Az Orbán kormány három helyszínen elıadott öszödi beszéde Szabad Magyarok Híradója június 4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Orbán kormány három helyszínen elıadott öszödi beszéde Szabad Magyarok Híradója 2010. június 4. http://szksz.com"

Átírás

1 Az Orbán kormány három helyszínen elıadott öszödi beszéde Szabad Magyarok Híradója június 4. Adjon a Magyarok Istene jó napot, jó hetet, jó hónapot és jó éveket minden szabad magyarnak, és azoknak is, akik még nem látják, de már nézik a szabadságot! Ma június 4-e, az egyetemes magyarság egységének napja van, amikor június 4- ére emlékezünk, amikor Trianonban a szeretet és a győlöletkeltés közötti háború egy csatája véget ért, ahol a győlöletkeltés gyızött, vesztessé téve Kárpát-medence és Európa összes nemzetét. Adja a Magyarok Istene, hogy a háború utolsó csatája a szeretet gyızelmével érjen véget, az egyetemes magyarság lelki, szellemi és anyagi szabad magyarrá válásával! A naponta jelentkezı Szabad Magyarok Híradójának az a feladata, hogy szerény eszközeivel igyekezzen ellensúlyozni a neoliberalizmust kiszolgáló tömegtájékoztatási eszközök agymosását. A napi hírek elemzésével mindenkit meg akarok gyızni arról, hogy a három radikális lépés megtétele önvédelmi kötelességünk, amihez fel kell számolnunk a pártrendszerrel ránk erıltetett megosztottságot, és a Szent Korona Értékrendje alapján, szerves egységként újjá kell teremtenünk Magyarországot, hogy a szabadság gyakorlásával mintát adjuk az emberiségnek az emberi életre, ahogyan azt Németh László megfogalmazta. Az Orbán kormány a legaljasabb eszközt választotta ahhoz, hogy a választási kampányban elkövetett hazugságának leleplezıdésérıl elterelje a figyelmet: a Trianonban szétszakított nemzet lelki egységesítésének látszatával tévesztette meg a magyarságot az állampolgársági törvénnyel 1 és június 4-ének nemzeti összetartozás napjává minısítésével. A június 3-i eseményekkel ugyanis egyértelmővé vált, hogy akarata szerint egy olyan ország ad állampolgárságot minden magyarnak és nem magyarnak, amely szabadságát végleg elvesztette, mert a hatalomgyakorlást átengedte az idegenszívőeknek. Az Orbán kormány önleleplezı öszödi beszédét Orbán Viktor Brüsszelben, Varga Mihály Budapesten és Kósa Lajos Debrecenben mondta el. Egyértelmővé tették, hogy becsapták a választókat. Igen, most vált vitathatatlanná, amit a kormányprogram csak jelzett: nincs sem fedezetük, sem lehetıségük ígéreteik betartására 2. Szeretném, ha mindenki fejébe vésné: a Helytartótanács (helytelenül: Parlament) egyetlen pártjának sincs erkölcsi joga bármit is szemére vetni a FIDESZ-nek, hiszen programjukban mindegyikük a neoliberalizmus továbbélésének támogatását határozta meg 3, tehát ugyanazt, amit a kormánypárt. Hálát kell adniuk a Magyarok Istenének azért, hogy nem ık kerültek ebbe a megalázó helyzetbe.

2 - 2 - A június 3-án bejelentett ország jövıkép A június 3-i leleplezı nyilatkozatok egy téves alapon álló logikai sort vázolnak: A miért -re adott téves válasz ugyanis téves kényszerútra tereli a mit -re és a hogyan -ra adott választ. A miért -re adott válasz: A válasz alapjaiban jó: a válság miatt kell intézkedéseket hozni, de a válság okát nem akarja megszüntetni, hanem megoldást keres a továbbélésre. Az ok a piaci fundamentalizmus hittételén álló neoliberalizmus, ami az államot a bankok és a nagytıke érdekeit kiszolgáló gazdaságnak rendeli alá. Ez az ok már megbukott, továbbéltetni nem lehet, csak balzsamozni, hogy élınek látsszon 4. Így a mit -re adott válasz a balzsamozás módját határozza meg, a hogyan -ra adott válasszal pedig annak eszközét keresik. Tehát a miért -re a következı választ kellett adni: a neoliberalizmus balzsamozását végzık bizalmát vesztettük el, azok megnyugtatása tehát a cél: gyors kormányzati kijavító lépésre van szükség az IMF-fel és az EU-val közösen a piacok megnyugtatására és a bizalom visszanyerésére 5 A mit -re adott válasz: Barroso úr, a gazda Európai Helytartója, fogalmazta meg irányelvként: folytassa a költségvetési hiány lefaragását célzó erıfeszítéseket, és gyorsítsa fel a pénzügyi konszolidációt. Orbán Viktor ezt így értelmezte: Magyarországnak gyors és határozott versenyképességjavító intézkedéseket kell hoznia. 6 Varga Mihály válaszában benne van a feltétel és lehetıség hiányának reális értékelése: bekövetkezik, amit tavaly becsültek, hogy a 3,8 százalékos hiánycél nem tartható, annak nagysága hozzávetıleg 7-7,5 százalék lesz. Arra a felvetésre, hogy ne 7-7,5 százalékos legyen a hiány, kormányzati intézkedések szükségesek, azt válaszolta: errıl a kormány dönt majd, ezt nem tudja megelılegezni. 7 Kósa Lajos elnökénél pontosabban fogalmazott, ugyanakkor válasza elárulja a feltétel és lehetıség hiánya miatti bizonytalanságot és annak megoldásaként a gazdasági szükségállapot kihirdetésének szükségességét: jelentısen csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit. Azt a kérdést, hogy mibıl, értelmetlen feltenni, hiszen pillanatnyilag a túlélés a legfontosabb.... a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg 8. A hogyan -ra adott válasz: 1. Bankok konszolidálása, vagyis megerısítése. A bejelentett költségvetés módosításban ennek megfelelıen kell felemelni az eddigi ,2 millió forintot Adók módosítása csökkentés a nagyvállalkozókat érintı tételeknél, 3. Szerkezeti váltás (strukturális átalakítás Orbán Viktor) egyelıre pontos tartalom nélkül. 4. Költségvetési hiány lefaragása az elızıek figyelembe vértelével. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy

3 a hiány növekszik a Varga Mihály által meghatározott szintre, ehhez viszont az IMF és az EU engedélye szükséges, amit a Kósa Lajos által elismert elgörögösödés követ, aminek hosszú távon teljes eladósodásunk a következménye, vagy - a hiány növeléséhez nem kapjuk meg az engedélyt, ezért ennek megfelelıen a költségvetés kiadási tételeit az elızıhöz képest nagyobb mértékben kell csökkenteni. Bármelyik eset is következik be, elkerülhetetlen a megszorító intézkedések bevezetése, ami miatt Kósa Lajos szerint bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg, ami gazdasági szükségállapot bevezetését jelenti.

4 - 4 - A miért -re adott válasz: A június 3-án bejelentett ország jövıkép alternatívája A válságot a neoliberalizmus okozta, ezért a cél annak hatalomfosztása, a természetes állam-gazdaság viszony visszaállításával, ami szerint a gazdaság szolgálja ki az államot. A mit -re adott válasz: Gyökeres (radikális) gondolkodási mód (paradigma) váltás, amely három fı részbıl áll: 1. Ideológiai gondolkodási mód váltás: Szent Korona Értékrend kerül a neoliberalizmus kiszolgálójává vált mesterséges értékrend helyére Jogi (társadalmi együttélés szabályozási) gondolkodási mód váltás 11 : - háromszintő jogrendszer hagyományainkra építve, - alulról építkezı elöljáró- és képviselırendszer. 3. Gazdasági gondolkodási mód váltás 12 : igény és lehetıség összhangja lép a kínálat által manipulált kereslet piacgazdasági hittétele helyére, amelynek két alappillére van: - összehangolt önellátás, - nemzeti vagyonnövekedés alapján álló (így értékközvetítı szerepét visszakapott) pénz. A hogyan -ra adott válasz: 1. A Szent Korona Értékrend életbe léptetése Alkotmányozó Nemzetgyőlésen, amely hagyományink szerinti feladatát és szervezésének módját a Munkaterv határozza meg Teljes takarítás és újjáépítés, a Gondoskodó Magyarország programpontjai szerint A gondolkodási mód váltás feltétele a három gyökeres (radikális) átalakítást megalapozó lépés megtétele: - Kilépés az Európai Egyesült Államokból (EU-ból), Európai Államszövetség létrehozása, - Kilépés a NATO katonai szervezetébıl, tagságunk felfüggesztése a politikai szervezetben, - Az idegen hatalom megszőntetése: az állampolgárság azonos a Szent Korona tagsággal. Kérem a Magyarok Istenét, hogy adja meg mindannyiunk számára a szabad magyarrá váláshoz az erı, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét! Így lesz. 1 A magyar állampolgárságról szóló évi LV. törvény módosításáról A Mintha-Kormány Mintha-Programjáról Négy változat egy témára Ez a piaci fundamentalizmus, amely a reagani-thatcheri idık óta a meghatározó hitvallás volt, most megbukott - Népszabadság: Soros még nem látott ekkora válságot -

5 - 5-5 Bloomberg Businessweek: a magyar gazdaság nincs vészhelyzetben Orbán: strukturális reformokra van szükség Magyarországon Varga: "gazdasági vészhelyzet" van Kósa: a helyzet sokkal rosszabb, mint hittük es költségvetés fıösszeg - ( án töltöttem le, azota levették az internetrıl) 10 Ideológiai paradigmaváltás elsı rész (a továbbiak innen indíthatóak): 11 Jogi paradigmaváltás elsı rész (a továbbiak innen indíthatóak): 12 Gazdasági paradigmaváltás elsı rész (a továbbiak innen indíthatóak): 13 A Szent Korona Értékrend bevezetésének MUNKATERVE Gondoskodó Magyarország programpontok -

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Churchill azt mondta: Ahol a tisztesség véget ér, ott kezdıdik a politika. Az utóbbi napok kiegészítették

Részletesebben

Magyarországon a Kormány gazdasági akciótervének nevezik a megszorító intézkedéseket

Magyarországon a Kormány gazdasági akciótervének nevezik a megszorító intézkedéseket Magyarországon a Kormány gazdasági akciótervének nevezik a megszorító intézkedéseket A Kormány gazdasági akcióterve mindenekelıtt azt bizonyította, hogy a neoliberalizmus kiszolgálásának csak egyetlen

Részletesebben

Előszó az Alulról építkezés - A Szent Korona Értékrend ideológiai, jogi és gazdasági gondolkodási módja (paradigmája) szerint c.

Előszó az Alulról építkezés - A Szent Korona Értékrend ideológiai, jogi és gazdasági gondolkodási módja (paradigmája) szerint c. Előszó az Alulról építkezés - A Szent Korona Értékrend ideológiai, jogi és gazdasági gondolkodási módja (paradigmája) szerint c. füzethez Orbán Viktor 2011. május 31-én a Gazdasági fordulat című rendezvényen

Részletesebben

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás A Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott neoliberális diktátum és a Szent Korona Értékrend szabadság-őrző intézkedéseinek összehasonlítása Felépítés 1. nap

Részletesebben

Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona II.

Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona II. Dr. Halász József Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona II. Az iránymutató Szabadság Alkotmánya és alkalmazásának irányelvei Szent Korona Értékrend Könyvnyomtatói Alap 2015 Dr. Halász

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

A gazdaságnövekedés értelmezéséről és a gázai népirtásról Levél Morvai Krisztinának

A gazdaságnövekedés értelmezéséről és a gázai népirtásról Levél Morvai Krisztinának Kedves Krisztina! A gazdaságnövekedés értelmezéséről és a gázai népirtásról Levél Morvai Krisztinának Tudom, hogy nagyon sok dolgod van, hiszen EP-képviselői munkádat küldetésként teljesíted egy olyan

Részletesebben

Az kiabál, akinek a háza ég

Az kiabál, akinek a háza ég Az kiabál, akinek a háza ég Ez nem baj, sőt szükségszerű. De az már baj, ha csak azt kiabálja az égő ház gazdája, hogy oltani kell a tüzet, de nem veszi észre (különösen nagy baj, ha nem akarja észrevenni),

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

A Szent Korona Értékrend. alkalmazásának. magyar és nemzetközi. jogszabálytervezetei

A Szent Korona Értékrend. alkalmazásának. magyar és nemzetközi. jogszabálytervezetei A Szent Korona Értékrend alkalmazásának magyar és nemzetközi jogszabálytervezetei Szent Korona Szolgálat dr. Halász József Szeged, 2009 - 2 - - 3 - Tartalomjegyzék Rövid indoklás a Szabadság Alkotmányához,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE

MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Magyarország Szabadság Alkotmányának irányelvei a globalista szocialista-kommunizmus és a liberáliskapitalizmus föderációját a természetes értékrend szerinti konföderációval felváltó

Részletesebben

Ipar. Szent Korona Értékrend

Ipar. Szent Korona Értékrend Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca

Részletesebben

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan?

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan? II. rész Miért, mit és hogyan I. fejezet Család A család az ember életre-teremtője, vagy munkaerő-előállító műhely? Közösségi életet élő Teremtmény vagy piacra szánt áru az ember? Miért? Mit? Hogyan? Az

Részletesebben

ÍGÉRETBEHAJTÓ SZEMLE

ÍGÉRETBEHAJTÓ SZEMLE ÍGÉRETBEHAJTÓ SZEMLE A kettıs beszéd rabságában 19. szám 9. http://szkszhu.szksz.com/isz07019.pdf Az összes szám elérhetı a http://szksz.com címen. A FIDESZ kettıs beszédet 1 folytat. A magyar választók

Részletesebben

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak

Részletesebben

A mátrix (tábla) elmélet a liberális-kapitalista és a Szent Korona Értékrend gondolkodási módjában (paradigmájában) 1.

A mátrix (tábla) elmélet a liberális-kapitalista és a Szent Korona Értékrend gondolkodási módjában (paradigmájában) 1. A mátrix (tábla) elmélet a liberális-kapitalista és a Szent Korona Értékrend gondolkodási módjában (paradigmájában) Nincs tovább. A samuelseni mátrix-elméletre épülő liberális-kapitalista világrendszer

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Rendszerváltásunk mérlege. Hazánk felzárkózási esélyei és a stratégiai gondolkodás meghonosítása a társadalom- és gazdaságpolitika formálásában

Rendszerváltásunk mérlege. Hazánk felzárkózási esélyei és a stratégiai gondolkodás meghonosítása a társadalom- és gazdaságpolitika formálásában ECOSTAT és a 135 éves Népszava jubileumi Konferenciája: Lehetséges felzárkózási pályák Magyarországon Stratégiai forgatókönyvek 2008-2020 Budapest, 2008. november 27. Rendszerváltásunk mérlege. Hazánk

Részletesebben

Lapszemle 2010. 34. hét

Lapszemle 2010. 34. hét Lapszemle 2010. 34. hét Semmi sincs ingyen Csalinak használják a könnyen megkapható nyereményeket Együttesen nyolcmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a Beck Reisen Kft.-t és testvérét, a Beck

Részletesebben

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s. Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index még mindig oldalazik (1080 1280). Jelenleg az index nem tudott áttörni az ellenálláson. Viszont az utolsó csökkenésnél sem törte át a 200 napos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 21/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 136-150. Rendelet száma: 13. TARTALOMJEGYZÉK OK: 136/2012.(XII.13.)

Részletesebben

Államháztartás. Miért? Mit? Hogyan? Megszőntetni a sarc fizetését, az EU-ból történı kilépéssel EUSZ 50. cikk. Szent Korona Értékrend

Államháztartás. Miért? Mit? Hogyan? Megszőntetni a sarc fizetését, az EU-ból történı kilépéssel EUSZ 50. cikk. Szent Korona Értékrend Államháztartás Az államháztartás a nemzeti vagyon növekedésének felhasználását szabályozza, vagy a sarcfizetéssel történı eladósítás és elszegényítés eszköze? Miért? Mit? Hogyan? Megszőntetni a sarc fizetését,

Részletesebben

Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?

Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. december 9-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. december 9-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 28/1/2008. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. december 9-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 148 165. Rendeletek száma: 25-28. 3 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497.

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. 6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 13/2007. (V. 31.) HBMÖK A vagyongazdálkodásról valamint a beruházások rendjérıl szóló 13/2004.

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 28-i soros ülésére. Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadása

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 28-i soros ülésére. Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-.../2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. december hó 17-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. december hó 17-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. december hó 17-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Döntés a Békéscsaba Kalandpark kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás

Részletesebben

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4., Emlékeztetı Az emlékeztetı a megbeszélésen elhangzott szakmai vita összefoglalója. A kerekasztal beszélgetés teljes hanganyaga

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék... 2... 6 Alapfogalmak tisztázása... 6 Bemelegítés... 11 Nyújtás... 12 Eszközök... 12 Alapozó zsírégetı edzés... 13 Haladó zsírégetı edzés... 14 Naplózás...

Részletesebben

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve

Részletesebben

MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIR

MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIR MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIRİL SZÓLÓ ELİTERJESZTÉS SZÖVEGÉHEZ ÉS TARTALMÁHOZ 1 Fleischer Tamás 2 BEVEZETÉS A jelzett Elıterjesztés a következı érdemi részekbıl

Részletesebben

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések

Részletesebben

A Magyarok Szövetsége szerinti Magyarország Alaptörvényérıl 1

A Magyarok Szövetsége szerinti Magyarország Alaptörvényérıl 1 A Magyarok Szövetsége szerinti Magyarország Alaptörvényérıl 1 Ez a tervezet a neoliberalizmust kiszolgáló polgári demokrácia jogalkotásának (?) egy kísérleti példánya. Sem logikailag, sem jogilag nem éri

Részletesebben

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq Az idei Zsidó (Cionista) Világkongresszussal új korszak kezdődött a Cionista Világbirodalom építésében. A helyszín megválasztásával

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban Általános kérdések Miért fogad el új alkotmányt Magyarország? Az új alkotmány elfogadásának szimbolikus és gyakorlati jelentősége van. Szimbolikus,

Részletesebben

Végzettek kérdıív intézményi kérdései

Végzettek kérdıív intézményi kérdései Végzettek kérdıív intézményi kérdései Központi DPR kérdıívet kiegészítı ELTE intézményi kérdések ETR-es azonosítás alapján háttéradatok Kompetenciák BA-MA átmenet ELTE megítélése További képzési igény

Részletesebben

Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok

Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok 1. Tájékoztatást kérı levelükben annak megállapítását kérték, hogy a gazdasági társaság, amely egy külföldi cég 100 százalékos tulajdonában van és kizárólag az anyacége

Részletesebben

A PAKTUM Dátum: 2005. May 03. Tuesday, 20:39 Rovat: Tények és dokumentumok

A PAKTUM Dátum: 2005. May 03. Tuesday, 20:39 Rovat: Tények és dokumentumok A PAKTUM Dátum: 2005. May 03. Tuesday, 20:39 Rovat: Tények és dokumentumok Pozsgay Imre eredményes munkája létrehozta az MSZMP számára a hatalom átadásához nélkülözhetetlen ellenzéki szervezetet a Magyar

Részletesebben

2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7. Tisztelt Fıosztályvezetı-helyettes Asszony!

2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7. Tisztelt Fıosztályvezetı-helyettes Asszony! ELNÖKE 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2014. El. XV. A. 1/8. Hiv.szám:2014.OBH.XXXIII.C.7.

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A Pécsi Ítélıtábla Polgári Kollégiumának 3/2006.(06.02.) számú kollégiumi véleménye az egyszerősített felszámolás vitás kérdéseirıl I. A felszámoló az egyszerősített

Részletesebben

TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.

TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal

Részletesebben

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl

Részletesebben

Beszámoló. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. 2010. évi szakmai munkájáról

Beszámoló. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. 2010. évi szakmai munkájáról Beszámoló II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár 2010. évi szakmai munkájáról Összeállította: Venyigéné Makrányi Margit igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ...3 II. GAZDÁLKODÁS...8 II.1

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Kollégium Nevelıtestülete Tisztelt Kollégák!

Kollégium Nevelıtestülete Tisztelt Kollégák! A választásokról Egy szervezet ereje, életképessége abban is megmutatkozik, hogy - vezetıi testületeinek megújítása nem okoz törést a szervezet "üzemszerő" mőködésében; - biztosított a folyamatos személyi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21. Ügyszám: 56-104/2011. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2011. szeptember 21. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq)

A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq) A költségvetésről (Videolevél címe: http://www.youtube.com/watch?v=hooc5_he_qq) A parlamenti költségvetési vita minden évben úgy zajlik, hogy a kormány előterjeszti az általa képviselt társadalmi csoport

Részletesebben

TARTALOM AKTUÁLIS. Aktuális 1. Külkapcsolatok 3. Gazdaság 4. Jog 5. Hírek 5. ÜLÉSEZETT A KAMARA ELNÖKSÉGE

TARTALOM AKTUÁLIS. Aktuális 1. Külkapcsolatok 3. Gazdaság 4. Jog 5. Hírek 5. ÜLÉSEZETT A KAMARA ELNÖKSÉGE TARTALOM Aktuális 1. Külkapcsolatok 3. Gazdaság 4. Jog 5. Hírek 5. AKTUÁLIS ÜLÉSEZETT A KAMARA ELNÖKSÉGE Az MKIK elnökségi ülésére 2009. március 11- én került sor a kamara székházában..az elnökségi ülés

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 6/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.

Részletesebben

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést.

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. 52/11-3-VII. Bojtos Andrea részére APEX-MM Kft. e-mail: bojtos@apex-mm.hu T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. A mély, tartalmas és szerteágazó Ajánlatkérés legfıbb kiírási

Részletesebben

Elıterjesztés és általános indoklás az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 3/2010. (III. 03.) sz. önkormányzati rendelethez

Elıterjesztés és általános indoklás az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 3/2010. (III. 03.) sz. önkormányzati rendelethez Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés és általános indoklás az Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 3/2010. (III. 03.) sz. önkormányzati rendelethez A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl

Részletesebben

SZMSZ. JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl

SZMSZ. JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl Szám: 2-6 /2007 Melléklet: Jelenléti ív SZMSZ JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl Az ülés helye és idıpontja: Gyır (Megyeháza, Díszterem), 2007. január 12. Jelen

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2009 Készítette: Gruber Marianna igazgató Jóváhagyó: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyőlése 2009. Tervezett felülvizsgálat dátuma:

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

A MTA GYEP Iroda megjegyzései a GYES-GYED reformjával kapcsolatban

A MTA GYEP Iroda megjegyzései a GYES-GYED reformjával kapcsolatban A MTA GYEP Iroda megjegyzései a GYES-GYED reformjával kapcsolatban Háttér meggondolások: Válság idején a szociális támogatások szerepe megnı, csökkentésük a legsebezhetıbb csoportok esetében veszélyezteti

Részletesebben

KKV KÖRKÉP 2010. október A Figyelı MKIK GVI Volksbank közös kutatása

KKV KÖRKÉP 2010. október A Figyelı MKIK GVI Volksbank közös kutatása s o r s z á m Milyen telefonszámon érted el a válaszolót? / körzetszám / telefonszám Kérdezés kezdete: 2010.... hó... nap... óra... perc A kérdezı aláírása:... igazolványszáma: KKV KÖRKÉP 2010. október

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 76-78. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 76/2009.(VII.30.)

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Közfoglalkoztatási terv elsı félévi végrehajtásáról Elıkészítette: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Samu Jánosné ügyintézı Jákli Jánosné munkavezetı Véleményezı Pénzügyi

Részletesebben

Berényi Lajos elnök Közbeszerzések Tanácsa. Tisztelt Elnök Úr!

Berényi Lajos elnök Közbeszerzések Tanácsa. Tisztelt Elnök Úr! Berényi Lajos elnök Közbeszerzések Tanácsa Tisztelt Elnök Úr! Köszönettel megkaptam a Transparency International Magyarország Nemzeti integritás tanulmányára tett észrevételeit tartalmazó levelét. Ezúton

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015. 1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája 2008 2015. Tartalomjegyzék Bevezetés Az országos kulturális stratégia fontosabb célkitőzései 3 A helyi kulturális stratégia elvei

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Ládi Balázs polgármester, dr.. Gulyás Mihály alpolgármester, Vona Tamás

Részletesebben

Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége?

Bevezetés az asztrológiába. Mi az asztrológia? Meddig terjed az érvényessége? Bevezetés az asztrológiába Ez a munka nem jöhetett volna létre Hajnal Albert máig kiadatlan munkájának, az Astrosophia Hermetica címő tanulmány kéziratának, ennek a nagyszerő, egységes, jól szerkesztett,

Részletesebben

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek!

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! 1 Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! Az önkormányzati törvény szerint a képviselı-testületnek kötelessége, hogy egy évben legalább egy alkalommal közmeghallgatást hívjon össze, ahol

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

1.A rendelet hatálya. 1.. A rendelet hatálya kiterjed a helyi önkormányzatra és költségvetési szervére.

1.A rendelet hatálya. 1.. A rendelet hatálya kiterjed a helyi önkormányzatra és költségvetési szervére. Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7./2011 (IV.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról. Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

A régi világrend hatalmi háttere megroppant

A régi világrend hatalmi háttere megroppant A régi világrend hatalmi háttere megroppant Magyarok! Meg akarjátok várni, míg az utolsó szelet száraz kenyér elfogyasztása után éhen haltok? Meg akarjátok várni, amíg annyi erınk sem lesz, hogy ellentmondjunk

Részletesebben

A XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság

A XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú nonprfofit Korlátolt Felelısségő Társaság Ügyvezetı igazgató 1139 Budapest, Szegedi út 17. Tel: 452-4201 Ikt.sz.: 1654/9/2007. A XIII. kerületi Egészségügyi

Részletesebben

Dr. Halász József. A magyar nemzetstratégia a Szent Korona Értékrend, ami az új Világtörténelmi korszak paradigmája

Dr. Halász József. A magyar nemzetstratégia a Szent Korona Értékrend, ami az új Világtörténelmi korszak paradigmája Dr. Halász József A magyar nemzetstratégia a Szent Korona Értékrend, ami az új Világtörténelmi korszak paradigmája I. Bevezető gondolatok Meg kell előznünk, hogy mérhetetlenül végzetes hibát kövessünk

Részletesebben

VARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK

VARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK VARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK A változó társadalmi környezetben a rendészettel összefüggı kihívások tudományos igényő megvitatása során nem kerülhetı meg a képzés sem. A tanulmány hipotézise,

Részletesebben

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011 Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index jelenleg a csökkenı trendvonal alatt tétovázik. A további emelkedés szempontjából fontos az 1270 pontos szint áttörése. Amennyiben ez nem történik

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSİ ELLENİRZÉS KÉZIRAT

HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSİ ELLENİRZÉS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a lırinci Közösségi Házban Lırinci Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2009. június 29-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Sárosi Károly alpolgármester

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Kérdıív képviselık számára

Kérdıív képviselık számára Kérdıív képviselık számára Politikai részvétel és képviselet" c. társadalomtudományi kutatási program (HU 0089 EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében) Magyar Választáskutatási Program 2003-2011

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 8/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index visszapattant a trendcsatorna alsó határától, ahogy azt legutóbb jeleztük. Nem emelkedett viszont új maximumokra és az ellenállás mőködött. Úgy

Részletesebben

A gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen

A gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen A gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen Nem az amerikaiak mentik majd meg Európát mondta Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter Torontóban, a hét végén tartandó G8-ak és G20-ak

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember DEKA Tartalom Ágost: Válságokról 1 Jövő a Szent Korona jegyében 2 A nemzet népjóléti helyzete 3 A népjóléti

Részletesebben

A flexicurity EU-s modelljeinek gyakorlati szempontú bemutatása, és a hazai megvalósítás lehetıségei

A flexicurity EU-s modelljeinek gyakorlati szempontú bemutatása, és a hazai megvalósítás lehetıségei A flexicurity EU-s modelljeinek gyakorlati szempontú bemutatása, és a hazai megvalósítás lehetıségei Vojtek Éva, szociálpolitikus, PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék 2011. február 24. A

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN Lipták Katalin Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Világgazdaságtani Tanszék Eddigi kutatásaim eredményeképpen a közgazdasági

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZİKÖNYV Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: A Kulturális Bizottság részérıl: Hajdu Imre, a bizottság elnöke

Részletesebben

CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI

CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI Kis Zoltán CSATLAKOZÁSUNK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ - A MAGYAR MEZİGAZDASÁG ÉS A JÁSZSÁG A LEHETİSÉGEI Az ezredforduló felé közeledve egyre reálisabbnak és kézzelfoghatóbbnak tőnik Magyarország csatlakozása a

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl Jegyzıkönyv Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i nyílt ülésérıl Tartalomjegyzék 134/2013. (XI. 28.) Kt. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4.o. 2013. október

Részletesebben