Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Settembrini: A SZÍNHÁZ ÉS A SZABADKŐMŰVESSÉG Úgy jártam ismét, mint Umberto Eco egyetemistája, aki először Geológia címmel akar egy összefoglaló művet létrehozni, s ahogy egyre jobban elmélyed a témában, rádöbben arra, hogy ez nagyon általános téma, s szerencsésebb lenne, ha csak a Vulkanológiáról, mint a geológia egyik ágazatáról írna. Aztán belátja, hogy ez még mindig túl átfogó megközelítése e tudományterületnek, s elég lesz, ha csak Mexikó vulkánjairól publikál. Ám minél több anyagot gyűjt hozzá, szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy keze alól legfeljebb egy felületes ujjgyakorlat kerekedhetne az újonnan választott feladattal kapcsolatban. Így ráébred arra, hogy a téma további leszűkítéséből rangosabb tanulmány születhet a Popocatepetl története címmel. De még ez is túl nagy falatnak bizonyul, s az egyetemista kiegyezik egy még szűkebb, rövidebb időt felölelő tudományos vizsgálattal, és a Paricutin vulkán története február 20- ai születésétől, az március 4-i pusztulásáig. címmel megírja céltudatos dolgozatát. Micsoda nagyképű cím ez, hogy A színház és a szabadkőművesség. Ahhoz, hogy a történeti, filozófiai, esztétikai és etikai kapcsolódásokat bebizonyítsam, legalább 300 oldalon kellene végigpásztázni a szabadkőművesség irodalmát, és párhuzamosan, ugyanilyen léptékben a színházművészetét is. És még így is felületes maradnék. Tehát előttem is az az út áll, mint az egyszeri egyetemista előtt: kiragadni egy motívumot az egészből, melyen keresztül mégis felvillanthatom a színház és a szabadkőművesség kapcsolódási pontjait. Ez maga a tudást megőrző TITKOS HAGYATÉK. 1

2 Antikváriumi kalandozásaim során rábukkantam egy könyvre, mely a színészi munka és hatás első írott titkos elmélete. Szerzője, az 1362-ben született Zeámi Mester, a színjátszás legősibb állapotát rögzítő és mindmáig megőrző színház, a japán nó-színház legnagyobb hatású, szintézist teremtő alakja. Zeámi mester - aki maga is színész, illetve színpadi szerző és szerzetes volt - titkos, csak a család tehetséges tagjainak szánt könyvek sorában írta le a színészi munka az átváltozás és alakítás és a színészi hatás technikáját. Japánban úgy tartják, hogy a nószínháznak áldó ereje van, és ezért méltó rá, hogy mind a mai napig a templomok előtt játsszák, mert a színész is a nézők személyiségét-, a lelkek közös templomát építi. Ezt a művészi munkát elemzi a tudatos művész erejével Zeami. Mesterségét a legősibb formában gyakorolja maszk, zene, dal, szöveg és mágikus mozgás segítségével -- és mégis: szálára szedi, ízekre bontja elméleti írásaiban. Zeámi titkos írásainak célja, hogy a színészi munka eszközeit hozzáférhetővé tegye,de csak azon családtagok számára és ezért is titkosak a nó gyakorlatáról szóló elmélkedések! akik a legtehetségesebbek, a legalkalmasabbak és teljes életüket erre a művészetre szentelik. De hát mit takar ez az egy szótagnyi kifejezés, hogy: nó? A nó képességet, tudást jelent. Igéből származik, s az ige jelentése: képes valamire, valami a hatalmában van, meg tud tenni valamit. Ezenkívül még azt jelenti, hogy: készség, kivitelezés, művészet. Ez a tudás az előadás minden részletét meghatározza, és megmutatja a színésznek a hatáshoz vezető utat, azt, hogyan kell a néző szívét megragadni, és mind az öt érzékét. Erről szól a titkos hagyaték. Ez a hagyaték azért titkos, mert csak a család tagjaihoz szól. Idegen kézbe nem kerülhet. A családon belül is csak a tehetséges gyerekek, a tehetséges 2

3 utódok ismerhetik meg. (Természetesen mindig fiúkról, férfi örökösökről van szó, hiszen a női szerepeket is férfiak játsszák.) A nó-hagyomány szakít a vérségi kötelékkel, mert kimondja: ha nincs tehetséges az utódok között, meg kel keresni, és örökbe kell fogadni azt a tehetséges fiút, akire a hagyomány átszállhat. Félreértés ne essék: ezt az írásbeli titkos hagyatékot az utódok nem gyerekkorukban ismerik meg, hanem csak miután felserdültek, és kiderült róluk, hogy szívüket a színházzal eljegyezték. A család megőrizte a titkát, több mint ötszáz éven át. Először 1909-ben jelenik meg Zeámi Mester tizenhat írása. És itt érkezünk a döntő kérdéshez, hogy miért titkos ez a hagyaték? Ez a hagyaték a művészi alkotás folyamatát elemzi, és a hatás módját, lehetőségét. Ma azt mondanánk: céljában és tartalmában tiszta művészetpszichológia. Hogy mégsem az, az abból adódik, hogy Zeámi számára még a részek nincsenek kiszakítva az egészből. Nála minden szent vagy megszentelt a kövek, a növények, az állatok is -, a kozmikus rend része. Csak a démonok serege szakította ki magát ebből a rendből, vált önálló résszé. És a részek halmaza: a káosz. Ez a titkos hagyaték egy utat jelöl meg. Olyan utat, amelyen a színész a SZEMÉLYISÉGE és a VILÁG rejtett benseje felé halad. (Az én XX. századi Mesterem, Sztanyiszlavszkíj, a nagy orosz színészpedagógus, ezt Tudatmélyi apánknak és Természet anyánknak nevezte.) Minden mesterség titkát, ahogy a királyi művészetekét is, őrizték a múlt időkig. Őrizték a kontároktól és a riválisoktól, mert az érdek azt kívánta. De titokban tartották azért is, mert akár az ércek, akár a fák-füvek, akár az állati bőrök adták a mesterség nyersanyagát - ezeknek az anyagoknak a természete, változása a világrend törvényeit őrizte. Megismerésük a világrend titkaiba való bepillantás volt. És ehhez a tudáshoz csak az 3

4 juthatott, akiről hihető volt, hogy élni ugyan fog vele, de visszaélni nem! Ha ugyanis avatatlan vagy méltatlan ember tudta meg a titkokat, a tudás rontó erejűvé vált, mert kiszakítva a kozmoszból, öncélúvá lett: a káosz erőit növelte. Hát még ha ezek a titkok az emberi személyiséggel való manipuláció fogásai, a másik emberre gyakorolt hatás eszközei! Ha a titkot felfedjük mondja Zeámi Mester --, a legtöbbször semmi rendkívüli nem lép a napvilágra. Mégis, aki azt hiszi, hogy akkor felesleges a titkot megőrizni, azt bizonyítja csak, hogy a titkok hatalmas működését nem ismeri. Mert lehet ugyan, hogy bizonyos dolgok lényegtelennek látszanak, de csak azért mert nem közölhetők teljes mélységükben a másik ember erőfeszítése nélkül. Olyan természetűek, hogy csak az foghatja fel őket, aki maga is előrehaladt a tudat megvilágosodásának útján. A színésznek ugyanis először önmagán kell dolgoznia, s csak azután a szerepén, hiszen minden a maga mesterségében tökéletes mester, önnönmaga világképe is. A jó pap holtig tanul. Ez igaz a színészre is. Testét és lelkét egyszerre iskolázza; kétfelől indul el, hogy önmagát és a világot megismerhesse és hogy ezt az ismeretet azután a közönségre sugározza. Teste, lelke és szelleme folytonos tréningben van. És ez nemcsak arra az időre érvényes, amikor a színész a színpadon áll, mondja Zeámi hanem ha nappal és éjjel, bárhol is jár, áll, ül, vagy fekszik, mindig és mindenütt anélkül, hogy csak egy pillanatra is lebénulna, össze kell tartania látó szívében a tízezer eszközt, a művészi kifejezés tízezer lehetőségét. Zeámi Mesternél a színész képzése a növendék jellemére épít és épül. A jellem jó tulajdonságait hívja elő, erősíti meg. Ezekből veti meg a testi, a szellemi és technikai tréning alapjait. Morális képzésben, részesíti tanítványait. Azt mondja, hogy: Az érzéki szerelem, a szerencsejáték, a 4

5 borital mértéket meghaladó élvezete három súlyos tilalom; mivel ezt már az ősök is fontos törvényként becsülték. A színész a testét akrobatikusan, szellemét filozofikusan és áhítatosan képezi; életmódja minden részlete kimunkált; minden e folytonos éber összhangot szolgálja. A színész élete sok lemondással jár, de mégis közösségi és teljes körré kerekedő élet. Családja van, társulata és közössége az emberi viszonylatok sokaságába ágyazottan él. Figyeljük meg, hogy e titkos hagyaték szerint Zeámi mester, elődei tapasztalatait is tanításaiba sűrítve, fokról fokra, hogy vezeti növendékeit, majd egyenrangú művésztársait a kiteljesedő művészi alkotáshoz. Azt írja, hogy: Ebben a művészetben mintegy hétéves korban kezd a tanuláshoz az ember. Ez években minden egyes gyermek művészi tehetsége magától a napvilágra jő. Táncoljanak vagy forogjanak, énekeljenek vagy haragudjanak mindig őrizzük meg őket a maguk természetességében, és hagyjuk, hogy úgy mozogjanak amint az szívükből fakad. Tizenkét-tizenhárom éves korban már az értelem is képes a tudás megragadására. Ekkor lassan bevezethetjük a tanítványt egy-egy színpadi darabba is. De: a gyerek játsszon gyerekesen, maszkot ne hordjon, amíg csak kellemteli gyermeki alakja és megjelenése változatlan! A tréning ezekben az években már szigorodik, ahogy Zeámi figyelmeztet: A hevesen gyors táncot nagyon korrektül kell kiviteleznünk, az éneknek kínos pontossággal kell a szavakkal összehangzania. Tizenhét-tizennyolc éves korral nehéz, de fontos időszak kezdődik. A fiú sovány és ügyetlen, a hangja is megváltozott, könnyen csügged. Sőt: szégyelli magát; látja, hogy a közönség derül rajta; buzgósága alábbhagy. De azt tanácsolja a Mester, hogy a gyakorló évek alatt ügyet se kell vetni rá, ha mások gúnyolódnak, nevetgélnek, ujjukkal mutogatnak. A 5

6 növendéknek éppen most kell visszahúzódnia a világtól, és gyakorolnia a hangját a mindenkori hangfekvésben és a természetes hangterjedelmen belül, de fáradhatatlanul. Most kell, hogy táplálja szívében a művészethez szító szenvedélyt, és tudja mindig, hogy éppen ez a pillanat dönt egész jövendő élete felől. Huszonnégy-huszonöt éves korban jön el a tudatos gyakorlás ideje. A hang erőre kap, a test felnőtt alakká épül. E két fontos dolog: hang és tartás most nyerik el végleges formájukat. Most kezdődik csak a három típus öregember asszony és égi szűz - valamint a harcos és démon ábrázolásának rendszeres gyakorlása. A harmincnegyedik-harmincötödik életévében éri el a színész a legteljesebb kibontakozását. Ezekben az években különösen vigyázzon magára az ember. Ekkor válik valódi tulajdonává mindaz, amit eddig tanult, és ekkor ismeri fel jövendő stílusát! Negyvennégy-negyvenöt éves korától a színésznek a játékán akkor is változtatnia kell tanácsolja ezt Zeámi Mester --, ha világhírt és a legmagasabb mesteri rangot elérte művészetében; jó partnert kell választania, hogy az a játékban támogassa őt, mivel a művészi képességek ugyan nem csökkennek, de a testi erő fogy. Maszk nélkül ne játsszon az öregedő színész. Ne igyekezzék többé a túlzottan finom, részletező ábrázolásra. Játsszon az egyéniségéhez különösen jól illő stílusban könnyedén, egészen lazán. Ötven év fölött egyetlen tanács: a színész tartsa vissza magát; keveset játsszon egyre kevesebbet, hisz a hozzá jól illő szerepek száma egyre fogy és játéka is legyen mind tartózkodóbb, mert hiszen egyre kevesebb benne az olyan elem, amit még látni érdemes. A most elhangzottak Zeámi Mester titkos hagyatékának kiinduló gondolatait jelentik. A titkot meg kell őrizni! Meg kell őrizni azért is, hogy 6

7 a közönséget újonnan és váratlanul érje-- ahogyan a Mester fogalmazott --, a nó virágzása, a tudás megcsillanása a színész játékában. Ez a játék elragadóan hathat a közönségre, de csak akkor, ha a közönségnek sejtelme sincs róla, hogy most történik valami, sőt azt hiszi: most éppen semmi nem történik Buddha negyvenkilenc napig, hét hétig ült, lelkének titkaiba merülten, hallgatagon a sziklabarlangban. Ez után tanítványainak serege elé lépett, és szólt hozzájuk a megváltás útjáról, az önösség leküzdéséről és az elhomályosító szenvedélyek kiégetéséről. Prédikációja közben hirtelen elhallgatott, észrevétlenül, rövid pillanatra csak, leszakított egy piros virágot a sziklafal előtti bozót ágáról, és azt forgatta az ujjai között, ideoda, ide-oda. A tanítványok a Megvilágosodott ajkán csüggtek, és nem vették észre ezt a mozdulatot. Csak egyikük, Kasjapa látta a virágot a mester kezében, és nevetett. Megértette, hogy mi a megváltás. 7

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon

Részletesebben

A színészi hatás eszközei Zeami mester művei szerint

A színészi hatás eszközei Zeami mester művei szerint Vekerdy Tamás A színészi hatás eszközei Zeami mester művei szerint Lélektani elemzés Második, javított kiadás Gondolat Budapest, 1988 A könyv először a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, 1974 ben A kötésterv

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 27. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

[45] MITSUGO. Titkos tanítás

[45] MITSUGO. Titkos tanítás 1 [45] MITSUGO Titkos tanítás Az összes Buddha által őrzött és fenntartott Nagy Utat a következő koan fejezi ki: Te olyan vagy, én olyan vagyok és mindketten óvjuk elődeink erényeit és osztozunk megvilágosodásukban.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG

AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG 369 FERENCZI ENIKŐ AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG,, A személyiség elérése nem kevesebbet tartalmaz, mint egy különleges egyedi lény teljességének a lehető legjobb kibontakozását. " (C. G. Jung) Talán

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar Láma Csöpel A REJTETT ARC A Belső Ösvény pecsétjei Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar TARTALOM Előszó 7 A Belső Ösvény és a pecsétek 9 A rejtett arc

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és

Dénes Zsófia. Úgy ahogy volt és Dénes Zsófia Úgy ahogy volt és DÉNES ZSÓFIA Úgy ahogy volt és 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja Az én nyelvem a tükrözések nyelve. Nyelv, amelyen fehér kőtükrömmel lemásolom a láthatót.

Részletesebben

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD VÖLGYNAPLÓ 2010. Mindannyiotoknak köszönöm a részvételt, köszönöm, hogy partnereink voltatok a nagy játékban! Egész hagyományörzö mozgalmunk szempontjából korszakosnak tartom, hogy

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja

A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja A Mosolyország Családi Napközi Szakmai Programja írta Ravaszné Bocskay Julianna A családi napközi minőségpolitikája - 259/2002. ( XII.18.) Korm. Rendelet, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata Miért fontos? Elméleti keretrendszer nélkül a tevékenység céljai nem határozhatóak meg.

Részletesebben

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia

Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők

Részletesebben

Várakozásban élünk a következő napokban:

Várakozásban élünk a következő napokban: Művészeti hírlevél Galériánk hírei Ünnepi várakozás Várakozásban élünk a következő napokban: karácsony közeleg, a gyermek-jézus születésének időpontja. Olyan eseményt várunk, amelynek ismerete részlegesen

Részletesebben

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt.

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt. 2014.szept-től tánctanár (klasszikus balett szakirány) tánctanár (modern szakirány) 4 féléves, esti tagozat 4 féléves, esti tagozat Általános szakmai szakirányfelelős: Bérczes Mária szakirányfelelős: Szigeti

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Mindenkit Szeressetek

Mindenkit Szeressetek Gondolatok Mindenkit Szeressetek Életem napjaiban Szivem sarkaiban Egyszerű szeretettel Gondolok mindenkire. A szél fújásával Szabadon száguldok. Szivem dobogásával Ajkam suttogásával Szeretettel kérlek

Részletesebben

Tanító BA szak - mintatanterv 2018.

Tanító BA szak - mintatanterv 2018. Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális

Részletesebben

Felvilágosodás és klasszicizmus

Felvilágosodás és klasszicizmus Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Puskás Ferenc: lázadó, menekült és géniusz

Puskás Ferenc: lázadó, menekült és géniusz 2012 július 17. Flag Szöveg méret 90 Ment 100 110 120 130 140 150 0 Értékel kiválasztása Még értékelve Givenincs Puskás Ferenc: lázadó, Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Paul Simpson hatoldalas cikke a Felcsúton

Részletesebben

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is! Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14. TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

A sportpedagógia alapjai

A sportpedagógia alapjai Triatlon-edzők szakmai továbbképzése Balatonboglár, 2015. április 16-19. A sportpedagógia alapjai Dr. Poór Zoltán a neveléstudomány kandidátusa A sportpedagógia fogalma Tágabb értelemben: A sportpedagógia

Részletesebben

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz

Részletesebben

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki

Részletesebben

Színes iskolánk. Sporttevékenységek

Színes iskolánk. Sporttevékenységek Színes iskolánk Ha megkérdezzük a gyerekeket,hogy miért szeretnek iskolába járni, a válaszok igen tág skálán mozognak. Vannak, akiket az érdekes feladatok hoznak izgalomba, vannak akiket a naponta elért

Részletesebben

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató 2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének

Részletesebben

A FILM ÉS ÁLOM MECHANIZMUSAI- AZ EMBERI ÖNISMERET KÉRDÉSEI. A filmnyelv és az álomfunkciók vizuális képe DLA dolgozat Surányi András

A FILM ÉS ÁLOM MECHANIZMUSAI- AZ EMBERI ÖNISMERET KÉRDÉSEI. A filmnyelv és az álomfunkciók vizuális képe DLA dolgozat Surányi András A FILM ÉS ÁLOM MECHANIZMUSAI- AZ EMBERI ÖNISMERET KÉRDÉSEI. A filmnyelv és az álomfunkciók vizuális képe DLA dolgozat Surányi András Témavezető Kende János Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

A kis hernyó története

A kis hernyó története A kis hernyó története A kishernyó alszik a petében. Gyakorlat: A gyermek sarokülésben összegömbölyödik. Homlokával térde előtt érinti a padlót, popsija a sarkán, kezei lazán a lábfejek mellett. Kiszabadul

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

Alkotószakkör iskolánk könyvtárában

Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát

Részletesebben

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek

Részletesebben

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan BUDDHA TANÍTÁSA A TAN KEREKE A Tan Kereke a Dharmacsakra szanszkrit szó fordítása. Azt jelképezi, amint Buddha tanítása egy szekér forgó kerekéhez hasonlóan széles körben, vég nélkül terjed tovább. A kerék

Részletesebben

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA VEZETŐI PÁLYÁZAT A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA Készítette: Képesné Kövessy Margit Salgótarján, 2016.04.14. 1.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2013. MÁRCIUS T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. A kerékpáros közlekedés szabályairól 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

Kisiskolás az én nevem,

Kisiskolás az én nevem, 1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Búcsú Szakácsi Sándortól

Búcsú Szakácsi Sándortól 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Búcsú Szakácsi Sándortól Szakácsi Sándor színművész búcsúztatását csütörtökön 15-órakor tartják Budapesten,

Részletesebben

ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART

ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART ABD-RU-SHIN AZ IGAZSÁG FÉNYÉBEN GRÁL-ÜZENET I. A STIFTUNG GRALSBOTSCHAFT KIADÓJA STUTTGART ERKÖLCSÖSSÉG MINTHA egy sötét viharfelhő tornyosulna az emberiség felett. A légkör fülledt. Nehézkesen, szorongató

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet.

KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet. KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXX éuf. Január Február. 1895. 1-ső füzet. Vallás és művészet. Vallás és művészet, az emberi szellemnek e csodás nyilvánulásai egymással mindig közeli viszonyban állottak. Mindkettő

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

FÚRÓKALAPÁCS HR4001C HR4010C HR4011C

FÚRÓKALAPÁCS HR4001C HR4010C HR4011C FÚRÓKALAPÁCS HR4001C HR4010C HR4011C KETTŐS SZIGETELÉS H A S Z N Á L A T I U T A S Í T Á S FIGYELEM! Saját biztonsága érdekében a gép használata előtt OLVASSA EL és ALAPOSAN GONDOLJA ÁT, majd KÉSŐBBI FELHASZNÁLÁSRA

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

03 Gardonyi + Szabo.qxd :54 Page 19. Korunk médiuma

03 Gardonyi + Szabo.qxd :54 Page 19. Korunk médiuma 03 Gardonyi + Szabo.qxd 15.03.01 14:54 Page 19 Korunk médiuma A digitális kép nem egyszerûen az analóg kép számítógépes verziója, ugyanis az átültetés során megváltozik a kép kontextusa és potenciálja.

Részletesebben

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán. A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.

Részletesebben

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök

Részletesebben

Művészeti munkaközösség

Művészeti munkaközösség Művészeti Éves munkaterve 2017/2018-es tanévre Munkaközösség Pedagógiánk célja a művészeti oktatás során: az oktató-nevelő munka hatékonyságának növelése a tanulók munkafegyelmének, motivációjának növelése

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Állatöv, planéták és kozmosz 10 előadás Düsseldorf, 1909.

Részletesebben

MIMI O CONNOR. Margaret K. McElderry Books

MIMI O CONNOR. Margaret K. McElderry Books 1 2 MIMI O CONNOR Margaret K. McElderry Books New York * London * Toronto * SydNEY * Újdelhi 3 TARTALOM 5 6 Csak egyetlen dolgot kell tudnod: a történetek, amiket meséltek neked a szörnyetegekről, a tábortüzeknél

Részletesebben

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV Az Akrobatikus Rock and Roll tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül az Akrobatikus Rock and Roll minél teljesebb megismerésére, segítse

Részletesebben

FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS. [ügyfél neve] részére

FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS. [ügyfél neve] részére FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS [ügyfél neve] részére 1 NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS [ügyfél neve] részére Tartalom 1. ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATOK 3 2. BEVEZETÉS 4 3. AZ IRÁNYÍTÓ FAKTOR (X) 5 4. A 13-AS KARMIKUS SZÁM

Részletesebben

Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010

Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010 Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5071 Besenyszög Vasvári Pál út 5. Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010 Készítették: Hamarné Nagy Gabriella Sedon Katalin

Részletesebben

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)

2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben