Kedves Kultúrakedvelő!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Kultúrakedvelő!"

Átírás

1 Kedves Kultúrakedvelő! Rippl-Rónai Kaposvárt választotta! Sokan feltehetik a kérdést, hogy a Németországban és Franciaországban is sikeres, világhírű festő miért talál vissza szülővárosába, miért választja lakhelyéül, s műterméül a Róma-villát. Erre mi, kaposváriak tudjuk a választ. Kaposvár ugyanis egy inspiratív város, s ezt a miliőt sehol máshol nem találta meg, csak Róma-hegyi otthonában. Kulturális örökségünk hatalmas. Hiszen Rippl-Rónai Józsefen kívül Vaszary János és Galimberti Sándor is Kaposvárról indult. Így büszkén mondhatjuk, hogy városunk három festőóriást is adott a világnak. Ez viszont minket, kaposváriakat kötelez. Kötelez arra, hogy ápoljuk kulturális örökségünket. Ezért is indítjuk útjára a Rippl-Rónai Fesztivált ben ünnepeltük Rippl-Rónai születésének 150. évfordulóját. Az ebből az alkalomból nyílt életmű kiállítást 13 ezren látták, az ország minden pontjáról érkeztek hozzánk látogatók. A Budapest és Kaposvár között decembertől közlekedő új intercity vonat is Rippl nevét viseli. A festő otthonának, a Rómavillának visszaadtuk a régi fényét, látogatóközpontot építettünk, s Rippl-Rónai első neves iparművészeti alkotása, az Andrássy-ebédlő is megtekinthető itt. Kaposvár május végén, Rippl-Rónai születésének időpontjában nyüzsgő, élettel teli festő negyeddé, kulturális kavalkáddá változik. A művészet mindenki számára elérhető lesz az utcán, a kiállítótereken, a koncerteken, a múzeumokban. Jöjjön el! Válassza Ön is Kaposvárt, válassza a Rippl-Rónai fesztivált! Tisztelettel: Szita Károly polgármester 1

2 Rippl-Rónai Kaposvárt választotta RIPPL-RÓNAI FESZTIVÁL május Május 22. (csütörtök) - Régi Képtár (Anker Ház) KÉPzet kiállítás (május 22-től május 25.) Megnyitó Megnyitja: Géger Melinda művészettörténész A kiállítás rendezője: Rotary Club - Együd Árpád Kulturális Központ (Csokonai u. 1.) 16:30 Fesztiválnyitó muzsika Közreműködnek: Liszt Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara - Vaszary Képtár (Együd Árpád Kulturális Központ, Csokonai u. 1.) Élet-jelek Márton Árpád festőművész kiállításának megnyitója A kiállítást bevezeti: Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész Várhatóan kor az Együd Á. Kulturális Központ Agóra elől az Ifjúsági Fúvószenekar vezetésével a jelmezes tömeg levonul a Kossuth térre - Nagyszínpad (Kossuth tér) Szita Károly polgármester ünnepélyes fesztivál megnyitója Group n Swing zenekar (Gájer Bálint) Szabó Balázs bandája - Blues Színpad (Hangár, Noszlopy G. u. 3.) Blues Garden Blues Garden 2

3 21.30 Blues Garden - Pódium színpad (Fő u. 27.) tól zenés programok - Múzeum köz Kelner bácsi színháza a Déryné Vándorszíntársulattal Rendező: Török Tamás - Sétáló utca Nyílt fotópályázat Fesztiválfotózás (Zselic Fotóklub) - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Pörögaforoga a Napraforgó Családi Napközi zenés, gitáros délelőttje kicsiknek és nagyobbaknak Játékos tájékozódási akadályverseny Kapcsolatszerviz: A nap témája: Keresem az utam Ki vagyok én? Merre tartok? Beszélgetőpartnereink: Indít Közalapítvány és Szent Imre Alapítvány meghívott vendégei Nemezelés Szerelemnek rózsafája! Stadion Utca Duó műsora Kösz, jól vagyok Pintér Béla koncert - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Magyar Filmek Fesztiválja Pompeii Live - Life and death in Pompeii and Herculaneum. Múzeumi tárlatvezetés a londoni British Museum-ból Színes, feliratos, angol dokumentumfilm, 2013, 95 perc Viharsarok /16/ Magyar-német film, 2014, 115 p. Rendező: Császi Ádám Fsz: Sütő András Miklós, Varga Ádám, Sebastian Urzendowsky 3

4 - Sthümer kávéház (Fő u. 4.) Debreczeny Zoltán festőművész spontárlata és Lehóczki Laura kávéházi grafológia bemutatója. Tárlatvezetés, grafológia bemutató, páros óránként. - Hotel Dorottya**** (Széchenyi tér 8.) hivatalos megnyitó interaktív festés Vendégeink: Balogh Krisztina, Majoros Rita, Rátóti Zoltán, Horváth János Rippl-Rónai lenyomatok megtekintése és beszélgetés Rippl-Rónai életéről, munkásságáról kötetlen beszélgetés a kiállítókkal Lyra díja harmonikaművész Molnár György koncertje a teraszon Május 23. ( péntek ) - Nagyszínpad (Kossuth tér) Shelter zenekar Magyar Vista Social Club Charlie + zenekara - Blues színpad (Hangár, Noszlopy G. u. 3.) Blues Garden Blues Garden Blues Garden - Pódium színpad (Fő u. 27.) tól zenés programok - Hangképudvar (MTESZ székház, Bajcsy Zs. u. 1/c) Fényszigor dj set Bean cereal Mongoose Limit éneklő akadémia: Korpusz Wi-Fi című performansza The end Dj kisb!+mesterbandi 4

5 Fényfestészet: FényHangÁr & Fényszigor Büfé lesz, fedett rész lesz, jó kedv lesz, táncitánci lesz, jó lesz! - Európa tér Fire-Jazz tűztánc show - Tűzvarázs Produkció - Rippl-Rónai Múzeum (Fő u. 10.) Sírládás múzeumpedagógiai foglalkozás Restaurátor foglalkozás Fehér Hollók középkori műhely bemutatója Balla Krisztián előadása: Digitális festészet - Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpont (Róma-hegy) Szépíteni kívánta a világot Művészeti konferencia Rippl-Rónai József iparművészeti munkásságáról Rippl-Rónai József I. világháborús rajzaiból nyíló kiállítás megnyitója. Megnyitja: Horváth János művészettörténész Belépés díjtalan! - Múzeum köz Kelner bácsi színháza a Déryné Vándorszíntársulattal Rendező: Török Tamás - Sétáló u Nyílt fotópályázat Fesztiválfotózás (Zselic Fotóklub) - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Szivárványos kreatív sátor Tavaszi, zenés játszó a Hangolda Műhely műsora zenével, tánccal, mesével kicsiknek és nagyobbaknak Játékos tájékozódási akadályverseny 5

6 14.00 Kapcsolatszerviz: A nap témája: Családtervezés Női szerepek és hivatás. Beszélgetőpartnereink: Indít Közalapítvány és Szent Imre Alapítvány meghívott vendégei Színezd újra pólófestés. Hozz magaddal pólót! Szeretőm e táncba, gyűrű ez ujjába a Juhos Együttes táncházával egybekötött műsora - Fő u. 16. sz. alatt a kapualjban tól Tavaszi zsongás rajzkiállítás - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Magyar Filmek Fesztiválja Coming out /12/ Magyar film, 2013, 96 p. R: Orosz Dénes Fsz: Csányi Sándor, Karalyos Gábor, Tompos Kátya Couch Surf /16/ Magyar film, 2014, 84 p. R: Dyga Zsombor Fsz: Kerekes Vica, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Bartsch Kata - Sthümer kávéház (Fő u. 4.) Debreczeny Zoltán festőművész spontárlata és Lehóczki Laura kávéházi grafológia bemutatója. Tárlatvezetés, grafológia bemutató, páros óránként. - Hotel Dorottya**** (Széchenyi tér 8.) élőben festenek művészeink beszélgetés az alkotókkal Szécsi Zoltán és a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai festenek és hagyják kéznyomukat a közös festővásznon, ami a későbbiekben jótékonysági árverésen vesz részt. ATV Hazahúzó forgatás Bor- és sajtkóstoló Molnár György harmonika művész garantálja a jó hangulatot 6

7 Május 24. (szombat) - Nagyszínpad (Kossuth tér) Mongoos Limit Alapi István jazz band Gypo Circus United - Blues színpad (Hangár, Noszlopy G. u. 3.) Ferenczi György és a Racka Jam Ferenczi György és a Racka Jam Ferenczi György és a Racka Jam - Pódium színpad (Fő u. 27.) "A-tól B-ig. Kapcsolódási minták tegnap, ma és maholnap" - zenés felolvasószínház két hangra Szereplők: Barabás Tamás és Kása Tímea Zene: Brüll Ede - Hangképudvar (MTESZ székház, Bajcsy Zs. u. 1/c) dj db Kustan Adam and the The Popeye Zanshin Japán tradicionális íjász szertartás, Bemutatja: Káplán Géza Vagner a.t.i Thomas Kelle & Martin Juha Fényfestészet: FényHangÁr & Fényszigor Büfé lesz, fedett rész lesz, jó kedv lesz, táncitánci lesz, jó lesz! 7

8 - Múzeum köz Kelner bácsi színháza a Déryné Vándorszíntársulattal Rendező: Török Tamás - Rippl-Rónai Múzeum (Fő u. 10.) Próbáljuk ki együtt a régészek munkáját! Miről mesélnek a csontok? Összetört cserepek restaurálása Fegyverek, viseletek, szokások, életmód Dr. Gáspár Ferenc előadása Múzeumpedagógiai füzet felhasználásával önálló látogatás a Rippl-Rónai Ödön gyűjteményben éves korig. - Vaszary Emlékház (Zárda u. 9.) Keresd! Kutasd! Feladatlap kitöltése a Róma-villa, Rippl-Rónai Ödön gyűjtemény és a Vaszary Emlékház helyszínein összegyűjthető információk alapján. - Tourinform Iroda (Múzeum köz) Rippl-Rónai nyomában május 24-én Belvárosi séta a Tourinform irodával. Indulás: óra a Tourinform iroda elől (Fő u. 8.) Idegenvezető: Máyerné Bocska Ágnes - Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpont (Róma-hegy) Étkezési és vendéglátási szokások Rippl-Rónai József idején. Kováts Zsolt, a Rippl- Rónai Étterem tulajdonosának bemutatója Dr. Belovári Anita: Az idealizált nőtől a férfias nőideálig. A női szerepek és a divat változásai Rippl-Rónai József hosszú élete alatt Takács Anett: Tisztálkodás Rippl-Rónai József korában Csimota mesék Asztali bábjáték, bukovinai székely népmesék, népdalokkal színesítve 8

9 Előadja a SZEMO Művészeti Egyesület Szereplők: Csapó Virág, Szántó-Németh Mónika, Erdős Éva, Serf Egyed, Kőrösi András Rendező: Tóth Géza és Lázár Zsuzsanna képzőművészeti foglalkozása éves korig egész nap - Lazarine Illattár szatócsboltja - Gombos Gusztávné magángyűjteménye, ízelítő korabeli tárgyakból - Lengőteke, gólyaláb, karikázás, karikahajítás - Kóstolók és vásárok: Fino sajtok, mézek, borok, mézeskalács, kézművesek - A Rippl-Rónai Étterem vendégváró fogásokat kínál - Múzeum köz Kelner bácsi színháza a Déryné Vándorszíntársulattal Rendező: Török Tamás - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Szivárványos kreatív sátor Barátság. A Hangoló Zenés Gyermekszínház előadása Gyere és állj közénk! közös örömzene, hozd a hangszered! Eredményhirdetések - Zöldpont életmódklub versenye; Ilyenek vagyunk mi az én családom pályázat Kapos Kód rejtjelfejtő verseny családoknak, baráti társaságoknak Kapcsolatszerviz: A nap témája: Családtervezés Férfi szerepek és hivatás. Beszélgetőpartnereink: Szent Imre Alapítvány meghívott vendégei. Apaszerep Uzsalyné dr. Pécsi Rita előadása - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Magyar Filmek Fesztiválja Isteni műszak /16/ Magyar film, 2013, 106 p. R: Bodzsár Márk Fsz: Ötvös András, Rába Roland, Keresztes Tamás, Stork Natasa 9

10 19.00 Megdönteni Hajnal Tímeát /16/ Magyar vígjáték, 2014, 105 p. R: Herczeg Attila Fsz: Osvárt Andrea, Simon Kornél, Szabó Simon, Jordán Adél - Sthümer kávéház (Fő u. 4.) Debreczeny Zoltán festőművész spontárlata és Lehóczki Laura kávéházi grafológia bemutatója. Tárlatvezetés, grafológia bemutató, páros óránként. - Hotel Dorottya**** (Széchenyi tér 8.) 13.00h Dorottya Bisztró teraszán kötetlen beszélgetés a művészekkel, akik élőben festenek. Sütemény és kávékóstolás Rippl-Rónai életéről előadás és tárlatvezetés Szabó Dóri, Albert László Pető Csaba munkáiról és munkásságáról vetítés Zenés hangulat a teraszon, bor- és sajtkóstolás Tárlatvezetés az ÖSSZHANG jegyében a kiállításon művészeinkkel Koktél party a Bisztró teraszán - Együd Árpád Kulturális Központ (Csokonai u. 1.) Somogy Zenekar és Juhos Együttes táncháza Május 25. (vasárnap) - Nagyszínpad (Kossuth tér) Kaposvári Katolikus Iskola Fúvószenekarának lemezbemutató koncertje Karnagy: Bogáthy Gábor Cimbali band Napra zenekar Zséda élő nagykoncert 10

11 - Blues színpad (Hangár, Noszlopy G. u. 5-7.) Solid Rock Trio Solid Rock Trio Solid Rock Trio Gyermeknapi programok - Pódium színpad (Fő u. 27.) Weöres Sándor gyermekverseinek feldolgozása: élő zenei kísérettel (Weöres Sándor centenáriumi év alkalmából) Előadók: Fándly Csaba, Grisnik Petra, Horváth Zita, Erdős Éva, Szvath Tamás Rendező: Tóth Géza MákosGubás és a CzutorBorsók Gubás Gabi és Czutor Zoltán gyermeknapi műsora A gyermekek bohócokkal találkozhatnak a Sétáló utcán egész nap. - Múzeum köz Kelner bácsi színházában Ó nagymami gyermekkoncert Rendező: Török Tamás - Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy G. u. 5-7.) Magyar Filmek Fesztiválja Bogyó és babóca - 13 új mese /KN/ Magyar animációs film, 2011, 70 p. R: Antonin Krizsanics Amazónia (Amazonia) /6/ Szinkronizált francia-brazil családi természetfilm, 2013, 83 p. R: Thierry Ragobert - Hotel Dorottya**** (Széchenyi tér 8.) 12:00 gyereknapi festés gyerekek kipróbálhatják magukat a művészetek terén 11

12 FOLYAMATOS PROGRAMOK, KIÁLLÍTÁSOK, FOGLALKOZÁSOK A FESZTIVÁL IDEJÉN Újrafestett valóság rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében Helyszín: Együd Árpád Kulturális Központ (Csokonai u. 1.) Múzeumpedagógiai programok Képzőművészeti és játékos ismeretterjesztő foglalkozások nem csak gyermekeknek! Helyszín: Rippl Múzeum előtt (Fő u. 10.) Kaposvári Egyetem Művészeti Tanszék művész tanárainak kiállítása az Egyetemi Galériában Helyszín: Bajcsy Zsilinszky u. Mosolygó Kórház Alapítvány Kaposvár, LáriFári Alapítvány, Lilifarm-Zimány: Maszatoló kézműves foglalkozásai Helyszín: Európa park Rippl-Rónai parafrázis Kortárs képzőművészek installációs kiállítása, zászló és ponyvakiállítás a KaposArt Képző-és Iparművészeti Egyesület irányításával Rippl-Rónai József és korának arculatával. Helyszín: Sétáló u Válogatás a Kapos ART Egyesület Groteszk Gyűjtemény anyagából Helyszín: Kapos ART Kortárs Galéria (Bajcsy-Zs. u fsz.1.) V. Országos Utcatárlat. Nem hivatásos alkotók szabadtéri kiállítása, helyszíni alkotással, közös happening formájában. Helyszín: Kaposvár belvárosa (Sétáló u.) Somogyi klasszikusok - Rippl-Rónai József, Zichy Mihály, Kunffy Lajos festményei, grafikái óriásmolinókon 12

13 Kapos Hotel homlokzata A Hotel Dorottyában haяrmónia névvel ÖSSZHANGBA kerülnek a különböző művészetek. Minden kiállító egytől egyik különleges és hihetetlen alkotó, elismerik egymás munkásságát és fejet hajtanak a különböző stílusok előtt. Ami igazán létfontosságú, hogy mindannyian a mai kor szülöttei, élnek, léteznek, vibrálnak és alkotnak! Kiállítók: Szabó Dóra festőművész Baranyai Gerda - fényképész Albert László - a Museum of the Americas jegyzett festőművésze Ferencz Dániel festőművész Posza Róbert - fotóművész Pető Csaba - festőművész Kovács Krisztián fotóművész Mufics Gábor grafikus Péter Erika - festő Helyszín: Hotel Dorottya*** Esélyegyenlőség programok a Sétáló utcán Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete segédeszköz bemutatót és érzékenyítő programot tart. A résztvevők megtapasztalhatják lefedett szemmel a látássérültek élethelyzetéből adódó nehézségeket, és problémamegoldásuk kreatív módszereit. SINOSZ Somogy Megyei Szervezete programja Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület művészetterápiás foglalkozása Kísérő programok - Csiky Gergely Színház (Rákóczi tér) május 22. csütörtök Továbbisvan (Stúdióelőadás) május 23. péntek Jövedelmező állás (Noszlopy bérlet) május 24. szombat Jövedelmező állás (Blaháné bérlet) május 25. vasárnap Jövedelmező állás (Berzsenyi bérlet) Jónás Péter képzőművész Nézőpontok című kiállítása Csiky Gergely Színház II. emeletén, a Télikertben. Megtekinthető a színházi előadások időpontjában. 13

14 - Rippl-Rónai Étterem május 24. szombat "A-tól B-ig. Kapcsolódási minták tegnap, ma és maholnap" - zenés felolvasószínház két hangra Szereplők: Barabás Tamás és Kása Tímea Zene: Brüll Ede Rippl-Rónai városnéző kisvonat közlekedik a fesztivál 4 napján valamint kézműves vásár, élőszobrok, szabadtéri vendéglátás fogadja a látogatókat. Ingyenes Gyermekkert gyermekmegőrző minden este a koncertek ideje alatt óráig (Fő u. 6.) A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják! 14

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat:

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2008. október 07. Budapest, XIII. Tüzér u. Honvéd pálya FIÚ I. korcsoport 1995. január

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

KÉPES SZAKMAI BESZÁMOLÓ Világpolgárok Szentendrén Múzeumok éjszakája a festők városában Helyszín: MűvészetMalom Szenvedély és ráció - Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) életmű kiállítása ART FLOW Gyerekek

Részletesebben

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott.

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott. Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló:

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Név Pontszám 1. Kucsera Bálint 2518,246 2. Komjáti Zoltán 2030,746 3. Kovács Gergely 1948,802 4. Barabás Gábor 1534,913 5. Gyenes Balázs 1459,913 6. Kucsera Lenke

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09. CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS Sarvar varos RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS w marcius 1 15. 1. (pé), 17:00, Nádasdy-vár, könyvtár (95/320-122) Katonatörténet az I. világháborútól napjainkig kiállítás

Részletesebben

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya Ö N É L E T R A J Z N a g y O t í l i a 1 9 7 8. 0 9. 2 9. K e c s k e m é t www.nagy-otilia.hu Tanulmányok 2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK

CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK Péntek (április 26.): 10.00: Ünnepélyes megnyitó A épület, A1-es előadó 10.30-16.00: Tájépítészeti konferencia: A jövő tervezése, a tervezés jövője A épület, A1-es előadóterem.

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája

2010. június 19. szombat 18-24 óra. Múzeumok Éjszakája 2010. június 19. szombat 18-24 óra Múzeumok Éjszakája Közös program: a Veresi Gőzös közlekedése 18-tól 24 óráig, a különböző rendezvényhelyszínek között, díjtalanul Gödöllői Városi Múzeum Szabadság tér

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum Soproni Múzeum Múzeumok Éjszakája 2015-ben a Legendák nyomában: Soproni mesék, mítoszok címet viselte. A Kvintesszencia Régizene együttes koncertjével

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

IV.Szigetköz Minimaraton

IV.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 6 Garami Árpád 1966 0:57:05 2. 153 Sándor Csaba 1985 0:58:10 3. 12 Varga Csaba 1965 0:58:40 4. 3 Rákóczy Zoltán 1966 0:59:09 5. 18 Balassa Tamás 1991 1:03:10 6. 57 Takács László

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont: 2016.05.10 A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve

2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve 2010. évi Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság jegyzőkönyve Időpont: 2010. április 24. Helyszín: BEAC- XI. Ker. Bogdánffy u. 10 Rendező: ELTE ADSK Résztvevő intézmények: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Papp Bence 1999 DOVASE 7.26 =PB 1 2 Magyar Gergely 1986 KARC 7.41 PB 1 3 Osztrogonácz András 1994 BEAC

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2009. 04. 01) I. korcsoport : Leány: / indult 50 fő / 1. Lágler Adél Viktória 00 Dienes Szekszárd 2. Reizinger Dóra 00 Gárdonyi Dombóvár 3. Kemény Anita 00 Gárdonyi

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során Együttműködési megállapodások Hely Kezdete Felelős az iskola részéről Mentor a szervezet részéről Szent Bernát Arborétuma Alapítvány, Nagyvenyim 2015 Ajtony Krisztina Kiss Csaba Gábor Szent Ferenc Szegénygondozó

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: KIKÖTŐPLACC: P R O G R A M O K. ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló)

2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: KIKÖTŐPLACC: P R O G R A M O K. ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló) P R O G R A M O K 2012. Augusztus 10. FŐSÁTOR: ( Akasztó dombi - Piac tér / Parkoló) 17.00 Sajtótájékoztató 18.00 Tárlatvezetés a fősátorban 19.00 Ünnepélyes megnyitó Trailer Galéria performance 20.00

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra 2012. május 13, vasárnap 500 m abszolút 1 38 1:38.0 Csák Máté F 2004-2005 1 2 62 1:38.1 Lévay Rozi N 2006-1 3 73 1:38.9 Ring Dóra N 2004-2005 1 4 72 1:39.8 Ring Máté

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben