Tartalomjegyzék. Köszöntõ. ...éjjel-nappal... Legyen inkább köszönet. Hiszen csak egy betûnyi a különbség.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalomjegyzék. Köszöntõ. ...éjjel-nappal... Legyen inkább köszönet. Hiszen csak egy betûnyi a különbség."

Átírás

1 Köszöntõ Tartalomjegyzék Legyen inkább köszönet. Hiszen csak egy betûnyi a különbség. Köszönet Szentendre lakóinak, mert szeretik és alakítják a várost, büszkék a Dunakanyar kapujának ezeréves hagyományaira, építészeti és természeti örökségére, szellemi energiájára, szerb-dalmát-balkáni mediterrán hangulatára, kultúrájára és mindezt meg is osztják az érdeklõdõkkel. Köszönet azoknak, akik évek óta gondolkodtak arról, hogy Szentendre este 6 óra után is nyitva maradjon azok elõtt, akik estéiket a város hangulatos vendéglõiben, kávézóiban, kincsekkel teli galériáiban. a Duna-parton üldögélve, az utcákon és sikátorokban sétálva kívánják eltölteni, akik összefogtak, mert hittek egymásban, a városban, a sikerben. És ma készen állunk, hogy három éjjel és három nap alatt megmutassuk, mitõl is annyira egyedi és kedvelt Szentendre a környékbeliek, az ország távoli pontjain és a határokon túl élõk számára. Ahogy Karinthy Ferenc írta: Nincs még egy ilyen város az országban: Szentendrén minden van. Békés kis Bábel a Duna mentén. Ezt kínáljuk Önöknek péntek délutántól vasárnap éjszakáig. 40 helyszínen 80 kulturális csemegét: kiállításokat, koncerteket, színházat, filmeket táncot, konyhamûvészetet és gyerekprogramokat. Közben a városhoz kötõdõ híres õsöket mûfajukban ismert szentendrei utódok idézik meg: Barcsay Jenõt Deim Pál Kossuth-díjas képzõmûvész, Vajda Lajost ef Zámbó Öcsi érdemes mûvész, Vas Istvánt Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, Hamvas Bélát Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Stéger Xavért Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekes, Vujicsics Tihamért a Söndörgõ Együttes, Tolnai Klárit Ivancsics Ilona színmûvész, Hauszmann Alajost Vadász György Kossuth-díjas építész, Rab Rábyt Fodor János újságíró. Vonzó névsor, ugye? Én már tudom, mivel töltöm augusztus utolsó hétvégéjét, a legendás Szentendrei Nyár utolsó napjait: családommal birtokba veszem Szentendre belvárosát, élvezem színes programjait. És - ismét Karinthy szavaival - vendégségbe várom Önöket a Szentendre éjjel-nappal nyitva valamennyi eseményére: Mert aki még sose járt Szentendrén, siessen, nem halhat meg, amíg nem látta. Eljönnek? Minden napon látogatható programok augusztus 25., péntek augusztus 26., szombat augusztus 27., vasárnap 15 Gasztronómiai programok 16 A belváros térképe 19 Dr. Dietz Ferenc Szentendre polgármestere A címoldalon látható Szentendre éjjel-nappal nyitva embléma Balogh László Munkácsy-díjas képzõmûvész alkotása, Szentendre panorámaképét Erdész Ádám készítette. A mûsorfüzetben található reprodukciókat szentendrei mûvészek munkáiból válogattuk....éjjel-nappal augusztus éjjel-nappal...

2 Minden nap látogatható programok Minden nap látogatható programok Képzõmûvészet, kiállítás Plein-Air Hétvégi szabadfestészet Szentendrén A Templomdombon, utcákon, tereken, Dunaparton bárhol, ahol egy festõállvány elfér. Amatõr festõket is várunk! Utcatárlat neves mûvészek képeibõl, szobraiból és fotóiból. Minden nap szabad utcafestészet Baksai Józseffel és tanítványaival, az Ikon-csoport tagjaival éjjelig Képzõ- és iparmûvészeti kuriózumok I. Régi mesterségek korongozás Dumtsa J. u. 11. elõtt Képzõ- és iparmûvészeti kuriózumok II. Régi mesterségek üvegfújás Fõ tér 8. elõtt M Szerb Egyházi Múzeum Pátriárka utca. 5. Európában egyedülállóan gazdag gyûjtemény szerb ortodox egyházmûvészeti tárgyakból, ikonokból, ötvösmûvekbõl, kéziratos könyvekbõl, levéltári ritkaságokból Nyitva: óráig Palmetta Design Galéria Bogdányi utca 14. Textil, üveg, kerámia, ékszer és klasszikus design bútorok, valamint kortárs festmények, grafikák és szobrok szerepelnek a tárlaton. Nyitva naponta: óráig Péter Pál Galéria Péter Pál utca 1. Kortárs képzõ- és iparmûvészek kiállítása Nyitva: óráig Ilosvai Collection Fõ tér 11. Mana ékszerstúdió és bemutatóterem Bogdányi utca 40. Az öt fiatal ékszertervezõ által alapított stúdióban a látogatók betekintést nyerhetnek az alkotói munkafolyamatokba, megnézhetik a készülõ ékszereket Nyitva: óráig Mini ékszerbemutató Nyitva naponta: óráig Gizella Galéria Bogdányi u Kortárs ipar- és képzõmûvészet Nyitva naponta: óráig Mikrocsodák múzeuma Fõ tér Kis tárgyak nagy dolgok. Parányi munkák hatalmas mûvek. Ezt szabad szemmel is látni kell! Nyitva: óráig Éjszakai késtörténeti kiállítás Késes-bolt Dumtsa J. utca. 9. Antik magyar bicskák, díjnyertes kések, késkészítéssel kapcsolatos antik szerszámok, antik borotvák bemutatója a Késes-házban és az üzlet elõtti utcán. 18 órától igény szerinti vezetés Közremûködik a Szankovits-család Rab Ráby étterem Kucsera F. u. 1/b óra között Pénteken fáklyás skandináv-est, a zongoránál: Németh Zsigmond Szombaton fáklyás-est könnyû klasszikusokkal és klasszikus operettekkel, a zongoránál: Kézdy Zoltán Pál Vasárnap fáklyás est musicalekkel, a zongoránál Salamon Zoltán Szentendrei Múzeumok Éjszakája I. Szentendrei Képtár Fõ tér Pacsika Rudolf installációkat, térberendezéseket készítõ képzõmûvész kiállítása furcsa, organikus funkciójú mûveibõl Megnyitó: 17 órakor 21 órától a VIII. Performance és Nehéz Zenei Fesztivál programjához kapcsolódó meglepetés-esemény a mûtárgyak között Szentendrei Múzeumok Éjszakája II. Barcsay Múzeum Dumtsa J. utca 10. Barcsay Jenõ 90 évig élt, haláláig alkotott. Napi munkája után azon a kapun lépett ki, amelyen mi az elõtte tisztelgõ kiállításra lépünk be Megnyitó: 17 órakor 20 órától: Deim Pál Kossuth-díjas festõmûvész és egykori barát tárlatvezetése Szentendrei Múzeumok Éjszakája III. Kmetty János Emlékmúzeum - Kerényi Jenõ gyûjtemény Fõ tér 21. Állandó kiállítás A nyitva tartás alatt múzeumi kiadványok rendkívüli vására 10 % kedvezménnyel! Gyermekprogramok Marcipánformázás és kézmûves bemutató Szabó Marcipán Múzeum Dumtsa J. u. 12. Minden nap óráig A Szabó Marcipán Múzeum látványmûhelyének berendezése hasonló egy 100 évvel ezelõtti cukrászmûhelyhez, ahol hatalmas üvegablakok mögött avatott mesterek készítik hagyományos eszközökkel a díszmunkákat Gyurmarci-mûhely, marcipánszobrászat Szabó Marcipán Múzeum Dumtsa Jenõ u óráig A formázás-oktatás és az animáció ingyenes, A nyersanyagot a résztvevõk a múzeumi található üzletben vásárolhatják meg Ára: 350 Ft/csomag Anonymus étterem-sörözõ Kucsera F. u. 11. Kézmûves foglalkozások, arcfestés és más vidámságok minden nap óra között a Nagycsaládosok Egyesülete és a Baptista Gyülekezet szervezésében 4 5

3 Minden nap látogatható programok Minden nap látogatható programok ARTUNIÓ Galéria Bogdányi utca órakor és 16 órakor: Utánam, srácok! magyar gyermekfilm-sorozat I-V., 1975 Kaleidoszkóp Gyereknézõke P'ART mozi Duna-korzó óra: Hahó, Öcsi! színes magyar ifjúsági film, 81 perc, óra: Túl a sövényen színes magyarul beszélõ amerikai animációs film, 83 perc, óra: Verdák színes magyarul beszélõ amerikai animációs film, 116 perc, 2006 Csigabiga Vár játszóház 16 órától 22 óráig diavetítés, bábozás, rajzolás, origami-társasjátékok 2-12 éveseknek Városi kincskeresõ kalandtúra 18 órától 20 óráig helyismereti kincskeresõ túra az Erdei Iskola szervezésében nagy gyerekeknek értékes ajándékokért. Indulás felnõtt túravezetovel a P' Art moziból és érkezés ugyanoda. Film, színház, irodalom könyvtári szolgáltatások Mind a három napon 18 órától zárásig látogatóink ingyen iratkozhatnak be a felnõtt könyvtárba. (A kedvezmény a fonotékára nem vonatkozik!). A megbocsátás napjai: Késedelmes olvasóinknak a késésben lévõ és visszahozott dokumentumokért nem számítunk fel késedelmi díjat! Háromnapos irodalmi vízummal Szentendrén Írótalálkozó Szentendrei Képtár, kamaraterem Fõ tér 2-5. Helyszínek: Avakum Kávézó, Rab Ráby Étterem, Görög kancsó, Vadászkürt Étterem Híres-neves költõk, írók kapnak behajózási engedélyt a városba, elfoglalnak egy-egy törzsasztalt valamelyik kedves helyi étteremben vagy kávézóban és írnak verset, tárcát, novellát Szentendrérõl, mûveiket pedig vasárnap este helyi színmûvészek olvassák fel Idei résztvevõk: Bächer Iván, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Szakonyi Károly, Takács Tibor, Zeke Gyula és sokan mások Régi színházi sikerek felvételei közül válogattunk a Magyar Televízió archívumában, s ezeket három estén át óriáskivetítõn láthatja majd a közönség. A vetítések naponta 21 órakor kezdõdnek Zene és tánc VIII. Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál A Vajda Lajos Stúdió szervezésében idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Performance és Nehéz Zenei Fesztivál a szentendrei MûvészetMalomban. A fe Lugossy László, ef Zámbó István és Lore, Barges (Franciaország), Üto Gusztáv és Szabó Zoltán Judoka (Erdély), Andrzej Izdebski-Michal Gorczynski (Lengyelország), Roy Vara (Finnország), Bukta Imre, Szombathy Bálint, Szécsi András, Szatmári Botond, Szkárosi Endre, Kovács István Info: Lant-udvar Ignatovity u. 2. Lantmuzsika a középkor és a reneszánsz nyomán, játszik a népszerû Kecskés együttes Emellett a Pastinszky Antikvárium is várja az érdeklõdõket Pénteken és vasárnap 20 órától 22 óráig, szombaton 23 órától éjfélig Könyvmolyok és bagolyvár Pest Megyei Könyvtár Pátriárka u. 7 Szeretettel várja Önt a könyvtár rendkívüli nyitvatartási idõben: augusztus 25-én 9 órától 23 óráig augusztus 26-án 9 órától 13 óráig és 18 órától 23 óráig augusztus 27-én 18 órától 23 óráig; Ingyenes Internet-hozzáférés, teljes körû Teátrum Retro Fõ tér Hamarosan 40 éves a Szentendrei Teátrum. Szirtes János képzõmûvészek fémjelezte esemény célja, a kísérletezésben gondolkodó, újat kutató mûvészek találkozása Fellépõk: Plastic Acoustic Septet, Büdösek, Dunakanyar Experiment Fúzió, Sajnos Batár, Brezo Quartet, Pink Freud, Pop Ivan, Lopunk, Fraktal, Tudósok, Magenta (Norvégia), Andrzej Szpura (Lengyelország) Dragibus Örömzene Tóth Ilona és kórusa bárhol és bármikor feltûnhet Szentendre utcáin, hogy elénekeljenek néhány gospelt. Ne kerülje ki õket! Csülök és jazz + egy csipetnyi mûvészet FA-INN étterem Kossuth L. u. 22. Mindhárom este élõ, akusztikus blueszene. 6 7

4 augusztus 25, péntek augusztus 25, péntek Kedves, elviszlek oda Adria Tea- és Kávéház Kossuth L. u. 4. Esténként élõ akusztikus zene szól a Bükköspatak partján a mediterrán tengerpartokról, emberekrõl, szenvedélyrõl Steve Black-trió Szamos Cukrászda Dumtsa J. utca. 14. Koncertkezdés: 19 óra Egyéb programok Angyali fények Angyalmûhely-beszélgetések Szeret-Lak Angyali Ajándékbolt Kucsera F. u. 3. Pénteken és szombaton 20 órától angyalokról, emberekrõl, önmagunkról, a Lélekrõl, a szeretetrõl, az igaz szerelemrõl, az igazságról, Istenrõl, az útról, az egészségrõl, a nõiségrõl, a csillagokról, a magyarságról, Erdélyrõl, a zenérõl, a környezetünkrõl, könyvekrõl, az otthonszülésrõl, a megvilágosodásról, indigó- és kristálygyerekekrõl, szent helyekrõl, gyógyításról beszélgetünk Augusztusi csillaghullás Találkozzunk 26-án 22 órakor a Szamárhegy tetején, a Tabakosok keresztjénél! Zombori Ottó legendás csillagász, az Uránia Csillagvizsgálóból érkezik varázslatos esernyõjével, hogy elvigyen minket egy humoros, csillagközi idegenvezetésre Nyitott templomkapuk Minden nap más-más szerb templom tartja nyitva kapuit a látogatók és az ortodoxia iránt érdeklõdõk elõtt Denevér-séta Találkozzunk 26-án kor a Szeresd Szentendrét Egyesület információs pavilonjánál, az Evangélikus templom elõtti kis téren, a Bükkös partján Rendhagyó sétára hívjuk a városlakókat. Jöjjenek, is-merjék meg, fedezzük fel együtt városunk eldugott kis utcáit, különleges, ritkán látogatott zugait, szépségeit! Kérjük, hogy lámpásokat, gyertyákat, mulatságos és különleges fényforrásokat mindenki hozzon magával! A Szeresd Szentendrét Egyesület pavilonja Várjuk az egyesület pavilonjában az Evangelikus templomnál! Felállítjuk az Ötletfalat! Hogyan tehetnénk élhetõbbé, virágzóbbá városunkat? Rajzpályázatot hirdetünk felnõtteknek: Öltöztesd fel a Dumtsa Jenõ utcát! címmel. Részletek: Képzõmûvészet, kiállítás 25 Tûzvarázsló ART-X Galéria Bogdányi u. 6. Kátai Mihály Munkácsy-díjas szentendrei festõmûvész tûzzománcképeinek kiállítása a mester személyes tárlatvezetésével. Megnyitó: 10 órakor Panoráma a világra Art Unió Galéria Bogdányi utca 64. Kiállítás Bajnógel Péter fotóiból. Közben üldögélés, beszélgetés, mindenajtónyitva - programok. Forró tea szamovárból, mézzel, cukorral, citrommal, tejjel, dzsemmel, ki hogy szeretné fogyasztani Megnyitó: 10 órakor Kód MûvészetMalom Bogdányi utca 32. A Performance Fesztivál keretében a mûfaj jeles képviselõi állítanak ki: Bukta Imre, Július Gyula, fe Lugossy László, Szirtes János, ef Zámbó István, Sugár János, Gerber Pál, Pacsika Rudolf, Vince Ottó, Eike, Beöthy Balázs, Várnai Gyula, Csontó Lajos, St. Auby Tamás, Dr. Máriáss Béla, Elekes Károly, Nagy Árpád Pika, Baglyas Erika, Samu Bence, Magyaróssy Éva, Horváth Éva Mónika, Verebics Ágnes, Csató Máté Megnyitó: 16 órakor Szentendre és térsége a szépirodalomban Szentendrei Képtár, kamaraterem Fõ tér 2-5. Ábrányi Emil, Feszty Árpád, Gyulai Pál, Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Hamvas Béla, Vas István, Karinthy Ferenc, Szakonyi Károly és még sokan mások Budakalásztól Visegrádig Beszélgetés a kiállítás rendezõivel 18 óra után itt gyülekeznek jelen irodalmi életünk nagyjai, hogy vendéglõi-kávéházi törzsasztalukhoz verset, novellát írni induljanak Szentendre városáról Megnyitó: 17 órakor Egy filmdíva fekete-fehérben Pest Megyei Könyvtár Elõcsarnok Pátriárka utca 7. Kiállítás és film Szeleczky Zita legendás színésznõrõl, mûvészetérõl és a magyar emigrációban betöltött szerepérõl Megnyitó 17 órakor. Beszédet mond Dr. Losonci Miklós irodalomtörténész A kiállítás megtekinthetõ szeptember 10-ig a könyvtár nyitvatartási ideje alatt Színek, fények, hangulatok Ipszilon Galéria Dalmát utca 9. Válogatás a szentendrei festészet gyöngyszemeibõl ( ) Megnyitó: Tûz és fény Dunaparti Mûvelõdési Ház Duna-korzó 11/a Az idén nyáron alakult Szentendrei Keramikusok Egyesületének elsõ, bemutatkozó kiállítása az õsi elemek jegyében Megnyitó: 18 órakor Vészabó Noémi festõmûvész kiállítása Céh Galéria Bercsényi utca 3. Megnyitó: 18 óra Lehoczky Krisztina festõmûvész kiállítása FA-INN étterem 8 9

5 augusztus 25., péntek augusztus 25., péntek Kossuth L. utca 22. Megnyitó: 18 órakor Konzervatív mûvészet Metszet Galéria Fõ tér 14. Kiállítás szentendrei kismesterek nagy képeibõl és lovasmetszeteibõl egy ideális borhõmérsékletû pincegalériában Megnyitó: Kép vagy ikon? Mûhely Galéria Fõ tér 20. Tárlat a XIV. Szentendrei Szerb Mûvésztelepen készült alkotásokból, amelyeket szerb ortodox ikonok nyomán magyar, szerb, német és iráni mûvészek készítettek Kiállítanak: Aknay János, Pistyur Imre, Sz. Varga Ágnes, Goran Dimic, Bálind István, Nataša Ševic, Gyurity Milán, Mihailo Petrovic, Bojana Maksimovic, Vedrana Ivanovic, Predrag Komanovic, Ljubomir Lackovic, Hartmut Elbrecht, Shaghayegh Arabi Megnyitó: A vendégeket köszönti Dr. Feledy Balázs mûvészeti író látják a fényt: Aknay János, Bartl József, Baska József, Buhály József, Haász István, Kiss Zoltán László, Rác András, Rényi Katalin, Szakács Imre, Szikora Tamás, Szirtes János, Tzortzoglou Georgios. Zenés megnyitó: Film, színház, irodalom A Forgács Irodalmi Kör estje Templomdomb A Nia Zsé Sanze együttes és a Presszó Tangó Libidó együttes koncertje. A számok között a Forgács tagjai olvassák fel verseiket. Zene, tánc Anonymus étterem-sörözõ Kucsera F. utca : A Worsheep zenekar mûsora : R-Action koncert. Pop-rock feldolgozások. Red Hot Chili Peppers : Széles Izabella és a Jazz Jam (Santana, Kool and the Gang, Los Lobos, Jamiroquai, James Brown, Joe Cocker, Herbie Hancock feldolgozások) : Aki még tud enni! Minden étel féláron! Ártatlan Örök Lét Rodin Galéria Ady E. utca 6. Szél Ágnes fotómûvész 21 önálló képbol álló különleges virágmandalája az örök körforgásról, az univerzumról, a teremtésrõl és az emberrõl Megnyitó: Szobrászat Szentendrén Erdész Galéria és Design Bercsényi utca 4. Ritkán látható válogatás Szentendrén élõ mûvészek: Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Ligeti Erika, ef Zámbó István, Farkas Ádám, Taubert László, Szentirmai Zoltán munkáiból Megnyitó: 19 óra éves az Artéria Galéria Artéria Galéria Városház tér 1. Kiállítás az 1986-ban alakult Artéria Alkotóközösség mûvészeinek: Ásztai Csaba, Bak Imre, Bukta Imre, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Csorba Simon László, Deim Pál, Deli Ágnes, Farkas Ádám, Gy. Molnár István, Haász István, Hajdú László, Lehoczky Krisztina, Fe Lugossy László, Lukács Tibor, Márkus Péter, Nádler István, Mata Attila, Orbán Attila, Páljános Ervin, Pirk László, Rákossy Anikó, Regos István, Rényi Krisztina, Vincze Ottó, Wahorn András, ef Zámbó István legújabb alkotásaiból Esténként retrospektív vetítéssorozat a mûvészek világáról Megnyitó: A kiállítást bevezeti Wehner Tibor mûvészettörténész. Info: Szentendrei fények Régi Mûvésztelep Galéria Bogdányi utca 51. Ahogy a jövõre 100 éves mûvésztelep festõi Filmklub Art Unió Galéria Bogdányi utca 64. Filmvetítések a Banos 10 Kft. szíves támogatásával. 20 óra: A bagdadi tolvaj (színes, angolamerikai kalandfilm, Rendezõ: Korda Sándor, szereplõk: Conrad Veidt, Sabu) 23 órától Led Zeppelin legendás koncertfilmjei reggelig (Royal Albert Hall, Madison Square Garden) Filmek a félmúltból Dalmát kávézó Bartók Béla utca 8. Az 1992 és 2003 között mûködött Dalmát Pince kultikus kultúrkocsmája volt a városnak. Fõként mûködésének elsõ 5-6 évében tobzódott a programokban: koncertek, elõadások, beszélgetések, felolvasóestek, színház, film, muzsika, buli-buli hátán... Több száz órányi sokszor szeszélyes véletlenszerûséggel megörökíttetett anyag most újranézhetõ (Elõadások minden nap 9-02 óráig) Bob Detroit-koncert Avakum kávézó Alkotmány utca 14. Kezdés: 20 órakor Te vagy a fény az éjszakában! Nosztalgia kávéház Bogdányi utca órától Musicalek világa - nosztalgikus slágerek Közremûködnek: Galambos Lilla, Debreczeni Tóth Ágnes, Éliás Tibor 22 órától Vándor Béla jazz-zenész koncertje Shirley Dimaano zenés estje Új Mûvész Étterem Dumtsa J. utca 7. A Fülöp-szigetekrõl érkezik hozzánk ez a különleges mûvész és francia sanzonokkal szórakoztatja a nagyérdemût 21 órától Hölgyválasz a 80-as évek zenéire Új Mûvész Klub Dumtsa J. utca 7. Pénteken és szombaton 22 órától hajnalig 10 11

6 augusztus 25., péntek augusztus 26., szombat Egyéb Képzõ- és iparmûvészeti kuriózumok III. ART-X Galéria Bogdányi utca 6. Régi mesterségek csipkeverés. Az ART-X Galériában egy halasi csipkevarró mutatja be azt a 104 éve ismert, a világon egyedülálló technikát, amellyel a magyar iparmûvészet e világhírû remekét készítik Kiskunhalason Megtekinthetõ 14 órától 20 óráig A szép és a jó ötvözete Fõ tér, 17 órától 20 óráig A Szentendrei Muvészeti Iskola és a Caprice Ékszermanufaktúra ötvös szak növendékeinek ékszerkészítõ bemutatója Kis Szentendre Törzsasztal Újmûvész Kávéház és Étterem Dumtsa J. utca 7. A Kis Szentendre Törzsasztal megalakulása a Nagy Budapest Törzsasztal alapítóinak közremûködésével vezeti Saly Noémi kávéház-kutató és Török András mûvészettörténész tól Kaleidoszkóp felnõtteknek P'Art Mozi Duna korzó órától 22 óráig: Messzirõl jött szentendreiek. Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró Kibeszélõ mûsora. Vendégei: Szilárd Klára (Izrael, Franciaország) festõmûvész, Johan van Dam (Hollandia) kultúrantropológus és Rosenberg Ervin (Svédország) mûfordító 22 óra: Égitest-feszt. Kísérleti filmek és zenei mûvek 22 óra Lucien Hervé-portré. A párizsi magyar fotómûvész életérõl. Rendezte: Seres Szilvia 23 óra: Underground elektronika. Tigrics 23 óra: Plakátok, szuvenírek kiállítás és filmvetítés A Marskirálynõ. Rendezte: Taba Ági. Élõzene: Maller Nándor Sci-fi burleszk operakülönlegesség a Greguss Galéria és a DAT-project összmûvészeti produkciója 00 óra: Theremin-koncert és DJ-szett. Fellép a Silk-Solomon 01 óra: Kísérleti filmblokk. Rendezte: Falvay Miklós Boris vs Boris. Rendezte: Kresmery Dániel (Az elõtérben látható Pap Réka: Nadja utazása fotókiállításához kapcsolódik) 01 óra Égi.testi.zajok - fellép a Rovar óra Az utolsó túsz - krimivígjáték A Systron Digital Pictures filmje, amely a 2006-os pécsi MINI Amatõrfilmes Találkozón elnyerte a kisfilmes kategória fõdíját Görög utca 10 órakor ünnepélyes utcanyitás Kertész József vers, próza Négyessy Kata gordonka tól 18 óráig: Csevegés Fodor János beszélget Vészabó Noémivel elkészült József Attila- és készülõ Latinovitskönyvérõl, Balogh László Munkácsy-díjas képzõmûvésszel és Vadász György Kossuthdíjas építésszel elkészült és készülõ épületeirõl 18 órától Ibyduba és Kállai Mariann operettés operaáriákat énekel tól 21 óráig Hatlaczky Ferenc gitárduója blues, rock és latin zenét játszik Kisvárosi legendák Szamos Marcipán Cukrászda, Klimt-terem Dumtsa J. utca órától zenés beszélgetés, anekdotázás szentendrei lokálpatrióta mûvészekkel: Kertesi Ingrid, operaénekes, Liszt-díjas, érdemes mûvész Ella István Liszt-díjas zongoramûvész Kovács György trombitamûvész Beszélgetõtársaik: Benkovits György és Eszes Sándor Képzõmûvészet, kiállítás 26 Görög utca 12 órától a Forgács Irodalmi Színpad mûsora vers, próza 14 órakor Hajdú Tamás költõ saját haiku-verseit adja elõ óráig Görög est. Közremûködik: Szokalopulosz Janisz ének, buzuki Film, színház Film-mix 22 óra C.R.A.Z.Y. (színes feliratos kanadai film, 127 perc, 2005) 22 óra: BÁZIS Fesztivál animációs filmblokkja A Zsámbékon megrendezett BÁZIS Fesztivál programjában szerepelt animációs kisfilmek vetítése: Fisher Ferenc: Karaván, Klingl Béla: Mete-Orb, M. Tóth Géza: A patkányfogó, Tóth Réka: Noise, Vitális Zoltán: Szmog, Varga Miklós: A bábjátékos, Lõrincz Á.-Wonhaz A.: Nini nananana nunu, Szilágyi Varga Zoltán: Koan - Ne beszélj!, Urich Gábor: Hommage, Szoboszlai Péter: 100 éve történt Ép testben, ép lélek, Horváth Mária: Mesél a kõ, Urich Gábor: Mielõtt, Hegyi Magdolna-Móré Katalin: AU, Gál J.-Kiss V.: Szappanopera, Szabó András: Kirúgós, Gál A.-Heman Á.-Kovács M.: Ciklus, Glaser Katalin: Kukk!, Szederkényi Bella: MOME, Szederkényi Bella: Orbit MIX, Herman Á.- Nagy M.-Szabó A.-Szabó D.: Zzz!, Kis-Kéry B.-Maticska Zs: Verbalcatapult Zene és tánc Anonymus étterem-sörözõ Kucsera F. utca : A Worsheep zenekar játszik : Az ÍRMAG együttes zenél : Godspell. Részletek a musicalbõl. A szentendrei Református Gimnázium Színjátszókörének elõadása között. Koncert: Jazz Jam : A ZOOM zenekar koncertje. (Bikini-, Máté Péter-, LGT-slágerek) Táncház a Fõ téren A 18 órakor kezdõdõ Táncház házigazdája Domján Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja Eszközös táncok (üveg, bot, seprû, ostor, szék) kicsiknek és nagyoknak egyaránt Megvagyunk... -piknik Dunaparti Mûvelõdési Ház 12 13

7 augusztus 26., szombat augusztus 27., vasárnap Duna korzó 11/a 16 órától játszóház Történelem másképpen Bemutatkozik a Coldwell Kiadó Történelmi játékház és szellemi lovagi torna fiataloknak. A programot Gáspár Ferenc író, a Johnny Fortunate regények szerzõje, történelemtanár vezeti. A Hozd el a legrosszabb lemezed! második fordulója a Cafe Momus szervezésében, folyamatos bográcsozás mellett 21 órától irodalmi és meglepetésprogramok Te vagy a fény az éjszakában! Nosztalgia Kávéház Bogdányi utca órától: a musicalek világa nosztalgikus slágerek. Közremûködnek: Galambos Lilla, Debreczeni Tóth Ágnes, Éliás Tibor 22 órától Vándor Béla jazz-zenész koncertje Éjszakai koncert Péter Pál Templom Kucsera F. utca 22 órától Vedres Csaba és felesége különleges hangulatú orgona- és hegedûkoncertje Görög utca 17 órától az Airport (ex-vip) együttes koncertje Gálaest:Musica Hungarica együttes közremûködésével Városháza Díszterme Városháza tér órakor kezdodik a fesztivál záró koncertje, melyen népszerû musicalek, operettek ismert dallamai csendülnek fel cigányzenészekkel, néptáncosokkal színesítve Nyitott mûtermek Szentendrei Régi Mûvésztelep Bogdányi utca 51. Séta Török Katalin szentendrei mûvészeti író, galériatulajdonos vezetésével a jövõre 80 éves Régi Mûvésztelep kertjében mûteremlátogatás. Találkozás: délelõtt 11 órakor a MûvészetMalom bejáratánál (Bogdányi utca 32.) Montmartre-i zenés üdvözlet Barcsay Múzeum Dumtsa J. utca órakor az egyenesen a Montmartre-ról érkezett André Dumas francia sanzonénekes és gitáros koncertje. A program a tervek szerint 2007 júliusában megvalósuló Szamárhegy-Montmartre Fesztivál beharangozója Elõttünk az utódaink. Szentendrei Mûvészeti Iskola Kossuth L. utca 5. Nyitott grafikai mûhely, linók, rézkarcok nyomtatása és vására 12 órától 20 óráig Játék a fényekkel A Fõ tér barokk-rokokó épületeinek muvészi megvilágítása fényfestészet Egy nap a Szentendrei-szigeten Líra&Lant Könyvesbolt Fõ tér 5. A pilisi Duna-kanyar településeit részletesen bemutató sorozat elsõ kiadványának bemutatója 19 órakor lesz A sorozatot a Szentendrei Könyvklub adja ki. A most elkészült elsõ kötetet a Szentendreiszigetrõl Török András mûvelõdéstörténész, a Nagy Budapest Törzsasztal egyik alapítója mutatja be. Hamarosan megjelenik a Szentendrérõl szóló önálló könyv is Kaleidoszkóp felnõtteknek P'Art Mozi Duna korzó órától 22 óráig: Hárman háromféleképpen Szentendrérõl. Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró Kibeszélõ mûsora Vendégei: Erdész László galéria-tulajdonos Kemény Zoltán grafikusmuvész Wolf Péter Erkel-díjas zeneszerzõ Illusztráció: Dombi Ákos Képzõmûvészet, kiállítás. Doszkocs Zsuzsanna festõmûvész kiállítása Anonymus Étterem és Galéria Kucsera F. utca 11. A tárlatot Dietz Ferenc polgármester nyitja meg. A megnyitó alkalmával a mûvésznõt Mélykút nagyközsége díszpolgárává avatja Közremûködik a Filibili népdalkör, Wasziy Judit és Végsõ Ildikó szavalómûvészek és a Honvéd együttes A Barcsay-mozaik Pest Megyei Könyvtár Elõcsarnok Pátriárka utca órakor Barcsay Jenõ életérõl, munkásságáról és a méltán világhírû mozaikról Balogh László Munkácsy-díjas festõmûvész és egykori tanítvány emlékezik Görög utca 10 órától Szergej Jeszenyin megzenésített versei Huzella Péter és Erdõdi Gábor elõadásában, Díszlet Bakay Zita selyemfestõ képeibõl 12 órakor Bartha Tamás, fotómûvész kiállítása és saját haiku-verseinek felolvasása. 15 órakor Forgács Irodalmi Színpad mûsora Film, színház 27 Kaleidoszkóp felnõtteknek P'Art Mozi Duna-korzó órától 22 óráig: Vendéglõsök Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró Kibeszélõ mûsora Vendégei: 14 15

8 Gasztronómiai programok Térkép, menetrendek Szepes Gizi (Dalmát Kávézó) Szikora Imre (Rosinante) Illusztráció: Dombi Ákos Film-mix 22 óra: C.R.A.Z.Y. (színes feliratos kanadai film, 127 perc, 2005 ) Láthatatlan Filmek Klubja. Sõrés Zsolt válogatása 22 óra: Gualtiero Jacopetti- Franco Prosperi: Africa Adio (Isten veled, Afrika!) (színes olasz nyelvû, angol feliratos, 139 perc, 1966) 00 óra: Gualtiero Jacopetti- Franco Prosperi: Addio Zio Tom (Isten veled, Tamás bátya!) (színes, olasz nyelvû, angol feliratos, 136 perc, 1971) Belépõk a P'Art mozi programjaira forintos áron a helyszínen kaphatók A program idején gyermekfelügyelet Art Unió Galéria Bogdányi utca 64. Filmvetítések a Banos 10 Kft. szíves támogatásával 16 óra: A bagdadi tolvaj (színes, angolamerikai film, Rendezõ: Korda Sándor, szereplõk: Conrad Veidt, Sabu) Gasztronómiai programok G Dobos édesség- és Gasztromúzeum a Nosztalgia kávéházban Bogdányi utca 2. Lekvárium elfelejtett lekvárok fõzése mindhárom nap déli órától zárásig! Szabó - Szamos Marcipán Múzeum Dumtsa J. utca 14. Ki ne szeretné a marcipánt nézni? És formázni?,és enni! Nyitva: óráig Édeni édességek boltja Dumtsa J. utca 9. Csokizz velünk éjjel-nappal! Kóstolással egybekötött csokizás a csokiboltban és az utcán 18 órától hajnalig Zwack Gasztronómiai Akadémia Aranysárkány Vendéglõ Alkotmány utca 1. Késõ esti kalandozások a gasztronómia világában. A kínált hungaricumokat egy régi dinasztia jegyzi. A fogásokat ifj. Máhr Attila és az Aranysárkány vendéglõ szakácsai készítik. Asztalfoglalás óra között Nemzeti Bormúzeum és Labirintus étterem Bogdányi utca 10. Harmonikás borkóstolás egy egyedülálló, ódon hangulatú pincerendszerben, (Múzeum, kóstoló utca, borshop Az udvaron vacsorázás közben Szabó János virtuóz harmonikamuzsikáját élvezhetik Brazil étterem és kávézó Duna-korzó 7/a. Mediterrán hangulatú kerthelyiség, látvány grillkonyhával, koktélbárral, latin élõzenével Adria tea- és kávéház Kossuth L. utca 4 Faszénen sült balkáni grillételek élõzene kíséretében Kinga néni bográcskocsmája Dunaparti Mûvelodési Ház udvara Duna-korzó 11/a Pénteken 6-ra készül el Kinga néni bográcsos borjúpaprikása és mangalicaszalonnás zsíros kenyere bio lilahagymával és kóstolóval Mahart Passnave sétahajók indulnak a pesti alsó rakpart Dráva utcai mólójáról (a Szentendre várostáblával jelzett gépkocsiparkoló elõl). Budapest-Szentendre péntek, szombat (VIP) (csak pénteken) vasárnap Szentendre-Budapest péntek, szombat (csak pénteken) vasárnap 21 óra 22 óra 23 óra Az oda-vissza érvényes menetjegy ára: 500,-Ft HÉV-menetrend - indulás Szentendrérõl 20:15, 20:55, 21:15 21:55, 22:30, 23:10 23:40, 00:10, 00:40 (pénteken és szombaton induló mentesítõ járatok) További információ:

9 Köszönet VIII. NEMZETKÖZI PERFORMANCE ÉS NEHÉZ ZENEI FESZTIVÁL SZÍVHANGOKRA HAJAZUNK Köszönet mindazoknak, akiknek az önzetlen és lelkes munkája nélkül a "Szentendre éjjel-nappal nyitva" rendezvény nem jöhetett volna létre: Andrássi Kata, Asszonyi Zsófia, Balogh László, Benkovits György, Biczák Péter, Bolgár Attila, Bubla János, Búzás Attila, Csatordai Katalin, Cserje Zsuzsa, Eckensberger Attila, ef Zámbó István, Erdélyi Tibor, Erdész Ádám, Erdész László, Eredics Gábor, Éliás Tibor, Fehér Erzsébet, Fejes Edit, Fekete János, Fodor János, Geszti Glória, Greguss Áron, Greguss Sándor, Halper Dávid, Halper János, Hidegkúti Gergely, Hídvéghy Melinda, Kammerer Zsófia, Kasparik András, Kisfalusi Márta, Kiss Zsuzsa, Konyecsni Eniko, Kosztolányi Edit, Kovács Zoltán, Kriaszter Attila, Krizbai Éva, Kruppa Géza, Laubál László, Lehoczky János, Lehoczky Tivadar, Lõrincz Andrea, Máhr Attila, Máhr Attila, ifj. Märcz László, Medveczki István, Miser István, Molnár Ildikó, Novák Gábor, Pacsika Máté, Pelle Csilla, Perjéssy Barnabás, Pindroch Ferenc, Saly Noémi, Simon László, Szadeczki Endre, Szakács Imre, Szamos László, Szondy Andrea, Tarján Éva, Tasi József, Ténai Kinga, Török Katalin, Turcsányi Tamás, Vörös Balázs, Weszelits András és még sokan mások. Köszönet a közremûködésért az alábbiaknak: Duna-Part Programajánló Gondolat Városi TV OrientPress Hírügynökség Pest Megye Önkormányzata Pilis-Dunakanyar Hírmondó Pilis Rádió Szentendre és Vidéke Szentendrei Tükör Térképstúdió Tourinform Iroda Új Szentendrei Hírlap Városi Szolgáltató Rt. Zenit TV.

KÉPES SZAKMAI BESZÁMOLÓ Világpolgárok Szentendrén Múzeumok éjszakája a festők városában Helyszín: MűvészetMalom Szenvedély és ráció - Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) életmű kiállítása ART FLOW Gyerekek

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája 2010. június 19. szombat 18-24 óra Múzeumok Éjszakája Közös program: a Veresi Gőzös közlekedése 18-tól 24 óráig, a különböző rendezvényhelyszínek között, díjtalanul Gödöllői Városi Múzeum Szabadság tér

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum Soproni Múzeum Múzeumok Éjszakája 2015-ben a Legendák nyomában: Soproni mesék, mítoszok címet viselte. A Kvintesszencia Régizene együttes koncertjével

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Róth Csaba Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós Kiss Attiláné 20 19 20 20 79 2. Rácz Viktor DRK Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

Tankönyvlista Ábrahám Richárd

Tankönyvlista Ábrahám Richárd Ábrahám Richárd Oktatási azonosító 74373618896 Díjbekérő postázási címe Jakus Erika Intézmény számlázási címével megegyezik Rászorultsági alapon ingyenes (A számla a tagintézmény adatainál számlázási névként

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési Sándor.

1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési Sándor. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója vezetőségei 1958 1989 között: 1958 februártól ideiglenes vezetőség: Blaski János (elnök), Balogh István, Kucs Béla, Martsa István, Patay László, Ridovics László, Vecsési

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás Tanulói adategyeztető 10. / Szakács Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás Oktatási azonosító: 76830010947 Juhász Andrea Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

2016. január 7 január 28.

2016. január 7 január 28. MAGYAR KÁRPITMŰVÉSZEK EGYESÜLETE Művészeti csoportok kiállításai SZÖVÖTT SZÖVEGEK, SZÖVEGSZÖVETEK - gobelinek Megnyitó: 2016. január 21., csütörtök, 18 óra, a Magyar Kultúra Napja előestéjén Megnyitja:

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, 1951 1960 Helye: Budapest, V., Erzsébet tér (1946 1952: Sztálin tér, 1953 1989: Engels tér) 1951-től: a Kiállítási Intézmények - Műcsarnok intézménye 1960: az épületet lebontják

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT 2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben