Havonként egy-egy alkotó párt, illetve író-költõ házaspárt ismerhetnek meg közelebbrõl az érdeklõdõk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Havonként egy-egy alkotó párt, illetve író-költõ házaspárt ismerhetnek meg közelebbrõl az érdeklõdõk"

Átírás

1 Szé p beszéd XXV. évfolyam, 6. szám február Sajtótájékoztató Aki nem kötött, nem köt rá a csatornára, ta vasz tól 3600 forintot fizethet köbméterenként. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja Itt volt a farsang Rendkívüli közgyûlés A képviselők nagy többséggel elfogadták a vá ros idei költségvetését. Érden is minden évben megtartják a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd tankerületi dön tõ jét, amelynek gyõz te se majd a regionális fordulóban folytathatja a versenyt. 12. oldal Gyõ zelmek A parlamenti munkáról Aradszki András országgyűlési képviselő megtartotta idei elsõ sajtótájékoztatóját. Vízilabda az Arénában A tervek szerint a Honvéd a Budapest baj nokságra az érdi gyerekeket nevezi be. Ren dszámfelismerés A múlt hét végén is több helyszínen mulathattak városunkban a farsangozók. Egyebek között az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületében, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban és az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolában is. 10. oldal A három megnyert kupameccs után az ÉRD számára a 20. forduló elõrehozott mérkõzésével folytatódik a bajnokság, az ellenfél pedig az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese lesz. 13. oldal Érd i Irodalmi Estek Ism ét lesz Nyitnikék Április utolsó hétvégéjén nem sportolók, hanem vállalkozók mutatkoznak majd be az Érd Arénában: ekkor rendezik a második Nyitnikék Tavaszi Vásár és Kiállítást. Idén több kiállítónak tudnak helyet adni, mint tavaly, és a program is új elemekkel bõvül: fõzõés egyéb versenyek, szakmai elõadások is várják majd a látogatókat. 9. oldal Még az elmúlt év végén, az önkormányzat támogatásával vásárolta az Érdi Polgárõr Egyesület azt a két rendszámfelismerõ rendszert, amelynek mûködését február 11-én rövid sajtótájékoztató keretében, éles bevetésben is bemutatták az újságíróknak az Érdi Rendõrkapitányság munkatársai. Az apró mûszer a rendszám alapján pillanatok alatt képes kiszûrni a szabálytalanul forgalomban lévõ jármûveket. 8. oldal +$-1$/ +27(/ =6Ð5< )h5'ŋ Havonként egy-egy alkotó párt, illetve író-költõ házaspárt ismerhetnek meg közelebbrõl az érdeklõdõk a Csuka Zoltán Városi Könyvtár még tavaly elindított, Érdi Irodalmi Estek címû programsorozatában. Ebben a hónapban, Filippinyi Éva és Kalász Márton volt a vendég. 7. oldal Magyar gasztronómiai hétvége.èsdjvt OBQ ÏK magyar ételek, ízek, zenék... Az Érdi Fogyasztóvédelmi Egyesület szeretettel meghívja fogyasztóvédelmi napok rendezvényére Rendezvényünk témái: online vásárlás, diákhitel, termékbemutatón történő vásárlás, áruhitel. Egyéb kérdésekben is szívesen állunk rendelkezésükre. Fogyasztóvédelmi napok ideje és helye: február óra Festál Étterem Érd, Dávid u március óra Festál Étterem Érd, Dávid u. 4. Elérhetőségünk: erdifogyved@gmail.com Tel.: 06-30/ , 06-70/ A csomagajánlat tartalmazza: t T[ÈMMÈT o TWÏEBT[UBMPT SFHHFMJWFM ÏT WBDTPSÈWBM ÏMǮ[FOÏWFM t UÚSLÚMZQÈMJOLB àewú[mǯjubm WBMBNJOU Ó[FMÓUǮ B HB[EBH TWÏEBT[UBMPT WBDTPSB LÓOÈMBUÈCØM CPHSÈDTHVMZÈT UÚMUÚUU LÈQPT[UB NBSIBQÚSLÚMUy t GFMMÏQOFL B IFMZJ OÏQJ UÈODPTPL t XFMMOFTT LÚ[QPOU IBT[OÈMBUB HZØHZWJ[FT NFEFODF JOGSBT[BVOB TØLBCJO öoot[bvob KBDV[[J t GàSEǮLÚOUÚT t OBQJ FHZ LBODTØ MÞHPTÓUPUU FHÏT[TÏHWÓ[ GPHZBT[UÈTB t JOHZFOFT QBSLPMÈT 8J'J ÉU )W Iŋ pm 3400 Mezőkövesd, Zsóry-fürdő, Hajnal u. 2. 5FMFGPO r 'BY XXX IBKOBMIPUFM IV r & NBJM IBKOBMQB!U POMJOF IV

2 2 Érdi Újság aktuális XXV. évfolyam, február 19. A város a szaktárcához fordult a postai kézbesítés akadozása miatt Kemény szankciók várnak az emésztõsökre Aki nem kötött, nem köt rá a csatornára, tavasztól 3600 forintot fizethet az általa elhasznált víz köbméteréért, és a talajterhelési díj mellett még a szennyvízkezelésért is fizetnie kell jelentette be múlt szerdai sajtótájékoztatóján Simó Károly, hozzátéve: a rászorulók vissza nem térítendõ támogatást kaphatnak a belsõ hálózat kivitelezéséhez. Az alpolgármester arról is tájékoztatott, hogy április elején megkezdõdik a házi átemelõk telepítése, és a csatornázás B programjának munkálatai. Szó esett még a postai kézbesítési gondokról is. Hamarosan kezdõdhet a házi átemelõk telepítése A csatornázás kiegészítő, úgynevezett B programja volt a fő témája a múlt szerdai sajtótájékoztatónak. Simó Károly alpolgármester, a csatornatársulat elnökhelyettese arról tájékoztatott, hogy az engedélyezés hamarosan befejeződik, és tavasszal megkezdődhetnek a munkálatok. Mint azt mindannyian tudjuk, a csatornahálózat mûszaki átadása 2013 novemberében megtörtént, és ingatlanok 97 százaléka ráköthetett a csatornára. Vannak azonban olyan szakaszok, amelyek különféle okokból kimaradtak annak idején a tervezésből. Engedélyt kértünk és kaptunk arra, hogy a tartalék keret terhére ezeket az ingatlanokat is csatornázhassuk; tavaly megkötöttük a szerződést, a tervezés, engedélyezés folyamatban van, és ha az időjárás engedi, március 15. körül a kiegészítő program keretében folytatódhat a kivitelezés mondta Simó Károly, hozzátéve: a B programban több feladatot is meg tudnak valósítani; ezek egyike a házi átemelők telepítése ott, ahol a rákötés gravitációsan nem megoldható. Ez Érden ingatlant érint. Szeretném tájékoztatni az érintetteket, hogy március 15-ig az átemelőket illetően is megkötjük a szerződést, és március végén, április elején elkezdik telepíteni ezeket az eszközöket, illetve kiépíteni az aknákat. A kivitelező nem tud egyszerre az összes érintett ingatlanon dolgozni; több hónap, míg minden lakos sorra kerül, így a munka várhatóan szeptemberoktóberig tart majd hívta fel a figyelmet az alpolgármester. Krízishelyzetben hívható telefonszámok Utcai szociális munka: 20/ Családsegítő Központ: 20/ Szociális Gondozó Központ: 20/ Családok átmeneti otthona, krízisügyelet (péntek délutántól hétfő reggelig): 20/ Polgárőrség krízisszáma: 30/ Információ a Szociális Gondozó Központról és tagintézményeiről, ezek elérhetőségei: A B programhoz tartoznak a csatornarendszer megvédése érdekében végzett csapadékvíz elvezetési munkák, illetve útépítések is. A szakemberek javaslatokat tettek arra, mely szakaszokon kell beavatkozni leginkább főbb útvonalakról van szó. A tervezés, engedélyezés folyik, április végén, május elején itt is elkezdődhet a munka jegyezte meg Simó Károly, aki áttekintést adott arról is, hogyan állnak a csatornarákötések. A szolgáltató legfrissebb adatai szerint Érden az érintettek 76 százaléka leadta a rákötési dokumentációt, 24 százalék azonban még nem kötött rá a rendszerre. Ebbe a 76 százalékba beleszámítjuk azokat is, akik házi átemelőre várnak, hiszen ők a társulatnál jelezték rákötési szándékukat. Ami a számokat illeti: összesen érdi rákötési dokumentáció érkezett be a társuláshoz; körülbelül 750 en igényeltek házi átemelőt, és 4100 körül lehet azoknak a száma, akiknek rá kellett volna kötniük a csatornára, de eddig nem tették meg tájékoztatott a társulat elnökhelyettese, aki elmondta azt is, milyen szankciókra számíthatnak ezek az ingatlantulajdonosok. Törvény írja elő, hogy akik nem kötöttek rá a csatornára, azoknak talajterhelésidíj-bevallást kell tenniük március 31-ig. Ez az önbevallás kötelező, és az adóhatósághoz kell eljuttatni, feltüntetve, mennyi ivóvizet fogyasztottak az adott ingatlanon. Minden egyes elhasznált köbméter után 3600 forint talajterhelési díjat kell fizetniük az érintetteknek. Mivel az önkormányzat adóhatósága lekéri majd a közszolgáltatótól a vonatkozó adatokat, azoknak is meg kell fizetniük a talajterhelési díjat, akik elmulasztják a bevallást rájuk azonban még bírságot is kivethetnek. Emellett a rá nem kötőknek kötelező szennyvízkezelési díjjal is számolniuk kell, az önkormányzatnak ugyanis át kell alakítania a szippantás rendszerét ezt törvény írja elő, és a kormányhivatal nemrég fel is szólította önkormányzatunkat arra, hogy teljesítse ezt a kötelezettségét. Az új rendszerben nem a szippantott szennyvíz, hanem az elhasznált ivóvíz mennyisége után kell fizetniük azoknak, akik nem kötnek rá a rendelkezésre álló közcsatornára. Azoknak is fizetniük kell tehát a szennyvízkezelésért, akiknek szikkasztós emésztőjük van, és nem szippantatnak bár ezután nekik is érdemes lesz, hiszen a díj magában foglalja majd a szennyvíz elszállítását is. Jó tudni: a köbméterenkénti szennyvízkezelési díj jóval magasabb lesz, mint a csatornadíj, javaslom tehát mindenkinek, válassza az olcsóbb megoldást, azaz a rákötést, hiszen a talajterhelési és a szennyvízkezelési díj igen magasra rúghat figyelmeztetett az alpolgármester, hozzátéve: a szippantási rendszer megváltoztatásáról szóló rendelettervezetet a márciusi vagy az áprilisi közgyûlésen előterjesztik, mihamarabb érdemes tehát kiépíttetni a belső csatornahálózatot. Szeretném hangsúlyozni: az önkormányzatnak nem a büntetés a célja, hanem az, hogy mindenki rákössön a közcsatornára. Egyesek azért nem teszik ezt, mert nem szeretnének fizetni a szennyvízkezelésért, mások viszont azért, mert anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a belső hálózat kiépítését. Nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy kiegészítjük a korábbi támogatási formákat. Jelenleg ötvenezer forint visszatérítendő támogatás nyújtható minden érdi lakosnak, aki kérelmet és rákötési tervet nyújt be az önkormányzathoz, emellett azok, akik nem tudták, tudják befizetni a korábban 250 ezer, ma már 380 ezer forintos érdekeltségi hozzájárulást, az összeg felét visszatérítendő támogatásként megkaphatták, illetve kaphatják. Ez a segítség szociális alapon jár, és szeretnénk, ha továbbra is megmaradna, de kiegészítenénk egy százezer forintos, vissza nem térítendő támogatással, amit a nehéz anyagi, szociális helyzetben élő ingatlantulajdonosok a belső bekötés kivitelezésére használhatnának fel. Ezt a támogatási formát, ha a közgyûlés az előterjesztést elfogadja, március elejétől vehetik majd igénybe a lakosok. Azoknak, akik szeretnének élni a lehetőséggel, érdemes már most a szociális irodához fordulni és tájékozódni, illetve mihamarabb elkezdeni a munkálatokat, hogy minél kevesebb talajterhelési díjat kelljen fizetniük zárta a csatornázás témáját Simó Károly, aki sajtótájékoztatóján beszélt a postai kézbesítési gondokról is. Sok panasz érkezett önkormányzatunkhoz a késedelmes kézbesítéssel kapcsolatban. Láthatóan komoly, élethelyzeteket befolyásoló problémáról van szó: előfordul, hogy a munkaügyi központ értesítését a címzett napos késéssel kapja meg, márpedig ha valaki nem jelenik meg a hivatalnál a levélben szereplő időpontban, elveszítheti a munkanélküli segélyt, és olyan is előfordult, hogy a késedelem miatt valaki egy állástól esett el. Az önkormányzatnak nincs joga, hogy beleavatkozzon a postai kézbesítés ügyébe, de a panaszosok nagy számára való tekintettel megkerestük a postát. Azt a választ kaptuk, hogy létszámproblémáik voltak, és kaptak ugyan öt kézbesítői posztot, ám ezeket nem tudják feltölteni. Postásokra van tehát szükség ha sikerül embereket találni az üres posztokra, időben tudják kézbesíteni a leveleket. Mi ezzel a válasszal nem elégedtünk meg, ezért felettes szervükhöz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordultunk, mert nem lehet, hogy egy közel 70 ezres városban a postai kézbesítés akadozzon. Remélem, ennek köszönhetően helyreáll Érden a kézbesítés rendje, és úgy mûködik majd, ahogy az elvárható zárta szavait az alpolgármester. Ádám Katalin Fontos telefonszámok Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Érdi Polgárőrség 06-23/ / Érdi Rendőrkapitányság 06-23/ Közterület-felügyelet 06-80/ Közvílágítási hibabejelentés 06-40/ Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 06-23/ A szerző felvétele A polgármester fogadóórája: T. MÉSZÁROS ANDRÁS Minden kedden a Polgármesteri Hivatalban 9 11 óráig. Elõzetes bejelentkezés a 06/ telefonszámon. Az alpolgármesterek fogadóórája: SIMÓ KÁROLY Bejelentkezés 06/ as számon, fogadóóra előzetes telefonos egyeztetés alapján keddi napokon a Polgármesteri Hivatalban. DR. BÁCS ISTVÁN Bejelentkezés 06/ as számon, fogadóóra előzetes telefonos egyeztetés alapján keddi napokon a Polgármesteri Hivatalban. TÓTH TAMÁS Bejelentkezés 06/ as számon, fogadóóra előzetes telefonos egyeztetés alapján keddi napokon. A képviselôk fogadóórája: 1. ANTUNOVITS ANTAL 06/ antunovits.antal@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 2. SIMÓ KÁROLY 06/ simo.karoly@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 3. MÓRÁS ZSOLT 06/ moras.zsolt@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 4. DR. BÁCS ISTVÁN 06/ bacs.istvan@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 5. TEKAUER NORBERT 06/ tekauer.norbert@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 6. KOPOR TIHAMÉR 06/ kopor.tihamer@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: Minden hónap első hétfőjén óráig a Jószomszédság Könyvtárban, Sárd u DONKÓ IGNÁC 06/ donko.ignac@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 8. DEMJÉN ATTILA 06/ demjen.attila@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 9. FÜLÖP SÁNDORNÉ 06/ fulop.sandorne@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között az Összefogás Egyesület székházában, Alsó u KÉRI MIHÁLY 06/ keri.mihaly@erdifidesz.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés szerint 11. DR. VERES JUDIT 06/ veres.judit@erdifidesz.hu. Képviselői fogadóóra: telefonos egyeztetés alapján minden hónap harmadik hétfőjén óra között a Polgárok Házában 12. SZABÓ BÉLA 06/ szabo.bela@erdifidesz.hu. Képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés alapján a Parkvárosi Közösségi Házban, Bajcsy-Zsilinszky Endre u SZŰCS GÁBOR 06/ szgabor@mszp.hu, szucsgabor.erd@gmail.com képviselői fogadóóra: telefonon mindennap, személyesen minden szerdán 15:00-20:00 között a Mária utca 22-ben DR. HAVASI MÁRTA 06/ havasi.marta.erd@gmail.com képviselői fogadóóra: előzetes egyeztetés szerint CSORNAINÉ ROMHÁNYI JUDIT 06/ cs.romhanyi.judit@gmail.com képviselői fogadóóra: telefonon,vagy en történő egyeztetés után PULAI EDINA 06/ pulai.edina@jobbik.hu képviselői fogadóóra: telefonon történő egyeztetés után DR. CSŐZIK LÁSZLÓ 06/ csozik@csozik-szala.hu képviselői fogadóóra: telefonos megkeresés vagy alapján folyamatosan Az országgyûlési képviselõ fogadóórája: DR. ARADSZKI ANDRÁS országgyűlési képviselő 06/ Levélcím: Polgárok Háza, 2030 Érd, Alsó u. 3. Minden hónap első csütörtökén 17 és 19 óra között a Polgárok Házában.

3 XXV. évfolyam, február 19. aktuális Érdi Újság 3 Rendkívüli ülésen fogadta el a város idei költségvetését a közgyûlés Biztosított a város mûködése és jut pénz fejlesztésekre is Nem állítom, hogy ez a világ egyik legjobb költségvetése, de mindenképpen mûködtethetõ és végrehajtható, mert biztosítja a város intézményeinek a mûködését, és megteremti a lehetõséget Érd további fejlesztésére is hangsúlyozta T. Mészáros András a közgyûlés február 12-én megtartott rendkívüli ülésén, amelyen mindössze öt napirendi pontot tárgyaltak képviselõk, de ezek között a település évi költségvetésének elfogadása volt a legfontosabb, hiszen az egész város mûködése és a célok megvalósítása múlik azon, hogy minél elõbb megszülessen a költségvetésrõl szóló rendelet. A közgyûlés nemcsak határozatképes volt, de teljes létszámban jelentek meg a képviselõk a költségvetést is tárgyaló rendkívüli ülésen A múlt csütörtöki rendkívüli tanácskozáson hiánytalanul megjelentek a város képviselői, de mielőtt belemerültek volna a napirend tárgyalásába, T. Mészáros András polgármester sportdíjakat adott át az aznap délutáni Héraklész Gálán résztvevő három kiváló fiatal érdi birkózónak. Ezt követően Havasi Márta (DK) ügyrendi javaslatában azt kérte a közgyûléstől, hogy a költségvetést két fordulóban tárgyalják, és csak azt követően hozzanak végleges döntést a képviselők. Ezt azzal indokolta, hogy egyrészt a törvényben meghatározott, március 15 ei határidő erre lehetőséget ad, másrészt szerinte az előterjesztés előkészítése az utolsó pillanatban történt, így a képviselők későn jutottak hozzá a háttéranyagokhoz, így nem volt idejük azokat alaposan áttanulmányozni, mindemellett hiányolta a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság írásban csatolt javaslatát is. A közgyûlés nagy többséggel elutasította Havasi Márta indítványát, de mielőtt a költségvetésről kezdett volna tárgyalni, nagy többséggel támogatta azt a határozati javaslatot, hogy az önkormányzat 2015-ben az Érd Városi Sport Egyesületet összesen 63 millió forint összegû támogatásban részesíti. A szervezet az érdi mozogni vágyó fiataloknak a tollaslabda és a sakk mellett magasabb szinten kívánja biztosítani a labdarúgás edzéslehetőségét. Ezt követően a évi költségvetésről szóló vitát felvezetve, T. Mészáros András polgármester megindokolta, miért nem támogatja a rendeletalkotási javaslat kétfordulós tárgyalását. A városnak az az érdeke, hogy minél előbb legyen költségvetése, mert az átmeneti finanszírozás csak hátráltatja a gazdálkodást, a célok megvalósítását, hiszen nem tudják elindítani a beruházások közbeszerzési eljárásait. Ugyanakkor az idei büdzsé adott, nagyon egyértelmû mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldala. Ezen belül nem igazán lehet tologatni a számokat, tehát, mivel a költségvetési javaslat most áll készen, nincs akadálya annak, hogy azt most el is fogadják. A polgármester kérésére Péterfia Krisztina, a Gazdasági Iroda vezetője ismertette a költségvetési javaslat főbb pontjait. A bevételi és a kiadási főösszeget 10 milliárd 593 millió forintban állapították meg. A költségvetésben tervezett bevételek és kiadások közötti egyensúlyt a felhalmozási célú hitelfelvétel teremti meg (amit tulajdonképpen tavaly sem kellett, és vélhetően idén sem kell majd realizálni). Az adóbevételek már tavaly is növekedtek, és idén is jobb eredményre számítanak. A központi költségvetésből származó plusz 600 millió forint pénzmaradványként került be a évi költségvetésbe, amelynek egy részét mûködési kiadásokra, pályázati önrészek finanszírozására fordítják, ebből épül meg az új Gyermekjóléti Központ, és lesz új óvoda is a Bajcsy-Zsilinszky úton. A fenntartói kiegészítés mellett a város intézményei 2015-ben is biztonságosan tudnak mûködni. Ezt követően a bizottságok javaslatait ismertették az elnökök. Mint kiderült, mindegyik bizottság nagy többséggel támogatta a költségvetési rendelet-tervezetét. Szabó Béla, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke tolmácsolta a közgyûlésen tanácskozási joggal résztvevő egyesületek azon kérését, hogy a város nyújtson mûködésükhöz anyagi támogatást. (Ehhez később az Ipartestület ügyvezető igazgatója, Csóli Csaba is hozzászólt, hangsúlyozva, az önkormányzattal való együttmûködésnek nem arról kellene szólnia, hogy a város finanszírozza a szervezetet, hanem a szervezet a maga tagságának támogatásával keresse meg azokat a lehetőségeket, A szerző felvétele amelyekkel az önkormányzattal közös projekteket valósíthat meg.) A vitában Pulai Edina (Jobbik) pozitívumnak ítélte, hogy az átalakított segélyezési rendszerben az önkormányzatnak az előző évekhez képest jóval több forrás áll majd rendelkezésére, így a szociálisan rászorulók a jövőben is számíthatnak segítségre. Kevesellte viszont az útfelújításra szánt 180 millió forintot, és hiányolta Érd idegenforgalmi koncepcióját. Simó Károly alpolgármester hozzászólásában kifejtette: hamarosan új szociális rendeletet alkotnak. Az új rendszer lényege, hogy a valóban rászorulók megkapják az őket megillető segítséget, de kiszûri azokat, akik nem jogosultak rá. Hozzáfûzte: az idei évre tervezett fejlesztések mellett fontosnak tartják azt is, hogy készen álljanak a tervek a nagyobb mértékû építkezésekre is, mint a Teleki és a Batthyány iskola épületének teljes felújítása vagy a felszíni vízelvezetés, hogy bármelyik pillanatban pályázhassanak a szükséges források megszerzésére. A továbbiakban Szûcs Gábor (MSZP) kifogásolta, hogy a költségvetési vitát nem közvetíti az Érd TV, másrészt osztotta Havasi Márta véleményét, hogy túl rövid idő állt rendelkezésükre a büdzsé tervezetének és mellékleteinek áttanulmányozására. Szerinte ezt szándékosan tették így, hogy az ellenzéki képviselők ne tudjanak kellőképpen felkészülni a vitára, mert a városvezetésnek az a célja, hogy minél kevesebb dologba lássanak bele. Emellett túl magasnak ítélte az építési tervekre előirányzott összegeket. Havasi Márta is úgy vélte, sérülnek a kisebbség jogai : szerinte továbbra is hátrányt szenvednek az ellenzéki képviselők, és nem értette, miért kell ennyire kapkodva elfogadni a költségvetést. Pulai Edina szerint a hétvége épp elég volt arra, hogy a képviselők felkészüljenek, és felelős döntést hozzanak. Hozzátette: a hét elején a Gazdasági Iroda munkatársai is készségesen a rendelkezésükre álltak, hogy magyarázatot adjanak a kérdéseikre. Kopor Tihamér ehhez hozzátette: az előkészítés során a bizottságokban kell alaposan megvitatni az előterjesztéseket, nem a közgyûlés ülésén kell az apró részletekbe bocsátkozni. T. Mészáros András azt is hangsúlyozta, hogy már nemegyszer elmondták: nincs sem fideszes, sem MSZP-s, netán DK-s költségvetés; a városüzemeltetés miatt szükséges minél előbb elfogadni a város éves költségvetését, ami biztosítja a kötelező feladatok ellátását és a vállalt feladatok teljesítését. A pénzügyi keret azonban eléggé zárt, így ezen belül elsősorban a prioritásokról kell dönteniük. Ha minden javaslatot összeírnának, ami ilyenkor felmerül, hamar kiderülne, hogy nem arról vitatkoznak, mi valósuljon meg, hanem arról, hogy mi minden marad el. Mindig lehet olyan felületeket találni, ahonnan hiányzik pénz, de a büdzsé elfogadása az egész város érdekét kell, hogy szolgálja, nem pedig egyes csoportokét. Szûcs Gábor kérdésére válaszolva a polgármester kijelentette: tavaly sem volt, és az idén sem tervezik az ingatlanadó emelé sét, hiszen alig volt infláció, így nem szükséges értékkövetési emelést végrehajtani. A vita végén a közgyûlés 13 igennel és 5 ellenszavazattal fogadta el a város évi költségvetésről szóló rendeletét. Ezt követően döntött a Környezetvédelmi alap felhasználásáról is, amit a korábbi évekhez hasonlóan, idén is a város illegális szemétlerakóinak megszüntetésére kívánnak fordítani, noha a rendelkezésre álló, mintegy 18,5 millió forint elköltésére egyéb javaslatok is elhangzottak. Csornainé Romhányi Judit egy légszennyezettség-mérő megvásárlását tartotta szükségesnek, mert szerinte a hagyományos fûtéshez való visszatérés és városon áthaladó forgalom egyre jobban szennyezi a város levegőjét. Pulai Edina erre úgy reagált: sajnálja, hogy a baloldali frakciónak nincs saját ötlete, mert e mûszer felállítását bizottsági ülésen már felvetette. Ugyanakkor nem helyesli, hogy megint a rendbontókra költsön milliókat a város, miközben az egészségvédelem fontosabb lenne. Dr. Veres Judit ehhez hozzátette: az egészség megóvása valóban kiemelt cél, és az egészségügyi bizottság is foglalkozott már a légszennyezettség-mérő beszerzésének lehetőségével, de tudomásul vették, hogy csak lépésről lépésre haladhatnak. Jelenleg az egészségügyi alapellátás javítása a cél, a légszennyezés mérésére most nem futja a városnak. Végül a csatornatársulással kapcsolatos sürgős előterjesztést is elfogadta a közgyûlés, majd a polgármester bezárta a rendkívüli ülést, de ebben a hónapban a rendes ülésen ismét tanácskoznak majd a képviselők. Bálint Edit Érd a Déli pályaudvarnál kezdődik. A másik végét már nehezebb kijelölni, mert jó volna azt mondani, hogy a Balatonig tart. Színes fantáziánkkal gondolhatnánk azt is, hogy közben erősen parkosított a környezet. Minket középiskolásként még egyáltalán nem zavart, hogy a szántóföld tekinthető e szépen nyírott gyepnek, a legkülönfélébb iskolákba ingázva életünk jelentős része zakatolással telt, és úgy belaktuk a pályaudvarokat a Délitől Kelenföldig, hogy nemcsak a büfé hurkáinak ízét ismertük, de az azt kínáló hentes élettörténetét is. A pályaudvarokon ugyanis vár az ember. Hajnalban persze rohan, hogy elérje a befelé tartó szerelvényt, de visszafelé már kiszámíthatatlanabb az út. Ha túl voltunk a megfelelő házi feladatok pótlásán (senki nem tudott olyan ügyesen a táskáján matekot másolni, mint én) és Vince barátom is elkészítette a történelem és a magyar megfelelő kópiáját az enyémről, jöhetett a térképezés. Érdet önálló köztársasággá rajzoltuk Magyarország térképén, gondosan kitûzött határokkal. Legyen benne hegy-völgy, folyó, tó, kikötők, nemzetközi úthálózat, helikopter-leszállópálya. A játék kimeríthetetlen volt, önálló pénzt képzeltünk, intézményeket alapítottunk, építkeztünk. A vonat mindenre adott időt, pedig az a röpke fél óra, háromnegyed óra az akkori érdeklődésünk szerint a társas kapcsolatokra is kellett. Suli után aztán a váróteremben nemcsak a vonatot, de egymást is összevártuk, különös tekintettel a lányokra. Duncskó A szerkesztõ jegyzete Mire készülünk? Valamire mindig. Most éppen egy ilyen sajátos felkészülési időszaknak vagyunk a kezdetén: idén február 18-án kezdődött és március 29-én ér véget a húsvét előtti negyven nap, ami a keresztény hagyományok szerint böjtöt jelent, azaz felkészülést és áldozatvállalást, amelynek segítségével az ember megtisztulva várhatja az ünnepet de mit jelenthet ez manapság, a ma emberének? Természetesen nem ez a megfelelő hely és alkalom, hogy a hagyományos keresztény kultúrkör fogalmait: a bűnbánatot és a kiengesztelődést, a hitben elmélyülést és a lemondást megkíséreljük időszerűsíteni, maga a készülődés azonban korántsem ritka folyamat életünkben. Mert valamire mindig készülünk. Gyerekkorunkban leginkább talán arra, hogy minél előbb felnőttek legyünk, aztán esetleg még a felnőtté válás közben arra, hogy szerető párra találjunk. Később megfelelő munkára, hivatásra, jó fizetésre, szép lakásra, autóra. Persze az esetek többségében, bármenyire is igyekszünk, készülődünk, mindezt nem érjük el, vagy legalábbis nem mindenki és nem mindent, vagy nem akkor, amikor szerettük volna nagy baj azonban nincs, mert biztató részeredményeink mindig vannak. Ha van munkánk, akkor általában fizetést is kapunk; ha nem is luxus körülmények között, de valahol lakunk, sokaknak ha nem is csúcsterepjárójuk, de autójuk is van. A családot, a szerető párt pedig már nem is nevezném részsikernek, hiszen ennek elérése nyilvánvalóan a legértékesebb elem a rendszerben. Mindenesetre most készülődünk és várakozunk, ám ez a várakozás semmiképp nem jelenthet tétlenséget. Rézsû Dórával nekünk kettőnknek külön radírunk volt, amit az iskola kapujától egészen a váróteremig rugdoshattunk, közben az aktuális Illés számokat dúdolva. Szorosabb kapcsolat ez, mint a szerelem. Életforma volt, és az önállóság iskolája. Intézhettük a család fővároshoz köthető ügyeit, vásárolhattunk, vihettünk haza olyat, ami akkor Érden hiányzott. Talán itt szokott rá annyira a végtelen utazásokra Major Sanyika, hogy egyszer csak meg sem állt Chicagóig. Előbb persze különböző zenekarokkal technikusként körülutazta Amerikát, majd az általa annyira rajongott muzsika mûszaki szolgáltató hátterét teremtette meg. Akkoriban persze semmit sem tudtunk róla, csak azt, hogy eltûnt, de később szivárogni kezdtek felőle a hírek, majd a rendszerváltás után haza is látogatott. Már nem volt olyan vállig érő szőke haja, mint amivel a Budapest Martonvásár Székesfehérvár vonalon virított, szigorúan Érd felsőig. Aki csak egy kicsit is föl tudja idézni a hatvanas évek végét, a hetvenes évek fordulóját, az emlékszik a mámoros építkezések korszakára, ami persze mindig bontásokkal kezdődött. Érden ekkoriban épült mûvelődési ház, elkészült a nagy szolgáltatóház a központban, s ha azt mondom, volt benne a fodrász és a fényképész mellett Gelka is, már szótárt kell keresgélnünk. Ez volt az a Kezdhetjük például vizsgálódással, belül, legbelül: megtettünk e mindent családunkért, barátainkért, a közösségért, ahova tartozunk? Nem okoztunk e kárt, ha nem is anyagit, de lelkit; megbántást, sértést másoknak? Mert a technika fejlődésével sokféle rosszat lehet csinálni másoknak. Régen elég volt egy jókora bunkósbot, amivel fejbe lehetett vágni a másikat, aztán íj, kés, kard, lőfegyver nem is érdemes sorolni, elég, ha a lista pillanatnyi végét tekintjük: feljelentés, rágalmazás, eszközként pedig például az internet. Ez utóbbi talán a legsikeresebb, még az elkövető neve sem kell semmiféle aljassághoz, lehet név nélkül lőni, aztán olvashatjuk: ki, mennyit hazudott, lopott, csalt, hozott létre titokban házasságon kívüli gyereket és hagyott el idős, beteg szülőt Lőjünk vissza az orvul, fa mögül lövöldözőkre? Aligha jó megoldás, kiváltképp így a böjti időszak gondolatkörében. Értékesebb ennél az önvizsgálat, hogy vajon mi megtettünk e mindent, amire lehetőségünk volt? Szeretettel, segítőkészséggel fordultunk e mindig a többiek, a rászorulók, vagy akár rosszakaróink felé? Lemondtunk e bármiről is, amivel így örömet szereztünk másoknak, szeretteinknek, vagy akár ismeretleneknek is? Érdemes mindezt végiggondolni, hiszen a böjti, készülődési időszak még csak most kezdődött. Még van idő, még vizsgálódhatunk, mérlegelhetünk, gondolkozhatunk. Közben meg készülhetünk az ünnepre, hiszen tudjuk, hogy a böjt után mindenképp húsvét következik. hely, ahol televíziókat és rádiókat, háztartási gépeket szereltek, ha volt alkatrész. Déli pályaudvarból például kettőt is sikerült építeni ez idő tájt. Egy nagyon modernet, ami rendkívül hamar kicsinek bizonyult, és aztán egy monumentálisat, ami ma talán lötyög a megváltozott közlekedési szokások miatt az utazóközönségen. Ám mivel mi a hosszú évek alatt minden követ és téglát megismertünk a környéken, az a rézsû is személyes ismerősünké vált, amelyik a pályaudvarról kifelé tartó szerelvény ablakából oly közelről csodálható. A két komolyan megrakott kőfal nekünk szikladíszlet, a hidakkal, a felüljárókkal, és az alagútnak csak kis jóindulattal nevezhető átjárókkal. Mindegy; nekünk ez is alkalom volt a fantáziánk elengedésére, különösen akkor, amikor már igényesebb képes történeti munkákhoz hozzájutva rá kellett jönnünk, hogy a második világháború végén micsoda harcok dúltak a környéken. A nagy budai kitörési kísérlet, a Vár ostroma persze a kor szelleme szerint kódoltatott belénk, de azért volt valami ködös fogalmunk az Érdet is érintő elhurcolásokról, majd a kitelepítések elharapott családi félmondatairól. A nagypapákra persze még rászóltak a szüleink, ha egy-két pohár bor mellett megeredt a nyelvük, a gyerek előtt tessék már hagyni ezeket a régi történeteket. Mi azért a vonat ablakán bámultuk a kövekkel erősített rézsût, ami most megcsúszott. Legfőbb ideje helyére rakni. Addig marad Kelenföld. Antall István

4 4 Érdi Újság aktuális XXV. évfolyam, február 19. Helyi szolgáltatók Felhívás A Dr. Romics Lászó Egészségügyi Intézmény pszichiátriai szakrendelésére gyakorlattal rendelkezõ felnõtt szakápolót keres, számítógépes ismerettel. Érdeklõdni a /144-es telefonon lehet Szabó Julianna fõnõvérnél. Tájékoztató az óvodák évi nyári zárva tartásának meghatározásáról Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Köznevelési és Mûvelődési Bizottsága az 1/2015.(I.15.) KMB határozatával döntött az önkormányzat fenntartásában mûködő óvodák nyári zárva tartásának meghatározásáról. A 2014/2015. nevelési évre a nyári zárás rendjét a mellékelt táblázatban foglaltak szerint határozza meg. Intézmény megnevezése Óvodai zárás kezdete Aradszki András megtartotta idei elsõ sajtótájékoztatóját Számunkra minden kérdésben a magyar érdek az elsõdleges Ukrán válság, energetika, menekült-kérdés, rezsicsökkentés, bankok elszámoltatása, a fõvárosi kórházi rendszer átalakítása egyebek közt ezekrõl beszélt múlt csütörtöki, idei elsõ sajtótájékoztatóján Aradszki András államtitkár, Érd országgyûlési képviselõje. Mint megtudtuk, a kórházakkal kapcsolatos átszervezés nem érinti az érdieket, akik ugyanazokban a kórházakban kapnak majd ellátást, mint eddig sõt, ha Budán jön létre a legkorszerûbb kórház, még jól is járnak. Az elmúlt másfél hónap legfontosabb bel- és külpolitikai eseményeit összegezte idei első érdi sajtótájékoztatóján Aradszki András energiaügyi államtitkár. A térség országgyûlési képviselője először az ukrán helyzettel kapcsolatban fejtette ki véleményét. Mint mondta: Magyarországnak a béke pártján kell állnia, és a nemzetnek az az érdeke, hogy fegyveres konfliktus nélkül oldják meg a felek a problémáikat erre jó lehetőséget nyújtanak a (sajtótájékoztató idején zajló) minszki tárgyalások. Mint mondta, a diplomáciai munkában tevékenyen részt vesz Orbán Viktor is; Angela Merkel német kancellárral lezajlott, illetve Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történő találkozója jó lehetőséget ad arra, hogy közvetítőként tolmácsolja azoknak az európai államoknak az álláspontját, amelyek nem mindig jutnak ilyen fontos szerephez. Az államtitkár beszélt arról is, hogy Angela Merkel látogatását megelőzően egy hetet Németországban töltött, energetikai ügyekben tárgyalt. Úgy éreztem, nincs magyarellenesség; nagyon korrekt, baráti és célratörő tárgyalásokat folytattunk, és teljes mértékben megértették az energiapolitikában a magyar álláspontot nevezetesen, hogy Magyarország ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik mindkét hadban álló féllel, mint ahogy azt a (szintén orosz gáztól függő) németek is teszik. Ha az Egyesült Államok harciasabb hangvételét használná Európa is, nem hiszem, hogy előbbre jutnánk vélekedett Aradszki András, aki szerint a magyar német gazdasági és politikai kapcsolatok erősödtek az elmúlt időszakban, és közösen tudnak gondolkodni az energiafüggőség megoldásáról is. Mint mondta: Magyarország ma erősebb, és nagyobb a respektusa, mint korábban, mivel az elmúlt két évben Európát tekintve hazánkban csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség, pénzügyi és gazdasági stabilitás van ami arra is lehetőséget ad, hogy a sokat vitatott bankadót 60 milliárd forinttal csökkentse a kormány. Megindult a szegénység csökkenése is. Hurráoptimizmusról nincs szó, de tény: 25,7 százalékról 23,9 százalékra csökkent a súlyos anyagi gondokkal küzdők aránya ez azt jelenti, hogy mintegy 250 ezer embert már nem fenyeget szegénység. Van még sok tennivalónk, hiszen ez az arány a nyugat európai színvonalhoz képest magas, de idehaza csökkenő tendenciát mutat jegyezte meg Aradszki András, aki beszélt a közmunkaprogramról is, amely a munkába való visszatérés eszköze, de nem célja. Mint mondta, további munkahelyteremtő beruházások kellenek ennek lehetőségét a kormány a megfelelő, a munkát támogató adórendszerrel biztosítani tudja. Az országgyûlési képviselő a bankok elszámoltatását mint sikertörténetet említette; a forintosítás megkezdődik, és átlag százalékkal csökken az adósok törlesztőrészlete. Ne feledkezzünk el a rezsicsökkentésről sem, amelynek köszönhetően valamivel az európai átlag alá csökkent a szolgáltatók kintlevősége. A rezsicsökkentésnek biztos vannak üzleti veszteségei, de ezeket a cégek máshonnan kompenzálni tudják tette hozzá az államtitkár, aki kitért a Fidesz KDNP február eleji frakcióülésén elhangzottakra is. Folytatódik a bankok elszámoltatása, megindul az egészségügy átalakítása. A frakció szándéka az, hogy Budapesten létrejöjjön egy modern kórház, az ellátások, szolgáltatások pedig koncentráltabbak legyenek. Azon vagyok, hogy a kiváló szakmai munkát felmutató törökbá- Melléklet az 1/2015. (I.15.) KMB határozathoz Nyári zárva tartás tervezett Június Július Augusztus Óvodai zárás vége Kincses Óvoda Fácán Tagóvoda Harkály Tagóvoda Kutyavári Tagóvoda Ófalusi Tagóvoda Tállya Tagóvoda Tündérkert Tagóvoda Szivárvány Óvoda Kisfenyves Tagóvoda Meseház Tagóvoda Napsugár Tagóvoda Tusculanum Tagóvoda Anna nénit saját otthonában rabolták ki. Kata honlapon A szerző felvétele Aradszki András államtitkár az elmúlt csaknem két hónap bel- és külpolitikai történéseit elevenítette fel linti tüdőkórház ne legyen része a kórházi integrációnak, vagy ha mégis, megmaradjon a jelenlegi ellátási formája. Ez ugyanis országos ellátású kórház, és nagyon fontos feladatokat végez hangsúlyozta Aradszki András, aki kérdésünkre elmondta: az érdieket a kórházi átalakítások nem érintik, továbbra is ugyanazokat a kórházakat vehetik igénybe, mint eddig, csak az irányításban lesznek változások. Azon vagyok, hogy a korszerû kórház helyszíne Buda, Dél-Buda legyen, és akkor az érdiek igen korszerû ellátásban részesülnek majd jegyezte meg. A politikus megemlítette, hogy növekszik a háziorvosok javadalmazása, folytatják a pedagógusok bérrendezését, és az életpályamodellt kiterjesztik más közigazgatási szervekre is. Az elmúlt másfél hónap történései közé tartozik, hogy Érd 600 millió forint szabad felhasználású támogatást kapott a kormánytól múlt év végén. Ez az összeg adja majd az alapját annak a munkának, ami azt a célt szolgálja, hogy Érd a tehetősebb megyei jogú városok közé tartozzon öt-hét esztendő múlva fogalmazott Aradszki András végül arról beszélt, hogy folytatni kell azt az államátalakítási munkát, ami a magyar szuverenitás megerősítését szolgálja. Mindenhol a magyar érdek az elsődleges számunkra, így a bevándorlás tekintetében is. Különbséget fogunk tenni a gazdasági bevándorlók és a politikai menekültek között. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy a megélhetési menekültek Mekkája legyen. Abban a helyzetben van, hogy megvédje gazdaságát, nemzeti önrendelkezését. Majd ha olyan helyzetben leszünk, mint Németország, ahol mintegy 6,5 millió képzett munkaerő hiányzik, elgondolkozhatunk a bevándorlás kérdésén, de addig stratégiai kérdésnek kell tekintetni, hogy Magyarország ne legyen átjáróház, és tudjuk kezelni ezt a váratlan, intenzív bevándorlási rohamot. Kíváncsiak vagyunk ezzel kapcsolatban az emberek véleményére is, ezért a kormány nemzeti konzultációt indít mondta a politikus, akit több témában is kérdeztek az újságírók például az energetikai felújításokkal kapcsolatban, nevezetesen, hogy a fûtéskorszerûsítési pályázatokat mennyire tudják igénybe venni a családi házban élők. Aradszki András elmondta: tudomása szerint milliárd forint közötti összeg áll majd rendelkezésre e célra között. A projekt előkészítése folyamatban van, és a családi házakban lakók is részesednek majd a lehetőségekből. A napelemek termékdíjával kapcsolatos kérdésre az államtitkár elmondta: egy egymillió forintos beruházás ezer forinttal lesz drágább a termékdíj miatt. A szakpolitikus újságírói kérdésre válaszolva a csökkenő olajárak és a földgáz árának öszszefüggéseiről is szót ejtett: mint mondta, az ezzel kapcsolatos várakozások eltúlzottak, mivel a földgáz ára nem azonnal, hanem hat hónapos késéssel igazodik a kőolajéhoz, és a földgáz árának csupán az egynegyede függ a kőolajétól. Ádám Katalin

5 XXV. évfolyam, február 19. helyi Érdi Újság 5 Az idén harmadszor megtartott Vörösmarty-bál is sikeres volt Sztárvendég, ízletes vacsora és jó hangulat Az elmúlt hétvégén az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium is kibújt egy picit a kizárólag az oktatásnak és a tanulásnak alárendelt, szigorú szabályrendszerébõl, így február 14-én az iskola elsõ emeleti folyosója egy hatalmas étteremmé, a földszinti rendezvényterem pedig táncparketté alakult át arra a pár órára, amíg a szülõk az immár harmadik Vörösmarty-bálon mulattak. Ez az este alkalmas volt arra is, hogy kivételesen a diákok szolgálják ki tanáraikat és a bálba érkezõ vendégeket. Az emeleti folyosó alkalmi étteremmé alakult, itt vacsoráztak jóízûen a bál vendégei Délután öt órára már minden készen állt a Vörösmarty-bálra, bár ekkor még csak azok a diákok sürögtek-forogtak, akik az utolsó simításoknál tartottak: ellenőrizték a hangosítást, igazgatták a roskadásig megrakott tombolaasztalon az értékes nyereményeket, összerendezték a tombolajegyeket és segítettek az asztalok terítésében. A terem és a folyosók is kicsit ünneplőbe öltöztek, báli dekoráció kaptak. Hat óra felé lassan érkezni kezdtek a vendégek, azaz a szülők is, akik először a rendezvényterem széksorait foglalták el, mert itt nyitották meg a bált, és itt tartotta meg koncertjét a sztárvendég, Sipos F. Tamás előadómûvész is. Õ természetesen osztatlan sikert aratott a közönség körében, hiszen az a korosztály hallgatta és tapsolt neki, amelyik a jól ismert, népszerû dalokon nőtt fel. A finom és bőséges vacsorát az emeleti alkalmi étteremben fogyasztották el a bál résztvevői. A felszolgálásban a diákok A szerző felvételei is serényen segédkeztek, nem is lehetett panasz rájuk, ügyesen, szinte rutinosan megoldották a feladatot. Az élőzenét egy kéttagú zenekar szolgáltatta, amely gondoskodott arról, hogy a remek ritmus folyamatosan táncba szólítsa a vendégeket. Idén már a harmadik Vörösmarty-bálra kerülhetett sor iskolánkban, amellyel több célunk is volt mondta lapunknak nyilatkozva Benczéné Dizseri Márta igazgatóhelyettes, a bál fő szervezője. Egyrészt sikerült elérnünk, hogy a szülők kötetlen formában, fehér asztal mellett üljenek le egymással beszélgetni, ismerkedni, és közben megismerjék azt a közeget és azokat a pedagógusokat, ahol és akikkel a gyermekeik a hétköznapok legnagyobb részét eltöltik. Másfelől úgy gondoltuk, ez a rendezvény lehetőséget ad arra, hogy a szülők közelebbről is megismerjék a tanárokat, hogy bizalmi kapcsolatot építsenek ki egymással a közös ügy érdekében, ami természetesen nem más, mint az iskolánkat látogató gyermekek jövője. Nem titkolt szándékunk a bál jótékonysági célja sem ismerte el az igazgatóhelyettes, hiszen a farsangi bál alkalmat ad arra is, hogy a szülők a tombola- és a támogatói jegyek megvásárlásával anyagilag is segítsék azokat a célokat, amelyek megvalósítása még kényelmesebbé és szebbé teheti a diákok iskolai életét. A bál bevételéből tavaly előtt például a szabadtéri színpadunkat sikerült újjáépíttetni és picit korszerûsíteni, tavaly az udvari tornapályát vásároltuk meg belőle, amit mindennap örömmel használnak, és nagyon szeretnek a diákok. Idén a folyosói pihenőbútorok cseréjére szeretnénk fordítani a rendezvény teljes bevételét. Nem kis örömünkre szolgál, hogy a Vörösmarty-bálnak több támogatója is akadt, köztük az Osváth Étterem, amely a vacsorát szolgáltatja, a Hudák Borpince, amely a borról gondoskodik, Lajsz András pedig koktélokat frissítőket készít, de Tóth Attila, az iskola büfése is hozzájárult a rendezvény sike- A gimnázium fotószakkörének tagjai Batha Bálint, Kiss Marcell, Sütõ Gergõ az iskola egyik termében stúdiófotózás keretében olyan felvételeket készítettek, amelyek a XIX. század polgári hangulatát idézték. A képeket a vendégek megkapták emlékbe. réhez. A szülők pedig rengeteg értékes tombolaajándékról gondoskodtak, amelyek között nemcsak tárgyi nyeremények, hanem szolgáltatási utalványok, különféle bérletek is vannak. A főnyereményt a Domi Tours ajánlotta fel, ami egy kétszemélyes, wellness-utazásra szóló utalvány. Szeretnénk a szülők számára minél vonzóbbá tenni a rendezvényt, ezért minden évben sztárvendéget is hívunk. Idén Sipos F. Tamás előadómûvész vállalta el igazán baráti áron a fellépést, aminek nagyon örültünk tudtuk még meg Benczéné Dizseri Mártától. Persze, lehet, hogy nem minden szülőnek fért bele a programjába, hogy részt vegyen az iskola farsangi bálján, de az a körülbelül kétszázötven ember, aki eljött, idén is elégedetten távozott, mert amellett, hogy jó társaságban jót mulatott, az iskolát is támogatta olyan célok megvalósításában, amelyek valamennyi diák iskolai életét megkönnyítik. Bálint Edit

6 6 Érdi Újság ajánló Kulturális és tudományos prog ramok február 23 március 1. Szepes Gyula Művelődési Központ Érd, Alsó u. 9. Tel.: 06-23/ Kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre! Jegyvásárlás: hétfőtől péntekig óráig, hétvégén rendezvénytől függően, a rendezvény előtt 1 órával. A Szepes Gyula Művelődési Központ termei bérbe vehetők kulturális, közművelődési alaptevékenységgel összeegyeztethető célokra. Információ: Száraz Istvánné / 101 előadása, fotókiállítási anyagának bemutatása Teljes árú: Kedvezményes: Kiállítások: Időszakos kiállítás Dr. Szilágyi László vegyészprofesszor (Debreceni Egyetem): Elindultam szép hazámból című, négy világrészt bemutató fotókiállítása A kiállításra a belépés díjtalan! A kamarateremben: Barangolások időben és térben Benkóczy Péter kiállítása A kiállítás megtekinthető március 8-ig. Az előtéri kiállítótérben: Pappné Pokorny Orsolya: Tartós virágkötészeti termékek, évszakokra, ünnepekre hangolva című kiállítása látható március hónapban. Az előtéri fotógalériában: Dr. Mezey Károly természetfotóiból összeállított kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők egész március hónapban. 400,200,- Születésnap a múzeumban A múzeum tetőterében lehetőség van születésnapi rendezvény tartására, amelynek díja 5.000,- Ft/óra. A díj egy kézműves foglalkozást is tartalmaz, valamint a kiállítások megtekintését. Területbérlés A múzeum tetőtéri előadóterme és a kocsiszín rendezvényekre bérbe vehetőkulturális, közművelődési alaptevékenységgel összeegyeztethető célokra. esküvő, gyerek programok, politikamentes rendezvények. Információ: Kovács Nóra: Magyar Földrajzi Múzeum 2030 Érd, Budai út 4. Tel.: Programok: Micimackó bérlet Tavasz III/1. Február 23-án, hétfőn 10 és 14 órakor Mazsola bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában Eseti belépőjegy vásárlására csak a 14 órás előadásra van lehetőség, 800 Ft-os áron. Február 28-án és március 1-jén, szombatvasárnap 9-16 óráig Agykontroll tanfolyam gyermekeknek Kovács Erika vezetésével. A kétnapos tanfolyam során olyan feszültségoldó technikákat tanulhatsz, amelyek az élet minden területén segítségedre lesznek. További információ: Czinderné Bea Klubok programjai: Vitalitásklub Február 23-án, hétfőn 17 órakor Dumaparti, esetleg nótázás is. Vezeti: Makai József Duna-Art fotóklub Február 24-én, kedden 17 órakor Mezey Károly ornitológiai kis- info@foldrajzimuzeum.hu Nyitva tartás Keddtől péntekig 10,00 17,00 Szombat-vasárnap: 10,00-18,00 Állandó kiállítások 1. Magyar utazók, földrajzi felfedezők. 2. A Kárpát-medence tudományos feltárói expedíciós nap, a múzeumalapító geográfus újraolvasva 4. Hely- és sporttörténeti kiállítás Belépőjegy árak Valamennyi kiállításra Teljes árú: 1.000,- Ft Kedvezményes: 500,Tárlatvezetési díj: 3000,- Ft/kiállítás Magyar utazók, földrajzi felfedezők és A Kárpát-medence tudományos feltárói című kiállításra Teljes árú: 800,Kedvezményes: 400,3276 expedíciós nap, a múzeumalapító Balázs Dénes geográfus újraolvasva Teljes árú: 400,Kedvezményes: 200,Hely- és sporttörténeti kiállítás Csuka Zoltán Városi Könyvtár programja Rendezvényeinkről, a könyvtár szolgáltatásairól és díjszabásáról bővebb információt a telefonszámon, vagy a honlapon talál. A zenei könyvtár programja 25. (szerda) 18 óra Zenei klub Radnóti Miklós megzenésített versei Vendég: Pomázi Zoltán, a Bojtorján együttes tagja, valamint a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai június 30-ig Visszatekintő kiállítás válogatás korábbi rajzpályázataink díjnyertes munkáiból Mackó napok a gyermekkönyvtárban Februárban ismét megrendezzük a Mackó napokat, hogy így ünnepeljük mi is a medvék előbújását. Témáink: Játékos foglalkozások Ismerkedés a mackók fajtáival Óvodás és iskolás csoportok jelentkezését várjuk a Mackó napok alkalmából egy mackós XXV. évfolyam, február 19. foglalkozásra az alábbi elérhetőségeken: Telefonon: / 2. mellék ben: gyk@csukalib.hu Személyesen: a gyermekkönyvtárban Költészet napi rajzpályázat a gyermekkönyvtárban A pályázati kiírás részletei megtalálhatók szórólapjainkon és honlapunkon. A pályaműveket március 15-ig (péntek) kérjük eljuttatni a gyermekkönyvtárba. A könyvtár részlegeibe 18 éves korig és 70 éves kor felett INGYENES a beiratkozás. Családi jegy váltása, érvényes diákigazolvány, pedagógusigazolvány és nyugdíjas igazolvány is kedvezményre jogosít. A fenti kedvezmények a zenei könyvtár nem hagyományos típusú anyagának (CD, DVD) kölcsönzésére nem vonatkoznak! Könyvtári részlegeink nyitva tartása Felnőttkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14. Tel.: 23/ ) hétfő kedd: h szerda: szünnap csütörtök péntek: h szombat: 8 13 h Gyermekkönyvtár: (Érd, Hivatalnok u. 14. Tel.: 23/ ) hétfő kedd: h szerda: szünnap csütörtök péntek: h szombat: 8 13 h Zenei könyvtár: (Érd, Alsó u. 27. Tel.: 23/ ) hétfő: h szerda: szünnap kedd, csütörtök: péntek: h h Parkvárosi fiókkönyvtár: (Érd, Bem tér. Tel.: 23/ ) hétfő, szerda, csütörtök: zárva kedd: h péntek: h Jószomszédság Könyvtára: (Érd, Sárd u. 35. Tel.: 23/ ) kedd, szerda, péntek: zárva hétfő: h csütörtök: h Szeretettel várjuk rendezvényeinken! Tájékoztató Tájékoztatjuk a Tehetséggondozó Ösztöndíjban és az Esélyteremtõ Ösztöndíjban részesülõ tanulókat, hogy az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról szóló 30/2013. (IX. 24.) önkormányzati rendelet 11. és 22. alapján (1) A félévi bizonyítvány kézhezvételét követõen az ösztöndíj továbbfolyósításához a tanulói jogviszonyt február 28-ig igazolni kell. (2) A benyújtási határnapot követõen beérkezett vagy postára adott igazolásokat érvénytelennek kell tekinteni. Utólagos hiánypótlásra nincs lehetõség. (3) A tanulói jogviszony igazolás hiánya esetén a második félévi ösztöndíj folyósítását meg kell szüntetni. Az igazolásokat (iskolalátogatási igazolás) a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján kell benyújtani (Érd, Alsó u. 3., Polgárok Háza fsz.) személyesen, vagy postai úton a Polgármesteri Hivatal Humán Iroda címére (2030 Érd, Alsó u. 1.) küldeni. Köznevelési és Mûvelõdési Bizottság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes terjesztésű lapja. Megjelenik hetente. Kiadja: a Théma Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Hirdetésfelvétel: hirdetesfelvetel@helyitema.hu Főszerkesztő: Bognár Nándor. Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 24. Telefon/fax: 06-23/ torokjudit@erdiujsag.com Nyomdai előkészítés: Tex-Ver Kft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Nyomda: Bertalan László nyomdaigazgató 1225 Budapest, Campona u. 1. Terjesztés: 06-1/ vagy terjesztes@helyitema.hu. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal.

7 XXV. évfolyam, február 19. mûvelõdés Érdi Újság 7 Filippinyi Éva és Kalász Márton volt az Érdi Irodalmi Estek februári vendége Az irodalmi szerkesztõ és a Kossuth-díjas költõ Havonként egy-egy alkotó párt, illetve író-költõ házaspárt ismerhetnek meg közelebbrõl az érdeklõdõk a Csuka Zoltán Városi Könyvtár még tavaly elindított Érdi Irodalmi Estek címû programsorozatában. Ebben a hónapban február 11-én Filippinyi Éva, a Magyar Rádió irodalmi fõszerkesztõje és Kalász Márton Kossuthdíjas és kétszeres József Attila-díjas költõ, író, mûfordító, egyetemi tanár, a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja volt, akikkel Urbán László beszélgetett. Kalász Márton, Filippinyi Éva és Urbán László az irodalmi est februári szereplõi A vendégek és az érdeklõdök hamar egy hullámhosszra kerültek, amikor Filippinyi Éva a rádió irodalmi mûsorairól, Kalász Márton írói munkásságáról mesélt Filippinyi Éva ugyan nem írt könyvet, de szerkesztőként jegyzi az Európai utasok címû kötetet, amit az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évében, a Reggeli Krónikában elhangzott, magyar írókkal, költőkkel készült beszélgetésekből állított össze. A riportalanyok Filippinyi Éva mikrofonja előtt arról vallottak, melyik európai országba jutottak el, és onnan milyen élményekkel tértek haza, de azt is elárulták, milyen úti cél maradt számukra vágyálom. A Magyar Rádió irodalmi főszerkesztője most ezen az érdi irodalmi esten fordított helyzetbe került, hiszen nem riporter, hanem riportalany volt, aki készségesen válaszolt Urbán László kérdéseire, így lassan ki is bontakozott az érdeklődők előtt Filippinyi Éva életútja és hivatásának fontos állomásai. Elárulta, tulajdonképpen balett táncosnak készült, de ennek egy szívizomgyulladás gátat vetett, így végül magyar-latin szakos bölcsészdiplomát szerzett, majd külsősként kezdett el dolgozni a Magyar Rádióban, ahol sok évvel ezelőtt sem volt könnyû főállásba kerülni; előbb bizonyítani kellett a rátermettségét, elhivatottságát. Szerencséje volt, hiszen akkoriban kiváló riporterek akik ma is példaképek dolgoztak a rádióban, volt tehát kiktől ellesni, megtanulni a szakmát, ami természetesen nem egy-két nap alatt történt. Rapcsányi László, Bözsöny Ferenc, Novotny Zoltán, Albert Zsuzsa és sokan mások voltak azok, akikre fel lehetett nézni, akik mindig kiváló felkészültségről tettek tanúbizonyságot, sohasem bízták a rutinjukra pedig volt nekik bőven a mûsorok színvonalát, sikerét. Kiváltság volt tőlük tanulni a szakmát, mint ahogyan azt is hatalmas ajándéknak érezte, hogy személyesen találkozhatott irodalmunk nagyjaival, például Weöres Sándorral, Kálnoky Lászlóval, Csorba Győzővel, Takács Gyulával és másokkal mondta a főszerkesztő, majd azt is elárulta: az irodalmi sorozatok közül talán a Társalgó volt az igazi kedvence, amely egy 19. századi szalont idézett fel, ahol többféle témáról beszélgetett vendégeivel, és közben elhangzott egy egy vers, irodalmi részlet, vagy felcsendült valamilyen lélekemelő muzsika. Azokat a mûsorokat is kedvelte Filippinyi Éva, amelyben ő válogathatta össze a századi mûveket, novellákat, amelyeket aztán neves színészek olvastak fel. Mindig izgalommal töltötte el, ha a nagyszerû színmûvészekkel dolgozhatott együtt. Sajnálja, hogy ma már leginkább csak ismétlik ezeket a mûsorokat, és egyre kevesebb új felvétel készül tette hozzá. Igaz, ahogyan oly sok minden körülöttünk, a rádiózás is rengeteget változott, ami rendben is lenne, de napjainkban is volna igény az értékes, a kortárs irodalmat, színházat, zenét bemutató, színvonalas mûsorokra. Annál is inkább, mert manapság nagyon drága a könyv és a színházjegy, sokan nem tudják megfizetni, de rádiót mindenki hallgathat. Egy egy pörgősebb, a mai igényekhez igazodó mûsorban is eljuthatna a kortárs irodalom és mûvészet az érdeklődőkhöz. Ma is vannak olyan ígéretes, fiatal szerzők, akiket mindenképpen érdemes a széles közönségnek bemutatni vélte az irodalmi főszerkesztő. Kalász Márton Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőt, írót, mûfordítót nem kellett külön bemutatni az est résztvevőinek, hiszen az idén jubilál: 60 évvel ezelőtt jelent meg az első verseskötete, amely 1955 karácsonya előtt került ki a nyomdából: a költő mindössze 21 éves volt, amikor a Hajnali szekerek címû könyve napvilágot látott. Ráadásul elsőkötetes szerzőként azonnal kiváló kritikákat kapott. Irodalmi pályafutását Pécsett kezdte, ott Csorba Győző karolta fel, de amikor közbeszóltak az 1956-os események, és utána ahogy fogalmazott vidéken mindent szétvertek, baráti rábeszélésre Kalász Márton is felköltözött Budapestre, ahol Kormos István, a Móra Kiadó vezetője adott neki munkát, majd az Európa Kiadóhoz került. Első kötete után több mint három évig egyetlen költeményt sem írt, majd megszületett a Szökött ló elégiája címû verse, amit A szerző felvételei mindig úgy emlegetnek, hogy a vers Nagy László következménye. Ma is nosztalgiával gondol azokra az estékre, amikor az ötvenes évek végén a börtönből szabadult költőket, írókat hallgathatták. Ma már ilyen élmény nem jut ki a fiataloknak sajnálkozott Kalász Márton, aki ma is büszke rá, hogy Illyés Gyula, Vas István támogatását élvezhette. Ma már köztudott, hogy akkoriban a betiltott költőket, mint például Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes vagy Nagy László, Vas István látta el mûfordítás-megbízásokkal. Így élték túl ezeket az éveket. Sőt, a német és magyar költők csereberélték a verseiket, mert ami anyanyelven nem, idegen nyelven, mûfordításban megjelenhetett. Kalász Márton egyébként baranyai német származású, nyolc éves koráig nem is tudott magyarul, mert akkoriban a német kisebbség anyanyelvén tanulhatott, de első verseit már magyarul írta. Szerette volna édesapja életét is megírni, ám ez költeménybe foglalva nem ment, így regényírásba kezdett, és Téli bárány címmel jelent meg első regénye, amit német nyelvre is lefordítottak, és külföldön is elismerően nyilatkoztak róla az irodalomkritikusok. Tizedelő cédulák címmel írta meg második, ezúttal dokumentumregényét, amely egy fiú feljegyzései alapján készült. A költő elárulta: írt elbeszéléseket is, amelyek még nem kerültek kiadásra, bár ő maga sem tett lépéseket azért, hogy megjelenjenek. Talán majd, ha apja életútját sikerül egy újabb kötetben bemutatni, kedvet kaphat a novellák kiadására is. Összes verseit Zsille Gábor Bella Istvándíjas költő segítségével sikerült egy kötetben megjelentetni. Kalász Márton szerelmes verseibõl olvasott fel abból a kötetbõl, amivel barátaik lepték meg a házaspárt ezüstlakodalmuk alkalmából Mint első kötetét követően, már egy ideje most sem szánta rá magát újabb költemény megírására ismerte be a Kossuthdíjas költő, de természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy a regényírás mellett nem születnek még újabb szép versek is Kalász Márton tollából. A költő az est végén egy számára roppant kedves kis kötetből olvasott fel három szerelmes költeményt. A kis könyvvel a Filippinyi Évával kötött házassága 25-ik évfordulója alkalmából lepte meg őket egy barátjuk, amelyben legszebb szerelmes verseit gyûjtötték össze, Írhatnám tenyeredbe címmel. Bálint Edit február 23 március 1. Műsoraink a internetes oldalon is megtekinthetők. február 23. hétfő 8:00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 8:30 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 9:00 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 9:15 Mozgás sportmagazin 9:45 Itthon otthon 12/1. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 10:15 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 10:45 Ízőrzők :15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 11:30 Fény-Kép kulturális magazin 16:15 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 16:45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 17:00 Mozgás sportmagazin 17:30 Fény-Kép kulturális magazin 18:00 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 19:00 Híradó 19:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 19:30 Kézilabda mérkőzés Érd FTC 21:00 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 22:00 Híradó ism. 22:15 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 23:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 23:30 Híradó ism. február 24. kedd 8:00 Híradó 8:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 8:30 Itthon otthon 12/1. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 9:00 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 9:30 Szamizdatos évek 2/1. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 10:30 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 16:00 Híradó 16:15 Fény-Kép kulturális magazin 16:45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 17:00 Kézilabda mérkőzés ism. Érd FTC 18:30 Ízőrzők :00 Híradó 19:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 19:30 Fény-Kép kulturális magazin 20:00 Csend és kiáltás fekete-fehér, magyar filmdráma, rendező: Jancsó Miklós szereplő(k): Kozák András, Drahota Andrea, Latinovits Zoltán, Törőcsik Mari, Madaras József, Bujtor István, Siménfalvy Ida, Koltai János, Siménfalvy Sándor 21:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 21:30 Fény-Kép kulturális magazin 22:00 Szamizdatos évek 2/1. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 23:50 Híradó ism. február 25. szerda 8:00 Híradó 8:15 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 8:45 Szamizdatos évek 2/1. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 10:35 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 10:50 Itthon otthon 12/1. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 11:20 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 11:50 Beszélgetés egy bíróval 8/5. rész 15:30 Híradó 15:45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 16:00 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 16:30 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 17:30 Kézilabda mérkőzés ism. Érd FTC 19:00 Híradó 19:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 19:30 Mozgás, sportmagazin 20:00 Szamizdatos évek 2/2. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 21:50 Mozgás sportmagazin ism. 22:20 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 22:35 Stan Laurel: Dr. Pyckle és Mr. Pride Burleszk 22:55 Híradó ism. február 26. csütörtök 8:00 Híradó 8:15 Mozgás sportmagazin 8:45 Fény-Kép Kulturális magazin 9:15 Szamizdatos évek 2/2. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 11:05 Itthon otthon 12/1. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 11:35 Beszélgetés egy bíróval 8/5. rész 15:20 Híradó 15:35 Mozgás sportmagazin 16:05 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 16:20 Szamizdatos évek 2/2. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 18:10 Mozgás sportmagazin 18:40 Stan Laurel: Dr. Pyckle és Mr. Pride Burleszk 19:00 Híradó 19:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 19:30 Csend és kiáltás fekete-fehér, magyar filmdráma, rendező: Jancsó Miklós 20:45 Beszélgetés egy bíróval 8/6. rész 21:20 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 21:50 Híradó ism. 22:05 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 22:20 Beszélgetés egy bíróval 8/6. rész 22:55 Híradó ism. február 27. péntek 8:00 Híradó 8:15 Kézilabda mérkőzés ism. Érd FTC 9:45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 10:00 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 11:00 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 11:15 Itthon otthon 12/1. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 11:45 Fény-kép kulturális magazin 16:00 Híradó 16:15 Ízőrzők :45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 17:00 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 18:00 Mozgás sportmagazin 18:30 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 19:00 Híradó 19:15 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 19:30 Fogadóóra, kérdezzen a polgármestertől 20:00 Akli Miklós színes, magyar vígjáték, rendező: Révész György szereplő(k): Hirtling István, Eva Vejmělková, Kováts Adél, Helyey László, Kovács István, Görög László, Benedek Miklós, Reviczky Gábor, Temessy Hédi, Cserhalmi György, Csákányi László, Jan Mildner, Hernádi Judit, Mikó István, Moór Marianna, Ábrahám Edit, Dózsa László, Balkay Géza, Gelley Kornél 21:35 Híradó ism. 21:50 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 22:05 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 23:05 Mozgás sportmagazin 23:35 Híradó ism. február 28. szombat 9:00 Híradó 9:15 Polgár-társ, vallás, nemzetiség, civil 9:45 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 10:00 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 11:00 Ízőrzők :30 Kézilabda mérkőzés ism. Érd FTC 14:35 Híradó 14:50 Mozgás sportmagazin 15:20 Szamizdatos évek 2/2. rész színes, magyar dokumentumfilm Rendező: Gulyás János 17:10 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 17:25 Beszélgetés egy bíróval 8/6. rész 18:00 Fény-kép kulturális magazin 18:30 Itthon otthon 12/2. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 19:00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 19:30 Stan Laurel: Félember Burleszk 19:55 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 20:55 Itthon otthon 12/2. rész ismeretterjesztő és kulturális filmsorozat 21:25 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója ism. 21:55 Stan Laurel: Félember Burleszk 22:20 Akli Miklós színes, magyar vígjáték, rendező: Révész György március 1. vasárnap 9:00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 9:30 Mozgás sportmagazin 10:00 Csak tükörben vallási műsor 10 10:10 Polgár-társ vallás, nemzetiség, civil 10:40 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 10:55 Fény-Kép kulturális magazin 11:25 Ízőrzők :00 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 15:30 Elszállt egy hajó a szélben 2/2. rész magyar dokumentumfilm 1998 rendező: Kisfaludy András 16:30 Párbeszéd beszélgetés aktuális témákról 16:45 Akli Miklós színes, magyar vígjáték, rendező: Révész György 18:20 Csak tükörben vallási műsor 10 18:30 Polgár-társ vallás, nemzetiség, civil 19:00 Töretlen látóhatár magyar dokumentumfilm, 2008 rendező: Cséke Zsolt 20:00 Pénz és taps nélkül színes, magyar dokumentumfilm, rendező: Cséke Zsolt 20:50 Mozgás sportmagazin 21:20 Polgár-társ vallás, nemzetiség, civil 21:50 Stan Laurel: A dekektív Burleszk 22:15 Érdi Panoráma, heti események összefoglalója 22:45 Fény-Kép kulturális magazin 23:15 Pénz és taps nélkül színes, magyar dokumentumfilm, rendező: Cséke Zsolt

8 8 Érdi Újság XXV. évfolyam, február 19. helyi Pillanatok alatt kiszûrik a szabálytalanul forgalomban lévõ jármûveket Két rendszámfelismerõ segíti az érdi rendõröket Még az elmúlt év végén, az önkormányzat támogatásával vásárolta az Érdi Polgárõr Egyesület azt a két rendszámfelismerõ rendszert, amelynek mûködését február 11- én, rövid sajtótájékoztató keretében, éles bevetésben is bemutattak az újságíróknak az Érdi Rendõrkapitányság munkatársai. Az apró mûszer a rendszám alapján pillanatok alatt képes kiszûrni a szabálytalanul forgalomban lévõ jármûveket. A rendszámfelismerõt rejtõ polgárõr- vagy rendõrautó bárhol felbukkanhat Ha bármi gond van az autóval például lejárt a mûszaki vizsga érvényessége, nincs befizetve, vagy egyáltalán nincs kötelező felelősségbiztosítása, netán már ki is vonták a forgalomból, esetleg lopás miatt körözik nos, mindezt a rendszámfelismerő mûszer, ha éppen halad is a jármû, a másodperc töredéke alatt ellenőrzi, és hangos sípolással azonnal jelzi, ha problémát észlel. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai a Polgárőr Egyesülettel közösen megtartott sajtótájékoztatón mutatták be az újságíróknak azt a két csodamûszert, amelyeket az elmúlt év végén kezdtek el használni Érden, és amelyek nyilvánvalóan megkönnyítik a rendőrség munkáját. Az is igaz persze, hogy igencsak megkeseríthetik azok életét, akik olyan jármûvel próbálnak részt venni a forgalomban, amellyel nincs minden rendben. Amíg Sipos Zsolt főtörzsőrmester rutinosan beavatta a sajtó és a médiumok képviselőit a rendszámfelismerő rendszer mûködési mechanizmusába, alig pár percen belül be is sípolt a szerkezet: egy szembejövő szürke Audi lett gyanús, mert nem szerepelt a nyilvántartásban. A helyszínen jelenlévő másik rendőrautó azonnal utána eredt a gépkocsinak, így nem sokkal később a rendőrök A szerző felvételei meg is állították a szabálytalanul közlekedő Audit. Gyorsan kiderült, hogy mivel a tulajdonosa nem fizette be a közigazgatási bírságot, a jármûvet már tavaly decemberben kivonták a forgalomból. Sipos Zsolt elmondta: a rendelkezésükre álló mûszerrel naponta akár ezer gépjármû ellenőrzésére van lehetőségük. A rendőrautó szélvédőjére felszerelt rendszámfelismerővel a jobbról és a balról elhaladó autókat is ellenőrizhetik, de esetenként a parkoló jármûveket is megvizsgálják, mert előfordul, hogy így bukkannak rá körözött gépkocsira, vagy szûrik ki azokat a jármûveket, amelyek már nem vehetnének részt a forgalomban. Ha kiderül, hogy nem is kötöttek, vagy lejárt a kötelező biztosítás, szabálysértési eljárás indul a tulajdonos, illetve az üzemben tartó ellen. Amennyiben a mûszaki érvényessége járt le, a gépkocsit azonnal kivonják a forgalomból, de egy rendőrségi elismervénynyel azért még hazavezetheti a sofőr tájékoztatott a törzsőrmester. A rendszámfelismerő mûszer tehát mindenképpen alkalmas arra, hogy kiszûrje azokat a jármûveket, amelyek ellen bármilyen okból körözést adott ki a rendőrség, vagy kitiltották a forgalomból tájékoztatta a sajtó képviselőit Nogula Tamás, az Érdi Rendőrkapitányság Nogula Tamás osztályvezetõ a rendszámfelismerõ rendszer elõnyeit emelte ki a sajtónak nyilatkozva a jármûvével minden rendben van, nem fogják megállítani, hiszen a rendőrök csak azzal a vezetővel szemben intézkednek, A szélvédõre szerelt mûszer akkora, mint a navigációs rendszer, és pillanatok alatt megjeleníti az arra haladó jármûvek adatait -- mondta Sipos Tamás rendõr törzsõrmester Sipos Tamás rendõr törzsõrmester és Mezõfi László, az Érdi Polgárõr Egyesület diósdi szervezetének elnöke közösen teljesítenek szolgálatot a forgalom ellenõrzésében Közrendvédelmi Osztályának vezetője. Hozzátette: ez a mûszer képes arra, hogy egy átlagos forgalomban, mindkét forgalmi sávban, 12 órás szolgálatban hatszáz, de akár ezer jármûvet is leellenőrizzen. Segítségével tehát jóval eredményesebben és pontosabban tudja a rendőrség a jármûforgalmat figyelni. Az autósok számára pedig azért jó vélte az osztályvezető, mert azokat, akiknek akinek a jármûve elhaladásakor problémát jelez a rendszámfelismerő. Ilyenkor a rendőrök utánamennek az gépkocsinak, és megállítják, hogy tisztázzák a helyzetet. A rendőrség ezeket az ellenőrzéseket a polgárőrök segítségével hajtja végre, így a kapitányságról elég egy rendőrt szolgálatba állítani, mert egy polgárőrrel közösen végzik a feladatot mondta Nogula Tamás. Mint azt a helyszínen megtapasztaltuk, a rendszámfelismerő mûszer valóban hatékony, segítségével már jó néhány szabálytalankodót sikerülni kiszûrni a forgalomból anélkül, hogy egymás után megállították volna az arrafelé közlekedő jármûveket. Ugyanakkor érthető, hogy ennek a könnyítésnek elsősorban azok nem örülnek, akik problémás autóval furikáznak, és eddig valahogy mindig sikerült megúszniuk a közúti ellenőrzéseket. A rendszámfelismerővel erre egyre kisebb esélyük marad. Bálint Edit

9 XXV. évfolyam, február 19. még javában zajlik, így arról nem kérdezem, de azt lehet már tudni, hogy milyen kísérőprogramokra készülhetünk? Idén is nagy hangsúlyt fektetünk a kulturális mûsorokra, bemutatókra, de ezek mellett szeretnénk szakmai előadásokkal, fórumokkal is tarkítani a programot. Ezek természetesen a közönségnek szólnak; olyan információkat szeretnénk megosztani, amelyek a vállalkozókhelyi Érdi Újság 9 Új programok, több kiállító, idén is ingyenes belépés Másodszor is Nyitnikék Április utolsó hétvégéjén nem sportolók, hanem vállalkozók mutatkoznak majd be az Érd Arénában: ekkor rendezik a második Nyitnikék Tavaszi Vásár és Kiállítást. Idén több kiállítónak tudnak helyet adni, mint tavaly, és a program is új elemekkel bõvül: fõzõ- és egyéb versenyek, szakmai elõadások is várják majd a látogatókat, akiknek az idén sem kell belépti díjat fizetniük. A szervezõk február 28-ig várják a fõzni vágyó csapatok, illetve a bemutatkozni kívánó vállalkozók jelentkezését. A zenés felvonulást, amelynek tavaly nagy sikere volt, idén is megrendezik Jön az Érdi Nyitnikék vagyis a Tavaszi Vásár és Kiállítás, amit tavaly rendeztek meg első ízben, a korábban igen népszerû Érdi Expó hagyományaira építve. Az április utolsó hétvégéjére tervezett rendezvényt a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) szervezi, az Érd és Környéke Ipartestület közremûködésével. A várható programokról, újdonságokról, a kiállítással kapcsolatos, vállalkozóknak, illetve látogatóknak szóló tudnivalókról Kupcsokné Bemutatóterem érdi vállalkozóknak Bemutatótermet alakít ki az érdi TESCO áruházban az Érd és Környéke Ipartestület. Mint Csóli Csabától, a testület ügyvezetõ igazgatójától megtudtuk, a bemutatóteremmel a tagság és a lakosság közötti kapcsolatot szeretnék erõsíteni; céljuk, hogy az érdiek elsõsorban a helyi vállalkozók, iparosok szolgáltatásait vegyék igénybe, tõlük vásároljanak, és ezáltal erõsödjön a helyi cégek gazdasági ereje. Ezt szolgálja a tervek szerint áprilisban nyíló bemutatóterem; az ötven négyzetméteres helyiség egyben az ipartestület kihelyezett ügyfélszolgálata is lenne. Ha a lakosság kedvezõen fogadja a kezdeményezést, és a bemutatott termékeket meg szeretnék vásárolni, erre is mód nyílhat a késõbbiekben. A tervek szerint vállalkozó kap majd helyet a bemutatóteremben a kezdeményezéshez további szolgáltatók, termelõk is csatlakozhatnak. Polyák Ágnest, a PMKIK Kárpát régiós és önkormányzati titkárát kérdeztük. Kezdjük a tavalyi, első vásárral, ami nagyon sok látogatót vonzott. Ön, szakmai szemmel, hogy látja, sikeres rendezvény volt? Nagyon sikeres, jó hangulatú vásár volt; pozitívan értékelték a vállalkozók és a látogatók egyaránt, és az volt az egybehangzó vélemény, hogy Érden szükség van egy ilyen rendezvényre. Tavaly mintegy 110 kiállítónak tudtunk megjelenési lehetőséget biztosítani, idén viszont körülbelül 10 százalékkal több vállalkozót tudunk fogadni. Igyekszünk a helyet minél inkább a vásár követelményeihez igazítani; a kiállítók még tavaly kértek bizonyos változtatásokat, amelyeket figyelembe veszünk az idei kiállítás megrendezésekor. A szerző felvételei Idén mekkora érdeklődésre számítanak? Biztos vagyok benne, hogy nem kell keresni a kiállítókat inkább túljelentkezés lesz, és megtelnek a standok kiállítókkal. Mivel tavaly néhányan jelezték, hogy szívesen fizetnének, ha nagyobb bemutató területet kapnának, idén az ingyenes, 4 nm es standok mellett tervezzük kilenc 8 nm es, fizetős stand kialakítását is. Idén nemcsak a portékájukat, hanem a főztjüket bemutatók jelentkezését is várják, hiszen főzőversenyt is hirdettek a Nyitnikék keretein belül. Erre bárki jelentkezhet, vagy csak azok, akik kiállítanak? Mindenki jelentkezhet: családok, baráti társaságok, de az sem kizáró ok, természetesen, ha valaki kiállít a vásáron. Összesen csapatnak tudunk helyszínt biztosítani (ez még módosulhat a tûzrendészeti előírások függvényében). A PMKIK honlapján ( bárki jelentkezhet természetesen ingyen február 28-ig. A kiállítók regisztrációja Tavaly 110 kiállító mutatta be cégét és termékeit az Érd Arénában rendezett vásáron idén még több jelentkezõnek jut hely és lehetõség nak és a civileknek is hasznosak. A programokra visszatérve: idén is szeretnénk megrendezni a zenés felvonulást, aminek tavaly is nagy sikere volt, csakúgy, mint a divatbemutatónak, ami idén is a megnyitó része lesz. Tervezünk még fodrászversenyt, és több cég szervezne házi versenyeket, bemutatókat, díjazással. Újdonság az idén, hogy a vásáron kijelölünk (és berendezünk) majd egy helyet, ahol a vállalkozóknak lehetőségük nyílik saját cégük interaktív bemutatására, illetve a partnerekkel való megbeszélésre is. Ki finanszírozza egyébként az Érdi Nyitnikéket? Jelenleg két költségvállaló van: a PMKIK, illetve Érd MJV Önkormányzata. Most még nincsenek meg azok a szponzorok, akik amelyek hozzájárulnak anyagilag a vásár lebonyolításához, de természetesen várjuk jelentkezésüket. Számukra többféle hirdetési felületet is biztosítani tudunk, amit több ezer látogató lát majd, és a médián keresztül még több emberhez eljuthatnak. Minél több anyagi lehetőségünk van, annál több mindent tudunk mi is nyújtani a kiállításon. És egy utolsó kérdés: a kamara mit vár ettől az érdi vállalkozói seregszemlétől? Egyértelmûen sikert várunk tőle; azt, hogy hagyományteremtő rendezvény lesz, és egyformán kiszolgálja a látogatók és a kiállítók igényeit. Lehetőséget szeretnénk biztosítani azoknak a kisebb vállalkozásoknak, amelyeknek egyébként nincs módjuk bemutatkozni kiállításokon, vásárokon ezért is adjuk ingyen a standokat. Azzal, hogy a belépés is ingyenes, elősegítjük azt, hogy minél több család, látogató hétvégi programja lehessen. A tavalyi tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy a rendezvény nemcsak a nagyközönséget ismerteti meg a helyi cégekkel, hanem a vállalkozók is jobban megismerik egymást. Volt példa arra, hogy gyümölcsöző kapcsolat alakult ki cégek között a vásárnak köszönhetően. Összefogással sokkal könnyebb a vállalkozói lét, és tudják egymást segíteni a vállalkozások ennek a tavaly kiállítók számos jelét adták. A régi szemlélet, hogy konkurenciát lát egyik vállalkozó a másikban, már átalakulóban van. Ádám Katalin Felhívás bölcsõdei ellátásra való beíratásra Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az általa fenntartott bölcsődékben az alábbi beíratási időpontokat határozza meg: március 1. napjától március 16. napjáig munkanapokon 9 és 12 óra között A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv. 42. (1) bekezdése alapján a bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet 5. (6) bekezdése szabályozza az ellátás igénybevételének módját: (6) A bölcsődei igénybevételre irányuló kérelmet tárgyév szeptember 1. napjától történő felvételhez a szolgáltatást nyújtó intézmény vezetőjéhez kell benyújtani tárgyév március 1. napjától március 16. napjáig. Az intézmény vezetője a benyújtott kérelmekről legkésőbb tárgyév április 30. napjáig dönt. A határidőn túl benyújtott kérelmeket az intézmény vezetője előjegyzésbe veheti. Kérjük a szülőket, hogy hozzák magukkal a beiratkozáshoz: Másolatok: születési anyakönyvi kivonat TAJ kártya Lakcím kártya ( gyermeknek és szülőknek is ) ( Érd ) Családi pótlék határozat GYED - GYES határozat Munkáltatói és jövedelem igazolás mindkét szülőtől Házi gyermekorvosi igazolás ( három napnál nem régebbi ). Az igazolásnak tartalmaznia kell: A gyermek egészségi állapota alapján bölcsődében gondozható 15/1998. ( IV.30. ) NM rendelet Egészségügyi kiskönyv, oltási könyv. Érd Megyei Jogú Város polgármestere Adózási információk Tájékoztatjuk Tisztelt Adózóinkat, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló évi CXXVII. törvény módosítása nyomán január 1-jétől kezdődően bevezetésre kerül a helyi jövedéki adó. Azon személyeknek, akik pálinkafőzésre alkalmas berendezéssel rendelkeznek, a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést követő 15 napon belül kell bejelentést tenni a lakóhelyük szerinti önkormányzati adóhatósághoz. A bejelentésnek tartalmaznia kell a magánfőző nevét, személyi adatait, lakcímét, adóazonosító jelét, a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés időpontját, a desztillálóberendezés ûrtartalmát és tárolásának, használatának helyét, ha az eltér a magánfőző lakcímétől. A bejelentéshez szükséges nyomtatvány letölthető a kapcsolatos ügyek/2015-ös adóév webhelyről. A magánfőző az előállított magánfőzött párlat utáni adóbevallási és adófizetési kötelezettségét a tárgyévet követő év január 15-ig (első bevallás ) együtt teljesíti a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. Ha a magánfőző nem állított elő tárgyévben magánfőzött párlatot, akkor nem keletkezik tárgyévre vonatkozóan adóbevallási kötelezettsége. Az előállított magánfőzött párlat átalányadója évi 1000 forint, amelyet a magánfőzőnek kell megfizetni az önkormányzat által vezetett jövedéki számlaszámra. Érd Megyei Jogú Város Adócsoportja

10 10 Érdi Újság XXV. évfolyam, február 19. Szülõk-nevelõk az Érdligetiben, a Gárdonyiban, jelmezek a Mórában Itt a farsang, állt a bál, keringõzött a kanál A múlt hét végén is több helyszínen mulathattak városunkban a farsangozók. Egyebek között az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületében, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban és az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolában is. A mûsort megnyitó keringõt az Érdligeti nyolcadikosai mutatták be Mivel már hetek óta egymást követik a farsangi bálok városunkban, talán nincs is olyan lakosa Érdnek, aki ne venne részt legalább egy farsangi mulatságon. Ha másként nem, akkor szülőként biztosan nem hagyja ki azt a bált, amit gyermeke iskolájában szerveznek, mert ezeket a rendezvényeket az önfeledt szórakozás mellett az adománygyûjtés is jellemzi, amivel egy egy cél megvalósításához kerülhet közelebb az intézmény. Az Érdligeti Általános Iskola is a múlt szombaton tartotta meg a hagyományos szülők nevelők bálját, amit a korábbi alkalmakhoz hasonlóan a Mátyás Király Alapítvány szervezett, de természetesen a diákok és a pedagógusok is tevékeny részt vállaltak abban, hogy a rendezvény programjai ezúttal is felejthetetlen élményt jelentsenek a szülőknek. A zsúfolásig megtelt zsibongóban Vargáné Balogh Erika, az iskola igazgatója és az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a bál résztvevőit. Közölte: nagy örömére szolgál, hogy ebben az esztendőben is rengeteg szülő tett eleget meghívásuknak, és köszönetet mondott azoknak, akik tevékenyen részt vettek a szervezésben, és segítették a bál sikerét. Ezt követően a nyolcadikosok csodaszép keringő koreográfiájával kezdetét vette az a másfél órás mûsor, amelyben az iskola tanulói jobbnál jobb produkciókkal kápráztatták el a szülőket. Láthattunk-halhattunk ebben a programban nagyszerû versmondót, volt vidám bajor sörtánc, de még különleges, élő marionett bábokat is mozgattak. A folytatásban káprázatos akrobatikus táncprodukciókat mutattak be a Masters Tánccsoport legkisebb, legsikeresebb bajnokai, csodálatos duettet énekelt egy anyuka a kislányával, de a klasszikus muzsika képviselői is elbûvölték a közönséget rövid csellójátékukkal. Természetesen a farsangi bohóckodás sem maradhatott ki a mûsorból: a nyolcadikosok Hat-tyúk tava tánckoreográfiája és a negyedikesek macska egér, illetve egér-macska kergető produkciója osztatlan derültséget keltett a nézők soraiban, de még ezt is tudták fokozni szervezők! Kiderült ugyanis, hogy a képzeletbeli pódiumra meglepetés vendégek érkeznek: Boros Csaba, a Repulic együttes frontembere egy alkalmi, eddig soha nem látott formációval érkezett, és olyan Republic dalokat is elénekelt az iskola bálján, amelyek eddig még nem hangzottak el nyilvánosan, ugyanis ezek az együttes készülő, hamarosan megjelenő, Rajzoljunk álmokat címû, új zenei albumán szerepelnek majd. Történelmi pillanat részesei voltak tehát az Érdligeti iskola báljának résztvevői, mert Boros Csaba itt énekelte el először közönség előtt a Sebek a szívemben és a Hó és sár, valamint a címadó Rajzoljunk álmokat címû dalt. Persze, a búcsú ének, a Ha itt lennél velem címû, jól ismert Republic-szám refrénjét már mindenki együtt énekelte az alkalmi trióval. Mindez több volt, mint kedvcsináló a szülők-nevelők önfeledt mulatságához, annál is inkább, mert a mûsort záró, keringőző nyolcadikosok a felnőtteket is táncba hívták, s így máris kezdetét vette a hajnalig tartó farsangi mulatozás, amit csak a vacsora elfogyasztásának idejére függesztettek fel a bálozók. Vargáné Balogh Erikától, az Érdligeti iskola igazgatójától aki egyben a bált szervező Mátyás Király Alapítvány kuratóriumának elnöke is megtudtuk: az alapítvány azért jött létre évekkel ezelőtt, hogy támogassa és segítse azt a törekvést, hogy az Érdligeti Általános Iskola tanulói minél szebb, biztonságosabb tanulói környezetben, a legjobb feltételek mellett tanulhassanak. Az alapítvány többek között támogatja a tehetséggondozást, a sport- és kulturális versenyeket, a közösségi és szakmai programokat is. Mindezek érdekében igyekszik szponzorokat és támogatókat is bevonni ebbe a munkába. A bálok bevételeit is mindig egy egy konkrét cél megvalósítására fordítják. Ebben az esztendőben az iskola mindkét épületének udvarán 2013-ban létrehozott sportpálya és játszóudvar további fejlesztését szeretnék megvalósítani. Egyrészt szeretnék megépíttetni a hiányzó kerítést, amely a diákok számára biztonságosabbá teszi az iskola szabadidős tevékenységeit, és egy mobil színpad beszerzését is célul tûzték ki, amely mind a szabadtéri, mind a beltéri közösségi programokat szolgálná. Mivel idén is több száz résztvevője volt az Érdligeti iskola farsangi báljának, szinte biztosra vehetjük, hogy az említett nemes célok megvalósításának nem lesz akadálya. B. E. * Negyedik alkalommal rendezte meg jelenlegi falai között a szülők-nevelők bálját az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium. Idén is mûsorral indult a hajnalig tartó rendezvény; az iskola diákjai, a szülők és a tanárok mellett vendég fellépők is megtisztelték a bálozókat: Problémát jelent a csendes hangok észlelése? A szerző felvétele kaleidoszkóp Horváth Evelin operaénekes, a MASTERS SE, az Érdi Torna Club és a Bonton Táncegyüttes. Idén először a bál nyitótánccal kezdődött, amit a nyolcadikosok adtak elő, egyik osztálytársuk koreográfiája alapján. Több tehetséges diák is bemutatkozott ezen az estén énekkel, tánccal, verssel, vagy éppen a dobot verve. A szülők is kitettek magukért: az anyukák produkciója nagy siker volt érdemes megemlíteni, hogy a számot Nagy Tamás, a NOX együttes volt koreográfusa tanította be; ő volt egyébként a bál házigazdája is. A mûsor a tanárok különleges, több stílust magában foglaló vidám táncával zárult, és következhetett a mulatság, no meg a vacsora. De aki azt hiszi, hogy a bál célja csupán a vigasság volt, az nagyon téved ahogy Pintérné Bernyó Piroska igazgató fogalmazott köszöntőjében: a szülők és a pedagógusok a gyerekek érdekében azt az áldozatot hozzák, hogy egy jót mulatnak, a bevételt pedig arra fordítják, hogy a diákoknak valami pluszt nyújtsanak. A tavaly befolyt összeget a könyvtár átalakítására, illetve új hangosításra költöttük; az idei célról később döntünk majd mondta az igazgatónő, kiemelve: fontosnak tartja azt is, hogy olyan alkalmakat teremtsenek, amikor a pedagógusok kötetlenebb viszonyban lehetnek egymással és a szülőkkel. Ezt minden bizonnyal a szülők is fontosnak érezték, hiszen körülbelül százötvenen jöttek el a Gárdonyi iskola báljára, amit egyébként szülői munkaközösség rendezett amiért Pintérné Bernyó Piroska külön köszönetet is mondott. Szeretném kiemelni és megköszönni a szülők munkáját, hiszen a vacsora megszervezésétől a dekorációig mindent az SZMK intézett. A tantestület pedig a jó hangulatot, a kötetlen légkört nyújtja zárta szavait az igazgatónő. A Gárdonyi iskola két tanulója, Karlovics Levente és Fónagy Zoltán, dobbemutatóval léptek színpadra L? Limitált széria! CSAK Ft MiNi Amikor elmesélem a környezetemben, hogy hanger sít t hordok, mindenki meglep dik, annyira észrevehetetlen, nagyon szeretem, megkönnyíti a környezetemmel való kommunikációt! Kiemelt AKCIÓ! Két héten keresztül 1 CSOMAG ELEMET AJÁNDÉKBA ADUNK! Hallja meg a világot a legdiszkrétebb módon, a legolcsóbban! Igény esetén térítésmentesen megvizsgáljuk hallását is! A szerző felvétele A szülők nemcsak a szervezésben segítettek, hanem rengeteg tombolatárgyat is felajánlottak. Mint Ivánszkiné Fintor Ágnes, az SZMK vezetője lapunknak elmondta: a szülőknek, illetve a támogatóknak köszönhetően közel félmillió forint értékû tombolafelajánlás gyûlt össze, így meg tudták oldani, hogy szinte mindenki nyereménnyel mehessen haza a bevétel pedig az iskolát gazdagítja. Nemcsak a bálozók, hanem a házigazda is jól érezte magát ezen az estén. Nagy Tamás, aki a szülők táncát betanította, úgy fogalmazott: a közel egy éves közös munka folyamán baráti kapcsolat alakult ki közte és a szülők, valamint az iskola vezetése között. Úgy vettem észre, ez nem egy átlagos iskola: itt közösség van, és mindent egymásért csinálnak. Ez nagyon ritka ebben a mai rohanó világban vélekedett a koreográfus. Á. K. * Nevetéstől volt hangos múlt pénteken az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola is, ahol a péntek 13. nagyon is szerencsés napnak bizonyult: ekkor tartották a jelmezbált, amire már régóta készültek tanárok, diákok egyaránt. Nemcsak azért várták nagyon a gyerekek ezt a napot, mert módjukban állt egy kicsit kibújni a bőrükből, hanem azért, mert az osztályok is bemutatkoztak egymásnak egy egy zenés, táncos, gyakran mulatságos produkcióval. Mesejelenetek, rövid történetek elevenedtek meg az előcsarnokban: fátyolt lengettek a szerelmes szultán háremhölgyei, megmutatta magát a fekete macska bandája, dühös madarak (Angry Birds) repkedtek, és tanúi lehettünk az ősemberek étekkészítő rituáléjának, és hatalmas sikert arattak a női divatbemutatót tartó hatodikos fiúk is hogy csak párat említsünk az osztályok produkciói közül. Nem maradhatott el a nyitótánc sem, amelyben felső tagozatosok vettek részt köztük keringőzött egy siket fiatalember is Iskolánknak van táncszakköre, de a nyitótáncban olyan gyerekek szerepeltek, akik nem szakkörösök. Voltak köztük autisták és egy siket tanulónk is mondta lapunknak a jelmezes bemutatót követően Ormai Jánosné Éva gyógypedagógiai asszisztens, a táncszakkör vezetője, hozzátéve: nehéz volt rábeszélni a gyerekeket a keringőre, de a próbákat már nagyon A szerző felvétele élvezték. Odafigyeltek a társaikra és segítették egymást hangsúlyozta a tanárnő, aki úgy tapasztalja, hogy az összpontosítás, az egymásra figyelés, a tánc láthatóan javítja a koordinációt, ráadásul kikapcsolódás és örömforrás a tanulásban akadályozott, sajátos nevelési igényû gyerekeknek. A tánc boldogságot, szabadságérzetet és sikerélményt ad. A keringőre való felkészülés nem volt egyszerû, főleg, hogy nem kör-, hanem páros táncról volt szó, de végül nagyol jól sikerült. A többi osztály is nagyon élvezte az előkészületeket; a jelmezeik előállításában is aktívan közremûködtek, ahogy a tanári kar is: mindenki behozta otthonról, amit tudott, vágtunk, varrtunk mondta Ormai Jánosné. A Móra iskola táncszakkörösei, mint háremhölgyek, nagy sikert arattak Nemcsak jelmezekkel és tánccal készültünk egészítette ki az elmondottakat Dombainé Bokor Mária igazgatónő, a farsang hetében fánkot sütöttünk a gyerekekkel és feldíszítettük az iskolát. Természetesen ma, a jelmezbál napján is fánkot kaptak a diákok az ebédhez, a közétkeztető jóvoltából. Tombolát is rendeztünk, amelyen mindenki nyert, és volt zsákbamacska is tette hozzá az igazgatónő, aki beszámolt egy különleges színházi produkcióról is, amiben az iskola diákjai szerepelnek majd. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően a Dizseri Tamás Habilitációs Központ fogyatékos fiataljai, pár Móra iskolás gyerek részvételével, előadják majd a Brémai muzsikusokat. Az előadásban közremûködnek a Magyar Cirkusz és Varieté diákjai, valamint Bolyki Balázs énekes is. A jótékony célú előadást május végére tervezzük, helyszíne a Szepes Gyula Mûvelődési Központ lesz. Reméljük, minél több család eljön majd, és a jegy árával támogatja a Habilitációs Központ mûködését zárta szavait az igazgatónő. (ádám) Jelentkezzen be nálunk, ingyenesen hívható vonalunkon, 06-80/ minden hétköznap 8:00-16:30 óráig! Az ajánlat február 28-ig, vagy a készlet erejéig tart. INGYEN HÍVHATÓ INFORMÁCIÓS VONAL 06-80/

11 XXV. évfolyam, február 19. kaleidoszkóp Érdi Újság 11 Jó hangulatú fõpróba a mûvelõdési központ színpadán Finisben a II. Érd Szépe választás Vasárnap volt a II. Érd Szépe fõpróbája a Szepesi Gyula Mûvelõdési Központban. A lányok most szembesültek igazán a verseny légkörével, tudatosult bennük, hogy egy éles és komoly versenyhelyzet elõtt állnak. A mozgáskultúra elsajátítását Tórizs Hajnalka versenyigazgató koordinációja mellett Horváth Bianka Cecília, a Zema ékszer profi modellje segítette, a kiváló fotókat pedig amelyekkel írásunkat is illusztráltuk - ezúttal is Benecz Róbert fényképész készítette. A döntõsök alázattal, szépen vették az akadályokat, csak egy-két kopott cipõsarok árulkodik a több mint hét órás készülõdésrõl. A versenyzők a vágyaikat fogják papírra vetni, és egy kapszulába bezárni, hogy majd öt-tíz-tizenöt év elteltével, az akkor már sokadik Érd Szépe választáson kinyithassák, és újra elolvashassák. A döntősök így megtudhatják, miként motiválta és befolyásolta életüket ez a nem mindennapi vetélkedés. A szépségverseny döntősei és a gálaestre jegyet váltók döntő után a Club Spatenben ünnepelnek, és pihenik ki a verseny izgalmait. Gájász Enikő Tórizs Hajnalka versenyigazgató ezúttal is karmesterként vezényelte a versenyzõk mozgását, színpadi megjelenését A mozgások, fordulások gyakorlása, itt még csoportosan Fotók: Benecz Róbert A főpróba fegyelmezetten, ám jó hangulatban zajlott. A szervezők kiváltképpen figyelnek a versenyzőkre, hogy az összes lány komfortosan érezze magát. Nagyon fontos, hogy nálunk minden versenyző egyenrangú, senkivel sem teszünk kivételt, így számunkra lényeges, hogy minden lány jutalomban részesüljön. A professzionális sminktől és fodrásztól kezdve az egyedi ruhákon át teljes körû hátteret biztosítunk a lányoknak, mindent megteszünk azért, hogy jól érezzék magukat, és kellemes emlékekkel távozzanak a versenyről vázolta a szervezők szándékait az Érdi Újság számára Tórizs Hajnalka, a verseny igazgatója. A törődés a verseny után sem marad abba; a II. Érd Szépe döntősei a gála után február 28-án egy egész napos kényeztetésen vesznek részt a Diamond Fitness & Wellness vendégeként. A verseny fellépőinek listáján örömmel fedezhettük fel a nemzetközi ismertségû Gloria Singerst, a zsûri tagjai között pedig Csomor Csilla színmûvésznőt köszönthetjük. A gála rangját jelzi, hogy ismét megtiszteli részvételével a rendezvényt Aradszki András országgyûlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, mint a verseny fővédnöke. A verseny régiós jellegéből adódóan várhatóan a környező települések polgármesterei is jelenlétüket teszik. Bada Zoltán, a verseny megálmodója fontosnak tartja az ökotudatosságot, így tervei között szerepel, hogy a Föld Napja tiszteletére a nívós esemény után a városban elültesse a verseny életfáját. Ez a különleges fa így együtt növekedhet a szépségversennyel, és annak népszerûségével. Az Érd Szépe kreátora nagy reményekkel tekint a jövőre, a gála részét képezi egy időkapszula elrejtése is. A rövid próbaszünetben jólesik a pihenés A szusszanásnyi leülés közben jut idõ egy kis szöveges képzésre

12 12 Érdi Újság XXV. évfolyam, február 19. mozaik Megtartották a Kazinczy-verseny területi fordulóját a Gyermekkönyvtárban A Szép Magyar Beszéd érdi vetélkedõje Az igénytelen, nyegle és csúnya szavakkal teletûzdelt beszéd nemcsak lehangoló, de saját magát is minõsíti vele, aki használja. Anyanyelvünk hatalmas kincs, amit bár tudjuk, folyamatosan változik és megújul õriznünk és ápolnunk kell. Ennek érdekében alapította a Kazinczy-díjat annak idején Péchy Blanka érdemes mûvész. Érden is minden évben megtartják a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd tankerületi döntõjét, amelynek gyõztese majd a regionális fordulóban folytathatja a versenyt. Nem volt egyszerû a zsûri (Bognár Nándor, Dózsa Lajos, Nida Judit) és a közönség elé kiállni, de akik eddig eljutottak, kiválóan megoldották ezt a feladatot Idén is a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára adott otthont a Kazinczy Szép Magyar Beszéd elnevezésû verseny területi fordulójának, amelyen az Érdi Tankerülethez tartozó iskolákból összesen tizennyolc diák vett részt. A vetélkedő a korábbiakhoz hasonlóan, idén is két korcsoportban zajlott, így külön-külön az Ismét pálinkafõzõ verseny lesz Érden, a Vigadóban A környékrõl is várnak párlatokat Idén is megrendezik a pálinkafõzõ versenyt az Érdi Vigadóban, február 28-án. A jeles eseményen kezdõ, vállalkozó szellemû polgárok és már jártasabb, akár profi fõzõmesterek férfiak és nõk, fiatalok és idõsebbek egyaránt indulhatnak hungarikumnak számító párlatukkal. Az érdiek mellett a környezõ településekrõl érkezõkre is számítanak a versenyen, ahol a remek hangulat és a verseny izgalma mellett a gyõztes akár az országos rendezvényre, a Gyulai Pálinkafesztiválra is továbbjuthat. A jelentkezõk február én 10-tõl 18 óráig nevezhetnek. Az Érdi Vigadó garantáltan nem marad csendes február 28-án délután 17 órától, mivel megtöltik mindazok, akik megmérettetni kívánják nem csak magukat, de házi készítésû pálinkájukat is emellett természetesen bárkit örömmel látnak, aki kicsit több információt szeretne szerezni a pálinkafőzés rejtelmeiről, vagy éppen csak szurkolni érkezett az valamelyik versenyzőnek. ötödik és hatodik évfolyamosok, valamint a hetedik és nyolcadik évfolyamosok álltak a zsûri elé. A versenyzőknek egy nehezebb és egy könnyebb feladatot kellett megoldaniuk. Utóbbi egy szabadon választott rövidebb szöveg, írásmû, vagy részlet felolvasása volt, amit a vetélkedőre készülve természetesen jó alaposan begyakorolhattak, Nem kell aggódnia annak sem, aki esetleg most kóstolt bele ebbe a tudományba legelőször, hiszen a már profinak számító, rutinos főzőmestereket és a kezdő indulókat külön osztályozzák. Mint a rendezvényt megelőző sajtóbeszélgetésen Borsitzky Kálmán, a Vigadó vezetője elmondta: minden indulónak félliternyi, egyedi jelszóval ellátott és megnevezett nedût kell Borsitzky Kálmán: A zsûri egy hetet kap arra, hogy kiválassza a legkiválóbb pálinkákat Fotók: Velicsek László ám a kötelező szöveg amely mindenki számára ugyanaz volt ismeretlen szövegként került eléjük, hiszen azt a zsûri a helyszínen választotta ki. A szöveg átolvasására és megértésére rövid idő állt rendelkezésükre, mivel egyebek mellett az volt a cél, hogy kiderüljön, hogyan állnak helyt a felolvasásban, ha ismeretlen mû kerül eléjük. A pálinkafõzõ versennyel kapcsolatos tudnivalókat sajtóbeszélgetésen ismertették a helyi sajtó képviselõivel A szerző felvételei A háromtagú bíráló bizottság tagjai (Nida Judit a Zenei Könyvtár vezetője, Bognár Nándor, az Érdi Újság főszerkesztője és a zsûri elnöke: Dózsa Lajos, a Kós Károly Szakképző Iskola magyar-történelem szakos tanára) ezúttal az 5-6. osztályosoknak az Andorás vitéz, a 7-8. évfolyam részére pedig Dóra Zoltán: Csúnyán beszélnek címû mûvet választották kötelező feladatul. Utóbbiban az igénytelen, nyegle, és főként a csúnya, trágár szóhasználat ellen emelte fel a szavát a szerző. Jogosan, hiszen napjainkban is elég gyakran megüti, sőt, bántja a fülünket az olyan szégyenteljes párbeszéd, amikor több trágár töltelékszó hangzik el, mint amennyi értelmes kifejezést hallanánk a beszélgető felek részéről. A Kazinczy-verseny elsősorban az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását hívatott szolgálni. Az Érden február 11-én megtartott területi forduló kezdetén még kaptak néhány jó tanácsot a diákok. Dózsa Lajos arra hívta fel a figyelmüket, hogy szövegszerûen, tisztán olvassák fel, ami előttük van, de vigyázzanak az artikulációra, meg arra is, hogy ne legyen túl hangsúlyos a szavak alakítása, formálása, mert az nem hat természetesnek. Bognár Nándor pedig azt hangsúlyozta: aki megérti a szöveget, és tudja, hogy mit olvas, annak a hallgatósága is ugyanazt érti majd, amit a szöveg mondani szándékozik. A zsûri tehát világossá tette: nem színészi produkciót, hanem értelmes szö- leadnia a nevezéskor, minden egyéb információ közlése nélkül, mivel ennek kitalálása a zsûri feladata lesz a továbbiakban. A párlatok ezek például a készítési alapanyagok alapján lesznek besorolva a különböző kategóriákba, majd egyenként egy sorszámot kapnak, amelynek alapján azonosíthatók lesznek a versenyen. A főzés során az alapanyagok megválasztásának szinte csak a fantázia szabhat határt, és gyakran a legmerészebbnek tûnő vállalkozásokból születnek a legjobb végeredmények tavaly például a banán-pálinka kapott rangos helyezést. A pontozó zsûrinek csaknem egy hete marad, hogy kiválaszthassa, és a versenyen kihirdethesse a győztes pálinkát aminek készítője a dicsőség mellett elkölthet egy ajándék vacsorát a Vigadóban, előre láthatólag részt vehet egy külföldi kiránduláson és a fő támogatók még a híres-neves Gyulai Pálinkafesztivál nevezési díjának 30%-át is állják számára. Így tehát egy remek lehetőség kaphat arra, hogy kamatoztassa tehetségét és remekmûve akár országos hírnévre is szert tegyen. A fődíj mellett számos más elismeréssel is jutalmazzák a versenyzőket, akik nemcsak a pálinkakóstolásnak köszönhetően garantáltan egy kiváló hangulatú estét tölthetnek el. Az esemény fővédnöke maga Érd város önkormányzata és Simó Károly alpolgármester. A verseny, amellett, hogy remek lehetőséget kínál kezdőknek és haladóknak egyaránt tudásuk bemutatására, egyben közelebb is hozhatja Érdet és térségét egymáshoz egy részben kulturális esemény keretében, sőt, akár országos szinten is főleg, ha például éppen egy érdi lakos válhatna majdan a gyulai vetélkedés győztesévé Faiszt Nóra A regionális versenyen az elsõ helyezést elérõ Fodor Enikõ képviseli majd az Érdi Tankerület iskoláit Az 5-6. évfolyam csoportjában Szalma Luca lett elsõ vegolvasást várnak el a versenyzőktől, amit ők többé-kevésbé teljesítettek is, bár a rangsor végül elárulta, kinek van szüksége még gyakorlásra, csiszolgatásra. A zsûri alapvetően a bátor, jól hallható előadásmódot várta el a versenyzőktől, akik miután sikeresen vették az első és nehezebb akadályt, azaz a korántsem könnyû, ismeretlen szöveg felolvasását a második feladatot már jóval egyszerûbben és magabiztosabban megoldották, hiszen ekkor már a számukra jól ismert, begyakorolt mûvel rukkolhattak elő. A zsûri pedig a két szereplést együtt értékelte. Pontozta egyrészt a felkészültséget, másrészt pedig a rutinra és a tehetségre, rátermettségre is odafigyelt. Bognár Nándor a verseny végén a szép magyar beszéd fontosságát kiemelve arra figyelmeztetett, hogy aki a beszédében kevés szót használ és igénytelenül fejezi ki magát, egy idő után a gondolatai is ilyenek lesznek: primitívebbé, alacsonyabb rendûvé válnak. Pedig a magyar nyelv gyönyörû és hatalmas a szókincse, érdemes elmélyülni benne, és foglalkozni vele. A Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny területi fordulójának eredményei a következők: a regionális fordulóba csak egy diák juthatott tovább, ő a zsûri döntése alapján az első helyezést elérő Fodor Enikő, aki a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikos tanulója, felkészítő tanára pedig Tóth Ágnes. Ezt a fordulót Kisújszálláson rendezik, április én. Ebben a korcsoportban (7-8. évfolyam) a második helyezésen ketten osztoztak, egyikük Andó Bíborka 8. osztályos tanuló (a százhalombattai Arany János iskola diákja), a másikuk pedig Szalma Luca 7. osztályos tanuló (érdi Kőrösi iskola). Harmadik lett Sinkó Eszter, az érdi Kőrösi iskola nyolcadikosa, míg dicséretben részesült Lázár Bálint (Érdligeti iskola) és Szabó Péter (érdi Kőrösi iskola). Az 5-6. évfolyam eredményei: első helyezést ért el az ötödikes Szalma Borka (érdi Kőrösi iskola), második lett Székács Rebeka (érdi Vörösmarty gimnázium, 6. osztály), a harmadik helyezést megosztva kapta a két ötödikes diák, Lenky Péter (Bálint Márton iskola, Törökbálint) és Valernovics Ágnes (Zimándy Ignác iskola, Törökbálint). Bálint Edit A Szép Magyar Beszéd versenyzõi és felkészítõ tanáraik izgatottan várták a zsûri eredményhirdetését

13 XXV. évfolyam, február 19. sport Érdi Újság 13 Magyar Kupa: a legjobb négy között, EHF-Kupa: benn a negyeddöntõben Kupatovábbjutások hete Az ÉRD Schatzl Nadine-nal a soraiban magasra szállt a Magyar Kupában Páratlan siker volt Szombathelyen a Magyar Kupa negyeddöntőjébe jutás, ám páratlan siker kapujában állt az ÉRD is, amely a honi kupasorozatban eddig rendkívül komoly pechszériát bemutatva, minden alkalommal a négyes döntőig vezető úton találkozott már a Győr-Ferencváros páros valamelyikével. A Haladást a nyolcaddöntő sorsolásánál ugyan segítette mázli, a negyeddöntőben viszont már tényleg hatalmas szerencse kellett volna, hogy a másik fennmaradó, alacsonyabb osztályú Kecskemétbe fusson. A szombathelyiek ráadásul a sérülésekkel is igencsak cudarul álltak, négy játékosuk, a csapatkapitány Jámbor Réka, a kapus Márkus Dalma, valamint Győrffy Réka és Szecsődi Vivien sem volt bevethető. Pukler Glória góljával indult a mérkőzés, amelynek első perceiben a Haladás lelkes és bátor játékot mutatott be. Katarina Krpezs góljaira rendre válaszolgatott a hazai csapat. Bő tíz perc elteltével kezdett érezhetően sok lenni az addig látott iram a Haladásnak, a többszöri labdavesztést a vendégek gyors lábú szélsői rendre kihasználták. A nyolcgólos előnynyel az érdemi kérdéseket gyakorlatilag lerendezte a nagyobb tudású érdi együttes, a Haladás pedig küzdött tovább becsülettel. A második félidőben a félidei különbség állandósult és szerepet kaptak az érdi fiatalok is. Szara Vukcsevics amolyan lökésen bal kézzel is betalált, a Haladás pedig igyekezett elkerülni a számolást. Az utolsó percekre azonban már nem maradt muníció a hazai támadásokban, az ÉRD a mérkőzés végén válasz nélkül maradt négy találatával állította be a végeredményt. A Haladás becsülettel harcolt, míg Szabó Edina alakulata végig kontrollálta a mérkőzést, lélekben már készülhetett nemzetközi találkozóira, és első csapatként jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Haladás VSE - ÉRD (9-17) Szombathely, Haladás Munkacsarnok, 500 néző Játékvezetők: Haraszti Kinga, Nachtmann Brigitta Haladás: Simona Hajduk, Tömő Alexandra (kapusok), Pukler Glória 8 (3), Csire Fanni, Bolfán Nikolett 2, Mayer Maja 1 (1), Doncsecz Dorina 1, Debreczeni Luca, Mórocz Alexandra, Gerencsér Zsófia, Szendrei Barbara 1, Császár Zsófia 4, Gaylhoffer Ildikó, Pados Mónika 4 Vezetőedző: Bölöni Roland ÉRD: Janurik Kinga, Oguntoye Viktória (kapusok), Schatzl Nadine 4 (1), Kovács Anna 4, Szara Vukcsevics 2, Szekeres Klára 1, Kisfaludy Anett 4, Klivinyi Kinga 3, Pálos-Bognár Barbara 1, Mariama Signate 1, Jekatyerina Kosztjukova 3, Katarina Krpezs 8 (3), Takács Kitti 1, Mester Nóra, Nick Viktória Vezetőedző: Szabó Edina Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4 Kiállítások: 4, ill. 10 perc Ha már a Magyar Kupában sosem tapasztalt magasságokban jár az ÉRD, rögtön jöhetett az újabb mérföldkő az eddigi próbálkozások alkalmával a végállomást mind az EHF Kupában, mind a KEK-ben a nyolcaddöntő jelentette. A spanyol ellenfél, a Gran Canaria belement a pályaválasztói jog feladásába, így a magyar együttes egy hétvége alatt dönthetett a továbbjutás sorsáról. A szigetlakók legismertebb játékosa kétség kívül a decemberi, hazai rendezésû Európa-bajnokságon a spanyol válogatottat ezüstéremig vezető kapus, Silvia Navarro volt, aki a Valcea csődje miatt, 2013-ban igazolt haza Spanyolországba. Jelena Grubisic sérülése miatt nemrég a Győri Audi ETO KC célkeresztjébe került, ám végül a Rába-partiak a norvég Kari Aalvik Grimsböt igazolták le a posztra. A jó híre tehát megelőzte a spanyol kapust, aki azért az elejétől bizonyította képességeit, de a hetek óta remek formában szereplő Janurik Kinga sem tétlenkedett. Katarina Krpezs a nemzetközi színtéren is hozta gólerős és agilis játékát, hetesével pedig először volt a mérkőzésen kétgólos különbség, a szerb szélső duplája ráadásul emberhátrányban született. Silvia Navarrót egyre többször hozták társai kiszolgáltatott helyzetbe, amelyekben a kapus sem tehetett csodát, megszaporodtak a könnyû gólok. Klivinyi Kinga átlövései is pontosabbak lettek, háromgólos sorozatát végül egy kiállítás törte meg. A spanyolokat főleg Maria Lujan és Melania Falcon tartotta versenyben, illetve az első félidő hajrájában kapott kettős emberelőny, amelyet alaposan kihasznált a Gran Canaria. Carmen Toscano jóvoltából ra jött fel a vendégcsapat, így jóval elégedettebben mehetett az öltözőbe. Ugyan érezhető volt a tudásbeli és sebességbeli különbség az ÉRD javára, a Gran Canaria a hosszú lefolyású támadásainak pontos befejezésével, valamint a mérkőzés ritmusának megtörésével átmenetileg lélektani fölénybe került és a második félidő elején Melania Falcon egalizált. Az ÉRD kezdhette elölről előnye kiépítését, valamint fölénye megszerzését, neki is látott becsülettel a hazai csapat. Első lépésként Mariama Signate vezetésével újra rendkívül szilárd lett a magyar együttes védekezése, így pedig alkalmanként hiba is csúszhatott a támadások befejezéseibe, szépen lassan ismét elkezdett nőni a különbség. A spanyolok továbbra is a hosszú támadásaikkal operáltak és az utolsó negyedóra küszöbén még egyszer minden tudásukat összeszedték. Az ÉRD azonban kiállta a próbát és a hajrát már egyértelmûen dominálta, Kovács Anna a legjobbkor villant, valamint Schatzl Nadine is pontosabban célzott. Janurik Kinga továbbra is halmozta a védéseket, Klivinyi Kinga pedig hidegvérrel értékesítette helyzeteit. Az utolsó tíz percben hiába próbálta meccsben tartani csapatát Silvia Navarro, folyamatosan jöttek a felépített és befejezett érdi támadások. Kisfaludy Anett megszerezte hatodik találatát, amivel nyolc perc alatt megduplázták négygólos előnyüket az érdiek és ezt a különbséget már nem engedték csökkenni a hátralévő időben. Az ÉRD átmeneti rossz periódusait végül abszolút feledtette a hajrában és az első meccs után kiváló helyzetbe hozta magát ÉRD Rocasa Gran Canaria ACE (14-13) Érd, Városi Sportcsarnok, 1500 néző Játékvezetők: Maike Schilha, Tanje Schilha (németek) ÉRD: Szvetlana Gridnyeva, Janurik Kinga, Oguntoye Viktória (kapusok), Schatzl Nadine 4 (1), Kovács Anna 3, Szara Vukcsevics, Szekeres Klára, Kisfaludy Anett 6, Klivinyi Kinga 7, Pálos-Bognár Barbara 1, Mariama Signate, Jekatyerina Kosztjukova, Katarina Krpezs 9 (1), Takács Kitti, Mester Nóra, Nick Viktória Vezetőedző: Szabó Edina Gran Canaria: Adriana Gonzalez Pena, Silvia Navarro Gimenez (kapusok), Maria Lujan Suarez 4 (1), Melania Falcon Gonzalez 6, Almudena Rodriguez Rodriguez 4, Carmen Toscano Sanchez 2, Alba Albaladejo Sanchez, Davinia Lopez Hernandez 2 (1), Haridian Rodriguez Hernandez 2, Yoselin Alvarez Hernandez, Tiddara Trojaola Cabezudo 1, Maria Gonzalez Mendez 1 Vezetőedző: Paco Santana Guzman Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2 Kiállítások: 10, ill. 4 perc A fiatal érdi játékosok mindegyike (a képen: Nick Viktória) kivette részét a biztos továbbjutásból A lehengerlõ Katarina Krpezst a vele szemben álló klasszis, Silvia Navarro sem zavarta a gólszerzésben Nem volt ajánlatos Klivinyi Kinga útjába állni, a válogatott balátlövõ összesen 14 gólig jutott a párharcban Természetesen a második felvonást is le kellett játszani, hivatalosan vendégként. Hamar megszületett Pálos-Bognár Barbara gólja, és idejekorán elkezdett nőni az érdi előny is. Szabó Edina együttese emberhátrányban sem illetődött meg, Kovács Anna pedig jelezte, ez már egy új nap új meccse, amelyen sokkal jobb formát fogott ki. Az érdiek nyitott védekezése megzavarta a Gran Canariát, amely tanácstalanul támadott és már az első tíz percben időt kellett kérnie Paco Santanának. Oguntoye Viktória állt be az ÉRD kapujába a 9. percben, majd rögtön emberhátrányban kellett volna megmentenie csapatát a góltól, ám Tiddara Trojaola találata után megakadtak a szigetlakók. Hét percen keresztül képtelenek voltak bevenni Oguntoye Viktória kapuját a spanyolok, az ÉRD viszont nem szembesült eredménytelenségi problémával, sőt, Kovács Anna, Klivinyi Kinga és Katarina Krpezs rendre pontosan fejezte be akcióit. Az első félidő derekára megszerzett jelentős előny birtokában végleg eldőlt a továbbjutás, Klivinyi Kinga pedig továbbra is villogott, megállíthatatlannak bizonyult. Maria Lujan szinte egyszemélyes támadógépezetként mûködött, csapatsportokban pedig ez sosem előnyös. Szabó Edina bátran bevethette a fiatalokat is, Jekatyerina Kosztjukova is megkezdte a gólgyártást. Klivinyi Kinga ezúttal egy félidő alatt lőtt annyit, mint egy nappal korábban, Kovács Anna pedig már túl is szárnyalta azt a gólmennyiséget. Az első felvonáshoz képest szembetûnő volt az ÉRD sebességfölénye. Megerőltetés nélkül játszott a magyar bajnoki bronzérmes, Kovács Anna úgy szerezte góljait egymás után, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A hajrában Takács Kitti kihasználta az esélyeit, majd kis híján az időközben visszatérő Janurik Kinga is szerzett egy egészpályás gólt. A második félidőben végig ott volt a levegőben, hogy az ÉRD akkor alakítja ki a tízgólos különbséget, amikor akarja, ez végül az 55. percben Jekatyerina Kosztjukovának jött össze. A Gran Canaria az utolsó percekben kicsit még kozmetikázott az eredményen, amikor az érdiek már inkább a látványos megoldások oltárán akartak áldozni. Végül mindkét együttes egy góllal szerzett többet, mint egy nappal korábban, az ÉRD ismét bebizonyította, hogy jobb együttes és akár nagyobb különbséggel is továbbjuthatott volna, de ennyi is bőven elég volt. Az ÉRD a Dunaújváros kiesésével egyedüli magyar csapatként jutott a legjobb nyolc csapat illusztris társaságába az EHF Kupában, így fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét érte el. Rocasa Gran Canaria ACE - ÉRD (12-19) Érd, Városi Sportcsarnok, 1200 néző Játékvezetők: Maike Schilha, Tanje Schilha (németek) Gran Canaria: Adriana Gonzalez Pena, Silvia Navarro Gimenez (kapusok), Maria Lujan Suarez 7 (1), Melania Falcon Gonzalez 1, Almudena Rodriguez Rodriguez 4, Carmen Toscano Sanchez, Alba Albalajedo Sanchez, Davinia Lopez Hernandez 3, Haridian Rodriguez Hernandez 3, Yoselin Alvarez Hernandez 1, Tiddara Trojaola Cabezudo 3, Maria Gonzalez Mendez 1 Vezetőedző: Paco Santana Guzman ÉRD: Szvetlana Gridnyeva, Janurik Kinga, Oguntoye Viktória (kapusok), Schatzl Nadine 1, Kovács Anna 8, Szara Vukcsevics 1, Szekeres Klára, Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga 7, Pálos-Bognár Barbara 2 (1), Mariama Signate 2, Jekatyerina Kosztjukova 4, Katarina Krpezs 2, Takács Kitti 3, Mester Nóra 1, Nick Viktória Vezetőedző: Szabó Edina Hétméteresek: 4/1, ill. 1/1 Kiállítások: 4, ill. 10 perc Továbbjutott: az ÉRD kettős győzelemmel, ös összesítéssel. Az EHF-Kupa nyolcaddöntőinek további eredményei: TSV Bayer 04 Leverkusen- Werkselfen(német) Buxtehuder SV(német) 31-29; Továbbjutott: a Buxtehuder SV, as összesítéssel. H65 Höörs Handbollsklub (svéd) Esbjerg (dán) 25-33; Továbbjutott: az Esbjerg kettős győzelemmel, as összesítéssel. Rosztov-Don(orosz) Dunaújváros Kohász KA 28-19; Továbbjutott: a Rosztov-Don kettős győzelemmel, es összesítéssel. Asztrahanocska(orosz) ASC Corona 2010 Brasov(román) 36-25; Továbbjutott: az Asztrahanocska, es összesítéssel. Team Tvis Holstebro (dán) Lada Toljatti (orosz) 32-29; Továbbjutott: a Team Tvis Holstebro kettős győzelemmel, es összesítéssel. Balonmano Bera Bera (spanyol) Muratpasa Belediye SK (török) 30-30; Továbbjutott: a Muratpasa Belediye SK, es összesítéssel. Issy Paris Hand (francia) HC Dunarea Braila (román) 30-26; Továbbjutott: az Issy Paris Hand, es összesítéssel. Az ÉRD számára a 20. forduló előrehozott mérkőzésével folytatódik a bajnokság, az ellenfél pedig az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese lesz. A találkozót február 21-én, 18 órától rendezik az ÉRD Arénában. Szarka András

14 14 Érdi Újság XXV. évfolyam, február 19. Kinyitjuk a Kredenc ajtaját! Ételallergia, diéta és paleo szaküzlet Kínálatunkból: - glutén-, laktóz-, adalékanyag-mentes és bio élelmiszerek - paleo termékek, alapanyagok - diabetikus édességek, nyers vegán sütemények. Cím: 2030 Érd, Budai út 22. (Rotunda Üzletház lakótelep felőli oldal) Telefonszám: / Weboldal: Facebook: Kedves Olvasóink! A webshopban kínált kedvezményes árú termékeket, kizárólag kiadónkon keresztül vásárolhatja meg. Keresse webshopunkat a tema.hu oldalon, vagy munkaidőben hívja a telefonszámot! 124 HŰVÖS FELTÖLTŐDÉS HÉTKÖZNAP 3 NAP/ 2 ÉJ Hűvös napokon kényeztesse magát nálunk melengető árakon. Érvényes: és között, kivétel péntek és szombat éjszaka. Hajnal Hotel 3400 Mezőkövesd, Hajnal utca Listaár: Ft Akciós ár: Ft 033 COUNTRY ÜDÜLÉS SZILVÁSVÁRADON Élvezze a vidéki hangulatot, Country Apartmanban, wellness használattal Szilvásváradon! 2 fő/3 éj/4 nap Luxus Tanya 3348 Szilvásvárad, Bem József u. 15. Tel: CERAGEM V3 GERINCTERÁPIA Gerincterápia-nyújtással! Ft értékű, 3 alkalmas regeneráló gerincterápia 3D-s gerinc feltérképezéssel. Részletekért érdeklődjön a tema.hu/webshop oldalon Listaár: Ft Akciós ár: Ft 032 MESÉS SZILVÁSVÁRADI LUXUS ÜDÜLÉS Élvezze a vidéki hangulatot, Luxus Apartmanban, wellness használattal Szilvásváradon! 2 fő/3 éj/4 nap Luxus Tanya 3348 Szilvásvárad, Bem József u. 15. Tel: Listaár: Ft 118 ULTRAHANGOS ZSÍRBONTÁS/FOGYASZTÁS Ultrahangos zsírbontás/ fogyasztás Youridm-mel Ft értékű, 5 alkalmas Ultrahangos zsírbontás mélyizom erősítéssel egyszerre! Részletekért érdeklődjön a tema.hu/webshop oldalon Akciós ár: Ft 078 ÜVEGASZTAL Anyag: gipsz Magasság: 49 cm Paraméterek: 120x60 cm Átrió Kert 2225 Üllő, Pesti út info@atriokert.hu webcim: telefon: Listaár: Ft Akciós ár: Ft 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 7. (CBA mellett) Listaár: Ft Akciós ár: Ft 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 7. (CBA mellett) Listaár: Ft Akciós ár: Ft

15 XXV. évfolyam, február 19. Érdi Újság 15 ABLAK-AJTÓ ÁCSMUNKA AD ÁLLÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS Érd, Intézõ utcában 40 m²-es másfél szobás társasházi lakás eladó. Irányár: 11,9 M Ft. T: KONTÉNER SZOLGÁLTATÁS TELEVÍZIÓ-JAVÍTÁS Érdi családhoz modern konyha technológiában jártas, fõzni kifejezetten szeretõ hölgyet keresek segítõnek. Fõzés mellett két hetente takarítás is szükséges. Telefon munkanapokon 9-16 óra között. T: KÕMÛVEST, SEGÉDMUNKÁST azonnali kezdéssel érdi cég felvesz, saját közlekedés elõny, hosszú távra.t: Udvari munkára férfi segédmunkást felveszünk. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. T: Személy- és vagyonõr tanfolyam indul Érden Február 21-én / NMH: E /2014/A001 HIDEGBURKOLÓT azonnali kezdéssel érdi cég felvesz, saját közlekedés elõny, hosszú távra.t: ÉLELMISZER FELVÁSÁRLÁS Szarvasagancs, vadászhagyaték felvásárlás Ft/kg, készpénzfizetés. T: GUMISZERVIZ KERT Szabolcsi nyugdíjas mg szakember vállal metszést - gyógymetszést -, permetezést, fakivágást, (veszélyest is), bozótirtást, kerttakarítást elszállítással, ásást, rotálást. T: Marhatrágya, gombatrágya, fekete föld, virágföld, sóder, homok, egész évben rendelhetõ! T: KÉMÉNYBÉLELÉS Kéménybélelés, szerelt kémény építés, turbós kazánok bélelése. Kéményépítés, ügyintézéssel. Tel.: KÖLTÖZTETÉS MOSOGATÓGÉP-MOSÓGÉPJAVÍTÁS MOSÓGÉPJAVÍTÁS PARKETTÁZÁS Parkettás munkák! Tel.: 0630/ TÁRSKERESÕ TELEK Érd, Fûtõ u NM építési telek 25% beépíthetõ LKE1 lakóövezetben eladó, ikerház építhetõ. T: VEGYES Eladó Érden megkímélt IKEA ágynemûtartós kanapé 85x200, fekvõfelület 135x200, iár:25 E Ft. T: Jó állapotú tetõcserép 600 db, 25 Ft/db áron eladó Érden. T: VÍZ- GÁZ- ÉS FÛTÉSSZERELÉS Élelmiszerüzletünkbe eladó-pénztárost felveszünk. T: ÁLLÁST KERES GYÜMÖLCSLÉ KIADÓ Érd-parkvárosban önálló ház, külön telken kiadó. T: TÛZIFA Szakképzett ápolónõ idõsek felügyeletét, ápolást, gondozást vállal. T: Megbízható nem dohányzó nõ, takarítást vállal Érden és környékén. T: ANTIK-RÉGISÉG INGATLAN AUTÓ Eladó Érd központban csendes aszfaltos utcában 2200 m² telek 600 m² beépíthetõséggel. Iskola, óvoda pékség közel. 80 m²-es részben felújított házzal. Iár:21,9 M Ft. T: BOJLER- ÉS VILLANYSZERELÉS Érdligeten csendes utcában, jó közlekedés lehetõséggel 230 N-öles összközmûves telken 56 m² családi ház eladó. Iár:16,8 M Ft. T:

16 16 Érdi Újság sport XXV. évfolyam, február 19. Olimpiai bajnokok az Érd Arénában Edzés elõtti eligazítás A Budapesti Honvéd NB I-ben szereplő vízilabdacsapata bemutató edzést tartott az Érd Aréna uszodájában. Novák Ferenc, a klub szakmai igazgatója (és az Érdi VSE elnöke) tájékoztatása szerint sikeresen mûködik az ősszel gyerekek részére beindított vízilabda-oktatás. A bemutató edzés is azt a célt szolgálta, hogy a Budapesti Honvéd színeiben hamarosan versenyszerûen is sportoló gyerekek újabb élményekkel gazdagodjanak az olimpiai bajnokokkal való találkozással, és közös edzésen gyakoroljanak a sportág nagyjaival. A vízilabdaképzés bevezetésére Érd ideális város, hiszen két uszodájában egyre több gyermek tanul meg úszni, és nyilván lesznek olyanok is, akik idővel ezt a népszerû csapatsportágat választják. Az Érd Aréna uszodája pedig alkalmas vízilabda mérkőzések rendezésére is, így a bajnokságban is bemutatkozó Honvéd utánpótláscsapata mérkőzéseinek helyszínéül is szolgálhat. A Vad Lajos vezetőedző által irányított edzésen a teljes keret megjelent, benne Kiss Gergely háromszoros, Steinmetz Barnabás és Gergely István kétszeres olimpiai bajnokok, valamint számos világbajnoki és Európa-bajnoki érem birtokosa, és a válogatott keret kapusa, Lévai. Vad Lajos elmondása szerint fiatal, tehetséges kerettel dolgozik, a rutint a korábbi olimpikonok jelentik a csapatban. A bajnokságban eddig is az anyagi lehetőségein túl teljesített a gárda, és reméli, hogy a három nagy Szolnok, Eger, OSC mögött sikerül a negyedik helyet megszerezni. A vízilabda mindig is híres volt arról, hogy a játékosok jelentős számban a sportolás mellett a civil életre való felkészülést sem hanyagolták el. Nincs ez másképp most sem, hiszen többen most is felsőfokú intézményben folytatják tanulmányaikat. Steinmetz Barnabás édesapja olimpiai ezüstérmes vízilabdázó, testvére szintén többszörös olimpiai bajnok vízilabdázó első alkalommal járt az Érd Aréna uszodájában és elismerően szólt a létesítményről, amely ideális hely a vízilabdázásra. Örömmel vállalta a bemutatóedzést a gyerekek előtt, nem titkolva, hogy a sikerhez rengeteg munkán és lemondáson keresztül vezet az út. A bajnokságban minden mérkőzés rangadó számukra. Így hétről hétre a maximumot kell nyújtani mind az edzésen, mind a mérkőzéseken a medencében, hogy a lehető legjobb eredményt elérjék. Míg a gyerekek árgus szemekkel figyelték a nagyok A szerző felvételei edzését, addig Vargáné Gazdag Erika, a gyerekek edzője örömmel újságolta, hogy nagyon motivált, szorgalmas csapat dolgozik a keze alatt. A magas követelmény ellenére mind a négy úszásnem ismerete viszonylag nagy létszámmal, 30 fővel kezdték meg a munkát. Hétről hétre három edzésen vesznek részt a fiúk és lányok. Egy kisebb csoport hétfőként felzárkóztató úszóedzésre jár, és remélhetőleg hamarosan ők is bekapcsolódhatnak a vízilabdajátékba. Áprilistól az edzési időpontok megváltoznak, ettől kezdve már mindennapos edzéssel készülnek a bajnokságra. Az edzés fénypontja az volt, amikor a vízilabda-palánták közös labdás gyakorlatokat végeztek a felnőtt csapat játékosaival, majd kapura lövésekkel igyekeztek bevenni a hálóőrök kapuját. A tervek szerint a Budapesti Honvéd a korosztályos Budapest bajnokságra az érdi gyerekeket nevezi be. H. J. Itt már a labdáé a fõszerep Vad Lajos vezetõedzõ három olimpiai bajnokkal. Balról jobbra Steinmetz B., Vad L., Kiss G., Gergely I. Néhány szó még vízbeugrás elõtt Felhívás Februárban ismét Yours Truly futás Érden! Az érdi BSI futónagykövet csoport februárban másodszor is csatlakozik a finn kezdeményezésû nemzetközi Yours Truly futáshoz 25 és 50 kilométeres távokkal. Feburár 22-én, vasárnap 7:45-kor találkozunk, fényképezünk, majd 8 órakor indulunk a Dunagáttól, a Thermál Hotel alsó parkolójából. A Thermál Hotel kérése, hogy ne a felsõ parkolóba álljunk meg a kocsikkal, hanem menjünk az épület elõtt át a gáton, aztán rögtön jobbra az elkerített parkolóba. A hagyományos 25 kilométeres útvonalon indulunk el Érd teteje felé. A útvonalhoz bármilyen résztávval, bárhol lehet csatlakozni. Az Iparos utcai buszmegálló féltávnál például igen megfelelõ pont ehhez (kb. 9:20-kor leszünk itt). Innen visszafele végig lejtõ! A gáthoz 11 óra körül érkezünk vissza, itt további öt kört futnak az 50 kilométeres táv résztvevõi, ekkor szintén kedvezõen lehet csatlakozni a futókhoz. Útvonal: Frissítés: lesz autós kísérõnk, neki adhatja át mindenki a maga elemózsiáját, frissítõjét. Az Iparos utcánál megállunk pár percre, majd visszafele a Tárnoki útnál szintén. Nevezési díj nincs, a frissítés önellátó, részvétel saját felelõsségre! Mellékutakon futunk, lezárás, útbiztosítás nem lesz. A részvételt és a távot kérjük az esemény FB oldalán jelezni, itt további információk is megtalálhatók, illetve ha kérdés van, akkor arra itt válaszolunk: További információk a Your Truly nemzetközi futásról: Szeretettel várunk minden futót! Temesi Panni és Muk András BSI futónagykövetek, Érd

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. június 17-én 11.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. június 17-én 11.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. június 17-én 11.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Pék László, polgármester (Kékkút): Megállapítom, hogy Kékkút Képvisel -testülete határozatképes.

Pék László, polgármester (Kékkút): Megállapítom, hogy Kékkút Képvisel -testülete határozatképes. JEGYZ KÖNYV Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete, Kékkút Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2013. június 25-én 16: 00 órakor megtartott együttes testületi ülésér l. Az ülés

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. január 27-én, (kedden) 15:00 órakor megtartott

Részletesebben

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

2015. október 26-i rendes ülésére

2015. október 26-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház NKft. új programjainak várható

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40361-13/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2011. december 13-ai rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-10/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 23-i rendkívüli ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 23-i rendkívüli ülésére 1 Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S 38/2012. (II. 23.) sz. előterjesztés A Képviselő-testület 2012. február 23-i rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat Budakalász Város Önkormányzat

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 2./ Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szülői Munkaközösségének kérelme Z1 66/2013.(XI.25.) sz.

J E G Y ZŐKÖNYV. 2./ Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szülői Munkaközösségének kérelme Z1 66/2013.(XI.25.) sz. 20/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. november 25. napján 14:30 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-7/2013. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazásra teszi fel Kathy Horváth Lajos jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

JEGYZŐKÖNYV. Szavazásra teszi fel Kathy Horváth Lajos jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Amely készült a Budapest Józsefváros Roma Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 11. napján (hétfő) 10.000 órai kezdettel a Budapest VIII. kerület Vajdahunyad u. 14. szám alatt

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-1/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. január 10-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 8458 Oroszi, Szabadság u.43. Szám: D-20-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 28-án 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 23-án órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. május 23-án 12.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-4/2010. Melléklet: 1 pld.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. június 21-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2016. Jegyzőkönyv mely készült 2016. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend 8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 6-án (kedd) 18:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2013. augusztus 6.

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló rendelet módosítása

Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2013. december 10- i, illetve a Képviselő-testület 2013. december 17. napján tartandó ülésére

Részletesebben