutatást végzünk a múzeum kiállításaihoz, kiadványaihoz, konferenciákhoz. Állományvédelem Köttetésre illetve régi könyvek restaurálására a korábbi évekhez hasonlóan Ft elıirányozását igényeljük. Ezen túl az NKA restaurálási pályázatán kívánunk indulni. Továbbképzés, konferencia Két munkatárs részvétele akkreditált továbbképzésen. A könyvtárvezetı részt vesz szakmai konferenciákon és értekezleteken. Adatszolgáltatás Munkánkról statisztikai adatokat szolgáltatunk hazai és külföldi hatóságok, szakmai szervezetek, valamint a fenntartó minisztérium számára. Közremőködünk a múzeum kiállításaiban könyvtári anyag győjtésével, kiállításával. Szakirodalom, kép- és szöveges forrásanyag biztosításával hozzájárulunk a múzeum kiadványainak és múzeumpedagógiai foglalkozásainak létrejöttéhez. Alapítóként részt veszünk a Magyar Digitális Múzeumi Könyvtár keretében történı digitalizálási együttmőködésben. Mőtárgyvédelem: restaurálás konzerválás tisztítás adatai győjtemény fajtánként (arányuk) és összesen Sikeres NKA pályázaton támogatást nyertünk a Csepel traktor restaurálására. Az év elején megvásárolt ceglédi kádármőhely tárgyi anyagainak végleges elhelyezése elıtti restaurálása a Georgikon Majormúzeumban megtörtént. A restaurátorok a ló kiállításba került tárgyakon túl mintegy 10 db juh és kecske szobrot restauráltak. Az Eredeti Fényképek Győjteményben a költöztetéssel egy idıben a fényképek savmentes dobozokba kerültek át, mellyel jelentıs állagmegóvást érünk el. Tudományos feldolgozó publikációs tevékenység Az intézmény saját, megjelent kiadványai (évkönyvek, katalógusok stb.) Külsı kiadásban megjelent tudományos feldolgozások, monográfiák, kötetek (mellékletben). 1.Győjtemények feldolgozásán alapuló kiadványok Fıigazgató-helyettes Estók János: A fıigazgató-helyettes irányításával, szerkesztésében jelent meg a Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei évi kötete, valamint az A ló Nemzeti lókiállításhoz kapcsolódó kiállításvezetı magyar és angol nyelvő változata. Győjteményi Fıosztály Beck Tibor: Szılı és a bor jelentısége a katolicizmusban és a hozzákapcsolódó néphitben In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Fél évszázad a magyar gazda közönségszolgálatában: Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület tevékenységének elsı öt évtizede ( ).

10 10 - Csoma Zsigmond: A lényerés, mustfeldolgozás eszközei címmel a Szılészet-borászati kiállítás feldolgozása. ). Farkas Gyöngyi: A Plakátgyőjtemény plakátjairól tanulmány. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Gergely Gábor: A járási beosztás története a Magyar Mezıgazdasági Múzeum közigazgatási térképeinek tükrében, a 18. sz. elejétıl 1950-ig címmel tanulmány írása. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. 21 rezümé angol nyelvre fordítása a MMgM Közleményekhez. A ló nemzeti lókiállítás címő állandó kiállítás vezetıjének fordítása angol nyelvre. Nagy Ágota: A Pannonhalmi Maggyőjtemény címő tanulmány megjelenése. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Oroszi Sándor Vadászfegyvergyőjtemény anyagának leírása. Szıllısy Gábor: Pesti Gyep lóversenybárcák a Magyar Mezıgazdasági Múzeum Numizmatikai Győjteményében. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Takáts Rózsa: Céhes kézmővesipar-történeti források a Magyar Mezıgazdasági Múzeumban. II. Iratok. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Bartosság: Egy aradi naplója, 1840 címő kéziratának ellenırzése. Bodor Antal községi adatfelmérése, 1921; Veszprém megyei községek kérdıíveinek adatbázisba vitele. (Kiadásra elıkészítés). Vörös Éva: Egy sivatagi lóvásárló expedíció képei, In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Sikeres NKA pályázat elkészítése az EF győjteményi katalógusához Erdélyi Mór fényképeirıl. 2.Egyéb, megjelenı tudományos és ismeretterjesztı cikkek, publikációk Fehér György: Vári András Urak és gazdászok. Arisztokrácia, agrárértelmiség és agrárius mozgalom Magyarországon Argumentum Kiadó, Budapest, o, ismertetés, Agrártörténeti Szemle , Agrárius elképzelések a szövetkezetek szerepérıl. In: Acta Acad. Agriensis, Sectio Historiae XXXVIII (2010) Győjteményi Fıosztály Bányai József: Nimródban, Trófeaszarvas: sz. (május), Radicon, Vadászó Habsburgok: sz. Beck Tibor: A szılımővelés és borkészítés munkáiról az 1950-es, 1960-as években készített fotók a Magyar Mezıgazdasági Múzeum archívumában (kézirat, nem jelent meg). Csoma Zsigmond: Wolfgang Gürtler Festschrift: Wirtschaftliche Beziehungen zwischen Alpen und Oberen Plattenseegebiet in XVII-XX Jh.-en. Eisenstadt. Hungarikum - agrárium néprajz. (Gondolatok, elmélkedések, eredmények, tapasztalatok, javaslatok). In: Hagyomány-örökség-közkultúra. A magyar népmővészet helye és jövıje a Kárpát-medencében. Szerk: Diószegi László-Juhász Katalin. Budapest A magyarországi hegyközségek 20. századi megszüntetése és újjászervezése. In: Tradicionális agrárközösségek, mezıgazdasági szövetkezetek a Kárpát-medencében (19-21.

11 11 - század). Szerk: Petercsák Tivadar. Eger. Az Eszterházy Károly Fıiskola Tudományos Közleményei. Új sorozat XXXVIII. kötet Magyar-lengyel borkereskedelem története. In: Múlt-Kor fzuekseges-is volt erre nézve ily koenyvet valaha Magyari nyelven írni, (Az elsı erdélyi magyar nyelvő kertészeti könyv Nadányi János református lelkésztıl 1669-bıl.) In: Orpheus Noster III. évf. 2. sz Internetes tanulmány Mészáros Mártával: Éva almája és alma tortája. In: Septempunctata. Tanulmányok Petrıczi Éva hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette: Pénzes Tiborc Szabolcs Kiadja a rec.iti, az MTA Irodalomtudományi Intézetének recenziós portálja könyv formában: Septempunctata. Tanulmányok Petrıczi Éva hatvanadik születésnapjára. Szerk: Pénzes Tiborc Szabolcs. Bp A mindennapi természetismeret tükrözıdése Károli Gáspár bibliafordításában. In: Magyar Terminológia kötet. 1. szám Az elsı magyar nyelvő, erdélyi református lelkész által írt kertészeti szakkönyv (1669). In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk. Szotyori-Nagy Ágnes. Széchenyi és Schams Ferenc érdemei a magyar szılı és bor európai szintre emelésében a 19. század elsı harmadában. In: A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei Budapest. Szerk: Szotyori-Nagy Ágnes. Gergely Gábor: Elıadás tartása Közigazgatási térképek a MMgM Térképgyőjteményében, címmel a Tudomány Napján a múzeum által szervezett konferencián. Ikvai-Szabó Emese: A Közmővelıdési Osztály felkérésére Múzeumpedagógiai Füzetek tervezése, megírása Szabó Lászlóval közösen gabona témakörben. Nagy Ágota: A Közmővelıdési Osztály felkérésére Múzeumpedagógiai Füzetek tervezése, megírása gyógynövény témakörben. Az Akadémiai nagyszótár 49 mezıgazdasági vonatkozású szócikkét lektorálta. Oroszi Sándor: Erdészeti és természetvédelmi gondolatok Széchenyi mőveiben. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei , (Bp., 2011.) Arányosítás a székely közbirtokosságokban. In: Acta Academiiae Agriensis. Nova series ton: XXXIV.Red.: T. PETERCSÁK. (Eger, 2011.) Erdıgazdálkodás, Erdészettörténeti Közlemények LXXXII. (Bp., 2011.) Az erdészeti szaksajtó története Magyarországon. Erdészettudományi Közlemények Erdık a középkori Magyarországon. A Mi Erdınk március-április Erdık a török kori Magyarországon A Mi Erdınk május-június Erdık az újjáépítés évszázadában. A Mi Erdınk július-augusztus. 14. Az erdık ügye a század fordulóján. A Mi Erdınk szeptember-október Az erdıátalakítások történelmi okai, irányai. A Mi Erdınk november-december Az Erdészeti Egyesület 160 éve (Egy kicsit másképp) Erdészeti Lapok : In memorian Dr. Csıre Pál ( ) Nimród : 52. (Bartha Dénessel) Elıszó. In. (Bartha Dénessel) A Sopron-hegység erdıállományainak története. Szerk: Bartha Dénes - Oroszi Sándor. (Sopron, 2011.) 2-4. Szerkesztı: Az Erdészettörténeti Közlemények két számának szerkesztése és Lektorálás: Apotóczky István: Kétszer volt Budavidéki Erdı- és Vadgazdaság címő kézirata. Szakács László: Zalaegerszeg erdészettörténete címő kézirata. Szabó László: A ló Nemzeti Lókiállítás (Kiállításvezetı). A Közmővelıdési Osztály felkérésére Múzeumpedagógiai Füzetek tervezése, megírása gabona témakörben. Szıllısy Gábor: A ló Nemzeti Lókiállítás (Kiállításvezetı).

12 12 - Az intézményi tudományos tanács munkája (megvitatott témák, idıpontokkal) az intézmény által szervezett konferenciák, értekezletek, munkahelyi tudományos (tématervi és forgatókönyvi) viták az intézményben (ill. szervezésében). Fehér György: március 31. Földindulások Sorsfordulók Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében c. konferencia 1. szekciójában elnök, Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézete és Jogtörténete Intézete és az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottsága közös rendezésében) november 28. Bethlen András gróf minisztersége a Magyar Mezıgazdasági Múzeumban a Magyar Tudomány Napja alkalmából tartandó konferencián Fıigazgató-helyettes Estók János: A múzeum szakmai-tudományos munkájának összehangolása, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett Agrármúlt múzeumpedagógiai jelen címő konferencia szervezésének koordinálása. Győjteményi Fıosztály Beck Tibor A Tudomány Napja alkalmából megrendezett konferencián A modernizáció küszöbén. A szılımővelés és borkészítés munkáiról az 1950-es, 1960-as években készített fotók a Magyar Mezıgazdasági Múzeum archívumában c. elıadás. Csoma Zsigmond A Tudomány Napja alkalmából megrendezett konferencián, Nadányi Jánosról az Egyedi Református Kollégium tanáráról, az elsı magyar nyelvő erdélyi kertészeti szakkönyv írójáról tartott elıadást. Farkas Gyöngyi A Tudomány Napi konferencián: a Mezıgazdasági propaganda az 1950-es évek Közép- és Kelet-Európájában címmel tartott elıadást. Nagy Ágota A Tudomány Napja alakalmából megrendezett konferencián a Pannonhalmi Maggyőjteményrıl tartott elıadást. Oroszi Sándor A múzeum Tudomány Napi konferenciáján elıadás: Erdıgazdálkodás a Duna-ártér alsó vidékén: Pancsova és Újvidék címmel. További 3 elıadás különbözı erdészeti szakmai rendezvényeken. Szıllısy Gábor Elıadást tartott a Magyar Tudomány Napja konferencián Budapesti ebadóbárcák címmel. Takáts Rózsa Tudomány napján: Pápai gombkötık évi privilégiumáról prezentációval kísért elıadás Munkahelyi muzeológusi és összértekezleteken részvétel. Vörös Éva Elıadás a Magyar Tudomány napja alkalmából: Az albuminoktól a digitalizált felvételekig címmel.

13 13 - Kiállítások 1. Állandó kiállítások A növények országából Erdészet Természeti értékeink, természetvédelem Vadgazdálkodás és vadászat A magyar szılı és bor Európában A halászat története Magyarországon Az állatok háziasítása A magyar mezıgazdaság története a kezdetektıl 1945-ig A LÓ Nemzeti lókiállítás Győjteményi Fıosztály Beck Tibor: Filiálék: A cecei Tájmúzeum szakmai felügyelete, kapcsolattartás. A lajosmizsei Tájmúzeum szakmai felügyelete, kapcsolattartás. Bányai József: Vadászati, Halászati állandó kiállítások folyamatos karbantartása. Csoma Zsigmond: Keszthelyi Georgikon Majormúzeumban: Uradalmi kádármőhely kiállítás. Gergely Gábor: A ló nemzeti lókiállítás c. állandó kiállítás forgatókönyvének, szövegének, feliratainak stb. fordítása angol nyelvre. Oroszi Sándor: A hozzá tartozó három állandó kiállítás (Erdészet, Természetvédelem, Növények országa)folyamatos karbantartása (több felirat kicserélése, pótlása) illetve tárgyak mozgatása. Szabó László: A ló Nemzeti lókiállítás c. állandó kiállítás elkészítése. Szıllısy Gábor: Elkészítette az A ló Nemzeti lókiállítás c. kiállítás forgatókönyvét Szabó Lászlóval, és vezetı kurátorként részt vett a kiállítás megrendezésében. Takáts Rózsa: Kiállításokhoz (Mathiász vidéki, Lókiállítás állandó, Pálinka stb.) a referenciájába tartozó győjteményekbıl iratok és információk szolgáltatása. Kiállításrendezési és Mőszaki Osztály Az osztály fı tevékenysége a saját és külsı idıszaki kiállítás szervezése és kivitelezése volt, ezek az alábbiak szerint készültek: Állandó kiállítás: A lótenyésztés, lóversenyzés polgári társadalom c. kiállítás kivitelezése A múzeum bevételi elıirányzatának megfelelıen az osztály konferenciák és fogadások szervezését végezte. Múzeumunk a bevételi elıirányzatot 100%-ban teljesítette. Az épület karbantartási munkálatai során mőszaki ellenırzés végzése, és az azonnali elhárítást igénylı javítások koordinálása. Restaurátor mőhely A Győjteményi Fıosztály részére a restaurálási napló alapján 33 tárgyat restauráltak, és 383 tárgyat konzerváltak. Az állandó kiállításokban lévı tárgyakat folyamatosan tisztították. A péti Nitrogénmővek kiállításához makettek és tárgyak restaurálása (külsı megrendelés alapján): 89 db.

14 14 - Preparátor mőhely A kiállításokban lévı diorámák, dermoplasztikák folyamatos karbantartása, kiemelten a halászati dioráma és az Árpád-kori gödörház karbantartása. A múzeum Márton-napi rendezvényéhez dioráma készítése. Fotólabor Idıszaki kiállításokhoz fotók készítése (reprodukciók külsı fotózások) volt a legfontosabb feladat, melyet idıre elkészítettünk. Kiadványokhoz szükséges fotók készítése (tárgykatalógus Vörös Éva) évi múzeumi falinaptár elkészítése. Múzeumi rendezvények dokumentálása. Külsı kutatók részére reprodukciók készítése, illetve digitalizálás. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Közleményei kiadványhoz fotók készítése. 2. Idıszakos tárlatok Fıigazgató-helyettes Irányításával valósult meg a Felemelı Század program keretében A ló Nemzeti lókiállítás harmadik üteme, illetve zajlottak a Taste of Europe kiállításhoz kapcsolódó családi napok, valamint a Múzeumok Éjszakája és az OMÉK programjainak lebonyolítása, történt meg a kapcsolatfelvétel az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével a Falu a városban címő rendezvény uniós keretbıl történı megvalósítására. Győjteményi Fıosztály Az OMÉK kiállításra (szeptember 28-október 2.) a Győjteményi Fıosztály a tárgyak restaurálása után (Kovács Géza, Jurinka László) négy kiállítási témában rendezett be tematikus kiállítást, Nagy Ágota, Lenkefi János, Szıllısy Gábor, Szabó László, Mayer Tamás, Ikvai-Szabó Emese közremőködésével, gabona, ló-szarvasmarha, paprika,- gyógynövény, szılészet-borászat témában. Csoma Zsigmond: Légli Ottó, az Év Bortermelıje vitrinkiállítás. Ikvai-Szabó Emese: Az OMÉK kiállításra (szeptember 28-október 2.) a Textilgyőjtemény anyagából a paprika-gyógynövény enteriırbe. A Pálinkatörténeti vitrinhez mőtárgyak kölcsönzése a Kerámiagyőjteménybıl. Nagy Ágota: Augusztus 31-ével bontásra került A Taste of Europe c., jan. 26-tól nyitva tartó kiállítás. A bontással egy 2007 óta tartó uniós együttmőködéssel megvalósult, nagyszabású kiállítás zárult le. A szakmai beszámolókat elkészítette mind a hazai önrész pályázathoz, mind a projektvezetı svéd pályázatíró múzeum részére, amely a napokban elfogadásra került, és a hátralévı finanszírozás utalása folyamatban van. Az OMÉK-ra a múzeumi pavilonon belül a gyógynövény és paprika kiállítás elkészítette. A Szent Miklós-napi ünnepélyes pálinka-elhelyezés alkalmából egy pálinkatörténeti vitrint rendezett be a múzeum győjteményeinek, ill. könyvtárának anyagából. Szabó László: Egy csipetnyi Európa A Taste of Europe (2011. január 26. augusztus 31.) c. idıszaki kiállítás rendezése. A magyar mőtrágyagyártás 80 éves története (2011. december január 29.) c. idıszaki kiállításban való közremőködés. Farkas Gyöngyi: Részvétel a Dunaújvárosi Kortárs Mővészeti Intézetben rendezett Agrikultúra c. kiállítás létrehozásában. Nagy Ágota: A kalocsai Paprika Múzeum megújuló kiállításához szakmai tanácsadással szolgált, forgatókönyvi kiegészítést végezett, grafikai vázlatot készített.

15 Könyvtár 15 - Külsıs kiállításokhoz mőtárgy (könyvek) kölcsönzése: Szent István Király Múzeum, (hosszabbítás). Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum.(hosszabbítás). Kiállításrendezési és Mőszaki Osztály Külsı idıszaki kiállításokban való részvétel a. Kézmőves Remek 2011 b. Húsvét 2011 c. Kalandvár játékkiállítás és -vásár d. A Magyar Kézmővesség 2011 e. Az erdı c. interaktív kiállítás f. A fagy birodalma c. interaktív kiállítás g. Orchidea kiállítás h. Díszmadár kiállítás i. Betlehemi Jászol XVIII. c. kiállítás j. A magyar mőtrágyagyártás 80 éves története - a péti Nitrogénmővek kiállítása Közmővelıdési Fıosztály A Közmővelıdési Fıosztály a következı kiállításokhoz kapcsolódóan végzett a lehetı legszélesebben értelmezett PR- és marketingtevékenységet: XVII. Betlehemi jászol kiállítás dec jan. 2. Magyar Kézmőves Remek január február 13. Taste of Europe Egy csipetnyi Európa január augusztus 31. SAJÁT Labirintus március május 1. Húsvét április május 1. Kaland-Vár június A ló Nemzeti lókiállítás június 22-tıl SAJÁT Magyar kézmővesség július augusztus 10. A fagy birodalma szeptember 10. november 2. Nemzetközi Díszmadár kiállítás és vásár október 7-9. Nemzetközi Orchidea- és Bromélia kiállítás november 4-6. XVIII. BETLEHEMI JÁSZOL kiállítás december jan. 15. Nitrokémia december jan. 29. Közmővelıdési tevékenység Győjteményi Fıosztály 1. A közmővelıdési koncepció megvalósulása A Győjteményi Fıosztály a Közmővelıdési Fıosztállyal közösen az alábbi múzeum által szervezett közmővelıdési rendezvényeken vett részt: Családi gabona-nap I. 29. Farkas Gyöngyi, Nagy Jánosné, Szabó László, Szıllısy Gábor, Takáts Rózsa Farsangjárás, maskurás családi nap II. 19. Beck Tibor, Nagy Jánosné, Vörös Éva A víz világnapja Az élet vize a víz élete III. 22. iskolás csoportoknak rendezett foglalkozáson : Ikvai-Szabó Emese, Szabó László, Szıllısy Gábor A Föld Napja IV. 22. Nagy Ágota általános iskolás csoportnak vezetést tartott. Madarak és Fák Napja V. 10. Nagy Ágota vezetést tartott általános iskolásoknak.

16 16 - FeHoVa V. 20. Bányai József, Oroszi Sándor Múzeumi Majális V. 21.Beck Tibor, Nagy Ágota, Szabó László, Szıllısy Gábor, Takáts Rózsa, Vörös Éva Múzeumok Éjszakája VI. 24.Bányai József, Beck Tibor, Csoma Zsigmond, Farkas Gyöngyi, Gergely Gábor, Ikvai-Szabó Emese, Lenkei János, Nagy Ágota, Nagy Jánosné, Oroszi Sándor, Szabó László, Szıllısy Gábor, Takáts Rózsa, Vörös Éva Géptalálkozó Keszthely VII Mayer Tamás, Lenkefi János, Szabó László Családi gabona-nap VIII. 27. Nagy Ágota (foglalkozás tartása) OMÉK IX. 28- X. 2. Beck Tibor, Csoma Zsigmond, Ikvai-Szabó Emese, Lenkefi János, Mayer Tamás, Nagy Ágota, Nagy Jánosné, Szabó László, Szıllısy Gábor Márton nap XI. 12. Beck Tibor, Lenkefi János Tudomány Napja XI. 28.: Beck Tibor, Csoma Zsigmond, Gergely Gábor, Farkas Gyöngyi, Nagy Ágota, Oroszi Sándor, Szıllısy Gábor, Takáts Rózsa, Vörös Éva Tárlatvezetések, elıadások: Beck Tibor: 4 alkalommal tárlatvezetés a Szılészet- Borászat Győjteményben. Csoma Zsigmond : Általános és középiskolások részére 6 alkalommal kiállítás-vezetés. Szabó László : Elıadás tartása a TÁMOP foglalkozáson: április 20. A vizek élıvilága Szıllısy Gábor: TÁMOP foglalkozást tartott (ápr. 6.), elıadást tartott a Hagyományok Háza Bırmőves elıadássorozata keretében (dec. 3.). Takáts Rózsa: Szigetfesztivál augusztus - VM által kölcsönzött anyag elıkészítése., Az év során 2 alkalommal tárlatvezetés. Tóth József : Egy alkalommal Fehér György fıigazgató úr tárlatvezetésének tolmácsolása angolul José Graziano da Silva úrnak, az ENSZ Mezıgazdasági és Élelmezési Világszervezet elnökének és kísérıinek. Vörös Éva: TÁMOP foglalkozás 1 alkalommal: Pillanatnyi jelenségek mirıl mesélnek a fényképek? címmel. Az év során 3 alkalommal tárlatvezetés. Közmővelıdési Fıosztály 1. A közmővelıdési koncepció megvalósulása Két fı irányelv szerint végeztük a munkánkat: bevétel-centrikusság és szakmaiság, szakmai színvonal növelése. Ennek legfıbb eszköze: elıre tervezett, költségkímélı pr-munka. A tervezés és a pr-munka veszi igénybe a legtöbb idıt a közmővelıdési munkában, de csak ez lehet a sikeresség, eredményesség feltétele. A koncepció megvalósítása érdekében ebben a tervidıszakban is a vásárokkal egybekötött, komplexitásra törekvı, nagy rendezvények szervezését tartottuk célszerőnek. Ez az év a LÓ Éve volt a múzeumban, ezért rendezvényeinkkel, programjainkkal a megnyíló Ló kiállítás közönségsikerét kívántuk elımozdítani. A közmővelıdési koncepció megvalósulása érdekében az év elején pontos határidıkkel ellátott, egész évre vonatkozó rendezvényterv született, a feladatok fıosztályon belüli felosztása megtörtént. Lépések: feladatterv, költségterv, ezek elfogadását követıen hálótervek készítése.

17 17 - A Közmővelıdési Fıosztály és a Teremıri Csoport munkatársai tartják a múzeum Állandó Kiállításaiban a tárlatvezetések 80 %-át, amely arány elıreláthatóan 2012-ben sem fog számottevıen változni. A. Rendezvényszervezés Programok, rendezvények, melyekhez a Közmővelıdési Fıosztály a teljes marketingpalettát igénybe vette: Gabona nap január 29. SAJÁT Mezıgazdasági könyvhónap megnyitóünnepély január 31. Farsangjárás, maskurázás február 19. SAJÁT RIROSZ február 26. Sajtókávéház február 10. SAJÁT Víz Világnapja március 22. SAJÁT Föld Napja április 22. SAJÁT Madarak és Fák Napja május 10. SAJÁT Homeopátia napja május 14. SAJÁT Múzeumok Éjszakája június 18. SAJÁT Taste of Europe zárórendezvény (Gabona nap)augusztus 27. SAJÁT Sziget Fesztiválon megjelentünk tablókkal augusztus HÍR-es ÍZ napok augusztus Kulturális Örökség Napja szeptember 17. SAJÁT Belga Sör Napja szeptember Zöld Óvoda pályázat eredményhirdetés szeptember 27. SAJÁT Zuglói nap október 1. SAJÁT Burgonya és hagyma nap október 15. SAJÁT Márton napi mulatság november 12. SAJÁT Mesés Vajdahunyadvár Gyermekszínjátszók találkozója november 12. SAJÁT Újbor- és Sajtfesztivál november Kés kiállítás december 10. Konferencia A tudomány Napja konferencia november 28. Külsı helyszínen rendezett kiállítás, program OMÉK Gyereksziget szeptember 28. október 2. Múzeumok Majálisa május SAJÁT B. Múzeumpedagógiai foglalkozások, elıadások 2011-ben igényelhetı múzeumpedagógiai foglalkozásaink voltak: 1. A furfangos, ravasz csalavér (13 alkalom) 2. A növények országából (Montessori-foglalkozás) (6 alkalom) 3. A húsvéti programokhoz kapcsolódó foglalkozások tartása (Vadászattörténeti kiállítás, Növények országából) (2 alkalom) 4. Ízek története ( A növények országából kiállítás és a történeti mezıgazdasági kiállítás alapján). 5. Híres magyar versenylovak A ló Nemzeti lókiállításhoz kapcsolódó foglalkozás (5 alkalom) 6. Vártörténeti séta (2 alkalom) 2011-ben igényelhetı drámapedagógiai mőhelyeink voltak: 3. Nemez van a fejünk fölött Élet a jurtában Kaplony fia Töhötöm naplója (A honfoglalás 896) (26 alkalom) 4. Véka Az Árpád kortól a késı középkorig ig

18 18-5. Zaboló - A Nemzeti ló kiállítás 6. Múzeumi Péntek 13 Az állandó kiállításhoz kapcsolódóan C. Kiadványok Múzeumpedagógiai Füzetek elkészítése Múzeumpedagógiai Füzetek 8, 9. számok kiadása Év végi múzeumi naptár készítésének koordinálása, kivitelezése. Kiadványok (6 féle totó, színezık, múzeumpedagógiai füzetek) D. Közönségszolgálat, közönségkapcsolat Elektronikus, személyes és telefonos információ-nyújtás rendszeresen és vendégkiállításainkhoz kapcsolódóan. A szervezetten érkezı csoportok jelentkezési lapjainak, MÁV igazolásainak elkészítése, visszaigazolások. Rendezvényeknél regisztráció végzése. Az ügyeleti rend kialakítása, az ügyeletes informálása, tárlatvezetések regisztrálása és megszervezése. Kiemelt feladatunk a folyamatos kapcsolattartás érkezı közönségünkkel, jegykiadás, információ, kiállítások ırzése, a ruhatár és a kiadvány árusító mőködtetése. A Közmővelıdési Fıosztály feladata a Fıpénztár munkájának támogatása, a pénztáros kollégák, információs munkatárs, teremırök folyamatos informálása külsıs és belsı rendezvények, kiállítások, programok, események tekintetében. E. Együttmőködések A XIV. kerület Zugló Önkormányzata és a múzeum között létrejött együttmőködés szerint elkezdett munkát folytattuk. Az Önkormányzat anyagi támogatást nyújtott a Múzeumok Éjszakája, a Márton-napi mulatság és a kerületi iskolákból 500 kisiskolást érintı, komplex múzeumpedagógiai foglalkozás részvételéhez. A kerület szabadidı-szervezıivel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, tájékozatjuk ıket a lehetıségekrıl. Zugló Önkormányzata a Múzeumok Éjszakája rendezvényünket ,- Ft-tal, a Márton napi mulatságunkat Ft-tal, a múzeumpedagógiai foglalkozásainkat pedig ,- Ft-tal támogatta. A KOKOSZ (Környezetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége) szervezésében akkreditált óvónıképzésben igény szerint, valamint a Jeles Zöld Napok programjaiban való részvétel. A Múzeumok Éjszakája rendezvényen a Vidékfejlesztési Minisztériummal együtt szerveztük meg a múzeum gótikus épületrészében az Erdı Nemzetközi Éve programot. F. Önkéntesek, gyakornokok Feladatunk volt: önkéntesek toborzása, önkénes-életútjuk követése, koordinálásuk, a Kodolányi Fıiskola andragógia szakos hallgatóinak fogadása, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELTE szakdolgozóinak szakmai felkészítése. G. Háttérmunka, pályázatok, egyéb A fıosztály folyamatosan ellát pályázatfigyelési (Pályázat manager, Pályázati figyelı, N.K.A pályázatok, N.F.Ü. pályázatok, Az új Széchényi Terv pályázatai, a TÁMOP pályázat folytatása: ) és kérdıív-szerkesztési, illetve kérdıív-feldolgozási feladatokat. Pályázatok: Az év során egy novemberében megkezdett, nagy pedagógiai projektet zártunk (TÁMOP-3.2.8/08-B/KMR ) sikeresen. A projekt vezetıi teendıinek ellátása: projektzáró beszámoló elkészítése, a projekt támogatók által történı helyszíni ellenırzésének vezetése, a beszámoló és az ellenırzés dokumentumainak elıkészítése. A projekt zárásához kapcsolódóan sajtótájékoztató szervezése, lebonyolítása (2011. febr. 11.).

19 19 - Az Önkéntes Központ Alapítványtól ,- Ft támogatást nyerünk az Önkéntesség Európai Éve alkalmából Önkéntesek Hete elnevezéső rendezvénysorozathoz, mely összegbıl a múzeum foglalkoztató termének kreatív tervezését és kivitelezését valósítottuk meg. (2011. június 4-tıl 12-ig) Az NKA-tól a Múzeumok İszi Fesztiválja rendezvénysorozat Márton napi mulatságára ,- Ft támogatást nyertünk kommunikációra és elıadói honoráriumok kifizetésére. Az NKA környezetvédelmi pályázattal ,- Ft összegő támogatást nyertünk, melynek határideje Feladatunk volt 5 múzeumpedagógiai leporelló elkészítése ebbıl a pénzbıl. Média kapcsolatok Múzeumunk kiállításairól, szakmai tevékenységérıl, rendezvényeirıl folyamatosan tájékoztatta az írott és az elektronikus sajtót. Intézményünk egy-egy eseményéhez kapcsolódóan sajtóanyagokat, közleményeket adott ki, interjúkat szervezett. A közel 1000 címbıl álló sajtólistánk segítségével így naprakészen informáltuk a médiát és ez által látogatóinkat is. Részt vettünk olyan külsı fórumokon is, amelyeknek célja (közvetlenül, vagy közvetve) a sajtó és a közönség tájékoztatása a múzeum tevékenységérıl (pl.: Sajtókávéház, a Budapesti Turisztikai Kht. által szervezett találkozók, konferenciák, workshop-ok stb.). A médiában történı változásokat folyamatosan figyelemmel kísérjük, adatbázisainkat ennek megfelelıen aktualizáljuk. A megjelenéseket dokumentáljuk, nyilvántartjuk. Az év folyamán rendszeresen hírt adott intézményünkrıl, többek között, a Kossuth Rádió, a Klubrádió, a Jazzy Rádió, az Infó Rádió, a Rádió 17, a Magyar Katolikus Rádió, a Class Fm és a Neo Fm. Televízióban szerepeltünk az M1-en, a Duna Televízióban, a Hír Tv-ben, a T- Home hálózatában fogható D1 Tv-n, a Zugló Tv-ben, az ATV-n és az RTL Klubon. Nyomtatásban szerepeltünk a Pesti Mősorban, az Exitben, a Pesti Estben, a Színes 2hetesben és a Praktikában. Megjelentünk továbbá a Nık Lapjában, a Szabadföldben, a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, a Fannyban, a Borsban, a Kistermelık Lapjában, a Köznevelésben, a Magyar Hírlapban, a Magyar Narancsban, a Metropolban, a Helyi Témában és különbözı kerületi újságokban (pl. Zuglói Lapok). Múzeumi informatika Fıigazgató-helyettes A fıigazgató-helyettes irányításával került kialakításra a múzeumi honlap új arculata, facebook oldala, youtube csatornája. Győjteményi Fıosztály Takáts Rózsa: Honlap Adattár menüje alá szervezett Dokumentumok múzeumunk múltjából alfejezet bıvítése: Benczédi Gabriella: Kreybig Lajos, a talajkutatás és talajtérképezés világhírő egyénisége (1971. II. díj) Toborffy Géza: A M. Kir. Mezıgazdasági Múzeum épületcsoportjának mőtörténelmi leírása Megjelent a Búvár júniusi számában címő anyagokkal.

20 Számítástechnikai Csoport 20 - A Számítástechnikai Csoport felhasználói és hálózati szinten biztosította a múzeum informatikai rendszerének mőködését és lehetıségek szerinti fejlesztését, a nyilvántartó programok üzemelését. Biztosította a kiállításokhoz, a rendezvényekhez kapcsolódó tájékoztató anyagok elkészítését, ill. az ahhoz szükséges feltételeket. Ellátta a múzeum napi mőködéséhez kapcsolódó formanyomtatványok, jegyzékek adminisztrálását és az irodatechnikai szolgáltatásokat. Szakmai és társadalmi kapcsolatok Munkatársak tevékenysége, tisztségei szakmai, szakmai-társadalmi és szakmai-érdekvédelmi szervezetekben Nemzetközi kapcsolatok (szakmai szervezetekkel, közvetlen intézményközi kapcsolatok; tapasztalatcsere-utak). 1. Nemzetközi kapcsolatok Fehér György: Az AIMA elnökségi tagja Győjteményi Fıosztály Bányai József: Antol-i (Szlovákia) múzeummal kapcsolattartás Szt. Hubertus napok (1992- óta). Csoma Zsigmond: Tagja a Verein für österreichische Volkkunde, Wien - nek, Geschichte des Weines, Wiesbaden-nek. Oroszi Sándor: A hontszentantali (Szlovákia) vadászati múzeummal. 2. Munkatársak tevékenysége, tisztségei szakmai, szakmai-társadalmi és szakmaiérdekvédelmi szervezetekben Fehér György: Az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságának elnöke, a MTA Történettudományi Bizottsága tagja, az OKSZ Felügyelı Bizottsága tagja, az Agrártörténeti Szemle szerkesztıje Csoma Zsigmond: Magyar Néprajzi Társaság Anyagi Kultúra Szakosztály elnöke második ciklusban, VM-AMC HÍR Program Tudományos Bizottság elnöke, Történeti Bizottság elnöke, HÍR Embléma Bizottság tagja, Magyar Bortörténeti Társaság elnöke, MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottság alelnöke 2008-tól, ICOMOS Történeti Kertek Bizottság tagja, MTA-Agrárosztály Interdiszcíplinális Bizottság tagja, Magyar Bor Akadémia tagja, Ister-Granum Eurórégio Mg. Bizottság (Esztergom) tagja, Ister-Granum Eurorégió Borlovagrend (Vinum Ister-Granum Regionis) alapító tagja, nagykövete, több nonprofit szervezet tagja. Farkas Gyöngyi: Részvétel a MAMUTT és a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület munkájában, éves konferenciáján, rendezvényein. Nagy Ágota: Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság (tag). Oroszi Sándor: MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottság tagja; MTA Erdészeti Bizottság (Vadgazdasági Albizottság) tagja; Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztály elnöke, Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Történeti Bizottságának tagja. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum Baráti Körének vezetıségi tagja. Szabó László: Közremőködés a Magyar Állattenyésztık Szövetség keretén belül mőködı Állattenyésztés-történeti Szakbizottság munkájában, A Rétimajori Halászati Múzeum szakmai felügyelete, A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület munkájában való részvétel.

Magyar Mezıgazdasági Múzeum Könyvtára

Magyar Mezıgazdasági Múzeum Könyvtára MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár Levélcím: 1367 Bp. 5., Pf. 129. Tel: (36-1) 364-0071 Fax: (36-1) 364-0076 E-mail: foigazgato@mmgm.hu Honlap: www.mmgm.hu Magyar Mezıgazdasági

Részletesebben

A Magyar Mezıgazdasági Múzeum kiadványai

A Magyar Mezıgazdasági Múzeum kiadványai A Magyar Mezıgazdasági Múzeum kiadványai A Múzeum kiadványaihoz a Múzeum nyitvatartási idejében a Kiadványárudában vagy postai utánvéttel (amelyre a postaköltséget felszámítjuk) lehet hozzájutni. A 100

Részletesebben

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf. 1244.) 2007. évi tartalmi tevékenységérıl A Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány és kuratóriuma elsısorban pályázati támogatások

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V ig

I N T É Z K E D É S I T E R V ig I N T É Z K E D É S I T E R V 2016-2018-ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselı-testületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek Tárgyi,

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET ig

I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET ig I N T É Z K E D É S I T E R V TERVEZET 20172019ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselıtestületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Azonosító: NKA 3506/1722. Készítette: Pablényi Ágnes kiállításszervezés. Budapest,

Szakmai beszámoló. Azonosító: NKA 3506/1722. Készítette: Pablényi Ágnes kiállításszervezés. Budapest, Szakmai beszámoló Az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium által támogatott A fotómővészet születése A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889 1929) címő kiállítás megrendezése. A kapcsolódó katalógus megjelentetése

Részletesebben

Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez

Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez A yvtár elérhetıségei A fenntartó Létszám-adatok képzés Intézménytípus Az intézmény elérhetıségei jellege 1. Azonosító 2. neve 2.1. OM azonosítója

Részletesebben

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója Állományvédelmi anyagok a Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója A Nemzeti Kulturális Alap Közgyőjtemények Kollégiuma támogatásban

Részletesebben

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Költségvetési alapokmánya 2008. évre Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium Szektor: 1051 Cím / alcím: 300 PIR törszszám: 329134 Intézmény

Részletesebben

MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM. 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM. 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2-1. Feladatkör, szakmai tevékenységek 1.1. Magyar Mezıgazdasági Múzeum PIR törzsszám: 305668 Honlapcím: mezogazdasagimuzeum.hu

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc Országos Múzeumandragógiai Konferencia 2009. Május 11-12. Széphalom Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc 1. Szabó József Egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Debrecen A múzeumok új kihívása: a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 51. MELLÉKLET : - db TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás címe, rövid összefoglaló (max. 500 karakter)

MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás címe, rövid összefoglaló (max. 500 karakter) MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Név Telefon E-mail Név Telefon E-mail Budapesti Történeti Múzeum Budapest

Részletesebben

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

Nyilvánossági Útmutató

Nyilvánossági Útmutató Nyilvánossági Útmutató Készült az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról

Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a MOKK

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Ikt.sz.:MMgM/514-3/2009. A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kapják: Irattár Fıigazgatói Titkárság Fıigazgató-helyettes Gazdasági Igazgató Könyvtár Győjteményi Fıosztály Közmővelıdési

Részletesebben

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat SAJÓSZENTPÉTER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat 2009 Tartalomjegyzék 1. A szervezet feladat- és hatásköre... 3 2. Szervezet felépítése... 4 3. A tagok

Részletesebben

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója 1. A kitőzött pályázati cél megvalósul, a Dömötör Zoltán fotótörténeti anyagát bemutató, Korok, Képek, Kamerák címő kiállítás

Részletesebben

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

Részletesebben

Eszközbeszerzés a Szépmővészeti Múzeum mőtárgy- és dokumentációs állományának védelmére címő, NKA 3505/02466 számú pályázat szakmai beszámolója

Eszközbeszerzés a Szépmővészeti Múzeum mőtárgy- és dokumentációs állományának védelmére címő, NKA 3505/02466 számú pályázat szakmai beszámolója Eszközbeszerzés a Szépmővészeti Múzeum mőtárgy- és dokumentációs állományának védelmére címő, NKA 3505/02466 számú pályázat szakmai beszámolója Az NKA a Szépmővészeti Múzeum által benyújtott eszközbeszerzési

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

Belsı ellenırzési jelentés

Belsı ellenırzési jelentés Enying Város Önkormányzata Belsı Ellenırzés 8130 Enying Kossuth u. 26. Tel/fax: 22/372-002 Iktatószám: Ellenırzés száma: 9/2010 Azonosító: 9-3/2010 Belsı ellenırzési jelentés Enying Város Önkormányzata

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKE E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-ei ülésére Tárgy: A felsıfokú akkreditált szakképzés helyzetének felülvizsgálata

Részletesebben

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: +36 (1) 237-6700 Fax: +36 (1) 237-6760 www.yia.hu www.eurodesk.hu

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: +36 (1) 237-6700 Fax: +36 (1) 237-6760 www.yia.hu www.eurodesk.hu KÉPZİI FELHÍVÁS Tárgy Megérkezés utáni képzés (4 alkalom) Félidıs értékelı találkozó (4 alkalom) (6 hónapnál hosszabb önkéntes szolgálat esetében) Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus

Részletesebben

2/2010. (I. 14.) OKM rendelet. a muzeális intézmények mőködési engedélyérıl. Általános rendelkezések

2/2010. (I. 14.) OKM rendelet. a muzeális intézmények mőködési engedélyérıl. Általános rendelkezések 2/2010. (I. 14.) OKM rendelet a muzeális intézmények mőködési engedélyérıl A muzeális intézményekrıl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmővelıdésrıl szóló 1997. évi CXL. törvény 100. (3) bekezdés

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP

A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP PROJEKTTERV A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben azonosító: TÁMOP 3.1.4.08/01/2009-0014 A projekt megvalósításának kezdı idıpontja:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Kontakt Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság 8900 Zalaegerszeg, Kert utca 39. e-mail: foglalkoztatas@kontaktkht.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Kontakt Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság 8900 Zalaegerszeg, Kert utca 39. e-mail: foglalkoztatas@kontaktkht. A Kontakt Kht. pályázatot hirdet tanácsadó munkakörre zalaegerszegi, zalaszentgróti-keszthelyi telephelyre várhatóan 2008. június 1. 2010. július 31-ig terjedı idıtartamra. Az alkalmazás a Munka Törvénykönyve

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

2011. ÉVI MUNKATERVE

2011. ÉVI MUNKATERVE - Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda 2011. ÉVI MUNKATERVE 1 Társulási Iroda általános feladatellátásához kapcsolódó tevékenységek: Minden hét hétfıjén

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Sióagárdi Tájház Státusz: Véglegesített (kitöltő)

Sióagárdi Tájház Státusz: Véglegesített (kitöltő) Sióagárdi Tájház Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Sióagárdi Tájház Intézményazonosító: 0032622 Az adatszolgáltató székhelye: 77Sióagárd Utca, Zrínyi utca 3. házszám:

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE Pályázati azonosító: 3532/00344 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az információs-kommunikációs technológia

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRİKÉNT SZERZİDİ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Lajosmizse

Részletesebben

A Miniszterelnöki Hivatal átadás-átvételi dokumentációja

A Miniszterelnöki Hivatal átadás-átvételi dokumentációja A Miniszterelnöki Hivatal átadás-átvételi dokumentációja (Forrás: www.kormanyszovivo.hu/news/show/news_3489?lang=hu) A 2010.01.01-03.31., majd 2010.01.01-04.30 között született kötelezettségvállalások

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. november 24-i ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. november 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnökétıl ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. november 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a megyei önkormányzat közmővelıdési szakmai tanácsadási és

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési

Részletesebben

Az iskolai könyvtár vezetıjének, a könyvtárostanárnak éppen úgy, mint az oktatási intézmény valamennyi dolgozójának éves munkáját tervezni szükséges.

Az iskolai könyvtár vezetıjének, a könyvtárostanárnak éppen úgy, mint az oktatási intézmény valamennyi dolgozójának éves munkáját tervezni szükséges. Munkaterv beszámoló az iskolai könyvtári munkában Az iskolai könyvtár vezetıjének, a nak éppen úgy, mint az oktatási intézmény valamennyi dolgozójának éves munkáját tervezni szükséges. A munkaterv elkészítésének

Részletesebben

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 99. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Beszámoló a "Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása" c.

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére

Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási

Részletesebben

Név Telefon E-mail. Lengyelné Kurucz Katalin 1/250-1650, 1/430-1081. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

Név Telefon E-mail. Lengyelné Kurucz Katalin 1/250-1650, 1/430-1081. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Név Telefon E-mail Név Megrendelés Telefon E-mail Aquincumi Múzeum Budapest Budapest

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS A L E L N Ö K É T İ L E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. március 29-ei ülésére Tárgy: Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Intézet jogutód

Részletesebben

Könyvtári munkafolyamatok

Könyvtári munkafolyamatok Könyvtári munkafolyamatok Könyvtári munkafolyamatok Főfolyamatok Alfolyamatok Részfolyamatok Támogató folyamatok Könyvtári munkafolyamatok Főfolyamatok Vezetési folyamatok Állományalakítás A dokumentum

Részletesebben

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett 7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Építı közösségek Közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért címő pályázathoz

Részletesebben

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve 2013-2018 Mikolasek Zsófia József Attila Megyei és Városi Könyvtár KSZR Szakma Nap, Tatabánya, 2018.06.18. Törvényi háttér 2013. május 31. 39/2013 EMMI rendelet

Részletesebben

2092 Budakeszi Fı utca 179. E-mail: odri.agnes@gmail.com Iktsz.: 2012/ Tisztelt Odri Ágnes!

2092 Budakeszi Fı utca 179. E-mail: odri.agnes@gmail.com Iktsz.: 2012/ Tisztelt Odri Ágnes! ERKEL FERENC Mővelıdési Központ 2092 Budakeszi, Fı u. 108. Tel/fax: (06-23) 451-161, 457-161 Mobil: (06-20) 260-0745 info@efmk-budakeszi.hu, www.efmk-budakeszi.hu Oktatási Kulturális és Jogi Bizottság

Részletesebben

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM ZÁRÓKONFERENCIA. Balatoni régészeti leletek bemutatásának lehetıségei

BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM ZÁRÓKONFERENCIA. Balatoni régészeti leletek bemutatásának lehetıségei BALATONI PARTNERSÉGI PROGRAM ZÁRÓKONFERENCIA Balatoni régészeti leletek bemutatásának lehetıségei dr. Horváthné Labát Márta Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2007. december 13.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Együttmőködési megállapodás megkötése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a TIOP-1.2.1/A-12/1

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141630.573350 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet Hatályos: 2011.11.25-2011.11.25 Jogszabálykeresı Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a K I V O N A T 2009. szeptember 9-i rendkívüli ülése jegyzıkönyvébıl 30/2009. (IX. 10.) ÖR. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

KÉPZİI FELHÍVÁS. Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma

KÉPZİI FELHÍVÁS. Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma KÉPZİI FELHÍVÁS Tárgy Ifjúsággal és ifjúságszakmában foglalkozó képzık szemináriuma Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és M. S Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt. Határidı 2013. április 15.

Részletesebben

C É G I S M E R T E Tİ M A J U T E M É R N Ö K I R O D A

C É G I S M E R T E Tİ M A J U T E M É R N Ö K I R O D A Központ: H-3100 Salgótarján, Kıvirág út 6. Iroda: H-1183 Budapest, Üllıi út 454. Telefon: (32) 310-565; Fax: (70) 901-5644 Mobil: (70) 319-7843 e-mail: info@majute.hu web: www.majute.hu C É G I S M E R

Részletesebben

Határidı: a döntést követı 5 munkanapon belül Felelıs: Dr. Benkovics Gyula polgármester. Pécel, 2009. április 17. Dr.

Határidı: a döntést követı 5 munkanapon belül Felelıs: Dr. Benkovics Gyula polgármester. Pécel, 2009. április 17. Dr. Iktatószám: SZ/338/4/2009 Tisztelt Képviselı-testület! P é c e l V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r é tıl 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 WEB:

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Mőködési Rend 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010.

Részletesebben

MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM. 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM. 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2-1. Feladatkör, szakmai tevékenységek 1.1. Magyar Mezıgazdasági Múzeum PIR törzsszám: 305668 Honlapcím: mezogazdasagimuzeum.hu

Részletesebben

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére 1. Pályázati cél: Külföldi konferenciákon, szakmai tapasztalatcseréken való részvétel A rendelkezésre

Részletesebben

MAGYAR VIDÉKI MÚZEUMOK SZÖVETSÉGE

MAGYAR VIDÉKI MÚZEUMOK SZÖVETSÉGE MAGYAR VIDÉKI MÚZEUMOK SZÖVETSÉGE 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Telefonszám: +36-30-63-00-574 mvmsz.info E-mail: mvmsztitkarsag@gmail.com A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége 2016. évi szakmai beszámolója

Részletesebben

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12.

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Kedd 9:00-10:30 Elıadások az I. és II. szekcióban 10:30-11:00 Szünet-konferencia

Részletesebben

Czinki-Vietorisz Gabriella: A könyvtárhasználók igényeire szabott szolgáltatásfejlesztés az Egyetemi Könyvtárban

Czinki-Vietorisz Gabriella: A könyvtárhasználók igényeire szabott szolgáltatásfejlesztés az Egyetemi Könyvtárban Czinki-Vietorisz Gabriella: A könyvtárhasználók igényeire szabott szolgáltatásfejlesztés az Egyetemi Könyvtárban Hagyományok és kihívások IV. 2015.08.31. Előzmények A dokumentum kikérésével kapcsolatban:

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. melléklet amely létrejött Hajdúdorog Város Önkormányzat Képviselı-testülete, mint az önállóan mőködı és gazdálkodó Hajdúdorog Városi Polgármesteri Hivatal irányító szerve,

Részletesebben

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről Szöveges beszámoló az O.I.K. 2004. évi gazdasági tevékenységéről 1. Az intézménynél a tárgy évben szervezeti változás nem történt. 2. Szakmai tevékenység főbb jellemzői: Az év során megvalósult, kiemelt

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

A projekt elırehaladásának bemutatása. Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda

A projekt elırehaladásának bemutatása. Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda A projekt elırehaladásának bemutatása Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda Regionális Hálózatfejlesztı Központ TÁMOP 3.2.2 Az RHK alapvetıen

Részletesebben

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. www.smmi.hu Szalay Lilla 30/869-6056 sm.muzeum@gmail.com İszi Zoltán 30/206-2881

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. www.smmi.hu Szalay Lilla 30/869-6056 sm.muzeum@gmail.com İszi Zoltán 30/206-2881 MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra, Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági

Részletesebben

2. számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 2006/2007-ES TANÉVBEN

2. számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 2006/2007-ES TANÉVBEN . számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 006/007-ES TANÉVBEN KÖNYVTÁRPEDAGÓGIA A könyvár az iskolai IKT-val támogatott szakórák

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2007. II. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a közgyőlés 2007. II. félévi üléstervérıl szóló javaslatot,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ NKA 3506/01797 SZÁMÚ 'INSTRUMENTA BALNEARIA. AZ ÉVSZAK M

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ NKA 3506/01797 SZÁMÚ 'INSTRUMENTA BALNEARIA. AZ ÉVSZAK M SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ NKA 3506/01797 SZÁMÚ 'INSTRUMENTA BALNEARIA. AZ ÉVSZAK MŐTÁRGYA - 2012 NYÁR' CÍMŐ KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA, A KAPCSOLÓDÓ KIADVÁNY MEGJELENTETÉSÉRE ÉS PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGRENDEZÉSÉRE

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: KMOP-2007-4.2.1/B

Részletesebben

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 3499/2012. Sorszám: 6. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. szeptember 13.

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Fehér Györgyi 33/500-250 irisz@dunamuzeum.hu

Részletesebben

Önként és dalolva önkéntesek a közgyőjteményekben Idıpont: 2013. október 28-29. Helyszín: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre

Önként és dalolva önkéntesek a közgyőjteményekben Idıpont: 2013. október 28-29. Helyszín: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre Meghívó a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár, és az egri Bródy Sándor Városi könyvtár közös szervezéső konferenciájára Önként és dalolva önkéntesek a közgyőjteményekben Idıpont: 2013.

Részletesebben

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola>

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA félév

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA félév IV. évfolyam, 1. szám, 212 Statisztikai Jelentések FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 212. félév Fıbb termények és termékek alakulása Fıbb termények és termékek alakulása IV. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása Prof. Dr. Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes 211. szeptember 23. TÁMOP-4.2.2/B-1/1-21-24 projekt nyitórendezvény TÁMOP-4.2.2.B-1/1 pályázat

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A Fıváros Önkormányzata és a kerületi Önkormányzatok együttmőködése a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával SZATMÁRYN RYNÉ JÄHL ANGÉLA BKIK Tagcsoport Kollégiumi

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 22-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2011.

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év

MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY év MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 2009. év 2009. március MTA Társadalomkutató Központ költségvetési alapokmánya a 217/1998. (XII. 30) Korm. rendelet értelmében I. Azonosító adatok Felügyeleti

Részletesebben

A múzeumi törvény és a muzeális gyűjteményekre vonatkozó állami rendelkezések

A múzeumi törvény és a muzeális gyűjteményekre vonatkozó állami rendelkezések A múzeumi törvény és a muzeális gyűjteményekre vonatkozó állami rendelkezések Jogszabályok relevanciája az egyházi gyűjtemények tekintetében Állami, önkormányzati fenntartású intézmények: szélesebb szabályozás

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 5. Kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítása kötvény kibocsátásával (Írásbeli)

M E G H Í V Ó. 5. Kiemelt fejlesztésekre fordítható források biztosítása kötvény kibocsátásával (Írásbeli) M E G H Í V Ó Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselıtestület 2007. december 19-én (szerdán) 10.00 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében (Bp. III., Fı tér 3. I. em. 21.) tartandó ülésére. NAPIREND

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1228 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Napok programja

Részletesebben