A burkolat megerősítésre engedélyezett útszakasz a kiviteli terv szerint négy további szakaszra került felosztásra:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A burkolat megerősítésre engedélyezett útszakasz a kiviteli terv szerint négy további szakaszra került felosztásra:"

Átírás

1 1 Kőváriné Szabó Erzsébet: A 47-es számú főút Békéscsaba és Orosháza közötti szakasza burkolat megerősítéséhez és párhuzamos kerékpárút építéséhez kapcsolódó csapadékvíz elvezetés vízjogi engedélyes terve készítésének tapasztalatai A korábbi évek útépítései csapadékvíz elvezetése kapcsán (létesítési és üzemeltetési engedélyezési szakaszban egyaránt) már dolgoztam együtt a Duna Aszfalt Kft.-vel, így márciusában megkeresett azzal, hogy ő kivitelezi - konzorciumban a Colas Úr Zrt-vel - a 47. sz. főút Békéscsaba- Orosháza közötti szakasz 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő burkolat megerősítését és az országos közút melletti önálló kétirányú kerékpárút építését a km szelvények között. Tájékoztattak, hogy az útépítés kiviteli tervvel, illetve BE/UO/73/36/2013 ikt. számon a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyelősége által kiadott hatályos építési engedéllyel rendelkezik, s egyúttal megkértek, hogy nézzem át, hogy van-e ezen a szakaszon vízjogi engedély köteles tevékenység tervezve, s ha igen készítsem el a tervet és a vízjogi engedélynek őszre kellene jogerősen meglennie. Megtudtam azt is, hogy a 345/2012. (XII.6.) Kormányrendelet 1. sz. mellékletének a 10. pontja a rekonstrukciót december 8-tól kiemelt jelentőségűnek nyilvánította. Bár az érintett szakasz viszonylag hosszú (majd 28 km), de mivel a kiviteli terv digitálisan rendelkezésre állt, illetve az őszi határidő, a kb. szeptember elég távolinak tűnt, így elvállaltam a munkát magántervezőként, egy személyben. Ma már tudom, hogy nagy bátorság volt. A tervezéshez a megrendelő rendelkezésemre bocsátotta a burkolat megerősítés és a kerékpárút építés UTIBER Kft és számú kiviteli terveit, valamennyi előzmény iratot, vállalta a közműegyeztetéseket, míg az én feladatom az engedélyes terv elkészítése és a műszaki megoldáshoz az érintettek hozzájárulásának a beszerzése volt. Bár a megbízás eredetileg vízjogi engedélyes terv készítésére szólt, mégis a tervezés részeként több előkészítő és közbenső anyagot készítettem. Az elsőt május 10-re, mely döntés előkészítésre szolgált. A másodikat augusztus 8-ra, mely már a konkrét munkanemek meghatározását tartalmazta, majd október 8-ra a kivitelezés költségeinek meghatározása, a pót és többletmunkák kimunkálása történt meg. Mindezekkel párhuzamosan pedig kellett, hogy készüljön a vízjogi engedélyes terv (ek), hiszen a kivitelezés e nélkül (elvileg) nem végezhető, ez(ek) a terv(ek) végül december 8-ra készült(ek) el. (hogy miért többes-számban arról később írok) A burkolat megerősítésre engedélyezett útszakasz a kiviteli terv szerint négy további szakaszra került felosztásra: I. Békéscsaba körforgalom Csorvás belterület határ II. Csorvás belterület III. Csorvás belterület határ Orosháza elkerülő bevezető szakasz IV. Orosháza elkerülő szakasz Alapadatok voltak: Az útépítéshez kapcsolódó csapadékvíz elvezetés műszaki megoldására vonatkozóan az építési engedélyben előírásokat fogalmazott meg az: - Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, Szeged - Az építési munkák megkezdéséig be kell szerezni a csapadékvíz elvezető rendszer vízjogi engedélyét - A forgalomba helyezésig az út illetve kerékpárút csapadékvíz elvezető rendszerét ki kell építeni és annak üzemeltetéséhez vízjogi üzemeltetési engedélyt meg kell szerezni - Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Kirendeltség, Gyula

2 2 - A csapadékvíz elvezető csatornák befogadóba történő bevezetése előtt a csatornákba hordalékfogót kell építeni. - Magyar Közút Kht. Békés Megyei Igazgatósága, Békéscsaba - A csapadékvíz elvezetést az Igazgatóságunk jóváhagyó bélyegzőjével záradékolt tervek szerint az ott feltüntetett módon kell biztosítani. - Békéscsaba, Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Osztály - A szelvények között a baloldali vízelvezető rendszer kialakítását kérem a korábban megküldött VI. 428/2008. ikt. sz. levelünk figyelembe vételével megvalósítani - A szelvényben lévő 60-as átereszt kérjük 80 cm átmérőjű átereszre cserélni, amely fenékszintje igazodik a csapadékvíz rendszer szintjéhez. A laikusok (adott esetben a kivitelező) számára mindig kérdés, hogy mi is számít vízjogi engedélyes tevékenységnek, így ezzel külön kellett foglalkoznom. Az útépítéshez kapcsolódó csapadékvíz elvezetés vízjogi engedélyezettségi kötelezettségére vonatkozó Vízügyi Hatósági állásfoglalás a következő: Nem vízjogi engedély köteles: - az út kisajátítási határán belül megvalósuló szikkasztó árok, burkolt talpárok, kis alapterületű tároló, vagy szikkasztó medence, amennyiben csak az útfelületről származó vizeket gyűjti össze - ÉME engedéllyel vagy CE megfelelőségi bizonylattal rendelkező tisztító műtárgy, áteresz, amennyiben a befogadó vízfolyás medrét, áramlási viszonyait nem változtatja meg - az a műtárgy, mely kizárólag a közlekedési létesítmény vízelvezetésében vesz részt és a mögöttes vízgyűjtőre, annak felszíni és felszín alatti vízviszonyaira nincs közvetlen hatással Vízjogi engedély köteles: - az út tulajdoni határán kívül eső vízgyűjtő területről érkező csapadékvizek elvezetésében részt vevő csatorna, mely hatással van felszíni, felszín alatti vizek viszonyaira - az úttól, vagy az útároktól a befogadó vízfolyáshoz vezető csatorna - az útároktól elkülönülten megvalósuló tároló, szikkasztó medence - minden olyan műtárgy, mely a vízfolyás medrét, vagy áramlási viszonyait érinti vagy módosítja A kiviteli tervben a következő szakaszok kerültek lehatárolásra: - Az I. szakasz csapadékvíz elvezetés szempontjából három öblözetre volt osztható km között befogadó a Csabai csatorna km között befogadó a Telekgerendási csatorna km szelvény között befogadó a Dögös-Kákafoki csatorna - A II. szakasz csapadékvíz elvezetés szempontjából egy öblözetet érint km szelvény közötti szakasz befogadója az Önkormányzat kezelésében lévő záportározó - A III. szakasz csapadékvíz elvezetés szempontjából további két öblözetre tagozódik km szelvények között befogadó a Hajdúér-Ottlakai csatorna km szelvények között befogadó a Hajdúér-Görbedi csatorna - A IV szakasz csak burkolat megerősítési munkákat tartalmaz, csapadékvíz elvezetéssel jelen építési feladat nem érintett. A köztes szakaszok esetében az út mellett, méretezett szikkasztó árkok biztosítják a csapadékvíz elhelyezését. A csatornák kezelői jogállásának helyzete a következőképpen alakult:

3 3 Hivatalosan december 31.-ig volt kezelői jogviszonya: Körösi Vízgazdálkodási Társulat (Gyula) Csabai Csatorna Dél-Békés megyei Vízgazdálkodási Társulat (Orosháza) Telekgerendási Csatorna Hajdúér-Ottlakai csatorna Hajdúér-Görbedi csatorna Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Gyula) Dögös-Kákafoki főcsatorna A évi CCXLIX. sz. törvény 1. fejezete azonban arról rendelkezik, hogy január 1.-től valamennyi állami tulajdonban lévő csatorna vagyonkezelője és üzemeltetője az illetékes vízügyi igazgatóság kell, hogy legyen. Ezen folyamat azonban hosszadalmas, így amíg a csatornák helyrajzi számainak a földhivatali átírása meg nem történik az igazgatóságok nevére, addig az átmeneti időszakban a tényleges kezelők továbbra is a Vízgazdálkodási Társulatok, vagyis a hozzájárulást a csatornák átépítéséhez tőlük kell kérni. A csatornák vízjogi engedélyező hatóságának, illetve a vízügyi igazgatóságok szerinti jogállásának a helyzete január 1.-től: (a területük megegyezett). (Akkor a 481/2013. (XII.17.) Kormányrendelet rendelkezett a Vízügyi Hatóságok kijelöléséről.) Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Hatóság illetve Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Hajdúér-Ottlakai csatorna Hajdúér-Görbedi csatorna Körös-vidéki Vízügyi Hatóság illetve Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Csabai Csatorna Telekgerendási Csatorna Dögös-Kákafoki főcsatorna (Azóta történt változás, hogy a 223/2014. (IX.4.) Korm. rendelet szerint az önálló vízügyi hatóságok megszűntek, azok a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetében működnek tovább) Fentiek alapján is látszik, hogy két engedélyes tervnek kellett készülnie, melyek külön-külön kerültek benyújtásra a két Vízügyi Hatósághoz. A tervezést tovább bonyolította, hogy csak a km szelvények közötti szakasz kivitelezője lett a Duna Aszfalt Kft., míg a további szakaszok kiajánlásra kerültek, így még a meghatározott öblözetek is tovább osztásra kellett, hogy kerüljenek. Csorvás belterület határtól a kivitelező a Colas Úr Zrt. Időközben az is kiderült, hogy a párhuzamos kerékpárút kiviteli tervei önállóan, más pályázati forrásból készültek, így egészen más rendszerben, más szelvényezéssel (a közút szelvényezésével ellenkező irányban) kerültek megtervezésre, a két terv összeillesztése sem volt egyszerű feladat, pedig a csapadékvíz elvezetés mindkét közlekedési útra vonatkozik, azok közé került megtervezésre. Az engedélyes tervek végül a Vízügyi Hatóságokhoz december 8-án kerültek beadásra, s bár a beruházás kiemelt jelentőségű, de a dolgozat leadásának időpontjáig (2015. május vége) a vízjogi engedélyek még egyik hatóságtól sem kerültek kiadásra, különböző okok miatt, melyeket a tervezés folyamatával együtt a következőkben mutatok be.

4 4 A konkrét műszaki megoldások a tervezés különböző fázisaiban: 1. sz. öblözet esetében : ( km között befogadó a Csabai csatorna) döntést előkészítés fázisban: - Békéscsaba Város Önkormányzata megbízásából 2013 évben elkészült a Szarvasi úton a vasúti felüljáró és az Ipari Park között tervezett kerékpárút csapadékvíz elvezetése. A tervezett megoldás szerint a Szarvasi úton összegyülekező csapadékvizek egy része a MOL-kúti körforgalomtól a 47-es út mellett meglévő csapadékvíz elvezető csatornába kerül bevezetésre. A vízügyi hatósághoz már benyújtott vízjogi fennmaradási engedély kérelem szerint a csapadékvíz a jelenlegi nyomvonalon kerül elvezetésre a Régi Csorvási út alatt meglévő 60-as átereszen keresztül, majd 60-as áteresszel keresztezve a 47-es számú főutat, az út mellett jobb oldalon a Csabai csatornáig burkolt árokban haladva. - Békéscsaba Városüzemeltetési Irodája kérte a beruházással egyidőben a 47-es út alatti áteresz átépítését 80-as átmérőre, mely előírás az építési engedélybe is bekerült. - A tervezett megoldás a Szarvasi útról történő csapadékvíz elvezetési műszaki megoldását és szintet nem vette figyelembe, illetve nem tartalmazta az Önkormányzat által kért műtárgyméret módosítást, átépítést sem. - Ugyanakkor tartalmazta a Csabai csatorna keresztezésében lévő 2 db 1320 mm átmérőjű csőátvezetés átépítését 2 db 1200 mm átmérőjűre, illetve annak meghosszabbítását a kerékpárút miatt. - A helyszíni bejárás során megállapítottam, hogy a Csabai csatorna keresztezés helyén lévő csőátvezetés hossza nem csak az út alatti átvezetésre terjed ki, annál jóval hosszabb (kb. 20,0 m-rel), éppen a tervezett kerékpárút irányában jelenleg gyeppel benőtt állapotban van. - A Vízgazdálkodási Társulattal történt egyeztetés során kiderült, hogy a csőátvezetés műszaki állapota, mérete jelenlegi tudásuk szerint megfelelő. Ugyanakkor az átépítése ellen nem emelnek kifogást, amennyiben az nagyobb és nem kisebb átmérőre történik. - Mivel az út csapadékvizeit elvezető csatorna más öblözetből (Szarvasi út felől) is fogad és vezet tovább vizeket így a tervezett megoldás mindenképpen vízjogi engedély köteles tevékenységnek minősül.

5 5 Csapadékvíz elvezetések vízjogi engedélyezésre benyújtott műszaki megoldása: Bal oldalon: km között NÁ 50 zárt csatorna a Szarvasi úti csapadékvizek továbbvezetésére km között nyílt árok építése 0,40 m fenékszélességgel, 1:1,5 rézsűhajlással, benne 4 db NÁ 60-as áteresz építése nyílt árok TB 60/100/80 burkolattal, 2 db NÁ 60 áteresszel nyílt árok építése 0,40 m fenékszélességgel, 1:1,5 rézsűhajlással, 1 db NÁ 60-as áteresszel nyílt árok építése 0,40 m fenékszélességgel, 1:1,5 rézsűhajlással, 1 db NÁ 60-as áteresszel Jobb oldalon: nyílt árok építése I/40/40 burkolattal nyílt árok TB 60/100/80 burkolattal nyílt árok építése 0,40 m fenékszélességgel, 1:1,5 rézsűhajlással, 1 db NÁ 60-as áteresszel Az út km szelvényében : - meglévő Ø 60-as áteresz, illetve elő és utóburkolat bontása - Ø 80-as áteresz, illetve elő és utóburkolat építése A közút km szelvényében (Csabai csatorna cskm) - 2 x 1,3 (A34 jelű) áteresz meghosszabbítása - 2 x 1,2 x 1,2 áteresz építése kerékpárút alá - Két műtárgy között burkolat építése Elmaradó munkák: - A és szelvényekben lévő meglévő 2x1320 A34 melegen hengerelt acél (tervben 34x1400x20-as) csőáteresz elbontása és helyette 2x1200-as új műtárgy építése nem megfelelő (nem lehet kisebb átmérőjű) és műszakilag nem is indokolt Jobb oldalon: - A szelvények között a tervezett TB 60/100/80 elem elhelyezése nem indokolt - A szelvények között nincs elbontandó NÁ 60-as áteresz Pótmunkák: Bal oldalon: - Ivóvíz mosató vezeték áthelyezése kerékpárút nyomvonala alól.

6 6 - A km között a Szarvasi útról érkező csapadékvizek továbbvezetésére NÁ 50-es beton elvezető csatorna építése - A kerékpárút alatt 2x1,20x1,20-as vb. keretelemes műtárgy építése 7,0 fm hosszban. Jobb oldalon: - A szelvények között trapéz szelvényű lapburkolatú árok (I/40/40 mederburkolat) megépítése - A szelvények között az út szélesítése miatt a meglévő beton mederburkolatot elbontása - A és szelvényekben lévő meglévő 2x1320 A34 melegen hengerelt acél csőáteresz meghosszabbítása 2x3,0 m-rel Többletmunkák: Jobb oldalon: - A és a szelvények között a tervezett földárok helyett TB 60/100/80 elem, vagy vele azonos vízszállítási kapacitást biztosító mederburkolat (a jelenleg is járdalapokkal burkolt mederszakaszon, mely elbontásra kerül az útszélesítés miatt) építése az Önkormányzat kérésének megfelelően. A tervezett műszaki megoldáshoz Békéscsaba Város Önkormányzata Városüzemeltetési Irodája VI. 1480/2014. ikt. számon január 12.-én hozzájárulását adta, benne nyomatékosította, hogy a szelvények között a jobb oldali árok burkolását kéri. A nyilatkozat az engedélyező hatóság részére megküldésre került. A műszaki megoldáshoz a KÖVIZIG K /2015. ikt. számon vagyonkezelői hozzájárulását adta, de jelezte, hogy a Csabai csatorna érintett szakasza (Békéscsaba 0902/9 hrsz) kimaradt az átadásátvételi eljárásból, így annak kezelője továbbra is a Körösi Vízgazdálkodási Társulat, így annak nyilatkozata is beszerzésre kellett, hogy kerüljön. A Társulat előírta, hogy a kivitelezést kizárólag ő végezheti, mely a kivitelező felé kötelezettséget jelent. 2. sz. öblözet esetében: A km szelvény (befogadó a Telekgerendási csatorna) döntést előkészítés fázisban: - A Telekgerendás mellett elhaladó útszakasz esetében a csapadékvíz elvezetés öblözete a Petőfi utcánál kezdődik, innen indul (illetve ide érkezik, ez a végszelvénye) a Telekgerendási csatorna. A km szelvényben tiltó és esést növelő szivattyútelep található rajta. A kerékpárút építés miatt a teljes belterülettel párhuzamos szakaszon, illetve egészen a 47-es út alatti átvezetésig és azzal is érintett. Innen Csorvás- Telekgerendási csatornaként halad egy rövid szakaszon az út jobb oldalán, azzal párhuzamosan, majd elfordul északi irányba. - A csatorna belterületi szakasza állékonysági problémás, áttervezésre került gyephézagos, illetve TB elemmel burkolt szakaszokra, illetve az út alól szivárgókkal kerül kivezetésre a víz a csatornába. - A terv az esést növelő szivattyútelepet nem veszi figyelembe, ugyanakkor átépítésre tervezi annak tiltós műtárgyát. - Átépítésre tervezik a meglévő 60-as átereszt a 47-es út alatt, annak km szelvényében 100-as-ra. - A Tulipán utca végében torkollik ki a település csapadékvizeit összegyűjtő főgyűjtőcsatorna, mely csomópontban a település vízkárelhárítási terve szerint egy tiltós műtárgy, illetve egy újabb esést növelő szivattyútelep építése lenne indokolt. Ezen tényt erősíti meg

7 7 a Katasztrófavédelmi Igazgatóság által évben tartott Szupervizor-i ellenőrzés jegyzőkönyve is, melyben kötelezi Önkormányzatot a műtárgy és a szivattyúállás megépítésére. - Mivel az út csapadékvizeit elvezető csatorna más öblözetből (a teljes település csapadékvizét) is fogad és vezet tovább vizeket így a tervezett megoldás mindenképpen vízjogi engedély köteles tevékenység Csapadékvíz elvezetések vízjogi engedélyezésre benyújtott műszaki megoldása : Bal oldalon: km között a Telekgerendási csatorna mederkotrása (1,0 m -es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás)

8 km között TB 60/100/80 elem építése km között a Telekgerendási csatorna teljes mederkorrekciója (1,0 m -es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) Jobb oldalon: új csatorna kotrása (0,40 m-es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) Mindkét oldalon: km között árokkorrekció út szélesítése miatt (0,40 m-es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) km között mindkét oldalon új árok építése az útkorrekció mellett (0,40 m- es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) - Bejárókban Ø 60-as átereszek építése Továbbiakban km szelvényben : - meglévő 10,0 fm hosszú Ø 60-as áteresz, illetve elő és utóburkolat bontása - 18,0 fm Ø 80-as áteresz, illetve elő és utóburkolat építése - Kerékpárút alatt további 7,0 fm Ø 80-as áteresz építése előburkolattal - Két műtárgy között burkolat építése Elmaradó munkák: - A szelvényben tervezett tiltós műtárgy bontása és új műtárgy építése - Bal oldalon összesen 7 db NÁ 60-as áteresz bontása 41,0 fm hosszban és új építése 77,0 fm hosszban - Jobb oldalon a szelvényben lévő NÁ 60-as áteresz bontása és új építése Pótmunkák: - Bal oldalon 7 db NÁ 100-as áteresz bontása 41,0 fm hosszban és új építése 77,0 fm hosszban - A szelvényben lévő NÁ 100-as áteresz meghosszabbítása 3,0 fm-rel (elmaradó műtárgybontás mellett lévő áteresz) - Jobb oldalon a ben lévő NÁ 100-as áteresz bontása és új építése Többletmunkák: - A szelvények között NÁ 60-as beton áteresz építése (a Telekgerendási csatorna végének összekötése a belterületi csatorna kivezetésekkel nem került megtervezésre) - A ben meglévő beton elő és utóburkolat bontása és új építése (A ben tervezett 47-es út alatti átvezetés NÁ 60-asról a helyszínrajz szerint 1,0 m-es, míg a műszaki leírás szerint 1,20 m-esre történik. A helyes műszaki megoldás az 1,0 m-es!) A végleges műszaki megoldásban egy tiltó került beépítésre a Tulipán utcai csomópontba, melynek a költségét az Önkormányzat állja, míg a kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. elvégzi, így évek óta meglévő probléma megoldásra kerül. A tervezett műszaki megoldáshoz a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság K /2015. ikt számon február 11.-én vagyonkezelői hozzájárulását adta. Ugyanakkor problémaként jelezte, hogy a Telekgerendási csatorna eddigi karbantartása során a kikerülő iszap a mederélen elhelyezhető volt, míg a jelenleg tervezett műszaki megoldás szerint - mivel a csatorna bekerül a szélesített közút és a kerékpárút közé - nem látja biztosítottnak a fenntartást, így tervet kért a karbantartásra és a forgalomirányításra vonatkozóan.

9 9 A kérésnek megfelelően meghatározásra került, hogy a kotrás a közút padkájáról elvégezhető, illetve a kikerülő iszap közvetlen karolással teherautóra, majd elszállításra kerül. Ehhez a megoldáshoz a KÖVIZIG feltétel nélkül, míg a Magyar Közút Zrt. Békés Megyei Igazgatósága BEK-208/6/2015. ikt. számon azzal járult hozzá, hogy a konkrét munkavégzés előtt Őt értesíteni kell, illetve az e-út Útügyi műszaki előírásokban figyelembe vételével ideiglenes forgalomszabályozási tervet kell készíteni, jóvá kell hagyatni. Tekintettel arra, hogy a téli munkavégzés során a kerékpárút építés folyhatott, mely időközben jelentős csapadéktevékenység volt, a Telekgerendási csatorna külterületi szakasza mellett belvízelöntések keletkeztek. Mivel a kerékpárút útalapja már megépült, s terv szerint kiemelt szerkezettel valósult meg, a belvizek nem tudtak befolyni a kerékpárút és a közút lévő belvízelvezető csatornába. A problémát a helyi önkormányzat érzékelve egyeztetést hívott össze a kivitelező, a beruházó és az érintett lakosok részvételével. Az egyeztetés vége az lett, hogy a kerékpárút alá, a lokális mélypontokra átereszek kerültek - elő és utóburkolattal betervezésre és beépítésre, mely műszaki megoldás miatt a már benyújtott engedélyezési terv módosítását is el kellett készíteni és azt benyújtani a Vízügyi Hatósághoz. Ismételten be kellett szerezni a Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Közút Ig. hozzájárulását is. 3. sz. öblözet esetében: km közötti szakasz, befogadó a Dögös-Kákafoki főcsatorna döntést előkészítés fázisban: - Az út km szelvényében keresztezi a Dögös-Kákafoki főcsatornát a terv szerint NÁ 50-es áteresszel, melyet a tervező átépíteni és meghosszabbítani tervez 2 db 1,50*1,50-es m nyílású keretelemmé. Ugyanakkor az út mellé tervezett kerékpárút alatt már csak NÁ 1000-es műtárgy került megtervezésre. - A KÖVIZIG kezelői nyilatkozata tartalmazza, hogy a keresztezés helyén jelenleg nem NÁ50- es, hanem NÁ 2500-as (2,5 m átmérőjű) vb. műtárgy található, mely egyébként megfelel a csatorna vízelvezetési követelményének. Egyúttal felhívja a figyelmet, a kerékpárút alatt azonos méretű áteresz megépítése szükséges a tervezettel. (jelen esetben 2*1,50*1,50 méretű). - A terv szerint mindkét oldalon, kis eséssel ugyan, de elvezetési lehetősége van a csapadékvizeknek a Dögös-Kákafoki főcsatornába, nem csak szikkasztó jellegű árokról van szó. - Mivel az út csapadékvizeit elvezető csatorna az úttól a befogadó vízfolyáshoz vezető csatorna, ezért a tervezett megoldás mindenképpen vízjogi engedély köteles tevékenység, illetve a tervezett műtárgy átépítés is engedély köteles, hiszen azzal megváltoznak a vízfolyás áramlási viszonyai. -

10 10 Csapadékvíz elvezetések vízjogi engedélyezésre benyújtott műszaki megoldása: Mindkét oldalon: - új árok kotrása (0,40 m-es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) - bejárókban Ø 60-as átereszek építése Továbbiakban: - meglévő Ø 2,5 m-es vb. áteresz meghosszabbítása 3,0 3,0 m-rel - ehhez elő és utóburkolat átépítése - kerékpárút alatt 2x1,50x1,50-es 7,0 fm hosszú keretelemes műtárgy építése elő és utóburkolattal - két műtárgy között burkolat építése Elmaradó munkák: - A szelvényben NÁ 50-es áteresz bontása - A szelvényben 2*1,50*1,50-es áteresz építése - Kerékpárút alatt NÁ 100-as áteresz építése Pótmunkák: - A szelvényben meglévő NÁ 2,5 m-es vb. áteresz meghosszabbítása mindkét oldalon 3,0-3,0 fm-rel Többletmunkák: - A kerékpárút alatt 7,0 fm 2-1,50*1,50-es áteresz építése - A meglévő NÁ 2,5 m-es áteresz támfalának, elő és utóburkolatának elbontása - A két műtárgy közötti, illetve elő és utóburkolat építése A tervezett műszaki megoldás elfogadására vonatkozik a KÖVIZIG vagyonkezelői nyilatkozata. 4. sz. öblözet esetében: km közötti szakasz, befogadó a Csorvási önkormányzat záportározója döntést előkészítés fázisban: - Csorvás belterületi szakaszának egy részéről a kiemelt szegély miatt víznyelő aknák kerültek megtervezésre, melyek a jelenlegi árokhálózatba kerülnek bekötésre. - Mivel a kiemelt szegély miatt megépíteni tervezett víznyelő aknák kizárólag a közlekedési létesítmény vízelvezetésében vesznek részt, mint eddig és a víz továbbvezetése a meglévő csapadékvíz elvezető hálózatba történik, melynek befogadója ugyan az Önkormányzat kezelésében lévő záportározó, az azonban vízjogi engedéllyel nem rendelkezik, így az útépítés kapcsán tervezett beavatkozás nem minősül vízjogi engedély kötelesnek. Csapadékvíz elvezetés megoldása: Mindkét oldalon: km között kétoldali szikkasztó árok profilozása (0,40 m -es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) km között kiemelt szegély mellett víznyelő aknák építése, bevezetés meglévő zárt csapadékvíz csatornába

11 km között szikkasztó árkok profilozása (0,40 m-es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) - Bejárókban áteresz nélkül A műszaki megoldás a kiviteli terv szerint valósul meg, vízjogi engedélyezésre ezen a szakaszon nem került sor. 5. sz. öblözet esetében: km közötti szakasz, befogadó a Hajdúér-Ottlakai csatorna döntést előkészítés fázisban: - Egy viszonylag hosszabb szakaszról, mindkét irányból és mindkét oldalon elvezetést, lefolyást tervezett a tervező a Hajdúér-Ottlakai csatornába, még ha kis eséssel is, illetve a csatorna keresztezés helyén a meglévő 2 db NÁ 1600-as csőáteresz meghosszabbítását tervezi, illetve építését a kerékpárút alatt. - A műszaki megoldáshoz az üzemeltető Társulat hozzájárult. - Az üzemeltető Dél-Békési Vízgazdálkodási Társulat igazgatója szerint a műtárgy mérete valóban megfelelő, azonban az egyeztetések során kérte annak statikai vizsgálatát, mert az sajnos nem rendelkezik katódvédelemmel, így a műszaki állapota kérdéses. Ezen vizsgálatról, annak eredményéről nem tesz említést a tervező. - Mivel az út csapadékvizeit elvezető csatornák az úttól a befogadó vízfolyáshoz vezető csatornák, ezért a tervezett megoldás mindenképpen vízjogi engedély köteles tevékenység, ugyanakkor a tervezett műtárgy meghosszabbítás nem, de a kerékpárút alatt tervezett új műtárgy építés engedély köteles, hiszen azzal megváltoznak a vízfolyás áramlási viszonyai. Csapadékvíz elvezetések vízjogi engedélyezésre benyújtott műszaki megoldása: Mindkét oldalon: km között szikkasztó árkok építése, átereszek nélkül (0,40 m -es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) km között vízelvezető árkok építése (0,40 m -es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) - Bejárókban Ø 60-as átereszek építése Továbbiakban: km szelvényben - meglévő 14,0 m hosszú 2x Ø 160-as hullámlemez áteresz és burkolat bontása

12 12-19,0 fm hosszú új 2x Ø 160-as vb. áteresz, illetve elő- és utóburkolat építése - Kerékpárút alatt további 7,0 fm 2x Ø 160-as vb. áteresz és burkolat építése - Két műtárgy közötti csatorna szakasz burkolása Ebben az öblözetben nem volt szükség a kiviteli tervtől való eltérésre, azonban ez a szakasz már az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területére esik, így az Ő vagyonkezelői hozzájárulását kellett megkérni. A VIZIG első hozzájárulását /2015. ikt. számon január 6.-án, azonban feltételekkel adta meg. Mivel a Vízügyi Hatóság felé a feltételek teljesítése szükséges, így külön tervkiegészítést kellett készíteni, melyben az igazgatóság feltételei orvoslásra, a problémák megoldásra kerültek. Az igazgatóság jelezte, hogy az út mellé tervezett csapadékvíz elvezető árkok jelentős mennyiségű csapadékvíz szállítására alkalmasak, ilyen vízmennyiség fogadására a befogadó csatorna nem alkalmas, így kérte a bevezetés korlátozási lehetőségének megtervezését, illetve tájékoztatott arról is, hogy a befogadó csatorna maximális üzemi vízszintje magasabb, mint a betorkoló csatornák fenékszintje, így azokon alkalmanként visszaduzzasztást okozhat. A tervkiegészítésben kimutattam, hogy a tervezett csatornák szelvénye jelentősen túlméretezett, a külterületen tervezni szükséges 2 éves gyakoriságú csapadékvíz mennyiség sokszorosának elvezetésére alkalmasak, azonban a valóságban a számítások szerint a burkolt utakon a csatornákban szállítható csapadékvíz mennyiség töredéke fog keletkezni, mely inkább elszikkad majd, továbbvezetést nem igényel. Ugyanakkor megállapítottam azt is, hogy a befogadó maximális üzemi vízszintje miatt valóban szükséges beavatkozás tervezése, mely a beruházóval és a majdani üzemeltetővel való egyeztetés után egy földelzárás építése lett, mely az elvezető csatornában visszatartást, így szikkasztást okoz, azonban tervezett koronaszintjével az útpálya szerkezetére nem jelent veszélyt, de a befogadó magas vízszintjének visszaduzzasztását kizárja. A tervezett műszaki megoldáshoz végül az ATIVIZIG /2015. ikt. számon február 4.- én és a Magyar Közút Ig. is külön hozzájárult. Kiderült, hogy az útépítési kiviteli tervezése során Csorvás Város Önkormányzata még 2013 évben a tervező felé jelezte, hogy a korrekcióval érintett szakasz mellett mélyfekvésű szántó területek találhatóak, melyek csapadékvizeinek bevezetését (a Telekgerendási csatornához hasonlóan) az útárokba a kiemelt kerékpárút akadályozni fogja. A kiviteli tervezés során ezen probléma elsikkadt. Viszont az Önkormányzat Építéshatósága a jelenlegi jogszabályok szerint az örökségvédelem kapcsán szakhatóságként közreműködik a vízjog engedélyes eljárásokban, s ott éppen az a kolleganő dolgozik, aki annak idején a nyilatkozatot tette. Megállapította, hogy a probléma a tervben nem került rendezésre, így az Önkormányzat ügyfélként bejelentkezett az engedélyezési eljárásba, illetve részt vett a Telekgerendási csatorna miatt összehívott lakossági fórumon. Ugyanakkor a helyzete egészen másképpen alakult. Mivel az útároknak nem funkciója a belvízelvezetés, mely tényt mind a Vízügyi Hatóság, mind a Közútkezelő megállapított, így esetükben nem került kötelezettségként meghatározásra a kerékpárút alatti átereszek beépítése, így az nem is került beépítésre az engedélyes tervbe. Ugyanakkor a kivitelező vállalta, hogy a lokális mélypontokra beépíti azokat kötelezettség nélkül is, hogy a terület tulajdonosok problémáját rendezze, melyhez hallgatólagosan minden érintett hozzájárult. Ezen a szakaszon a kivitelezés során, március hónap folyamán a kivitelező azt is jelezte, hogy ismeretlen csőkeresztezést talált a közút alatt, mivel az éppen a korrekcióhoz esik, így az útépítés kapcsán az áteresz megszüntetésre kerül. Kérdésként vetődött fel, hogy megszüntetése jelent-e veszélyt a vízgazdálkodás érdekeire.

13 13 A helyszínre összehívott egyeztetés során kiderült, hogy egy ismeretlen csőkeresztezésről van szó, sem a közútkezelő, sem a területen eddig a vízgazdálkodási feladatokat ellátó vízgazdálkodási társulat a létezéséről nem tudott. Valószínűsíthetően a Hajdúér egy korábbi ágához kapcsolódó műtárgy lehetett. Tekintettel arra, hogy az áteresznek sem a vízgyűjtő területe, sem a lefolyási iránya nem ismert, illetve a további kezelésére sem vállalkozott senki (sem a közútkezelő, sem a vízügyi igazgatóság), így az érdekeltek megállapodtak abban, hogy a műtárgy megszüntetésre kerülhet azzal, hogy a bal oldalon a műtárgy vonalában a kiemelt kerékpárút alá egy NÁ 60-as áteresz kerül beépítésre, mely a vizeket az eddigi nyomvonalon, de mostmár a közút árkába vezeti be, mely terv szerint bevezetésre kerül a Hajdúéri csatornába. míg a jobb oldalon az útárok az engedélyes megoldás szerint alkalmas a vizek továbbvezetésére. A megoldásról feljegyzés készült, azonban a vízügyi hatóság felé a probléma és a megoldás nem került továbbításra, hiszen maga a rendezés az érdekeltek megegyezésével nem vízjogi engedély köteles tevékenység. 6. sz. öblözet esetében: km közötti szakasz, befogadó a Hajdúér-Görbedi csatorna döntést előkészítés fázisban: - Egy viszonylag hosszabb szakaszról, mindkét irányból és mindkét oldalon elvezetést, lefolyást tervezett a tervező a Hajdúér-Görbedi csatornába, még ha kis eséssel is, illetve a csatorna keresztezés helyén a meglévő 2 db NÁ 800-as csőáteresz átépítését tervezi 1db NÁ 1200-as ra, illetve egy új építését a kerékpárút alatt. - A műszaki megoldáshoz, mely azonos keresztmetszetet jelent, mint az eredeti, a Vízgazdálkodási Társulat hozzájárult. - A Vízgazdálkodási Társulat igazgatója elmondása szerint ennél a műtárgynál is kérte annak statikai vizsgálatát, de ez a műtárgy rendelkezik katódvédelemmel, így szerinte ez jobb állapotban kell, hogy legyen. - A helyszínen a műtárgy szemrevételezését nem lehet elvégezni, úgy be van nőve, hogy nem megközelíthető. - A tervből nem derül ki, hogy a statikai vizsgálat elvégzésre került-e, illetve annak eredménye miatt került-e áttervezésre, sőt a műszaki leírás a jelenlegi előírásoknak való nem megfelelést fogalmazza meg. - Ezen előírásra vonatkozóan nincsen információm. - Mivel az út csapadékvizeit elvezető csatornák az úttól a befogadó vízfolyáshoz vezető csatornák, ezért a tervezett megoldás mindenképpen vízjogi engedély köteles tevékenység. A tervezett műtárgy átépítés szintén, illetve a kerékpárút alatt tervezett új műtárgyépítés is, hiszen azzal megváltoznak a vízfolyás áramlási viszonyai. -

14 14 Csapadékvíz elvezetések vízjogi engedélyezésre benyújtott műszaki megoldása: Mindkét oldalon: km között földárok építése (0,40 m-es fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) - Bejárókban Ø 60-as átereszek építése - Kivétel bal oldalon a km között, ott TB 60/100/80 elem építése Továbbiakban a km szelvényben: - 2 db Ø 60-as 12,0 fm hosszú hullámlemez áteresz, elő- és utóburkolata bontása - 2 db Ø 80-as 18,0 fm hosszú vb. áteresz építése, elő- és utóburkolattal - Kerékárút alatt további 7,0 fm 2 db Ø 80-as vb. áteresz építése burkolattal - Két műtárgy között további burkolat építése - A szűk hely miatt 40,0 fm hosszban a Hajdúér-Görbedi csatorna mederkorrekciója (1,5 m fenékszélesség, 1:1,5 rézsűhajlás) Elmaradó munkák: - A szelvényben 2 db NÁ 80-as áteresz bontása - A szelvényben 1 db NÁ 120-as áteresz építése - Kerékpárút alatt tervezett NÁ 120-as áteresz építése Pótmunkák: - A szelvényben meglévő 2 db NÁ 60-as áteresz elbontása - 2 db NÁ 80-as áteresz építése a 47-es út alatt - 2 db NÁ 80-as áteresz építése a kerékpárút alatt Többletmunkák: - A két műtárgy közötti, illetve elő és utóburkolat építése

15 15 Ez a vízgyűjtő terület is az ATIVIZIG működési területére esik. A VIZIG ezen csatorna esetében is jelezte a befogadás nehézségeit, mely az előzőhöz hasonlóan került rendezésre. Ezen a szakaszon a csatorna korrekciója került megtervezésre, melyhez felsorolásra kerültek az érintett ingatlanok. Tekintettel arra, hogy a vízjogi engedélyezési eljárásnak szakhatósága a Földhivatal, az megállapította, hogy az érintett ingatlanok ugyan a NIF-nek, mint beruházónak a birtokában vannak, de egyes ingatlanok nem kerültek kivonásba a művelés alól, továbbra is szántóként vannak nyilvántartva, így azok építésre jelenleg nem használhatóak. Mivel az útépítési engedélyezése során a szakhatósági állásfoglalásukat úgy adták ki, hogy a kivonást a beruházás megkezdéséig el kell végezni, most meg kellett, hogy állapítsák, hogy ez nem történt meg, így a vízjogi engedélyezés kapcsán mostmár a kivitelezőnek kellett intézkednie a művelésből való kivonásokról, a szakhatóság előírásának betartásáról, hiszen a tendert úgy nyerték meg, hogy beszerzik a szükséges engedélyeket. Összefoglaló, következtetések: Mint az a fentiekből látszik egy először egyszerűnek tűnő tervezési feladat a konkrét tények ismeretében igen bonyolult, szép és szerteágazó szakmai feladattá válhat, illetve egy magántervező számára szakmai kihívást jelenthet és akár egy szakmai konferenciára is érdekes témát adó dolgozat tárgya lehet. A tervezés során sok előzetes ismeretemet kellett és tudtam felhasználni és az elmúlt egy évben a tervezés kapcsán sok érdekes tapasztalatot szereztem, melyet a későbbiekben a munkáim során tudok majd hasznosítani. A feladat megerősítette a kapcsolatomat a megrendelőkkel is, hiszen minden jelentkező probléma esetén konstruktívak voltak, s mondhatom, hogy a vízgazdálkodás érdekeit maximálisan szem előtt tartják, örömmel dolgoztam velük és remélem, hogy megkeresnek a későbbiekben is, ha tervezési feladatuk lesz. Jelenleg várjuk a vízjogi engedélyek kiadását, melynek meglétéről remélem, hogy a konferencián már be tudok számolni. Szeretnék a tervezési feladat kapcsán köszönetet mondani: - Cserkúti Andrásnak a NIF Zrt.-nél, hogy gyorsan és határozott döntéseket hozott - a Duna Aszfalt Kft.-nél Mizó Csabának és Vámos Károlynak, a Colas Út Zrt-nél Bartók Szabolcsnak és Kiss Ádámnak azért, hogy rugalmasak voltak, fogékonyak a vízépítés, a vízgazdálkodás problémái iránt, - Kósáné Bódi Máriának az ATIVIZIG-nél és Kovács Tibornak a KÖVIZIG-nél, hogy olyan gyorsan és konstruktívan álltak a kérdésekhez - Végváriné Évának a Körösi Vízgazdálkodási Társulatnál, Oskó Attilának a Dél-Békés megyei Vízgazdálkodási Társulatnál azért, hogy megosztották velem az üzemeltetési tapasztalataikat - Varga Zsoltnak és Kutlár Andrásnak, a Magyar Közút Zrt. Békés Megyei Igazgatóságánál, hogy mindig készek voltak az egyeztetésre, - Samuné Mihalik Annának, Csorvás Polgármesteri Hivatala ügyintézőjének, hogy telefonon hívott, hogy a kompromisszum hamarabb megszülessen - Medvegy Mihálynénak és Ránkli Ferencnek, Telekgerendás település korábbi és jelenlegi polgármesterének, azért, hogy a belvízelvezető csatornájuk megfelelő műszaki megoldása érdekében a Tulipán utcai tiltó megépítése költségeit bevállalták. Gyula, június 5. Kőváriné Szabó Erzsébet

SALGÓTERV MSZ: 1316 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32)

SALGÓTERV MSZ: 1316 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32) SALGÓTERV MSZ: 1316 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft. 3100 Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32) 312-054 E-mail: salgoterv@salgoterv.hu KARANCSLAPÚJTŐ CSAPADÉKVÍZ ELVEZETÉS VÍZJOGI LÉTESÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI

Részletesebben

Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat kezelésében lévő 8SZ jelű szivattyútelep fejlesztése

Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat kezelésében lévő 8SZ jelű szivattyútelep fejlesztése Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat kezelésében lévő 8SZ jelű szivattyútelep fejlesztése TARTALOMJEGYZÉK Szöveges munkarészek Tartalomjegyzék Tervezői nyilatkozat Iratok Műszaki leírás Üzemelési

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.

Részletesebben

SALGÓTERV MSZ: 1416 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32)

SALGÓTERV MSZ: 1416 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32) SALGÓTERV MSZ: 1416 Mérnöki és Környezetvédelmi Kft. 3100 Salgótarján, Meredek út 3. VI./50. T/F.: (32) 312-054 E-mail: salgoterv@salgoterv.hu KARANCSKESZI CSAPADÉKVÍZ ELVEZETÉS PÁLYÁZATI TERVE Megrendelő:

Részletesebben

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5. Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Spaldig Alapítvány kérelméről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Spaldig Alapítvány kérelméről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Spaldig Alapítvány kérelméről

Részletesebben

Műszaki leírás. Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez

Műszaki leírás. Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez Műszaki leírás Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez 1. Bevezetés Törökoppány Község Önkormányzata azzal kereste meg

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató az Ország úti

Részletesebben

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS

ELŐREHALADÁSI JELENTÉS ÉRTÉKELÉS Közúti Építő és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Tel./Fax: 74/512-312, 512-313 www.kozuti.epito.hu E-mail: kozuti.epito@t-online.hu ISO 9001/2000 Tanúsítvány r. száma: CERT-5192-2007-AQ-BUD-RvA

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága ELŐTERJESZTÉS

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály ELŐTERJESZTÉS / sz. napirend A Városgazdálkodási

Részletesebben

GEOplaner Építőipari Tervező KFT

GEOplaner Építőipari Tervező KFT P É T F Ü R D Ő PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT ISKOLA UTCA CSATLAKOZÁSÁBAN ÁTERESZ MEGHOSSZABBÍTÁS TERVE TERVSZÁM: 718/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Interpellációnak nevezett, de kérdéseket tartalmazó irományára az alábbiakat válaszolom:

Interpellációnak nevezett, de kérdéseket tartalmazó irományára az alábbiakat válaszolom: Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Iktatószám: 1037-15/2014. Kincses László települési képviselő részére Püspökladány Kodály Z. u. 9. Interpellációnak nevezett, de kérdéseket

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Zirc 542 hrsz-ú Reguly Antal u. 46-72. számú ingatlanok előtti csapadékvíz árok és átereszek

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 157. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. november 14-i ülésére Tárgy: Tapolca patak revitalizációja II. ütem projekt megvalósításával kapcsolatos tájékoztató

Részletesebben

VASVÁR IPARTERÜLET KIALAKÍTÁS VÍZIKÖZMŰ ELLÁTÁS TANULMÁNYTERV

VASVÁR IPARTERÜLET KIALAKÍTÁS VÍZIKÖZMŰ ELLÁTÁS TANULMÁNYTERV TARTALOMJEGYZÉK Iratok: Tartalomjegyzék Aláírólap Műszaki leírás Tervezői költségbecslések 7/2 A L Á Í R Ó L A P Felelős tervező: Szilvás István... VZ-TEL; 18-0162 A dokumentáció 7 gépelt oldalt tartalmaz.

Részletesebben

ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok)

ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok) ESETTANULMÁNYOK Javaslatok néhány egyszerűbb, általános esetre a megfelelő létesítményűrlapok kiválasztásához az integrációs feladatokat ellátó munkacsoport szakterületi alcsoport besorolásai alapján:

Részletesebben

(PÜSPÖKSZILÁGY 051, 050 HRSZ.) SZILÁGYI-PATAK BAL PARTJÁN LIFE-MICACC PROJEKT KERETÉBEN OLDALTÁROZÓS VÍZVISSZATARTÓ VÍZI LÉTESÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSE

(PÜSPÖKSZILÁGY 051, 050 HRSZ.) SZILÁGYI-PATAK BAL PARTJÁN LIFE-MICACC PROJEKT KERETÉBEN OLDALTÁROZÓS VÍZVISSZATARTÓ VÍZI LÉTESÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSE (PÜSPÖKSZILÁGY 051, 050 HRSZ.) SZILÁGYI-PATAK BAL PARTJÁN LIFE-MICACC PROJEKT KERETÉBEN OLDALTÁROZÓS VÍZVISSZATARTÓ VÍZI LÉTESÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSE Előadó: Tordai Sándor polgármester Dátum: 2018.09.04. TARTALOM

Részletesebben

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96)

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96) Ügyiratszám: Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részére Tárgy: Baleseti gócpont megszüntetése iránti kérelem Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1051 Budapest Honvéd utca 13-15. Tisztelt Miniszter

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Zirc, Alkotmány és Állomás utca között megépült gyalog- és kerékpárút telekhatárrendezése Előadó:

Részletesebben

Fentieket ismeretében a Tisztelt Bizottság elé terjesztem a kérelmet megvitatásra és döntésre.

Fentieket ismeretében a Tisztelt Bizottság elé terjesztem a kérelmet megvitatásra és döntésre. Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 1. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Sárvári Állatvédő és Kutyás Sport Egyesület közterület-használati kérelme a Várpark területére

Részletesebben

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő

Részletesebben

Vasútfejlesztési nyilatkozat kérelemhez szükséges dokumentumok

Vasútfejlesztési nyilatkozat kérelemhez szükséges dokumentumok 1. számú függelék Vasútfejlesztési nyilatkozat kérelemhez szükséges dokumentumok A vasútfejlesztési nyilatkozat megkérése szükséges, minden olyan nem vasútüzemi létesítmény építési engedélyköteles építési

Részletesebben

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19. Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 33. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Csapó Zoltánné kérelme E L Ő T E R J E S Z T É S a Gazdasági

Részletesebben

Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu T Á J É K O Z T A T Ó A Szabadság úti forgalomtechnikai

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2882/2019 CPV Kód: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2882/2019 CPV Kód: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP-6.1.1-15-ZL1-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében, Zalaegerszeg - Kispáli bekötőút és a befogadó Ságodi patak közötti csapadékvíz-elvezető létesítmények kivitelezési munkái - 1. szerződésmódosítás

Részletesebben

Ajánlati felhívás módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83

Ajánlati felhívás módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Ajánlati felhívás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 1 Beszerzés tárgya: Megbízási szerződés/ 1. rész: 51.sz. főút 77+917 85+200 km.sz. (Apostag Solt) és az 97+765 98+723 (Harta átkelés mellett)

Részletesebben

"Pácin község, Cigánd- " Tiszakarádi tározóhoz kapcsolódó belterületi vízrendezés (VTT)" ÉMOP-3.2.1/E-09-2f

Pácin község, Cigánd-  Tiszakarádi tározóhoz kapcsolódó belterületi vízrendezés (VTT) ÉMOP-3.2.1/E-09-2f "Pácin község, Cigánd- " Tiszakarádi tározóhoz kapcsolódó belterületi vízrendezés (VTT)" ÉMOP-3.2.1/E-09-2f-2010-0002 Európai Regionális Fejlesztési Alap Bel- és csapadékvíz elvezetés Pácinban A projekt

Részletesebben

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő (a 2018. szeptember. 20-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú

Részletesebben

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Részletesebben

Önkormányzati üzemeltetésű Fegyvernek-Büdöséri belvízöblözet védekezési tapasztalatai

Önkormányzati üzemeltetésű Fegyvernek-Büdöséri belvízöblözet védekezési tapasztalatai Önkormányzati üzemeltetésű Fegyvernek-Büdöséri belvízöblözet védekezési tapasztalatai Békési István, Gáspár Renáta Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. 1. Előzmények

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága ELŐTERJESZTÉS

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály sz. napirend ELŐTERJESZTÉS A Városgazdálkodási

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató az Ország úti

Részletesebben

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága /l 0

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága /l 0 Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága /l 0 Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály '..ftt?.sz. napirend ELŐTERJESZTÉS A

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME 1 A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Sajókápolna Község Önkormányzata Postai cím: Szabadság

Részletesebben

(Püspökszilágy 051, 050 hrsz.) Szilágyi-patak BAL partján LIFE-MICACC projekt keretében oldaltározós vízvisszatartó vízi létesítmények létesítése

(Püspökszilágy 051, 050 hrsz.) Szilágyi-patak BAL partján LIFE-MICACC projekt keretében oldaltározós vízvisszatartó vízi létesítmények létesítése (Püspökszilágy 051, 050 hrsz.) Szilágyi-patak BAL partján keretében oldaltározós vízvisszatartó vízi létesítmények létesítése TARTALOM 1. Csapadékintenzitás változás a klímaváltozás hatására 2. Klímaváltozás

Részletesebben

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza Beruházó: Tervező: Mérnök: Kivitelező: Magyarország közúthálózata Az M0 gyűrű környezete Az M0 gyűrű áttekintő térképe

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/10

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/10 módosítás 3 - A Szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója című, KEHOP-1.3.0-15- 2015-00002 azonosítószámú projektben a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint kivitelezési feladatok

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VAROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 18-án tartandó rendkívüli ülésére

GÖDÖLLŐ VAROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 18-án tartandó rendkívüli ülésére GÖDÖLLŐ VAROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. július 18-án tartandó rendkívüli ülésére Társv: Javaslat előszerződés megkötésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel az M31 autópálya

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/14

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/14 módosítás 4 - A Szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója című, KEHOP-1.3.0-15- 2015-00002 azonosítószámú projektben a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint kivitelezési feladatok

Részletesebben

Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez

Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez 1. Kérelmező neve: lakcíme: elérhetősége (tel.szám, email cím):. Illetékbélyeg helye 2. A kérelemmel érintett ingatlan címe: Ófehértó,. utca..szám

Részletesebben

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A közbenső véleményezési eljárás során 8 államigazgatási szerv tett véleményezési

Részletesebben

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 20-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 20-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 10/2018.(III.20.) számú képviselő-testületi határozat A Porpác, Bögöt települések ivóvízminőség javítása tárgyú vízjogi létesítési engedélyezési terv alapján a tervezett munkálatokhoz szükséges tulajdonosi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/524-1/2011/IX Üi.: Siket Tibor/Varga Sz. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása

Részletesebben

Műszaki specifikáció. 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér)

Műszaki specifikáció. 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér) 6. sz. melléklet Műszaki specifikáció 28/37/62-es villamos vonalon Ph sínek karbantartása (Népszínház utca Teleki tér) 1. A diszpozíció 28/37/62-es villamos vonal részleges helyreállítása: 1.1. A munka

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága 4 Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály

Részletesebben

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Környezet és Energia Operatív Program Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések

Részletesebben

2. fejezet. ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III.

2. fejezet. ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III. Műszaki tartalom 2. fejezet ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III. Projektelemenkénti tervezési diszpozíciók Lezárva:

Részletesebben

Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések (TOP )

Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések (TOP ) Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések (TOP-2.1.3-15) A pályázatok benyújtása a területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletben foglaltak szerint lehetséges. Támogatás célja

Részletesebben

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350 Tétel-szám Megnevezés Mennyiség Útépítés 1 * Mértékegység E.ár [Ft] Költség [ E Ft] Főpálya építés 0+000-0+350km sz. között (M3 ap. csp-hoz tartozó főpálya szakasz) 1 * 200 000 ELŐKÉSZÍTŐ- ÉS FÖLDMUNKÁK

Részletesebben

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310 174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Járdaépítési keret

Részletesebben

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Közlekedési Felügyelősége A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai Gida Attila útügyi szakmai tanácsadó Jogszabályi háttér 1988. évi

Részletesebben

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE V Í Z J O G I L É T E S Í T É S I E N G E D É L Y E Z É S I T E R V - 2013 - A L Á Í R Ó L A P a BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES

Részletesebben

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról

Város Polgármestere. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi útfelújítási programjáról

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:1-2/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Dezső

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. T á j é k o z t a t ó a város belvíz elvezető rendszerének helyzetéről, a szükséges intézkedések megtételéről, valamint a külterületi

Részletesebben

HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja. Néhány információ. Szakmai kérdésekről. Szomolányi Tiborné Debrecen

HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja. Néhány információ. Szakmai kérdésekről. Szomolányi Tiborné Debrecen HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja Néhány információ Szakmai kérdésekről 1 Jogosultsági vizsga követelményei 266/2013 Kr. alapján Kérdés csoportok kérelmezett, vagy gyakorolt

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Gazdálkodási Ügyosztály '...sz. napirend ELŐTERJESZTÉS A Városgazdálkodási

Részletesebben

Gyula Város Munkácsy utca Megyeház utca Munkácsy utca 5 sz. között

Gyula Város Munkácsy utca Megyeház utca Munkácsy utca 5 sz. között Megyeház utca 5 sz. között 1./8 A L Á Í R Ó L A P Megyeház utca 5 sz. között Tóth Gábor tervező... 2./8 TARTALOMJEGYZÉK Megyeház utca 5 sz. között I. Iratok Címlap 1/8 Aláírólap 2/8 Tartalomjegyzék 3/8

Részletesebben

8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25

8. számú főúti fejlesztések. Veszprém, november 25 8. számú főúti fejlesztések Veszprém, 2010. november 25 8. sz. főút fejlesztése A 8. sz. főút fejlesztéseinek főbb szakaszai: - - - Székesfehérvár Veszprém: 15 km új nyomvonalon 2x2 forgalmi sávú út építése,

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

Előadó: Kádár Mihály Szeged, 2013. december 06.

Előadó: Kádár Mihály Szeged, 2013. december 06. Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. ütem, Előadó: Kádár Mihály Szeged, 2013. december 06. 38.sz. Tápé-Vesszősi belvízrendszer: Hódtó-Kis-Tiszai vízrendszer rekonstrukciója I. ütem 38/1. Tápé öblözet

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Peca-tó közlekedési rendjéről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Peca-tó közlekedési rendjéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Peca-tó közlekedési

Részletesebben

MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE

MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE Készítette: Mór Városi Önkormányzat megbízásából az Ex Ante Kft. és az Értékterv Kft. 2017. november Az előzetes megkeresés összegzése

Részletesebben

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő

Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő (a 2018. október. 05-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez

ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez Mátészalka Város Polgármestere Mátészalka, Hősök tere 9. Tel: 44/501-361. Fax. 44/501-358. e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 507 /2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez TELEPÜLÉSI BEL- ÉS

Részletesebben

YBL ÉPÍTŐMÉRNÖKI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS NOVEMBER 17. BOSNYÁKOVICS GABRIELLA ÉPÍTŐMÉRNÖKI INTÉZET INFRASTRUKTÚRAMÉRNÖKI SZAKCSOPORT

YBL ÉPÍTŐMÉRNÖKI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS NOVEMBER 17. BOSNYÁKOVICS GABRIELLA ÉPÍTŐMÉRNÖKI INTÉZET INFRASTRUKTÚRAMÉRNÖKI SZAKCSOPORT YBL ÉPÍTŐMÉRNÖKI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS 2015. NOVEMBER 17. BOSNYÁKOVICS GABRIELLA ÉPÍTŐMÉRNÖKI INTÉZET INFRASTRUKTÚRAMÉRNÖKI SZAKCSOPORT Sóskút Budapesttől ~25 km-re található Pest megyei település Megrendelő:

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda Kft

A.D.U. Építész Iroda Kft A.D.U. Építész Iroda Kft TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV M30 MISKOLC MJV 2016. szeptember M30 GYORSFORGALMI ÚT MISKOLC TORNYOSNÉMETI KÖZÖTTI SZAKASZÁNAK MISKOLC VÁROS ÉRINTETT TERÜLETEIRE PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE

Részletesebben

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 1. CÍMLAP ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Megrendelő: ALSÓREGMEC ÖNKORMÁNYZATA Alsóregmec

Részletesebben

továbbiakban: Szerződő Felek között, az alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételek szerint.

továbbiakban: Szerződő Felek között, az alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételek szerint. MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Pilis Város Önkormányzata cím: 2721 Pilis, Kossuth L. út. 47. adószám: 15392103-2-13 képviseli: Simó Gábor Csabáné, polgármester önálló képviseleti jogosultsággal

Részletesebben

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21.

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21. A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról TTFT tájékoztatás 2010. április 21. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága 2010. szeptember 22-i ülésének jegyzőkönyve 9/2010. (IX.22.) sz. Városfejlesztési Bizottság határozata vízjogi engedéllyel nem rendelkező

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 06/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: FELVESZI NYÍLT ÜLÉSRE: - V. Dorottya

Részletesebben

TIMPANON ÉPÍTÉSZ IRODA 8500 Pápa Rákóczi F. u. 26. TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A. Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/

TIMPANON ÉPÍTÉSZ IRODA 8500 Pápa Rákóczi F. u. 26. TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A. Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/ TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/321-606 TOP-1.2.1-16-VE1-2017-00009 kódszámú, Bakonybél Millennium 1018-2018 című komplex turisztikai fejlesztés projekt KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ

Részletesebben

Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os távvezeték nyomvonalkijelölési

Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os távvezeték nyomvonalkijelölési KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os

Részletesebben

CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM. név város/község. utca sz. em. ajtó. alatti lakos megrendelem Önöknél a város/község. utca sz. hrsz-ú

CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM. név város/község. utca sz. em. ajtó. alatti lakos megrendelem Önöknél a város/község. utca sz. hrsz-ú Vevői rendelésszám: Előlegszámla száma: Üzemmérnökség Bekötési előleg: Ft Befizetés ideje: Megrendelő tölti ki: CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM név város/község utca sz. em. ajtó alatti lakos megrendelem Önöknél

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 15-ei ülésére. Hegyvári János műszaki irodavezető

Budakalász Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület december 15-ei ülésére. Hegyvári János műszaki irodavezető Budakalász Város Polgármestere 308 /2011.(XII.15.) előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 15-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Egészségház projekt helyszínének meghatározására

Részletesebben

Kurca rehabilitációja II. ütem DAOP-5.2.1/B A projekt támogatás tartalma: ,- Ft

Kurca rehabilitációja II. ütem DAOP-5.2.1/B A projekt támogatás tartalma: ,- Ft Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet: Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Közreműködő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Losonczi és Losonczi Kft. tiszavasvári 0756/1 hrsz-ú önkormányzati

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG. Tárgy: Őriszentpéter város csapadékvízelvezetésének K Ö Z L E M É N Y

VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG. Tárgy: Őriszentpéter város csapadékvízelvezetésének K Ö Z L E M É N Y VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Tárgy: Őriszentpéter város csapadékvízelvezetésének vízjogi létesítési engedélyezése Ügyintéző: dr. Juhász Boglárka K Ö Z L E M É N Y A Vas Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal Előadás az Útépítési akadémia 5. sz. szimpóziumára 2006. május 16. Az előadást készítette: Fekete

Részletesebben

4 000,00 Vízügyi Építési Alap Rövid X ,00 Vízügyi Építési Alap Közép X ,00 Vízügyi Építési Alap Rövid X

4 000,00 Vízügyi Építési Alap Rövid X ,00 Vízügyi Építési Alap Közép X ,00 Vízügyi Építési Alap Rövid X Gördülő fejlesztési terv a 016-030 időszakra A tervet benyújtó szervezet megnevezése: ellátásért felelős / ellátásért felelősök képviselője / víziközmű-szolgáltató * Víziközmű-rendszer kódja: ** 1-33367-1-001-00-13

Részletesebben

Tájékoztató. a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról

Tájékoztató. a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról Tájékoztató a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet alapján a települési önkormányzat

Részletesebben

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23.

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. Telefon: 06702568645 Munkaszám: OF-P-BpNy-18-006 Tervezési feladat: Lébény - Kimle 1612+38 sz. útátjárónál (8417. sz. ök. út 35+646 kmsz.) vágány átépítés ideiglenes

Részletesebben

SZM Fürj utca szerződés módosítás 3.

SZM Fürj utca szerződés módosítás 3. SZM Fürj utca szerződés módosítás 3. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/4 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt:

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt: Terv megnevezése: Celica 2004 Mérnöki Szolgáltató Kft. Tervszám: T-01/2015 Kiskőrös-Kalocsa 153 sz. vasútvonal 98+13 vkm, 5309 sz. út 0+893 km terelőút kiépítésének engedélyezési terve és a vasúti átjáró

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE SZÉKESFEHÉRVÁR MJV TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÉNEK MÓDOSÍTÁSA a 26/2006. (I.28.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, a Székesfehérvár,

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV M30 gyorsforgalmi út Miskolc Tornyosnémeti közötti szakaszának HERNÁDVÉCSE községet érintő területeire PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSRE ÖSSZEÁLLÍTOTT DOKUMENTÁCIÓ 2016. július TELEPÍTÉSI

Részletesebben

Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. ütem, a Tápéi szivattyútelep rekonstrukciója. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, október 19.

Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. ütem, a Tápéi szivattyútelep rekonstrukciója. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, október 19. Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, 2012. október 19. Hódtó-Kis-Tiszai Érintett lakos szám: 11 806 fő vízrendszer rekonstrukciója I. ütem Tápéi belvízöblözet korszerűsítése I. üteme: I. ELŐZMÉNYEK Év I./0,8m

Részletesebben

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY. M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény Záhony közötti szakasz településrendezési tervekbe történő beillesztése. Partnerségi dokumentáció

VÁSÁROSNAMÉNY. M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény Záhony közötti szakasz településrendezési tervekbe történő beillesztése. Partnerségi dokumentáció A.D.U. Építész Iroda Kft VÁSÁROSNAMÉNY M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény Záhony közötti szakasz településrendezési tervekbe történő beillesztése Partnerségi dokumentáció Budapest, 2018. január M34 gyorsforgalmi

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése

Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Fekete

Részletesebben

VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 9726 Velem, Rákóczi utca 73. Telefon: +36(94)563-380 Fax: +36(94)563-379 email: korjvelem@t-online.

VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 9726 Velem, Rákóczi utca 73. Telefon: +36(94)563-380 Fax: +36(94)563-379 email: korjvelem@t-online. VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 9726 Velem, Rákóczi utca 73. Telefon: +36(94)563-380 Fax: +36(94)563-379 email: korjvelem@t-online.hu Előterjesztés Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011.

Részletesebben