E l ő t e r j e s z t é s

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E l ő t e r j e s z t é s"

Átírás

1 Csanádpalota Város Polgármesterétől Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/ , Fax: 62/ /2012. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj évi fordulójára benyújtott pályázatok elbírálása E l ő t e r j e s z t é s Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a október hó 18. napján tartott testületi ülésén úgy döntött, hogy csatlakozni kíván a szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához, melynek szerződési feltételeit elfogadta és kötelezettséget vállalt arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és folyósítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el. Az A és a B típusú pályázatok a megadott határidőben október 26. napjáig - közzétételre kerültek a Polgármesteri Hivatal internetes honlapján. Az önkormányzati ösztöndíjrendszer központi szabályozására vonatkozóan az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Az önkormányzat pályázati kiírása szerint szociálisan különösen hátrányos helyzetűnek tekinthető az a hallgató, aki(nek) a.) árva vagy félárva, b.) valamilyen krónikus betegségben szenved, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg van, c.) szülője/gondviselője munkanélküli vagy nyugdíjas, d.) gyermeke van, e.) családjában lévő eltartottak száma három vagy annál több f.) családjában az egy főre jutó nettó átlagjövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj összegét nem haladja meg. (jelenleg ,- Ft) g.) kollégiumi ellátásra jogosult, de helyhiány miatt abban nem részesült. h.) Pályázó szülei elváltak / különváltak i.) pályázó családjában a szülő egyedül neveli gyermekeit /gyermekét 15 db pályázat érkezett határidőn belül, ebből 15 db pályázat megfelelnek a formai követelményeknek. Elbírálandó 14 db A típusú pályázat és 1 db B típusú pályázat.

2 2 A típusú pályázók: 1.) Név: Csapó Fanni Lakcím: Csanádpalota, Nefelejcs u. 11. Bölcsészettudományi Kar Történelem szak Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó szülei elváltak. 2.) Név: Csapó Konrád Lakcím: Csanádpalota, Nefelejcs u. 11. Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerész szak Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó szülei elváltak. 3.) Név: Cseke András Lakcím: Csanádpalota, Szent István. u. 86. Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelés-edző szak Közös háztartásban élők száma: 2 fő (eltartottak száma: 1 fő, ebből gyermek 1 fő) Pályázatát harmadik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó szülei különváltak. 4.) Név: Fülöp Réka Lakcím: Csanádpalota, Zöldmező sor 5. Környezettan szak Közös háztartásban élők száma: 2 fő (eltartottak száma: 1 fő, ebből gyermek 1 fő) Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó félárva.

3 3 5.) Név: Igrényi Anita Lakcím: Csanádpalota, Sas u. 12. Juhász Gyula Pedagógusképző Kar műszaki szakoktató informatika szak Közös háztartásban élők száma: 2 fő (eltartottak száma: 1 fő, ebből gyermek 1 fő ) Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó félárva. Eltartó szülő munkanélküli. 6.) Név: Juhász Gergely Zoltán Lakcím: Csanádpalota, Kossuth u. 38. Felsőoktatási intézmény neve: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar klasszikus klarinét Közös háztartásban élők száma 4 fő (eltartottak száma 3 fő, ebből gyermek 3 fő) Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő rokkantnyugdíjas. 7.) Név: Kardos Mónika Zsanett Lakcím: Csanádpalota, Tompa Mihály u. 1 Felsőoktatási intézmény neve: Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Szeged Teológia Szak Pályázatát harmadik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó kollégiumi ellátásban nem részesül férőhely hiányában. 8.) Név: Kriván Norbert Lakcím: Csanádpalota, Deák Ferenc u. 15. Állami Jogtudományi Kar Jogász Szak Közös háztartásban élők száma: 5 fő (eltartottak száma: 3 fő, ebből gyermek 3 fő) Pályázatát negyedik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó.

4 4 9.) Név: Kriván Orsolya Lakcím: Csanádpalota, Deák Ferenc u. 15. Állam és Jogtudományi Kar Jogász Szak Közös háztartásban élők száma: 5 fő (eltartottak száma: 3 fő, ebből gyermek 3 fő) Pályázatát ötödik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. 10.) Név: Mezőfi Gábor Lakcím: Csanádpalota, Gyöngy utca 23. Mérnökinformatikus szak Közös háztartásban élők száma: 3 fő (eltartottak száma: 2 fő, ebből gyermek 1 fő) Pályázatát első alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő egyike munkanélküli. 11.) Név: Orsós Norbert Lakcím: Csanádpalota, Nefelejcs u. 22. Mérnöki Informatikus szak Közös háztartásban élők száma: 2 fő (eltartottak száma: 1 fő, ebből gyermek 1 fő) Pályázatát negyedik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Pályázó félárva. 12.) Név: Ördögh Kitti Lakcím: Csanádpalota, Rozmaring u. 3. Gazdaságtudományi Kar Pénzügyi szakügyintéző szak Közös háztartásban élők száma: 4 fő (eltartottak száma: 2 fő, ebből gyermek 2 fő ) Pályázatát harmadik alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő egyike tartósan beteg és rokkantnyugdíjas.

5 5 13.) Név: Ördögh Roland Lakcím: Csanádpalota, Rozmaring u. 3.. Fizika Szak Közös háztartásban élők száma: 4 fő (eltartottak száma: 2 fő, ebből gyermek 2 fő ) Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő egyike tartósan beteg és rokkantnyugdíjas. 14.) Név: Szabó Zsanett Lakcím: Csanádpalota, Szent István u. 82. Orvostudományi Kar Általános orvos szak Pályázatát első alkalommal adta be. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő egyike munkanélküli. B típusú pályázó: 1.) Kriván Zsolt Lakcím: Csanádpalota, Deák Ferenc u. 15. Közös háztartásban élők száma: 5 fő (eltartottak száma: 3 fő, ebből gyermek 3 fő) Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. A 14 A típusú és 1 B típusú pályázó a pályázati kiírásban közzétett feltételeknek megfelelnek, tekintettel arra, hogy a feltételeknek nem együttesen kell érvényesülniük. A Képviselő-testület az ösztöndíj pályázatok támogatására a 174/2012. (X. 18.) Kt.h. számú határozatával a 2012/2013-es tanév II. félévére, valamint a 2013/2014-es tanév I. félévére (10 hónapra) ,- Ft keretösszeget állapított meg. Képviselő-testület évben a 227/2011. (XI. 30.) Kt.h. számú határozatával Mráz Anita B típusú pályázatát elfogadta és részére havi 2.200,- Ft támogatást határozott meg 3 x 10 hónapra. Ez a évi költségvetés terhére 10x2.200,-, azaz ,- forint. A határozatban elrendelte a szociális rászorultság éves felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredménye: 1.) Név: Mráz Anita Lakcím: Csanádpalota, Rózsa u. 23. Családban az egy főre jutó jövedelem: ,- ft/hó. Eltartó szülő egyike rokkantnyugdíjas.

6 6 A fentiekre tekintettel a rendelkezésre álló keretösszeget 22 ezer forinttal csökkentjük, a évi pályázati fordulóban felosztható keretösszeg ,- Ft, azaz forint tanulmányi félévre. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a fentiek ismeretében a benyújtott pályázatokat bírálja el, illetőleg az ezen előterjesztés mellékleteként kiadott táblázat alapján a rendelkezésre álló keretösszegek pályázók közötti felosztásáról dönteni szíveskedjék. Csanádpalota, november 27. Kovács Sándor polgármester Az előterjesztést készítette: Fodorné Boros Anett Az előterjesztést látta:

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 /2013. Tárgy:BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj rendszer 2014. Melléklet:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Határozathozatal: egyszerű többség IX-2/2014. Nyü. Ügyiratszám:.2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 50/2016.(X. 03.) határozata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat kiírásáról Szociális Egészségügyi és Oktatási Bizottsága a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ifjúsági, Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságának

Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ifjúsági, Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságának 33/2014.(IX.30.) határozata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat bírálati feltételeiről felsőoktatási hallgatók számára a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév első

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a Bursa

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 16-i ülésére 2. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. szeptember 16-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz Az előterjesztést

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica 2012. évi felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz

Részletesebben

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T. 1.4 A Heves Megyei Önkormányzat a 10 hónapra (két egymást követő tanulmányi félév) szóló A típusú. pályázathoz ad támogatást.

S Z A B Á L Y Z A T. 1.4 A Heves Megyei Önkormányzat a 10 hónapra (két egymást követő tanulmányi félév) szóló A típusú. pályázathoz ad támogatást. S Z A B Á L Y Z A T a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszerről (Elfogadva Heves Megye Közgyűlése 113/2004(XI. 26.) számú határozatával) 1. Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Ecsegfalva Község

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról

S Z A B Á L Y Z A T. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról S Z A B Á L Y Z A T a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról Aszód Város Önkormányzat Képviselı -testülete a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1 1 Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1 a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának szabályairól Balatonberény Község Önkormányzatának

Részletesebben

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulója. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulója. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2010. évi fordulója Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2010. évi

Részletesebben

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések 17/2008.(XII.18.)számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz történő csatlakozás helyi szabályairól szóló 17/2003.(IX.30) számú rendeletének módosításáról egységes szerkezetben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére Tárgy : Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A

Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatokkal kapcsolatos eljárás lefolytatásának rendjéről. Szomor, 2015. november 16. Nagy

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. szeptember 29-án (hétfő) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 7.

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. szeptember 29-án (hétfő) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 7. E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29-án (hétfő) 17 órai kezdettel megtartandó testületi ülésére 7. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő:

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról 1. (1) A támogatás célja, hogy Cserszegtomaj Község Önkormányzata a nappali

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 26-ai rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 26-ai rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere /2013.(IX.26.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. szeptember 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a 2014. évi Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

Lengyeltóti Város Képviselő-testületének 17/2005.(VIII.25.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítéléséről

Lengyeltóti Város Képviselő-testületének 17/2005.(VIII.25.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítéléséről 1 Lengyeltóti Város Képviselő-testületének 17/2005.(VIII.25.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítéléséről (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 23/2010.(XI.24.),

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelete

BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelete BUZSÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítéléséről Buzsák Község Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez 5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez PÁLYÁZATI ŰRLAP RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A pályázatban csak

Részletesebben

206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat

206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat 1 206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete: a/ Csatlakozni kíván a felsőoktatási intézmények hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatói,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati elbírálás tájékoztató

Részletesebben

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez 5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez PÁLYÁZATI ŰRLAP RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A pályázatban csak

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a módosításokkal)

(Egységes szerkezetben a módosításokkal) Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2002. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok ösztöndíj támogatásáról (Egységes szerkezetben a módosításokkal)

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról. Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat 136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1 Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj támogatásáról

Részletesebben

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására PÁSZTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-107/2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat A Bursa Hungarica

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (XI. 20.) rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. 2. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (XI. 20.) rendelete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 27-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2014. évi pályázati elbírálás tájékoztató

Részletesebben

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl.

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl. Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjhoz Adategyeztető Tájékoztató: A kérelem benyújtásához szükséges: - Szülők, illetve eltartók jövedelemigazolásai (pl. családi pótlék, nyugdíj, jövedelemigazolás,

Részletesebben

Nagyér- Ambrózfalva Csanádalberti - Pitvaros Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek október 14-én tartandó együttes testületi ülésére.

Nagyér- Ambrózfalva Csanádalberti - Pitvaros Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek október 14-én tartandó együttes testületi ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Nagyér- Ambrózfalva Csanádalberti - Pitvaros Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2013. október 14-én tartandó együttes testületi ülésére. 1, napirendi pont: Kérem Ambrózfalva

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév II. és a 2010/2011. tanév I. félévére vonatkozóan ( A típusú pályázati kiírás)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév II. és a 2010/2011. tanév I. félévére vonatkozóan ( A típusú pályázati kiírás) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Jászberény Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve a 2010. évre kiírja a B u r s a H u n g a r i c a Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:...

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:... A D A T L A P a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához A., Személyi adatok 1./ Pályázó családi és utóneve...... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tel.

Részletesebben

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X Előterjesztés: Címe: KunszentmártonVáros Önkormányzatának csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Testületi ülés dátuma: 2016-09-22 Készítés ideje: 2015-09-12

Részletesebben

Q.J R E G Y H Á Z A N Y ...~~... SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. Ügyiratszám: SZOC-422-8j2014.

Q.J R E G Y H Á Z A N Y ...~~... SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. Ügyiratszám: SZOC-422-8j2014. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: SZOC-422-8j2014.

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2009. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja. a 2015/2016-os tanévre

Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja. a 2015/2016-os tanévre Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja a 2015/2016-os tanévre Jelen pályázatot csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a pályázó diák túl van az Engame Akadémia felvételi folyamatán,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.:i.2-283/2006. Ea.: Kréz Hajnalka E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

GÁBOR DÉNES FİISKOLA

GÁBOR DÉNES FİISKOLA GÁBOR DÉNES FİISKOLA PÁLYÁZAT RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJRA /. tanév félév Kérjük olvasható, nyomtatott nagybetőkkel kitölteni! A hallgató neve:.. Születési neve:.. Szak:. Évfolyam:.... Születési hely,

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-152/2016. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz (Bursa Szabályzat a helyi

Részletesebben

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete a tanulmányi ösztöndíjakról szóló 32/2007. (IX.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Budaörs Város Önkormányzatának

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ( B típusú pályázati kiírás)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ( B típusú pályázati kiírás) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Jászberény Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve a 2010. évre kiírja a B u r s a H u n g a r i c a Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL KITÖLTENI!) NÉV SZAK-ÉVFOLYAM E-MAIL-CÍM TELEFONSZÁM BEJELENTETT LAKCÍM 1 IDEIGLENES LAKCÍM/TARTÓZKODÁSI HELY 2 A 2014/2015-ös tanévben milyen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 9-én 15 óra 15 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen

Részletesebben

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE Kerpely Antal Kollégium Dunaújváros, Pf. 417, Dózsa György út 33., Hungary, H-2401 Tel.: +36 (25) 551-237 Fax: +36 (25) 410-434 E-mail: kerpely@makacs.duf.hu Internet: www.kac.duf.hu/kollegium PÁLYÁZAT

Részletesebben

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére Jelen kérlemet csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a kérelmező diák túl van

Részletesebben

Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához

Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához 7/c. számú melléklet Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához Értékelési szempont Szociális segély értékelési pont rendszere (DJB) Kollégiumi felvétel értékelési

Részletesebben

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat pályázati

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 65/2015. (X.12.) KT. sz.

Részletesebben

"A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok számára Hajdúhadház Város Önkormányzata- Csatolandó mellékletek köre

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Teljesített félévek száma:

Teljesített félévek száma: Kérjük az Önre vonatkozó adatokat x -el jelölje. A csatolandó dokumentumoknak MINDEN ESETBEN tartalmaznia kell a szükséges ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS-t ÉS A LAKCÍMKÁRTYÁK MÁSOLATÁT a pályázóval egy háztartásban

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 201. szeptember 22. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához való

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 5 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 5 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. szeptember 30. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú pályázat PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat Szanda Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2015. évre /2014. (X.1.) KT. határozata alapján ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 24./2011. (X. 14.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 24./2011. (X. 14.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 24./2011. (X. 14.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A BURSA HUNGARICA Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj szabályozásáról Törökszentmiklós Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Balatonlelle Város Képviselı-testületének 9/2001. (VIII. 30.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl

Balatonlelle Város Képviselı-testületének 9/2001. (VIII. 30.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl 1 Balatonlelle Város Képviselı-testületének 9/2001. (VIII. 30.) számú rendelete a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl Balatonlelle Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási intézményekben tanuló rezi fiataloknak adható

Részletesebben

Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához 277

Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához 277 7/c. számú melléklet Egységes szempontrendszer a kollégiumi felvételi és a szociális támogatások elbírálásához 277 Értékelési szempont Rendszeres szociális támogatás értékelési pont rendszere Kollégiumi

Részletesebben

Előterjesztés borítólapja

Előterjesztés borítólapja Kétpó község Önkormányzat 5411 Kétpó, Almásy tér 1. Előterjesztés borítólapja Sorszám: Előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához történő

Részletesebben

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni!

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! A rendszeres szociális támogatás kérelméhez csatolandó igazolások és a pontrendszer (amennyiben az adott eset fennáll). Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! Kötelező igazolások

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Osztályfőnök! Az ESZI Intézményfenntartó és nevében, felhívjuk az Ön és diákjai figyelmét a következő pályázati lehetőségre: Pályázat megnevezése:

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA

2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA 2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA A 2011/2012. TANÉV II. FÉLÉVÉRE ÉS A 2012/2013.TANÉV I. FÉLÉVÉRE

Részletesebben

Szociális Támogatás kitöltési útmutató

Szociális Támogatás kitöltési útmutató Szociális Támogatás kitöltési útmutató A letölthető adatlapot az http://www.skk.nyme.hu/index.php?id=19320&l=1 oldalon találod Ezt kinyomtatva, kézzel kitöltve, aláírva, a csatolt igazolásokkal együtt

Részletesebben

Kivonat. Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 9. napján tartott rendes üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat. Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 9. napján tartott rendes üléséről készített jegyzőkönyvből 98/2010. (IX.09.) számú képviselő-testületi határozat Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2009/2010. tanévről, nevelési évről szóló beszámolója 1.) Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006. február 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006. február 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. február 13-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2006. évi felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer elbírálásáról (BURSA HUNGARICA)

Részletesebben

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány a./ - tanulmányi ösztöndíjára* Pályázhat: - akinek a tanulmányi eredménye: 4,7 felett van - az egy főre eső nettó jövedelem maximum 57.000,- Ft b./ -

Részletesebben

I. A pályázó személyes adatai: Egyéb: Szak: Szemeszter 1 : Alap BSc; BA MSc; MA támogatott

I. A pályázó személyes adatai: Egyéb: Szak: Szemeszter 1 : Alap BSc; BA MSc; MA támogatott A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/1. sz. melléklete Kollégiumi Pályázati Űrlap Pécsi Tudományegyetem Kar Beküldési

Részletesebben

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság Pontrendszer A hatályos magyar törvények értelmében a szociális támogatásokat a Diákjóléti Bizottság által meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni. MINDENKINEK KELL ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS 1.

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Módosítás: a.) 16/2014. (V. 30.) ör. / 2014. VI. 1- Budapest

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 1.) Használt autóbusz vásárlása, a közbeszerzési eljárás megindítása. Előadó: alpolgármester

MEGHÍVÓ. 1.) Használt autóbusz vásárlása, a közbeszerzési eljárás megindítása. Előadó: alpolgármester Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 03-án csütörtök)14,00

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 14. napján tartandó ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 14. napján tartandó ülésére Csanytelek Község Önkormányzata Jegyzőjétől 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; 63/578-512; 63/578-513; fax: 63/578-517; jegyzo@csanytelek.hu Ikt.sz.: 2239-2/2009. Csanytelek Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete ------------------------------------ J E G Y Z Ő K Ö N Y V a 2011. december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Szigethalom Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 26. december 18-i ülésére Tárgy: Zirc város 27. évi részvétele a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerben

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

AJL. számú előterjesztés

AJL. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere AJL. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére az ápolási támogatással kapcsolatos pályázati felhívásról

Részletesebben

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:... Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2007. (XII. 3.) rendelete a tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 24/2003.(VI. 27.) rendelete módosításáról Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003.(X.21.) Kt. számú rendelet módosításáról

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003.(X.21.) Kt. számú rendelet módosításáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003.(X.21.) Kt. számú rendelet módosításáról Készítette: Szipőcsné dr. Molnár Éva

Részletesebben

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság ITT TűZZE ÖSSZE! Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság Felhívjuk valamennyi pályázó figyelmét

Részletesebben