A Szolnoki Főiskola május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT"

Átírás

1 A Szolnoki Főiskola május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi és Ph.D hallgatók jelentkezését a környezet- és természetvédelem, valamint a vidékfejlesztés bármely területét érintő előadásokkal és/vagy poszterek bemutatásával. A konferencia célja: a felsőoktatási intézmények főiskolai, egyetemi és Ph.D képzésben résztvevő hallgatói a tehetséggondozás keretében már a képzés ideje alatt lehetőséget kapjanak a szakmai bemutatkozásra, széles körű gondolatcserére, a hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítésére. A konferenciát a Szolnoki Főiskola Térségfejlesztő és Innovációs Tudásközpontja, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakbizottsága közösen szervezi, rendezi meg. A konferencia hivatalos nyelve magyar és angol. A konferenciára a jelentkezési lapot legkésőbb május 15-ig kérjük visszaküldeni (letölthető: a a és/vagy címekre. Az előadások egy oldalas összefoglalóit a rendezvény időpontjában kiadjuk, ezért az összefoglalókat a honlapunkon is megtalálható formai követelményeknek megfelelően - kérjük május 4-ig megküldeni. A konferencián elhangzó előadások anyagát a Szolnoki Főiskola kiadásában negyedévenként megjelenő tudományos folyóiratban az ECONOMICA-ban jelentetjük meg. Az előadás anyagokat a formai követelmények szerint elkészítve és figyelembe véve a szekcióvezető ajánlásait legkésőbb május 31-ig kérjük megküldeni egy szakmai lektori vélemény csatolásával. A XXI. nemzetközi diákkonferencián való részvétel ingyenes. A résztvevőknek a konferencia időtartama alatt ellátást biztosítunk, illetve az előadást tartóknak (publikálóknak) az ECONOMICA egy-egy példányát megküldjük. A konferencia helyszíne: Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.

2 A XXI. Nemzetközi Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Diákkonferencia tervezett programja május Regisztráció Tehetséges fiatalok szerepe a vidékfejlesztésben című konferencia Ebéd Szekcióülések, a szekcióbeosztásra a jelentkezések lezárása után kerül sor Szolnok, április 27. Dr. Túróczi Imre rektor Dr. Szabó Attila a szervező bizottság nevében Szolnoki Főiskola Nemzetközi Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Konferencia Szervezőbizottsága, Térségfejlesztő és Innovációs Tudásközpont 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány

3 Jelentkezési lap XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIA Szolnok, május 29. Visszaküldési határidő: május 15. Név:... Beosztás:... Levelezési cím:... Telefon: Intézmény, szervezeti egység:... A konferencián: Szóbeli előadást tartok Poszter állítok ki Csak résztvevőként jelentkezem (megfelelőt kérjük aláhúzni!) Szerző(k):... Előadás/Poszter címe:... (amennyiben több szerzős a tanulmány, a konferencián ténylegesen megjelenő szerző(k)nek megfelelő számú jelentkezési lapot kell kitölteni) Az előadás egy oldalas összefoglalóját május 15-ig kérjük elküldeni a és/vagy a címre. Szállást a főiskola kollégiuma vagy tanszállodája egyéni foglalással biztosít térítés ellenében (ÁÉV Diákotthon, Mártírok útja (56) , illetve Liget Hotel*** Tiszaligeti sétány 1.

4 Az előadások időtartama max. 15 perc FORMAI KÖVETELMÉNYEK az összefoglaló kötetbe és a kiadványba kerülő anyag készítéshez Az előadásokat, posztereket maximum 10 oldal terjedelemben (táblázattal és ábrával együtt) magyar nyelven (8-10 soros angol nyelvű összefoglalóval) vagy angol nyelven az ECONOMICA tudományos folyóiratban jelentetjük meg. A szekcióvezető ajánlásait az anyag véglegesítése során vegyék figyelembe. A tanulmányhoz kérjük egy szakmai lektor véleményét csatolni. Az előadások/poszterek kiadványban megjelentetésre kerülő anyagának beküldési határideje: május31. A nyomdai előkészítés támogatása érdekében az írásos anyag elkészítésekor a következőket kérjük betartani: A szöveget Microsoft Office Word szövegszerkesztő programmal elkészítve tovább szerkeszthető formában en kérjük megküldeni. A beküldött anyagok elnevezése: Szerző_Neve_nyomtatott. A nyomtatott kiadvány feketefehérben készül, ezért kérjük, hogy az ábrákat és diagramokat ennek figyelembevételével készítsék el. Folyóirat formai követelménye (http://tudomany.szolfportal.hu/economica-ajanlas-a-szerzoknek): Terjedelem: max. 10 oldal, ábrákkal táblázatokkal együtt Margók: bal és jobb: 2,5 cm alsó és felső: 2,5 cm Betűtípus: Times New Roman 12 p 14 p félkövér dőlt, nagybetűs Szerző neve: 10 p normál Intézmény neve, címe: 10 p normál Alcímek: 12 p félkövér dőlt Szöveg formátuma: bekezdések után 1 soremelés, bekezdések elején nincs behúzás, tabulátor Sorköz: szimpla Az egy oldalas összefoglaló formai követelménye: Terjedelem: max. 1 db A/4 oldal, ábrákkal táblázatokkal együtt Margók: bal és jobb: 2,5 cm alsó és felső: 1,5 cm Szöveg formátuma: Hasábolt oldal, 2 db egyforma (7,5 cm) szélességű hasáb, a hasábok közti térköz 1 cm, bekezdések után 1 soremelés, bekezdések elején nincs behúzás, tabulátor Betűtípus: Times New Roman 9 p Sorköz: szimpla 11 p félkövér dőlt, nagybetűs Szerző neve, intézmény neve címe: 9 p Alcímek: 10 p félkövér dőlt A mellékelt elrendezési vázlat alapján elkészített írásos anyag első négy sora tartalmazza a téma címét, a szerző nevét, intézményének nevét illetve címét, a lektor vagy témavezető, programvezető vagy konzulens nevét, tudományos fokozatát.

5 Elrendezési vázlat a kiadványba kerülő egy oldalas összefoglaló elkészítéséhez KÖRNYEZETVÉDELEM, TERMÉSZETVÉDELEM, VIDÉKFEJLESZTÉS Környezetvédő Katalin Szolnoki Főiskola Vidékfejlesztési és Tájgazdálkodási Tanszék, Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Lektorálta: Dr. Tóth Albert, a biológia tudományok kandidátusa, főiskolai tanár Bevezetés A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és legnagyobb nemzeti parkja, a aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa. Természetvédelem A nemzeti park elsősorban a természet védelméről szóló évi LIII. Törvény.aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaa aaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaaa. Mezőgazdaság A hetvenes évek...aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaa. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaa Az egyedülállóan nagy, összefüggő gyepeken (1. ábra) aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaaaa 3% 1. ábra. A Hortobágyi Nemzeti Park területének művelési ág megoszlása Turizmus A HNP területének művelési ág megoszlása 5% 24% A turisták figyelme, érdeklődése a tömegturisztikai látványosságok aaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa A természetvédelemnek továbbra is prioritást kell élveznie, aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaa.aaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa Felhasznált irodalom 7% 2% 59% szántó nádas gyep halastó erdő kivett 1. Horváth R., Lisztes L., Molnár A. (szerk.): A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi kezelési szabályzata. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Kovács G-né, Salamon F. (szerk.): Hortobágy, a nomád Pusztától a Nemzeti Parkig. Natura, Lisztes L. (szerk.): A Hortobágyi Nemzeti Park bemutató területei, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, V.Sipos J., Varga Z.: Hortobágyi Krónika, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Summary. aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaa aaaaa

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2016. június 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2016. június 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2016. június 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXII. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2010. március 10.

Jelentkezési határidő: 2010. március 10. Az 1991-ben megkezdett sorozatot folytatva, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottság Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DAB Környezettudományi Bizottsága és az

Részletesebben

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010 Szövegszerkesztés Microsoft Office Word 2010 Szövegformázás A dokumentumszöveg formátumát meghatározó felépítés formázott - szöveg, - táblázat, - kép + stílusok + eszköztár beállítások Karakterek Bekezdések...

Részletesebben

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés)

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/ /2015. Ügyintéző:

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Rendőrtiszti Főiskola Cím: 1121 Budapest, Farkasvölgyi

Részletesebben

Szakdolgozati formai követelmények

Szakdolgozati formai követelmények SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.

Részletesebben

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni!

A konferencia-kiadványba szánt cikkek beérkezési határideje: 2014. április 10. A határidő után beérkező cikkeket nem áll módunkban elfogadni! MÁSODIK KÖRLEVÉL A 2009-ben megkezdett sorozatot folytatva, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának Megújuló Energetikai Munkabizottsága és a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete az MTA MTB Légköri

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal

Részletesebben

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendező intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 1042

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025

PANNON Egyetem TÁMOP-4.2.2.-B-10/1-2010-0025 A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsa TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0025 című projektje keretében pályázatot hirdet A Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos eredményeket elért hallgatója díj elnyerésére.

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE 1. A szakdolgozat/diplomadolgozat nyelve: magyar vagy angol, esetleg német. 2. A szakdolgozat/diplomadolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campus Szarvas Útmutató a 7. félévi szakmai gyakorlathoz Szarvas 2015. 2 1. Általános tudnivalók (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10.

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10. SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/2962/2014. Üi.: Bakos Róbertné INFORMÁCIÓS NAPOK

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők!

MEGHÍVÓ. Kedves kollégák, kolléganők, tisztelt érdeklődők! Főiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók IX. Országos Kongresszusa 2010. április 29-30. Helyszín: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. MEGHÍVÓ - Első értesítés - MESZK SZABOLCS-

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban

Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban Tudnivalók a XXX. Jubileumi OTDK-val kapcsolatban A részvétel feltételei: Az OTDK-n történő részvételre az intézményi TDK jelölés alapján az osztatlan egyetemi, főiskolai és a BA, BSc, MA, MSc képzésében1

Részletesebben

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november

Részletesebben

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára MHT-IT HÍRLEVÉL 2014. 1. szám Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára A tartalomból: Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára 1 Vigyázz, kész, PÉCS! 2 Jelentkezéssel kapcsolatos

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIII. VÁNDORGYŰLÉSE. Szolnok, 2014. szeptember 4-6.

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIII. VÁNDORGYŰLÉSE. Szolnok, 2014. szeptember 4-6. ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIII. VÁNDORGYŰLÉSE Szolnok, 2014. szeptember 4-6. 1 A VÁNDORGYŰLÉS IDŐPONTJA 2014. szeptember 4-6. A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE Szolnoki

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár.

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár Jelentkezési lap Személyes adatok Név*: Területi szervezet / szekció neve: MKE tagsági

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

Munka munkanélküliség munkavállalás

Munka munkanélküliség munkavállalás Szerzők figyelmébe! Munka munkanélküliség munkavállalás A Néprajzi Látóhatár egy negyedévente megjelenő néprajzi, antropológiai, társadalomtudományi folyóirat, amelynek 2014-ben megjelenő 3. számához szerzőket

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelentkezés a vállalati gyakorlatra: A vállalati gyakorlatra a mellékelt Vállalati gyakorlati

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

VI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA 2010. április 22-24. Nyíregyháza, Magyarország

VI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA 2010. április 22-24. Nyíregyháza, Magyarország NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. :42/599-400 VI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA 2010. április 22-24. Nyíregyháza, Magyarország HARMADIK körlevél A KONFERENCIA JELENTKEZŐI

Részletesebben

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A 15. sz. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIÁRA. (Fémszerkezetek az energiagazdálkodás szolgálatában)

MEGHÍVÓ. A 15. sz. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIÁRA. (Fémszerkezetek az energiagazdálkodás szolgálatában) Magyar Könnyûszerkezetes Egyesület (MKE) Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) www.konnyuszerk.hu www.magesz.hu Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (ALUTA) www.aluta.hu MEGHÍVÓ A 15. sz. FÉMSZERKEZETI

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

MEGHÍVÓ A BIRTOKPOLITIKA FÖLDKÉRDÉS - VIDÉKFEJLESZTÉS. Hogyan tovább földügyek: magyar vidék, mezőgazdaság? c. ORSZÁGOS SZEMINÁRIUMÁRA

MEGHÍVÓ A BIRTOKPOLITIKA FÖLDKÉRDÉS - VIDÉKFEJLESZTÉS. Hogyan tovább földügyek: magyar vidék, mezőgazdaság? c. ORSZÁGOS SZEMINÁRIUMÁRA 1. körlevél BIRTOKPOLITIKA - FÖLDKÉRDÉS - VIDÉKFEJLESZTÉS ORSZÁGOS SZEMINÁRIUM Székesfehérvár, 2010. november 3-4. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar MEGHÍVÓ A BIRTOKPOLITIKA FÖLDKÉRDÉS -

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Perinatológiai Társaság. III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza

Magyar Perinatológiai Társaság. III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza Magyar Perinatológiai Társaság III. Országos Kongresszusa 2004. szeptember 2-4. Nyíregyháza Beköszöntő Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Kedves Vendégeink! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a perinatológiával

Részletesebben

Név:.. Beosztás:. Levelezési cím: E-mail cím:.. Cég neve: Telefon/fax: Amennyiben a számlát fogadó cég más: Cég neve:. Címe

Név:.. Beosztás:. Levelezési cím: E-mail cím:.. Cég neve: Telefon/fax: Amennyiben a számlát fogadó cég más: Cég neve:. Címe Magyar Öntészeti Szövetség H-1751 Budapest, Pf.:200/19 Fax: 36/1-420-4812 E-mail: foundry@t-online.hu JELENTKEZÉSI LAP* a 23. Magyar Öntőnapokra 2015. 09-11., Herceghalom Név:.. Beosztás:. Levelezési cím:

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba

Részletesebben

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat.

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat. Szövegszerkesztés 1. Bevezetés Ebben a modulban a szövegszerkesztési szabályokat kívánjuk bemutatni. Feltételezzük, az olvasó már ismer legalább egy szövegszerkesztő programot, így annak teljes körű bemutatására

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

4. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos

4. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos A TERÜLETFEJLESZTÉSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET ÉS A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A konferencia védnökei 4. hírlevele Fővédnök: Védnökök: Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos Kovács

Részletesebben

II. körlevél. VI. MaViGe Makroszkopikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Villány, 2009. április 16 18. Tisztelt Kollégánk, Kedves Barátunk!

II. körlevél. VI. MaViGe Makroszkopikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Villány, 2009. április 16 18. Tisztelt Kollégánk, Kedves Barátunk! II. körlevél VI. MaViGe Makroszkopikus vízi gerinctelenek kutatási konferencia Villány, 2009. április 16 18. Tisztelt Kollégánk, Kedves Barátunk! Örömmel üdvözöljük a VI. MaViGe Makroszkopikus Vízi Gerinctelenek

Részletesebben

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók! Az alábbiakban rövid tájékoztatást szeretnénk nyújtani a XXXI. OTDK-n való részvétel

Részletesebben

1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül:

1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül: A pályázatok benyújtásának folyamata: 1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül: www.energiatudatossag.mvmp.hu A

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS

BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem

Részletesebben

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája A szövegszerkesztés alapjai Karakter- és bekezdésformázás Az oldalbeállítás és a nyomtatás Tabulátorok és hasábok A felsorolás és a sorszámozás

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22.

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. ÉS az EFAS (European Federation of Audiology Societies) 11. Kongresszusa

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház A MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK 2009. ÉVI KONGRESSZUSA KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház (8360 Keszthely, Fő tér 3.) 2009. október 1 3. M E G H Í V Ó TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGÁK! KEDVES

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

54 762 01 0010 54 02 Szociális asszisztens Szociális segítő

54 762 01 0010 54 02 Szociális asszisztens Szociális segítő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról.

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. Május 29. (vasárnap) 6.30 7.00 óra Reggeli 7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. 8.30. óra Írásbeli - 4. forduló Herman Ottó élete

Részletesebben

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2015. február 25.

PC-Kismester verseny első forduló feladatai. Beküldési határidő: 2015. február 25. PC-Kismester XVIII. informatikai verseny feladatok 1. oldal, összesen: 5 5-8. osztály PC-Kismester verseny első forduló feladatai Beküldési határidő: 2015. február 25. Informatikai alapismeretek 1. Ms

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

10/2009. (III.6.) OKM /2009. (..) OKM

10/2009. (III.6.) OKM /2009. (..) OKM Összefoglaló a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló

Részletesebben

Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe

Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe Turizmus Bulletin folyóirat Szerzőink figyelmébe A Magyar Turizmus Zrt. gondozásában 1997 óta, negyedéves rendszerességgel megjelenő szakmai és tudományos folyóirat célja, hogy a megjelenő tanulmányokkal,

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NÓGRÁDI GEOPARK EGYESÜLET 2011. éves gazdasági évéről A közhasznúsági jelentés tartalma: a). a számviteli beszámolót; b). a költségvetési támogatás felhasználását; c). a vagyon felhasználásával

Részletesebben

A konferenciával kapcsolatos információk:

A konferenciával kapcsolatos információk: I. körlevél VI. MaViGe Makroszkopikus Vízi Gerinctelenek Kutatási Konferencia Villány, 2009. április 16 18. Tisztelt Kollégánk, kedves Barátunk! Ezúton szeretettel meghívjuk/meghívunk a VI. MaViGe Makroszkopikus

Részletesebben

Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények

Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények Web-programozó képzés szakdolgozat formai követelmények 1 Általános formai követelmények A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés Minimális terjedelem 50000 karakter (ez

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny 18. Fővárosi nformatika Alkalmazói Verseny SZÖVEGSZERKESZTÉS Elméleti feladatlap Neved:... Kerületed:... 1. Keresd meg az összetartozó fogalmakat, majd írd a táblázatba megoldást!../ 10 pont 1) dual core

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 52. VÁNDORGYŰLÉSE SZOLNOK, 2015. AUGUSZTUS 27-29.

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 52. VÁNDORGYŰLÉSE SZOLNOK, 2015. AUGUSZTUS 27-29. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 52. VÁNDORGYŰLÉSE SZOLNOK, 2015. AUGUSZTUS 27-29. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy megtiszteltetés

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása

Részletesebben