JELENTÉS. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gazdálkodásának ellenõrzésérõl június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JELENTÉS. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gazdálkodásának ellenõrzésérõl. 2001. június"

Átírás

1 JELENTÉS az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gazdálkodásának ellenõrzésérõl június Az OFA kuratóriumi elnökének észrevételezésre, az Állami Számvevőszékről szóló évi XXXVIII. tv. 25. (1) bek. alapján

2 Az ellenőrzés végrehajtásáért felelős: IV. Vagyonellenőrzési Igazgatóság Halász Gejza számvevő igazgató Az ellenőrzést vezette: Balázs Andrásné számvevő főtanácsos Az ellenőrzésben részt vettek: dr. Lengyel Attila számvevő Sas Imréné számvevő tanácsos Solymár Ágnes számvevő Az ÁSZ által eddig ellenőrzött, illetve 2001-ben ellenőrzendő közalapítványok, alapítványok listája: 1. Nemzeti Gyermek és Ifjúsági (Köz)alapítvány (1992, 1996, 2000) 2. Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (1994, 1996) 3. Az alapítványoknak juttatott állami pénzek felhasználásának ellenőrzése 388 alapítványnál (1996) 4. Grassalkovich Kastély Közalapítvány (1996) 5. Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány (1996, 1997) 6. A Településekért, Régiókért Közalapítvány (1996) os Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány (1996) 8. Hadigondozottak Közalapítvány (1996) 9. Hungária Televízió Közalapítvány (1996) 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Közalapítvány (1996) 11. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Közalapítvány (1996) 12. Illyés Közalapítvány (1996) 13. Pro Professione Alapítvány (1996) 14. Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (1996) 15. Magyar Rádió Közalapítvány (1997, 1998) 16. Magyar Televízió Közalapítvány (1997, 1998) 17. Gandhi Közalapítvány (1997) 18. Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (1997) 19. Nemzetközi Pető András Közalapítvány (1998) 20. Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (1995, 1999, 2000) 21. Sportcélú közalapítványok (négy közalapítvány, 1999) 22. Közoktatási Modernizációs Közalapítvány (2000) 23. A Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány (1999) 24. Új Kézfogás Közalapítvány (2001) 25. A közalapítványoknak és alapítványoknak évek között juttatott központi költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése ( ) Jelentéseink az Országgyűlés számítógépes hálózatán és az Interneten a címen is olvashatók.

3 V-22-35/ TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 5 II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK A közalapítvány létrehozása és alapító okirata Az OFA szervezete, működése és tevékenységének szabályozottsága A kuratórium A belső szabályzatok törvényessége, teljessége és alkalmazása Az SZMSZ és egyéb belső szabályzatok A gazdálkodási szabályzatok Az OFA munkaszervezete és működése A felügyelő bizottság A közalapítvány gazdálkodásának, könyvvezetésének szabályossága A számviteli nyilvántartás rendszere és szabályossága Az éves beszámolók szabályossága, a beszámolási- és auditálási kötelezettség teljesítése Induló tőke Kötelezettségek Az évre kimutatott nyereség összegének eltérései Az éves költségvetési tervek tartalma, a bevételek, kötelezettségek, működési költségek alakulása Az OFA és munkaszervezetei működési költségei A közalapítványi irodák működési költségei A pénzkezelés és pénzügyi fegyelem A közalapítvány induló vagyonának és törzsvagyonának megőrzése, a szabad pénzeszközök hasznosítása A közalapítványnak a Munkaerőpiaci Alapból nyújtott támogatás felhasználása A támogatások felhasználására kötött megállapodások Az OFA támogatási koncepciója Az OFA pályáztatási rendszere A támogatások felhasználásának ellenőrzési rendszere A közalapítvány pályázati támogatásai A közhasznú szervezetek munkaerőpiaci reintegrációját elősegítő, tranzit foglalkoztatási program A munkaerőpiac nem állami szerveződéseinek a munkanélküliek tartós foglalkoztatását elősegítő helyi foglalkoztatási program Az újrakezdési program 44 1

4 A helyi gazdaságfejlesztési és vállalkozás élénkítési kezdeményezéseket segítő program Az ÉT munkaadói és munkavállalói oldal szervezeteinek nyújtott támogatás A tömeges létszámleépítések kezeléséhez adott támogatások Az Ózdi Foglalkoztatási Közalapítványnak nyújtott támogatás A DIFO Kht. foglalkoztatást segítő programja a DAM tömeges létszámleépítése rendezéséhez Az OFA által alapított közhasznú társaságok és működésük A DIFO Kht. működése és gazdálkodása Közhasznú tevékenység Vállalkozási tevékenység Az OFA Kht. működése és gazdálkodása Az OFA Kht. által lebonyolított pályázat A kht. egyéb közhasznú tevékenységei A kht. vállalkozási tevékenysége Az állami tulajdonosi jogok gyakorlása a célszervezeteknél A célszervezetek jellemzői, a tulajdonosi jogok gyakorlásának átvétele A személyi és működési feltételek biztosítása A tulajdonosi jogok gyakorlásának rendszere, a célszervezetek ellenőrzése A kuratóriumnak a célszervezetek gazdálkodásával kapcsolatos döntései A célszervezetek kiemelt bevételi és foglalkoztatási adatai 70 2

5 Állami Számvevőszék V-22-35/ Témaszám: 542. JELENTÉS az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány jogelődjét, az Országos Foglalkoztatási Alapítványt 1992-ben alapította a Munkaügyi Minisztérium, majd 1996-ban az alapítvány vagyonát hasonló célú közalapítvány létesítése céljából felajánlotta a Kormánynak. Így jött létre M Ft induló vagyonnal az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, melyet a Fővárosi Bíróság január 28-án mint közalapítványt, október 19-én január 1-jei visszamenő hatállyal - mint kiemelkedően közhasznú szervezetet nyilvántartásba vett. Az alapító okiratot és az SZMSZ-t a Főváros Bíróság felülvizsgálta, a szükséges módosításokat az alapítókkal és a kuratóriummal elvégeztette. A hatályos alapító okirat és SZMSZ összhangban van a Ptk. és a Kh. tv. előírásaival, biztosítja az OFA jogszerű működésének kereteit. A Kormány az alapítót megillető jogkör gyakorlására - az alapító okiratban, illetve az alapításról szóló kormányhatározatban meghatározott terjedelemben - a gazdasági minisztert hatalmazta fel. Az alapító okirat szerint az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány célja a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliség mérséklése érdekében hozott jogszabályokban megfogalmazott állami feladatok ellátásának kiemelkedően közhasznú tevékenység keretében történő folyamatos biztosítása, továbbá a kijelölt, tartós állami tulajdonban maradó - a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs foglalkoztatását végző - célszervezetek cél szerinti működtetése. Ennek érdekében a közalapítvány támogatja a munkaerőpiac nem állami szerveződéseit, ezek foglalkoztatást elősegítő kezdeményezéseit, szakmai rendezvényeit és kiadványait; támogatja az új típusú aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök bevezetését, a foglalkoztatási rehabilitáció módszereinek, érdekeltségi viszonyainak, különösen a szociális jellegű, nem teljesítményorientált foglalkoztatás feltételeinek feltárása érdekében kutatásokat, kísérleti programokat indít, és ezek tapasztalatainak értékelése alapján javaslatot tesz intézményes alkalmazásukra; támogatja és koordinálja a munkaügyi kutatásokat; támogatja a szociális partnerek munkaügyi érdekegyeztetésben való részvételéhez szükséges felkészülést; a tömeges létszámleépítéssel érintett munkavállalók átmeneti foglalkoztatása érdekében foglalkoztatási társaságokat szervez és támogat; 3

6 a célszervezetekben ellátja az állam tulajdonosi jogainak gyakorlásával kapcsolatos feladatokat. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány az évek között összesen 6,7 Mrd Ft-tal gazdálkodott. Közhasznú feladatai többségének ellátását a Munkaerőpiaci Alap finanszírozta. A Munkaerőpiaci Alap - melynek célja a munkaerő alkalmazkodásának, a munkanélküliek munkához jutásának, a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek munkavállalói szociális biztonságának, a szakképzés továbbfejlesztésének, a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának hatékony elősegítése, a munkaerőpiaci szervezet működése pénzügyi feltételeinek biztosítása - a munkaerőpiac, a szakképzés, az oktatás nem állami tervezésű programjait közalapítványokon keresztül is támogatja. Az egyik legnagyobb szervezet ezek közül az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, amelynek a Munkaerőpiaci Alap között 4,2 Mrd Ft támogatást adott. Az Állami Számvevőszék az évi XXXVIII. törvény 2. -ának (5) bekezdése alapján ellenőrzi az alapítványoknak juttatott központi költségvetési támogatás felhasználását, illetve a Ptk. 74/G. -ának (8) bekezdése alapján a közalapítványok gazdálkodásának törvényességét és célszerűségét. Az évi XXXVIII. törvény 21. (3) bekezdése alapján - ha egyes vizsgálati megállapítások kiegészítése válik szükségessé, és ehhez más szervnél is ellenőrzést kell végezni - az Állami Számvevőszék ellenőre jogosult az összefüggő tényeket ott vizsgálni. Ennek megfelelően kapcsolódó ellenőrzés keretében ellenőriztük a reprezentatív minta alapján kiválasztott szervezeteknél a közalapítvány támogatásának a felhasználását. Az Állami Számvevőszék 1999-ben ellenőrizte a Munkaerőpiaci Alap működését, jelen ellenőrzés ehhez kapcsolódva kiterjedt a Munkaerőpiaci Alap által az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak adott támogatás konkrét felhasználásának ellenőrzésére is. Az ellenőrzéssel arra kerestünk választ, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány működése hogyan segítette elő az alapító okiratban meghatározott célok és feladatok megvalósítását, ezen keresztül a foglalkoztatási helyzet javítását; törvényesen és eredményesen gyakorolta-e a jellemzően megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató, állami tulajdonban lévő hat gazdasági társaságnál az állam tulajdonosi jogait; szabályosan és eredményesen gazdálkodott-e a kapott állami támogatással és a rendelkezésére bocsátott vagyonnal. Az ellenőrzés az január december 31. közötti időszakra terjedt ki. 4

7 I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A kuratórium szakmailag széleskörű információgyűjtő és elemző munkát végzett annak érdekében, hogy az alapító okiratban meghatározott sokrétű közfeladat ellátásában az alapítók által meghatározott színvonalon és terjedelemben közreműködjön, így működésével elősegítette az alapító okiratban meghatározott célok és feladatok megvalósítását, ezen keresztül a foglalkoztatási helyzet javítását. Az OFA tevékenységét az alapítói jogokat gyakorló miniszter, illetve a szakterület szerint illetékes helyettes államtitkárok folyamatosan figyelemmel kísérték, elősegítették a kuratóriumnak az alapító okirattal, illetve az ellátandó közfeladatok aktuális teendőivel összhangban álló tevékenységét. A MAT rendszeres évi támogatásának elnyerése érdekében a kuratórium támogatási programokat készített, ezek megalapozásához felmérte és elemezte a társadalmi-, gazdasági-, szociális- és foglalkoztatáspolitikai szükségleteket és a Kormány éves foglalkoztatáspolitikai irányelveiben megfogalmazott célokat. Az ellenőrzött időszakban az alapító okiratban megfogalmazott valamennyi feladatra kiterjedt az OFA támogatási tevékenysége. A programok keretében nyújtott támogatások révén az OFA kuratóriuma változatos és eredményes módszerekkel működött közre a munkanélküliség csökkentésében. Közvetlenül is bővítette a foglalkoztatási lehetőségeket új munkahelyek teremtésével, a munkaerőpiaci beilleszkedés elősegítésével. A szociális partnerek és a nonprofit szervezetek szakmai rendezvényeinek, kiadványainak, tevékenységének, valamint a munkaügyi tárgyú kutatások támogatásával lehetőséget teremtett a bevált módszerek megismertetésére, elterjesztésére, szélesebb körben történő alkalmazására. A foglalkoztatáspolitika aktív eszközeit bővítve és felhasználva újszerű foglalkoztatási lehetőségeket tárt fel a programjaiba bekapcsolódott tartósan munka nélkül lévő és/vagy hátrányos helyzetű állampolgárok számára, akik így segély helyett esélyt - szakképzettséget, egyéniségükre szabott felkészítést és munkajövedelmet - kaptak. A kuratórium elkészítette az ig szóló középtávú tervét, melyben a célokat és a feladatokat a munkaerő-piaci szükségletek és a korábbi támogatások tapasztalatai alapján, az EU évi foglalkoztatási irányelveit követve fogalmazta meg. Az évek időszakában a kuratórium összesen 67 programot hirdetett meg, melyekre db pályázat érkezett, ebből 794 db-ot (42 %) fogadott el és támogatott a kuratórium. Kialakították a támogatások célszerű felhasználásának feltételrendszerét, a támogatás jóváhagyását megelőzően szakértőkkel felülvizsgáltatták és véleményeztették a benyújtott pályázatokat, majd a támogatás felhasználását menet közben és a program befejezésekor is ellenőriztették. A négy év alatt jóváhagyott 5,6 Mrd Ft támogatás fő munkaerőpiaci helyzetének javítását segítette elő. Munkahelyteremtő 5

8 i. összegző megállapítások, következtetések, javaslatok beruházással új munkahely létesült fent megjelölt létszám 9 %-a számára, 13 % kapott munkahely megtartó támogatást, 78 % részesült reintegrációt elősegítő munkaerőpiaci szolgáltatásban. Az 1 főre jutó közalapítványi támogatás átlagosan 51 ezer Ft volt. Kifogásoltuk, hogy a kuratórium a szociális partnerek felkészítése keretében egyes munkaadói szövetségek éves közgyűléseinek megrendezéséhez is adott támogatást, illetve azt, hogy - a MAT határozatára alapozva - fedezte a Szociális partnerek közös felkészülésének programja Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozására, a csatlakozás előkészítése című pályázat keretében az SzCsM, a GM, az Országos Munkaügyi Módszertani Központ és az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség dolgozói részvételi költségét, mivel a költségvetési szerveknek a működési kiadásaikat a jóváhagyott éves költségvetésből kell fedezniük. A kuratórium törvényesen és eredményesen gyakorolta a jellemzően megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató, állami tulajdonban lévő hat gazdasági társaságnál az állam tulajdonosi jogait. A kuratórium a célszervezetekkel kapcsolatos döntéseinél előtérbe helyezte a foglalkoztatottak, ezen belül a megváltozott munkaképességű dolgozók létszámának megtartását és indokolt mértékű növelését, a foglalkoztatottak munkaképességének megfelelő tevékenységek kialakítását, a legalább nullszaldós eredmény elérését, a kedvezőbb adottságú társaságoknál a dotáció csökkentésével a költségvetési terhek mérséklését. A célszervezeteknek a piaci pozíciójuk és versenyképességük megtartására, valamint átmeneti likviditási zavaraik elhárítására végleges tőkét juttatott, illetve tagi kölcsönt folyósított. Rendszeresen beszámoltatta a veszteségesen gazdálkodó szervezetek vezetőit, a szükséges személyi és pénzügyi intézkedéseket megtette. A célszervezeteknél foglalkoztatott összes létszám az években évente fő között volt, ebből megváltozott munkaképességű fő volt. A célszervezeteknél négy év alatt a létszám összesen 975 fővel (13 %-kal), a megváltozott munkaképességűek létszáma 988 fővel (18 %-kal) emelkedett. A kuratórium eredményesen gazdálkodott a kapott állami támogatással és a rendelkezésére bocsátott vagyonnal, az éves mérlegeiben kimutatott források azonban a helyes mérlegfőösszegen belül - az induló vagyont és a kötelezettségeket illetően - pontatlannak bizonyultak, egyes belső szabályzatok hiányoztak vagy hiányosak voltak. Az alapító okirat szerint az OFA vagyonának kezelését kilenc tagból álló kuratórium végezte. A kuratóriumban az ellenőrzött időszakban három kurátor személyében történt változás. A kuratórium személyi összetételének stabilitása és felkészültsége - a kurátorok a munkaügy és foglalkoztatás gyakorlati, illetve elméleti szakemberei - megalapozta az OFA törvényes és szakszerű működését. Az alapító okirattal és az SZMSZ-szel ellentétes működési gyakorlatot az ellenőrzés során nem tapasztaltunk. Az OFA számviteli szabályzata (az Szt. definíciója szerint a számviteli politika) nem tartalmazta az OFA-ra vonatkozó, a számviteli elszámolás szempontjából lényeges szabályozásokat és elszámolási módszereket. Nem készült önálló szabályzat az eszközök és források értékeléséről. A pénzkezelési szabályzatnak a készpénz tárolására vonatkozó része nem az aktuális állapotra vonatkozott. Az OFA 6

9 i. összegző megállapítások, következtetések, javaslatok kuratóriuma a vagyongazdálkodásra és a működési költségek nagyságára az alapító okiratban meghatározott korlátokat betartotta. Nem voltak azonban egyértelműek az alapító okirat vagyongazdálkodással kapcsolatos előírásai, mert nem az alapítványok gazdálkodására vonatkozó jogszabályokban meghatározott fogalmak szerepeltek benne, az alkalmazott fogalmakat viszont - pl. a vagyon, a vagyon hozadéka, a dologi és személyi kiadások - az alapító okirat nem definiálta. Az alapítók célszerűtlenül választották meg a vagyongazdálkodásra vonatkozó korlátozó feltételek vetítési alapjaként a törzsvagyonnal csökkentett vagyont (a törzsvagyonnal csökkentett saját tőkét), mivel ennek nagysága csak kis mértékben határozza meg a tárgyévben teljesítendő dologi és személyi kiadásokat (az alapítványi célú tevékenység közvetlen költségeit). A kötelezettségek szabályos kimutatását követően a saját tőke törzsvagyon feletti része csökkenni fog, ennek következtében az alapító okirat jelenlegi korlátozó feltétele célszerűtlenné válik. A közalapítvány működési költségei nagyságának meghatározásához sem volt megfelelő vetítési alap a törzsvagyonnal csökkentett vagyon. A működési költségek egy része állandó jellegű költség (pl. a személyi jellegű kifizetések, a székhely fenntartási, üzemeltetési költségei), a változó költségek viszont inkább függnek az alapítványi célú tevékenység tárgyévben teljesített közvetlen költségeitől, a kiírt és elbírált pályázatok, a támogatott szervezetek számától stb., mint a törzsvagyonnal csökkentett vagyon -tól. Az alapító okiratban meghatározott követelményrendszer nem ösztönözte a kuratóriumot az áthúzódó, pályázati kötelezettséggel lekötött pénzmaradvány csökkentésére. Az OFA kuratóriumának - az alapító okirat előírása szerint - évente feladat- és költségtervet kellett készítenie, ennek tartalmát azonban az alapító okirat, illetve az SZMSZ nem határozta meg. A költségvetési tervekben a bevételeket megalapozottan és reálisan tervezték meg. A közalapítvány az években 6,7 Mrd Ft-tal gazdálkodott, ezen belül a MAT-tól összesen 4,2 Mrd Ftot, a PHARE-keretből 1997-ben 0,3 Mrd Ft-ot kapott. Az átmenetileg szabad pénzeszközök befektetéséből összesen 1,8 Mrd Ft hozam származott, a visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatásokból 0,4 Mrd Ft folyt be. Kifogásoltuk, hogy a költségvetési terv bevételi és kiadási (felhasználási) része eltérő jellegű adatokat tartalmazott. A tervek felhasználásra vonatkozó adatai között anélkül szerepeltek a kötelezettségek, hogy megtervezték volna a tárgyévi alapítványi célú kiadások pénzügyi teljesítését és a következő év(ek)re áthúzódó kötelezettségeket. A várható kiadások számbavételét az előző évekről áthúzódó és a tárgyévben vállalt kötelezettségek jellemzően alacsony pénzügyi teljesítési adatai indokolttá tették volna. Az ellenőrzött időszakban rendkívül magas, mintegy 3 Mrd Ft volt az értékpapírok és pénzeszközök együttes nyitó-, illetve záró állománya. Az OFA által támogatott programok jellemzően egy évnél hosszabb időtartamúak voltak, a támogatási összeget pedig több (általában három) részletben bocsátotta a kedvezményezettek rendelkezésre az OFA, mindezek következtében alacsony volt a vállalt kötelezettségek tárgyévi pénzügyi teljesítése (a támogatási programokhoz kapcsolódó kifizetések átlagosan 73 %-a - évente több, mint 1 Mrd Ft - áthúzódott a következő év(ek)re). Az előzőekből következően az OFA pénzügyi helyzete stabil, likviditása jó volt, a likvid eszközök értéke meghaladta a rövidlejáratú kötelezettségek értékét. A szabad pénzeszközökkel a kuratórium célszerűen és szabályosan gazdálkodott, az átmenetileg szabad pénzeszközöket lekötötték, a folyószámlán szabad pénzeszközt csak a folyamatos fizetőképesség fenntartása 7

10 i. összegző megállapítások, következtetések, javaslatok erejéig tartottak. Az értékpapírok árfolyamnyereségéből származó hozamból az ellenőrzött időszak alatt az OFA összesen mintegy 1,6 Mrd Ft pénzügyi eredményt realizált. Az ellenőrzött időszak minden évére egyszerűsített éves beszámoló tól közhasznúsági jelentés is - készült. Az egyszerűsített éves mérlegeket könyvvezetéssel és leltárral alátámasztották. A kuratórium az alapítók által előírt beszámolási és nyilvánosságra hozatali (tájékoztatási) kötelezettségének eleget tett. A közalapítvány könyvvezetését könyvvizsgáló ellenőrizte, aki az egyszerűsített éves (évközi) beszámolókról szöveges jelentést készített, és a beszámolókat hitelesítő záradékkal látta el. Az években az éves mérlegben kimutatott 0,3 Mrd Ft induló tőke eltért az alapítók által jóváhagyott és a Fővárosi Bíróság által nyilvántartott 2,527 Mrd Ft induló vagyon összegétől. Nem szerepelt az évi éves mérlegben a támogatási szerződésekből eredő, következő év(ek)re áthúzódó kötelezettség. A cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek, valamint a kezelő- és a munkaszervezet működési költségeinek elkülönítése nem volt teljeskörű, mivel a működési költségek között számolták el a pályázatokkal kapcsolatos közvetlen költségek egy részét is. A gazdálkodást és működést az FB átfogóan, a belső ellenőr esetenként ellenőrizte. Az FB ellenőrző tevékenysége valamennyi területre kiterjedt, részben a belső ellenőr irányításán és rendszeres beszámoltatásán, részben saját maga által kezdeményezett és lebonyolított ellenőrzéseken keresztül. A pénzügyi ellenőrzési tevékenység jelentős része külső ellenőrzés volt, ennek során ellenőrizték a kifizetések szabályszerűségét, jogosságát. A felhasználás teljes körére bekért számlamásolatok ellenőrzése munkaigényes volt, de ezáltal valamennyi támogatás felhasználását érdemben ellenőrizték. A számlamásolatok alapján történt ellenőrzés azonban nem zárja ki más támogatók számára történő elszámolás (többszörös elszámolás) lehetőségét, a számlamásolatok irattározása pedig felesleges, költséges és egyre növekvő irattári kapacitást köt le. A kuratórium már megkezdte a feltárt hiányosságok rendezését. Az áthúzódó támogatási kötelezettségekkel módosították az évi mérleget, elkészült az új Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően az OFA számviteli politikája, az analitikus nyilvántartások rendje, az eszközök és források önálló értékelési szabályzata, a cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek és a munkaszervezet működési költségei elkülönítésének rendje. Az ellenőrzés megállapításai alapján javasoljuk, hogy a gazdasági miniszter 1. Tegyen javaslatot a Kormánynak az alapító okirat módosítására annak érdekében, hogy abban az alapítóknak a kuratóriummal szemben támasztott gazdálkodási, vagyonkezelési követelményei egyértelműek és ösztönzőek legyenek: Az OFA kuratóriuma és munkaszervezete (irodái) működési költségeinek nagyságával kapcsolatos korlátozó előírást módosítsák, mértékét - az eddigi tényszámokra épített megalapozó számítások alapján - a közhasznú 8

11 i. összegző megállapítások, következtetések, javaslatok tevékenységek tárgyévi tényleges kiadásainak meghatározott %-ában célszerű engedélyezni úgy, hogy a fedezetet elsősorban az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötéséből származó hozam képezze. Az alapító okirat a jogszabályokban használt fogalmakra - pl. alapítványi célú tevékenység közvetlen költségei, az alapítvány kezelő szervének költségei (kiadásai), egyéb közvetett költségek (kiadások) - alapozva rögzítse a gazdálkodás, vagyonfelhasználás szabályait, vagy a jelenleg hatályos alapító okiratban használt fogalmak - pl. vagyon, vagyon hozadéka, dologi és személyi kiadások - pontos tartalmát definiálja. 2. Intézkedjen, hogy a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete ne biztosítson pénzügyi támogatást olyan feladatokra, melyeket a központi költségvetési szerveknek a jóváhagyott éves költségvetési előirányzatukból kell finanszírozniuk. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány kuratóriuma 1. Egészítse ki a szervezeti és működési szabályzatot a pénzügyi tervezési- és beszámolási rendszer folyamatának és tartalmának átfogó szabályozásával, amely összhangban áll az alapító okiratban előírt éves feladat- és költségterv készítési kötelezettséggel, kielégíti a kuratórium információs igényeit, ugyanakkor a racionális pénzgazdálkodáshoz szükséges részletezettséggel biztosítja mind a bevételek, mind a kiadások tervezését és ezek pénzügyi teljesítéséről szóló beszámolást, valamint az előző év(ek)ről a tárgyévre, illetve a tárgyévről a következő év(ek)re áthúzódó kötelezettségek számbavételét. 2. Intézkedjen, hogy a számviteli nyilvántartásokban és elszámolásokban az ellenőrzést követően elkészült, illetve módosított szabályzatok előírásai maradéktalanul érvényesüljenek. 3. Intézkedjen, hogy a könyvvezetésben helyesbítsék az induló tőke összegét az induló tőke és tőkeváltozás között. 4. Módosítsa a támogatások éves tervezésének, a pályáztatás, az odaítélés, a finanszírozás és az elszámoltatás módszereit, gyakorlatát a következők figyelembevételével: csökkenjen a következő év(ek)re áthúzódó kötelezettségek összege; ne engedélyezzen támogatást a közalapítványi céloktól eltérő tevékenységekre (pl. éves közgyűlések megrendezése) vagy a központi költségvetési szervek működésének támogatására (pl. a köztisztviselők oktatási költségei, konferenciákon való részvételi díj); az elszámoláshoz az odaítélt támogatáshoz kapcsolódó, a támogatott szervezet, személy nevére szóló számlák vagy egyszerűsített számlák, okmányok eredeti példányait csatoltassák, majd az ellenőrzést követően - a többszöri benyújtás elkerülése érdekében - "OFA támogatás elszámolásához felhasználva" jelöléssel ellátva küldjék vissza a támogatott szervezetnek, személynek. 9

12 i. összegző megállapítások, következtetések, javaslatok 10

13 II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK 1. A KÖZALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSA ÉS ALAPÍTÓ OKIRATA Az OFA január 1-jei hatállyal, a Kormány 1127/1996. (XII. 22.) Korm. határozatával, az Országos Foglalkoztatási Alapítvány általános jogutódjaként jött létre, alapítói a Magyar Köztársaság Kormánya és a Munkaügyi Minisztérium. Az 1117/1998. (IX. 18.) Korm. határozat 1. pontja alapján a Kormány az OFAval kapcsolatos alapítói jogkör gyakorlására - az alapító okiratban, illetve az alapításról szóló kormányhatározatban meghatározott terjedelemben - a gazdasági minisztert hatalmazta fel. Fentieknek megfelelően a közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételi eljárásában a gazdasági miniszter jogosult eljárni. A gazdasági miniszter egyedül jogosult az Országos Munkaügyi Tanács ún. delegáló oldalai személyi javaslatai alapján a kuratóriumi tagok felkérésére, a kuratóriumi tagok közül a kuratóriumi elnök felkérésére, a kurátorok esetleges visszahívására, a felügyelő bizottság tagjainak és elnökének felkérésére, az előzetes egyetértési jog gyakorlására az ügyvezető igazgató és a célszervezeti irodaigazgató munkaviszonyának létesítésével és megszüntetésével kapcsolatosan. Minden más alapítói jogot az alapítók (a Kormány és a Gazdasági Minisztérium) együttesen gyakorolnak. A Fővárosi Bíróság mint közalapítványt az január 28-án kelt 6. Pk /11. számú végzésével vette nyilvántartásba. Az Országos Foglalkoztatási Alapítványt a MüM június 30-án alapította. Az Országos Foglalkoztatási Alapítvány kuratóriuma - a Ptk. 74/G. (3) bekezdése alapján július 2-án, a 128/1996. sz. határozatával az OFA teljes vagyonát - az szeptember 30-i állapotnak megfelelően - azonos célú közalapítvány létesítésére felajánlotta a Kormánynak. A Fővárosi Bíróság az OFA-t mint kiemelkedően közhasznú szervezetet október 19-én vette nyilvántartásba. Az alapítókon és az OFA-n kívüli okokból - a bírósági szakaszban - elhúzódó nyilvántartásba vételi eljárás a közalapítvány számára nem okozott hátrányt, mivel a Kh. tv. 27. (1) bekezdése alapján az eljárás alatt, majd a nyilvántartásba vétel után visszamenően január 1-től kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetnek minősült. A MüM - mint a Kormány megbízásából eljáró alapító - a Kh. tv. előírásai alapján átdolgozta az alapító okiratot, az OFA pedig az SZMSZ-t, és május 28-án a MüM - a törvényben előírt határidőn belül - e két dokumentum benyújtásával egyidejűleg kérte, hogy az OFA-t mint kiemelten közhasznú szervezetet a Fővárosi Bíróság vegye nyilvántartásba. 11

14 A nyilvántartási kérelem elbírálásának bírósági szakasza csaknem két és fél évig húzódott. A Fővárosi Bíróság a nyilvántartásba vétel helyett szeptember 2- án felszólította fel a GM-et (a minisztériumok átszervezése következtében a GM lett a megszűnt MüM helyett az OFA alapítója), hogy ismételje meg az OFA kiemelten közhasznú szervezetként történő bejegyzésére vonatkozó kérelmet. Ez október 29-én megtörtént május 8-án a Fővárosi Bíróság - hiánypótlásként - az alapító okirat, illetve az SZMSZ következő módosítására és kiegészítésére szólította fel a GM-et: a közhasznú tevékenység pontos meghatározása; a jogszabályi hivatkozások esetén a vonatkozó -ok megjelölése; a közvélemény tájékoztatására szolgáló sajtótermék nevesítése; a kuratóriumi ülések nyilvánosságának általános érvényű kimondása; a befektetési szabályzat elkészítése és benyújtása; a kuratóriumi döntések dokumentálásának és nyilvánosságra hozatalának szabályozása; az SZMSZ összhangba hozatala az alapító okirattal. A hiánypótlások teljesítését követően október 9-én a Fővárosi Bíróság az OFA-t mint kiemelten közhasznú szervezetet nyilvántartásba vette. Az OFA létrejötte óta az alapítók az alapító okiratot öt alkalommal módosították, a módosítások megteremtették az OFA jogszerű működésének kereteit. A módosítások biztosították, hogy az OFA szabályozása összhangban legyen a jogszabályok változásaival, az OFA által ellátandó újabb állami közfeladatokat az alapító okirat hiánytalanul tartalmazza. Az alapító okirat változásait az OFA feladatainak bővülései indokolták, így : a tartós állami tulajdonban maradó, kijelölt gazdasági társaságokban az állam tulajdonosi jogainak ellátása; a foglalkoztatási rehabilitáció módszereinek, érdekeltségi viszonyainak, különösen a szociális jellegű, nem teljesítményorientált foglalkoztatás feltételeinek feltárása érdekében végzendő kutatások indítása; a Kh. tv. előírásainak maradéktalan megvalósítása, a Fővárosi Bíróság előírásai alapján. Az alapító okirat előírásai nem egyértelműek a közalapítvány vagyonának felhasználását illetően. A 7 b. pont előírása szerint A dologi és személyi kiadásokat a közalapítvány vagyonának hozadéka terhére, ha ez nem lehetséges, a törzsvagyon feletti vagyon terhére kell elszámolni. A közalapítvány működési költségeire a kuratórium által évente meghatározott összeg, de legfeljebb a közalapítvány - a törzsvagyon alapösszege nélkül számított - mindenkori vagyonának 10 %-a használható fel. Az alapító okirat nem a jogszabályokban alkalmazott fogalmakra - pl. alapítványi célú tevékenység közvetlen költségei, az alapítvány kezelő szervének költségei (kiadásai), egyéb közvetett költségek (kiadások) - alapozta a vagyon felhasználásának szabályait, az alapító okiratban szereplő fogalmak - pl. a vagyon, a vagyon hozadéka, a dologi és személyi kiadások, a 12

15 közalapítvány működési költségei - tartalmát az alapítók nem definiálták, jóllehet ezek többféleképpen is értelmezhetőek. Az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 115/1992. (VII. 23.) Korm. rendelet 3. -ának (2) bekezdése az alapítványok költségeit (kiadásait) vállalkozási tevékenység közvetlen költségei; alapítványi célú tevékenység közvetlen költségei; az alapítvány kezelő szervének költségei (kiadásai) és az egyéb közvetett költségek (kiadások) szerint csoportosította. Az előzőekben megjelölt kormány-rendelet 5. -a szerint a költségeket (kiadásokat) a felsorolt részletezésben elkülönítetten kell nyilvántartani. Az alapítók célszerűtlenül választották meg a vagyongazdálkodásra vonatkozó korlátozó feltételek vetítési alapjaként a törzsvagyonnal csökkentett vagyont (pontosabban: a törzsvagyonnal csökkentett saját tőkét), mivel ennek nagysága csak kis mértékben határozza meg a tárgyévben teljesítendő dologi és személyi kiadásokat (az alapítványi célú tevékenység közvetlen költségeit). A tárgyévi dologi és személyi kiadások (az alapítványi célú tevékenység közvetlen költségei) nagysága elsősorban a tárgyévi bevételek nagyságától függ. Az OFA saját tőkéjéből a törzsvagyon feletti részt az előző évekről áthúzódó pénzmaradvány nagysága határozza meg. Az OFA saját tőkéje addig nagyobb lényegesen a törzsvagyonnál, amíg (szabálytalanul, lásd pont) tőkeváltozásként, nem pedig kötelezettségként mutatják ki a tárgyévre áthúzódó, pályázati úton felhasználandó pénzmaradványt. A közalapítvány működési költségei részben állandóak (pl. a személyi jellegű kifizetések, a székhely fenntartási, üzemeltetési költségei), a változó költségek viszont inkább függnek a tárgyévben adott támogatások összegétől, a kiírt és elbírált pályázatok számától, a támogatott szervezetek számától stb., mint a törzsvagyonnal csökkentett vagyontól. A közalapítvány megalakulásakor nyilvántartásba vett alapító okirat 6. a. pontja a közalapítvány induló vagyonát E Ft-ban jelölte meg azzal, hogy az induló vagyon részletezését az alapító okirat melléklete tartalmazza. Az alapító okirat 6. b. pontja szerint a törzsvagyon E Ft volt. Az alapító okirat melléklete az Országos Foglalkoztatási Alapítvány szeptember 30-1 állapotnak megfelelő vagyonmérleg-tervezete volt. Az alapító május 6-án az OFA nyilvántartásba vett alapító okiratában meghatározott E Ft összegű induló vagyont E Ft-ra, a E Ft összegű törzsvagyont E Ft-ra módosította, az december 31-i vagyonmérlegnek megfelelően. Ezt a Fővárosi Bíróság a 6.Pk /13. számú ügyirat szerint május 12-én tudomásul vette. Az induló vagyon módosított összegét - a kormány-határozat előírásával ellentétesen - az alapító okirat csak november 3. óta tartalmazza. 13

16 Az OFA létrehozásáról szóló 1127/1996. (XII. 22.) Korm. határozat 1. c. pontja felhatalmazta a munkaügyi minisztert, hogy az OFA induló vagyonát tartalmazó, az december 31-i állapotnak megfelelő vagyonmérleget, valamint ezen belül az induló vagyon 10 %-ának megfelelő törzsvagyon értékét az alapító okiratban tüntesse fel. 2. AZ OFA SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS TEVÉKENYSÉGÉNEK SZABÁLYOZOTTSÁGA 2.1. A kuratórium Az alapító okirat szerint az OFA vagyonának kezelését kilenc tagból álló kuratórium végzi. Tagjait az Érdekegyeztető Tanácsban (az alapító okirat októberi módosítását követően az Országos Munkaügyi Tanácsban) képviselettel rendelkező országos munkaadói, illetve munkavállalói szövetségek, valamint a kormányoldal három - három tagra vonatkozó személyi javaslata alapján az alapítók kérték fel határozott (hároméves) időtartamra. A kuratórium elnökét a kuratórium tagjai közül az alapítók kérték fel, ugyancsak hároméves időtartamra. A tisztségviselők nyilatkoztak arról, hogy a Kh. tv. 8. és 9. -ában foglalt összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn. Az ellenőrzés során nem tapasztaltunk a tisztségek betöltését akadályozó összeférhetetlenséget. A közhasznú szervezetekre vonatkozóan a Kh. tv. 8. és 9. -a részletesen megállapította a vezető szerv tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, melyeket az OFA márciusában módosított alapító okirata is rögzített a kuratóriumi, illetve a felügyelő bizottsági tagsággal kapcsolatosan. A kuratóriumi tagok személyes érintettségük esetén (pl. a munkavállalói szövetségek által delegált kuratóriumi tagok az őket küldő érdekképviseleti szerv részére nyújtandó támogatás eldöntésekor) nem vettek részt a szavazásban. Az ellenőrzött időszakban három kurátor személyében történt változás. A kuratórium tagjai a munkaügy és foglalkoztatás területének gyakorlati, illetve elméleti szakemberei. A kuratórium személyi összetételének stabilitása elősegítette a határozatok megalapozottságát. A kuratórium üléseit az alapító okiratban előírt - legalább negyedévenkénti - gyakoriságnál sűrűbben, általában havonta tartotta, 1997-ben 17, 1998-ban 13, 1999-ben 14, 2000-ben 12 alkalommal. A kuratóriumi ülések határozatképesek voltak, az elmúlt négy évben érvénytelen szavazás nem volt, a határozatokat az előírt többséggel hozta meg a kuratórium. Esetenként az írásbeli szavazás módszerét is alkalmazta a kuratórium. A célszervezeteket érintő döntéseknél pl. legalább 7 fő jelenléte esetén hozható érvényes döntés, így egyes esetekben - amikor előre lehetett tudni, hogy objektív okból a 7 fő egyidejűleg nem lehet jelen, de a döntés sürgős - a kurátorok írásban szavaztak. Az írásos szavazás lehetőségéről az alapító okirat nem rendelkezett, az SZMSZ azonban pontos előírásokkal szabályozta. Megtörténtét dokumentumokkal részletesen alátámasztották, ezeket a következő kuratóriumi 14

17 ülés jegyzőkönyve mellékleteként csatolták. A Fővárosi Bíróság - a közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételi eljárás során a május 8-i, hiánypótlásra felszólító végzésében - kifogásolta az írásos szavazás gyakorlatát, ezért a kuratórium az SZMSZ júniusi módosításával ezt a lehetőséget megszüntette. Azóta írásbeli szavazás nem történt. A kuratórium a kuratóriumi ülések napirendjeinek, illetve határozatainak mintegy 40 %-ában a pályázatok előkészítésével, lebonyolításával, a támogatások odaítélésével és a felhasználás tapasztalataival, további mintegy 40 %-ában a jellemzően megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató célszervezetekkel, a fennmaradó 20 %-ban az OFA és a tulajdonában lévő közhasznú szervezetek gazdálkodásával, működésével, valamint egyéb ügyekkel foglalkozott. A kuratóriumra háruló feladatok nagyságát mutatja, hogy 1997-ben 201, ban 340, 1999-ben 332, 2000-ben 325 határozatot hozott. Minden ülésről jegyzőkönyv készült, amely tartalmazza az írásos előterjesztések alapján lefolyt vita fontosabb megállapításait és a határozatokat. A jegyzőkönyvekből és a határozatok nyilvántartásából - a Kh. tv. 7. a) pontjának megfelelően - a döntések tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye megállapítható volt. Az OFA tevékenységét az alapítók folyamatosan figyelemmel kísérték, ez elősegítette a kuratóriumnak az alapító okirattal, illetve az ellátandó közfeladatok aktuális teendőivel összhangban álló tevékenységét. Az OFA-t 1998-ban meglátogatta a munkaügyi miniszter, az ellenőrzött időszak minden évében pedig az alapítói jogok részbeni gyakorlását ellátó minisztérium (a Munkaügyi-, a Szociális és Családügyi-, illetve a Gazdasági Minisztérium) helyettes államtitkára, akik tájékozódtak az OFA munkájáról, a programok szakmai tapasztalatairól, valamint ismertették az OFA munkáját érintő kormányzati döntéseket, értékelték az OFA kuratóriumának tevékenységét. E megbeszéléseken részt vett az FB elnöke is. A kuratórium a közvéleményt a jogszabályi előírásokon túlmenően is tájékoztatta az OFA tevékenységéről. A Ptk. 74/G. (8) bekezdésében előírt éves tájékoztatásokat a Magyar Közlöny mellékletében jelentették meg. Az OFA internet honlappal rendelkezik, melyet rendszeresen frissítenek. A pályázati felhívásokat - részben azok célcsoportjától is függően - különféle sajtókiadványokban (egy országos napilap, Pályázati Figyelő, Pénzforrás, Álláskereső, Munkaügyi Szemle, Belügyi Szemle) jelentették meg. A nyertes pályázókról egy országos napilapban, az internet honlapon, illetve a Pályázati Figyelőben adtak információt, az érintettek egyidejű értesítése mellett. A közvélemény tájékoztatását a kiadott évkönyvek, konferenciák, illetve a különféle közérdeklődésre számot tartó rendezvényeken (pl. Civil Expo) való részvétel is szolgálta. 15

18 2.2. A belső szabályzatok törvényessége, teljessége és alkalmazása Az SZMSZ és egyéb belső szabályzatok Az alapító okirat 7. d. pontja szerint az OFA gazdálkodásának, vagyonkezelésének, valamint a célszervezeteknél az állam tulajdonosi érdekei érvényesítésének és az állami részesedés vagyonkezelésének részletes szabályait az SZMSZ határozza meg, az irányadó jogszabályok keretei között, az alapító okirat rendelkezéseivel összhangban. Az OFA kuratóriuma az alapító okirat szerkezetét követve állította össze az SZMSZ-t, melyet az alapító okirat változásaival összhangban módosítottak. Az SZMSZ a közalapítvány valamennyi tevékenységére vonatkozóan tartalmazta a működési szabályokat. Az alapító okirattal ellentétes működési gyakorlatot az ellenőrzés során nem tapasztaltunk. Az alapító okirat módosításakor a kuratórium mindig napirendre tűzte az SZMSZ felülvizsgálatát is. Az SZMSZ az alapító okirat előírásainak gyakorlati végrehajtását elősegítendő, az alapító okiratnál bővebb szabályozást tartalmaz, így a Kh. tv. előírásainak megfelelően előírta a kuratórium döntéseinek dokumentálását, a kuratóriumi ülések nyilvánosságának szabályait stb. Az alapító okirat nem tartalmazott előírást a felügyelő bizottsági tagok költségtérítésére vonatkozóan. A közalapítvánnyal kapcsolatos feladatok ellátása során felmerült tényleges és indokolt költségek megtérítését nem szükséges az alapító okiratban külön engedélyezni. Az FB tagjai az ellenőrzött időszakban költségeik megtérítését nem igényelték. A kuratórium által jóváhagyott - hatályos - SZMSZ III pontja szerint a felügyelő bizottság tagjai jogosultak az indokolt és igazolt költségeik megtérítésére, de az SZMSZ nem szabályozta a költségek igazolásának módját. A kuratóriumi elnök február 16-i tájékoztatása szerint az SZMSZ-t 2001 márciusában tervezik módosítani, ennek során szabályozzák a költségek igazolásának eljárási rendjét is. Az SZMSZ meghatározta az OFA elkészítendő szabályzatait is, ennek megfelelően elkészült a számviteli, a pénzkezelési, a befektetési, a leltározási és értékelési, a pályázati, a tulajdonosi joggyakorlási, az ellenőrzési, a tűzvédelmi, a munkavédelmi, a kiküldetési és a lakáscélú kölcsönnyújtási szabályzat. Ezek a szabályzatok összhangban vannak az alapító okirattal és az SZMSZ-szel, előírásaikkal segítették a döntéshozatalt, szakszerűbbé tették a szabályozott területeken a munkát. Az SZMSZ-re építve mind a közalapítványi iroda, mind a célszervezeti iroda elkészítette saját működési szabályzatát, melyeket a kuratórium jóváhagyott. E 16

19 szabályzatok tartalmazták az irodák feladat- és munkaköreinek részletes leírását, az irodák közötti együttműködést és információáramlást, a képviseleti, aláírási és utalványozási rendet, valamint az összeférhetetlenségi szabályokat A gazdálkodási szabályzatok Az OFA kuratóriumának az Szt és a Kh. tv. előírásai szerint számviteli politikát, ennek keretében az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatát, az eszközök és a források értékelési szabályzatát, a pénzkezelési szabályzatot, a számlarendet, valamint a befektetési szabályzatot kellett elkészítenie. Az ellenőrzött időszak alatt a december 31-ig hatályban lévő Szt. 14. (3-5) bekezdései és a 79. (1) bekezdései, valamint a Kh. tv a határozták meg azokat a könyvvezetéshez kötelezően szükséges gazdálkodási szabályzatokat, melyekkel a befektetési tevékenységet folytató közhasznú szervezeteknek - így az OFA-nak - rendelkezniük kell. A felsorolt szabályzatok közül az OFA-nak értékelési szabályzata önálló szabályzat formájában nem volt, de az alkalmazott értékelési eljárásokat részben a számviteli szabályzat, részben a leltározási és értékelési szabályzat A kuratóriumnak a Kh. tv. szerint már évben el kellett volna készíteni a befektetési szabályzatot, mivel az OFA január 1-től kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősült és befektetési tevékenységet folytatott. A befektetési szabályzat azonban - a Fővárosi Bíróság hiánypótlási felszólítására (lásd 1. pont) - csak június 13-án készült el. Ez időpontig sem volt szabályozatlan a befektetési tevékenység, az eljárás rendjét az SZMSZ tartalmazta. Az OFA számviteli szabályzata (az Szt. definíciója szerint számviteli politika) csak részben tartalmazta az OFA-ra vonatkozó, a számviteli elszámolás szempontjából lényeges szabályozásokat és elszámolási módszereket: nem rögzítette, hogy az OFA mit tekint az ellenőrzés és az önellenőrzés során jelentősebb összegű hibának (Szt. 18. ); a kapott támogatások elszámolására vonatkozóan nem vette figyelembe, hogy az OFA nem számolhatja el bevételként azokat a támogatásokat, amelyeket az alapító okiratban meghatározott feladatai fedezetére kap, de ezen feladatokat nem saját maga látja el, hanem azt pályázati úton végezteti; Az így kapott pénzeszközöket a 219/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 22. (6) bekezdése szerint kötelezettségként kellett volna nyilvántartásba venni, majd a továbbutaláskor onnan kivezetni. a számviteli politika nem részletezte az OFA-ra jellemző elszámolási módszereket (pl. az analitikus nyilvántartások rendjét, a cél szerinti- és a 17

20 működési költségek elkülönítésének módját, az időbeli elhatárolás rendjét, az éves beszámoló nyilvánosságra hozatalának módját és idejét stb.). A leltározási és értékelési szabályzat teljes körűen tartalmazta a leltározás szabályait, bizonylatait és módját, a leltár kiértékelés módszereit, kiterjedt a közalapítvány tulajdonában lévő valamennyi eszközre, illetve forrásra. A pénzkezelési szabályzat tartalmazta a pénz kezelésével, mozgatásával kapcsolatos szabályokat és feladatokat, a készpénzelszámolás szabályait, a pénzforgalom bizonylatolásával kapcsolatos előírásokat és azzal összefüggő nyilvántartások vezetését. A készpénz tárolására vonatkozóan a szabályzatot nem aktualizálták. A közalapítványnak számkódos pénzszekrénye van, ugyanakkor az január 1-jétől hatályos pénzkezelési szabályzat ennek használatát nem szabályozta. A bankszámla kezelésével kapcsolatos előírásokat az SZMSZ és a kuratórium határozatai szabályozták. A kuratóriumi elnök május 22-én kelt levele szerint elkészült az új Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően az OFA számviteli politikája, amely többek között meghatározza az ellenőrzés és az önellenőrzés során a jelentősebb összegű hibák mértékét, tartalmazza az időbeli elhatárolások rendjét, a cél szerinti tevékenységre pályázati úton felhasznált támogatások kötelezettségként való elszámolását, valamint az éves beszámoló nyilvánosságra hozatalát. A kuratórium a május 14-i ülésén jóváhagyta az analitikus nyilvántartások rendjét, az eszközök és források önálló értékelési szabályzatát, a cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek és a munkaszervezet működési költségei elkülönítésének rendjét Az OFA munkaszervezete és működése A munkaszervezet két elkülönült szervezeti egységből, a célszervezeti irodából és a közalapítványi irodából áll. A célszervezeti iroda létszáma 3 fő, élén irodaigazgató áll. Az iroda szervezeti elkülönültségét az OFA-nak a nagy részben megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató célszervezeteknél az állam tulajdonosi jogainak gyakorlása és az ezzel összefüggő döntés-előkészítő, operatív és adminisztrációs munka sajátosságai miatt indokoltnak tartjuk. Az iroda tevékenységével kapcsolatos megállapításokat a 6. pont tartalmazza. A közalapítványi iroda a közalapítvány operatív feladatait - a közalapítvány és a kuratórium működésével, gazdálkodásával összefüggő döntés-előkészítési, operatív és adminisztrációs feladatokat - látja el. Az iroda élén ügyvezető igazgató áll. 18

21 A munkatársak a közalapítvány működtetéséhez szükséges ismereteken túl jártasak a munkaügyi, foglalkoztatási kérdésekben is. Az OFA közalapítványi irodája a feladatokat zökkenőmentesen ellátja, a kuratórium mint testület munkáját az SZMSZ-ben előírtaknak megfelelően készítette elő, a támogatott szervezetekkel szakszerű, a támogatások cél szerinti felhasználását elősegítő kapcsolatokat tartott fenn. Az iroda a kuratórium részére jóváhagyásra előkészítette az éves szakmai beszámolókat, az éves és középtávú szakmai munkaterveket, valamint a kísérleti foglalkoztatáspolitikai programok tapasztalatairól készített értékeléseket. A munkatársak munkakörülményei jók, 12 db irodájuk, a recepció, a titkárság és a tárgyaló az OFA Kht. tulajdonában lévő, 1996-ban átadott, 380 m 2 alapterületű ingatlanrészben van. Az irodák berendezése és ügyviteli gépesítettsége korszerű, az érdemi és ügyviteli feladatkört ellátó munkatársak saját számítógépen dolgoznak. Az irodának a kuratórium részére végzett döntés-előkészítő tevékenységében két - az alapító okiratban meghatározott - bizottság működött közre: a munkaügyi tárgyú kutatások támogatását véleményező bizottság (három, megbízási szerződéssel foglalkoztatott taggal); a szociális partnerek munkaügyi érdekegyeztetésben való részvételéhez szükséges felkészítés támogatását véleményező bizottság (öt, megbízási szerződéssel foglalkoztatott taggal). A pályázatok elbírálását segítő, illetve megvalósulásukat figyelemmel kísérő szakértőket (ún. monitorokat) megbízási szerződések alapján foglalkoztatták. Az OFA bíróságok előtti képviseletét az e célra megbízott ügyvéd látja el. A támogatottak külső, illetve az OFA belső ellenőrzését az ügyvezető igazgató közvetlen irányítása alá tartozó belső ellenőr végezte. Az ellenőrzési tevékenység irányításával kapcsolatos belső szabályzatok azonban nem voltak összhangban. Az OFA ellenőrzési szabályzata szerint a belső ellenőr szakmai irányítása közvetlenül a felügyelő bizottsághoz tartozik, az FB ügyrendje szerint viszont az FB együttműködik a közalapítvány belső ellenőrével, véleményt nyilvánít annak éves belső ellenőrzési tervével kapcsolatban. Az OFA kuratóriumi elnökének február 16-i tájékoztatása szerint az FB február 5-én módosította ügyrendjét, így az már összhangban van az ellenőrzési szabályzattal. A gyakorlatban az FB irányította az OFA ellenőrzési tevékenységét, az FB fogadta el az éves ellenőrzési tervet és az ellenőrzési tevékenység féléves és éves tapasztalatairól szóló beszámolókat. Az FB az ellenőrzési tapasztalatok közül - a kuratóriummal történt megállapodás szerint - csak a fontosabbakról tájékoztatta a kuratóriumot, illetve azokat az ellenőrzési jelentéseket terjesztette a kuratórium elé, melyek a 19

JELENTÉS. A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának. Nemzeti Munkaügyi Hivatal ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. 15092 2015.

JELENTÉS. A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának. Nemzeti Munkaügyi Hivatal ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. 15092 2015. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS A központi alrendszer egyes intézményei pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzése Nemzeti Munkaügyi Hivatal 15092 2015. június Állami Számvevőszék Iktatószám: V-0746-148/2015.

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére

Részletesebben

2009. évi közhasznúsági jelentés

2009. évi közhasznúsági jelentés Alapítva: 1986 M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET Székhely: 1221 Budapest Leányka u. 34. III/21. Adószám: 19004909-2-43 Telefon/Fax: (1) 229-3542 Levélcím: Segítő Kéz Iroda

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A /2009.( ) Kgy.sz.határozat melléklete A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Szervezeti és

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat hivatalos honlapjának közzétételi szabályzata I.

Abony Város Önkormányzat hivatalos honlapjának közzétételi szabályzata I. Abony Város Önkormányzat hivatalos honlapjának közzétételi szabályzata I. A szabályzat hatálya Ezen utasítás hatálya a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeire terjed ki. II. Az Önkormányzat honlapjának

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA I. Az utasítás hatálya Ezen utasítás hatálya a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona

Részletesebben

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos

Részletesebben

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y Ki e melkedően közhaszn ú szervezet 1 2 21 Budapest L eá nyk a u 34. 3/21. Telefon / Fax: 1/229-3542 A kuratórium elnöke: Kovács Zoltán 2010. évi közhasznúsági jelentés

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az. 2013.évi Működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az. 2013.évi Működéséről Adószám: 19151063-1-11 Bíróság: Tatabányai Törvényszék Statisztikai számjel: 19151063-9133-561-11 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az,,iskolánkért Közhasznú Alapítvány 2943 Bábolna, Toldi M.u.24. 2013.évi Működéséről

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2015. május 21. Deleted: 3 Deleted: október Deleted: 0 TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése. 3 1. A HTE képviselete.

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére.

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére. 16.sz. melléklet az /2015.(V.28.) önkormányzati rendelethez. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-956, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu

Részletesebben

36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása

36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása 36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Hivatal Gazdasági Szervezete Ügyrendjének

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:

Részletesebben

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK I/2.6. pont 1 Hivatal Általános Közzétételi listája ÁLLTALLÁNOS IINTÉZZKEDÉSEK 1. Ahol felelősként több van nevesítve, a nevesítésük sorrendje jelenti az egymás közti adatáramlás sorrendjét is (kijelölve

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 1. oldal 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a költségvetési támogatásban részesülő pártok 2012-2013. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről Jólét és Szabadság Demokrata Közösség 15136 Állami Számvevőszék Iktatószám:

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés

Részletesebben

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből K i v o n a t Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

KLIK VIII. kerületi tankerület 1082 Budapest Baross utca 65-67. igazgató: Szabóné Fónagy Erzsébet e-mail: timea.csillag@klik.gov.hu tel.

KLIK VIII. kerületi tankerület 1082 Budapest Baross utca 65-67. igazgató: Szabóné Fónagy Erzsébet e-mail: timea.csillag@klik.gov.hu tel. Melléklet a 2005. évi XC. törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefonés telefaxszáma, elektronikus

Részletesebben

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés 1.1. Kuratórium 1.1.1. Elnöke Dr. Haraszti György 1.1.2. Tagjai Prof. Dr. Haraszti György Tallai Gábor Dr. Róna Tamás Frisch György

Részletesebben

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év Székhely: 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Adószám: 19223261-1-16 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18259089-1-43 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12215. Közhasznúsági jelentés 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007. január 01. - 2007. december 31.

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért Kormányzati szektorba sorolt, többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok vizsgálata és intézkedési terve az Állami Számvevőszék gyakorlata alapján Az ellenőrzés fókuszkérdései: - Az önkormányzat

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az évi Működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az évi Működéséről Adószám: 19151063-1-11 Bíróság: Tatabányai Törvényszék Statisztikai számjel: 19151063-9133-561-11 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az,,iskolánkért Közhasznú Alapítvány 2943 Bábolna, Toldi M.u.24. 2012.évi Működéséről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

Almáskert Napköziotthonos Óvoda

Almáskert Napköziotthonos Óvoda Almáskert Napköziotthonos Óvoda A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Hatályba lépés időpontja: 2006. május 1. Készítette: Kiss Róbertné óvodavezető I. Bevezetés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2019. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009.

Közhasznúsági jelentés 2009. Adószám: 18687350-2-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60044 2600 Vác, Katona L. utca 17. 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Segédanyag) 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. hatályba lépésével

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE , Ujbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 1113 Budapest, Hamzsabégi út 60. 2016. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE 1. A TÁRGY ÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚ

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Monostorapáti Község Önkormányzata Szabályszerűségi ellenőrzés tárgyban Monostorapáti, 2017. október 2 ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Monostorapáti Község Önkormányzata szabályszerűségi ellenőrzése

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18560293-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs 2053 szám: 4025 Debrecen, Barna u. 2. fsz./1. Közhasznúsági jelentés 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

2012. évi. Közhasznú jelentése

2012. évi. Közhasznú jelentése KÖZJEGYZŐK A KÖZÖSSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY 2012. évi Közhasznú jelentése Kelt:... 2012. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉS Tartalom 1. sz. melléklet A költségvetési támogatás felhasználásáról 2. sz. melléklet A 2012. évi

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Dr. Cseke László kamarai tag könyvvizsgáló, engedély szám: 001430. 7400 Kaposvár, Kazinczy F. u. 36. tel/fax:82-427-456, 06-30-288-54-23, e-mail:kondit@t-online.hu FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS SZEKSZÁRD

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011.

Közhasznúsági jelentés 2011. Adószám: 18693599-1-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: TE 3210 Újhartyáni Ifjúsági Sportegyesület 2367 Újhartyán, Fõ utca 21. 2011. Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodás A 24/2017. (I.26.) határozat melléklete mely létrejött egyrészről másrészről Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Miniszter Szám: 4740-2/2003. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések 1. A munkaügyi központ jogállása A Csongrád

Részletesebben

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen

Részletesebben

Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához. 2013.

Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. Bírósági bejegyzés: PK.60.144/2003/4. Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány Kiegészítő melléklet A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához 2013. év Kistelek, 2014.március

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18174432-1-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 8273 Mozdonyvezetők A Biztonságos És Egészséges Életért Alapítvány 1145 Budapest, Bácskai utca 11. 2011 Fordulónap: 2011. december

Részletesebben

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. Alapító okirat A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint. 1./ A Közalapítvány neve: Családokért Közalapítvány 2./ A Közalapítvány

Részletesebben

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a 2007. július 9. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) PREAMBULUM Alulírott Alapítók, attól a felismeréstől vezérelve, hogy a

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS KÖNYVVIZSGÁLÓI ÉRTÉKELÉS Tiszaújváros Önkormányzata 2011. I-III. negyedéves költségvetési tájékoztatójának és a 2012. évre vonatkozó költségvetési koncepciójának felülvizsgálatáról 2011. november KÖNYVVIZSGÁLÓI

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-ei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés a

Független könyvvizsgálói jelentés a Független könyvvizsgálói jelentés a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2007. évi beszámolójának felülvizsgálatáról Budapest, 2008. április 1 Megállapítások A Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2007. XII.31-i

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 1 8 0 1 9 6 4 9-1 - 4 3 adószáma cégjegyzék száma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2 0 1 4 ÉV A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. sz. melléklet ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat megnevezése Frissítés Megőrzés adatfelelős Megjegyzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Az ellenőrzés intézkedést igénylő megállapításai és javaslatai a polgármesternek:

INTÉZKEDÉSI TERV. Az ellenőrzés intézkedést igénylő megállapításai és javaslatai a polgármesternek: INTÉZKEDÉSI TERV az Állami Számvevőszék által készített 14207 számú, az önkormányzatok vagyongazdálkodása szabályszerűségének ellenőrzése Budapest Főváros IV. kerület Újpest című jelentéshez. Az ellenőrzés

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája

Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Nemzetgazdasági Minisztérium Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Államháztartási szakterület 2015. A tematika összeállítói Hajdics Antónia Amália (1. Fejezet) Dr. Vedres Attila

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a évről

A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a évről A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2009. évről A gazdasági társaságokról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően a PIREHAB KHT-nak

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2014. (14.03.11.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2013. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1.

ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Adószám: 18692536-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Bírósági végzés száma: PK.60106/2001 Bírósági végzés kelte: 2001.02.21. ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Közhasznúsági

Részletesebben

Jelentés. Az önkormányzatok gazdasági társaságai

Jelentés. Az önkormányzatok gazdasági társaságai Jelentés Az önkormányzatok gazdasági társaságai Az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése GYULAHÚS Kft. 2018. 18225 www.asz.hu AZ ELLENŐRZÉST FELÜGYELTE:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz. ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Pénzügyi és Számviteli Főiskola, Pénzintézet szakirány

Szakmai önéletrajz Pénzügyi és Számviteli Főiskola, Pénzintézet szakirány Szakmai önéletrajz Egyetemi/főiskolai tanulmányok: 1998-2003 Pénzügyi és Számviteli Főiskola, Pénzintézet szakirány záróvizsga 1999-2000 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézet európai

Részletesebben

7. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 19-i rendes ülésére

7. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 19-i rendes ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: Az ÖKO-DOMBÓ NKft. számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS

a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma

Részletesebben

FÉNYSUGÁR ALAPÍTVÁNY 1181 BUDAPEST KONDOR BÉLA ST. 18. Közhasznúsági jelentés a 2008-es évről

FÉNYSUGÁR ALAPÍTVÁNY 1181 BUDAPEST KONDOR BÉLA ST. 18. Közhasznúsági jelentés a 2008-es évről FÉNYSUGÁR ALAPÍTVÁNY 1181 BUDAPEST KONDOR BÉLA ST. 18. Közhasznúsági jelentés a 2008-es évről A Fővárosi Bíróság által 1993-ban 4308. Sorszám alatt nyilvántartásba vett Fénysugár Alapítvány Közhasznúvá

Részletesebben

Nagy Szilárd polgármester

Nagy Szilárd polgármester KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2010. június 25. XX. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2 II. Önkormányzati rendeletek 3 III. Közgyűlési határozatok 5 IV. Közlemények, hirdetmények 7 2 I. Személyi

Részletesebben

Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft.

Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. 1. melléklet a 2011. évi CXII. Törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítés Megőrzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon-

Részletesebben

DIDACTICA MAGNA ALAPÍTVÁNY. Közhasznú Alapítvány Közhasznú Egyszerűsített Éves Beszámolója

DIDACTICA MAGNA ALAPÍTVÁNY. Közhasznú Alapítvány Közhasznú Egyszerűsített Éves Beszámolója 18323351-9499-569-02 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) DIDACTICA MAGNA ALAPÍTVÁNY 7621 Pécs, Váradi Antal utca 4 Közhasznú Alapítvány Közhasznú Egyszerűsített Éves Beszámolója 2013 Keltezés:

Részletesebben

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011 MOVE REHABILITÁCIÓS IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. (8500 Pápa, Komáromi u. 87.) KÖZHASZNÚSÁGI E. december 31. Mellékletek: I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Kardhordó Kálmán (a volt 508-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola 1958-tól 1996-ig tanára) ( új név: Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola) ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről

Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről Alapító okirat kelte: 2010.02.15 Kuratórium elnöke: Molnár Béláné ( 8552 Vanyola, Petőfi út. 37) Kuratórium tagjai: Árvai Nagy Zsuzsanna ( 8552 Vanyola,

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2009. május 25-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2013. (II.15.), 14/2009

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2010. május 31-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: 1. Az alapítvány neve: Simonyi Károly Szakközépiskola és

Részletesebben

A Kar FEUVE rendszere

A Kar FEUVE rendszere 4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti

Részletesebben

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról.

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Felügyelő Bizottság KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Budapest 2011 május

Részletesebben

A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2012. évről

A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2012. évről A PIREHAB Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2012. évről 1. A közhasznú társaság alapadatai: Cégnév: PIREHAB Nonprofit KFT. Székhely: 4025 Debrecen,

Részletesebben

10. sz. melléklet. A jegyzőnek címzett megállapítások a következők; /. Megállapítás:

10. sz. melléklet. A jegyzőnek címzett megállapítások a következők; /. Megállapítás: 10. sz. melléklet INTÉZKEDÉSI TERV az Állami Számvevőszék által készített a helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzéséről XVI. Kerületi örmény önkormányzat" című jelentéshez A jegyzőnek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT

az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. évi tevékenységéről Budapest, 2012.május 10... a szervezet vezetője (képviselője) T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. Az Alapítvány

Részletesebben

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Előterjesztés A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék 2013. évi jelentését

Részletesebben

8. sz. melléklet. A jegyzőnek címzett megállapítások a következők: /. Megállapítás;

8. sz. melléklet. A jegyzőnek címzett megállapítások a következők: /. Megállapítás; 8. sz. melléklet INTÉZKEDÉSI TERV az Állami Számvevőszék által készített a helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzéséről Budapest Főváros XVI, Kerületi Német Nemzetiségi önkormányzat"

Részletesebben