Az Szakképző Iskola diákújságja március I. évfolyam 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Szakképző Iskola diákújságja 2004. március I. évfolyam 1. szám"

Átírás

1 Alternatíva Az Szakképző Iskola diákújságja március I. évfolyam 1. szám A PHARE-projektről Az ALTERNATÍV Szakképző Iskola egy PHARE-pályázat keretében nyerte el a lehetőséget, hogy részt vehessünk ebben a projektben. A tréningeket az iskolánk tanára, Péter István tanár úr tartja, s a mi iskolánkon kívül, a megyében még másik nyolc középiskolában is zajlik a program. A PHARE-projekt első nagyobb blokkja tulajdonképpen személyiségfejlesztő tréning, melynek keretében kommunikációt, önismeretet, vállalkozói ismereteket és más dolgokat tanulunk. (folytatás a 3. oldalon) Iskolánk története Jászberény és a Jászság legfiatalabb és egyetlen magániskoláját 1999-ben alapította Molnárné Somogyi Margit. Az iskola alapítását megelőzte az a felismerés, hogy a társadalmi igény a szakmai képzés iránt megnőtt, ugyanakkor meg is változott, új szakmák jelentek meg a palettán, míg mások eltűntek.aképzési rendszer - úgy mint a társadalom egésze - is átalakult. A gyorsan alkalmazkodók számára új formák épültek ki. Hazánkban is megteremtődött a magániskolák alapításának jogi lehetősége. Így született meg az Alternatív Szakképző Iskola. Az iskola minden törvényességi előírásnak megfelel, így megkapja azt az állami támogatást, normatívát, mely minden iskolát megillet hazánkban. A képzés 2000 szeptemberében indult, érettségire épülő OKJ szakmákban informatika és közgazdasági szakmacsoportokban. Iskolánk képzési kínálatában ezen OKJ szakmák ma is keresettnek bizonyulnak, az itt végzett fiatalok a munkaerőpiacon eladható tudást szereznek. Természetesen mindkét szakterület magában hordozza az állandó fejlesztés, tartalmi megújítás fontosságát. Képzési kínálatunk az iskola indulása óta folyamatosan bővül kereskedelmi, vendéglátóipari területekkel. A 2004/2005-ös tanévtől szakközépiskolai képzéseink az általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók számára nyújt továbbtanulási lehetőséget műszaki és gazdasági- szolgáltatási szakterületeken. Ezek a diákok középiskolai tanulmányaikat emelt szintű érettségi vizsgával zárják, melyek bemeneti feltételt biztosítanak egyetemi, főiskolai tanulmányokhoz, vagy akkreditált felsőfokú szakképzésben való továbbtanuláshoz. Az iskolánkban oktatott bármely szakterületen elsődleges cél valamely idegen nyelv magas szintű oktatása márciusában a Budapesti Műszaki Egyetem akkreditált vizsgahelye lettünk egyedüliként Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ez azt jelenti, hogy az állami nyelvvizsga bármely szintje és vizsgafázisa letehető intézményünkben. Fontosnak tartjuk a nyelv órák számának növelését, így 2004/2005. tanévben tervezetten elindítunk egy nyelvi előkészítős osztályt, melynek keretein belül heti 12 nyelvórában (angol, német) tanulhatnak a diákok. Nyelvtanfolyamokat szervezünk Linguart Nyelvstúdiónkon keresztül is, bármely korosztály számára, ezek egyedi igényekhez igazodnak. Linguart Nyelviskolánk nemzetközi vizsgajoggal bír, Trinity vizsgát tehet bárki, függetlenül attól, hogy hol tanulta az adott idegen nyelvet. Tanáraink szakterületüket magas szinten és elhivatottsággal gyakorló szakemberek. Jelenleg 32 pedagógus dolgozik iskolánkban főállásban, illetve óraadói státuszban. (folytatás a 2. oldalon) Hogyan lettem marketinges? Az általános iskola után nagy döntés előtt álltam, hiszen tovább kellett tanulnom. Eddigi életemben nagyon sok mindenbe belekezdtem. Például: általános iskolában hat évig gitároztam, ami annak idején szenvedélyemmé vált. Nagyon megszerettem, ezért is akartam jelentkezni a zeneművészeti főiskolára. Nyolcadik osztályos koromban, mindenki ledöb-bent, hogy abbahagytam a hangszeres pályafutásom. Nagyon sajnáltak, hiszen tudták, hogy jól gitározom. (folytatás a 4. oldalon) Sportra fel! Végre itt a tavasz! Túléltük a telet! Télen az emberek többsége akarva, akaratlanul is felszed néhány kilót. Ilyenkor, kevésbé van kedvünk kimozdulni, de az ünnepek alatt könnyebben engedünk a csábításnak is (töltött káposzta, kocsonya, bejgli, stb.), ideje elkezdeni sportolni, hogy a strandszezonra hozzuk a jó formánkat. Milyen sportolási lehetőségek vannak Jászberényben? (folytatás a 11. oldalon)

2 2. oldal Iskolánk története met a kereskedő és vendéglátós képzésben tanulók számára. Ennek kialakítása különösen kedvező, ugyanis a gyakorlati foglalkozások összevont kurzusa után a tanulók átmehetnek az áruház szupermarketébe gyakorolni. Tanulói létszámunk folyamatosan emelkedik, 2005/2006. tanév végére várhatóan eléri az 500 főt. Képzési kínálatunkban fontos helyet foglal el a felnőttképzés, amelynek keretében vállalati kihelyezett át- és továbbképző, valamint esti és levelező oktatást folytatunk. A évi felnőttképzési törvénynek megfelelően felnőttek számára szervezett képzési programjainkat akkreditáltattuk, így intézményi és program akkreditációval is rendelkezünk. Ezzel intézményünk biztosította a nálunk tanulók számára az adókedvezmény igénybe vételét, mellyel mi is hozzájárulunk az un. Life learning- Életen át való tanulás feltételinek biztosításához, mely mára nemzetközi igény, illetve követelmény. Szakmai munkánk tárgyi feltételeinek biztosítását részben pályázati forrásokból finanszírozzuk. Így sikerült kialakítani két, minden igényt kielégítő informatikai szaktantermet, valamint most van fejlesztés alatt az EU-s normákhoz is igazodó taniroda az ügyviteli és gazdasági szakmacsoportokban tanulók számára. Az iskolánk eddigi szakmai munkájában lényeges mérföldkő volt, több lezárt pályázattal együtt, két Phare-projekt megvalósítása. A második programban, kilenc iskolával konzorciumban, vállalkozói kompetencia fejlesztő programot valósítottunk meg. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni ISO 9001: 2000 minőségirányítási rendszerünk bevezetését és működtetését, mely garanciáját képezi oktatási és ügyviteli rendszerünk fejlesztésének, és megfelelő szinten tartásának. Iskolánk nem túl régi történetéhez hozzátartozik, hogy 1999-ben kis irodában, illetve bérelt termekben kezdte meg működését. Azóta eltelt néhány év, s fokozatosan tudtuk fejleszteni immár saját tantermeinket, infrastruktúránkat. Először a Szabadság tér 4. alatt sikerült saját ingatlanhoz jutnunk, melyben jelenleg 5 tantermünk és a hozzájuk tartozó irodánk van. Azt gondolom, hogy minden vállalkozáshoz kell egy jó cél, s annak kitartó megvalósítása. Azonban, ha szerencsénk is van, az már fél siker. Szerencse-faktor a mi esetünkben is kedvezően alakult, hiszen iskolabővítési törekvéseink szinte egyidőre estek a Kereskedelmi és Hitelbank épületének pályáztatás útján történő értékesítésével. Sikeres pályázati forduló után iskolánk újabb tantermekhez, szertárakhoz, tanári szobákhoz juthatott. Az iskola létszámának folyamatos növekedése indokolttá teszi az épület tetőterének beépítését, melynek tervei a napokban készülnek el. Kialakítunk egy hangulatos iskolabüfét is, mely az épület pincéjében kap majd helyet. Egy új iskolánál is nagyon fontos, hogy a diákok kötődjenek hozzá, a diákévek felejthetetlenek, élményt adóak legyenek, hiszen a éves kor talán a legfontosabb minden ember életében. Diákjaink újabbnál újabb ötletekkel, igényekkel állnak elő, melyek megvalósítása közös feladatunk. Létrejött iskolánkban is a diákönkormányzat, melynek működését fontosnak tartjuk, ugyanis a diákok és az iskolavezetés közötti kommunikáció hatékonyabbá válik általa. A mi iskolánk fiatal és rugalmas, a mai változó gazdasági igényekhez próbál olyan képzési struktúrát, kínálatot kialakítani, melyek megfelelnek a velünk szemben megnyilvánuló igényeknek. Önismerereti tréningen (folytatás az 1. oldalról) Szakmai képzéseink gyakorlati részét jól felszerelt szaktantermekben, valamint kihelyezett gyakorlati helyeken oldjuk meg. Az iskola főépületének szomszédságában a Coop üzletház épületegyüttesében biztosítunk egy korszerűen kialakított kabinet ter- Minek az alternatívája? Sokan kérdezik, hogy iskolánk neve miért ALTERNATÍV, minek, kinek adunk más lehetőséget a középfokú oktatásban. A mi iskolánk nem önkormányzati fenntartású, már ebben más, mint a többi jászsági középiskola. Elsőként indítottuk államilag támogatott magániskolánkat. Szakmai kínálatunkkal színesítjük Jászberény és a Jászság korábbi szakmai képzéseinek palettáját. Így lehetőséget biztosítunk a minket választó diákoknak magas szintű alapozó és szakmai képzésre. A nyelvi képzésben is alternatívát nyújtunk, mert a négyéves középiskolai, illetve szakmai tanulmányok során állami nyelvvizsgát tehetnek tanulóink itt helyben, Jászberényben. A felnőttképzés területén is alternatívát jelentünk, mert intézményi és program akkreditációval is rendelkezünk. Ez sem megszokott még más szakképző iskolák esetében. A számítógépes kabinetben egész nap folyik a munka

3 3. oldal Diák-tanár kérdezz-felelek Mikor élte hóbortos diákéveit, és melyik iskolában töltötte a legszebb pillanatait? Középiskolai tanulmányaimat egy neves budapesti gimnáziumban végeztem. Ez ma a cisztereké, korábban József Attila Gimnáziumnak hívták. Angoltagozaton tanultam, nagyon jó képzést kaptunk ebben az iskolában. A legszebb pillanatok ehhez a négy évhez kötődnek. Korábban Nyíregyháza közelében, egy kis faluban Vencsellőn laktunk. Amikor a nővérem és én a középiskolai korosztályba léptünk a szüleink úgy döntöttek, hogy iskoláztatásunk érdekében váltanak. Elköltöztünk Budaörsre, s így budapesti középiskolába járhattunk, illetve később az egyetem is közel volt. Ez a céltudatosság, amit szüleinktől tapasztaltunk ma is bennünk van. Miképpen változott meg a mostani diákok életvitele, viselkedése az Ön diákéveihez képest? Azt gondolom, hogy talán nagyobb volt bennünk a felelősségérzet. Lehet, hogy ezt csak én érzem így, vagy a hozzám közelállóknál tapasztalom. Ma egy kicsit azt látjuk, hogy a gyerekek magatartása nem megfelelő. A mi iskolánkban azt tartom szem előtt, hogy a jó magaviseletű gyerekeket támogassuk, példaként állítsuk. Egyébként mi is gyerekek, fiatalok voltunk. Vidámak voltunk, szórakoztunk mi is sokat. Bizony volt, aki cigizett, szeszes ital is előfordult egy-egy bulin. Azonban úgy gondolom ma sokkal nagyobb a veszély. Ezek a káros jelenségek, s főként a mai veszély, a drog, nem értek el hozzánk. Ma ezért nehezebb is a fiataloknak, hiszen nagyobb a környezet káros hatása. Elmesélne egy emlékezetes diáktörténetet? Egyetemista koromból jut most egy az eszembe. Valójában nem velem, hanem egy lógós diáktársammal történt a csoportunkból. Fizika szigorlatra mentünk. Az indexünket (leckekönyv) le kellett adni a vizsgabizottságnak. A tanár úr szedte be. Amikor lógós társunk elé ért, s a tanár úr nyújtotta a kezét, hogy átvegye az indexet, társunk is kezet nyújtott, és bemutatkozott. Ő ugyanis nem tudta, hogy ki a vizsgabizottságból a fizikatanárunk! Mikor, milyen célból alapította iskolánkat, és milyen tervei, fejlesztési elképzelései vannak? Az iskolát 1999-ben alapítottam, 2000-től fogadjuk a diákokat. Először OKJ-s szakmákat oktattunk, a középiskolai tagozat 2002-ben kezdődött. Jászberényben és a Jászságban szerettem volna alternatívát nyújtani a diákoknak, hiszen a meglévő önkormányzati fenntartású intézmények ilyen szakirányú képzéssel nem, van alig foglalkoztak. Az igény meghatványozódott a közgazdasági és az informatikus szakok területén. Ezért is lett iskolánk neve Alternatív, ami a szakmai képzésben jelent mást, újat, reményeim szerint színvonalban is többet, mint korábban. A fejlesztések folyamatosak, hiszen akkreditált képzéseket is bevezettünk, melyek érettségi után eredményeznek szakmai képesítést. Megszereztük jelenlegi épületünket, melyet hamarosan bővíteni szándékozunk a tetőtér beépítésével. Az iskolába jelentkezők száma hogyan alakult? Folyamatosan növekszik az érdeklődés, mert a szakmai képzésünk iránt egyre nő az igény. A gyerekek egyre inkább választanak bennünket, mert az iskola jó hírneve fokozatosan növekszik. Melyik képzésünknek van a legnagyobb jövője? Minden képzésünkre nagy az igény, hiszen mindegyikre sok a jelentkező. A középiskolások mind a közgazdasági, mind az informatikus szakkal jól el tudnak helyezkedni, illetve sikerrel tudnak továbbtanulni főiskolán, egyetemen. Kérdezett: Tóth Katalin Válaszolt: Molnárné Somogyi Margit A PHARE-projektről A program végére minden résztvevő iskolának - így nekünk is - készíteni kell egy iskolaújságot. A pályázaton az ALTERNATÍV Szakképző Iskola komplex nyomdafelszerelést nyert, így az elkészült újságokat meg is tudja jelentetni. A tréningek októberben kezdődtek. A mi iskolánk tréningje, minden szerdán kettőtől-hatig tart. Ilyenkor szerdánként sok olyan dolgot tanulunk, melyekről a nappalis, a marketinges képzésen amúgy nem igen hallanánk. Sok elhangzott dolgot játékos példákon keresztül értetett meg velünk a tanár úr. Például a metakommunikáció egyes formáit. Figyeltük a szem árulkodó pillantásait, jeleit különböző szituációkban. Párokat alkotva kérdéseket tettünk fel egymásnak, közben azt figyeltük, hogy a másik merre néz. Más alkalommal egy nagy körbe álltunk, egy társunkat kiküldtünk, és a körben egymás mellett álló két embert kineveztünk kapunak. Mikor a kiküldött személy bejött, a kör közepére állítottuk, és csupán a tekintetünk (szemkontaktus) alapján ki kellett találnia, hogy melyik két ember a kapu, mert csak közöttük juthatott ki a körből. Egy szót vagy mondatot írásbeli utasítások alapján - különböző gesztusokkal - kellett elmondanunk (mérgesen, szerelmesen, szomorúan, stb.), a többieknek, pedig ki kellett találni az érzést, amit gesztusainkkal ki akartunk fejezni. Termé-szetesen ez vagy sikerült, vagy nem. Ráadásul, mindketten elronthattuk. Akár a jó vagy rossz kifejezéssel, akár a megértés képességének hiányában. Az utóbbi órákon arról tanultunk, hogy, hogy is néz ki egy újság: Milyen a jó címlap? Mi is az az impresszum, és az újságban hol található? Hogy készül a Lay Out, és mire való? Mint láthatjátok az újság - nem kis munka eredményeként - végül elkészült, mivel ezt a cikket is benne találtátok. Reméljük elnyerte tetszéseteket. Talán e cikk és az újság által többet tudtok meg a PHAREprojektről. Hogy mit is takar, mit foglal magába, és mivel foglalkozunk mi ennek keretében. György Tímea és Kisbalázs Edit

4 4. oldal Hogyan lettem marketinges? Általános iskolás koromban nagyon jól gitároztam. Ez nem az én véleményem, ezt nagyon sok sikeres verseny és díj bizonyítja. Miután már nem zenéltem, egy teljesen más témát ismertem meg: az elektronikát. Hogy ez hogyan kapcsolódik a gitárhoz azt mái napig nem tudom. Közeledett a nyolcadik osztály vége és még nem döntöttem el, hogy hova jelentkezem. Mivel szerettem az elektronikát, úgy gondoltam, hogy műszerész leszek. De persze ez sem ment olyan egyszerűen, mint ahogy én gondoltam, ugyanis nem a jegyeim miatt nem vettek fel, hanem egészségügyi probléma miatt. Itt aztán betelt a pohár! Innentől kezdve felgyorsult az életem. Hallottam a jászároszállási közgazdasági szakközépiskola hírnevéről, ami első hallásra megtetszett. A téma még addig egyáltalán nem érdekelt, de úgy gondoltam, hogy ezzel nem veszítek semmit, tehát oda jelentkeztem. Azt hozzáteszem, hogy egyáltalán nem gondoltam, hogy felvesznek, de amikor az általános iskolában az igazgatónő gratulált, hogy felvettek, nagyon boldog lettem. Nagyon örültem, még annak ellenére is, hogy a közgazdaságtan nem érdekelt. Szakközépiskolai éveim is gyorsan elteltek, hiszen egy nagyon jó környezetű, barátságos helyre kerültem. A négy év után jött az, amit soha nem vártam: az érettségi. Amennyire féltem tőle annál könnyebb volt, tehát sikerült. Tanulni szerettem volna tovább, így megnéztem az Alternatív Szakképző Iskola lehetőségeit. A legszimpatikusabb a marketing ügyintézői tanfolyam volt, amely iránt jobban is érdeklődtem. Jelentkeztem, felvettek és most itt tanulok. Ez volt az én kis történetem, így kerültem a marketinges csoportba, amivel a továbbiakban is szívesen foglalkozom. Taczman Tamás Tanuljunk tovább! Folytonos könyvlapozgatás, állandó internet böngészés, különféle újságok felkutatása Így telnek a továbbtanulni vágyók mindennapjai az év első két havában. Nagy lázban égnek, gondolataikat mindig ez a téma köti le. Tudják, rengeteg lehetőségük van, de a kutatás során rájönnek, hogy talán mégsem olyan sok. Mindenkinek a saját képességeihez mérve kell mérlegelni, hiszen az ország legjobb egyetemein nincs mindenki számára hely. Kérdések sokaságával indul a folyamat minden diák életében. Először a nagy kérdés - amire szinte senki nem tudja a választ -, Mi akarok lenni? Nehéz így elindulni, mert a mai fiatalság többsége nem tudja mi erre a megfelelő felelet. Sokaknak a nem tudom, a lényeg hogy diplomám legyen, ami önmagában véve is rossz hozzáállás, mert félő hogy az illető sehol sem köt ki. Ám nem csoda az ilyen felfogás, hisz az emberek tudják hogy a diploma már alapkövetelmény, és így fejvesztve rohannak a nagyvilágban. Vannak szerencsések, akik kicsi koruk óta álmaikat követik, és ha eljön az idő, meg is valósítják azokat. Mondjuk ki: irigylésre méltóak. (folytatás az 5. oldalon) Gazdasági informatikus szakról való tapasztalataim A középiskolában, amikor választani kellett, milyen irányba menjek továbbtanulni elég nagy dilemmába estem. Elvégeztem egy szoftverüzemeltetőit, és úgy gondoltam majd ezzel elhelyezkedek és élem világom. De nem jött össze, ezért az utolsó pillanatban beiratkoztam gazdasági informatikus szakra. Azért ide, mert mindenképp informatikai tudásomat szerettem volna gyarapítani. Választhattam a műszaki informatikus és gazdasági informatikus osztály között. Igazából egyiket sem tudtam mi az, végül az döntött, hogy azt mondták, a műszaki informatika inkább fiúknak való. Igazából nem tudtam mit tudok majd vele kezdeni, de mivel nem vettek fel dolgozni, úgy döntöttem, inkább tanulok. Most már másodéves vagyok itt, de ha most megkérdezik, hogy hol fogok elhelyezkedni, nem tudok megfelelő választ adni. Általában felsorolom mit tanulok, és ezzel kész. Ugye tanulok informatikát, nagyon jól hangzik, hogy felsőfokon tudom, de csak felhasználói szinten. Ami azt jelenti, ha véletlenül bármilyen baja van a programnak vagy gépnek nem biztos, hogy felismerem a hibát. Pedig, ha ilyen téren szeretnék elhelyezkedni, ezt biztosan elvárják. Ha olyan programot használnak, amit nem tanultam, akkor segítség nélkül nem biztos, hogy el tudok igazodni rajta. Ha mégis sikerülne, több időt vesz igénybe nekem, mint annak, aki már ezt tanulta, használta. A munkáltató biztosan a már meglévő tudást értékeli. Ezek után gondoltam hátha a gazdasági része majd könnyebb lesz, és majd jobban megy, mint az informatika. Valamennyire igaz lett, mert ebben is volt olyan, ami megfogott. Sok mindent foglal magába a gazdasági rész. Tartalmaz számvitelt, statisztikát, pénzügyet, adózást, jogot, makro- és mikroökonómiát, stb. Amikor megtudtam, hogy könyvelést tanulunk nagyon örültem, rögtön az jutott az eszembe majd mérlegképes könyvelő leszek, és sok pénzt kereshetek. Amikor elkezdtük tanulni megváltozott a véleményem. Hiába szép szakma, egy kicsit nehéz, pedig gyakorlatban még nem is láttam, hogy milyen. Nem félek a munkától, de az agyam kicsit lassú, és azt mondják, folyamatosan kell tanulni ehhez a szakhoz, hogy minden adatot pontosan tudjunk. Adózás és a jog nem könnyű tantárgyak. Ha valaki meghallja rögtön az jut eszébe magolós, tanulós tantárgy. Általában azt mondják, ami az embert életben is érinti és benne van, azt könynyebben tanulja, mert talán jobban érdekli. Nekem is volt egy-két érdekesebb téma. Például, hogyan adózunk vagy inkább mennyit, mennyivel támogatjuk állambácsit. Néha kicsit dühös is lettem, hogy olyanokra is ráteszik az adót, ami már nevetséges, és senki nem gondolná. Meg kitalálták a minimálbért, gyest meg ilyeneket, ami elég kevés a megélhetéshez. Másik érdekes tantárgy számomra a pénzügy, nem azért mert hű de tudom és nagyon megy, hanem azért mert felvilágosít, hogy a pénz mikor mennyit ér. Legalább már ezen ne bukjunk, ha hitelt akarunk felvenni, lízingelni akarunk vagy be akarunk fektetni. Ki tudjuk számolni, hogy megéri e bármelyikbe is belefogni. Nyomon tudjuk követni az inflációt, és pontosan tudjuk ez mit is jelent. Igazából ezekből a mondatokból sem derül ki számomra, hogy továbbtanulás nélkül hol tudok elhelyezkedni. Most úgy érzem hiába felsőfokú a képzés, nem érzem úgy, hogy tudnék könyvelni vagy adóbevallást készíteni egy munkahelyen. Sok tantárgyat tanulunk, s úgy gondolom csak együtt érnek valamit. Ezért a tanulás mellett döntöttem. Kerepesi Krisztina

5 A többiek pedig kutatnak, az általuk végtelennek titulált sokaságban, de előbbutóbb úgyis leszűkül a kör két-három felsőoktatási intézményre. Ezek között szerepel olyan, amely kifejezetten izgatja a diák fantáziáját, de van olyan, amely az ide biztos felvesznek kategóriába tartozik. Vagy sikerül vagy nem. Ezzel mindenki tisztában van, de valahogy mégsem mernek arra gondolni, hogy nem kerülnek be egy helyre sem. Mégis sajnos fennáll a veszélye. Félnek. A legnagyobb és legkörülirhatatlanabb érzés, ami kavarog ilyenkor az emberben: a félelem. Félnek, hogy helyesen döntenek-e, mégiscsak a jövőjüket alapozzák meg. Ezzel tisztában is vannak, ezért nagy a kétségbeesés. Eljön a nap. Posta. Feladják a levelet. Most már nincs visszaút. Most már nincs min gondolkodni, hisz már fölösleges, most már csak várni kell. Megérkezik az értesítés. Félve felbontják, és vagy megkönnyebbülést, vagy csalódást vált ki a benne rejlő levél. Sírás vagy nevetés, öröm vagy bánat. A szeptembert van, aki új iskolában kezdi, van aki nem, de felsőoktatási intézménybe jelentkezni sohasem késő! Soha senki ne adja fel! Erős Gina A pályakezdő fiatalok 5. oldal A pályakezdés számunkra igen problémás és nehéz. Sok feltételnek kell megfelelnünk és sok elvárásnak kell eleget tennünk! A mai fejlődő világban már egyáltalán nem elég egy szakmai érettségi,mint régen. Nagyobb lett az elvárás és a követelmény a cégeknél. Az unióhoz közeledve'' már az is alapvetö követelmény, hogy valamilyen szintű nyelvvizsgánk legyen. Fontos szempont az elhelyezkedés sikerességében a megfelelő és hasznos kapcsolatok megteremtése és ápolása. A kereskedelmi és marketing szakmában ez a hatékony eszköz különösen nagy szerepet kap. Úgy gondolom, hogy a marketingben tanult kommunikációs ismeretek hasznosak lehetnek számunkra, hiszen a kapcsolatteremtés és a hatékonyság egyik megalapozó tényezője a sikerességre vezető kommunikáció. Sok fiatal nem méri fel az elhelyezkedést elősegítő tényezők súlyát. Persze némely tényezők anyagi korlátok közé is vannak zárva, de amit csak tudunk szerezzünk meg, és hatékonyabban tudunk érvényesülni az életben!!! Továbbtanulás ( Hogyan is tovább?) Készítette: Farmati Sándor Amikor a továbbtanulás szót meghallja egy diák általában megijed. Akár már a nyolcadikosak körében érdeklődik, elég kevés diák akad, akinek határozott célja van. Azok, akik még nem tudják, milyen irányba akarnak elindulni, azok jelentkeznek általános gimnáziumba. Úgy gondolják, hogy az érettségi megszerzése biztos alapot jelent a további életben. Akik nem nagyon szeretnek tanulni, azok megtanulnak egy szakmát, és egyből dolgoznak. Akik megtehetik igen távlati célokat tűznek ki. Amikor az ember gimibe jár, akkor még mindenki (legtöbben) a napi feladatokat próbálja megoldani, pl.: a cetlik megírása stb. A hétvégék pedig a felhőtlen szórakozásról szólnak. A hétfői nap azzal telik el, hogy a hétvégét tárgyalják meg. Ki, kivel találkozott? Mi történt? Ez a szép a középiskolás években. Az érettségi közeledtével gyűlnek a gondok, minden a feje tetejére áll. Nem is lát az ember maga előtt mást csak azt, hogy klassz lenne már túl lenni rajta. Ráadásul még ilyenkor kell bajlódni a továbbtanulással is. Ekkor eszmél fel mindenki, hogy milyen igaza volt a tanároknak, hogy nyelvvizsgát kell tenni és tanulni! Ilyenkor szembesülnek azzal, hogy bizony, a tanulmányi eredmény függvényében folytatódik az élet. Előfordulhat, hogy a tanulmányi eredmény és az ember érdeklődési köre eltér egymástól. Ez elég nagy pech, de gyakran előfordul. Ilyenkor jön elő az emberben a pesszimizmus, az a bizonyos hozzáállás, hogy "Nekem úgy se fog sikerülni, de azért beadom ide, mert így legalább megadtam magamnak az esélyt!" Ilyenkor félve és reményt vesztve elküldik a lapokat. Telnek-múlnak a hetek-hónapok, már-már feledésbe is merül a jelentkezés! Persze ez csak vicc! Hisz a nyári hónapokban a nyaralás, a pihenés ideje alatt is úgy megy el az ember a postaláda előtt, hogy hátha ma! És végre megérkezett! Remegő kézzel nyitjuk ki a borítékot, minta már az olvasást is elfelejtettük! És akkor jön a megdöbbenés, beigazolódott a pesszimizmus, nem sikerült. Gyakran nem is az a legbosszantóbb, hanem az, hogy egy ponton múlott. Egy fránya pont, az embert elfogja a mérhetetlen düh és elkeseredettség, a bizonytalanságról már nem is beszélve. Ekkor nézünk körül az 1-2 éves szakképzések között. Mindenki érdeklődésének megfelelő szakot választ, pl: gazdasági informatikust. Ez akkor előnyös, ha már valaki középiskolában is tanult gazdasági tantárgyakat pl: közgazdasági szakközépbe járt. Ez azért jó, mert könnyebben tanulhat az ember és rutint szerez a szakdolgozat írásában is. Ha jó szakot választottunk, az ala- pot jelent az esetleges továbbtanulásra, ha mégis az egyetem a célunk. Ekkorra már éves az ember, s az is megfordul a fejében, hogy eddig a tanulás állt a középpontban, de talán ideje lenne valami munkát vállalni (az eddigi nyári munkák helyett). A munkavállalás melletti tanulás már levelező tagozaton ésszerű! Ilyenkor már abban reménykedik az ember, hogy úgy lesz, mint a legutóbbi jelentkezésnél a ponthatár, és a kétéves szakmai képzéssel járó többletpontokkal együtt már végre sikerülni fog. S ekkor az a tanulság is levonható, hogy mindenképp megéri tanulni. Bártfai Tímea Tanuljunk tovább Ebben az évben is rengeteg diákot foglalkoztatott a kérdés: Melyik főiskolára jelentkezzek? Mik a felvételi követelmények? Hogyan is kell kitölteni a felvételi lapokat? Na, és persze a szüleinktől is folyton a régi, lejárt lemezt kell hallgatnunk: Tanulj fiam, mert diploma nélkül nem viszed semmire! Hidvégi Katalin Egy nagyon fontos dolgot azonban senki ne felejtsen el: TANULNI SOHASEM KÉSŐ! Összeállította: Tasnádi Nikolett

6 6. oldal Csak divatosan Mivel marketing szakosok vagyunk, marketing szempontból próbáljuk megközelíteni a témát. Minden ember másképpen értelmezi a divatot. Van, aki nem spórol, és mindig a legdrágább ruhákat vásárolja, de akadnak olyanok is, akiket nem érdekel a divat, és a legolcsóbb üzletekben vásárolnak. Az úgynevezett divatdiktátorok főként a fővárosban, illetve nagyvárosokban élnek. Általában karrieristák, minden más a háttérbe szorul. Nincs idejük a gyermekvállalásra, és kedvük sem. A következő kategória a divatos nők. Leginkább butikokból öltözködnek, vagy divatmagazinok alapján varratják meg ruháikat. Nagyon hasonló a butikok áruválasztéka, ezért gyakran visszaköszön ruhánk az utcán. Ami korosztályunk is ide tartozik A kései divatkövetők azok a személyek, akik már a harmincadik életévük felé közelednek, és anyagi helyzetük átlagosnak mondható. Több gyermekük is van, ezért a divat már háttérbe szorul. A divatelfogadók harmincöt és hetven év közöttiek. Leginkább nagyáruházakban vásárolnak. Az utolsó csoportba a lemaradók tartoznak. Őket egyáltalán nem érdekli a divat. Különösebb figyelmet nem fordítanak arra, hogy milyen ruhát vesznek fel, és hogy harmonizálnak-e az egyes ruhadarabok. A fiatalok sokat adnak a megjelenésre, legtöbbször márkás ruhákat vásárolnak, ezek a diszkó márkák. Sokszor - évszaktól függetlenül - kihívóan öltöznek. Tehetős szülők esetén nem szabnak korlátokat az anyagiak sem. Vannak extrém külsejű menők, akik ki akarnak tűnni a tömegből. Akadnak olyanok, akik mindig a legújabb trendet követik, akár sztárokat is utánoznak. Újra divatba jöttek a hetvenes-nyolcvanas évek modelljei, például a trapéz és bársony nadrágok, a kockás, illetve rakott szoknyák, a tölcsér ujjú ingek, valamint a csíkos nadrágok és blúzok. A ruházatot könnyen fel lehet dobni egy övvel, táskával, vagy egyéb apró kiegészítőkkel. Most nagyon menők a rózsaszín és piros színek, különösen, ha feketével párosítjuk. A sportosabbak körében még mindig divat a farmer, például Nike sportcipővel. A bőr ruházat szintén közkedvelt, mert bármihez fel lehet venni. A holdjáró cipők csillaga leáldozóban van, mert a nőies cipők, csizmák vették át a helyüket. Az irha és a szövetkabát pedig még mindig vonzza ezt a korosztályt. Tasnádi Nikolett és Sós Edina Jászberény, Szabadság tér.1. (57) altszi@vnet.hu http: // OM: reg.sz.: 0595 A 2004/2005. tanévben induló iskolarendszerű szakképzéseink: Közgazdasági szakmacsoport Vállalkozási ügyintéző Marketing és reklámügyintéző Gazdasági informatikus I. (emeltszintű) Kereskedő-boltvezető (középfokú) Vendéglátó üzletvezető (középfokú) Informatikai szakmacsoport Akkreditált tanfolyami képzéseink Akkreditált nyelvtanfolyamok angol - német (bármilyen szinten, 60,120 órás modulokban) Külkereskedelmi ügyintéző Szállítmányozási ügyintéző Rendszer informatikus (emeltszintű) Marketing és reklámmenedzser Számítógép-kezelő (használó) (8. ált) Szoftver-üzemeltető BME állami nyelvvizsga letételének lehetősége 5100 JÁSZBERÉNY, SZABADSÁG TÉR JÁSZBERÉNY, VÖRÖSMARTY U. 1. ANGOL, NÉMET nyelvtanfolyamok, nyelvvizsga előkészítés (40, 60 órás modulokban) nemzetközi Trinity nyelvvizsga lehetőség, A mozi a kulisszák mögül A tanulás mellett egy moziban dolgozunk, és itt sokféle emberrel találkozunk. Hogy milyenek ők? Hát ilyenek a mi tapasztalataink. Mennyire tájékozottak az emberek a mozi aktuális előadásairól? Nyugodt szívvel állíthatom, hogy semennyire. Persze itt most elnézést kell kérnünk a mozi fanatikusaitól, hisz' ők már túlságosan is tájékozottak, mivel megvásárolják a különböző lapokat (pl.: VOX), melyekben az előzetes filmajánlók is benne vannak. Már meglepődünk, ha egy fiatal teszi fel a kérdést: - Mi megy most a moziban? - természetesen készségesen felsoroljuk. Mire az egyik film címe megtetszik neki, a többi már nem is fontos. Kérdései: - Milyen a film? ; - Láttad már? ; - Vannak benne jó bunyós jelenetek? ; - Király! - kiált föl - Akkor erre beülök! Felelünk minden egyszerű kérdésére, s próbáljuk az ő korának megfelelő filmeket felajánlani, de már szalad a pénztárhoz, és meg sem hallgat. Ő a befolyásolható típus. Persze vannak, akik céltudatosan odaállnak a fényújság elé, s csak a film kezdési időpontját nézik meg. Ők már tudják, hogy mit, miért akarnak megnézni. Tehát kevesen érdeklődnek a szereplők, netán a rendező iránt. A jegypénztárban néha véka alá rejtőzik a kultúra, főleg amikor telefonon rendelnek jegyet az egyes előadásokra. Egyik esetben a fülünkhöz kell szorítani a kagylót, mert a hangzavar a telefon másik végén borzasztó, másik esetben olyan kérdéseket kapunk, amire meglenne a megfelelő meglepő válaszunk: - Mi játszik? Miszerint:- Én is nagyon jó napot kívánok önnek (persze a napszaknak megfelelően)! Vagy:- AFradi az MTK-val a kettes teremben. Dehát ugye az udvariasság mindenek felett A pénztártól pár méterre a jegykezelésre kerül a sor, ahol a büfében vásárolt termékekkel tele kezek gazdái tanácstalanul néznek össze, vajon kinél és hol van a jegy?! Ilyen esetekben szóródik a popcorn, kiborul az üdítő, de végre előkerül a táska legaljáról a kissé gyűrődött és szakadt mozijegy. Előadások után a termek rémesen koszosak. Ilyenkor nagyon szolgálatkész a partvis és a lapát, olykor a felmosó is. Bár kinn a folyosón hatalmas hulladéktároló található, mégis benn díszelegnek a popcornos dobozok, üdítős poharak, mozijegyek és egyéb. Természetesen a következő előadásra igyekvők elvárják, hogy teljesen kultúrált körülmények között tudják végignézni a filmet, de ugyanúgy utánuk is halmozódik a szemét. Ha egy kicsit jobban odafigyelnénk viselkedésünkre, kommunikációnkra, talán nemcsak a dolgozók fejében fogalmazódnának meg ezek a gondolatok. Oláh Mónika, Sipos Mónika

7 A dobbassz vagyis a törtütem terjedése! Gondolom nem csak én töltöm szabadidőmet zenehallgatással. Bár a zenei ízlések eltérnek és ez néha vitát, verekedést szít, mégis úgy érzem mindenkinek szüksége van a lelke által igényelt zene megtalálására. A zenei stílusok keverednek, és ez által hibrid zenék is, létrejönnek. Az általam leginkább kedvelt zene is ilyen. A Drum'N'Bass magyarra fordításának eredménye dob és basszus. Ez a zene talán a 90'-es évek elején forrt ki, ma már virágkorát éli. Ha nem tévedek származási helye Nagy Britannia ezen belül talán a régi iparvárosok, vagy London. Amiről többek közt azt is érdemes tudni, hogy a zene városa. Hazánk is büszkélkedhet már számos világhírű Dj-vel, mint például SKC vagy Chris.su, de ott vannak hazánk kedvenc magyarjai is, pl.: Dj Bal, Safair, Longman, Bratwa, Palotai (fater). Említhetném akár az egész Tactile crew-t vagy a hazai Bladerunnaz-t, akik elhozzák kis hazánkba a legnépszerűbb Dj-ket. Ez a zene, számomra életstílus, hiszen nem csak hallgatja az ember, hanem eljár bulizni is. Mint minden zenéhez a DNB-hez is tartozik egy öltözködési stílus, amelyet követni természetesen nem kötelező, de mókás, jó szórakozás. Hiszen a partykra járók nagy többsége szüleik kinőtt ruháikban táncolnak. A fura tényleg az, hogy visszatért a 70'-es 80'- as évekbeli sláger, a trapéz nadrág, melegítő felső és az UV reagáns ruhák viselete. De hagyjuk az öltözködést és tekintsünk vissza a zenére! Igazából nem tudom elmondani milyen is ez a zene. Meg kell hallgatni, és el kell dönteni tetszik-e! Ezt a zenét számítógéppel készítik, de ez nem zárja ki a hangszerek megjelenését. Vannak olyan zenekarok is, melyek dobon, nagybőgőn, fuvolán és hasonló klasszikus zenéket idéző hangszereken játszanak. És ha hiszik, ha nem, kellemes, lágy, dallamos számokat is készítenek a producerek. Erre tökéletes például szolgál az Ez rollers nevű formáció, akik zenéiket főleg jazz alapokra helyezik. A DNB-en belül is léteznek alfajok, az egyik ilyen a Liquid Funk, amelyet talán úgy tudnék leírni, mint a hip hop-on belül az R&B-t. Hasonlóan kellemes dallamok és sok bennük a vokál. A műfaj jeles képviselői, pl.: Calibre, Marky, Patife, XRS és nem utolsósorban High Contrast. Nézzük meg a sötét oldal képviselőit is, akik breakbeat, jungle alapú zenéikkel bírják pattogásra a partyarcokat. Képviselőik, pl.: Technical Itch, Dylan, Bad Company, a tavalyi év nagy befutója Pendulum, na és persze sorolhatnám órákig a néha kicsit elborult producerek tömkelegét, de ezt majd máskor. A helyi viszonylatokat nézve sajnos elszomorító a helyzet. A jászberényi elektronikus zene kedvelőit csak a 3elements nevű társaság tartja életben. Jászberényben is van egy DNB Dj az ő neve Mentalien és lelkesen, próbálkozik a zene népszerűsítésével, és a kisebb berényi tábor elkényeztetésével kisebb nagyobb sikerekkel Ha több információt szeretnél, nézd meg a vagy a fo-rum.drumandbass.hu-t. Remélem tetszett a cikk, és kedvet kaptál egy új stílus megismeréséhez! Waller Bence 7. oldal Péntek, szombat DISCO!!! Hétf, kedd ő??? Ezekről a napokról általában minden fiatalnak ugyan az jut eszébe. Hétvége? Még alig csenegettek ki a pénteki utolsó óráról, már kezünkben a telefon, s minden barátunkat felhívjuk (ha netán ők meg nem előztek ) az esti programról érdeklődve. Gyors egyeztetés, és neked nincs más dolgod, mint lázas készülődés közben a hi-fin a hangerőt feltekerni, és kivárni az estét! Mikor ez elérkezett, a legdivatosabb ruhádban, frissen kreált frizurával, mindezt a legjobb parfümöd illatával koronázva vágsz neki az éjszakának. Ilyenkor még a város képe is megváltozik: sorban a legmenőbb autók süvítenek el melletted már sokadjára, a járókelők korosztályának átlaga sem ugyan az, mint nappal, és valahogy több ismerőssel találkozol most. Ez az este más, mint a többi. Varázsa van. Álljunk csak meg egy pillanatra! A legmenőbb autók? És már sokadjára? Vajon azért, mert most vették, és még új az élmény számukra, vagy talán azért, mert egyszerűen nem talált jobb elfoglaltságot egy hétvégi estére? Ez jó kérdés! Mint azt tudjátok városunkban hétvégi alapkövetelményként működik a Pannónia Disco. Néhány éve voltak más discok, amit talán még szüleitek is ismertek, de ki tudja miért, bezártak. Egyéb éjszakai, jó programokkal kecsegtető szórakozóhelyet nem tudnék ide sorolni. Talán azért, mert nincs is. Ezért kicsit egyhangúnak tűnhet a kínálat, mely ráadásul a hét napból csak három nap (kedd, péntek, szombat) aktuális. Joggal kérdezzük hát: Ennyi?? Állítottak már meg téged nem helybeli fiatalok, hogy milyen helyet ajánlasz nekik, ahol jól érezhetik magukat? Mert engem már igen. Tudomásom szerint semmi hangulatos hely nincs már nyitva. Mondtam nekik. De ha a nyitva tartással nem is lenne gond, akkor sem tudnék mit ajánlani nektek. Itt ilyenkor dögunalom minden. Sajnos ez van Jászberényben, vagyis semmi. Az éttermeken, és egy-két sörözőn kívül semmi lehetőség nem marad arra, hogy ha unatkozik az ember, és éppen már a tanulással, egyéb teendőivel is kész van, összefusson a barátokkal. Bizonyára a hétvégi tombolás után ti sem egy újabb hajnalig tartó, hangos, emberektől zsúfolt partyra vágytok. Nem tudunk egy jó ízű beszélgetésre leülni hangulatos cukrászdában, vagy egy gyors kaját bekapni valahol, ha unjuk az otthoni vacsorát, vagy a játékszenvedélyünket kielégítve pl: bowlingozni, s közben egymáson mosolyogni. Ezért szívből remélem, hogy ez a cikk eljut egy fantáziadús, tettre kész, de éppen tanácstalan vállalkozóhoz is, aki hajlandó lenne végre véget vetni hétköznapjaink egyhangúságának. Pozsonyi Nikolett

8 8. oldal Újra itt a tavasz Végre jó az idő! Ilyenkor, március elején olyan jól esik kiállni az udvarba a tűző napra, mert a fény a hideg téli napok után új energiát ad nekem. Sétálni indulok. Szeretek gyönyörködni a virágokban, ahogy a nap hatására előbújnak a földből, a fákban, ahogy az ágaikon megjelennek az első rügyek, melyeken a méhecskék szorgalmasan megkezdik a tavaszi munkát a hosszú pihenés után. Sétám közben rájövök, hogy a tavasz nem csak a természetre van hatással, hanem az emberekre is. Éppen egy sportos férfi fut el mellettem a Thököly úton. A szigetre érve újra látom a kocogó embereket, akik a napi testmozgásukat végzik. De ebben a vízzel körülvett kis parkban nagy zsivajt hallok, egy gyerekcsoporttól származik, ahogy nagy örömmel csimpaszkodnak a mászókán, vagy a kicsit még nedves homokban játszanak. A kavicsos úton tovább menve látom a város hatalmas víztornyát, melynek tövében megpillantok két fiatal tizenéves gyermeket, ahogy éppen a nevüket írják fel a falra, s szívbe foglalják. Szerelmesek! A kör végéhez érve megállok a hídon, visszapillantok. Nagy örömmel felkiáltok igaz csak magamban Hurrá itt a tavasz! Majd csendesen átballagok a hídon, s a sétából hazafelé indulok. Útközben még találkozom néhány motorossal, kik trükkös, de életveszélyes mu- tatványaikon sokszor mosolygok, vagy éppen mérgelődök, mert ezzel a viselkedéssel másokat is veszélyeztetnek. De hát mit lehet tenni, a tavasz őket is lázba hozza. Sisa Rozália Iskolánk azt a feladatot adta az osztályunknak (marketing- és reklámügyintéző), hogy végezzünk piackutatást a jászberényi középiskolák körében. Mi is az a piackutatás? Ez olyan tevékenység, amely információt gyűjt, feldolgoz és elemez. Jelen esetben mi a jászberényi középiskolák népszerűségét vizsgáltuk, vagyis a Lehel Vezér Gimnáziumot, Liska József Erősáramú Szakközépiskolát, Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolát és az Alternatív Szakképző Iskolát. Néhányan bizonyára találkoztatok a kérdőíveinkkel. Felesleges és macerás dolognak tarthatjátok, pedig igenis van értelme. Gondolom ti is szeretnétek tudni, hogy az iskolátok hányadik helyen végzett a népszerűségi listán. Mivel osztályunknak ez volt az első élesben kipróbált feladata, ezért büszkék vagyunk rá és engedjétek meg a folyamatát nagy vonalakban ecseteljük. A piackutatás első része a folyamat leírása. Ez alatt értjük, hogy mi ezt a listát egy megoldandó problémaként kezeltük. Leírtuk, hogy kiket szeretnénk megkérdezni - ezt hívjuk célcsoportnak-, hogyan szeretnénk megkérdezni, - szóban, írásban, Hányadik lehet az iskolátok??? telefonon-, hány embert szeretnénk megkérdezni, milyen forrásból gyűjtjük az adatokat, mennyi pénzt szánunk a kutatásra. A célcsoportjaink: ti, középiskolások; a szüleitek; a tanáraitok; a 8. osztályos tanulók és szüleik; és a 8. osztályosok tanárai. A célcsoport tagjai közül kiválasztott személyeket mintának nevezzük, kiválasztásuk a mintavételes eljárás. Ügyeltünk arra, hogy minden iskolában, minden évfolyamról véletlenszerűen kérdezzünk meg titeket. Ezzel az volt a célunk, hogy a minta minél színesebb legyen. A kérdőíveket először az iskolánkban teszteltük, amit próbalekérdezésnek nevezünk. Ennek során derült ki, hogy mit kell változtatnunk rajta. A mindenféle szempontból megfelelő kérdőíveket közel 200 érintettel töltettük ki. Ezután jött a feldolgozás szakasza. A feldolgozás kicsit nehézkes és időigényes művelet. A feldolgozott adatok alapján elkészítettünk egy úgynevezett márkatérképet. A márkatérkép egy csillag alakú ábra. A csillag ágai egy-egy paraméter mért eredményeit szemléltetik - vagyis hogy milyen az oktatás színvonala, stb. -, melyeket 1-5-ig terjedő skálán osztályoztak a válaszadók. Ez a térkép szemlélteti, hogy mely iskola miben jobb a többitől és miben van elmaradva. Remélem, hogy e cikk is felkeltette az érdeklődéseteket. Ha többet szeretnétek megtudni a piackutatásról, és egyáltalán a marketing- és reklám szakmáról, akkor jelentkezzetek az Alternatív Szakképző Iskolába! Péter Zsuzsanna és Tari Petra Felvételi tájékoztató Örvendetes, hogy iskolánk iránt egyre nagyobb a tanulók és a szülők érdeklődése. Ezt a következő tanévre történt jelentkezések is bizonyítják. A nagy létszámú jelentkezést követően kétfázisú felvételi vizsgát tartottunk. A meghírdetett három induló első osztályba végül 59 nyolcadikos diákot vettünk fel, a 2004/2005-ös tanévre. Közgazdasági szakmacsoportba jelentkezett tanulók száma: 89 fő, felvételt nyert 18 fő. Informatika szakmacsoportba jelentkezett tanulók száma: 79 fő, felvételt nyert 16 fő. Nyelvi előkészítős (nulladik) osztályba jelentkezett tanulók száma: 48 fő, felvételt nyert 25 fő.

9 Unatkozol?? Erre kattanj rá! Rengeteg lehetőség van a tartalmas kikapcsolódásra. Ha van internet hozzáférésed kitárul előtted a világ, hiszen rengeteg információt szerezhetsz, szinte mindenről. Ha nincs otthon interneted az se baj, hiszen manapság egyre több internetkávézó nyílik, ahol lehetőséget kapsz az információ gyűjtésre. Nézzük csak a chat-et. A chat-elés nagyon jó szórakozás lehet, mert új emberekkel ismerkedhetsz meg. De a látszat néha csal, hiszen nem tudhatod, hogy valóban magát adja-e vagy csak egy képet arról, aki lenni szeretne. Ennek megvannak a veszélyei. Hány olyan történetet lehet hallani, ami arról szól hogy egy naiv fiatal lány a chat-en megismert, vonzónak talált személlyel való találkozása, nem úgy sikerült, mint várta. Egy beszélgetésbe még senki sem halt bele, akár jó is kisülhet belőle, egy barátság, talán szerelem. De miért korlátoznánk magunkat a könynyed szórakozásra, mikor az agyunkat is megdolgoztathatnánk. Nemrég fedeztem fel egy izgalmas honlapot. Magyarország térképe megyék szerint van felosztva. Mindhárom játékos választ egy megyét, majd elkezdődik a terjeszkedés. Ahhoz, hogy megszerezz egy megyét, helyesen kell válaszolnod egy kérdésre. A kérwww.honfoglalo.hu dések történelmi, irodalmi, fizikai, kémiai és még sorolhatnám, hogy milyen témákat érintenek. Mikor már nincs szabad terület, elkezdődik a párbaj. Ezzel a játékkal felmérheted tudásodat, de akkor se csüggedj, ha nem tudod a kérdésekre a választ, mert a gép kiadja a jó megoldást, így ismereteidet bővítheted. Ha érettségi előtt állsz nem árt, ha utána nézel a tételeknek. Az interneten rengeteg változatát találod a kidolgozott tételeknek, ha már mindet átfutottad csak a megfelelőt kell kiválasztanod és megtanulnod, és biztos lehetsz benne hogy nem marad el a jutalom. Az idegen nyelvek tanulásánál fontos a szókincs, ha ezt szeretnéd bővíteni nincs más dolgod mint rákattintani a -ra, és azonnal meg tudod keresni a kívánt szó idegen nyelvi megfelelőjét. Ne aggódj, ha nem angol, vagy német szótárt keresel, mert itt francia, olasz, spanyol vagy akár indonéz nyelvű szavaknak is utána nézhetsz. Ha tanulmányaidhoz szükséges, vagy csak egyszerűen csillapíthatatlan a tudás iránti vágyad, elég, ha egy szót írsz be a keresőbe, máris rengeteg honlapcímet dob ki, ami többnél több információt tartalmaz. Jó szórakozást!(jó tanulást!) Waller Zsófia 9. oldal A hosszú élet titka Korunkban a legtöbb szabadidő nekünk, diákoknak jut, hiszen a felnőttek már reggel munkába állnak, amely után már nincs kedvük szórakozni, társaságba járni. A fiatalok manapság egy kicsit "züllöttek", mert túl korán akarnak felnőni, s ezért túl korán kezdik el a dohányzást és az alkoholfogyasztást, akár már évesen. Ez nem tanácsos, mert ebben az időben a szervezetünk fejlődésben van, amit az imént említett káros szenvedélyek lassítanak. Vannak olyan "csoportok", melyek már gondosan, tudatosan tervezik a jövőjüket a fiatal koruk ellenére. A céljaik közt szerepel a továbbtanulás, egy szakma, egy diploma megszerzése. Vannak, akiknek könnyebb, de vannak, akiknek nehezebb ezt megvalósítani. Bár ma már egyre több az olyan fiatal közöttünk, akit nem érdekel a tanulás, a munka, inkább ellézengi a napot nem gondolva arra, hogy ez majd kihat az egész életére. Ez többnyire a szülőkön is múlik, hiszen, ha nem törődnek vele, nem figyelnek kellőképpen rá, könnyen a helytelen útra lép a gyermekük. "Az élet rögös útjára" való lépés előtt nekünk még minden könnyebb, egyszerűbb. Több időnk jut a szórakozásra, a pihenésre, s szabad időnk hasznos eltöltésére számtalan lehetőség közül tudunk választani. A szórakozásnak különböző módjai vannak: mozi, színház, diszkó... Ezek helyett inkább menjünk sportolni, és táplálkozzunk egészségesen, ezáltal edzettebbek és fittebbek leszünk. Jászberényben a sportlehetőségek elég széles választéka várja a fiatalokat: labdarúgás, asztalitenisz, atlétika, öttusa, lovaglás, kosárlabda, táncok,... stb. Ezek közül és még számtalan más sportágból választhatunk annyit, amennyit csak akarunk, amenynyit "elbír" a szervezetünk. Ez mind attól függ, mennyire nagy a mozgásigényünk. A sportolás mellett sok gyümölcsöt és kevés koleszterin tartalmú ételt kell ennünk, és máris egészségesebben élünk. A dohányzást és az alkoholfogyasztást el kell felejteni, mert nagyon sok betegség okozója lehet. Többek közt a cigaretta károsítja a légutakat, a vérkeringést rontja, és még a levegőt is szennyezi. Az alkohol roncsolja a májat és "tompítja" az agyat. Egy ember, főleg egy fiatal mondjon le ezekről, és sportoljon sokat! Ez a hosszú és egészséges élet titka! Azonban nekünk, mint a "nagybetűs Élet" előtt álló fiataloknak még vétek lenne a tanulást abbahagynunk, hiszen igaz a mondás: Tanuljunk amíg csak lehet! Gál Rozália és Kovács Attila

10 10. oldal Hódíts meg egy Oroszlánt! Nagyon könnyű dolog! Végtelenül hiú, így csak a hiúságára kell hatnunk. Meséltessük kedvenc témájáról, Önmagáról! Legyünk alázatosak és köszönjük meg minden ajándékát. Kerüljük a környezetében a rikító öltözéket és legyünk vele nyíltak őszinték, de semmiképpen ne sértsük meg méltóságában! Örül az ajándékoknak, kedveli a fényűzést, és nem tűri a fösvénységet. Nemes vadra vetetted ki a hálódat, ne feledd el, az Oroszlánt könnyű meghódítani, de annál nehezebb megtartani! Hódítsd meg a Kost! Közelíts hozzá intellektuális síkon! Menj vele színházba, múzeumba, tárlatra! Kérj tőle egy jó könyvet kölcsön, vagy add neki kölcsön te! Légy tettre kész és feltétlenül tarts vele lépést, légy ötletes! Ha lemaradsz vesztettél. Állj elő újabb és újabb ötletekkel, egyszóval nyiss a számára ötletbazárt, hogy tobzódhasson! Ha kivívtad a csodálatát, nemsokára elmondhatod, hogy meghódítottad. A vita szót töröld ki a szótáradból most azonnal! Ha vitatkozol vele, elriasztod! Engedj neki - nyugtasd meg magad, hogy az okosabb enged, - ez ügyes fogás, mert ennek köszönhetően főnöknek érezheti magát. Ez nagyon fontos neki. Viselkedj sportolóként, légy pontos. Oszd be jól az idődet és energia tartalékaidat, hogy lépést tarthass vele! Hódíts meg egy Bikát! Indításnak keress egy meghitt légkörű helyet, de feltétlenül vigyél egy gombolyagot, mielőtt mai Minotaurusunk barlangjába mennél, fontos, hogy kitalálj majd a labirintusból! Feltétlenül a saját "labirintusában", vagyis lakásában, irodájában, vagy törzshelyén randizzunk vele először. Hálás, ha számára kellemes dolgokról beszélgetünk vele először, és nem nyaggatjuk a saját dolgainkkal. Általában szeret művészetekről beszélgetni.az első találkozóra nehezen áll rá, de ha elfogadja, akkor megnyílt előtted a pálya, tuti, hogy komolyan vesz. Ha el akarod kápráztatni, hass az érzékszerveire. A Bika nagy ínyenc, így a Bika Hölgyet hívd meg egy különlegesen jó konyhával bíró étterembe, a Bika úrnak pedig főzz egy fejedelmi vacsorát. Jól válaszd meg a bort! Vigyázz arra, hogy a konyha nívójára helyezd a hangsúlyt, mert nem szereti a túlzott fényűzést. Alapvetően takarékos, csak olyasmit szeret elfogadni, ami "megéri az árát", tehát ha ajándékot adsz neki, akkor hasznos és ízléses dolgot vegyél! Hódíts meg egy Ikreket! Tudós hajlamú, művelt ember vagy? Nyert ügyed van! Kedvenc beszédtémája lehet az irodalom, az Internet, a könyvek, de a filmművészet, a képi gondolkodás, valamint az elméleti művészetek is lekötik a figyelmét! Ha Te magad is jártas vagy ezen területek egyikén, akkor máris teljes figyelmével a tiéd. Az Ikrek nagyon kíváncsi, tehát nincs más dolgod, mint tartsd ébren kíváncsiságát. Ebből eredeti ötleteket, lendületet vehet a kapcsolat. Számíts rá, hogy extravagáns programokat, különleges meglepetéseket szerez majd neked, és ezt várja el tőled is. Különc és kedves, bár hajlamos a csapodárságra is! Hódíts meg egy Rákot! Varázsszó: Romantika! Meghitt vacsora gyertyafénynél, Chopin zenéje, vagy egy századfordulós keringő, finom falatok, könnyű bor, vagy rövid ital és a Rákot az ujjaid köré csavartad! Hallgasd meg a fecsegését, kacagtasd, nevess a poénjain. Az első alkalommal ne légy túl mélyre szántó, inkább vidám és könnyed! Bókolj neki, dicsérd meg a ruháját, cipőjét, ízlését, egyszóval imponálj, ahogy csak bírsz! Kérd ki a tanácsát a gyerekekkel, vagy valamilyen jó ízlést igénylő dologgal kapcsolatban, (például lakberendezés,) és hallgasd tátott szájjal! Ne kritizáljuk, és humorunk se legyen valaki rovására nevetés, vagy kritikus szarkazmus! Ideális helyszín egy holdfényes vízparti séta, ahol könnyen megszabadul gátlásaitól. Csodálatos odaadásáról meggyőződhetünk olyankor, amikor nem érezzük túl jól magunkat, a ránk fordított idő erősen befolyásolja majd érzelmeit. Hódítsd meg a Szüzet! Valld be, még a felszólítás is annyira izgalmasan hangzik, hogy alig várod, hogy belevesd magad! Fogalmazz pontosan és szabatosan. Tartózkodj a monológoktól, és a lapos régi történetektől, és nyert ügyed van! A Szűz imád okosan beszélgetni és meg is hallgat Téged. Eszményi társalkodó. Intelligenciát igénylő kérdésekről jól lehet vele beszélgetni. Irodalom, művészet, vagy technika, egyre megy, mindenhez hozzá tud szólni. Értékeli a partnere személyes varázsát, de vigyázat! Olcsó hatásvadászattal, vagy üres bókokkal semmire nem mész! Ajándékozz neki könyvet és vidd el egy irodalmi kávéházba! Ha ismersz különleges teákat áruló boltot, vagy fűszerparadicsomot, vidd magaddal, és meglátod, milyen hamar leveheted a lábáról! Hódítsd meg a Mérleget! A Mérleg imádja a bókokat, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy csupán póz valahány! Lényeg, hogy őszintének tűnjön, mert gyanakodni kezd, ha rájön, hogy át akarod vágni! Csodáld és dicsérd őt, és a hatás nem marad el. Vidd őt bátran vitafórumokra, mert szeret vitatkozni, harcosabb természet. Nem agresszív és közönséges, tehát figyelj a helyszínre! A művészetekhez kimagasló érzéke van. Szereti az egyéni jellegű, igényes holmikat, és szeret költekezni is. Vedd hát körül fényűző holmikkal, kedveskedj neki. Légy jókedvű, felszabadult, évődj bátran vele! Hódítsd meg a Skorpiót! Ahhoz, hogy a közelébe férkőzz, egyet kell értened megállapításaival, és nagyon nagy körültekintéssel és emberismerettel bókolni kell neki. Azonnal rájön, ha hazudni akarsz neki, vagy ha át akarod vágni, viszont a titokzatosságot az összes többi jegynél jobban kedveli. Csak az őszinte megnyilvánulásokat kedveli, soha ne hazudj neki! Nevess a tréfáin, és az öltözködését soha ne bíráld! Ha ezeket megfogadod, még akkor sem biztos, hogy sikerül a hódítás, mivel a Skorpió szülöttek nagyon erős intuícióval megérzik, hogy ki az, akivel szóba állhatnak, és ki az, akivel nem. Apró tippek a csábításhoz az izgató illatú parfümök, Hölgyeknek uraknak egyaránt, a Skorpió urakat a testhezálló ruha, a Skorpió hölgyeket pedig az extravagáns egyéni stílusú öltözet, vagy életmód nyűgözi le leginkább. Hódítsd meg a Nyilast! Ahhoz, hogy jó viszonyba kerüljünk vele, dinamikusnak kell lenned, de főleg őszintének! Humorod legyen egyedi, és nagyon gyors gondolkodásra van szükséged, mert a nyilas nagyon nyílt eszű. Fontos, hogy hallgasd végig figyelmesen amit mond, és ha tudsz olyasmivel szolgálni, ami végtelen nagy igazságérzetét megnyugtatja, hát tedd meg, azonnal zöld utat kapsz. Ne légy túl komoly vele szemben! Vidd kirándulni, vagy az Állatkertbe, mert a Nyilasok általában kedvelik az állatokat. Figyelj oda, mert a Nyilasok veszélyesek MCSB szempontból, tehát ne keverd össze közvetlen nyíltságukat és barátság iránti vágyukat a szerelemmel! Hódítsd meg a Bakot! Első és legfontosabb, hogy ne boszszantsd! Kedves és jóindulatú diktátor, akinek nem szabad ellentmondani. Úgy hallgasd, mint egy tanárt, és nyert ügyed van! Akkor érzi jól magát, ha alapoznak rá, ha bíznak benne. Általában nem kedveli a nagy társaságokat, ezért ne vidd zajos bulikba, hanem inkább komoly helyeket keress! Hangversenyt, színházat, múzeumot. Inkább ne is bókolj neki, vagy csak azokat a tulajdonságait dicsérd, amikben tényleg jó, mert nagyon hamar "átlát a szitán" és rövid úton lelép, ha azt látja, hogy üres bókokkal akarod kábítani. Nagyon gyakorlatias, és szereti a hasznos és szép dolgokat, ezért ha Hölgy, akkor háztartási gépnek, ha férfi, akkor műszaki cikkeknek örül nagyon. Persze nem jelenti, hogy jobban örülne egy porszívónak, mint egy festménynek, de élete egyszerű és mentes a bonyodalmaktól. Hódítsd meg a Vízöntőt! Csodáld és kápráztasd el! Avantgárd, okkult vagy számítástechnikai témákról beszélgess vele, vidd koncertekre, kortárs előadásokra, kiállításokra. Légy nagyon művelt, és figyelj, mert kevés, ha annak látszol! Szórakoztasd, légy vele nagyon elbűvölő! Nemes gondolkodással, nagy szociális érzékkel is leveheted a lábáról. Maradj a jó ízlés határain belül, de extravagáns. A legfontosabb, hogy a víz folyását nem szabályozhatod, mert amint erre készülnél, azon nyomban kifolyik a kezed közül! Hódítsd meg a Halakat! Ha jó halász akarsz lenni, tanuld meg, hogy a halat soha nem szabad megszorítani, ugyanis akkor csúszós, orsó formájú teste azonnal kisiklik kezeid közül. Lehet, hogy partra veted, lehet hogy a vízbe dobod, és még három kívánságod is teljesül utána, de megtartani nem fogod tudni! A Halak ugyanis mély drámának éli meg a kapcsolatot és a szakítást egyaránt. Hallgasd meg a problémáit, osztozz ezekben. Általában különc és egyéni. Jól oldódik ital mellett, legyen az alkohol, vagy gyógytea. Vonzódása a misztikához nagyon erőteljes. A művészetek és a pénz áll hozzá közel. A drága dolgokról, árverésekről, ahol "halpénz" és művészet is jelen van, szívesen beszélget. Szívesen fickándozik és táncol, mozog, sportol. Vidd randira uszodába, vagy sportpályára, de egy ezoterikus teaház a legnagyobb befutó, ha randiznál vele!

11 A jégpálya bezárásával csökkent a sportolási lehetőségek száma. Úgy tudjuk, pár éven belül újból üzemelni fog és fedett lesz. Akkor, majd nyáron is igénybe vehetjük, de addig, A sportolni, mozogni vágyók, azért így is számtalan lehetőség közül választhatnak. Vegyük például az úszást! Minden izomcsoportot megmozgat, a legegészségesebb sport. Az úszni vágyók már nem csak a testüket, hanem a lelküket is karbantarthatják. Az uszoda új szolgáltatásaival - szauna, masszázs, hidromasszázs, szolárium - szinte már Wellness-központnak számít. Ha nem szereted a vizet vagy nem tudsz úszni, az úszáson kívül is számtalan sportolási lehetőséget találsz. Erre kiválóan alkalmas a Szántai-kert, ahol számos sporttevékenység végezhető. A kertet körülvevő futópályán a futáson kívül, lehet atletizálni. A labdajátékok szerelmese talál itt két teniszpályát, egy kosár-, egy kézilabda, és egy focipályát is! Ha javul az idő akár kajakot vagy kenut is kibérelhetsz, és vízre szállhatsz a Zagyván. A tornakertben évente, szeptemberben megrendezése kerül a Szántai- kupa, ahol a középiskolák mérhetik össze a tudásukat, az itteni pályákon. A diákok e sportnapon gyűjthetik be az iskoláik számára a fényesebbnél fényesebb érmeket, a legügyesebb (legtöbb érmet begyűjtő) iskola pedig egy évre magáénak tudhatja a vándorserleget. Ha nem túl jó az idő, akkor se ülj otthon, hanem ragadj ütőt, és keresd fel a börtönudvarban hamarosan nyitó squash-csarnokot, biztosan nem úszod meg szárazon Ha az aerobik híve vagy, akkor van a legnagyobb szerencséd! A sportok közül Lovasíjászat Olyan szerencsém volt, hogy falun nőttem fel. Lehetőségem volt arra, hogy megismerjem milyen érzés szabadon élni, és azt hiszem, aki ebbe az életbe belekóstolt az többé nem vágyik másmilyenre. A lovasíjászat is egy ilyen érzés, szabadságot ad. Kicsi gyerekkorom óta körülvesznek az állatok. Kutyák, macskák, de a kedvenceim a lovak. Dédnagyapám segítségével megtanultam, hogyan kell őket gondozni, etetni, itatni, hogyan kell velük bánni. A leges legfontosabb, amit tanítani nem lehet, hogy szeretni kell őket. Ez az alapja mindennek. Úgy kell velük bánni, mint egy kisgyermekkel. Rengeteget foglalkozni, játszani, beszélni hozzájuk, és végtelenül türelmesnek kell velük lenni. Ha valaki így viszonyul hozzájuk, akkor biztosan jó lesz a kapcsolatuk. Engem a ló szeretetem és a történelem iránti vonzódásom vezetett a lovasíjászat felé. Bármilyen régi történetet, regét szívesen hallgattam, de a hozzám legközelebb állók a magyarságról szóló történetek voltak. Rendíthetetlen harcosok lóháton, s kezükben íj. Elkezdtem hát én is tanulmányozni őseink egyik legfélelmetesebb fegyverét, a magyarok nyilait, amelyektől az Isten mentse meg a rettegő, jámbor Európát. De, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgom már az elején kisebb akadályba botlottam. Egy igazi magyar harcosnak saját magának kell fegyverét elkészítenie. Ahhoz, hogy korhű íjunk Sportra fel! Jászberényben ezt lehet a legtöbb helyen űzni. Erőnléted függvényében a legkülönbözőbb ajánlatok között válogathatsz. Van stepp aerobik, zsírégető aerobik, erősítő, labdás és súlyzós edzések. Ha szeretsz motorozni feltétlenül keresd fel a Kiserdő közelében lévő cross motor pályát. Ha nincs motorod, de van BMX-ed, gördeszkád vagy görkorcsolyád, akkor az Aprítógépgyárral szemben lévő sportpályán van a helyed, ahol díjmentesen gyakorol- 11. oldal legyen, az elkészítési és szárítási időre rá kell szánnunk két-három esztendőt. Ugyanis elődeink rugalmas faívet használtak először puhafából, többnyire nyírfából, és marhabelet vagy szarvasínt préseltek rá, majd vékony szarulemezt is ráragasztottak. A végeik merevítésére pedig csontot vagy keményfát használtak. Végül csonttal vagy nemesfémmel díszítették a vastagabb fa részeket. Bonyolult egy eljárás, de a cél szentesíti az eszközt. Végül kisebb-nagyobb segítséggel a kezemben tarthattam egy íjat, amivel egy céltáblára lövöldöztem. Hamar rá kellett jönnöm ahhoz, hogy szenvedélyemből sport legyen a lovaglást ötvözni kell az íjászattal. Így kerültem be én is a lovasíjászok közé. Meg kell, hogy említsem a lovasíjászat az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág. Egy magyar ember Kassai Lajos teremtette ismét naggyá. Jelenleg már nemzetközi versenyeket is rendeznek hazánkban. Külföldi országokban is egyre népszerűbb. Könnyen elsajátítható. Nekünk, mint lovas nemzetnek a legkönnyebb, hiszen nem kell mást tennünk, csak magyarrá kell válnunk. Varga Katalin hatsz, elleshetsz néhány trükköt az ügyesebbektől, ami később hasznodra is válhat. Ha a fociért bolondulsz, vagy csupán nézni szereted, akkor vasárnaponként szintén az Aprítóval szemben lévő sportpályán van a helyed. Itt megnézheted a meccset, láthatod, hogy a mi kis csapatunk hogyan áll helyt a soros ellenfél ellen. Focit nézni azonban több lehetőséged is van. Tavasztólőszig szombat-, vasárnaponként, mindig találsz magadnak látnivalót. A Főiskola Kollégiuma mögötti salakos pályákon láthatod, hogy a jászberényi vállalkozások, cégek, sörözők csapatai csapnak össze. (folytatás a 12. oldalon)

12 12. oldal Sportra fel! Ha nem szereted a dinamikus sportokat, vagy csak izomra dolgozol, akkor valamelyik konditeremben a helyed. Szerencsére elég sok van városunkban. Ha lány vagy és nem szeretnél fiúkkal együtt edzeni, akkor is megtalálod a neked való helyet egy női konditeremben, mivel nem túl régóta, de már van néhány Jászberényben is. Ha egyáltalán nem szeretsz mozogni, csak fogyni szeretnél, akkor keresd fel valamelyik alakformáló szalont, ahol elvileg könynyedén lefogyhatsz. Ha kíváncsiak vagytok rá, vessétek alá magatokat egy kezelésen, és megtudhatjátok igazak-e az állítások. Mi épp ezen igyekszünk. A témáról ennyi. A teljesség igénye nélkül, elég sok sportolási lehetőséget felsoroltunk, úgyhogy van miből válogatni. Bízunk benne, hogy megtaláljátok a megfelelő sportot, és nem hiábavaló a cikkünk. Reméljük, jól szórakoztok majd, és eléritek a magatok elé állított célok mindegyikét. A lehető legnagyobb siker érdekében, hajrá, sportra fel! György Tímea és Kisbalázs Edit Testnevelés óra a Szántai-kertben Így kezdődött... Iskolánk 2003 februárjában pályázott a Phare Vállalkozói készség fejlesztése a közép és felsőoktatásban című programjára, amit el is nyertünk a májusi értékelés szerint. Az Észak-Alföldi Régióban másodmagunkkal vállaltuk ezt az új feladatot. A pályázatot is-kolánk gesztorként nyerte, a munkába nyolc további JászNagy-kun-Szolnok megyei középiskola kapcsolódott be. A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium és a Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Jászapátiból a Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szak-középiskola, valamint az Ipari, Fotó: Molnár József Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzőiskola, a mezőtúri 626. Szakképző Iskola és a Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, valamint a Lábassy János Szakközépiskola, Szakképzőiskola és Kollégium csatlakozott hozzánk. Az októberben kezdődött tréningek során önismeretet, kommunikációt, vállalkozási ismereteket, üzleti etikát, valamint az újságkészítés alapjait ismerték meg a tanulók. Ezek az ismeretek segítik a diákok eligazítását az üzleti életben. Elkészült a kilenc diákújság is, mely reményeink szerint később is megjelenik majd, lesz kedv és akarat a folytatásra. Alternatíva Az Alternatív Szakképző Iskola diákújságja Kiadja: Alternatív Szakképző Iskola Jászberény Szabadság tér 2. Tel: altszi@vent.hu Felelős kiadó: Molnárné Somogyi Margit igazgató Diák főszerkesztő:kisbalázs Edit és György Tímea A szerkesztőség tagjai: Farmati Sándor Kovács Attila, Pozsonyi Nikolett, Sós Edit, Tasnádi Nikolett, Tóth Katalin, Waller Zsófia. A fotókat Molnár József készítette. Az újság a Phare Vállakozási készségek fejlesztése a középfokú és felsőoktatásban programja keretében készült. Sokszorosítás: MOLTEAM Kft. Felelős vezető: A Kft. igazgatója. Munkában a diákújság szerkesztő csapata Fotó: Molnár József

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik: Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak

Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak Kompetencia elemzés romáknak Önleltár Kedves Résztvevő! A Munkanélküliség kifejezés mögött nehéz egyéni sorsok bújnak meg. Egy sikerekben bővelkedő munka nem csak a pénz megkereséséről szól, hanem a szakmai

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz - Workshop terv - Eszközszükséglet: Kinyomtatott feladatlapok Korosztály: középiskolás diákoknak, elsősorban 10. évfolyamtól (fakultációválasztás, az érettségi

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BGSZC KÁROLYI MIHÁLY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2016 / 2017 TANÉV Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Részletesebben

Tanulási stílus kérdőív

Tanulási stílus kérdőív Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

TELC nyelvvizsga feladatok

TELC nyelvvizsga feladatok TELC nyelvvizsga feladatok Lehet, hogy a TELC-re kéne menni? Amikor körülötted már mindenki nyelvvizsgára készül, te is elkezdesz parázni és sorra kapod a jobbnál jobb tippeket arra, hogy melyik nyelvvizsgát

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni

Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni Lehetőségeitek az érettségi után Tanulásból elég volt, irány a munka világa Továbbtanulás a felsőoktatásba Szakmai végzettség megszerzése a

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n?

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n? Továbbtanulási kisokos 2012 Tartalom Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? 3 Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? 6 Mit kérdezz meg az Educatio-n? 9 Mire figyelj egy nyílt napon? 12

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma

Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Általános tájékoztató nyolcadikosoknak 2017/2018. tanév Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Kedves nyolcadik osztályos Tanuló! Egy olyan ismertetőt olvashatsz, amelyből tájékoztatást

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22.

Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22. Munkahely, megélhetőségi tervek Szlávity Ágnes MTT, Szabadka, 2006. február 22. Tartalom Vajdaság munkaerő-piacának bemutatása A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

GYFK_gólya_2010. Válaszadók száma = 66. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 0% 25% 25%

GYFK_gólya_2010. Válaszadók száma = 66. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 0% 25% 25% Jelentéskészítő, GYFK_gólya_00 GYFK_gólya_00 Válaszadók száma = 66 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% % Hisztogram

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

Értékesítési beszélgetés

Értékesítési beszélgetés Gyakorlat. Műhely. Marketing Értékesítési beszélgetés Dr. Andrea Grimm Dr. Astin Malschinger TARTALOM 2 GYAKORLAT. MŰHELY Értékesítési beszélgetés Szerzők: Dr. Andrea Grimm, Dr. Astin Malschinger IMPRESSZUM

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! 1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2017/2018 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat Szakközépiskola képzési tájékoztató 2007/2008-as tanév e sti 1223 0255 1478 tagozat Pécs 2007 az esti tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású intézmény. Középfokú és emelt

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL. BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma

TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL. BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAM A KELETIBEN Felsőfokú szakképesítések: Egy éves képzés* Nappali rendszerben:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben