A középiskolákba felvételiző diákok 95 százalékát már felvették. Oktatási miniszterek: nem szabad az oktatásra fordított költségvetést csökkenteni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A középiskolákba felvételiző diákok 95 százalékát már felvették. Oktatási miniszterek: nem szabad az oktatásra fordított költségvetést csökkenteni"

Átírás

1 Üres oldal

2 Oktatási miniszterek: nem szabad az oktatásra fordított költségvetést csökkenteni Az Európai Unió oktatási miniszterei az oktatási intézmények és a gazdaságikereskedelmi cégek együttműködéséről, kapcsolatáról tanácskoztak Prágában március 22. és 23. között - tájékoztatott az origo.hu. A miniszterek egyebek mellett arra a közös véleményre jutottak, hogy a nemzetközi gazdasági válság hatására nem fordíthatnak kevesebb pénzt az oktatásügyre. Szükség van a beruházások növelésére, megerősítésére - vélik a szakminiszterek. A kétnapos fórum házigazdája Ondrej Liska, cseh oktatási miniszter volt, aki elmondta: Az Európai Unió országai új gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi kihívások előtt állnak. Az oktatásügyben olyan szakemberekre van szükség, akik képesek gyorsan és hatékonyan reagálni a változásokra. Ján Figel, az Európai Bizottság oktatási főbiztosa összegzésében megjegyezte: Jól felkészült, kritikusan gondolkodó és elemző képességű szakértőkre, tanárokra van szükség, majd hozzátette, a kor követelménye, hogy az oktatók képesek legyenek a csapatmunkára. Emlékezetes: az angliai felsőoktatási intézményekben százalékkal növekedett a felsőoktatásba jelentkezők száma, a német egyetemeken pedig több mint kétmillió hallgató kezdte meg tanulmányait a mostani téli félévben, mellyel az ország átlépte a mintegy öt évvel ezelőtti álomhatárt. Az új amerikai kormány pedig arról döntött március elején, hogy 5,3 milliárd dollárral emeli a felsőoktatásra szánt költségvetést 2010-ben. Forrás: origo, MTI ( A középiskolákba felvételiző diákok 95 százalékát már felvették Befejeződött a középfokú iskolai felvételik általános felvételi eljárása. A tanulók továbbtanulási céljait, iskolaválasztási elképzeléseinek rangsorait és a középfokú iskolák igazgatóinak felvételi döntéseit összhangba hozó kiértékelés után megszülettek a végleges felvételi eredmények. Az egyes tanulókat az általuk felállított rangsor sorrendjében a legelső olyan helyre vették fel, ahonnan - felvételi teljesítményük alapján - a középfokú iskola igazgatójától pozitív döntést kaptak, és belefértek a felvehető keretszámba - tájékoztatta az Oktatási Hivatal az Edupress-t. Az Oktatási Hivatal a jogszabályban meghatározott időpontban, április 20-án elküldte a középfokú iskolák számára a felvételi jegyzékeket. Ezek alapján a 24 Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május

3 továbbtanulásra jelentkezőket és általános iskolájukat az érintett középfokú iskolák április 27-éig értesítik a felvételi döntésekről. A most iskolát váltó nyolcadik osztályos tanuló közül fő, azaz mintegy 95 százalékuk már ebben az első körben felvételt nyert valamely középfokú intézmény általa választott osztályába. Az eddigi jelentkezései alapján elutasítást kapott tanuló a május 4-én kezdődő rendkívüli felvételi eljárásban nyer majd felvételt. Számukra az iskolaválasztáshoz a létszámukat többszörösen meghaladó üres férőhely áll rendelkezésre a különböző típusú középfokú iskolákban. 8 évfolyamos gimnáziumba an, 6 évfolyamos gimnáziumba en nyertek felvételt. Ezen gimnáziumok egy részében is van még a rendkívüli felvételi eljárás során betölthető létszámkeret. A rendkívüli felvételi eljárásban részt vevők számára tájékoztatásul az eljárás kezdetéig az Oktatási Hivatal a honlapján közzéteszi majd az egyes iskolák által meghirdetett, üresen maradt férőhelyek listáját. ( Interkulturális workshop pedagógusoknak A KultúrPont Iroda az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával május 23-án szervezi meg a Párbeszéd a tanórán című workshopot, amely az interkulturalitást kívánja támogatni az oktatásban, pedagógusok képzése révén. A május 23-án zajló Párbeszéd a tanórán című workshop az Európai Unió A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 című kezdeményezésének lezáró eseménye Magyarországon. A képzés lehetőséget kíván adni pedagógusoknak arra, hogy megértsék az interkulturalitás különböző aspektusait, megvitassák, miért fontos már az iskolában beszélni a kulturális érzékenységről, és eszközöket adjon ahhoz, hogy ezt továbbadhassák diákjaiknak. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával szervezett rendezvényen a résztvevők három különböző foglalkozás közül választhatnak majd, ahol a Szenzitivitás, az Interkulturális kompetencia, valamint a Globális nevelés témaköreit dolgozhatják fel a trénerekkel. Regisztrációs határidő: május óra. Bővebb információ: KultúrPont Iroda; 1075 Budapest, Kazinczy u Patty Petra E: pbtanora@kulturpont.hu I: T: (06 1) Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május 25

4 Idén is pályázhatnak az intézmények az Európai Nyelvi Díjra Magyarországon nyolcadik alkalommal osztják ki - az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával - az Európai Nyelvi Díjat, amely az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, innovatív hazai programokat, folyamatokat hivatott elismerni. A díj meghirdetői 2009-ben is keresik a nyelviskolák, közoktatási, felsőoktatási, szakképző intézmények, civil szervezetek példamutató nyelvoktatási, nyelvtanulási gyakorlatát. Az Európai Nyelvi Díj ban az EU tagállamainak kezdeményezésére azzal a céllal jött létre, hogy hivatalos elismerésben részesítse az oktatás és képzés bármely szintjén megvalósuló példaértékű, innovatív programokat. Magyarország 2002-ben kapcsolódott be a versenybe, és a program hazai lebonyolítását végző Tempus Közalapítvány díjazta az olyan hazai nyelvi/nyelvoktatási programokat, amelyek immár nemzeti és európai szinten is elismertek, és az Európai Nyelvi Díj logójának használatával képletesen is magukon viselik a minőség védjegyét. Az elmúlt hét év során 19 hasonló nyelvi program nyerte el az Európai Nyelvi Díjat Magyarországon, melyek gazdái a legkülönbözőbb intézmények; nyelviskolák, közoktatási, felsőoktatási, szakképző intézmények, civil szervezetek, mind példaértékű nyelvoktatási vagy nyelvtanulási gyakorlatot képviselve. A Tempus Közalapítvány idén június 26-ig várja a pályázatokat. A pályázók közül előnyt élveznek az éves prioritások területén működő programok; az idei évben az alábbi négy prioritás érvényesül: kultúrák közötti párbeszéd, nyelvek és az üzleti élet, egész életen át tartó tanulást támogató nyelvi programok, és tantárgyközi integráció. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által biztosított egymillió forintos keretből a díjazottak anyagi támogatásban is részesülnek, mely elsősorban a program széles körű megismertetésére, továbbfejlesztésére fordítható. php?pid=egycikk&hirid= ban két kiemelkedő program kapta megosztva az első díjat. Mindkét program intézményközi együttműködéseknek köszönhetően valósult meg, amely példaértékűnek számít a magyar oktatási környezetben. ( 26 Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május

5 A Diákhitel nem érzi a válságot Hírek röviden A hitelek válság nélkül is megosztják a társadalmat, válság idején pedig igazán sokszor, sok helyen olvashatunk róluk: szigorodó feltételek, törlesztőrészletek emelkedése, félelem a fizetésképtelenségtől stb. Hol és milyen helyet kap ebben a kavalkádban a Diákhitel? A Diákhitel - kialakításából adódóan - megúszta a pénzügyi válságot. Továbbra sincs hitelbírálat és a felvehető összeg sem változik. Nem nőtt a kötelező törlesztőrészlet sem, mivel az továbbra is csak a jövedelemhez igazodik. A kamat ugyan 11%-ra emelkedett, de még így is mélyen alatta marad, a hasonló banki konstrukciók (például személyi kölcsönök) kamatának. A már törlesztő diákhiteleseknél sem érezhető még a válság: 2008-ban, mint ahogy a diákhitelezés története során mindig is, a kötelezően előírt törlesztőrészlet majd duplája érkezett a törlesztési számlára. Ez a tendencia eddig a 2009-es évben sem változott. A Diákhitel Központ ennek ellenére készül arra, hogy segíthessen azoknak, akik átmeneti törlesztéskönnyítést szeretnének. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával közösen olyan új kormányrendelet-módosítás elfogadtatásán dolgoznak, amely áthidalhatja a válságból eredő problémákat. A Diákhitel a továbbtanulás lehetőségét adja a diákok kezébe. Anyagi kérdésekben, ha a továbbtanulásról van szó, általában a szülőké a döntő szó. Annak érdekében, hogy a családok valós tények alapján, és ne a szóbeszédekre, előítéletekre hagyatkozva dönthessenek majd, kulcsfontosságú szerep jut a középiskolai tanároknak. Ezt a munkát segíti a középiskoláknak szeptemberben kiküldött Diákhitel tájékoztató film, illetve a szülők fogadtatásáról visszajelzést adó, a tanároknak szánt kérdőív is: évről-évre egyre többen töltik ki a kérdőíveket, támogatva ezzel a közfeladatot ellátó Diákhitel tájékoztató munkáját. A kérdőívet beküldők közül idén egy szakolyi, egy szolnoki és egy fővárosi kolléganőre mosolygott a szerencse, akik köszönetképpen egy-egy welness-hétvégét tölthettek el. A szülőknek szánt új Diákhitel tájékoztató filmet ismét 2009 szeptemberében kapják meg a középiskolák igazgatói. Csak a pedagógusokon múlik, eljut-e a szülőkhöz a tájékoztatás, hogy a végzősök pályaválasztását elsősorban a tehetségük és ne az anyagiak határozzák meg. Őri András kommunikációs vezető Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május 27

6 Használd a diákod! Megjelent a 2008/2009-es tanév második félévére szóló Diák Kalauz, amely azokat az elfogadóhelyeket tartalmazza, ahol diákigazolvánnyal több-kevesebb kedvezménnyel lehet vásárolni. Kétmillió diák kaphat akár 20 százalékos kedvezményt több mint 1300 elfogadóhelyen - ha használja a diákját! Magyarországon kétmillió általános iskolai, középiskolai diáknak és felsőoktatási hallgatónak van diákigazolványa. Bevezetése óta európai mércével mérve is egyedülálló kedvezményrendszer kapcsolódik hozzá: számos kereskedelmi, kulturális és utazási kedvezmény vehető igénybe diákigazolvánnyal az egész országban. A diákigazolvány kedvezményrendszerének fejlesztésével az Educatio Kht. foglalkozik. Az igazolvány kiváltása nem kötelező, de megéri: a 8 évig érvényes közoktatási diákigazolvány 550 Ft (alig 70 Ft/ év). A felsőoktatási hallgatók akár 5-6 évig is használják az 1600 Ft-ba kerülő diákjukat ( Ft/év). Ezzel szemben akár több tízezer forintos kedvezményt is igénybe vehetnek vele, vagyis az ára akár már néhány tankönyv megvásárlása után megtérül. Persze csak akkor, ha vásárláskor eszébe jut, hogy felmutassa a diákját. Ebben segít a most megjelent, 2008/2009 II. féléves ingyenes Diák Kalauz c. kiadvány, amely már megtalálható a felsőoktatási intézményekben. A Diák Kalauz összesen 140 ezer példányban jelenik meg, a felsőoktatás nagy régióközpontjai (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Veszprém, Győr, Eger) mellett már több más városban is (pl. Baján, Kecskeméten, Szombathelyen is). Tovább bővül a kedvezményrendszer A diákigazolvánnyal igénybe vehető kedvezmények köre igen széles: országszerte több mint 1300 elfogadóhely kínál 5-40 százalékos kedvezményeket azoknak, akik vásárláskor felmutatják a diákjukat. Az elfogadóhelyek listáját a már említett Diák Kalauz mellett a oldal is tartalmazza. Az elfogadóhelyek felismerését a bejáratra ragasztott Diákigazolvány elfogadóhely matrica, valamint a pénztárnál elhelyezett Használd a diákod matrica is segíti. forrás: felvi.hu Géniuszpalántáink gondozása Provokáló-inspiráló konferencia a tehetséggondozásról csütörtök A tehetségekért/a tehetségfejlesztésért címmel nagy sikerű konferenciát rendezett a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet. Kisvárdától Győrig mintegy 230 intézményvezető, tehetséggondozó szakember és diák jött el azért, hogy meghallgassa dr. Balogh László, dr. Csermely Péter és dr. Czeizel Endre előadását, s hogy betekintést nyerjen példaértékű tehetséggondozó iskolák gyakorlatába. Számos program és szervezet hivatott ösztönözni a tehetséggondozó munkát, például a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, a Magyar Géniusz Program, a 28 Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május

7 Nemzeti Tehetség Program - mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes megnyitójában. A Fővárosban elindultak az oktatási intézmények tehetséggondozó munkáját segítő kezdeményezések. Tehetségpontok jöttek létre, melyeknek elsődleges funkciója a tanácsadás, a pályaorientáció, a lehetőségek, az információk személyre szabott megmutatása a tehetséges fiataloknak. Örömmel üdvözölhetünk olyan programokat is, mint a nemrégen elindult 5H Projekt, mely a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek esélyegyenlőségét segíti elő, tette hozzá a főpolgármester-helyettes. Kishitűségünk akadályozza meg sokszor, hogy tehetségeink kibontakozzanak mondta prof. dr. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. Értéksegítő programokról kell beszélni hátránykompenzáció helyett, pozitív tartalmakat kell terjeszteni jövőkép-nélküliség és anómia helyett. Ne dolgozzunk egyedül: a tehetségek köré építsünk erős emberi kapcsolati hálót, mert talán bele sem gondoltunk - ez a tehetség kibontakozásának egyik feltétele és egyben megtartó közege. Ezek voltak dr. Csermely Péter előadásának legfontosabb üzenetei. Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke, az országban működő komplex tehetségfejlesztő programokról beszélt. A programoknak négy célja van, mely mindig együttesen jelenik meg: a tehetséges gyerekek erős oldalának fejlesztése (ebben nagy hagyományaink vannak); a tehetségek gyenge oldalainak kiegyenlítése (ebben még sokat kell fejlődnünk); az egész közösség számára megfelelő, oldott légkör megteremtése (a kiugró eredményt elért fiatal nehogy elnyomja a többieket ); valamint a kiégés megelőzése, a feltöltődés kiegészítő tevékenységekkel való biztosítása. Prof. dr. Czeizel Endre előadásában a problémás tehetségekről és a magyar géniuszokról beszélt. Megfogalmazta, amit nemsokára megjelenő, új könyvében részletesen leír: az, hogy az adottságokból kibontakozik-e a tehetség-ígéret, nagymértékben a külső tényezők - család, iskola, kortárs csoportok és társadalom függvénye és felelőssége. Beszélt a konvergens gondolkodású, jó képességű, később általában magas egzisztenciájú fiatalokról, illetve a non-konformista viselkedésű, divergens gondolkodású, problematikus, ám kivételes tehetségekről. Czeizel professzor szerint a közoktatásban az egyik legnagyobb baj az, hogy a gyerekek már nem érzik, hogy az iskolában kell bizonyítaniuk. Számos tehetség ezért kallódik el. A konferencia további előadói különböző fenntartású budapesti gimnáziumok igazgatói voltak. Mindhárom intézmény 2008-ban elnyerte a Tehetséggondozó iskola címet. Vendégeink voltak az alábbi iskolaigazgatók: Hámori Veronika (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), aki a közösségi tehetséggondozásról mint tanításszervezési pedagógiai rendszerről tartott előadást, Dr. Szebedy Tas (Városmajori Gimnázium), aki a Több Területen Tehetséges (TTT) gyerekek fejlesztési lehetőségeit és a tehetséggondozó tanár kritériumait vizsgálta, Munkácsy László (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium), aki a cseppet sem elit származású diákok nevelő otthonáról, az egykori Kollégiumról, és a mairól mint térségi tehetségpontról beszélt. Az alábbi, kivételes tehetségeket láthatta-hallhatta a konferenciaközönség: Oláh Réka, népdal - Kodály Zoltán Ének- zenei Általános Iskola és Gimnázium Kis Lili- Köenig Lili, fuvola - Kodály Zoltán Ének- zenei Általános Iskola és Gimnázium Lakatos Vivien, hegedű - Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Somorjai Márton, szavalat - Városmajori Gimnázium A konferenciát Germánné dr.vastag Györgyi, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottságának elnöke és Sárik Zoltán, a Mérei Pedagógiai Intézet igazgatója vezette. Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május 29

8 Horváth Mihály Történelem Tanulmányi Versenyről április 4-én, egy verőfényes szombati napon lezajlott az idei tanév Horváth Mihály Történelem Tanulmányi Versenyének döntője. Két témában nevezhettek a versenyzők: 1. Görög-perzsa háborúk története Kr.e. V. században vagy 2. A magyar külpolitika Károly Róbert és Nagy Lajos korában. A több mint 800 nevezőből, akik megírták az iskolai forduló versenyfeladatát, 42 fő jutott be a döntőbe. Első alkalommal került sor arra, hogy kétféle feladatot is meg kellett oldaniuk aznap. Először mindenki kitöltött egy tesztet saját témájában, majd a szóban adott számot tudásáról. A két témának megfelelően két zsűri dolgozott egymás mellett. Értékelésük szerint a diákok magas színvonalúan feleltek, sok esetben fejtörést okozva a pontok odaítélésében. Alaposan felkészültek a megadott irodalomból az ókori témában épp úgy, mint a középkoriban. Ki oklevelet, ki könyvet vitt haza, de ismereteket mindenképpen! Gratulálunk valamennyi résztvevőnek s felkészítő tanáraiknak! Eredmény április 4. A magyar külpolitika Károly Róbert és Nagy Lajos korában NÉV ISKOLA 1. Szabó Melinda Balassi Bálint Nyolc évf. Gimnázium 2. Tillinger Flóra Petőfi Sándor Gimnázium 3. Bringye Tamás László Gyula Gimnázium, Ált.Isk. 4. Juhász Anita Petra Karinthy Frigyes Gimnázium 4. Patthy Gellért Városmajori Gimnázium 4. Simon Ágnes Ady Endre Gimnázium 5. Nagyházi Márton Árpád Gimnázium 5. Túry Márton ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimn. 6. Deli Blanka Toldy Ferenc Gimnázium 6. Dúzs Brigitta ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóisk. 6. Rajnai Gergely ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóisk. 7. Kiss Dóra Árpád Gimnázium 7. Kajkó Áron Petőfi Sándor Gimnázium 8. Bencskó György Fazekas Mihály Gimnázium 9. Gaál Mónika László Gyula Gimnázium, Ált.Isk. 10. Fekete Ágnes Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szki. 10. Libor Abigél Balassi Bálint Nyolc évfolyamos Gimnázium 11. Szirmai László Fazekas Mihály Gimnázium 30 Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május

9 Eredmény április 4. Görög-perzsa háborúk története a Kr.e. V. században SORREND TANULÓ NEVE ISKOLA 1. Eleőd Huba Városmajori Gimnázium 2-3. Bokori Balázs Eötvös József Gimnázium 2-3. Magyar Gergely Tamási Áron Ált. Iskola és Kéttannyelvű Gimnázium 4-5. Koltai Anna ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimn Simon Zsófia Ady Endre Gimnázium 6. Molnár Máté Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 7-8. Horváth Gábor Balassi Bálint 8 évfolyamos Gimnázium 7-8. Szilassy András Fazekas Mihály Gimnázium 9. Horváth Ágoston Piarista Gimnázium 10. Hegyi Frigyes Radnóti Miklós Gyakorlóisk. 11. Gundel Takács Gergely Toldy Ferenc Gimnázium 12. Ván Bálint Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Béres Renáta II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyak. Közg. Középiskola Szabó Gergely Eötvös József Gimnázium 15. Vészi Barnabás Szent László Gimnázium 16. Kemény Lili Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 17. Tóth Boróka Tamási Áron Ált. Iskola és Kéttannyelvű Gimnázium 18. Galamb János Városmajori Gimnázium 19. Tasi Dániel Toldy Ferenc Gimnázium 20. Bozzai Dániel Városmajori Gimnázium 21. Máté Krisztina Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május 31

10 III. Országos projektvetélkedő A rendezvény az EU-OKM-Tempus pályázat egyik nyerteseként a Kreativitás és innováció európai éve 2009 magyarországi rendezvénysorozat egyik kiemelt programjaként idén harmadik alkalommal került megszervezésre. A vetélkedő döntője április 22-én volt, melynek iskolai fordulójában, területi elődöntőiben és döntőjén 2009-ben 59 szakiskola 369 csapata, összesen 1476 tanuló és 369 mentortanár vett részt. A vetélkedő során a négy főből (9-10. osztályos diákokból) álló csapatok látványos, interaktív, multimédiás eszközöket alkalmazó prezentáció segítségével, az általuk készített reklámterméket felhasználva mutatták be szakmájukat/szakmacsoportjukat. A döntőben a következő hat csapat vett részt: 1. A BUDAPESTI elődöntőből továbbjutott: Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola Nagykőrös; Csapatnév: Aranyosok; Csapattagok: Sáfár Ferenc, Balázs Ambrus, Nagy Norbert, Kánya Ádám; Felkészítő tanár: Csernus Tamásné; 2. Az EGRI elődöntőből továbbjutott: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Gyöngyös; Csapatnév: Ruhakupac kukac; Csapattagok: Bagoly Zsuzsanna, Bana Andrea, Pári Viktória, Udvardi Adrienn; Felkészítő tanár: Kiss Róbertné; A döntő a Szakiskolai Fejlesztési Program és a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara együttműködésének megfelelően az SZKTV döntőjével, a Szakma Sztár Fesztivállal egyidőben és azonos helyszínen, a Hungexpo területén került megrendezésre. A kompetenciaalapú vetélkedőn, amelynek során a tanulók próbára tehették felfedezőkészségüket és kreativitásukat, projektek kivitelezéséhez szükséges kompetenciáikat, a csoportban való együttműködésre, a közös gondolkodásra, a problémamegoldásra épült a projekt kivitelezése. 3. A KAPOSVÁRI elődöntőből továbbjutott: Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Intézmény Kadarkút; Csapatnév: Jálics II; Csapattagok: Bogdán Hajnalka, Bogdán János, Orsós Ferenc, Pandur Roland; Felkészítő tanár: Palkovics Jánosné; 4. A NYÍREGYHÁZI elődöntőből továbbjutott: Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza; Csapatnév: Új Hullám; Csapattagok: Balogh Barbara, Huczman 32 Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május

11 Klaudia, Magdus Hajnalka, Kóczé Cintia; Felkészítő tanár: Hammel Józsefné; 5. A SZEGEDI elődöntőből továbbjutott: Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolája és Szakiskolája Kiskunfélegyháza; Csapatnév: Unikornis; Csapattagok: Kovács Tamás, Kőrösi Balázs, Németh Richárd, Turupuli Alex; Felkészítő tanár: Rózsa Pál; A döntő fődíja egy-egy notebook a négy csapattag és a mentortanár részére a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet felajánlásából, a rendezvényt továbbá a Kamaszfesztivál Szervező Iroda, a Nádor Rendszerház és a Saldo Pénzügyi Tanácsadó Kft. is támogatta. Helyezettek 6. A SZOMBATHELYI elődöntőből továbbjutott: Berg Gusztáv Szakiskola Kapuvár; Csapatnév: Sütifaló Kukták; Csapattagok: Gombos Martin, Simola Júlia, Varga Nikoletta, Németh Krisztián; Felkészítő tanár: Tamás Tiborné. I. helyezett: Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolája és Szakiskolája - Kiskunfélegyháza II. helyezett: Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium - Nyíregyháza III. helyezett: Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola, Diákotthon; Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Intézmény - Kadarkút Kollégiumi műhelyfoglalkozás Téma: Az élethosszig tartó tanulás (LLL) támogatása a kollégiumban Időpont: május 7. csütörtök, 10 óra. Helyszín: Váci Mihály Kollégium, 1141 Bp. Mogyoródi út 128. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Mérei Ferenc Fõvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hírlevele május 33

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz I. forduló eredménye Általános Iskolák 1. Hétszínvirág Általános Iskola Bogdán Zsanett Bogdán Róbert Baranyai Renátó 2. Somogysámson Bernáth Aurél ÁMK Bogdán Erika Bogdán Renáta Horváth Rebeka 3. Festetics

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 37,000 37,700 74,700 2 i Református Koll. Ált. Isk. 35,600 37,800 73,400 3 DE Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 35,300 37,100 72,400 4 Nyíregyháza Nyíregyházi

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI KISOKOS PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI FÜZET PEDAGÓGUSOKNAK 2017/2. Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Kiadványa 1 Tisztelt Kolléga! A Pályaválasztási,

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Továbbtanulási szülői értekezlet Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Törvényi háttér A középfokú felvételi eljárást meghatározó jogszabályok : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 i Református Kollégium Ált. Iskolája 38,000 37,750 37,900 113,650 2 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 38,150 37,400 37,650 113,200 3 i Bocskai István Ált. Isk. 36,950 36,300 36,300 109,550

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai Angol nyelv 1- helyezettek 1. Nagy Máté Harmath Virág Kopka Réka Német nyelv Egri Lenkey János Általános 1. Ruga Zsófia Kovács

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Jahrgang 1 Runde2 Csótó Dániel Sipos-Vajda Eszter Liptai Fruzsina Faragó S.Richárd Benjamins Levente Kaskötő Dávid Donkó, Luca Véglesi Júlia

Jahrgang 1 Runde2 Csótó Dániel Sipos-Vajda Eszter Liptai Fruzsina Faragó S.Richárd Benjamins Levente Kaskötő Dávid Donkó, Luca Véglesi Júlia Jahrgang 1 1. Csótó Dániel Mechwart András Gépipari és Informatikai SZKI, Debrecen 73 40 2. Sipos-Vajda Eszter Petőfi Sándor Gimnázium, Mezőberény 65 57 I. 3. Liptai Fruzsina Karinthy Frigyes Gimnázium

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Bács-Kiskun Helyszín: Kalocsa Időpont: 2018. 10. 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Ssz. Versenyző

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

Diákolimpia Pest Megyei Mezei Futóbajnokság

Diákolimpia Pest Megyei Mezei Futóbajnokság Leány VI. korcsoport Hely Rsz. Név Sz.év Csapatnév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 2500 m Egyéni Eredmények Célidő óó:pp:mp.sz Tempó 889 LUCZ Dóra 00:10:09.86 4:03 p/km 887

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,250 1 46,150 2 46,150 1 45,850 1 185,400 2 Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. 46,200 3 46,300 1 44,600 2 45,100 2 182,200

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi M. Élelm. Ip. Középisk. 45,150 2 44,450 2 47,450 1 46,500 1 45,200 3 43,100 4 271,850 2 Nyíregyháza Eötvös J. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,000 1 43,850 4 45,200 3 44,400

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Szombathely Bolyai János Gyak. Gimn. 46,400 1 46,000 1 44,800 1 45,200 4 182,400 2 Ózd Széchenyi István Közg. Szki. 46,000 2 45,800 2 44,800 1 45,700 3 182,300 3 Eger Szilágyi Erzsébet

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Balogh Vivien AVA Bíber Veronika Szolnok

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,400 37,300 37,150-0,3 35,650 147,500 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 35,100 35,500 36,050 35,350 142,000

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I.

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I. TOVÁBBJUTÓK LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények 2019. február 28. I. A kategória 1A30 1A4 Szabó Péter Levente Farkas Izabella összesen

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője

A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője 2017. május 19 20. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A tevékenységének fontos területe a tehetséggondozás. A TIT szervezésében alakult meg a múlt

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő

Részletesebben

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben. Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf. 291. (42) 443-526 e-mail: tanoda@kisvakond.hu Alapítva: 1991-ben. Versenyvizsga 2009. Itt láthatóak a 4. osztályos tanulók eredményei a 2009. február 13-án megírt

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,650 1 47,150 1 47,200 1 46,750 1 188,750 2 Budapest Hunfalvy J. Gyak. Közg. SZKI 44,800 5 46,050 2 46,000 2 45,400 2 182,250 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2017/2018. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion Időpont: 2018.04.26. A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

OROSZ NYELV. 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

OROSZ NYELV. 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: OROSZ NYELV OROSZ 1 1986 és 2013 között 1018 középiskolás vett részt az orosz nyelv OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. 1 12 Debrecen Vezető: Lakatos István, Ladányi Zoltán Vénkerti Ált. Isk. és AMI Tóth Dávid 9,100 8,900 8,300 26,300 Jenei Bence 9,300 9,000 8,500 26,800 Kiss Ákos 9,400 9,200 9,400 28,000 Barbócz Bence

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben