ELŐTERJESZTÉS május 12-i rendkívüli ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. 2010. május 12-i rendkívüli ülésére"

Átírás

1 Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: Költségvetési szervek alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Patay Vilmos polgármester Készítette: Jegyzői Iroda Tárgyalta: Humán Bizottság Tanácskozási joggal meghívott: - Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője Törvényességi szempontból ellenőrizte: Dr. Gábor Ferenc jegyző 1

2 Tisztelt Képviselő-testület! Közoktatási intézmények: Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a március 29-i és az április 26-i ülésén döntött arról, hogy a József Attila ÁMK, az Apáczai Oktatási Központ és az Illyés Gyula Gimnázium alapító okiratát módosítani kívánja. A tervezett módosítások nagy része az alapító okiratnak azon pontjait érinti, amelyek megváltoztatását a közoktatási törvény átszervezésnek minősít. Közoktatási intézmény átszervezéséről szóló döntés meghozatalára minden év május 15. napjáig biztosít a jogszabály lehetőséget. Az átszervezést a fenntartó abban az esetben hajthatja végre, ha végleges döntése előtt beszerzi az Oktatási Hivatal által kijelölt, az adott intézménytípusban szakmai gyakorlatot szerzett független szakértő véleményét, valamint a megyei önkormányzat fejlesztési tervre épített véleményét, szülői szervezetek és diákönkormányzatok véleményét. A tervezet intézkedésről az Oktatási Hivatalt értesítettük, és az általa kijelölt szakértővel azt véleményeztettük. (Szakértői vélemény az előterjesztés mellékletében olvasható.) Az intézményekben elérhető véleményezésre jogosult szervezetektől az érintett tagintézmények a véleményeket beszerezték, a megyei önkormányzat fejlesztési tervre épített szakvéleményének kiadása folyamatban van. Polgármesteri Hivatal: A pénzügyminiszter 11/2009.(XII.31.) PM tájékoztatója módosította az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8008/2008. (HÉ 51) PM tájékoztatót, valamint az államháztartási szakfeladatok rendje használatának útmutatójáról és a szakfeladatok tartalmi meghatározásáról szóló 5/2009.(III.27.) PM tájékoztatót az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Kormányrendelet ának (2) bekezdése d) pontjában kapott felhatalmazás alapján. A fenti jogszabályi módosulások, valamint az elfogadott évi költségvetési rendelet alapján felülvizsgáltuk az alapító okiratunkban szereplő szakfeladatokat, szükségesnek látjuk az alapító okirat új szakfeladatokkal történő bővítését, annak érdekében, hogy helyi szinten is minél pontosabban megfeleljünk mind a központi előírásoknak, mind pedig a helyi elvárásoknak. Így többek között az egyes tevékenységtípusok pontosabb elkülönítésével, a nagyobb részletezettség, a precízebb tervezés, a nagyszámú esetileg keletkező adatigény miatti többletmunka és pontatlanságok megszüntetése, az egyeztetett igényes megbízható, rendszerbe épített adat-előállítás és szolgáltatás érdekében. Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet: A Magyar Államkincstár április 29. napjával jegyezte be a törzskönyvi nyilvántartásba a KEOP /F azonosítószámú Dombóvár térségi szennyvízkezelésének kiépítése tárgyú projekt megvalósítására létrehozott Dombóvár Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulást. A jogi személyiséggel rendelkező társulás gazdálkodási feladatait a társulási megállapodás szerint az Integrált Önkormányzati 2

3 Szolgáltató Szervezet látja le, amely feladatot az Integrált alapító okiratában is meg kell jeleníteni. Fentiek alapján kérem, hogy az alapító okiratok módosítását elfogadni szíveskedjenek. Határozati javaslat 1.) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosító okiratát, és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 2.) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a József Attila Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosító okiratát, és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 3.) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium alapító okiratának módosító okiratát, és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 4.) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvár Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosító okiratát, és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 5.) Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet alapító okiratának módosító okiratát, és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a módosított és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratokat aláírja és illetékes hatóságok részére megküldje. Határidő: június 15. Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Jegyzői Iroda Dombóvár, május 6. Patay Vilmos polgármester 3

4 4

5 ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvényben foglaltak alapján a számú határozatával az Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát július 1-től az alábbiak szerint módosítja: I. Az alapító okirat 6. pontjából az alapfokú vizsgára, és az alapfokú vizsgára történő felkészítésre vonatkozó szövegrészek hatályukat vesztik. II. Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlanok Jelen alapító okirat módosítást, mint szándékunkkal mindenben egyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtam. Dombóvár, május Patay Vilmos polgármester dr. Gábor Ferenc jegyző 5

6 ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló törvényekben foglaltak alapján Dombóvár Város Önkormányzata az 1913-ban létesített Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Alapító Okiratát a következők szerint határozza meg: 1.) Az intézmény neve és címe: Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Bajcsy Zsilinszky u ) Az intézmény típusa: 9 évfolyammal rendelkező közös igazgatású közoktatási intézmény, mely biztosítja a nyolc évfolyamos gimnáziumi, a négy évfolyamos gimnáziumi és a szakközépiskolai szakképzés feltételeit. Székhelye: Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky u ) A költségvetési szerv típus szerinti besorolása: A tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv A közszolgáltató költségvetési szerv fajtája: közintézmény A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: Önállóan működő közszolgáltató költségvetési szerv 4.) Jogszabályban meghatározott közfeladata: Általános középfokú oktatás 5.) Felvehető tanulók száma összesen: 750 tanuló, közülük a - 8 évfolyamos gimnáziumi osztályokban: 260 tanuló - 4 évfolyamos gimnáziumi osztályokban: 420 tanuló - a nyelvi előkészítő osztályban: tanuló - szakképző osztályban: 35 tanuló Kollégiumi férőhelyek száma: 60 6.) Az intézmény alaptevékenysége: Szakágazati besorolás: Általános középfokú oktatás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű tanulók számára 6

7 Iskolai intézményi közétkeztetés Kollégiumi intézményi közétkeztetés Munkahelyi vendéglátás Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás Diáksport Sportcélok és feladatok Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek január 1-től: Szakágazati besorolás: Általános középfokú oktatás 852 Alapfokú oktatás Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 8520 Alapfokú oktatás Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) 853 Középfokú oktatás Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 8531 Általános középfokú oktatás Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) 8532 Szakmai középfokú oktatás 7

8 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközép-iskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon Emelt szintű szakközépiskolai felnőttszakképzés 854 Felső szintű oktatás 8542 Felsőfokú oktatás Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések Felsőfokú szakképzés Szakirányú továbbképzés Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés 8559 M.n.s. egyéb oktatás Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 8

9 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelése Kollégiumi, externátusi nevelés Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 856 Oktatást kiegészítő tevékenység Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Szakképzési és felnőttképzési támogatások Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 5629 Egyéb vendéglátás Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése Iskolai intézményi étkeztetés Tanulók kollégiumi étkeztetése Munkahelyi étkeztetés Egyéb étkeztetés 931 Sporttevékenység 9312 Sporttevékenység és támogatása Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 559 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Közoktatásban tanulók lakhatási támogatása Egyéb szálláshely-szolgáltatás Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás Az intézményben általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás, a 13. évfolyamon OKJ szerinti szakképzés folyik. Érettségi vizsga és szakmai vizsga szervezésére és bonyolítására jogosult intézmény. Az iskola alaptevékenységén belül: - Biztosítja az 5. évfolyamtól kezdve az általános iskolai oktatást-nevelést a nyolcosztályos gimnáziumi oktatás részeként. - Személyiségfejlesztő, tehetséggondozó, felzárkóztató oktatást folytat. - A évfolyamon középiskolai gimnáziumi oktatás keretében felkészíti a növendékeit az érettségi vizsgára és a felsőfokú tanulmányok megkezdésére, a 11. évfolyamtól kezdődően pályaorientációs tevékenységet is végez. 9

10 - A fenntartó által engedélyezett szakma oktatását végzi a 13. évfolyamon. - Az iskola felmenő rendszerben hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás formájában német nemzetiségi nyelvet oktat - A fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programja szerint speciális, illetve emelt szintű oktatást is végezhet, a fenntartó által engedélyezett óraszám keret intézmény által szabadon felhasználható részének átcsoportosításával. - Biztosítja tanulóinak a kollégiumi ellátást. - Alapfeladatán belül szervezi és bonyolítja a város közoktatási intézményeiben tanuló általános és középiskolások úszásoktatását. - Heti két órában szervezi a dombóvári általános iskolás korosztály részére a gyógyúszás-foglalkozásokat. - A tanévtől kezdődően egy osztályban idegen nyelvi előkészítő évfolyamot működtet. - Integrált nevelés keretében szükség esetén biztosítja a többi tanulóval együtt nevelhető testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, vagy organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelését-oktatását, valamint a beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarokkal küzdő tanulók fejlesztését, felzárkóztatását. Az iskola alaptevékenységén kívül: - A város közigazgatási területén kívüli iskolák tanulói számára az igénybe vevők költségtérítése ellenében (amely magában foglalja az uszoda használati díját és az úszást oktató alkalmazott személyi költségeinek arányos részét) úszásoktatást szervezhet. - A felsoroltakon kívül az oktatási törvény és Dombóvár Város Önkormányzatának tandíjakról és térítési díjakról szóló hatályos rendelete szerint egyéb térítési díjas és tandíjas tevékenység szervezésére jogosult. 7.) Az intézmény alapítója és fenntartója: Dombóvár Város Önkormányzata 7200 Dombóvár, Szent István tér 1. Az intézmény alapítói jogokkal felruházott irányító szerve: Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 7200 Dombóvár, Szent István tér 1. 8.) Működési köre: Dél-Dunántúl, országos beiskolázással. 10

11 9.) A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje, valamint a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv szerinti megbízási jogviszony vonatkozik. Az iskola igazgatóját Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 28.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdése szerint pályázat útján, határozott időre (5-10 évig terjedő időtartamra) bízza meg. 10.) Az iskola az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Pénzügyi-gazdálkodási feladatait az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet látja el. 11.) A feladatok ellátásához az iskolának rendelkezésére áll a székhelyén lévő ingatlan: Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Tulajdoni lap száma: 1540 Helyrajzi száma: 1289 Területe: 1 ha 7903 m 2 Az ingatlanon lévő építmények: Iskola: 3144 m 2 Kollégium Tulajdoni lap száma: 1541 Helyrajzi száma: 1290 Területe: 3496 m 2 Raktár 36 m 2 Kerítés: 395 m 2 Sportpálya: 6500 m 2 Építmények: Kollégium: 1535 m 2 Raktár: 80 m 2 Kerítés: 118 fm 12.) A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak a leltár szerint nyilvántartott eszközök. Az intézmény ingó vagyontárgyainak rendeltetésszerű használatáról, valamint felesleges készletei hasznosításáról az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendeletben foglaltak szerint gondoskodik. Szabad helyiségeinek bérbe adásáról ugyanezen rendeletben foglaltak szerint intézkedhet. 13.) Az intézmény vállalkozási és kisegítő tevékenységet nem folytathat. 11

12 14.) Az intézmény az Államháztartási törvény rendelkezései és a vonatkozó Kormányrendelet alapján szolgáltató, alaptevékenységét kiegészítő jellegű tevékenységet folytathat, amelyet az alaptevékenysége feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereség szerzés céljából végez. E tevékenyégéből származó bevételnek fedeznie kell a tevékenységet terhelő összes kiadást beleértve az üzemeltetési, fenntartási kiadások tevékenységre jutó arányos hányadát is. Kiegészítő tevékenysége: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása (úszásoktatás) 15.) Az iskola a közoktatási törvényben foglaltak alapján önálló jogi személy. Költségvetésével az önkormányzati rendeletekben meghatározottak szerint gazdálkodhat. Záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a (.) számú határozatával jóváhagyta. Dombóvár, május Patay Vilmos polgármester dr. Gábor Ferenc jegyző 12

13 Az Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Alapító Okiratának melléklete Az iskolában oktatott szakmák jegyzéke A 2008/2009. tanévtől az intézmény a következő szakmák indítására jogosult: Ügyintéző-titkár Protokoll és utazásügyintéző (Utazásügyintéző) 13

14 ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Attala Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Dalmand Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvényben foglaltak alapján a József Attila Általános Művelődési Központ alapító okiratát július 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: I. Az alapító okirat 1. pontjában az Intézményegységekre vonatkozó részben a harmadik gondolatjeles bekezdés hatályát veszti. II. Az alapító okirat 7. a) pontjának második és harmadik gondolatjeles bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: - Dalmand Község Általános Iskolája: 4 évfolyammal 2 x 2 évfolyam összevonásával működő nevelési-oktatási intézmény, - Alsótagozatos Általános Iskola Attala: 1-4 évfolyamos 1 x 4 évfolyam összevonásával működő alapfokú nevelési-oktatási intézmény III. Az alapító okirat 7. c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: c) közművelődési feladatok tekintetében: A József Attila Általános Művelődési Központ által ellátott közművelődési feladatok tekintetében a szolgáltatás az újdombóvári városrészre terjed ki. IV. Az alapító okirat 9. pontjának harmadik és negyedik gondolatjeles bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: - Általános Iskola és Óvoda - Dalmand Óvodában: 2 gyermekcsoportban 50 gyermek Iskolában: 1-4 évfolyamon 52 tanuló - Alsótagozatos Általános Iskola - Attala 1-4. évfolyamon 26 tanuló V. Az alapító okirat 11. pontjában a január 1-től érvényes szakfeladat felsorolás a Pedagógiai szakmai szolgáltatás szakfeladattal egészül ki, a Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése szakfeladat, valamint A közösségi ház az alaptevékenységén belül című rész hatályát veszti. VI. Az alapító okirat 16. pontjából a feladatellátáshoz rendelkezésre álló vagyon felsorolásából a Dombóvár, Fő út 43.-ra vonatkozó rész, valamint a Közösségi Háza szövegrész hatályát veszti. 14

15 VII. Az alapító okirat 18. pontjában az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) kormányrendelet szövegrész helyébe államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet szöveg lép. VIII. Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlanok Jelen alapító okirat módosítás, mint szándékunkkal mindenben egyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtam. Dombóvár, május Patay Vilmos polgármester dr. Gábor Ferenc jegyző Attala, Gelencsér István polgármester dr. Bittó Ágnes körjegyző Dalmand, 2010 Bondorné Nagy Ibolya polgármester dr. Foki Csilla körjegyző 15

16 A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT mint Dombóvár Város, Attala, Dalmand községek közoktatási intézményfenntartó társulásának intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben) A József Attila Általános Művelődési Központot a dombóvári József Attila Általános Iskola és a dombóvári Százszorszép Óvoda jogutódjaként hozta létre Dombóvár Város Önkormányzata évben, kiegészítve a jogelőd intézmények tevékenységét a közművelődési feladatot ellátó közösségi ház szolgáltatásaival. Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (1-3) bekezdésében, továbbá a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, a június 29-én létrejött Dombóvár, Attala, Nak, Dalmand Közoktatási Intézményfenntartó Társulás megállapodása, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény alapján a fenntartó önkormányzatok a Dombóvár, Attala, Dalmand Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Intézményének Alapító Okiratát a módosításokkal egybeszerkesztett, egységes formában a következők szerint fogadják el: 1.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének neve és címe: József Attila Általános Művelődési Központ (Dombóvár, Attala, Dalmand Önkormányzatok Társulásaként Működő Intézmény) 7200 Dombóvár, Fő utca Rövidített neve: József Attila ÁMK Székhely intézmény: - József Attila Általános Művelődési Központ 7200 Dombóvár, Fő u Intézményegységei: - József Attila Általános Művelődési Központ Általános Iskolája 7200 Dombóvár, Fő u József Attila Általános Művelődési központ Százszorszép Óvodája 7200 Dombóvár, III. u. 34. Tagintézményei: - Általános Iskola és Óvoda - Dalmand 7211 Dalmand, Felszabadulás u. 16. (általános iskola) telephelye: 7211 Dalmand, Felszabadulás u. 14. (óvoda) 16

17 - Alsótagozatos Általános Iskola -Attala 7252 Attala, Béke tér Napköziotthonos Óvoda -Attala 7252 Attala, Ady E. u ) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének alapítója és címe: Dombóvár Város Önkormányzata 7200 Dombóvár, Szent István tér 1. 3.) Az alapítás ideje: augusztus ) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének fenntartója: Dombóvár Város Önkormányzata 7200 Dombóvár, Szent István tér 1 Attala Község Önkormányzata 7252 Attala, Kossuth Lajos u. 15. Dalmand Község Önkormányzata 7211 Dalmand, Hősök tere 5. 5.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének alapítói jogokkal felruházott irányító szerve: Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7200 Dombóvár, Szent István tér 1. 6.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének alapítói jogok gyakorlására jogosult szervei: Attala Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7252 Attala, Kossuth Lajos u. 15. Dalmand Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7211 Dalmand, Hősök tere 5. 7.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének típusa: többcélú intézmény, általános művelődési központ a) általános iskolák: - József Attila Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Dombóvár: 8 évfolyammal működő alapfokú nevelési-oktatási intézmény. - Dalmand Község Általános Iskolája: 4 évfolyammal 2 x 2 évfolyam összevonásával működő nevelési-oktatási intézmény, - Alsótagozatos Általános Iskola Attala: 1-4 évfolyamos 1 x 4 évfolyam összevonásával működő alapfokú nevelési-oktatási intézmény b) óvodák: - József Attila Általános Művelődési Központ Százszorszép Óvodája Dombóvár: 6 gyermekcsoporttal működő, - Dalmand Község Óvodája: 2 gyermekcsoporttal működő, 17

18 - Napközi Otthonos Óvoda Attala: 1 gyermekcsoporttal működő c) közművelődési feladatok tekintetében: A József Attila Általános Művelődési Központ által ellátott közművelődési feladatok tekintetében a szolgáltatás az újdombóvári városrészre terjed ki. 8.) A költségvetési szerv típus szerinti besorolása: A tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv A közszolgáltató költségvetési szerv fajtája: közintézmény A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: Önállóan működő közszolgáltató költségvetési szerv 9.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményébe felvehető maximális gyermekés tanuló létszám: - József Attila Általános Művelődési Központ Általános Iskolája 8 évfolyamon 672 tanuló - József Attila Általános Művelődési központ Százszorszép Óvodája 6 gyermekcsoportban 170 gyermek - Általános Iskola és Óvoda - Dalmand Óvodában: 2 gyermekcsoportban 50 gyermek Iskolában: 1-4 évfolyamon 52 tanuló - Alsótagozatos Általános Iskola - Attala 1-4. évfolyamon 26 tanuló - Napköziotthonos Óvoda Attala 1 gyermekcsoportban 35 gyermek 10.) Jogszabályban meghatározott közfeladata: Alapfokú oktatás 11.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének alaptevékenysége: Szakágazati besorolás: Alapfokú oktatás Óvodai nevelés Óvodai nevelés Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Óvodai intézményi közétkeztetés Iskolai oktatás Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Iskolai intézményi közétkeztetés Munkahelyi vendéglátás 18

19 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás Diáksport Pedagógiai szakszolgálat Gyógytestnevelés Közösségi-művelődési tevékenység Művelődési központok, házak tevékenysége január 1-től: SZAKÁGAZATI BESOROLÁS: Alapfokú oktatás 851 Iskolai előkészítő oktatás Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása 8510 Iskolai előkészítő oktatás Óvodai nevelés Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás Német nemzetiségi gyermekek kisebbségi óvodai nevelése, ellátása 852 Alapfokú oktatás Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 8520 Alapfokú oktatás Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Általános iskolai felnőttoktatás (1-4. évfolyam) Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) 8559 M.n.s. egyéb oktatás Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés Általános iskolai napközi otthoni nevelés 19

20 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 856 Oktatást kiegészítő tevékenység Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység Pedagógiai szakszolgáltatások Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Pedagógiai szakmai szolgáltatás 5629 Egyéb vendéglátás Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Egyéb étkeztetés 931 Sporttevékenység 9312 Sporttevékenység és támogatása Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 910 Könyvtári, levéltári, múzeumi, közművelődési és egyéb kulturális tevékenység 9105 Közművelődési tevékenységek Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 682 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Az Intézményfenntartó Társulás intézménye intézményegységeinek és tagintézményeinek alaptevékenységen belüli feladatellátása: Az óvodai nevelés alaptevékenységén belül: - Az óvodának feladata biztosítani a 3 éves kortól a tankötelezettség kezdetéig a gyermekek óvodai nevelését, ennek keretében iskolára való felkészítését az ötödik életévtől. - A gyerekek részére napközis ellátást nyújt. 20

21 - Az óvoda nevelő munkáját helyi programja szerint végzi. A szülők igényei alapján az óvoda különböző szolgáltatást nyújt a gyerekek tehetséggondozása terén (táncovi, kreativitás, német nyelv) önkéntes foglalkozások formájában. - Integrált nevelés keretében szükség esetén biztosítja a többi gyermekkel együtt nevelhető testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, vagy organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését, valamint a beilleszkedési, magatartási zavarokkal küzdő gyermekek óvodai fejlesztését, felzárkóztatását. - A gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében a szociális helyzetből és fejlettségből eredő hátrányok ellensúlyozása céljából Óvodai Integrációs Program szerinti foglalkoztatást biztosít. - Egy gyermekcsoportban német nemzetiségi óvodai nevelést folytat. Az általános iskolai alaptevékenységén belül: - Biztosítja az általános iskolai oktatást és nevelést, ennek keretében felkészíti a tanulókat az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére, melynek érdekében korrepetáló-felzárkóztató és tehetséggondozó tevékenységet is folytat. - Személyiségfejlesztő, tehetséggondozó, felzárkóztató oktatást folytat. - A tanulók szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányok ellensúlyozása céljából képesség-kibontakoztató felkészítést szervezhet, valamint szükség szerint biztosítja az integrációs felkészítés lehetőségét. - Integrált nevelés keretében szükség esetén biztosítja a többi tanulóval együtt nevelhető testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, vagy organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelését-oktatását, valamint a beilleszkedési, magatartási, tanulási zavarokkal küzdő tanulók fejlesztését, felzárkóztatását. - A fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programja szerint speciális, illetve emelt szintű oktatást végezhet az engedélyezett óraszám keret intézmény által szabadon felhasználható részének átcsoportosításával. - Az iskola felmenő rendszerben német nemzetiségi oktatást folytat hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás formájában német nemzetiségi nyelvet oktat. - Pedagógiai programjával összhangban igény szerint biztosítja az iskolaotthonos, egész napos oktatás-nevelés lehetőségét. Az intézmény a kötelező felvételi körzetébe tartozó általános tantervű osztályba jelentkező tanulók felvételi kérelmét csak férőhely hiányában utasíthatja el. 21

22 A tanulólétszám és a tanulócsoportok számának meghatározása a fenntartó engedélyével történik. Az Intézményfenntartó Társulás intézménye az alaptevékenységén kívül: - A felsoroltakon kívül az oktatási törvény és Dombóvár Város Önkormányzatának 42/2005. (VI. 8.) sz. rendelete szerint egyéb térítési díjas és tandíjas tevékenység szervezésére jogosult. 12.) Az Intézményfenntartó Társulás intézménye által ellátható vállalkozások köre, mértéke: Az Intézményfenntartó Társulás intézménye vállalkozási és kisegítő tevékenységet nem folytathat. 13.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének működési köre: Dombóvár város és a társulásban résztvevő községek közigazgatási területe. Kötelező beiskolázási körzetét a fenntartó határozza meg, előzetesen egyeztetve a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsával. 14.) Az Intézményfenntartó Társulás székhely intézményének - József Attila Általános Művelődési Központ - igazgatóját Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 28.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdése szerint pályázat útján, határozott időre (5-10 évig terjedő időtartamra) bízza meg nyilvános pályázati eljárás útján. Az intézményvezetői megbízáshoz a társult önkormányzatok képviselőtestületeinek egyetértése szükséges. A tagintézmények (intézményegységek) vezetőinek a megbízásához az érintett települési önkormányzat képviselőtestületének egyetértése szükséges. A megbízással kapcsolatos munkáltatói jogokat a székhely intézmény igazgatója gyakorolja. 15.) Az Intézményfenntartó Társulás székhely intézménye, a József Attila Általános Művelődési Központ az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Pénzügyi-gazdálkodási feladatait az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet látja el. Az intézmény költségvetését Dombóvár Város Önkormányzatának költségvetése tartalmazza. 16.) A feladatok ellátását szolgáló vagyon: Dombóvár, Fő u Iskola épülete Helyrajzi száma: 3206 Területe: 6769 m 2 22

23 Dombóvár, III. u. 34. Óvoda épülete Helyrajzi száma: 3204 Területe: 3500 m 2 Attala, Béke tér 16. Iskola épülete Helyrajzi szám: 226/1 Területe: 150 m 2 Tornaszoba Helyrajzi szám: 226/3 Területe: 70 m 2 Étkezde Helyrajzi szám: 226/4 Területe: 90 m 2 Attala, Ady Endre u. 2. Óvoda épülete Helyrajzi szám: 170 Területe: 150 m m 2 összterület Dalmand, Felszabadulás u. 16. Iskola és óvoda épülete Helyrajzi szám: 314/1 Területe: 7826 m 2 összterület Dalmand, Felszabadulás u. 14. Tornaterem épülete Helyrajzi szám: 314/2 Területe: 2045 m 2 összterület A József Attila ÁMK Százszorszép Óvodája, a Dombóvári Általános Iskolájának épületei és berendezései, felszerelési tárgyai Dombóvár Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezik. A tagintézmények épületei és a bennük lévő berendezési és felszerelési tárgyak a társult önkormányzatok tulajdonát képezik. Ezekre az ingatlanokra és vagyontárgyakra a társulás többi tagja tulajdoni igényt nem támaszt. A Képviselőtestületek a térítésmentes használati jogot a közigazgatási területükön lévő tagintézmények további működéséhez változatlanul biztosítják. A Társulás időtartama alatt szerzett vagyon és vagyonszaporulat szintén a tagintézményt illeti, amennyiben azt az illetékességi területén működő önkormányzat biztosította. A pályázati támogatással elnyert vagyon vagy vagyonszaporulat a támogató rendelkezése szerint illeti meg az intézményeket. A feladatok ellátásához rendelkezésre állnak az intézményben leltár szerint nyilvántartott eszközök. Az ingó vagyon tekintetében a helyi önkormányzatok rendeletei az irányadóak azzal, hogy a rendelkezéseket megelőzően a székhely intézmény igazgatója egyeztet a tagintézmények vezetőivel. 23

24 17.) A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni. 18.) Az Intézményfenntartó Társulás intézménye az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény és az államháztartás működéséről szóló Kormányrendelet alapján szolgáltató, alaptevékenységét kiegészítő jellegű tevékenységet folytathat, amelyet az alaptevékenysége feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereség szerzés céljából végez. E tevékenyégéből származó bevételnek fedeznie kell a tevékenységet terhelő összes kiadást beleértve az üzemeltetési, fenntartási kiadások tevékenységre jutó arányos hányadát is a bevétel fel nem használható részének figyelembevétele mellett. Kiegészítő tevékenysége: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 19.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének jogállása: Az Intézményfenntartó Társulás intézménye a közoktatási törvényben foglaltak alapján önálló jogi személy. 20.) A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv szerinti megbízási jogviszony vonatkozik. Az Intézményfenntartó Társulás intézménynél alkalmazásban álló dolgozók esetében a székhely intézmény igazgatója személyesen gyakorolja a munkáltatói jogokat, előzetesen azonban egyeztet a tagintézmények vezetőivel. 21.) Az Intézményfenntartó Társulás intézményének képviseletére jogosultak: A fenntartó által kinevezett igazgató képviseli az Intézményfenntartó Társulás intézményét és gyakorolja a kiadmányozási jogkört, melyekért teljes anyagi felelősséggel tartozik. Záró rendelkezés: Az Alapító Okirat hatályba lépésének időpontja augusztus 31. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Dombóvár Város Önkormányzatának 239-6/2003. (XII. 16.) számú határozatával kiadott Alapító Okirata, Attala Község Önkormányzatának 24/2003. (X. 1.) és 25/2003. (X. 1.) számú határozataival kiadott Alapító Okiratai, Nak Község Önkormányzatának 74/2003. (IX. 23.) számú határozatával elfogadott Alapító Okirata, valamint Dalmand Község Önkormányzatának 37/2002. (XI. 3.) számú határozatával jóváhagyott Alapító Okirata. 24

25 Záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a számú határozatával, Attala Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Dalmand Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával jóváhagyta. Dombóvár, május Patay Vilmos polgármester dr. Gábor Ferenc jegyző Attala, Gelencsér István polgármester dr. Bittó Ágnes körjegyző Dalmand, Bondorné Nagy Ibolya polgármester dr. Foki Csilla körjegyző 25

26 ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Attala Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Csikóstőttős Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Döbrököz Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az számú határozatával, Jágónak Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 35 számú határozatával, Kapospula Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Kaposszekcső Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a számú határozatával, Nak Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az számú határozatával az Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium alapító okiratát július 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: I. Az alapító okirat 1. pontjában az intézmény címe a következőre módosul: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. II. Az alapító okirat 2. pontjában az intézmény székhelye a következőre módosul: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. III. IV. Az alapító okirat 6. pontjában a január 1-től érvényes szakfeladatok felsorolása a Pedagógiai szakmai szolgáltatás szakfeladattal egészül ki Az alapító okirat 11. pontjában a székhely szövegrész hatályát veszti. V. Az alapító okirat melléklete a következőkkel egészül ki: VI. A 2010/2011. tanévtől az intézmény a következő szakmák indítására jogosult: Közlekedés-automatikai műszerész Sportszervező-menedzser Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens Statisztikai és gazdasági ügyintéző Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlanok Jelen alapító okirat módosítást, mint szándékunkkal mindenben egyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtam. Dombóvár, május Patay Vilmos polgármester dr. Gábor Ferenc jegyző 26

27 AZ APÁCZAI CSERE JÁNOS BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról, továbbá a közoktatásról szóló törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény vonatkozó rendelkezései alapján az 1927-ben létesített Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium alapító okiratát a Dombóvár Város, Attala, Csikóstőttős, Döbrököz, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső és Nak Községek Közoktatási Intézményfenntartó Társulás tagjai a következők szerint határozzák meg: 1.) Az intézmény neve és címe: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. OM azonosítója: Törzsszáma: Rövid neve: Apáczai Oktatási Központ 2.) Az intézmény típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, amely biztosítja az óvodai nevelés, általános iskola, az érettségire felkészítő gimnáziumi oktatás-nevelés, a szakközépiskolai oktatás, érettségire épülő szakképzés feltételeit és a kollégiumi ellátást, három művészeti ágban alapfokú művészetoktatást folytat (zeneművészet. táncművészet, színművészetbábművészet), és bölcsődei nevelési feladatokat lát el. Székhelye: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. Feladatellátási helyei: Óvodai Intézményegység: Székhelye: 7200 Dombóvár, Zrínyi utca 10. Óvodai Tagintézményei: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Szivárvány Óvodai Tagintézménye 7200 Dombóvár, Zrínyi utca 10. Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Erzsébet Óvodai Tagintézménye 7200 Dombóvár, Petőfi utca

28 Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Bezerédj Amália Óvodai Tagintézménye 7200 Dombóvár, Bezerédj utca 33. Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Döbröközi Óvodai Tagintézménye 7228 Döbrököz, Ifjúság utca 6. Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Kaposszekcsői Óvodai Tagintézménye 7361 Kaposszekcső, Kossuth utca 11. Telephelye: 7362 Csikóstőttős, Hunyadi tér 20. Általános iskolai tagintézményei: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Belvárosi Általános Iskolai Tagintézménye 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. Telephelye: 7200 Dombóvár, Szabadság utca 27. Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Kaposszekcsői Általános Iskolai Tagintézménye 7361 Kaposszekcső, Táncsics utca 22. Telephelye: 7341 Csikóstőttős, Hunyadi tér 20. Egységes iskolai intézményegysége: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Egységes Iskolai Intézményegysége 7200 Dombóvár, Arany János tér 21. Feladatellátási helye: 7228 Döbrököz, Iskola utca 3. Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége 7200 Dombóvár, Szabadság utca 14. Feladatellátási helye: 7228 Döbrököz, Iskola utca Dombóvár, Fő utca Kollégiumi Intézményegysége: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Kollégiumi Intézményegysége 7200 Dombóvár, Arany János tér

29 Bölcsődei Intézményegysége: Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Bölcsődei Intézményegysége 7200 Dombóvár, Kórház utca 35. Telephely: 7200 Dombóvár, Szabadság utca 27. (melegítő konyha és kiszolgáló helyiségei) 3.) A költségvetési szerv típus szerinti besorolása: A tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv A közszolgáltató költségvetési szerv fajtája: közintézmény A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: Önállóan működő közszolgáltató költségvetési szerv 4.) Jogszabályban meghatározott közfeladata, illetve azok a feladatok, amelyek ellátásában a fenntartó társulást létrehozó önkormányzatok megállapodtak: Közfeladat: Óvodai nevelés, bölcsődei ellátás, alapfokú, általános és szakmai középfokú oktatás. A fenntartó önkormányzatok az alábbi feladatok ellátásában állapodtak meg a Dombóvár Város, Attala, Csikóstőttős, Döbrököz, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső és Nak Községek Közoktatási Intézményfenntartó Társulás (rövidített neve: Kapos-menti Oktatási Társulás) létrehozásával: A társult önkormányzatok közigazgatási, ellátási területén a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvényben, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvényben meghatározottak alapján a bölcsődei, óvodai, általános iskolai, szakközépiskolai, alapfokú művészetoktatási és kollégiumi feladatok. 5.) A nappali rendszerű képzésben résztvevő felvehető tanulók száma: Bölcsődében: 50 fő Óvodában összesen: 595 gyermek - Szivárvány Óvodában: 180 fő - Erzsébet Óvodában: 110 fő - Bezerédj Amália Óvodában: 120 fő - Döbröközi Óvodában: 75 fő - Kaposszekcsői Óvodában: 60 fő - Csikóstőttősi Óvodában: 50 fő Általános iskolában összesen: 1184 tanuló - Belvárosi Iskolában: 900 fő - Kaposszekcsői Iskolában: 224 fő - Csikóstőttősi Iskolában: 60 fő 29

30 - Döbröközi Iskolában: 224 fő Szakközépiskolában összesen: 620 tanuló Gimnáziumi osztályaiban összesen: 140 tanuló Szakképző osztályaiban összesen: 150 tanuló Alapfokú művészetoktatásban összesen: 490 tanuló - Zeneművészeti ágban: 390 fő - Táncművészeti ágban: 60 fő - Színművészet-bábművészet ágban: 40 fő Kollégiumba felvehető létszám: 160 fő 6.) Az intézmény alaptevékenysége: augusztus 1-től: Szakágazati besorolás: Alapfokú oktatás Óvodai nevelés Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Óvodai intézményi közétkeztetés Pedagógiai szakszolgálat Bölcsődei ellátás Alapfokú művészetoktatás Művészeti ágak: Zeneművészet: Tanszakok 1. zongora 12 évfolyamon 9. tuba 10 évfolyamon 2. furulya 12 évfolyamon 10. ütőhangszer 12 évfolyamon 3. fuvola 12 évfolyamon 11. hegedű 12 évfolyamon 4. klarinét 10 évfolyamon 12. gordonka 12 évfolyamon 5. szaxofon 8 évfolyamon 13. szolfézs 12 évfolyamon 6. trombita 12 évfolyamon 14. gitár 12 évfolyamon 7. kürt 10 évfolyamon 15. kamarazene 4 évfolyamon /továbbképző 8. harsona 10 évfolyamon Táncművészeti ág: - társastánc 12 évfolyamon Színművészeti-bábművészeti ág: - színjáték tanszak 12 évfolyamon 30

31 55130 Diákotthoni, kollégium ellátás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű tanulók számára Üdültetés, kollégiumi férőhelyek bérbeadása szorgalmi időn kívül Intézményi közétkeztetés Iskolai intézményi közétkeztetés Kollégiumi intézményi közétkeztetés Munkahelyi vendéglátás Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás Költségvetési szervek kiegészítő és vállalkozási tevékenysége Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként Közoktatási intézményben végzett kiegészítő tevékenységek (ECDL, CISCO) Általános iskolai oktatás Nappali rendszerű általános iskolai oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai oktatása Általános iskolai felnőttoktatás Általános középfokú oktatás Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása Szakközépiskolai felnőttoktatás Szakiskolai oktatás, szakképzés Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás 31

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1), (3) bekezdéseiben

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Intézményi alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. Törvény 2..(2) bekezdése és a

Részletesebben

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17. Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szerv Neve: APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Székhelye: 3922 TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY,

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-71 /2010. JAVASLAT Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ Ügyszám: 326-28/2011. Napirend: Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim községek képviselő-testületei 2011.

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ügyszám: 08-8/743-9/2012. 8. sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 9/2010.(II.11.)

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a és az államháztartásról szóló

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Magyarországi Evangélikus Egyház - Alapító okirata - módosításokkal egybeszerkesztett, a 2011. május 4-én kelt alapító okirat helyébe lép 1 - A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 9/2011. (02.19.) évi határozatával megalapított

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2/a. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat a rendelkezésére álló dokumentumok alapján az 1891. évben nem megállapítható

Részletesebben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv) 1 KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK AZ ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek) B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 11 sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György Gimnázium,

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Iktatószám: 1679-13/2009. Fadd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete és Gerjen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a települések alapfokú oktatási-nevelési feltételeinek megteremtése, biztosítása

Részletesebben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben 1. A költségvetési szerv neve: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 1.1.

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására

Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. október 22-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: dr. Gémesi György

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-136/2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT intézményi alapító

Részletesebben

Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének. 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA

Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének. 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA Tárgy: a Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító okirat száma: C/247/24/2010. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 2./ A költségvetési szerv székhelye:

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Többsincs Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Könyves Kálmán Általános Iskola 2173. Kartal, Iskola tér 1. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 17/2000.(IV.6.), a 38/2004.(III.11.), a 82/2007.(VIII.30.),

Részletesebben

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 174/2012. (X.04.) önkormányzati

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: ) ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV. tv.,továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993.évi LXXIX.tv. felhatalmazása alapján Mezőzombor Község

Részletesebben