A természet a legjobb gyógyszertár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A természet a legjobb gyógyszertár"

Átírás

1 Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp kert Castellum Teaház A természet a legjobb gyógyszertár /Sebastian Kneipp/

2 Vadon termő kincsek a plébániakertekben Ilonka Mária, Biokultúra 2012/5. szám Néha nem is gondolnánk, hogy vidéken mennyi kincs, érték hever, anélkül, hogy tudnának róla az ott élők. Nos, valahogy így történt a Szombathelyi Egyházmegyében is. Idén tavasszal csatlakoztak a Biokontroll Hungária Kft- hez. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai 2010-től tervszerűen térképezték fel az egyházmegyében működő, illetve nem működő plébániák kertjeit. Tették ezt annak okán, hogy nagyon sok gyógynövény terem szabadon az egyházmegye területén. Dr. Veres András katolikus megyés püspöktől származott az ötlet, hogy hasznosítani kellene a gyógynövény kincseket. Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak, ezért fontosnak tartották, hogy igénybe vegyék az ő gyógynövénygyűjtési szaktudásukat is. A gyógynövény termőföld felkutatása után maguk is meglepődtek a megtalált fajták sokaságán. Vadon termő menta és gyújtoványfű ligeteket találtak. A püspök atya ötletét továbbfejlesztették A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 2012-ben csatlakozott a Biokontroll Hungária Kft- hez, és kérte, hogy minősítsék biová a megtalált földterületeket. Vas megyében a városmiskei plébániát, a kemenespálfai volt egyházi iskolát, Zala megyében a nagylengyeli plébániát kapták meg felújításra püspök atyától, hogy szociális intézményeket hozzanak létre, s foglalkoztatni tudják a megváltozott munkaképességű embereket. Amikor felújítottuk ezeket az épületeket és nappali ellátó intézményeket hoztunk létre, akkor jöttünk rá, hogy minden plébániának hatalmas kertje van. Igazából nem szabad parlagon hagyni, hanem művelni kell ezeket a területeket. Ez mindenképpen bio, és annyira gazdag kincs, hogy nem szabad veszni hagyni. Püspök atya felajánlotta, hogy a püspökvár melletti püspöki bazársoron lévő üres helyiséget berendezhetjük boltnak és teázónak. Amikor a szociális intézményeink elindultak, akkor közel 200 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását vállaltuk. Napi négy órában különböző multicégek számára vállaltunk el feladatokat. A nappali ellátás 6 órát tart és még mindenképpen volt 2 szabad óra, amelyet szerettünk volna az emberek számára hasznos tevékenységgel kitöltetni. Ekkor gondoltunk arra, hogy gyűjtsenek gyógynövényeket - idézte fel a kezdeteket Tuczainé Régvári Marietta, a Karitász szervezet vezetője.

3 Vadon termő kincsek a plébániakertekben Ilonka Mária, Biokultúra 2012/5. szám A gyűjtés fortélyai Milyen gyógynövényeket kezdtek el gyűjteni? Meg kellett tanulnunk, hogy a növényekkel hogyan kell bánni. Van katángkóró, cickafark, csalán, gyújtoványfű. Amikor ezeket összeszedtük, ki kellett alakítani egy olyan helyet, ahol ezeket a gyógynövényeket szárítani lehetett. Élelmiszer-előállításnak számít a gyógynövénygyűjtés, szárítás, ezért egy megfelelő üzemhálózatot kellett kialakítani. Mire figyelnek a gyűjtés során? Hányan vesznek részt a gyűjtésben? A gyűjtés tavasztól, az első virágoktól kezdve egészen őszig tart. Most hajtanak a bogyós növények, a kökény, a csipkebogyó: amikor a dér megcsípi, ezeket akkor szedjük le. Gyűjtjük a bodzabogyót, 40-féle gyógynövényteánk van. Vigyázunk arra, hogy a gyógynövényeket ne irtsuk ki, csupán pár virágot, pár levelet szedünk le, hogy tovább tudjon élni. Mindezt a nekünk segítő embereknek is megtanítottuk. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznak rengeteg önkéntes munkatársa van azokon a plébániákon, ahol ezeket a bioterületeket megtaláltuk, s az ottaniakat kiképeztük, hogy a gyűjtés során mire figyeljenek. Ugyanígy az általunk foglalkoztatott megváltozott munkaképességű embereket is kiképeztük erre a feladatra. Jelenleg a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznál folyik egy gyógynövénytermesztő és feldolgozó OKJ-s képzés. Ezen a Karitásznak 8 munkatársa vesz részt, ők 8 telephelyen végeznek majd gyógynövény-feldolgozást a megváltozott munkaképességű munkatársakkal, illetve a gyógynövénygyűjtést is koordinálják. Mekkora területről gyűjtenek? A plébániákhoz meglehetősen nagy földterületek tartoznak. Ezeken olyan gyümölcsfák éltek, amelyeket nem permeztek, s éve a kaszálást is kézzel végezték. A gyűjtőterületeket, sőt a környező földeket sem gyomirtózták közölte Tuczainé Régvári Marietta, hozzátéve: eme adottságokat látva vették fel a kapcsolatot a Biokontrollal. Körülbelül 10 hektár lehet a bio-s terület, nagyjából 40 fajta gyógynövényt tudunk gyűjteni. A gellénházi plébánián például mentaligeteink vannak, a nagylengyeli plébánia hatalmas kertjében fehér árvacsalánt találtunk. A döbörhegyi Szent Erzsébet pihenőház udvarán is terem menta, Vásárosmiskén pedig gyújtoványfű ligetek vannak. Örülünk ezeknek a vadon termett kincseknek. Hogyan történik a gyógynövény-feldolgozás? Két hatalmas padlásunk van, ezeket portalanítottuk, s a gerendák között kifeszített rudakra kötözzük fel a gyógynövényeket. De ez már nem volt elég, Sárvár mellett, Ölbőn, egy garázst hófehérre kimeszeltünk, és ott szárító polcrendszert alakítottunk ki. A kétoldali ablakok és a hatalmas ajtó biztosítják a természetes légmozgást, amely szárítja a polcon fekvő gyógynövényeket. Ugyanúgy Ölbőn kialakítottunk egy HACCP rendszernek megfelelő élelmiszer feldolgozó műhelyt, csomagolóhelyiséget. A Vas megyei Kormányhivatal Állategészségügyi Hivatalának főorvosa a napokban már át is vette és az élelmiszer-előállításnak maximálisan alkalmasnak találta a csomagolóhelyiséget. - A rovarkártevők ellen hogyan védekeznek? - Először is igyekszünk az egészséges növényeket gyűjtögetni. Amikor pedig ezek a növények a szárítóból a csomagolóba kerülnek, akkor a HACCP-rendszer szerint rovarcsapdákat alkalmazunk. Szeretném, ha a boltjukat is bemutatná. Van teázójuk is! A megyeszékhelyen, a püspöki bazársoron található a Castellum- Teaház névre keresztelt üzlethelység, ahol 40 fajta, becsomagolt gyógynövény várja a teázókat, valamint olyan natúr termékek, amelyek a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász intézményeiben készültek. Vannak köztük csuhéból készült termékek, levendulás kerámiák, textil kesztyűfogók, s persze gyógynövények, saját biolekvárok. Egyik karitászos munkatársunk üstben főzi, s őstermelőként szállítja be a gyógyító hatású szilvalekvárt. Mézeinket cickafarkkal, rozmaringgal, mentával, citromfűvel és levendulával ízesítjük. Szintén őstermelő szállítja az akácmézet, amelyet cickafarkon és mentaágyon érlelünk két héten keresztül. Egy kicsit felmelegítjük, forgatjuk, két hét után leszűrjük és nagyon finom ízes gyógyhatású mézeket tudunk becsomagolni. A teákat zacskóban árusítják? Igen, natúr ablakos zacskóban, amelyet Németországban vásárolunk. Megkaptuk rá a biominősítést, s hogy alkalmas élelmiszer tárolására. A gyógyteaházunkban kóstolót nyitottunk; levendula, cickafark, fodormenta és citromfű teákat kínálunk a betérőknek. Végezetül szeretném, ha néhány szót magáról is mondana az olvasóknak! 21 éve vagyok a Karitásznál, Konkoly István püspök úr hívott erre a feladatra. Szakirányú diplomáim vannak, a szociális menedzser és mentálhigiénés diplomák mellé most új, a gyógynövénygyűjtéssel és feldolgozással kapcsolatos szakmát tanulok. Amikor a projektünket elindítottuk, sok-sok ember került a látókörünkbe, hozták a medvehagymás zsíros kenyeret, a csipkebogyóteát, s megláttuk, hogy mennyi kincs van körülöttünk. Szeretnénk jól sáfárkodni, megőrizni, s professzionális módon használni a felhalmozott tudásanyagot. Eszünkbe se jut gépesíteni, szeretnénk, ha az emberek munkája teremtené az értéket, ugyanúgy, ahogy nagyanyáink idején. Kutatnak-e új gyógynövénybázisok után? Szeretnénk a plébániák kertjeit feltérképezni továbbra is. Nagyon sok van Zala megyében, amelyeket nem használnak, ezekről a területekről szeretnénk gyűjteni. A plébánosok és a hívők egyaránt segítik a munkánkat, megmutatják a kertet, az évek óta nem permetezett bioszőlőt. A teaházunk, a szárítónk és a raktárunk máris tele van, ezzel együtt igyekszünk újabb gyógynövényekre rábukkanni, Vas és Zala megyék kincseit összegyűjteni. Melyik a legrégebbi gyógynövény? Libapimpó, gyújtoványfű, ezekből csodálatos ligetek vannak. Nagyon örülünk a vadon termett mentának, és a zsályának. Mennyi gyógynövényük van? Ezt az évet nem gyűjtöttük végig, a plébániákról az irodalmi és statisztikai feldolgozás a tél folyamán készül el. Szeretnénk majd megörökíteni az Egyházmegye számára. A zalai terület kisebb is, Vas megyében van több területünk. Kb. 10 hektár lehet, ahonnan gyűjtünk.

4 A karitász ötletét sokan segítették megvalósítani Némethy Mária, Vas Népe, szeptember 25. Új foglalkoztatót avattak Ölbőn Ölbő - A falu végén álló lakatlan ház élettel telt meg: a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász foglalkoztatót, gyógyfüves házat hozott létre benne. Itt is, a környéken is szedik, gyűjtik a gyógynövényeket, amelyek teaként nagyon finomak. A falu legutolsó háza évek óta üresen állt. A nagy kertben még állnak a gyümölcsfák, teremnek, de a házból a szülők kihaltak már - húsz éve egyikük, öt éve másikuk. Velük együtt elköltözött az élet is a házból. Egészen eddig a nyárig. Akkor a tulajdonos, Tuczai Miklós gondolt egy nagyot, s úgy döntött: annak rendje és módja szerint, jogásszal megíratva, felajánlja a házat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznak. Ezt kedden délután mondta el a ház kertjében összegyűlt ünneplők előtt, akik a hajdani szülői hajlékban a Szent Miklós Gyógyfüves Ház avatására jöttek el. Persze alaposan megváltozott itt minden. A kertben gyógynövények díszlenek, az egykori istállóból feldolgozó-üzem lett. Merthogy innen, Ölbőről, ebből a bio környezetből látják el a szombathelyi Püspökvár melletti bazársoron nemrégiben megnyílt Castellum Teaházat gyógyteákkal. Itt szárítják, itt csomagolják az oda kerülő gyógyfüveket. A bensőséges hangulatú ünnepségen Rátkai Imre plébános köszöntötte az egybegyűlteket, akik ezután Ölbő legkisebb lakóinak, az óvodásoknak kedves műsorát, játékát nézték, hallgatták, tapsolták meg. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke először arról szólt, hogy a karitász újabb foglalkoztatót hozott létre, majd megosztotta gondolatait arról, miért igaz ma is az a mondás: Fűben, fában van az orvosság. Elmagyarázta, hogyan kell ezt most, a fogyasztói társadalom válságának polgáraként értelmezni. Gondoljunk csak bele: több ezer kilométert utaznak az áruk, mesterségesen érlelik azokat, mindenfajta kezeléseken átesnek, mire az asztalunkra kerülnek. Nekünk olyan állatokat, olyan növényeket kell fogyasztanunk, amelyek helyben vannak. Vissza kell térnünk a helyben termesztett élelmiszerekhez, mert ez a fogyasztási tempó nem tartható. Harmóniában élhetünk így önmagunkkal és a környezetünkkel is adta útravalóul a jó tanácsot Kovács Ferenc elnök. A Szent Miklós Gyógyfüves Házat dr. Veres András megyés püspök áldotta meg, avatta fel, Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója mutatta be. A hangulatos ünnepségen a karitász mindazok számára elismeréseket adott át, akik segítették a gyógyfüves ház létrehozását. Gyógynövények divatját éljük A kamilla, a hárs, a homoktövis és a többi növény csodákra képes. Divatban vannak, de nem lesz kérészéletű a divatjuk. Az utóbbi években a gyógynövényekkel és a természetes anyagokkal való gyógyítás újjászületését éljük. Mindenki tudja: a gyógynövénygyógyászat eredményei évezredeken keresztül bizonyított megfigyeléseken alapszanak, általuk az egész szervezetet megmozgató és befolyásoló hatásokról beszélnek a szakemberek. Mielőtt azonban a gyógynövényekkel való kezelést bármilyen formában elkezdenénk, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez hosszabb időt vesz igénybe, mivel szervezetünk összhangjának helyreállítása több időt igényel, mint a tudatos megelőzés.

5 Gyógyír búra-, bajra Gyógynövények nyomában az Egyházmegyei Karitásszal Molnár Péter, Szombathelyi televízió, Mióta ember az ember, azóta küzd különböző nyavalyákkal. Nem volt ez másként 3000 évvel ezelőtt sem és nincs ez másként modern korunkban sem. Kinek itt fáj, kinek ott. Kinek a fejfájás keseríti meg az életét, kinek a rossz fogak vagy ízületek okoznak elviselhetetlen szenvedést, vagy a láztól levertek egész nap. Mióta a különböző betegségek beárnyékolják az emberek életét, azóta keressük nagy energiákkal a megoldást is a problémákra. Mi sem természetesebb, hogy az ember előbb az őt körülvevő környezetet használta fel nyavalyáinak gyógyítására. Az orvosságot a különböző bajokra fűben, fában találta meg. Több nemzedéknyi tapasztalat, no meg sok-sok praktika segítségével készültek gyógyító-gyógyhatású készítmények, esszenciák. A megfigyelések segítették az embert, hogy kiválassza a növények közül azokat, amik egy-egy betegség gyógyításában, a tünetek enyhítésében segítenek. Emellett kialakultak azok az eljárások, technológiák, amik révén felhasználhatók a növények, kinyerhető belőlük a gyógyuláshoz szükséges összetevő. Kiderült, hogy melyik alkalmas idegrendszeri problémák, melyek gyomor-vagy bélbántalmak enyhítésére. A gyógynövényeket nemcsak az erdőkben, patakparton lehetett szedni. A kolostorok kertjeiben a szerzetesek gondoztak nagy ültetvényeket, kísérleteztek a különböző fajtákkal, azok hatásaival. Tapasztalataikat feljegyezték, s így adták át a tudást nemzedékről nemzedékre. Modern korunkban a gyógyszeripar fejlődésével szinte mindenre bajra kaphatunk pirulákat. Az emberek azonban kezdenek idegenkedni a kémiai összetevőktől, a kétes hatású szerektől. Nem is oly régen, 2012 augusztusában megnyílt a Szombathelyei Egyházmegyei Karitász égisze alatt a Castellum Teaház Szombathelyen. Belépve az ajtón egy lépést tehetünk újra a természet felé. A polcokon - amellett, hogy a karitász munkatársai által készített kézműves termékek kaphatók - 70 különféle gyógynövény közül lehet válogatni szárítva, csomagolva. Mind saját, a karitász által készített termék. Egyedi, helyi, a Szombathelyi Egyházmegye különböző plébániakertjeiből való növények. Kiderült ugyanis, hogy az üresen álló plébániaudvarokban sok gyógynövény terem. Persze ahhoz, hogy a növények eljussanak csomagolva az üzlet polcaira, jól képzett szakemberekre is szükség van, akik értő módon termesztik, dolgozzák fel a gyógynövényeket. A gond csak az, hogy a régiek tudása mára jórészt feledésbe merült, tanfolyamokon lehet a tudást megszerezni. Ezért is vettek részt a Karitász munkatársai egy közel 1 éves képzésen. Itt megtanulhatták, hogy mire is jó pl. az orbáncfű, a csalán, milyen tulajdonságaik vannak, hol találhatók, mire kell odafigyelni a termesztésük és persze a felhasználásuk során.

6 Gyógynövénytermesztők Tuczai Brigitta, Castellum Teaház vezető, nyarán a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyolc munkatársa sikeres vizsgát tett a Gyógynövénytermesztő OKJ-s tanfolyam lezárásaként. Az egy évig tartó tanfolyam során a hallgatók többek között gyógynövény,- aromaterápiás,- fitoterápiai,- kertészeti,- műszaki,- környezet és természetvédelmi ismeretekkel gazdagodtak. A sikeres vizsga után most már hivatalosan is hódolhatnak szenvedélyüknek, a gyógynövényekkel való gyógyító eljárások felkutatásának és alkalmazásának, közösségben való elterjesztésének, hogy minél előbb leszoktathassák gyógyszerfüggő társadalmunkat eme drog -okról, áttérve helyettük a már az őskorban is jól bevált gyógyító főzetekre. Teaházunk kínálatát is gazdagítják már eme tanulmányokból született termékek, a közel 70 féle szárított gyógynövényen kívül friss ölbői paradicsomból befőzött paradicsom sűrítmény, levendulás sárgabarack lekvár, szilvalekvár, alexanderkörte lekvár, almalekvár, levendulás erdei gyümölcslekvár, a kertben termett különféle gyógynövényekből készült fűszerolajok, mentás-, citromfüves-, levendulás szörpök, gyógynövényes mézek várják a bolt látogatóit. E finomságok mellett elkezdtük az őrségi magolajok (tökmagolaj, mákolaj, dióolaj, szőlőmagolaj, lenmagolaj, mogyoróolaj, csipkebogyómagolaj, stb ) és a zalegerszegi Ezerjófű gyógynövény tinktúrák forgalmazását is. És ez még csak a kezdet, árukészletünket folyamatosan bővítjük. Szeretettel várjuk minden ámulni-, bámulni és legfőképpen gyógyulni vágyó Kedves vendégünket Szombathelyen a Püspöki palota melletti bazársoron a Castellum Teaházban.

7 Fejlesztések Tuczainé Régvári Marietta, Karitász igazgató, A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 2 éve kapcsolódott be a gyógynövénytermesztés és felhasználás szépséges világába. A napokban lesz 2 éve, hogy Dr. Veres András Megyéspüspök Úr a szombathelyi Püspöki Palota szomszédságában ünnepélyes keretek között átadta a Karitász Castellum Teaházát. Még abban az évben szeptember végén szintén Püspök Úr átadta és megáldotta Ölbőn a Szent Miklós Gyógyfüves Házat. Egyházmegyei Karitászunk 3 nagy vidéki plébánián (Nagylengyel, Vásárosmiske, Kemenespálfa) megváltozott munkaképességű embereknek alakított ki intézményeket és eme helyeken munkahelyeket hozott létre számukra. A vidéki intézményeink sajátossága, hogy mindegyiknek szép nagy földterülete van. Ezeket a földterületeket kihasználva Vásárosmiskén 10 ezer tő levendulát, Kemenespálfán 160 szilvafát, 100 csipkebogyót, ribizlit, és kamillát, valamint Nagylengyelben 60 szilvafát és csipkebogyót telepített le. Amikor ezek a munkálatok (faültetés) történtek, Püspök Atyánknak nagy ötlete támadt, felkért bennünket gyógynövények termesztésére, lekvárok stb... főzésére. Így került sor a 2 éve elinduló gyógynövényes projektünkre. A projektet kicsiben- önerőből kezdtük el megvalósítani, majd 2013-ban találtunk egy Leader pályázatot. A gyógyfüves kertet 810 tő új gyógynövény letelepítésével gazdagítottuk, ezen kívül bio egrest, szőlőt, csipkebogyót telepítettünk nagy tételben. A pályázatban még szerepelt egy nagy udvari teázó kialakítása fa bútorokkal, valamint kerti padok a gyógynövényes ágyások köré. Szerettük volna, ha ez a kert nemcsak a gyógynövényekről, hanem az egészséges szabadidő eltöltéséről is szól, ezért pályáztunk egy Kneipp útra is. Ezt az egy Kneipp utat önerőből még 3 Kneipp szigettel bővítettük. Ezen kívül van a kertnek egy működő ásott kútja, ami mellé egy vizes lemosásokra alkalmas szigetet hoztunk létre. A pályázat még tartalmazza az összes gyógynövényünk táblákkal való ellátását, valamint a kertünket egy kis részben szegélyező betonkerítésre a gyógynövényekről egy bemutató installáció felhelyezését. A kertünket körbe egy hosszú vizesárok szegélyezi. Körbe fakerítést építettünk, valamint a vizesárokra egy kis erdei hidat készíttettünk, ami egy akácos erdőbe (pihenő erdőbe) való bejutást tesz lehetővé. Ezt a Kneipp kezelésekkel felszerelt gyógynövényes birodalmat szeptember 9-én Dr. Veres András Megyéspüspök Atyánk megáldása után Dr. Eperjesi Tamás a NAKVI-VFI igazgatója, főigazgató helyettese nyitotta meg. A megnyitó ünnepségen egy előadásnak is részesei lehettünk, Magyarország egyetlen Kneipp orvosi diplomával rendelkező háziorvosa, Dr. Garda Károly Tudjuk-e Sebastian Kneipp mit adott nekünk? című előadásában ismertette meg a hallgató közönséget a Kneipp életérzéssel. A megnyitó rendezvény fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszter volt.

8 Kneipp kúra Csontos Mónika, Kneipp egészségfejlesztő konzultáns, A karitász elsődleges célja mindig az emberek segítése volt. Szerencsére már nem csak az anyagi támogatást érthetjük ez alatt. Mai rohanó világunkban az embereknek egyre nagyobb szüksége van a pihenésre, megnyugvásra, lecsendesedésre, a természetes gyógymódokra. A Castellum Teaház már két éve segíti az egészségét megőrizni vagy gyógyulni vágyó embereknek gyógyteáival, gyógynövényes lekvárokkal, olajokkal, levendulás termékeivel. A hangulatosan kialakított teázó alkalmas a kikapcsolódásra, feltöltődésre. Ezt egészíti ki 2014 szeptemberétől Ölbőn a nagyközönség számára is elérhető gyógynövényes kert. Az ölbői Szent Miklós Gyógyfüves Ház fejlesztése 2014-ben a Darányi Ignác terv keretében elnyert pályázati pénzből folytatódott. A megnyert összeget újabb 810 tő gyógynövény leültetésére és a kert rendezésére használtuk fel. A ház egy kültéri teázóval bővült, új kerítés készült, a gyógynövényekhez tájékoztató táblák kerültek, és németországi mintára elkészült több Kneipp út is. Sebastian Kneipp már az 1800-as években megállapította, hogy a túlfeszített életmód káros hatásainak enyhítésére a legalkalmasabb hely a természet. Kneipp tiszteletes fiatalon, a TBC utolsó stádiumából gyógyította meg magát vízkúrával. Ekkor kezdett el a víz gyógyító hatásával foglalkozni, majd ebből alakította ki öt elemből álló terápiáját. Ezek a hidroterápia, fitoterápia, táplálkozástudomány, mozgásterápia és a rendterápia. Úgy gondolta, ahhoz hogy rend legyen az életünkben; testünkben, lelkünkben minél több ponton kapcsolódnunk kell a természethez. Ha valakinek kedves és drága az egészsége, akkor teremtse meg a lehetőséget, hogy minél több időt töltsön a tiszta levegőn, és gondosan kerülje a rossz és elhasznált levegőjű légtereket Az egyik legjobb, legegyszerűbb módja, hogy a földdel és annak gyógyító energiáival kapcsolatba kerüljünk, a mezítláb járás. A talpon található reflexpontokon keresztül az egész szervezetre hatunk. A lábon több mint

9 Kneipp kúra Csontos Mónika, Kneipp egészségfejlesztő konzultáns, idegvégződés található. A reflexpontok ingerlésével javítható a zónának megfelelő szerv, testtájék egészséges energiaellátása. A talp masszírozása az egész szervezet működésére szabályozó, kiegyenlítő, harmonizáló hatással van. A stimulálás serkenti a vér- és nyirokkeringést, erősíti az immunrendszert, elősegíti a salakanyagok kiválasztását, szabályozza az enzim- és hormonháztartást, és nem utolsósorban csökkenti, illetve elmulasztja a fájdalmat. Beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Ezt fokozhatjuk azzal, ha különböző ingerek érik a talpat és a szervezetet. A Kneipp utak úgy kerültek kialakításra, hogy szakaszonként különböző anyagokkal vannak borítva, különböző méretű, simaságú kavicsok, fakéreg, tufa és homok váltakozik. Az útszakaszok között a puha fűben lehet sétálni. A napsütés, a jó levegő, a madárcsicsergés adott. Az utak mellett a gyógynövény szigetek színesek, illatoznak, hatnak több érzékszervünkre. A sétálgató emberek meg is kóstolhatják a növényeket. Jelenleg több mint 1000 tő ültetett gyógynövény ékesíti a kertet, mellette szabadon nőhetnek a máshol gazként, nálunk kincsként kezelt növények, mint a gyermekláncfű, csalán, százszorszép, kövér porcsin, libapimpó, stb. Minden lépésünkkel, amelyet az isteni természetben megteszünk, újabb és újabb növényekkel találkozunk, amelyek nagyon hasznosak és gyógyítóak számunkra Aki nem nyersen szeretné megkóstolni a növényeket, a teázóban ezekből készült teákat, szörpöket fogyaszthat, valamint megismerkedhet az egészséges táplálkozással. Teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvicsek, mangalica zsírral, zöldségekkel, bio gyümölcslekvárokkal megkent kenyérkék, gyógynövényes sütemények várják az ide látogató csoportokat. Kneipp szerint napközben négyszeri könnyű étkezés javasolt, sok főzelék, gyümölcs, kevés méz, teljes kiőrlésű kenyér, aludt tej és kevés hús fogyasztható. Kneipp étkezésre vonatkozó jelszava, hogy legyen egyszerű, jó, tápláló és olcsó. Úgy gondolta, a hazai élelmiszerek a legjobbak és az idegen égöv alatt termőket jobb, ha elkerüljük. Megtiltja a fehér kenyér fogyasztását és az ételek túlzott sózásától és fűszerezésétől is óvott. Az én végrendeletem című művében így fogalmazza meg alapelvét: se túl sokat, se túl keveset, se túl gyakran, mindent a maga idejében. Ameddig nem következik be átfogó változás táplálkozási szokásainkban, azok a gonosz kórok, amelyek az emberiséget megbetegítik nem szüntethetők meg, ellenkezőleg, még rosszabb lehet. A kertben adott volt egy ásott kút, mely tökéletesen illeszkedik a Kneipp kúrához. Így a hidroterápia is megvalósítható a hideg vizes lemosások, taposás, váltakozó karfürdő, lábfürdő segítségével. A kút mellett kialakításra került egy kavicsos taposó, ahol a hideg vizes lemosások elvégezhetőek. A víz az első számú, legkiválóbb és legáltalánosabb gyógyszer! Az egészséges ember számára kiváló szer egészsége és ereje megtartásához, betegségben is az első gyógyító szer, a legtermészetesebb, legegyszerűbb és ha helyesen alkalmazzák a legbiztonságosabb szer. A víz az én legjobb barátom és az is marad, amíg meg nem halok. A hideg víz jótékony hatását orvosilag igazolták. Hatásmechanizmusa: A hideg ingerek nyomán a vérerek először összehúzódnak. Ezután hogy a test hőmérsékletét megtarthassák 36,6 C- on, az erek megtelnek vérrel, a keringés felgyorsul. A váltakozó hideg és meleg vizes ingerlés edzi a bőr reakcióképességét és az erek rugalmasságát. A terápia így stimulálja a keringést, az anyagcserét és az ellenálló képességet valamint csökkenti a fájdalomérzetet. Mivel a bőrön számos vegetatív idegvégződés található, a kúra az idegeket is erősíti. A Kneipp kúrát ajánljuk: Idegrendszeri probléma: pl. álmatlanság, migrén, vegetatív funkciós zavar, neuralgia, övsömör, isiász, részleges bénulás. Szív- és érrendszeri betegség: pl. érelmeszesedés, koszorúérgörcs, magas vagy alacsony vérnyomás, érszűkület, visszér, Nőgyógyászati probléma: pl. kismedencei gyulladás, menstruációs rendellenesség, heves alhasi görcs. Visszatérő gyulladás, fertőzés: pl. felső légúti, húgyúti, emésztőszervi gyulladások Funkcionális és más szervi bántalom: pl. gyomorfekély, vese-, epekő, egyes bőrbetegségek, ízületi betegségek. Anyagcsere-betegségek: pl. cukorbetegség, elhízás, köszvény. Nem javasolt: Közvetlenül szívinfarktus után. Súlyos szív- és érrendszeri megbetegedésben. A pajzsmirigy túlműködése esetén. Előrehaladott daganatos megbetegedésben. Súlyos vesebetegségben. Terhesség alatt csak rendkívül óvatosan. Közvetlen étkezés után. Ha nincs kellően átmelegedve a szervezet és/vagy hideg a fürdőszoba. A Kneipp kúra nagy előnye, hogy könnyen elsajátítható és az esetek többségében otthon is alkalmazható. A megfelelő gyógynövények kiválasztásához, megvásárlásához segítséget nyújt a Castellum Teaház is, melynek termékei a gyógyfüves házban is megvásárolhatóak. Annak érdekében, hogy a kertbe érkező vendégeket szakszerű tanácsokkal láthassuk el és megfelelő kezelésben részesüljenek, elvégeztünk egy Kneipp egészségfejlesztő konzultáns képzést, kiegészítve gyógynövénytermesztő és fitoterapeuta tanulmányainkat. Kneipp filozófiáját követve valljuk, hogy A természet a legjobb gyógyszertár és Az egészség a kereskedelemben nem kapható csak életmódon keresztül.

10 A Castellum Teaházban kapható gyógynövények gyógyhatások Akácfa virág (Robinia pseudoacacia): Az akácvirág tea nagyon jó élvezeti tea, virágját nyersen is szokták enni, de nagy mennyiségben a nyers virág hányingert okoz. Íz javítónak is tehetjük keverékekbe. Nagyon jó gyomorsavtúltengésre, refluxra. Ilyenkor napi egy csészével kell fogyasztani. Kiváló köhögéscsillapító, nyálkaoldó. Görcsoldó, nyugtató, tonizáló, és székrekedésre is ajánlott. Korlátlan ideig iható, de kúraszerűen naponta csak addig kell inni, amíg az adott probléma meg nem szűnik. Apró bojtorján (Agrimonia eupatoria): Hasmenésre, gyomor- és bélhurutra, krónikus májgyulladásra antibakteriális hatása miatt alkalmas. Cukorbetegségeknél csökkenti a vizelet mennyiségét és csökkenti a szomjúságot is, stimulálja az emésztőrendszert. Torok- és szájgyulladásra, rekedtségre, mandulagyulladásra a gyulladáscsökkentő hatása miatt használható. Krónikus hangszalaggyulladásra énekeseknek, erős dohányosoknak, sokat beszélők számára ajánljuk. Szájban lévő sebeket is gyógyít. Erre a célra keverjük zsályával és szamócalevéllel. Legismertebb felhasználási területe a máj és az epe működésének szabályozása. A kelleténél magasabb húgysavszint, reuma és köszvény esetén ihatjuk teáját. Jó vízhajtó, fogyasztásával megelőzhető a vesekő és vesehomok képződés. Segíti a táplálékfeldolgozást, az emésztést. A lép működését szabályozó hatása miatt vérszegénységre is ihatjuk. A hólyag renyheségére, inkontinenciára, gyermekeknél ágybavizelés ellen is hasznos. Ilyenkor ülőfürdőt készítünk belőle. Aranyvessző (Solidago virgaurea): Vízhajtó hatása miatt vese- és hólyagbántalmakra, vesekőre és ödémára, hólyaghurutra, vesegyulladásra használjuk. Epeserkentő, májtisztító tulajdonsága van. Gyulladáscsökkentő, ezért vastagbélgyulladásra, nyálkahártya gyulladásra, fehérjevizelésre, candida gombára és hüvelygombára egyaránt jó. Összehúzó hatása miatt hasfogó. Immunrendszerünket erősíti, antiallergén hatású. Árnika (Arnica montana): Gyulladás- és fájdalomcsökkentőként ismeretes, külsőleg fertőtlenítő, sebgyógyító hatású, továbbá kelések, vérömlenyek, csonttörések okozta ödémák, zúzódások, rándulások kezelésére ajánlott. Enyhíti a rovarcsípések okozta viszketéseket, ismeretes fertőtlenítő hatása is. Reumatikus panaszokra is kiváló gyógyír. A homeopátia a túlerőltetés okozta izomfájdalmak kezelésére alkalmazza. Az árnika segít a felületi visszérgyulladás gyógyulási folyamatában. Bazsalikom (Ocimum basilicum): A növény cseranyagai és illóolajai a felfúvódást csökkentik, valamint gyomorrontás esetén segítenek. A bazsalikomnak ismeretes étvágyjavító, szélhajtó, köhögés csillapító hatása. Ismert vizelethajtó hatása is, bár ritkán alkalmazzák erre a célra. Jó idegerősítő. A gyógynövény csökkenti a magas vérnyomást, és megvéd a stresszes állapot kialakulásától. Szoptató anyukáknál serkenti a tejelválasztást. Antibakteriális hatása miatt torokgyulladásoknál öblögetőszerként, kenőcsökben nehezen gyógyuló sebekre alkalmazzák. Bodzavirág (Sambucus nigra): Virágja vízhajtó, lázcsillapító, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. A kellemes illatú szárított virágból készül jóízű, finom teája, melyet megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használunk. Nátha esetén napi 2-3 csészével ihatunk, amilyen forrón csak lehetséges. Hatékonyságát növeli, ha forró lábfürdővel egészítjük ki a kúrát: lefekvés előtt jó meleg vízben áztassuk lábunkat, közben forró bodzateát kortyolgatva, majd azonnal bújjunk ágyba. Ilyen módon kiizzadjuk a náthát, azaz méregtelenítjük szervezetünket, meggyorsítjuk a gyógyulást.

11 A Castellum Teaházban kapható gyógynövények gyógyhatások Borágó (Borago officinalis): Gyógyító hatása kalcium- kálium- és egyéb ásványi só-tartalmának köszönhető. Flavonoidokat, alkaloidokat és némi illóolajat tartalmaz. A magjában található gamma-linolénsav csökkenti a vér zsír- és koleszterin-szintjét. Teája vizelethajtó hatású, alkalmas vese- és hólyagbántalmak enyhítésére. Leveleinek forrázata serkenti a mellékvesék működését, ezért gyakran alkalmazzák pánikbetegség esetén szorongás oldására. Borsikafű (Satureja hortensis): Teája bizonyítottan jó étvágytalanság, felfúvódás, bélhurut, köhögés, torokgyulladás esetén; köptető és toroköblögető szer. Alacsony vérnyomásúaknak is ajánlott. Borsmenta (Mentha piperita): Már az ókorban felismerték a mentalevél emésztés- és étvágyjavító jótékony hatását. Később alkalmazták gyomor-, epe-, bélbántalmak ellen, de a borsmenta csökkenti a hányingert is. Bizonyítottan jó szélhajtó, görcsoldó, idegnyugtató, fejfájás-csillapító, fertőtlenítő, vértisztító, és hatásos a légúti megbetegedések kezelésében. A menstruációs zavarok ellen is alkalmazzák. Cickafark (Achillea collina): Kiváló gyulladáscsökkentő, hüvely- és méhgyulladásra, nyálkahártya és fogínygyulladásra használható. Sebösszehúzó, sebgyógyító hatású. Csökkenti a menstruációs vérzést és görcsöket. Hasi fájdalmakra, puffadásra, emésztésjavításra is kiváló. Serkenti az epeváladék termelést. Húgyúti betegségekben, légzőszervi bajoknál nélkülözhetetlen. Citromillatú kakukkfű (Thymus x citriodorus): Teája világossárga, kellemes citromillatú. Fogyasztása vagy a vele történő gargalizálás jó gyógyír köhögés, torokfájás esetén. Illóolajai erőteljes baktériumölő, fertőtlenítő, szélhajtó, görcsoldó hatásúak. A torokgyulladást csillapítja a friss levelek rágcsálása. Citromfű (Melissa officinalis): Elsősorban idegerősítő és nyugtató hatása ismert. Görcsös, ideges hányás esetén apránként elkortyolgatva kell egy csészével meginni belőle. Vízhajtásra reggel éhgyomorra egy csészével igyunk. Megfázás, influenza esetén izzasztásra használható-ágyban fekve forrón kell ilyenkor meginni belőle legalább két csészével egymás után. Emésztésjavításra étkezés előtt fogyasszanak belőle egy csészényit. Ha alvási problémákra isszuk, este lefekvés előtt tanácsos egy langyos csésze teát elkortyolgatni. Csalánlevél (Urtica dioica): Egyik legjobb vértisztító növény, feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, eltávolítja a szervezetből a mérgeket. A vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti, csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért hatékonyan alkalmazható köszvény, ízületi gyulladások, reumatikus megbetegedés kezelésére. A vese- és hólyagkő képződésre hajlamosaknak érdemes rendszeresen csalánteát fogyasztaniuk, mert segítségével még idejében kiválasztódik a homok. Tisztító, összehúzó hatásának gyomor- és bélhurut esetén is hasznát vehetjük. Teája élénkítő hatású, sok vitamint és ásványi anyagot (pl. vasat) tartalmaz. Csipkebogyó (Rosa canina): Enyhe vízhajtó. Szabályozza az erek áteresztő képességét, erősíti az érfalakat, ezáltal gyorsítja a véráramot. Ennél fogva érszűkület, érelmeszesedés megelőzésére, kezelésére használható. B, C és K vitamin található benne. Termésében sok C-vitamin van, egy kicsi bogyóban több, mint egy nagy citromban! Ezért nem szabad forrázni. Fontos téli vitaminforrás a nátha megelőzésére. A csipkehús kedvezően hat a cukorbetegségre, jó emésztésjavító. Immunerősítő hatása van, különösen ajánljuk stressz oldásra, dohányosoknak pedig azért, mert a dohányzás sok C-vitamint von el a szervezetből. Nyugtatja az idegeket, általános erősítő hatása van. Diófa levél (Juglandis folium): Hagyományos fel- használása: tonizáló, stimuláló, emésztést elősegítő és salaktalanító. Ezért ajánlják angolkórra, nyirokrendszeri betegségekre, tüdő- és csonttbc-re. Jól megfigyelhető hatása van az emésztőrendszerre és az izomzatra. Vértisztító, serkenti a máj tevékenységét és a vérkeringést. Cukorbetegséget is kezelnek vele, mert szabályozza az anyagcserét, csökkenti a vércukrot, enyhíti a szomjúság érzetet, csökkenti a vizelések számát és megakadályozza a szövődmények kialakulását. A levelek összehúzó hatásúak, ezért enyhe hasmenésre és gyomorhurutra használják. Külsőleg nőgyógyászati problémákra (fehérfolyás, méhgyulladás), ekcémára, tejallergiára, korpára és hajhullásra, visszérsebekre, szemhéj duzzanatra, mandulagyulladásra és fekélyes sebekre használják. Erdei mályva (Malva sylvestris): Belsőleg a virágot, ritkábban a levelet a székrekedés és a görcsös vastagbélgyulladás tüneti kezelésére, valamint köhögéscsillapítóként használják hörgőbántalmak esetén. Külsőleg, a bőrgyógyászatban bőrbetegségeknél viszketéscsillapítóként és bőrnyugtatóként alkalmazzák. A szájüreg betegségeinél fájdalomcsillapító, nyálkahártya-nyugtató hatású. Édeskömény (Foeniculum vulgare): Az édeskömény hatóanyagainak görcsoldó, antiszeptikus és köptető hatása van. Enyhe emésztési zavaroknál segít az édeskömény. Ennek oka, hogy az anetol fokozza az izomzat mozgását a gyomorban és a belekben, valamint görcsoldó hatású is. Ezzel segít puffadás, bélgázok és görcsös hasi fájdalmak esetén. Az anetolnak étvágynövelő hatása is van. Szoptatásnál ketten is profitálnak a jótékony hatásból. Ha szoptató anyák isznak édeskömény teát, két legyet is ütnek egy csapásra: egyrészt ezzel növelik a tejtermelést, másrészt az összetevők az anyatejen át átkerülnek a kisbabába, és nyugtatóan hatnak, valamint segítik a baba emésztését. Megfázás esetén az étkezéssel bevitt édeskömény jó hatással van a hörgőkre, segít az ún. száraz köhögésnél. Ráadásul növeli a légutakban található csillószőrök mozgását, így jobban felköhöghető a váladék. Az édesköménynek gyulladáscsökkentő hatása is van, és segít megakadályozni a kórokozók elszaporodását. Fagyöngy levél (Viscum album): Leginkább vértolulásra, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre és szívritmus szabályozásra használjuk. Az erek áteresztő képességét javítja, ezáltal jó szédülésre, fülzúgásra, visszérre, javítja a koncentrációs képességet. Vízhajtó hatása is van. Mindenféle seb,-méh,-tüdő,-orrvérzést csillapít. Köhögésre, szamárköhögésre, asztmatikus és egyéb görcsökre jó. Nyugtató hatása miatt epilepsziás rohamok megelőzésére, fejfájásra is használjuk. Javítja az immunrendszer működését. A méh izomzatát erősíti, növeli a pete megtapadásának esélyét, a fogamzást. Kis mértékben csökkenti a vér cukorszintjét. Fehér árvacsalán (Lamium album): Bizonyítottan jó légúti megbetegedésekre, de alkalmazzák még a húgyutak hurutos megbetegedései, fertőzései esetén is. Gyomor- és bélpanaszok kezelésére is kiváló. Külsőleg bőrbetegségek, visszércsomók, aranyér, lábszárfekély kezelésére és a szájüreg, torok gyulladásainak mérséklésére használják. Fekete üröm (Artemisia vulgaris): Teája kiváló étvágyjavító és epeműködést serkentő, de használják görcsoldóként és bélféregűzőként is. Zsíros ételek fogyasztása során serkenti az epe termelődését. Fodormenta (Mentha crispa): Hatóanyagainak köszönhetően jó szélhajtó, görcsoldó és emésztésjavító hatású (epetermelést fokozó), de gyomorerősítőként is elfogadott. Illóolaját megfázás esetén inhalálásra használják. Meghűlés esetén köhögéscsillapító hatású. Gyermekláncfű (Taraxacum officinale): A keserűanyagok serkentik az emésztést, így a gyermekláncfű

12 A Castellum Teaházban kapható gyógynövények gyógyhatások esetén alkalmazzák. A gyógytea fogyasztása vagy az azzal történő gargarizálás, jó gyógyír köhögés, torokfájás esetén. Emeli az alacsony vérnyomást, külsőleg használva csillapítja a rovarcsípések okozta viszketéseket. Komló (Humulus lupulus): A komló bizonyítottan jó nyugtató- és altatószer, de használják étvágytalanság és gyomorpanaszok ellen, továbbá idegi eredetű hasmenés esetén is. Gyakran más növényi nyugtatókkal (macskagyökérrel) együtt alkalmazzák. Teája többek között a változókor problémáira ajánlott. Kökény (Prunus spinosa): Drogját áprilisban szedhető virágai, októberben gyűjtött termései adják. A szárított virágokból készített forrázat vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti betegségek ellen használható. C-vitaminban gazdag terméseit október végén szedjük, ha már kissé megcsípte a dér. A termésekből készített lekvár, bor, pálinka vagy likőr betegségek után kiváló roboráló szer, immunrendszer- és idegerősítő. Zsírcsökkentő hatású, fogyókúra esetén nélkülözhetetlen. Méregtelenítő és vértisztító hatása miatt bőrkiütések megszüntetésére is alkalmazhatjuk. Körömvirág (Calendula officinalis): Virágának forrázata megkönnyíti az emésztést, fogíny ápolására szájvízként is használják. Kivonatait gyomor- és nyombélfekély kezelésére, külsőleg visszérgyulladásra rosszul gyógyuló sebek, bőrelváltozások gyógyítására, fehérfolyás elleni öblítők alkotórészeként alkalmazzák. Fertőtlenítő és gyulladásgátló, valamint sebgyógyulást elősegítő tulajdonságai miatt bőr-és szájüregi betegségek kezelésére ajánlott. Használják bőrrepedések, kisebb sebek, rovarcsípések és napsugárzás okozta bőrgyulladás esetén is. Közönséges galaj (Galium mollugo): A közönséges galaj, nagyon hasznos, az egész mirigyrendszerünket védő gyógynövény. Különösen ajánlott pajzsmirigykiváló étvágygerjesztő és emésztést javító gyógynövényünk, melynek gyulladáscsökkentő hatása is van. Hatóanyagai epe- és májbántalmak esetén jótékony hatással vannak a szervezetre. Teáját régóta fogyasztják vizelethajtóként és vértisztítóként, mivel fokozzák a máj és a vesék aktivitását. Reumás panaszok, fájó ízületek esetén ajánlott a gyermekláncfűvel történő borogatás. Gyújtoványfű (Linaria vulgaris): Emésztésjavító, májműködést serkentő hatása van. Epehólyag gyulladásnál, hashajtónak, vizelethajtónak használjuk. Inkontinenciára, prosztatára, aranyérre egyaránt hasznos. Bőrfertőzésekre, fekélyekre, kiütésekre, pikkelysömörre is használjuk külsőleg borogatás formájában. Bőrhidratáló, bőrnyugtató tulajdonsága van. Terhesség alatt nem ajánlott a fogyasztása. Hársfavirág (Tiliae flos): A hársfa teája nyugtató hatású, jó kisebb szívzavarok ellen, azonban a legjobb tulajdonsága, hogy kiváló slejmoldó valamint izzasztó hatású. Ha gyötör bennünket a megfázás több tünete, akkor egy jó mézes hársfa-virág tea kiváló kiegészítője lehet a kúrának. Természetesen izzasztó hatása csak akkor ér valamit, ha van időnk kifeküdni a betegséget. Lábadozás alatt reggel és este fogyasszunk belőle, azonban a betegség heveny tünetei alatt érdemes folyamatosan inni. Oldja a légutakban keletkező váladékot, ugyanakkor köhögéscsillapító hatású is. Hörghurut esetén is alkalmazzák. Idegerősítő, vértisztító hatású. Vizelethajtó. Görcscsillapító hatású. Indás ínfű (Ajuga reptans): Az indás ínfüvet a népi gyógyászatban máj- és epebántalmakra használják, ugyan napjainkban már elvétve. Öblögetéssel a szájüreg és a torok gyulladására is hatásos segítség. Jázmin virág (Jasminum): Emeli az energiaszintet és a növeli a koncentrációképességet. Erősíti az immunrendszert, segít a megfázás, és influenza elleni védekezésben. Csökkenti a stresszt. Csökkenti sok krónikus betegség kialakulásának veszélyét, mint például a cukorbetegség, szív-és érrendszeri betegségek, rák. Csökkenti a koleszterin szintet, zsírt éget, segít a fogyásban. Csökkenti az izom, és ízületi fájdalmakat. Antidepresszáns: kellemes illata oldja a szorongást, megnyugtatja az elmét, boldog romantikus gondolatokkal tölti meg, és az elégedettség érzésével erősíti a bizalom érzését. Hatásos görcsoldó: asztmatikus görcsös köhögés esetén, különböző eredetű bélgörcsök, és görcsös fájdalmak esetén. Köptető: segíti a váladék kiürülését megfázás esetén, és nyugodt alvást biztosít éjszakára. Csökkenti a rekedtség, gégegyulladás tüneteit. Emmenagogue hatású; ez azt jelenti, hogy segíti a menstruáció lefolyását olyan nőknél, akik fájdalmas, szabálytalan ciklussal rendelkeznek. Megakadályozza a korai menopauza kialakulását, és kezeli a menstruációt kísérő egyéb kellemetlen tüneteket, mint a fáradtság, ingerlékenység, rossz közérzet, hányinger. Kamilla (Matricaria recutita): A kamillában előforduló illóolajok főleg gyulladáscsökkentő hatásúak. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a vírusos, illetve bakteriális légúti fertőzések tüneteit, és e megbetegedések esetén jól érvényesülhet a drog immunrendszeri működést serkentő hatása is. A tápcsatorna gyulladással járó megbetegedései esetén is alkalmazzák. Gargarizálással vagy szájöblögetéssel megszüntethető a fogíny, a száj és a torok gyulladásai. Hörghurutban inhalálószerként alkalmazható. Szájban lévő sebek, afták esetén sokszor a kamillás öblögetés a megfelelő gyógyír. Tea formájában rendszeres fogyasztása enyhíti a gyomorpanaszokat, rosszullétet, a hányingert és a bélgyulladás tüneteit. Külsőleg bőrbetegségeket, pattanást (akne), tályogot, nehezen gyógyuló sebeket illetve körömágygyulladást kezelnek vele. Szemborogatásra is kiválóan alkalmas. A nőgyógyászatban is használták menstruációs görcsök enyhítésére és a vajúdás idejének lerövidítésére. Fürdők, öblítések, gőzfürdők formájában nagyszerűen bevált az altesti gyulladások (hüvelygyulladás, aranyér, lábszárfekély) esetén is. A kamilla a hasfájós babákat megnyugtatja, görcseiket elmulasztja. A szépségápolásban is gyakran használják, a bőr szárazságát, viszketését, gyulladását csökkenti. Jót tesz a hajnak, mert kifényesíti és nyugtatja a fejbőrt. Kék búzavirág (Centaurea cyanus): Forrázatát külsőleg szemgyulladásra borogatására, torok- öblögetésre használják. Teáját magában nem fogyasztják, adalékként a drogját étvágyjavító, görcsoldó, erősítő teakeverékekhez adják. Kerek repkény (Glechoma hederacea): Teáját teakeverékekben légcsőhurut, emésztési zavarok ellen, a népgyógyászatban epe-, vese-, gyomor- és légzőszervi megbetegedések ellen használják. Enyhe nyugtató hatása igazolt. Kerti izsóp (Hyssopus officinalis): Teája izzadásgátló, gyulladáscsökkentő, megfázás elleni, görcsgátló hatása van. A levelek és virágok főzetét a tüdő, orrüreg és torok gyulladásos betegségeiben alkalmazzák, és külsőleg zúzódások borogatására, a dagadás és elszíneződés megakadályozására. Köhögéscsillapító, vérnyomást emelő, asztmás, hurutos panaszok esetén használjuk, de szélhajtó, gyomorerősítő, izzadást csökkentő hatása is van. Magas vérnyomás esetén ellenjavallt. Kerti kakukkfű (Thymus vulgaris): A kakukkfű illóolajai erőteljesen baktériumölő, fertőtlenítő, emellett szélhajtó, görcsoldó hatásúak. A keserű- és cseranyagok élénkítőleg hatnak az emésztésre, mert fokozzák az emésztőnedvek termelődését. A torokgyulladást a friss levelek rágcsálása csillapítja. Csökkentik az étvágytalanságot, serkenti az emésztést. Sokan légzőszervi panaszok

13 A Castellum Teaházban kapható gyógynövények gyógyhatások problémákkal bajlódóknak. Kiváló a pajzsmirigy alulés túlműködésére is. Napi egy csészével kell ilyenkor gargarizálni napközben többször, majd a teát le kell nyelni. Bőrbetegségek kezelésére is használatos. Teája a serdülőkori pattanásokra is nagyon jó hatással van. Napi egy csészével kell elfogyasztani belőle a fiataloknak két hétig. Ha nagyon makacs a pattanás, hosszabb ideig is fogyasztható. Lándzsás útifű (Plantago lanceolata): Hatóanyagának és a nyálkaanyagoknak köszönhetően az útifű jó baktériumölő, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító, ezért például összezúzott levele hasznos gyógyír lehet rovarcsípések, kisebb égési sérülések esetén. Teája nyálkaoldó és köhögéscsillapító, légúti megbetegedések esetén használják. Használják gyomorégés és légúti hurut ellen is. A száj-, toroknyálkahártya gyulladásai esetén öblögetés, gargarizálás formájában használható fel. Levendula (Lavandula angustifolia): Teája idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatása is. A levendulavirágokat gyakran alkalmazzák nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomorés bélbántalmak kezelésére. Régóta használják rovarcsípések esetén is. Kiváló gyógyír reumás fájdalmak, idegzsába kezelésére fürdő és bedörzsölőszer formájában. Lestyán (Levisticum officionale): Gyomorégésre az egyik legjobb gyógynövény. A lestyánt elsődlegesen vizelethajtóként ödémák levezetésére használják. Vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére alkalmas. A népi gyógyászatban gyomorerősítőként, emésztést serkentő szerként használják. Libapimpó (Potentilla anserina): Igen hatásos hasmenés és bélhurut ellen. A növény simaizom- görcsoldó hatást fejt ki. Külsőleg használják aranyér kezelésére. Teája görcsoldó volta miatt a menstruációs fájdalmakat is enyhíti. Majoránna (Majorana hortensis): Gyomor-, bél- és epebántalmak enyhítésére kiválóan alkalmas. Az illóolajok görcsoldó, szélhajtó, étvágygerjesztő, köhögéscsillapító és nyákoldó hatása jól ismert. Meghűlés idején az orrdugulást megszünteti, hogy ha a majoránnafüves kenőcsöt az orr belsejébe és környékére kenjük. A majoránna kivonatát és illóolaját kenőcs és bedörzsölőszer formájában reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazzák. Mezei katáng (Cichorium intybus): A katángkóró májat, vesét, lépet tisztít, az epehólyag tökéletes kiürítését segíti elő, leválasztja a vizet, étvágygerjesztő, sárgaság ellen jó hatású. Elősegíti a bélműködést, nem engedi, hogy az elfogyasztott étel mind felszívódjon és lerakódjon a szervezetünkben. Ebből eredően a fogyasztóteák egyik alkotóeleme. A máj és az epehólyag működésének elősegítésére kúraszerűen alkalmazzuk. A víz elhajtására naponta minden reggel kell egy csésze teát meginni két-három napig. A lép tisztítására egy héten két alkalommal igyunk meg egy-egy csésze teát a nap bármely szakában. Étvágygerjesztőül is használható a katáng. Ebből a célból napi két csésze tea javasolt, reggel és délben étkezés előtt. Fogyasztó teának egy rész mezei katáng, egy rész veronika, és egy fél rész fehér árvacsalán (virág, levél) keveréke javasolt. Mezei menta (Mentha arvensis): Antibakteriális, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, fájdalomcsillapító, elősegíti az izzadást. Mezei zsurló (Equisetum arvense): Elsősorban veseműködés javítására szolgál, vízhajtó hatása kísérletileg igazolt. Vesekövet, vesehomokot lehet vele elhajtani, mindenféle húgyúti fertőzést megszüntetni. Szilícium és szerves ásvány tartalma miatt kiváló tonizáló, erősítő hatású. Csontok, köröm erősítésére is használjuk. Csontritkulás esetén porrá őrölve kell fogyasztani. Jó vérzéscsillapító orrvérzés, tüdővérzés, bőséges havivérzés esetén. Általános tisztítója a szervezetnek, segít a lerakódott zsírok oldásában, ezért fogyasztó hatása is van. Tüdőbajra is ajánlják. Köszvény, reuma esetén is alkalmazzák. Fogszuvasodást is meg lehet vele előzni. Nagy útifű (Plantago major): Allergiára, köhögésre, külsőleg rovarcsípésre, sebgyógyításra, ekcémára, aranyérre. Nyálkaoldásra és köhögéscsillapításra kiváló. Erre a célra szirup formájában is fogyaszthatjuk. Napraforgó szirom (Helianthus annuus): lázcsillapító, nyugtató, vérnyomáscsökkentő Nyírfa levél (Betulae folium): Az egyik legjobb vízhajtó, veseműködést segítő gyógynövény. Vesehomok hajtásra, vesekő megelőzésre egyaránt használható. A húgyhólyag bakteriális és gyulladásos bántalmaira reggel éhgyomorra kell fogyasztani egy csészével, amíg nem múlnak a panaszok. Szív-és veseelégtelenség esetén nem ajánlott! Orbáncfű (Hypericum perforatum): Az orbáncfű egyre ismertebb, igen kiváló gyógynövény idegességre és depresszióra. Németországban, ahol az emberek 82 %-a választja a gyógynövényeket a gyógyszerekkel szemben, az orbáncfű teát antidepresszánsként, általános hangulatjavítóként, stresszoldóként, nyugtatóként írja fel az orvos. Szezonális depresszióra, lelki betegségekre, még dadogásra is ajánlják. Segíthet a nikotin, alkoholfüggőség leküzdésében. Mivel igen erős immunerősítő hatása van, AIDS-es betegek terápiájának is része. Vírusölő tulajdonsága miatt HIV vírusnál, herpeszvírusnál, hepatitisz B és C vírusnál bizonyul hatásosnak. Használható még epehajtóként, görcsoldóként, vízhajtóként és nyálkaoldásra. Emésztésjavító, savcsökkentő hatása is van. Vérhígító mellé nem ajánljuk, és azt is tudni kell, hogy a fogamzásgátló tabletták, antidepresszánsok, nyugtatók, epilepszia ellenes és fájdalomcsillapító gyógyszerek hatékonyságát csökkenti. Túlzott fogyasztása fehérbőrű egyéneknél fényérzékenységet okozhat. Orvosi pemetefű (Marrubium vulgare): Az orvosi pemetefű keserű erősítőszer étvágytalanság vagy kisebb emésztési zavarok esetén. Makacs köhögés és légúti gyulladások kezelésében szintén alkalmazzák. A virágos hajtásvégeket epehajtóként javasolják az epekiválasztás zavarai esetén. Külsőleg a pemetefű a fekélyek, a gennyes vagy rosszul gyógyuló sebek kezelésére alkalmas. Keserűanyagainak köszönhetően az orvosi pemetefű segíti az emésztést, és általános étvágy-, illetve anyagcsere-fokozó. A növény virágos hajtásvégeinek köptető hatása van, valamint serkenti a hörgőkben lévő váladék elfolyósítását. A légutakban gyulladáscsökkentő hatású, enyhíti a légcsőhurut tüneteit. Orvosi zilíz (Althaea officinalis): Az orvosi ziliz levelét és gyökerét a száj és a garat gyulladásos megbetegedéseikor, továbbá köhögés csökkentésére használják, de alkalmazzák az emésztőszervek hurutos megbetegedései esetén is. A gyomor-béltraktus nyálkahártyáinak enyhe lefolyású gyulladásai kezelésére ajánlott. Régóta népszerű gyógyír torokfájás, rekedtség esetén is. Papsajt mályva (Malva neglecta Wall): A növény a felső légutak megbetegedéseinél (köhögés, rekedtség, torokfájás) hatékonyan alkalmazható, de használják gyomor- és bélhurutok esetén is. Pásztortáskafű (Capsella bursa-pastoris): A pásztortáska menstruációs ciklus szabályozó. Ez a tulajdonsága a középkor óta ismert. A méhizmokat stimulálja, így csökkenti a menstruációs fájdalmakat. Réti füzény (Lythrum salicaria): Régebben vérzéscsillapítóként használták. Manapság hasmenés elleni homeopátiás szerekben időnként még feldolgozzák. Teáját bélhurut, vérhas és tifusz elleni háziszerként ismerik. Használják gyomor- és bélvérzés ellen, külsőleg pedig vérző aranyér kezelésére, valamint toroköblítésre is. Rozmaring (Rosmarinus officinalis): A rozmaring

14 A Castellum Teaházban kapható gyógynövények gyógyhatások kiváló étvágygerjesztő, emésztést javító, frissítő, serkentőleg hat a központi idegrendszerre és fokozza a vérellátást. Ismeretes jó görcsoldó, baktériumölő tulajdonsága, de alkalmazzák menstruációs, változókori panaszok, vérkeringési zavarok esetén is. Fejfájás ellen szintén javallott. Illóolaja kiváló hajkondicionáló. Külsőleg illóolaját használják bedörzsölő szerekben fájdalomcsillapításra izom és ízületi panaszok esetén. Szamóca levél (Fragaria vesca): A növényt gyomor- és bélrendszeri zavarok (bélhurut) esetén alkalmazzák, ismert hasmenés elleni hatása is. Szájnyálkahártya-gyulladás esetén langyos főzetét használják öblögetéshez. Az erdei szamóca levelének forrázatai és főzetei véralvasztó, erős fitocid (mikrobaölő) hatásúak, emellett csökkentik a vérnyomást, javítják a szívműködést, és használják gasztritisz, kolitisz esetében is. Százszorszép (Bellis perennis): teája vizelethajtó, vértisztító, vérnyomást csökkentő és izzasztó hatású. A népi gyógyászatban légúti hurutok kezelésére használták. Jó nyálkaoldó hatású. A homeopátiában zúzódások, izomfájdalmak valamint bőrbetegségek kezelésére alkalmazzák. Szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides): Köhögés, torokfájás, aranyér, hasmenés. Teáját bélhurut és légcsőhurut ellen, izzasztó és vizelethajtó hatása miatt fogyasztják. Összehúzó hatása révén a hasmenés ellen is alkalmazható. Szurokfű (Origanum vulgare): Köhögéscsillapítónak, hörgő- és hangszalaggyulladás, rekedtség esetén használjuk. Étvágyjavító, görcsoldó, antiszeptikus, élénkítő, köptető, emésztést könnyítő, epehajtó, valamint gyenge vizelethajtó és izzasztó hatása is van. Székrekedést szüntet. Reumát, köszvényt kezelhetünk vele. Tárkony (Artemisia dracunculus): A tárkony elsősorban az emésztésre hat jótékonyan: enyhíti a hasi görcsöket és növeli az étvágyat is. Mivel a gyógynövény enyhén nyugtat is, ezért előszeretettel használják kimerültség leküzdésére, alvásproblémák kezelésére, de segíti a menstruációt és az epe termelését a májban, és ezáltal az emésztést is elő tudja segíteni. Felgyorsítja a mérgező anyagok eltávolítását a szervezetből. E folyamat támogatásaként érdemes tárkony teát inni. Tejoltó galaj (Galium verum): Vízhajtó, görcsoldó hatása van. Vese és epebajokra, epilepsziára, mirigydaganatokra használjuk. Veseműködés javítására, húgyúti gyulladásra reggel egy csésze teát kell inni éhgyomorra. Addig kell inni, míg a panaszok el nem múlnak. Májfertőzésre, epehólyag gyulladásra napi 1-3 csészével igyanak étkezések előtt. A mirigyrendszer működésének javítására heti 2-3 csésze tejoltó galajból készült tea ajánlott. Külsőleg pikkelysömörre, övsömörre, nehezen gyógyuló és égési sebekre használható a teája borogatásként vagy lemosásra. Tyúkhúr (Stellaria media): Számos gyógyhatását ismerjük: epe-és veseműködést segít a teája, kőoldó hatása is van. Egyike azon ritka gyógynövényeknek, melyek a vérben lévő koleszterinszintet csökkentik. Antiszeptikus tulajdonsága miatt használjuk még légúti betegségekre, köhögésre, tüdőbajra, valamint emésztési zavarokra. Reumát is jól lehet kezelni vele vízhajtó hatása miatt. Kiváló zsíroldó tulajdonsága teszi alkalmassá az epeműködés javítására, a vérzsír bontására, emiatt fogyasztó hatása is van. Csökkenti a tejelválasztást. Aranyérre, ekcémára, fekélyekre érösszehúzó, sebgyógyító hatása miatt alkalmas. Terhesség, szoptatás alatt nem ajánlatos fogyasztani. Vad szeder levél (Rubus fruticosus): Forrázata leginkább az ízületi betegségekre (reuma, köszvény) és a cukorbetegségre hatásos. Kezdődő cukorbetegségre napi 1-2 csészével, köszvényre napi 1 csészével kell inni. Az immunrendszer hibás működését, vérszegénységet, fogínyvérzést, lázat, bőrkiütést, menstruációs rendellenességeket is kezelhetünk vele. Tonizáló és méregtelenítő hatása egyaránt van. Antibakteriális tulajdonsága teszi alkalmassá a húgyúti betegségek, a fehérfolyás kezelésére. Tannin tartalma miatt összehúzó hatású, hasmenés ellen eredményes. Izzasztásra és vizelethajtásra is használják. Külsőleg: Bőrirritáció esetén lemosóként lehet használni bőrlágyító, hámlasztó tulajdonsága miatt. Elmulasztja a pigmenfoltokat. Nyálkahártyagyulladásra, mandulagyulladásra öblögetőként használjuk. Gargarizálni torokfájás, afta, torokfekély, szájgyulladás esetén kell vele. Levelének forrázata sebek tisztítására és gyógyítására is alkalmas. Vasfű (Verbena officinalis): Bizonyítottan jó nyálkaoldó, immunerősítő, köhögést csillapító hatású, felső légúti hurutok kezelésére használják. A népi gyógyászatban a légző- és emésztőrendszeri panaszok enyhítésére alkalmazták, így máj- és epebántalmak esetén is. A növény közismerten jó erősítő, étvágyfokozó hatású. Áldott állapotban lévő nők ne használják. Veronikafű (Veronica officinalis): A vértisztító teák kedvelt adaléka. A friss csalán csúcsával együtt segít kigyógyulni a krónikus ekcémából. Vértisztító hatása mellett csökkenti az érelmeszesedést, de meg is óv attól. Érzékeny gyomrúak is alkalmazhatják, mint gyomorerősítő szert, ami az emésztést is serkenti, de megszünteti a gyomorhurutot és a bélzavarokat is. A köhögést, száraz hörghurutot csillapítja. Kiváló sebgyógyító növény: gyulladásos és nehezen gyógyuló sebekre is ajánlott. Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus): A fecskefűnek görcsoldó, baktériumölő hatása van. Külsőleg a bőr kóros elváltozásai (ekcéma, szemölcs, tyúkszem) kezelhetők vele. Erősen mérgező hatású, így használata különös óvatosságot követel, csak orvosi felügyelet mellett alkalmazható. Túladagolása súlyos zavarokat okoz, akár halálhoz is vezethet. Terhesség alatt fogyasztani szigorúan tilos, gyermekektől távol tartandó. Vörös here (Trifolium pratense): kalciumban, fitoösztrogénben, ásványi anyagokban, nyomelemekben, proteinekben és flavonoidokban gazdag növény. Meggátolja a rákos sejtek növekedését. Változó korban lévő nőknek segít helyreállítani az ösztrogénszintet, enyhíti a menopauza kellemetlen tüneteit és meggátolja a melldaganat kialakulását. Gyermekáldásra váró nőknél fokozza a termékenységet. Csersavtartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a nyálkahártya gyulladásainak kezelésére, gyulladásos eredtű hasmenés esetén, valamint olyan bőrbetegségek gyógyítására, mint az ekcéma vagy a pikkelysömör. Külsőleg alkalmazva puhítja a láb kemény és kidagadó visszereit és a fekélyeket. A főzetéből készült ülőfürdő hatásos lehet enyhe hüvelyi folyás kezelésére. Zsályalevél (Salvia officinalis): A levelek forrázata illóolaj- és cseranyag-tartalmuknál fogva fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladásgátló hatásúak. A zsályatea hatását elfogyasztása után 2-3 óra múlva fejtik ki, izzadás, bélhurut kezelésére kiváló. Egyes országokban ezért is nevezik növényi aszpirinnek. A meleg zsályatea kitűnő toroköblítő a szájban fellépő betegségek enyhítésére. Náthánál és szamárköhögésnél tejben főzik meg a leveleket. A gyógytea jó hatással van a fogíny-, száj- és torokgyulladásra. Keserű íze miatt kitűnő étvágyjavító, gyenge gyomorerősítő, megkönnyíti az emésztést. Zsázsa levél (Lepidium sativum): Sok benne a C-vitamin, ezért fogyasztása főleg télen előnyös. Tartalmaz még karotint, B vitaminokat és sok ásványi sót főleg káliumot, kalciumot, foszfort, nátriumot, jódot és vasat. A népi gyógyászatban általános erősítő, vértisztító, vérképző, légzőszervi hurutcsökkentő hatást tulajdonítottak neki.

15 Castellum Teaház Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Nyitva tartás: Hétfő Szerda: Csütörtök: zárva Péntek: Egyházmegyei Karitász Szent Miklós Gyógyfüves Ház-Kneipp kertje Ölbő, Dózsa György u. 72. Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Szombathely, Hollán Ernő u Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft. Emésztőrendszerre

Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft. Emésztőrendszerre Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft Emésztőrendszerre Apróbojtorján (Agrimonia Eupatoria) Torokfertőtlenítésre, máj-és epeműködés szabályozására, bélrenyheségre, vizelettartási problémákra teáját,

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7 Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,

Részletesebben

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Ayurveda és a méregtelenítés 2. rész 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht. Ügyvezető

Részletesebben

13 gyógyító tipp cickafarkfűből. A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai

13 gyógyító tipp cickafarkfűből. A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai 13 gyógyító tipp cickafarkfűből A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai Glikozidikus keserűanyag, illóolaj (0,05 0,25%) amelynek komponensei a kamazulén, a kámfor, a szabinén,

Részletesebben

Nem csak immunrendszerünk erősítésében vagy fogyókúránk hatásfokának növelésében, de ízületi panaszok, vagy allergiás tünetek enyhítésében is

Nem csak immunrendszerünk erősítésében vagy fogyókúránk hatásfokának növelésében, de ízületi panaszok, vagy allergiás tünetek enyhítésében is A gyógyító csalán A hagyományos természet-gyógyászatban fontos helyet foglalt el a rég kipróbált tavaszi k Nem csak immunrendszerünk erősítésében vagy fogyókúránk hatásfokának növelésében, de ízületi panaszok,

Részletesebben

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐK ÉLETSZAKASZAI Újszülött kor Csecsemőkor Kis gyermekkor Óvodás és kisiskolás

Részletesebben

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait.

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait. Az utóbbi évtizedben egyike lett azoknak az alternatív kezelésmódoknak, melyeknek a népszerűsége a világ számos országában fokozódik. Ennek oka részben abban keresendő, hogy sokan szenvednek tartós stresszhatással

Részletesebben

Forrás: http://www.doksi.hu

Forrás: http://www.doksi.hu Az illóolajok gyógyító hatását használja ki Az illatok, mint ingerek az idegrostokon keresztül jutnak az agykéregbe, ahol a megfelelő sejteket ingerlik. Ennek hatására javul közérzetünk. Közérzetünk javulásának

Részletesebben

Körömvirág- Calendula officinalis

Körömvirág- Calendula officinalis Körömvirág- Calendula officinalis Szárítás: A leszedett teljes virágzatok és külön is gyűjthető nyelves virágok szellős, árnyékos, meleg helyen száríthatók egy rétegben elhelyezve vagy azonnali műszárítás

Részletesebben

INFUSION. TIENS prémium teák

INFUSION. TIENS prémium teák INFUSION TIENS prémium teák TIENS TEÁK, HOGY JÓ NAPJA LEGYEN A tea az egyik legősibb és legnagyobb becsben tartott ital a világon. Elkészítésének módja és fogyasztása régóta fontos részét képezi a kínai

Részletesebben

Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése. Készítette: dr. Májerné Tobak Edit

Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése. Készítette: dr. Májerné Tobak Edit Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése Készítette: dr. Májerné Tobak Edit Szervezetünkben folyamatosan keletkeznek ráksejtek! De! a megfelelően működő immunrendszer irányítása alatt tevékenykedő

Részletesebben

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl.

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl. Fűszerek Ánizs Általános használata: főzelékek (sárgarépa, tök, cékla, vöröskáposzta), vadételek mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére,

Részletesebben

Természetes olajok, teák és növények. Gógymódok

Természetes olajok, teák és növények. Gógymódok Természetes olajok, teák és növények Gógymódok Figyelem! A felsorolt termékek és alkalmazási módok nem mindenkinél, és nem minden esetben hoznak eredményes változást. Ebben az esetben próbálkozzunk vagy

Részletesebben

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális

Részletesebben

COMENIUS GYÓGYNÖVÉNYEK EURÓPÁBAN MUNKATERV

COMENIUS GYÓGYNÖVÉNYEK EURÓPÁBAN MUNKATERV COMENIUS GYÓGYNÖVÉNYEK EURÓPÁBAN GYÓGYNÖVÉNYEK magyarországon MUNKATERV 2010-2012 2010/2012. Munkaterv 1. Gyógynövények Európában - gyógynövények Magyarországon Gyógynövények a gyógyítás szolgálatában

Részletesebben

Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében

Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében Készítette: Fatér Balázs István fbi@gyogynovenyekvolgye.hu 06-30/894-64-93 Magyar neve Latine nomen Gyűjtendő rész Gyűjtési idő

Részletesebben

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

1.33 Fehérfolyás ellen 1.34 Fejfájás megszüntetésére 1.35 Fejfájás, hányinger ellen 1.36 Felfúvódás elleni keverék 1.37 Felfúvódás elleni keverék

1.33 Fehérfolyás ellen 1.34 Fejfájás megszüntetésére 1.35 Fejfájás, hányinger ellen 1.36 Felfúvódás elleni keverék 1.37 Felfúvódás elleni keverék Gyógytea keverékek Teakeverék Gyógyteakeverékeket magunk is ö sszeállíthatunk: szerezzük be a kívánt keverékhez szükséges gyógynö vényeket, és egy csavaros tetejű üvegbe egy mércével, mondjuk egy evőkanál

Részletesebben

2 Gyógynövénytermesztés fogalma, jelentısége

2 Gyógynövénytermesztés fogalma, jelentısége 1 2 Gyógynövénytermesztés fogalma, jelentısége Gyógynövény: - gyógyítás céljára felhasznált növény - gyógyszerkönyvben szereplı drogok nyersanyaga Gyógynövénytermesztés: Gyógynövények győjtése, termesztése,

Részletesebben

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Ritkán jut az emberek eszébe, hogy egy kellemes illat segíthet az ellazulásban. Most nem a parfümök permetezéséről, vagy a mesterséges illatforrásokról van szó. Egy egészséges, egyszerű és kellemes módszer

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039.

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda 2010.05.03-2010.05.25. Amikor a tölgyet kivágják, az egész erdő visszhangzik az esésétől, de száz makkot vet csöndben egy észrevétlen

Részletesebben

A-B ; C-D; E-F; G-H ; I-J; K-L; M-N; O-P; R-S; T-U ; V-ZS

A-B ; C-D; E-F; G-H ; I-J; K-L; M-N; O-P; R-S; T-U ; V-ZS Gyógynövények A-B A-B ; C-D; E-F; G-H ; I-J; K-L; M-N; O-P; R-S; T-U ; V-ZS Acsalapu (Petasites hibridus Sch.) Gyógyhatása: Nyálkakiválasztást elősegítő köptető, izzasztó és köhögéscsillapító, légzéskönnyítő,

Részletesebben

Abrakzab ( Avena sativa) Almamenta (Mentha suaveolens variegata) Aloe vera ( Aloe vera) Ánizs (Pimpinella anisum)

Abrakzab ( Avena sativa) Almamenta (Mentha suaveolens variegata) Aloe vera ( Aloe vera) Ánizs (Pimpinella anisum) Abrakzab ( Avena sativa) Emésztést elősegíti,sokféle ásványi agyagot tartalmaz Almamenta (Mentha suaveolens variegata) Lágyabb, mint a többi menta. Frissítő hatású. Aloe vera ( Aloe vera) Védelem a szervezet

Részletesebben

A táblázatból látható, hogy a magyar és külföldi felhasználók tapasztalatai szerint mely állapotok esetében milyen termékek váltak be.

A táblázatból látható, hogy a magyar és külföldi felhasználók tapasztalatai szerint mely állapotok esetében milyen termékek váltak be. A táblázatból látható, hogy a magyar és külföldi felhasználók tapasztalatai szerint mely állapotok esetében milyen termékek váltak be. Egészségi probléma Afta Allergia (légúti) Allergia (bőr), ekcéma Allergia

Részletesebben

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök II.

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök II. 2009 szeptember 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Fűben-fában orvosság van tartja a népi bölcsesség, és ezt természetesen igaz most érő gyümölcseinkre is.

Részletesebben

Tapasztalati táblázat az energy termékek használatához

Tapasztalati táblázat az energy termékek használatához Termékkatalógus Tapasztalati táblázat az energy termékek használatához Afta Allergia (légúti) Allergia (bőr), ekcéma Allergia (étel) Alvászavar, felébredés Alvászavar, nehéz elalvás Alzheimer-kór Anorexia

Részletesebben

A szárított virágokból készített forrázat vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti betegségek ellen használható

A szárított virágokból készített forrázat vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti betegségek ellen használható FÖLDANYA PATIKÁJA 2. RÉSZ, folytatás... KÖKÉNY A szárított virágokból készített forrázat vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti betegségek ellen használható Teakészítés: 1 evőkanálnyi szárított virágot 2 dl

Részletesebben

Present Royal Reklámstúdió Méz kínálatunk

Present Royal Reklámstúdió Méz kínálatunk Méz kínálatunk A legfinomabb és legkülönlegesebb mézeket gyűjtöttük itt össze Önöknek, melyek remek ajándékként szolgálnak az ünnepek közeledtével. Termékeink más és más kiszerelésben kaphatóak. 36g tól

Részletesebben

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Gyógyteakeverék Figyelmeztetés a gyógynövények használatával kapcsolatban A gyógynövények gyógyászati célra történő felhasználása előtt feltétlenül kérje ki kezelőorvosa,

Részletesebben

www.tonikum.hu Az ALVEO-t alkotó gyógynövények és fő hatásaik 1. Aloe Vera - Aloe

www.tonikum.hu Az ALVEO-t alkotó gyógynövények és fő hatásaik 1. Aloe Vera - Aloe Az ALVEO-t alkotó gyógynövények és fő hatásaik 1. Aloe Vera - Aloe A csendes gyógyító aloint, antrachinon származékot tartalmaz, és mintegy 200-féle hatóanyagát írták le. Adaptogén hatású, harmonizálja

Részletesebben

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Étrend-kiegészítők, vitaminok Az átlagos napi táplálkozás nem képes fedezni minden olyan tápanyag bevitelét, melyekre szervezetünknek szüksége van! Egészségünk megóvása

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Apácák, ha megfáztak...

Apácák, ha megfáztak... Apácák, ha megfáztak A köhögés, nátha, torokfájás, láz megkeseríthetik életünket, az ünnepeket. A gyógynövények azonban s Bár az utóbbi években rendkívül megnőtt az érdeklődés a természetgyógyászat szelíd

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS Gyógynövény fogalma Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga. Gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény. Gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására, élvezeti

Részletesebben

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat

Részletesebben

ORVOSI KÉZIKÖNYV. Magyar ハンガリー 語

ORVOSI KÉZIKÖNYV. Magyar ハンガリー 語 ORVOSI KÉZIKÖNYV Magyar ハンガリー 語 Az orvosnak Nem értem a japán orvosi kifejezéseket, ezért ezt a kézikönyvet használva szeretném leírni a tüneteim. Személyes Adatok Mai dátum Év Hónap Nap Név Keresztnév

Részletesebben

Öngyógyítás citromfűvel, rozmaringgal és kamillával

Öngyógyítás citromfűvel, rozmaringgal és kamillával Öngyógyítás citromfűvel, rozmaringgal és kamillával Az egészségmegőrzésnek Az többféle öngyógyításnak módja van: persze például vannak a táplálkozás, szabályai, amelyeket a mozgás, ajánlatos a masszázs

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Természetes gyógymódok. Amióta az emberiség létezik, azóta léteznek a betegségek is. A betegség nem válogat: gyerek,

Természetes gyógymódok. Amióta az emberiség létezik, azóta léteznek a betegségek is. A betegség nem válogat: gyerek, Természetes gyógymódk Amióta az emberiség létezik, azóta léteznek a betegségek is. A betegség nem válgat: gyerek, felnőtt, férfi, nő, idős, fiatal, mind egyre megy. Mit is teszünk ilyenkr? Bevesszük a

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

13 természetes zsírégető

13 természetes zsírégető 13 természetes zsírégető Tartalomjegyzék A zsírégető ételekről általában... 2 Cayenne bors... 2 C-vitamin (aszkorbinsav)... 3 Citrom... 4 CLA... 4 Fahéj... 5 Fehérje... 5 Fogyasztó teakeverék... 5 Guarana...

Részletesebben

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére regional development fund(erdf) Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére FEHÉRMÁLYVA (Althaea officinalis L.) 1. 7. 2012 http://bs.wikipedia.org/wiki/bijeli_sljez regional development

Részletesebben

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009.

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. Hogyan terjed az influenza? Mint bármely más influenza járvány,

Részletesebben

A TUDÁS AJÁNDÉKA.

A TUDÁS AJÁNDÉKA. www.patikarium.hu 2 TEÁK A ma használatos gyógynövények nagy része már az ókorban is ismert volt. A természetben megtalálható hatóanyagok, teákban, illóolajokban, kenőcsökben, stb. történő alkalmazása

Részletesebben

Gyógynövények elitje. 1. A csalán

Gyógynövények elitje. 1. A csalán Gyógynövények elitje Az elmúlt évezredekben rengeteg növényt használtak fel orvosi célra. A természet ajándékai között kiem 1. A csalán A gyógynövények között kiemelkedő helyet foglal el a csalán. Bár

Részletesebben

Panaszok szerint: sportbalesetek esetén: Körömvirág krém, Fekete nadálytő krém és bedörzsölőszer,

Panaszok szerint: sportbalesetek esetén: Körömvirág krém, Fekete nadálytő krém és bedörzsölőszer, TERMÉKKATALÓGUS Bús Anikó ügyvezető igazgató Katalógusunkban bemutatjuk teljes termékskálánkat, amely gyógyhatású krémeket, kivonatokat, étrend-kiegészítőket, kozmetikumokat és gyógynövénykeveréket tartalmazó

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint

Részletesebben

Termék használata. Fenyő pollen Napi 3 4-6 tabletta. Bambusz Napi 2 2 tabletta. Alvássegítő tabletta Napi1 1 tabletta. Bambusz Napi 2 3 tabletta

Termék használata. Fenyő pollen Napi 3 4-6 tabletta. Bambusz Napi 2 2 tabletta. Alvássegítő tabletta Napi1 1 tabletta. Bambusz Napi 2 3 tabletta Már milliók helyreállították az egészségüket! Cszsáo Liny professzor: Legyél saját magad orvosa - program Cszsao Liny híres dietetikus, a Pekingi központi hadminisztérium kórháza, mikro kémiai laboratóriumának

Részletesebben

Teával a hurkák ellen

Teával a hurkák ellen Teával a hurkák ellen A fűszeres, illatos teakeverékek csökkentik az étvágyat, felpörgetik az anyagcserét és méregtelenítenek A tea fogyasztásától a kötőszövetek is feszesebbé válnak, a bőr tisztább és

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

Téli illóolajok 1. Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Téli illóolajok 1. Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az illóolajok növényi részek természetes kivonatai. Sajtolással, lepárlással,

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az illóolajokról szóló cikkünk második részében az olajak használati módjait vesszük

Részletesebben

FLAVIN7 termékek az egészség érdekében

FLAVIN7 termékek az egészség érdekében FLAVIN7 termékek az egészség érdekében FLAVIN7 Szervezetünk egészséges működéséhez szükséges anyagok, melyeket élelmiszerek, táplálék kiegészítők, vitamin készítmények révén kaphatja meg a testünk. Ha

Részletesebben

Tények a Goji bogyóról:

Tények a Goji bogyóról: Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő

Részletesebben

Gyógynövénytermesztés az ökológiai gazdálkodásban. Madaras Krisztina

Gyógynövénytermesztés az ökológiai gazdálkodásban. Madaras Krisztina Gyógynövénytermesztés az ökológiai gazdálkodásban Madaras Krisztina Az ökológiai gazdálkodás jelentősége a gyógynövény ágazatban kezd teret nyerni > szemléletmód A gyógynövény termesztésben kiemelt jelentőség,

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

Mezőberény Gyógynövény Kincse

Mezőberény Gyógynövény Kincse Mezőberény Gyógynövény Kincse 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A gyógynövény gyűjtőnéven azon vadon termő és termesztett növényeket nevezzük,melyek

Részletesebben

Jasmin Arckezelések. 8900 Ft 10900 Ft 11900 Ft. 14900 Ft 15900 Ft. 12900 Ft. 13900 Ft 16900 Ft. EMZSÉ Institut Árjegyzék

Jasmin Arckezelések. 8900 Ft 10900 Ft 11900 Ft. 14900 Ft 15900 Ft. 12900 Ft. 13900 Ft 16900 Ft. EMZSÉ Institut Árjegyzék Arckezelések Jasmin Alapkezelés (50 ) Jasmin Tápláló alapkezelés (60 ) Jasmin Vitalizáló alapkezelés (60 ) Jasmin Tisztító kezelés (80 ) Jasmin Vitalizáló tisztító kezelés (120 ) Jasmin Ránctalanító kezelés

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. HERBÁRIA Cukordiétát kiegészítõ. filteres teakeverék 20 x 1,5 g (Herbária Zrt.)

BETEGTÁJÉKOZTATÓ. HERBÁRIA Cukordiétát kiegészítõ. filteres teakeverék 20 x 1,5 g (Herbária Zrt.) BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielõtt elkezdené a gyógyhatású készítményt alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. E recept nélkül kapható gyógyhatású szerrel Ön enyhe, múló panaszokat kezelhet

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Aspirin 500 mg tabletta acetilszalicilsav Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára

Részletesebben

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő

Részletesebben

Füvészkert. Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről

Füvészkert. Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről Füvészkert Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről Az ősz bőséggel kínálja az értékes vitaminforrásokat vadon termő fákon, cserjéken, növényeken. Magyarországon kb. 3000 gyógynövényfaj

Részletesebben

MEGÉRKEZETT AZ ELSŐ BŐRSEJT-AKTIVÁLÓ SZÉRUM

MEGÉRKEZETT AZ ELSŐ BŐRSEJT-AKTIVÁLÓ SZÉRUM MEGÉRKEZETT AZ ELSŐ BŐRSEJT-AKTIVÁLÓ SZÉRUM FEDEZZE FEL A TUDOMÁNYOS ÁTTÖRÉST AZ EMBEREK RENGETEG PÉNZT KÖLTENEK FIATALOS KÜLSEJÜK MEGŐRZÉSÉRE Bőrápolás Akár 800 USD/hónap Invazív kezelések (Injekciós,

Részletesebben

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a

www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a Mit tehetünk az egészségünkért egy kiváló víz segítségével? Nem szükséges vagy az életben, maga az élet vagy Egy átlagos emberi

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! ACC 100 granulátum BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA ACC

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál

Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál FLAVON GREEN Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál A Flavon Green-t minden felnőtt embernek ajánljuk, különösen ha hiányzik az étrendjéből, a nyers zöldségek bevitele (a zeller allergén tulajdonsága

Részletesebben

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az anyagoknak, fizikális és kémiai tulajdonságaiknak köszönhetően

Részletesebben

Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy felnőtt ember napi 2mg A-vitamin szükségletét 34 g őrölt formájában biztosítja?

Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy felnőtt ember napi 2mg A-vitamin szükségletét 34 g őrölt formájában biztosítja? A fűszer olyan növényrész, amely kedvező kémiai összetételénél fogva kellemes ízt és illatot, esetleg tetszetős színt kölcsönöz ételeinknek, italainknak. Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy

Részletesebben

Noni, a sejtek ezermestere

Noni, a sejtek ezermestere Noni, a sejtek ezermestere A nonit polinéz törzsi gyógyítók 2000 éve használják láz, gyulladás, hasmenés, szorulás, állatharapás, r Az utóbbi évtizedek kutatásai sikerrel azonosították a gyümölcs jó néhány

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,

Részletesebben

Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát!

Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát! Próbálja ki az új ActiveBio + gyógylámpát! Nagyon magas, 99% feletti polarizációs fok Nagy fényintenzitás Nagy kilépő fénysugár Könnyű kezelhetőség Tetszés szerinti magasságban és szögben állítható állvány

Részletesebben

Phyto diet. termékek. A természet segítsége négylábú barátaink részére

Phyto diet. termékek. A természet segítsége négylábú barátaink részére Phyto diet termékek A természet segítsége négylábú barátaink részére A ter mészet segítsége négylábú barátaink részére Phyto diet termékek A Phyto diet termékcsaládot olyan gazdák figyelmébe ajánljuk,

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //

Részletesebben

FLAVON ACTIVE. Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál, és karcsúsít

FLAVON ACTIVE. Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál, és karcsúsít FLAVON ACTIVE Tisztít, táplál, életfunkciókat normalizál, és karcsúsít A Flavon Active az egészséges élénkítést, és egészséges testsúlykontrollt célozza meg. A túlsúly orvosi szemmel a XXI. század legnagyobb

Részletesebben

Lőrincz Balázs. Tea kézi- könyv. A tea a filozófusok itala

Lőrincz Balázs. Tea kézi- könyv. A tea a filozófusok itala Lőrincz Balázs Tea kézi- könyv A tea a filozófusok itala www.egeszsegeletmod.hu 2011 Tartalomjegyzék Meghatározás... 2 Teakultúra... 2 Teakészítés... 2 Tea fajták... 3 Fekete tea... 3 Zöld tea... 3 Fehér

Részletesebben

Lyxio 200mg por bels.old. 30x. Alkalmas a légutakban lévő sűrű, viszkózus váladék oldására. Bioeel Fenyőrügy méz szirup 150g

Lyxio 200mg por bels.old. 30x. Alkalmas a légutakban lévő sűrű, viszkózus váladék oldására. Bioeel Fenyőrügy méz szirup 150g ACC HOT 200mg por bels.oldat 20x 1867 Ft 1599 Ft Lyxio 200mg por bels.old. 30x 1186 Ft 999 Ft TriActin Wick citrom ízű por bels. oldat 5x 1229 Ft 1045 Ft hatóanyag: acetilcisztein hatóanyag: acetilcisztein

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

ALKALMAZÁSI JAVASLAT: Egy teáskanálnyi teakeveréket 250 ml forrásban levő vízzel leforrázunk, lefedve 15-20 percig állni hagyjuk.

ALKALMAZÁSI JAVASLAT: Egy teáskanálnyi teakeveréket 250 ml forrásban levő vízzel leforrázunk, lefedve 15-20 percig állni hagyjuk. BIHARI TEKEVERÉKEK EGÉSZSÉGES MÁJ SZORGOS EPE II. ÖSSZETÉTEL: 21 a Bihar-hegységben kézzel szedett gyógynövény Közönséges kutyabenge Réti legyezőfű Fecsketárnics Gímpáfrány Bíbor kasvirág Mezei katáng

Részletesebben

A gyógyító papaya. A gyógyító papaya

A gyógyító papaya. A gyógyító papaya A gyógyító papaya Egészségünk és annak megőrzése elsősorban az emésztő-enzimrendszer erősségétől függ. A papayáb A papaya-fa legapróbb része a virágtól a gyümölcs húsáig (virágja, magjai, levele, hajtásai,

Részletesebben

HERBA GOLD GYÓGYKOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEK ANNO 1997.

HERBA GOLD GYÓGYKOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEK ANNO 1997. HERBA GOLD GYÓGYKOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEK ANNO 1997. HERBA GOLD termékek Natúrkozmetikai készítmények Természetes alapanyagok Igazolt hatású hatóanyagok Állatkísérletek nélküli fejlesztés Terápiás hatás

Részletesebben

Dohányzik? Igen Nem Ha igen, naponta mennyit? 6. Mikor kezdődött a fájdalma? Körülményei? pl. baleset, betegség, egyéb

Dohányzik? Igen Nem Ha igen, naponta mennyit? 6. Mikor kezdődött a fájdalma? Körülményei? pl. baleset, betegség, egyéb BETEGKÉRDŐÍV Személyes adatok Páciens neve: Születési neve: Email címe: TAJ-kártya száma: Születési dátum: Telefon / Mobil: Hozzátartozó neve, telefonos elérhetősége: Hozzájárulok, hogy emailen kommunikáljunk?

Részletesebben

D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev. Vándor Anna fordítása

D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev. Vándor Anna fordítása Az NPCRIZ termékek komplex alkalmazása D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev Vándor Anna fordítása Tartalomjegyzék A szív- és érrendszer patológiája...4 Arteriális hypertensio, neurocirkulatiós dystonia... 4

Részletesebben

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030 Dr. Barna István Szakmai Bizottság elnöke Magyarország átfogó

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

A növényi eredetű hatóanyagok kivonásának és forgalomba hozatalának hazai és európai uniós szabályozása

A növényi eredetű hatóanyagok kivonásának és forgalomba hozatalának hazai és európai uniós szabályozása A növényi eredetű hatóanyagok kivonásának és forgalomba hozatalának hazai és európai uniós szabályozása Dr. Keve Tibor Gradiens Kft. 2074 Perbál, Levendula u. 1. Postacím: 2074 Perbál, Pf.: 15. Tel: 1-460-0804

Részletesebben

1. A fülgyertya eredete és összetevői

1. A fülgyertya eredete és összetevői Amit a fülgyertya kezelésről tudni kell 1. A fülgyertya eredete és összetevői A Maya ill. Hopi indián eredetű természetes gyógyítási módszerek egyike a fülgyertyázás. Lényege, hog 1 / 7 A fülgyertya lenvászon

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml)

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml) BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml) Kalendula (körömvirág), rozmaring, mentol, kámfor, aloe vera, kurkuma, csalán, angelika (angyalgyökér), boróka, kakukkfű,

Részletesebben