Vásárhelyi Antal. Főművek nélkül Courbet Frankfurtban Régi dicsőségünk A költőiség határtalansága és a szabadság technikái Kentridge öt témája

Átírás

1 hungart könyvsorozat Vásárhelyi Antal nárcius XXII. évf. 3. szám - HU ISSN ára 695 Ft Főművek nélkül Courbet Frankfurtban Régi dicsőségünk A költőiség határtalansága és a szabadság technikái Kentridge öt témája Ár: Ft / kötet A HUNGART könvsorozat kötetei kedvezményes áron megvásárolhatók a kiadónál, ahungart HUNGART EGYESÜLET

2 Ne felejtse el meghosszabbítani előfizetését! Régi és új előfizetőink most tavalyi áron et rendelhetik meg az fél évre 3900, egy évre 7800 forintért en, vagy a lapban található megrendelőszelvényen. 10. ANTIK ÉS MODERN MŰVÉSZETI FESZTIVÁL info@uj-muveszet.hu telefon: (1) (Ollári Barbara) Keresse az standját a Falk Art Fórumon április 9-én, 14-től 22 óráig (Bp., V. Falk Miksa utca) GALÉRIÁK SÉTÁLÓUTCA A KOSSUTH TÉRTŐL ÜNNEPE A SZENT ISTVÁN KÖRÚTIG SZOMBAT 14 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG Budapest V. kerület, Falk Miksa utca és környéke régiségboltok kincsei & kortárs kiállítások koncertek, gyerekprogramok, tárlatvezetések 100 éves házak titkai galériások és művészek történetei jubileumi meglepetések BŐVEBB INFORMÁCIÓ A WEBOLDALON TALÁLHATÓ indd 1 um marcius-borito-01.ind :30: :52:01

3 Feszl Frigyes: Magyar emlémű-terv, 1874 körül Moholy-Nagy László: Én, 1917 Roy Andersson: A dicsőség világa, 1991 Lapalapító-főszerkesztő: Sinkovits Péter tar ta lom A borítón Földi Péter Hajléktalan ( ) című festményének részlete látható. A mű március 3-ig volt kiállítva az Aulich Art Galériában. 4 S INKOVITS PÉTER Főművek nélkül Courbet-kiállítás Frankfurtban Új nézőpontok 8 B ASICS BEATRIX Régi dicsőségünk Nemzet és művészet, kép és önkép 12 P. S ZABÓ ERNŐ A jövő élt benne Nagy Levente nagybátyja, Moholy- Nagy László munkásságáról 15 B ORDÁCS ANDREA Félelem és reszketés Budapesten Félelem a fekete dobozban Hét határ 18 M ULADI BRIGITTA A költőiség határtalansága és a szabadság technikái Taiwan Calling 22 P. S ZABÓ ERNŐ Öt téma William Kentridge kiállítása 26 L ÁNG ESZTER Határsértés 20. századi kontextusban Tara (von Neudorf) kiállítása Kiállítások 28 J OKESZ ANTAL Szép múlt vár ránk Veszprémben, a Csikász Galériában 30 K ECSKÉS PÉTER Metapixel Megapixel: Digitális Alkotások Országos Tárlata 32 PELESEK DÓRA Elmélkedés a világban jelen lévő mozgásról Csurka Eszter: Vágy 35 P AKSI ENDRE LEHEL Okkult tréfa Július Gyula kiállítása 38 P ATAKI GÁBOR Digitális művek Stefanovits Péter kiállítása 40 L ÓSKA LAJOS A világ tengelyében Karmó Zoltán tárlata 42 M OHAY ORSOLYA De facto Nayg István kiállítása 44 O ROSZ MÁRTON Talmácsi Gábor és a heroikus zsáner Opánszki Tamás legújabb festményeiről Műgyűjtés 46 S INKÓ ISTVÁN A gyűjtő tárgylemeze Kugler Flórián gyűjteménye 48 H UDRA KLÁRA Budai szcéna II. A közvetítő: Godot Galéria Az ezen az oldalon látható képek az eredeti művek részletei. Tara (von Neudorf): Szálasi Ferenc nevében, 2010 Karina Horitz: Hibrid memória, 2008 Nayg István: Fekete doboz, 2010

4 ki ál lí tás aján ló Összeállította: R UDOLF ANICA Másik? Nem. Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, 8 május 21. Két nem, hét kiállítás. A Miskolci Galéria kiállítássorozata nőművészeti is, meg nem is az. Témája a társadalmi nem, a női tekintet, a tükörhelyzet a 20. századi és a kortárs művészet körében. Aktualitása? Mondhatnánk örök, mint a rajongás a nőkért. De ennél pontosabban: aktuális, amíg a nő társadalmi helyzete nálunk olymértékű deficitet görget, mint ma. Nagybányai festőnők. A művésztelep és a szabadiskola festőinek harmada festőnő volt. Képviseltek valamilyen sajátos látásmódot? Kondor és modelljei. A nő mint modell és téma egy magával is sokat viaskodó művész életművében. Szerelmem, Borsod / Szerelmem, Weinviertel. Osztrák-magyar fotósprojekt: női tekintetek innen oda és fordítva. Almási Gertrúd, felugossy László: Tükörhelyzetek két kortárs életműben. Videa, videóművészet nőnemben: saját női képek, saját női hangok? A színésznő tükre: meghívásos kortárs kiállítás a színházra tekintve a Színészmúzeumban. menők: múzeumpedagógiai foglalkozások nőkről, nőktől a Nagy Kunszt Tanulmányi Múzeumban. Molnár Róza: Verandán, 1929, olaj, vászon 90x75,5 cm, Saphier Dezső magángyűjteményéből Istenem Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben MODEM, február 26 május 15. Az utóbbi néhány évtizedben soha nem látott módon kitágult a transzcendencia kifejezésének művészi eszköztára. Ennek ellenére a történelmi vallásokban való hit gyakorlatilag kívül esik az intézményes kortárs művészet fő áramának diskurzusán. A kiállítás a kortárs magyar képzőművészet hithez, valláshoz, transzcendenciához kötődő műveiből mutat be jelzésszerű, de reprezentatív keresztmetszetet. A tizenkét kiállító művész a legkülönbözőbb keresztény felekezetekhez kötődik, vagy éppenséggel kívül áll azokon. Istenképük, hitformáik eltérőek, ahogy művészetük is a kortárs vizualitás és művészi gondolkodásmód legszélesebb spektrumában mozog. Az itt látható vallásos munkák egyéni hitélményeket fogalmaznak meg, alkotóik nem törekszenek közvetlenül az isteni megjelenítésére, inkább áttételesen idézik meg a transzcendens erőket. Részt vevő művészek: Asztalos Zsolt, Borsos János, Bukta Imre, Ganczaugh Miklós, Gerber Pál, Huszár Andrea, Kicsiny Balázs, Lovas Ilona, Lőrinc Lilla, Mátrai Erik, Oláh Mátyás, Udvardy Emese. Lőrinc Lilla: Új Ég és Új Föld, 2010 alumínium baseball ütő, akril spray, cca. 80x5 cm 2 Design a javából! Kiállítás a Moholy-Nagy László Formatervezési és a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjasok munkáiból Iparművészeti Múzeum, február 25 április 3. A fiatal, hazai designereket a társadalmi, szociális és környezettudatos kérdések foglalkoztatják leginkább. A kiállítás jól tükrözi, hogyan kapcsolódhat össze a kreativitás és a piacképesség: a 2010-ben Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjban részesült 15 fiatal formatervező olyan terveken és tárgyakon dolgozott az elmúlt évben, amelyek valós társadalmi kihívásokra reflektálnak. Munkáik mind hazai, mind nemzetközi szinten aktuális kérdésekre fókuszálnak: ilyen a környezettudatosság, a fogyatékkal élők integrálása vagy a diszkrimináció csökkentése. Ezen gondolatok jegyében készült például az infópult vakoknak, a bőrt nem irritáló végtagvédő gyógyászati segédeszköz és a cigány népmeséket illusztráló grafika is. A gépjárművek okozta környezeti terhelést csökkenti a turisztikai és közösségi célokat előtérbe helyező, újfajta városnézést kínáló jármű, az egy- vagy többszemélyes, félig fekvő pozícióból kényelmesen tekerhető kerékpár, illetve közvetett módon a víztiszta PVC fóliák ruházati alkalmazása. A korábbi évek hagyományához híven az ösztöndíjasok munkáinak megvalósításában nagy szerepet játszanak a hazai vállalatok, gyártók. Pallag Bálint: Fúziós városi életterek, interaktív környezeti térelemek, 2010 A rovatban szereplő képek az eredeti művek részletei.

5 ki ál lí tás aján ló Mintamondatok Hartmut Böhm és Haász István kiállítása Paksi Képtár, február április 24. Hartmut Böhm párhuzamosok képzeletbeli rendszerében úgy helyez el jelzéseket (acélszelvényeket, berajzolt vonalakat), hogy a rácsháló metszéspontjai szögek progresszív fokozású sorrendjét jelöljék ki, amelyeknek az utolsó pontja a végtelenben lenne elhelyezendő. Az eredmény olyan nyílt kompozíciós elv, amely sokféle variációt tesz lehetővé, például eltérő fokszámok alkalmazását, egyes paraméterekre való redukciót, egymással versengő rendszerek integrációját. Bár Böhm a néző számára az adott mű címével lehetőséget ad arra, hogy a látási benyomást a tervezet matematikai alapjára visszavezesse, de ez csak egy lehetséges, a mű konkrét megjelenésén túllépő elv, amellyel Böhm rámutat a látható és a láthatatlanság határára. Haász István minimalista-redukcionalista alkotásai nemcsak a tiszta geometria kétdimenziós leképezései, hanem tiszta tárgyi minőségükben objektek, modellek, reliefek, plasztikák, térformák és installációk is egyben; amelyek nyelvi és vizuális-objektív értelemben vett, zenei, költői, matematikai vonatkozások objektivizált jelei, ikonjai, megfelelői. Hartmut Böhm: Szembeállítás, csere, 1978/2008, dibond, 255x282,5x2,1 cm Térhajlatok Góra Orsolya, Székely Annamária és Zsemlye Ildikó tárlata Városi Művészeti Múzeum, Napóleon-ház, Győr, 5 május 8. Az elmúlt években Budapesten és külföldön egyaránt több sikeres tárlattal szereplő képzőművészek a kortárs magyar festészet és szobrászat elismert alkotói. Más-más technikai megoldásokkal, de térben-időben, színekkel, formákkal, anyagkíséretekkel és sajátos filozófiájuk révén mindhárman a gondolat ábrázolásának valós értelmét kutatják. Góra Orsolya a megörökített idő kutatója, saját szavaival így vall művészetéről: Alapvető célom a távolságtartás egy olyan tér-idő létrehozásával, melynek láttán a szemlélő sokszor nem tudja eldönteni, hogy vágyakozik-e egyáltalán a tér meghódítására. Székely Annamária eszköztára jóval realisztikusabb elemekkel van tele (konkrét városképek, hidak), a kialakult képek sokszor mégis álomszerű terekbe invitálják a nézőt. Zsemlye Ildikó szobrászművész hideg érzékenységgel megalkotott munkái igazán plasztikussá teszik a kiállítást. Székely Annamária: Firenze, 2010, olaj, vászon, 4 darab, egyenként 120x40 cm Szobrásznők Nőszobrászok III. Árkád Galéria (MKISZ); Andrássy úti Galéria, február 25 március 20. Immár harmadik alkalommal rendezik meg a kiállítást a Magyar Képzőés Iparművészek Szövetségének szervezésében ezúttal két helyszínen. Bár a szobrászművészet inkább férfiakhoz kötődik, itt hagyományosan női szobrászok kapnak teret. A női gondolkodásmód, a nőies hozzáállás elsősorban nem a technikai megoldásokban érhető tetten, hanem a tematikai és tartalmi vonatkozásokban, valamint a kifejezőeszközökben, a megfogalmazásmódban. A nőket egészen másként foglalkoztatják olykor ugyanazok a problémák, mint a férfi művészeket. Ugyanakkor egészen mást vesznek észre a körülöttük lévő világból. Sokszor lényegtelennek, mellékesnek, apróságnak tűnő részleteket dolgoznak fel, mégis az egészről beszélnek egyetlen apró részlet által. Kiállító művészek: Deák Ágnes, E. Lakatos Aranka, Gera Katalin, Havasi Ildikó, Katona Katalin, Kotsis Nagy Margit, Kovács Katalin, Kubisch Kamilla, Lous Stujfzand, Németh Ágnes, Pálffy Katalin, Pató Róza, R. Törley Mária, Sz. Nagy Mária, Szabó Virág, Tóth Valéria, Weeber Klára, Veszely Jelena, Zsin Judit. Szabó Virág: Menni csak II. 3

6 S I N K O V I T S P É T E R Főművek nélkül Gustave Courbet: Bacchánsnő, körül, olaj, vászon, 65x81 cm 4 Courbet-kiállítás Frankfurtban Schirn Kunsthalle, Frankfurt, I. 30-ig Gustave Courbet-nek élete 58 éve alatt megadatott, hogy a legnagyobb sikerekben tobzódjon, de a poklok kínjait is el kellett szenvednie. Munkásságát a művészettörténet legjelentősebb életművei közé soroljuk. A művészet igazi értékei iránt fogékony néző számára a világ minden tájáról összegyűjtött Courbet-művek bemutatása Frankfurtban nagyszerű és egyedülálló ünnepi eseménnyé emelkedett. A kiállítás védjegyéül a rendezők az Oslóból érkezett Önarckép a szakadék felett című festményt választották. Courbet nagyon sok önarcképet festett, első sikerét is egy önportréval érte el. Huszonhárom éves korában készítette az Önarckép fekete kutyával címűt, amelyet két évvel később, az 1844-es Szalon tárlatán nagy sikerrel mutatott be. Frankfurtban kissé célzatosan választották ki a két extrém önportrét, a meredély szélén térdeplő, a mélységbe ugrani készülő fiatalember és a másik, a kétségbeeséstől gyötrődő, haját tépő művész képét. Az előbbi mű más néven is szerepelt Félelem a megőrüléstől melyen a művész elkeseredésében az életét akarja eldobni, jobb kezével a szakadék felé mutat, másikkal a fejéhez kap. Az öngyilkossági kísérlet szörnyű traumáját éli át, a testhelyzet ábrázolásával a semmibe zuhanás előtti pillanatot ragadja meg, amint éppen visszaretten, rádöbben tettének félelmetes következményeire. Ezt a labilis lelkiállapotot már korábban is próbálta megjeleníteni, de nem volt elégedett a kísérlettel, ezért átfestette a képet, s a Fürdőző nők kerültek erre a vászonra. A művész az elmozduló férfi alakját helyezte a kép kompozíciójának középpontjába, az szinte betölti az egész teret, a háttér elnagyolt, az alant leselkedő meredély vázlatszerű, szinte kidolgozatlan. Látható, hogy Courbet-t csak a figura tudathasadásos állapotának pontos ábrázolása foglalkoztatta. A hegy tetején álló meghasonlott zseni képe. Ez a félelmetes víziókkal terhes látomásos tematika már Goyánál, Füsslinél, Blake-nél is megjelenik. Blake meg is fogalmazza: a művész, aki a többi ember fölé emelkedik, látnok, mert képzelőerővel megáldott. A svájci romantikus Füssli az éjszakai pillangókat lidérces szörnyekké alakítja. Ennek a szellemiségnek főalakja Goya, akinek Caprichos- vagy A háború borzalmai című sorozatával Courbet spanyolországi tanulmányútján találkozott, s az mély hatást gyakorolt a fiatal művészre. Közvetlen előzménye lehetett a Caprichossorozat 43. munkája, melynek címe több fordításban is létezik Az ész álma szörnyeket szül; Ha alszik az értelem, előjönnek a szörnyek de a fiait felzabáló Saturnus rémisztő képe is felsejlik, ahol az ember formájú szörnyeteg vérző holttestet tart a markában. Valószínűleg Courbet az őrült arc mimikáját is megjegyezte, mert a tágra nyitott szemekben a pupilla körül, alul és felül is előtűnik a szem fehérje. Ugyanez az arckifejezés jelenik meg a kétségbeesett önarcképén, s ugyanaz a görcsös kézmozdulat, mint Goya festményén.

7 Új nézőpontok Gustave Courbet: Leányok a Szajna-parton, olaj, vászon, 174x200 cm Gustave Courbet: A találkozás, avagy Jó napot, Monsieur Courbet, 1854, olaj, vászon, 132x150,5 cm 5

8 Gustave Courbet: A kétségbeesett önarckép, körül, olaj, vászon, 45x54 cm 6 Természetesen az életmű nagy része nem az ún. fekete képekből áll, csupán a frankfurti tárlaton kapott kissé nagyobb hangsúlyt, talán azért, mert a rendezvény az Álom a modernizmusról címet viselte, s ebbe a koncepcióba leginkább ezek a munkák illeszkedtek bele. Voltak kuriózumok is, mint például a 11 éves korában Júlia húgáról készített profil portré. A 8 éves kislány egy asztal mellett könyökölve ül, kezében zsebkendő, valószínűleg sír. A bő szoknya, a csipkés gallér, a habos ingujj kidolgozása pontos, a gyereklány arcán tükröződő gyengéd érzelmet is sikerült megjelenítenie a festőnek. Háttérben hegyek magaslanak, még egy kóbor szamár is felbukkan a mezőn. A kompozíció tökéletes felépítése, a részletek precíz kidolgozása, a háttér perspektívájának helyes arányai egy igazi tehetség első szárnypróbálgatásairól tanúskodnak. Később, az 1850-es évek elején ismét megörökítette Júlia húgának képmását az Alvajáró és a Látó című művén. A frontálisan beállított mellkép egy fiatal nőt mutat, kétoldalt leeresztett hajjal, meglepően magas homlokkal. A szorosan összezárt száj, a lefelé biggyesztett szájszél az arcnak szigorú vonást kölcsönöz. Az előre meredő tekintet azt sugallja, hogy az ábrázolt személy hipnózis alatt áll, vagy éppen ellenkezőleg, ő hipnotizál valakit. Courbet gyakorlatában a tágra nyílt szemek különös bájt kölcsönöznek a portrék szereplőinek. Itt sikerült a meglehetősen bonyolult és feszült lelkiállapot rajzát megfogalmaznia, és finom festői eszközökkel képi formába öntenie. Ebben a korszakában készült a híres Pipás önarckép is, melyet meglepő sikerét követően, több példányban is megfestett. Az ábrándozó, álmodozó arckifejezés, az árnyékba borult szemek, az éles kontúrok hiánya, a derűs lelkiállapot rajza a legjelentősebb művek közé emeli. (Ez szerepelt az 1953-ban megjelent magyar monográfia címlapján is.) Egy igazi bohém művészt mutat be, aki távol tartja magát a művészeti akadémiák szigorú, fegyelmező rendjétől. Festői ismereteit nem csupán a választott mestereitől szerezte, hanem a művészettörténet nagy alkotói műveinek elemezésével, tanulmányozásával érte el.

9 A rendezvény kurátorai igyekeztek igazán jelentős festményeket is megszerezni. A frankfurti kiállítás egyik legfontosabb műve A találkozás című festmény volt, amely kiállításának apropóját éppen az adta, hogy Courbet Alfred Bruyas meghívására 1854-ben Frankfurtból Montpellier-be utazott. A művész később a képet Jó napot M. Courbet! címmel látta el, majd A vagyon köszönti a zsenit elnevezéssel is szerepelt. Bruyas gazdag műgyűjtő volt, aki tisztelte a nagyszerű mestert, fogadására hűséges szolgájával eléje sietett. Ezt a pillanatot örökítette meg Courbet. A kompozíció középpontjába a gyűjtő fejéről levett kalapja került, a tisztelet gesztusának szimbóluma, kísérője is fejet hajt a nagy művész előtt. A képnek némi bizarr hangulatot kölcsönöz Courbet nagy, hegyesen előrenyúló, rendkívül hangsúlyos szakálla. A korabeli karikaturisták ki is aknázták a lehetőséget, hogy a túlzottan magabiztos alkotót kifigurázzák. A vicclapban szakálla még hosszabb, egészen a vándorbotjáig ér. Bruyas és szolgája a nagy ember előtt térden csúszik. fejezetcím???? Az 1857-es Szalon tárlatára nyújtotta be Leányok a Szajna-parton című festményét. A füves partszegélyen heverő két női alak fölött dús lombozatú gesztenyefa terebélyesedik, háttérben a Szajna vizének kék foltja egyesül az égbolttal. A grisettek ruháinak látványos redői, alsószoknyái az egykori kritikusok bírálatát is kiváltották. Maxim de Camp epésen megjegyezte, hogy ez a két alak bizonytalan megformálásában ruhacsomagnak hat, egyébként elég sikerült ruhacsomagnak, melyből fejek és karok nyúlnak ki Az előtérben fekvő nő szemét a nézőre szegezi, a másik a Szajnát nézi. A kompozíció festői gazdagságával nyűgözte le még a korabeli kritikusokat is. A művész Courbet alkotói útja egyre sikeresebb lesz, 1869-ben a brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert, de egy esztendő múlva főszereplőként vesz részt a forradalmi mozgalmakban, és a visszatérő reakció megtorlásának célpontja lesz. Megfosztják vagyonától, börtönbe vetik. Szabadulása után üldözött, kifosztott, meggyötört vadként menekült Svájcba, ahol 1877 szilveszterén hunyta le szemét. Gustave Courbet: Önarckép a szakadék felett, körül, A frankfurti tárlat a nagy művészt mutatta olaj, papír, vásznon, 60,5x50,5 cm be, és noha az igazi nagyszabású főművek Az ornans-i temetés, A műterem Párizsban maradtak a Musée d Orsay három Courbet-termében, a világ minden Gustave Courbet: Pillantás Frankfurtra, 1858, olaj, vászon, 53,5x78 cm tájáról összegyűjtött alkotások így is nagyszerű képet adtak a mester pályafutásáról. 7

10 B A S I C S B E A T R I X Régi dicsőségünk Réti István: Kossuth Lajos a ravatalon, 1894 olaj, vászon, 54,5x74,5 cm 8 Nemzet és művészet, kép és önkép Magyar Nemzeti Galéria, XI IV. 3. Volt egyszer egy kiállítás akkoriban, amikor megrendezték, a reklámnak, vagy ha úgy tetszik, marketingnek nem volt még akkora szerepe a múzeumok életében, pontosabban semmilyen szerepe nem volt. A kiállítások elkészültek, a közönség látogatta, a szakma értékelte őket. A Művészet Magyarországon már a második fordulója volt egy akkor, 1981-ben szokatlan kezdeményezésnek. A kiállítás maga a Magyar Nemzeti Galériában volt látható, de a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportjával közös rendezésben. A munka irányítója a 19. századi művészet kiváló kutatója, Szabó Júlia volt. Akkor, azon a kiállításon került nagyon sok olyan műtárgy a közönség és persze a szakma elé, amelyek addig így együtt soha nem voltak láthatók (nem ritkán egyenként sem). Alapművek, különlegességek, amelyeket azóta egyetlen, a korszakkal foglalkozó kiállítás sem nélkülözhetett. Műfajok s a műfajokon belül témák szerint tárgyalta a korszak művészetét a kiállítás, és a hozzá készült katalógus. A Magyar Nemzeti Galériának mostani, a 19. század kettős emlékévében rendezett tárlata is óhatatlanul felidézi ennek az immár harmincéves vállalkozásnak az emlékét. A cím által jelzett tárgyat XIX. Nemzet és művészet fejezetek fiókjaiba rakosgató bemutató A szép mesterségek kezdete címmel indít. A magyar művészet kezdeteiről van itt szó Ferenczy István vagy Markó Károly művei témájukon túl a nemzeti művészet jelképeivé váltak. A hon- és népismeret képei fejezethez kínálkozó anyag kiemelkedően gazdag. Amiket itt láthatunk, a népcsoportokat bemutató albumok, sorozatok lapjai mellett a nemzeti múlt helyszíneinek képei. Vannak művészek, mint Franz Jaschke, akik mindkét témában nagyhatású sorozatokat készítettek. Jaschke akár udvari művésznek is nevezhető, hiszen a bécsi Akadémián elvégezett tanulmányait követően Lajos főherceg alkalmazásában állt ben, majd ben és 1816-ban Rainer főherceg kíséretében körbeutazta Magyarországot, Erdélyt, Galíciát, Bukovinát, Észak-Itáliát. Utazásainak tapasztalatait grafikákon és festményeken örökítette meg. A rajzok és akvarellek szolgáltak később mintaként a nemzeti viselet albumának rézkarcaihoz. A lapokon német és francia nyelvű feliratok jelzik, mely népcsoport képviselőit láthatjuk rajtuk mindennapi életük jeleneteiben, festői részletekben bővelkedő táji környezetben bemutatva. Ehhez szerkezetében, stílusában nagyon hasonló a tájképalbuma. Mindkettő alapmű lett, s nehéz eldönteni, melyik vált szélesebb körben ismertté, Jaschke albumai, avagy Bikessy-Heinbucher József pár évvel korábbi, többször is kiadott sorozata. Johann Martin Stock rézkarcai vagy Petrich András akvarelljei is a korszak és a téma bemutatásának ma már nélkülözhetetlen művei. Jellemző, hogy félamatőrök indították el fotó: Berényi Zsuzsa ezt a műfajt mérnökkari tisztek, hadirajzolók. Nem feledhetjük, hogy Markó Károly is ekként készítette első tájkép-akvarellsorozatát. A felmérésekhez szükséges pontosság és aprólékosság éppen nem volt hátrányára ezeknek a műveknek. Neuhauser Ferenc Szebeni vására mellett a tanítvány, Barabás Miklós két főműve is megjelenik itt az Egy utazó cigánycsalád Erdélyben és a Vásárra menő román család. Kicsit szokatlannak tűnnek e sor végén Paur Géza akvarelljei immár egy jelentős üzleti vállalkozás emlékeként. A témakörökön belüli kronológiai sorrend némiképp rímel arra, hogy

11 Új nézőpontok fotó: Berényi Zsuzsa maguk a témák is egy időívet sejtetnek a 19. század elejétől egészen a 20. század elejéig, pontosabban a nagy háború végéig tartóan. Persze minden témakörnél itt is lehetne hiányolni legalább olyan fontos alapműveket, mint a kiállítottak. De akkor persze már egy-egy téma önálló tárlatával találkoznánk, ami a fejezetcímek alapján nem is tűnhetne olyan lehetetlenségnek. A teljességre törekvésből a bőség zavara lett míg a szakember örülhet a széles kínálatnak, az érdeklődő látogató bizony gyakran érezheti magát elveszettnek. Olyan információ- és képhalmaz zúdul rá, amit nehéz lehet első megtekintésre értelmezni. Egy sor olyan fogalomkör jelenik meg (birodalmi állampatrióta gondolatkör például), amely csak az átlagosnál jóval alaposabb ismeretek körében kerülhetne a helyére a szemlélő számára. A nemzeti mitológiák, az eredetmítoszok, a dicsőség és áldozat képei az állandó kiállításon is látható magyar történelmi festészet itt már érthetőbb módon történő bemutatása. (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításairól mindmáig hiányzik a bemutatás mellett az értelmezés és bár a nem olvasó látogatóról szóló közhely elterjedt, úgy elétárni a magyar festészet évszázadainak emlékeit, hogy a képek legszűkebb adatain kívül semmilyen információt nem kap a művészekről, a korszakokról, a jelenségekről, ez súlyos hiányosság.) Ebben a részben nem a művek ereje, hatása, jelentősége nyűgözheti le a közönséget, sokkal inkább a téma maga. Nem véletlen festészet és irodalom szoros kölcsönhatása az Attila-témakörtől az itt külön bemutatott Zrínyiig jól érzékelhető ez. Nem született még felmérés arról, hogy a dicsőség, vagy az áldozat képei számosabbak, de azon érdemes elgondolkodni, miért éppen azok a tárgyak lettek divatosak és kelendőek mindkét témában, amelyeket láthatunk a képeken. Tanulságos, bár itt talán nem eléggé szembetűnő az az egyenetlenség, amely egy-egy életművön belül érzékelhető. Még érdekesebb lenne egymás mellett látni olyan műveket, mint Madarász Zách Feliciánja és Orlai azonos témájú festménye azonnal érthetővé válna a különbség a Párizsban, illetve Münchenben elsajátított új stílus és a reformkori ízlés irodalmias-színpadias tablói között. A kortárs dicsőség vagy éppen áldozat képei külön nagyon izgalmasak Sterio Károly Buda falai alatt haldokló honvédja a kettőt sajátosan elegyíti. Az itt látható, Betlérből kölcsönzött kép mellett a Budapesti Történeti Múzeum is őrzi ugyanazt, sőt a sorozatnak tervezett festmények egy másik témájáról is mindkét helyen az Andrássy-gyűjteményben és a főváros múzeumában található egy-egy teljesen azonos változat (Dembinszky és társai búcsúja Orsovánál, a haza határán ). A Nemzeti történelem-nemzetközi kerettéma című fejezet a külföldi párhuzamokat kutatja. Itt azonban nemcsak a korábbi korok, illetve a kortárs hasonló témájú művek mintája fontos. A legtöbb ezek közül sokszáz éves ikonográfiai típusra vezethető vissza így például a hős-, illetve hősnő halála-jelenetek. Természetesen nem elhanyagolható bizonyos előképek szerepe, de például Székely Bertalan II. Lajos holttestének megtalálása című képe esetében teljesen nyilvánvaló a Krisztus sírbatétele-jelenettípus fölhasználása. Franz Jaschke: Visegrád, 1816 gouache, papír, 44,7x64,2 cm 9

12 A nemzeti jelleggel foglalkozó rész több, önmagában is kifejtésre és kiállításon történő bemutatásra érdemes témát foglal magába. Tulajdonképpen egyenes folytatása a második fejezetnek, kicsit szélesebb összefüggésbe múlt jelképes helyei a századelőtől kezdve feltűntek a grafikában (albumok, Kisfaludy zsebkönyvei) és festészetben egyaránt. Sőt, nemcsak magyar művészek, de külföldiek is részt vettek ezek megörökítésében. George Edwards Hering és James Baker Pyne 1838-ban kiadott és Széchenyi Istvánnak dedikált albuma az angol romantikus tájábrázolás hagyományait és megoldásait alkalmazta a nemzeti emlékhelyek bemutatásához, a népéletképet és a történelem jelképévé magasztosult tájat egy kötet színes kőrajzain ábrázolva. Kár, hogy itt nem találkozhattunk vele. 10 Nagy Sándor Ildikó: Gobelinterv, 1909 előtt helyezve a témát. De búsul itt nemcsak a juhász, hanem Madarász Viktor festményén Zrínyi és Frangepán is jóllehet, nyilvánvalóan két különböző motívumról van szó. Barabás és Munkácsy népéletképei ugyanazt jelenítik meg, még ha nem is ugyanolyan módon. Izsó Miklós kis szobrai viszont a téma hasonlósága ellenére teljesen mást eredményeznek. Míg az előbbiek a népiesség kategóriájába sorolhatók, addig az utóbbiak a téma ellenére, vagy inkább mellett valami általános érvényűt mutatnak be, amihez csak eszköz a tárgyuk. A Kollarz Kalliwoda-album egyenes folytatása Bikessy és Jaschke sorozatainak. Nemzetkarakter és népköltészet, népi motívumok, népiesség és irodalom zavarba ejtően sok szál fonódik itt egybe. Az irodalmi népiesség, az újrateremtett regék és mondák ábrázolásai mellett olyan különlegesség is megjelenik, mint Feszl Frigyes nemzeti emlékműterve. A hely szelleme alcímet viselő egységben szereplő művek pedig sokkal inkább a történelmi festészethez, mint ehhez a fejezethez kötődnek. A nemzeti fotó: Berényi Zsuzsa Ekkor terjedtek el a tudományos kutatás, az ásatások eredményeit bemutatandó a rekonstrukciók, mint azt Häufler Visegrád-albumában is láthatjuk, sok egyéb példa mellett. Az irodalmi népiesség, az újrateremtett regék és mondák ábrázolásai is efféle rekonstrukciós kísérletek. Nem is olyan régen önálló kiállításban dolgozták fel a magyar ornamentika eredetét, történetét. A Néprajzi Múzeum remek Huszka-kiállítása és annak katalógusa volt ez itt egy motívum a bemutatott anyag bonyolult szövetében. A civilizálódó nemzet vízióját a kiállításban a városi fejlődés jól ismert képei Rudolf von Alt, Ludwig Rohbock városlátkép-sorozatai illusztrálják. Utóbbiak a mindmáig legismertebb és legnagyobb hatású országleírás képei. Ez az a fejezet, ahol az időrendben jelentős ugrás következik be, s bár a művekkel megidézett témák nem nagyon térnek el a korábbiaktól (Zrínyi; Kossuth a ravatalon; Honvédtemetés), általuk mégis új korszakhoz érkeztünk. Nem a konkrét keletkezési évek számítanak ez már a 20. század, nem a hosszú 19. A továbbélő hagyomány című fejezet pontosan, sőt deklaráltan érzékelteti is ezt. Újabb századelő, újabb kísérlet a nemzeti stílus megteremtésére elsősorban a gödöllői művésztelep művészei révén, a szecesszió jegyében. A tiszta forrás keresése és megtalálása. A történelmi jelképpé vált nemzeti tájból mitikus, szimbolikus táj lesz a művész látomása. A történelmi víziókból, a dicsőség és áldozat képeiből sorsképekhez jutunk el. Meg az apokalipszis képeihez. Ezekről a következőképpen fogalmaznak a rendezők: Kiállításunkat a nemzetközösség megbomlott integritását jelző háborús jelenetek zárják. A Monarchia erejét szimbolizáló hegyláncok alatt a haza nevében mozgósított, reményvesztett menetben vonuló katonák vagy a szükségkonyha sorban állóinak látványa a történelem illúziótlan, személytelen arcát mutatja. Az egyetemes emberi szenvedés egyenlősítő sorsközösségbe olvasztja minden szereplőjét. Meglehet, ezekre a képekre igaz ez. De vajon a hosszú 19. századot záró nagy háborúval végérvényesen eltűnt volna minden olyan törekvés, ami ezt az időszakot jellemezte? Vajon van-e elég távlatunk ahhoz, hogy a folytatás, a 20. század máig uralkodó eszméi -nek bemutatása is megszülessen? Hatalmas anyagot, a témák különösen bonyolult együttesét tárja a közönség elé a kiállítás. A 19. század kutatói számára afféle kész tan -anyagot, a mindenképpen ismerni szükséges művek óriási csomagját ajándékozza nekünk. A rendezők többször is hangsúlyozzák, hogy párhuzamos volt a hazai fejlődés az európaival. Erre éppen a kiállítás a legjobb bizonyíték, amely maga a hagyomány, a legkisebb újítás nélkül. A falakon képek, a tárlókban könyvek, kisebb grafikák. Pontosan megfogalmazott, informatív terem- és tárgyfeliratok. De semmi olyan elem, amely hozzáadna

13 mindehhez valamit pedig be lehetett volna mutatni sok mindent digitalizált formában nem vett volna el semmit a bemutató hatásából, sőt, a résztémák kibontására alkalmas(abb) lett volna. A hatalmas művelődéstörténeti anyagban segíthetett volna eligazodni, a mellékösvényeket el- és visszavezetni a főútra. Így azonban egy gazdag és színes kaleidoszkóp marad a kiállítás a hosszú 19. század páratlanul sokrétű és bonyolult eszmevilágának és mindezek képzőművészeti lenyomatának felvillantása. Új nézőpontok fotó: Berényi Zsuzsa Jakobey Károly: Visegrád, 1875, olaj, vászon, 116x151 cm Than Mór: Szapolyai János halála, 1864 olaj, vászon, 170x190 cm fotó: Berényi Zsuzsa 11

14 P. S Z A B Ó E R N Ő A jövő élt benne Nagy Levente nagybátyja, Moholy-Nagy László munkásságáról Martin Gropius Bau, Berlin, I. 16-ig A berlini Martin Gropius Bauban volt látható nagyszabású kiállítás 2010 októbere és január között Moholy-Nagy László munkáiból. Ha magyar művészet és világhír, akkor Moholy-Nagy, mondanánk, pedig a nagyvilágban a művész hazai korszakának jó ideig kevés figyelmet szenteltek. Úgy tűnik, az utóbbi években ez is változik: a Kunsthaus Apolda Auf kapcsolatban, amelyeket a szakemberek közül is kevesen, vagy rosszul ismertek eddig pedig alapvetően fontosak a pálya alakulását illetően. A nagy galériák, a Kieselbach, a Virág Judit, a Polgár és mások esetenként kérik a szakvéleményét eddig vagy hetven bírálatot készített. Egyébként mérnök, januárban volt 89 éves, és ma is ott dolgozik, ahol 1951-ben kezdte, a GEA EGI Zrt.-nél. Nagybátyja művészetével hat-nyolc éves kora óta foglalkozik. NAGY LEVENTE: Levelei, könyvei, amelyeket édesapámnak küldött, a könyvespolcra kerültek, amit viszont én állandóan bújtam, hogy üres papírt találjak a rajzoláshoz, ugyanis gyerekkoromban sokat rajzoltam, főleg vasutat. Sok általa tervezett, rajzolt meghívót küldött például akkor, amikor Németországot a nácik miatt el kellett hagynia, s másfél évet Angliában töltött, ahol egy nagy cégnek kiállításokat szervezett, neves művészek munkáiból. A második világháború után pedig csomagokat küldött a családnak. Úgy tizenöt polcot tölt meg a vele kapcsolatos könyv- és dokumentumgyűjtemény. Vannak benne természetesen hozzám írt levelek is. Mi kapcsolja Moholy-Nagyhoz a Centrál Kávéházat, amelyet az Ön javaslatára beszélgetésünk helyszínéül választottunk? N. L.: Itt jött össze A Hét szerkesztősége, ahová Moholy-Nagy a frontról küldött verseket. Korábban, szegedi középiskolásként ottani lapoknak dolgozott. Azután, mielőtt bevonult, egy évig járt a pesti bölcsészkarra. Ott ismerte meg Hevesy Ivánt, aki hamarosan a legjobb barátja lett, olyannyira, hogy a híres levelezőlapok közül sokat neki küldött a frontról, az egyikre rá is írta a kérdést: Iván, ez csak jó rajz? 1915-ben vonult be tüzérnek karpaszományos önkéntesként. fotó: Berényi Zsuzsa Bevonult, és a költőt fokozatosan felváltotta a rajzoló, a képzőművész. Hogyan zajlott le, minek volt köszönhető ez a fordulat? Moholy-Nagy László: Tábori postások, é.n., papír, kréta, ceruza, 96x140 mm 12 der Weg nach Weimar című kiállítása egyik szenzációja az a több mint száz rajz volt, amelyet I. világháborús tábori levelezőlapokra készített Moholy-Nagy László, s amelyeket a Tapolca- Diszelben működő Első Magyar Látványtár gyűjteményéből kölcsönöztek. A 2010-ben húszéves Látványtár Moholy-Nagy-képeslapjait november-decemberben a hazai közönség is láthatta a budapesti Pintér Galériában. A művész unokaöccsének, Nagy Leventének köszönhetően, aki tudományos előadással fölérő kiállításmegnyitót tartott, olyan tényeket is megismerhettünk a korai pályaszakasszal N. L.: Babitsnak egyik levelében bevallotta, hogy a verseket és novellákat tulajdonképpen megélhetési célból írta. S valóban, szüksége is volt erre, hiszen szülei elváltak. A nagyapjuktól a három fiútestvér ezer aranykoronát örökölt, amit édesapám bankban helyezett el, a másik két testvér hadikölcsönbe fektetett ott aztán elértéktelenedett az összeg. Tulajdonképpen apám tartotta el két testvérét. A fordulat irodalom és művészet között egyébként jóval korábban elkezdődött, mint az ma köztudomású. A legelső rajza, amit ismerek, 1914 őszéről származik, szintén egy képeslapon látható, egy egyetemi kollegináját ábrázolja, Moholyról küldte a lapot Budapestre egy másik fiatal hölgyismerősének, akinek egyébként utoljára ban egy kiállítási meghívót is küldött. Más lapjai is születtek,

15 mielőtt katona lett, például a Mátyás pince, az Apostolok ábrázolásával. A levelezőlapok története egyébként alapvetően két nagy szakaszra osztható: a fronton készültekére és a sebesülés utáni időszakra július 1-jén sebesült meg, egy nagy, kétnapos offenzíva első napján, mégpedig a bal hüvelykujja legfelső percén. Nehezen gyógyult ez a seb, de hihetetlen szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta. Ekkor kezdődött igazi művészi kiteljesedése. Először Lembergben kezelték, majd Budapesten kórházról kórházra járt. Gyógyulása után kinevezték kiképző tisztnek, így sok mindenre jutott ideje 1918 végéig. fejezetcím???? A fiatal alkotó kezdetben Nagy Lászlóként jelentkezett, mikortól építette be művésznevébe ifjúkora falujának a nevét? N. L.: 1918 márciusában a Jelenkorban még Nagy Lászlóként, áprilisban már Moholy-Nagyként írta alá verseit. Kilencvenkét év telt el azóta, sokak számára azonban még ma is talány, hogy j-nek, vagy li-nak kell ejteni nevében az utolsó betűt? Nos, egyszer megkérdeztem ezt Kálmán Katától, Hevesy Iván feleségétől, amikor meglátogatott bennünket kiszaladtam elé az ajtóba, hogy a többiek ne befolyásolhassák, kérdésemre kihúzta magát, és a leghatározottabban hangsúlyozta a j-betűt. De van egy másik bizonyíték is: a nagybátyám neve szerepel egy Kassák-kiáltványon, de valószínűleg nem volt ott személyesen a névsor leírásánál, hanem telefonon mondhatták be a nevét, mert a névsorban Mohojként szerepel. Az Első Magyar Látványtár születésnapi kiállításán, a Pintér Galériában száz levelezőlapot mutattak be, de a Látványtár is jóval többet őriz. Hány lap van összesen? fotó: Berényi Zsuzsa N. L.: Összesen 380 létezéséről tudunk, s nekem mindegyikről van másolatom. A legtöbbet nem egyenként küldte el a frontról Hevesy Ivánnak, hanem csomagokban adagolva. A 380 lap 16 különböző tulajdonos birtokában van, kétharmaduk Magyarországon, egyharmaduk az Egyesült Államokban. Tavaly Németországban is fölbukkant két darab, de azóta már azok is idehaza vannak. A legnagyobb gyűjtemény az Első Magyar Látványtár birtokában van, úgy 150 darab, bár ők kevesebbet tartanak számon, szoktam is mondani Vörösváry Ákosnak, ugyan tedd már arrébb azt a halom képet, hátha felbukkan egy-két Moholy-Nagy. Az én tulajdonomban csak egy lap van, azon azonban nem rajz, hanem vers van. Egyébként vagy harmincféle tábori levelezőlapra készültek a rajzok, az elsőkön még az imádkozó Ferenc József képe látható, kicsiben persze, hogy a lapra írni lehessen, azután jött Károly király. Csoportosítottam a levelezőlapokat, tematikai alapon, összesen huszonhat csoport jött ki, van, amelyikben 100 darab van, van, amelyikben csak egy. Sok publikáció elsősorban a frontvonal jellegzetes alakjait emeli ki, vagy azokat, amelyeken a katonatársak portréi szerepelnek, és a galíciai civilek, elsősorban persze nők, mert az ottani férfiak többsége is katona volt. Számos lapon szerepel a mozi, a villamos, a vasút motívuma, ami Moholy-Nagy későbbi művészete szempontjából is igen érdekes. Felbukkan Vas Sándor szegedi moziigazgató és a felesége portréja, Anti, azaz Bach Antal, a mozi társtulajdonosa, akinek a gyermekeivel nagybátyám jó baráti kapcsolatban volt. Akkor ment moziba, amikor akart, és ne feledjük, hogy Kolozsvárott akkoriban virágzott a magyar filmgyártás, az új filmek gyorsan megérkezhettek Szegedre is. A filmhez, mozgóképhez való kötődése már ebben az időszakban nyilvánvaló lehetett, mint az állandó mozgás, változás, a dinamika is, ahogyan villamost, vasutat, fogaskerekűt, földalattit ábrázoló rajzai bizonyítják. De van öt lapja például Kassák Lajosról, a progresszív művészi törekvések meghatározó jelentőségű képviselőjéről, s más művészekkel is gyakran találkozott, megörökítette őket a Fészek klubban. Mostanában egy sorozaton dolgozom, kiválasztok egy-egy lapot vagy csoportot, és összefoglalom, amit tudok róluk. A beszélő képeslapok ez lesz a sorozat címe. Moholy-Nagy László: Mosdik a Róna, 1917 papír, kréta, ceruza, 13,9x9 cm 13

16 fotó: Berényi Zsuzsa Moholy-Nagy László: Páholyban, é.n., papír, kréta, ceruza, 14,8x9,3 cm Moholy-Nagy László: Sárga kalap, é.n., papír, kréta, ceruza, 13,7x8,9 cm 14 És miről beszélnek például azok a lapok, amelyek mintegy elindítják a nagy sorozatot, s különös, eddig Ön által is megfejthetetlen módon bajai motívumokat ábrázolnak? N. L.: Vannak erről feltételezéseim, de valóban, bizonyítékokat még nem találtam az igazolásukra, csak az elemi emberi logikát követem. A bajai temetőben nyugszik ugyanis a család apai ágának számos tagja, közöttük Moholy- Nagy édesapja, az én nagyapám is. Azt gondolom, mielőtt a frontra indult, el akart tőle búcsúzni. Vannak más rejtélyek is: van például Odesszában készült lap is, amelyen egy kórházban ülő orosz katona látható, és amit valahol útközben adott azután föl. Odesszát november 9-én hagyta el az utolsó hajó magyar csapatokkal, ő pedig vonattal utazhatott el, és október végén adta föl a lapot. A táboriposta-számokat ma már a bécsi levéltár segítségével lehet csak pontosan azonosítani, de annyi kiderült, hogy a 649. mozgóposta egy olyan tábornok törzséhez köthető, aki nagy kerülővel, hozta vissza a magyar csapatokat. Hogy került Odesszába Moholy-Nagy László? Nos, valószínűleg a testvére nyomában járt, aki ban érkezett a frontra, majd nyoma veszett. Később kiderült, hadifogságba esett. Kint maradt a Szovjetúnióban, belekerült az új hatalom gépezetébe, 1939-ben koholt vádak alapján kivégezték. Moholy-Nagy László művészi örökségének őrzésén Ön mellett Moholy-Nagy Amerikában élő lánya, az életmű fontos darabjait őrző Hattula dolgozik. De maradt egy unokatestvére, a kivégzett Ákos fia. N. L.: Egy időben gyakran találkoztunk, akkor is, amikor kivándorolt Düsseldorfba. Hattula pedig évente kétszer meglátogat, kutatjuk a család történetét, keressük a föllelhető nyomokat. S vele azokon a nagy kiállításokon is találkozunk, amelyeket az utóbbi években egyre gyakrabban rendeznek Moholy-Nagy műveiből. Ezeknek a nagy kiállításoknak fontos szerepük van abban, hogy az életmű egyre szélesebb körben hasson, Molholy-Nagy ma is aktuális gondolatai terjedjenek. A nagyvilágban tudják, milyen fontos volt, amit létrehozott, a Christie s, a Sotheby s és a többi nagy aukciósház olykor igen magas áron aukcionálja műveit. Idehaza más a helyzet, de itt is van már nagyon fontos gyűjtemény a munkáiból, az Antal Lusztig-gyűjteményben több alkotása van. És ha az ember belegondol, mi mindent csinált volna még, ha nem hal meg ötvenegy évesen! Épp hogy belekezdett a színes fényképezésbe, és nagy távlatok nyíltak előtte a filmművészetben is. Készített díszlet-, jelmezterveket Az egyik rajzra, Korda hasonló című filmjéhez, odaírta: Things to come!, azaz dolgok, amelyek bekövetkeznek. A jövő élt benne.

17 B O R D Á C S A N D R E A Félelem és reszketés Budapesten Félelem a fekete dobozban Trafó, I. 12 II. 27. Valahogy a félelemmel kezdődő címek akaratlanul is mindig Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című, általa a gonzo-újságírás szellemében született kultuszregényét juttatják az eszembe, s csak jóval később Søren Kierkegaard Félelem és reszketés című esszéjét. Míg Thompson a 60-as évek végét, a 70-es évek elejét írja le a regényében, a Trafó kiállításán alapvetően a mai félelmeknek lehetünk tanúi, bár Krzysztof Kieslowski filmje szintén a 70-es évekbe kalauzol, mintegy megadva a kiállítás alaphangulatát, s épp ezért én ezt a művet tettem volna meg a felvezetőnek. Az éjszakai portás szemével című filmben az a legrémisztőbb, hogy a félelmetesség légköre nemcsak a korabeli politika bűne, hanem arra a sokkal szörnyűbb tényre mutat rá, hogy láthatóan az emberekben benne van a kegyetlenség a másik ember irányába, amit leginkább és legtöbbször a rend nevében követnének el. Mellesleg nemrégiben kísérletet tettek a már híressé, pontosabban hírhedtté vált stanfordi börtönkísérlet 1 megismétlésére, de azt ezúttal is abbahagyták hasonló eredményei miatt. A félelem a fekete dobozban című kiállítás kurátorait (Molnár Edit, Marcel Schwerin) a tárlat sztétmentje szerint az érdekelte, hogy a tömegmédiában jelen lévő egyre erősödő félelem mellett hogyan dönthetjük el, mely félelmeink a megalapozottak, s melyek azok, amit maga a média generál. A félelem mint kiállítástéma egyáltalán nem ritkaság nálunk sem. Szinte a trafós előtt zárt be a Stúdióban a Stenczer Sára kurátorságával megrendezett 500 N 2 című, s még 2008-ban rendezte a Műcsarnokban Hetesi Attila és Erdősi Anikó a t.error a félelmed egy külső tárgy 3 című kiállítást, melyet 2009-ben New Yorkban a Magyar Évad alkalmával szervezhettek meg a terveikhez méltóan 4. Őket is a mindennapjainkban és a médiában erősödő, domináns erőszak érdekelte, mely a különböző társadalmi szinteken egyaránt megjelenik, de különösen a terrorizmus és annak hatása képezte kutatásuk tárgyát. Ugyanakkor W. J. T. Mitchell a terrorizmus természetét elemző tanulmányában 5 még inkább megerősíti számomra azt a korábban is erős benyomásomat, hogy a terrorizmus elleni harc gyakorlatilag épp a terrorizmust szolgálja az állandó félelemkeltéssel, a lakosság rettegésben tartásával. A Trafó kiállításán meglepő módon alapvetően hiányoztak a terrorizmusra direkt reflektáló munkák, pedig a média által gerjesztett félelmek mégis ezzel kapcsolatosak. Mellesleg a sajtóanyag azon mondatait erős fenntartással fogadom, miszerint a 20. századot tekintjük a»félelem századának«. ( ) Következésképp a fenyegető veszély érzete szinte állandósult: a háborútól, a gazdasági krízistől, a környezetszennyezéstől és az új technológiáktól való félelem kiegészült a terrorizmustól és általában a radikális szociális változásoktól való rettegéssel. Ezt alátámasztva idézik Adam Curtist: napjainkban olyan radikális fordulat történt a politikában, mely intézményesíti a félelmet. Azért, ha valaki kissé elmélyed a történelemben, beláthatja, sajnos az emberiség minden korszakban igen nagy kreativitást mutatott a másik ember félelemben való tartása tekintetében. A középkorban pillanatok alatt boszorkánynak vagy eretneknek, ördöggel cimborálónak nyilvánítottak bárkit, sőt e korszak hatalmi apparátusa kifejezetten e félelemre építette stratégiáját, s az érzéki élvezetek bűnként kezelése már a földi életet is pokollá és rettegéssé változtatta. A kora újkori kivégzési szokások borzalmaihoz képest minden mai horrorfilm esti mesének tűnik. Persze akkor adódik a kérdés: miért is tekintik sokszor a 20. századot a legszörnyűbbnek? Azért, mert a kora újkori kivégzések és büntetések alapvetően az elkövetett bűnt tükrözték, s minden szörnyűségük ellenére a világ rendjének a visszaállítására törekedtek, a holt tetemeket is megkínozták, mivel a bűn totális kiirtása volt a cél. Foucault 6 akkurátusan elemzi végig, hogy a történelem folyamán a 19. század közepérevégére hogyan vált el a büntetés a testtől, a fizikai fájdalomtól, s került a nyilvánosság elől a zárt falak közé. A 20. századi tömeggyilkosságok a civilizált jogrendtől való visszalépésen s a méretükön túl azért borzasztóbbak a korábbiaknál, mert nélkülözik a szakrális megtisztító tartalmat s legfőbbképp a társadalmi konszenzust nem véletlenül zajlottak titokban. Hét határ 15

18 16

19 fotó: Csoszó Gabriella A Trafóban látható filmek eredetileg a hallei Werkleitz Fesztiválra készültek, melyekben a német újraegyesítés során felgyülemlett feszültségeket vették nagyító alá. Ebből a fesztiválra való anyagból válogattak a kurátorok, elsősorban azokból a videókból, melyek általánosabb értelemben reflektálnak a félelemre és a kiszolgáltatottságra. Így például a kiállítás kezdő műve Paul Harrison & John Wood Három lábon című filmje, ahol a lábuknál összekötözött két férfi menekülni próbál a feléjük csapódó teniszlabdák elől. Az összekötözés következtében balanszírozniuk kell az individuális lehetőség (mivel alapvetően a saját testi épségüket mentik) és a közös együttműködés közt (hisz a siker érdekében erre is szükség van), bár úgy tűnik, ez utóbbi olykor gátja is a saját menekülésüknek. Ettől függetlenül a mű számos más kiállítási témába is belehelyezhető lenne. Jay Rosenblatt Attól tartok című, Jeanne Marie Beamont versét feldolgozó videója szintén ezen az első képernyőn látható, s ezáltal verbálisan is megfogalmazódik a bizonytalanság légköre. Más művek egy támadásra való felkészülést vetítenek elénk, mint például Andree Korpys & Markus Löffer Ifjak éneke című műve, ahol a rendőrök magukon kísérleteznek a sokkolóval, vagy Theo Ligthart Kínos rendelkezések című filmje, melyen egy olvasópróbát láthatunk a Svájcban 1957-ben kiadott Teljes ellenállás című könyvből, mely egy külföldi támadásra felkészítő kézikönyv a fogságba esett személy viselkedésére vonatkozó hasznos tanácsokkal. A társadalmunk működésképtelenségét frappánsan illusztrálja Roy Andersson a Szociáldemokrata Párt számára készített kampányfilmje, mely a hétköznapokban az egymásra nem figyelést, az empátia hiányát és az egymáson való áttaposást szó szerint és metaforikusan egyaránt megjeleníti. A kiállítás legizgalmasabb munkái közé a fiatalokról szóló videók tartoztak, bár játékfilmekben már láthattunk ennél emlékezetesebb megközelítéseket. Valeriya Gay Germanika Fiúk címmel egy zaklatott családi hátterű, kiskamasz testvérpár bűnözését, majd állami gondozásba kerülését mutatja be a tárgyilagos, kívülálló szemszögéből. Ettől az objektív alkotói attitűdtől eltérően Martin Brand Állomás című filmjén a szerző megpróbált beépülni egy bochumi fiatal galeribe, akik a vasútállomáson való találkozás után rendszerint valamelyikük lakásán isznak, füveznek s punk rock gyökerű neonáci zenét hallgatnak (Landser, Böhnse Onkelz), bár politikai meggyőződésük elég esetleges. Úgy tűnik, mintha a fiatalok élete zsákutcába futott volna, s egy jövő nélküli generáció lecsúszását látnánk. 7 Mintha a csavargás és a bűnözés gyökereit sikerülne e filmeknek rögzíteni. Ugyanakkor épp e képernyővel átellenben látható a kiállítás legeredetibb filmje, Roy Andersson A dicsőség országa című munkája, mely arra világít rá, hogy az ún. tisztes felnőtt élet legalább ilyen hideg és borzalmas. Valeriya Gay Germanika: Fiúk, 2006, DVD, 36 perc Roy Andersson: A dicsőség világa, 1991, 35 mm DVD-n, 15 perc Kiállítási enteriőr Műalkotásként ez a mű volt a legtudatosabb és szerkesztettebb s megemelt képi nyelvvel bíró. A tizennégy epizódból álló film első képein teherautóba terelt meztelen, sikoltozó embereket látunk, akiknek elgázosítását még ott helyben meg is kezdik, de mindezt azonban nem katonák, hanem hétköznapi emberek teszik, akik közt nézőként ott láthatjuk a többi jelenet főszerepelőjét is, s maguk a nézők is e passzív gyilkosok közé kerülnek. A film további szegmensében az átlag hétköznapok rideg közönyös kegyetlenségét villantja fel, mely semmivel sem vonzóbb, mint a fiatalok önpusztítása. Így a fiatalok züllött életével az úgymond tisztes felnőtt világa szembesül, s derül ki ez utóbbiról is az üressége, embertelensége, melynek felelősségteljes passzív tehetetlensége még kiábrándítóbb. Ezt az érzést azért legjobban Danny Boyle Irvine Welsh regényéből készült kultuszfilmje ragadta meg, ám e mostani munkák nyilván nem is léphetnek a Trainspotting nyomába, ahol az is kiderül, hogy a jó felnőtté váláshoz s ahhoz, hogy a fiatal azt az életet válassza, amit a film elején még elutasít, nem kell más csak egy kis árulás : Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy tévét, válaszd a mosógépeket, a kocsikat, cd-lejátszókat és elektromos konzervnyitókat! Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet, és válaszd a fogászati ellátást! Válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt, válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat! S kérdezd meg egy vasárnap reggel, ki a fene vagy? Terülj el egy fotelban és nézd a lélekölő, agypusztító kvízjátékokat, és tömd tele a szádat ócska szemét ételekkel! A Trafó kiállításán számos érdekes művet láthattunk, bár összességében a félelem érzését nem igazán keltették, inkább csak egy látképet mutattak néhány visszás, problematikus társadalmi jelenségről. Ami épp elég lehetne, de a téma felvetése, a sajtóanyag nagyobb várakozást keltett. Jegyzet , Stanford Egyetem, Philip Zimbado. A kísérletet 6 nap után be kellett fejezni, mivel az őrök szerepét játszó diákok szadistává váltak N, FKSE Galéria, XII I t.error- a félelmed egy külső tárgy, Műcsarnok, IX. 9-X Erről a kiállításról készült interjú: Bordács Andrea: Artmagazin, 2009/3 5 W. J. T. Mitchell: A kimondhatalan és az elképzelhetetlen. Szó és kép a terror idején. In A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Szeged, JATE Press, 2008, Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Bp., Gondolat, A párbeszédek ugyan le lettek fordítva, de a szó szerinti fordítás nem igazán szerencsés, mivel a beszédjük egy speciális szleng nyelv, s jó lett volna, ha a felhangzó zenéket is jelzik. Hét határ 17

20 M U L A D I B R I G I T T A A költőiség határtalansága és a szabadság technikái Taiwan Calling LUMÚ, XII III. 06.; Műcsarnok, XII II. 13. Formosa, azaz a csodaszép sziget Tajvan portugál neve volt évszázadokkal ezelőtt, s hatalmas hegyvonulata és különböző karakterű trópusi erdői, tengerpartjai miatt a jelző aktualitása mit sem változott. A mai Kínai Népköztársaság részeként működő ország az egyesítés előtt a négy ázsiai tigris egyikeként a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok között foglalt helyet, és ez ma sincs másképp. Tajvan korán megtalálta a külön utakat az amerikai kereskedelmi kapcsolatokhoz, és az egész világon vezető igen gazdag és árnyalt, számos avantgárd, a negyvenesötvenes-hatvanas nemzedékhez tartozó művész foglalkozik műveiben ezekkel a kérdésekkel, de a fiatal kortárs művészek nagyobb hányadát inkább a szigeten élő nép önkifejezése, a mindennapok konfliktusai, a képzőművészet identitásának problémái és az egyéni hang keresése köti le. A Ludwig Múzeum és a Műcsarnok két kiállítása két általános nézőpontot ütköztet, az első homogénebb összképpel inkább a fotó- és a mozgóképes technikákból válogat, és a hétköznapok történései felől nézve térképezi fel a tajvaniak életét, míg a második az eredetekre tekint vissza, többet foglalkozik a politika és a művészet szerepével, amit a kortárs látásmóddal elegyít. Az eltérő arculatot az is erősíti, hogy itt az installációk, térberendezések, efemer murális munkák nagyobb számban szerepelnek. A kiállítások érdekessége és értéke, hogy a két kurátor Kopeczky Róna és Petrányi Zsolt a Párizsban működő tajvani kulturális iroda kezdeményezésére a sziget több nagyvárosában képzőművészeti intézményekben megszervezett személyes prezentációk keretében választották ki a művészeket, ami így a valóságos művek ismeretén alapult. A szelektáció magában foglalja az országban működő többszintes szervezetrendszer és a nagy intézmények által már előre kiválasztott, preferált művészek széles körét így a kurátorok a tajvani képzőművészeti szcéna önreprezentációjáról alkothattak képet. Chang Chien-Chi: Dupla boldogság (sorozat), Ludwig Múzeum, Kortárs Művészeti Múzeum 18 hatalommá vált a hordozható számítógépek gyártásában, forgalmazásában. A kis elszigetelt államot (az őslakos indonéz és az ötvenéves japán fennhatóság idejéből származó lakosokkal együtt) az egykor a Kínából menekült a kuomitang párt (Mao ellenzéke) alapította, Taipeibe mentve a Kínában üldözött és tiltott ezeréves klasszikus műkincseket. Tajvan etnikai sokfélesége ugyan szerencsés keveredést eredményez a népességben, de politikai helyzete, területi hovatartozása ma is ellentmondásos, és folytonos elvi viták alapja. A kortárs képzőművészet mindezek tükrében Hogy a szervezők Chen Chih-Cheng (a párizsi Tajvani Kulturális Intézet igazgatója) és Lin Hsiao-Yu (a Tajvani Szépművészeti Múzeum kurátora) miért éppen Magyarországot találták meg az eddigi legnagyobb szabású európai megjelenés ötletével, mikor Ai Weiwei az egyetlen kínai művész, akiről napi szinten híreket kapunk (manapság éppen a Tate Modern-beli akciójáról, amelyben egy hatalmas csarnokot évek óta kézzel megfestetett kerámia napraforgómagokkal szórt be, amiben a nézők térdig gázoltak)? Alig hihető, de a szinte áthidalhatatlan távolságon túlmutatva akadnak közöttünk hasonlóságok, például a nyelvi nehézségek, amivel, ha bevalljuk, ha nem, mi is máig küzdünk, s a tajvaniaknak is éppen ilyen gondokat okoz, tetézve azzal, hogy szigetként a turizmus sem éppen húzóágazat arrafelé. A történelem folyamán a nagyhatalmak árnyéka éppúgy rájuk vetült (ld. James T. Hong videómunkáját az amerikai üzletemberről), mint ahogy Magyarországra, a képzőművészetük pedig a mai napig egy nagyobb egységben van elképzelve. A két magyar kurátor kiállítása ugyan két külön egységként koncepcionálódik, mégis vannak átfedések bennük. Például Tzeng Yong-Ning akinek munkája a Ludwig Múzeum katalógusának borítóját díszíti, egy teljesen más jellegű anyaggal jelenik meg a Műcsarnokban a hazája kurátorai számára túl dekoratív. Nem foglalkozik világméretű problémákkal, csak azzal, hogy az apró, sokszínű körformájú motívumok miként egyesülnek nagy és még nagyobb bimbókhoz, rügyekhez, mikroszkopikus növényi keresztmetszetekhez hasonló nagyobb egységekben, vagy vörös vonalhálóikkal