Nemzetközi Női ima hirlevél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzetközi Női ima hirlevél"

Átírás

1 Nemzetközi Női ima hirlevél Egyesült Pünkosdi Egyház Női lelkészsége January 2015 Nők imája Kik vagyunk...a nemzetközi Édesanyák Imája olyan nők közössége mely ben jött létre,nők akik minden hónap első hétfőjén egységes fókuszált imában imádkoznak a helyi egyház és közösség gyermekeiért. Küldetésünk...Elkötelezettek vagyunk az új generáció szellemi megőrzésére,valamint szellemi helyreállitására az korábbi generációknak.szükgséges...hogy elkötelezett nők legyünk akik összefognak,minden hónap első hétfőjén, és gyermekeinkért koncentrált imát küldjünk az Úrhoz.Az imáink három pontja... 1.Gyermekeink üdvössége, (Ézsaiás 49:25, Zsoltárok 144:12, Ézsaiás 43:5-6) 2.Hogy felvegyék a hit feleősségteljes harcát,(i János 2:25-28, Jakab 1:25) 3.Hogy az aratás szolgálatába lépjenek be,(máté 09:38)... Nincs nagyobb öröm Irta Judy Strickland "Nincs annál nagyobb örömem, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak" (III János 4). Az a kis cipő elhozta a templomba sokszor. Aztán Isten akaratából, elment a gyermekek ébredése alkalomra. Ó, mennyire élvezte, hogy egy részét, a peronon tölthette, és segíhetett az evangélistának. Az arca ragyogott ahogyt a lelkész, kis Prédikátornak hivta. Az evangélista megengedte hogy a gyerekek nevessenek az egyik percben, és kiáltottak Jézushoz az oltárnál a másikban. A kis Prédikátor egy volt közülük. Ő igazán karizmatikus volt nyolc éves léttére. "Ő lesz a prédikátor majd " suttogások köröztek a szentélyben. Az ébredés során több gyerek megkapta a Szentlélek ajándékát, de a kis Prédikátor nem tartozott közéjük. Senki sem tudta, hogy a kis Prédikátor cipője félelmetes helyekre viszi majd a gyülekezet elhagyása után ma. Egyszerűen csak eltűnt! A lelkész elszomorodott. Hol volt az ő kis Prédikátora? Az Ima naponta ment fel az Úrhoz. Telt az idő. Vajon mi rontottuk el valahol? Ekkor Istenhez kiáltottunk, hogy segítsen nekünk megtalálni őt. A lelkészek hiányolják ezt a különleges gyermeket. Vajon ez volt az utolsó esélye, hogy az evangéliumot hallhatta? Napok lettek a hónapokból. Rendszeresen, hírek morzsáit lehetett hallani. A kisfiú és az anyja már úton voltak, a családjával egy másik országban, amikor letartóztatták a nem megfelelő dokumentumok hiányában. Ekkor anyját elvitték a kórházba hogy megszülhesse második fiát. A kis Prédikátornak lett egy bátyja.a hír, hogy anyjától elválasztottak és elhelyezték egy árvaházban sokkolta a lelkipásztort és a gyülekezet! Elkezdtek inditani egy intenzív ima programot neki. Isten tökéletes idejében, a lelkészt felkérték, hogy hirdesse az igét Párizsban, ahol a templom tele volt sok régi

2 tagokkal. Besétált a templomba, vasárnap reggel, és kit látott? Igen, a kis prédikátort, az anyjával, és új testvérével! "Hol voltál? Imádkoztunk érted!" Elkezdték mondani a történteket. Ő és édesanyja egy emberkereskedelmi tartálytban utazott, hogy talalkozhasson a családdal amikor édesanyja kezdett vajudani, hogy megszülje kisbabáját. A lány végül a kórházba került; azért küldték öt árvaházba. Miután befejezte a beszédet, vasárnap reggel, a kis prédikátor kis cipője megint elöre vitte az oltárhoz. Ezúttal megkapta a Szent Lelket, miközben a lelkész mellette maradt örvendezve. Nem volt nagyobb öröm, mint ezt látni. Meg lévén gyõzõdve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig: Filippiekhez 1: 6 Megjegyzés: Judy Strickland az édesanyja, három fiúnak: Jonathan (misszionárius Írország), Simeon (lelkész) és Benjamin (gyógyszerészét gyakornok), nagymamája öt unokának, misszionárius feleség volt Görögországban, Örményországban és Macedóniaban. Addig imádkozzunk amig történik valami Irta Teri Bertram ""Amazing Grace, milyen édes a hang, hogy megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már elvesztem, de most megtaláltattam, vak voltam, de most már látom. " Ez a dal, talán a legnépszerűbb és legismertebb himnuszok közé tartozik, és énekelt a világ minden táján, egy János Newton nevezetü ember itra. Fiatal férfiként, János megszökött otthonról, hogy matróz legyen.egy nagyon gonosz ember lett belőle. Odahaza, Jánosnak volt egy édesanyja, aki ismerte az ima erejét, és úgy vélte, hogy Isten egy nap megmenti majd fiát. Sok évvel később, Isten válaszolt imáira, és csodát művelt a János szívében. De azok a mindenkori imák, az ő elkötelezettsége imádkozása, amíg valami nem történt, sokkal messzebb ment, mint cask megérintette János életét. Azzal folytatta, hogy több ezer embert vezetett Krisztushoz, mindez azért, mert egy anya nem mondott le imádkozott elveszett fiáért. Imádkozott, amíg valami történt. Mindannyian szembe nézünk helyzetekkel az életünkben, vagy a gyerekeink életében, amikor erőfeszítéseket kell tennünk az imádságban. De hogyan tudok "imádkozni, amíg valami történik" hacsak nem először "imádkozok amíg valami történik" bennem? Jakab 5:16 azt mondja: "mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.." A kulcsszó itt az igazak.elősször ismernünk kell az Úrat, járni vele, és olyannak lenni mint Ő, mielőtt képesek vagyunk arra, hogy mélyen imádkozzunk. Istenfélő példáknak kell lennünk minden nap a gyermekeink előtt. Nem élhetünk egy módon otthon, a másik módon a templomban, és elvárjuk hogy az imáink "hatékonyak és lelkesek" legyenek. Máté 7: 7 azt mondja: "Kérjetek és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek." Itt az ideje,hogy mi mint nők legyünk éhesek és a szomjasok, hogy megismerjük Istent. Itt az ideje, hogy kérjünk, keressük, mint még soha a mi családunkban, a templomokban. Csakúgy, mint imáink János Newton anyja sokkal több lelket érintett meg, mint a saját fia, imáink elérik a gyerekeket, ebben az elveszett és haldokló világban. A titok az, hogy "imádkozzunk, amíg nem történik valami." Megjegyzés: Teri Bertram munkálkodik együtt férjével Toddal aki a lelkipásztora "A Sanctuary Apostoli Pünkösdi Egyháznak" Bessemer, Alabama 16 éve. Van egy lánya, egy fia és "nagymami" 4 kisfiúnak. Élvezi a kézművességet, virágkötészetet, varrást, Pinterest és hangoskönyveket! Teri az Alabama District Ladies elnöke.

3 Kitartóan imadkozni Irta Donna Linville Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;lukács 18:1 Lukács 18: 1-8 ban a példázat egy özvegy és igazságtalan bíróról szól. Készségtelenül elismeri, hogy nem féli Istent, sem embert. Az özvegy kétségbeesetten segítséget kért az igazságtalan bírótól. Minden anyagi forrást kimeritett, és nem volt más választása. Kitartó volt, tudta, hacsak nem segít neki valaki az, ő problémája nem lesz megoldva. Szeretem a vers szakot, amikor azt mondja, "Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom õt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem." Hányszor éreztem, hasonlo képpen az unokámmal, Briannaval kapcsolatban? Elindult egy uton, amely pusztító volt. Minden változás, minden lázadás, minket a térdünkre kényszeritett, hogy Isten segítségét kérjük. Annak ellenére, hogy a lázadása vitte le egy vad és szomorú úton, mi megtartottunk az imádkozásban és kopogtattunk. " Te vagy az egyetlen reményünk. Nem fogjuk elfogadni a vereséget." Emlékszem arra az estére amikor Brianna átimádkozta az éjszakát a, gyógyulásáért, és a napon, amikor végig sétált a folyosón, és feleségül ment egy csodálatos fiatalemberhez egyházunk ban, a kitartás és a "soha ne add fel" hozzáállás megérte. Ahogy ott kopogtattunk az ajtón, a lélekben, igy imádkoztunk: "Ez az Isten akarata, hogy Brianna teljes szivvel neked éljen. Ez az Isten akarata, hogy te használd őt. Isten akarata, az hogy életével dicsőitsen téged. "Később azt mondta, egész idő alatt amikor távol volt, hallotta az Úr hangját. Az az Úr Lelke megérintettea szívét és gondolatait. Az Úr ad nekünk egy titkot a Lukács 18ban. Amennyiben egy igazságtalan bíró megnyilt az özvegynek, mennyivel inkább mi Urunk nyit számunkra. Muszáj kitartóan imádkozzunk " Jõjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. " (Máté 6:10). Ezért imádkozzatok, amíg nem történik valami.és meglesz. Megjegyzés: Donna Linville Portsmouth, VA, a Virginia District Ladies minisztériumok elnöke. Ő egy lelkipásztor felesége,, énekesnő, és nemzetközi előadó. Imadkozni amig.. Irta Olive Francis Akkor amikor megkértek, hogy írjam meg ezt a cikket nem tudták hogy épp most jöttem vissza a meglátogatásából a huszonkét éves fiamat a börtönben. Ahogy ültem a börtön váróban, minek ez az eljárás, tiszta megaláztatás és szégyen, gondoltam, "Hogyan juthattunk ide?" Huha! Ez volt nehéz leirnii papíron. Ez a nehéz út az elmúlt négy év alatt megtanított nagyon sok dolgot nekem, ezek közül a legfontosabbat az ima erejét. Volt egy időszak, amikor nem tudtam szavakba önteni imáimat a helyzetek intenzitása miatt. Ez idő alatt rájöttem, hogy a barataim az imák szárnyain hordoztak engem. A Szentírás amire utaltam időről időre ez volt: "Mert ő azt mondta, soha nem hagylak el téged, sem el nem távozom tőled" (Zsid 15: 5). Abba hagytam az imádkozást? Nem, mert tudtam, hogy a hit által élünk, nem pedig érzéseink által. Nem éreztem, hogy imádkoznom kéne, és nem akartam imádkozni, de én akkor is imádkoztam. Ne feledjük, amit a zsoltár mond a Zsoltárok 61: 1-3. "Az éneklõmesternek hangszerre: Dávidé. Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre. E föld szélérõl kiáltok te hozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem [innen] a sziklára, a hova én nem jutok. "

4 Dolgok történnek velünk az életben, és van hogy nem tehetünk semmit. Függetlenül attól, hogy milyen nevelést kaptunk, miyen a helyzet, az életnek van egy módja amivel megdob minket.ekkor két dolgot tudunk csinalni: fel a kezekkel és vereséget szenvedünk és kétségbeesünk, vagy fel a kezekkel a dicséretben és imádkozunk. Amikor úgy tűnik, hogy az ördög kezében tartsa a gyermekeinket, akkor is imádkozunk. Amikor úgy tűnik, hogy minnél többet imádkozunk annál rosszabb lesz, akkor is imádkozunk. Amikor tele vagyunk kétségekkel, és szégyennel - folyamatosan imádkozunk. Imádkozzatok, amíg nem történik valami. Ma a fiamat kiengedték a börtönből. És visszajött az Úrhoz.? Nem, de tudod mit fogok csinálni?akkor is imádkozom. Van egy bizonyság a láthatáron. Megjegyzés: Leroy Francis felesége, főfelügyelő Nagy-Britannia és Írország felett, aki egyben a vezető lelkész a Nemzetközi Egyházban London, Englandban. Három gyermekének anyja és nagyanyja, van két jóképű unokája. A szerkesztőtől Isten hatalmas dolgokat végez! Isten sok ajtót nyit, és ez a hírlevél már elérhető angol, spanyol, francia, német, holland, portugál, orosz, görög, arab, perzsa, cseh, kínai, szuahéli, magyar, tagalog és indonéz nyelveken. Keresünk hozzá lengyel, román és olasz forditókat. Debbie Akers Frissítettük a nevünket a Nemzetköui Női Ima hirlevelre. Kérjük Istent, hogy továbbra is áldja meg ezt az imát szolgálatot. -Debbie Akers, UPCI, Nemzetközi Nők Imája, igazgató és szerkesztő.hatalmas dolgokat végez az Úr! Editor Bizonyságokat és imakéredeket ide küldjétek: LadiesPrayerIntl@aol.com or debiakers@aol.com Tanits meg minket imádkozni

5 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek; És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen! (Picture courtesy of Linda Elms) Franciaországból Köszönjük Sr. Liane Grant a hüséges munkát a levéllel. A legtöbb hölgy a Chatellerault templomban nem férnek hozzá az internethez, így nyomtatni kell ezeket minden hónapban, és mindig várom. Én is leforditom oroszul az egyik nővérnek. Isten áldjon meg benneteket - Ez egy igazi áldás!! -Darla Brochu, Missionary France El Salvadorból Sis Akers, dicsőség az Úrnak. Ez egy áldás az életemben,, hogy Isten adott nekünk az El Salvador I gyülekezetnek lehetőséget hogy csatlakozzunk a imalánchoz. Áldás a Jézus nevében, -Esther de Contreras Ötlet... Januárban, inditsd az évet egy úgy hogy vegyél egy üres üveget és töltsd meg kis papirra irt jó dolgokkal amik történnek, és Isten válaszaival az év során. Szilveszterkor, ürítsd ki, és radöbbensz milyen sok imára válaszolt Isten! 31 Biblikus erény (28-31) 28. Önfegyelem - "Atyám, imádkozom, hogy a gyermekeim legyenek fegyelmezettek és óvatosak az életben, azt tegyük, ami helyes, igazságos és tisztességes." (Péld. 1: 3) 29. Imádkozás - "Add Uram, hogy az én gyermekeim életét is jellemezze az imádkozás, hogy megtanulják, hogyan kell imádkozni a Lélekben minden alkalommal mindenféle imát." (1Thessz. 5,17) 30. Hála - "Segíts hogy a gyerekeim tele legyenek hálával, mindig hálát adva Istennek, mindenben a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Ef. 5:20; Col.2: 7) 31. Legyen szívükben a küldetés - "Uram, kérlek segítsd a gyerekeim, hogy szivügyük legyen, a nemzetekhez elvinni az igéd és hirdetni téged népek között." (Ps. 96: 3) Beadta Gwyn Oakes. Copyright Bob Hostetler ( Used with the permission of the author.

6

Nők Imája Nemzetközi Hirlevél

Nők Imája Nemzetközi Hirlevél Nők Imája Nemzetközi Hirlevél Imádkozó édesanyák Irta Darla Brochu Egyesült Nemzetközi Pünkösdi Gyülekezet Női Szolgálata Május 2015 Néhány legkedvesebb emlékeim azok az idők voltak, amikor hallottam édesanyámat

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

Jézus tizenkét tanítványt választ

Jézus tizenkét tanítványt választ A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

AZ IMA ALKOTÓELEMEI ÉS TARTALMA

AZ IMA ALKOTÓELEMEI ÉS TARTALMA MBS149 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK AZ IMA ALKOTÓELEMEI ÉS TARTALMA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék I. AZ IMA ALKOTÓELEMEI A. Imádat

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA 46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A családom. Történetek, melyek összekötnek bennünket

A családom. Történetek, melyek összekötnek bennünket A fiatalokat és a fiatal egyedülálló felnőtteket különösképpen arra buzdítjuk, hogy a templomi munkájukhoz a saját családjuk, illetve az egyházközségükben vagy cövekükben élő egyháztagok őseinek nevét

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

AZ ISTENTISZTELET RENDJE

AZ ISTENTISZTELET RENDJE Újpest-Belsőváros 2008. 01. 27. a Julianna iskola bemutatkozása Loránt Gábor AZ ISTENTISZTELET RENDJE Alapige (textus): 1Kor 14,33a Olvasandó (lectio): 1Kor 14,26-33a Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.

bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen. Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Péter meggyógyítja Dorkászt Péter sok

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend A tanévnyitó istentisztelet felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VENI SANCTE-IMÁDSÁG IGEOLVASÁS,

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben