SZABOLCS VÁRMEGYÉBŐL SZÁRMAZÓ POLGÁROK KÖZÖTT

Átírás

1 KATONA CSABA SZABOLCS VÁRMEGYÉBŐL SZÁRMAZÓ POLGÁROK KÖZÖTT DEBRECENI A debreceni polgárjog a században Debrecen, a Tiszántúl egyik minden szempontból legjelentősebb települése 1693-ban nyert szabad királyi városi kiváltságot I. Lipót királytól, 1 túlhaladva ez által az addig élvezett mezővárosi jogállás nyújtotta kiváltságokat. A korabeli viszonyok közepette ez a jogi procedúra elvileg jelentős fejlődés kapuját tárta szélesre a korábban háborúk által gyakorta sújtott Debrecen előtt. Erre azonban nem került sor, a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei a települést is súlyosan érintették, 2 amit a felkelés ideje alatt még egy pestisjárvány 3 is tetézett. Bár ezt követően hadi események hosszú ideig nem hátráltatták a város fejlődését, az 1720-as évek elején lakosságának összlétszáma mégis csupán kevéssel haladhatta meg a tízezret, ami a korábbi évek viszonyaihoz képest jelentős visszaesés volt. 4 A szabad királyi városi cím azonban - ha valamivel később is - meghozta gyümölcsét és szilárd alapjává vált Debrecen belső fejlődésének. A Rákócziszabadságharc viharai után 1715-ben az országgyűlés is elismerte a kiváltságot és nem véletlen, hogy erre az időszakra esik a polgáreskü formulájának megszilárdulása is. Ez az alábbi szavakkal vette kezdetét: Esküszöm, hogy ebben a koncívis állapotban, amelyre mostan beállíttattam, a nemes város tanácsától és főbírájától függök, hozzájuk illő becsülettel és a város közjavára szolgáló dolgokban engedelmességgel leszek." Koncz Ákos - Herpay Gábor: Debrecen sz. kir. városi rangra emelésének története. Debrecen, Balogh István: Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-szabadságharc alatt. Debrecen, 1935.; Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen, Moess Alfréd - M. Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az évi járvány történetéhez. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, (a továbbiakban Moess - M. Román, 1980.) 117. Balogh István: A cívisek világa. Bp., (a továbbiakban Balogh, 1973.) 66. Idézi: Balogh, Az eskü szövegét teljes egészében közli Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város története. Debrecen,

2 A város valamennyi lakója azonban természetesen nem tartozott a polgárok közösségébe, vagyis azok közé, akik a jogok összességét élvezhették. 6 Balogh István fentebb idézett művében - három időmetszetet tekintve - táblázatba foglalva mutatta ki a debreceni lakosság különböző rétegeihez (polgárok, zsellérek és ún. hóstáti lakók) tartozók arányát. Az alábbi vázaltos kimutatás ennek alapján készült. 7 Ev Lakosok száma Polgárok Zsellérek Lakók Látnivaló, hogy a polgárjoggal bírók az 1720-as évekhez képest jelentősen megnövekedett összlakosságnak végső soron csupán szűk rétegét alkották. Ennek nagyon is józan gazdasági megfontoláson alapuló oka volt: A polgárok létszámának nagyságrendjében végső soron az szabott határt, hogy a közösség városi vagyonából hány lakosnak tudták a statútumban megfogalmazott igényeit kielégíteni. Mivel Debrecenben az agrárgazdálkodás került a társadalmi termelés középpontjába, a polgárok számára biztosítható földingatlan (szántó, kaszáló, legelő) területe és minősége szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát. Ez a fajta törvényszerűség különösen a XVIII. századtól érvényesült, amikor is a korábbi népritkulás után megszilárdult a föld és az ember (munkaerő) értékaránya." Ahhoz, hogy valaki polgárrá legyen Debrecenben, nem csupán a polgáresküt kellett letennie, de - más városokhoz hasonlóan -eljárási díjat (taxa, polgárjogi taksa) is kellett fizetnie a település kasszáját gyarapítandó. A taksa mértéke a vizsgált időszak során többször változott, némelykor differenciált is volt, elsősorban a debreceni polgárfiak, illetve a máshonnan betelepülők esetében az iparűzők javára, 9 így egyfajta szűrőként" is szolgált és szabályozta a polgárjogot elnyerők arányát. Ez a rendszer azt a célt is szolgálta, hogy a városi polgárság létszáma ne haladhassa meg az ideálisnak tekintett nagyságrendet. A polgárjoggal rendelkezők száma így még a 19. század derekán is legfeljebb 3000 főre rúghatott, 1843-van például számuk 2519 volt. 10 Ugyancsak a polgárok számának túlzott növekedését fékezte, hogy a polgárjog nem öröklődött automatikusan apáról fiúra. A debreceni polgárok fiai ennek A polgárjog fejlődéséről Iványi Béla: A városi polgárjog keletkezése és fejlődése figyelemmel Buda és Pest városokra. (Statisztikai Közlemények, 84/1.) Bp., é. n ; A debreceni polgárjog lényegéről Balogh, , illetve Rácz István: A debreceni cívisvagyon. Bp., (a továbbiakban Rácz, 1989.) Balogh, Rácz, Uo Uo

3 ellenére többnyire gond nélkül megkapták a polgárjogot, de nekik is le kellett tenni a polgáresküt és be kellett fizetni a taksát. Ugyanakkor természetesen a város vezető rétegének érdekét is az szolgálta a legjobban, ha a debreceni polgárok döntő többsége a helyi családokból kerül ki. Debrecen azonban - legalábbis bizonyos mértékig - ennek ellenére nyitott volt a más településekről érkezettek befogadására is, az újonnan jöttek között pedig mindig voltak olyanok, akik nem csak debreceni lakosok, de egyúttal debreceni polgárok is lettek. Akik előtt zárva voltak Debrecen kapui, azok - elsősorban gazdasági, de vallási okoknál fogva is - a görögök és zsidók, illetve - elsősorban vallási, de politikai okoknál fogva is - a katolikus felekezethez tartozók voltak, mindenki más előtt elvileg nyitva állt a lehetőség, hogy polgárjogot nyerjen a városban a megfelelő procedúra lefolytatása után. A Debrecenben polgárjogot nyert beköltözők között A Debrecenbe a fent megjelölt időszakban beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek vizsgálatához első számú forrásunk a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban őrzött Matricula Civium (azaz: Polgárkönyv) két kötete." A Matricula Civiumot 1715-től vezették folyamatosan, de adatai csak 1733-tól alkalmasok statisztika elkészítésére. A Debrecen századi népesedésének története szempontjából rendkívül fontos forrás természetesen nem ismeretlen a kutatás számára. Herpay Gábor már 1936-ban nyomtatásban tette közzé a Matricula Civium névanyagát (név, foglalkozás, előző lakhely, illetve a debreceni utcanév feltüntetésével), 12 amit rövid bevezetővel és a beköltözöttek foglalkozás szerinti megoszlásáról készített statisztikával egészített ki. Forrásként használta a névanyagot Rácz István, aki már az 1980-as évek derekán készített felméréseket ennek alapján, 13 majd 1989-ben A debreceni cívisvagyon c. könyvében ezt megismételte, az közötti időszakot vizsgálva. Ennek során megállapította, hogy az ekkor polgárjogot nyert 8734 személy közül 6722 debreceni születésű volt és csupán 2012-en származtak máshonnan. 14 A döntő többség tehát - a polgárok több mint háromnegyede - a helyiek közül került ki Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 101 l/s. Matrciula Civium A forrásra a továbbiakban nem hivatkozunk. Heipay Gábor: A Debrecenbe beköltözött polgárok. Matricula Civium Debrecen, Rácz István: A cívis fogalma. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve. Szerk. Gazda László. Debrecen, Újra kiadva Rácz István: Parasztok, hajdúk, cívisek. Debrecen, Rácz,

4 A más helységekből érkezők eredeti lakóhelyét tekintve Rácz István három időmetszetet tekintve végzett részletesebb vizsgálatot: az , az és közötti évekről van szó között a legtöbb más helységből beköltöző polgár az alábbi törvényhatóságok területéről került ki: fő Biharból, 25 fő Szatmárból, 20 fő Szabolcsból, 16 fő a Hajdúkerületből, 15 fő Hevesből, 14 fő Zemplénből és 10 fő Borsodból. Az közötti időszakra vonatkozóan ugyanezek az adatok: 67 fő Biharból, 28 fő Szabolcsból, 14 fő a Hajdúkerületből, 12 fő Borsodból és 10 fő Hevesből ben pedig az alábbi volt a sorrend: 34 fő Biharból, 10 fő Szabolcsból és ugyancsak 10 fő Hevesből. 1 Az adatok alapján megállapítható, hogy az 1800-as években a legtöbb betelepülőt kibocsátó törvényhatóságokból érkezők száma jelentősen csökkent (az 1800-as években általánosságban is komolyabb mértékben visszaesett a polgárjogot nyert betelepedettek száma, a három fenti idősík példájával szemléltetve: 246, 211, illetve 113 fő), ám ennek ellenére Szabolcs vármegye mindhárom időszakban ott található e megyék között. Összesítve az adatokat, e három évtizedben Biharból beköltözött és polgárjogot kapott 180 fő, Szabolcsból 58 fő, a Hajdúkerületből 37 fő, Szatmárból 36 fő, Hevesből 35 fő, Borsodból 26 fő, Zemplénből 25 fő, a Jászkunkerületből összesen 19 fő, Abaújból 14 fő és Közép-Szolnokból 10 fő (összesen 440 fő). 17 Már pusztán e mintavételes eredmények alapján is egyértelmű, hogy Szabolcs jelentős bázisa volt a debreceni polgárság külső forrásokból táplálkozó utánpótlásának. Ezt az állítást erősítik meg a Matrciula Civium alapján készült alábbi táblázat adatai is, ahol az egyes törvényhatóságok területén lévő, Debrecenben polgárjogot nyert személyeket kibocsátó helységek száma látható. S.sz. Megye Helységek S.sz. Megye Helységek (Törvényhatóság) száma (Törvényhatóság) száma 1.? Pozsony 4 "Y." Bihar "~8Í~ 31. Somogy 4 3. Szabolcs Csongrád 3 4. Külföld Esztergom 3. Szatmár "34." Kraszna ""3 6. Borsod Liptó 3 7. Zemplén Máramaros 3 8. Heves Nógrád 3 9. Bereg Nyitra Abaúj Temes Pest Tolna 3 Gömör "it~... Csík " 13. Ung Jászkerület A táblázatból azoknak a törvényhatóságoknak az adatait közöljük, amelyekből legalább tíz fő települt be Debrecenbe a tárgyévek folyamán. Rácz, Uo.

5 S.sz. Megye Helységek S.sz. Megye Helységek (Törvényhatóság) száma (Törvényhatóság) száma 14. Békés Mosón Veszprém Szolnok-Doboka 2 Tó."" Komárom " " ""45."" Trencsén Közép-Szolnok Zala Fejér Zólyom Szepes Arad Sáros Belső-Szolnok Ugocsa Csanád Sopron Győr 1... Vas" "Ú"... Hunyad Bars Kolozs Hajdúkerület Maros-Torda 1 "26." Nagykunkerület "55~""" Szolnok Baranya Torda Háromszék Torontál 1 29"" Kiskunkerület _ "587" Udvarhely Összesen 56 törvényhatóság területén volt olyan település, ahonnan Debrecenben polgárjogot szerző lakosok költöztek át (ezenkívül volt 86 egyértelműen nem azonosítható, illetve 48 nem magyarországi helység is). A legtöbb ilyen település Bihar vármegyében volt, szám szerint 86, de a második helyen már Szabolcs megye található a maga 63 településével. A további sorrend: Szatmár: 48, Borsod: 31, Zemplén: 30, Heves: 20, Bereg: 15 stb. Tehát a Debrecenbe betelepülők többsége e táblázat adatai szerint is a város közvetlen környezetéből, az Észak-Tiszán túlról került ki. Az, hogy Szabolcs ennek az adatsornak az alapján is a második helyen található, az eddigiekhez hasonlóan jelzi ennek a vármegyének a jelentőségét dolgozatunk tárgya szempontjából. Az alábbiakban a Debrecenbe között Szabolcs vármegyéből beköltözött és ott polgárjogot nyert lakosokat vonjuk részletesebb vizsgálat alá beköltözésük üteme (évek szerinti megoszlása), megelőző lakóhelyük, illetve foglalkozásuk szempontjából. A Szabolcs megyéből származó debreceni polgárok beköltözésének időbeli megoszlása A vizsgált 135 év során összesen 246 szabolcsi beköltöző nyert polgárjogot Debrecenben. Ez egyrészt azt jelenti, hogy átlagban még két fő sem költözött be évente a városba Szabolcs megye területéről. Másfelől viszont azt is jelenti, hogy a beköltözés rendszeres volt, szinte nem volt olyan év - legalábbis a 18. századot tekintve-, amikor legalább egy olyan személy ne akadt volna, aki Szabolcsból települt be és kapta meg a polgárjogot. Vagyis a megye a tárgyidőszak egészét tekintve volt a debreceni polgárság stabil bázisa. Ezzel együtt ter-

6 mészetesen voltak olyan évek, amikor a szabolcsi migráció erősebbnek, és voltak olyanok, amikor gyengébbnek bizonyult. Ennek vizsgálatát azonban nem választhatjuk el attól, hogy adott években összesen hányan kaptak polgárjogot a városban s ezek között milyen arányban képviseltették magukat a nem debreceniek. Az alábbi táblázat az közötti időszakra vonatkozóan ezeket az adatokat összesíti Rácz István munkája, illetve a Matricula Civium nyomán készült saját számításaim alapján. 18 Beköltözők Szabolcsból összesen Beköltözők Szabolcsból összesen Évszám Polgárjogot nyertek Évszám Polgárjogot nyertek _ '" 755" - 38 """1813" ""1759"]... " " 3 4 " " ' "" "63" ~Í" "~2l" " "" 763" "l " "28" Rácz,

7 Év Beköltözők Polgár Év Beköltözők Polgár szám Szabolcs össze jogot szám Szabolcs össze jogot ból sen nyertek ból sen nyertek Ezekben az években összesen 8734 fő nyert polgárjogot, ez évente 76 főt jelent átlagban (ehhez kell viszonyítani a szabolcsi betelepülők nem egészen 2 fős átlagát). Érdemes idézni Rácz István megállapításait a polgárjogra szert tettek összességét illetően: Semmi jele sincs annak, hogy a polgárosított személyek számaránya a lélekszám általános növekedésével párhuzamosan emelkedett volna. [...] A polgárjog adományozása szám szerint a XVIII. század második felében emelkedett a legmagasabbra, hogy aztán a XIX. század első felében, ha nem is teljesen azonos mértékben, de megközelítőleg a XVIII. század első felében kialakult szintre essen vissza." 19 Ami a néhány kiugró számadatot illeti: 1740-ben az előző évi pusztító pestisjárvány 20 veszteségeit pótlandó emelkedett Rácz, Moess-M. Román,

8 meg aránytalanul a polgárjogot nyert személyek száma, míg 1774-ben a béres földek kiosztása miatt kellett mindenkinek újra igazolnia a polgárságát. Ezért az ez évi 672 főre utaló kiugróan magas, megtévesztő adat (ebből 643 debreceni) nem csak az új polgárok számát jelzi, hanem legnagyobbrészt a régebben polgárjogot nyertek sikeres igazolásait tükrözi. 21 Ami a külső betelepülőket illeti, feltűnő, hogy az 1800-as évek elejétől viszszaesik a számuk. A 18. század folyamán jószerivel nem akadt olyan év, amikor tíznél kevesebben voltak a nem debreceni polgárjogot szerzők (a kivétel 1733 mindössze három fővel, illetve 1798 kilenc fővel), addig 1803-tól már hosszabb ideig kivételnek számított, ha egy évben tíznél több kívülről érkező tett szert polgárjogra (1811: 11 fő, 1815: 12 fő, 1816: 23 fő és 1817: 13 fő). Újabb emelkedést csak az közötti időszakban tapasztalhatunk, amikor ismét stabilan tíz fölött volt a beköltöző polgárok száma. Ezzel párhuzamosan a korábban Szabolcs megye területén élő debreceni polgárok száma is az 1770-es, 1780-as években volt a legmagasabb, míg az 1800-as évek első felében minden korábbinál alacsonyabb. Ekkor arra is volt példa, hogy éveken át nem volt polgárjogot elnyerő beköltöző Szabolcs vármegye területéről ( , , , ). A 18. században ez csak 1733-ban, 1739-ben (emlékezzünk a Szabolcsot is sújtó pestisre!), 1755-ben, 1757-ben és 1758-ban fordult elő. A 19. század közötti periódusában pedig már csupán néhány évben fogadott polgárává Szabolcs megyéből érkezőt Debrecen: 1854-ben (2 fő), 1857-ben (1), 1858-ban (1), 1863-ban (1) és 1865-ben (ugyancsak 1 fő). Összességében tehát egyértelmű, hogy a szabolcsi betelepedés üteme teljes mértékig igazodott a debreceni migráció egészének hullámzásához. A Szabolcs megyéből származó debreceni polgárok előző lakóhelyük szerinti megoszlása Szabolcs megye területén összesen 62 azonosítható, illetve egy nem azonosítható helységből érkeztek Debrecenbe 1733 és 1867 között olyanok, akik polgárjogot nyertek a városban. (A nem azonosítható település esetén a beköltözőről csupán azt tudjuk, hogy Szabolcs megye területén lakott korábban. Ebből következően lehetséges, hogy ő is a 62 azonosított település valamelyikéről érkezett, de mivel ezt nem bizonyíthatjuk, a statisztikában - más megoldás híján - fel kellett tüntetni egy 63., ismeretlen helységet). A Matrciula Civium alapján készített alábbi táblázat e települések adatait tartalmazza. 21 Rácz,

9 Sor Beköl Sor Bekölszám Helységnév tözők szám Helységnév tözők száma száma 1. Nagykálló Ajak 1... Nádudvar "~23~ Añares " i 3. Balmazújváros Apagy 1 4. Földes "~ Bada 1 5. Egyek Bakta 1... Nyírbátor "Í3" Balkány Csege i Berkesz 1 8. Szovát h Buj 1 9. Eszlár Csehi Kisvárda Cserepeskenéz 1 "Tí."" Püspökladány Döge í 12. Berekböszörmény i Encsencs Büdszentmihály Eperjeske Gáva Eszeny Léta Gyulaháza Mándok Gyulaj Bagos Gyüre Bogát Kisvarsány Dada Komoró Dob Lövőpetri Mada Nyíregyháza Nyírmeggyes Oros Pátroha Pócs 1 "24."" Téglás... Pócspetri "í '""25"" Acsád "l"1 RÖhod" "i 26. Bércei Szabolcs 1 ""27."" Besenyőd "í"... Szentmárton... ""28.""" "Lök " " ""'"2 """60,""" "Tét""" " i " 29. Mihálydi 2 61, Tuzsér Polgár Vencsellő Prügy Szabolcs megye Uj fehértó 2 A tárgyidőszakban összesen 246 volt szabolcsi lakos kapott polgárjogot Debrecenben. A 62 Szabolcs vármegyei helység fele, 31 település összesen csupán egy-egy lakost bocsátott ki a tárgyidőszakban, ezek esetében tehát egyértelmű, hogy a debreceni polgárjog megszerzése csupán szórványos, esetleges, elszigetelt jelenségnek nevezhető. Ennek egyaránt oka lehet a Debrecentől való viszonylag nagyobb távolság, a települések lakosainak alacsonyabb száma, illetve az, hogy a lakosság adott helyen kevésbé volt képzett, polgárosodott, s így értelemszerűen alacsonyabb volt azok aránya a lakosságban, akik a debreceni

10 magisztrátus szemében megfelelő anyagi, szellemi stb. képességekkel bírtak. Meglepő azonban, hogy ezek között található Nyíregyháza is. Ennek okát részben abban látjuk, hogy a fejlődő Nyíregyházáról nem volt magas az elvándorlás, részben pedig abban, hogy a szigorúan református Debrecen nem fogadott be más felekezetűeket. Nyíregyházán pedig az évi újjátelepítés óta a lakosság legnagyobb része az evangélikus felekezethez tartozott. 2 A 62 helység döntő többségére is - esetenként árnyalva azt -igaz a fenti megállapítás, hiszen összesen csak kilenc olyan található köztük, ahonnan legalább tízen bírtak polgárjoggal a betelepüléskor Debrecenben és ezek közül is csupán két olyan, ahonnan húsznál is többen. E két helység: Nagykálló (25 fő), valamint Nádudvar (23 fő). A tíz, vagy annál több főt kibocsátó települések: Balmazújváros (15), Földes (15), Egyek (13), Nyírbátor (13), Csege (12), Szovát (12) és Eszlár (11). Mindenképp figyelmet érdemlő, hogy ezek közül a dél-szabolcsi Nádudvar, Balmazújváros, Földes, Egyek, Csege és Szovát ma már Hajdú-Bihar területén található, mivel ezeket a községeket még 1876-ban, Hajdú vármegye megszervezésekor az akkor létrejövő új vármegyéhez csatolták Szabolcsból, 23 sőt közülük Nádudvar és Balmazújváros járási székhely is lett az új törvényhatóságban (a többi pedig a nádudvari és balmazújvárosi járásba kapott besorolást)! 4 E helységek esetében tehát teljesen egyértelmű, hogy a földrajzi közelség döntő szerepet játszott abban, hogy viszonylag sokan települtek át Debrecenbe. Lakóik számára a közeli nagyvárost" nem Nagykálló, Szabolcs megye székhelye, vagy az ütemes tempóban fejlődő Nyíregyháza jelentette, hanem Debrecen. Amikor ezeket a településeket a Debrecen székhellyel létrejött Hajdú vármegyéhez csatolták, akkor a már létező kapcsolatokon alapuló tényleges helyzet nyert időszerű formális (törvényes) megerősítést is: az, hogy valójában már hosszabb ideje a cívisváros közvetlen vonzás- és piackörzetét alkották a több évszázados megyehatárok ellenére. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy e településekről a 19. század folyamán is találunk legalább néhány Debrecenbe költöző és ott polgárjogot szerző áttelepülőt. Vagyis abban az időszakban, amikor Debrecen már zártabbá vált és a szabolcsi helységek többségéből már nem érkeztek a városba polgárjogot szerző emberek. Érdemes összevetni fenti adatokat a Szabolcs megyei úrbéresek évi vallomásának egy pontjával. 25 A kérdezőbiztosok arról is faggatták a megye lakosságát, hogy mely vásáros helyeket látogatják? A válaszban több helységet is meg lehetett jelölni. Mint elsősorban látogatott vásáros helyet, összesen 13 sza Lukács Ödön: Nyíregyháza szabad, kiváltságolt város története. Nyíregyháza, Nyakas Miklós: Hajdú vármegye megszervezése 1876/77-ben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, (a továbbiakban Nyakas, 1980.) 7. Nyakas, Szabolcs vármegye úrbérrendezésének iratanyaga: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Levéltára (a továbbiakban SZSZBML) IV. A. l/g. Urbaralia. Fasc A forrást Takács Péter dolgozta fel, lásd a következő jegyzetet.

11 bolcsi helység jelölte meg Debrecent. Köztük található Nádudvar, Balmazújváros, Egyek, Csege és Szovát, 26 és vélhetően a nemesi község Földes lakói is a debreceni vásárokat látogatták leginkább. 27 Ez az adat tehát megerősíti az eddigi megállapításokat. Nem lehet viszont azt állítani a Szabolcsból legtöbb, összesen 25 főt Debrecenbe kibocsátó Nagykállóról, valamint a 13 főt kibocsátó Nyírbátorról, hogy Debrecen közvetlen vonzáskörzetének a részét alkották volna olyan értelemben, ahogy a később Hajdú vármegyéhez csatolt dél-szabolcsi települések esetében azt a fentebbiekben megállapítottuk. Az évi úrbéri vallomásokban azonban Nagykálló is Debrecent jelölte meg elsőként látogatott vásáros helyként. 28 Ennek is van észszerű magyarázata. A felmérés idején ugyan Nagykálló maga is országos vásárt rendező vásáros hely volt, de ahogy idézett munkájában Takács Péter - az úrbéres vallomások alapján - megállapította: ez a 18. században leginkább csak közvetlen környezete számára bírt jelentőséggel. 29 Ellenben egész Szabolcs megye számára elérhető jelentős országos vásároknak adott helyt a megyehatáron kívül fekvő Tokaj és Debrecen. Nagykálló lakosait a jobb értékesítési lehetőségek vonzották a debreceni vásárokra: A debreceni vásárokra elsősorban élő állatait volt érdemes felhajtania, a mézet, viaszt, gyapjút, dohányt felvinnie, és cserében megkaphatott mindent. Mindkét vásár viszonylag könynyen megközelíthető volt, minden időben járható utakkal. 30 Debrecenbe menve vámot, révpénzt sem kellett fizetnie a vásározóknak." 31 Debrecen és Kalló kapcsolatának egy másik szegmensét jelzi, hogy Szabolcs vármegyéből egyedüliként a megyeszékhely is megtalálható Debrecen közötti időszakot felölelő hitelkörzetének térképén. 32 Nehezebb kérdés Nyírbátor esete, magyarázat azonban ez esetben is kínálkozik, ha jobban szemügyre vesszük azt, amit a Matricula Civium adatai alapján a Bátorból Debrecenbe költözőkről tudunk. Az a 13 ember, aki polgárjogot nyert Debrecenben, ellentétben a Földesről, Nádudvarról stb. betelepülőkkel, mind a 18. században hagyta el Bátort. Mind valamilyen hagyományos ipart űzték: szabó, csizmadia, mészáros, kerékgyártó, csaplár és varga található közöttük. Ismert, hogy Nyírbátor, a Báthoriak ősi központja, azt követően, hogy a Károlyi család birtoka lett, s akik a régióban hagyományos székhelyüket, a Szatmár megyében fekvő Nagykárolyt fejlesztették, a 18. század folyamán erő Takács Péter: Úrbéresek vallomása Szabolcsban Bp., (a továbbiakban Takács, 1991.) 66. Takács, Takács, Nagykálló történetére lásd A nagykállói járás múltja és jelene. Szerk. Csepelyi Tamás, Orosz Gézáné, Ratkó József, Szűcs Imre. Nagykálló, Ti. Tokaj és Debrecen Szabolcs megyéből. Takács, Rácz István: Debrecen város hitelügyletei Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VI. Debrecen,

12 sen visszaesett jelentőségében. Takács Pétert idézve: Inkább már csak nevében mezőváros, mint funkcióját, szerepkörét tekintve." 33 Nyírbátor földrajzi helyzete a közlekedés tekintetében is kedvezőtlen volt (ami különösen szembeszökővé vált később, a 19. század második felében, amikor a vasút is megkezdte térhódítását). Megítélésünk szerint Bátor esetében azzal a jelenséggel kell számolnunk, hogy a stagnáló település iparosságának nagyobb mértékű távozása mögött e visszaesés húzódik meg. Azért települtek Debrecenbe - és nyilván más városokba is - mert a bátori és környéki piac már nem kecsegtetett olyan kereslettel, ami el tudta volna tartani a korábban erős bátori ipart. E ponton érdemes röviden visszakanyarodni Nagykállóhoz. Ami ugyanis Nyírbátorra igaz, az Kallóra is: közlekedési-földrajzi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a 18. században fejlődése megtorpant, ami különösen szembeszökő volt az 1753-ban újjátelepített megyei vetélytárs, Nyíregyháza rohamos léptékű növekedése tekintetében. Bátorral ellentétben Kálióról még 1857-ben is települt át iparos - Dobó Bálint kovács - Debrecenbe és szerzett ott polgárjogot, vagyis Kalló esetében a cívisváros elszívó hatása a vizsgált korszak egésze során érvényesült. A Kallóról Debrecenbe átköltözők mozgása mögött ezért hasonló okokat is gyanítunk, mint Bátor esetében. Ezt látszik igazolni az is, hogy Kallóról is jószerivel csak iparosok húzódtak át Debrecenbe: szabó, csizmadia, gombkötő, lakatos, kerekes, bádogos, szűcs stb. - az érem másik oldala viszont nyilván az, hogy Debrecennek szüksége volt ezekre az iparosokra. Végezetül egy utolsó adalék arra nézve, hogy a bátori és kallói ipar mennyire visszaesett Szabolcson belül a 19. század első felére: Nyíregyházán 1828-ban több iparos dolgozott, mint a megye többi mezővárosában együttvéve, beleértve Bátort és Kallót is. 34 Összefoglalóan tehát azt állapíthatjuk meg, hogy Szabolcsban a vizsgált korszak egésze során elsősorban az 1876-ban már Hajdú vármegyéhez csatolt, addig dél-szabolcsi helységekben (amelyek már egyébként is hosszabb ideje Debrecen vonzáskörzetébe tartoztak), illetve a megyének a században még jelentős, de a 18. századtól folyamatosan visszafejlődő két településén, Nyírbátorban és a megyeszékhely Nagykállón érvényesült leginkább a cívisváros erőteljes migrációs sodrása. Ennek az időbeli kitolódására mutat rá az is, hogy abból az összesen csupán hat személyből, aki 1848 után kapott polgárjogot Debrecenben Szabolcs vármegye területéről, négyen e településekről származtak. Hűse István gulyás (1854) Balmazújvárosból, Dobó Bálint kovács (1857) Kallóból, Horváth Tamás fm. (1863) Egyekről, míg Rácz Lajos fin. (1865) Földesről tette át székhelyét Debrecenbe, és csak Juhász Lajos fm. (1854) érkezett Komoróról, valamint Szatmári Pál asztalos (1858) Dadáról. Takács, SZSZBML, IV. A. 7/a. Szabolcs vármegye adószedőjének iratai, évi összeírás.

13 A Szabolcs megyéből származó debreceni polgárok foglalkozási ágak szerinti megoszlása Nagykálló és Nyírbátor kapcsán érintőlegesen már esett szó arról, hogy a Debrecenben polgárjogot nyert szabolcsi beköltözők döntő többsége iparüző volt. Ez a megállapítás a Debrecenbe beköltözők összessége esetében is teljes mértékig megállja a helyét. Tudva, hogy Debrecenben mekkora jelentősége volt az iparnak, ez a jelenség természetesnek mondható. Balogh István számításai szerint 1714-ben a város lakosságának 49 %-a, 1772-ben 32 %-a, 1809-ben 46 %- a, 1848-ban 47 %-a űzött valamilyen ipart. 35 A 18. század első harmadában 14 anyacéhbe 34 mesterség képviselői tömörültek, valamint: száznál, némely esetben még félezernél is több mestert egyesített magába a csizmadia, a magyar-szabó, a szűcs, a tímár, a mészáros, a gubacsapó, a szűrszabó és a szappanos céh. Ezek már nemcsak a városi lakosság szükségletét látják el, piackörzetük több napi járóföldre terjed. " 3Ó Az ipart erősítette az is, hogy a polgárjoghoz szükséges taksa mértéke is alacsonyabb volt az iparosok számára, mint más beköltözők számára. 37 Sor Foglalkozás Beköltözők Sor Foglalkozás Beköltözők szám száma szám száma 1. csizmadia ágens 1 "l." szabó "46" 24. assessor földműves csapó varga fazekas kerekes földműves szűcs gazdatiszt 1 7. mészáros gulyás asztalos '"io. hajcsár i 9. kerékgyártó hajdú mézeskalácsos kapadozó gubás "33" kereskedő i 12. bádogos könyvkötő bodnár lakatos csaplár nemes gombkötő paplanos hentes sőreggyüjtö í 17. kalapos szűrszabó kalmár táblabíró kovács takács prédikátor tímár 1 Balogh, Uo. 84. Rácz,

14 Sor Foglalkozás Beköltözők Sor Foglalkozás Beköltözők szám száma szám száma 21. szappanos ügyvéd 1 22.? 2 A 246 szabolcsi betelepülő összesen 43 féle foglalkozást űzött. A megoszlás a foglalkozások szerint is nagyjából ugyanolyan arányokat mutat, mint a beköltözők eredeti lakóhelye szerint. A 43 foglalkozás majd fele, szám szerint 21 csupán egy-egy főhöz köthető. Ezek között található pl. a valójában státust jelölő nemes, aztán az olyan, kifejezetten városias, hivatali életre utaló foglalkozás is, mint az ügyvéd, könyvkötő, ágens, assessor, de pl. táblabíró vagy gazdatiszt is csupán egy költözött be Debrecenbe és nyert ott polgárjogot Szabolcsból a tárgyidőszakban. Annál meglepőbb azonban, hogy fazekas, lakatos vagy tímár is csak egy-egy található a névsorban. Ezeknek az elemeknek a beköltözése Szabolcsból csupán szórványosnak mondható. Olyan foglalkozás, amelynek művelői közül legalább tízen költöztek Debrecenbe Szabolcsból, csupán hat volt. Ezek az alábbiak: csizmadia (59 fő), szabó (46), fin. (42), varga (13), kerekes (10) és szűcs (ugyancsak 10). Látnivaló, hogy a csizmadiák, szabók és fm-ek, valamint a vargák, kerekesek és szűcsök száma között is jelentős szakadék tátong. Alapvetően csupán az első három iparág művelői azok, akikről elmondható, hogy Szabolcs folyamatos utánpótlást biztosított Debrecennek. Az így megrajzolható kép nagymértékben igazodik Debrecen adott időszakbeli állapotához. A csizmadia és a szabó (magyar-szabó) a legerősebb, legnagyobb piaccal rendelkező céhek közé tartoztak a városban, mindkettő a hagyományos, a társadalom szinte minden szintjén létező igényt kielégítő ipar tipikus képviselője volt. Érdemes itt egy gondolat erejéig visszautalni a Nagy kálióból és Nyírbátorból beköltözőkre: ahogy e két település ipari (termelő) és piaci (felvevő) bázisa beszűkült, úgy növekedett Debrecené. Végül arra is figyelmet kell fordítani, hogy nem csupán azért voltak többségben a hagyományos iparágak űzői a szabolcsi beköltözők között, mert Debrecenben a 19. század derekán még egyértelműen ezek a vezető iparágak, hanem azért is, mert Szabolcsban is még hosszú ideig ezek voltak azok. Szabó Sarolta megállapítását idézve: Szembeötlő, hogy a XIX. század első évtizedeiben csak a hagyományos ipar képviselőivel találkozhatunk: csizmadia, kovács, szabó, szűcs stb., míg a század közepétől gyarapodnak a városias életmódra utaló szakmák: órás, könyvkötő, ötvös, műszerész." 38 Szabó Sarolta: Mestertaksa, mesterasztal (A céhek belső élete és működése Nyíregyházán, Nagykállóban, Nyírbátorban). In: Ünnepek és hétköznapok a történelemben. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza,

15 Kitekintés: a Debrecenbe és Kőszegre más településekről beköltözött polgárok összehasonlítása Bár az ország két különböző, egymástól távol eső, eltérő történeti múltú és fejlődésü területén - Észak-Tiszántúl, illetve Nyugat-Dunántúl - fekvő városokról van szó, mégis sajátos összehasonlítási lehetőséget kínál, hogy utóbbi régió két jeles kutatója, Dominkovits Péter, illetve Tilcsik György egy-egy munkájában teljes körűen (létszám, polgárrá válás ideje, életkor, származási hely, foglalkozás, felekezeti hovatartozás) feldolgozta a Kőszegre , 39 illetve között beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek adatait. Mindkét időszak esetében érdekes röviden - e helyt hangsúlyozottan a teljesség és a részletekbe menő kutatás igénye nélkül - rövid összehasonlítást tenni. A Debrecennél valamivel régebben, 1648 óta szabad királyi város Kőszeg 41 jelentőségének Vas megyén és a tágabb régión belüli hanyatlása a 19. század egészén végighúzódó jelenség, 42 amely a megyeszékhelyi szerep elvesztésében csúcsosodott ki, 4 3 míg Debrecen általánosnak mondható visszaesése épp az általunk kutatott korszak végén, az 1860-as évektől tapintható ki, aminek okai a korábbi évtizedek eseményeiben rejlettek. 44 Ugyanúgy, mint ahogy Kőszeg a 19. század végén már látványosnak mondható háttérbe szorulásának okai is e század első feléig nyúlnak vissza. Tilcsik György szavaival élve: Vas megyében a 18. század első negyedében még kétségtelenül meglévő, domináns gazdasági és kereskedelmi súlya és jelentősége a 19. század első felében olyannyira lecsökkent, hogy e vezető szerepet kénytelen-kelletlen, de mégis át kellett adni az éppen ellentétes trend mentén jéjlődött Szombathelynek. [...] Tévesek azok a vélekedések és értékelések, amelyek szerint Szombathely és Kőszeg e területen végbement szerepváltása 1848 után kezdődött meg és játszódott le." 45 Ugyanakkor Balogh István, aki a debreceniség" fogalmának megalkotásával 46 a magyar mentalitástörténet kutatásában is alapvető munkákat tett le az asztalra, joggal állapíthatta meg:, 4 XVIII. század óta meg nem szűnő készenléti állapot növelte Dominkovits Péter: Kőszeg 18. századi polgársága. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, sz. (a továbbiakban Dominkovits, 1997.) Tilcsik György: Adatok Kőszeg polgárságának összetételéhez ( ). Kőszeg Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, (a továbbiakban Tilcsik, 2000.) Bariska István: A szabad királyi várossá válás ára. Kőszeg Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, Tilcsik György: Ismeretlen adatok Kőszeg, Szombathely és Vas megye népességi és kreskedelmi viszonyaihoz a XIX. század közepén. Vasi Szemle, 1982/ Kiss Mária: Szombathely kereskedelme a században. In: Vas megye múltjából, '76. Szerk. Horváth Ferenc. Szombathely, Balogh, Tilcsik, Balogh István: Debreceniség". H. n., é. n. [Debrecen, 1969].; Balogh, 1973.; Balogh István: Debrecen politikai állapota l-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből). In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen,

16 a társadalom teste köré a páncélt, amely úgy övezte, mint a rákot a burka. Ezt a páncélt se levetni, se kinőni nem tudta, a továbbélő társadalom testét-lelkét el is deformálta. Egykori sokféle erényéből sokféle kuriozitás vált. Saját maga által kialakított célszerű gazdálkodási rendje a XIX. század elején már azt a hitet keltette, mintha ezer év előtti forma utolsó maradványa élne itten: a polgári öntudat mosolyt és bosszankodást keltő gőggé alakult" 41 Lássuk tehát, hogy mely területeken fedezhetőek fel hasonló tendenciák a debreceni, illetve kőszegi beköltözők összehasonlítása révén. A Kőszegre vonatkozó adatsorok az e városban ugyancsak fennmaradt, 1651 óta vezetett polgárkönyvek alapján készültek. Debrecenben, ahogy már többször is említettük, között összesen 8734 személy kapott polgárjogot, akik közül 6722 volt helybeli (77%) és 2012 (23 %) jött más településről. 49 Kőszegre 1711 és 1780 között 1018 fő lett polgárrá, és 1848 között pedig 1355 fő. 51 Ebből az 1355 főből 714-en Kőszegen születtek (58%), míg a külföldről érkezettek száma 204 fő volt (16 %), és csupán 26 % települt be Magyarország más vidékeiről. 52 Alapvetően tehát Kőszeg polgársága is elsősorban belülről nyert utánpótlását, akárcsak Debrecen. Ellenpéldaként említhető az ugyancsak Vas megyében található Szombathely, a fejlődő szabadalmas püspöki mezőváros, ahol az között polgárjogot kapott 454 olyan személyből, akiknek ismerjük származási helyét, csak 14 % volt szombathelyi! 53 További hasonlóságok érzékelhetőek abban, ha az ország más tájairól betelepülőket vizsgáljuk meg a két város esetében. Míg az közötti időszakban Debrecenbe 56 törvényhatóság területéről érkeztek polgárjogot is szerző betelepülők (nem számítva a külföldről, illetve az egyértelműen nem azonosítható helységekből jötteket), addig Kőszegen 28 megye volt lakosai jutottak polgárjoghoz. Ám ebből a 28 megyéből csupán négy játszott számottevő szerepet, sőt igazából csupán kettő: Sopron megye 136 polgárt adott Kőszegnek, Vas pedig 106-ot. A sorban utánuk következő Fejér és Győr vármegye egyaránt 14 fővel áll a 3-4. helyen, Pozsony az 5. kilenc fővel, míg a többiből csak öt, vagy annál kevesebb polgárjogot szerzett betelepülő érkezett. Ugyanakkor, ahogy a debreceni polgárság utánpótlásában komoly szerepet játszott a szomszéd Szabolcs vármegye székhelye, Nagykálló azzal a 25 fővel, aki Debrecenbe költözött át között, úgy Kőszeg esetében szintén nagy jelentősége volt az ugyancsak szomszéd megyeszékhely, Sopron szabad királyi város beköltözőinek: a rövidebb, közötti időszakban 27 fő gondolta úgy, hogy Kő- 7 Balogh, Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára. Kőszeg Város Tanácsának iratai. Polgárkönyvek. 9 Rácz, Dominkovits, Tilcsik, Uo Uo. 152.

17 szegen jobban megtalálhatja számításait, mint Sopronban. 54 Összességében Debrecen is, Kőszeg is a környező megyékből fogadta be a nem helyben született polgárai döntő többségét. Végül egy utolsó hasonlóság: ahogy Debrecen is többségében iparosokat fogadott be polgárként, úgy Kőszeg is: az közötti időszakban betelepültek közül 944-en (a foglalkozás szerint azonosíthatóak 72 %-a) kézműves volt. 55 Nyilván még hosszan lehetne sorolni mind a hasonlóságokat, mind a különbségeket a két város kívülről jött polgáraira vonatkozó adatok további elemzésével, írásunk e részében azonban nem teljes körű elemzésre vállalkoztunk, hanem csupán a figyelmet akartuk felhívni arra, hogy talán nem volna érdektelen a különböző városokban fennmaradt azonos forrástípusok adatainak összevetése. Uo Uo. 126.