HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ"

Átírás

1 HartApro.hu ISSN Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal Már a tavalyi évben is szerepeltünk a Hontravel Kft. által szervezett Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud-on, ahol eljutottunk a döntőig, de munkánk eredménye az idén ért be igazán. Amatőr színjátszó csoportunk a Fösvény legény házasodik c. vidám darabjával a hetényegyházi elődöntőből bejutott a Keszthelyen rendezett középdöntőbe. Az áprilisi megmérettetésen produkciónkkal az elérhető 150 pontból sikerült 144-et megszereznünk. Ez az eredmény azzal a reménnyel töltött el bennünket, hogy esélyesek vagyunk a döntőben is szerepelni. Izgalommal vártuk a 8 középdöntő összesített végeredményét vajon mire elég a pontszámunk? Aztán június elején megérkezett a várva-várt hír: Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ döntősök lettünk. Ekkor leporoltuk a darabot, és megfogadva a zsűri összes tanácsát, újra elkezdtük a gyakorlást. Június 27-én reggel indultunk Keszthelyre. A beosztás szerint 4 órakor léptünk színpadra. A kis csapat pontos szövegtudással, felszabadultan, beleéléssel, hibátlanul adta elő a jelenetet. Miután lejöttek szereplőink a színpadról, segítőink izgalommal szaladtak hozzánk, hogy milyen remek volt, még sohasem sikerült ennyire jól. Mi is így éreztük. A három napos rendezvényen összesen 139 csoport, illetve egyéni produkció mutatkozott be. Népdalkörök, táncosok, néptáncosok, nótaénekesek, szólóénekesek, hangszeres produkciók. Az igen változatos jellegű műsorok között összesen 6 színjátszó csoport volt. Mivel nem állt módunkban megvárni a végső döntést és eredményhirdetést, ezért hazaindulás előtt megkérdeztem a zsűri felelős szakértőjének véleményét előadásunkról. 20 éves jubileum folytatás a 4. oldalon 2014 júniusa nagyon izgalmasra és örömtelire sikeredett. A Ráday Pál Kamarakórus ebben az évben ünnepli 20 éves jubileumát. Töprengtünk sokat, hogy hogyan tudnánk ezt az évet, ezt az eseményt igazán felejthetetlenné tenni nemcsak a magunk, de a hartaiak számára is. Először is minőségi produkcióval szerettünk volna előállni, így hát kőkemény próbasorozat vette kezdetét. Hetente 2 este, 2 óra éneklés volt a penzum, úgy gondoltam, ez elég lesz arra, hogy nyugodtan ki tudjunk állni a közönségünk elé. De amellett, hogy énekeltünk, millió szervezési feladat is előttünk állt. Úgy gondoltuk, összeállítunk egy fényképes, emléktárgyas, viseletes kiállítást a 20 év eseményeiből. Már az is nagy élvezet volt, mikor a fárasztó próbák után leültünk és a megszámlálhatatlan fénykép, naplórészlet, emléklap között kotorásztunk. Nagyokat nevettünk saját magunkon és kórustársainkon, és persze minden kép előhozott vmi jó sztorit, valami szép vagy éppen szomorú emléket. folytatás a 6. oldalon

2 2. oldal Alapítvány Anse Lossburg 35 éves Testvérvárosi együttműködésének megünneplése Egy nemzedék nőtt fel azóta, mióta a franciaországi Anse és a németországi Lossburg egykori polgármesterei aláírták a két település közötti partnerkapcsolatról szóló szerződést. Községünk Harta 22 évvel ezelőtt került kapcsolatba Anse városával, amikor 1992-ben Lossburggal megkötötte a hivatalos partnerkapcsolati szerződést ben a hartai Egyesületi Ház avatása alkalmából az udvaron ültetett nyírfák jelzik Harta Lossburg Hammerbrücke - Anse kapcsolatát. Emléktábla jelöli azt a nyírfát, amelyet Jean-Pierre Pinault úr néhai ansei polgármester ültetett. Anse Franciaország közép-keleti részén Lyontól északra 25 kmre, a Saone völgyében fekszik. A völgyre tekintő domboldalakon folyó szőlőtermesztés kitűnő borok alapanyagát adja május 30-án a hajnali órákban egy 38 fős delegáció indult nagy izgalommal Anse-ba, hogy részt vegyen Anse és Lossburg 35 éves partnerkapcsolati ünnepségén. Röviddel megérkezésünk után megtekintettük Anse gyönyörű óvárosát, s egy helyi étteremben elfogyasztottuk a francia specialitású késői ebédünket. Hamarosan megismerhettük vendéglátóinkat, s mindenki a hosszú utazás után egy kissé felfrissülhetett. Lossburg-i barátaink három autóbusszal este 7 óra körül érkeztek meg, tiszteletükre a helyi fúvószenekar játszott, ezután pedig svédasztalos vacsora várt ránk. Május 31-én szombaton délelőtt a festői Oingt nevezetű községet és a Beaujolais borospincét látogattuk meg, ahol a helyi borászatban megkóstolhattuk a helyi bor specialitásokat. Az ebéd az Anse-i tűzoltók egyesületének közremű- folytatás az első oldalról Csak pozitív dolgokat sorolt: ötletes és jól kivitelezett volt a díszlet, jók voltak a karakterek, mindenki tudta a dolgát, ezért gördülékeny volt az előadás, jól használtuk ki a színpadot, sikerült jól kihozni a darab humorát, stb. Egyszóval nagyon dicsérjem meg a szereplőket, mert a maximumot nyújtották! Aztán hétfőn délelőtt megérkezett a levél: a 6 csoport közül a Hartai Hársfavirág Szociális Központ színjátszói az 1. helyen végeztek, és kiemelt arany minősítést szereztek. Na persze, hogy azonnal telefonáltam minden szereplőnek, és segítőnknek, hogy mindannyian együtt örülhessünk. A Beaujolais földjén jártunk ködésével volt. Délután a Salle Jeanne Trauillet-ben Anse kulturális csoportjai léptek színpadra valamint a lossburgi kórus és fúvószenekar. A nap fénypontja a 35. születésnapi Gálaest és vacsora volt, ahol a szomszéd község színjátszó csoportja Isteni színjáték címmel adott előadást. Az est folyamán alkalmunk volt a franciákkal megismertetni a magyar csárdás lépéseit valamint néhány magyar nótát. Vasárnap délelőtt Ökumenikus szertartáson vettünk részt az Anse-i templomban. Ezután kerülhetett sor Anse és Lossburg között fenálló 35 éves partnerkapcsolat köszöntésére és megerősítésére. Az ünnepség a francia himnusszal kezdődött, melyet a helyi Antik Ifjak elnevezésű fúvószenekar közreműködésével hallhattunk. Az ünnepségen a Lossburgi fúvószenekar is közreműködött. Anse, Lossburg és Harta polgármesterei beszédeikben utaltak a partnerkapcsolat fontosságára, felidézve az elmúlt évek néhány fontosabb eseményeit. A polgármesterek ígéretet tettek a kapcsolat folytatására és ezt a szerződés megújításával meg is erősítették, a szerződés aláírása után pedig kölcsönösen meg is ajándékozták egymást. Ebéd után a Lossburgi delegáció elbúcsúzott, mi pedig hétfő reggel rövid búcsúzkodást követően indultunk haza. Ez a rendezvény is megmutatta, hogy mennyire fontos a települések közötti partnerkapcsolat. A franciák vendégszeretetét mi is szeretnénk viszonozni, és a következő évben örömmel várjuk Anse-i barátainkat Hartán. Nyugdíjasaink sikere Iván Andrea Mindezért köszönetet mondunk azoknak, akik nélkül nem juthattunk volna el kétszer is Keszthelyre: Harta Nagyközség Önkormányzatának a csoport szállításáért, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, az Agro-Harta Zrt-nek, a Hart-Agroszolg Kft-nek, Grőb János Kokónak, a Kaiber és Társai Kft-nek az anyagi támogatásért, és minden további segítőnknek. A mellékelt kép közvetlenül az előadás után készült, ügyes kis csapatunkról: Magyarné Kőszegi Krisztina, Frőhlich Jánosné, Kiss Zoltánné, Schmehl Péterné, Radványi Józsefné, Hársfői Péterné. Azt mondtam Nekik, hogy legyenek büszkék magukra, mert én nagyon büszke vagyok rájuk. András Tiborné

3 Trianoni megemlékezés Június 4-én, délután fél ötös kezdéssel megemlékezést tartottak a községháza előtti emlékműnél a Trianoni tragédia és nemzeti egybetartozás napján. A rendezvényen ökumenikus jelleggel, beszédet tartott Halasi László evangélikus lelkész, valamint Jánosity István, katolikus plébános. A hartai zeneiskola énekkel, citerával, valamint a Hartai Májusfa kitáncolás Általános iskola - évzáró Ismét lezárult egy tanév és eljött a diákok számára várva várt nyári szünet, amikor is bő két hónapig élvezhetik a napsütést anélkül, hogy azzal kellene foglalkozniuk, miből készüljenek az órára. Az ünnepség Június 18-án 17 órakor kezdődött. Felcsendült a Himnusz az ünnepség nyitányaként, majd Frei Lászlóné köszöntötte a jelenlévőket és kiosztotta a könyv jutalmakat az arra érdemesnek talált gyermekeknek. Nem csak a kitűnő tanulókat részesítették jutalomban. A Duna táj Közalapítvány jóvoltából jutalmat kaptak azok a tanulók, akik természetismereti versenyen vettek részt, illetve szép eredményt értek el azon. A jutalom nem volt más, mint egy, egy hetes Hartai Hírek Ifjúsági Fúvoszenekarral képviselte az iskolát. Keresztély László korabeli dokumentumokból olvasott fel részleteket, aminek köszönhetően betekintést nyerhettünk a számunkra súlyos veszteségeket eredményező békediktátum aláírásának körülményeibe. A megemlékezés végén az önkormányzat, valamint az egyházak helyeztek el egy-egy koszorút az emlékmű talapzatán, majd a felcsendülő Szózattal ért véget az esemény. Június 8-án került sor a már korábban felállított májusfa kitáncolására a Kisvendéglő udvarán. A hartai Hagyományőrző Egyesület gyermek táncosai délután 6 órakor gyülekeztek. A fellépésre 7 órakor került sor. Először az ovisok táncolták körbe a fát, majd őket az iskolások követték. Ez alkalomból nagyon sok érdeklődő látogatott a Kisvendéglő udvarára, főként szülők, nagyszülők és rokonok. A májusfa sikeres kitáncolása után a kicsik egy közös táncra invitálták a nézőket. A fa kidöntésében többen segédkeztek ugyanis a felállításkor igen biztos pontokra helyezték, hogy az időjárási viszontagságoknak ellenálljon és nehogy idő előtt kidőljön. Az est hátralévő részében Limpi biztosította a talpalávalót, minden táncolni és bulizni vágyó vendég számára. táborozás Fülöpházán. A tűzoltóversenyen való részvételért 7 gyermek kapott jutalmat, melyet Vejtei András és Juhász Zoltán adott át. A Topnet Magyarország Kft. jóvoltából az informatika, fizika és matematika tárgyból jól teljesítők egy 10 ezer Ft-os vásárlási utalványt kaptak, melyet Lehoczki Anna a Kft. ügyvezetője és Szabó Ernő adott át öt tanulónak. Ebben a tanévben a tanárok nagy örömére többen tettek alap- és középfokú nyelvvizsgát német nyelvből őket a Német Nemzetiségi Önkormányzat könyvjutalommal díjjazott. Miután a jutalmak kiosztásra kerültek, zárásként elhangzott a Szózat, majd mindenki bevonult saját termébe, ahol az osztályfőnökök kiosztották a bizonyítványokat. Zeneiskola - évzáró 3. oldal Június 11-én délután 5 órakor a Zeneiskolában lezárult a 2013/2014-es tanév. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, melyet a zeneiskolás növendékek kísértek hangszereiken. Bodócz Ádám köszöntötte a jelenlévőket, Pásztor Csaba a Hegyi manók tánca című zongora darabot adta elő. Ezt követően az elmúlt tanév főbb eseményeit ismertette az igazgató. Az énekkar, az idei tanévben alakult, így nem volt alkalmuk fellépni, illetve megmutatni tehetségüket, ezért a tanévzáró ünnepséget megragadva ezt pótolták és három énekkel készültek a nézők számára: Kodály Gyertya játék, Szőnyi Erzsébet: Sárga csikó, Bárdos Lajos: Tót dudások. Zongorán kísérte őket Dalma néni és fuvolán Marida néni. A tanulmányaikat jövőre már máshol folytató 8-osokat is elbúcsúztatták, majd a szorgalmasabb diákok könyv jutalmának átadása következett. Az ünnepség zárásaként felcsendült a Szózat. Ballagás Eljött a tanév vége, ezzel együtt ismét búcsúznak a 8-os diákok. Szeptembertől már abban a középiskolában koptatják tovább a padot, ahová tavasszal felvételt nyertek. Június 14-én szombaton délelőtt 10 órakor megtelt az iskola sportpályája szülőkkel, nagyszülőkkel és rokonokkal. Felcsendült az iskola csengője, mely a ballagás kezdetét jelezte és egyben a búcsúzás pillanatát. Az iskola zászlaja után felsorakozva vonultak a sportpályára a diákok az alsós és felsős osztályfőnökök vezetésével. A Himnusz elhangzása után elsőként a hetedik osztályosok búcsúztak a ballagó diákoktól. Szilvási Ábel Hemingway: Soha ne légy szomorú című művét olvasta fel. Mészáros Anna diáktársai nevében olvasta fel búcsúbeszédét, melyben több közös emléket idézett fel. Ezt követően a ballagtató tanulók átnyújtották a ballagási tarisznyát és mellé egy szál szegfűszeget. Miután visszavonultak helyeikre a diákok a nyolcadik osztályosok búcsúztak. Ranga Lilla szavalatában hallhattuk a Ballagás című verset, majd Orbán Annamária összefoglalva a nyolc évet németül búcsúzott az iskolától, a tanároktól és a diáktársaktól. Őt Obornyik Patrícia követte, aki szintén búcsúzott diáktársai nevében. Hagyományteremtő céllal az iskola zászlajára feltűzték a búcsú szalagot. A már hagyománnyá vált lufi elengedése sem maradhatott el, a fiúk kék, a lányok rózsaszín lufit engedtek a magasba. Az igazgató nő Frei Lászlóné búcsú beszéde következett, aki jó tanácsokkal és hasznos gondolatokkal bocsájtotta útjukra a tanulókat, majd megkérte a szülőket, nagyszülőket és rokonokat, hogy adják át virágaikat. A virágátadást követően a ballagók körbejárták a termeket és ballagási énekeket énekelve búcsúztak minden diáktól.

4 4. oldal Tájékoztató Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről Tisztelt Hartaiak! Tisztelt Olvasók! Szabó Ernő vagyok a Netkom Kft. tulajdonosa. Gondolom, sokuknak ismerős a nevem, illetve jó néhányan személyesen is ismernek. A Netkom Kft., mint gazdasági társaság biztosította az Önök részére óta Harta Nagyközség belterületén az internet és a kábeltelevízió szolgáltatást. Itt, most és ilyen módon kell, hogy megszólítsam Önöket és köszönöm, hogy meghallgatnak. Arra, hogy megszólítom Önöket, több olyan körülmény is késztetett, melyek Önöket is érintik és véleményem szerint fontosak lehetnek. A Netkom Kft., mint szerződő fél és szolgáltató Önökkel és Harta Nagyközség Önkormányzatával állt szerződésben és szolgáltatott mind Önöknek mind az Önkormányzat részére az elmúlt években. Mivel kötelezettségvállalásunk során, miszerint folyamatosan az elvárt minőségben, technikai színvonalon és a hatósági előírásoknak megfelelően kellett a szolgáltatásunkat végezni Önöknek. A Netkom Kft. az elmúlt években közel 70 millió forintot áldozott a Netkom Kft. által kiépített, folyamatosan fejlesztett és fenntartott hálózatra, melynek köszönhetően Önök nap, mint nap igénybe vehették szolgáltatásunkat. Társaságunknak a hálózatfenntartással összefüggésben, havonta jelentős összegű kiadásai voltak. Emelett Harta Nagyközség Önkormányzatával kötött szerződés kötelezte a Netkom Kft-t, hogy havonta az Önkormányzat területén, mint közterületen található nyomvonal használatáért 1000 eurónak, azaz több, mint Ftnak megfelelő összeget, plusz 27 %-os forgalmi adót fizessen meg az Önkormányzatnak, mely több mint, ,-Ft fizetési kötelezettséget jelentett az Önkormányzat felé minden hónapban. Ezt, a havi Ft összegnek megfelelő fizetési kötelezettséget társaságunk évekig teljesítette az Önkormányzat felé. Ezzel szemben a Netkom Kft óta havi több százezer forintos munkákat, szolgáltatást nyújtott az Önkormányzat és Harta település részére, térítésmentesen. Ingyenesen rögzítettük a községi rendezvényeket, az önkormányzati üléseket, az önkormányzati hirdetéseket térítésmentesen tettük közzé. Saját költségen üzemeltettük a HartaInfo TV csatornát. Nyolc végponton ingyenesen biztosítottuk az Önkormányzat intézményeinek a kábeltelevíziós alapcsomag szolgáltatást évben kötelező feladatként elvégzett digitális átállás több, mint 10 millió forintjába került a Netkom Kft-nek. Ennyi, a szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel működő kábeltelevíziós, internetes hálózat ezt az Önkormányzat felé fizetendő költséget nem tudta és nem tudja kitermelni. Ennek finanszírozására már személyes vagyonunkat kezdtük felélni. Kértük az Önkormányzatot - mint egyetlen olyan szerződő felet, ahol van lehetőségük kötelezettségeink csökkentésére - egy méltányos megfizethető havi díjban állapodjunk meg. Egyetlen, más olyan beszállítónk, részünkre szolgáltatást nyújtó partnernél sem merülhetett fel a költségcsökkentés lehetősége, csak az Önkormányzatnál, hiszen bármely más esetben nem tudtunk volna tovább szolgáltatni Önöknek. Bíztunk az Önkormányzat megértésében, segítségében, hogy ezáltal közvetve Önöknek is nyújt támogatást azzal a céllal, hogy folyamatosan megfelelő színvonalon kapják az internet és kábeltelevízió szolgáltatást. Ehhez képest a Polgármester úr - ragaszkodva a mind esetileg és mind összegében példátlan havi bérleti díj megfizetéséhez - azt javasolta, hogy emeljünk árat, illetve bocsássunk el alkalmazottakat. Az, hogy a szolgáltatás árán emeljünk, ezáltal bevételeinket növeljük, fel sem merülhetett, mint lehetőség, mert semmilyen módon nem kívántuk szolgáltatásaink árát emelni az Önök részére. Munkavállalókat sem kívántunk elbocsájtani, mivel hartai cégként többségében hartaiakat foglalkoztattunk. Így legalább, mi munkahelyeket teremtettünk Hartán. A Netkom Kft., ilyen módon és ezekből a körülményekből következően az Önkormányzat felé fizetésképtelenné vált. Szolgáltatását tovább folytatta az Önök részére, viszont az Önkormányzattal kötött szerződéses kötelezettségekből eredően több millió forint tartozása halmozódott fel. Ez év elején az Önkormányzat türelme - többszöri tárgyalást követően - elfogyott. Az elmaradt fizetési kötelezettségek egy összegben történő megfizetésére szólították fel a Netkom Kft-t. Saját személyes vagyonomat felélve, illetve azt felhasználva a Kft. rendelkezésére bocsátottam volna annyi pénzt, mely az Önkormányzat követelését megtérítette volna. Azonban a helyzet nem így alakult. A Netkom Kft óta a jelenlegi, Harta, Templom utca 113. szám alatti ingatlanban végezte a tevékenységét. Az itt található berendezések, eszközök, illetve iroda elengedhetetlenül szükségesek a szolgáltatás

5 Tájékoztató megfelelő végzéséhez. Ezen az ingatlanon Netkom Kft. jelentős összegű korszerűsítést, értéknövelő beruházást végzett. Az ingatlant a Netkom Kft. az Insel Duna Bt-től bérelte óta, amely gazdasági társaságnak Harta Polgármestere, András István úr a tulajdonosa és üzletvezetésre jogosult tagja. András István úr a híresztelésekkel ellentétben a Netkom Kft-nek soha nem volt tagja és semmilyen érdekeltsége nem volt a Kft-ben. A óta tartó bérleti jogviszony alatt a Netkom Kft. soha nem esett késedelembe a bérleti díj megfizetésével a Bt., illetve a Polgármester úr felé. Ezen bérleti díj is azon fenntartási költségek közé tartozott, melynél nem engedhettünk meg egyetlen nap késést sem, mint ahogyan például a közüzemi szolgáltatókat is ki kellett fizetnünk az Önöknek történő szolgáltatás folyamatos fenntartása, biztosítása érdekében. A Polgármester úrral több alkalommal folytattunk megbeszélést a Netkom Kft. fizetésképtelenségével kapcsolatban, úgyis, mint a szolgáltatás szempontjából elengedhetetlen ingatlan tulajdonosával, és úgyis, mint az Önkormányzat képviselőjével annak érdekében, hogy a kialakult helyzetben megoldást találjunk. A Polgármester úrral történt tárgyalások érdemi eredményre nem vezettek, azt azonban a Polgármester úr tudatosította bennem, hogy amennyiben az Insel Duna Bt. felé az ingatlannal kapcsolatos fizetési kötelezettségemnek nem teszek eleget, a társaság helyzetét ellehetetleníti. Így a rendelkezésemre álló pénzösszeget az Insel-Duna Bt-től bérelt ingatlan megvásárlására kellett fordítanom. Nem tehettem mást ebben a kényszerhelyzetben, saját családi örökségből származó jövedelmemet a TopNet Magyarország Kft. aki a szolgáltatásban a Netkom Kft. helyére lépett - rendelkezésére bocsátottam, hogy fizesse ki a Polgármester úr cégének az ingatlan vételárát. Egyéb esetben a Polgármester úr, mint a székhelyünk felett rendelkezési joggal bíró személy helyzetünket ellehetetlenítette volna, ami a szolgáltatást veszélyeztette volna. Ezt az összeget fizethettük volna az Önkormányzatnak is, bár az Önkormányzat követelésének jogalapját a Netkom Kft. vitatja. Bizonyára már mindannyiuk számára ismert, hogy a Netkom Kft. helyett TopNet Magyarország Kft. néven új szolgáltató jelent meg és folyamatosan, továbbra is kiváló minőségben szolgáltat Önöknek. A TopNet Magyarország Kft-nek minden hatósági engedélye, jogosultsága megvan mind az internet, mint pedig a kábeltévé szolgáltatás tekintetében. A TopNet Magyarország Kft., mint szolgáltató működése során Önök csak a szolgáltatás színvonalának emelkedését tapasztalhatják. Meggyőződésem, hogy ez meg is valósult. A TopNet Magyarország Kft-nek minden olyan technikai eszköz, megfelelő szakember szakmai tudással rendelkezésére áll, hogy kiváló színvonalon 5. oldal zökkenőmentes szolgáltatást nyújtson az Önök részére, illetve azon csak javítson a jövőben. Én, jómagam, a híresztelésekkel ellentétben nem fosztottam ki a Netkom Kft-t, nem tűntem el Hartáról és meg sem gazdagodtam az internet és kábeltelevízió hálózat működtetése során. Ezzel szemben, gyakorlatilag minden vagyonomat beáldoztam, még az örökségemet is. Nem tűntem el, hiszen erre semmi okom. Bárki ugyanúgy találkozhat velem Hartán, hiszen mint képzett és tapasztalatokkal rendelkező szakember, az Önök mostani szolgáltatójánál, a TopNet Magyarország Kft-nél dolgozom, amely társaság rajtam kívül, még több más hartai lakosnak is munkát ad. A korábban a Netkom Kft-nél alkalmazott szakemberek jelenleg a TopNet Magyarorszg Kft-nél dolgoznak a TeleHázban. Ebből következően Önök, mint fogyasztók, a szolgáltató nevének megváltozásán kívül semmit sem érzékelhettek és nem is fognak. A szolgáltatás igénybevételét semmi sem zavarta és nem is fogja megzavarni. Önöknek semmilyen különösebb tennivalójuk nincs ez ügyben, mint ahogy erről a múlt év végén mindenkit írásos formában tájékoztattunk. Engedjék meg, hogy a Netkom Kft. nevében megköszönjem eddigi bizalmukat, az együttműködésünk során munkánkra vonatkozó javaslataikat, megjegyzéseiket, melyek sokat segítettek és hálás vagyok értük. Bízom benne, hogy Önök a TopNet Magyarország Kft-vel is magas színvonalon, mint szolgáltató és ügyfél együtt tudnak működni. Ennek érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk. Kívánok mindenkinek jó egészséget és sok szerencsét! Szabó Ernő

6 6. oldal Ráday Pál Kamarakórus Intézményi Hírek Hosszas válogatás, selejtezés után összeállt a kiállítás anyaga, mehetett a nyomdába és lehetett őket évenkénti és témakörönkénti tablóra ragasztgatni. Június 20-án délelőttre minden készen állt: gyönyörű dekorációkat készítettünk, mesés virágcsokrokkal díszítettük fel a Hajósmúzemot, végső formába öntöttük a kiállítást. És hogy ne éhezzünk, szomjazzunk mi se, és a közönség se, sütöttünk sütiket, hoztunk innivalót is. Este már tűkön álltunk, mikor Tibi befutott az éppen bezárt benzinkútról, és elkezdhettük az éneklést. Meglepő módon zsúfolásig megtelt a nézőtér, és boldogító volt látni a meghívott volt kórustársainkat is a nézőtéren. Az általunk összeállított vidám műsor közben Andrásné Marika mondott el egy szívhez szóló beszédet a kórus történetéről, múltjáról és jelenéről, András István polgármester is köszöntött bennünket, a koncert végén pedig sorainkba invitáltuk a valaha velünk éneklőket is, és együtt énekeltük Vettermann Péter zongorakíséretével Verdi: Aidá-jából a Szabadságkórust. Ahogy vezényletem, csak azt láttam, hogy szinte mindenkinek könnyes a szeme, meghatódott ettől az élménytől, és komolyan aggódni kezdtem, hogy ha ez így folytatódik, ugyan ki fog majd énekelni. Aztán persze semmi baj nem történt és hatalmas tapsvihar utána még hosszú órákig beszélgettünk egymással, jóízűeket nevetgéltünk régi, közös élményeinken. Ezután újabb szorgalmas egy hét következett, hisz június 29-ére meghívtuk az adonyi Lélekmentő Kamarakórust, hogy velünk együtt ünnepeljenek az evangélikus templomban. Persze most sem könynyítettük meg a saját dolgunkat, mert amellett, hogy még 2 kemény próbanap állt előttünk, a tervezett majd 90 fős vacsorát is elő kellett készíteni. A nagy napon megint csak szorgoskodtunk, díszítettünk, terítettünk, majd mikor beléptünk a templomba, már elegánsan, a helyhez illő formaruhánkban, igencsak meglepődtünk, hisz csak nekünk díszítették fel az oltárt hófehér virágokkal és a 20 éves jubileumra utaló virágcsokorral. Hogy hogyan sikerült ez a koncert, azt csak a Hartán igen ritka vastapsból tudom kikövetkeztetni: szerintem fergetegesen. A spontán közös éneklés pedig feltette a koronát az estére. Aztán már csak az eszemiszom, a közös éneklés, nótázás, a gyönyörű és legalább olyan mennyi torta felvágása, elfogyasztása és a nagy beszélgetések maradtak hátra. Az adonyi kórustól való elköszönésünk is meghatóra sikeredett, nagy körbe állva énekeltük el az Este van már..című népdalfeldolgozást. Mikor mindenkitől elköszöntünk, leültünk, csak akkor vettük észre, mennyire elfáradtunk, de ez a fáradtság minden pénzt megért, hisz együtt lehettünk azokkal, akik fontosak nekünk, együtt énekelhettünk, új barátságokat köthettünk. Azt gondolom, hogy aki velünk volt egyik, másik vagy akár mindkét eseményen, elraktározhatott magában hosszú időre elegendő muzsikát, ami remélhetően segít majd átvészelni az ünnepmentes, kissé szürkébb hétköznapokat. Bazsóné Ménesi Mónika Ráday Pál Kamarakórus karvezetője Óvodai hírek Itt a víg nyár, a szünidő. Kedves olvasó! Utoljára az áprilisi eseményekről tájékoztattuk önöket az óvoda életéből. Május elején a csoportok anyák napi köszöntőkkel kedveskedtek az édesanyáknak, nagymamáknak. Gyermeknap alkalmából az óvoda udvarán különböző játékokat szerveztünk a gyerekeknek és nem maradt el a gofri sütés sem, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet okozott. A nagycsoportosok június elején az első osztályosoknál voltak óralátogatáson. Ez az alkalom mindig nagyon izgalmas az iskolába készülő gyerekek számára. A nagyokat június elején versekkel, dalokkal köszöntötték a kisebbek búcsúzó ünnepségükön. A Hajós múzeum méltó helyet adott ennek a rendezvénynek, melyet ebből az alkalomból a gyerekek rajzai díszítettek. Június közepétől az óvoda csoportszobái csendesebbek lettek, a gyerekek többsége o t t h o n i környezetben tölti a nyarat. Akik óvodába j á r n a k azoknak a mindennapokat az óvó nénik ügyességi játék o k k a l, barkácsolási lehetőséggel, verseléssel, meséléssel, diafilmvetítéssel teszik változatossá. Az óvodapedagógusok szakmai látogatásokon vettek részt május-június hónapban Szekszárdon, ill. Kalocsán. Ezek az alkalmak jó lehetőséget nyújtanak tapasztalatcserére, ötletbörzére, jó gyakorlatok átvételére. Nevelési értekezlettel zártuk a tanévet, ahol az SZMK vezetői virággal és tortával köszöntötték az óvoda dolgozóit pedagógusnap alkalmából. Munkatársaim nevében szeretném megköszönni a támogatásokat, melyet ebben az évben is kaptunk szülőktől, nagyszülőktől, a hartai lakosoktól. A nyárra kívánunk mindenkinek a munka mellett kellemes időtöltést, jó pihenést! A Hartai Hétszínvirág Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde dolgozói nevében Tupcsiáné Szabados Magdolna óvodavezető

7 Fúj egy pók, jaj egy egér, segítség egy kígyó! - hangzik a felkiáltás, és még sorolhatnám. Már gyerek fejjel sem értettem és azóta sem értem, azokat az embereket (nőket, férfiakat, anyukákat, apukákat) akik a félelemtől eltorzult arccal szinte az ájulásig kétségbe esve ordítanak, jajveszékelnek egyegy kis állat látván. A mellettük álló alig 1-2 éves gyermek, -aki érdeklődve tekint a kis szürke ruhás egérre, vagy éppen egy zöld varangyra a szülői rémülettől megigézve, megbénulva végül sírásban tör ki. Szent meggyőződésem, hogy a gyerekkorban szerzett szülők által keltett negatív esemény váltja ki azt, hogy még felnőtt fejjel is sok ember undorodik bizonyos állatoktól. Hogy miért állok a nemszeretem állatok mellé, egyszerűen csak azért, mert szeretem az állatokat (és az embereket is). Miért kell félni egy szép szürke ruhás, fekete gombszemű kis egértől? Azért, mert gyorsan szalad vagy azért, mert szürke? Természet Azok a bizonyos nem szeretem állatok! Vagy, miért csúnya egy zöld varangy? Azért mert a természet így alkotta meg!? Gondoljunk csak bele, hogy egy béka fiúnak milyen szép és tetszetős egy béka lány. Vagy, miért nem lehet megfogni a békát? mert bele pisil a szemünkbe? Az valóban igaz, hogy némi váladékot kiválaszt a béka, ha megfogják, de szó sincs szembe pisilésről. Arra viszont érdemes felhívni a gyerekek figyelmét, hogy a békafogás után mossanak kezet, mert ha békás kézzel a szemükbe nyúlnak az okozhat szemgyulladást. Vagy miért kell a kígyót agyonütni. Tisztázzunk egy dolgot, a környékünkön nincsenek kígyók, siklók vannak, de azoknak nincs se méregfoguk, sem mérgük. A viperák lehetnek az emberre veszélyesek, de azok sem támadnak, mert félnek. A viperák felismerésére legbiztosabb faji bélyeg a függőleges pupilla (a siklók pupillája mindig kerek, szemnél kell keresni), ez mellett pedig a hirtelen elvékonyodó farok és mindössze max. 68 cm hosszúak. Vagy ott vannak a pókok! Ha közelebbről jobban szemügyre vesszük 7. oldal ezeket, a csodálatos lényeket rendkívül változatosak és ügyesek. Ha nem szőnének hálót, hát mennyivel több rovar (légy, szúnyog, bögöly) gyötörne minket, embereket. Vagy említhetném még a földi gilisztát, amely járataival sokat segít a talaj légzésében. Vagy itt vannak a denevérek, amelyek (tévesen) az emberek hajába akadnak. Pedig ezek az emlősök rengeteg repülő rovart fogyasztanak, és az orvostudományt is előrébb vitték. Kedves Olvasók! Gondolkozzanak el ezeken, a dolgokon és a tiszta gyermeki elmének inkább magyarázzák el értelmesen és barátságosan az állatokkal kapcsolatos dolgokat, ahelyett hogy örjöngve, feldúlva és félelmet keltve viselkednek saját gyermekük szeme láttára. Higgyék el többet érnek el az életben a pozitív hozzáállással, mint a félelemkeltéssel főleg, még ha az ráadásul alaptalan is. Élvezzék az élet megannyi örömét! Ezt kívánja: Kovács Sanyi a madarász Dr. Wéber Éva gyermekorvos Hétfő, Péntek: 11:30-13:00 Kedd, Csütörtök: 8:00-10:00 Szerda: 12:15-14:00 Fogászati rendelés Hétfő - Szerda 13:00-18:00 Kedd - Csütörtök 8:00-13:00 Péntek (Iskola fogászat)8:00-13:00 Hartai benzinkút nyitva tartása: Hétköznap Délelőtt: 6:00-9:00 Délután: 14:00-18:00 Szombaton Délelőtt: 6:00-12:00 A TopNet Kft kínálatában Írja meg az újsággal kapcsolatos véleményét, észrevételét a hirado@hartainfo.hu-ra! Impresszum Szerkeszti és kiadja TopNet Magyarország Kft Harta Templom u Adószám: Cg.: info@topnetmo.hu Tel.: 06-78/ / Megjelenés havonta egyszer 1300 példányban. Nyomda Hubert Nyomda 6221, Akasztó Arany János u / hubertnyomda@t-online.hu

8 8. oldal Orvosi rendelő Dr. Kali Éva rendelési ideje : HartApro.hu Közérdekű Dr. Mag Piroska rendelési ideje : Hétfő : Hétfő : Kedd : 8-12 Kedd : Szerda : 8-11 Szerda : Csütörtök : Csütörtök : Péntek : Péntek : / / Júniusban elhunytak Júniusban születtek Szetlik Katalin 6-án Kovács Luca 11-én A.n.: Frei Szilvia Markó János 30-án Májusban házasodtak szül.: 1951 szül.: 1940 Weibel Rita & Gillich Balázs 24-én Hirdetések Hartai Hírek rovatunkban szereplő cikkekről bővebb összeállítást, a Htv Híradóban láthat, minden hónap első hétfőjén 20:00-kor! Számolási trükk - Hány birkája van bácsikám? - kérdi egy fickó a birkapásztort Hú, ez nagyon sok. Van valami trükkje a számolásnál? - Hogyne volna! Megszámolom a lábakat, és elosztom néggyel. Yacht - Apa, az ott egy halászhajó? - Nem kisfiam, az egy yacht. - És hogy kell írni, j-vel vagy ipszilonnal? És h-val vagy ch-val? - Tudod kisfiam, így jobban megnézve mégiscsak egy halászhajó.

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. A Böddi-szék 5. oldal

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. A Böddi-szék 5. oldal HartApro.hu ISSN 2064-3241 Szavalóverseny a Költészet napján 3.oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság A Böddi-szék 5. oldal 2014. május Tatán nyílt ideiglenes kiállítás hartai bútorokból 3. oldal Ráday

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4.

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4. HartApro.hu ISSN 2064-3241 Havonta megjelenő, ingyenes újság 2015. május Óvodai Hírek 5. oldal Ki Mit Tud 4. oldal Tánccsoport Hírei 5. oldal Helyi szolgáltatók előnyei 3. oldal Májusfaállítás Ez a hónap

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak 2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

HartApro.hu. Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015.

HartApro.hu. Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. HartApro.hu ISSN 2064-3241 Havonta megjelenő, ingyenes újság 2015. november Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től Interjú 2. oldal A 2015. év községi fejlesztéseiről

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó Év, hó, Időpontja Rendezvény, Team vezetője, nap 8.25-8.28 17 órától Tanévnyitó értekezlet Fenntartó aug.29. 7.00 órától Alkalmazotti kirándulás Szabóné Rozgonyi Krisztina szept. 10. 15.30-19.00 Bográcsozás

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) 1 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben